Jelenlegi hely

Udvarhelyi Ferencesek Hírlevele 7. sz.

Pax et Bonum!

Udvarhelyi Ferencesek Hírlevele

                                                                                                                          7. szám 2011. Február. 11

Most "ébredtem fel", hogy az új évben még nem jelentkeztem ilyen formában. Az utolsó hírlevél a tavalyi tevékenység összefoglalója volt. Már magunk mögött is hagytuk januárt, és február is hamar elröppen, ha ilyen ütemben haladunk. A templomi életünk-, tevékenységünk a szokásos mederben folyik. Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén a ferences nővérekkel közösen megünnepeltük a szerzetesek világnapját. A reggeli szentmisét követően szentségimádást végeztünk, az esti szentmise előtt zsolozsmáztunk. Örvendek, hogy legalább ennyit tettünk, és remélek a folytatásban. Igaz, hogy farsangi idő van, de gondolatban már a nagyböjtre hangolódunk. Hamvazó szerda utáni hétvégén a ferences világi rendnek tartunk lelki napokat.                                                                                   Továbbra is várjuk, hogy a műemlék hivatal kibocsássa az engedélyt a templomi lépcsőt restaurálásra. Lassan melegszik az idő, és igazán jó lenne a munkálatot elvégezni. És persze a főoltár restaurálásáról nem is beszélve.                                                                                                    Időközben fr. Marián nyelvkurzusra ment Assisibe. Az ott készült képeket itt meg lehet tekinteni: https://picasaweb.google.com/puvakmarian/Assisi2011A?authkey=Gv1sRgCMbG09f666utuwE&feat=directlink  A kollégiumban lezártuk az első félévet. A vakáció után ki is értékeltük a tanulmányi előrehaladást, és elkezdtük a második félévet. Jelenleg ezek jutnak eszembe, amit szeretettel osztok meg a kedves olvasóval. További kegyelmeket a lelki előrehaladáshoz.


                    fr. Mihály ofm

 

Új hozzászólás

Full HTML

  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Filtered HTML

  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.