Dán 9,4b-10
A következőképpen imádkoztam az Úrhoz, Istenemhez, és a következő vallomást tettem: „Hozzád könyörgök, Uram, te nagy és félelmetes Isten, aki megtartod szövetségedet és irgalmadat azok iránt, akik szeretnek téged és megtartják parancsaidat! Vétkeztünk, gonoszságot követtünk el, istentelenül cselekedtünk, eltávoztunk és elfordultunk parancsaidtól és végzéseidtől. Nem engedelmeskedtünk szolgáidnak, a prófétáknak, akik nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez, atyáinkhoz és az ország egész népéhez. Az igazság a tied, Uram, az arcpirulás pedig, miként a jelen mutatja, a miénk, Júda férfiaié, Jeruzsálem lakóié, egész Izraelé, legyenek bár közel vagy távol, mindazokban az országokban, ahová száműzted őket gonoszságaik miatt, amelyekkel ellened vétkeztek. Uram, az arcpirulás a miénk, királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, akik vétkeztek; de a tied, Urunk, Istenünk, az irgalom és a megbocsátás. Mi ugyanis eltávoztunk tőled, és nem hallgattunk az Úrnak, Istenünknek szavára, hogy törvénye szerint járjunk, amit nekünk szolgái, a próféták által adott.”
Lk 6,36-38
„Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítéljetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne kárhoztassatok senkit, és benneteket sem fognak kárhoztatni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni. Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.”

Az irgalmasság olyan alaptulajdonsága Istennek, amely felfoghatatlan az emberi értelem számára. Irgalmasságának következménye, hogy létezik ez a teremtett világ és benne az ember, hiszen megesett a szíve azon, ami nem létezett, és létbe szólította a világmindenséget, mely azonnal összeomlana és visszazuhanna a semmibe, ha Isten irgalmasságának „légköre” megszűnne körülötte. De hogyan lehetnénk képesek utánozni Isten irgalmasságát mi, amikor nem vagyunk mindenhatók? Úgy, hogy közvetítői leszünk az ő irgalmasságának. Elsősorban azzal, hogy irgalmas szeretetének megannyi csodáját tudatosítjuk életünkben, s ha már befogadtuk az ő irgalmasságát, tovább is adjuk embertársainknak. Ez azt jelenti, hogy az Atya teremtő akaratával együtt mondunk igent a magunk és mások létezésére, megvallva a létezés csodáját és az emberi személy kimondhatatlan misztériumát.
Csak ebből az isteni irgalmassággal való találkozásból fakadhat valódi keresztény irgalom a mindennapi szavak és cselekedetek szintjén, egyébként csak jámbor vagy nagyon is önző jótékonykodás az, amit irgalomnak nevezünk. Nem lehet irgalmas az, aki nem ízlelte meg még Isten irgalmasságát saját maga iránt, hiszen ez egyik legmélyebb tapasztalatunk Istenről. Ha viszont van tapasztalatunk Isten irgalmasságáról, az abban fog megnyilvánulni, hogy mi is az ő irgalmasságával – és nem a magunkéval – közeledünk embertársainkhoz, miközben csendben és feltűnés nélkül gyakoroljuk az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit.
Urunk Jézus, kérünk, kegyelmed által formálj bennünket irgalmas szívű testvérekké! Segíts, hogy úgy kérjük a mennyei Atya megbocsátó irgalmát, hogy közben mi magunk is készek vagyunk megbocsátani, és viszont: azért tudjunk irgalmasságot gyakorolni és szívből megbocsátani az ellenünk vétkezőknek, mert őszintén kértük és befogadtuk Atyád irgalmas szeretetét.

Ter 15,5-12.17-18
(…) Amikor aztán a nap leszállóban volt, mély álom fogta el Ábrámot, és nagy rettegés és sötétség szállt rá. Amikor a nap lenyugodott, sűrű sötétség lett. És íme, megjelent egy füstölgő kemence és egy tüzes fáklya, s átvonult a húsdarabok között. Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, ezekkel a szavakkal: „Utódodnak adom ezt a földet, Egyiptom folyójától egészen a nagy folyóig, az Eufráteszig.”
Fil 3,17 – 4,1
(…) A mi hazánk azonban a mennyekben van, ahonnan mint üdvözítőt várjuk az Úr Jézus Krisztust. Ő átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi az ő dicsőséges testéhez, azzal az erővel, amellyel hatalma alá vethet mindent. (…)
Lk 9,28b-36
Történt pedig e beszéd után mintegy nyolc nappal, hogy maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felment a hegyre imádkozni. Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott, a ruházata fehér lett és fényben sugárzó. És íme, két férfi beszélgetett vele, Mózes és Illés, akik dicsőségben megjelentek, és beszéltek az ő eltávozásáról, amelyet Jeruzsálemben készült beteljesíteni. Pétert és a vele lévőket elnyomta az álom. Amikor felébredtek, látták dicsőségét, és a két férfit, akik ott álltak vele. És történt, hogy amikor eltávoztak tőle, Péter ezt mondta Jézusnak: „Mester! Jó nekünk itt lenni! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem tudta ugyanis, hogy mit mond. Amíg ezeket mondta, felhő szállt le, és elborította őket. Amint a felhőbe jutottak, félelem fogta el őket. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!” Mikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül maradt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem szóltak azokban a napokban mindarról, amit láttak.

A múlt vasárnapi Evangéliumban a sátán vitte fel Jézust egy magas hegyre, most Jézus viszi oda tanítványait. A sátán a hegyről lefelé mutatott, és arra akarta csábítani Jézust, hogy a birtoklás szintjén valósítsa meg önmagát, Jézus viszont felfelé, a hegynél is magasabbra irányítja a tanítványok tekintetét, és a tiszta létezés világába helyezi őket. A sátán azt kívánta Jézustól, hogy leborulva őt imádja, Jézus pedig Pétert, Jánost és Jakabot az Atya imádására tanítja.
A színeváltozásban az Atya kinyilvánítja, hogy milyen dicsőségben lesz részük azoknak, akik őt Lélekben imádják, azaz teljes bizalommal átadják magukat neki. Ez árad ki lelkük mélyéből pszichéjükbe, verődik ki testükre, és ragyogja be környezetüket. Ezért valójában a Színeváltozás hegye nem csupán egy hely, hanem a Krisztus-követő ember állapota. Lehet, hogy ebben a pillanatban a színeváltozás ragyogó villámfényében van a lelkünk, de az is lehet, hogy éppen pusztaságban, magányban és megkísértettségben. Nem ez a fontos, hanem hogy itt és most átélhetjük a színeváltozás lényegét: a teljes ráhagyatkozást az Atya szeretetére. Mind Mózes, aki a törvényt, mind pedig Illés, aki a prófétákat képviseli, arról tanúskodik, hogy érdemes életünket, földi és örök sorsunkat a mindenható Isten kezébe helyezni, mert az ő mindenhatósága a szeretet mindenhatósága.
Urunk, kérünk, segíts, hogy miközben tudjuk, hogy nem táborozhatunk le a Színeváltozás hegyén és hogy földi sátrunk előbb-utóbb összedől, a bizalom kötelékeivel már most elkezdjük kifeszíteni mennyei sátrunkat, ahol örökké Veled és a Te választottaiddal leszünk. Add, hogy már ne csupán szemlélői, hanem részesei lehessünk annak a végső színeváltozásnak, melyben nem Te változol el szemünk előtt, hanem minket változtatsz el, gyarló testünket átalakítva és hasonlóvá téve a Te megdicsőült testedhez.

MTörv 26,16-19
Ma az Úr, a te Istened azt parancsolja neked, hogy tedd meg mindezeket a parancsokat és rendeleteket: tartsd meg tehát és teljesítsd őket teljes szívedből és teljes lelkedből. Te ma az Urat választottad, hogy Istened legyen, hogy az ő útjain járj, megtartsd szertartásait, parancsait s rendeléseit, s az ő szavának engedelmeskedj, az Úr pedig ma téged választott, hogy tulajdon népe légy, amint szólt neked, s megtartsd minden parancsát, s fennköltebbé tegyen téged minden nemzetnél, amelyet teremtett, a maga dicséretére, hírnevére és dicsőségére, hogy szent népe légy az Úrnak, a te Istenednek, amint megmondta.
Mt 5,43-48
Hallottátok, hogy azt mondták: „Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.” Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.

A kölcsönös szeretet önmagában hordja jutalmát, hiszen minden szeretet akkor teljesedhet be, ha viszonzásra talál. Lényege szerint az Isten országa sem más, mint kölcsönös szeretet. Ha azonban csak viszonozzuk a szeretetet, amellyel mások felénk fordulnak, mi különöset teszünk? Azt, ha tiszta a szeretet, meg kell tenni, de ezt megteszik bizonyos kapcsolataikban a pogányok is – megélve így az Ország eljövetelét. De mit teszünk mi akkor, ha nincs viszonzás? Ilyenkor derül ki, hogy valóban hiszünk-e az eljövendő kölcsönös szeretet országában.
Jézus Krisztus akkor is szeretett bennünket, amikor mi még meg sem születtünk, illetve amikor még bűnösök voltunk: nem viszonoztuk szeretetét, sőt durván visszautasítottuk. Ő mégsem adta fel, mint mi szoktuk annyiszor megsértődve az első kudarc után. A szeretet lényege az, hogy tovább szeret. Ez a belső természete. Jézus Krisztust azért küldte az Atya, hogy a kölcsönös szeretet mennyországát megnyissa minden ember előtt. Ez azt is jelentette, hogy szüntelenül neki kellett kezdeményeznie, és sorozatosan el kellett szenvednie szeretete félreértését, viszonzatlanságát és visszautasítását, egészen a kereszthalálig. A kereszt azonban szeretete győzelmének eszköze lett: értünk felajánlott halálában nyilatkoztatta ki, hogy ő továbbra is, mindennek ellenére is szeret, s végtelen értékű áldozatával örök jövőt nyitott minden ember előtt, hogy megtérjen és befogadja a szeretetet, a Szentlelket.
Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy folytatni tudjuk küldetésedet: legyünk kezdeményezők a szeretetben, és ajánljuk fel másoknak a kölcsönös szeretet mennyországát. Kérünk, segíts, hogy el tudjuk viselni a szeretet visszautasítását, hogy képesek legyünk tovább szeretni akkor is, amikor meg nem értésbe, ellenállásba, gyűlöletbe ütközünk, erőt merítve a Te irántunk való kifogyhatatlan szeretetedből és az emberi kapcsolatainkban megtapasztalt kölcsönös szeretetből.

Ez 18,21-28
Ha azonban a gonosz bűnbánatot tart minden elkövetett vétke fölött, megtartja minden parancsomat, és jog és igazság szerint jár: biztosan életben marad és nem hal meg; egyetlen elkövetett gonoszságáról sem emlékezem meg; igazságáért, amelyet cselekedett, élni fog. Vajon a gonosznak halálát akarom-e – mondja az Úr Isten –, és nem inkább azt, hogy megtérjen útjairól és éljen? Ha pedig az igaz elfordul igazságától és gonoszságot cselekszik mindazon utálatosságok szerint, amiket az istentelen el szokott követni, vajon élni fog-e? Semmiféle igazsága nem lesz emlékezetben, amit cselekedett; hűtlensége miatt, amit elkövetett, és bűne miatt, mellyel vétkezett, ezek miatt meg fog halni. Ti pedig azt mondjátok: „Nem igazságos az Úr útja!” Halljátok tehát, Izrael háza: Vajon az én utam nem igazságos-e, és nem inkább a ti útjaitok gonoszak? Mert ha az igaz elfordul igazságától, és gonoszságot követ el és abban hal meg, igazságtalanságában hal meg, amit elkövetett. És amikor az istentelen megtér istentelenségétől, amelyet elkövetett, és jog és igazság szerint jár el, megtartja életét. Mivel magába szállt és elfordult minden gonoszságától, amit elkövetett, biztosan életben marad és nem hal meg.
Mt 5,20-26
(...) Amikor tehát fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj, és ajánld föl adományodat. Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton; nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, semmiképp sem jössz ki onnan, amíg meg nem fizeted az utolsó fillért.

Mellbevágó kijelentés: Isten maga küld el az oltártól, hogy bocsánatot kérjünk testvérünktől. Az Istentől való bocsánatkérés, de még a legtiszteletreméltóbb vallásos cselekedet, az áldozatbemutatás sem boríthat fátylat arra, ha valami rendezetlenség van emberi kapcsolatainkban, hiszen az ajándék önmagunk felajánlását jelenti. A tékozló fiú jól tudta ezt, amikor így beszélt atyjához: „Vétkeztem az ég ellen és teellened.” Aki tehát szívében negatív érzelmeket táplál testvére iránt, és aki nem kárpótolja testvérét az általa okozott sérelemért, annak ájtatossága merő képmutatás, mely csak arra alkalmas, hogy botránykő legyen. Bizony, sokan vannak, akiket az tart távol a templomtól, az oltártól, hogy látják: olyanok vonulnak áldozni nap mint nap, akik gyilkos haragot táplálnak szívükben rokonuk vagy szomszédjuk ellen, becsapják ügyfeleiket, megszólják ismerőseiket, illetve pletykákat és rágalmakat terjesztenek felebarátaikról.
Az őszinte bocsánatkérés első feltétele: az érzékeny lelkiismeret. Hányan vannak, akik még idáig sem jutnak el! Akik meg vannak győződve tökéletességükről, akik észre sem veszik, hogy a másik embert megbántották, megkárosították! Akik esetleg aprólékos gonddal meggyónják, hogy pénteken húst ettek (holott az a nagyböjti időt kivéve nem tilos), de eszükbe sem jut meggyónni, hogy szeretetlenek voltak.
Urunk, Te tudod, mi lakik az emberben. Ismered szívünk nehézkedéseit, és tudod, mennyire nehezünkre esik elismernünk, hogy valami nincs rendben, hogy valamit helyre kell hoznunk. Azt is tudod, hogy mekkora erőfeszítést jelent bocsánatot kérnünk, s még ilyenkor is milyen gyakran alázzuk meg újra a másik embert, még jobban beledöngölve őt fájdalmába, kiszolgáltatottságába. Adj nekünk kiengesztelődésre kész szívet, hogy ne féljünk önző énünk meghajlásától, megtörettetésétől, s a bocsánatkérésben megízlelve az önmagunk súlyától való megszabadulás hasonlíthatatlan örömét kedves áldozatot mutathassunk be az Atyának, a szentáldozásban pedig befogadhassunk Téged, a legnagyobb Ajándékot, kiengesztelődésünk zálogát.

Eszt 14,1.3-5.12.14
Eszter királyné is az Úrnál keresett menedéket a rá nehezedő halálveszedelemben. Levetette díszes öltözékét, s a szorongás és gyász ruháját öltötte magára. Illatos kenetek helyett hamut és szemetet tett a fejére. Keményen megsanyargatta testét, s minden részét, amelyet azelőtt szíves-örömest ékesített, most befödte hajával. Az Úrhoz, Izrael Istenéhez könyörgött, ezekkel a szavakkal: „Uram, Királyunk, te Egyetlen! Siess segítségemre, mert magam vagyok és rajtad kívül nincs segítségem, s életemet kockáztatom. Tudom már a bölcsőtől, családom ölétől, hogy te, Uram, kiválasztottad Izraelt minden nép közül és atyáinkat is őseik közül, hogy örökrészed legyenek örök időkre, és amit ígértél, azt mind megadtad. De vétkeztünk ellened, azért ellenségeink kezébe adtál minket, mert az ő isteneiket imádtuk. Igazságos vagy, Uram! (…) Emlékezzél, Uram és nyilvánítsd ki magadat szorongatásunk idején! Adj bátorságot, te isteneknek királya és minden hatalomnak Ura. (…)Minket meg szabadíts meg karoddal, és siess segítségemre, mert magam vagyok, és rajtad kívül nincs senkim, Uram!”
Mt 7,7-12
Kérjetek, és adnak nektek, keressetek, és találni fogtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. Vagy ki az közületek, aki, ha a fia kenyeret kér tőle, követ ad neki? Vagy ha halat kér, talán kígyót ad neki? Ha tehát ti, akik gonoszok vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább fog a ti Atyátok, aki a mennyekben van, jó dolgokat adni azoknak, akik kérik őt? Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik. Mert ez a törvény és a próféták.

Mikor Jézus biztat, hogy imádságban terjesszük kéréseinket a mennyei Atya elé, feltételezi, hogy azzal a lelkülettel imádkozunk, amelyet ő a Miatyánkban megmutatott nekünk. S azt is hozzáteszi, hogy Isten különösen szívesen teljesíti kérésünket, ha a Szentlelket kérjük. Ilyen egzisztenciális mélységű, mindenestül hiteles imádságra azonban többnyire csak az emberi élet határhelyzeteiben vagyunk képesek, amikor már senkire és semmire nem számíthatunk. A zsoltárok jó része is ilyen kétségbeejtő helyzetben fogant: üldözés, megaláztatás, reménytelenség közepette.
Az embernek már az is megalázó, amikor rá kell döbbennie, hogy nem bízhat a saját erejében, amikor szembesülnie kell azzal, hogy mások segítségére szorul. Hát még milyen csalódás az, ha látja, hogy embertársaira sem építhet! Szégyen, ha csak ilyenkor szakad fel belőlünk az őszinte imádság, amelyet, amíg minden rendben volt, elhanyagoltunk. De ekkor talán megtanulunk szívből imádkozni ahhoz, aki nem szeszélyes kívánságaink engedelmes kiszolgálója, hanem mélységes vágyaink, sőt evilági lehetőségeinket messze felülmúló reményünk és egész létezésünk egyetlen szilárd alapja és beteljesítője, aki végső soron nem valamit, hanem önmagát akarja adni nekünk Szentlelke által.
Úr Jézus, Te tanítod, hogy bármit kérhetünk az Atyától, amire szükségünk van: autót, lakást, szakmai előmenetelt, egészséget. Ugyanakkor azt is mondtad és életeddel is megmutattad, hogy imádságunk csak akkor lehet igazán hiteles, ha az egy szükségesre: Isten országára irányul. Kérünk, ne engedd, hogy az a sok jó, amiért imádkozunk, elfedje előlünk ezt az egyetlen szükségest, nehogy imádságunk elszakadva a forrásától és elveszítve eredeti célját bálványimádássá váljék. Segíts, hogy akár szorongattatásban van részünk, akár jól megy a sorunk, őszintén keressük a kapcsolatot Veled s Általad az Atyával, és mindenekfölött a Szentlelket kérjük tőle, hogy így részt vehessünk a Szentháromság boldog szeretetközösségében.

Jón 3,1-10
(…) Felkelt erre Jónás és elment Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive háromnapi járóföldre terjedő nagy városa volt Istennek. Alighogy bement Jónás a városba, egynapi járásnyira, nagy hangon hirdette: „Még negyven nap, és Ninive elpusztul!” Ninive lakói hittek Istenben és böjtöt hirdettek, és nagyjaik, kicsinyeik egyaránt szőrruhát öltöttek. És amikor a beszéd Ninive királyához eljutott, ő felkelt trónjáról, letette palástját, szőrruhába öltözött és hamuba ült. És közhírré tétette és megparancsolta Ninivében: „A királynak és főembereinek rendeletére! Se ember, se állat, se marha, se juh ne egyék és ne legeljen, és vizet se igyék! Öltsön szőrruhát ember és állat, és kiáltson nagy szóval az Úrhoz, és térjen meg mindenki gonosz útjáról és az istentelenségből, ami kezéhez tapad. Ki tudja, hátha visszafordul és megbocsát az Úr, és lelohad haragjának tüze, és nem veszünk el?” Mikor látta Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjukról, megbánta Isten a rosszat, amelyről azt mondta, hogy rájuk hozza, és nem hozta rájuk.
Lk 11,29-32
Amikor a tömeg összesereglett, így kezdett beszélni: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás jel volt a niniveiek számára, az Emberfia is az lesz ennek a nemzedéknek. Dél királynője felkel majd az ítéleten e nemzedék embereivel, és elítéli őket, mert ő eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt Salamonnál. A ninivei férfiak felállnak majd az ítéleten e nemzedékkel, és elítélik, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; és íme, nagyobb van itt Jónásnál.”

Jézus és Jónás között az a hasonlóság, hogy mindketten Isten hatalmát és az ítélet közelségét hirdették kortársaiknak. Jónás prédikációjára azonban a niniveiek megtértek és pusztulásuk elmaradt – mindenekelőtt magának Jónásnak legnagyobb megrökönyödésére. Ezáltal viszont éppen Ninive lakói váltak jellé a próféta számára, előre hirdetve Isten minden népre kiáradó irgalmasságát, melyet az idők teljességében Jézus Krisztus nyilatkoztatott ki szavaival és tetteivel. A niniveieknek így kétszeresen is jelnek kellett volna lenniük Jézus kortársai számára: példának az őszinte megtérésre, illetve Isten pogányokat is üdvözíteni szándékozó kegyelmére.
Máté evangéliuma még egy titokzatos összefüggést feltár Jézus és Jónás között, az Úr sírban nyugvására utalva: „Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia három nap és három éjjel a föld szívében.” Íme Jónás jelének teljes gazdagsága! A legsokatmondóbb jel, hiszen felöleli Jézus Krisztus küldetésének egészét: nyilvános működését, melyben az örömhírt hirdette és megszerezte a bűnbocsánatot, és a pogányok részvételét Isten országában, melyet megváltásának egyetemességével előttük is megnyitott.
Urunk Jézus, ahol mi jelet követelünk, ott többnyire érzéketlen vakságunkat áruljuk el a Tőled eddig kapott jelek iránt, vagy szándékosan nem akarjuk észrevenni és elfogadni őket. Legtöbbször nem is azt várjuk, hogy e jelek meggyőzzenek, hanem hogy igazolják vallási felfogásunkat, és szentesítsék megszokott életvitelünket. Adj hát nekünk nyitott szemet és szívet, hogy felismerjük és befogadjuk jeleidet, melyek a Te személyedben egyetlen hatalmas felkiáltójellé válnak, s arra hívnak, hogy szakítsunk bűneinkkel, és életünket egészen átadva Neked eljussunk az igazi boldogságra, az örök életre.

Iz 55,10-11
Mert amint lehull az eső és a hó az égből, és nem tér oda vissza, hanem megitatja a földet, termékennyé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, úgy lesz az én igém is, mely számból kijön: nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem megteszi, amit akarok, és véghezviszi, amiért küldtem.
Mt 6,7-15
Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást. Ne hasonlítsatok tehát hozzájuk; mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt. Ezért ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg a Gonosztól. Mert ha megbocsátjátok az embereknek botlásaikat, nektek is meg fog bocsátani mennyei Atyátok. De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem fogja megbocsátani nektek a ti botlásaitokat.

Amíg itt e földön élünk, szükségünk van szavakra, hogy Istent megszólítsuk. Felnőtt keresztény élet nem is képzelhető el bensőnkből fakadó, saját szavainkkal megfogalmazott imádság nélkül. Jézus maga adott erre példát, amikor magányos helyeken éjszakákat virrasztott át Atyja imádásában. Ne feledjük azonban, hogy amikor tanítványai arra kérték, hogy tanítsa meg őket imádkozni, nem egy módszert mutatott nekik, hanem egy kötött szövegű imádságot adott át, mint minden imádság mintáját. Saját szavainkkal mondott imádságaink csak akkor lehetnek valóban imádságok, ha közük van a Miatyánkhoz, ha belőle nőnek ki és belé torkollanak.
Éppen ezért nem szabad lebecsülni a többi kötött szövegű imát sem, melyek több száz vagy ezer évvel ezelőtt születtek. Amikor az Egyház ajkunkra adja ezeket, úgy tesz, mint az édesanya, aki beszélni tanítja gyermekét. Ne szégyelljünk tanulni belőlük: személyes imádságunkat éltető forrás, kimeríthetetlen kincsestár lesznek, s mind-mind ahhoz segítenek, hogy ne Istent akarjuk saját méreteinkhez igazítani, hanem mi tágítsuk szívünket-lelkünket az ő világának méreteire, amíg csak a szavak át nem adják helyüket a csendes szemlélődésnek, az Isten előtt való egyszerű jelenlétnek, melyben megtapasztalhatjuk a boldog színelátás előízét.
Úr Jézus, köszönjük Neked a legszentebb imádságot, a Miatyánkot, melynek megtanításával mindenekelőtt felhatalmaztál arra, hogy Atyánknak szólítsuk a mindenható Istent, továbbá megmutattad, hogy az igazi imádság az életünkből szövődik, és Isten méreteire tágul. Taníts minket is, kései tanítványaidat úgy imádkozni, ahogy Te imádkoztál: hogy ahelyett, hogy új meg új kérésekkel ostromolnánk mennyei Atyánkat – aki sokkal jobban tudja, mire van szükségünk, mint mi magunk –, apró-cseprő gondjainkat, kéréseinket és vágyainkat emeljük bele ebbe az egyetlen kérésbe: „Legyen meg a te akaratod.”

Lev 19,1-2.11-18
Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok! Ne lopjatok, ne tagadjatok le semmit és ne csalja meg egyiktek a másikat! Ne esküdjél nevemre hamisan, hogy meg ne szentségtelenítsd Istened nevét – én vagyok az Úr! Ne keress ürügyet felebarátod ellen, és erőszakkal se nyomd el őt! Napszámosod bére ne maradjon reggelig tenálad! Ne átkozz süketet és ne tégy gáncsot vak elé: féld az Urat, a te Istenedet – mert én vagyok az Úr! Ne kövess el jogtalanságot és ne ítélj igazságtalanul! Ne nézd a szegény személyét, s ne légy tekintettel a hatalmas arcára: igazság szerint ítélj felebarátodnak. Ne légy rágalmazó, se besúgó a nép között. Ne törj felebarátod vérére – én vagyok az Úr! Ne gyűlöld testvéredet szívedben, hanem fedd meg nyíltan, hogy ne legyen bűnöd miatta. Ne állj bosszút, s ne emlékezzél meg polgártársaid igazságtalanságáról: szeresd felebarátodat, mint te magadat –én vagyok az Úr!
Mt 25,31-46
(…) Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.” Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk téged betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?” A király így válaszol majd nekik: „Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.” (…)

„Uram, mikor láttunk téged éhezni, szomjazni…?” – ebbe a kérdésbe torkollik mindnyájunk élete és az egész világtörténelem. Ugyanezt a kérdést teszik fel az ítéletkor az igazak és a gonoszok, s az erre a kérdésre adott isteni válasz dönti el örök sorsunkat. Nem vallási kérdés ez, hanem üdvösségünk alapkérdése, amely egy bizonyos életformát feltételez. Jézus jó pedagógus: amikor előre elárulja, mi lesz megítéltetésünk mércéje az utolsó napon, egyben „receptet” is ad az üdvösségre: csak a tettek szolgálhatnak üdvösségre, akár kifejezett vallásos hit nélkül is, mert a másokért való élet öntudatlan mélységben a megtestesülésbe vetett hitet hordozza, mely felölel minden állapotot és élethelyzetet.
Nem adunk pénzt az utcai kéregetőnek, mondván, hogy pár forinttal úgysem tudjuk megoldani a nyomorgók helyzetét? Vagy mert gyanús, hogy italra költi, esetleg megbízásból dolgozik? Vagy adunk, de csak azért, hogy megnyugtassuk a lelkiismeretünket? Ne hagyjuk becsapni magunkat: csupán pénzzel így sem, úgy sem segíthetünk. Talán nem is azt a kirakatba tett, a jó ízlést provokáló ínséget kell orvosolnunk a felszínen, hanem valahol mélyebben kell irgalmasnak lennünk. Hiszen nemcsak testi éhség és szomjúság, nemcsak testi idegenség és mezítelenség, nemcsak testi betegség és fogság létezik, hanem szellemi és lelki is. Ezek enyhítése nem pénztárca kérdése. Mint ahogy igazából semmi sem az, ami lényeges.
Urunk Jézus, adj nekünk olyan belső látást, mely felismer téged embertársainkban, akiknek a mi figyelmünkre és szeretetünkre van szüksége. Adj erőt és bátorságot, hogy ha olykor nehezünkre esik is meglátnunk Téged ingerült házastársunkban, az idegeinkre menő szomszédban vagy az aluljáróban piszkosan, részegen heverő hajléktalanban, képesek legyünk a Neked kijáró szeretettel odafordulni hozzá, irgalmasságot cselekedni vele, és szívből imádkozni érte. Hiszen Szent Ferenc atyánk is csak akkor ismert fel a leprásban Téged, miután megcsókolta...

MTörv 26,4-10
Erre vegye el a pap a kosarat kezedből, s tegye az Úr, a te Istened oltára elé. Aztán mondd az Úr, a te Istened színe előtt: „(…) mi az Úrhoz, atyáink Istenéhez kiáltottunk, s ő meghallgatott minket (…) Éppen azért íme, most bemutatom annak a földnek a terméséből a zsengét, amelyet az Úr nekem adott.” Így tedd le azt az Úr, a te Istened színe előtt, s imádd az Urat, a te Istenedet.
Róm 10,8-13
(…) Ha tehát a száddal vallod, hogy „Jézus az Úr!”, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt halottaiból, üdvözülsz. A szív hite megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál. (…) Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.
Lk 4,1-13
(…) Ekkor az ördög ezt mondta neki: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré.” Jézus ezt felelte neki: „Írva van: »Nemcsak kenyérrel él az ember.«” Majd felvitte őt egy magas hegyre, és megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, és így szólt az ördög: „Mindezt a hatalmat és ennek dicsőségét neked adom; mert az enyém, és akinek akarom, annak adom; ha tehát imádsz engem, mind a tiéd lesz.” Jézus ezt válaszolta neki: „Írva van: »Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.«” Azután Jeruzsálembe vitte őt, a templom ormára állította, és azt mondta neki: „Ha Isten Fia vagy, vesd le innen magadat. Mert írva van: »Angyalainak parancsol felőled, hogy őrizzenek téged«, és »kezükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat«.” Jézus ezt felelte neki: „De azt is mondták: »Ne kísértsd Uradat, Istenedet.«” Miután mindezek a kísértések véget értek, az ördög elhagyta őt egy időre.

Sok Krisztus-követő azt gondolja, a hivatás biztos jele nem más, mint hogy azon a helyen és állapotban, amelyet Istenért választottak, semmi sem zavarja meg lelkük nyugalmát. A mai Evangélium fényében azonban ezzel az illúzióval egyszer s mindenkorra le kell számolnunk. A sátán ugyanis előszeretettel támad éppen akkor, amikor meghozzuk a nagy döntést, és rálépünk a keskeny útra, legyen az akármilyen életforma: papság, szerzetesség vagy házasság. Miért is kísértene akkor, mikor még nincs honnan letérítenie? Miért ne hagyná, hogy romantikus álmokat szőjünk arról, hogyan fogjuk Isten dicsőségét szolgálni? Talán még a lelki mézesheteket is kivárja, hadd kábuljon bele annyi édességbe az ember, s higgye azt, hogy ez már örökké így fog tartani. Majd csak ezután, a szürke hétköznapok beköszöntével kezdi meg alattomos aknamunkáját, még mielőtt önátadásában egészen megszilárdulna a lélek.
Miközben a test kívánságát, a szemek kívánságát és az élet kevélységét próbálja felébreszteni bennünk – ugyanúgy, mint Jézusban –, a kísértő fő célja, hogy Istenbe vetett bizalmunkat kezdje ki, s hitünk alól kihúzva a talajt kétségbeesésbe vagy vakmerő bizakodásba kergessen. Ezért ennek megfelelően kell kidolgozni védekezési stratégiánkat: minden próbálkozása mögött leleplezni ezt a hátsó szándékot, és újra meg újra megerősíteni bizalmunkat Istenben.
Urunk, kérünk, taníts meg a helyes böjtölésre: hogy elsősorban ne fogunkat összeszorítva küszködjünk, hanem állhatatosan keressük a Te arcodat. Segíts, hogy annak ellenére, hogy egyszer-egyszer elbotlunk, a Beléd vetett hit és bizalom úgy átjárja akaratunkat, gondolatainkat, egész életvitelünket, hogy a sátán hiába rángat ide vagy oda, a hegy tetejére vagy a templom párkányára, ne tudjon igazi helyünkről, Beléd gyökerezettségünkből kimozdítani, s kénytelen legyen megszégyenülten eltakarodni.

Iz 58,9b-14
Akkor majd, ha szólítod, az Úr válaszol, ha kiáltasz, így szól: „Íme, itt vagyok!” Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a hamis beszédet, ha lelkedet adod az éhezőért, és a meggyötört lelket jóllakatod, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli verőfény. Az Úr vezet majd téged szüntelen, kopár vidéken is jóllakatja lelkedet, és csontjaidat megerősíti; olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, melynek nem apad el vize. Felépítik majd a tőled származók az ősi romokat, a régi nemzedékek alapjait megerősíted; a rések befalazójának neveznek majd téged, aki helyreállítod az utakat, hogy lakjanak ott. Ha visszatartod lábadat szombaton, hogy ne járj kedvteléseid után szent napomon, a szombatot gyönyörűségnek nevezed, s az Úr szent napját dicsőségesnek, és megdicsőíted azzal, hogy nem jársz a magad útjain, nem keresed kedvtelésedet, és nem folytatsz szóbeszédet: akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, felviszlek a föld magaslataira, és táplállak téged atyádnak, Jákobnak örökrészével. Bizony, az Úr szája szólt.
Lk 5,27-32
Ezek után kiment, és látott egy Lévi nevű vámost a vámnál ülni. Megszólította őt: „Kövess engem!” Erre az otthagyott mindent, fölkelt és követte őt. Lévi ezután nagy lakomát készített neki a házában. Nagy sereg vámos és még sokan mások is ültek velük az asztalnál. A farizeusok és az írástudók felháborodva megkérdezték a tanítványait: „Miért esztek és isztok a vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket a bűnbánatra.”

Sokszor tapasztaljuk azt, és panaszkodunk miatta, hogy Isten nem hallgatja meg kérésünket, imádságunkat, kétségbeesett kiáltásunkat. Pedig lehet, hogy csak arról van szó, hogy ő szent Fia által megszólított: „Kövess engem!”, mi pedig hallatlanra vettük, és a helyünkön maradtunk. Hiába várjuk hát, hogy Isten „lépjen”, előbb nekünk kell megtennünk a soron következő lépést: Krisztus nyomába szegődnünk. Ahogy a követésre való felszólítás visszhangtalan marad bennünk, elakad a fejlődésünk is: egy helyben toporgunk mindaddig, míg rá nem szánjuk magunkat, hogy kifogások keresése és alkudozás helyett elinduljunk oda, ahová Krisztus hív bennünket.
Ne gondoljuk, hogy csupán életünk egyetlen nagy eseményéről van szó. Jézus minden pillanatban elhalad mellettünk, és hív, hogy hagyjuk ott régi életünket és kövessük őt. Aki ezeket a kisebb hívásokat semmibe veszi, hogyan hallaná és hogyan valósíthatná meg a „nagy hívást”, hogyan remélhetné, hogy egykori nagy döntésében Jézus mellett hűségesen ki fog tartani? Ugyanakkor Jézus szemében senki sem reménytelen eset. Ahol mi botrányt és züllést látunk, ott ő reménykedik, hogy szava: „Kövess engem!” nem talál süket fülekre. És ha valaki elindul a követés útján, azt nem hagyja cserben, hanem mindaddig mutatja neki az irányt, míg az út végére jutva célba nem ér.
Urunk, segíts bennünket, hogy hívásodat meghallva készségesen kövessünk Téged, míg ez a követés egyre bensőbbé alakul és bensőségesebbé válik. Add, hogy ne a külső keretekkel törődjünk, hanem ugyanazon körülmények között vagy épp a folyamatos változásban nap mint nap megújítsuk odaadásunkat Irántad. Add, hogy a szeretet kinyilatkoztatására adott igenjeink ritmusában egyre mélyebbé váljék Hozzád való tartozásunk, s jelenléted mind jobban átjárja mindennapjainkat, amíg csak be nem tölti egész életünket.

Iz 58,1-9a
Kiálts teli torokkal, ne kíméld, hanem emeld fel hangodat, mint a harsona! Hirdesd népemnek az ő bűnét, és Jákob házának az ő vétkét! (…) Íme, böjtöléstek napján is találtok kedvtelést, és minden robotmunkásotokat hajszoljátok. Íme, perlekedés és civakodás között böjtöltök, ököllel lesújtva gonoszul. Ne úgy böjtöljetek, mint ma, hogy meghallgatást nyerjen a magasságban hangotok! Vajon ilyen a böjt, amely tetszik nekem, az a nap, amelyen az ember sanyargatja lelkét? Hogy lehajtja fejét, mint a káka, és zsákruhát meg hamut terít maga alá? Vajon ezt nevezed böjtnek, és az Úr előtt kedves napnak? Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze! Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el! Akkor majd előtör, mint a hajnal, világosságod, és sebed gyorsan beheged; színed előtt halad igazságod, és az Úr dicsősége zárja soraidat. Akkor majd, ha szólítod, az Úr válaszol, ha kiáltasz, így szól: „Íme, itt vagyok!” Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a hamis beszédet.
Mt 9,14-15
Akkor odajöttek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt nekik: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”

A keresztény életből nem maradhat ki a böjt. Különösen akkor van meg az ideje, amikor annak emlékezetére készülünk, hogy a násznép köréből kiragadták a Vőlegényt: a Nagyböjt szent negyven napjában. De böjtölésünk nem önmagában értékes, hanem csak annyiban, amennyiben köze van Jézus Krisztushoz és az ő böjtjéhez. Csakis miatta, az ő kedvéért, rá figyelve kell böjtölnünk, és ugyanezért kell a böjtölést megszakítanunk. Tehát hogy böjtölésünk igazán keresztény, azaz krisztusi böjt-e, azon mérhetjük le, hogy hasonlít-e Jézus Krisztus böjtöléséhez, és közelebb visz-e hozzá magához, aki negyvennapos pusztai tartózkodása során megszentelte a böjtölést.
A keresztény böjtölésnek mindenestül teológiainak, azaz Istennel kapcsolatban lévőnek kell lennie. Okában: Isten irántunk való szeretetének megtapasztalásából fakadjon, mely arra késztet, hogy vele legyünk és rá figyeljünk, testben-lélekben ráhangolódva az ő akaratára. Céljában: arra irányuljon, hogy testi, szellemi és lelki életünket megnyissuk a Szentlélek előtt, hogy ő töltsön el és működjék bennünk. Módjában: mindenekelőtt szívünket-lelkünket méregtelenítsük, és a rejtekben, szívünk pusztaságában akarjunk együtt lenni Istennel. S végül gyümölcsében: böjtölésünk akkor lehet krisztusi, ha az Úrral való bensőséges együttlét áldásai kiáradnak a körülöttünk élőkre is, ha ők is megérzik, hogy nem mi, hanem maga Isten vonzza őket általunk.
Segíts, Urunk, hogy böjtölésünk ne merüljön ki bizonyos külsőségek megtartásában, és ne is pusztán a fogyókúra egy újabban divatos formája legyen, hanem Irántad való hűséges szeretetünk fejeződjék ki benne. Add kegyelmedet, hogy ne magunkra, hanem Rád figyeljünk, és lelkünk pusztaságába kivonulva engedjük, hogy szívünkre beszéljen s átöleljen bennünket a Te szereteted. Segíts, hogy Téged szemlélve meglássuk az Atyát, helyesen lássuk önmagunkat és testvéreinket, s észrevegyük azt is, hogyan távolíthatjuk el az igát, melyet akarva-akaratlanul mások nyakába vetettünk.

MTörv 30,15-20
Nézd, eléd tártam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsait, szertartásait és rendeleteit, akkor élni fogsz. Megsokasít és megáld téged azon a földön, amelyet elfoglalni indulsz. Ha azonban elfordul szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem megtévedsz, más isteneket imádsz és szolgálsz, akkor – íme, ma előre megmondom neked – elpusztulsz, és rövid ideig laksz azon a földön, amelynek elfoglalására átkelsz a Jordánon. Tanúul hívom ma az eget és a földet, hogy elétek tártam az életet és a halált, az áldást és az átkot! Válaszd az életet, hogy élj te is, és utódaid is! Szeresd az Urat, a te Istenedet, engedelmeskedj szavának, ragaszkodj hozzá – hisz tőle függ életed és napjaid hosszúsága –, hogy sokáig lakhass azon a földön, amely felől megesküdött az Úr a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik adja.”
Lk 9,22-25
„Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.” Azután mindenkihez szólt: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti életét énértem, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti, vagy magára nézve kárt vall?

Élet és halál fogalmai Jézus szájából nem biológiai állapotunkra vonatkoznak, hanem sokkal mélyebb valóságot jelölnek létezésünk mélyén. S amit ő ért az élet és halál szón, arra oda kell figyelnünk, mert Isten gondolatai valóságok, míg a mieink csak a valóságról alkotott fogalmak, halvány árnyképek, hasonlatok. Jézus számára a személy akkor és annyiban él, ha és amennyiben kapcsolatban van Istennel. A jó egészségnek örvendő, de erkölcsileg kettősségben élő emberen ezért sokkal inkább a halál uralkodik, mint a szenvedését elfogadó rákos betegen. Az élet és halál nem külső tényezők függvénye, hanem benső döntés kérdése. Az életet választani kell, úgy, hogy ragaszkodom Istenhez és az ő törvényeihez. Ez a mindennapok során gyakran kereszthordozásként jelenik meg, mert az élet szüntelen áldozatot követel. Azt az életet, melyet a világ bálványoz, el kell veszíteni ahhoz, hogy a másikat, az igazit megnyerhessük.
Önző énünk lázadozik az efféle apró meghalások ellen. Isten azonban segít: valahányszor engedi, hogy a magunkba vetett hitünk meginogjon, a személyiségünket körüllengő, saját magunk alkotta mítosz szappanbuborékként szétpukkadjon, s megmutatkozzék a mögötte lévő üresség, új és új lehetőséget ad, hogy felhagyjunk az álvalóság őrült hajszolásával, s a valódi életet válasszuk. Mert paradox módon csak az önmegtagadás vezethet el igazi önmagunk megtalálásához. A külső rétegeket le kell hántani és el kell vetni, hogy eljussunk szívünk közepébe, személyünk központjába, a békesség forrásához, ahol Isten lakik bennünk.
Ne engedd, Urunk, hogy beérjük a külső tatarozással, mely csak arra jó, hogy ideig-óráig eltakarja a belső szennyet és rothadást. Segíts, hogy az idei Nagyböjtben legyen bátorságunk alászállni szívünk mélységeibe, ahol valóságosan találkozhatunk Veled. Add, hogy ebből a találkozásból gyümölcsöző kereszthordozás fakadjon számunkra, s kezdetét vegye bennünk az új teremtés, vagyis belső átformálódásunk a Te képedre és hasonlatosságodra.

Joel 2,12-18
„Térjetek hozzám teljes szívetekből, böjttel, sírással és jajgatással. Szaggassátok meg szíveteket, nem pedig ruhátokat, és térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos ő és irgalmas, türelmes és nagyirgalmú, és szánakozik a bajok felett.”
2Kor 5,20 – 6,2
(…) Krisztusért kérünk tehát benneteket, engesztelődjetek ki Istennel! (…) Mint munkatársak pedig intünk titeket, ne vegyétek hiába Isten kegyelmét. Mert ő mondja: „A nekem tetsző időben meghallgatlak, és az üdvösség napján megsegítlek téged.” Íme, most van a kellő idő, íme, most van az üdvösség napja!
Mt 6,1-6.16-18
(…) „Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy a te adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az arcukat, hogy böjtölésükkel feltűnjenek az emberek előtt. Bizony, mondom nektek: ők megkapták már jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.”

A mai nappal ismét ránk köszöntött az alkalmas, szent idő, amely arra hivatott, hogy testünket-lelkünket az élő Isten szolgálatába fogja, az ő akaratának megismerésére és teljesítésére hangolja. A keresztény lét koncentrátuma ez a negyven nap: a megújulásra való felhívástól a Krisztussal együtt vállalt szenvedésen át a feltámadásig magába sűríti a Krisztus-követés valamennyi fázisát.
Az első lépés, hogy a világból érkező, olykor egészen vakító reflektorfények helyett Isten tekintetét keressük, aki a rejtekben is lát. Kicsiny, nem látványos, de konkrét és magunkon mindennap számon kérhető vállalásokat tegyünk, figyelembe véve, hogy testi-lelki adottságaink, körülményeink folytán mások a lehetőségeink, és persze teherbíró képességünk sem egyforma. A keresztény böjt nem testünk büntetése, sanyargatása, hanem szellemi-lelki Istenhez fordulásunk fizikai vetülete. Testünk a böjtöléssel vesz részt az Istenre figyelésben, és ez visszahat a lelkünkre: érzékenyebbé tesz az Istentől érkező apró jelekre, indításokra. Az imádság, böjt és irgalmasság egymásból fakadjon, ne puszta külsőség, erőpróba, izzadságszagú erőlködés legyen, hanem újfajta, bensőséges találkozás Istennel és testvéreinkkel.
Urunk Jézus, ha komolyan vesszük az intő szót, hogy porból lettünk, s a porba térünk vissza, bizony egy kicsit megrendülünk. Nem könnyű szembesülnünk azzal, hogy terveinkről, álmainkról, mindarról, amiért nap mint nap fáradozunk, kimondatik, hogy velünk együtt az enyészeté lesz. Add, hogy az előttünk álló negyven napban megtanuljunk leszámolni illúzióinkkal és légvárainkkal, s elfogadjuk, hogy nem is kell másnak lennünk, mint pornak: Isten kezében, az ő Leheletével ez a por megtelik élettel, és abba a dicsőségbe emeltetik, mely a Te osztályrészed az Atya jobbján.

Sir 35,1-12
Aki megtartja a törvényt, olyan, mintha gyakran mutatna be áldozatot; békeáldozat, ha valaki ügyel a parancsokra, és távol tartja magát minden gonoszságtól. Vétségért engesztelő áldozat és bocsánatkérés a bűnért, ha valaki jogsértéstől tartózkodik. Lisztlángot áldoz, aki szeretetet tanúsít, és hálaáldozatot mutat be, aki alamizsnát osztogat. Az Úrnak tetsző adomány: otthagyni a gonoszságot, és engesztelés a bűnökért: tartózkodni a jogsértéstől. Ne jelenj meg az Úr színe előtt üres kézzel, mert Isten parancsa miatt kell történni mindezeknek. Az igaz áldozata juttat zsíros húst az oltárra, és gyönyörűséges illat az a Magasságbeli színe előtt! Kedves az igaz áldozata, meg nem feledkezik az Úr az ő emlékeztető áldozatáról. Jó lélekkel tiszteld Istent, és ne vonj el semmit kezed adományából! Minden adományodnál vidám legyen arcod, és örömmel ajánld fel tizedeidet! Úgy adj a Magasságbelinek, ahogy ő ad neked, add jó lélekkel, amennyire kezedből telik.
Mk 10,28-31
Ekkor megszólalt Péter: ,,Íme, mi mindent elhagytunk és követtünk téged!” Jézus azt felelte: ,,Bizony, mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket és földeket, bár üldözések között; az eljövendő világban pedig az örök életet. Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők.”

A bűnbeesett Ádám Istentől való rettegése beépült a mi idegrendszerünkbe, tudattalan világunkba is, ezért az ókori és a modern pogányságot, vagyis azt a fajta vallásosságot, amelyet az ember alkot saját magának, tudathasadás uralja. Eszerint az istentisztelet az imádásból és áldozatból áll, amely az istenség jóindulatának megnyerésére szolgál, ugyanakkor az ember hétköznapi életéhez az istenségnek semmi köze.
Ezzel szemben Isten igéje kinyilatkoztatja nekünk, hogy egész életünk, annak minden mozzanata nem csupán Isten színe előtt folyik, hanem egyenesen istentiszteletté válik, ha az ő akarata szerint élünk. Legfontosabb teendőnk tehát, hogy felszámoljuk a tudathasadásos állapotot keresztény életünkben, és Szent Pál apostol rómaiakhoz írt felhívását követve testünket, azaz földi életünket élő, szent és Istennek tetsző áldozatul, szellemi istentiszteletül adjuk. Akkor mi is megízlelhetjük azt a „százannyit”, amit Jézus ígér a mai Evangéliumban, s amit mindenkor megtapasztalnak azok a radikális Krisztus-követők, akiknek élete egyetlen hatalmas istentisztelet, a Lélekben felajánlott jó illatú áldozat. Igaz, nem ők szerepelnek a bulvárlapok szenzációhajhász híreiben, nem ők mosolyognak az óriásplakátok reklámfotóiról, s nem az ő életvitelüket állítják elénk példaként a háromszáz részes tévésorozatok, mégis csak az ő osztályrészük az igazán „teljes értékű élet”, mely igaz és meggyőző tanúságtétel Krisztusról, s a leghathatósabb, mert megcáfolhatatlan érv az ő igaza mellett kétezer év óta.
Urunk Jézus, Te a mai Evangéliumban megígérted, apostolaid és szentjeid példája által pedig meg is mutattad, hogy aki téged követ és Érted áldozatot hoz, annak osztályrésze nem csonka, örömtelen, szűk korlátok közé beszorított élet, hanem a százannyi és az örök élet – s e kettő valójában egy. Add kegyelmedet, hogy lelki életünk ne csupán mindennapjaink egy vékony szelete legyen, ahol megpróbálunk istenes dolgokkal foglalkozni, s magunkat kedvező színben feltüntetni Előtted, hanem éljünk egészséges keresztény életet, melynek valamennyi területét, felszíni és mélyrétegeit egyaránt átjárja a pünkösdi Lélek.

Sir 17,20-28
(…) Ismerd meg Isten törvényét és parancsait, légy állandó megszabott hivatásodban: a fölséges Isten imádásában; tarts a szent nemzetséggel, azokkal, akik élnek és magasztalják Istent! (…) Halálod előtt mondj dicséretet, mert a halott számára a dicséret semmivé foszlik. Még életedben zengj dicséretet, amíg élsz és virulsz, dicsőítsd és magasztald Istent, és dicsekedj az ő irgalmasságával! Mily nagy az Úrnak irgalmassága, és irgalma azokhoz, akik hozzá térnek!
Mk 10,17-27
Amikor kiment az útra, odafutott hozzá valaki, térdre esett előtte és megkérdezte: ,,Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus erre azt mondta neki: ,,Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat!” Az illető azt felelte neki: ,,Mester! Ezeket mind megtartottam ifjúságom óta.” Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki: ,,Egynek vagy még híjával: menj, add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem!” Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig körültekintett és azt mondta tanítványainak: ,,Milyen nehezen jutnak Isten országába azok, akiknek nagy vagyonuk van!” A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus pedig újra megszólalt, és ezt mondta nekik: ,,Fiaim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába jutni azoknak, akik a vagyonban bíznak! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába.” Azok erre még jobban csodálkoztak, és egymást kérdezgették: ,,Akkor hát ki üdvözülhet?' Jézus azonban rájuk tekintett és így szólt: ,,Az embereknek lehetetlen ez, de Istennek nem; mert Istennek minden lehetséges.”

A földön énekelt istendicséret egy igen lényeges vonásban különbözik attól a dicsérettől, melyet a szentek és boldogok zengenek az angyalok társaságában a mennyben. A mennyei dicséretet ugyanis azok zengik, akik egyszer s mindenkorra megszabadultak a bűntől, a kísértéstől és a haláltól, s azok körében teszik, akik ugyanúgy mind szeretik és magasztalják Istent. Itt a földön azonban a halállal megjelölve, sokszor ellenséges környezetben, Istent káromlóktól és őt semmibe vevőktől körülvéve kell megszólaltatni az istendicséretet. Ez a legfönségesebb hivatás a földön, olyan cselekvés, amelyre az örökkévalóságban már nem lesz lehetőség. Milyen szép is volna, ha így hanyatlanánk a halálba: Istent magasztalva, szívünk utolsó dobbanásával is őt dicsérve, mint Jézus Krisztus vagy Szent Ferenc...
Mintha a mai Evangéliumban valami hasonlóra hívná az Úr Jézus a gazdag ifjút. Nem elég a bűnöktől való tartózkodás, a törvény betartása, hanem egész életünknek istendicséretté kell alakulnia. Csak így érhető el a szeretet tökéletessége. Ennek egyik módja, hogy a világban maradva, embertársainkon keresztül fedezzük fel és szolgáljuk Istent. A másik pedig – s a gazdag ifjú erre kapott meghívást, csak megijedt tőle –, hogy mindent és mindenkit elhagyva követjük Krisztust, egyedül Istent szeretjük, s benne az embereket.
Urunk, Jézus Krisztus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy a világ hiábavalóságai és ellenségessége közepette a magunk hivatása és képességei szerint megdicsőítsünk Téged földi életünkben, s majdan felvételt nyerjünk a mennyei kórusba, mely az angyalok énekéhez kapcsolódva, a Te vezetéseddel zengi a Fölségesnek dicséretét örökkön örökké.

Sir 27,4-7
Ha nem ragaszkodsz buzgón az Úr félelméhez, hirtelen összedől a házad. Visszamarad a pelyva rostáláskor, így az ember gyengéje is, ha elgondolkodik felette. A kemence teszi próbára a fazekas edényeit, az igaz embereket pedig a nyomorúság kísértése. A fa gondozásáról gyümölcse tanúskodik, az ember szívének gondolkodásáról pedig a beszéde.
1Kor 15,54-58
Amikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba, akkor beteljesedik az ige, amely írva van: ,,Elnyelte a halált a diadal. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?’’ A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála Istennek, aki megadta nekünk a győzelmet a mi Urunk Jézus Krisztus által. Tehát, szeretett testvéreim, legyetek állhatatosak, rendíthetetlenek, tegyetek mindig többet az Úrért, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban.
Lk 6,39-45
Hasonlatot is mondott nekik: ,,Vajon a vak vezethet-e vakot? Nem esnek-e mindketten verembe? Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél; valaki akkor tökéletes, ha olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? És hogyan mondhatod testvérednek: ,,Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát'', a te szemedben pedig nem látod a gerendát? Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak azután fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből! Nem jó az a fa, amely rossz gyümölcsöt terem; és nem rossz az a fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő; mert a szív bőségéből szól a száj.

Nem tudjuk, mi lakik bennünk, szavaink azonban árulkodnak a magunk elől is leplezett valódi énünkről. Sokszor környezetünk figyelmeztet rá, hogyan beszélünk, mert mi észre sem vesszük, hogy szavainkkal hogyan sebezzük meg a környezetünkben élőket. Talán könnyebb volna egyáltalán nem beszélnünk, mint odafigyelni szavainkra. De éppen ezt kell gyakorolnunk. Akinek hivatása, hogy beszéljen vagy írjon, az jól tudja, hogy minden szónak a helyén kell lennie. Nem mellékes egyetlen jelző, egyetlen igekötő sem, mert minden a belső világról árulkodik, és az emberi lélek titkait nyilatkoztatja ki. Tanuljunk a költőktől, akik veszik a fáradságot, hogy órákat, ha kell, napokat töltsenek azzal, hogy megleljék a megfelelő igét, akik nem adják ki kezükből a művet, míg tökéletesre nem csiszolták, akik tudják, hogy bármilyen nagyszerű, amit írnak, mégis csak töredék, mert az emberi szó nem képes arra, hogy maradéktalanul kifejezze a kifejezhetetlent.
Milyen jó lenne szavainkat Isten előtt megrostálni az evangélium rostáján, legalább akkor, miután már kimondtuk őket! A szívünket ismernénk meg jobban általa, hiszen a szív bőségéből szól a száj. S mi lenne fontosabb, mint szívünket megismerni, főleg miután már Urunk, Jézus Krisztus fönséges ismeretének birtokába jutottunk?
Urunk, Jézus Krisztus, ne engedd, hogy meggondolatlan és tapintatlan szavainkkal szükségtelenül fájdalmat okozzunk embertársainknak. Ne engedd, hogy az életünk haszontalan szavakban szóródjék szét, hogy véget nem érően beszéljünk, anélkül, hogy igazi mondanivalónk volna. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy meghalljuk, amit a szívünk mélyén, a csöndben mondasz nekünk, s az Általad bennünk fakasztott életet közvetítsük embertársainknak kimondott szavainkkal.

Sir 17,1-15
Isten az embert földből teremtette, a maga képére alkotta, és úgy rendelte, hogy ismét azzá változzék. Felruházta őt a magáéhoz hasonló erővel, meghatározta napjai számát és idejét, s uralmat adott neki minden fölött a földön. Félelmetessé tette őt minden élő előtt, hogy uralkodjék az állatokon és a madarakon. Hozzá hasonló segítőt teremtett belőle, és adott nekik megfontolást és nyelvet, szemet és fület, szívet adott nekik a gondolkodásra, és betöltötte őket bölcs okossággal. A szellem tudásával látta el őket, értelemmel töltötte be szívüket, és megmutatta nekik, mi a rossz és mi a jó. Szemét a szívükbe helyezte, hogy megmutassa nekik művei nagyságát, ők pedig magasztalják a szent nevet, dicsekedjenek csodáival, és beszéljék el művei nagyságát. Ezenfelül tudást adott nekik, s az élet törvényét adta nekik örökrészül. Örök szövetségre lépett velük, kijelentette nekik a jogot és az ő törvényeit. Látta szemük az ő dicső fenségét, és hallgatta fülük az ő fölséges hangját. Azt mondta nekik: ,,Óvjátok magatokat minden gonosztól!” És parancsokat adott nekik, mindenkinek a társára nézve. Útjaik előtte vannak mindenkor, és nincsenek elrejtve szeme elől. Fejedelmet rendelt minden nép fölé, de Izrael az Úrnak lett nyilvánvaló örökrésze.
Mk 10,13-16
Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy érintse meg őket; de a tanítványok elkergették azokat, akik hozták őket. Ezt látva Jézus haragra gerjedt, és azt mondta nekik: ,,Hagyjátok a kisgyerekeket, hadd jöjjenek hozzám, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: aki nem fogadja Isten országát úgy, mint a kisgyermek, nem megy be oda.” Azután karjaiba vette őket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.

A mai Olvasmány Sirák fia könyvéből az emberi méltóság dicsérete. Isten saját képmására alkotta az embert, s ez a hasonlóság három vonásban ölt testet. Az első, hogy földi élete végén nem csupán a porba tér, hanem Alkotójához tér vissza, akitől kapta szellemi lelkét, az értelem és szeretni tudás erejét, mely felülmúlja az egész világmindenséget, és lába alá veti azt. A második „a szellem tudása”, a lelkiismeret szabadsága, a jó és rossz megkülönböztetésének képessége, hiszen Isten írásba adta és az ember szívébe írta az élet törvényét. Végül a harmadik, az előző kettő betetőzése az örök szövetség, melyet Isten az emberrel kötött, s melynek érvénye nem korlátozódik erre a földi életre, de még csak az emberiség, a világtörténelem idejére sem, hanem tart mindörökkön örökké. Jézus keresztáldozata által, a hitben és a keresztség szentségében mi is részesei lettünk ennek az örök szövetségnek, melyben kibontakozik és beteljesedik mindaz, amit Isten a teremtéskor csíraként az emberbe helyezett, amikor saját képére megteremtette.
Miközben azonban földi életünk során, a szentségekből élve és a kegyelemmel együttműködve Isten műve egyre növekszik és fejlődik bennünk, s lelki értelemben is mind inkább felnőtté válunk, Isten országát mégis gyermekként kell fogadnunk. Ez természetesen nem infantilizmust jelent, de nem is elsősorban tisztaságot, ártatlanságot – ez majd csak következmény lesz –, hanem mindenekelőtt kicsinységet, önkiüresítést. Azt, hogy nap mint nap kivetkőzünk megszerzett tudásunkból, elért nagyságunkból, mások fölötti hatalmunkból, kivívott tekintélyünkből, és üres kézzel állunk meg Isten előtt, hogy ajándékként tudjuk elfogadni tőle mindazt, amit adni akar nekünk, ne pedig úgy, mint ami érdemeink miatt jár nekünk.
Mindazokra a képességekre és adományokra vigyázni szeretnénk, Urunk Jézus, melyeket a teremtő Atya ajándékaként kaptunk, de mindennél jobban óvjuk azt a legdrágább kincsünket, hogy a Te képmásodra teremtettünk és Általad örök életszövetségre rendeltettünk az Atyával a Szentlélekben. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy napról napra növekedjünk a Te ismeretedben és szeretetedben s a Hozzád való hasonlóságban, hogy mindenünk, amink csak van, az Atya dicsőségét, embertársaink javát és a mi üdvösségünket szolgálja.

Sir 6,5-17
Szép szó sok jó barátot szerez, és megengeszteli az ellenségeket; nyájas beszéd jó embernél bőven adódik. Sok emberrel élj egyetértésben, de bizalmasod ezerből csak egy legyen! Ha barátot szerzel, próba árán szerezd, és ne bízzál meg benne túl hamar; mert van, aki jó barát a maga idejében, de nem áll helyt a szorongatás napján. Van barát, aki ellenséggé válik, olyan barát, aki piacra visz gyűlölséget, viszályt és szitkot. Van barát, aki asztaltárs, de nem áll helyt a szükség napján. A barát, aki bejáratos, egyenlőnek tartja magát veled, és adja az urat házad népével szemben; amelyik azonban szerény előtted és színedet kerüli, azzal egyetértő, jó viszonyban lehetsz. Tartsd magadat távol ellenségeidtől, és légy résen barátaiddal szemben! A hűséges barát erős menedék, aki ilyenre akad, kincset talál! Az igaz barátnak nincsen mása, hűsége értékét nem lehet arannyal, ezüsttel mérni! A hűséges barát élet és halhatatlanság írja; azok találják meg, akik félik az Urat. Aki féli Istent, jó barátnak is, mert amilyen ő maga, olyan a barátja is.
Mk 10,1-12
(…) A farizeusok odajárultak hozzá, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: ,,Szabad-e a férfinak elbocsátani a feleségét?” Ő így felelt nekik: ,,Mit parancsolt nektek Mózes?” Erre azt mondták: ,,Mózes megengedte, hogy válólevet írjunk és elbocsássuk.” Erre Jézus azt válaszolta nekik: ,,A ti szívetek keménysége miatt írta nektek e parancsot. A teremtés kezdetén azonban Isten férfivá és nővé alkotta őket. Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!” (…)

Istennel való kapcsolatunk mélysége és minősége elválaszthatatlanul összefügg emberi kapcsolatainkkal. A kulturált társasági viselkedés mit sem ér, ha legközelebbi családtagjainkkal, barátainkkal szemben nem érvényesül. Szomorú látni, hogy valaki figyelmes és udvarias az idegennel, de semmibe se veszi házastársát, testvérét, barátját; amikor vendégségben van, megdicséri az ételt, udvarol a háziasszonynak, de eszébe sem jut megköszönni, hogy otthon mindennap meleg ebéd várja. A hozzánk legközelebb állókkal szemben tanúsított viselkedésünk elárulja, hogy udvariasságunk külső máz, képmutatás csak, s nem vált belsővé bennünk a figyelmes szeretet – Istennel szemben sem.
Persze, mondhatjuk, hogy azért viselkedünk így, mert öt, tíz vagy húsz év után a kapcsolatunk kifulladt, társunktól nem kapunk annyi megértést, törődést, szeretetet, amennyit megérdemelnénk, s nekünk sincs erőnk a rosszat jóval viszonozni. De ha egy házasság válságba került, ha a házastársak elhidegültek egymástól, ha vitatkoznak és veszekednek egymással, akkor is meg kellene maradnia az egymás iránti tisztelet kötelező minimumának, hogy ne támadják, ne alázzák meg a másik személyét (kiváltképp a gyerekek előtt!), hanem sértettségük, csalódottságuk ellenére is méltányosságra, igazságosságra törekedve próbáljanak beszélni egymással.
Urunk Jézus, ha úgy érezzük, magányosak vagyunk és elhagyottak, ha már senki nem ért meg és nem fogad el bennünket, akkor is van egy szívbéli bizalmasunk, akihez folyamodhatunk: Te, aki értünk vagy jelen az Eucharisztiában, az igében, a lelkünk mélyén. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy ne szűnjünk meg ápolni a Veled való bensőséges viszonyt, s ezáltal megújítsuk és megerősítsük annak a szentségi köteléknek az erejét, mely házastársunkkal összeköt, s mely az igazi szerelem megszentelője és fenntartója.

Sir 5,1-8
Ne bizakodj igaztalan vagyonban, és ne mondd: ,,Jut nekem elég a megélhetésre!” mert mit sem ér az a megtorlás és kísértés idején. Ne kövesd szíved vágyait erőd érzetében, és ne mondd: ,,Be hatalmas vagyok!” vagy: ,,Bármit is teszek, ki bír velem?” mert Isten kemény bosszút áll. Ne mondd: ,,Vétkeztem, és mi bántódás ért engem?” mert a Magasságbeli hosszantűrő megtorló! Ha bocsánatot nyertél is bűnödért, ne légy félelem nélkül, és ne halmozz vétket vétekre; ne mondd: ,,Nagy az Úr irgalma, és megbocsátja bűneim sokaságát”, mert könnyen hajlik irgalomra és haragra egyaránt, s a bűnösökre haragja várakozik. Ne késlekedj megtérni az Úrhoz, és ne halaszd azt napról napra.
Mk 9,41-50
Mert aki csak egy pohár vizet ad is nektek inni az én nevemben, azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát. Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem: jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék. Ha a kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt: jobb neked csonkán az életre bemenned, mint két kezeddel együtt a gyehennába jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat téged, vágd le azt; jobb neked sántán az örök életre bemenned, mint ha két lábaddal együtt a gyehenna olthatatlan tüzére vetnek. Ha a szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt; jobb neked fél szemmel az Isten országába bemenned, mintha két szemmel a gyehenna tüzére vetnek, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik. Mindenkit tűzzel fognak megsózni. Jó a só; de ha a só sótlanná válik, mivel adtok ízt neki? Legyen só bennetek, és legyen békesség köztetek.”

„Majd meggyónom...” Az isteni irgalomban való vakmerő bizakodás éppen nem az irgalmas Istenbe vetett igaz hitről és reményről, illetve az iránta való szeretetről tanúskodik, hanem arról, hogy semmibe vesszük őt. Ez a kijelentés elárulja, hogy a bűnt jobban szeretjük, mint Jézus Krisztust, hogy unalmasnak, íztelennek, üresnek találjuk az ő követését, és hogy fogalmunk sincs arról, hogy mi a keresztény élet tétje. Pedig Jézus világosan beszél a mai Evangéliumban: „Ha a kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt: jobb neked csonkán az életre bemenned, mint két kezeddel együtt a gyehennába jutnod, az olthatatlan tűzre.” Amivel persze nem öncsonkításra szólít fel, hanem valóságos és radikális szakításra a bűnnel, mely a halálba visz.
Aki jobban szeret, mindig kiszolgáltatottabb, ezért Isten a legkiszolgáltatottabb lény a világon. Ezzel visszaélni a leggyalázatosabb bűn, amely azért nem nyerhet bocsánatot, mert az ember magát zárja el a bocsánat forrásától. Egészen más az, ha valaki bukdácsolva bár, de újra meg újra felkelve tart az atyai ház felé, elismerve gyarlóságát és szívből megbánva bűneit. Ő minden gyengesége ellenére bizalommal tekinthet az ítélet napjára, mert életét egészen Istenre bízta.
Urunk Jézus, amióta bűneinkért feláldoztad magad a kereszten, készen áll a bocsánat nem csupán a múltban elkövetett vétkeinkre, hanem minden bűnünkre, amit a jövőben valaha is el fogunk követni. Óvj meg minket, kérünk, attól az alattomos kísértéstől, hogy irgalmaddal visszaélve azt gondoljuk, hogy nyugodtan vétkezhetünk, Te úgyis megbocsátod. Segíts kegyelmeddel, hogy soha ne egyezzünk ki a bűnnel, és ha elesünk, a földön végignyúlva is örök célunkhoz: az Atya házához kerüljünk közelebb.

Sir 4,11-19
Akkor engedelmes fia leszel a Fölségesnek, s ő anyádnál is jobban megkönyörül rajtad! A bölcsesség életet lehel fiaiba, oltalmába fogadja azokat, akik keresik, s előttük jár az igazság útján. Akik szeretik, az életet szeretik, akik virradatkor keresik, kegyelmet találnak nála. Akik megragadják, azoknak élet jut osztályrészül; ahová belép, ott áldásban részesít Isten. Akik szolgálnak neki, a Szentnek szolgálnak, akik szeretik őt, azokat Isten is szereti. Aki hallgat rá, népek fölött ítélkezik, aki figyel rá, biztonságban lakik. Aki bízik benne, el is nyeri, és utóda bizton birtokolja; mert kísértően jár el vele, s előbb próbára teszi őt; félelembe, rettegésbe ejti és megkísérti, fenyítése sanyarúságával sújtja őt, amíg csak ki nem próbálja gondolkodását, és meg nem bízik benne.
Mk 9,38-40
Ekkor János azt mondta neki: ,,Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöt űz, de nem követ minket. Megtiltottuk neki.” Jézus azt felelte: ,,Ne tiltsátok meg neki! Mert senki, aki az én nevemben csodát tesz, nem fog engem egyhamar szidalmazni. Hiszen aki nincs ellenetek, veletek van.”

Keresni és megtalálni az örök Bölcsességet, Jézus Krisztust annyi, mint életünket megtalálni, mert benne teremtett minket az Atya. Nélküle nem is lehetnénk valódi önmagunk. A virradat jelenti az emberi élet hajnalát, a kamasz- és ifjúkort, amikor keresni kezdi az ember élete értelmét, célját. De jelenti a hajnali órákat is, amikor egyedül Jézusért és Jézus miatt kelünk fel, megrövidítve pihenésünket, hogy vele legyünk, kutatva és fürkészve az Írásokat, melyekben róla van szó, s melyekben örök életet találunk. Ha ébrenlétünk első perceit, öntudatunk visszanyerésének legfrissebb óráit az örök Bölcsesség keresésére szánjuk, ez oda fog vezetni, hogy egész életünk az ő irányítása alá kerül.
De nem elég keresni és megtalálni, pontosabban szólva engedni, hogy minket megtaláljon, vele is kell tartani az úton, mely előbb sötét és szenvedésekkel teli, később azonban ragyogóvá és örömtelivé válik. Lehet, hogy a Krisztussal való édes találkozás után félelem, rettegés és szorongás lesz rajtunk úrrá, de ez nem más, mint belső tisztulást hozó szenvedések, mely szükséges velejárója annak, hogy lelkünk krisztusi méretekre tágul. Hiba lenne ettől megijedve felhagyni a Krisztus-követéssel, és korábbi szennyes és középszerű életünk hamis biztonságérzetébe vagy emberi vigasztalásokba menekülni. Inkább valljuk meg őszintén bűneinket, és Krisztusra hagyatkozva viseljük el a tisztítótüzet, melyben kipróbál minket az Úr, hogy megbízhasson bennünk.
Próbálj ki és tisztíts meg minket, Urunk Jézus, szereteted tüzével, s a bűnös ember Istennel szembeni függetlensége helyett ajándékozz meg a végleg Benned lehorgonyzott lélek új önbizalmával, belső békességével és lelki szilárdságával. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy többé ne mi akarjuk megítélni, hogy ki méltó Hozzád, és ki nem, hanem válogatás nélkül sugározzuk a Te végtelen isteni szereteted világosságát és melegét mindazoknak, akikkel csak találkozunk.