

FITT- Ferences Ifjúsági Tavaszi Találkozó
Dés, 2020. március 6-8
A FITT- Ferences Ifjúsági Tavaszi Találkozón, Désen 2020. március 6-8 közötti hétvégi programunk alatt, olyan értékeket igyekeztünk átadni a résztvevőknek, amelyek nem csak a ferences lelkiség alapvető elemei, hanem igen fontosak a jelenkori erdélyi társadalomban: természetszeretet, békére törekvés, közösség fontossága.
Immár hagyományunkhoz híven az idén is a dési ferences kolostorban rendeztük meg a Ferences Ifjúsági Tavaszi Találkozót (FITT), amelyre ez egykori történeti Magyarország területéről érkezett mintegy 161 fiatal. Egy hosszú-hétvégét tölthettünk együtt, a három főszervező és hat meghívott vezetésével olyan programot nyújtottunk, amely mindenki lelki épülésére, és a kialakult baráti kapcsolatok ápolására is hansúlyt fektetett. Itt minden résztvevő megismerhette/elmélyíthette a ferences szellemiséget, új kapcsolatokat építhetett, amelyek segítséget nyújtanak a hit, a kultúra és a magyarságunk megőrzésében.
Az idei FITT találkozónkat az Eucharisztia témában rendeztük meg, ez az a célt szolgálta, hogy segíthettünk fiataljainknak ráhangolódni az őszi Magyarországon szervezendő Eucharisztikus világkongresszusra. (Habár, időközben, az Eucharisztikus világkongresszust a járvány miatt jövő év őszére halasztották, úgy érezzük aktuális és helyénvaló témákat beszéltünk meg és értelmeztünk, a kongresszus elnapolásával még egy év esélyünk adatott lelkileg felkészülni a kongresszusra.)
Fontos temának bizonyult, hogy mindenki megismerhesse és elmélyítse magában a Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus küldetésnyilatkozatának üzenetét, amely a következő:
1. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) alapvető célja, hogy elmélyítse és tudatosítsa a katolikus hívekben, hogy az egyház életének forrása és csúcsa az Eucharisztia.
2. Az Eucharisztia „életforrás". Így az egyes hívő, a hívek közössége és a társadalom számára erőforrás lehet. A NEK célja, hogy erre rávilágítson, kutassa és bemutassa.
3. A NEK feladata a katolikus hívek hitbeli, tudásbeli, hitvédelmi megerősítése, hogy egyéni és plébánia szinten, még elkötelezettebben belegyökerezve a katolikus hagyományba, hitvalló keresztényekként éljék életüket, és megújult missziós lelkülettel adják tovább az örömhírt a világnak. Ezzel is kivegyék a részüket Európa újraevangelizálásában. A megújult, és hitükben megerősödött hívek segítségével szolgálja a NEK a plébániák megújulását. Ezt a folyamatot segítik a felkészülés éveiben a különböző szintű képzések, kurzusok, találkozók, lelkigyakorlatok, kiadványok, tájékoztatók stb. A Kongresszus ezért tudományos fórum is, aminek feladata, hogy segítse az Oltáriszentség tiszteletét a gyakorlatban, közérthető és kézzelfogható módon.
4. A NEK, nemzetközi jellegénél fogva, a magyar egyház és társadalom aktuális kérdéseit nemzetközi kontextusban tudja látni és láttatni. A nemzetközi tapasztalatok által akarja megújítani a társadalmat. Fontos, hogy a sajátosan magyar értékeket nemzetközi szinten tudja terjeszteni. Itt egyházi, lelki, történelmi, kulturális, művészeti, nemzeti stb. értékekről van szó.
5. A NEK céljai között szerepel a „sajátos katolikus és magyar értékek" felkutatása és a mai nyelven való kommunikációja: egyházzenei, egyházi művészeti, liturgiai, stb.
6. Az Eucharisztia az élet kenyere, ezért a NEK feladata horizontális síkon is kézzelfogható: társadalmi, szociális, karitatív programok, valamint a szegények felé való nyitottság kell, hogy szerves részét képezzék.
7. A NEK lehetőséget ad arra, hogy a párbeszédet és az egymás jobb megértését segítse a különböző felekezetek, vagy akár más vallások között. Helyet adhat a közös, szociális, karitatív összefogásra.
8. A NEK célkitűzései közé tartozik, hogy Jézus tanítása szerint a mi katolikusságunk kovász legyen a magyar társadalomban, és miközben megerősödünk ebben az identitásunkban, „eucharisztikus" kovász kívánunk lenni az emberek és a felekezetek között.
9. Végül a NEK az Oltáriszentségben köztünk lakó Krisztust kívánja megdicsőíteni, ünnepelni, bemutatni és közel hozni minden jó szándékú emberhez.
A lendületes, a 15 évesektől a 38 éves korosztályig mindenkinek szóló programok által megtapasztalhattuk, hogy ha együtt örülünk, imádkozunk, akkor mindannyiunk a maga módján kinyitja a szívét.
A programunk sikeres megvalósítását támogatta a Románia Magyar Demokrata Szövetség, a Communitas Alapítvány valamint a Ferences Kolostor Dés.






Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer