Hírolvasó

Advent 2. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 40,25-31

„Kihez tudtok hasonlítani? És ki lehetne hozzám hasonló?” – mondja a Szent. Emeljétek föl tekinteteteket és lássátok: Ki alkotta mind a csillagokat? Ő, aki elvezeti seregüket, megszámolja őket, és nevén szólítja valamennyit; hatalma és nagy ereje miatt el nem marad egy sem. Miért mondod ezt, Jákob, miért beszélsz így, Izrael: „Sorsom el van rejtve az Úr elől, és igazságom elkerüli Istenem figyelmét”? Hát nem tudod és nem hallottad még, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő teremtette a föld határait. Nem lankad el és nem fárad el, s bölcsessége kifürkészhetetlen. Erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültet. Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.
Mt 11,28-30
„Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.”

Úgy tűnik, az emberek nagy többsége természetesnek veszi, hogy nap mint nap igába feszül, anélkül, hogy megvizsgálná, mi az az iga, az a teher, amely alatt görnyed. Talán bizonyos értelemben kényelmesebb is így tenni, és közben azzal megnyugtatni magunkat, hogy ha terheket cipelünk, akkor bizonyára nem vagyunk haszontalanok, mint azzal szembenézni, hogy az üdvösség szempontjából nem az számít, mennyit fáradozunk, hanem az, hogy kinek, minek adtuk oda a szívünket.
De vajon az élet terheinek egykedvű cipelése nem öli-e ki belőlünk az emberi méltóságot? Miben vagyunk többek az igavonó állatnál, ha már a puszta vegetálást tekintjük életcélnak, s beérjük annyival, hogy meglegyen a mindennapi betevő falatunk? S ha elviselhetetlenül súlyossá válik a teher, melyet hordozunk, vajon nem csak azért szakad-e fel lelkünkből a kétségbeesett kiáltás, hogy Istent vádoljuk, amiért mindezt hagyja, amiért nem figyel ránk, nem is törődik velünk? Pedig Isten ismeri terheinket, és kész arra, hogy megszabadítson tőlük. A próféta szavával kinyilvánítja hatalmát, Jézusban pedig azt is megmutatja, akiben lelkünk felüdülést talál. Nem pillanatnyi felfrissülést, rövid pihenőt a mindennapok taposómalmában, hanem egészen más, édes igát és könnyű terhet, mely önmagában hordja értelmét. Benne mindannak, amit tennünk kell, s mindannak, amit el kell viselnünk, örök értelme és célja lesz. Ezért még ha testileg fáradtnak és kimerültnek érezzük is magunkat, szívünk mélyén olyan rejtett erőtartalékokra bukkanunk, hogy magunk is elcsodálkozunk, mi mindenre vagyunk képesek.
Légy áldott, Atyánk, szent Fiadért, akiben magadhoz hívsz, és új életet adsz nekünk. Legyünk bár gyöngék és fáradtak, az ő igája édes és az ő terhe könnyű a számunkra, mert miközben magunkra vesszük ezt az igát és hordozzuk ezt a terhet, mind inkább vele magával azonosulunk. Add, hogy ne is keressünk másutt felüdülést, mint a mi Urunknál, Jézus Krisztusnál, s egyre jobban az ő képére és hasonlatosságára formálódva fáradhatatlanná váljunk a szeretetben.

Advent 2. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 40,1-11
Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja a ti Istenetek. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és kiáltsátok neki, hogy letelt szolgálata, letörlesztette bűnét, hiszen kétszeresen meglakolt az Úr kezétől minden vétkéért! Egy hang kiált: ,,Készítsétek a pusztában az Úr útját, egyengessetek ösvényt a sivatagban Istenünknek! Minden völgy emelkedjék fel, minden hegy és halom süllyedjen alá; a göröngyös legyen egyenessé, és a hegyláncok síksággá! Akkor kinyilvánul az Úr dicsősége, és látni fogja minden ember egyaránt. Bizony, az Úr szája szólt.” Egy hang szól: ,,Kiálts!” És mondtam: ,,Mit kiáltsak?” Minden test csak fű, és minden szépsége olyan, mint a mező virága. Elszárad a fű, elhervad a virág, ha az Úr lehelete ráfúj. Valóban csak fű a nép. Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk szava megmarad örökre. Magas hegyre menj föl, te, aki jó hírt viszel Sionnak! Emeld fel erősen hangodat, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek! Emeld fel, ne félj! Mondd Júda városainak: ,,Íme, a ti Istenetek! Íme, az Úristen hatalommal jön, és karja uralkodik; íme, fizetsége vele van, és szerzeménye a színe előtt. Mint pásztor, legelteti nyáját, karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi, az anyajuhokat gondosan vezeti.”
Mt 18,12-14
Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és azok közül egy elkóborol, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, nem megy-e el és nem keresi-e meg az eltévedtet? Amikor pedig megtalálja, bizony, mondom nektek: jobban örül annak, mint a kilencvenkilencnek, amely el sem veszett. Ugyanígy a ti Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül.

A próféta tudja és meggyőződéssel hirdeti, hogy az Úr az Isten, és rajta kívül nincs más. Tudja, hogy Isten személy, hiszen kapcsolatban áll vele, felfogja és továbbadja üzeneteit. Tudja, hogy mindenható, ő teremtette az eget és a földet, és mindent, ami rajta van. És látja, hogy Isten hűséges, gondját viseli népének, melyet választott magának. Ennek alapján tud beszélni a jövőről, hiszen Isten múltbeli tettei és jelenben megmutatkozó gondviselése kirajzolják előtte az Isten által készített jövő körvonalait. Megsejti Karácsony titkát, de annak mélységes valóságát és következményeit emberileg nem foghatja fel és nem képzelheti el előre.
Nem látja, hogy Isten úgy jön el emberi alakban, hogy kiüresítve önmagát, végtelen gazdagságáról lemondva egészen egy lesz emberi természetünkkel. Hogy magatehetetlen csecsemőként egy istállóban jön a világra és évtizedeken át a mi hétköznapi életünket fogja élni. Nem látja, nem láthatja – bár a szenvedő szolgáról szóló énekekben a Lélek által erről is közöl valami lényegeset –, hogyan fog kinyilvánulni az Úr hatalma a maga vállalta gyöngeségben, dicsősége a gyalázatban. És végül nem látja azt sem, hogy Isten atyai szeretete az egyetlen elcsatangolt bárány után induló pásztoréhoz hasonlóan nemcsak a közösség, a szent nép egésze, de az egyes ember, méghozzá a bűnös, tévelygő ember iránt is megmutatkozik.
Urunk, köszönetet mondunk Neked azért az isteni matematikáért, mely szerint a Te szemedben nem csupán ezer év annyi, mint egy nap, hanem egy bárány is annyi, mint kilencvenkilenc, sőt néha több is. Karácsony felé haladva semmi mással nem akarunk törődni, csak azzal, hogy egyre beljebb lépjünk a Te szereteted felfoghatatlanul új, meglepő és gyönyörűséges világába, melyről a prófétáknak csak sejtéseik lehettek, de amelyet nekünk kinyilatkoztattál a mi Urunk, Jézus Krisztus által.

Advent 2. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 35,1-10
Örüljön a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag és viruljon! Virulva viruljon, mint a liliom, és örömében ujjongva daloljon! (...) Erősítsétek meg az elernyedt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a csüggedt szívűeknek: „Bátorság! Ne féljetek! Nézzétek, eljön Istenetek, eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen. Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.” Akkor megnyílik a vakok szeme, s a süketek füle hallani fog. Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve ujjongva ujjong. (...) Éneket zengve érnek a Sionra, s örök boldogságot tükröz az arcuk. Öröm és ujjongás jár a nyomukban, mert fájdalom és siralom nem lesz többé.
Lk 5,17-26
Egy napon, amikor tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek ott, akik Galilea és Júdea különféle falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje gyógyításra ösztönözte. És íme, hordágyon férfiak hoztak egy béna embert. Megpróbálkoztak bejutni, hogy eléje tegyék, de akkora volt a tömeg, hogy nem találtak utat. Ezért a cseréptetőn át bocsátották le ágyastul középre, Jézus elé. Hitük láttán így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban és mondták: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki más bocsáthatja meg a bűnöket, mint az Isten?” Jézus belelátott gondolataikba, így szólt hát hozzájuk: „Miféle gondolatokat forgattok magatokban? Mi könnyebb? Ezt mondani: Bűneid bocsánatot nyertek – vagy: Kelj fel és járj? De tudjátok meg, hogy az Emberfiának igenis van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani!” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj fel, fogd ágyadat és menj haza!” A szemük láttára rögtön fölkelt, fogta az ágyát, amelyen feküdt, és az Istent dicsőítve hazament. Mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták az Istent, és félelemmel eltelve mondották: „Ma megfoghatatlan dolgoknak voltunk a tanúi.”

Ha várakozásunk túl hosszúra nyúlik, ha semmi jelét nem látjuk a megígért beteljesedésnek, akkor szívünk elcsügged, testünk-lelkünk elernyed és roskadozni kezd. Amikor viszont a várva várt találkozás, a szabadulás elérhető közelségbe kerül, hatalmas külső-belső energiák szabadulnak fel bennünk, s egy rövid ideig olyan intenzitással élünk, mint ahogyan fut a célegyenesbe jutott távfutó. Ám ha csalódnunk kell, ha mégsem jön, akit vártunk, ha mégsem érkezik el a szabadulás órája, maradék erőnk is elhagy, és feladjuk a további várakozást.
Óriási felelősség tartani a lelket valakiben, aki szenvedve várakozik, s egyre jobban belefárad a várakozásba. Hamis reményekkel kecsegtetni, hogy utána keserűen csalódnia kelljen, akár halálát is jelentheti. A biztatás, a szép szavak, de még a Szentírással való vigasztalás sem elegendő. Tenni is kell érte, Jézus elé vinni, ha másképp nem megy, hát a tetőn keresztül, ágyastul. Nem nyugodhatunk addig, míg meg nem látja Jézust, s benne új távlatot nem kap pislákoló reménykedése. A mi hitünk eszközli ki számára a gyógyulást, a bűneitől való szabadulást.
Hálát adunk Neked, Urunk, hogy eljöveteleddel a hajnal fényét hoztad el a világmindenségre boruló reménytelen éjszakába. A Te megbocsátó, feloldozó hatalmad új reményt adott szívünknek és megszilárdította lépteinket: már nem magunknak kell megerősítenünk elernyedt kezünket és roskadozó lábunkat, hanem Te magad adod vissza képességünket, hogy azon az úton járjunk, mely hazavezet az atyai házba, s a nekünk ajándékozott Szentlélekkel ujjongva dicsőítsük mennyei Atyádat. Adj nekünk készséges szívet, hogy fáradhatatlanul járjunk a Te utadon, és találékony szeretetet, hogy Eléd hozzuk s a Te gyógyító jelenlétedbe vonjuk azokat is, akik a maguk erejéből nem tudnak kapcsolatba lépni Veled.

Advent 2. vasárnapja

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 40,1-5.9-10
(...) Egy hang kiált: ,,Készítsétek a pusztában az Úr útját, egyengessetek ösvényt a sivatagban Istenünknek! Minden völgy emelkedjék fel, minden hegy és halom süllyedjen alá; a göröngyös legyen egyenessé, és a hegyláncok síksággá! Akkor kinyilvánul az Úr dicsősége, és látni fogja minden ember egyaránt. Bizony, az Úr szája szólt. (...) Mint pásztor, legelteti nyáját, karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi, az anyajuhokat gondosan vezeti.”
2Pét 3,8-14
Egy valami pedig semmiképpen se kerülje el figyelmeteket, szeretteim: Egy nap az Úrnál annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap. Az Úr nem késik ígéretével, ahogy egyesek gondolják. Türelemmel kezel bennünket, mert nem akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem hogy mindnyájan megtérjenek a bűnbánatra. Az Úr napja úgy jön el, mint a tolvaj. Akkor az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a hőségtől elolvadnak, a föld pedig, és a rajta levő teremtmények elégnek. Ha tehát mindezek el fognak pusztulni, vajon milyeneknek kell lennetek a szent életben és buzgóságban nektek, akik várjátok és epedve óhajtjátok Isten napjának eljövetelét, amikor az egek elégnek és szétfoszlanak, az elemek pedig a tűz hevétől elolvadnak? Mi azonban – az ő ígérete szerint – új eget és új földet várunk, ahol igazság lakik. Ha tehát, szeretteim, ezeket várjátok, azon legyetek, hogy szeplőtelenül és feddhetetlenül találjon titeket békességben.
Mk 1,1-8
(...) János megjelent a pusztában: keresztelt és hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kiment hozzá Júdea egész vidéke és a jeruzsálemiek mindnyájan. Megkeresztelte őket a Jordán folyóban, miután megvallották bűneiket. János öltözete teveszőrből volt, és bőröv a csípője körül, sáskákat és vadmézet evett. (...)

Szent Péter apostol figyelmeztet bennünket, hogy az emberi életnek és a történelemnek nincsen megoldása ezen a földi életen és történelmen belül, ezért Isten tetteit nem is mérhetjük ugyanazzal a mércével, mint a történelmi eseményeket. Isten ugyanis nincsen alávetve az időnek, hanem éppen fordítva: az idő van alávetve az ő hatalmának. Következésképp teljességgel alaptalan azt feltételezni, hogy ennyi vagy annyi időre van szüksége ahhoz, hogy terveit megvalósítsa, s ugyanezért felesleges számon kérni azt is, hogy miért nem teljesíti ígéreteit éppen abban a parányi időszakaszban, mely a mi földi életünk néhány évtizede.
Ha csupán a földi idő keretei között gondolkodunk és tervezünk, szánalmas utópiákat fogunk gyártani, melyek sosem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, sőt jóval többet ártanak, mint használnak, mert nem számolnak az ember megromlott természetével, s azt bálványozzák, ami férges és pusztulásra ítélt. Úgyhogy ahelyett, hogy saját gyarló és esetleges tapasztalataink ítélőszéke elé idéznénk Istennek az eljövendő világra vonatkozó ígéretét, inkább az Úr hatalmas tetteinek fényében mérjük le földi életünket és értékeljük a történelem eseményeit, s vegyük sorra életünk tájait: Mi mindent kell átalakítanunk, milyen akadályokat kell eltakarítanunk, hogy utat készítsünk az érkező Úr előtt?
Urunk, Te minden pillanatban érkezel: már a teremtés műve is Advent, Úrjövet volt, majd következett a szentséges megtestesülés, most pedig kegyelmi úrjövet számunkra minden egyes szentáldozás. Földi világunk ezeken a pontokon az örökkévalósággal érintkezik, s folytonos érkezésed felöleli az időt a világmindenség legelső atomjának megjelenésétől az utolsó napig, kitágítva horizontunkat az idő határain túlra, ahonnan ered s ahol majd beteljesedik az emberi történelem. Tedd, kérünk, szívünket figyelmessé és hűségessé a várakozásban, hogy ezáltal siettessük a Te végső, dicsőséges eljöveteledet, amikor újjáalkotod az eget és a földet, és Te leszel minden mindenben.

Advent 1. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 30,19-21.23-26
Az Úr azonban arra vár, hogy kegyelmezzen nektek, és ezért fölkel, hogy irgalmazzon nektek. Mert az ítéletnek Istene az Úr; boldogok mind, akik benne reménykednek! Bizony, Sion népe, aki Jeruzsálemben laksz, többé nem fogsz sírni; biztosan megkegyelmez neked kiáltásod hangjára, amint meghallja, válaszol neked. Bár az ínség kenyerét adja nektek az Úr, és a nyomorúság vizét, de nem rejtőzik el többé tanítód, hanem szemed látni fogja tanítódat, és füled meghallja az igét, mely mögötted szól: ,,Ez az út, ezen járjatok!', amikor jobbra vagy balra letérnétek. (...) Olyan lesz a hold fénye, mint a napnak fénye, és a nap fénye hétszeres lesz, mint hét nappalnak a fénye, azon a napon, amelyen bekötözi az Úr népe sérülését, és verésének sebhelyét meggyógyítja.
Mt 9,35–10,1.6-8
Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget. Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Erre így szólt tanítványaihoz: ,,Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.” Ezután magához hívta a tizenkét tanítványát. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. És megparancsolta nekik: „Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: »Elközelgett a mennyek országa!« Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!

Az ínséget és a nyomorúságot nem az Úr adta, hanem bűneink szerezték. Ő adott viszont kenyeret az ínségben és vizet a nyomorúságban. Mert bármennyire is lealjasodik az ember, az ő teremtménye marad – nem semmisíti meg, hanem állapotának megfelelően élteti, hogy el ne vesszen, hanem megtérjen és éljen. Nem az örök élet kenyerével táplálja és nem az üdvösség kelyhéből itatja az ő elzüllött gyermekeit, hanem nyomorúságuknak megfelelő eledellel, hogy kívánkozzanak a szellemi eledel után, hogy visszaemlékezzenek az atyai ház asztalára, mint a tékozló fiú a disznók vályúja mellől.
Jézusnak, a megtestesült Istennek megesett a szíve az elcsigázott, kimerült, pásztor nélküli emberiségen. Az is szép, ha egy embernek megesik rajtunk a szíve. Itt azonban többről van szó, hiszen Jézus Szíve az örök Atya Fiának Szíve, melyben az istenség egész teljessége lakozik. Az, hogy Isten irgalmas, Jézus Szívén keresztül azt jelenti, hogy szenved értünk. Mivel az örök Istenről van szó, e kijelentés a világtörténelem rejtett, de leghatalmasabb mozgatórugóját tárja fel, mely nélkül az apostolok küldetését, illetve a papság szentségének lényegét sem érthetjük meg. A pap feladata ugyanis az, hogy Isten megrendült szívével szeresse a híveket.
Urunk, köszönjük Neked, hogy feltártad előttünk szentséges Szíved titkát. Köszönjük, hogy hűtlenségünket látva nem fordulsz el tőlünk, hanem hűséges maradsz hozzánk, és hűséges maradsz mindenekelőtt önmagadhoz, végtelen irgalmadhoz. Köszönjük, hogy minden élethelyzetben gondoskodsz rólunk, s a legnagyobb ínség idején is táplálsz minket. Add, hogy mi, akiknek most az élet kenyerét és az üdvösség italát nyújtod, szentséges Szívedhez hasonulva irgalmas szeretettel forduljunk testvéreink felé, a kölcsönös szeretet mennyországát ajánlva fel nekik. Engedd, hogy miközben szentséges testedet és véredet vesszük magunkhoz, mindennapi kereszthordozásunk a megváltás ragyogó világába emelkedjék, s így a Te világot megváltó szenvedésedből is részt vehessünk, az egész Anyaszentegyház javára.

A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Ter 3,9-15.20
(…) Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.” (…)
Ef 1,3-6.11-12
Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket. Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által – akarata és tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk; hogy magasztaljuk felséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket. Igen, mi is őbenne nyertük el az örökséget annak végzéséből, aki mindent szabad elhatározása szerint tesz. Szolgáljunk hát felsége dicsőségére, mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük reményünket.
Lk 1,26-38
(…) Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” (…) Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (…)

Az angyali üdvözlet elbeszélése minden bizonnyal az evangéliumból az egyházi év során legtöbbször felolvasott szakasz. Az isteni nagyság mindennél ragyogóbb kinyilatkoztatása történik ebben a jelenetben, ahol a senkinek az akaratától nem függő isteni mindenhatóság egy halandó ember, egy fiatal leány kezébe teszi le a világmindenség, s benne különösképpen az emberiség sorsát. A mai ünnepen az Evangélium szavai közül a „kegyelemmel teljes” kifejezés különösen is fényben áll. Gábriel főangyal nem találhatott ki semmi olyat, ami nem magától Istentől való lenne, vagyis a „kegyelemmel teljes” nem költői bók, hanem teológiai kinyilatkoztatás: Mária Isten kegyelmével, ajándékával, jelenlétével teljes. Nincs benne az a hiány, amit eredeti bűnnek nevezünk. Őt Isten úgy választotta ki a világ teremtése előtt, hogy mentes maradt Ádám bűnétől. A Szent Szűz az ember Isten iránti romlatlan, tiszta szeretetének képviselője, s ezért egyedül ő lehet Isten méltó társa a megtestesülés művében.
Mária kiválasztott és kiváltságos volta ugyanakkor nem jelentette azt, hogy ne maradt volna meg a szabadsága. Ez a szabadság azonban nem elsősorban a rossz választásának lehetősége, hanem sokkal inkább a minden emberi megfontolástól, félelemtől, kompromisszumtól való szabadság: mindentudás és előrelátás nélkül mert igent mondani Isten terveire.
Urunk, Jézus Krisztus, áteredő és minden személyes bűntől mentes Édesanyád közbenjárására oldozd fel bűneink láncát, s vezess el bennünket Isten gyermekeinek igazi szabadságára. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy mi is feltétel nélkül igent tudjunk mondani Atyád szent akaratára, és tégy állhatatossá, hogy készséges odaadásunkat soha vissza ne vonjuk.

Advent 1. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 26,1-6
Azon a napon ezt az éneket éneklik Júda földjén: Erős várunk van, védelmül kőfal és bástya szolgál. Nyissátok ki a kapukat! Hadd vonuljon be az igaz nemzet, amely mindvégig hűséges, amelynek szíve állhatatos és megőrzi a békét, mert benned van bizalma. Bízzatok az Úrban örökkön-örökké, mert az Úr örökké megmaradó Szikla! Letaszította a magasban lakókat, és a büszke várost megalázta, és földig alázta, a porba sújtotta, úgyhogy most láb tiporja, a szegények lába, a szűkölködők talpa.
Mt 7,21.24-27
„Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: »Uram, Uram!«, csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.”

Korunk embere is keresi a közös alapot, melyre biztosan építhet. Széles alapot keres, mert mindenkinek szeretne megfelelni, senkinek a másságát nem akarja megsérteni, ezért nem ás túl mélyre, se nem épít túl kemény kőre, inkább választja a homokot. A mai keresztény kísértése is, hogy annyira meg akar felelni az ökumenizmusnak, hogy nagyvonalúan lemond bizonyos hittételekhez való ragaszkodásról; annyira tiszteletben akarja tartani mások ateizmusát, hogy lehetőleg semmi jelét nem adja vallásos elkötelezettségének; annyira tolerálni igyekszik a másságot, hogy viszonylagosnak tekint mindenfajta erkölcsi normát.
Nekünk is el kell gondolkodnunk: Ha minden értéket lebontottunk, ami keresztény identitásunkat megadta, ugyan sikerül-e felépítenünk egy olyan világot, közösséget, társadalmat, ahol mindenki otthon érzi magát? Nem vétkezünk-e valójában azok ellen is, akiknek mindenáron meg akartunk felelni? Nem áruljuk-e el azt a legmélyebb hivatásunkat, amelyet felragyogtatva és kibontakoztatva az egész emberiség szolgálatára lehetnénk, ha megvallanánk és felmutatnánk a világnak Krisztust, aki egyedül képes megszabadítani az ősbűn átkától? Vajon attól való félelmünkben, hogy bárkit is kirekesztünk, végül nem önmagunkat rekesztjük ki az üdvösségből?
Urunk, kérünk, ments meg attól a hamis gondolkodástól, mely szerint elég csak tanítványodnak mondani magunkat, és máris üdvözülünk. Add, hogy ne csak hallgassuk, hanem tettekre is váltsuk tanításodat, és ragaszkodjunk hozzá akkor is, amikor ez nem népszerű. Segíts úgy élnünk ebben a világban, hogy miközben tekintetbe vesszük azokat az adottságokat és körülményeket, pozitív és negatív jelenségeket, melyek között élünk, ne alkalmazkodjunk elvtelenül a világ szelleméhez, hanem egyedül a Te tanításodhoz és Jegyesednek, az Egyháznak evilág fölött álló követelményeihez és belső életéhez igazodjunk.

Advent 1. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 25,6-10a
A Seregek Ura minden nemzetnek bőséges lakomát rendez e hegyen. Lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. És leveszi e hegyről a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. Ő, az Úr mondta ezt. Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk segítségén! Mert az Úr keze megpihen e hegyen, Moábot meg eltiporják a saját földjén.
Mt 15,29-37
Jézus ezután eltávozott innét, és a Galileai-tóhoz ment. Fölment a hegyre és leült. Nagy tömeg járult hozzá, magukkal vitték a sántákat, bénákat, vakokat, némákat és a más betegeket, s letették őket a lába elé. Mind meggyógyította őket. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult és dicsőítette Izrael Istenét. Jézus ekkor összehívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen elküldeni őket, nehogy kidőljenek az úton.” A tanítványok megjegyezték: „Honnan szerezzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget jóllakassunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét – felelték –, és néhány apró halunk.” Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, tanítványai pedig a népnek. Mindnyájan ettek és jól is laktak, s a kenyérből még hét kosár maradékot összeszedtek.

Minden profán ökumenizmus, amely Istent kihagyva akarja egységbe foglalni a nemzeteket, az egész földkerekséget egyetlen birodalomba, nem más, mint őrült vállalkozás, a bűnbeesett ember megalomániás illúziója, melynek bibliai képe a bábeli torony. De nem sokban különbözik ettől az olyan ábrándozás sem, amelyik Isten nevében akarja összegyűjteni a nemzeteket, mert ezt is áthatja az emberről és az egységről való nagyon is evilági képzelgés. Vegyük észre, hogy nem nekünk kell a népeket és nemzeteket egységbe kovácsolni, hiszen a nagy összegyűjtés már megtörtént: a Seregek Ura, a mennyei Atya már egybegyűjtötte ünneplő népét, az Egyházat az ő szent Fia által a Szentlélekben. Erre utalnak a mai Evangéliumban Jézus gyógyításai is, melyek az eljövendő új világot, a halál feletti győzelmet jelenítik meg itt a földön.
A végidők messiási lakomája elkezdődött, hiszen naponta iszunk az Isten tiszta ismeretét adó kinyilatkoztatás serlegéből, és eszünk az eucharisztikus Kenyérből, a búza legjavából, amely maga a feltámadt Krisztus. Itt kell az Egyház lényegét keresnünk és megragadnunk, nem pedig a struktúrák szintjén. Az Egyházból az utolsó napon kiég mindaz, ami a földi állam és társadalom mintájára alakult benne, s csak a lényeg, az igazi valóság marad meg. Ez pedig az emberi jelenség legmélyebb rétegeiben van, a Biblia szava szerint az ember szívében, ott, ahol mint teremtett személy csakis a Teremtő személyes szeretetében létezik, és ahol képes felbonthatatlan, isteni eredetű közösségre a másik emberrel.
Urunk, adj nekünk mindennapi csodáidat meglátó szemet, a csodák láthatókon túli üzenetét felfogó értelmet és újjáteremtő szeretetedet befogadó szívet, hogy valahányszor részesülünk a misztikus kenyérszaporítás csodájában a szentmisén, érezzük bensőnkben az örök élet lakomájának előízét, és vágyakozzunk arra az ünnepre, melyben testünk és pszichénk, mulandósággal megjelölt emberi valónk megújítva, újjáteremtve vesz majd részt, és a történelem elnyeri végső értelmét.

Advent 1. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 11,1-10
Vessző kél majd Izáj törzsökéből, hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erősség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme. (…) Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kis gyerek is elterelgetheti őket. Barátságban él a tehén a medvével, a kicsinyeik is együtt pihennek; és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja a kezét az anyatejtől elválasztott kisgyerek. Sehol nem ártanak, s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert. Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek, és dicsőséges lesz a nyugvóhelye.
Lk 10,21-24
Abban az órában Jézus kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben, ezekkel a szavakkal: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt csak a Fiú, vagy akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Majd külön a tanítványokhoz fordult, és így szólt: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és király akarta látni, amit ti láttok és nem látta, hallani, amit ti hallotok és nem hallotta.”

Az ujjongva hálát adó Jézus kitörő öröme megnyitja az eget, és szinte szemmel láthatóvá teszi a Szentháromság belső életét, azt a gyöngéd és odaadó, ártatlan tisztaságban égő ősszerelmet, mely minden élet forrása a mennyben és a földön. Ez az az ismeret, amelynek kinyilatkoztatásáért Jézus a világba jött, és egyszer s mindenkorra leszámolt a magányos zsarnok-istennel, a személytelen világprogram-istennel, a mozdulatlan mozgatóval, a sorssal és a végzettel. Mert az igazi istenismeret nem más, mint részvétel Isten benső életében, bekapcsolódás az isteni személyek közti szeretetáramba, mely átjárja az egész világmindenséget.
Előfordult-e már velünk legalább egyetlenegyszer, hogy kitörő örömmel dicsőítettük az Atyát Krisztus által a Szentlélekben, amiért ismerhetjük őt, és részt vehetünk az ő isteni életében? Mit számítanak ehhez képest apró-cseprő gondjaink, kicsinyes aggodalmaink, szorongásaink, korlátaink és szenvedéseink? Volt-e részünk abban az örömben, hogy közvetíthettük Isten ismeretét – mint szülő, nagyszülő, testvér vagy barát, házastárs, jegyes, hitoktató vagy pap?
Urunk, óvj meg attól, hogy mi is a bölcsek és okosak közé tartozzunk, akik elől el vannak rejtve a mennyek országának titkai. Ajándékozz nekünk gyermeki bizalmat, feltétel nélküli ráhagyatkozást, amely elvezet mennyei Atyád igaz ismeretére, amit nem képes elérni sem a tapasztalatokból nyert tudás, sem a logikai következtetés. Engedd, hogy szívünk elteljék Isten fölséges ismeretével, és megtapasztaljuk a prófétai szavak igazságát. Hiszen a világban, de még az Egyházon belül is ártanak és pusztítanak, a szentek szívében és közösségében azonban nincs többé ellenségeskedés és gyűlölet: ott senki sem árt, senki sem pusztít, hanem a mennyország paradicsomi békéje uralkodik.

Advent 1. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 2,1-5
Az ige, melyet látomásban kapott Izajás, Ámosz fia Júdáról és Jeruzsálemről. Ez történik majd az utolsó napokban: szilárdan áll az Úr házának hegye a hegyek tetején, kiemelkedik a halmok közül; és özönlenek hozzá mind a nemzetek. Odamegy számos nép, és így szólnak: ,,Jöjjetek, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához! Hadd tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk!” Mert Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből. Ítéletet tart majd a nemzetek között, és megfenyít számos népet; ők pedig kardjaikat ekevasakká kovácsolják, és lándzsáikat szőlőmetsző késekké. Nemzet nemzet ellen kardot nem emel, és nem tanulnak többé hadviselést. Jákob háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!
Mt 8,5-11
Amikor pedig bement Kafarnaumba, odajött hozzá egy százados és kérlelte őt: ,,Uram, a szolgám a házamban fekszik bénán, és rettenetesen kínlódik.” Azt mondta neki: ,,Megyek és meggyógyítom.” De a százados így válaszolt: ,,Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, beosztott katonák vannak alattam, és ha azt mondom az egyiknek: »Menj!«, elmegy, vagy a másiknak: »Gyere!«, odajön, a szolgámnak pedig: »Tedd ezt!«, megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott, és azt mondta követőinek: ,,Bizony, mondom nektek: Izraelben nem találtam ekkora hitet senkinél. Mondom nektek: Sokan érkeznek majd keletről és nyugatról, s letelepszenek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában.”

A végső napok látomásában összefonódnak Isten nagy tettei: az ítélet és az összegyűjtés. Izajástól Keresztelő Jánosig minden próféta egyben látja a pogány népek megtérését és Jeruzsálembe özönlését, valamint a messiási korszak kezdetét és a végső ítéletet. Az Úr Jézus viszont két korszakot különböztet meg: előbb Isten kegyelmének esztendejét hirdeti meg – ez az Egyház ideje –, melyet majd követ a végső ítélet, amikor tűzben, vagyis a Szentlélek erejében újjáalakítja a mindenséget.
Most tehát a kegyelem idejét éljük, s ha őszintén magunkba tekintünk, el kell ismernünk, hogy még nem állunk készen, hogy az ítélet napja ránk köszöntsön. Másokat talán szívesen az Úr ítélőszéke elé citálnánk, készségesen alávetnénk a tűzpróbának, hogy kiégjen belőlük mindaz, amit nehéz bennük elviselnünk – magunkat viszont valahogy mindig az Úr jobbja felől képzeljük el, számítva Isten hosszantűrésére és irgalmára. Holott a kegyelem idejét éppen fordítva kellene felhasználnunk: másokkal szemben kellene türelmet tanúsítanunk, és magunkat helyezni nap mint nap Isten Szentlelkének ítélete alá. Urunk Jézus szava, melyet a százados hite láttán mond, el kell hogy gondolkodtasson: nem gondoltuk-e helyünket bebiztosítva a mennyországban, miközben a környezetünkben élő pogányok hite talán sokkal élőbb, mint a miénk?
Urunk, őszintén megvalljuk, hogy jobban esnék, ha Szentlelked inkább ajándékaival, az isteni jelenlét édességével árasztana el ahelyett, hogy égő fájdalmat okozva rátapint lelkünk betegségére. Mégis hálát adunk ezért a fájdalmas érintésért, mely egyben a biztos gyógyulás jele bennünk, hiszen a sebet, melyet üt, hasonlíthatatlan gyöngédséggel be is kötözi. Hálát adunk, hogy kényeztetés helyett komolyan vesz bennünket, és feltárja előttünk az igazságot, hogy ezáltal megszabadítson a bűn szolgaságából. Hálát adunk szelíd tisztítótüzéért, mert tudjuk, hogy az lesz oltalmunk a bűn csábításával, minden ártó hatalommal és a kárhozat lángjaival szemben.

Advent 1. vasárnapja

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 63,16b-17.19b; 64,1.2b.3-8
(...) Miért hagyod, Uram, hogy letévedjünk útjaidról? Miért keményíted meg szívünket, hogy ne féljünk téged? Fordulj vissza szolgáid miatt, örökséged törzsei miatt! Olyanok lettünk, mint akiken nem te uralkodtál öröktől fogva, akiket nem a te nevedről neveztek el. (...) Íme, te megharagudtál, mert vétkeket követtünk el, ezek közt vagyunk régóta; bárcsak megszabadulnánk! Olyanok lettünk mindnyájan, mint a tisztátalan, és mint a szennyes ruha, olyan minden igazságunk. Elhervadtunk mindnyájan, mint a falevél, és bűneink, mint a szél, elsodornak minket. Nincs, aki szólítaná nevedet, aki felkelne, hogy beléd kapaszkodjék; mert elrejtetted előlünk arcodat, és bűneink hatalmába adtál minket. De mégis, Uram, atyánk vagy te! Mi vagyunk az agyag, és te a formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian.
1Kor 1,3-9
Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Szüntelenül hálát adok Istenemnek értetek Isten kegyelméért, amely megadatott nektek Krisztus Jézusban, hogy mindenben gazdagok lettetek őbenne, minden igében és minden ismeretben. Mert Krisztus tanúbizonysága megerősödött bennetek, úgyhogy semmiféle kegyelmi adománynak sem vagytok híjával, miközben a mi Urunk, Jézus Krisztus megjelenését várjátok. (...)
Mk 13,33-37
Vigyázzatok tehát, legyetek éberek és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő! Mint az ember, aki idegenbe készült: mikor elhagyta házát, hatalmat adott szolgáinak, mindenkinek a maga dolgában, az ajtónállónak pedig megparancsolta, hogy ébren legyen. Legyetek tehát éberek; nem tudjátok ugyanis, mikor jön el a ház ura, este-e vagy éjfélkor, kakasszókor vagy reggel; hogy amikor váratlanul eljön, alva ne találjon benneteket. S amit nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Legyetek éberek!

Ahhoz, hogy lelkileg éberek tudjunk maradni, nagyon hasznos, sőt szükséges, hogy szívből átérezzük méltatlanságunkat. A már-már kétségbeesett kiáltás, amely lelkünk mélyéből előtör, úgy állít minket Isten elé, amint vagyunk, hálátlanságunk és nyomorúságunk fájdalmas, mégis felszabadító pőreségében. Belátjuk, hogy mindent eltékozoltunk, amit az atyai házban kaptunk, vagy legalábbis képesek lennénk érzéki vágyaink, mohó kívánságaink kielégítése kedvéért minden mennyei ajándékról s akár az örök életről is lemondani, ha Isten különleges kegyelme meg nem óvna minket. Ehhez a nélkülözhetetlen belső, kegyelmi tapasztalathoz azonban nem szükséges végigjárnunk a hűtlenség, elzüllés, kiégettség pokoli bugyrait, csupán lelki intelligencia és egy kis alázat kell hozzá. Csak ebből a tapasztalatból fakadhat az a fajta őszinte hálaadás, amelyről Szent Pál beszél a mai Szentleckében.
Ez a szentmise útja. Az alapállás, amellyel az Úr misztériumaihoz közeledhetünk, méltatlanságunk beismerése. Azáltal válunk alkalmassá Krisztus titkainak megünneplésére, hogy belátjuk és megvalljuk: vétkeztünk és nem vagyunk méltók. De nem ragadunk le saját magunknál, hanem átadjuk magunkat a liturgia sodrásának, s ahogy szívünk egész figyelmével egyre jobban Isten felé fordulunk, hűtlenségünk miatti fájdalmunk lassan a hűséges Istentől való megajándékozottság boldogító örömévé alakul át, míg csak a prefáció, a nagy hálaadó ének után, az átváltoztatás pillanatában el nem jön maga az Úr, hogy beemeljen bennünket isteni életének szentháromságos közösségébe.
Az adventi szent időszak kezdetén arra kérünk, Urunk, taníts meg az imádságnak erre a lelkületére! Taníts meg jogosnak vélt igényeinken és elért eredményeinken túl meglátni, hogy minden, amink van, ajándék, melyre méltatlanok vagyunk s amelyért hálával tartozunk. Taníts meg egymásra figyelni és várakozni, mert hogyan is tudnánk Rád figyelni és eljöveteledre éber szívvel várakozni, ha egymásra nem figyelünk és nem várakozunk, s ha egymásért nem tudunk hálát adni?

Évközi 34. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Dán 7,15-27
Ekkor a lelkem megrendült; én, Dániel, megremegtem e dolgok miatt, és az, amit a fejem látott, megzavart engem. Odamentem az egyik ottállóhoz, és biztos magyarázatot kértem tőle mindezekre. Ő megmondta és megmagyarázta nekem a dolgok értelmét: „Ez a négy nagy vadállat négy olyan ország, amely a földön támad; a fölséges Isten szentjei azonban elnyerik majd az országot, és övék lesz az ország örökké, örökkön-örökké.” Aztán meg akartam tudni a valót a negyedik vadállatról, amely nagyon különbözött az összes többitől, és igen rettenetes volt; a fogai és körmei vasból voltak, falt és rágott, és a maradékot a lábával összetaposta; a tíz szarvról is, ami fején volt, továbbá arról a másikról, ami kinőtt, és amely előtt három szarv lehullott; arról a szarvról, amelynek szeme volt és nagy dolgokat beszélő szája, és nagyobb volt a többinél. Láttam ugyanis, hogy íme, az a szarv hadat viselt a szentek ellen és diadalmaskodott rajtuk, míg el nem jött az Ősöreg, és igazságot nem szolgáltatott a Fölséges szentjeinek, és el nem jött az idő, és a szentek birtokukba nem vették az országot. Ő így szólt: „A negyedik vadállat egy negyedik ország lesz a földön, amely nagyobb lesz minden országnál; felfalja, összetiporja és összezúzza az egész földet. Ennek az országnak a tíz szarva pedig tíz király lesz; őutánuk pedig egy másik támad, amely hatalmasabb lesz az előbbieknél, és három királyt megaláz. Sokat beszél a Fölséges ellen, és megtiporja a Magasságbeli szentjeit; azt hiszi, hogy meg tudja változtatni az időket és a törvényeket; s kezébe is adják azokat egy ideig, időkig és egy fél ideig. Aztán leül a bíróság, hogy a hatalmát elvegyék, összetiporják és mindörökre megsemmisítsék, és az országot, a hatalmat és az ország nagyságát az egész ég alatt átadják a Magasságbeli szentjei népének; az országa örökkévaló ország lesz, és neki szolgál majd és engedelmeskedik minden király.”
Lk 21,34-36
Vigyázzatok hát magatokra, hogy el ne nehezedjen szívetek a tobzódásban és részegségben, s az élet gondjai között, és az a nap meg ne lepjen titeket hirtelen. Mert mint a csapda, úgy fog lecsapni mindazokra, akik az egész föld színén laknak. Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.

A mai Olvasmányban szereplő látomás egy egészen vigasztaló és megrendíthetetlen tényt közöl: Isten az egész teremtésben érvényesíteni fogja hatalmát. A szabad emberi döntéseken keresztül úgy irányítja az emberi történelmet, hogy végső soron az ő üdvözítő terve valósuljon meg. A négy vadállat a történelem istenellenes hatalmait és erőit jelképezi, melyek fellázadnak Isten uralma ellen, de egyrészt csak meghatározott ideig gyakorolhatják hatalmukat, utána elpusztulnak, másrészt akaratuk ellenére is eszközzé válnak Isten kezében az üdvösségterv kibontakozásában. Bármilyen tetszetős ideológiát tűznek is zászlajukra, lényegük szerint Isten törvényeivel szembeszállva épülnek, de épp emiatt eleve kudarcra vannak ítélve. Elég, ha egy hatalom csak egyetlen törvényt tagad vagy hallgat el Isten törvényeiből, legyen az a világ legerősebb birodalma, biztos pusztulás a sorsa, és még csak nem is közvetlenül Isten, hanem saját belső rothadása végez vele.
Dániel azonban megpillant egy olyan országot, amely örökkévaló. Ez Jézus Krisztusban valósult meg. Fogantatásakor az angyal is erről az örök uralomról, a Jézussal és Jézusban megvalósuló Isten országáról beszélt Szűz Máriának. A hit és a szentségek által mi már beléptünk ebbe az örök országba, ugyanakkor míg itt a földön élünk, még megpróbáltatásoknak vagyunk kitéve. Minden bűnre való kísértéssel az a sátán célja, hogy tagadjuk meg Isten országát, és szegődjünk az ő szolgálatába. Minden áldott nap meg kell hát vívnunk a harcot a józanságért és éberségért, időről időre ki kell szabadítani magunkat a világi gondok szorításából, s felülről nézni rájuk, mert elmúlik ez a világ és minden gazdagsága, de az Úr igéje örökké megmarad.
Urunk Jézus, kérünk, állj mellettünk kegyelmeddel, hogy szívünk el ne nehezedjék a gondok miatt vagy épp a gondok érzéstelenítésének kísérlete folytán. Add meg nekünk a virrasztás lelkületét, hogy akárhogy tomboljanak a gonoszság erői, mi nap mint nap egyértelműen és rendíthetetlenül a Te színed elé álljunk, s Rád emelve tekintetünket szilárdan megmaradjunk a reményben, amely meg nem csal soha.

Évközi 34. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Dán 7,2-14
Éjszaka látomásomban azt láttam, hogy íme, az ég négy szele háborút támasztott a nagy tengeren, és négy nagy vadállat szállt fel a tengerből; mindegyik különbözött a másiktól. (...) Néztem, és egyszer csak trónokat állítottak fel, s egy Ősöreg leült; a ruházata fehér volt, mint a hó, és fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú; trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz. Tüzes és sebes folyó jött ki színe előtt; ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer százezren hódoltak neki; a bíróság leült és a könyveket felnyitották. Amint néztem, láttam, hogy az elbeszélt nagy dolgok miatt, amelyeket az a szarv mondott, megölték a vadállatot, a teste elpusztult, és a tűzbe vetették, hogy elégessék. A többi vadállattól is elvették a hatalmat, és meghatározták, hogy mikortól meddig tartson életük ideje. Majd azt láttam az éjszakai látomásban, hogy íme, az ég felhőiben valaki jött, aki olyan volt, mint az Emberfia, s amikor az Ősöregig eljutott, az ő színe elé vitték, és ő hatalmat, méltóságot és országot adott neki, hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon, és hatalma örök hatalom legyen, amely meg nem szűnik, és országa olyan, amely el nem pusztul.
Lk 21,29-33
Példabeszédet is mondott nekik: „Nézzétek a fügefát és a többi fát. Amikor kifakadnak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek megtörténnek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony, mondom nektek: el nem múlik ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.

Dániel kozmikus méretű éjszakai látomása a Jelenések könyvének apokalipsziséhez fogható óriási világtörténelmi panoráma, mely műfajának megfelelően nem az elkövetkező események részletes forgatókönyvét adja, hanem a történelem végső értelmét mutatja meg az isteni kinyilatkoztatás fényében. Beszél ugyan félelmetes vadállatokról, rettegett hatalmakról, melyek kevélyen és fennhéjázóan beszélnek, és káromló szavakat mondanak Isten ellen. De a főszereplők nem ők, sorsuk a csúfos vereség és pusztulás. Ne foglalkozzunk hát folyton az emberi hatalmakkal és az őket eszközként felhasználó sátáni erőkkel. Mi az ítélethozatalra érkező Ősöregre, az Örökkévalóra figyeljünk, amint lángtrónusán helyet foglal, hogy ünnepélyen átadja a hatalmat, méltóságot és királyságot az Emberfiának, a mi Urunk Jézus Krisztusnak.
Az, hogy Jézus kapja meg a történelem végső megítélésének jogát, nem azt jelenti, hogy leszámol ellenfeleivel, mint ahogy azt sokan kárörvendve várják. Az utolsó ítélet nem a leszámolás, hanem a beteljesülés napja lesz, amikor előttünk is megnyilatkozik az emberi történelem eseményeinek értelme és értéke. Feltárul Isten bölcsességének és türelmének titka, amelyet nem értettünk, amikor megengedte a gonoszság látszólagos győzelmét az ártatlanok és igazak felett, valamint kinyilvánul igazságosságának és irgalmasságának látszólag egymást kizáró, a valóságban mélységesen összetartozó misztériuma.
Urunk, Jézus Krisztus, hálát adunk Neked, hogy Te, aki az utolsó napon nagy hatalommal és dicsőséggel érkezel, a kereszten értünk szenvedve és az Atyához kiáltva már kimondtad az ítéletet, mely nem más, mint a feloldozás. Keresztre feszíttetésed óta az utolsó napig minden gondolatunk, szavunk és cselekedetünk a végítélet erőterébe kerül, és örök sorsunkat alakítja. Ne engedd, kérünk, hogy visszautasítsuk az isteni szeretetet, irgalmat és megbocsátást, hanem add meg kegyelmesen a szívbéli megtérés ajándékát, hogy a bűnbánó bűnösök közé álljunk, s így megmeneküljünk, amikor a világ végén ítélni érkezel.

Szent András apostol

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Róm 10,9-18
Ha tehát a száddal vallod, hogy ,,Jézus az Úr!”, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt halottaiból, üdvözülsz. A szív hite megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. Az Írás ugyanis azt mondja: ,,Mindaz, aki hisz benne, meg nem szégyenül”. Nincsen ugyanis különbség zsidó és görög között, mert mindnyájuknak ugyanaz az egy Ura van, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják őt. Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak, ha nincsen, aki hirdesse? S hogyan hirdessék, ha nem küldték őket? Amint meg van írva: ,,Milyen gyönyörűségesek azok lábai, akik a jó hírt hirdetik!”. De nem mindnyájan fogadták engedelmességgel az evangéliumot. Azért mondja Izajás: ,,Uram, ki hitt annak, amit hallott tőlünk?” Eszerint a hit hallásból van, a hallás pedig Krisztus szava által. De kérdem én: Talán nem hallották? Sőt, ellenkezőleg: ,,Hangjuk elhatott az egész földre, s beszédük a földkerekség határaira”.
Mt 4,18-22
Amint elhaladt a Galileai tenger mellett, látott két testvért: Simont, akit Péternek hívtak, és Andrást, a testvérét, amint körhálót vetettek a tengerbe; halászok voltak ugyanis. Azt mondta nekik: ,,Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!” Azok pedig azonnal elhagyták hálóikat és követték őt. Amikor onnan továbbment, látott másik két testvért: Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost a hajóban Zebedeussal, az apjukkal, amint javították hálóikat. És őket is hívta. Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.

Vajon miért „lúgozta ki” a sugalmazó Szentlélek Szent András és a többi apostol meghívásának történetéből a pszichológiai elemeket, miért nem szól semmit arról a feszültségről, mely a meghívott szabad akarata és kiválasztottsága között van, miért hallgat a követésre induló bizonytalanságáról, ingadozásairól, érlelődéséről? Azért, hogy megtanuljuk, mi a lényeges, és mi a lényegtelen. Hogy a pszichológiai folyamatok mögött játszódó igazi történésre figyeljünk, ahogy az ember igent mond Isten hívó szavára, aki Jézus Krisztusban ilyen közel jött hozzá. Azért, hogy megtudjuk, Istent nem lehet csupán az értelemmel megérteni. Az érti meg, aki előbb megteszi azt, amit kér tőle, ha kell, fájdalmas szakítások árán is.
Pontosan ezek az azonnali, számítgatás nélküli követések az egyháztörténelem igazán nagy pillanatai. Valahányszor valaki magyarázkodás nélkül elkezdi megtenni, amit Isten kíván tőle, eleven, bővizű forrás fakad a szíve mélyén, amely sokakat éltet. Ezért nagyon fontos megkülönböztetni azt, hogy tisztában vagyunk vele, hogy tőlünk minden rossz kitelhet, Isten kegyelme nélkül el is hagyhatnánk a hivatásunkat, s ugyanakkor nap mint nap Isten kegyelmébe kapaszkodva tesszük az ő akaratát, attól, hogy arra hivatkozva, hogy méltatlanok és bűnösök vagyunk, elmulasztunk válaszolni Isten szólítására, és elhanyagoljuk a kegyelmi életet.
Urunk, Jézus Krisztus, Te minden pillanatban elhaladsz mellettünk, és arra hívsz, hogy otthagyva régi életünket kövessünk Téged. Szent András apostol közbenjárására, kérünk, segíts kegyelmesen, hogy a minden- napi szentírásolvasás, elmélkedés és imádság által mind figyelmesebbé tegyük szívünket, s nap mint nap észrevegyük azokat az indításokat, melyek által a boldog örök élet útjára akarod igazítani lépteinket.

Évközi 34. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Dán 5,1-6.13-14.16-17.23-28
Baltazár király nagy lakomát készített ezer főemberének, és az ezrek előtt itta a bort. Mikor aztán már-már ittas lett, megparancsolta, hogy hozzák elő azokat az arany- és ezüstedényeket, amelyeket atyja, Nebukadnezár hozott el a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak belőlük a király és főemberei, feleségei és mellékfeleségei. (...) Itták a bort, és dicsérgették az aranyból, ezüstből, rézből, vasból, fából és kőből való isteneiket. Ugyanabban az órában ujjak jelentek meg a lámpással átellenben, s emberéhez hasonló kéz írt a királyi palota falának felületére, a király pedig figyelte az író kéz ujjait. Ekkor a király arca elváltozott, és gondolatai megrémítették őt; csípőjének izma elernyedt, és a térdei egymáshoz verődtek. (...) Felelt erre Dániel, és így szólt a királynak: „A dolog értelme pedig ez: Mene: megszámlálta Isten országodat, és véget vetett neki. Tekel: megmért téged a mérlegen, és könnyűnek talált. Parszin: elosztotta országodat, és a médeknek meg a perzsáknak adta.”
Lk 21,12-19
Mindezek előtt pedig kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket. Átadnak benneteket a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak titeket az én nevemért. Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: ne gondolkodjatok előre, mi módon védekezzetek. Mert olyan szájat és bölcsességet adok majd nektek, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak titeket szüleitek és testvéreitek, rokonaitok és barátaitok, és közületek egyeseket halálra adnak. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de egy hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket.

Három mozzanat van együtt a babiloni király lakomájában, melyek feltételezik és erősítik egymást, hogy azután mindent elpusztítsanak: a megszentségtelenítés, az orgia és a bálványimádás. Ez az a hármas kísértés, mely a bűnbeesés óta az utolsó napig végigkíséri az emberiség életét; ennek engedve bukott el Ádám és Éva, ennek állt ellen Krisztus, és ezzel kell megküzdenünk nekünk is. Amit Isten jónak és szentnek alkotott, azt mi saját önző céljainkra használjuk fel, elmerülünk a föld gyönyöreiben, és bálványozzuk a teremtett javakat. Engedetlenség, Isten teremtő szándékával és üdvözítő tervével való szembefordulás ez, nyílt lázadás, amely a biztos véget készíti elő.
Hogyan győzhetjük le ezt a háromfejű szörnyet? Ha mindenben az ellenkezőjét tesszük, mint Baltazár király, ha testestül-lelkestül, egész egzisztenciákkal részt veszünk az Isten által nekünk készített ünnepen, a szentmisén, mely forrás és csúcspont, a világot megszentelő áldozat, közösségi hálaadás és lakoma. Jézus itt állította helyre az asztalközösséget Isten és ember között, melyet Ádám bűnével megtört, mintegy felállva az asztaltól, és elhagyva az atyai házat. Persze nem csupán az eredeti állapotot hozta vissza, hanem többet is adott: a kenyérben és borban önmagát ajándékozta nekünk, megelőlegezve a vele egyesült élet édességét.
Urunk Jézus, fordítsd szívünket a mulandó javaktól az örökkévalók felé, hogy szentnek tartsuk és megőrizzük, amit az Atya szentnek teremtett, s megkülönböztetett tisztelettel viseltetünk szentségeid iránt, melyek az új és örök életet táplálják bennünk. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy az öntudatvesztésbe torkolló orgia helyett az igazság, szépség és jóság forrását keressük, és sorra ledöntve szívünk bálványait hódolattal boruljunk le szent tested és véred előtt, hiszen abban a kis darab kenyérben és korty borban, melyet a pap átváltoztatott, már Isten a minden mindenben.

Évközi 34. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Dán 2,31-45
(...) Ez az álom. A magyarázatát is megmondjuk neked, ó, király! Te vagy a királyok királya; s az ég Istene országot, erőt, hatalmat és dicsőséget adott neked. Mindent, ahol emberek fiai és mezei vadak és égi madarak laknak, a te kezedbe adott, és mindent a te hatalmad alá vetett; te vagy tehát az arany fő. Utánad más birodalom támad, kisebb, mint a tied, ezüstből való; azután egy másik, harmadik birodalom, amely rézből való lesz, és ez az egész földön fog uralkodni. A negyedik birodalom olyan lesz, mint a vas; miként a vas mindent összetör és összezúz, úgy fogja ez összetörni és összezúzni amazokat mind. Mivel pedig azt láttad, hogy lába és lábujjai részint fazekas-agyagból, részint pedig vasból vannak: az a birodalom meg fog oszlani, de azért vas lesz az alapja, úgy, amint láttad, hogy vas volt keverve az agyag sarába. Mivel lábujjai részint vasból, részint meg agyagból voltak: az a birodalom részben szilárd és részben törékeny lesz. Mivel pedig azt láttad, hogy vas és agyagos sár volt összekeverve: részei az emberi mag által össze fognak ugyan vegyülni, de össze nem forrnak, mint ahogy a vas nem vegyülhet össze az agyaggal. Ezeknek a birodalmaknak az idejében az ég Istene egy más birodalmat támaszt, amely soha meg nem szűnik; annak uralma más népre soha át nem száll: ez összetöri és tönkreteszi mindazokat a birodalmakat, maga azonban fennmarad örökké, úgy, amint láttad. (...)
Lk 21,5-11
Amikor néhányan megjegyezték a templomról, hogy milyen szép kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: „Jönnek majd napok, amikor mindezekből, amit itt láttok, nem marad kő kövön, amelyet le ne rombolnának.” (...)

A prófétai jövendölések egyrészt a próféta saját korára és kortársaira vonatkoznak, a másrészt minden korban érvényes, egyetemes mondanivalót is hordoznak. Hiszen nem csupán Nebukadnezár, hanem minden világhatalomra törő uralkodó és diktátor az új aranykor igézetében kezdi meg hódítását. A felszínen csupa nemes szándék és csillogó ígéret – ez az aranyból készült fej. Igen energikusan lát hozzá terveinek megvalósításához is, s jóllehet amit elér, az eszménytől már kicsit elmarad, de még mindig lenyűgöző – ezt jelzi a színezüstből való mell és kar. A látványos sikerekhez képest az életminőség, az ön- és a fajfenntartás egy újabb szinttel alacsonyabban van – ez a bronzból készült has és ágyék. A lábszár, amin az egész nyugszik, vas. Hiába az aranyfényben tündöklő ideológia, a birodalmat mégiscsak a fegyverek tartják össze. De legalul, az alapoknál a vas agyaggal keveredik, bár vas és agyag sohasem forrhat össze. Ez jelzi az ingatagságot, a katonai szövetségek, politikai összefogások csupán ideig-óráig tartó érvényét. Az önmagától legördülő kő éppen itt, a legsebezhetőbb pontján találja el az építményt, s így az egész összedől, és ízzé-porrá zúzódik.
Ugyanakkor Izrael népének is meg kellett tanulnia, hogy ne valamibe, emberi alkotásba, intézménybe vesse bizalmát, hanem egyedül az Úrba kapaszkodjon. Igaz ez az Egyházra is: benne is pusztulásra ítéltetett, ami csupán emberi ambícióból jött létre, ami azonban a krisztusi szeretet alapján nyugszik, az örökké megmarad.
Urunk, Jézus Krisztus, Te megsirattad a jeruzsálemi templomot, mert prófétaként láttad, hogy le fogják rombolni, egyszersmind kinyilatkoztattad, hogy az Atya nem a kézzel épített szentélyben, hanem a szívekben akar lakni. Tölts el bennünket kegyelmeddel, hogy bármilyen összeomlást tapasztalunk magunk körül, felragyogjon köztünk Isten országa, mely elpusztíthatatlan, mert nem emberi szervezkedésre és összefogásra épül, hanem összetartó ereje a közösség Veled s Általad az Atyával a Szentlélekben.

Évközi 34. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Dán 1,1-6.8-20
(...) Azt mondta erre Dániel a felügyelőnek, akit az udvari tisztek főnöke Dániel, Ananja, Misaél és Azarja fölé rendelt: „Tégy, kérlek, tíz napig próbát velünk, szolgáiddal, és adjanak nekünk enni növényi ételt, inni pedig vizet. Aztán nézd meg majd a mi arcunkat és azoknak az ifjaknak az arcát, akik a király ételét eszik, és tégy szolgáiddal tapasztalatod szerint.” Az hallgatott is erre a beszédre, és próbára tette őket tíz napig. Tíz nap múlva az ő külsejük szebbnek és teltebbnek látszott, mint mindazoké az ifjaké, akik a király ételét ették. Ettől fogva a felügyelő beszüntette a nekik szánt eledelt és boritalt, és növényi ételt adott nekik. Ezeknek az ifjaknak Isten tudományt és jártasságot adott minden könyvben és bölcsességben, Dánielnek pedig minden látomás és álom megértését is. Mikor pedig elmúlt az az idő, amely után a király parancsa szerint be kellett őket vinni, az udvari tisztek főnöke bevezette őket Nebukadnezár színe elé. Amikor a király beszédbe elegyedett velük, úgy találta, hogy az összes között nincs senki olyan, mint Dániel, Ananja, Misaél és Azarja. Ők aztán a király szolgálatába álltak. Minden olyan dologban, amely bölcsességet és értelmességet kívánt, és amelyet tőlük kérdezett, a király tízszerte különbeknek találta őket, mint egész országa valamennyi jósát és varázslóját.
Lk 21,1-4
Aztán föltekintett, és látta, hogy a gazdagok hogyan dobják adományaikat a templom perselyébe. Látott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be. Akkor így szólt: „Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél. Mert azok mindnyájan a fölöslegükből adtak adományokat; ő pedig a maga szegénységéből odaadta mindenét, amije csak volt: egész megélhetését.”

Milyen jó, hogy a mi Urunk nemcsak azt veszi észre, amikor gazdag módjára abból adakozunk, amiben bővelkedünk, hanem amikor igazán szegénynek tudjuk magunkat, olyan szegénynek, hogy még az is visszariadna tőlünk, aki szeret minket! De jó, hogy nemcsak pöffeszkedő és mások által megtapsolt adományainkat látja, melyek bőségből fakadnak, s melyeket mintegy magunk előtt kürtöltetve, környezetünkre nagyon is tekintettel adunk, hanem szégyenkezve adott két fillérünket is, ami valóban az utolsó kiforgatott zsebünkből és üres szívünkből!
Ő mindig ott áll, ahol éppen vagyunk: a perselynél is ott van, nemcsak az oltárnál; és a templomon kívül is, a hétköznapi élet küzdelmeiben, amikor megélhetésünket, becsületünket, sőt egész emberi életünket kudarc fenyegeti. „Nagy tetteink” romlottsága nem téveszti meg őt, de észreveszi és megbecsüli a szégyenletes gyöngeségben végbevitt, saját magunk által is semminek tartott cselekedeteinket, amikor ott és akkor nem vagyunk képesek többet tenni. Azt, ami más szemében semmit sem érne: maradék erőnket, rémületes gyöngeségünk tapasztalatát, magányos vergődésünket amiatt, hogy várnak tőlünk valamit, miközben tudjuk, hogy nincs semmink; figyelmetlen és rendetlen imáink szegénységét, bizalmunk gyönge hajtását, szeretetünk oly gyatra megnyilvánulásait, ő egyedül tudja értékelni.
Urunk, Jézus, ahogy az evangéliumbeli szegény özvegyasszonyt nem töltötte el fennkölt érzés, és fogalma sem volt arról, hogy milyen nagyot tesz, amikor két fillérjét bedobja a perselybe, úgy óvj meg minket is attól, hogy valaha is elkápráztasson saját nagylelkűségünk. Inkább add nekünk a szorongásokból született végtelen bizodalmat Irántad, hogy esendő és korlátok közé szorított létezésünket merjük a Te szeretetedre bízni, s megszabadulásunk, a szeretetben való kiteljesedésünk legyen itt a földön a Te megdicsőítésed.

Krisztus, a mindenség királya

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Ez 34,11-12.15-17
(...) Ti pedig, én juhaim, így szól az Úr Isten: Íme, én ítéletet teszek juh és juh, kos és bak között.
1Kor 15,20-26.28
(...) Azután jön a vég, amikor majd átadja az uralmat az Istennek és Atyának, miután megsemmisített minden fejedelemséget, minden hatalmasságot és erőt. Mert addig kell neki uralkodnia, amíg ellenségeit mind a lába alá nem veti. (...)
Mt 25,31-46
Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan, akkor leül majd dicsőséges trónjára. Összegyűjtenek eléje minden nemzetet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat a jobbjára állítja, a kecskéket pedig a baljára. Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.” Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk téged betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?” A király így válaszol majd nekik: „Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.” Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: „Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. (...) Bizony, mondom nektek: amikor nem tettétek meg ezt egynek e legkisebbek közül, nekem nem tettétek meg.”

A mai nap az utolsó nap ragyogásában áll. Járhatunk dohos alagsorban, ahol meglátogatunk egy beteget, utazhatunk a tömött villamoson, végezhetjük mindennapi munkánkat, élhetünk magányosan vagy családunk körében – a mindenség Királya, Jézus Krisztus elénk áll minden egyes emberben. Azt a jót, amit annak az embernek tettünk, akivel ma találkoztunk, vagy amit nem tettünk, pedig megtehettük volna, azt Jézusnak tettük vagy nem tettük meg. A keresztény misztikának ez a teljessége: nem ködös látomások és elérhetetlen magaslatok, hanem a Tábor-hegyről lejövet a mindennapok konkrétságában megnyilatkozó magatartás.
Ha van magyar misztika, márpedig van, akkor az a szent életű elődeink által elénk élt, kevés szavú, cselekvő misztika, amely a legmélyebb szemlélődésből fakad és a legmagasabb szemlélődésbe emel. Ugyanakkor azt sem szabad felednünk, hogy a szó is tett: a jó és igaz szó jó tett, szinte mágikus ereje van. Életet tudunk adni egyetlen szóval... De ki ne tapasztalta volna közülünk, hogy néha valami összeszorítja szánkat, és nem mondjuk ki azt az életet adó szót: a pokol fogcsikorgatását készítjük ezzel elő, mint akkor is, amikor szánkat gyilkos szavakra nyitjuk, engedve a sátánnak, aki a hazugság atyja és gyilkos kezdettől fogva… A kritikával is vigyázni kell, hiszen mi nem a kritika, hanem az áldás fiai vagyunk, s arra kaptunk meghívást, hogy áldás legyen az örökségünk.
Urunk, Jézus Krisztus, a világmindenség Királya, megrendítő bele­gondolnunk, hogy szereteted örökkévaló országa s az örök kárhozat borzalmas valósága egyaránt itt és most, jelenbeli gondolatainkból, szavainkból, tetteinkből és mulasztásainkból szövődik. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy nap mint nap egyre jobban tudatosítsuk magunkban felelősségünket, és – merve túllépni előítéleteinken, megszokásainkon – felfedezzük, hogy az éppen előttünk álló emberben ugyanúgy Te vagy jelen titokzatosan, mint a kenyér és a bor színe alatt az Oltáriszentségben.

Évközi 33. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Mak 6,1-13
(...) Ekkortájt jött valaki és azt a hírt hozta neki Perzsiába, hogy azok a seregek, amelyek Júdea földjén voltak, megfutamodtak, és hogy Líziász kivonult egy hatalmas sereg élén, de menekülnie kellett a zsidók elől. Ezek megerősödtek a fegyver és a gazdag zsákmány által, amelyet a megvert seregtől vettek el; lerombolták azt az utálatosságot, amelyet ő a jeruzsálemi oltáron épített, és a szent helyet magas falakkal vették körül, mint azelőtt, valamint az ő városát, Bétszúrát is. Történt pedig, hogy amikor meghallotta a király ezt a jelentést, megrendült és igen felindult. Majd ágynak dőlt és bánatában beteggé lett, mivel nem az történt, amit ő akart. Ott is maradt sok napig, mert kiújult nagy szorongása, és már úgy érezte, hogy meg kell halnia. Ezért előhívatta valamennyi barátját és így szólt hozzájuk: „Eltávozott az álom a szememtől, le vagyok sújtva, a szívem elcsüggedt az aggodalomtól és így töprengtem magamban: Mily nagy nyomorúságba jutottam és milyen tengerébe a bánatnak, amelyben most vagyok. Pedig hát kedves voltam és szerettek uralkodásomban.” (...)
Lk 20,27-40
(...) Azok pedig, akik méltók lesznek elnyerni a másik világot és a halálból való föltámadást, nem házasodnak, és férjhez sem mennek, hiszen többé már meg sem halhatnak. Hasonlók lesznek ugyanis az angyalokhoz, és Isten fiai, a feltámadás fiai lesznek. Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat „Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének” mondta. Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Ekkor néhány írástudó azt mondta neki: „Mester! Helyesen feleltél.” És többé nem mertek kérdezni tőle semmit.

Tehetetlen düh, hisztériás roham, önsajnálat – ezek a hatalom emberének megnyilvánulásai, amikor azt kell tapasztalnia, hogy nem minden úgy történik, ahogy ő akarja. És ez ránk is vonatkozik, még ha nem vagyunk is királyok, sem Isten kifejezett ellenségei. Hiszen bennünk is ott lapulnak a vad ösztönök és az uralomvágy nyers erői, s ha mégoly kicsiny is a hatalmunk, a hajlandóság, hogy akaratunkat másokra kényszerítsük, belőlünk is időről időre a felszínre tör. De ha nem tudunk uralkodni másokon, ha nincs rá mód, hogy engedelmességre kényszerítsük őket, még mindig tudunk tenni valamit, hogy környezetünk figyelme felénk forduljon: elkezdjük sajnáltatni magunkat. Milyen jólesik panaszkodni és nyomorultnak festeni helyzetünket, csak hogy egy kis részvétet, törődést, vigasztalást kapjunk! Milyen jó látni, hogy ilyenkor mindenki csak velünk foglalkozik, kívánságainkat lesi, és igyekszik a kedvünkben járni! A hatalomvágy kiélésének e rejtett formája, mely akár elviselhetetlen zsarnoksággá is fajulhat, bizony tőlünk sem teljesen idegen.
Tekintsünk csak magunkba a mai napon: nem viselkedünk-e sokszor öntudatlanul is úgy, mint a pogány Antióchosz király? Nem alakítunk-e ki magunk körül egy bizonyos udvartartást, ahol titkos uralkodási hajlamunkat kiélhetjük? Vajon nem dühöngünk-e, másokat – akár Istent is – felelőssé téve és hibáztatva, amikor nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy elképzeltük? És töredelmes bűnbánat helyett nem csak siránkozunk-e szerencsétlenségünk miatt?
Urunk, Jézus Krisztus, ajándékozd nekünk a lélekben való szegénység boldogságát, hogy ne csak ezt a földet lássuk, és ne azon fáradozzunk önkéntelenül is, hogy a saját világunk törvényeit rá akarjuk kényszeríteni a többiekre és Istenre. Add kegyelmesen, hogy egész valónkat átjárja a Beléd kapaszkodó reménység, hogy már itt a földön felragyogjon előttünk az a tiszta, örömteli és szolgáló létforma, mely az angyalok osztályrésze a mennyben.

Évközi 33. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Mak 4,36-37.52-59
Júdás és testvérei pedig így szóltak: „Íme, ellenségeink megsemmisültek. Menjünk tehát fel, tisztítsuk meg és szenteljük fel újra a szentélyt!” Össze is gyűlt a sereg teljes számban, és felmentek a Sion hegyre. A száznegyvennyolcadik esztendőben, a kilencedik hónapnak, azaz kiszlev havának huszonötödik napján pedig már kora reggel nekiláttak és bemutatták a törvény szerint való áldozatot az újonnan emelt égőáldozatok oltárán. Ugyanabban az időben és azon a napon, amelyen a pogányok tisztátalanná tették azt, újra felszentelték ének, lant, koboz és cintányér mellett. Az egész nép pedig mély hódolattal arcra borult és az égben magasztalta Azt, aki sikerre vitte ügyüket. Nyolc napon át ülték az oltárszentelés ünnepét, és örömujjongva mutattak be egészen elégő, hálaadó és dicsőítő áldozatokat. A templom homlokzatát aranykoszorúkkal és pajzsokkal díszítették. Megszentelték a kapukat és a kamrákat is, s ajtókkal látták el őket. Igen nagy volt az öröm a népnél, mert megszűnt a pogányok okozta gyalázat. Júdás pedig, a testvérei és Izrael egész gyülekezete úgy határozott, hogy évről-évre a maga idejében, mégpedig kiszlev hó huszonötödik napjától kezdve nyolc napon át öröm és vigasság közepette megülik majd az oltárszentelés ünnepét.
Lk 19,45-48
Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik ott adtak-vettek. Ezt mondta nekik: „Írva van: Az én házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek”. Mindennap tanított a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek, de nem tudták módját ejteni, mert az egész nép rajta csüggött és hallgatta őt.

Látszólag véletlen, hogy a Makkabeusok első könyvének és Lukács evangéliumának olvasása a mai napon ennyire egybecsengve találkozik, valójában azonban a liturgiában működő Szentlélek műve, aki ezáltal is valami nagyon lényegesre akarja felhívni a figyelmünket. Az Atya házának, vagyis a templomnak, illetve a lélek szentélyének tisztaságára nemcsak a háború idején leselkedik veszély, hanem békeidőben is, és a külső ellenségnél is nagyobb romlást okozhat a belső ernyedés, az apránkénti megalkuvás. Ahogy a templomot rablóbarlanggá tették a kereskedők, úgy a szív temploma is rablóbarlanggá válik a kapzsiság, az elszabadult indulatok, a rossz gondolatok és szándékok által. Nemcsak bűneinkkel teszünk rosszat másoknak és magunknak is, hanem győzelmeinkkel is ártunk, ha elmulasztjuk a legfontosabbat, hogy minden győzelem után, melyet Jézus vérének erejében a sátán hatalma felett arattunk, legyőzve magunkban valamely bűnt, tisztátalanságot, megtisztítsuk szívünk szentélyét, s áldozattal, Isten imádásával és ujjongással újból felszenteljük.
Csak a hála és az Isten imádása tudja elmélyíteni és tartóssá tenni bennünk a gonosz feletti győzelmet, és szeretteti meg velünk új, megszabadult állapotunkat, a tisztaságot, a jó lelkiismeretet, az áttetszőséget. Élvezzük a kegyelem csodálatos művét, de a győzelmet adó Istenre figyelve. Majd a Lélek benső szavára hallgatva fogalmazzunk meg egy felajánló imádságot, mellyel egész elkövetkező életünket az isteni gondviselés kezébe helyezzük. Miután mindezt megtettük, minden évben megünnepelhetjük ezt a napot, hálát adva az egykor megtapasztalt kegyelmekért.
Urunk Jézus, add meg nekünk, hogy szüntelen féltékenységgel őrködjünk szívünk templomának tisztaságán. Segíts kegyelmeddel, hogy őszinte lelkiismeret-vizsgálattal és bűnbánattal nap mint nap megtisztítsuk mindentől, ami méltatlan Hozzád, és helyreállítsuk belső szentélyünkben az Atya szüntelenül folyó, tiszta, egzisztenciális imádását.

Oldalak