Hírolvasó

Évközi 32. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Bölcs 2,23 – 3,9
Isten ugyanis halhatatlannak teremtette az embert, és saját hasonlóságára és képére alkotta, a halál pedig a sátán irigységéből jött a világba, és követik őt azok, akik az ő oldalán vannak. Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket. Úgy látszott a balgák szemében, hogy meghaltak, távozásukat balsorsnak vélték, és végső romlásnak, hogy elmentek tőlünk, ők azonban békességben vannak, ha kínt szenvedtek is az emberek szemében, reményük halhatatlansággal teljes, kevés fenyítés után nagy javakban van részük, mert Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. Megvizsgálta őket, mint az aranyat a kohóban, és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Látogatásuk idején pedig az igazak felragyognak, olyanok lesznek, mint a szikra, amely a nádasban tovaterjed, ítélkeznek nemzeteken, és uralkodnak népeken, s az Úr lesz a királyuk örökké. A benne bízók megértik az igazságot, s a hívek kitartanak mellette szeretetben, mert választottjai kegyben és békességben részesülnek.
Lk 17,7-10
Ki mondja közületek szolgájának, mikor az szántás vagy legeltetés után hazatér a mezőről: ,,Gyere gyorsan, ülj az asztalhoz?” Nem azt mondja-e neki inkább: ,,Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután ehetsz és ihatsz majd magad is”? Csak nem köszöni meg a szolgának, hogy megtette mindazt, amit parancsolt? Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: ,,Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!”

A sátán csábítása mögött mindig Istennel szembeni irigysége áll, s mesterkedése arra irányul, hogy irigységet ébresszen az emberben is. Így jött a világba a halál és minden rossz: a széthúzás, gyűlölködés, szakadás és testvérgyilkosság. Mert az irigység azt sugallja, hogy megszerezzem magamnak, ami a másiknak van, s ha ez lehetetlen, akkor neki se legyen, sőt ha lehet, ő se legyen többé... A kellemetlen érzés, amely egy pillanatra befelhőzi jó közérzetünket, amikor mások sikereiről hallunk, a levertség, amely ránk telepszik, amikor a másokkal való összehasonlításban alulmaradunk, arról árulkodik, hogy a mi szívünkbe is befészkelte magát az irigység szúja, és megpróbál szép lassan felőrölni. Ez még nem bűn, csak kísértés, melyet le lehet győzni.
Először is: ne szemléljük helyzetünket tragikusan. A humor és önirónia sokat segít abban, hogy ne merüljünk túlzottan az önsajnálatba. Másodszor: adjunk hálát Istennek, amiért elhalmozott ajándékaival és feladatot bízott ránk. Erősödjünk meg a helyes önértékelésben, anélkül, hogy magunknak tulajdonítanánk, amit Istennek köszönhetünk. Ez az alapozás. Ezután következzék a hálaadás azért a jóért, amit Isten testvérünk életében vagy őáltala vitt végbe. Fejezzük ki elismerésünket testvérüknek is fáradozásáért (kerülve az üres hízelgést), és szívből kívánjunk neki további eredményes előrehaladást a jóban. És végül ajánljuk fel neki segítségünket imádság, biztatás, jó tanács, esetleg a terhek egy részének átvállalása formájában.
Urunk Jézus, tudatosítsd bennünk, hogy mi csak haszontalan szolgák vagyunk, akiken keresztül azonban a Te kegyelmed működik, a kinek-kinek sajátos módon juttatott kegyelmi adomány szerint. Segíts kérünk, hogy legyőzzük magunkban az irigységből és féltékenységből származó rossz gondolatokat és szándékokat, s hálát adva mindazért a jóért, melyet általunk vagy testvéreink által vittél véghez, készséges szívvel segítsük elő a jó kibontakozását a magunk, testvéreink és mindnyájunk üdvösségére.

Évközi 32. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Bölcs 1,1-7
Szeressétek az igazságot, ti föld bírái! Gondoljatok az Úrra jó lélekkel, keressétek őt szívetek egyszerűségében, mert azok találnak rá, akik nem kísértik, s azoknak nyilvánítja ki magát, akik bíznak benne! Az aljas gondolatok ugyanis eltávolítanak Istentől, s a próbára tett hatalom megfeddi a balgákat. Mert nem tér a bölcsesség gonosz szándékú lélekbe, és nem lakik bűnnek adózó testben. Hisz a fegyelem szent lelke menekül a hamisságtól, távol tartja magát az esztelen gondolatoktól, és visszariad, ha igaztalanság közelít. A bölcsesség emberbarát lélek ugyan, de nem hagyja büntetlenül a káromló ajkának vétkét, mert Isten az ember veséit kutatja, a szívét jól megvizsgálja, és nyelvét meghallgatja. Az Úr lelke ugyanis betölti a földkerekséget, s aki egybefogja a mindenséget, az tud is minden szóról!
Lk 17,1-6
Azután így szólt tanítványaihoz: ,,Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, figyelmeztesd; és ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, és napjában hétszer tér vissza hozzád, és azt mondja: »Bánom!« – bocsáss meg neki.” Az apostolok ekkor azt mondták az Úrnak: ,,Növeld bennünk a hitet!” Az Úr ezt felelte: ,,Ha csak akkora hitetek lesz is, mint egy mustármag, és ennek az eperfának azt mondjátok: ,,Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben!”, engedelmeskedni fog nektek.

Arra talán hajlandók vagyunk, hogy hetedszer is azt mondjuk bűnét megbánó testvérünknek, hogy „Megbocsátok”, mert szégyellenénk nyíltan ellentmondani Krisztus szavának, közben azonban észrevétlenül építjük fenntartásaink áthatolhatatlan falait, és csendben elhatározásokat teszünk: „Kerülni fogom a továbbiakban a vele való találkozást”, „Nem sokáig leszünk együtt, addig csak kibírom valahogy”, és így tovább. Amikor kikezdhetetlennek vélt logikával védjük döntésünket, amellyel minél távolabb akarunk maradni egy számunkra kellemetlen testvérünktől, akkor ez a sziklaszilárd és a világ szemében meggyőző logika éppenséggel azt bizonyítja, hogy még nem értettük meg az irgalom lényegét, és nem úgy bocsátottunk meg, ahogy azt Krisztus kéri tőlünk a mai Evangéliumban.
Az irgalmasság gyakorlása ugyanis nem kegy a részünkről, és persze nem is balekség a jóindulatunkkal visszaélő embertársunkkal szemben, hanem olyan kegyelmi esemény, mely által elsősorban mi magunk szabadulunk fel Krisztus nagyobb, igazabb szeretetére. A mai Olvasmány beszél a veséről, a szívről és a nyelvről, s ez a három a megbocsátás vonatkozásában is fontos. Az irgalomnak, a megbocsátásnak nem elég a nyelv, vagyis a szavak szintjén maradnia, hanem lelkünk mélyét, majd tudattalan világunkat is elérve át kell itatnia egész életünket. Ez azt is jelenti, hogy az igazi megbocsátás nem megy egyik pillanatról a másikra: néha emberfeletti erőfeszítéseket kíván, és évekig is eltarthat, míg teljesen megszületik bennünk.
Urunk Jézus, elismerjük, hogy gyakran emeltünk falat többször megbotló, majd bocsánatot kérő testvéreink ellen védekezésül, s ezzel megakadályoztuk, hogy a Te irgalmas szereteted rajtunk keresztül elérje őket. Vezess el, kérünk, az igazi megbocsátásra, melyben bocsánatot kérő testvérünkkel együtt lépünk be az irgalom kapuján, s együtt születünk újjá az isteni megbocsátás szabadító erejéből.

Évközi 32. vasárnap

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Mak 7,1-2.9-14
Történt pedig, hogy elfogtak hét testvért is anyjukkal együtt. Ostorral és szíjjal verette őket a király, hogy a törvényben tiltott sertéshúsevésre kényszerítse őket. Ekkor közülük az első így szólt: ,,Mit akarsz velünk és mit kívánsz tudni tőlünk? Mi készek vagyunk inkább meghalni, mint megszegni az atyáinknak adott isteni törvényeket.” Azután halálra váltan így szólt: ,,Te gonosz! A jelen életben ugyan elveszítesz minket. A világ Királya azonban a föltámadásban örök életre kelt minket, mivel az ő törvényeiért halunk meg.” (...)
2Tessz 2,16 – 3,5
Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket, s örök vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk kegyelemben, bátorítsa és erősítse meg szíveteket minden jótettben és beszédben. Egyébként, testvérek, imádkozzatok értünk, hogy az Úr igéje, amint nálatok is, terjedjen és dicsőségre jusson, s megszabaduljunk az alkalmatlan és gonosz emberektől, mert a hit nem mindenkié. Az Úr azonban hűséges: ő megerősít titeket és megóv a gonosztól. Ami titeket illet, bizalmunk van az Úrban, hogy megteszitek és meg fogjátok tenni, amit parancsolunk. Az Úr vezesse szíveteket Isten szeretetére és Krisztus béketűrésére!
Lk 20,27-38
(...) E világ fiai házasodnak és férjhez mennek. Azok pedig, akik méltók lesznek elnyerni a másik világot és a halálból való föltámadást, nem házasodnak, és férjhez sem mennek, hiszen többé már meg sem halhatnak. Hasonlók lesznek ugyanis az angyalokhoz, és Isten fiai, a feltámadás fiai lesznek. Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének mondta. Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.

A megtestesülésben egyértelműen feltárul – mivel Krisztus valóságos Isten és valóságos ember –, hogy a törvényhez való ragaszkodás egyben az Istenhez való ragaszkodás is. Az a zsidó, aki kész inkább meghalni, mint megenni a sertéshúst, az a muszlim, aki komolyan veszi a tilalmat, és nem iszik bort, az a hindu, aki még egy légy életét sem hajlandó kioltani, mert ezáltal Istenhez ragaszkodik, öntudatlanul is Jézus Krisztusról tesz tanúságot, aki értünk meghalt és feltámadt, s aki Isten hatalmával feltámasztja az igazakat az örök dicsőségre, mert ő minden ember Üdvözítője. Ezzel szemben milyen szomorú a valaha keresztény Európa szekularizációja, amely mára odáig jutott, hogy törvényhozásával szentesítette mind a tíz parancsolat megszegését, a hazudozástól a házasságtörésen át az emberölésig.
A Biblia hitében élő ember a világon túli, az örökkévaló Istenbe kapaszkodik. De minthogy ő láthatatlan, törvényeinek betartása által tudjuk csak kifejezni hozzá való ragaszkodásunkat. A mai Evangélium fényében ugyanakkor az is nyilvánvalóvá válik, hogy az Istentől kapott, de önkényesen és evilági módon értelmezett törvényhez való ragaszkodás szemben áll Isten akaratával, és akadályozza a hozzá való ragaszkodást. Az Istentől kapott parancshoz úgy ragaszkodni, mint magához az Istenhez, ugyanakkor nem feledve, hogy a törvény nem Isten – ez a helyes vallásos magatartás, amelynek mintegy mellékesen kultúrát alakító ereje is van.
Urunk, Jézus Krisztus, milyen könnyen mondjuk Neked, hogy követünk Téged és ragaszkodunk Hozzád, de életvitelünkkel inkább a világias közgondolkodáshoz igazodunk, mint a Te parancsaidhoz. Segíts, kérünk, kegyelmeddel felismernünk, hogy a Tízparancsolat tilalmai nem életünk beszűkítését, hanem az örök életre való kitágítását szolgálják, s törvényeidet szívünkbe fogadva megalkuvás nélkül, akár földi életünk árán is ragaszkodjunk Hozzád.

A lateráni bazilika felszentelése

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Ez 47,1-2.8-9.12
Ezután visszavitt engem a ház kapujához, és íme, víz fakadt a ház küszöbe alatt a keleti oldalon; a ház homlokzata ugyanis kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le, az oltártól dél felé. Aztán kivitt az északi kapun, és körülvezetett a külső kapun kívül levő úton a kelet felé néző útra; és íme, víz tört elő a jobb oldalon. Azt mondta nekem: ,,Ez a víz a keleti homokdombok felé indul, majd lefolyik a sivatag síkságára és a tengerbe ömlik; amikor beleömlik, annak a vize egészséges lesz. Amerre ez a folyó ér, minden élő és mozgó lény élni fog. Ahová eljut a víz, igen sok lesz a hal; ahová elér a folyó, egészséges lesz és élni fog minden lény. A folyó mentén pedig, annak mindkét partján mindenféle gyümölcsfa nő; lombjuk le nem hull, s a gyümölcsük el nem fogy. Havonta friss gyümölcsöt teremnek, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül szolgál, a lombjuk pedig orvosságul.
Jn 2,13-22
(...) Akkor kötelekből ostort font, és mindnyájukat kizavarta a templomból a juhokkal és az ökrökkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, az asztalaikat fölforgatta. A galambárusoknak pedig azt mondta: ,,Vigyétek el innen ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Akkor tanítványai visszaemlékeztek arra, hogy írva van: ,,Emészt engem a buzgóság házadért”. A zsidók azonban megszólították, és azt kérdezték tőle: ,,Milyen jelet mutatsz nekünk, hogy ezeket cselekszed?” Jézus azt felelte nekik: ,,Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem azt!” A zsidók erre így szóltak: ,,Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépítenéd?” De ő a saját testének templomáról mondta ezt. (...)

Amikor egy templom felszentelésének évfordulóját üljük, ünneplésünk nem a holt köveknek szól, hanem az eleven Isten-ember kapcsolatnak, amelyet a szent helyen szinte tapintani lehet. Ünneplésünk kegyelmi ajándék is egyben, mely egyre jobban elmélyíti bennünk az Egyház anyai misztériumát. A templom kiemelt helyén álló keresztkútból mint anyaölből születik meg a keresztény nép, s valahányszor egy csecsemőnek vagy egy felnőtt hittanulónak kiszolgáltatják itt a keresztség szentségét, közösségünk összetartozása is erősödik, hiszen mindannyian ugyanannak „az isteni kútnak makulátlan tiszta méhéből támadt mennyei nemzedék és új teremtmény” vagyunk.
Az Egyház mint jó édesanya táplálja is gyermekeit, méghozzá az Ígéret földjének mennyei javaival, melyeket a szent liturgiában bőséggel nyújt nekünk. Nagyon fontos, hogy idejekorán erre a táplálékra szoktassuk a gyermekeket, kifejlesztve bennük az egészséges ízlést, nem pedig a kezdet kezdetén giccsekkel és utánzatokkal elrontva érzéküket a mennyei valóságok iránt. Az első szavakra és mozdulatokra is megtanít liturgiája által az Anyaszentegyház, azt az egyetemes anyanyelvet sajátíttatva el velünk, amely egyszerre alázatos és fönséges, egyszerű és művészi, visszafogott és az egekig szárnyaló. Aki a Szentírás és a szent liturgia nyelvén tanul imádkozni, annak nem csupán szókincse lesz gazdag és kifejező, hanem imádságának horizontja is egyre jobban kitágul annak méreteire, aki sugallta azokat. S valahányszor elmegyünk a templomba és részt veszünk a liturgián, újból és újból eléri létezésünk gyökereit az a hömpölygő folyam, melyről Ezekiel próféta látomása szól, hogy bőségesen megteremjük az örök élet gyümölcseit.
Urunk, Jézus Krisztus, amikor ma a Város és a Földkerekség minden templomának anyját és fejét ünnepeljük, szívből hálát adunk Neked azért az örökre megmaradó életért, melyet Jegyesed, az Egyház által adtál nekünk a szent keresztségben, és alázattal kérünk, hogy igéd hallgatása és szentségeid vétele ezt az életet szüntelenül táplálja és gyarapítsa bennünk.

Évközi 31. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Róm 15,14-21
Testvérek, veletek kapcsolatban meg vagyok győződve arról, hogy ti is telve vagytok jósággal, bővében vagytok minden ismeretnek, és képesek vagytok figyelmeztetni egymást. Itt-ott merészebben írtam nektek, testvérek, hogy emlékeztesselek titeket bizonyos dolgokra. Annak a kegyelemnek erejében tettem ezt, amit Isten adott nekem, hogy Krisztus Jézus szolgája legyek a nemzetek között, és Isten evangéliumának szent szolgálatát végezzem, s így a nemzetek kedves, és a Szentlélek által megszentelt áldozattá legyenek. Van tehát mivel dicsekednem Krisztus Jézusban Isten előtt. Természetesen csak arról merek beszélni, amit Krisztus vitt általam végbe a nemzetek megtérítésére szóval és tettel: a jelek és csodák erejével, a Lélek erejével, amíg Jeruzsálemtől messze körbejárva Illíriáig teljesítettem Krisztus evangéliumának hirdetését. (...)
Lk 16,1-8
Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. Erre magához hívatta és azt mondta neki: ,,Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem lehetsz tovább az intézőm!” Az intéző ezt mondta magában: Mitévő leszek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek a házukba, ha elmozdít az intézőségből. Magához hívta tehát urának minden egyes adósát, és megkérdezte az elsőtől: ,,Mennyivel tartozol uramnak?” Az így felelt: ,,Száz korsó olajjal.” Erre azt mondta neki: ,,Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet!” Azután megkérdezte a másikat: ,,Hát te mennyivel tartozol?” Az így válaszolt: ,,Száz véka búzával.” Erre azt mondta neki: ,,Vedd elő adósleveledet, és írj nyolcvanat!” Az úr megdicsérte a hamis intézőt, hogy okosan cselekedett; mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.

Szent Pálnak ez a mondata megszégyenít bennünket, hiszen leleplez önmagunk előtt, akik oly gyakran éppen ellenkező alapállásból közelítünk embertársainkhoz, gyanakodva méregetjük őket, s minden különösebb ok nélkül rosszindulatot feltételezünk róluk. Nézzünk csak magunkba: mennyi jóindulat, jó szándék, jó elhatározás van bennünk! S mennyire fáj, ha csak bűneinket, botlásainkat, hibáinkat látják, és ezeket vetik a szemünkre, hiszen belül meg vagyunk győződve arról, hogy nem csak ezek vagyunk... Ha pedig önmagunkkal kapcsolatban ez a helyzet, akkor joggal gondolhatjuk hívő, törekvő testvéreinkről is, hogy ők is tele vannak nemes szándékkal.
A szeretet mindig megelőlegezett bizalom is, amelyben természetszerűleg benne foglaltatik bizonyos kockázat. Csak a bizalom légkörében van helye egymás figyelmeztetésének, máskülönben az csak szeretetlen kioktatás, rendreutasítás lesz. Csak ebben a légkörben tehette meg Szent Pál apostol, hogy helyenként merészebben írt, tapasztalatból tudva, hogy a lélekben alvó hívőt olykor fel kell rázni, esetenként akár éles, sarkított megfogalmazásokkal is, hogy ezáltal rábírjuk arra, hogy végre arról beszélhessünk vele, ami üdvössége szempontjából a legfontosabb.
Urunk Jézus, óvj meg minket attól, hogy bármiféle csalódás, a szeretetünkkel való korábbi visszaélés gyanakvóvá és szűkkeblűvé tegyen bennünket. Ne engedd, hogy szüntelen gyanakvásban és rosszhiszeműségben éljünk, hanem segíts kegyelmeddel, hogy kitárjuk szívünk kapuját irgalmas szereteted előtt, és azt befogadva mi is egyre inkább irgalmas szívű testvérekké váljunk, bölcs türelemmel, tapintattal segítve egymást az evangélium szerinti életre.

Évközi 31. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Róm 14,7-12
Hiszen egyikünk sem él önmagának, és egyikünk sem hal meg önmagának; amíg élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Akár élünk tehát, akár halunk, az Úré vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és támadt fel, hogy a holtaknak is, az élőknek is Ura legyen. Miért ítéled meg hát testvéredet? És te miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan odaállunk majd Krisztus ítélőszéke elé. Mert írva van: ,,Élek én, mondja az Úr, minden térd meghajlik előttem, és minden nyelv magasztalja Istent”. Így tehát mindegyikünk magáról ad majd számot Istennek.
Lk 15,1-10
Vámosok és bűnösök is mentek hozzá, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók azonban méltatlankodtak: ,,Ez bűnösökkel áll szóba és velük eszik.” Akkor ezt a példabeszédet mondta nekik: ,,Ha közületek valakinek száz juha van, és egyet elveszít közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett után, amíg meg nem találja? Amikor megtalálja, örömében vállára veszi, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: ,,Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat!” Mondom nektek: éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben is egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre. Vagy ha egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e lámpát, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? Ha pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédait, hogy elmondja nekik: ,,Örüljetek velem, mert megtaláltam a drachmát, amelyet elvesztettem!” Mondom nektek: hasonló öröm lesz Isten angyalai közt egy megtérő bűnös miatt.”

Az elveszett bárány vagy az elgurult drachma egyszerűbb eset, mint a bűnös ember, aki mikor rossz útra téved, és keresésére indulunk, nekünk esik, hogy „hagyj békén, oda megyek, ahova akarok, semmi közöd hozzá”. Hány szülő, nevelő és lelkipásztor szembesül vele nap mint nap, hogy gyermeke, tanítványa, nyájának elcsatangolt báránya nem akar tudomást venni arról, hogy elveszett vagy elveszőfélben van. Ezért is egészíti ki a hasonlatok sorát az Úr Jézus a tékozló fiú történetével. Ebből derül ki igazán, milyen lelkülettel viseltetik Isten az elcsatangolt báránynál és az elgurult drachmánál is rosszabb, hálátlan és önfejű emberrel, és tanít meg minket is a soha ki nem fogyó, irgalmas szeretetre.
A bűnössel nem bánhatunk úgy, mint egy tárggyal vagy jószággal, nem foghatjuk meg és vihetjük magunkkal, és nem kényszeríthetjük erőnek erejével a nyájba való visszatérésre. Nemcsak fizikai kényszerítést nem alkalmazhatunk, de nem vethetjük be a lelki terror, érzelmi zsarolás kifinomult módszereit sem, ugyanakkor azt sem engedhetjük meg magunknak, hogy a felelősséget teljesen elhárítva magunktól sorsára hagyjuk, engedve, hogy saját feje után menve a vesztébe rohanjon. Ez az ingyenes szeretet igazi próbatétele: mérhetetlen gyöngeség és eszköztelenség, végletes kiszolgáltatottság, ahol nem marad más, mint várni, a bizalom – az aggódás miatt olykor már-már pokolinak ható – tisztítótüzében megtisztítva szeretetünket.
Urunk Jézus, taníts meg minket a tékozló atya lelkületére. Állj mellettünk kegyelmeddel, hogy a ránk bízott és a tékozló fiú útjára lépett testvérünket vagy gyermekünket lélekben el tudjuk kísérni, akármilyen mélyre süllyedt is, ugyanakkor a helyünkön maradva mindvégig kitartsunk a várakozásban, míg meg nem mutatkozik a szeretet gyöngeségben rejlő ereje, és fel nem támad benne a vágyakozás az atyai ház után, ahol nyitott ajtó és irgalmas szeretet várja.

Évközi 31. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Róm 13,8-10
Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak azzal, hogy egymást szeretitek, mert aki embertársát szereti, teljesítette a törvényt. Azt ugyanis, hogy ne paráználkodjál, ne ölj, ne lopj, hamis tanúságot ne szólj, ne kívánd meg a másét, és ami egyéb parancs még van, újra egybefoglalja ez az egy ige: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A törvény teljesítése tehát a szeretet.
Lk 14,25-33
Egyszer nagy népsokaság ment vele, ő pedig hozzájuk fordult, és ezt mondta: ,,Ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. És aki nem hordozza keresztjét és nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom. Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon van-e miből befejezni? Nehogy miután az alapot lerakta és nem tudta befejezni, mindenki, aki látja, csúfolni kezdje őt: ,,Ez az ember elkezdett építeni, de nem tudta befejezni.” Vagy melyik király az, aki amikor háborúba indul egy másik király ellen, nem ül le előbb, hogy megfontolja, vajon képes-e tízezerrel szembeszállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá és békét kér, amikor még messze van. Így tehát aki közületek nem mond le mindenről, amije van, nem lehet az én tanítványom.

Krisztus követőjének egyszerűbb számvetést készítenie, mint a tornyot építő embernek, vagy a hadba vonuló királynak. Számba veheti adottságait: tehetségét, jó és rossz tulajdonságait, hajlamait és örökségeit, és megállapíthatja, hogy mindez végtelenül kevés és szánalmasan elégtelen ahhoz az óriási vállalkozáshoz képest, amelybe fogni akar. Ráadásul, ami a toronyépítéshez és a hadba vonuláshoz hasznos és szükséges: a pénz, fegyver, hatalom, Krisztus követésében haszontalan, sőt inkább akadály lehet.
Mi az, amire alapozva mégis bele lehet és bele is kell vágni? A Krisztushoz való mindenekfeletti ragaszkodás. Az a szeretet, amely nem csupán érzelem (persze nem baj, ha az is), nem csupán a cselekedetekben megmutatkozó jóakarat (persze nagyon helyes, ha az is) még csak nem is feltétlen engedelmesség (persze elengedhetetlen, hogy az is), hanem életünk lehorgonyzása őbenne. Paradox módon tehát nem az készült fel Krisztus követésére, aki úgy gondolja, adottságai alkalmassá teszik arra, hogy Jézus tanítványa legyen, hanem aki eleve belátja, hogy vállalkozása emberileg reménytelen, s ezért semmihez sem ragaszkodik, csak az Úrhoz, belé vetve minden bizalmát. Ez az az alapállás, a lélekben való szegénység, amelyből indulva eséllyel rajtolhatunk a Krisztus-követés pályáján. Ezután már lehet legjobb tehetségünk szerint, minden energiánkkal, valahány idegszálunkkal Isten ügyét szolgálnunk, a szeretet törvénye szerint.
Urunk Jézus, Te nem szeretteink gyűlölésére és nem a világ javainak megvetésére szólítasz fel, hanem arra a mindenekfelett való szeretetre hívsz, mely nem önmagunktól való, hanem Szentlelked jelenléte és működése bennünk. Segíts kegyelmeddel, hogy készek legyünk minden mást alárendelni a Hozzád való ragaszkodásnak, s így helyére kerüljenek földi ragaszkodásaink, és megtanuljunk úgy szeretni, hogy az a magunk, felebarátunk és a világ üdvösségére szolgáljon.

Szent Imre herceg

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Bölcs 4,7-17
Az igaz azonban, haljon meg bár idő előtt, nyugalomra talál. Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, és nem az évek száma méri, inkább az ember bölcsessége az igazi ősz haj, s a szeplőtelen élet az igazi aggkor. Mivel kedvessé lett Isten előtt, szeretetet talált, és ő elvitte, mert bűnösök között töltötte életét, elragadta, hogy a gonoszság meg ne rontsa elméjét, s az álnokság meg ne tévessze lelkét. Mert a könnyelműség igézete homályba burkolja a jót, s a csapongó szenvedély megrontja az ártatlan szívet. Mivel hamar tökéletessé lett, hosszú időt töltött be. Mert lelke kedves volt Isten előtt, sietve kiragadta őt a gonoszság közepéből. A népek látták, de meg nem értették, és nem vették szívükre azt, hogy Isten kegyelme és irgalma vár szentjeire, és irgalmas látogatása választottjaira. Az igaz azonban, ha meghalt, megítéli az életben maradt gonoszokat, s a hamar tökéletessé lett ifjúkor a bűnös hosszú életét. Látják ugyanis a bölcsnek végét, de nem értik, mit rendelt felőle Isten, és miért helyezte őt az Úr biztonságba.
Lk 12,35-40
Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor visszatér a menyegzőről, hogy mihelyt jön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, aztán megy, és kiszolgálja őket. S ha a második őrváltáskor vagy a harmadik őrváltáskor jön, és így találja őket, boldogok azok a szolgák. Azt is tudjátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni a házába. Ti is legyetek készen, mert amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.”

Az Úrnak a szüntelen virrasztásra szóló felhívását általában abban az összefüggésben szoktuk idézni, hogy késik a ház ura. De mi történik akkor, ha siet? Ha hamarabb jön, mint józanul várható? Nehéz megérteni a késlekedést, de még nehezebb elfogadható magyarázatot találni arra, ha az Úr siet. Kiváltképp, ha olyanért jön el korán és hirtelen, akihez pedig nagy reményeket fűztünk. Talán Magyarország sorsa fordult azon, hogy nem Szent Imre lett István utódja: akkor talán nem került volna sor arra, hogy a magyarság egy része visszazuhanjon a pogányságba, és barbár módon az Egyház ellen támadjon, nem kellett volna meghalnia Gellértnek, nem lettek volna trónviszályok, nem harcolt volna a magyar magyar ellen... Hiába mondják, hogy nincs létjogosultságuk az ilyen „mi lett volna, ha...” jellegű, történelmietlen találgatásoknak, azért mindnyájunkban felmerülnek ilyen és hasonló gondolatok, amikor azt, akiről azt hittük, megvalósítja legszebb álmainkat, akihez a földön a legjobban ragaszkodtunk, Isten hirtelen elveszi tőlünk.
Mert lehet elmélkedni a szeretetről és a lemondásról, gyakorolni is lehet a mindennapi önmegtagadást, de felkészülni arra, hogy elveszítsük, akit a legjobban szeretünk a földön, valójában lehetetlen. És olyan fájdalom, amelyről csak annak van joga beszélni, aki maga is elveszítette gyermekét, házastársát – de ő sem biztos, hogy képes rá. A Szűzanyának van joga beszélni erről, mert ő is ölében tartotta ártatlanul megölt szent Fiát, akinek születését mint a messiási ígéretek beteljesedését hirdette meg az angyal, és az Atyaistennek van joga, akinek végig kellett néznie Egyszülöttjének szenvedését és halálát – akit annyira szeretett, hogy érte teremtette ezt a világot –, mert a bűntől elvadult embernek csak így tudott hiteles kinyilatkoztatást adni irgalmas szeretetéről. Arról a szeretetről, amely azonban erősebb, mint a halál...
Urunk, Jézus Krisztus, Szent Imre herceg példája tanítson bennünket arra, hogy földi életünkre mennyei örökségünk fényében tekintsünk, közbenjárása pedig segítsen, hogy akármelyik órában érkezel is, szívünk készen álljon fogadásodra.

Évközi 31. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Róm 11,29-36
Isten ugyanis nem bánja meg adományait és hívását. Hiszen ahogyan egykor ti nem hallgattatok Isten szavára, most azonban irgalmasságot nyertetek az ő engedetlenségük miatt: ugyanúgy ők most engedetlenek az irántatok megnyilvánult irgalmasság miatt, hogy azután ők is irgalmasságot nyerjenek. Isten ugyanis mindenkit engedetlenségbe zárt, hogy mindenkin könyörüljön. Milyen nagy Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának mélysége! Mennyire megfoghatatlanok az ő ítéletei, és kifürkészhetetlenek az ő útjai! Mert ki ismerte az Úr gondolatát? Vagy ki volt az ő tanácsadója? Vagy ki adott előbb neki, hogy vissza kellene fizetnie? Mert minden belőle, általa és érte van. Dicsőség neki mindörökké. Ámen.
Lk 14,12-14
Annak pedig, aki őt meghívta, ezt mondta: ,,Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne a barátaidat és testvéreidet hívd meg, se a rokonaidat és gazdag szomszédaidat, akik majd téged is meghívnak és viszonozzák neked. Amikor vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Így boldog leszel, mert ők nem tudják azt viszonozni neked. De amikor az igazak feltámadnak, megkapod jutalmadat.

Amit életünkben egyszer megtapasztaltunk Isten kegyelméből, az most, évekkel, évtizedekkel később is ugyanúgy jelen lévő, ugyanolyan intenzitású valóság, mint akkor. Ha csak egyszer is megtapasztaltuk irántunk való szeretetét, ha csak egyszer is megéreztük az ártatlanság tisztaságának isteni illatát, ha csak egyszer is nyilvánvaló lett számunkra, hogy Krisztusban az igazság, s hogy van egy láthatatlan, de a láthatónál sokkal ragyogóbb és nagyszerűbb örökkévaló ország, akkor mindez most is érvényben van, mert Istenben árnyéka sincs a változandóságnak. Olyan nincs, hogy ő megbánja adományait és hívását, legfeljebb mi távolodtunk el tőle, vagy pedig az ő tudtával – bizalmunk próbájaként, hitünk fejlődése és üdvösségünk érdekében – átmenetileg sötét felhő takarja el a szemünk elől.
Óvakodjunk hát attól, hogy a jelen érzései alapján átértelmezzük a múltat, mondván: félreértés volt, Isten nem is szólított, nem is volt hivatásunk. Legtöbbször alattomos kísértés ez, mely el akar tántorítani az egyszer világosan felismert útról és igazságtól. Inkább azt vizsgáljuk meg, nem lettünk-e hűtlenek, nem volt-e egy pont az életünkben, amikor nem akartuk hallani többé Isten hívását, amely akkor is, most is a szeretet szava. Ő nem vonta vissza ajándékát, és most vár, hogy visszatérjünk hozzá, megtalálva a neki szóló hiteles választ jelen állapotunkban, mostani élethelyzetünkben. Nem kiégett lelkünk állapotán kell siránkoznunk, hanem őszinte szentgyónást végezve ismét teljes bizalommal ráhagyatkoznunk az ő változhatatlan jóságára és szeretetére.
Urunk Jézus, vigasztaló és megerősítő az a tudat, hogy akár érezzük, akár nem, Te velünk vagy mindig, s azt várod tőlünk, hogy újra meg újra és egyre jobban merjünk ráhagyatkozni vezetésedre. Add, kérünk, hogy amint az Istentől egyszer eltávolodó, majd pedig hozzá visszatérő választott nép története az isteni irgalom újbóli s újbóli kiáradásának szent történetévé vált, úgy kegyelmedből a mi botladozásokkal teli, gyarló életünk is az isteni szeretet mindenekfeletti hatalmának bizonysága legyen.

Évközi 31. vasárnap

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Bölcs 11,23 – 12,2
Mert az egész világ olyan előtted, mint a mérleg mutatója, mint a földre hulló hajnali harmatcsepp, mégis könyörülsz mindenen, mert módodban áll minden, s elnézed az emberek bűneit a bűnbánatért, mert szereted mindazt, ami van, semmit sem utálsz abból, amit alkottál. (...) Kímélsz mindent, mivel a tiéd, Uram, s az élőben leled örömedet! De jó, de kegyes a szellemed, Uram, mindenben! Ezért a tévelygőket megfedded egy keveset, vétkeikért megdorgálod őket, és lelkükre kötöd, hogy a gonoszságtól elfordulva benned higgyenek, Uram!
2Tessz 1,11 – 2,2
Ezért imádkozunk is mindig értetek, hogy Istenünk méltónak találjon titeket meghívására. Adjon beteljesedést a jóra irányuló minden készségnek és a hit erőteljes munkájának, hogy Urunk, Jézus Krisztus neve megdicsőüljön bennetek, és ti is őbenne, Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből. (...)
Lk 19,1-10
Ezután bement Jerikóba és áthaladt rajta. Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag, szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt. Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: ,,Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: ,,Bűnös embernél száll meg!” Zakeus azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: ,,Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.,, Jézus azt mondta neki: ,,Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.”

Van úgy, hogy a Szentírás szövege úgy megragad minket, hogy semmi mást nem tudunk tenni, mint ismételgetni és ízlelni szavait, amíg az isteni ige egészen át nem járja bensőnket, egész lényünket. Van úgy, hogy egy szentírási rész idegennek és üresnek tűnik, mintha nem mondana semmit, aminek az lehet az oka, hogy a lelkünk mélyén valami ellenáll Istennek. Az ige úgy is hat, hogy nem akar hatni: azzal, hogy unalmas, hogy semmit sem mond, leleplezi bűnös életünket, tetteink, szándékaink, emberi kapcsolataink rejtett tisztátalanságát. Az üresség­érzés, amely egy ismerős szentírási részt hallva elfog bennünket, arra utalhat, hogy a bűn hálója már kezd körbekeríteni bennünket, ha ugyan még teljesen meg nem kötözött.
Ha a mai vasárnap olvasmányai, az isteni irgalom hatalmának tanúbizonyságai nem érintik meg a szívünket, sürgősen tekintsünk magunkba, s próbáljuk felderíteni, hogy mi akadályozza bennünk az evangéliumi üzenet hatékonyságát. Hiszen Zakeusnak elég volt egyetlen mondat, egyetlen gesztus az Úr Jézustól, hogy egész életét megváltoztassa. Igen, mert azzal az igazi mindenhatósággal találkozott, amely nem más, mint a végtelen, teremtő és újjáteremtő szeretet. Ne engedjünk hát annak a kísértésnek, hogy az isteni ige okozta kényelmetlen érzést megpróbáljuk elnyomni valamilyen lelki olvasmánnyal vagy jámbor imádsággal. Az elmélkedés idejét bátran szánjuk arra, hogy szembenézzünk azzal, ami az unalom, a csömör, az ellenállás hátterében van: hol engedtünk a szemek kívánságának, a test kívánságának vagy az élet kevélységének?
Urunk Jézus, a múlt vasárnap hallottuk Tőled a vámos imáját, ma pedig látjuk egy vámos megtérését, ami igazolja szavaidat. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Zakeushoz hasonlóan mi is keressük az alkalmat, hogy láthassunk Téged, s engedjük, hogy a Szentírás igéin, a természet csodáin, embertársaink szavain és lelkiismeretünk hangján keresztül megszólíts bennünket. Térj be hozzánk gyógyító jelenléteddel és újjáteremtő erőddel, szállj meg szívünk hajlékában, s derítsd fel ránk is az üdvösség napját.

Halottak napja

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Róm 5,5-11
A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által. Krisztus ugyanis akkor, amikor még erőtlenek voltunk, a meghatározott időben, meghalt a gonoszokért. Pedig az igaz emberért is aligha hal meg valaki; esetleg a jóért képes valaki meghalni. Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy abban az időben, amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk. Azért most, miután az ő vére által megigazultunk, még sokkal inkább megment minket a haragtól. Ha mi, amikor még ellenségek voltunk, kiengesztelődhettünk Istennel Fiának halála által, most, mint kiengesztelődöttek, sokkal inkább üdvösséget nyerünk az ő élete által. Sőt még dicsekszünk is Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki most megszerezte nekünk a kiengesztelődést.
Jn 6,37-40
Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, nem utasítom el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem föltámasszam azt az utolsó napon. Mert Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom őt az utolsó napon.

Nem minden reményre igaz az, amit Szent Pál mond a mai Szentleckében, a mi földi reménykedéseink például igenis sorra szégyenben hagynak, s ilyenkor annak rendje és módja szerint el is keseredünk. De az a remény is megcsal, amely ugyan Istenre hivatkozik, de nem válik életünk kis és nagy döntéseinek mozgatójává. Ez a hamis reménykedés, mely nem több ideológiánál, talán annyit sem ér, mint a becsületesen bevallott reménytelenség. Ezért is mélységesen kiábrándítóak azok a temetések, ahol a gyászolók úgy állják körül a koporsót, hogy közben mindent megtesznek, nehogy szembe kelljen nézniük saját elmúlásukkal, s azzal, hogy mi lesz azután. Hallgatják a pap szavát, talán mozog a szájuk, mintha imádkoznának, de csüggedtek és reményvesztettek, mert valójában többre tartják a halál hatalmát Isten hatalmánál. Az ilyenek valóban „szerencsétlenebbek minden embernél”.
Csak az a remény nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mellyel az élő Istenbe kapaszkodunk, s mellyel azt várjuk, amit Szentlelkével már végbevitt a mi Urunk, Jézus Krisztuson, feltámasztva őt a halálból. Ezt a Lelket ugyanis a mi szívünkbe is kiárasztotta, s megkezdte bennünk a feltámasztás művét azzal, hogy személyünk középpontját olyan életszintre emelte, ahol a halál egy pillanatig sem uralkodhat rajta. Ha tehát élő bennünk ez a reménység, ha azt az Istent valljuk Urunknak, aki azért küldte Jézus Krisztust, hogy senkit el ne veszítsen közülünk, hanem feltámasszon az utolsó napon, akkor ez meg is látszik mindennapjainkon, teendőink végzésén és a nehézségek, megpróbáltatások idején tanúsított viselkedésünkön.
Urunk, Jézus Krisztus, Elsőszülött a halottak közül! Járd át Szentlelkeddel sápadt és erőtlen reményünket, hogy igazi, élő, a halottakat feltámasztó Istenbe vetett reménységgé, életünket formáló erővé váljék. Alakítsd ki bennünk kegyelmeddel a Vőlegény érkezésére várakozó jegyes lelkületét, aki nem erre a földi életre rendezkedett be, ám felkészült a várakozás hosszú óráira; aki úgy van itthon e földön, hogy egy percre sem feledkezik meg az örök hajlékról, melyet Te készítesz számára a mennyben.

Mindenszentek

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jel 7,2-4.9-14
(...) Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal, és hangosan azt kiáltották: ,,Üdv a mi Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak!” (...) Ekkor a vének közül megszólalt az egyik, és azt kérdezte tőlem: ,,Kik ezek, akik hosszú fehér ruhába vannak öltözve, és honnan jöttek?” Azt mondtam neki: ,,Uram, te tudod!” Erre ő azt mondta nekem: ,,Ezek azok, akik a nagy szorongatásból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében.”
1Jn 3,1-3
Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten fiainak neveznek, és azok is vagyunk! Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van. Mindaz, aki ezzel a reménységgel van iránta, megszenteli magát, mint ahogy ő is szent.
Mt 5,1-12a
(...) Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők majd jóllaknak. Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalomra találnak. Boldogok a szívükben tiszták, mert ők látni fogják Istent. Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyanis a prófétákat is, akik előttetek voltak.

Ha egyik vagy másik szent sugárzó életpéldája világítótoronyként mutatja az utat, amerre haladnunk kell, akkor a mai napon az egész túlpartot fényárban úszva láthatjuk: óriás fároszok és csöppnyi mécsesek ragyogó világossága jelzi a biztos révpartot, amely felé a zarándok Egyház hajója tart. Ha egyik vagy másik szent példája felkelti bennünk a vágyat az életszentség után, akkor ma a szentek közösségének kegyelmi tömegvonzásának hatására szinte elszakadunk a földtől, és néhány pillanatra a patmoszi látnokkal együtt az örök mennyei hazában találjuk magunkat, a fehér ruhások megszámlálhatatlan seregétől körülvéve. Közéjük tartozunk mi is, hiszen Isten gyermekeként meg vagyunk jelölve a keresztség és a bérmálás eltörölhetetlen jelével, s ruhánkat fehérre mosta a Bárány vére.
A kérdés csak az, hogy meg akarjuk-e őrizni ezt a hófehér ruhát. Az úti cél adva van, a nyolc boldogságban térképet is kaptunk, s ha a világítótornyok fényét követjük, viharba kerülhetünk ugyan, de az irányt nem vétjük el: biztosan nem futunk zátonyra, s nem szenvedünk örök hajótörést. S ami a túlparton, az örök kikötőben vár ránk, az felülmúlja minden várakozásunkat és képzeletünket, hiszen „most Isten fiai vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk.”
Mindenszentek Dicsősége, Urunk, Jézus Krisztus! A kövek és a fák, a csigák és a madarak mind szentek, mert mindenestül Istenhez tartoznak, és tökéletesen betöltik hivatásukat. Mégsem ünnepeljük őket, mert a szentséghez nincs szükségük sem elhatározásra, sem erőfeszítésre, sem állhatatosságra, ezért aztán győzelmet sem akarhatnak. Nekünk azonban azt a szédítően fönséges és félelmetes hivatást adta mennyei Atyád, hogy minden körülmények között szabadon válasszuk őt. A mai ünnepen add, kérünk, kegyelmedet, hogy szentjeid példájára és közbenjárására ne akarjunk mást, csak Téged magadat, aki számunkra az Út, az Igazság és az Élet vagy, s kitartsunk Melletted mindvégig, ahogy Te kitartasz mellettünk a világ végezetéig, s még azon is túl, örökkön örökké.

Évközi 30. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Róm 8,31b-39
Mit mondjunk tehát mindezek után? Ha Isten velünk, ki ellenünk? Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent nekünk? Ki lenne vádlója Isten választottjainak? Isten az, aki a megigazulást adja; ki lenne hát az, aki kárhoztat? Talán Krisztus Jézus, aki meghalt, mi több, fel is támadt, Isten jobbján van, és közbenjár értünk? Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongatás? Éhség, mezítelenség, veszedelem, üldözés, vagy kard? Amint írva van: ,,Miattad gyilkolnak minket naphosszat, olybá vesznek, mint a leölésre szánt juhokat.” De mindezeken győzedelmeskedünk azáltal, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.
Lk 13,31-35
Még abban az órában odajött hozzá néhány farizeus, és azt mondta neki: ,,Menj el, távozz innen, mert Heródes meg akar ölni.” Ő azt mondta nekik: ,,Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök és gyógyítok, ma és holnap, és harmadnap befejezem. De ma, holnap és a következő napon úton kell lennem; mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el. Jeruzsálem, Jeruzsálem! Te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint a tyúk a csibéit a szárnyai alá, de te nem akartad. Íme, elhagyatott lesz a házatok. Mondom nektek, nem láttok engem, amíg el nem jön az idő, s mikor majd ezt mondjátok: ,,Áldott, aki az Úr nevében jön.”

Isten Jézus Krisztusban felragyogó szeretete teremtő, mindenható szeretet. Semmi sem riasztja meg, semmi sem bizonytalanítja el, semmi sem tartóztatja fel. (Erről tanúskodik Jézus válasza is a mai Evangéliumban, amikor Heródes gonosz szándékáról értesítik.) Senkinek és semminek nem volt, nincs és nem is lesz hatalma arra, hogy eltérítse Jézus Krisztust attól a szándékától, hogy kinyilatkoztassa az Atya mindenekfelett való szeretetét irántunk. Még halála sem tudta megakadályozni ebben, mert halálát ellenségeiért ajánlott fel, az Atya pedig nem hagyta a halál hatalmában, hanem harmadnapon feltámasztotta őt, bizonyítva, hogy a szeretet erősebb, mint a halál. De nem jelent akadályt Krisztus szeretetének az ő megdicsőült élete sem, hiszen negyven napon át megjelent az apostoloknak, szent sebeit mint az isteni irgalom és a bűnbocsánat forrását mutatta fel nekik, mennybemenetelekor pedig megígérte, hogy helyet készít számunkra az Atyánál. Úgyhogy Krisztus szeretetének nem jelent akadályt saját halálunk sem, mert ahogy megígérte, az Atya minket is feltámaszt, s ennek zálogát, a Szentlelket már el is küldte nekünk.
Ezért nem szakíthatnak el Krisztus szeretetétől jelen élet nyomorúságai, sem a teremtett világ csábításai, de még a bukott angyali fejedelmek mesterkedései sem, mert ideig-óráig van még ugyan némi látszathatalmuk, mivel azonban mi Jézus Krisztus istenfiúi életébe vagyunk beiktatva, az Atya az ő és a mi lábunk alá is vetette őket, minden teremtménnyel együtt.
Urunk, Jézus Krisztus, megilletődve állunk szereteted hatalma előtt, átérezve annak félelmetes lehetőségét, hogy amit sem a természetes, sem a természetfeletti hatalmak nem képesek megtenni, azt megtehetjük mi magunk: erőnek erejével kiszakíthatjuk magunkat szerető ölelésedből, és akár hátat is fordíthatunk Neked. Őrizz meg minket, kérünk, a hálátlanságtól, a lázadástól és az állhatatlanságtól, s add meg kegyelmesen, hogy szereteted édes uralma kiterjedjen életünk minden területére.

Évközi 30. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Róm 8,26-30
Hasonlóképpen a Lélek is segítségére van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy melyek a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint. Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik, azoknak, akik az ő végzése értelmében arra hivatottak, hogy szentek legyenek. Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta; és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette; akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette.
Lk 13,22-30
Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: ,,Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” Ő ezt felelte nekik: ,,Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: »Uram! Nyisd ki nekünk!« Ő ezt feleli majd nektek: »Nem tudom, honnan valók vagytok.« Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: »Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.« Ő erre azt feleli nektek: »Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!« Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.”

Az Úr Jézus szavaiból egyértelműen kiderül, hogy az Úr ismerete szív nélkül, a vele való együttlét közösségvállalás nélkül semmit sem ér. Lehetséges, hogy kapcsolatunk annyira külsődleges és felszínes vele, hogy teljesen hiábavaló lesz hivatkoznunk rá az utolsó napon. A Szentlecke mutat rá arra a gyöngeségre, amely első pillantásra csupán jámbor lelkek túlzott önkritikájának tűnhet, valójában azonban az Istennel, Jézus Krisztussal való igazi üdvösségre vezető kapcsolatunk legfőbb akadálya, hogy nem tudunk imádkozni. Nem a szavakat nem találjuk, hanem többnyire azt az alapállást nem sikerül felvennünk, ami a hiteles és gyümölcsöző imádsághoz szükséges.
Csak ha ezt őszintén beismerjük, akkor tudunk elkezdeni vágyakozni Isten után, úgy, ahogy a zsoltáros mondja: „Téged szomjazik az én lelkem, utánad sóvárog az én testem a puszta és úttalan és víz nélküli földön.” Ez a vágy már maga is Isten ajándéka bennünk, s ha esetleg nem tapasztaljuk magunkban, akkor kérjük Istent, hogy ő adja szívünkbe az igazi vágyakozást. Az imádság ezen a szinten nem érzelem vagy hangulat kérdése, hanem szándéké és elhatározásé. Az imádság olyan, mint egy kiapadhatatlan vizű forrás, melyből azonban csak akkor tudunk meríteni, ha a mélybe ásunk, és felhozzuk a felszínre. Ha leásunk vágyaink mélyére, és akarunk vágyakozni, nem az imádságra, hanem magára az Úrra, segítségünkre siet a Lélek, és javunkra fordítja gyöngeségünket: ő maga lesz az imádság bennünk, kimondhatatlan sóhajtozásokkal járva közben értünk.
Urunk Jézus, töredelmesen bevalljuk Előtted, hogy nem tudunk imádkozni. Amikor bajban vagyunk, talán őszintén mondjuk Neked, hogy „Uram! Uram!”, de a mindennapokban képtelenek vagyunk megmaradni és kitartani az imádságban, a Rád való figyelésben. Ments meg, kérünk, attól a kísértéstől, hogy imádság címén üres fecsegésbe, hiábavaló szócséplésbe kezdjünk, inkább szítsd fel szívünk mélyén jelen lévő Szentlelkedet, hogy ő siessen segítségünkre, kapcsolja össze életünket a Te isteni életeddel, és vezessen el minket a Veled és Atyáddal való közösségre.

Évközi 30. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Róm 8,18-25
Azt tartom ugyanis, hogy mindaz, amit most szenvedünk, nem mérhető össze a jövendő dicsőséggel, amely meg fog nyilvánulni rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja, hogy Isten fiai megnyilvánuljanak. Hiszen a teremtett világ hiábavalóságnak van alávetve, nem önként, hanem az által, aki alávetette a reménység ajándékozásával. Mert a teremtett világ is felszabadul majd a romlottság szolgaságából Isten fiai dicsőségének szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy minden teremtmény együtt sóhajtozik és vajúdik mindaddig. De nemcsak azok, hanem mi is, akik magunkban hordjuk a Lélek zsengéit: mi magunk is sóhajtozunk bensőnkben, s várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. Üdvözülésünk ugyanis reménybeli. Látni azonban azt, amit remélünk, nem reménység; hisz ki remélné azt, amit lát? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor várjuk is türelemmel.
Lk 13,18-21
Akkor így szólt: ,,Mihez hasonló az Isten országa, mihez hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz, amelyet egy ember fogott, és elvetett a kertjében. Azután felnövekedett és fává lett, úgyhogy az égi madarak az ágai közt fészkeltek”. Aztán így folytatta: ,,Mihez hasonlítsam Isten országát? Hasonló a kovászhoz, amelyet vett az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, amíg az egész meg nem kelt.”

A mustármag hasonlata az Isten országának külső növekedését fejezi ki, a kovász képe pedig azt, ahogy az evangélium belülről járja át és alakítja a világot. Fontos, hogy a kettőt ne válasszuk el egymástól, hanem egységben szemléljük. Lehet, hogy azért nem sikerült előszörre Európa evangelizációja, mert túlságosan a külső növekedésre helyeződött a hangsúly? A kereszténységgel átvettünk igazságokat, értékrendet, struktúrákat, de a krisztusi élet kegyelmi valósága nem járta át elég mélyen a lelkünket. Ezért üresedhettek ki a struktúrák, bomolhatott fel az értékrend, kérdőjeleződhettek meg az igazságok. Nem kell emiatt kétségbe esnünk, de nem is elégedhetünk meg azzal, hogy a vallásossággal kapcsolatos legfrissebb népszámlálási adatokat megpróbáljuk a javunkra magyarázni. Inkább arra koncentráljunk, hogy nekünk most nem a számbeli növekedésre, hanem a minőségi keresztény életre kell törekednünk.
Aki ma Krisztus parancsának engedelmeskedve hirdetni akarja az evangéliumot, annak első és legfontosabb feladata, hogy maga teljék meg ennek az egyetlen jó hírnek örömével és világosságával. Isten országa akkor terebélyesedik naggyá, ha kovászként előbb minket magunkat jár át: értelmünket, akaratunkat, érzelmi világunkat, ösztöneinket, emberi kapcsolatainkat. Így alakulhat ki körülöttünk egy kis közösség, amelyet szintén egészen áthat Krisztus élete. Ha már van ilyen közösség, amelyhez tartozunk, vigyázzunk, hogy ne váljék fő céllá, hogy minél többen legyünk. Inkább a belső növekedésre ügyeljünk! Mint gyönge palántát, óvjuk és gondozzuk azt a kegyelmi közösséget, amely Krisztusban áll fenn köztünk, s ne tegyük ki azt idő előtt a külvilág veszélyeinek.
Urunk Jézus, az Egyházban minden igazi megújulás csak a szívek mélyéről fakadhat, egyéni és közösségi szinten egyaránt. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy az Általad a szívünkbe adott mag jó földbe hulljon, naggyá növekedjék és bő termést hozzon, s miután bennünk magunkban elhatalmasodott a Te életed, rajtunk keresztül áthassa szűkebb és tágabb környezetünket, a minket körülvevő világot is.

Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostol

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Ef 2,19-22
Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben.
Lk 6,12-16
Történt pedig azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt. Ezeket elnevezte apostoloknak: Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, a testvérét, valamint Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zelótának neveznek, Júdást, Jakab fiát, és iskarióti Júdást, aki áruló lett.

Amikor az Egyházról beszélünk, sose tegyük anélkül, hogy fel ne idéznénk magunkban azt a látomást, amelyről Szent Pál beszél a mai Szentleckében. Ő minden egyéni gyarlóságukkal együtt alkalmasnak találta és kiválasztotta tizenkét apostolát, hogy rá mint szegletkőre épülve, együtt az Egyház szilárd sziklaalapja legyenek. Nem a hasonló vérmérséklet, nem az azonos érdeklődés, nem a kölcsönös rokonszenv, de még csak nem is valami közös szent cél hozta össze ezt a tizenkét embert, hanem egyedül Jézus Krisztus személyes, kiválasztó döntése. Éppen ezért az egybeilleszkedés sem elvtelen alkalmazkodást jelentett számukra, nivellálódást a mindenki számára elfogadható minimum felé, hanem a Krisztushoz mint Szegletkőhöz való mind pontosabb és szilárdabb ragaszkodást. Ezek után már nem volt szükségük egyeztetésre, hogy mindent ugyanúgy mondjanak és csináljanak. Mindegyikük egyéniségének és körülményeinek megfelelően töltötte be hivatását, és olyan alappá vált, melyre az utánuk következők bátran építhettek.
Amikor keresztény testvéreink, elsősorban az egyházi vezetők és felelős tisztségviselők életmódját, tevékenységét nyilvánosan bíráljuk, nem arra építünk, amit Krisztus lerakott. Nem eltakarni, elhallgatni, pláne nem letagadni kell a hibákat, hanem kijavítani – de belülről. Úgy, ahogy például Szent Ferenc és más szentek tették, akik önmagukon kezdték a reformot, anélkül, hogy bárkit is elítéltek volna. Első lépésük az volt, hogy saját életüket a krisztusi szegletkőre és az apostolok alapjára helyezték, és zseniális érzékkel úgy tudták megkülönböztetni a jót a rossztól, hogy közben nem választották el Krisztust az ő Egyházától.
Urunk Jézus, óvj meg bennünket attól, hogy úgy tekintsünk Egyházadra, mintha kívülállók és idegenek lennénk, s attól is, hogy bármit úgy építsünk benne, hogy az nem illeszkedik az egészhez. Szent Simon, Szent Júdás Tádé és a többi apostol közbenjárására segíts minket kegyelmeddel, hogy akármit teszünk is, azt Hozzád mint Szegletkőhöz igazodva tegyük, s az apostolok Általad lerakott sziklaalapjára épülve élő kövekként kapcsolódjunk egymáshoz.

Évközi 30. vasárnap

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Sir 35,15b-17.20-22a
Mert az Úr igaz bíró, és nincs nála személyválogatás. Nem nézi az Úr a személyt a szegénnyel szemben, és meghallgatja az elnyomott esdeklését. Nem veti meg az árva könyörgését, de az özvegyét sem, ha kiönti panaszszavát. Aki készséges lélekkel imádja Istent, elfogadásra talál, és könyörgése a felhőkig ér. A megalázkodó imádsága áthatol a felhőkön, és meg nem nyugszik, amíg oda nem jut, nem tágít, amíg a Magasságbeli rá nem tekint. Az Úr nem is késlekedik.
2Tim 4,6-8.16-18
Engem ugyanis már kiöntenek, mint italáldozatot, elköltözésem ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogva várják az ő eljövetelét. (...) Az Úr megszabadít minden gonosz ármánytól, és meg fog menteni mennyei országa számára. Dicsőség neki mindörökkön örökké! Ámen!
Lk 18,9-14
(...) Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: ,,Istenem! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igaztalan és házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetente, tizedet adok mindenből.” A vámos pedig távol állt meg, nem merte a szemét sem az égre emelni. Mellét verve így szólt: ,,Istenem! Légy irgalmas nekem, bűnösnek!” Mondom nektek: ez megigazultabban ment haza, mint amaz. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, felmagasztalják.”

A múlt vasárnap láthattuk Mózest, amint bizalommal a reális életet tárja a mindenható Isten elé, megimádkozza a maga és népe sorsát. Ilyen a vámos imája is, jóllehet ez a vámos bűnös ember, Mózesnek méltatlan gyermeke. Igaztalan állapotban élt, nyomorgatta honfitársait, összeszűrte a levet a megszálló hatalommal, és nem becsületes munkával szerzett vagyonát sem arra használta, hogy alamizsnát osztogasson a szegényeknek. Mégsem reménytelen eset Jézus szemében. Még nem veszett ki belőle teljesen a lelkiismeret. Kilesi az alkalmat, amikor talán senki sincs a templomban, megáll hátul, szemét sem meri felemelni, s mellét verve így szól: „Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek.” Úgy áll Isten elé, amint van: mocskosan, lélekben betegen, bűnöktől megkötözötten. És imádságában azt mondja ki, ami van. Még nincsenek jócselekedetei, még meg sem szabadult a bűnös szokásoktól, de kimondta a valóságot. Ebben a percben bűnnek nyilvánította mindazt, ami bűn az életében, és nem is talált semmi mást, csak bűnt. Ezért igaz az ő imádsága, s mivel igazul imádkozik, nem az többé, aki volt: Isten, a végső valóság színe előtt igaz állapotba került, megigazult. Ez a szentség magja, gyökere! E nélkül a lépés nélkül nem lehet elindulni az életszentség útján.
A farizeus nem tette meg ezt a lépést, ezért nem is a szentség útján jár, hanem zsákutcába tévedt. Saját jó tetteire koncentrál, s „hálaadása” nem más, mint dicsekvés. Érdekes, hogy bár elöl van, mégis észreveszi a templom hátuljában álló vámost. Kapóra is jön neki, mert van, akihez mérje magát. Nem Isten a vonatkozási pont az életében, hanem a másik ember, hogy így alkalma legyen az öntetszelgésre. Imádsága ezért nem a végső valóság előtti megállás, nem szembesülés, így nem is igazulhat meg: megmarad elvakult, hazug állapotában.
Urunk Jézus, szégyenkezve valljuk meg, hogy a mi imádságunk is oly sokszor nem egyéb, mint öntetszelgés, amikor magunkkal eltelve állunk Eléd, mint a farizeus a mai Evangéliumban. Kérünk, szabadíts meg elvakultságunktól, önhittségünktől, és segíts, hogy megértve, mit jelent szavad: „aki magát felmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, felmagasztalják”, egyre jobban megtanuljuk a vámos imájának lelkületét, s így imádságunk valóban megigazulásunkra szolgáljon.

Évközi 29. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Róm 8,1-11
Nincs tehát már semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak. Mert a Krisztus Jézusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Ami ugyanis lehetetlen volt a törvénynek, mert a test erőtlenné tette, azt Isten – aki elküldte a bűn miatt saját Fiát a bűn testéhez hasonló testben –, elkárhoztatta a bűnt a testben, hogy a törvény rendelése beteljesedjék mibennünk, akik nem élünk test szerint, hanem lélek szerint. A testi ember ugyanis a testi dolgokra törekszik, a lélek embere pedig a lelkiekre törekszik. Mert a test törekvése a halál, a lélek törekvése pedig élet és béke, mivel a test törekvése ellenszegülés az Istennek, mert nem veti alá magát Isten törvényének, hiszen nem is képes rá. Márpedig a testi ember nem lehet kedves Isten előtt. Ti azonban nem testi, hanem lelki emberek vagytok, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben viszont nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha azonban Krisztus bennetek van, a test halott ugyan a bűn miatt, de a lélek él a megigazulás által. S ha annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust halottaiból, akkor Ő, aki feltámasztotta Jézus Krisztust halottaiból, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.
Lk 13,1-9
(...) Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: ,,Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?” De az így felelt neki: ,Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.”

A hét elején arról elmélkedtünk, hogy a keresztény hit nem más, mint hit abban az Istenben, aki Jézust feltámasztotta a halálból. Most, a hét utolsó napján valami csodálatos teljességre jutunk: nemcsak elfogadjuk Krisztus test szerinti feltámadásának kétezer évvel ezelőtti tényét, mint hitünk alapját, hanem egyben azt is valljuk, hogy az Atya rajtunk is ugyanezt viszi végbe, hiszen már megkaptuk a Jézust feltámasztó Szentlelket. Az a rettenetes kettősség tehát, amiről a Szentleckében olvasunk – s amit mi is nap mint nap tapasztalunk magunkban, hogy a régi ember és a hitben már megújult ember tusakodik bennünk egymással, s a régi sokszor erősebbnek bizonyul –, önmagában elkeseríthetne minket, de mivel a halottakat feltámasztó Szentlélek már megkezdte munkálkodását lelkünkben, tudjuk, hogy a rossz csak átmenetileg győzhet felettünk. Minél inkább hiszünk és bízunk ebben a Lélekben, annál erősebbek leszünk, s a rossz annál tehetetlenebb velünk szemben.
Lehet, hogy csak azért esünk el újra meg újra, mert annyira félünk attól, hogy gyöngék vagyunk, és el fogunk esni, hogy éppen ez a félelem gyengíti meg ellenálló képességünket, és tényleg elesünk? Lehet, hogy csak azért nem tudunk felkelni évtizedek alatt belénk rögzült bűneinkből, mert nem merjük elhinni, hogy erre a Szentlélek erejében képesek vagyunk? Nem elég a bűnök bocsánatában hinni, hinnünk kell a bűneink által kitermelt rossz ideológiák megsemmisülésében is. Ha nem sikerül elsőre, másodikra a jót választanunk, illetve abban kitartanunk, ez még nem ok arra, hogy feladjuk a küzdelmet, és megalkudjunk a bűnnel.
Urunk Jézus, erősíts meg bennünket a jóban, s add nekünk kegyelmesen a mai Evangéliumban szereplő intéző lelkületét, hogy testvéreinkkel, de saját magunkkal szemben is türelmet tudjunk gyakorolni, nem alkudozva a bűnnel, hanem napról napra egyre jobban Rád bízva életünket, annak minden jó és rossz oldalával együtt.

Évközi 29. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Róm 7,18-25a
Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, azaz a testemben; mert megvan bennem az akarat a jóra, de a jót megtenni nem tudom. Hisz nem teszem a jót, amelyet akarok, hanem azt teszem, amit nem akarok, a rosszat. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, már nem én teszem azt, hanem a bűn, amely bennem lakik. Így tehát én, aki a jót akarom tenni, azt a törvényt találom, hogy a rossz áll hozzám közel; mert belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom Isten törvényében, de más törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének foglyává tesz, amely tagjaimban van. Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől? Isten kegyelme, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Így tehát én magam az értelmem által Isten törvényének szolgálok, a test által azonban a bűn törvényének.
Lk 12,54-59
Ezután a tömeghez is szólt: ,,Amikor látjátok, hogy nyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok: ,,Jön az eső”, és úgy is lesz; amikor délről fúj a szél, azt mondjátok: ,,Forróság lesz”, és meglesz. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok hát megítélni? Miért nem jöttök rá magatok, hogy mi az igazság? Mikor pedig ellenfeleddel az elöljáróhoz mész, útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíróhoz hurcoljon, s a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vessen. Mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó fillért meg nem fizeted.”

Őseink, akik szerves kapcsolatban éltek a természettel, és ki voltak szolgáltatva neki, jól megfigyelték és a népi emlékezet által rögzítették is a különböző természeti jelenségek összefüggéseit. A természet apró jeleiből nemcsak az elkövetkező néhány nap időjárására tudtak következtetni, de azt is viszonylag nagy biztonsággal meg tudták jósolni, hogy milyenek lesznek a távolabbi kilátások, kemény lesz-e a tél, sok eső vagy szárazság várható e.
Hasonlóképpen Isten jeleire is azok érzékenyek, akik mindennapi élő kapcsolatban vannak vele, s vállalják a neki való kiszolgáltatottságot. Hogy ki mennyire helyesen következtet Isten jeleiből, azt elsősorban életvitele igazolja. Vannak olyanok, akik mindenben jeleket keresnek, de Istennel való kapcsolatuk éretlensége miatt félreértelmezik azokat. Ilyenek azok, akik mindenütt ott vannak, ahol csodás jelenés vagy gyógyulás hírét hallják, elhitetik magukkal, hogy ők is látomásban és isteni kinyilatkoztatásban részesültek, s buzgón tolmácsolni kezdik környezetüknek az Úr üzenetét. Aki mindenütt csodás jeleket lát s követi azokat, de élete semmiféle előrehaladást nem mutat, az valamit nem jól csinál. Aki azonban minden feltűnéstől mentesen figyelemmel hallgatja az igét, s állandóan kapcsolatba hozza Isten szavát, az evangélium tanítását életével, körülményeivel, feladataival, az jó úton jár, hiszen mindent Isten akaratától tesz függővé.
Urunk Jézus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy ne a test törvénye szerint éljünk, hanem a Lélek új törvénye szerint, s amint a természet jeleiből helyesen következtető gazda földje bő termést hoz, úgy mi is isteni természetünk szerint élvén, nyitottan a Te jeleidre és indításaidra, az életszentség gazdag gyümölcseit teremjük.

Évközi 29. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Róm 6,19-23
Emberi módon fejezem ki magam testetek gyarlósága miatt. Ahogyan ugyanis egykor átadtátok tagjaitokat a tisztátalanság és a gonoszság szolgálatában a gonoszságra, úgy adjátok most az igazság szolgálatára a megszentelődés végett. Mert amíg a bűn szolgái voltatok, szabadok voltatok ugyan az igazsággal szemben, de milyen gyümölcsét kaptátok akkor ennek? Most szégyenkeztek miattuk, mert halál a végük. Most azonban, miután felszabadultatok a bűn alól, s Isten szolgái lettetek, megvan a gyümölcsötök a megszentelődésre, aminek a vége az örök élet. Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelme azonban az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.
Lk 12,49-53
Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre; s mennyire szeretném, ha már fellobbanna! Keresztséggel kell megkeresztelkednem, és mennyire vágyom utána, amíg be nem teljesedik! Azt gondoljátok talán: azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek: nem, hanem széthúzást. Mert mostantól fogva ha öten lesznek egy házban, meghasonlanak, hárman kettő ellen, és ketten három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával; az anya a lányával és a lány az anyjával; az anyós a menyével és a meny az anyósával.”

Elhamarkodott és téves volna, ha a mai Evangélium második feléből akarnánk megérteni az elsőt, és a szakadást és megoszlást hangsúlyoznánk, mintha ez lenne az evangélium radikális követésének hitelesítő jegye (ahogy azt bizonyos szektáknál látjuk). Jézus a prófétáktól idézett képpel arra figyelmeztet, hogy Isten országával kapcsolatban senki sem maradhat semleges és kívülálló, nem maradhat kényelmes megfigyelői szerepben, nem kerülheti el az egyértelmű állásfoglalást. Mindannyiunknak döntést kell hoznunk, ami bizony fájdalmas szakításokkal is járhat, ám ennek a döntésnek nem lehet más az alapja, mint a tiszta szeretet, amelyről Jézus mint tűzről beszél a mai Evangéliumban.
„Adjátok tagjaitokat az igazság szolgálatára a megszentelődés végett” – szólít fel a mai Szentleckében Szent Pál apostol, s ezt kiegészíthetjük Boldog John Henry Newman ifjúkori jelmondatával: „Életszentség inkább, mint béke!” Az nem lehet cél, hogy a békétlenséget keressük, főleg nem szeretteink körében. De ha megalkuvás nélkül, hamis békességre törekvés nélkül átadjuk magunkat az életszentségre, elkerülhetetlen, hogy megoszlás támadjon körülöttünk. A szentségre törekvés vágya önmagában elég, hogy idegesítsen és ellenünk hangoljon egyeseket. Ezt azonban ne tekintsük igazolásnak, hogy máris szentek vagyunk. Azért részesültünk Krisztus mindent lángra gyújtó szeretetében, hogy azokat is szeressük, akik ellenünk fordultak.
Urunk Jézus, segíts, hogy helyesen értelmezzük szavaidat, és soha ne a szakadást keressük, hanem azt a szeretetet válasszuk és szítsuk fel magunkban, melyet Te megadtál nekünk, amikor kiárasztottad ránk Szentlelkedet. Gyújtsd lángra bennünk szereteted tüzét, és vezess minket szívbéli békességre, amely azoknak jut osztályrészül, akik nem szűnnek meg küzdelmet folytatni saját magukban az önzés, a gyűlölet és mindenfajta megalkuvás ellen.

Oldalak