Hírolvasó

Nagyböjt 1. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jón 3,1-10
(…) Felkelt erre Jónás és elment Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive háromnapi járóföldre terjedő nagy városa volt Istennek. Alighogy bement Jónás a városba, egynapi járásnyira, nagy hangon hirdette: „Még negyven nap, és Ninive elpusztul!” Ninive lakói hittek Istenben és böjtöt hirdettek, és nagyjaik, kicsinyeik egyaránt szőrruhát öltöttek. És amikor a beszéd Ninive királyához eljutott, ő felkelt trónjáról, letette palástját, szőrruhába öltözött és hamuba ült. És közhírré tétette és megparancsolta Ninivében: „A királynak és főembereinek rendeletére! Se ember, se állat, se marha, se juh ne egyék és ne legeljen, és vizet se igyék! Öltsön szőrruhát ember és állat, és kiáltson nagy szóval az Úrhoz, és térjen meg mindenki gonosz útjáról és az istentelenségből, ami kezéhez tapad. Ki tudja, hátha visszafordul és megbocsát az Úr, és lelohad haragjának tüze, és nem veszünk el?” Mikor látta Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjukról, megbánta Isten a rosszat, amelyről azt mondta, hogy rájuk hozza, és nem hozta rájuk.
Lk 11,29-32
Amikor a tömeg összesereglett, így kezdett beszélni: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás jel volt a niniveiek számára, az Emberfia is az lesz ennek a nemzedéknek. Dél királynője felkel majd az ítéleten e nemzedék embereivel, és elítéli őket, mert ő eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt Salamonnál. A ninivei férfiak felállnak majd az ítéleten e nemzedékkel, és elítélik, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; és íme, nagyobb van itt Jónásnál.”

Jézus és Jónás között az a hasonlóság, hogy mindketten Isten hatalmát és az ítélet közelségét hirdették kortársaiknak. Jónás prédikációjára azonban a niniveiek megtértek és pusztulásuk elmaradt – mindenekelőtt magának Jónásnak legnagyobb megrökönyödésére. Ezáltal viszont éppen Ninive lakói váltak jellé a próféta számára, előre hirdetve Isten minden népre kiáradó irgalmasságát, melyet az idők teljességében Jézus Krisztus nyilatkoztatott ki szavaival és tetteivel. A niniveieknek így kétszeresen is jelnek kellett volna lenniük Jézus kortársai számára: példának az őszinte megtérésre, illetve Isten pogányokat is üdvözíteni szándékozó kegyelmére.
Máté evangéliuma még egy titokzatos összefüggést feltár Jézus és Jónás között, az Úr sírban nyugvására utalva: „Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia három nap és három éjjel a föld szívében.” Íme Jónás jelének teljes gazdagsága! A legsokatmondóbb jel, hiszen felöleli Jézus Krisztus küldetésének egészét: nyilvános működését, melyben az örömhírt hirdette és megszerezte a bűnbocsánatot, és a pogányok részvételét Isten országában, melyet megváltásának egyetemességével előttük is megnyitott.
Urunk Jézus, ahol mi jelet követelünk, ott többnyire érzéketlen vakságunkat áruljuk el a Tőled eddig kapott jelek iránt, vagy szándékosan nem akarjuk észrevenni és elfogadni őket. Legtöbbször nem is azt várjuk, hogy e jelek meggyőzzenek, hanem hogy igazolják vallási felfogásunkat, és szentesítsék megszokott életvitelünket. Adj hát nekünk nyitott szemet és szívet, hogy felismerjük és befogadjuk jeleidet, melyek a Te személyedben egyetlen hatalmas felkiáltójellé válnak, s arra hívnak, hogy szakítsunk bűneinkkel, és életünket egészen átadva Neked eljussunk az igazi boldogságra, az örök életre.

Nagyböjt 1. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 55,10-11
Mert amint lehull az eső és a hó az égből, és nem tér oda vissza, hanem megitatja a földet, termékennyé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, úgy lesz az én igém is, mely számból kijön: nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem megteszi, amit akarok, és véghezviszi, amiért küldtem.
Mt 6,7-15
Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást. Ne hasonlítsatok tehát hozzájuk; mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt. Ezért ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg a Gonosztól. Mert ha megbocsátjátok az embereknek botlásaikat, nektek is meg fog bocsátani mennyei Atyátok. De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem fogja megbocsátani nektek a ti botlásaitokat.

Amíg itt e földön élünk, szükségünk van szavakra, hogy Istent megszólítsuk. Felnőtt keresztény élet nem is képzelhető el bensőnkből fakadó, saját szavainkkal megfogalmazott imádság nélkül. Jézus maga adott erre példát, amikor magányos helyeken éjszakákat virrasztott át Atyja imádásában. Ne feledjük azonban, hogy amikor tanítványai arra kérték, hogy tanítsa meg őket imádkozni, nem egy módszert mutatott nekik, hanem egy kötött szövegű imádságot adott át, mint minden imádság mintáját. Saját szavainkkal mondott imádságaink csak akkor lehetnek valóban imádságok, ha közük van a Miatyánkhoz, ha belőle nőnek ki és belé torkollanak.
Éppen ezért nem szabad lebecsülni a többi kötött szövegű imát sem, melyek több száz vagy ezer évvel ezelőtt születtek. Amikor az Egyház ajkunkra adja ezeket, úgy tesz, mint az édesanya, aki beszélni tanítja gyermekét. Ne szégyelljünk tanulni belőlük: személyes imádságunkat éltető forrás, kimeríthetetlen kincsestár lesznek, s mind-mind ahhoz segítenek, hogy ne Istent akarjuk saját méreteinkhez igazítani, hanem mi tágítsuk szívünket-lelkünket az ő világának méreteire, amíg csak a szavak át nem adják helyüket a csendes szemlélődésnek, az Isten előtt való egyszerű jelenlétnek, melyben megtapasztalhatjuk a boldog színelátás előízét.
Úr Jézus, köszönjük Neked a legszentebb imádságot, a Miatyánkot, melynek megtanításával mindenekelőtt felhatalmaztál arra, hogy Atyánknak szólítsuk a mindenható Istent, továbbá megmutattad, hogy az igazi imádság az életünkből szövődik, és Isten méreteire tágul. Taníts minket is, kései tanítványaidat úgy imádkozni, ahogy Te imádkoztál: hogy ahelyett, hogy új meg új kérésekkel ostromolnánk mennyei Atyánkat – aki sokkal jobban tudja, mire van szükségünk, mint mi magunk –, apró-cseprő gondjainkat, kéréseinket és vágyainkat emeljük bele ebbe az egyetlen kérésbe: „Legyen meg a te akaratod.”

Nagyböjt 1. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Lev 19,1-2.11-18
Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok! Ne lopjatok, ne tagadjatok le semmit és ne csalja meg egyiktek a másikat! Ne esküdjél nevemre hamisan, hogy meg ne szentségtelenítsd Istened nevét – én vagyok az Úr! Ne keress ürügyet felebarátod ellen, és erőszakkal se nyomd el őt! Napszámosod bére ne maradjon reggelig tenálad! Ne átkozz süketet és ne tégy gáncsot vak elé: féld az Urat, a te Istenedet – mert én vagyok az Úr! Ne kövess el jogtalanságot és ne ítélj igazságtalanul! Ne nézd a szegény személyét, s ne légy tekintettel a hatalmas arcára: igazság szerint ítélj felebarátodnak. Ne légy rágalmazó, se besúgó a nép között. Ne törj felebarátod vérére – én vagyok az Úr! Ne gyűlöld testvéredet szívedben, hanem fedd meg nyíltan, hogy ne legyen bűnöd miatta. Ne állj bosszút, s ne emlékezzél meg polgártársaid igazságtalanságáról: szeresd felebarátodat, mint te magadat –én vagyok az Úr!
Mt 25,31-46
(…) Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.” Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk téged betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?” A király így válaszol majd nekik: „Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.” (…)

„Uram, mikor láttunk téged éhezni, szomjazni…?” – ebbe a kérdésbe torkollik mindnyájunk élete és az egész világtörténelem. Ugyanezt a kérdést teszik fel az ítéletkor az igazak és a gonoszok, s az erre a kérdésre adott isteni válasz dönti el örök sorsunkat. Nem vallási kérdés ez, hanem üdvösségünk alapkérdése, amely egy bizonyos életformát feltételez. Jézus jó pedagógus: amikor előre elárulja, mi lesz megítéltetésünk mércéje az utolsó napon, egyben „receptet” is ad az üdvösségre: csak a tettek szolgálhatnak üdvösségre, akár kifejezett vallásos hit nélkül is, mert a másokért való élet öntudatlan mélységben a megtestesülésbe vetett hitet hordozza, mely felölel minden állapotot és élethelyzetet.
Nem adunk pénzt az utcai kéregetőnek, mondván, hogy pár forinttal úgysem tudjuk megoldani a nyomorgók helyzetét? Vagy mert gyanús, hogy italra költi, esetleg megbízásból dolgozik? Vagy adunk, de csak azért, hogy megnyugtassuk a lelkiismeretünket? Ne hagyjuk becsapni magunkat: csupán pénzzel így sem, úgy sem segíthetünk. Talán nem is azt a kirakatba tett, a jó ízlést provokáló ínséget kell orvosolnunk a felszínen, hanem valahol mélyebben kell irgalmasnak lennünk. Hiszen nemcsak testi éhség és szomjúság, nemcsak testi idegenség és mezítelenség, nemcsak testi betegség és fogság létezik, hanem szellemi és lelki is. Ezek enyhítése nem pénztárca kérdése. Mint ahogy igazából semmi sem az, ami lényeges.
Urunk Jézus, adj nekünk olyan belső látást, mely felismer téged embertársainkban, akiknek a mi figyelmünkre és szeretetünkre van szüksége. Adj erőt és bátorságot, hogy ha olykor nehezünkre esik is meglátnunk Téged ingerült házastársunkban, az idegeinkre menő szomszédban vagy az aluljáróban piszkosan, részegen heverő hajléktalanban, képesek legyünk a Neked kijáró szeretettel odafordulni hozzá, irgalmasságot cselekedni vele, és szívből imádkozni érte. Hiszen Szent Ferenc atyánk is csak akkor ismert fel a leprásban Téged, miután megcsókolta...

Nagyböjt 1. vasárnapja

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Ter 9,8-15
Majd ezt mondta Isten Noénak s vele fiainak: „Íme, szövetséget kötök veletek és utódaitokkal, és minden élőlénnyel, amely veletek van, a madarakkal, a lábasjószággal és a mező minden vadjával, amely kijött a bárkából, s a föld minden állatával. Szövetséget kötök veletek, hogy nem pusztul el többé minden test az özönvíz által, s nem lesz többé vízözön, amely elpusztítja a földet.” Azután Isten azt mondta: „Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet megkötök velem és veletek, és minden élőlénnyel, amely veletek van, örök időkre: szivárványomat a felhőkbe helyezem, s az lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között. (...)
1Pét 3,18-22
Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy minket Istenhez vezessen. Test szerint megölték ugyan, de életre támadt a Lélek szerint. Benne ment el, hogy azoknak a lelkeknek is a megváltást hirdesse, akik a börtönben voltak, akik egykor hitetlenek voltak, amikor Isten türelmesen várt Noé napjaiban, mig a bárka épült, amelyben kevés, összesen nyolc lélek menekült meg a víz által. Ennek felel meg most a keresztség, amely titeket most megment, nem a test szennyének lemosása által, hanem mint a jó lelkiismeret kérése Istentől Jézus Krisztus feltámadása alapján, aki az Isten jobbján van, miután felment a mennybe, és uralma alá vetette az angyalokat és hatalmasságokat és erőket.
Mk 1,12-15
Ezután a Lélek azonnal elragadta őt a pusztába. A pusztában volt negyven napig; a sátán kísértette. A vadállatokkal volt, és az angyalok szolgáltak neki. Miután Jánost átadták, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten evangéliumát. Azt mondta: „Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.”

A Szent Negyvennap középpontjában nem a keresztút áll, hanem a keresztkút. A Húsvét éjszakáján megkeresztelendőkkel együtt készülünk, hogy megújítsuk keresztségi fogadásunkat: radikálisan ellene mondjunk a bűn szerzőjének, a sátánnak – amint Urunk tette a pusztában –, és letegyük a hitvallást, mely megtérésre és életünk Krisztusban való megújítására hív.
Nagyböjt alkalmas, szent idejét egészen gyakorlati módon kellene felhasználnunk, mindenekelőtt úgy, hogy bőségesen merítünk liturgiájának gazdagságából. A húsvéti készület rendszeres és gyümölcsöző formája lehet például, hogy naponta részt veszünk a szentmisén, vagy ahol erre nincs lehetőség, az ősegyház gyakorlatát felelevenítve közösen elénekeljük a vesperást, majd beszélgetünk, közösen elmélkedünk hitünk alapjairól. Arra is érdemes lenne időt szakítani, hogy a nagyheti szertartások énekeit próbáljuk. Nagyböjt vége felé pedig fel­eleveníthetjük a vezeklők visszafogadásának ősi szertartását, melyben a hét bűnbánati zsoltár közös elimádkozása, valamint a könyörgések és esedezések után ki-ki elvégezheti szentgyónását, majd a feloldozást követően mindnyájan közös áldásban részesülünk. S ha mindehhez csatlakoznak a böjt és alamizsnálkodás közösségi formái, melyeket az egyházközségi gyűlésen közösen határoznak el a közösség tagjai, ez biztosan előmozdítja a családonként, illetve egyénileg vállalt nagyböjti lemondások és jócselekedetek gyakorlását is.
Úr Jézus, segíts, hogy a mai napon meghalljuk és szívünkbe fogadjuk szavadat, mely nekünk szól: „Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban!” Adj nekünk szívbéli töredelmet bűneink őszinte megbánására, és készséget, hogy a böjt, imádság, alamizsna üdvös gyakorlatai által mind élőbb kapcsolatba kerüljünk Veled, aki halálod és feltámadásod által megszerezted nekünk a bűnbocsánatot és a tiszta, a végső kinyilatkoztatáshoz igazodó lelkiismeret ajándékát.

Szombat hamvazószerda után

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 58,9b-14
Akkor majd, ha szólítod, az Úr válaszol, ha kiáltasz, így szól: „Íme, itt vagyok!” Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a hamis beszédet, ha lelkedet adod az éhezőért, és a meggyötört lelket jóllakatod, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli verőfény. Az Úr vezet majd téged szüntelen, kopár vidéken is jóllakatja lelkedet, és csontjaidat megerősíti; olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, melynek nem apad el vize. Felépítik majd a tőled származók az ősi romokat, a régi nemzedékek alapjait megerősíted; a rések befalazójának neveznek majd téged, aki helyreállítod az utakat, hogy lakjanak ott. Ha visszatartod lábadat szombaton, hogy ne járj kedvteléseid után szent napomon, a szombatot gyönyörűségnek nevezed, s az Úr szent napját dicsőségesnek, és megdicsőíted azzal, hogy nem jársz a magad útjain, nem keresed kedvtelésedet, és nem folytatsz szóbeszédet: akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, felviszlek a föld magaslataira, és táplállak téged atyádnak, Jákobnak örökrészével. Bizony, az Úr szája szólt.
Lk 5,27-32
Ezek után kiment, és látott egy Lévi nevű vámost a vámnál ülni. Megszólította őt: „Kövess engem!” Erre az otthagyott mindent, fölkelt és követte őt. Lévi ezután nagy lakomát készített neki a házában. Nagy sereg vámos és még sokan mások is ültek velük az asztalnál. A farizeusok és az írástudók felháborodva megkérdezték a tanítványait: „Miért esztek és isztok a vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket a bűnbánatra.”

Sokszor tapasztaljuk azt, és panaszkodunk miatta, hogy Isten nem hallgatja meg kérésünket, imádságunkat, kétségbeesett kiáltásunkat. Pedig lehet, hogy csak arról van szó, hogy ő szent Fia által megszólított: „Kövess engem!”, mi pedig hallatlanra vettük, és a helyünkön maradtunk. Hiába várjuk hát, hogy Isten „lépjen”, előbb nekünk kell megtennünk a soron következő lépést: Krisztus nyomába szegődnünk. Ahogy a követésre való felszólítás visszhangtalan marad bennünk, elakad a fejlődésünk is: egy helyben toporgunk mindaddig, míg rá nem szánjuk magunkat, hogy kifogások keresése és alkudozás helyett elinduljunk oda, ahová Krisztus hív bennünket.
Ne gondoljuk, hogy csupán életünk egyetlen nagy eseményéről van szó. Jézus minden pillanatban elhalad mellettünk, és hív, hogy hagyjuk ott régi életünket és kövessük őt. Aki ezeket a kisebb hívásokat semmibe veszi, hogyan hallaná és hogyan valósíthatná meg a „nagy hívást”, hogyan remélhetné, hogy egykori nagy döntésében Jézus mellett hűségesen ki fog tartani? Ugyanakkor Jézus szemében senki sem reménytelen eset. Ahol mi botrányt és züllést látunk, ott ő reménykedik, hogy szava: „Kövess engem!” nem talál süket fülekre. És ha valaki elindul a követés útján, azt nem hagyja cserben, hanem mindaddig mutatja neki az irányt, míg az út végére jutva célba nem ér.
Urunk, segíts bennünket, hogy hívásodat meghallva készségesen kövessünk Téged, míg ez a követés egyre bensőbbé alakul és bensőségesebbé válik. Add, hogy ne a külső keretekkel törődjünk, hanem ugyanazon körülmények között vagy épp a folyamatos változásban nap mint nap megújítsuk odaadásunkat Irántad. Add, hogy a szeretet kinyilatkoztatására adott igenjeink ritmusában egyre mélyebbé váljék Hozzád való tartozásunk, s jelenléted mind jobban átjárja mindennapjainkat, amíg csak be nem tölti egész életünket.

Péntek hamvazószerda után

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 58,1-9a
Kiálts teli torokkal, ne kíméld, hanem emeld fel hangodat, mint a harsona! Hirdesd népemnek az ő bűnét, és Jákob házának az ő vétkét! (…) Íme, böjtöléstek napján is találtok kedvtelést, és minden robotmunkásotokat hajszoljátok. Íme, perlekedés és civakodás között böjtöltök, ököllel lesújtva gonoszul. Ne úgy böjtöljetek, mint ma, hogy meghallgatást nyerjen a magasságban hangotok! Vajon ilyen a böjt, amely tetszik nekem, az a nap, amelyen az ember sanyargatja lelkét? Hogy lehajtja fejét, mint a káka, és zsákruhát meg hamut terít maga alá? Vajon ezt nevezed böjtnek, és az Úr előtt kedves napnak? Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze! Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el! Akkor majd előtör, mint a hajnal, világosságod, és sebed gyorsan beheged; színed előtt halad igazságod, és az Úr dicsősége zárja soraidat. Akkor majd, ha szólítod, az Úr válaszol, ha kiáltasz, így szól: „Íme, itt vagyok!” Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a hamis beszédet.
Mt 9,14-15
Akkor odajöttek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt nekik: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”

A keresztény életből nem maradhat ki a böjt. Különösen akkor van meg az ideje, amikor annak emlékezetére készülünk, hogy a násznép köréből kiragadták a Vőlegényt: a Nagyböjt szent negyven napjában. De böjtölésünk nem önmagában értékes, hanem csak annyiban, amennyiben köze van Jézus Krisztushoz és az ő böjtjéhez. Csakis miatta, az ő kedvéért, rá figyelve kell böjtölnünk, és ugyanezért kell a böjtölést megszakítanunk. Tehát hogy böjtölésünk igazán keresztény, azaz krisztusi böjt-e, azon mérhetjük le, hogy hasonlít-e Jézus Krisztus böjtöléséhez, és közelebb visz-e hozzá magához, aki negyvennapos pusztai tartózkodása során megszentelte a böjtölést.
A keresztény böjtölésnek mindenestül teológiainak, azaz Istennel kapcsolatban lévőnek kell lennie. Okában: Isten irántunk való szeretetének megtapasztalásából fakadjon, mely arra késztet, hogy vele legyünk és rá figyeljünk, testben-lélekben ráhangolódva az ő akaratára. Céljában: arra irányuljon, hogy testi, szellemi és lelki életünket megnyissuk a Szentlélek előtt, hogy ő töltsön el és működjék bennünk. Módjában: mindenekelőtt szívünket-lelkünket méregtelenítsük, és a rejtekben, szívünk pusztaságában akarjunk együtt lenni Istennel. S végül gyümölcsében: böjtölésünk akkor lehet krisztusi, ha az Úrral való bensőséges együttlét áldásai kiáradnak a körülöttünk élőkre is, ha ők is megérzik, hogy nem mi, hanem maga Isten vonzza őket általunk.
Segíts, Urunk, hogy böjtölésünk ne merüljön ki bizonyos külsőségek megtartásában, és ne is pusztán a fogyókúra egy újabban divatos formája legyen, hanem Irántad való hűséges szeretetünk fejeződjék ki benne. Add kegyelmedet, hogy ne magunkra, hanem Rád figyeljünk, és lelkünk pusztaságába kivonulva engedjük, hogy szívünkre beszéljen s átöleljen bennünket a Te szereteted. Segíts, hogy Téged szemlélve meglássuk az Atyát, helyesen lássuk önmagunkat és testvéreinket, s észrevegyük azt is, hogyan távolíthatjuk el az igát, melyet akarva-akaratlanul mások nyakába vetettünk.

Csütörtök hamvazószerda után

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

MTörv 30,15-20
Nézd, eléd tártam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsait, szertartásait és rendeleteit, akkor élni fogsz. Megsokasít és megáld téged azon a földön, amelyet elfoglalni indulsz. Ha azonban elfordul szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem megtévedsz, más isteneket imádsz és szolgálsz, akkor – íme, ma előre megmondom neked – elpusztulsz, és rövid ideig laksz azon a földön, amelynek elfoglalására átkelsz a Jordánon. Tanúul hívom ma az eget és a földet, hogy elétek tártam az életet és a halált, az áldást és az átkot! Válaszd az életet, hogy élj te is, és utódaid is! Szeresd az Urat, a te Istenedet, engedelmeskedj szavának, ragaszkodj hozzá – hisz tőle függ életed és napjaid hosszúsága –, hogy sokáig lakhass azon a földön, amely felől megesküdött az Úr a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik adja.”
Lk 9,22-25
„Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.” Azután mindenkihez szólt: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti életét énértem, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszíti, vagy magára nézve kárt vall?

Élet és halál fogalmai Jézus szájából nem biológiai állapotunkra vonatkoznak, hanem sokkal mélyebb valóságot jelölnek létezésünk mélyén. S amit ő ért az élet és halál szón, arra oda kell figyelnünk, mert Isten gondolatai valóságok, míg a mieink csak a valóságról alkotott fogalmak, halvány árnyképek, hasonlatok. Jézus számára a személy akkor és annyiban él, ha és amennyiben kapcsolatban van Istennel. A jó egészségnek örvendő, de erkölcsileg kettősségben élő emberen ezért sokkal inkább a halál uralkodik, mint a szenvedését elfogadó rákos betegen. Az élet és halál nem külső tényezők függvénye, hanem benső döntés kérdése. Az életet választani kell, úgy, hogy ragaszkodom Istenhez és az ő törvényeihez. Ez a mindennapok során gyakran kereszthordozásként jelenik meg, mert az élet szüntelen áldozatot követel. Azt az életet, melyet a világ bálványoz, el kell veszíteni ahhoz, hogy a másikat, az igazit megnyerhessük.
Önző énünk lázadozik az efféle apró meghalások ellen. Isten azonban segít: valahányszor engedi, hogy a magunkba vetett hitünk meginogjon, a személyiségünket körüllengő, saját magunk alkotta mítosz szappanbuborékként szétpukkadjon, s megmutatkozzék a mögötte lévő üresség, új és új lehetőséget ad, hogy felhagyjunk az álvalóság őrült hajszolásával, s a valódi életet válasszuk. Mert paradox módon csak az önmegtagadás vezethet el igazi önmagunk megtalálásához. A külső rétegeket le kell hántani és el kell vetni, hogy eljussunk szívünk közepébe, személyünk központjába, a békesség forrásához, ahol Isten lakik bennünk.
Ne engedd, Urunk, hogy beérjük a külső tatarozással, mely csak arra jó, hogy ideig-óráig eltakarja a belső szennyet és rothadást. Segíts, hogy az idei Nagyböjtben legyen bátorságunk alászállni szívünk mélységeibe, ahol valóságosan találkozhatunk Veled. Add, hogy ebből a találkozásból gyümölcsöző kereszthordozás fakadjon számunkra, s kezdetét vegye bennünk az új teremtés, vagyis belső átformálódásunk a Te képedre és hasonlatosságodra.

Hamvazószerda

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Joel 2,12-18
„Térjetek hozzám teljes szívetekből, böjttel, sírással és jajgatással. Szaggassátok meg szíveteket, nem pedig ruhátokat, és térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos ő és irgalmas, türelmes és nagyirgalmú, és szánakozik a bajok felett.”
2Kor 5,20 – 6,2
(…) Krisztusért kérünk tehát benneteket, engesztelődjetek ki Istennel! (…) Mint munkatársak pedig intünk titeket, ne vegyétek hiába Isten kegyelmét. Mert ő mondja: „A nekem tetsző időben meghallgatlak, és az üdvösség napján megsegítlek téged.” Íme, most van a kellő idő, íme, most van az üdvösség napja!
Mt 6,1-6.16-18
(…) „Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy a te adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az arcukat, hogy böjtölésükkel feltűnjenek az emberek előtt. Bizony, mondom nektek: ők megkapták már jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.”

A mai nappal ismét ránk köszöntött az alkalmas, szent idő, amely arra hivatott, hogy testünket-lelkünket az élő Isten szolgálatába fogja, az ő akaratának megismerésére és teljesítésére hangolja. A keresztény lét koncentrátuma ez a negyven nap: a megújulásra való felhívástól a Krisztussal együtt vállalt szenvedésen át a feltámadásig magába sűríti a Krisztus-követés valamennyi fázisát.
Az első lépés, hogy a világból érkező, olykor egészen vakító reflektorfények helyett Isten tekintetét keressük, aki a rejtekben is lát. Kicsiny, nem látványos, de konkrét és magunkon mindennap számon kérhető vállalásokat tegyünk, figyelembe véve, hogy testi-lelki adottságaink, körülményeink folytán mások a lehetőségeink, és persze teherbíró képességünk sem egyforma. A keresztény böjt nem testünk büntetése, sanyargatása, hanem szellemi-lelki Istenhez fordulásunk fizikai vetülete. Testünk a böjtöléssel vesz részt az Istenre figyelésben, és ez visszahat a lelkünkre: érzékenyebbé tesz az Istentől érkező apró jelekre, indításokra. Az imádság, böjt és irgalmasság egymásból fakadjon, ne puszta külsőség, erőpróba, izzadságszagú erőlködés legyen, hanem újfajta, bensőséges találkozás Istennel és testvéreinkkel.
Urunk Jézus, ha komolyan vesszük az intő szót, hogy porból lettünk, s a porba térünk vissza, bizony egy kicsit megrendülünk. Nem könnyű szembesülnünk azzal, hogy terveinkről, álmainkról, mindarról, amiért nap mint nap fáradozunk, kimondatik, hogy velünk együtt az enyészeté lesz. Add, hogy az előttünk álló negyven napban megtanuljunk leszámolni illúzióinkkal és légvárainkkal, s elfogadjuk, hogy nem is kell másnak lennünk, mint pornak: Isten kezében, az ő Leheletével ez a por megtelik élettel, és abba a dicsőségbe emeltetik, mely a Te osztályrészed az Atya jobbján.

Évközi 6. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jak 1,12-18
Boldog az a férfi, aki a kísértést kiállja, mert ha hűnek találják, elnyeri az élet koronáját, amelyet Isten az őt szeretőknek megígért. Senki se mondja, amikor kísértést szenved, hogy „Isten kísért”, mert Istent nem lehet rosszra kísérteni, és ő sem kísért senkit. Mindenkit, aki kísértésbe esik, a saját kívánsága vezeti félre és csábítja a rosszra. A kívánság pedig, mihelyt megfogant, bűnt szül, a bűn pedig, ha elkövetik, halált okoz. Ne tévedjetek tehát, szeretett testvéreim! Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától származik, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak. Szabad akaratból nemzett minket az igazság igéjével, hogy mintegy zsengéje legyünk az ő teremtésének.
Mk 8,14-21
Közben elfelejtettek kenyeret vinni, és egy kenyérnél több nem volt náluk a hajóban. Ekkor így intette őket: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától.” Azok pedig tanakodtak egymás közt, arra gondolva, hogy: „Nincsen kenyerünk.” Jézus észrevette ezt, és azt mondta nekik: „Miért tanakodtok azon, hogy nincsen kenyeretek? Még mindig nem tudjátok és nem értitek a dolgot? Még mindig el van vakulva a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor az öt kenyeret ötezernek megtörtem, hány tele kosár hulladékot szedtetek fel?” Azt felelték neki: „Tizenkettőt.” „És amikor a hét kenyeret négyezernek, hány kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték neki: „Hetet.” Erre így szólt hozzájuk: „Miért van tehát az, hogy mégsem értitek?”

Mintha valami átok ülne rajtunk, hogy a megpróbáltatás lehetőségét sem használjuk ki, és a szemünk láttára történő csodából sem vonjuk le egyszer s mindenkorra a boldogító következtetést.
Minden szenvedés próbatétel. Anélkül, hogy energiáink javát arra fordítanánk, hogy megkeressük, ki a felelős érte, vagy hogy magunkat sajnáljuk, rögtön a mennyei Atyára kellene gondolnunk, akitől csak jó és tökéletes ajándék jön felénk. A rosszban, a fájdalomban, a lelki szenvedésben tudatosítanunk kell, hogy Atyánk nem azt akarja, hogy elessünk, elpusztuljunk, megaláztassunk, hanem hogy őt megdicsőítsük, s ezáltal előrehaladjunk az üdvösség útján. Abban a pillanatban lesz a szenvedésből megváltó kereszt, ahogy kimondjuk Jézus szavát: „Legyen meg a te akaratod.” Ezzel nem a rosszhoz adtuk a beleegyezésünket, hanem a rossz mélyén az Atya által nekünk készített, még láthatatlan jóra mondtunk igent. Egyedül a kereszt vállalása és magunkra vétele jelentheti a sátáni csapda elkerülését. Minden egyéb megoldási kísérlet kudarcra van ítélve. Ezért ne megváltoztatni akarjuk a Miatyánk két évezredes szövegét, hanem értsük jól: A „Ne vígy minket kísértésbe!” nem azt jelenti, hogy Isten esetleg rosszra kísérthetne minket – hiszen ő nem kísért és nem is kísérthető –, hanem azt fejezi ki, hogy tudatába vagyunk gyengeségünknek, mely miatt Isten kegyelme nélkül az isteni próbatétel ördögi kísértéssé válhat számunkra.
Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy annyiszor megmentettél minket a testi-lelki haláltól, annyiszor gondoskodtál számunkra táplálékról, hogy éhen ne vesszünk, annyiszor megmutattad csodáidat gyógyításunkra és megerősítésünkre! Kérjük kegyelmedet, hogy amikor kísértésben, próbatételben van részünk, egy pillanatra se kételkedjünk abban, hogy Te velünk vagy, és akármi is történik velünk, azt üdvösségünkre akarod fordítani. Segíts, hogy a próbatételek ne kikezdjék, hanem egyre jobban megerősítsék Beléd vetett bizalmunkat, Irántad való hálánkat és szeretetünket.

Évközi 6. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jak 1,1-11
Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét nemzetségnek! Mindig örömnek tartsátok, testvéreim, ha különféle kísértésbe estek, hiszen tudjátok, hogy a hitetek megpróbálása béketűrést szerez. A béketűrés pedig tökéletességre viszi a tetteket, hogy minden fogyatkozás nélkül tökéletesek és feddhetetlenek legyetek. Ha pedig valaki közületek szűkölködik bölcsességben, kérje azt Istentől, aki mindenkinek bőven ad, szemrehányás nélkül meg fogja adni neki. De ne kételkedve, hanem hittel kérje, mert aki kételkedik, hasonló a tenger hullámához, amelyet a szél fölver, és ide-oda hajszol. Az ilyen ember ne gondolja, hogy kap valamit az Úrtól. Minden útján állhatatlan a kettős lelkű ember. A szegény sorsú testvér azzal dicsekedjék, hogy felemelték, a gazdag viszont azzal, hogy megalázták, mert el fog tűnni, mint a fű virága. Fölkelt ugyanis a nap perzselő hevével, kiszárította a füvet, lehullott a virága, s tönkrement a színpompája; így fog a gazdag is elhervadni az ő útján.
Mk 8,11-13
Mikor kiszállt, a farizeusok elkezdtek vele vitatkozni, és kísértették őt, égi jelet kérve tőle. Ekkor lelke mélyéből felsóhajtott és azt mondta: „Miért kér jelet ez a nemzedék? Bizony, mondom nektek: nem kap jelet ez a nemzedék.” Azután otthagyta őket, ismét a hajóba szállt, és átkelt a túlsó partra.

Senki sem tudhatja magáról, hogy állhatatos marad-e. Lehet erre törekedni, el lehet határozni, de az állhatatosság csak egy teljes emberi élet története folyamán és próbatételek hosszú során át születik meg, bontakozik ki és válik szilárddá. Valójában ez az az erény, emberi minőség, amely a keresztény ember számára az üdvösség szinte látható ígérete. Nem is lehet nagyobbat, többet kívánni szentségi házasságra készülőknek, újonnan szentelt papoknak, örökfogadalmat tevő szerzeteseknek, de legfőképpen a frissen megtérteknek, mint a végső állhatatosság kegyelmét. Ez a kegyelem feltételezi az ember együttműködését is. Nem annyira állhatatosságra kell törekedni, mint inkább Jézusra figyelni.
Így nemcsak a külső-belső szorongattatások idején tudunk hűségesek maradni, de a ravaszabb próbatételek idején is. A rangra, hírnévre, gazdagságra, testi gyönyörökre irányuló különféle csábításoknak, a világ előbb szinte észrevétlen, majd egyre vadabb vonzásának mind nehezebb ellenállni. Nem is sikerülhet másként, csak úgy, ha egy másfajta vonzásban élünk, ha engedjük, hogy elbűvöljön, magához láncoljon az Úr Jézus. Ha szenvedélyes bizalommal kapaszkodunk az Úrba, ha őszinte bűnbevallással újra meg újra kérjük és elfogadjuk az Úr Jézus vérén szerzett bűnbocsánatot, és szüntelen újrakezdésben élünk.
Urunk, Jézus Krisztus, aki Isten és ember vagy egy személyben, aki nem csalatkozhatsz és meg nem csalsz, aki feltámadtál a holtak közül, és végtelen szeretetedben örök életet készítesz számunkra! Állj mellettünk kegyelmeddel, és segíts, hogy amikor vihar tombol körülöttünk, ne a hullámokat figyeljük, mert akkor mindjárt merülni kezdünk, mint Péter, hanem szüntelenül Rád függesszük tekintetünket, és akkor akadály nélkül mehetünk Hozzád, mert a háborgó tengert sima szőnyegként lábunk alá igazítod.

Évközi 6. vasárnap

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Lev 13,1-2.45-46
Így szólt továbbá az Úr Mózeshez és Áronhoz: ,,Az olyan embert, kinek teste bőrén színbeli különbség, vagy kelés vagy valami fehér folt, vagyis lepraszerű kiütés támad, el kell vinni Áronhoz, a paphoz, vagy valamelyik fiához. Mindaz pedig, akit a lepra tisztátalanná tett, s a pap ítélete elkülönített, megszaggatott ruhában s hajadon fővel járjon, száját fedje be kendővel, s kiáltsa ezt magáról: »Tisztátalan, tisztátalan!« Mindaddig, amíg leprás és tisztátalan, egyedül lakjon, a táboron kívül.
1Kor 10,31 – 11,1
Tehát akár esztek, akár isztok, és bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek. Ne adjatok okot a botránkozásra se zsidóknak, se görögöknek, se Isten egyházának, mint ahogy én is mindenben mindenkinek kedvében járok, nem azt keresve, ami nekem hasznos, hanem ami a többieknek, hogy üdvözüljenek. Legyetek a követőim, amint én Krisztus követője vagyok.
Mk 1,40-45
Akkor odajött hozzá egy leprás, és térdre esve így kérlelte: ,,Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Jézus megkönyörült rajta. Kinyújtotta kezét, megérintette, s közben azt mondta neki: ,,Akarom, tisztulj meg!” Amikor ezt kimondta, azonnal eltűnt róla a lepra, és megtisztult. Nagyon ráparancsolt, és mindjárt elbocsátotta őt: ,,Vigyázz, senkinek se szólj erről; hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld föl tisztulásodért, amit Mózes rendelt, bizonyságul nekik.” De az, mihelyt elindult, híresztelni kezdte a dolgot, úgyhogy Jézus már nem mehetett nyilvánosan a városba, hanem kint a puszta helyeken tartózkodott; és hozzá gyülekeztek mindenfelől.

A ragályos betegségben szenvedőt, a közveszélyes őrültet, az erkölcsi fertőzést terjesztőt el kell különíteni, hogy inkább egy haljon meg, mint hogy az egész nép elpusztuljon. Az Ószövetségnek Istentől szentesített önvédelmi rendelkezése ez, amely arra hivatott, hogy megóvja a választott nép testi-lelki egészségét. Ezzel azonban társadalmi szakadék keletkezett az emberek között, és megjelent az erkölcsi kirekesztés, a lenézés és megvetés.
Jézus átlépi ezt a szakadékot, és ezekkel a kizártakkal is törődik. Amikor meggyógyít egy leprást, nem csupán csodás módon visszaadja testi épségét, hanem utal a messiási országra, amelyből ezek a szerencsétlenek sem lesznek kirekesztve. A leprás megtisztulása korabeli felfogás szerint a halott feltámadásával volt egyenértékű. Jézus csodája egyben az idők végezetekor elkövetkező holtak feltámadását is előlegzi. De Isten szent Fia nem csupán lehajol az elesetthez, hanem földi életében sorsközösséget is vállal vele. Hiszen őt is kiközösítették, tisztátalannak nyilvánították halálában. És őrá egészen sajátságos, üdvtörténeti értelemben érvényes, hogy „jobb, ha egy hal meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon”. Paradox módon éppenséggel e kirekesztettség vállalása révén bontotta le a falat, s állította helyre a közösséget Isten és ember, ember és ember között.
Urunk, Jézus Krisztus, szent megtestesülésed által Te az emberi létezés valamennyi állapotát megszentelted. Sorsközösséget vállaltál a betegekkel, a társadalom peremére szorultakkal s azokkal, akiket meg­aláznak emberi méltóságukban, és betegségük, szenvedésük korlátain túl végtelen távlatokat nyitottál előttük. Taníts meg minket őszinte, részvevő szeretetre, hogy Rád ismerjünk szenvedő és rászoruló embertársainkban, és add kegyelmedet, hogy ők pedig rajtunk keresztül találkozhassanak Veled, az isteni Orvossal. Segíts, hogy a gyöngeség, a kirekesztettség megtapasztalása saját magunkban és másokban ne eltávolítson Tőled, hanem ellenkezőleg: szolgáljon eszközül szereteted gyógyító, átalakító erejének megtapasztalására és kinyilvánítására.

Évközi 5. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Kir 12,26-32;13,33-34
Jeroboám már most azt gondolta magában: „Még majd visszaszáll a királyság Dávid házára, ha e nép feljár, hogy az Úr házában, Jeruzsálemben áldozzon; így urához, Roboámhoz, Júda királyához fordul e nép szíve, s engem megölnek, s visszatérnek hozzá.” Gondolkodott, s tanakodott tehát, s két aranyborjút készíttetett, s azt mondta a népnek: „Ne járjatok fel többé Jeruzsálembe: íme, itt vannak isteneid, Izrael, akik kihoztak téged Egyiptom földjéről.” Egyiket Bételben állíttatta fel, a másikat pedig Dánban; lett is bűn ebből a dologból, mert a nép egészen Dánig, a borjút járt imádni. Majd magaslati templomokat építtetett, s papokat szerzett a köznépből, olyanokat, akik nem voltak Lévi fiai közül valók. Aztán ünnepet rendezett a nyolcadik hónapban, a hó tizenötödik napján, annak az ünnepnek a mintájára, amelyet Júdában szoktak ünnepelni és felment az oltárra – hasonlóképpen cselekedett Bételben –, hogy áldozzon a borjúknak, amelyeket készíttetett, s beiktatta Bételben azoknak a magaslatoknak a papjait, amelyeket alkottatott. Jeroboám azonban ezen dolgok után sem fordult vissza nagyon gonosz útjáról, sőt ellenkezőleg, papokat rendelt a magaslatokra a köznépből: aki csak akarta, felavattatta kezét, s a magaslatok papjává lett. Ez lett az oka annak, hogy Jeroboám háza vétket vont magára, s összedűlt és elpusztult a föld színéről.
Mk 8,1-10
(...) Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjen le a földre. Fogta a hét kenyeret, hálát adott, megszegte és odaadta tanítványainak, hogy eléjük tegyék; és azok a tömeg elé tették. Egy kevés haluk is volt; azokat is megáldotta, és szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. Aztán ettek és jóllaktak. Végül a megmaradt darabokból hét kosárral szedtek össze. Akik ettek, mintegy négyezren voltak. Majd elbocsátotta őket. Ő pedig azonnal beszállt a hajóba tanítványaival és Dalmanuta vidékére ment.

Izrael politikailag kettészakadt, de a nép lélekben egy maradt, pontosan az egy Isten egy templomához való ragaszkodás által. A két borjú készítése, a két szentély megnyitása odahaza még nem kifejezetten bálványimádás, hiszen ezzel Jeroboám az Úr jelenlétét akarta reprezentálni, azonban tettének indítékai közt ott a hatalomféltés – ha népe eljár Jeruzsálembe, az gyengítheti az ő uralmát –, s ez a politikai alapú féltékenység utat nyit a bálványimádásnak.
Nagy lecke ez azoknak, akik Isten népének vezetői: papok, elöljárók, csoportvezetők. Mikor külön oltárt építenek, mikor különvonulnak a többiektől, legtöbbször féltékenység, hamis kiválasztottság-tudat vezeti őket, s ez valódi szakadáshoz vezethet. Ha azonban bizonyos kérdésekben nézeteltérés van a különböző keresztény közösségek és csoportok között – és miért is ne lehetne? –, azonban következetesen egy oltár körül gyűlnek össze, és együtt ünnepelnek, akkor egységben maradnak. A veszélyes megoszlás a szívekben születik, és a szentélyben válik kézzelfoghatóvá.
Urunk Jézus, kérünk Téged az Egyház egységéért, hogy be ne hatoljon a szentélybe a sokféle megoszlás, érdekkülönbség, ellenségeskedés. Ne engedd, hogy Isten imádásának ürügyén belopózzék közénk a legveszélyesebb bálványimádás, a gőg, hogy a mi istentiszteletünk, dicsőítésünk őszintébb, szebb, bensőségesebb, mint másoké. Őrizz meg bennünket a lelki ínyenckedéstől, nehogy a különféle vallási csemegék háttérbe szorítsák az igazán fontos, örök életre szóló eledelt. Áldd meg, kérünk, a püspököket és a papokat, hogy amint Te megszántad a népet, és enni adtál neki a mai Evangéliumban, úgy táplálják ők Isten népét a távoli földek szerteszórt gabonájából lett egy kenyérrel, amely a Te Titokzatos Tested belső egységét erősíti a lelkekben.

Évközi 5. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Kir 11,29-32
Történt már most ebben az időben, hogy Jeroboám kiment Jeruzsálemből, s az úton találkozott vele a Silóból való Ahiás próféta, akin új palást volt és csak ők ketten voltak a mezőn. Ekkor Ahiás megragadta rajta levő új palástját és tizenkét darabra szakította és azt mondta Jeroboámnak: ,,Vegyél magadnak tíz darabot, mert ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Íme, én elszakítom a királyságot Salamon kezétől, s neked adok tíz törzset -- egy törzs azonban maradjon meg neki szolgám, Dávid miatt és Jeruzsálem városa miatt, amelyet kiválasztottam Izrael minden törzse közül.
Mk 7,31-37
Ezután ismét eltávozott Tírusz vidékéről. Szidonon át a Galileai tengerhez ment, a Tízváros határába. Ott odavittek hozzá egy siketnémát, és kérték őt, hogy tegye rá a kezét. Félrevitte őt külön a tömegtől, a füleibe dugta ujjait, köpött, megérintette a nyelvét, majd föltekintve az égre, fohászkodott, és azt mondta neki: ,,Effeta!’’, azaz ,,Nyílj meg!’’ Erre azonnal megnyíltak a fülei, megoldódott nyelvének köteléke, és rendesen beszélt. Ekkor megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta nekik, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak és mondták: ,,Mindent jól cselekedett; a süketeknek visszaadta hallásukat, és szóra bírta a némákat!’’

Nem volt nehéz a prófétának megjövendölnie, hogy Salamon királysága ketté fog szakadni, mert ez a szakadás már előbb végbement Salamon szívében, amikor kétféle istennek kezdett szolgálni: az Úrnak is, meg a bálványoknak is. A választott nép Isten királysága, a király csak megbízott őrzője az Úr népének, nem pedig birtoklója. Mint vallási vezetőnek egyetlen lényeges feladata, hogy mindvégig megőrizze, amit Salamon Istentől kért uralkodása kezdetén: az Istenre hallgató, osztatlan szívet.
Az újszövetségi szent népnek Jézus a királya, felkent uralkodója, ezért az Egyház a világ végezetéig fennmarad, s a pokol kapui sem vesznek erőt rajta. Megdöbbentő tanulságot tár elénk azonban az Egyház kétezer éves történelme is. Újra és újra fájdalmas szakadások támadnak az Egyház testén, mert vezetői és tagjai között sokan vannak a megosztott szívűek. Az Egyház nagy megújulása, egységének helyreállítása, amiről mindannyian álmodozunk, és keressük lehetőségét, nem valósulhat meg másként, mint az osztatlan szívű pásztorok és az osztatlan szívű hívek közösségéből.
Urunk Jézus, az eredeti bűn következtében nemcsak az Egyház, de az egyes ember is olyan lett, mint egy darabokra szakadt ország: képességei, tehetségei széthullva, sokszor működésképtelenül kiáltanak a megváltás után, ahogy a siketnémáé a mai Evangéliumban. Nincs másnak hatalma arra, hogy a bűn miatt megromlott emberi természetünket helyreállítsa, hogy testi-lelki nyomorúságainkat orvosolja, csak Neked, és Általad az Atyának, a Szentlélekben. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy vágyakozzunk a Te gyógyításod után, és befogadjuk Isten országát, a Te szereteted uralmát életünkbe, mely kívül-belül, személyes és közösségi szinten egyaránt képes egységesülést hozni s valódi egészséget adni.

Évközi 5. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Kir 11,4-13
Amikor ugyanis már vén volt, feleségei arra csábították szívét, hogy más isteneket kövessen, s így szíve nem volt teljesen az Úrral, az ő Istenével, mint Dávidnak, apjának a szíve, hanem Astartét, a szidoniak istennőjét s Molokot, az ammoniták bálványát tisztelte Salamon, és azt cselekedte Salamon, ami nem tetszett az Úrnak, s nem követte oly teljesen az Urat, mint apja, Dávid. Ekkoriban építtetett Salamon templomot Kámosnak, a moabiták bálványának, a Jeruzsálemmel szemben levő hegyen, meg Moloknak, Ammon fiai bálványának, s ugyanígy járt el minden idegen feleségével, akik az ő isteneiknek tömjéneztek, s áldoztak. Megharagudott erre az Úr Salamonra, hogy elfordult az elméje az Úrtól, Izrael Istenétől, aki kétszer is megjelent neki, s éppen azt parancsolta meg, hogy ne kövessen más isteneket, s ő mégsem tartotta meg, amit az Úr megparancsolt neki. (...)
Mk 7,24-30
Ezután továbbment onnan, és Tírusz és Szidon vidékére ment. Betért egy házba, de nem akarta, hogy valaki is megtudja; mégsem maradhatott titokban. Mindjárt hírét vette egy asszony is, akinek a lányában tisztátalan lélek volt; odajött és a lábaihoz borult. Az asszony pogány volt, szír-föníciai nemzetiségű, s kérte őt, hogy űzze ki lányából az ördögöt. Ő azt mondta neki: „Hadd lakjanak jól először a gyermekek; mert nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és a kutyák elé dobni.” De az csak kérlelte: „Ez igaz, Uram! Csakhogy a kiskutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból!” Erre ő azt felelte neki: „Mivel ezt mondtad, menj, kiment az ördög lányodból.” Amikor hazaért, a kislányt az ágyon fekve találta, és az ördög már kiment belőle.

Salamon politikai érdekből vett magának pogány származású feleségeket, hogy ezáltal is megerősítse pozícióját a környező népek között. Ez a látszólagos erő azonban belső meggyengüléshez vezetett. Jézus ezzel szemben át sem lépte Izrael határát, s nem kacérkodott azzal a gondolattal, hogy majd megtéríti a környező pogány népeket. Tisztában volt vele, hogy küldetése Izrael házának elveszett juhaihoz szól. Nem hagyta magát eltéríteni hivatásától, nem engedte szétforgácsolni erejét, megosztani szívét. Ugyanakkor olyan hitet tudott ébreszteni a mai Evangéliumban szereplő pogány asszony szívében, amely által – megelőlegezve a megváltás egyetemességét – be tudta őt emelni az üdvtörténet erőterébe.
Ez az asszony, aki leányáért könyörög, nem kérdőjelezi meg Izrael kiválasztottságát, tiszteli Isten szerelmét egy kicsiny nép iránt, s magát méltatlannak tartja arra, hogy Jézus ugyanabban a bánásmódban részesítse, mint a választott nép fiait. Kiskutya módjára mégis vágyakozik a lehulló morzsákra, s úgy belekapaszkodik Jézusba, hogy ezáltal felemelkedik az üdvösség isteni rendjének szintjére. Ezzel a hitbeli magatartásával példa a mindenkori elbizakodott választottak számára, mert csak a tökéletes méltatlanság érzése tesz alkalmassá az ingyenes és örök szeretetre.
Urunk Jézus, Salamon király példája bizonyság arra, hogy a nehézkedés törvénye az emberi szívre is érvényes. Kérünk, add kegyelmedet, hogy a testi öregedéssel ne kezdjen el szívünk is megöregedni és megkérgesedni Irántad; hogy a szenvedélyes bizalmat és ráhagyatkozást ki ne szorítsa a megszokás és a megalkuvás; hogy a kisebb szeretetek el ne fojtsák az Irántad való első, igazi nagy szerelmet.

Évközi 5. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Kir 10,1-10
Amikor pedig Sába királynője hallott Salamon híréről az Úr nevével kapcsolatban, ő is eljött, hogy találós kérdésekkel próbára tegye. Miután nagy kísérettel és gazdagsággal, fűszereket, mérhetetlen sok aranyat és drágaköveket hozó tevékkel bevonult Jeruzsálembe, elment Salamon királyhoz, s elmondta neki mindazt, ami a szívében volt. Salamon fel is világosította minden dologról, amelyet eléje terjesztett: nem volt olyan dolog, amely a király előtt rejtély lett volna, s amire meg nem felelt volna. Amikor aztán Sába királynője látta Salamon egész bölcsességét (...), még a lélegzete is elállt, és azt mondta a királynak: „Igaz az a beszéd, amelyet hallottam földemen a te dolgaidról s bölcsességedről; nem hittem, amikor nekem beszélték, amíg el nem jöttem magam és saját szememmel nem láttam, s meg nem győződtem, hogy felét sem mondták el nekem: bölcsességed és dolgaid felülmúlják a hírt, amelyet hallottam. Boldogok embereid, s boldogok szolgáid, akik mindig előtted állnak, s hallják bölcsességedet. Áldott legyen az Úr, a te Istened, akinek megtetszettél, s aki Izrael trónjára ültetett – mivel az Úr mindörökké szereti Izraelt –, s aki királlyá tett, hogy jogot s igazságot szolgáltass!” (...)
Mk 7,14-23
Ezután ismét magához hívta a tömeget, és azt mondta nekik: „Hallgassatok rám mindnyájan és értsétek meg: Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Akinek füle van a hallásra, hallja meg. (...) Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiság, gonoszság és csalárdság, kicsapongások, irigység, káromkodás, kevélység és esztelenség. Mindez a rossz belülről származik, és beszennyezi az embert.”

Sába királynője megcsodálja Salamon bölcsességét, azonban nem őt, hanem Istenét áldja. Salamon tehát úgy beszélhetett, úgy nyilatkozhatott meg, hogy a vendég ne csak azt lássa meg, ami az embertől származik, hanem azt is, ami az Úrtól való. Az Úr Jézus Isten létére úgy kiüresítette önmagát, hogy többé nem az volt a fontos, amit ő tett, hanem hogy az Atya cselekedett általa. Csodáiért nem őt áldották és magasztalták, hanem az Atyát. Nem a maga személyét állította a középpontba, hanem az Atyával való kapcsolatát ragyogtatta fel. Tanítványai ezért őseredetien új, soha nem tapasztalt szomjúsággal keresték az Atyát: „Mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.”
Legtöbbünk isten- és emberszolgálata azonban nem mentes a hiúságtól és öntetszelgéstől. Ettől még nem kell elkeseredni. Csak egy pillanatra se feledjük: munkánk értékmérője nem a siker, a népszerűség, a dicséret. Ezért aztán nem is ezekre kell elsősorban figyelni, törekedni rájuk pedig végképp nem szabad. Legyünk őszinték Istenhez, magunkhoz és testvéreinkhez. Ha szeretetünk, szolgálatunk valóban szívből jön és Isten mélységeiből táplálkozik, akkor nem kell félnünk attól, hogy szembedicsérnek és rajongással vesznek körül. Ha az Istenről való sok beszéd helyett az Istennel való több beszélgetésre törekszünk, az Urunkhoz fűződő bensőséges kapcsolat megóv minket az elbizakodottságtól, s a ránk bízottak is előbb-utóbb tévedhetetlenül megérzik, hogy nem magunktól beszélünk és cselekszünk.
Urunk Jézus, áldunk Téged mindazért a jóért, melyet általunk vittél és viszel végbe, és kérünk, óvj meg mind a hamis öntudattól, mind a túlzott szerénységtől, melyek arról tanúskodnak, hogy még nagyon is befolyásol minket az emberek véleménye. Segítsen kegyelmed, hogy amikor valami jót teszünk, egész lényünkkel Rád mutassunk és Általad az Atyára, hogy Istenbe kapaszkodó életünk láttán embertársaink Hozzád térjenek, és Téged dicsőítsenek.

Évközi 5. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Kir 8,22-23.27-30
Majd odaállt Salamon Izrael gyülekezetének színe előtt az Úr oltára elé, s kitárta kezét az ég felé és így szólt: „Uram, Izrael Istene, nincs hozzád fogható Isten sem fenn az égben, sem lenn a földön! Te megtartod szövetségedet s irgalmasságodat szolgáid iránt, akik teljes szívükkel előtted járnak. De hát gondolhatunk-e arra, hogy Isten igazán a földön lakjon? Hiszen ha az ég s az egek egei sem tudnak befogadni téged, mennyivel kevésbé e ház, amelyet építettem? De tekints szolgád imájára s könyörgéseire, Uram, Istenem: hallgass e dicséretre s imádságra, amellyel szolgád ma előtted imádkozik, hogy éjjel-nappal nyitva legyen szemed e ház felett, amelyről azt mondtad: »Ott lesz az én nevem« – hogy meghallgasd az imádságot, amellyel szolgád e helyen hozzád imádkozik, hogy meghallgasd szolgádnak s népednek, Izraelnek, minden könyörgését, bármiért fognak imádkozni e helyen: halld meg azt lakóhelyeden, az égben, s ha meghallod, légy kegyelmes.
Mk 7,1-13
Ekkor köréje gyülekeztek a farizeusok, és néhány írástudó, aki Jeruzsálemből jött. Ezek azt látva, hogy tanítványai közül egyesek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, morgolódtak. (...) Megkérdezték tehát őt a farizeusok és írástudók: „Miért nem élnek tanítványaid a régiek hagyománya szerint, miért esznek kenyeret közönséges kézzel?” Ő ezt felelte nekik: „Helyesen jövendölt rólatok Izajás, képmutatók, amint írva van: »Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek, ha emberi tudományt és parancsokat tanítanak.« Mert Isten parancsát elhagyva az emberek hagyományait tartjátok, a korsók és poharak mosását, és sok egyéb ezekhez hasonló dolgot cselekedtek.” Majd így folytatta: „Szépen kijátsszátok Isten parancsolatát, hogy a magatok hagyományait megtartsátok.”

Salamon imádságában egy minden más vallástól idegen és gyökeresen új világ tárul fel. Ezt az imádságot a Szentlélek sugalmazta, és ezért túlhaladja mindazt, amit a pogány ember érzett, gondolt a templomról. Mert egyszerre igaz az, hogy az istendicséret nem választható el a mindennapoktól, hanem áthatja egész életünket, illetve az, hogy Isten dicsérete akkora ügy – egyetlen igazi emberi ügyünk –, hogy külön helyet, teret és időt kell szentelnünk neki. Mindenütt úgy kellene élnünk: a konyhában, az iskolában, a szántóföldön, a hitvesi együttlétben és a papi szolgálatban, hogy Isten, mint a salamoni templomot, birtokba vehesse szívünk szentélyét, személyünk legbensejét, ugyanakkor napról napra, hétről hétre ki kell szakítanunk egy-egy órát, napot, hogy csak vele legyünk, és elmerüljünk titkainak szemlélésében.
Ha a ragyogó istentiszteletek és hétköznapi életünk között szakadék van, annak az lehet az oka, hogy elveszítettük a kapcsolatot a liturgia forrásával, az imádságot éltető Szentlélekkel. Vagy kiüresedett a lelkünk, és csak ajkunkkal dicsérjük az Istent, ahogy Jézus mondja Izajást idézve a farizeusokról és írástudókról, vagy pedig vallásos szubjektivizmus uralja imádságainkat. Nagy kár, ha az ősi, kétezer évnyi szentlelkes tapasztalattal megszentelt imádságok nem mondanak semmit nekünk, ha idegenek tőlünk a szentmise és a szent zsolozsma szövegei, melyek Isten örök titkait ünneplik, és nem a mi múlékony érzéseink körül forognak, melyek mindig az üdvösségre mutatnak, nem pedig apró-cseprő vágyaink célpontjaira, s melyekben arról van szó, hogy „amit most a szent jelekben ünnepeltünk, azt cselekedeteinkben is kövessük”, nem pedig arról, amit mi szeretnénk, hogy Isten megtegyen nekünk.
Urunk Jézus, hálát adunk Neked Szentlelkedért, aki kimondhatatlan sóhajtozásokkal imádkozik bensőnkben, s aki a Szentírás és az Egyház által ajkunkra adott szavakkal imádkozni tanít bennünket. Add, kérünk, hogy az Egyház ősi liturgikus imádságai által kilépjünk vallási szubjektivizmusunk szűkös világából, elsajátítsuk azt a lelkületet, mellyel helyes módon léphetünk be a templomba, a mennyei Atya színe elé, és segíts, hogy gondolatainkat, érzéseinket, tudatos és tudattalan világunkat, emberi kapcsolatainkat mind átadjuk Neked, aki a szentáldozáskor szívünk szentélyébe költözöl.

Évközi 5. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Kir 8,1-7.9-13
Aztán egybegyűjtötték Izrael valamennyi vénét, a törzsek fejeit és Izrael fiainak nemzetségfőit, Salamon királyhoz Jeruzsálembe, hogy elhozzák az Úr szövetségének ládáját a Dávid-városból, azaz a Sionról. Egybe is gyűlt egész Izrael Salamon királynál Etánim havában, azaz a hetedik hónapban, az ünnepen. Amikor aztán Izrael vénei mindnyájan eljöttek, felvették a papok a ládát, s elhozták az Úr ládáját, meg a szövetség sátrát s a szent hely minden eszközét, amely a sátorban volt. Amíg ezeket a papok és a leviták vitték, Salamon király és Izrael egész sokasága, amely összegyűlt nála, vele együtt a láda előtt haladt, s annyi juhot és marhát mutatott be áldozatul, hogy se szeri, se száma nem volt. Aztán bevitték a papok az Úr szövetségének ládáját a helyére, a templom felelőhelyére, a szentek szentjébe, a kerubok szárnya alá; a kerubok ugyanis kiterjesztették szárnyukat a láda helye fölött, s befedték a ládát s rúdjait felülről. A ládában nem volt semmi egyéb, mint a két kőtábla, amelyet Mózes tett bele a Hórebnél, amikor az Úr szövetséget kötött Izrael fiaival, amikor kijöttek Egyiptom földjéről. Történt pedig, hogy amikor a papok kijöttek a szentélyből, a felhő betöltötte az Úr házát, úgyhogy a papok nem állhattak szolgálatba a felhő miatt, mert az Úr dicsősége betöltötte az Úr házát. Ekkor Salamon így szólt: „Az Úr azt mondta, hogy a felhőben akar lakni: íme, építettem házat neked lakásul, állandó, örökös királyi székedül.”

Mk 6,53-56
Átkeltek a tavon, és Genezáret földjére jutottak és kikötöttek. De mihelyt kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön felismerték őt, és körbefutva az egész környéken elkezdték a betegeket ágyastól összehordani oda, ahol hallották, hogy ott van. Amerre csak betért a falvakba, majorokba vagy városokba, az utcákra tették a betegeket, és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Mindazok, akik megérintették őt, meggyógyultak.

A két kőtábla a két főparancsot foglalja magában: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből...” és „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Mondhatnánk, hogy mivel már Krisztus hívei, barátai vagyunk, ránk már nem érvényes a Tízparancsolat, hanem csak a Szent Ágoston-i elv: „Szeress, és tégy, amit akarsz!” De vigyázzunk ezzel az elhamarkodott kijelentéssel, mert maga az Úr mondja, hogy nem megszüntetni jött a Törvényt, hanem beteljesíteni. A szeretet ugyanis csak bizonyos keretek, korlátok között marad tiszta, Isten életét közlő ajándék. A Tízparancs negatív formulái, tiltásai jelzik azokat a partokat, melyek között az élet vize hömpölyög, melyek nélkül ez a víz szétterülve megposhadna és mocsárrá változna, s megszűnne éltető folyam lenni.
Lehetnek bármilyen fennkölt eszméink és érzelmeink, tehetünk bármennyi jót, ha káromoljuk az Úr nevét, ha nem szenteljük meg az Úr napját, nem lehet bennünk élő az Isten iránti szeretet. Hiába beszélünk a szeretetről, ha szavunkkal, tekintetünkkel vagy éppenséggel a jó szó, az irgalmas tekintet megvonásával kioltjuk az életet; hiába érezzük, hogy őrülten szerelmesek vagyunk, ha házasságtörő, parázna kapcsolatot tartunk fenn; hiába vagyunk barátságosak és kedvesek, ha közben hazudunk és megkárosítjuk felebarátunkat, mert nem élő bennünk a testvéri szeretet. Sok olyan könyv van divatban, amely szemet huny a tiltások fölött, és felszínesen fecseg a szeretetről. Ám ha a krisztusi szeretetben szeretnénk növekedni, nem ezekre kell hallgatnunk. Vegyük elő inkább Keresztes Szent János vagy a két Szent Teréz műveit, akik hiteles módon mutatják meg, mit jelent úgy szeretni, ahogy Jézus értette és Szent Ágoston tanította.
Urunk Jézus, köszönjük Neked a Tízparancsolatot, az életet mentő, szabadító és gyógyító tíz isteni szót, melyet lelkünk frigyládájában őrzünk. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Téged mint az isteni törvény tökéletes kinyilatkoztatását mind jobban szívünkbe fogadjunk, egyre inkább egy életet éljünk Veled, s így parancsaid annyira bensővé váljanak bennünk, hogy már nehezünkre essék bármi olyat tenni, ami Isten szeretete ellen való.

Évközi 5. vasárnap

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jób 7,1-4.6-7
Katonasor az ember élete a földön, és napjai olyanok, mint a napszámos napjai: kívánkozik árnyék után, mint a szolga, és várja munkája végét, mint a napszámos. Nekem is kárba veszett hónapok jutottak részemül, és keserves éjjeleket számlálok magamnak. Ha lefekszem, kérdem: Mikor kelek újra? Majd várom az estét, és mire beáll a szürkület, jóllakom kínnal. Napjaim gyorsabban szaladnak, mint a takács vetélője, és remény nélkül eltűnnek. Emlékezzél meg, hogy életem már csak lehelet, és szemem nem lát többé boldogságot.
1Kor 9,16-19.22-23
Mert ha hirdetem az evangéliumot, nincs miért dicsekednem, hiszen kényszer alatt vagyok. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot! Mert ha szabad akarattal teszem ezt, jutalmam van; ha pedig kénytelen-kelletlen, csak ügyintéző vagyok. Mi tehát az én jutalmam? Hogy az evangéliumot hirdetve ingyen adjam az evangéliumot, és ne éljek az evangéliumból eredő hatalmammal. Mert én, bár mindenkitől független voltam, mindenki szolgájává tettem magam, hogy minél többeket nyerjek meg. A gyöngéknek gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket; mindenkinek mindene lettem, hogy egyeseket megmentsek. Mindent az evangéliumért teszek, hogy nekem is részem legyen benne.
Mk 1,29-39
Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: ,,Mindenki téged keres.” Azt felelte: ,,Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.

A földön egyetlen létezőt sem nyomaszt a világnak ez az értelmetlensége, csak az embert. Ő képes egyedül meglátni és átérezni, hogy a teremtett világ minden szépsége hiábavaló és elégtelen önmagában, hogy a végső ok és végső cél nélkül az élet végtelenül unalmas és sivár. Van a létezés értelmetlenségének olyan éles észlelése és olyan félelmetesen pontos és hiteles kifejezése, amely jobban kiált a végső értelem, Isten után, mint sok szépen megfogalmazott, de a jelenségek felszínén megragadó imádság. Aki látja az emberi élet s az egész világmindenség létezésének értelmetlenségét Isten nélkül, az – bár talán észre sem veszi – ott áll Isten színe előtt.
Aki azonban a világ dolgainak hiábavalóságán túl megpillantja a végső valóságot, Istent, aki előtt felragyog mindennek az értelme, az nem marad tétlen: ellenállhatatlan késztetést érez, hogy ezt másoknak is megmutassa. Ezért megy Jézus, és hirdeti az evangéliumot, ezért mondja Szent Pál, hogy „Krisztus szeretetet sürget minket” és hogy „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!”. Az evangélium hirdetése pontosan a létezés végső értelmét tárja fel: azt, hogy Isten a szeretet, s hogy örök szeretetre hívja az embert. Az, aki megpillantja az egész értelmét, bizonyosan megtalálja a maga helyét az egészen belül, s az is nyilvánvaló lesz számára, hogy küldetése van, melynek teljesítése örömteli kötelesség, nem teljesítése viszont visszazuhanás az értelmetlenségbe.
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy feltártad előttünk a létezés értelmét, és kinyilatkoztattad nekünk a legnagyobb örömhírt, hogy Isten saját magát jelölte ki az ember végső céljául. Add kegyelmedet, hogy együtt tudjunk érezni azokkal, akik a létezés értelmetlenségének nyomasztó súlya alatt roskadoznak, s a Te szeretetedtől sürgetve közvetítsük az örömhírt mindazoknak, akik az üdvösséget keresik.

Évközi 4. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Kir 3,4-13
(...) Éjszaka aztán megjelent az Úr Salamonnak álmában és azt mondta: „Kérj, amit akarsz, s megadom neked.” Azt mondta erre Salamon: „(...) Nos tehát, Uram, Isten, te királlyá tetted szolgádat, apám, Dávid helyett: de én kicsiny gyermek vagyok, s nem tudok kimenni-bejönni, s itt áll szolgád a nép között, amelyet kiválasztottál, e mérhetetlen nép között, amelyet sokasága miatt megszámlálni, s megolvasni sem lehet. Adj tehát szolgádnak értelmes szívet, hogy ítélni tudja népedet, s megkülönböztethesse a jót és a rosszat, hisz ki tudná ítélni e népet, ezt a te hatalmas népedet?” Tetszett e beszéd az Úrnak, hogy ilyesmit kért Salamon. Azt mondta azért az Úr Salamonnak: „Mivel ezt kérted, s nem kértél magadnak sem hosszú életet, sem gazdagságot, s nem kérted ellenségeid életét, hanem bölcsességet kértél magadnak, hogy igazságot szolgáltathass: íme, szavad szerint cselekszem veled, s olyan bölcs és értelmes szívet adok neked, hogy hozzád hasonló sem előtted nem volt, sem utánad nem lesz. Sőt amit nem kértél, azt is adok neked: olyan gazdagságot tudniillik és dicsőséget, hogy hozzád hasonló még senki sem volt a királyok között sohasem.
Mk 6,30-34
Az apostolok ismét összegyűltek Jézus körül, és mindnyájan beszámoltak, hogy mi mindent tettek és mit tanítottak. Ő ekkor azt mondta nekik: „Gyertek félre egy magányos helyre, és pihenjetek meg egy kicsit.” Olyan sokan jöttek-mentek ugyanis, hogy még enni sem volt idejük. Bárkába szálltak tehát, és félrevonultak egy elhagyatott helyre, egyedül. Sokan látták azonban őket, s észrevették, amikor elmentek. Minden városból futottak oda gyalog, és megelőzték őket. Amikor kiszállt, Jézus meglátta a hatalmas tömeget, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és sok mindenre kezdte őket tanítani.

Salamon testesíti meg az Ószövetségben a bölcsességet, és a mai Olvasmányban feltárul előttünk ennek a bölcsességnek mélységes titka, alapja. Nem is annyira Isten megjelenése és nagylelkűsége a csoda (azt újra és újra tapasztaljuk), mint inkább Salamon kérése. Isten már sok nagy csodát tett, most rajtunk van a sor. Egy kérés, egy imádság is lehet zseniális az Isten szemében, s mi mutatná meg jobban igazi énünket, mint az olyan váratlan lehetőség, amikor Isten felkínálja: kérj bármit, s én megadom neked? Azzal, hogy Salamon bölcsességet kér, kifejezi azt a szándékát, hogy szüntelenül kapcsolatban akar maradni a bölcsesség forrásával, melyből nem is csak tudást, hanem életet meríthet.
A mai Evangéliumban ennek a forrásnak kristálytiszta vizét az Úr Jézus, az Atya örök Bölcsessége saját személyében kínálja fel apostolainak, amikor magához hívja őket, hogy egy magányos helyre vonulva vele legyenek és pihenjenek. Nagy jelentőségű a pusztaság és a magányos hely említése. Kezdettől fogva mind a mai napig csak azok lehettek igazán nagy hatású igehirdetők, szavak nélkül is világító lámpások és millióknak utat mutató bölcsek, akik a pusztaságba és magányos helyekre húzódtak vissza: lelkük szentélyébe – ahol jelen van Jézus az Atyával és a Szentlélekkel –, hogy a kellő időben előlépjenek onnan. Akik bölcsességüket nem saját elméjükből merítik, nem pszichológiai manipulációkkal gerjesztett látomásaikból vagy meditációs módszerekkel előállított nirvánájukból, hanem a Jézussal való személyes együttlétből, a Szentírás és az Eucharisztia csöndjéből.
Urunk Jézus, segíts bennünket kegyelmeddel, hogy Veled járjuk az élet útjait s Veled húzódjunk vissza szívünk magányába, hogy Rád figyeljünk az úton és Téged hallgassunk a pusztaságban. Taníts minket, kérünk, igazi bölcsességre, hogy Tőled mint forrástól soha el nem szakadva alkalmassá váljunk a mennyek országára, s a világban meghirdessük soha el nem múló uralmadat.

Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony)

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Mal 3,1-4
Íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt, és csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, s a szövetség angyala, akit ti óhajtotok. Íme, már jön is – mondja a Seregek Ura. – De ki tudja elviselni az ő eljövetelének napját, s ki állhat meg az ő láttára? Mert ő olyan, mint az olvasztó tűz, és mint a posztóványolók lúgja. (…)
Zsid 2,14-18
(…) Mert bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódát karolta fel. Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas legyen, és hűséges főpap Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. Mivel ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, segítségükre tud lenni azoknak, akik kísértést szenvednek.
Lk 2,22-40
Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van. (…) Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt benne. A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, (…) anyjának, Máriának pedig ezt mondta: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át – hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.” Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. (…) Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte az Urat, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Izrael megváltását. (…)

A Szentlélekben való rejtett találkozás ünnepe ez a nap, melyen Isten végtelen gyöngédsége, szelídsége és tapintata nyilvánul meg a bűnös emberiség iránt. Jézus mindenben hasonlóvá lett hozzánk, és mindenben sorsközösséget vállal velünk, bűnös és szenvedő emberekkel: érte is bemutatják az áldozatot, akit pedig nem kell kiváltani, hiszen mindenestül Istené, kezdettől fogva és örökké. Amiről tehát Malakiás jövendölt, az Úr eljövetele templomába nem rettenetes és félelmetes, hanem a legszelídebb és ezért legcsodálatosabb módon valósult meg: a kíváncsi szemek elől elrejtve, úgy, hogy Márián és Józsefen kívül mindössze Izrael két igaz embere volt a tanúja.
A mai ünnep a karácsonyi ünnepkör lezárása, de Simeon jövendölésével egyben a Passió kezdete is. A húsvéti misztérium titokzatosan kezdettől fogva jelen van Szűz Mária életében, aki szívében előre átéli Fia szenvedését és halálát. Maga a sugalmazó Szentlélek akarja, hogy ne idillként szemléljük Jézus gyermekségének történetét, hanem Máriához hasonlóan vegyük észre az árnyékot, és merjük vállalni az emberi lét fájdalmas valóságát, ahogy vállalta Jézus is, a mi irgalmas és hűséges Főpapunk, akiben Isten felkarolt és örök üdvösségre hívott meg minket.
Jöjj el hozzánk, emberré lett Istenünk, lépj be szívünk hajlékába! Úgy szeretnénk, ha tiszta és fényes szentélyben fogadhatnánk érkezésedet, de minden erőfeszítésünk kevés ahhoz, hogy méltóképpen felkészüljünk fogadásodra. A Te látogatásod teszi tisztává és árasztja el fénnyel lelkünk szegényes templomát. Mennyi fény hullt eddig is utunkra: szelíd és biztató sugarak, melyek nem engedték, hogy megtévesszenek s elcsábítsanak hamis csillogások! Add kegyelmedet, hogy mi is fény legyünk, s a Te világosságodat árasszuk környezetünkre. Nem vadul lobogó, ideges lángként, hanem szelíd, de kitartó lámpásként, mely akkor sem huny ki, ha ráborul a szenvedések sötét éjszakája.

Oldalak