Gal 5,1-6
Erre a szabadságra tett szabaddá minket Krisztus. Legyetek tehát állhatatosak, és ne vegyétek magatokra ismét a szolgaság igáját. Íme én, Pál, mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek. Újra tanúságot teszek minden ember előtt, aki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani. Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvényben keresitek a megigazulást, kiestetek a kegyelemből. Mert mi a Lélek által, hitből várjuk a megigazulás reményét. Hiszen Krisztus Jézusban sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak a hit, amely a szeretet által munkálkodik.
Lk 11,37-41
Miközben beszélt, egy farizeus megkérte, hogy ebédeljen nála. Ő bement hozzá, és asztalhoz ült. A farizeus pedig megütközött magában, amikor látta, hogy evés előtt nem mosott kezet. Ekkor az Úr azt mondta neki: „Ti farizeusok ugye megtisztítjátok a pohár és tányér külsejét? A bensőtök azonban tele van rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Aki a külsőt alkotta, nem az alkotta azt is, ami benne van? Ami bennetek van, abból adjatok alamizsnát, és akkor minden tiszta lesz számotokra.”

A hitet kegyelemként kaptuk, szüleink és tanítóink által nevelődött bennünk, élővé és tevékennyé azonban csak a szeretet által válhat. Nem elég tanulni a hit tételeit, nem elég naponta olvasni a Szentírást, és elmélkedni rajta, mert mindez semmit sem ér, ha hiányoznak életünkből a szeretet tiszta, ingyenes cselekedetei, melyeken keresztül hitünk kibontakozhatna és megerősödhetne. Lehet, hogy itt van az alapvető hiba, lelkünk nagy betegsége? Lehet, hogy itt kell keresnünk hitbeli kételyeink, elbizonytalanodásaink okát?
A Jézusba vetett hit minden más, még vallásos hittől is alapvetően különbözik, mert Jézus az Isten Fia, aki érettünk emberré lett. Ilyen soha nem volt és nem is lesz a vallások történetében. Ezért a keresztény hit csak akkor valódi és hiteles, ha szerzőjének és beteljesítőjének, Jézus Krisztusnak nyomdokaiba lépve, teljes önátadással gyakoroljuk az ingyenes és feltétel nélküli szeretetet. Szent Pál írja, hogy még a hegyeket mozgató hit is hiábavaló, ha hiányzik belőle a tiszta, természetfeletti szeretet, mely túlhaladja ezt a világot, s melynek képességét megkaptuk a szívünkbe árasztott Szentlélek által.
Urunk Jézus, ne engedd, kérünk, hogy hitünk holt hit legyen. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy akár vigasztalásban van részünk, akár kétely vagy lelki szárazság gyötör, kitartsunk a szeretet apró, mégis kézzelfogható, mindennapos cselekedeteiben. Segíts, hogy el tudjuk viselni, ha szeretetlenséget kapunk viszonzásul, és Veled egyesülve továbbra is, még jobban szeressük azokat, akik hálátlanok velünk szemben. Növeld hitünket, erősítsd reményünket, tökéletesítsd szeretetünket, melynek mind Te magad vagy kezdete és beteljesítője.

Gal 4,22-24.26-27.31 – 5,1
Mert írva van: Ábrahámnak két fia volt, egy a szolgálótól, és egy a szabad asszonytól. De az, aki a szolgálótól volt, test szerint született, aki pedig a szabad asszonytól, ígéret folytán. Ezeket példázatképpen mondták; mert ezek az asszonyok a két szövetséget jelentik: az egyik a Sínai hegyről valót, amely szolgaságra szül, ez Hágár. A magasságbeli Jeruzsálem pedig szabad: ez a mi anyánk. Mert írva van: ,,Örülj, te magtalan, aki nem szülsz; ujjongj és kiálts, aki nem vajúdsz, mert több a fia az elhagyottnak, mint annak, akinek férje van.” Tehát, testvérek, nem a szolgálónak vagyunk fiai, hanem a szabad asszonynak. Erre a szabadságra tett szabaddá minket Krisztus. Legyetek tehát állhatatosak, és ne vegyétek magatokra ismét a szolgaság igáját.
Lk 11,29-32
Amikor a tömeg összesereglett, így kezdett beszélni: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás jel volt a niniveiek számára, az Emberfia is az lesz ennek a nemzedéknek. Dél királynője felkel majd az ítéleten e nemzedék embereivel, és elítéli őket, mert ő eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt Salamonnál. A ninivei férfiak felállnak majd az ítéleten e nemzedékkel, és elítélik, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; és íme, nagyobb van itt Jónásnál.

Egyetlen igazi rabság létezik: a bűnök általi megkötözöttség, s egyetlen Szabadító: Krisztus, aki a szabadságot a bűnök bocsánatáért kiontott vére által szerezte meg nekünk a kereszten. Itt az ideje, hogy végigtekintsünk életünkön, és sorra vegyük azokat a kegyelmeket, melyekben kinyilvánította nekünk szabadító hatalmát.
Mindjárt az első és legfontosabb a szent keresztség, mely által ebben a véres, gyűlölködő és hazug világban elért bennünket a jézusi szabadítás, s egy új világ, egy új élet kezdődött meg bennünk. Azután a gyónásaink: amikor a bűn által megsebzett régi természetünk újból és újból diadalmaskodni akart felettünk, az Úr mindannyiszor mint irgalmas szamaritánusunk hajolt le hozzánk, és segítségünkre sietett nyomorúságunkban. Nem ment el részvétlenül mellettünk, amikor a gonosz kezébe estünk, s félholtra verve ott maradtunk az út szélén, a segítség minden reménye nélkül. Sőt, nem is véletlenül járt arra, hanem éppen miattunk: mint jó pásztor otthagyta a kilencvenkilencet, hogy minket, elcsatangolt és pórul járt századik bárányát megkeresse és a vállára vegye. Azonban a bűn nyilvánvaló rabságánál körmönfontabb eszköze is van az Ellenségnek, hogy megkötözzön és fogságra vessen minket. Mert rabságunkat nemcsak a rosszhoz, hanem a jóhoz való ragaszkodásunk is okozhatja, amennyiben az ideigvaló jó úgy tűnik fel előttünk, mintha a végső és örök Jóság lenne. Hála legyen az Úrnak, hogy annyiszor megkönyörült rajtunk, s megszabadított az olyasféle jótól, mely próbált megbabonázni, és visszatartani a legjobbtól, Isten kizárólagos szeretetétől.
Urunk Jézus, köszönjük mindazt, amit értünk, a mi javunkra, a mi szabadulásunkra tettél. Köszönjük, hogy kiszabadítottál a halál sötét völgyéből, és örökké viruló kertedbe vittél, ahol szent testeddel és véreddel táplálsz, s az örök élet vizével üdítesz fel minket. Alázattal kérünk, tégy minket valóban lélekben szegénnyé, hogy csak Hozzád ragaszkodjunk, s ne hagyjuk magunkat újra a szolgaság igájába hajtani. Vegyél el tőlünk mindent és mindenkit, ha akadályoznak szeretetedben, és add meg mindazt, legyen az akármilyen szenvedés és keserűség, ami segít eljutnunk szereteted végtelen szabadságára.

Bölcs 7,7-11
Ezért könyörögtem, és okosság adatott nekem, imádkoztam, és eljött hozzám a bölcsesség lelke. Többre becsültem azt országnál és trónnál, s a gazdagságot hozzá mérve semminek tartottam, nem tettem vele egy sorba drágakövet, mert minden arany hozzá képest csak kevés homok, s az ezüst mellette csupán sárnak számít. Egészségnél, szépségnél jobban szerettem, s eltökéltem, hogy világosságul használom, mert a fénye soha el nem alszik. De vele együtt a többi jó is hozzám jött, és mérhetetlen gazdagság volt a kezében.
Zsid 4,12-13
Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol az értelemnek és a léleknek, az ízeknek és velőknek elágazásaihoz, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Semmiféle teremtmény nem láthatatlan a színe előtt, sőt, minden mezítelen és nyitott annak a szeme előtt, akinek elszámolással tartozunk.
Mk 10,17-30
Amikor kiment az útra, odafutott hozzá valaki, térdreesett előtte és megkérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus erre azt mondta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat!” Az illető azt felelte neki: „Mester! Ezeket mind megtartottam ifjúságom óta.” Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki: „Egynek vagy még híjával: menj, add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem!” Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig körültekintett és azt mondta tanítványainak: „Milyen nehezen jutnak Isten országába azok, akiknek nagy vagyonuk van!” A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus pedig újra megszólalt, és ezt mondta nekik: „Fiaim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába jutni azoknak, akik a vagyonban bíznak! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába.” Azok erre még jobban csodálkoztak, és egymást kérdezgették: „Akkor hát ki üdvözülhet?” Jézus azonban rájuk tekintett és így szólt: „Az embereknek lehetetlen ez, de Istennek nem; mert Istennek minden lehetséges.” Ekkor megszólalt Péter: „Íme, mi mindent elhagytunk és követtünk téged!” Jézus azt felelte: „Bizony, mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket és földeket, bár üldözések között; az eljövendő világban pedig az örök életet.

A világ ma attól szenved, hogy nincs szilárd értékrendje. Pedig ennek kialakítása volna a nevelés lényege. Hogy megkülönböztetünk abszolút és megkérdőjelezhetetlen, illetve relatív, az előbbiektől függő értékeket. Ha ugyanis nincs abszolút érték, nincsenek neki alárendelt értékek sem, minden viszonylagos. (A totális relativizmus egyébként, mely a viszonylagosságot tekinti abszolútnak, nyilvánvaló önellentmondáson alapul.) Szilárd értékrend híján az emberi szabadság halálra van ítélve: eszmények és vezérelvek nélkül kiszolgáltatottja és kiszolgálója lesz a pillanatnyi érdekeknek, az ösztönök vad kívánságainak. Hogyan sajátíthatna el valaki egy tudományt, ha az általa megfogalmazott törvényszerűségekről kijelentenénk, hogy az ellenkezőjük is ugyanolyan érvényes? Mivé fajul még a játék is, ha nincsenek benne szabályok, ha mindent szabad?
Csak szilárd értékrend birtokában bontakozhat ki egészséges személyiség, jellem, olyan ember, aki tisztában van azzal, hogy szépség, erő, hatalom, vagyon mind csak viszonylagos értékek a bölcsességhez képest, amely az abszolút, az örökkévaló értékben kapaszkodik meg. Akinek nincs értékrendje, az nem él emberi szinten, csak vegetál, vagy állat módjára követi – a bűn következtében megromlott – ösztönei késztetéseit. Hiszen az ember szabadságának nem az csúcsa, ha állandóan kénye-kedve szerint cselekszik, hanem ha meglátva az értékeket, az igazságot, a valóságot, szabadon aláveti magát neki.
Urunk, Jézus Krisztus, Te nemcsak időtálló értékrendet adtál nekünk, hanem kinyilatkoztattad, hogy az abszolút érték nem személytelen, elvont valami, hanem élő személy, pontosabban személyek közössége, akik szeretni képesek, sőt legfőbb tulajdonságuk, létmódjuk a szeretet. Köszönjük Neked ezt a kinyilatkoztatást, mely személyes értékrendünknek is az alapja: ehhez viszonyítva minden egyéb érték a helyére kerül, vagyis Miattad lesz fontos, vagy pedig, ha nincs köze Hozzád, kidobni való szemétnek bizonyul. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy teljes értékvilágunkat ehhez az abszolút értékhez igazítsuk, s elengedve minden földies ragaszkodást nap mint nap bizalommal és elszántsággal lépjünk a nyomodba.

Gal 3,22-29
De az Írás mindent a bűn alá foglalt, hogy az ígéretet Jézus Krisztus hite által nyerjék el a hívők. Amíg a hit el nem érkezett, a törvény őrizete alatt voltunk, egybefogva a hit számára, amely majd kinyilatkoztatást nyer. Ennélfogva a törvény nevelőnk volt Krisztusra, hogy a hit által igazuljunk meg. Amikor azonban elérkezett a hit, már nem vagyunk a nevelő alatt. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a hit által Krisztus Jézusban. Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra: nincs többé zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő; mert mindnyájan egy vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig ti Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai, s az ígéret szerint való örökösök.
Lk 11,27-28
Történt pedig, hogy amikor ezeket mondta, a tömegből felkiáltott egy asszony: „Boldog a méh, amely hordozott, és az emlők, amelyeket szoptál!” Erre ő azt mondta: „De még boldogabbak azok, akik Isten szavát hallgatják, és megtartják azt!”

A legnagyszerűbb tanítókra, nevelőkre nemcsak addig nézünk fel, amíg a kezük alatt vagyunk, hanem sok-sok évvel a szakmai vizsga, az érettségi vagy a záróvizsga után is, és megtisztelve érezzük magunkat, ha egyszer csak felajánlják nekünk barátságukat. Ebben az újfajta helyzetben egykori mesterünk már nem akar nevelni bennünket, és mégis, még sokkal nagyobb hatással van ránk, mint azelőtt. Régi keménységét nem rójuk fel neki, sőt most értjük meg, mire volt jó, hogy komoly elvárásokat támasztott velünk szemben, és szigorúan számon kérte, amire tanított és nevelt. Most vagyunk csak igazán hálásak akkor talán túlzottnak hitt igényességéért és következetességéért.
Így vagyunk mi, keresztények is az Ószövetséggel. Elmélkedéseinkben nemhogy nem idejétmúltak és idegenek az Ószövetségben elhangzott isteni kijelentések és ígéretek, hanem nagyon is érvényesek és igen kedvesek. Ha nem ismernénk az ószövetségi írásokat, nem ismerhetnénk azok beteljesítőjét, Krisztust sem, mert a Jézusba vetett hit magába foglalja Jézus hitét, az Ószövetségben megfogalmazott zsidó hitet is. Az ószövetségi kijelentések Jézusban, Isten megfeszített és megdicsőült Fiában váltak csak igazán sokatmondóvá és kimeríthetetlen gazdagságúvá, hiszen az Ószövetséget sugalmazó és a Fiúisten megtestesülését végbe vivő, csodáiban megnyilatkozó s őt a halálból feltámasztó Lélek egy és ugyanaz. Az ószövetségi törvény valóban beteljesedett a krisztusi szeretetben, ám ez azt is jelenti, hogy a krisztusi szeretet nem törvény nélküli szeretet.
Köszönjük Neked, mennyei Atyánk, az Ószövetségben adott kinyilatkoztatást, köszönjük, hogy az Ószövetség kemény törvényei által nevelve készítetted elő népedet, hogy Jézus Krisztusban meglássák a kinyilatkoztatás beteljesítőjét. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy soha ne legyen idegen számunkra az Ószövetség, hanem hálás szeretettel forduljunk hozzá, mint valamikori nevelőnkből lett atyai jó barátunkhoz, aki ugyan már nem parancsol nekünk és nem kér számon, de akinek bölcsessége nélkül nem akarunk és nem is tudnánk élni.

Gal 3,7-14
Értsétek meg tehát, hogy akik a hitből valók, azok Ábrahám fiai. Mivel pedig az Írás előre látta, hogy Isten a hit által ad megigazulást a pogányoknak, előre hirdette Ábrahámnak: ,,Tebenned nyer áldást minden nemzet.” Így tehát akik hitből valók, azok nyernek áldást a hívő Ábrahámmal. Mert mindazok, akik a törvény cselekedetei szerint élnek, átok alatt vannak. Írva van ugyanis: ,,Átkozott mindenki, aki nem marad meg mindabban, aminek teljesítése elő van írva a törvény könyvében.” Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert ,,az igaz hitből él”. A törvény pedig nem hitből van, hanem ,,aki teljesíti, élni fog általa”. (…)
Lk 11,15-26
De közülük néhányan így szóltak: „Az ördögök fejedelme, Belzebub által űzi ki az ördögöket.” Mások pedig égi jelet kértek tőle, hogy kísértsék. Ő azonban látta gondolataikat, és ezt mondta nekik: „Minden ország, amely önmagával meghasonlott, elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott önmagával, hogyan állhat fenn az ő országa? Azt mondjátok, hogy én Belzebub által űzöm ki az ördögöket. De ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Ők lesznek tehát a ti bíráitok. De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős fegyverrel őrzi a házát, biztonságban van a vagyona. De ha nála erősebb jön, legyőzi őt, elveszi összes fegyverzetét, amelyben bízott, és elosztja zsákmányát. Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór. Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és nyugalmat keres; mivel azonban nem talál, így szól: „Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem”. Amikor megérkezik, kisöpörve találja azt és fölékesítve. Akkor elmegy, magához vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat, bemennek, és ott laknak. Annak az embernek az állapota pedig rosszabb lesz, mint volt.”

Az, hogy maga Isten sem ment meg attól egyeseket, hogy hét ördög költözzék beléjük, azt szolgálja, hogy ily módon végre észhez térjünk, s felismerjük, hogy az Istenhez vezető úton nem lehet megállni, azt gondolva, hogy már révbe értünk, itt az ideje megpihenni. Hiszen megváltásunk reménybeli, senkinek sincs a jövője egyszer s mindenkorra bebiztosítva. Ugyanakkor az is igaz, hogy aki egyszer már megszabadult a gonosz hatalmából és belekóstolt az istengyermeki szabadság tiszta ízébe, azt már jóval nehezebb újra rabságra vetni. Mária Magdolnából hét ördögöt űzött ki Jézus, mert Mária Magdolna hétszer erősebben kívánkozott a tisztaság után, mint az, akit csak egyetlen gonosz lélek tartott hatalmában. Olykor az Egyház is olyan, mint a bűnös asszony, melyet az Úr megszabadított a tisztátalan lélektől, erre azonban hét még gonoszabb lélek szállta meg. Rá is érvényes azonban, hogy Krisztus ettől a hét ördögtől is meg fogja szabadítani, és bűnös asszonyból az ő tisztaságos Menyasszonyává teszi.
Bizonyos értelemben tehát a „rosszabb sorsra” jutás előny, mert azt jelenti, hogy ebben az állapotban még erősebben remélünk a megváltó Krisztusban. Mint az alkoholbeteg, akinek a tisztává válás után egyetlen korty is a totális visszaesést jelenti, de onnantól még jobban meg akar szabadulni a függőségtől, és sokkal nagyobb erővel keresi a gyógyulást, mint annak előtte. Azután már egész életében tudatában lesz gyengeségének és betegségének, s éppen ez segít neki tisztának maradnia, ellenállva minden kísértésnek.
Urunk Jézus, könyörülj meg rajtunk, amikor úgy érezzük, minden erőfeszítésünk ellenére egyre rosszabbra fordul a sorsunk, s a helyzetünk egyre kilátástalanabbá válik. Segíts irgalmasan, hogy ilyenkor is kitartsunk az Irántad való bizalomban, s még hétszeres kötéllel megkötözve is vágyakozzunk a korábban már megízlelt istengyermeki szabadság után, mely azok osztályrésze, akik hűségesek a hit és a keresztség által kapott kegyelemhez.

Gal 3,1-5
Ó, esztelen galaták! Ki babonázott meg titeket, miután a szemetek elé tártuk a megfeszített Jézus Krisztust? Csak azt akarom tőletek megtudni: a törvény cselekedetei alapján kaptátok-e meg a Lelket, vagy az igehirdetés hívő hallgatása által? Ennyire oktalanok vagytok? Amit a Lélekkel kezdtetek, most a testtel fejezitek be? Hiába éltetek át oly sok mindent? Akkor bizony hiába! Aki tehát a Lelket adja nektek és csodákat művel köztetek, a törvény cselekedetei, vagy az igehirdetés hívő hallgatása alapján teszi-e ezt?
Lk 11,5-13
Ha közületek valamelyiknek barátja van, és az odamegy hozzá éjfélkor, s azt mondja neki: „Barátom! Adj nekem kölcsön három kenyeret, mert egy barátom érkezett az útról hozzánk, és nincs mit adnom neki”; a másik viszont belülről ezt feleli: „Ne zavarj, az ajtó már be van zárva, gyermekeim is ágyban vannak velem együtt, nem kelhetek föl, hogy adjak neked!” Mondom nektek: ha nem is kelne föl, hogy adjon neki azért, mert a barátja, mégis, alkalmatlankodása miatt fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Ezért mondom nektek: Kérjetek, és adni fognak nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. Melyik az az apa közületek, aki, ha a fia halat kér, hal helyett kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!

Szent Pál még tőle is szokatlan indulattal esztelennek nevezi a galata keresztényeket, akik nem értik a keresztségben kapott istengyermeki szabadság lényegét. A keresztény szabadság nem szabadosság, hanem a megfeszített Szeretet belső szabadsága, mely felszabadít a megváltatlanság kétségbeesett vergődéséből és az önmegváltás reménytelen körbeforgásától, felszabadít a teremtett világ és az anyag törvényeinek hatálya alól, ugyanakkor megvannak a maga belső törvényszerűségei. Akinek életében csak a Szentlélekben való ujjongás és az örömteli lebegés van jelen, ám hiányzik a megfeszített Krisztus keresztje, az az ember nem jutott el a krisztusi szabadságra, csak önmagát ámító és másokat félrevezető, hamis próféta, akiben más lélek működik, nem a Szentlélek. Aki viszont csak a keresztet látja, de nincs meg benne a Szentlélektől való benső békesség és ujjongás, az is rossz úton jár, mert nem a megfeszített Krisztus keresztjét nézi, hanem terméketlen öngyötréssel emészti magát.
Ahogy az illatos tömjén felszáll a Megfeszített ékkövekkel kirakott keresztje felé, ahogy a díszes gregorián alleluja felemeli a szenvedésektől elgyötört lelket s az el nem múló békesség ígéretével balzsamozza be, úgy nyúlik az Isten gyermekeinek ez a keresztfa tövében kihajtó szabadsága a végtelen örök élet egébe, s hordozza Ádám fiai eljövendő dicsőségének ígéretét.
Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy soha szem elől ne tévesszük szabadságunk alapját, a Te szent keresztedet, mely által meghaltunk a világnak, hogy Neked éljünk a Szentlélekben. Segíts, kérünk, hogy Szentlelked, akit a mennyei Atya megad azoknak, akik Általad kérik tőle, mind jobban kibontakoztassa bennünk keresztény szabadságunkat, mely ebből a testi, azaz evilági, romlandó életből a lelki, vagyis mennyei örök életbe ível át.

Gal 2,1-2.7-14
Tizennégy esztendő múlva azután ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással, s magammal vittem Títuszt is. Kinyilatkoztatástól indítva mentem föl, és megtárgyaltam velük az evangéliumot, amelyet a pogányok közt hirdetek, azokkal külön is, akik tekintélyesek voltak, nehogy hiábavaló legyen, ahogy futok vagy ahogy futottam. Sőt inkább, amikor látták, hogy rám van bízva a körülmetéletlenek evangéliuma, mint ahogy Péterre a körülmetélteké – mert aki erőt adott Péternek a körülmetéltek apostolságára, nekem is erőt adott a pogányok között –, és amikor megismerték a nekem adott kegyelmet, Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintettek, az egység jeléül jobbot nyújtottak nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között apostolkodjunk, ők pedig a körülmetéltek között. Csak legyen gondunk a szegényekre, amit én törekedtem is megtenni. Amikor azonban Kéfás Antióchiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mert méltó volt a feddésre. Mielőtt ugyanis Jakabtól odaérkeztek volna néhányan, mindig együtt étkezett a pogányokkal; de amikor azok odaérkeztek, visszavonult, és különvált tőlük, mert félt azoktól, akik a körülmetélésből valók voltak. Képmutatását követte a többi zsidó is, úgyhogy Barnabást is belevitték a színlelésbe. De amikor láttam, hogy nem járnak egyenesen az evangélium igazsága szerint, mindnyájuk előtt azt mondtam Kéfásnak: „Ha te zsidó létedre pogány módon élsz és nem zsidó módon, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó módon éljenek?”
Lk 11,1-4
Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott, és amint befejezte, tanítványai közül az egyik azt mondta neki: „Uram! Taníts meg minket imádkozni, ahogy János is megtanította tanítványait.” Erre azt válaszolta nekik: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponta, és bocsásd meg a bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek, és ne vígy minket kísértésbe.”

Íme az Egyház hétköznapjai: egyszer egyetértés, másszor nézeteltérés és vita. Ahol akkora az egyetértés, hogy soha a legkisebb nézetkülönbség sem támad, ott egészen bizonyos, hogy valami baj van: nyíltan vagy burkoltan egyetlen véleménynek kell hogy mindenki behódoljon. Ahol viszont nincs egyetértés, csak állandó vita és szemrehányás, az annak a biztos jele, hogy abban a közösségben hatalmi harc folyik.
Itt sem egyikről, sem másikról nincs szó, hanem az Egyháznak és tagjainak – beleértve a vezetőket, de még az „első pápát” is – egészséges, jóllehet olykor ütközések árán kibontakozó fejlődéséről. Péter egyéniségében, úgy látszik, van valami túlzott simulékonyság, amely nem sokban különbözik a gyávaságtól. Egy asszony szavára megtagadta Krisztust a főpap udvarában, most pedig, nehogy a zsidókeresztények részéről megszólás érhesse, feladja korábbi magatartását, melyre annak idején kifejezett felszólítást is kapott látomásában az Úrtól. Pál ezzel szemben a konfliktusok embere. Neki is alakulnia kell Urának képére, aki szelíd volt és alázatos szívű. Krisztus békéje, mely minden értelmet meghalad, csak olyan emberek között bontakozhat ki, akik keményen dolgoznak természetük alakításán, igyekezve Jézus lelkületét elsajátítani. Az ilyen emberek, ha természetüknek engedve hibáztak, tudnak bocsánatot kérni egymástól. Ha pedig természetüket felhasználta a kegyelem, nem maguknak tulajdonítják a jót, hanem arra mutatnak rá, akitől minden jó származik, s akiben minden jó cselekedet beteljesedést nyer.
Urunk Jézus, az, hogy természetünk egyszer az igazság szolgálatában áll, máskor az igazság ellen cselekszik, pontosan azt mutatja, hogy nem a természetünket kell követnünk, és hozzá igazítani az igazságot, hanem fordítva: az igazságot kell követnünk és megpróbálni ahhoz igazítani természetünket. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Szentlelkeddel együttműködve uralkodni tudjunk emberi természetünkön, és mind jobban kibontakozhasson bennünk a szent keresztségben Tőled kapott új, istengyermeki természetünk.

Gal 1,13-24
Hallottátok ti is, hogyan viselkedtem egykor a zsidóságban, hogy mód felett üldöztem Isten egyházát, és pusztítottam azt. Felülmúltam a zsidóságban számos kortársamat nemzetemből, nagyobb buzgósággal követve őseim hagyományait. Mikor azonban úgy tetszett Istennek, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem őt a pogányok között, egyáltalán nem törődtem testtel és vérrel, Jeruzsálembe sem mentem föl apostol-elődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba. Három év múlva azután felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig. Mást azonban az apostolok közül nem láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét. Amit pedig írok nektek, íme, Isten előtt mondom, hogy nem hazudom. Azután Szíria és Kilikia vidékeire mentem. Júdea egyházai számára, amelyek Krisztusban vannak, személyesen nem is voltam ismert. Csak azt hallották felőlem: ,,Az, aki minket egykor üldözött, most hirdeti a hitet, amelyet valaha pusztított”, és dicsőítették miattam az Istent.
Lk 10,38-42
Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: ,,Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!” Az Úr ezt válaszolta neki: ,,Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.

Amikor Péter apostol megvallja: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”, az Úr Jézus is használja válaszában ezt a kifejezést: „Ezt nem a test és vér nyilatkoztatta ki neked.” Ebben az értelemben a test és vér nem valami bűnt vagy bűnös irányulást jelent, hanem azt, hogy akkor Pétert, most pedig Pált nem tisztán emberi megfontolás vezette, hanem Isten Szentlelke. Most Péterhez és a többi apostolhoz felmenni vagy Damaszkuszba visszatérni, vagy pedig azonnal az evangélium hirdetésébe fogni mind-mind emberi döntés lett volna csupán, és akadálya a kegyelemnek.
Aki valóban találkozott az Úrral és megkapta a hit kegyelmét, annak első és legfontosabb teendője elvonulni a pusztaságba. Persze ez a pusztaság nem annyira hely, mint inkább a lélek állapota, amikor mindentől és mindenkitől elszakadva egyedül vagyunk az Úrral, amikor kizárólag őrá figyelünk, és az egy szükségeset, Isten országát keressük, mint az Úr lábához ülő Mária a mai Evangéliumban. E belső pusztai tapasztalat nélkül nincsen Krisztus-követés! Csak ez után a pusztában eltöltött idő után szabad felmenni Jeruzsálembe és találkozni az apostolok közösségével, mely őrzi a hitletéteményt, s melybe beiktatódva, Krisztus Titokzatos Testének tagjaként lehetünk az evangélium hiteles hirdetői.
Urunk, Jézus Krisztus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy döntéseinket soha ne pusztán emberi szempontok alapján hozzuk meg, hanem figyeljünk a Lélek indítására. Segíts, hogy életünk kritikus helyzeteiben, valamint akkor is, amikor a Te különleges kegyelmeidből részesülünk, merjünk elvonulni a lélek pusztaságába, hogy ott csak Rád figyelve, a Veled való bensőséges együttlét által megerősödve készüljünk fel szolgálatunkra.

Sir 24,23-31
Jó illatot árasztok, mint a szőlőtő, és virágomból pompás, dús gyümölcs terem. Anyja vagyok a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, megismerésnek és a szent reménynek. Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és az erény minden reménye. Jöjjetek hozzám mind, akik kívántok engem, és teljetek el gyümölcseimmel, mert lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom jobb a lépes méznél! Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben. Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak, aki rám hallgat, meg nem szégyenül, s akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe. Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.”
Gal 4,4-7
De amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett, hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, és elnyerjük a fogadott fiúságot. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki azt kiáltja: „Abba, Atya!” Tehát többé nem vagy már szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, akkor örökös is az Isten által.
Lk 1,26-28
Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.”

A megtestesülés jelenti az idők teljességét, vagyis azt a tényt, hogy minden, amit az emberiség gondolt, érzett, elhatározott és tett Krisztus után, azt megjelölte a megtestesülés rettenetes ítélete és felfoghatatlan irgalma. Nem kell feltétlenül minden embernek tudnia arról, hogy kicsoda Krisztus, ahhoz, hogy mégis Krisztus ítélete és irgalma alá kerüljön, mert „ő az igazi világosság, aki megvilágosít minden embert” a lelkiismerete mélyén. Azonban, akik benne hisznek, biztos és végső tudáshoz jutnak.
Amit mi, hívők tudunk a végső kinyilatkoztatásból, az egyértelművé teszi a lelkiismeret néha homályos vagy bizonytalan ítéletét. Egy ország alapítása mindig is kísérlet volt arra, hogy Isten országát megalapítsák a földön: legtöbbször téves istenismeretre alapult, néha kifejezetten Isten ellen; máskor az igaz Isten ismeretében ugyan, de Isten országa természetének félreismerésével. Szent István nem Isten-országot akart alapítani, hanem földi országot, amelyet rábízott Isten szent Anyjára, akire a haldokló Istenember Jánost bízta rá. Szent István az ő földi országát, tehát minden alattvalóját Mária oltalmába ajánlotta, annak az Asszonynak az oltalmába, akitől Isten Fia született. Ő pedig a kegyelem rendjében törődik a rá bízottakkal, s nemcsak a Krisztus-hívőkkel.
Urunk Jézus, a Te szent akaratod szerint, és első királyunk végrendelete alapján Édesanyád a mi Anyánk is. Köszönjük Neked az ő anyai közbenjárását és hathatós pártfogását, melyet nemzetünknek annyiszor volt alkalma megtapasztalni az elmúlt ezer esztendő folyamán. Add, hogy ma is érezzük irántunk való megkülönböztetett szeretetét és oltalmát, s annyi baj és nehézség közepette élő reménységgel töltsön el bennünket, hogy hozzá tartozunk.

Ter 2,18-24
Azt mondta továbbá az Úr Isten: „Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!” Az Úr Isten ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég összes madarát, és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, minek nevezi el őket – mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. – Meg is adta az ember a maga nevét minden állatnak és az ég összes madarának és a föld minden vadjának, de az embernek nem akadt magához illő segítője. Ezért az Úr Isten mély álmot bocsátott az emberre, s amikor elaludt, kivette egyik bordáját, és hússal töltötte ki a helyét. Azután az Úr Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez. Az ember ekkor azt mondta: „Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség, mert a férfiből vétetett!” Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek.
Zsid 2,9-11
Láttuk azonban, hogy Jézust, aki kevéssel lett kisebb az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztelettel koronázta, hogy Isten kegyelme szerint mindenkiért megízlelje a halált. Mert illett ahhoz, akiért és aki által minden van, s aki sok fiat akart a dicsőségbe vezetni, hogy üdvösségük szerzőjét szenvedés által vezesse el a teljességre. Mert aki megszentel és akik megszentelődnek, egytől vannak mindnyájan. Ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni.
Mk 10,2-16
A farizeusok odajárultak hozzá, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak elbocsátani a feleségét?” Ő így felelt nekik: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Erre azt mondták: „Mózes megengedte, hogy válólevet írjunk és elbocsássuk.” Erre Jézus azt válaszolta nekik: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek e parancsot. A teremtés kezdetén azonban Isten férfivá és nővé alkotta őket. Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!” Odahaza a tanítványai ismét megkérdezték őt erről a dologról. Azt felelte nekik: „Aki elbocsátja a feleségét és másikat vesz, házasságtöréssel vét ellene. És ha az asszony elhagyja férjét és máshoz megy, házasságot tör.” Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy érintse meg őket; de a tanítványok elkergették azokat, akik hozták őket. Ezt látva Jézus haragra gerjedt, és azt mondta nekik: „Hagyjátok a kisgyerekeket, hadd jöjjenek hozzám, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: aki nem fogadja Isten országát úgy, mint a kisgyermek, nem megy be oda.” Azután karjaiba vette őket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.

E rövidke mondatban többről van szó, mint a férfi és a nő Istentől rendelt kapcsolatának megokolásáról: benne foglaltatik az egész üdvtörténet, a földi élet és az örökkévalóság. Elbűvölő titok, hogy bár Isten önmagában is képes minden vágyunkat betölteni, mégis azt akarja, hogy egyedüllétünket ne csak ő oldja fel, hanem más, értelmes, szabad személyiséggel rendelkező személyek is, akikkel kölcsönösen szükségünk van egymásra. Ez a tapasztalat a szentek közösségének misztériumához vezet. Másrészről viszont furcsa, hogy bár Isten megengedi, hogy másokat is szeressünk gyöngéd vonzalommal, mély, egzisztenciális ragaszkodással, sőt maga ülteti belénk az erre való vágyakozást, az embernek mégsem elég a másik ember, hogy magányát elvegye, s a legbensőségesebb kapcsolatokban is érzi, hogy nem tud mindent megosztani, nem tud egészen eggyé válni azzal, akit szeret. Pedig minden szeretet mélyén, akár tudatosítjuk, akár nem, az egyesülés és teljes eggyé válás vágya húzódik meg.
E furcsa kettősség Jézus Krisztusban oldódik fel, aki egyszerre Isten és ember. Ő az, akinek személyében Isten öröktől fogva elhatározta, hogy az ember magárahagyatottságát elveszi. Ő az, akiben az emberi szeretet horgonyt vethet, mert emberségében egészen közel áll hozzánk, s akiben ez a szeretet a végtelenre is kinyílhat, hiszen ő az örök Isten. Jézus Krisztus tehát oka és célja az emberi szeretet itt e földön kielégíthetetlen szomjazásának. Ebben a magasságban és mélységben a szeretet kettőssége, külön az emberre és külön az Istenre való irányulása megszűnik, s Krisztusban összpontosul, akiben mint főben foglal össze mindent az örökkévaló Úr, aki nem hagyja el keze alkotását, hanem beavatja őt belső életének csodálatos titkába.
Urunk, Jézus Krisztus, Benned teremtetett s Benned áll fenn minden szeretetkapcsolat itt a földön, és Benned is teljesedik ki az örökkévalóságban. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy megértsük és napról napra meg is éljük, hogy Beléd oltódva, a Te életedben és istenfiúi méltóságodban részesedve a mi szeretetkapcsolatainkat is ugyanaz a Szentlélek járja át, aki Téged az Atyához köt, minden vérségi kapcsolatnál mélyebb és erősebb kötelékkel. Segítsd a házastársakat, hogy egymásra kimondott igenjüket soha vissza ne vonják, hanem Szentlelkedből részesedve hűségesen kitartsanak a szeretetben, életük által tanúskodva a Te Egyházad iránti szerelmes hűségedről.

Jób 42,1-3.5-6.12-16
És felelt Jób az Úrnak, és mondta: ,,Tudom, hogy mindent megtehetsz, és hogy egy gondolat sincs rejtve előtted. ,,Ki az, aki a gondviselést elhomályosítja értelem nélkül?” Valóban balgán beszéltem olyanról, ami tudásomat messze meghaladja! Eddig szóbeszédből hallottam felőled, most pedig saját szememmel látlak! Korholom tehát önmagamat, bánom bűneimet porban és hamuban!” Az Úr pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt, mert lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer iga marhája és ezer szamárkancája. És született neki hét fia és három leánya. Az egyiket Jemimának, a másikat Kassziának, a harmadikat pedig Kerenhappuknak hívta. Az egész földön sem lehetett olyan szép leányokat találni, mint amilyenek Jób leányai voltak, és atyjuk örökrészt adott nekik fiútestvéreikkel. Jób pedig ezek után még száznegyven évig élt és látta nemcsak gyermekeit, hanem gyermekeinek a gyermekeit is negyedízig. – Majd meghalt vénségben, napokkal betelten.
Lk 10,17-24
Amikor a hetvenkettő visszatért, örömmel mondták: „Uram! Még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben!” Ő azt felelte nekik: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy zuhant le az égből. Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, s minden ellenséges hatalmon, és semmi sem fog ártani nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben.” Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így szólt: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyek előtt. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya; és azt sem, hogy ki az Atya, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” (...)

A mai napon Jób könyvének végére értünk. Annak, akit még nem ért igazán nagy, megmagyarázhatatlan szenvedés, e könyv tanításai és a róla szóló elmélkedés egyelőre csak elméleti tudást adhattak, melynek azonban talán hasznát veszi akkor, ha majd elsötétül felette az ég, s mindenkitől elhagyatva egyedül marad a szenvedésével s annak titkával. Akkor, ha Jóbhoz hasonlóan állhatatos marad s nem vétkezik, megadatik neki, hogy a szenvedés titkán át közelebb jusson Isten titkához. Annak, aki már tapasztalatot szerzett a szenvedésről, Jób könyve hatalmas felszólítás, hogy ne csak szenvedésében, de a szentségben is az ő társa legyen. Jób szentsége pedig nem másból forrásozik, mint ami minden szentség lényege, hogy nem tágított a Szenttől, akiről úgy látszott, hogy elrejtőzött; Istennel volt együtt a szenvedés áthatolhatatlan sötétségében, és rá figyelt a magány mérhetetlen csöndjében.
Aki ebben követi Jóbot, vele együtt elmondhatja: „Eddig szóbeszédből hallottam felőled, most pedig saját szememmel látlak!” Ez a kijelentés Jób könyvének egyik legfontosabb mondata, ha nem a csúcspontja. Jóbnak igaza van, mert bár testi szemével természetesen nem látta az Istent, igenis látta lelki szemével: a csendben elfogadott és szenvedés mélyén, Isten misztériumában elmerülve és mindenekfelett az Úrhoz ragaszkodva, titokzatos módon találkozott vele. Találkozott vele, és benne a Megváltó szenvedésével, mint ahogy Ábrahám találkozott Izsák feláldozásának próbatételében nemcsak úgy általában Isten irgalmával, hanem Istennek Jézusban szenvedéssé alakult irgalmával.
Urunk Jézus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy szenvedéseinkben találkozzunk Veled, és elmerüljünk a Te életadó szenvedésed misztériumában, mely ezután még nagyobb mélységben tárul fel előttünk, különösen a szentmise áldozatában.

Jób 38,1.12-21;40,3-5
És felelt az Úr Jóbnak a fergetegből, és ezt mondta: „Vajon kirendelted-e már a reggelt, amióta megvagy, és kijelölted-e a hajnalpír helyét, hogy megragadja a földnek széleit és lerázza róla a gonoszokat? Hogy olyanná legyen az, mint a pecsétagyag, és színeket öltsön, miként a ruha, hogy elvegyék a gonoszoktól a világosságukat, és megtörjék a felemelt kart? Eljutottál-e a tenger mélységeibe? Jártál-e az óceán fenekén? Kitárultak-e előtted a halál kapui, és láttad-e a halálárnyék portáit? Szemlélted-e a földet széltében? Jelentsd meg nekem mindezt, ha tudod! Melyik út visz a világosság lakóhelyéhez, és hol van a sötétség helye, hogy mindegyiket határába elvezesd, és tudd az ösvényt házához!? Te ezt tudod, hisz akkor születtél, és napjaid száma igen nagy! Mit feleljek én, aki könnyelműen szóltam? Kezemet a számra teszem! Egyszer szóltam, bár azt is elhagytam volna! Meg másodszor, de nem teszem többé!”
Lk 10,13-16
Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a bennetek végbement csodák, már régen zsákban és hamuban ülve tartottak volna bűnbánatot. De Tírusznak és Szidonnak könnyebb lesz a sorsa az ítéleten, mint nektek. És te, Kafarnaum! Ugye az égig emelkedtél? Az alvilágba süllyedsz! Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg; aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki engem küldött.”

Isten olyan nagy misztérium, hogy nemcsak az egyértelműen tőle származó kinyilatkoztatás állít elébe, hanem minden olyan vele kapcsolatos kérdés is, amely halálos komolyan vetődik fel bennünk. A teremtés méretei és fizikai törvényszerűségeinek csodája, az emberi élet halállal megjelölt, mégis az örökkévalóságra irányuló volta, ha valóban a maguk egzisztenciális mélységükben érintenek, önkéntelenül is Isten misztériuma elé állítják a gyötrődve kereső emberi értelmet. Ma többet tudunk a teremtett világ szerkezetéről és törvényeiről, mint Jób korában, de ez csak még hatalmasabbnak sejteti a Teremtőt, a végső kérdések pedig ugyanúgy megmaradtak: Honnét a mindenség, a semmiből hogy lehet valami? Honnét az első élő sejt, élettelenből hogy származhat élő? Honnét a személyes lét, az emberi tudat, személyiség, hogy ébredhet öntudatra, ami öntudatlan? Mi vár az emberre a halál után?
Ezekre a kérdésekre nincs és nem is lehet természettudományos válasz, mert ezek a váltások nem magyarázhatók a természetben tapasztalható törvényszerűségekből. Mégis, ezeket kérdéseket az embernek, ha méltó akar lenni az ember névre, nemzedékről nemzedékre fel kell tennie, s akkor, akarva-akaratlanul, Isten misztériuma előtt találja magát. Az már azután rajta múlik, hogy belebocsátkozik-e ebbe a misztériumba, vagy megáll a küszöbénél és kívül marad. Jób csöndje, ahogy szájára teszi kezét, az imádás mozdulata. Számára ez az elnémulás egyben felszabadító találkozás is, mert nem neki kell megválaszolnia a megválaszolhatatlant, hanem arra bízhatja magát, akinek tökéletessége, hatalma és jósága biztonságérzettel tölti el.
Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy a végidőkben élve mi már birtokában vagyunk annak a teljes tudásnak, melyet Isten Általad nyilatkoztatott ki a világ és benne az ember rendeltetéséről, örök sorsáról. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy miközben kutatjuk és csodáljuk a teremtés titkait, úgy éljünk, hogy az Atya által készített örök jövőnek mi is szemtanúi és boldog részesei lehessünk.

Jób 19,21-27
Szánjatok meg! Szánjatok meg legalább ti, barátaim! Mert az Úr keze érintett engem. Miért üldöztök engem úgy, mint Isten, és mért nem tudtok betelni húsommal? Bárcsak felírnák szavaimat, vajha könyvbe jegyeznék azokat, vas íróvesszővel ólomtáblára, vagy vésővel sziklába metszenék őket! Mert tudom, hogy Megváltóm él, s a végső napon felkelek a földről; és ismét körülvesz a bőröm, és saját testemben látom meg Istenemet; én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, és nem más! E reményem van eltéve keblemben!
Lk 10,1-12
Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról-házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: „Elközelgett hozzátok az Isten országa.” Ha pedig egy városba betértek, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk nektek, amely a ti városotokban lábainkra tapadt; tudjátok meg azonban, hogy elközelgett az Isten országa.” Mondom nektek: Szodomának könnyebb lesz a sorsa azon a napon, mint annak a városnak.

A szenvedés misztérium, melyet teljesen megmagyarázni nem lehet. Jób barátai feloldották a misztériumot azzal, hogy azt állították, hogy a szenvedés Isten büntetése, vagyis Jób bizonyára vétkezett, s ezért Isten megbüntette őt. Ezzel súlyosan vétettek Isten felfoghatatlan titka ellen, az ember tapasztalata ellen, és Jób ellen, balzsam helyett maró ecetet öntve égő sebére. Jób, miközben ártatlanságát hangoztatja, egyúttal az ellen is tiltakozik, hogy bárki is kimerítően meg akarja magyarázni a szenvedés titkát, akár úgy, hogy azt leegyszerűsítve a bűnért járó – s annak nagyságának megfelelő – büntetésként értelmezi, akár úgy, hogy szentségtörő módon Istent teszi felelőssé az ember szenvedéséért, akár pedig úgy, hogy kegyeskedő szöveggel azt hirdeti, hogy Isten a szenvedés által jót akar nekünk.
Jób voltaképpen a hitre nem jutott szenvedő embernek is példát ad a szellemi becsületességre: elismeri, hogy nem tud magyarázatot adni a szenvedésre, de nem gyárt ideológiát, hogy könnyebb legyen elviselnie a rázúduló csapást. Ehelyett egyszerűen belemerül a szenvedés és a bűn misztériumát végtelenül meghaladó végső misztériumba, az isteni létezés titkába. Jób Istent a hozzá legközelebb állónak jelenti ki – a héber szövegben a goél azt a legközelebbi vérrokont jelenti, akinek kötelessége a bántalmazott, összevert, szenvedő emberért bosszút állni –, és ezzel mindenestül rábízza szenvedésének ügyét. S ahogy lelke belemerül a legnagyobb misztériumba, Istenbe, egy pillanatra meglátja az örök élet ígéretének, saját dicsőséges feltámadásának megvalósulását.
Úr Jézus Krisztus, óvj meg minket a hamis okoskodástól, mellyel egyértelmű és megfellebbezhetetlen magyarázatot szeretnénk adni a szenvedés titkára. Kérünk, segíts kegyelmeddel, hogy egyre jobban elmerüljünk az isteni lét misztériumos mélységeiben, s akármilyen szenvedés ér is, ne önmagunkra, hanem Rád, Megváltónkra tudjunk tekinteni, egészen rábízva magunkat a Te szenvedést és halált legyőző szeretetedre.

Jób 9,1-12.14-16
Felelt Jób, és így szólt: ,,Bizony tudom, hogy úgy van, és hogy nem lehet igaza az embernek Istennel szemben; ha vele pörbe szállni kíván, ezer közül egyre sem tud neki megfelelni. Bölcs szívű ő és hatalmas erejű; ki maradhat bántódás nélkül, ha ellene szegül? Elmozdít ő hegyeket, úgyhogy észre sem veszik, felforgatja őket haragjában; kimozdítja helyéből a földet, úgyhogy megrendülnek oszlopai; meghagyja a napnak és fel nem kel, és pecsét alá helyezi a csillagokat; egyedül feszítette ki az égboltot és taposott a tenger hullámain; ő teremtette a Göncölszekeret és a Kaszást, a Fiastyúkot és a Dél Csillagát; nagyokat cselekszik, amiket nem lehet kifürkészni, csodás dolgokat, amelyeket nem lehet megszámlálni. Ha eljön hozzám, nem látom; ha elmegy, nem veszem észre. Ha hirtelen számon kér, ki tud neki megfelelni? Vagy ki mondhatja neki: ,,Ezt miért teszed?” Mi vagyok tehát én, hogy megfelelhetnék neki, és szavakat találhatnék vele szemben? Ha igazam volna, sem tudnék neki megfelelni, hanem inkább kérlelnem kellene bírámat. Ha pedig velem, aki hozzá kiáltok, szóba állna, nem hinném, hogy hallgatna szavamra.
Lk 9,57-62
Amint mentek az úton, valaki azt mondta neki: „Követlek téged, bárhová mész!” Jézus azt felelte neki: „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.” Egy másiknak ezt mondta: „Kövess engem!” Az így felelt: „Uram! Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!” Jézus ezt válaszolta neki: „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, hirdesd az Isten országát!” Egy másik is szólt neki: „Uram! követlek; de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől!” Jézus azt felelte neki: „Aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.”

A tegnapi Evangélium azzal a mondattal kezdődött, hogy „amikor közeledtek (Jézus) felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy”. Ennek a mondatnak nem csupán az evangélista által elmondott események idejének meghatározása szempontjából van jelentősége, hanem lelki vonatkozása is van. Minél közelebb van ugyanis az ember az Úr Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjaihoz a Szentlélekben, annál inkább magára tudja venni a szenvedés keresztjét, mert a szenvedésből Krisztus-követés lett, vagyis út, mely az életre vezet. Ennek fényében Jób három kijelentése is új tartalmat nyer.
„Nem lehet igaza az embernek Istennel szemben.” Jézus kereszthalálában Istennek lett igaza: Jézus Krisztus halálában elítélte és legyőzte a bűnt, pontosan e halál által adva meg az emberiségnek a bűnbocsánat lehetőségét. Krisztus kereszthalála óta tehát nemcsak bűneink miatt szenvedhetünk, hanem az ő megváltó szenvedésével egyesülten a bűnök bocsánatáért is. „Ő teremtette a Göncölszekeret és a Kaszást.” Isten teremtő mivolta új módon nyilatkozott meg Húsvét hajnalán, mikor Jézus szenvedésben elcsigázott, halott testét az Atya a Szentlélek erejével feltámasztotta és megdicsőítette. Ő az új világ Hajnalcsillaga, ő az új teremtés világossága. „Ha eljön hozzám, nem látom; ha elmegy, nem veszem észre.” Jób még nem láthatta Istent, amikor eljött hozzá és amikor távozott. Mi láttuk szentséges eljövetelét a betlehemi éjszakában, elmenetelét a Golgotán és később az Olajfák hegyén, amikor visszatért Atyjához, s bírjuk ígéretét, hogy magával visz minket is az örök dicsőségbe.
Urunk Jézus, emlékezzél meg rólunk, ha a szenvedés elér bennünket, és megjelöli testünket-lelkünket. A szenvedés óráiban, napjaiban ne hagyj magunkra, hanem nyilatkoztasd ki nekünk az Atyát, aki öröktől fogva gondol ránk, és meg nem veti kezének alkotását. Segíts, hogy szenvedéseink közepette fel tudjunk nézni szent keresztedre, s miután Veled és Benned leróttuk bűneink adósságát, részt vehessünk ártatlan szenvedésedben is.

Jób 3,1-3.11-17.20-23
Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját és mondta: ,,Vesszen a nap, amelyen születtem, az éj, amelyen mondták: ,,Fiú fogantatott.” Miért nem haltam meg a méhben? Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből? Térd engem miért fogadott, miért tápláltak emlők? Így most csendben aludnék, békességben szenderegnék együtt királyokkal, országok tanácsosaival, akik pusztaságot építettek maguknak, vagy fejedelmekkel, akik aranyban bővelkedtek, akik ezüsttel töltötték meg házaikat. Vagy mint az elásott idétlen gyermek, nem lennék többé, mint a magzat, amely nem látott napvilágot. Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, és pihennek az erőben megfogyottak; Mire való világosság a nyomorultnak és élet a keseredett léleknek? Azoknak, akik várják a halált, de nem jő, és ásva keresik, jobban mint a kincset; akik örülnének mérték nélkül, ha a sírt végre megtalálnák? Mire való az élet a férfinak, akinek útja el van rejtve, akit Isten homályba burkolt?
Lk 9,51-56
Történt pedig, hogy amikor közeledtek felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt, akik el is indultak, és a szamaritánusok egyik helységébe érkeztek, hogy szállást készítsenek neki. Azok azonban nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttára tanítványai, Jakab és János ezt mondták: „Uram! Akarod-e, hogy kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?” De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és elmentek egy másik faluba.

Jób könyvében Isten Szentlelke valami nagyon lényegeset nyilatkoztat ki a Krisztus felé haladó embernek, valamit, ami Krisztusban beteljesülve a mi megváltásunkká alakul. Ennek a könyvnek nem az a rendeltetése, hogy megfejtse a szenvedés titkát, s nem is az, hogy megoldja a rossz problémáját. A teremtő Istenben valóban bízó ember kísérlete, hogy a rázúduló szenvedésben is megtalálja Urával a kapcsolatot s abban a maga helyét. Az Istennel való helyes viszony keresését illetően viszont prófétai könyv, mert előrevetíti Urunk, Jézus Krisztus viszonyulását a szenvedéshez. Előrevetíti, azonban tudjuk, hogy a beteljesedés elképzelhetetlenül több, hiszen Isten egyszülött Fiának minden ember bűnét magára vevő és kiengesztelő szenvedése értékét tekintve a világ összes emberének összes szenvedését végtelen fokban felülmúlja.
Jób nem vét a nyelvével. Nem vádolja, nem káromolja Istent, hanem Isten jelenlétében, Isten színe előtt önti ki lelke keserűségét. Aki káromolja Istent, felelőssé teszi a rosszért, ami rázúdult. Jób pontosan azért kiáltozik Isten jelenlétében és mond átkot saját értelmetlennek tűnő életére, mert nem tudja, ki a felelős mindezért. Azt ugyanis tudja, hogy nem Isten, azt meg érzi, hogy ő maga sem. Mi, akik ezt a szentséges drámát az elejétől fogva nézzük, tudjuk, hogy a bukott angyal, a sátán, vagyis a vádló azzal vádolta meg, hogy csupán érdekből bízik Istenben, mert Isten minden földi jóval megáldotta. Most a szenvedésben nyilvánvalóvá lesz, hogy Jób Istenben Istenért magáért bízik meg, nem ajándékai miatt. Ezért a szavak, amelyekkel megátkozza fogantatása napját is, visszafordulnak a sátánra, a bűn szerzőjére, hiszen Jób életében jóléte és rettenetes szenvedése idején egyaránt Isten a főszereplő, őhozzá kötődik a legerősebb kötelékkel.
Urunk Jézus, aki a szenvedés mélységes szakadékában és az elhagyatottság keserű fájdalmában mindvégig Atyádra bíztad magad, add meg nekünk azt a kegyelmet, hogy életünk getszemáni éjszakáján meglássunk Téged, amint vérverítékes arccal a földre borulsz, s Veled egyesülve hódolattal és végtelen bizalommal imádjuk őt.

Jób 1,6-22
Egy napon pedig, amikor eljöttek az Isten fiai, hogy az Úrnál jelentkezzenek, a sátán is közöttük volt. Az Úr megkérdezte tőle: „Honnét jössz?” Az így felelt: „Szerte bolyongtam a földön és bejártam azt.” Az Úr így folytatta: „Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs a földön hozzá hasonló férfi, feddhetetlen és igaz, istenfélő és a gonosztól tartózkodó!” A sátán erre megkérdezte: „Vajon ok nélkül istenfélő-e Jób? Hisz te megoltalmaztad őt, a házát és egész vagyonát; megáldottad keze munkáját és gyarapodott jószága a földön! De bocsásd csak rá egy kissé a kezedet és verd meg mindenét, amije van, akkor bizony szemtől-szembe áld majd téged!” Ezt mondta erre az Úr a sátánnak: „Nos, a kezedbe adom mindenét, amije van; őrá azonban ne nyújtsd ki kezedet!” Erre eltávozott a sátán az Úr színe elől. Amikor pedig egyik napon Jób fiai és leányai ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, hírnök jött Jóbhoz és mondta: „A marhák éppen szántottak, a szamarak pedig legeltek mellettük, amikor rajtuk ütöttek a sábiak és elhajtottak mindent, a szolgákat pedig kardélre hányták; csak magam tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.” Még beszélt az, amikor jött egy másik is, és azt mondta: „Az Isten tüze hullott le az égből, leütötte és elemésztette a juhokat és a szolgákat; egyedül én menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.” De még ez sem fejezte be szavait, máris jött egy másik és azt mondta: „A kaldeusok három rajba állva meglepték a tevéket és elhajtották őket, a szolgákat pedig kardélre hányták; csak magam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.” Míg ez beszélt, íme, jött egy másik és mondta: „Fiaid és leányaid ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, amikor hirtelen hatalmas vihar kerekedett a sivatag felől, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy az összeomlott és rászakadt gyermekeidre és meghaltak; egyedül én menekültem meg, hogy hírül hozzam neked.” Ekkor felkelt Jób, megszaggatta ruháit, megnyírta fejét, leborult a földre és így imádkozott: „Mezítelen jöttem ki anyám méhéből és meztelen térek oda vissza; az Úr adta s az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy lett, legyen áldott az Úr neve!” Mindezekben nem vétkezett Jób az ajkával és nem beszélt semmi dőreséget sem Isten ellen.
Lk 9,46-50
Azután felmerült köztük a kérdés, hogy ki a nagyobb közülük. Jézus, aki ismerte szívük gondolatát, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és azt mondta nekik: „Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a legnagyobb.” Ekkor János így szólt: „Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űzött, és megtiltottuk neki, mert nem követ téged.” Jézus azt felelte neki: „Ne tiltsátok meg; mert aki nincs ellenetek, veletek van.”

Mindannyiunknak van tapasztalata a szenvedésről, ám helyesen gondolkodni és beszélni róla meglehetősen nehéz. Halálközeli állapot ez, amelyben a test és a lélek egyszerre van keresztre feszítve, úgyhogy amikor szenvedünk, nemigen vagyunk képesek még csak gondolkodni sem. Amikor azonban nem szenvedünk, akkor meg már azért vagyunk képtelenek hitelesen gondolkodni és beszélni róla, mert akaratunk ellenére elmegyünk a szenvedő mellett – amellett is, aki valaha mi voltunk, vagy éppenséggel leszünk. Ezért valódi sugalmazottság kell ahhoz, hogy a szenvedésről hitelesen tudjunk beszélni, s még inkább ahhoz, hogy arról szólhassunk, hogyan lehet megtalálni a szenvedésben a helyes viszonyulást Istenhez.
Jób könyve pontosan erre vonatkozó, Istentől adott, hiteles útmutatás. Jób megszaggatta ruháit és lenyírta a haját, mint egy nazír, mint egy próféta, mint aki belépett a legszigorúbb szerzetesrendbe. Igen, a szenvedés szigorú elkötelezettség, ahol az embernek lehetősége van a legszorosabb kötelékkel Isten megrendítő misztériumához kötözni magát, vagy végleg elutasítani őt. Nincs középút. A szenvedés a legradikálisabb döntés meghozatalára kényszerít. Vagy leborulunk Jóbbal, és elnémulva imádjuk a végtelen fölségű Istent, vagy fellázadunk ellene, és a poklot választjuk.
Urunk Jézus, add meg kérünk, hogy Isten nevét ne csak akkor tudjuk áldani, amikor ajándékait tapasztaljuk, hanem akkor is, amikor szenvedéssel látogat meg minket. Állj mellettünk kegyelmeddel, hogy a szenvedés idején készek legyük találkozni azzal az Istennel, aki minden emberi okoskodást túlhalad, s kezében a szenvedés is csak eszköz, mellyel saját magához akar vonzani minket.

Szám 11,25-29
Ekkor leszállt az Úr a felhőben, szólt hozzá és elvett abból a lélekből, amely Mózesen volt, s odaadta a hetven férfinak. Ezek, amikor megnyugodott rajtuk a Lélek, akkor prófétálni kezdtek, máskor azonban nem. Két férfi azonban a táborban maradt: az egyiket Eldádnak, a másikat Medádnak hívták; ezeken is megnyugodott a Lélek, mert ők is az összeírtak között voltak, csak nem mentek ki a sátorhoz. Amikor ezek prófétálni kezdtek a táborban, elszaladt egy legény, s jelentette Mózesnek: „Eldád és Medád prófétálnak a táborban.” Nyomban azt mondta Józsue, Nún fia, Mózesnek sokak közül kiválasztott szolgája: „Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!” Ám ő azt mondta: „Mit féltékenykedsz miattam? Bárcsak az egész nép prófétálna, s az Úr nekik adná Lelkét!”
Jak 5,1-6
Rajta hát, gazdagok! Sírjatok, jajveszékeljetek a nyomorúságok miatt, amelyek rátok következnek! Gazdagságotok elpusztult, ruháitokat megemésztette a moly. Aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, a rozsdája tanúskodni fog ellenetek, és megemészti testeteket, mint a tűz. Még az utolsó napokban is gyűjtögettetek! Íme, a munkások bére, akik mezőiteket learatták, s amelyet ti megdézsmáltatok, felkiáltott, és az aratók kiáltása eljutott a Seregek Urának fülébe. Lakmároztatok a földön, és bujaságban hizlaltátok szíveteket a leölés napjára! Elítéltétek és megöltétek az igazat, s ő nem állt ellent nektek!
Mk 9,38-43.45.47-48
Ekkor János azt mondta neki: „Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöt űz, de nem követ minket. Megtiltottuk neki.” Jézus azt felelte: „Ne tiltsátok meg neki! Mert senki, aki az én nevemben csodát tesz, nem fog engem egyhamar szidalmazni. Hiszen aki nincs ellenetek, veletek van. Mert aki csak egy pohár vizet ad is nektek inni az én nevemben, azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát. Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem: jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék. Ha a kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt: jobb neked csonkán az életre bemenned, mint két kezeddel együtt a gyehennába jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat téged, vágd le azt; jobb neked sántán az örök életre bemenned, mint ha két lábaddal együtt a gyehenna olthatatlan tüzére vetnek. Ha a szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt; jobb neked fél szemmel az Isten országába bemenned, mintha két szemmel a gyehenna tüzére vetnek, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.”

Súlyosan vétkeznek az isteni kinyilatkoztatás természete ellen, akik Istenre, Jézusra igent mondanak, mégis válogatnak a ránk hagyományozott hittartalomban. Azzal például, hogy leszavazzák a kárhozat lehetőségét. Hogy az isteni irgalmat félreértve lehetetlennek gondolják és állítják, hogy a jóságos Isten bárkit is eltaszítson színe elől. Holott Jézus Krisztus világosan tanítja, hogy az emberi életnek igen nagy a tétje, s a menyegzős lakomáról bizony örökre le lehet maradni, ki lehet szorulni...
A mai Evangéliumot ebben az összefüggésben kell olvasni és értelmezni. Jézus nem öncsonkításra szólít fel, hanem annál is többre: a bűnnel való gyökeres szakításra. Ez nehezebb. A modern ember igyekszik is minden létező módon kikerülni: ahelyett, hogy szakítana a paráznasággal, annak csupán nem kívánt következményétől akar megszabadulni, és terhességmegszakítást végez(tet). Ahelyett, hogy szakítana az irigységgel, féltékenységgel, haraggal, inkább a számára kellemetlen embertársaival szakítja meg a kapcsolatot. Az igazi keresztény ezzel szemben arra törekszik, hogy kiszabadítsa magát mindazokból a kötelékekből, amelyek visszatartják a Krisztus-követésben. Isten kegyelmébe kapaszkodik, mert hisz a boldog örök életben, és azt is tudja, hogy a kárhozat valóságos lehetőség, melyet a szabad akarat birtokában az ember választ magának, visszautasítva a szeretet és igazság forrását.
Urunk Jézus, tudjuk, hogy a pokollal nem fenyegetni és ijesztgetni akarsz bennünket, hanem ráébreszteni felelősségünkre. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ha megrettent is a kárhozat lehetősége, mely bennünk magunkban rejlik, legyen bátorságunk a Te karjaidba vetni magunkat, aki épp azért jöttél, hogy kiments bennünket önmagunk poklából. Segítsen bennünket szentjeid közbenjárása, hogy amint őket nem megbénította a pokol létezése, hanem Érted való életre, nagy tettekre, áldozatra sarkallta, úgy mi is egyre jobban Érted és Veled éljünk a boldog örökkévalóságra nyíló, teljes életet.

Jel 12,7-12a
Ekkor nagy harc támadt az égben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal. A sárkány és angyalai harcoltak, de nem diadalmaskodtak, sem helyük nem volt többé az égben. Ekkor letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot. Letaszították a földre, és vele együtt angyalait is letaszították. Ekkor nagy hangot hallottam az égben, amely így szólt: ,,Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádat emelt ellenük Istenünk előtt. Ők pedig legyőzték őt a Bárány vére és a tanúságtétel igéje által, s nem kímélték saját életüket mindhalálig. Örvendezzetek tehát, egek, és akik bennük laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert hozzátok szállt le az ördög nagy haraggal, s tudja, hogy kevés ideje van!''
Jn 1,47-51
Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: ,,Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.'' Natanael megkérdezte: ,,Honnan ismersz engem?'' Jézus azt felelte: ,,Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.'' Natanael azt válaszolta: ,,Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!'' Jézus erre így szólt: ,,Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.'' Aztán hozzátette: ,,Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.''

Szent Mihály arkangyal neve – és a név a Bibliában mindig a lényeg hordozója – csodálkozó örömteli felkiáltás és figyelmeztetés is egyben: „Ki olyan, mint az Isten?” A sátán, az őskígyó lázadása éppen abban áll, hogy Isten fölsége nem örömre, hanem irigységre hangolja, olyan akar lenni, mint az Isten, de Isten és az ő kegyelme nélkül. Erre a lázadásra próbálta rávenni Ádámot és Évát, s ezzel kísért minket is nap mint nap. Hétköznapjaink meg vannak jelölve a Szent Mihály és a sátán közt folyó küzdelemmel, amely ugyan már örökre eldőlt, de még tart az utolsó napig. A győzelem szerzője Krisztus, aki a keresztfán diadalmaskodott a bűn fáján győztes sátán felett – Mihály és angyalai az ő erejében küzdenek.
Gábor az isteni örömhír, az evangélium angyala. Az üzenet, amellyel köszöntötte Máriát, az egyetlen igazi jó hír az emberiség számára, hiszen Isten Fiának megtestesülése az egész világ üdvösségre rendeltségét adja tudtára. Reggel, délben és este ezért imádkozzuk őseink szokását követve: „Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát...” Ráfael az, ki útjainkon elkísér, és nem csupán hűséges társunk, hanem – nevéhez híven – Isten gyógyító kegyelmének is közvetítője. Az ő pártfogását kérjük minden hosszabb utazás előtt: „A béke és boldogság útján vezessen minket a mindenható és irgalmas Isten, és Ráfael angyal kísérjen utunkon, hogy békében, épségben és örömmel térhessünk vissza otthonunkba!”
Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked, hogy három arkangyalod neve és üdvtörténeti küldetése által rádöbbentesz bennünket emberi életünk hármas meghatározottságára: hogy földi létünk folytonos úton levés és küzdelem, s az út és a harc közben erőt ad az örömhír, az angyali üzenet, a győzelem és célba érés biztos záloga. Kérünk Téged, hogy mennyei szolgatársaink pártfogása és hathatós segítsége révén életünk egész folyamán érezzük, hogy mellettünk állsz, mi pedig mindvégig ott álljunk a Te oldaladon, míg csak fel nem vétetünk a mennybe, angyalaid és szentjeid boldog társaságába.

Préd 3,1-11
Mindennek megvan a maga órája, és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében. Ideje van a születésnek és ideje a halálnak, ideje az ültetésnek és ideje a kiszakításnak. Ideje van az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a lebontásnak, és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek, ideje a gyásznak, és ideje a táncnak. Ideje van a kő szétdobálásának, és ideje a kő összeszedésének, ideje az ölelkezésnek, és ideje az ölelkezéstől való tartózkodásnak. Ideje van a keresésnek, és ideje az elveszítésnek, ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. Ideje van az eltépésnek, és ideje a összevarrásnak, ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje van a szeretetnek, és ideje a gyűlölködésnek, ideje a háborúnak, és ideje a békének. Mi haszna van az embernek a fáradságából? Néztem azt a vesződséget, amelyet Isten az emberek fiainak adott, hogy azzal bajlódjanak. Mindent úgy alkotott, hogy helyes legyen a maga idejében. A jövőt is beléjük helyezte. Csakhogy az ember nem tudja kifürkészni Isten művét, amelyet létrehoz kezdettől fogva mindvégig.
Lk 9,18-22
Történt egyszer, hogy amikor egyedül imádkozott, és a tanítványok is vele voltak, megkérdezte őket: „Kinek tart engem a sokaság?” Ők ezt felelték: „Keresztelő Jánosnak, mások pedig Illésnek, mások pedig azt, hogy a korábbi próféták közül támadt fel valaki.” Azután megkérdezte tőlük: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Az Isten Krisztusának.” Ő pedig rájuk parancsolt és meghagyta, hogy ezt senkinek se mondják el: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.”

A mai Olvasmányban szereplő felsorolás, életünk eseményeinek, cselekedeteinek ellentétpárokban való megjelenítése a bűnbeesett emberre és világára vonatkozik. Az, hogy ideje van a születésnek és ideje van a halálnak, hogy ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek, ideje a gyásznak, és ideje a táncnak, mind ennek a mulandóságnak alávetett természetnek a rendje szerint való, amiatt, aki a teremtett világot mulandóságnak vetette alá, amíg csak Isten fiainak dicsősége ki nem nyilvánul rajtunk. Hozzá is teszi a Prédikátor: „Az ember nem tudja kifürkészni Isten művét”, ami azt jelenti, hogy Istennek lesz még szava mindehhez, előtte nyitva áll saját teremtése, és ő az emberi történelem Ura.
Amikor a második isteni személy értünk megtestesült és emberré lett, alávetette magát e bűntől sebzett és hiábavalóságra ítélt világ törvényszerűségeinek, de úgy, hogy mindent, ami abban rossz, átértelmezett, új jelentéssel ruházott fel, és pozitívummá változtatott. Éppen a mai Evangéliumban beszél arról, hogy szenvednie kell, de a szenvedés és kínhalál által az üdvösséget szerezte meg nekünk. A teremtett világ hiábavalósága még nem szűnt meg, de bennünk már elkezdődött az örök élet a maga új törvényeivel. Ezért míg a világban lebontanak és szétszórnak, mi a régi embert bontjuk le magunkban, és Isten országát építjük. Míg a világban továbbra is gyűlölködés, háború és öldöklés van, Krisztus Titokzatos Testében mindig a szeretet, a békesség és a gyógyítás ideje van.
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy halálod és feltámadásod s a Szentlélek elküldése által képessé tettél bennünket, hogy ha mások gyűlölnek minket, mi tovább szeressünk, mert irgalmas szereteteddel győztél a gyűlölet felett; s ha életünkre törnek, vállaljuk Érted a vértanú halált is, mert Te egyszer s mindenkorra győzelmet arattál a halál felett. Erősíts meg minket Szentlelkeddel, hogy a világ hiábavalóságai között együttérző szívvel és segítő szándékkal forduljunk minden szenvedőhöz, azt a vigaszt nyújtva nekik, amely a Te világ feletti győzelmedből fakad.

Préd 1,2-11
,,Minden hiúság, mondja a Prédikátor, csupa hiúság, minden csak hiúság! Mi haszna az embernek minden vesződségéből, amellyel bajlódik a nap alatt?” Nemzedék elmúlik és nemzedék érkezik, a föld pedig mindig megmarad. A nap felkel és lenyugszik, majd visszasiet helyére, s ott újra felkel, dél felé kerül, majd északra fordul. Mindent bejárva körben kering a szél, és visszatér körforgásában. A folyók mind a tengerbe ömlenek, s a tenger mégsem árad meg, a helyre, ahonnan a folyók elindulnak, visszatérnek, hogy újra folyjanak. A dolgok megannyian fárasztanak, úgyhogy az ember szóval ki sem tudja mondani. A szem nem tud jóllakni látással, s a fül nem tud betelni hallással. Mi az, ami volt? Ugyanaz, mint ami lesz. Mi az, ami történt? Ugyanaz, mint ami ezután is történik, és semmi sem új a nap alatt. Senki sem mondhatja: ,,Íme, ez új!” Mert megvolt az már azokban az időkben, amelyek előttünk elmúltak. Nem gondolnak az emberek az elmúltakra, s a jövendőre sem gondolnak majd, akik még később lesznek.
Lk 9,7-9
Heródes negyedes fejedelem hallott mindenről, ami történt, és zavarban volt, mivel egyesek azt mondták: „János támadt fel halottaiból”, némelyek pedig, hogy „Illés jelent meg”, mások meg: „a régi próféták közül támadt fel valamelyik”. Ekkor Heródes azt mondta: „Jánost lefejeztettem; kicsoda tehát ez, akiről ilyeneket hallok?” És látni akarta őt.

Érdemes olykor elgondolkodni azon, mit is jelent, hogy egy napon el kell távoznunk az élők sorából, s szinte semmi nem marad utánunk. Nagynak hitt műveink, az utókornak szánt alkotásaink rövid időn belül egytől egyig megsemmisülnek. A nevünket talán még emlegetik néhányan egy darabig, hogy azután az emlékezetünk is örökre kivesszen a földről. Mit számít a gazdagság és a siker, a szépség és a hatalom, mit a röpke emberi létezés a maga örömeivel és gondjaival a hegyekhez és az óceánhoz képest, a csillagmilliárdokhoz és azok éveihez képest? Az effajta szembesülés a valósággal segít leszámolni az illúziókkal, s ezért a lelki életre nézve is hasznos; ha tetszik, vallási értéke van.
Ám Isten igéje, még ha látszólag csupán egy általános emberi tapasztalatot fogalmaz is meg, nem csupán egyszerű tényközlés, mely hírt ad a valóságról, hanem maga a valóság. A Prédikátor könyvének ma olvasott nyers és súlyos mondatai nemcsak szembesítenek azokkal a nagy tényekkel, melyek mellett könnyedén elsiklik az ember figyelme, hanem arra késztet, hogy e tények mögé is nézzünk. Mert bár hozzánk, a mi pár évtizednyi életünkhöz képest a föld és a kozmosz éveinek száma szinte örökkévalóságnak tűnik, Jézus mégis ezt mondja: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” Az arányok most megfordulnak: Krisztus nélkül minden hiábavalóság, a hegyek és vizek, az egész naprendszer értelmetlen, vele azonban a legkisebb dolog, egy asztal megterítése, egy dolgozat kijavítása vagy egy szenvedő könnyeinek letörlése is világépítő tett. Azt az új világot építi, mely Jézus megdicsőült testében már részesült az örök isteni létezésben.
Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked a mai Olvasmányban adott tanítást, mely szívünket a Te méreteidre tágítja. A lélek szanatóriumi kezelése ez az elmélkedés: tüdőnk megtelik egészséges hegyi levegővel, szemünk végre nyugalmat talál a hiúság vásárán páváskodó karrierizmus és testiség látványaitól, s lelkünk örömmel telik el, hogy a teremtett világ csodái, az értelmünk számára befoghatatlan méretű világegyetem csakis Érted, Általad és Benned áll fenn, aki a mi testvérünkké lettél, s nem mulandóságra, hanem el nem múló boldogságra szánsz bennünket.