Hírolvasó

Keresztelő Szent János születése

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 49,1-6
Hallgassatok rám, szigetek, és figyeljetek, népek, a távolból! Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől emlegette nevem. Olyanná tette számat, mint az éles kard, keze árnyékában rejtett el engem; olyanná tett, mint a hegyes nyíl, tegzébe dugott engem. Így szólt hozzám: „Szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni.” (...) Most pedig így szól az Úr (...): „Kevés az, hogy szolgám légy, hogy helyreállítsd Jákob törzseit, és Izrael maradékát visszatérítsd; a nemzetek világosságává teszlek, hogy eljusson üdvösségem a föld végéig.”
ApCsel 13,22-26
(...) Az ő ivadékából támasztotta Isten az ígéret szerint Izrael üdvözítőjét, Jézust, akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének. Mikor pedig János bevégezte pályafutását, azt mondta: „Nem az vagyok, akinek tartotok engem; íme, utánam jön, akinek a lábáról a saruit sem vagyok méltó megoldani.” (...)
Lk 1,57-66.80
Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. (...) Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak nevezték. De az anyja így szólt: „Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni.” Erre azt mondták: „De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének.” Intettek tehát apjának, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt, és magasztalta az Istent. (...) A gyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, és a pusztában volt addig a napig, amíg nyilvánosan fel nem lépett Izraelben.

Isten mindannyiunkat személyesen szeret és mindannyiunkat anyánk méhétől hív. Kereszténységünk próbája, hogy miként viszonozzuk az ő szeretetét, és e szereteten belül válaszolunk-e hívására. A teremtő Isten hívása megelőzi azt a pillanatot, amikor mi ezt a hívást felfogjuk, mert ő létezésünk első pillanatától kezdve magának teremtett bennünket, és egy bizonyos küldetést is kijelölt számunkra. Mindez ugyanakkor nem rombolja le szabadságunkat, hiszen Isten végtelen szeretete az emberi szabadság igazi területe. Láthatjuk, hogy csak a szentek szabadok, akik válaszoltak az isteni szeretetre és vállalták a rájuk bízott küldetést.
Nagyon fontos megértenünk, hogy itt két mozzanatról van szó: a személyes szeretetről, hogy „Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől fogva emlegette nevem”, illetve egy feladatról, megbízatásról: „Kevés az, hogy szolgám légy, a nemzetek világosságává teszlek...” Csak akkor tudjuk meg, hogy mi a hivatásunk és mi a küldetésünk, ha előbb személyes szeretetére válaszolunk egész lényünkkel. Annak, aki csak úgy általában vallásos, akinek Krisztus nem személyes Megváltója, Istene, barátja, mindene, hiába vár arra, hogy valami isteni jel megmutassa neki, hogy mi a hivatása: családalapítás vagy papság, szerzetesség. Ha ő a maga langyos életével nem egész szívvel az Istené, egyik hivatást sem fogadta el, és egyik küldetésre sem alkalmas. Mert két akarat csak a legnagyobb szeretetben tud egyesülni. Ha Isten életünk igazi és egyetlen főszereplője lesz, szeretete egészen biztosan kijelöli utunkat, és világosan meg fogjuk tudni, mi is a küldetésünk.
Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked a hívást, mellyel anyánk méhétől fogva szólítasz bennünket. Szítsd fel bennünk kegyelmedet, hogy egész lényünkkel válaszoljunk hívásodra, senkit és semmit elébe nem helyezve a Te személyes szeretetednek. Ha pedig hivatásunkban krízist tapasztalunk, adj nekünk erőt, hogy azt szeretetünk próbatételeként értelmezzük, s tudjunk ismét Téged választani, nem elhagyva helyünket, hanem megújítva Irántad való szeretetünket.

Évközi 11. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Krón 24,17-25
Jojáda halála után aztán bementek, s leborultak Júda fejedelmei a király elé s az hódolatuk hatása alatt szabadjára engedte őket. Erre ők elhagyták az Úrnak, atyáik Istenének templomát s a berkeknek meg a faragott képeknek szolgáltak. Erre az Úr megharagudott Júdára és Jeruzsálemre e miatt a vétek miatt. Prófétákat küldött hozzájuk, hogy térjenek vissza az Úrhoz. De bárhogy tiltakoztak is azok, ők nem hallgattak rájuk. Ekkor Isten lelke megszállta Zakariás papot, Jojáda fiát, ő megállt a nép színe előtt s azt mondta nekik: ,,Ezt üzeni az Úr Isten: Miért szegtétek meg az Úr parancsait? Nem fog az javatokra válni! Elhagytátok az Urat, hogy ő is elhagyjon titeket?” Erre ők egybesereglettek ellene s megkövezték őt a király parancsára, az Úr házának udvarán. Joás király nem emlékezett meg arról az irgalmasságról, amelyet az ő atyja, Jojáda vele cselekedett, hanem megölette fiát. Ez, amikor meghalt, így szólt: ,,Lássa és torolja meg ezt az Úr!” Az esztendő fordultával aztán felvonult ellene Szíria hadserege, behatolt Júdába és Jeruzsálembe s megölte a nép valamennyi főemberét, a zsákmányt pedig mind elküldte királyának, Damaszkuszba. Bár csak igen csekély számú szír jött, az Úr a kezükbe adta a végtelen nagy sokaságot, mert elhagyták az Urat, atyáik Istenét. (...)
Mt 6,24-34
Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. Ezért azt mondom nektek: (...) Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja.

Annak igazságát, hogy senki sem szolgálhat két úrnak, gyermekkorunktól fogva halljuk, ismerjük, tapasztaljuk, mégis újra meg újra megpróbálunk ellene szegülni. Joás is megpróbálta, el is érte a büntetés. Nem Isten bosszúja, hanem a két isten közötti megosztottság, amely az ember szívét hasítja ketté. Félelmetes misztérium ez, a sötétség hatalmának legmélyebb titka. A megosztott szívű ember állandóan bizonyítékokat keres, melyek igazolhatnák hűtlenségét. Az ellenkező értelmű jeleket azonban nem képes elviselni, mindenáron szabadulni akar tőlük, ezért kénytelen likvidálni azokat, akik figyelmeztetik arra, hogy nem jó úton jár. Nem veszi észre, hogy az áldozatok száma hiába nő, lelke nem lesz nyugodtabb, és hogy a bűn mechanizmusának alapvető jellemzője, hogy a palackból kiengedett ártó szellem előbb-utóbb szembefordul azzal, aki börtönéből kiszabadította, rátámad és vesztét okozza.
A Biblia szemléletmódja szerint Isten az, aki büntet, de nem úgy, hogy különítéletet tart, hanem úgy, hogy egyszerűen hagyja, hogy a bűn megteremje gyümölcsét. Hiszen az igazság igazság marad akkor is, ha tagadják, és ha valaki nem vesz róla tudomást, kíméletlenül visszaüt. Ebből a kérlelhetetlen folyamatból kitörni csupán jó szándékkal, emberi erőfeszítéssel lehetetlen, hanem csak az Úr kegyelméből megvalósuló teljes fordulattal: egész lényünkkel elfordulva a bálványoktól és odafordulva az egyetlen Istenhez.
Urunk Jézus, Te nem elégszel meg azzal, hogy Istenünknek és Urunknak nevezünk, de szívünk közben bálványoknak hódol, hanem azt várod tőlünk, hogy nap mint nap igent mondjunk Rád, Téged válasszunk, és folyamatosan kiszolgáltassuk életünket Neked. Add meg kegyelmesen, hogy igyekezzünk szüntelenül Veled maradni, de ha mégis eltávolodnánk Tőled, készek legyünk újból és újból visszatérni Hozzád, s szívbéli megtérésünkből új és még bővebb élet fakadjon.

Évközi 11. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Kir 11,1-4.9-18.20
Amikor aztán Atália, Ahaszja anyja, megtudta, hogy a fia meghalt, felkelt, s megölette az összes királyi ivadékot. Jósába, Jórám király lánya, Ahaszja nővére, azonban vette Joást, Ahaszja fiát és ellopta a király megölésre szánt fiai közül dajkájával együtt az ágyasházból s elrejtette Atália elől, hogy meg ne öljék. (...) Aztán felálltak, mindenki fegyverrel a kezében, a templom jobb oldalától az oltár és a templom bal oldaláig a király körül. Erre ő kivezette a királyfit, rátette a koronát s a bizonyságot, aztán királlyá tették és felkenték s tapsolva mondták: ,,Éljen a király.” Amint Atália meghallotta a futkosó nép lármáját, bement a sokasághoz az Úr templomába. Amikor látta, hogy a király az emelvényen áll, amint szokás, mellette énekesek és trombitások s a föld egész népe ujjong és trombitál, megszaggatta ruháit és kiáltotta: ,,Összeesküvés, összeesküvés!” Erre Jojáda pap parancsolt azoknak a századosoknak, akik a sereg parancsnokai voltak és azt mondta nekik: ,,Vezessétek ki őt a templom bekerített részéből s aki utána megy, öljétek meg kardotokkal.” (...) Aztán Jojáda szövetséget szerzett az Úr között meg a király és a nép között, hogy az Úr népe lesznek és a király meg a nép között. Erre bement a föld egész népe Baál templomába s lerontották oltárait s teljesen összetörték képeit, Mattánt, Baál papját pedig megölték az oltár előtt. (...)
Mt 6,19-23
Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is. A test világossága a szem. Ha tehát a szemed jó, egész tested világos lesz, de ha a szemed rossz, az egész tested sötét lesz. Ha pedig a benned lévő fény sötétség, mekkora lesz akkor a sötétség!

A gonoszság által végzett tiszta munka, melyről a mai Olvasmányban olvasunk, megannyiszor megismétlődött – és sajnos, ki tudja, hányszor fog még megismétlődni – a történelem folyamán. Csakhogy nem lehet tökéletes munkát végezni: ahogy Jósába fogta Okoziás fiát, Joást, és titokban elrejtette őt a halálra szánt királyi gyermekek közül, úgy menekült meg a gyermek Jézus is Heródes mészárlása elől. S mindig támad egy apró repedés, nyugtalanító rés a bűn hibátlannak tűnő szövetén. A gonoszság sohasem tud teljes nyugalomra vezetni, a legalaposabb munkát is szorongás, félelem, a kísértő árnyak keltette rettegés követi. A lelkiismeretet sohasem sikerülhet teljesen elhomályosítani, elhallgattatni, legfeljebb új és új bűnökkel elaltatni, hangját elnyomni lehet.
Ugyanakkor azzal is szembesülnünk kell, hogy mindannyiunkban lakozik valami Atália, Heródes és a többi zsarnok lelkületéből. Tekintsünk csak magunkba: vajon nem kísértett meg bennünket is olykor-olykor a gondolat, hogy mennyivel egyszerűbb és jobb volna, ha bizonyos emberek, akik megnehezítik az életünket, akik akadályt jelentenek terveink valóra váltásában, egyszerre megszűnnének létezni? Bizony a szentek nem túlzott alázatból ragaszkodtak hozzá, hogy ők a legnagyobb bűnösök a világon, hanem annak pontos felismeréséből, hogy mi az, ami a sajátjuk, és mi az, amit az Úristen kegyelme hozott létre bennük.
Urunk Jézus, segíts bennünket annak belátásához, hogy kegyelmed nélkül teljes sötétségbe merülnénk, és a legnagyobb gaztettekre is képesek lennénk, egyszersmind mélyítsd el bennünk irgalmasságod művének felismerését, s nyisd meg szemünket és szívünket szabadító csodáidra.

Évközi 11. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Sir 48,1-15
Illés próféta jött ezután; tűzhöz volt hasonló – a szava lángolt, mint a fáklya –, éhínséget hozott rájuk, és megfogyatkozott a száma azoknak, akik gonosz akarattal bosszantották, és nem tudták szívlelni az Úr parancsait. Az Úr szavával elzárta az eget, és három ízben tüzet hozott le az égből. Ilyen dicső volt Illés a csodáival! Ki is dicsekedhetne hozzád hasonlóan, aki felhoztál megholtat az alvilágból, a halál sorsából az Úristen igéje által, aki romlásba döntöttél királyokat, játszva megtörted hatalmukat, és sírba taszítottál ágyukról dicsőségeseket, aki ítéletről értesültél Sínai hegyén, és megtorló büntetésekről a Hóreben, aki királyokat kentél fel megtorlásra, és prófétát tettél meg utódodnak, aki felvitettél tüzes forgószélben, tüzes ló húzta kocsin, akiről meg van írva, hogy az ítélet idején csillapítod az Úr haragját. Kiengeszteled az apa szívét fiával, és helyreállítod Jákob törzseit! Boldogok, akik meglátnak téged, és barátságoddal dicsekednek, mert mi élünk ugyan életünkben, de halálunk után ilyen nevünk nem lesz! Miután Illést a forgószél elrejtette, Elizeus telt el szellemével. Nem félt fejedelemtől életében, és senki sem múlta felül hatalomban. Semmi sem volt számára lehetetlen, sőt még holttestében is prófétai erő lakozott, csodákat vitt véghez életében, és bámulatos dolgokat művelt halálában.
Mt 6,7-15
Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást. (...) Ezért ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg a Gonosztól. (...)

A prófétai lelkek legjellemzőbb sajátja, hogy nem félnek a hatalmasoktól. Nem mintha mentesek lennének a szorongástól, az átvirrasztott éjszakák sötét riadalmától, s nem ismernék a bizonytalan jövő elnyeléssel fenyegető örvényeit. Nem mintha nem lenne tapasztalatuk az emberi szeretet édes bilincseiről. Éppen ellenkezőleg: ők tudják csak igazán, mibe kerül valóban szeretni, a végsőkig, az üdvösségig menően felvállalva azt, aki mellett elkötelezték magukat. Ám tudják azt is, hogy semmi sem menthető meg az örök életre, ami nem Istenben van, és semmi sem igazi és valóságos, ha hazudni kényszerít. Ezért készek a legszebb és legdrágább szeretetkapcsolatot is feláldozni, ha az igazság útján való haladásukban akadályt jelentenek. A próféták tehát nem minden kötöttségtől szabadulni akaró, öntörvényű agglegények, hanem Isten szerelmesei, akik magukat feledve csak őt keresik, s minden emberi félelmen úrrá tudjanak lenni az egyetlen és üdvös félelem, az istenfélelem által. mely világosságot, tisztánlátást ad nekik, amellyel az ember az igazságot minden elé képes helyezni.
Mi is megkaptuk ugyanezt a természetfölötti életet és hitet, s ha nem elégszünk meg azzal, hogy külsőnket csinosítsuk, izmainkat fejlesszük és tehetségünket kamatoztassuk, hanem ezt a legfontosabb talentumunkat, az Igazság ismeretét és a hozzá való ragaszkodást kiműveljük lelkünkben, mi is megkapjuk azt az adományt, hogy félelem nélkül élhetünk.
Illés, Elizeus és a többi próféta példája által serkentsd fel bennünk, Urunk, a vágyat a Neked átadott élet után, hogy Szentlelked egyre szabadabban működjék bennünk és általunk, míg csak egészen magával nem ragad minket az isteni szeretet misztériumának forgószele.

Évközi 11. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Kir 2,1.6-14
Történt pedig, hogy amikor az Úr fel akarta vinni Illést a forgószél által a mennybe, Illés és Elizeus éppen távozóban voltak Gilgálból. Majd azt mondta neki Illés: ,,Maradj itt, mert az Úr engem a Jordánhoz küldött.” Ő azt mondta: ,,Az Úr életére s a te életedre mondom, hogy nem hagylak el.” (...) Miközben így mendegéltek, s menet közben beszélgettek, íme, egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztotta őket egymástól, s Illés felment a forgószéllel az égbe. Amikor ezt Elizeus látta, kiáltott: ,,Atyám, atyám, Izrael szekere és szekérvezetője!” Amikor aztán nem látta többé, megragadta ruháit és kettészaggatta. Aztán felemelte Illés palástját, amely leesett róla, s visszafordult, s megállt a Jordán partján, s Illés palástjával, amely leesett róla, ráütött a vízre, s az nem vált ketté. Erre azt mondta: ,,Hát most hol van Illés Istene?” Aztán ismét ráütött a vízre, s az két felé vált, s Elizeus átment.
Mt 6,1-6.16-18
Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van. Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy a te adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. (...)

Becsüljük meg mesterünket, vándorlásunkban hűséges útitársunkat, mert elérkezik a pillanat, hogy a tüzes szekér tüzes lovakkal szétválaszt minket, s ő mintegy forgószélben a mennybe emelkedik. Ha mindketten Istennek szolgáltunk, és nagy szeretet volt közöttünk, akkor a távozó halálában nem biológiai törvényszerűség, hanem az isteni szeretet hívása lesz nyilvánvalóvá. Akkor nem azt látjuk, hogy haláltusáját vívja, majd szíve egyszer csak megszűnik dobogni, hanem azt, hogy miként Illés, elragadtatik a mennybe.
Éljünk az előző nemzedékek prófétáiból! Ha eltávoztak is az Úrhoz, itt hagyták palástjukat, prófétai hivataluk szimbólumát, hogy azt magunkra öltve megkapjuk megtisztított, tűzben kiégetett lelkületük legjavát. Megtisztult szívvel, Isten jobbján állva a szentekkel és angyalokkal együtt biztatóan tekintenek ránk, s mutatják az utat, hogy mi is bátran keljünk át a vizeken, anélkül, hogy elmerülnénk, míg a leckéket, melyeket nekik meg kellett tanulniuk, mi is egészen meg nem tanuljuk. Emberségünk legszebb, legigazabb története ez.
Köszönjük Neked, Urunk, prófétáidat, akiket azért küldtél, hogy életük felkiáltójelként Rád irányítsa figyelmünket, és áldást hagyva ránk, lelkükből részt adva nekünk segítsenek minket előbbre haladni az életszentség útján. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy példájukat követve elutasítsuk a képmutatást és a szentség hamis látszatait, s bármit teszünk a Te nevedben, szüntelenül csak az Atya tetszését keressük.

Évközi 11. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Kir 21,17-29
Ekkor az Úr szózatot intézett a tesbi Illéshez, ezekkel a szavakkal: ,,Kelj fel, s menj le Ácháb, Izrael királya elé, aki Szamariában van: íme, éppen lemegy Nábót szőlőjébe, hogy azt elfoglalja és mondd neki: Ezt üzeni az Úr: Öltél, s azonfelül foglaltál is! Aztán tedd hozzá: Ezt üzeni az Úr: Ezen a helyen, ahol felnyalták a kutyák Nábót vérét, fel fogják nyalni a te véredet is.” Azt mondta ekkor Ácháb Illésnek: ,,Hát megtaláltál engem, ellenségedet? Ő azt mondta: ,,Megtaláltalak, mert arra adtad magadat, hogy azt tedd, ami gonosz az Úr színe előtt..” (...) Valóban nem volt senki más sem olyan, mint Ácháb, aki arra adta magát, hogy azt művelje, ami gonosz az Úr színe előtt, mivel felesége, Jezabel, felbujtogatta, s aki olyan utálatosságra vetemedett, hogy a bálványokat követte, mint ahogy az amoriták cselekedtek, akiket az Úr elemésztett Izrael fiainak színe előtt. Amikor Ácháb meghallotta ezeket a beszédeket, megszaggatta ruháját, szőrzsákkal födte be testét, s böjtölt és zsákban aludt, s lehorgasztott fővel járt. Erre az Úr szózatot intézett a tesbi Illéshez, ezekkel a szavakkal: ,,Láttad-e, hogy Ácháb megalázta magát előttem? Mivel tehát megalázta magát kedvemért, nem az ő napjaiban hozom rá a nyomorúságot, hanem fia napjaiban hozom a nyomorúságot házára.”
Mt 5,43-48
Hallottátok, hogy azt mondták: „Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.” Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nemde a vámosok is ugyanezt teszik? És ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi rendkívülit tesztek? Nemde a pogányok is ugyanezt teszik? Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes.

Isten veszi észre Ácháb bűnbánatát, nem Illés, szinte siet megosztani örömét, hiszen az Úr és az ő angyalai számára minden megtérés öröm. Sajnos, mi, emberek nem mindig vagyunk így vele. Ahogy Jónás próféta Ninivében, úgy sokan a keresztények közül is alig várják, hogy meglássák a bűnösök végső bukását, megszégyenülését, pusztulását.
Az igazi szentség ott kezdődik, amikor szívből tudunk örülni mások bűnbánatának, illetve őszintén tudunk imádkozni megtérésükért. Lisieux-i Szent Teréz csupán egyetlen jelet kért az Úristentől, hogy hallgassa meg a halálra ítélt rablógyilkos, Pransini megtéréséért mondott imádságát, s a jelet meg is kapta: az elítélt a kivégzése előtti utolsó pillanatban megcsókolta a feléje nyújtott feszületet. Ez is egyfajta anyaság: a mennyek országa számára szülni lelkeket. Ezt élte át Szent Pál, mikor azt írta: „A szülés kínjait szenvedem értetek.” S ez valósul meg az őszinte ellenségszeretetben is, amelyről a mai Evangéliumban hallunk.
Urunk, Jézus Krisztus, aki kereszthalálodat ellenségeidért, a világ minden bűnöséért ajánlottad fel áldozatul, taníts meg minket arra a leckére, melyet Illésnek is meg kellett tanulnia. Ne engedd, hogy megelégedjünk annak tudatával, hogy mi a kiválasztottak közé tartozunk, hanem szítsd fel bennünk kegyelmeddel a vágyat a bűnösök megtérésére, s add, hogy őszinte bűnbánatuk láttán együtt örvendezzünk Veled és Általad az Atyával.

Évközi 11. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Kir 21,1-16
Ezen események után ez történt. Volt abban az időben a jezraeli Nábótnak egy szőlője Jezraelben, Áchábnak, Szamaria királyának palotája mellett. Szólt azért Ácháb Nábótnak, s azt mondta: ,,Add nekem szőlődet, hogy zöldségeskertet csináljak magamnak belőle, mivel szomszédságomban, a házam mellett van, s én egy jobb szőlőt adok érte neked, vagy ha inkább úgy tetszik, annyi értékű ezüstöt, amennyit ér.” Nábót azt felelte neki: ,,Mentsen meg az Úr attól, hogy odaadjam neked atyáim örökét!” (...) Polgártársai, a vének és a főemberek, akik vele a városban laktak, úgy is cselekedtek, amint Jezabel meghagyta nekik, s amint meg volt írva a levélben, amelyet nekik küldött: böjtöt hirdettek, s Nábótot a nép elsői közé ültették, s odavittek két ördögfia embert, s leültették őket vele szemben, s azok, tudniillik ezek a szinte ördögi emberek, ezt a tanúságot mondták ellene az egész sokaság előtt: ,,Káromolta Nábót Istent s a királyt” – amiért is kivitték őt a városon kívülre, s agyonkövezték. (...) Amikor Jezabel meghallotta, hogy Nábótot megkövezték, s az meghalt, ő így szólt Áchábhoz: ,,Kelj fel, s foglald el a jezreeli Nábót szőlőjét, aki nem hallgatott rád, és nem akarta azt pénzért odaadni, mert Nábót nem él, hanem meghalt.” Amikor ezt Ácháb meghallotta, azt tudniillik, hogy Nábót meghalt, felkelt, s lement a jezreeli Nábót szőlőjébe, hogy elfoglalja.
Mt 5,38-42
Hallottátok, hogy azt mondták: „Szemet szemért, és fogat fogért.” Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki pereskedni akar veled és el akarja venni a köpenyedet, engedd át neki a ruhádat is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj.

Nekünk, vallásos, hívő embereknek is szólnak az olyan véres történetek, mint amelyet a mai Olvasmányban olvasunk, s arra figyelmeztetnek, hogy az isteni törvény legkisebb megszegése, a felebarát ellen elkövetett legcsekélyebb bűn is egy-egy lépés a gyilkosság felé. Hiszen a bűn sohasem elszigetelt cselekedet, hanem lavinaszerű láncreakciót előidéző jelenség; minél jobban belebonyolódik az ember, annál tehetetlenebbül sodródik, s annál jobban kényszerítve érzi magát, hogy folytassa, amit elkezdett. A gyilkosság pedig előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik, mert a bűnösnek elviselhetetlenül útjában lesz az igaz, és céljai elérésére, lelkiismeretének megnyugtatására nem talál már más módot, mint a fizikai megsemmisítést. És itt nemcsak az őrült diktátorok által levezényelt koncepciós perekre és tömeges kivégzésekre kell gondolnunk, hanem a hasonló nagyságrendű magzatgyilkosságokra is, vagy az eutanáziára, melyeknek hátterében ugyanaz a gátlástalan, megfékezhetetlen önzés húzódik meg.
Felmerül a kérdés, mi az egyén felelőssége egy olyan társadalomban, amely szentesíti a gyilkosságnak durvább vagy kifinomult formáit? Lehet-e ez alól kivonnunk magunkat? Remélhetünk-e felmentést és kíméletet megalkuvásaink miatt? Emberinek nevezhető-e egyáltalán az az élet, amely mások erőszakos halálából sarjad? Ha mindezt becsületesen végiggondoljuk, nemigen juthatunk más következtetésre, mint hogy az emberi léthez – nemcsak a keresztény, hanem egyáltalán: az emberhez méltó léthez – ebben a bűntől sebzett világban a vértanúság lehetősége szükségszerűen hozzátartozik.
Urunk Jézus, segíts minket Szentlelkeddel, hogy többre törekedjünk, mint a mindenáron való túlélésre, mely kifordít önmagunkból, és megfoszt emberi méltóságunktól. Add meg, kérünk, az állhatatosság és a Hozzád való hűség kegyelmét, mely akkor, mikor erőszakot szenvedünk, képessé tesz felülemelkedni az erőszak logikáján, és a Te értünk vállalt áldozatod halált legyőző erejéről s a győztes feltámadás reményéről tanúskodik.

Évközi 11. vasárnap

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Ez 17,22-24
Így szól az Úr Isten: ,,Akkor majd én is veszek egy ágat a magas cédrusfa tetejéről és elültetem; ágainak tetejéről egy gyönge ágat letörök, és elültetem egy magas és kiemelkedő hegyen. Izrael magas hegyén ültetem el, kisarjadzik majd és gyümölcsöt terem, és nagy cédrussá lesz; alatta laknak majd a madarak mind, és fészket rak valamennyi szárnyas lombjainak árnyékában; Akkor megtudja majd a vidék minden fája, hogy én, az Úr, aláztam meg a magas fát és magasztaltam fel az alacsony fát; hogy én szárítottam ki a zöldellő fát és borítottam virágba a száraz fát. Én, az Úr, szóltam, és meg is cselekedtem!”
2Kor 5,6-10
Ezért mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben élünk, távol járunk az Úrtól, mert hitben járunk, és nem szemlélésben. De bizakodunk, s jobban szeretnénk kiköltözni a testből, és elérkezni az Úrhoz. Ezért igyekszünk is neki tetszeni, akár nála vagyunk, akár távol élünk tőle. Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy mindenki elvegye a bérét, aszerint, hogy jót vagy gonoszat cselekedett testében.
Mk 4,26-34
,,Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szór a földbe. Azután már akár alszik, akár ébren jár éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik, maga sem tudja, hogyan. Mert a föld magától termi meg először a hajtást, aztán a kalászt, majd a fejlett szemet a kalászban. Mikor pedig megérett a termés, azonnal sarlót vág bele, mert elérkezett az aratás.” Majd így szólt: ,,Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan az, mint a mustármag. Amikor a földbe vetik, kisebb minden magnál, amely a földön van; de ha elvetették, felnő és nagyobb lesz minden veteménynél. Olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészkelhetnek az ég madarai.” Sok ilyen példabeszédben hirdette nekik az igét, hogy meg tudják érteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk; tanítványainak azonban külön megmagyarázta mindegyiket.

Természetesen cselekednünk is kell, hogy Isten országa kibontakozzék bennünk és közöttünk, mégis ez valami olyan öntörvényű valóság, amely a maga erejéből, saját természete szerint növekszik, mint a földbe vetett mag. Nem lehet hozzátenni, sem elvenni belőle, siettetni vagy visszatartani, mert azzal csak ártanánk neki. A szentek nem avatkoztak bele túlbuzgó módon az isteni élet növekedésébe, hanem egyszerűen engedték, hogy a kegyelem egyre jobban birtokba vegye őket. Innen forrásozott az a lelki béke és nyugalom, amely betöltötte életüket: tudtak nyugodtan aludni és sokat fáradni anélkül, hogy feszültekké, idegesekké lettek volna; képesek voltak egyik napról a másikra megválni életük nagy művétől és szembenézni a halállal.
Ez az isteni mag nem csupán az egyes ember szívében van elrejtve, s növekszik napról napra, hanem az Egyházban, Krisztus Titokzatos Testében is. Emiatt nagyon veszélyes megbolygatni a szent hagyomány által megszentelt liturgiát, a hitigazságok összefüggő rendszerét, a szilárd alapokon nyugvó keresztény erkölcstant, mert az megakadályozza a szerves fejlődést. (És tudjuk, hogy nemcsak az Isten által elvetett mag, hanem a gonosz magvetése is észrevétlenül kezd kicsírázni, növekedni, terebélyesedni, és hozza meg a maga termését.) A példabeszéd végül érvényes a történelemre is: az evangélium az elvetett mag, mely lassan, de ellenállhatatlanul kibontakozik az emberiség történelme folyamán. Egy győztes ügynek vagyunk az elkötelezettjei, akár látszik, akár nem. Az emberiség jövője nem lehet más, mint a Jézus Krisztus meghirdette Isten országa, az isteni és emberi személyek szeretetben való közössége.
Urunk, Jézus Krisztus, az isteni Ige magvetője, segíts, hogy megtanuljuk a leckét, és ne ügybuzgó tevékenységünktől várjuk Isten országának terjedését, hanem egyre jobban engedjük, hogy az evangéliumi élet a maga belső törvényei szerint átalakítsa gondolkodásunkat, akaratunkat, érzelmeinket és emberi kapcsolatainkat. Add, hogy ez az élet kiáradjon környezetünkre is, és mind többeket vonjon be abba a szeretetáramlásba, melynek központja Te vagy az Atyával és a Szentlélekkel együtt.

Évközi 10. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Kir 19,19-21
Elindult tehát onnan Illés és ráakadt Elizeusra, Sáfát fiára, aki éppen szántatott tizenkét iga marhával, s maga is egyike volt azoknak, akik a tizenkét iga marhával szántottak. Erre Illés odament hozzá, s rávetette palástját. Ő tüstént otthagyta a barmokat, s utána futott Illésnek, s azt mondta: ,,Hadd csókoljam meg, kérlek, apámat s anyámat, s aztán majd követlek.”' Ő azt mondta neki: ,,Eredj csak és térj vissza, mert ami az én dolgom volt, megtettem veled.”' Miután visszatért tőle, vett egy iga marhát, levágta, a marhák ekéjével megfőzte a húst, odaadta a népnek, hogy egyenek, aztán felkelt, elment, s követte Illést, s a szolgája lett.
Mt 5,33-37
Szintén hallottátok, hogy azt mondták a régieknek: ,,Ne esküdj hamisan, hanem add meg az Úrnak, amire esküdtél!” Én viszont azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: se az égre, mert az az Isten trónja, se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy király városa. A fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek: igen, igen, nem, nem; ami ezeknél több, a gonosztól van.

Miután Illés prófétai köpenyét rádobta, senki nem várhatja el Elizeustól, hogy továbbra is ott maradjon szántani. Ennél sokkal fontosabb dolga van: keresni és hirdetni az Igazságot. Az a nemzedék, amelynek nincs szüksége a prófétára, a költőre, az igazság kimondójára, biztos lehet abban, hogy közel van a pusztulás. Ma vajúdó korszakot élünk; őrült, szó szerint megőrült igény van a prófétára: minden, ami hasonlít hozzá, vagy csak távolról is emlékeztet rá, milliók érdeklődését kelti fel. Ez már jó jel, jóllehet sokkal több a hamis próféta, mint az igaz. Minden keresztény nemzedékben élnek álkeresztények, hazugok, farizeusok, bűneikkel szakítani nem tudók, de vannak igazi szentek és próféták is.
Az Egyház mélységeit figyeljük, ne csupán a felszínét! Ne a hamis prófétákat nézzük, hanem azt, ahogy egy korábbi nemzedék Illései az új nemzedék Elizeusaival találkoznak. Legyenek áldottak atyáink és nagyatyáink, akik mielőtt elragadtattak körünkből, ránk hagyták palástjukat: „igen, igen”-t, „nem, nem”-et mondó szívük és beszédük tisztaságát, nagylelkű odaadásukat, állhatatos hitüket. Mi mindnyájan prófétajelöltek vagyunk, ha teljes szívvel hiszünk Jézus Krisztusban. Illés palástját viseljük, s vele együtt kell átmennünk Beerseba pusztájának tisztítótüzén, és megízlelnünk Hóreb hegyén Isten csöndjét.
Urunk Jézus, szítsd fel szívünkben a prófétaság Lelkét, hogy bátran és megalkuvás nélkül tanúskodjunk Isten országáról, Rólad ,és akinek szeretetét életeddel és haláloddal kinyilatkoztattad: az Atyáról. Tisztítsd meg beszédünket, hogy legyen igen, igen, nem, nem, világosan megkülönböztetve Isten igazságát e világ hamisságától, s add meg kegyelmesen, hogy kortársaink számára váljék prófétai igehirdetéssé egész életünk.

Évközi 10. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Kir 19,9a.11-16
Amikor odaért, megszállt a barlangban. Ekkor íme, az Úr szózatot intézett hozzá, e szavakkal: ,,Mit művelsz itt, Illés?” Azt mondta erre neki: ,,Jöjj ki, s állj a hegyre az Úr elé,” s íme, ott elvonul az Úr, s az Úr előtt nagy és erős szélvész, amely hegyeket forgat fel és sziklákat zúz össze, s a szélvészben nincs az Úr – s a szélvész után földrengés, s a földrengésben nincs az Úr – s a földrengés után tűz, s a tűzben nincs az Úr – s a tűz után enyhe szellő susogása. Amikor ezt Illés meghallotta, palástjával eltakarta arcát, s kiment, s kiállt a barlang ajtajába. Ekkor íme, egy hang szólt hozzá, s azt mondta: ,,Mit művelsz itt, Illés?” Ő azt felelte rá: ,,Nagyon buzgólkodtam az Úrért, a seregek Istenéért, mert Izrael fiai elhagyták szövetségedet, lerontották oltáraidat, megölték prófétáidat karddal, egyedül én maradtam meg, s most nekem is életemre törnek, hogy elvegyék.” (...)
Mt 5,27-32
Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: „Ne paráználkodj!” Én viszont azt mondom nektek, hogy mindaz, aki asszonyra néz azért, hogy megkívánja őt, már paráználkodott vele a szívében. Ha pedig a jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és dobd el magadtól; mert jobb neked, hogy elvesszen egy a testrészeid közül, mint hogy az egész testedet a gyehennára vessék. És ha a jobb kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt és dobd el magadtól; mert jobb neked, hogy elvesszen egy a testrészeid közül, mint hogy az egész tested a gyehennára jusson. Azt is mondták: „Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet.” Én viszont azt mondom nektek, hogy mindaz, aki elbocsátja feleségét – kivéve a paráznaság esetét –, házasságtörővé teszi, és aki elbocsátott nővel összeházasodik, házasságot tör.

Mi, bűnös emberek tudva-tudatlanul folyton azon mesterkedünk, hogy Istent saját dicsőségünk elősegítőjévé, eszközévé tegyük. Ez a törekvés nem egy kicsit más, mint amit Isten akar, hanem homlokegyenest az ellenkezője. Emiatt kétszeresen fájdalmas és megbotránkoztató, ha az Egyházban ugyanaz a becsvágy, karrierizmus, hatalomra törés érvényesül, mint amelynek törvényei az istentelen világot is uralják, csak ráadásul vallási köntösbe bújtatva, Istenre, Jézus Krisztusra és az evangéliumra hivatkozva.
Ezért nagy áldás számunkra a beersebai puszta tapasztalata, mellyel Isten nem megalázni akar minket, hanem felkészíteni arra, hogy kinyilatkoztassa nekünk végtelen gyöngédségét, irgalmát, szelídségét. Mert hogyan is ismerhetnénk fel az enyhe szellő suttogásában az Úristen jelenlétét mindaddig, míg a mi szívünk kemény, irgalmatlan és másokra villámokat lehívó? Előbb össze kell törnünk, meg kell ízlelnünk a kiszolgáltatottságnak a halálhoz hasonló feneketlen mélységét, és megtanulnunk alázatosan könyörögni az egyetlen szabadító Istenhez. Kármeltől Hóreb hegyéig Beerseba pusztáján vezet az út...
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy amikor megengeded, hogy tekintélyünk egy pillanat alatt odalegyen, dicsőséges művünk összedőljön, és akár még életünk is veszélybe kerüljön, valójában irgalmat gyakorolsz velünk, és szeretetedről adsz kinyilatkoztatást nekünk. Segíts felismernünk ezekben a történésekben, fájdalmas tapasztalatokban a szabadulás útját, mert jobb nekünk, ha valamit elveszítünk ebben a földi életben, mint az, hogy épségben megússzuk, de a lelkünk kárát vallja, s az üdvösségünk veszélybe kerüljön.

Évközi 10. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Kir 18,41-46
Majd azt mondta Illés Áchábnak: ,,Menj fel, egyél, s igyál, mert nagy eső zuhogása hallatszik.”' Fölment Ácháb, hogy egyen, s igyon, Illés pedig felment a Kármel csúcsára, lekuporodott a földre, arcát térdei közé tette, s azt mondta legényének: ,,Menj fel, s nézz a tenger felé.”' Ez, miután felment és arrafelé tekintett, azt mondta: ,,Nincs semmi sem.”' Erre ő ismét szólt neki: ,,Menj vissza, hétszer.”' Hetedik alkalommal aztán íme, egy kis felhőcske szállt fel a tengerből, akkora, mint az ember lábnyoma. Erre ő így szólt: ,,Eredj fel és mondd Áchábnak: Fogass be szekeredbe, s menj le, hogy meg ne akadályozzon az eső.”' Alighogy egyet-kettőt fordult, íme, elsötétedett az ég, s felhő, szél és hatalmas eső támadt. Felült tehát Ácháb és elment Jezreelbe, Illést pedig megszállta az Úr ereje, s ő felövezte derekát, s futott Ácháb előtt, amíg Jezreelbe nem ért.
Mt 5,20-26
Mert mondom nektek: ha a ti igazságtok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába. Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: „Ne ölj; aki pedig öl, méltó az ítéletre.” Én viszont azt mondom nektek, hogy mindenki, aki haragszik testvérére, méltó az ítéletre. Ha valaki azt mondja a testvérének: „Oktalan”, méltó a főtanács ítéletére; aki pedig azt mondja: „Bolond”, méltó a gyehenna tüzére. Amikor tehát fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj, és ajánld föl adományodat. Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton; nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, semmiképp sem jössz ki onnan, amíg meg nem fizeted az utolsó fillért.

Illés és a király, akik korábban halálosan gyűlölték egymást, most a Kármel-hegyi siker után mint két jó barát beszélnek egymással. Illésnek még arra is gondja van, hogy figyelmeztesse a királyt, meg ne ázzon. A politikai és a vallási hatalom, íme, ismét egymásra talált. Illés történetén keresztül tanítást kapunk arról, hogy Isten nem hagyja el prófétáját akkor sem, ha az kétes vállalkozásba kezd, mert hűséges Isten, aki nem vonja vissza kegyelmi adományait, de Illésnek a szenvedések égető kohójában megtisztulva kell megtanulnia, hogy Isten akarata nem az, hogy a nevében végbevitt csodák által Illést hatalmat és tekintélyt szerezzen, és elnyerje az uralkodó kegyeit, hanem hogy mindenkor, minden körülmények között az ő igazságáról tanúskodjon, akár a királlyal szemben is. A próféta számára nem az a dicsőség, hogy a király lelkiatyja lehet, hanem az, hogy az Úrhoz való hűségéért üldöztetést és megaláztatást szenvedhet.
Az állam és az államhatalom lényegében Isten akaratára vezethető vissza, hiszen Isten az embert közösségi lénynek teremtette. Az eredeti bűn azonban a közösségi létet és viszonyrendszert is megrontotta, így akinek hatalom van a kezében, ki van téve az aránytévesztésnek, az elbizakodottságnak, az önimádatnak. Ne legyünk naivak: Jezabel, a hatalomtól megrészegült, mértéket és egyensúlyt vesztett vezető elit képviselője minden társadalomban, minden szervezetben jelen van, függetlenül az államformától és a szervezet jellegétől. Ezért a keresztényeknek az a hivatásuk, hogy miközben elfogadják a világi hatalom képviselőit, és imádkoznak értük, nem a mindenkori hatalom érdekeit szolgálják, még kevésbé kiszolgálják, hanem szelíd, de határozott kritikával viszonyulva hozzá, rajta keresztül Isten akaratának engedelmeskednek.
Urunk Jézus, óvj meg minket attól, hogy bármilyen nemes célt isteníteni kezdjünk, s többé ne a Te akaratodat keressük, hanem valami mást. Őrizz meg attól is, hogy a hatalmasok kegyeit keressük, és abban tetszelegjünk, hogy milyen rangot, elismerést, kitüntető kegyet nyertünk tőlük. Ha hatalmat gyakorlunk, időről időre szembesíts aránytévesztésünkkel, kontrollvesztésünkkel, vakfoltjainkkal. Ne engedd, hogy beérjük az írástudók és farizeusok igazságával, hanem segíts kegyelmeddel, hogy egyedül a Te igazságodat keressük és szolgáljuk, amely bevezet a mennyek országába.

Évközi 10. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Kir 18,20-39
Ácháb elküldött Izrael valamennyi fiához, s egybegyűjtötte a prófétákat a Kármel hegyére. Ekkor Illés odalépett az egész nép elé és azt mondta: „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, kövessétek azt.” A nép azonban egy szót sem felelt neki. Erre Illés azt mondta a népnek: „Én maradtam meg egyedül az Úr prófétái közül: Baál prófétái pedig négyszázötvenen vannak. Adjatok nekünk két fiatal bikát, aztán ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, s vágják darabokra, s tegyék a fára, de tüzet ne tegyenek alája: én pedig majd a másik bikát készítem el és teszem a fára, s tüzet szintén nem teszek alája. Hívjátok segítségül isteneitek nevét, én meg majd segítségül hívom az én Uram nevét, s amelyik Isten tűz által meghallgat, az legyen az Isten.” Erre az egész nép azt felelte: „Helyes indítvány!” Azt mondta tehát Illés Baál prófétáinak: „Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát, s készítsétek el – elsőknek, mert ti vagytok többen –, s hívjátok segítségül isteneitek nevét, de tüzet ne tegyetek alája.” Miután ők átvették a bikát, amelyet nekik odaadott, elkészítették, s reggeltől délig hívogatták Baál nevét, s azt mondták: „Baál, hallgass meg minket.” De nem jött egy hang sem, s nem felelt senki sem, hiába ugrándoztak az oltár körül, amelyet készítettek. Amikor aztán már délre járt, így gúnyolódott velük Illés: „Hangosabban kiáltsatok, hiszen isten ő! Talán éppen beszélget, vagy a fogadóban van, vagy úton, vagy bizony tán alszik, hadd ébredjen fel.” Hangosabban kiáltoztak tehát és szokásuk szerint késekkel s tőrökkel vagdalták magukat, amíg el nem borította őket a vér. Amikor aztán elmúlt a dél, és prófétálásuk közben eljött az az idő, amikor az ételáldozatot szokták bemutatni, s nem hallatszott egy hang sem, és nem felelt és nem hallgatta meg az imádkozókat senki sem, azt mondta Illés az egész népnek: „Gyertek hozzám.” Amikor aztán a nép eléje járult, helyreállította az Úr lerombolt oltárát – vett ugyanis tizenkét követ, Jákob fiai törzseinek száma szerint, akihez szólt az Úr szava: „Izrael legyen a neved,” és oltárt épített e kövekből az Úr nevében –, s mintegy két barázda széles vízárkot készített az oltár köré, aztán elrendezte a fát, földarabolta a bikát, rátette a fára és azt mondta: „Töltsetek meg négy vedret vízzel, s öntsétek rá az egészen elégetendő áldozatra, meg a fára.” Aztán ismét azt mondta: „Másodszor is tegyétek meg ezt.” Amikor másodszor is megtették, azt mondta: „Harmadszor is tegyétek meg ugyanezt.” Megtették harmadszor is, úgyhogy folyt a víz az oltár körül, s az árok medre is megtelt. Amikor aztán eljött az egészen elégő áldozat bemutatásának ideje, odalépett Illés próféta, s azt mondta: „Uram, Ábrahámnak, Izsáknak s Izraelnek Istene, mutasd meg ma, hogy te vagy Izrael Istene, meg hogy én a te szolgád vagyok és hogy a te parancsodra cselekedtem mindezt. Hallgass meg, Uram, hallgass meg engem, hogy megtanulja e nép, hogy te, az Úr, vagy az Isten, s hogy te térítetted vissza ismét szívüket.” Ekkor lecsapott az Úr tüze, és megemésztette az egészen elégő áldozatot, meg a fát, a köveket és a port, s felitta a vizet, amely az árokban volt. Amikor látta ezt az egész nép, arcára borult, s azt mondta: „Az Úr az Isten, az Úr az Isten!”
Mt 5,17-19
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy visszavonjam a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem hogy beteljesítsem. Mert bizony, mondom nektek: amíg el nem múlik az ég és a föld, egy ióta vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában; aki pedig megteszi és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában.

A mai Olvasmányban szereplő jelenet első olvasatra Isten dicsőségének kinyilvánulása és Illés próféta győzelme. A valóságban azonban ez csak a bűnbeesett ember eltorzult képe Isten dicsőségéről és hatalmáról. Illés győzelme ezért szükségszerűen bukásba torkollik: győzelmi mámorában a Kármel-hegyi áldozat után mind egy szálig megöleti Baál prófétáit, utána viszont menekülnie kell Jezabel haragja elől, s hamarosan odáig jut, hogy már saját halálát kívánja. Isten azonban elvezeti Hóreb hegyére, és ott az enyhe szellő suttogásában kinyilatkoztatást ad neki dicsőségének egészen más természetéről.
Jézus keresztje mellett a farizeusok és írástudók a Kármel-hegyi áldozathoz hasonló erődemonstrációt vártak: „Szállj le a keresztről, és hiszünk neked!” Jézus azonban nem megy bele ebbe a logikába, mert ha megtenné, ellenfelei nem neki hinnének, legfeljebb beteg és megalomániás istenfogalmukat látnák bizonyítva. Jézus nem azt akarja, hogy meggyőződvén isteni hatalmáról engedelmesen felsorakozzunk mögötte, mert ez nem hit és nem megtérés lenne, hanem csak az erő elismerése. Hogy kinyilvánítsa Istennek a gyöngeségben megmutatkozó erejét, Jézus ugyanazt a jelet használja, mint amelyet Illés megtapasztalt Hóreb hegyén: az enyhe szellővel, utolsó leheletével nyilatkoztatja ki Isten jelenlétét és Istennek a mi hatalomról alkotott fogalmunktól gyökeresen eltérő mindenhatóságát.
Urunk Jézus, Te nem erővel kikényszerített „megtérést” kívánsz tőlünk, hanem arra hívsz, hogy szívből Hozzád forduljunk. A Te törvényt és prófétákat beteljesítő szent halálod és feltámadásod által taníts meg arra, hogy Isten ereje más, mint ahogy mi elképzeljük, s hogy életünk csúcspontja nem a Kármel, hanem a Hóreb hegye. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ahelyett, hogy a tüzes istennyilát akarnánk lehívni az égből, Szentlelked tüzétől lángra lobbantva tegyünk tanúságot a Te szereteted mindennél erősebb hatalmáról.

Évközi 10. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Kir 17,7-16
Napok múltával azonban kiszáradt a patak, mert nem volt eső az országban. Ezért az Úr szózatot intézett hozzá, ezekkel a szavakkal: ,,Kelj fel, s eredj a szidoniak Száreftájába, s tartózkodj ott: íme, meghagytam ott egy özvegyasszonynak, hogy tápláljon téged.”' Felkelt és elment Száreftába. Amikor a város kapujához ért, meglátott egy özvegyasszonyt, aki fát szedegetett. Megszólította, s azt mondta neki: ,,Adj nekem egy kis vizet valami edényben, hadd igyam.”' Amikor aztán az elment, hogy hozzon, ő így kiáltott utána: ,,Hozz nekem, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.”' Az ezt felelte: ,,Az Úrnak, a te Istenednek életére mondom, hogy nincs semmiféle kenyerem, csak egy maroknyi lisztem a vékában s egy kis olajam a korsóban: éppen egy pár darabka fát szedek, hogy elkészítsem azt magamnak s fiamnak, hogy megegyük, s azután meghaljunk.”' Azt mondta neki Illés: ,,Ne félj, csak eredj, s tégy, ahogy mondtad. Először azonban nekem készíts abból a lisztecskéből egy kis hamuban sült lepényt, s hozd ki azt nekem. Magadnak és fiadnak azután csinálj. Ezt üzeni ugyanis az Úr, Izrael Istene: ,,Nem ürül ki lisztes vékád, s nem apad el olajos korsód mindaddig, amíg esőt nem ad az Úr a föld színére.” (...)
Mt 5,13-16
Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, mint hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.

Az ókori ember szemében a férfi magasabb rendű lény, mint a nő; az izraelita szemében az izraelita, mint a pogány; a házasember, mint az özvegy. Ez a Szidon vidéki özvegyasszony tehát Illés próféta szemében háromszorosan is lenézett, az emberi élet legmélyebb pontján áll. Isten mégis azt akarja, hogy éppen tőle kérjen és kapjon segítséget, mert meg akarja tanítani neki, hogy a legkisebbnek az irgalmas szeretetére is rászorul. Illés nem szerezhetne hiteles tapasztalatot Isten irgalmasságáról és nem tehetne tanúságot róla, ha nem élné át ezt a kiszolgáltatottságot.
És nemcsak a prófétaképzésnek, hanem a kereszténnyé válásnak is kihagyhatatlan állomása annak tapasztalata, hogy ki vagyunk szolgáltatva másoknak, rászorulunk egy másik ember – sokszor a pogány, a kívülálló, a lenézett – segítségére. Az irgalmasság e leckéje nélkül a kicsiny, a nyomorult, a rászoruló iránti részvétünk, irgalmasnak gondolt cselekedetünk könnyen lehet, hogy csak önelégült és bántó leereszkedés lesz.
Urunk Jézus, Te őszinte irgalommal hajoltál le a kicsinyhez, amikor Szidon vidékén járva megkönyörültél egy pogány asszonyon, és állhatatos könyörgését hallva meggyógyítottad gyermekét. Te magad vagy a világ világossága és a föld sója, mi viszont önmagunktól sötétség és íztelenség vagyunk, s irgalmunk gyakran csak a gőg álcázott formája. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy megtanuljuk az irgalmasság leckéjét, isteni természetedből részesedve valóban irgalmas szívű testvérekké váljunk, s ezáltal felragyogtathassuk az igazi reményt a sok hamis csillogástól, mesterséges íztől megcsömörlött, kiábrándult és fásult világnak.

Szent Barnabás apostol

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

ApCsel 11,21b-26;13,1-3
Az Úr keze velük volt, úgyhogy a hívek nagy számban tértek meg az Úrhoz. Hírük eljutott a jeruzsálemi egyház fülébe, ezért elküldték Barnabást Antióchiába. Amikor odaérkezett és látta Isten kegyelmét, megörült, és mindnyájukat arra buzdította, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban, mert derék férfi volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagy tömeg csatlakozott az Úrhoz. Barnabás azután elutazott Tarzusba, hogy felkeresse Sault, és mikor megtalálta, elhozta Antióchiába. Egy álló esztendőn át jelen voltak az összejöveteleken, s nagy tömeget tanítottak. Antióchiában nevezték először a tanítványokat keresztényeknek. Az antióchiai egyházban több próféta és tanító is volt, köztük Barnabás és Simon, akit Nigernek neveztek, a cirenei Lúciusz, továbbá Manaén, Heródes negyedes fejedelem tejtestvére, és Saul. Miközben ezek az Úr szolgálatát végezték és böjtöltek, a Szentlélek azt mondta nekik: „Különítsétek el nekem Sault és Barnabást a munkára, amelyre meghívtam őket!” Erre böjtöt tartottak, imádkoztak, rájuk tették kezüket, azután útnak indították őket.
Mt 10,7-13
Menjetek és hirdessétek: ,,Elközelgett a mennyek országa!” Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok! Ne legyen se aranyatok, se ezüstötök, sem rézpénz az övetekben, sem úti tarisznyátok, se két köntösötök, se sarutok, se bototok! Méltó ugyanis a munkás az eledelére. Ha egy városba vagy faluba bementek, tudakozódjatok, hogy ki az arra méltó benne, és maradjatok ott, amíg tovább nem mentek. Amikor beléptek a házba, köszöntsétek azt! Ha méltó rá a ház, szálljon rá a ti békétek; ha pedig nem méltó, a békétek térjen vissza hozzátok.

A hivatások ügye nemcsak Isten ügye, hanem a miénk is. Isten országának kibontakozása nem felülről vezérelt program, hanem emberi kapcsolatokon, szabad döntéseket és kezdeményezőkészséget igénylő cselekvéseken keresztül valósul meg. A hivatások ébresztése Isten dolga, de az Isten ébresztette hivatások ápolása és nevelése a mi feladatunk. Ennek egyik nélkülözhetetlen feltétele az Apostolok cselekedeteiben ma olvasott együttes tanúságtétel, közös igehirdetés. Fontos, hogy az ifjú levita tartozzon valakihez, aki már régebb óta az apostolkodásban dolgozik, és együtt hirdessék az igét. Az Isten igéje ugyanis nem csupán munkatársakat nevel, hanem a legmélyebb testvériséget alakítja ki közöttük, amely felülmúlja a vér szerinti összetartozást is. Az apostolutód nevelésének megvan a maga belső törvénye, amit még nyilvánvaló külső szükségre hivatkozva sem szabadna felrúgni, fiatal papokat idő előtt egyedül hagyva egy vidéki plébánián, esetleg még fél tucat filíát is a nyakukba varrva.
A másik, nem kevésbé fontos dolog Isten imádása és a böjt, vagyis a test és a lélek teljes megnyílása, hogy meghalljuk és helyesen értsük a Szentlélek szavát, és a megfelelő személyeket válasszuk ki a különféle szolgálatokra. Az együtt végzett imádság és böjtölés tisztánlátással, érdek nélküli figyelemmel, belső szabadsággal ajándékozza meg a közösséget, mely nélkül nem lehet igazán jó döntést hozni. Ha azonban egy keresztény család, szerzetesi közösség, egyházközség tagjai hol a Szentlélekre hallgatnak, hol meg saját elgondolásaikat követik, ott hamarosan külső-belső zűrzavar támad. Csak a következetesen a Lélek utasításaira figyelő közösség vállalkozhat olyan nagy feladatra, mint a pogányok megtérítésének Barnabás és Saul napjaitól a mai napig és az idők végéig tartó hatalmas missziója.
Urunk, Jézus Krisztus, add kegyelmedet, hogy komolyan vegyük azt a küldetést, melyet választott szolgáidra bíztál, s ne restelljünk imádkozni és böjtölni, így téve készségessé szívünket a Lélek sugallatainak meghallására, és támogatva testvéreinket, akiket az igehirdetés munkájára hívtál.

Évközi 10. vasárnap

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Ter 3,9-15
Az Úr Isten azonban szólította az embert: »Hol vagy?« Az így válaszolt: »Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.« Erre megkérdezte tőle: »Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Csak nem ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél?« Az ember azt felelte: »Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem.« Az Úr Isten ekkor megkérdezte az asszonyt: »Miért tetted ezt?« Ő így felelt: »A kígyó rászedett és ettem.« Ekkor az Úr Isten így szólt a kígyóhoz: »Mivel ezt tetted, légy átkozott minden állat és földi vad között; a hasadon járj, és port egyél életed valamennyi napján! Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.«
2Kor 4,13-5,1
Mivel azonban a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amiről írva van: »Hittem, azért szóltam«, mi is hiszünk, és ezért beszélünk. Hiszen tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, minket is fel fog támasztani Jézussal, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére. Éppen ezért nem csüggedünk el, sőt, még ha a mi külső emberünk romlásnak indul is, a belső emberünk mégis napról napra megújul. Ez a mi mostani, könnyű szenvedésünk ugyanis a dicsőségnek igen nagy, örök mértékét szerzi meg nekünk. Ha nem a látható dolgokra figyelünk, hanem a láthatatlanokra. Mert a látható: ideigvaló, a láthatatlan pedig örökkévaló. Tudjuk ugyanis, hogy ha ez a mi földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk hajlékot, nem kézzel alkotott, örök házat az égben.
Mk 3,20-35
Amint hazaértek, ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még kenyeret sem ehettek. Mikor hozzátartozói ezt meghallották, elmentek, hogy erővel hazavigyék őt, mert azt mondták: »Megháborodott.« Az írástudók, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub szállta meg, és az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket. Ekkor összehívta őket, és példabeszédekben ezt mondta nekik: »Hogyan űzheti ki a sátán a sátánt? Ha valamely ország meghasonlik önmagával, az az ország nem állhat fenn. És ha egy ház meghasonlik önmagával, az a ház nem állhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlott, nem maradhat fenn, hanem vége van. Senki nem mehet be az erősnek a házába és nem ragadhatja el a holmiját, ha előbb meg nem kötözi az erőst, csak akkor tudja kirabolni a házát. Bizony, mondom nektek, hogy minden vétket és káromlást, amellyel káromkodnak, megbocsátanak az emberek fiainak; de aki a Szentlélek ellen káromkodik, az nem nyer bocsánatot soha, hanem örök vétek fogja terhelni.« Mert azt mondták: »Tisztátalan lélek van benne.« Ekkor az anyja és a testvérei odajöttek, és kint megállva üzentek neki, és hívták őt. A körülötte ülő tömegből szóltak is neki: »Íme, anyád és testvéreid keresnek téged odakinn!« Ő így felelt nekik: »Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?« Aztán végighordozva tekintetét a körülötte ülőkön, így szólt: »Íme, az én anyám és testvéreim. Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám.«

Az egész Szentírás legfélelmetesebb kijelentése ez. Minthogy Isten végtelenül irgalmas, arról szó sem lehet, hogy abbahagyná a megbocsátást; az az Isten, aki azt kívánja tanítványaitól, hogy hetvenszer hétszer bocsássanak meg, vagyis végtelen sokszor, nem is szűnhetne meg felajánlani a megtérő bűnösnek az irgalmasságot. Éppenséggel a bűnös ember az, aki képtelenné válhat az isteni irgalom befogadására, ellenállhat a megbocsátó kegyelemnek.
Hihetetlennek tűnik, de eljuthat az ember oda, hogy a saját szemével is látott, tagadhatatlan csodát valami ördögi okoskodással úgy állítsa be, mint szemfényvesztést. Erre illik igazán az ördögi kör kifejezés, amely képes teljesen önmagába záródni, és kirekeszteni Isten kegyelmének sugarát. Mindaddig megbocsáthatatlan ez a fajta bűn, míg e körből ki nem lép az ember. Míg egészen fel nem adja azt az ideológiát, amellyel visszájára fordítja a legnyilvánvalóbb tényeket. Ha újra és újra megpróbáljuk felmenteni magunkat, ha lekicsinyeljük vagy egyenesen tagadjuk a bűnt, az nem más, mint az irgalom visszautasítása, a Szentléleknek való totális ellenállás, nemet mondás az üdvösségre, vagyis a kárhozat kezdete.
Urunk Jézus, megrendít a kárhozat misztériuma, a Léleknek való ellenállás félelmetes lehetősége. Kérünk Téged, állj mellettünk kegyelmeddel, hogy nap mint nap felhatalmazzuk Szentlelkedet, hogy ránk bizonyítsa a bűnt, hiszen ez a megszégyenítő leleplezés megszabadulásunk, üdvösségünk kezdete. Segíts, hogy hibáinkat, vétkeinket beismerve őszinte bűnbánatot tartsunk, s példánkkal és állhatatos imádságunkkal mi magunk is közreműködjünk abban, hogy a Lélek, aki az Általad az utolsó pillanatig felkínált irgalmat akarja közvetíteni nekünk, nyitott szívekre találjon körülöttünk.

A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 61,9-11
Ismertek lesznek ivadékaik a nemzetek között, és sarjaik a népek közepette; mind, akik látják őket, felismerik, hogy ők az ivadékok, akiket megáldott az Úr. Örvendezve örvendek az Úrban, ujjong lelkem az én Istenemben, mert az üdvösség ruháiba öltöztetett engem, az igazság palástját terítette rám; mint a vőlegényre, aki fölteszi fejdíszét, és mint a menyasszonyra, aki ékszereivel díszíti magát. Mert amint a föld előhozza sarját, és amint a kert kisarjasztja veteményeit, úgy sarjaszt az Úristen igazságot, és dicséretet minden nemzet előtt.
Lk 2,41-51
A szülei pedig minden évben elmentek Jeruzsálembe a Húsvét ünnepére. Mikor azután tizenkét esztendős lett, fölmentek mindnyájan Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Amikor elteltek az ünnepnapok és már visszatérőben voltak, a gyermek Jézus ottmaradt Jeruzsálemben, és nem vették észre a szülei. Úgy gondolták, hogy az úti társaságban van. Megtettek egy napi utat, s akkor keresték őt a rokonok és az ismerősök között. Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, hogy megkeressék. És történt, hogy három nap múlva megtalálták őt a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezte őket. Mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak okosságán és feleletein. Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: „Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő pedig ezt felelte nekik: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?” De ők nem értették meg, amit nekik mondott. Akkor hazatért velük. Elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja megőrizte szívében mindezeket a szavakat.

A szív, emberségünk központja képes a csodára, hogy befogadja a felfoghatatlan Istent. S vajon nem az képes egyedül igazán befogadni az embert is, a maga felfoghatatlan titkával, végtelenre táguló, Istenre nyíló vágyával, aki nyitott az Istenre? Ezért bízhatta Jézus a kereszten Máriára szeretett tanítványát. Ezért tudhatjuk őt az Egyház Anyjának, égi Édesanyánknak. A mi szeplős szívünkre az jellemző, hogy mindent magába fogad: jót és rosszat egyaránt. Így fordulhat elő, hogy mérgezett forrássá válik, mely egyszerre ont édes és keserű vizet. Szűz Mária szíve csak Isten szentséges titka számára volt nyitva, azt kereste, arra volt fogékony minden szóban, akár angyaltól, akár embertől, akár szent Fiától származott, s e szavakat befogadta, szívébe véste, és el-elgondolkozott rajtuk.
A másik dolog, amely Szűz Mária szívét megőrizte szeplőtelennek, az Úrban való ujjongó örvendezés. Kevés szó maradt fönn a Szeplőtelen Szűztől az evangéliumban, de jellemző, hogy leghosszabb „beszéde” egy imádság, a Magnificat, amelyben ujjongva dicsőíti Istent és hálát ad neki. Ez Szűz Mária tisztaságának, szüzességének legbensőbb titka. Szeplőtelen Szíve érintetlen Paradicsomkert, ahol Isten jár-kel, és ahol az ő ártatlansága, szépsége, békéje és öröme lakozik.
Urunk Jézus, taníts meg minket Isten műveinek elragadtatott szemlélésére és az ebből fakadó istendicséretre, mely megőrzi szívünket az önközpontúság, a hamisság és a bűn szeplőitől. Segíts Szentlelkeddel, hogy miután belemerítettük a bűnbánat megtisztító fürdőjében, szívünket arra hajlítsuk, egész benső életünket arra összpontosítsuk, hogy az Atyát imádjuk, dicsőítsük és hálát adjunk neki számtalan jótéteményéért. Boldogságos Szűz Mária, akinek Istentől lefoglalt szívét a fájdalom tőre járta át, mégsem kételkedtél Isten neked mondott ígéreteinek beteljesedésében, könyörögj érettünk!

Jézus Szentséges Szíve

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Oz 11,1.3-4.8c-9
Hajnalig örökre elpusztul Izrael királya! Mikor még gyermek volt Izrael, akkor szerettem meg őt, és Egyiptomból hívtam ki az én fiamat. Pedig én szinte dajkája voltam Efraimnak: karjaimon hordoztam őket, s ők mégsem ismerték el, hogy én vagyok az orvosuk. Emberi kötelékekkel, a szeretet bilincseivel vonzottam őket; olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; és lehajoltam hozzá, hogy ételt adjak neki. Hogy adhatnálak oda téged, Efraim? Hogy szolgáltathatnálak téged ki, Izrael? Hogy adhatnálak oda téged, mint egykor Admát, hogy tehetnélek olyanná, mint egykor Cebojimot? Szívem megváltozott bensőmben, és szánakozásom is felgerjedt. Nem cselekszem haragom heve szerint, nem rontom meg Efraimot ismét, mert én Isten vagyok, és nem ember, szent, aki közötted vagyok, és nem fogok indulattal jönni.
Ef 3,8-12.14-19
Nekem, az összes szent közül a legkisebbnek jutott osztályrészül ez a kegyelem: hirdetni a pogányoknak Krisztus felfoghatatlan gazdagságát, és felvilágosítani mindenkit, miként vált valóra a titok, amely öröktől fogva el volt rejtve a mindent teremtő Istenben, hogy most kinyilvánuljon Isten sokrétű bölcsessége a mennyei fejedelemségeknek és hatalmasságoknak az egyház útján. Ez volt az ő örök végzése, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban valósított meg, akiben bizalmunk van, és biztonságos utunk a benne való hit által. Ezért hajtom meg térdemet az Atya előtt, akitől minden nemzetség nevét nyerte a mennyben és a földön: Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy megerősödjetek benső emberré az ő Lelke által, hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva fel tudjátok fogni az összes szentekkel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, és megismerhessétek Krisztus szeretetét is, amely minden ismeretet meghalad, s beteljetek Isten egész teljességével.
Jn 19,31-37
A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: ,,Csontját ne törjék össze.” Egy másik Írás pedig azt mondja: ,,Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak.”

A mai ünnep Szentleckéjében Szent Pál Isten öröktől elrejtett s most Krisztusban megvalósult és az Egyházban hirdetett üdvösségtervét ünnepli, csodálja, szemléli elragadtatással. Ez az üdvösségterv, ez a felfoghatatlanul nagy isteni misztérium úgy jött el közénk Krisztusban, hogy alkalmazkodott a mi külső és belső világunk méreteihez. Ez a titok Krisztus szeretetének titka, melynek valódi méretei ugyan felfoghatatlanok számunkra, mégis a maga teljességében nyilvánult meg előttünk, amikor Isten létére értünk meghalt, és a katona lándzsája megnyitotta oldalát. Ekkor feltárult és láthatóvá vált Isten öröktől fogva elrejtett szeretete és irgalma.
Ennek a szeretetnek valóban van magassága, hiszen Isten örök belső életéből ered, és van felfoghatatlan mélysége is, mert Krisztus emberi testet öltött, magára vette bűneinket, és halálában az alvilág mélyét is bejárta. E szeretetnek van szélessége és hosszúsága is, mely a történelmet jelenti a teremtéstől az utolsó napig, s benne egyenként minden világra jött – vagy meg sem született – ember egyéni sorsát. E szélesség és hosszúság nem lenne sem érthető, sem elfogadható a magasság és mélység nélkül, de mivel Jézus az örök Atya egyszülött Fia, aki egyszer s mindenkorra legyőzte a halált, és dicsőségesen feltámadt, a Szentlélekben pedig csalatkozhatatlan reménységet öntött a szívünkbe, okkal formál jogot minden emberre, az üdvösség kapuit tárva fel előttünk.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, kérünk, végy lakást szívünkben, személyünk legmélyén, s Szentlelked által taníts meg a Te szereteted magasságára és mélységére, mely minden emberi értelmet meghalad. Add, hogy egészen belegyökerezzünk szeretetedbe, s többé sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el ne szakíthasson minket attól a szeretettől, amely kereszten átszúrt Szentséges Szívedben kinyilvánult előttünk.

Évközi 9. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Tim 2,8-15
Gondolj Jézus Krisztusra, Dávid sarjára, aki feltámadt a halálból, mint ahogy hirdeti az én evangéliumom, amelyért a bilincseket is beleértve úgy szenvedek, mint egy gonosztevő. De Isten igéje nincs megbilincselve. Mindent elviselek tehát a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban levő üdvösséget, az örök dicsőséggel együtt. Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk; ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket, de ha hűtlenek leszünk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja. Erre figyelmeztess, kérve kérj mindenkit Istenre. Szóvitát ne folytass; nem jó az semmire, csak a hallgatóság romlására. Azon légy tehát, hogy derék embernek bizonyulj az Úr előtt, olyan munkásnak, aki meg nem szégyenül, s aki helyesen munkálja az igazság igéjét.
Mk 12,28b-34
Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: „Melyik a legelső az összes parancs közül?” Jézus így felelt neki: „Az összes parancs közül a legelső ez: »Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!« Ez az első parancsolat. A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!«. Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó ekkor azt mondta neki: „Jól van, Mester! Helyesen mondtad, hogy egy az Isten, és nincs más rajta kívül; és hogy őt szeretni teljes szívből és teljes értelemből és teljes lélekből és teljes erőből, a felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat – többet ér minden égő és egyéb áldozatnál.” Amikor Jézus látta, hogy milyen okosan felelt, azt mondta neki: „Nem vagy messze az Isten országától.” Ezután senki sem merte őt többé kérdezni.

Mindegyikünk élete meg van jelölve a halállal. Mindegyikünk földi élete rámegy valamire. Ha rászánjuk magunkat Jézus követésére, egyre inkább evidenciaként ismerjük fel, hogy nem más ez, mint szeretetből vállalt, boldog vértanúság, még ha vértelen is. Hiszen a vértanúk halála sem egyéb, mint egy korábbi, lelki halál testi kinyilvánulása, amikor az ember a keresztség szentségében Krisztus halálában eltemetkezve meghalt a bűnnek. Aki egyszer megtanulta a hitben, hogy Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, hogy értünk meghalt és testben feltámadt, az magában ebben az ismeretben megkapta keresztény hivatását: hogy a napi teendőkben, emberi viszonyokban meghaljon önmagának, és teljesen adja át életét Istennek. Ha ezt a meghalást megpróbáljuk kikerülni, hiába várunk az isteni jelre, amelynek meg kellene mutatnia, mit is kell tennünk, nem fogunk kapni semmiféle jelet, s önközpontúságunk poklában maradunk.
Aki számára viszont ez a meghalás valódi és konkrét esemény, annak a mondat második fele, hogy Krisztussal együtt fogunk élni, nem valami sápadt, bizonytalan reménykedést jelent a túlvilági élettel kapcsolatban, hanem belső tapasztalatot és élő valóságot fejez ki, hiszen ha valóban meghalt a bűnnek és a világ szellemének, a Jézusba vetett hit által azonnal, már itt a földön megízleli az új, el nem múló életet.
Urunk Jézus, köszönjük Neked a mai Szentleckében Apostolod által adott tanítást és buzdítást arról az életről, melyben részesíteni akarsz minket magad mellett. Hálát adunk Neked azért is, mert a Te hűséged soha meg nem rendül: ha mi hűtlenné válnánk is, rólunk elképzelt tervedet az utolsó pillanatig fenntartod, újra meg újra felkínálva a lehetőséget, hogy szabadon, egész lényünkkel válasszunk Téged. Adj nekünk, kérünk, készséges szívet, hogy merjünk Veled együtt meghalni és eltemetkezni, nem elméletben és a kegyes szavak szintjén, hanem konkrét tettekben, mindennapi életünk állandó odaadásában, s így Veled együtt feltámadjunk az örök életre.

Évközi 9. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Tim 1,1-3.6-12
Pál, Isten akaratából, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint Krisztus Jézus apostola, Timóteusnak, szeretett fiának. Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől, és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól! Hálát adok Istennek – akinek, miként őseim, tiszta lelkiismerettel szolgálok –, szüntelenül, amikor éjjel-nappal megemlékezem rólad imádságaimban. Éppen ezért figyelmeztetlek, szítsd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézrátételem által benned van. Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét. Ne szégyenkezz hát az Úrról való tanúságtétel miatt, sem énmiattam, aki őérte bilincseket hordok, hanem szenvedj velem az evangéliumért Isten erejének segítségével. Ő megmentett és szent hívással meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározása és kegyelme által, amelyet örök idők előtt adott nekünk Krisztus Jézusban. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki a halált legyőzte, az életet pedig és halhatatlanságot felragyogtatta az evangélium által. Ennek lettem hírnöke, apostola és tanítója. Ezt is emiatt szenvedem, de nem szégyenkezem, mert tudom, kinek hittem, s biztos vagyok abban, hogy ő meg tudja őrizni rábízott kincsemet addig a napig.
Mk 12,18-27
Ekkor odamentek hozzá a szadduceusok, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt: „Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és hátrahagyja feleségét gyermek nélkül, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének. Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el azt, de ez is meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik. Elvette az asszonyt hasonlóképpen mind a hét, és nem hagytak utódot. Mindezek után végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor tehát, amikor feltámadnak, ezek közül melyiknek lesz a felesége? Mert hétnek volt a felesége.” Jézus azt felelte nekik: „Nyilván azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak föltámadnak, nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. A halottak felől pedig, mármint hogy feltámadnak, nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokornál, hogy miként mondta neki Isten, amikor szólt: »Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene?« Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagyon tévedtek.”

Milyen érdekes: mi szabadon járunk-kelünk, azt csinálunk, amit akarunk, mégis oly gyakran rabnak érezzük magunkat, a szentek pedig a fogságban is szabadok. Sőt minél jobban beszűkül a tér és a lehetőségek világa körülöttük, annál szabadabbak, eredetibbek, annál intenzívebben élnek. Igen, mert ők a mennyek országáról szóló üzenettel járták a világot, ennek az üzenetnek pedig az a természete, hogy nem lehet megbilincselni, bezárni, elfojtani. Amikor Pált börtönbe zárták, az a túlcsorduló isteni élet, amelyről tanúskodott, csak még jobban koncentrálódott benne és körülötte – hiszen értelme és szíve szüntelenül Jézus Krisztus körül forgott –, s hallatlan intenzitással adódott tovább egy beszélgetés, egy levél, egy gesztus által. Példa rá az a levél is, melynek részletét a mai Szentleckében olvassuk. Nemcsak Timóteus élhetett belőle, hanem lelki útmutatással szolgál az utolsó napig minden keresztény hívő, de különösen is az Egyház pásztorai számára.
Szent Pál levelének fényében még inkább ostobának tűnik a szadduceusok kérdése és primitív példája a mai Evangéliumban, mellyel nevetségessé akarták tenni a feltámadást és az örök életet. Persze ha valaki olyan üres életet él, és olyan kiégett lelkű, mint ezek a szadduceusok, nyilván nem kívánkozik a feltámadás és a mennyei örök élet után. Szent Pál és Timóteus, az apostolok és vértanúk mind megízlelték ennek az életnek az előízét, s azért kívánkoztak utána. Csak az várja a feltámadást és az örök életet, aki Isten mindenható cselekvését megtapasztalta életében, s ezt el nem veti és meg nem tagadja, hanem mindent ennek vet alá.
Urunk Jézus, köszönjük Neked Szent Pál apostol tanúságtételét, mely felszítja bennünk a vágyat az evangélium szerinti életre. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy amerre csak járunk, az evangélium örömhírét hirdessük szavunkkal és életünkkel, s ha majd bilincseket tesz ránk és helyhez köt az öregség, megnyíljék előttünk egy még tágasabb világ, a halhatatlan örök élet.

Évközi 9. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Pét 3,12-15a.17-18
Várjátok és epedve óhajtjátok Isten napjának eljövetelét, amikor az egek elégnek és szétfoszlanak, az elemek pedig a tűz hevétől elolvadnak. Mi azonban – az ő ígérete szerint – új eget és új földet várunk, ahol igazság lakik. Ha tehát, szeretteim, ezeket várjátok, azon legyetek, hogy szeplőtelenül és feddhetetlenül találjon titeket békességben. Tekintsétek a mi Urunk hosszútűrését rátok nézve üdvösségnek, amint a mi szeretett testvérünk, Pál is megírta azt nektek a neki adott bölcsesség szerint. Ti tehát, szeretteim, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az istentelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket, és el ne veszítsétek saját szilárdságotokat. Sőt, inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk és üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen.
Mk 12,13-17
Később odaküldtek hozzá a farizeusok és Heródes-pártiak közül néhányat, hogy megfogják őt beszédében. Akik odajöttek, azt mondták neki: „Mester! Tudjuk, hogy igaz vagy, és nem nézed az emberek személyét, hanem az Isten útját igazságban tanítod. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk vagy ne fizessünk?” Ő azonban tisztában volt képmutatásukkal, ezért azt mondta nekik: „Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam!” Azok hoztak egyet. Ekkor megkérdezte tőlük: „Kié ez a kép és a felirat?” Azt felelték neki: „A császáré.” Erre Jézus azt mondta nekik: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” És csodálkoztak rajta.

Szent Pál apostol Rómaiakhoz írt levelében úgy tekint a kozmosz hatalmas átalakulása elé, mint amely Isten fiainak dicsőséges kinyilvánulása lesz. A természet – vagyis a csillagok, kövek, növények és állatok, emberi testünkkel és ösztöneinkkel egyetemben – az után sóvárog, ami a lelkünkben már végbement: a régi világ rettenetes összeomlása s a kegyelmi élet csírájának megjelenése és kibontakozása után, mert sorsa mindenestül összefonódik az ember szívének legbensőbb történetével. Ebből az is következik, hogy a végső nagy rombolást, a régi világ gyökeres átalakulását és az új világ születését nem egy kozmikus katasztrófa, hanem Isten szeretete viszi végbe, mely már el is kezdte működését bennünk a hit és a keresztség által szívünkbe árasztott Szentlélek erejével.
A keresztény ember számára tehát a világ összeomlása nemcsak jövőbeni, hanem valamiképpen jelenvaló, sőt már megtörtént esemény is, mert mi, akik megkeresztelkedtünk, a Szentlélekben, Isten átalakító tüzében merültünk alá. A világ vége lelkileg már végbement bennünk, az egek tűzben elégtek, az elemek megolvadtak, s valami új jött létre. Létrejött az új ég: az örök istenfiúság csírájából kinövő, új minőségű istenismeret és istenkapcsolat horizontja, és az új föld, mivel lényünk középpontja átkerült Isten világába. Azért várjuk és siettetjük az Úr eljövetelének napját, mert arra vágyunk, hogy Isten újjáteremtő műve mielőbb beteljesedjék. Nem görcsösen erőlködve, türelmetlenül várakozunk, de szüntelen figyelemmel, lényünket mind teljesebben Jézus Krisztus felé fordítva. Ez a hűséges, odaadó figyelem nyitja meg az eget, és hozza le őt.
Urunk Jézus, hála legyen Neked, mert halálod és feltámadásod s a Szentlélek elküldése által az Atya megkezdte újjáteremtő művét bennünk. A keresztségben elültetted bennünk az isteni élet csíráját, de tudatos életünk, akarati döntéseink, érzelmeink, erkölcseink, testi megnyilvánulásaink még kötődnek a régi világhoz és annak törvényeihez. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy az isteni létmód fokozatosan teret hódítson testi életünkben, és mind jobban visszatükrözzük a Te képmásodat, melyre teremtettünk.

Oldalak