Jobban megismerni Szent Ferencet

Fotó: Kristó RóbertKárpát-medencei Feren­ces Ifjúsági Találkozó kezdôdött tegnap Csíksomlyón. A találkozó a ferencesek rendjének jövô évben sorra kerülô 800. alapítási évfordu­lójára való készülés jegyében zajlik.

A több mint száz, 15. életévét betöltött résztvevő a délutáni órákban jelentkezett be. Az eseményt megnyitó esti szentmisét Pál Leo atya, a Szent István erdélyi Ferenc-rendi tartomány provinciálisa tartotta. A liturgia után vacsora, majd Árvácska koncert egészítette ki a tegnapi programot. Az esemény egyik szervezője, Orbán Szabolcs atya lapunknak elmondta, a találkozó célja jobban megismerni Szent Ferencet, illetve annak a lelkiségnek a hatását, ami tőle indul el és amely Istenhez közelebb segíti mindazokat, akik valamilyen módon a ferences léthez kapcsolódnak. „Igazából a találkozón arra törekszünk, hogy a Szent Ferenctől származó lelkiségnek a múltját és a jelenét fedezzük föl, ebből talán a jövőre vonatkozó kihívásokat is felismerjük, meglátjuk annak az aktualitását” – hangsúlyozta az atya. A fiatalokat imaszolgálatok, szentmisék, előadások illetve lazább, kikapcsolódást nyújtó programok várják vasárnap délig. Csoportfoglalkozások is lesznek, ezek során többek között az egyházzene kincseibe, a ferences könyvnyomtatás és könyvkötészet múltjába nyerhetnek betekintést az érdeklődők. Emellett Ferencz Ervin atya révén, aki 13 évet ült Románia börtöneiben, beszámolót hallgatnak a kommunista időszak üldöztetéseiről. A találkozó záró szentmiséjét vasárnap 10.30-tól Jakubinyi György érsek celebrálja.

Rédai Botond

Csíki Hírlap

Sajat címkek: