Jelenlegi hely

Udvarhelyi Ferencesek Hirlevele 16. sz

Pax et Bonum!

Udvarhelyi Ferencesek Hírlevele

16. szám

2011. November 11.                                                                                                        

Az iskolai év megkezdése óta egyetlen hírlevelet írtam, pedig igazán nem szűkölködtünk eseményekben. Most újra időt szántam rá, hogy néhány sorban összefoglaljam ezt a közel két hónapot.

Az ősz folyamán néhány hétvége almaszedéssel telt, habár jóval kevesebb termet mint tavaly, azért volt munka vele. Egy kedves ismerősünk segítségével, alma levet is préseltünk, ami jól fog majd a téli napokon. Itt is köszönöm a segítséget mindenkinek.

Különben a kollégiumi életünk a szokásos kerékvágásban zajlik. Jól sikerült a szent Ferenc ünnepi előadás. Az előadáson készült videó itt megtekinthető.

A hónap végén lelkigyakorlatra megyünk a fiúkkal. Ez mindig fontos mozzanat a lelki fejlődés szempontjából.

A lépcső felújításához szükséges kövek elkészültek. Ígéretet kaptunk arra, hogy a műemlékes engedély megszerzése érdekében segítséget kapunk, ugyanis ez most már Bukaresttől függ.

A főoltár restaurálási munkálatai habár még nem annyira látványosak, mégis történt előrelépés. Itt megtekinthető az utóbbi időszak képes beszámolója. Úgy tűnik, jövő héten a templomban folytatódnak a munkálatok.

A templom belső ajtóit is szeretnénk restaurálni, felújítani. Erre pályáztunk a polgármesteri hivatalnál. Remélünk a pozitív elbírálásban.

A templomi programjaink közül egyik érdekes mozzanat a múlt szombati méz szentelés. Az udvarhelyi "mézes napok" szervezői megkértek, hogy áldjam meg azt a néhány üveg mézet, amit ünnepélyesen behoznak a templomba. Egy rövid ige liturgia keretében ez meg is történt.

Október végén fr. Imre a Szentföldre látogatott. A jövő keddi Ferences Félórában beszámol a zarándoklat élményeiről. A héten ünnepeltük meg a névnapját, két hét múlva lesz a Leonárd atya névnapja. Isten éltesse őket.

Sok kegyelmet az olvasónak. Imát kérünk és ígérünk.

 

                    fr. Mihály ofm

Új hozzászólás

Full HTML

  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Filtered HTML

  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.