Hírolvasó

Évközi 5. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Ter 3,9-24
Az Úr Isten azonban szólította az embert: ,,Hol vagy?’’ Az így válaszolt: ,,Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.’’ Erre megkérdezte tőle: ,,Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Csak nem ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél?’’ Az ember azt felelte: ,,Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem.’’ Az Úr Isten ekkor megkérdezte az asszonyt: ,,Miért tetted ezt?’’ Ő így felelt: ,,A kígyó rászedett és ettem.’’ Ekkor az Úr Isten így szólt a kígyóhoz: ,,Mivel ezt tetted, légy átkozott minden állat és földi vad között; a hasadon járj, és port egyél életed valamennyi napján! Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.’’ Az asszonynak pedig azt mondta: ,,Megsokasítom gyötrelmeidet és terhességed kínjait! Fájdalommal szüld a gyermekeket! Vágyakozni fogsz a férfi után, és ő uralkodni fog rajtad!’’ Ádámnak pedig azt mondta: ,,Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld miattad! Fáradozva élj belőle életed minden napján! Teremjen az neked tövist és bogáncsot, és edd csak a föld növényeit! Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, amelyből vétettél, -- mert por vagy, és visszatérsz a porba!’’ És elnevezte az ember a feleségét Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek. Az Úr Isten ezután bőrköntösöket készített az embernek és a feleségének. Felöltöztette őket, és azt mondta az Úr Isten: ,,Íme, az ember olyanná lett, mint egy közülünk: tud jót és rosszat. Most aztán nehogy kinyújtsa a kezét, vegyen az élet fájáról is, egyen, és örökké éljen!’’ Ezért aztán kiküldte őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. Amikor kiűzte az embert, az Éden kertjétől keletre kerubokat és villogó lángpallost állított, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.
Mk 8,1-10
Azokban a napokban, amikor ismét nagy tömeg volt együtt és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait és azt mondta nekik: ,,Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak, és nincs mit enniük. Ha étlen bocsátom haza őket, elgyöngülnek az úton, mert egyesek messziről jöttek közülük.’’ Tanítványai azt felelték neki: ,,Hogyan tarthatná jól az ember ezeket kenyérrel itt a pusztában?’’ Ő pedig megkérdezte őket: ,,Hány kenyeretek van?’’ Azok azt felelték: ,,Hét.’’ Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjen le a földre. Fogta a hét kenyeret, hálát adott, megszegte és odaadta tanítványainak, hogy eléjük tegyék; és azok a tömeg elé tették. Egy kevés haluk is volt; azokat is megáldotta, és szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. Aztán ettek és jóllaktak. Végül a megmaradt darabokból hét kosárral szedtek össze. Akik ettek, mintegy négyezren voltak. Majd elbocsátotta őket. Ő pedig azonnal beszállt a hajóba tanítványaival és Dalmanuta vidékére ment.

Nem azért lett átkozott a föld, mert Isten megharagudott az emberre, hanem mert az ember megbontotta azt a harmóniát, ami Isten és a teremtés között eredetileg fennállt. Nem az a büntetés, hogy dolgoznunk kell, hanem hogy sok fáradsággal, verejtékes munkával kell megkeresnünk mindennapi betevő falatunkat. Az átok, amelyről itt Isten beszél, nem más, mint az áldásból való kihullás: ezt pedig nem Isten okozta, hanem az ember választotta.
Mindezt tudomásul kell vennünk ahhoz, hogy ma és mindennap felragyogjon előttünk az egyetlen emberhez méltó megoldás: munkánkat, minden fáradozásunkat visszahelyezni Isten áldásának világába. Ez embernek önmagától lehetetlen. Isten azonban a maga részéről megtette a legfontosabb lépést: elküldte szent Fiát, aki legyőzte a Sátánt és megtörte az eredeti bűn halált hozó átkát. Ismét az emberen a sor, hogy az Istentől érkező áldást befogadja és hagyja eláradni szívében, környezetében, minden tettét és szenvedését magába ölelve. Ebben nem szabad szűkkeblűnek, kicsinyesnek lennünk, arra hivatkozva, hogy amink van, úgyis nagyon kevés. De pazarlónak sem: össze kell szednünk a maradékot, a morzsákat is, a bőkezű és gondoskodó Istenhez való hűségünk jeléül, akinek áldása az apró dolgokból hozza elő a leghatalmasabb csodákat.
Urunk Jézus, azt a keveset, amink van, erőfeszítéseink eredményét, bármilyen csekély is, idehozzuk Hozzád, és a Te kezedbe tesszük. Tudjuk, hogy amit kezedbe veszel, azon rajta lesz a Te áldásod, s többé nem a mi szűkösségünket, hanem a Te gazdagságodat fogja közvetíteni. Fogadd el, kérünk, munkánkat, mely egyszerre hordozza a teremtés hajnalának fényét és az eredeti bűn árnyékát, hogy a Te kezedben eltűnjék róla az árnyék, és még inkább felragyogjon rajta az isteni fény.

Szent Cirill és Metód

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

ApCsel 13,46-49
Pál és Barnabás egész bátran kijelentették: „Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét, mivel azonban ti visszautasítjátok azt, s nem tartjátok magatokat méltóknak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk, mert így parancsolta nekünk az Úr: »A pogányok világosságává tettelek téged, hogy szolgáld az üdvösséget a föld végső határáig.«„ Mikor a pogányok meghallották ezt, megörültek, és magasztalták az Úr igéjét. Hittek is mindnyájan, akik az örök életre voltak rendelve. Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban.
Lk 10,1-9
Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni készült. Azt mondta nekik: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: »Békesség e háznak!” Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: »Elközelgett hozzátok az Isten országa.«

Az Úr Jézus megígérte tanítványainak, hogy a Szentlélek erejében nagyobb dolgokat is végbe fognak vinni, mint amelyeket ő végbevitt. Ezt a kijelentést persze nem teológiai értelemben kell venni, hanem földrajzi és fizikai értelemben. Tudniillik az Úr Jézus nem ment a pogányokhoz téríteni, ez a feladat Pál és Barnabás munkásságával vette kezdetét, s ennek az egész történelmen végigvonuló nagy műnek a részese és szereplője Szent Cirill és Metód is.
Az antiochiai zsidók féltékenysége szakította el Pál és Barnabás láncait, amelyek a kereszténységet a kelleténél jobban a zsidósághoz kötötték. Természetesen az előszörre választott népet soha meg nem tagadták, és betartották a sorrendet: először nekik hirdetik a zsinagógában az örömhírt, majd amikor szakadás támad közöttük, a pogányokhoz is odafordulnak. Az Izraelt a pogányoktól elkülönítő válaszfal, melyet az Úr Jézus kereszthalálában láthatatlanul ledöntött, így szemmel láthatóan is eltűnt, és zsidó, görög és minden más népből való hívő egyesült a katolikus, vagyis egyetemes Egyházban.
Urunk Jézus, Te minket is arra küldesz, hogy hirdessük szent evangéliumodat, nemcsak a megszokott helyeken és eszközökkel, hanem új, eddig járatlan terepen és nem szokványos módokon is. Tedd érzékennyé szívünket és készségessé akaratunkat, hogy felismerjük az „idők jeleit”, s azt a jót, amit korábban nem mertünk megtenni gyöngéd sugallatodra, mert megszokásaink, előítéleteink, félelmeink visszatartottak, legalább a nyilvánvaló külső nyomásra elkezdjük végre megcselekedni. Add, hogy követségedben járva mindig azt keressük, amit Te akarsz, és testvéreink üdvösségének szolgálatában megtaláljuk örömünket és békénket.

Évközi 5. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Ter 2,18-25
Azt mondta továbbá az Úr Isten: ,,Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!” Az Úr Isten ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég összes madarát, és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, minek nevezi el őket – mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. – Meg is adta az ember a maga nevét minden állatnak és az ég összes madarának és a föld minden vadjának, de az embernek nem akadt magához illő segítője. Ezért az Úr Isten mély álmot bocsátott az emberre, s amikor elaludt, kivette egyik bordáját, és hússal töltötte ki a helyét. Azután az Úr Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez. Az ember ekkor azt mondta: ,,Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség, mert a férfiből vétetett!” Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek. Az ember és a felesége mezítelenek voltak mindketten, de nem szégyellték magukat.
Mk 7,24-30
Ezután továbbment onnan, és Tírusz és Szidon vidékére ment. Betért egy házba, de nem akarta, hogy valaki is megtudja; mégsem maradhatott titokban. Mindjárt hírét vette egy asszony is, akinek a lányában tisztátalan lélek volt; odajött és a lábaihoz borult. Az asszony pogány volt, szír-föníciai nemzetiségű, s kérte őt, hogy űzze ki lányából az ördögöt. Ő azt mondta neki: ,,Hadd lakjanak jól először a gyermekek; mert nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és a kutyák elé dobni.” De az csak kérlelte: ,,Ez igaz, uram! Csakhogy a kiskutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból!” Erre ő azt felelte neki: ,,Mivel ezt mondtad, menj, kiment az ördög lányodból.” Amikor hazaért, a kislányt az ágyon fekve találta, és az ördög már kiment belőle.

Nem tudnánk az eredeti isteni terv szerint elképzelni, mit jelent a férfinak elhagynia apját és anyját, s feleségéhez ragaszkodnia, ha nem láttuk volna az Emberfiát, a második isteni személyt, aki elhagyta Atyját és a Szentlelket értünk, hogy – emberi természetünkkel egyesülve – egy test legyen velünk. Minden igazi szerelemben, házassági ígéretben ez az eredeti krisztusi ragaszkodás fogalmazódik meg. De a pap is emiatt hagyja el apját és anyját, hogy Krisztusban az Egyházzal és minden megváltott lélekkel lépjen jegyességre.
Azonban a teremtéskor Isten által az emberi természetbe írt ragaszkodás és harmónia a bűn miatt eltorzult és megromlott bennünk: a férfi uralkodik az asszony fölött, az meg fellázadva az elnyomás ellen téves úton keresi kibontakozási lehetőségét, férfijogokat és -szerepeket követelve magának. Jézus a mai Evangéliumban mintha azonosulna ezzel az eltorzult, a férfi felsőbbrendűségét valló képlettel, valójában azonban csak próbának veti alá a pogány asszonyt. Mivel pedig az asszony – eredeti hivatásához hűen – gyermekéért könyörög, mintegy legyőzi Jézust álcázott szerepében, és megérinti az igazi Jézus szívét, aki azért jött a földre, hogy az embernek élete legyen, éspedig bőségben.
Urunk Jézus, a Te irántunk érzett mérhetetlen szerelmed átjárta emberségedet megtestesülésed pillanatától kezdve a kereszthalálon át a feltámadásig és a mennybemenetelig, s hozzánk való ragaszkodásod nem szűnt meg feltámadásod után sem, mert a mennyben is megvallasz minket Atyád és angyalai előtt. Küldd el nekünk Szentlelkedet, hogy mi, férfiak és nők ezzel a tiszta, mindenekfölött a másik üdvösségét kívánó szeretettel ragaszkodjunk egymáshoz. Segíts, hogy együtt mind jobban kirajzoljuk az isteni képmást, melyet a Teremtő akarata szerint hordozunk, míg be nem lépünk a végső beteljesedés világába, ahol már nincs zsidó és pogány, férfi és nő, csak Isten van, aki minden mindenben, és élet, amely soha el nem múlik.

Évközi 5. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Ter 2,4b-9.15-17
Ez volt az ég és föld története a teremtésükben. Azon a napon, amelyen az Úr Isten megalkotta az eget és a földet, még semmiféle mezei bokor nem hajtott a földön, és semmilyen fű nem sarjadt, ugyanis még nem hullatott az Úr Isten esőt a földre, és ember sem volt, aki művelje a földet. Akkor forrás fakadt a földből, és megöntözte a föld egész színét. Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett. Ültetett az Úr Isten egy kertet Édenben, keleten, és elhelyezte benne az embert, akit alkotott. S növesztett az Úr Isten a földből mindenféle fát, amelyet látni szép és melyről enni jó – az élet fáját is a kert közepén, s a jó és a rossz tudásának fáját. Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg. Azt parancsolta az Úr Isten az embernek: ,,A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod!”
Mk 7,14-23
Ezután ismét magához hívta a tömeget, és azt mondta nekik: ,,Hallgassatok rám mindnyájan és értsétek meg: Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Akinek füle van a hallásra, hallja meg.” Amikor bement a házba a tömeg elől, megkérdezték őt tanítványai a példabeszéd értelméről. Így válaszolt nekik: ,,Hát ti is ilyen értetlenek vagytok? Nem látjátok be, hogy mindaz, ami kívülről megy be az emberbe, nem szennyezheti be őt, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, aztán pedig a félreeső helyre kerül?” Ezzel megtisztított minden ételt. ,,Hanem, amint mondtam, ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiság, gonoszság és csalárdság, kicsapongások, irigység, káromkodás, kevélység és esztelenség. Mindez a rossz belülről származik, és beszennyezi az embert.”

Az Ádámnak és Évának adott Édenkert az a hely, ahol az ember harmóniában a Teremtővel és a teremtményekkel, hivatását betöltve kibontakozhat és az Istentől rendelt boldogság részese lehet. A kert közepén álló fa tiltott gyümölcsének az a szerepe, hogy az ember szabadságát kifejezze: ez az egyetlen dolog, amelyben Isten korlátot szab az embernek, amelyet azonban elfogadva hűségét és szeretetét bizonyíthatja. A jó és rossz fájának gyümölcse nem önmagában halált okozó, hiszen Isten nem teremtett semmit, ami eleve rossz. Csak az ember számára veszélyes, aki még nem elég érett, felnőtt ahhoz, hogy meg ne ártson neki. Nem a gyümölcs volt tehát a bűnös, hanem az ember, aki a figyelmeztetés ellenére evett belőle.
Sajnos az ember bűne miatt felborult a harmónia Isten, a teremtés és az ember között. A bűn megjelenése óta a világ tökéletlenségei – melyek arra utalnak, hogy Isten fejlődő világot teremtett, hogy az ember közreműködésével jusson el a beteljesedésre – a szenvedés forrásai lettek. Sőt a bűnbeesés óta a jó dolgok sem mindig jók az ember számára, mivel az ember vágyai szétforgácsolódtak, az Isten helyett teremtett dolgokra irányulnak, s azokat istenítik. Jézus arra tanít, hogy ne az ételben-italban válasszuk szét a tisztát és a tisztátalant, hanem a szellemek, a jó és gonosz befolyások között tanuljunk meg különbséget tenni, s végtelenbe mutató vágyainkat ne akarjuk csupán földi javakkal csillapítani.
Urunk Jézus, segíts, hogy szívünket átadjuk Neked, aki Szentlelkeddel helyreállítod bennünk a teremtés ősi rendjét, és újra felszítod az Isten utáni bensőséges vágyakozást lelkünkben. 

Évközi 5. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Ter 1,20 – 2,4a
Azt mondta ezután Isten: ,,Hozzanak elő a vizek csúszó-mászó élőlényeket, és szárnyaljon szárnyas a föld felett, az ég boltozata alatt!” (…) És lett este és reggel: az ötödik nap. Azt mondta ezután Isten: ,,Hozzon elő a föld élőlényt, faja szerint: lábasjószágot, csúszó-mászót és szárazföldi vadat, faja szerint.” Úgy is lett. (…) Majd azt mondta Isten: ,,Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszó-mászón, amely mozog a földön!” Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. (…) És látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó volt. És lett este és reggel: a hatodik nap. Elkészült tehát az ég és a föld, s azok minden ékessége. A hetedik napra befejezte Isten a munkáját, amelyet végzett, és a hetedik napon megnyugodott minden munkától, amelyet végzett. (…)
Mk 7,1-13
Ekkor köréje gyülekeztek a farizeusok, és néhány írástudó, aki Jeruzsálemből jött. Ezek azt látva, hogy tanítványai közül egyesek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, morgolódtak. (…) Megkérdezték tehát őt a farizeusok és írástudók: ,,Miért nem élnek tanítványaid a régiek hagyománya szerint, miért esznek kenyeret közönséges kézzel?” Ő ezt felelte nekik: ,,Helyesen jövendölt rólatok Izajás, képmutatók, amint írva van: »Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek, ha emberi tudományt és parancsokat tanítanak.« Mert Isten parancsát elhagyva az emberek hagyományait tartjátok, a korsók és poharak mosását, és sok egyéb ezekhez hasonló dolgot cselekedtek.”(…)

Isten mindenestül jónak teremtette a világot, de hogy a teremtés jó, az nem jelenti azt, hogy egészen tökéletes is. Hiszen a Teremtő nem „kulcsrakész” állapotban adta át az embernek a világot, hanem növekedő, fejlődő valóságként, melyben Ádámnak Isten helyetteseként kellett volna folytatnia a teremtés művét. Nincs is nagyobb megtiszteltetés, mint hogy Isten annyira komolyan veszi az embert, hogy hagyja őt is dolgozni a teremtett világ képének formálásán. Csakhogy az ember nem akart együttműködni az Istennel: saját erejéből, Isten nélkül akarta folytatni a megkezdett művet, amely így szükségképpen torz és hiányos lett. Mivel pedig az eredeti bűn okozta rosszra való hajlam apáról fiúra öröklődik, az istenellenes tendenciák újra és újra felerősödnek, akadályozva Isten műve jóságának kibontakozását.
Valahányszor kimarad az ember erőfeszítésből Isten, mindannyiszor új és új Bábel tornya épül, az Isten elleni lázadás jelképe. Ez a lázadás lehet nyílt istentagadás, de még veszélyesebb, amikor vallásos mezben, az isteni tekintélyre hivatkozva jelentkezik. Ez az a magatartás, amelyet Jézus nem győz eleget kárhoztatni a farizeusokban, amikor Istenre hivatkozva emberi hagyományokat helyeznek az isteni parancs helyére, önző érdekeiket, kicsinyes szokásaikat hagyományozzák nemzedékről nemzedékre, s így háttérbe szorítják Isten törvényét, és megkérdőjelezik az ő művének jóságát.
Urunk Jézus, könyörülj rajtunk, akik a világban tapasztalt rosszért oly gyakran hibáztatunk Téged és mennyei Atyádat, vagy elhamarkodottan rossznak nevezzük azt, ami valójában lelki fejlődésünket, örök boldogságunkat szolgálja. Nyisd meg lelki szemünket, hogy az áteredő bűn ne homályosítsa el látásunkat, s Benned újra és újra felragyogjon előttünk Tőled kapott hivatásunk, hogy az isteni jóság képviselői és kinyilvánítói legyünk, kegyelemhordozók, akikben eredeti szépségében ragyog fel az Atya teremtő terve. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy földi életünk hátralévő idejét úgy töltsük el, hogy miközben a felebaráti szeretet cselekedeit gyakoroljuk, ne szűnjünk meg vágyakozni az új ég és új föld, a teremtett világ beteljesedése után.
A betegek világnapján könyörgünk Hozzád minden testi-lelki gyógyulásra váró embertársunkért, hogy Veled találkozva megtapasztalják közelséged örömét, s részesei legyenek annak a nagy helyreállításnak, melynek célja nem elsősorban fizikai állapotuk ideiglenes javulása, hanem az igazi és teljes gyógyulás, mely a szívükből indul ki, s gyarló testüket hasonlóvá teszi a Te megdicsőült testedhez.

Évközi 5. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Ter 1,1-19
Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett. És Isten szólt: ,,Legyen világosság!” És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó. Elválasztotta a világosságot a sötétségtől, és elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Akkor este és reggel lett: egy nap. Azután újra szólt Isten: ,,Legyen boltozat a vizek között, s válassza el a vizeket a vizektől!” (…) Úgy is lett. Isten elnevezte a boltozatot égnek. Akkor este és reggel lett: a második nap. Azt mondta ezután Isten: ,,Gyűljenek egy helyre a vizek, amelyek az ég alatt vannak, és tűnjék elő a száraz!” Úgy is lett. Isten elnevezte a szárazat földnek, az egybegyűlt vizeket pedig elnevezte tengernek. És látta Isten, hogy jó. (…) És lett este és reggel: a harmadik nap. Azt mondta ezután Isten: ,,Legyenek világítók az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, jelezzék az időket, a napokat és az esztendőket, ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsanak a földre!” Úgy is lett. (…) És látta Isten, hogy jó. És lett este és reggel: a negyedik nap.
Mk 6,53-56
Átkeltek a tavon, és Genezáret földjére jutottak és kikötöttek. De mihelyt kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön felismerték őt, és körbefutva az egész környéken elkezdték a betegeket ágyastól összehordani oda, ahol hallották, hogy ott van. Amerre csak betért a falvakba, majorokba vagy városokba, az utcákra tették a betegeket, és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Mindazok, akik megérintették őt, meggyógyultak.

Milyen jó, hogy mielőtt belépnénk Nagyböjt Szent Negyvennapjába, és elkísérnénk az értünk testté lett Igét a pusztába, az Egyház a Szentírás kezdő lapjait olvastatja velünk, s ezen keresztül a Szentlélek a Paradicsomkertbe vezet vissza bennünket. Fontos, hogy amit ma a Teremtés könyvéből olvasunk, azt látomásként őrizzük szívünkben. Meg kell hogy indítson Isten szeretetének határtalansága, amellyel megszánta a világot, amiért az nem volt, és teremtő szavával kimondta, hogy legyen. Meg kell hogy rendítsen az a minden mást megelőző isteni döntés, mellyel az Atya öröktől fogva elhatározta, hogy elküldi szent Fiát a világba, hogy általa megossza szentháromságos életét az emberrel.
Ebben az örök isteni tervben szemléljük saját magunk parányi létezését is. Milyen hihetetlen, hogy Isten öröktől fogva, évmilliárdokon át készült arra, hogy egyszer mi is megszületünk! Szegényebbnek találta volna nélkülünk a teremtést, ezért szeretete galaxisokat teremtett, hogy otthonra leljünk a Földön, és majd megízlelhessük az ő nyugalmát és békességét a hetedik napon.
Mennyei Atyánk, köszönjük Neked teremtő terved csodáját, a világ megannyi szépségét és gazdagságát. És mindenekfölött köszönjük Neked szent Fiadat, Jézust, akiért és akiben teremtettél, s akiben újjáalkotsz mindent. Hiszen az egész világegyetem nem egyéb, mint egyetlen pazar, grandiózus és mégis a legapróbb részletekig gondosan kimunkált díszlet, hogy színpadra léphessen az ártatlan és tiszta Ember, aki elhozza nekünk a Te országodat. Az ő gyógyító csodái pedig, melyekről a mai Evangéliumban olvasunk, már a teremtés beteljesítésének, az új égnek és új földnek kézzelfogható jelei. Köszönjük, Atyánk, hogy ránk is gondoltál, nekünk is helyet és szerepet szántál a teremtés isteni művében. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy mi, akikben a hit és a keresztség által már kezdetét vette az új teremtés, betöltsük Tőled kapott gyönyörű hivatásunkat, s Krisztusba iktatott új Ádámként az isteni jóság képviselői és kinyilvánítói legyünk a földön.

Évközi 5. vasárnap

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 6,1-8
Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhájának uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette; hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, és kettővel repültek. Az egyik így kiáltott a másiknak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!” (…)
1Kor 15,1-11
(…) Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még élnek, egyesek pedig elszenderültek. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Mindnyájuk után pedig mint félresikerültnek, megjelent nekem is. (…)
Lk 5,1-11
(…) Amikor befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat halat fogni!” Simon ezt felelte neki: „Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.” És miután ezt megtette, a halaknak oly bő sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek tehát a társaiknak a másik hajóban, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek. Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és így szólt: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” Mert a nagy halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak, hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus pedig így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.” Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt.

Sokféleképpen lehet látni az Urat: látomásban, mint Izajás próféta, csodatetteinek megtapasztalásában, mint Péter apostol, és a Jézus Krisztus halálába és feltámadásába vetett hitben, mint Szent Pál által a korintusi hívek. Tévedés volna azt hinni, hogy ez az utóbbi látás halványabb és bizonytalanabb az első kettőnél. Ellenkezőleg: teljesebb és biztosabb. Izajás ugyanis csak néhány jellemző vonását ismeri meg látomásában az egészen más Istennek, s azt is csupán képben, szimbolikusan, mert ember másként fel nem foghatja. Péter az isteni hatalom jelét látja és tapasztalja a csodás halfogás eseményében, s őt is félelem fogja el társaival együtt, akárcsak Izajás prófétát, mert Jézusban az embert és a természetet végtelen fokban felülmúló, transzcendens Istennel találkozott.
Azonban mi az apostoloktól ránk hagyományozott húsvéti-pünkösdi hitben mérhetetlenül többet tudunk meg Istenről. Tudjuk, hogy Jézus személye az örök Igének, az Atya Egyszülöttjének személye, aki egylényegű az Atyaistennel, de valóságosan emberré lett értünk. Tudjuk, hogy meghalt bűneinkért, és engesztelő halálával megszerezte számunkra a bűnbocsánatot. Tudjuk, hogy feltámadt, és ezzel megnyitotta nekünk a mennyek országát, ahol nemcsak lelkünkre, hanem emberi testünkre is örök élet vár. Ez az a minden látomásnál fönségesebb és igazibb ismeret, mely tudós teológusok zseniális megközelítései, szent misztikusok kegyelmi tapasztalatai révén mind teljesebben bontakozik ki és tárul fel előttünk az Egyház történelme folyamán, míg csak a színelátás boldog örömébe el nem jutunk.
Urunk Jézus Krisztus, köszönjük a hitet, melyet Szentlelked által ébresztesz és mélyítesz el bennünk. És köszönjük a tudást, melyet feltártál előttünk, amikor kinyilatkoztatást adtál Isten belső életéről, a Szentháromság boldog közösségéről. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy ezt az őseinktől örökölt hitet és tudást hűségesen megőrizzük, s úgy adjuk tovább az utánunk következő nemzedéknek, hogy hozzátesszük a magunk belső látomását és saját életünkben megnyilatkozó csodáid eleven tapasztalatát.

Évközi 4. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 13,15-17.20-21
Általa mutassuk be tehát Istennek mindenkor a dicséret áldozatát, azaz ajkunk gyümölcsét, amely az ő nevét magasztalja. A jótékonyságról pedig és az adakozásról ne feledkezzetek meg, mert ilyen áldozatok tetszenek Istennek. Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és vessétek magatokat alá nekik, hiszen úgy őrködnek ők fölöttetek, mint akik számot fognak adni lelketekért, hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtva, mert ez nem szolgálna javatokra. A békesség Istene pedig, aki a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát a halálból kivezette az örök szövetség vérében, tegyen tökéletesekké titeket minden jóban, hogy megtegyétek az ő akaratát. Azt munkálja bennünk, ami előtte kedves, Jézus Krisztus által, akié a dicsőség örökkön-örökké! Ámen.
Mk 6,30-34
Az apostolok ismét összegyűltek Jézus körül, és mindnyájan beszámoltak, hogy mi mindent tettek és mit tanítottak. Ő ekkor azt mondta nekik: ,,Gyertek félre egy magányos helyre, és pihenjetek meg egy kicsit.” Olyan sokan jöttek-mentek ugyanis, hogy még enni sem volt idejük. Bárkába szálltak tehát, és félrevonultak egy elhagyatott helyre, egyedül. Sokan látták azonban őket, s észrevették, amikor elmentek. Minden városból futottak oda gyalog, és megelőzték őket. Amikor kiszállt, Jézus meglátta a hatalmas tömeget, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és sok mindenre kezdte őket tanítani.

A mai Evangélium felvillantja az isteni kinyilatkoztatás legmélyebb indítékát: Isten irgalmasságát, hogy megesett a szíve a bűnbeesett emberen, ezért lehajolt hozzá, és sok mindenre kezdte tanítani. Ebből egyszersmind az is következik, hogy az evangélium éppen azok szívéhez talál utat, akik pásztor nélküli juhokként, árván és reménytelen helyzetüket átérezve megnyílnak Isten igéje előtt. Az Evangélium a Lévikhez, Zakeusokhoz és Magdolnákhoz szól, akik a Szentlélek villámfényénél megpillantva saját nyomorúságukat a megtérés őszinte vágyával kapaszkodnak Jézusba, követik szavát, és teljesítik akaratát.
Sokkal reménytelenebb helyzetben vannak viszont azok, akik nem érzik, hogy megtérésre lenne szükségük. Elkápráztatja őket életük felszínének csillogása, birtokuknak képzelt erényeik és saját szentségüknek tulajdonított jócselekedeteik. Számukra Jézus szava csak annyiban érdekes, amennyiben saját céljaikat, az üdvösségről alkotott elképzeléseiket igazolja, egyébként nem tartanak rá igényt. Sőt, ha úgy érzik, túlzott követelményeket támaszt velük szemben, megkeményítik szívüket, és támadásba mennek át, mert mindennél fontosabb számukra, hogy folttalan életük látszatát fenntartsák.
Urunk Jézus, megvalljuk Neked, hogy azt hittük, a lelki élet útján előrehaladva egyre biztosabbak lehetünk életszentségünk felől, ám most szánalomra méltóbbnak látjuk magunkat, mint valaha. Mégis, köszönjük Neked ezt a felismerést, ezt a kegyelmi állapotot, mely beláttatja velünk, hogy rászorulunk a Te tanításodra, vezetésedre, gyógyító szeretetedre. Azért hát bizalommal hagyatkozunk Rád, a juhok legfőbb Pásztorára, Tőled kérve erőt, hogy mindenkor meg tudjuk tenni a Te szent és igaz parancsodat.

Évközi 4. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 13,1-8
A testvéri szeretet maradjon meg bennetek! Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, mert általa egyesek tudtukon kívül angyalokat fogadtak be szállásra. Emlékezzetek meg a foglyokról, mintha ti is velük együtt foglyok volnátok, és azokról, akiket nyomorgatnak, mint akik magatok is testben vagytok. Tisztességes legyen a házasság mindenben, és szeplőtlen a házaságy; mert a paráznákat és a házasságtörőket megítéli Isten. Legyen viselkedésetek fösvénység nélkül való, elégedjetek meg azzal, amitek van; mert ő mondta: ,,Nem hagylak el, s nem távozom el tőled”, ezért bizalommal mondhatjuk: ,,Az Úr az én segítőm, nem félek, ember mit is tehetne ellenem?” Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik nektek Isten igéjét hirdették, nézzétek életük végét, és kövessétek hitüket! Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, és ma, és mindörökké.
Mk 6,14-29
(…) Egyszer azonban, amikor Heródes a születésnapján lakomát rendezett országa nagyjainak, ezredeseinek és Galilea előkelőségeinek, bement Heródiás lánya és táncolt nekik. Ez nagyon tetszett Heródesnek és az asztaltársaságnak. A király erre azt mondta a lánynak: ,,Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.” Meg is esküdött neki, hogy: ,,Bármit kérsz, megadom neked, akár az országom felét is!” Az kiment és megkérdezte anyjától: ,,Mit kérjek?” Az így szólt: ,,Keresztelő János fejét.” Erre nagy sietve bement a királyhoz és előadta kérelmét: ,,Azt akarom, hogy rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” A király elszomorodott, de az esküje és az asztaltársak miatt nem akarta kedvét szegni. Rögtön elküldte a hóhért, megparancsolta, hogy hozzák el a fejét egy tálon. Az lefejezte a tömlöcben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának. Amikor a tanítványai megtudták ezt, eljöttek, elvitték a testét és sírba helyezték.

Isten első kijelentése az emberről, hogy saját képére és hasonlatosságára teremtette. Nem egyedül a férfi vagy a nő az isteni képmás hordozója, nem is egyikük és másikuk külön-külön, hanem ketten együtt. Minthogy férfi és nő egyenrangú félként kötött, halálig tartó életszövetsége az istenképiség lényeges eleme, a paráznaság és a házasságtörés mindenekelőtt nem erkölcsi vétek, amely azért elítélendő, mert tiltott módon kíván gyönyört szerezni, hanem Isten ellen való bűn, a Szentháromság képének meghamisítása, eltorzítása, meggyalázása. Jól látjuk ezt Heródes példáján is, aki előbb testvére feleségét elvéve házasságot tört, majd az asszony hatása alá kerülve már ahhoz sem volt elég lelki ereje, belső tartása, hogy felelőtlen ígéretét visszavonva megkímélje Keresztelő János életét.
Ezzel szemben az Úr örök szerelemmel szereti Menyasszonyát – Izrael népét, az Egyházat, a keresztény ember lelkét –, aki sokszor esendő, bűnös és hűtlen is, ám az isteni Vőlegény mégsem vonja vissza tőle szerelmét. Ebből az is következik, hogy az Isten országáért vállalt szüzesség nem fakadhat a nemiség és a házasság lenézéséből, hanem éppen annak felmagasztalása. Olyan életállapot, amelyben sajátos módon ragyog fel az Isten és ember közötti kizárólagos szeretetkapcsolat, melynek a házasság is képe. Éppen ezért az Egyházban kétféle megszentelt életállapot van, s e kettő mélységesen összetartozik: a testi házasság, melynek lelki szüzességgel kell párosulnia, illetve a testi szüzesség, amely a lelki házasságban nyer értelmet. Akiben a szüzesség és a házasság nem ily módon kapcsolódik össze, annak élete terméketlen és meddő marad. Aki viszont az előbbi módon kötelezi el magát az egyik vagy a másik életállapotban, annak élete bő gyümölcsöt terem.
Urunk Jézus, segíts kegyelmeddel, hogy a világ ma divatos felfogásával szemben Isten örök terve és a Te tanításod szerint gondolkodjunk a házasság szentségéről és a szüzesség értékéről. Add, hogy akár házasságban, akár szüzességben élünk, az örök életre megmaradó, bőséges gyümölcsöt teremjünk.

Évközi 4. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 12,18-19.21-24
Ti ugyanis nem érinthető hegyhez járultatok, nem lángoló tűzhöz és forgószélhez, sötétséghez és fergeteghez, harsonazengéshez és szózatok hangjához. Akik ezt hallották, azért esedeztek, hogy ne szóljon hozzájuk az ige, s a látvány is olyan rettenetes volt, hogy Mózes így szólt: ,,Megrémültem és reszketek.” Ti Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, sok ezernyi angyal seregéhez, az elsőszülöttek egyházához, akik fel vannak jegyezve a mennyben, és mindenki bírájához, az Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, és a meghintés véréhez, amely hangosabban kiált, mint Ábelé.
Mk 6,6-13
És csodálkozott hitetlenségükön. Ezután bejárta a helységeket a környéken és tanított. Közben magához hívta a tizenkettőt, és elkezdte őket kettesével elküldeni. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett. Meghagyta nekik, hogy az útra vándorboton kívül semmit ne vigyenek; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben. Sarut kössenek, de ne öltözzenek két köntösbe. Azt mondta nekik: ,,Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem mentek onnan. Ha pedig valahol nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek ki, rázzátok le lábatokról a port is, bizonyságul ellenük.” Azok elmentek, és hirdették, hogy tartsanak bűnbánatot. Sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal, és azok meggyógyultak.

Izrael népét mélységesen, idegrendszerébe és sejtjeibe ivódva meghatározta az az istenélmény, amelyben része volt Mózessel a szent hegyen. Ezt az alapvető vallási tapasztalatot, a fönséges és rémületet keltő találkozást a mindenható Istennel a szent nép tagjai szívük mélyén őrizték, s apáról fiúra hagyományozták. Isten végső önkinyilatkoztatása azonban nem félelmetes és rettegést keltő, mert ő nem félelemben akarja tartani az embert, akit saját képére és hasonlatosságára alkotott. Az isteni mindenhatóság, a végtelen fölség kinyilatkoztatása a Golgota hegyén álló keresztfa, melyen a vérző Krisztus haldoklik. Itt mutatja meg Isten, hogy ő mindenhatóságán, bölcsességén és minden tökéletességén túl maga a szeretet. Olyan hatalom, amellyel nem mérkőzhet az emberi kevélység.
Mi ehhez a szent hegyhez járultunk: a mennyei Jeruzsálemhez, ahol a középpontban Krisztus keresztje áll; az angyalok ezreihez és a szentek megszámlálhatatlan seregéhez, ahhoz az ünneplő közösséghez, mely a Szeretet-Isten győzelmét ünnepli szüntelen. Ebből fakad az Egyház missziója is, mely nem lehet más, mint az Úr halálának hirdetése a feltámadás erőterében, amíg Krisztus el nem jön újra az idők végén.
Urunk Jézus, lélekben nap mint nap felmegyünk Sion hegyére, s minden szentmisén, minden imádságunkban és szívből jövő fohászunkban odajárulunk Hozzád, az új szövetség közvetítőjéhez, aki ránk hulló véred által megtisztítottál minket minden bűnünktől. Köszönjük, hogy küldetést bízol ránk, és hatalmat adsz nekünk a gonosz felett, köszönjük az angyalok ezreinek segítségét, köszönjük a szentek seregének tanúságtételét és közbenjárását értünk. Add kegyelmedet, hogy mindig egységben maradjunk Veled, a Fővel, és eleven kapcsolatban legyünk Titokzatos Testeddel, az Egyházzal: az apostolokkal és vértanúkkal, a hitvallókkal, szent férfiakkal és asszonyokkal, szüzekkel és özvegyekkel, s így tegyünk mi is tanúságot szavunkkal és életünkkel az Isten országáról, mely nem más, mint a Te jelenléted bennünk és közöttünk.

Évközi 4. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 12,4-7.11-15
Mert még nem álltatok ellen a vérontásig a bűn ellen vívott harcban, és elfelejtettétek a vigasztalást, amely nektek, mint fiaknak szól: ,,Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha büntet, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz minden gyermeket, akit magához fogad.” A fegyelemért szenvedtek. Mint fiakkal, úgy bánik veletek Isten, s melyik fiú az, akit apja nem fenyít meg? A fenyítés a jelenben nem látszik ugyan örvendetesnek, inkább elszomorítónak. Később azonban azoknak, akik általa megedződtek, az igazságosság békeszerző gyümölcsét adja. Ezért tehát feszítsétek ki lankadt kezeteket és ingadozó térdeiteket, és lábatokat szoktassátok egyenes járásra, hogy a béna tag ne ficamodjon ki, hanem gyógyuljon meg! Békességre törekedjetek mindenkivel, és megszentelődésre, mert enélkül senki sem fogja meglátni Istent. Ügyeljetek arra, hogy senki se hanyagolja el Isten kegyelmét, nehogy a keserűségnek valamilyen hajtása felnövekedve zavart okozzon, és így sokan megfertőződjenek.
Mk 6,1-6
Ezután kijött onnan, és elment a saját falujába. A tanítványai követték. Amikor szombat lett, elkezdett a zsinagógában tanítani. Sokan, akik hallgatták, csodálkoztak tanításán, és azt kérdezték: ,,Honnan vette ez mindezt? Milyen bölcsesség az, amely neki adatott? És milyen csodák történnek a keze által? Nem az ács ez, Mária fia, Jakab és József és Júdás és Simon testvére? Nem az ő nővérei vannak itt nálunk?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: ,,Nem vetik meg a prófétát, csak a maga hazájában, a rokonságában és a házában.” Nem is tehetett ott egy csodát sem, csak néhány beteget gyógyított meg, kezét rájuk téve. És csodálkozott hitetlenségükön. Ezután bejárta a helységeket a környéken és tanított.

Isten kegyelmének jó felhasználása vagy elhanyagolása nem a mi magánügyünk, hanem mindkettő kihat Krisztus Titokzatos Testének egészére. Keresztény hivatásunkon belül mindegyikünknek megvan a maga sajátos feladata, küldetése, melynek betöltésében sajátos kegyelmek segítik. Súlyos a felelősségünk, mert aki elhanyagolja a kegyelmet, nem csupán saját üdvösségével játszik, de másokat is veszélybe sodor; tevékenysége nem csak haszontalan és értéktelen, hanem egyenesen káros és mérgező lesz.
Első és legfontosabb feladatunk ezért, hogy a nekünk juttatott isteni kegyelmeket felismerjük, azokat megköszönjük és el ne hanyagoljuk. Ne aggódjunk amiatt, hogy mások szemében esetleg botránykő vagyunk, hogy kinéznek, lesajnálnak, amiért élhetetlennek látszunk, vagy mert úgy tűnik, nem találjuk a helyünket és nem visszük sokra. Ne féljünk csalódást okozni azoknak, akik úgy éreznek magukénak, mint Jézust a názáretiek: előítéleteikbe, kicsinyes elvárásaikba, szűklátókörűségükbe zárva. Nem az a lényeges, hogy mi látszik abból, amit a kegyelem visz végbe bennünk és általunk, hanem hogy e kegyelmet befogadjuk, és egyre inkább szerinte is éljünk.
Urunk Jézus, a Te kegyelmed működik bennünk keresztségünk és bérmálásunk óta, a hit, remény és szeretet által. Add, hogy felismerjük keresztény hivatásunkon belül azt a sajátos feladatot és küldetést, melyet nekünk szántál, s melynek betöltésére sajátos kegyelmeket adtál. Ne engedd, hogy e kegyelmeket elhanyagoljuk, s ezáltal mérgező légkört árasszunk magunk körül, szavainkkal és tetteinkkel az értelmetlenség fertőzetét terjesztve. Segíts inkább, hogy Szentlelkeddel együttműködve készségesen átadjuk magunkat az Atya szent akaratának, engedve, hogy isteni tetszése szerint felhasználja külső és belső adottságainkat, tehetségünket, lehetőségeinket és körülményeinket örök tervének megvalósításában.

Évközi 4. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 12,1-4
Azért mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőpályát. Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül. Gondoljatok tehát őrá, aki a bűnösök részéről maga ellen ilyen nagy ellentmondást szenvedett el, – hogy el ne lankadjatok, és lelketekben ne csüggedjetek. Mert még nem álltatok ellen a vérontásig a bűn ellen vívott harcban.
Mk 5,21-43
Amikor Jézus ismét áthajózott a túlsó partra, nagy tömeg gyülekezett oda köré, ahol ő a tó partján volt. Ekkor odajött hozzá egy zsinagóga-elöljáró, akit Jairusnak hívtak. Amikor meglátta őt, a lábaihoz borult, és így esedezett hozzá: ,,A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!”El is ment vele. (…) Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga-elöljárótól, és azt mondták: ,,A lányod már meghalt. Minek fárasztanád tovább a Mestert?” Jézus meghallotta, hogy mit mondtak, és így szólt a zsinagóga-elöljáróhoz: ,,Ne félj, csak higgy!”(…) Ekkor elküldte onnan mindnyájukat, maga mellé vette a gyermek apját és anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. Megfogta a gyermek kezét, és azt mondta neki: ,,Talíta, kúmi!” – ami azt jelenti: ,,Kislány, mondom neked, kelj fel!”– A kislány azonnal fölkelt és járkálni kezdett. Tizenkét esztendős volt. Mindenki nagyon csodálkozott. Ő pedig szigorúan megparancsolta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; majd szólt nekik, hogy adjanak neki enni.

Felemelni tekintetünket Jézusra: ez maga a hit aktusa. De nem csupán külső tekintet és látás van, hanem belső is. Ahol a testi szem csak egy gesztust lát, egy félmosolyt, egy biztató pillantást, ott a belső szem tévedhetetlenül látja magát a szeretetet. Ahol a testi szem csupán egy szenvedő, keresztre feszített, töviskoronától vérző homlokú embert lát, ott a belső szem a maga teljességében látja az Úr Krisztust, örök istenségében az Atya jobbján, egyszerre szenvedőn és megdicsőült testben.
Belső tekintetünk felemelése Jézusra a legnagyobb kegyelem, de egyben a legnagyobb feladat is. Mert ahhoz, hogy lássuk őt, minden mástól, a világtól és önmagunktól is el kell fordítanunk tekintetünket. Őt kell szemlélnünk, s benne majd helyesen látjuk a világot, az embereket, önmagunkat is. Néha nagyon nehéz, mégis meg kell tennünk, mert ez az egyetlen menekvés a kísértés, a megpróbáltatás, a testi-lelki szenvedés idején. Ha kitartunk ebben a szemlélésben, egyszer csak észrevesszük, hogy többé már nem kell erőnket megfeszíteni, hogy Krisztusra tekintsünk, mert eljutottunk a hitben való látásra. A belénk öntött szemlélődés kegyelme ez, amikor a belső szemünk elé táruló látvány kezd egészen elragadni minket, kiragadni mindabból, ami az ég alatt van. Ez a szentség útja és örök gyógyulásunk, vigasztalásunk forrása.
Urunk Jézus, taníts meg bennünket arra a fajta szemlélődésre, melyben már nem várunk mást Tőled, csak azt, hogy Veled lehessünk a lehető legszemélyesebb, legbensőségesebb találkozásban. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy úgy tudjunk testi-lelki sebzettségünkben, szeretteink miatti aggódásunkban és gyászunkban is Rád tekinteni, hogy még a gyógyulás, a megnyugvás, a vigasztalás vágyánál is erősebb legyen bennünk az a vágyakozás, hogy Veled egyesüljünk. Tedd, hogy a Te dicsőségedre legyünk: akár úgy, hogy gyógyító erőd – mint Jairus leányán – sokak előtt megnyilvánul rajtunk, akár pedig úgy, hogy szenvedéseinket a Te tisztaságos és végtelen érdemű szenvedéseddel egyesítve békességben tovább hordozzuk keresztünket.

Évközi 4. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 11,32-40
(…) Egyeseket kínpadra vontak, mégsem fogadták el a szabadulást, hogy jobb feltámadást nyerjenek, mások meg gúnyt és megvesszőzést szenvedtek, ezenfelül még bilincseket és börtönt is; megkövezték, szétfűrészelték, kardélre hányva megölték őket, szerte bujdostak juhok és kecskék bőrében, szűkölködve, szorongatást szenvedve, nyomorogva. Akikre nem volt méltó a világ, sivatagokban bolyongtak, hegyek közt, barlangokban és a föld üregeiben. És mindezek, akiket hitük tanúságtétele igazolt, nem nyerték el az ígéretet, mert számunkra Isten valami jobbat rendelt, s ők nélkülünk nem juthattak el a tökéletességre.
Mk 5,1-20
Nemsokára átjutottak a tengeren túlra a gerázaiak földjére. Amint kilépett a bárkából, mindjárt elébe ment egy ember a sírok közül, aki a tisztátalan lélek hatalmában volt és sírboltokban lakott. (…) Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, és nagy hangon kiáltotta: ,,Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Isten Fia? Az Istenre kényszerítlek, ne gyötörj engem!” Ő ugyanis azt mondta neki: ,,Tisztátalan lélek, menj ki az emberből!” Ekkor megkérdezte tőle: ,,Mi a neved?” Az így válaszolt neki: ,,Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” És könyörögve kérte őt, hogy ne űzze ki arról a vidékről. Volt ott a hegy körül a legelőn egy nagy disznócsorda. A démonok azt kérték tőle: ,,Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük.” Jézus mindjárt megengedte nekik. A tisztátalan lelkek kimentek és megszállták a disznókat. Erre a kétezernyi csorda a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe. (…) Az emberek kimentek, hogy lássák, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az ördögseregtől megszállott felöltözve, ép ésszel ül, és félelem fogta el őket. (…) Ezért kérni kezdték őt, hogy távozzék el a határukból. (…)

Jellemző és bennünket is leleplező az a magatartás, amit a gerázaiak Jézus iránt tanúsítanak. Vajon ha az ő betegeiket gyógyította volna meg, ha nekik szaporította volna meg a kenyeret, akkor is azt kívánták volna, hogy távozzék el a határukból? De érdemes egy kicsit mélyebbre ásni, és így feltenni a kérdést: Mi ez az egyébként is pusztulásra szánt disznókonda egy ember üdvösségéhez képest? És mi ez az „áldozat” ahhoz az áldozathoz képest, amelyet Jézus Krisztus hozott meg a Golgotán az emberi nem megszabadításáért?
A fogyasztói társadalom azonban nem tud mit kezdeni az efféle csodával. Számára irreálisan nagy veszteséggel jár, s veszélyezteti a nyárs­polgári lét megszokott kereteit. A pénzben mérhetőt, kézzel foghatót, birtokolhatót nem adja oda holmi kétséges szellemi-lelki javakért. Sok, magát kereszténynek valló ember is e fogyasztói szemlélet áldozata. Úgy-ahogy erényes életet él, eleget tesz a vallási előírásoknak, csak éppen a pokol és a menny marad ki mindennapjaiból. Az a jótékony feszültség, ami nélkül az élet sivár és tét nélküli, s ami nélkül kereszténynek lenni merő sznobizmus csupán.
Ne engedd, Urunk Jézus, hogy méricskéljük, milyen anyagi és egyéb haszonnal vagy éppenséggel hátránnyal és kárral jár, ha egyre jobban beengedünk az életünkbe. Idézd emlékezetünkbe, hogy milyen drága áron váltottál meg bennünket, és hogy milyen fönséges az a hivatás, amelyre meghívtál minket. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy azoknak a bibliai szenteknek a példájára, akikről Szent Pál beszél a mai Szentleckében, hittel várjuk ígéreteid beteljesülését, s ott hirdessük szabadításodat, ahová Te küldesz, mindenekelőtt saját környezetünkben.

Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony)

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Mal 3,1-4
Íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt, és csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, s a szövetség angyala, akit ti óhajtotok. Íme, már jön is, – mondja a Seregek Ura. – De ki tudja elviselni az ő eljövetelének napját, s ki állhat meg az ő láttára? Mert ő olyan, mint az olvasztó tűz, és mint a posztóványolók lúgja. (…)
Zsid 2,14-18
(…) Mert bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódát karolta fel. Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas legyen, és hűséges főpap Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. Mivel ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, segítségükre tud lenni azoknak, akik kísértést szenvednek.
Lk 2,22-40
Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van. (…) Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt benne. A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, (…) anyjának, Máriának pedig ezt mondta: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át – hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.” Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. (…) Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte az Urat, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Izrael megváltását. (…)

A Szentlélekben való rejtett találkozás ünnepe ez a nap, melyen Isten végtelen gyöngédsége, szelídsége és tapintata nyilvánul meg a bűnös emberiség iránt. Jézus mindenben hasonlóvá lett hozzánk, és mindenben sorsközösséget vállal velünk, bűnös és szenvedő emberekkel: érte is bemutatják az áldozatot, akit pedig nem kell kiváltani, hiszen mindenestül Istené, kezdettől fogva és örökké. Amiről tehát Malakiás jövendölt, az Úr eljövetele templomába nem rettenetes és félelmetes, hanem a legszelídebb és ezért legcsodálatosabb módon valósult meg: a kíváncsi szemek elől elrejtve, úgy, hogy Márián és Józsefen kívül mindössze Izrael két igaz embere volt a tanúja.
A mai ünnep a karácsonyi ünnepkör lezárása, de Simeon jövendölésével egyben a Passió kezdete is. A húsvéti misztérium titokzatosan kezdettől fogva jelen van Szűz Mária életében, aki szívében előre átéli Fia szenvedését és halálát. Maga a sugalmazó Szentlélek akarja, hogy ne idillként szemléljük Jézus gyermekségének történetét, hanem Máriához hasonlóan vegyük észre az árnyékot, és merjük vállalni az emberi lét fájdalmas valóságát, ahogy vállalta Jézus is, a mi irgalmas és hűséges Főpapunk, akiben Isten felkarolt és örök üdvösségre hívott meg minket.
Jöjj el hozzánk, emberré lett Istenünk, lépj be szívünk hajlékába! Úgy szeretnénk, ha tiszta és fényes szentélyben fogadhatnánk érkezésedet, de minden erőfeszítésünk kevés ahhoz, hogy méltóképpen felkészüljünk fogadásodra. A Te látogatásod teszi tisztává és árasztja el fénnyel lelkünk szegényes templomát. Mennyi fény hullt eddig is utunkra: szelíd és biztató sugarak, melyek nem engedték, hogy megtévesszenek s elcsábítsanak hamis csillogások! Add kegyelmedet, hogy mi is fény legyünk, s a Te világosságodat árasszuk környezetünkre. Nem vadul lobogó, ideges lángként, hanem szelíd, de kitartó lámpásként, mely akkor sem huny ki, ha ráborul a szenvedések sötét éjszakája.

Évközi 3. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 11,1-2.8-19 
A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk. A régiek erről tettek tanúságot. Mivel hitt, azért engedelmeskedett az, akit Ábrahámnak hívnak, hogy elköltözzék arra a helyre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elköltözött, bár nem tudta, hová megy. Mivel hitt, azért tartózkodott az ígéret földjén, mint idegen földön, sátrakban lakva Izsákkal és Jákobbal, az ígéretek társörököseivel; várta ugyanis a szilárd alapokon álló várost, amelynek Isten az építője és alkotója. Mivel hitt, azért nyert még a meddő Sára is erőt magzat foganására, még idején túl is, mert hűségesnek hitte azt, aki az ígéretet tette. Ezért származtak egy embertől – és pedig egy ereje vesztettől – olyan sokan, mint az ég csillagai, és mint a megszámlálhatatlan homok, amely a tenger partján van. Ők mindannyian hitben haltak meg, anélkül, hogy elnyerték volna az ígéreteket. Csak messziről szemlélték és üdvözölték azokat, és megvallották, hogy zarándokok és jövevények a földön. Mert akik így beszélnek, azt jelzik, hogy hazát keresnek. Ha ugyanarra gondoltak volna, amelyből kiköltöztek, lett volna még idejük visszatérni, ők azonban a jobb felé törekszenek, a mennyei felé. Ezért Isten nem szégyelli őket, amikor őt Istenüknek hívják, hisz várost készített nekik. Mivel hitt, azért áldozta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett; feláldozta egyszülöttjét, aki az ígéreteket kapta, mikor azt mondták neki: ,,Izsák utódait hívják majd utódaidnak.” Hitt ugyanis abban, hogy Istennek van hatalma a halálból is életre kelteni; ezért fiát – előképül – vissza is nyerte. 
Mk 4,35-41 
Amikor aznap beesteledett, így szólt hozzájuk: ,,Menjünk át a túlsó partra!” Erre azok elbocsátották a tömeget, őt pedig magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Több bárka is kísérte őket. Nagy szélvész támadt, s a hullámok becsaptak a bárkába, úgy, hogy már-már megtelt. Ő pedig a bárka hátsó végében egy vánkoson aludt. Felkeltteték: ,,Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk?” Ő fölkelt, megfenyegette a szelet, és azt mondta a tengernek: ,,Csendesedj és némulj el!” Erre elállt a szél és nagy csendesség lett. Azután hozzájuk fordult: ,,Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?” Erre nagy félelem fogta el őket, és azt kérdezgették egymástól: ,,Ki ez, hogy a szél és tenger is engedelmeskedik neki?” 

Az Evangéliumban szereplő bárka mindenekelőtt az Egyházat jelenti. Ehhez a történelem viharaiban megtépázott, minden eresztékében recsegő-ropogó alkotmányhoz képest, amelynek zátonyra futását, elsüllyedését oly sokszor jövendölték meg az évszázadok folyamán – legutóbb talán a tegnapi napon –, sok más intézmény és emberi vállalkozás tűnik sokkal biztonságosabbnak, erősebbnek, korszerűbbnek, mégis: Jézus Krisztus ebben a bárkában van, és nem másban. 
Ez a bárka egyszersmind az emberi lélek képe is, melyet kísértések és külső-belső megpróbáltatások sújtanak, s amely hullámhegyeken és -völgyeken át tart a túlsó part felé, olykor-olykor a célba érés leghalványabb reménye nélkül. A tanítványokból felszakadó kétségbeesett, szemrehányó kiáltás Ádám fiainak legőszintébb megnyilvánulása, az imádság őstípusa. Végső szorongattatottságában, halálfélelemtől gyötörten az ember végre szíve mélyéből fordul Istenéhez, aki egyedül lehet szabadítója. S mikor megtapasztaljuk hatalmát, hogy erővel szól a víznek és a szélnek, megújult lendülettel szeljük a habokat – míg a hullámok egyszer örökre elsimulnak, és az üvegtengeren bárkánk végleg révbe ér. 
„Kelj fel, Uram, miért alszol?” – kétségbeesésünkben a zsoltáros szavával kiáltunk Hozzád, Urunk Jézus, s csak miután felkeltél és parancsoltál a szélnek és a víznek, döbbenünk rá, hogy nem Te, hanem mi vagyunk azok, akik aludtunk: bennünk szunnyadt el az érzék jelenléted iránt; egymagunk akartuk megoldani életünk minden gondját-baját, s amikor láttuk, hogy ez nem megy, kétségbeestünk. Erősítsd meg, kérünk, gyönge hitünket, hogy ne kételkedjünk Benned akkor sem, ha úgy tűnik, hogy alszol, hiszen „nem aluszik és el nem szunnyad, aki Izraelt őrizi”; és tölts el bennünket derűvel és bizalommal, hogy minden nehézség ellenére bátran folytassuk utunkat az örök partok felé.

Évközi 3. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 10,32-39
Emlékezzetek vissza a hajdani napokra, amikor, miután megvilágosodtatok, a szenvedések kemény küzdelmét álltátok ki, s részint gyalázásokban és szorongatásokban látványul szolgáltatok, részint pedig azoknak, akikkel így bántak, társai lettetek. Mert részetek volt a foglyok szenvedésében, és javaitok elrablását is örömmel viseltétek, tudva, hogy jobb és maradandó javatok van. Ne veszítsétek hát el bizalmatokat, mert nagy lesz annak a jutalma. Béketűrésre van szükségetek, hogy Isten akaratát megtegyétek, s elnyerjétek az ígéretet. Mert még egy kis idő, s az, aki eljövendő, eljön és nem késik. Az én igazam a hit által élni fog; de ha meghátrál, a lelkem nem leli benne kedvét. Mi azonban nem vagyunk a meghátrálás gyermekei a romlásra, hanem a hité az élet elnyerésére.
Mk 4,26-34
Ezután így szólt: ,,Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szór a földbe. Azután már akár alszik, akár ébren jár éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik, maga sem tudja, hogyan. Mert a föld magától termi meg először a hajtást, aztán a kalászt, majd a fejlett szemet a kalászban. Mikor pedig megérett a termés, azonnal sarlót vág bele, mert elérkezett az aratás.” Majd így szólt: ,,Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan az, mint a mustármag. Amikor a földbe vetik, kisebb minden magnál, amely a földön van; de ha elvetették, felnő és nagyobb lesz minden veteménynél. Olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészkelhetnek az ég madarai.” Sok ilyen példabeszédben hirdette nekik az igét, hogy meg tudják érteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk; tanítványainak azonban külön megmagyarázta mindegyiket.

Szent Pál és a nyomában sok-sok keresztény tanító és igehirdető tapasztalata igazolja a mai Evangélium szavait Isten országának titokzatos növekedéséről. A keresztény tökéletesség nem a mi fáradozásunk eredménye, jóllehet anélkül semmi sem lesz belőle. Törekednünk kell arra, hogy a lehető legjobb talajba hulljon bennünk Isten igéje, s miután gyökeret vert, a legkedvezőbb feltételek mellett növekedhessék; gondosan kell öntöznünk, kapálnunk, gyomlálnunk szívünk földjét az elmélkedés, a jó elhatározások és rossz szokásaink leküzdése által – „a növekedést azonban Isten adja”, s a termés mindenestül az ő kegyelmének ajándéka, akkor és úgy, olyan mértékben, ahogy neki tetszik.
Isten művének fejlődését, kibontakozását mi nem siettethetjük – hacsak nem azáltal, hogy napról napra egyre jobban a Miatyánk lelkülete szerint imádkozunk és élünk, kérve az Atyát, hogy tegye szentté az ő nevét, nyilvánítsa ki uralmát, vigye végbe akaratát. Ugyanakkor bármilyen bűnt követünk is el, rosszra hajló akaratunk nem tudja meghiúsítani Isten tervének beteljesedését – erre semmiféle emberi erő vagy szellemi hatalom nem képes. A lázadó teremtmény itt-ott keresztezheti Isten tervét, de ő mindent saját elhatározásának szolgálatába állít, s akármit tesz is a bukott angyal vagy az általa rosszra csábított ember, Isten azon keresztül is saját, örök döntését valósítja meg. Aki viszont Isten országának beléje ültetett csíráját elfojtja magában, az a mennyei életet elutasítva saját örök pusztulását, a kárhozatot választja.
Urunk Jézus, ne engedd, hogy azok közé tartozzunk, akik elől – szívük érzéketlensége miatt – példabeszédeid elrejtik Isten országát. Adj inkább figyelmes fület és szívet, hogy példabeszédeid megszólítsanak, felrázzanak lelki tespedtségünkből, és feltárják előttünk Isten országának titkait. Segíts, hogy az értelmi ismeret vasrácsán túl, a szeretet megértésével ráismerjünk életünkben a Szentlélek csodálatos munkálkodására, s készek legyünk együttműködni vele, hogy így a csírájában bennünk lévő Isten országa, mely magában hordozza a teljességet, kibontakozhasson életünkben.

Évközi 3. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 10,19-25
Mivel tehát bízunk abban, testvérek, hogy Jézus vére által bemegyünk a szentélybe, amelyet nekünk mint új és élő utat a függönyön azaz a saját testén keresztül megnyitott, és mivel van főpapunk Isten háza fölött, járuljunk hozzá igaz szívvel a hit teljességében, hintsük meg és tisztítsuk meg szívünket a rossz lelkiismerettől, és mossuk le testünket tiszta vízzel. Tartsunk ki rendületlenül reménységünk megvallása mellett – mert hűséges az, aki az ígéreteket tette –, és figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jótettekre buzduljunk, ne hagyjuk el összejövetelünket, mint némelyek szokták, hanem bátorítsuk egymást, annál inkább, minél inkább látjátok a napot közeledni.
Mk 4,21-25
Aztán így szólt hozzájuk: ,,Vajon arra való a gyertya, hogy véka alá tegyék vagy az ágy alá? Nem arra, hogy a tartóra tegyék? Mert nincs rejtett dolog, amely ki ne tudódna, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: ,,Figyeljetek arra, amit hallotok. Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is, sőt ráadást is adnak nektek. Mert akinek van, annak még adnak; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amije van.”

Akárcsak egy családnak, ugyanúgy az Egyháznak is szüksége van arra, hogy tagjai rendszeresen egybegyűljenek, és megerősítsék egységüket a Fővel, Krisztussal, valamint egymással. A szentmise nem csupán egy szertartás vagy baráti összejövetel, hanem vasárnapról vasárnapra itt jelenik meg az Egyház a maga igazi valóságában. Ez az az összejövetel, melyet elhagyni bűn, mert a szentmise forrás és csúcspont, ahonnan hitünk tanítása szerint kiindul, s amelyre irányul minden más tevékenység az Egyházban. Nincs, nem lehet fontosabb tennivalónk, mint leg­alább vasárnaponként részt venni a Bárány menyegzős lakomáján, melyre a keresztségben meghívást kaptunk.
Aki Krisztus ügyéért fáradozva megfosztja magát a napi háromszori étkezéstől és a nyolcórás alvástól, legfeljebb kimerül, és munkájának hatékonysága csökken, aki viszont „lelkipásztori okokból” lélektelenül hadarja el a misét és rendszeresen elhagyja a zsolozsmát, az valójában ellene dolgozik mindannak, amiért látszólag fárad. Jézus Krisztussal is előfordult, hogy annyian tódultak hozzá, hogy enni sem maradt ideje, kimerültségében képes volt a viharos tengeren hánykolódó bárkában aludni, de arról nem mondott le, hogy az éjszakát Isten imádásában töltse. Jézus szavai: „Akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van” ebben a szövegösszefüggésben azt jelentik, hogy aki újra és újra visszatér a forráshoz és belőle él, az bővelkedni fog, míg aki elszakad a forrástól, annak élete fokozatosan kiszárad, kiüresedik.
Urunk Jézus, a hét folyamán szét vagyunk oszolva: dolgozunk, a családunkért fáradozunk, feladatokat teljesítünk. Köszönjük Neked a vasárnapi szentmisét, amikor asztalodnál egybegyűjtesz bennünket, hogy testedben és véredben részesülve a Te életed növekedjék bennünk, és egymással is mélyebb kapcsolatra jussunk. És köszönjük a szent zsolozsmát, mely mindennapjainkat, a nappal és az éjszaka egész idejét isteni jelenlétedbe vonja, s az Egyház egyetemességének, a szentek közösségének megerősítő tapasztalatával ajándékoz meg minket.

Évközi 3. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 10,11-18
Mert minden pap naponta szolgálatban áll, és gyakran mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem törölhetik el a bűnöket; ő pedig egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökké trónol Isten jobbján, arra várva, hogy ellenségeit lábai zsámolyává tegyék. Mert egy áldozattal mindörökre tökéletesekké tette a megszentelteket. Tanúságot tesz nekünk erről a Szentlélek is, mert miután így szólt: ,,Ez pedig az a szövetség, amelyet kötni fogok velük azok után a napok után – mondja az Úr –, a szívükbe adom törvényeimet, elméjükbe írom azokat, és bűneikre s gonoszságaikra többé már nem emlékezem.” Ahol pedig ezek bocsánatot nyertek, nincs többé bűnért való áldozat.
Mk 4,1-20
(…)Példabeszédekben sok mindenre tanította őket: ,,Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, az egyik mag az útfélre esett. Jöttek az ég madarai és fölkapkodták. Egy másik köves helyre esett, ahol nem sok földje volt. Hamarosan kikelt, mert nem volt mélyen a földben, de mikor kisütött a nap, elfonnyadt, s mivel nem volt gyökere, elszáradt. Ismét másik a tövisek közé esett, és amikor felnőttek a tövisek, elfojtották, és nem hozott termést. A többi azonban jó földbe esett. Ezek felnőttek és gyarapodtak, végül termést hoztak, az egyik harmincszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik pedig százszorosat.” Majd ezt mondta: ,,Akinek van füle a hallásra, hallja meg.” Mikor egyedül maradt, megkérdezte őt a vele levő tizenkettő a példabeszéd felől. Ezt mondta nekik: ,,Nektek adatott, hogy ismerjétek az Isten országa titkát, azoknak pedig, akik kívül vannak, minden példabeszédekben hangzik el, hogy nézvén nézzenek és ne lássanak, hallván halljanak és ne értsenek; nehogy megtérjenek és bűneik bocsánatot nyerjenek.”

Egyes evangéliumi szakaszokat annyira ismerünk, hogy szinte unjuk, amikor újra felhangzanak. Azt gondoljuk, már kimerítettük, s ránk nem vonatkozik Isten igéje. Éppen ez mutatja, mennyire nem vagyunk jó talaj. A magvetőről szóló példabeszédet szinte kívülről tudjuk, pedig az lenne a fontos, hogy belülről ismerjük, hiszen – ahogy a mai Szentleckében is olvassuk – Isten szívünkbe adta törvényeit, és az elménkbe írta. Amióta megkaptuk Krisztustól a Szentlelket, semmi mentségünk sincs, ha nézünk, de nem látunk, ha hallunk, de nem értünk.
Más szentírási helyekkel meg úgy vagyunk, hogy reggel meghallgatjuk őket, estére pedig már fel sem tudjuk idézni, mit hallottunk. A belső figyelem hiánya mutatja, hogy nem jó talajba hullott bennünk Isten igéje. Esetleg megcsodáljuk Jézus teremtő képzeletét, életszerű, kifejező hasonlatait, képeit, de talán éppen ez a pusztán esztétikai értékelés lehet az akadálya annak, hogy az ige valóban jó földbe, elég mélyre hulljon bennünk, ahol gyökeret is verhet. Márpedig a sátán mindent megtesz azért, hogy megakadályozza Isten igéjének meggyökerezését szívünkben. Igyekszik fontosabbnak és izgalmasabbnak tűnő dolgokkal bevetni szívünk földjét, hogy hely se maradjon az ige számára. Mi pedig nap nap után gyanútlanul olvassuk a Szentírást, másnapra nyugodt lelkiismerettel elfelejtjük, és elmerülünk a sok teendőben vagy a világ hívságaiban…
Urunk Jézus, a mai Evangélium fényében ugyan melyikünk mondhatná el magáról jó lelkiismerettel, hogy az ő szíve bizony jó föld, s Isten igéje meggyökerezett, kicsírázott és növekszik bensőjében, harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozva? Add kegyelmedet, hogy őszintén beismerjük, hogy az isteni ige magvetése rendszerint útfélre, köves talajra vagy tövisek közé hullik bennünk. Segíts kérünk, hogy odaadó figyelemmel hallgassuk tanításodat, és töredelmes bűnbánatunk által legalább ez a mai ige jó talajra találjon lelkünkben.

Évközi 3. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 10,1-10
Mivel tehát a törvényben a jövendő javaknak csak az árnyéka van meg, nem a dolgok valóságos formája, ugyanazokkal az áldozatokkal, melyeket évről-évre szünet nélkül bemutatnak, sohasem teheti tökéletesekké azokat, akik bemutatják. Nemde felhagytak volna az áldozatok bemutatásával, ha az áldozatok bemutatói egyszer s mindenkorra megtisztultak volna, és nem volna többé bűntudatuk? De éppen ezek az áldozatok emlékeztetik őket minden évben bűneikre. Lehetetlen ugyanis, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el. Ezért mondta, amikor a világba jött: ,,Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem; az égő- és engesztelő áldozatok nem tetszettek neked. Akkor azt mondtam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy megteszem, Istenem, a te akaratodat.”Először azt mondja: az ,,áldozatokat és ajándékokat, az égő- és engesztelő áldozatokat nem akartad, nem tetszenek neked”, amelyeket a törvény szerint mutatnak be. Aztán azt mondta: ,,Íme eljövök, hogy megtegyem a te akaratodat.” Megszünteti az elsőt, hogy a helyébe a következőt állítsa. Ezzel az akarattal szenteltek meg minket Krisztus Jézus testének egyszer történt feláldozása által.
Mk 3,31-35
Ekkor az anyja és a testvérei odajöttek, és kint megállva üzentek neki, és hívták őt. A körülötte ülő tömegből szóltak is neki: ,,Íme, anyád és testvéreid keresnek téged odakinn!” Ő így felelt nekik: ,,Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” Aztán körültekintett azokon, akik körülötte ültek, és ezt mondta: ,,Íme, az én anyám és testvéreim. Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám.”

A Szentírás egyértelműen kinyilatkoztatja, hogy mi is az az isteni akarat, melynek teljesítése földi életében az Úr Jézus eledele volt, és keresztáldozatának lényege: a mennyei Atya minden embert üdvözíteni kívánó szeretete. Ilyen értelemben nem volt sem szükséges, sem szerencsés Ádám vétke, hiszen ha az ember nem követett volna el bűnt, Isten Fia akkor is eljött volna, hogy Ádámot és gyermekeit mintegy kézen fogva elvezesse az isteni lét teljességébe, a Szentháromság boldog közösségébe. Mivel azonban az ember elszakadt Istentől, ez az eljövetel más minőséget kapott, s a második isteni személy mint Krisztus és Megváltó jött el.
De még ebből sem következett, hogy a Fiúnak mindenképpen meg kell halnia. Az Atya nem határozta el előre szent Fia feláldozását, hanem azt akarta, hogy mindenkor az ő szeretetének tanúja legyen a földön az emberek üdvösségére. Jézus azzal a szándékkal kezdte meg nyilvános működését, hogy kinyilatkoztassa Izraelnek az örömhírt, az Isten országa eljövetelét, és ezt a szent nép elfogadva megtérjen, s így a többi nép üdvösségének eszköze legyen. Az emberek azonban nemet mondtak a Jézus által felkínált üdvösségre, sőt még az életére is törtek. A kereszthalál ezért nem isteni szükségszerűség, hanem az emberi gonoszság szükségszerűsége. Jézus küldetése mégsem vallott kudarcot: a rá váró szenvedést és halált is az isteni akarat teljesítésének szolgálatába állította azáltal, hogy engesztelő áldozatul ajánlotta fel a bűnök bocsánatára, mindenekelőtt ellenségeiért, hogy jövendő megtérésük által ők is elnyerjék az üdvösséget.
Urunk, Te a mai Evangéliumban testvérednek, nővérednek és anyádnak nevezed azokat, akik minden körülmények között az Atya akaratát cselekszik. Add kegyelmedet, hogy példádat követve mi is szüntelenül keressük és megtegyük Atyád akaratát, s így nemcsak életedben, hanem szenvedésedben, halálodban s végül szent feltámadásodban is egyesülhessünk Veled.

Évközi 3. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 9,15.24-28
Így tehát egy új szövetség közvetítője: ő, aki halálával megszabadított az első szövetség alatt történt törvényszegésektől, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökség ígéretét. Mert Krisztus nem kézzel alkotott szentélybe lépett be, amely a valóságnak csak jelképe, hanem magába az égbe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk; nem is azért, hogy gyakran föláldozza önmagát, mint ahogy a főpap évről-évre bemegy a szentélybe idegen vérrel; különben gyakran kellett volna szenvednie a világ kezdete óta; így pedig egyszer jelent meg az idők teljességében, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És ahogyan el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána következik az ítélet, úgy Krisztus is egyszer lett áldozattá, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor pedig bűn nélkül fog megjelenni az őt várók üdvösségére.
Mk 3,22-30
Az írástudók, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub szállta meg, és az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket. Ekkor összehívta őket, és példabeszédekben ezt mondta nekik: ,,Hogyan űzheti ki a sátán a sátánt? Ha valamely ország meghasonlik önmagával, az az ország nem állhat fenn. És ha egy ház meghasonlik önmagával, az a ház nem állhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlott, nem maradhat fenn, hanem vége van. Senki nem mehet be az erősnek a házába és nem ragadhatja el a holmiját, ha előbb meg nem kötözi az erőst, csak akkor tudja kirabolni a házát. Bizony, mondom nektek, hogy minden vétket és káromlást, amellyel káromkodnak, megbocsátanak az emberek fiainak; de aki a Szentlélek ellen káromkodik, az nem nyer bocsánatot soha, hanem örök vétek fogja terhelni.” Mert azt mondták: ,,Tisztátalan lélek van benne.”

A halált az ítélet követi. Érzi ezt minden ember, ha szíve meg nem átalkodott. És ezért nem is annyira a haláltól fél, mint inkább az ítélettől, ami a halálon túl vár rá. Isten szent Fia valóban emberré lett, s úgy lépte át a halál küszöbét, hogy irántunk való szeretetből magára tette az összes bűnt, amit valaha is elkövettek és amit még el fognak követni, egészen a világ végéig. Ezzel a kiáltással lépett be a mennyei szentélybe: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Ezt a kiáltást még hallottuk. Ezután meghalt: saját vérének áldozatával belépett a függöny mögé... Hogy ott, az Atya színe előtt mi történt, az Húsvétkor lett nyilvánvalóvá, mikor a Feltámadott megdicsőült testében megjelent az apostoloknak, és így szólt hozzájuk: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer.” Az ítélet így az isteni irgalom, megbocsátás egyszerre megszégyenítő és felszabadító, felemelő pillanatává alakul át.
A Szentlélek elleni bűn, vagyis az, amely nem nyer bocsánatot, éppen ezzel kapcsolatos. Abban áll, hogy nem fogadjuk el az isteni irgalom mindenhatóságát, vagy épp ellenkezőleg, azt gondoljuk, számíthatunk rá anélkül, hogy bűnbánatot tartanánk. Mindkét esetben az történik, hogy kívül helyezzük magunkat Jézus Krisztus egyszeri, örök áldozatának hatáskörén, elszakadva ennek az áldozatnak szentháromságos valóságától.
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy megszabadítottál minket a haláltól való rettegéstől. Állj mellettünk kegyelmeddel, hogy ha félünk is a szenvedéstől, amellyel az ebből a világból a másikba való átlépésünk jár, mert akárcsak születésünk, ez az új születés is szűk kapun át történik, eljussunk a szívből való megtérésre és az őszinte bűnbánattartásra, s így ne kelljen félnünk az isteni ítélet kárhozatra vető döntésétől.

Oldalak