Ferences Családos Csoport telkén jártunk és dolgoztunk

Szombaton, október 23. több mint harminc dolgozni, segíteni vágyó ember gyűlt össze Kajántón, hogy közös erővel felállítsanak egy kerítést, mely körbevonja a Családos Csoport  jövőbeli "Ferences Farmját". Két hektárnyi olyan területet kerítettünk be, ahol reméljük, mihamarább felépül az a tizenkét családi ház, ahol az eddiginél még szorosabb közösségben megélhetik Assisi Szent Ferenc lelkiségét. 

Ennek a szép tervnek a végleges megvalósításáig még sok tennivaló lesz. Éppen ezért minden jó szándékú, segíteni akaró embert ezentúl is szívesen látunk. Isten fizesse meg mindazok nagylelkűségét, akik most, ezen 260 cölöp felállításában, valamint a drótháló kifeszítésében segítségünkre voltak. 

Most pedig pár fénykép erejéig tekintse meg mit is ügyeskedtünk Kajántón: 

Itt az alkalom jót tenni - kalákázni!
Ferences Családos Csoportunk kerítéssel szeretné körbevenni kajántói
telkét.
Mivel
a
telek
elég
nagy,
sok
segítő
kézre
volna
szükség.
Elsősorban, férfiak-fiúk segítségére lenne szükség, de ha azt mondod,
hogy
lány
létedre
meg
tudod
tartani
a
fa
oszlopot,
míg
mások
körbedöngölik mellette a földet, akkor szívesen látunk.
Találkozás:
Szombat, 2010.10.23. a Ferences Templom előtt, reggel
7:00 óra.
Kajántó pár kilométerre van Kolozsvártól. A szállítást és az ebédet mi
biztosítjuk. Öltözz fel jól, mert ott szélöcsénk eléggé vidám;)
Jelentkezni itt lehet: frtibi@gmail.com