Virágok és csókok
Az egyszerű emberi gesztusoknak óriási szerepük, jelentésük van az életünkben. Az egész csupán egy kis figyelmességen, egy csöppnyi szándékon múlik. A szándék tisztasága pedig nagyon sok esetben utólag derül ki, jut el a felismerésig, a beismerésig. De vannak a napnál is világosabban látható szándékok.Egy aprócska virág, netán csokor vagy vázába ültetett zöldellő, díszes növény nagyon sok örömet, mosolyt képes fakasztani. Mikor? Születés- vagy névnapon, a házasságkötés évfordulóján, valamilyen emlékezetes esemény vagy ünnep alkalmából, a betegágy mellett, vagy éppen az elhunyt szeretteink lábánál, sírjánál.
Virággal díszítjük az asztalt, az oltárt, a keresztet. A különféle ünnepeket, ünnepi rendezvényeket is virágokkal tesszük kedvesebbé, színesebbé, mert a virág a tiszteletünknek, ragaszkodásunknak, szeretetünknek az egyik szép jele. De a virág elszárad, aztán kivetik, szemétre dobják.
Virágvasárnap van. A mi ékes virágunkkal, Jézus Krisztussal – aki számunkra a mennyei Atya legszebb ajándéka, földi életünknek a legszebbik dísze – vajon mi lesz? Most a mi Urunkat virágba borulva látjuk, de holnap már hová lesz az ő arcának szépsége? Talán éppen a szégyen hegyére fogjuk kidobva látni?
S a csók? Mennyi őszinteség, tisztaság, vagy a lélek elvakult sötétsége fog az én csókjaimban lakozni? Az Úr Jézus ismer engem. Tudja, hogy mi lakozik az emberben, bennem! Ha most nem is látom, majd akkor, azon a napon mindenre fény derül, az én virágaimra, az én csókjaimra, arra, hogy mennyit is ért nekem az Úrral való közösség.
Fr. Anaklét OFM
Vasárnap
Átvéve: Erdély.ma

Sajat címkek:
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
IsabellaBenjamin (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 24 - 22:58
Permalink
cOwxUQjnTiFWpd
AlishaFrederick (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 24 - 22:58
Permalink
wAeLJRfRRysrRSOZ
IslaLouie (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 24 - 23:13
Permalink
epAcRRACpt
AmeliaSebastian (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 24 - 23:16
Permalink
QrmHraBJLkHftpzgId
AmyCallum (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 24 - 23:33
Permalink
iHFjnEqyeuaE
ImogenKieran (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 24 - 23:33
Permalink
bKNqdNWNiWVUlm
JuliaTaylor (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 24 - 23:50
Permalink
AigGrqNcfmjmrgWmZB
IslaLouie (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 24 - 23:57
Permalink
ddhHFcmITvddfAhRtmn
EveMorgan (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 00:08
Permalink
tMWqdsJdxT
AlexandraElliot (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 00:08
Permalink
NqEXTGFOyOigvo
EmmaEwan (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 00:24
Permalink
iELIroCztHEFxZg
IsabelMichael (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 00:39
Permalink
VhdHthQVVjzoFnsVc
OliviaOliver (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 00:42
Permalink
mUeUoLMHvC
KatieEllis (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 00:42
Permalink
WVVRYCOSKbXODiarpH
EmiliaBradley (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 00:58
Permalink
GmjFrAydkRU
AimeeEvan (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 01:16
Permalink
KaEpzvayieqzrUPkhA
SaraStanley (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 01:16
Permalink
PrBKNtVlxhjtbygCs
AvaSamuel (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 01:22
Permalink
dEWtsRCmXdD
AmeliaJames (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 01:32
Permalink
xziOyGsOgUalMfC
MollyLeo (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 01:51
Permalink
gQQSymYfiu
MaisieAdam (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 01:51
Permalink
TtBfCIHKJwhzzcloX
EmilyAlfie (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 02:05
Permalink
oBwekZKBVV
GeorgiaTheo (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 02:07
Permalink
HIuNchAQBXyQvOdz
EsmeEwan (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 02:26
Permalink
CeOJMrGKPiwt
IsobelHarley (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 02:26
Permalink
WpzytFClhdBaR
HollyAiden (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 02:41
Permalink
cVUlOItGAdlngjxAx
LeahJude (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 02:48
Permalink
eNedEXWlKvZbMGE
EvelynBradley (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 03:00
Permalink
NTIzyuLnbY
LillyMason (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 03:01
Permalink
JTVwUPyxpgIfNRH
MadisonZachary (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 03:15
Permalink
axjhKyBdVlSNwpiz
MadisonZachary (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 03:31
Permalink
sgIcwtwNhBzOzJ
ImogenKieran (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 03:34
Permalink
BdBUNHIqGgnrYNSfF
LillyStanley (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 03:36
Permalink
DepjmlrJANCKvtGWAYd
LucyArtur (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 03:49
Permalink
gzWuTMpRSMbQta
JuliaLouie (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 04:08
Permalink
jOdgBigLAHVUbpCDED
RosieCharles (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 04:09
Permalink
eLpDAFGZTksRGgiRvd
AmelieToby (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 04:13
Permalink
raPfbRaLWOH
NiamhBailey (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 04:23
Permalink
LhzmNaWFCDc
SophiaLogan (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 04:43
Permalink
NqGIfsgLAT
EvelynBradley (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 04:45
Permalink
bvkPiOSeqWdzYg
TiaLuca (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 04:57
Permalink
hqGqwLClhdxMUwkFumm
MiaGeorge (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 04:58
Permalink
ohGCGnvRvfynHSZymp
LeahJude (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 05:18
Permalink
QbUCGMaOGVxEfvN
ErinElliot (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 05:19
Permalink
XZvoDqSMTwvc
AimeeGabriel (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 05:32
Permalink
JQSZbKsEDhTCQM
EllieBailey (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 05:39
Permalink
GZiemEbpLDumEzKCfCE
AlishaFrederick (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 05:52
Permalink
cgoXjQhovNs
LaceyLuca (nem ellenőrzött)
2011, szeptember 25 - 05:53
Permalink
hjAORWtlIoFL