Jelenlegi hely

Udvarhelyi Ferencesek Hírlevele 10. sz.

Pax et Bonum!                                                                                            

2011. Április. 10

Szeretettel köszöntöm a kedves olvasót!

Eseményekben gazdag hetek-,  hétvégék állnak mögöttünk. Az elmúlt hétvégén a szent László ereklyét fogadtuk templomunkban. Ezen a hétvégén pedig a kollégistáink lelkigyakorlata zajlott, Zeteváralján.

Azonban vegyük sorra az eseményeket. Április 2.-án szép ünnepben volt része azoknak, akik eljöttek az esti szentmisére az udvarhelyi ferences templomba. A szent László király, csont ereklyéje érkezett hozzánk, amelyet Böjte Csaba, ferences testvér hozott el többek között Udvarhelyre is. A szentmisét és a szalontai gyerekek előadását is meghallgathatják a honlapunkon: http://ofm.ro/udvarhelyiferencesek/unnepek

Olyan sokan részt vettek az ünnepségen, hogy talán még húsvétkor sem telik meg ennyire a templomunk. Örvendünk, hogy a kollégistáink közül kilencen részt vettek az ünnepségen. Közben ugyanis a tavaszi munkák is folynak a  gyümölcsösben, így a fizikai munka mellett, ünnepben is részük lehetett. No meg a segítség is jól fogott.

A mostani hétvége, a nagyböjti lelkigyakorlat ideje volt. Fr. Nagy Károly, és fr. Srádi Benjamin jöttek el hozzánk Szászsebesről, hogy megtartsák kollégistáink számára ezt a lelki hétvégét. A téma a nyitottság volt. Büszke vagyok arra, hogy a diákjaink sok dicséretet kaptak a zeteváraljai plébánostól, aki a házigazdánk volt. A szentmise végén nyilvánosan is bemutatta őket a híveknek, és egyben "reklámozta" a tevékenységünket. A jelek szerint, hasznos hétvége volt. Köszönünk mindenkinek minden segítséget és imát, amivel bennünket támogattak.

Egy prózaiba hír, hogy a megyei műemlékvédelem válaszolt a beadványunkra, amelyben a templom lépcsőinek a restaurálására kérünk engedélyt. Sajnos, csak félig-meddig biztató a válaszuk. Ugyanis nem engedélyezik az akadálymentesítést az általunk elképzelt formában, és azt ajánlják, hogy a meglevő elemekből restauráljuk az lépcsőket. Miután kissé világosabb lesz számunkra a további tennivalónk a témára visszatérek.

További sok kegyelmet a húsvétra való készülésben.

                    fr. Mihály ofm

Új hozzászólás

Full HTML

  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Filtered HTML

  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.