Iz 1,11-17
,,Minek nekem véresáldozataitok sokasága? – mondja az Úr. – Elegem van kosáldozatokból és a hízott állatok hájából; bikák, bárányok és bakok vérében nem lelem kedvemet. Mikor eljöttök, hogy megjelenjetek színem előtt, ki kívánta ezt tőletek, hogy így tapossátok udvaraimat? Ne mutassatok be többé hazug ételáldozatot! A tömjénfüst utálat számomra, az újhold, a szombat s az ünnepi összejövetel; nem tűröm a bűnt és az ünnepi gyülekezetet. Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm, terhemre lettek, belefáradtam, hogy elviseljem. Amikor kinyújtjátok kezeteket, eltakarom szememet előletek; akármennyit is imádkoztok, nem hallgatom meg, mert kezetek csupa vér. Mosakodjatok meg, tisztítsátok meg magatokat, távolítsátok el gonosz tetteiteket szemem elől! Hagyjatok fel azzal, hogy rosszat cselekedtek, tanuljatok jót tenni! Keressétek a jogot, siessetek segítségére az elnyomottnak, szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet!
Mt 10,34 – 11,1
Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a lányt anyjával, és a menyet anyósával: saját házanépe lesz az ember ellensége. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálta életét, elveszíti azt, és aki elvesztette az életét énértem, megtalálja azt. Aki befogad titeket, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem. Aki befogad egy prófétát, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki befogad egy igazat, mert igaz, az az igaz jutalmát kapja. És aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát (...)

Izajás könyvének üzenetét csak az értheti meg, aki Isten szentségével találkozva átélt olyasfajta megrendülést, mint a próféta. Enélkül óhatatlanul elmegy a lényeg mellett, mint ahogy enélkül az imádság, az áldozat, az istentisztelet is formális, üres, hiábavaló. Persze jól kell érteni ezt a megrendülést, mely nem érzelmi meghatódás, nem a mélyből feltörő érzések kavargó örvénye, hanem mindezeken túlmutató esemény, egy hatalmas világosság belobbanása az emberi egzisztenciába, mely nyomán kétségbevonhatatlan meggyőződésként érzi, tudja a halandó, hogy Isten a világtól különböző, a világ erőit mindenestül felülmúló, szent és szerethető személy. Ez a megrendülés azután mozgásba hozza az ember minden képességét, ha engedi: egycsapásra megvilágosítja értelmét, magával ragadja akaratát, lángra lobbantja érzelmeit, és testestül-lelkestül kiszakítja addigi tespedtségből.
Aki veszi a fáradságot és a Szentek életét olvasgatja, előbb-utóbb arra a felismerésre jut, hogy ezek az emberek egytől egyig ilyen egzisztenciális istenélménynek köszönhetik, hogy életük gyökeres fordulatot vett, és hogy azóta tartóra helyezett lámpásként világítanak bele mind a mai napig a bűnös világ sötét éjszakájába. Erkölcsüket, világfelfogásukat, az anyagi javakhoz, pénzhez, hatalomhoz, karrierhez való viszonyukat mindenestül átformálta az a találkozás, mely után egyikük sem volt képes úgy folytatni életét, mint annak előtte, s az az újfajta kapcsolat, amely utána elszakíthatatlan kötelékkel Istenhez fűzte őket.
Urunk Jézus, a mai Evangéliumban olyan megrendült követést kívánsz tőlünk, amelyben senki emberfia nem állhat Isten és ember közé. Helyezd, kérünk, kegyelmeddel új alapra, Isten szentségének erőterébe minden kapcsolatunkat, emberi életünk, mindennapjaink valamennyi mozzanatát és vonatkozását, hogy sem vérségi kötelék, sem emberi ragaszkodás ne állhasson a Te műved kibontakozásának útjába életünkben.

Iz 55,10-11
Mert amint lehull az eső és a hó az égből, és nem tér oda vissza, hanem megitatja a földet, termékennyé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, úgy lesz az én igém is, mely számból kijön: nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem megteszi, amit akarok, és véghezviszi, amiért küldtem.
Róm 8,18-23
Azt tartom ugyanis, hogy mindaz, amit most szenvedünk, nem mérhető össze a jövendő dicsőséggel, amely meg fog nyilvánulni rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja, hogy Isten fiai megnyilvánuljanak. Hiszen a teremtett világ hiábavalóságnak van alávetve, nem önként, hanem az által, aki alávetette a reménység ajándékozásával. Mert a teremtett világ is felszabadul majd a romlottság szolgaságából Isten fiai dicsőségének szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy minden teremtmény együtt sóhajtozik és vajúdik mindaddig. De nemcsak azok, hanem mi is, akik magunkban hordjuk a Lélek zsengéit: mi magunk is sóhajtozunk bensőnkben, s várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.
Mt 13,1-23
,,Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetette a magot, némelyik mag az útfélre esett. Jöttek a madarak és fölszedegették. Más magok köves helyre estek, ahol nem volt sok földjük. Hamar kikeltek, mert nem voltak mélyen a földben. De amikor a nap felkelt, megperzselődtek, s mivel nem volt gyökerük, elszáradtak. Néhány másik a tövisek közé esett. A tövisek felnőttek és elfojtották őket. Végül más magok a jó földbe hullottak. Ezek termést hoztak, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, ismét másik harmincszorosat. Akinek van füle, hallja meg!” (...)

A mai vasárnap olvasmányai mind a földbe hullott és kicsírázó mag képével beszélnek valami természetfeletti valóságról, mely Isten kegyelméből bontakozik ki bennük. Az első örömhír – amelynek meg kell előznie az azon való elmélkedést, hogy vajon mi mennyire is vagyunk jó föld – az, hogy Isten igéje minden körülmények között beteljesíti küldetését. Igaz, ez most még nem látszik, de Isten tervei megvalósulnak, megtestesült Igéje, Jézus Krisztus által, s az egész természet sóvárogva vágyakozik, amíg Isten akarata beteljesül.
A természetről szólva nem pusztán hasonlatról van szó. Nemcsak a próféta kapcsolja össze a természetben megfigyelhető folyamatot az isteni akarat megvalósulásával, hanem ez a kettő ontológiailag mélységesen összetartozik. Az évről évre kizöldülő rét, a sarjadó vetés nem önmagában hordja értelmét. Az élettelen és élő teremtmények: hegyek és folyók, virágok és fák, madarak és négylábúak mind-mind beteljesületlenek, szépségük hiábavaló, s mindaddig alá vannak vetve „a mulandóság szolgai állapotának”, amíg a mi dicsőséges istenfiúi szabadságunk meg nem valósul. Sokkal mélyebb ez az összetartozás, mint pusztán biológiai kapcsolat, de még annál is, mint amit a panteizmus hirdet: mi ugyanis nem a természet öntudatra ébredt, majd a végtelen körforgásba visszahulló részecskéi vagyunk, hanem az egész teremtésért felelős személyek, akiken a természet sorsa múlik. A Föld megmentése ezért sem sikerülhet pusztán külső, környezetvédelmi eszközökkel, hanem csak belső változás, az isteni élet befogadása és kibontakoztatása által.
Urunk, Jézus Krisztus, add meg nekünk, kérünk, hogy magvetésed kicsírázzon és szárba szökkenjen lelkünkben, hogy keresztény életünk szüntelen fogantatás, növekedés és gyümölcstermés legyen. Segíts kegyelmesen, hogy amint a teremtésben minden a maga természete szerint él és működik, úgy mi is a magunk természetfeletti természete szerint éljünk, felszabadulva a világi gondok, félelmek és a birtoklás csalóka világából Isten fiainak dicsőséges szabadságára, s ezáltal a teremtés is eljusson az Atyád által rendelt beteljesedésre.

Péld 2,1-9
Fiam! ha megfogadod szavaimat és megőrzöd magadnál parancsaimat, megnyitod füledet a bölcsességnek, és szívedet az okosság megismerésére adod, sőt, ha hívod a bölcsességet, és szívedet az okosságra hajtod, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és kutatod, mint a rejtett kincset: akkor megérted az Úr félelmét, és megtalálod Isten tudását, mivel az Úr adja a bölcsességet, s az ő szájából származik a tudás és az értelem. Ő rejt el üdvöt az igazak részére, és pajzsa azoknak, akik jámborságban járnak. Megvédi az igazságosság ösvényeit, és őrködik a jámborok útja fölött. Akkor megérted az igazságot és a törvényt, az egyenességet és minden helyes utat.
Mt 19,27-29
Ekkor megszólalt Péter és azt mondta neki: „Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk?” Jézus azt felelte nekik: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem, az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét. És mindenki, aki elhagyta házát, testvéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni.

Jézus soha senkinek nem ígért földi jót követése fejében. Magát az örök életet ígérte követőinek jutalmul, részesedést az ő egyetemes uralmából, mely az Atya uralma a Szentlélekben. A szentíráskutatás kimutatta, hogy eredetileg az evangélium szövegében semmi más nem szerepelt: se százannyi, se ezen a világon kapott testvér, nővér, atya, otthon. (Ez persze nem jelenti, hogy ezek a „későbbi betoldások” az Úr Jézus szavának meghamisításai volnának, hanem a sugalmazó Szentlélek műve ez is, aki Jézus ígérete szerint elvezet bennünket a teljes igazságra.) Mert nemcsak az a kinyilatkoztatott igazság, amit az Úr Jézus földi életében szavaival kimondott – a szentírástudósok valószínűleg az utolsó napig fognak vitatkozni azon, hogy mi az, amit biztosan mondott Jézus, s mi az, amit az evangélisták adtak a szájába –, hanem az is, amelyet az ősegyház a Szentlélek ösztönzésére megértett, az evangéliumokba beemelt, s ugyancsak a Szentlélek hatására kánoninak nyilvánított. Így aki az evangéliumokra hivatkozva visszautasítja a látható Egyházat, következetlen és önmagával kerül ellentmondásba, hiszen az evangélium már az Egyházon belül született, a kettő Isten akaratából elválaszthatatlanul összetartozik, s erre is érvényes, hogy „amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza”.
Ezt érezte meg és élte Szent Benedek apát, akinek életműve a nyugati szerzetesség és az európai kultúra egyik alappillére. Erre az együttlátásra, egységben gondolkodásra, a krisztusi igék Szentlélekben való aktualizálására lehetett alapozni az épületet, amelyet kikezdtek ugyan évszázadok viharai, megpróbáltak az Egyházon belüli és kívüli forrongások, mégis szilárdan áll, és világítótoronyként mutat ma is utat annak az Európának, amely mindjobban elveszíti lába alól a krisztusi hit szilárd talaját és a fogékonyságot a Szentlélek régi és új működése iránt.
Urunk, Jézus Krisztus, aki magad vagy követőid jutalma, add, kérünk, kegyelmedet, hogy minden körülmények között hűségesek legyünk Hozzád és Egyházadhoz, felismerve azt a küldetést, melyet ránk bízol itt és most, testvéreink javára. Szent Benedek közbenjárására segíts, hogy Európa és a világ népei felismerjék azt, ami az igazi javukra szolgál, és eljussanak a Krisztusban való új testvériségre.

Oz 14,2-10
Térj meg, Izrael, az Úrhoz, a te Istenedhez, hisz bűnöd miatt buktál el! Vigyétek magatokkal e szavakat, térjetek az Úrhoz, és mondjátok neki: ,,Végy el minden gonoszságot, fogadd el a jót, és mi majd ajkunk gyümölcsét áldozzuk néked. Asszúr ne segítsen nekünk, lóra sem szállunk többé, és kezünk alkotásait nem nevezzük többé ,,Istenünk''-nek. Mert te megkönyörülsz az árván, aki nálad talál irgalmat.’’ ,,Meggyógyítom hűtlenségüket, és szívemből szeretni fogom őket, mert haragom elfordult tőlük. Izraelhez olyan leszek, mint a harmat; virul majd, mint a liliom, és gyökeret hajt, mint a Libanon. Kiterjednek ágai, és pompája olyan lesz, mint az olajfáé, és illata, mint a Libanoné. Visszatérnek, hogy árnyékomban lakjanak, gabonát termelnek és rügyeznek, mint a szőlő; hírneve olyan lesz, mint a Libanon bora. Efraim, mi köze neki a bálványokhoz? én hallgatom meg és gyámolítom őt; olyan leszek én, mint a zöldellő ciprus, és tőlem való lesz a gyümölcs, melyet rajtad találnak.’’ Aki bölcs, értse meg ezeket, aki értelmes, lássa be ezt mind! Bizony, egyenesek az Úr útjai, s az igazak biztosan járnak azokon, de a gonoszok elesnek rajtuk.
Mt 10,16-23
Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok. De óvakodjatok az emberektől! Mert átadnak benneteket a törvényszékeknek, és zsinagógáikban megkorbácsolnak majd titeket. Helytartókhoz és királyokhoz hurcolnak benneteket miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy hogyan vagy mit beszéljetek. Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke az, aki beszél általatok. Akkor halálra adja majd a testvér a testvérét és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak és halálra juttatják őket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az megmenekül. Amikor az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba. Mert bizony, mondom nektek: nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.

Amint a természettudományos ismereteink is a már megismert és rendszerezett törvényekre épülnek, úgy az erkölcsi életben sem szabad azt gondolnunk, hogy nekünk mindent elölről kell kezdenünk, mindent ki kell próbálnunk, mindenről tapasztalatot kell szereznünk. Aki hisz Jézus Krisztusban, az éppen azt az óriási előnyt élvezi, hogy tudja: felesleges ott kísérleteznie, ahol már biztos és egyetemes érvényű tapasztalathoz jutott az Egyház az ő Alapítója és szentjei által, és e tapasztalatot egyszer s mindenkorra szentesítette.
Elég volna tehát a próféta ma olvasott három intelmét szívünkre venni, hogy elindulhassunk a szentség útján. Ozeás három nagy tényt állít elénk élete és szolgálata végén: ne építsünk a földi, emberi hatalomra, mert ingatag, állhatatlan és mulandó; ne imádjuk kezünk alkotását; s végül éljük át, hogy árvák vagyunk itt a földön, és csak a teremtő Istennél találunk örök otthonra. Ez a legutolsó az, amelyből kiindulva a másik kettőt is helyesen tudjuk élni. Hiszen létünk nem magyarázható meg egészen a kozmoszból, melynek anyagából vétettünk, különben nem tudnánk rákérdezni a létezésére; egy család, egy közösség, egy nemzet tagjai vagyunk, kapcsolatokban élünk, de legbensőbb énünket, személyünk legmélyét még a hozzánk legközelebb állókkal sem tudjuk teljesen megosztani. Ez az idegenség, árvaság mégis kincs, mert ez óv meg a hamis bizakodástól és a bálványimádástól. Ahhoz, hogy igazán közösségre léphessünk másokkal, elengedhetetlen, hogy mi is, ők is megvalljuk egzisztenciális magányosságunkat, s azt, hogy nem is akarunk senkié sem lenni ezen a világon, hanem egyedül Istenhez akarunk tartozni. Ez a közös tapasztalat a szentek közösségének alapja.
Urunk Jézus, ismeretlen, idegen és megvigasztalhatatlan árvák vagyunk itt a földön, s azok is akarunk maradni, akárcsak a szentek: a próféták, az apostolok, vértanúk, hitvallók és szüzek, akik mind vándorként és jövevényként éltek ezen a világon. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy kozmikus árvaságunk élményén túl megtapasztaljuk a Hozzád való tartozás hasonlíthatatlan örömét, s Szentlelkedet befogadva új minőségű kapcsolatokra lépjünk testvéreinkkel, megélve a szentek közösségének misztériumát.

Oz 11,1.3-4.8c-9
Hajnalig örökre elpusztul Izrael királya! Mikor még gyermek volt Izrael, akkor szerettem meg őt, és Egyiptomból hívtam ki az én fiamat. Pedig én szinte dajkája voltam Efraimnak: karjaimon hordoztam őket, s ők mégsem ismerték el, hogy én vagyok az orvosuk. Emberi kötelékekkel, a szeretet bilincseivel vonzottam őket; olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; és lehajoltam hozzá, hogy ételt adjak neki. Hogy adhatnálak oda téged, Efraim? Hogy szolgáltathatnálak téged ki, Izrael? Hogy adhatnálak oda téged, mint egykor Admát, hogy tehetnélek olyanná, mint egykor Cebojimot? Szívem megváltozott bensőmben, és szánakozásom is felgerjedt. Nem cselekszem haragom heve szerint, nem rontom meg Efraimot ismét, mert én Isten vagyok, és nem ember, szent, aki közötted vagyok, és nem fogok indulattal jönni.
Mt 10,7-15
Menjetek és hirdessétek: ,,Elközelgett a mennyek országa!” Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok! Ne legyen se aranyatok, se ezüstötök, sem rézpénz az övetekben, sem úti tarisznyátok, se két köntösötök, se sarutok, se bototok! Méltó ugyanis a munkás az eledelére. Ha egy városba vagy faluba bementek, tudakozódjatok, hogy ki az arra méltó benne, és maradjatok ott, amíg tovább nem mentek. Amikor beléptek a házba, köszöntsétek azt! Ha méltó rá a ház, szálljon rá a ti békétek; ha pedig nem méltó, a békétek térjen vissza hozzátok. Ha pedig valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja meg tanításotokat: menjetek ki abból a házból vagy városból, és rázzátok le a lábatok porát. Bizony, mondom nektek: kíméletesebb sorsa lesz Szodoma és Gomorra földjének az ítélet napján, mint annak a városnak.

Valóban megható az, hogy Isten öröktől fogva szeretett minket, megteremtett, megszabadított a rabságból, puha kötelékekkel magához vonzott, és óvó gyöngédséggel arcához emelt. Ám minden szeretet, az isteni szeretet mélyén is ott a kölcsönösségre való vágyakozás, hiszen a szeretet egyrészről minden lehetséges módon meg akar nyilvánulni, szavakon keresztül csakúgy, mint a szavakon innen és túl, másrészről pedig arra vágyódik, hogy elfogadják és viszonozzák, hogy még bátrabban, teljesebben áradhasson, és betöltsön mindent. Ezért Jézusban kiszolgáltatott, csak szeretetből élő gyermekké lett a fölséges és mindenható Isten, mert a részéről érdemünk nélkül megelőlegezett végtelen szerelem viszonzásra vágyott. A hatalmas Isten szinte könyörögve kérte a gyermek Jézusban, hogy viszontszeressük őt. Megengedte, hogy gondoskodjunk róla, megvédjük az ellenségtől, és hazahozzuk Egyiptomból. Megengedte, hogy karunkon hordozzuk, arcunkhoz emeljük, majd járni, beszélni tanítsuk.
Aki belekóstolt ebbe az istenszerelembe, annak többé nincs szüksége arra, hogy bűnös tüzek mellett melegítse szívét és érzékeit. Szent Ferenc, Szent Antal, Szent Bonaventura, s a többiek, akik arcukhoz emelték a gyermek Jézust, mindannyian ragyogó tisztaságú, áttetsző életet éltek. A szeretetnek ez a kölcsönössége, az az önfeledt ölelés, mellyel átkarolták a gyermek Jézus kicsiny, bepólyált testét, kioltotta lelkükben a bűnös szenvedélyek tüzét, s odaadó házastárssá, illetve a szüzességet komolyan, életre szólóan vállaló testvérré, nővérré nevelve elvezette őket a szív tisztaságára.
Urunk Jézus, Te ugyanazzal a kötelékkel kötelezted el magadat Irántunk, amellyel nekünk kell Hozzád kötődnünk: a Szentlélekkel, aki maga a Szeretet. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy napról napra átengedve magunkat a Szentlélek vonzásának eljussunk a hétköznapok misztikájára, a Veled való élő és éltető szerelmi kapcsolatra, mely fénybe vonja és átmelegíti minden egyes napunkat.

Oz 10,1-3.7-8.12
Lombos szőlőtő Izrael, gyümölcse méltó hozzá. Amilyen sok volt a gyümölcse, olyan sok oltárt emelt; amilyen bőségesen termett a földje, olyan bőségesen állított fel bálványoszlopokat. Szívük megoszlott, de most majd megbűnhődnek! Ő maga töri majd össze bálványoszlopaikat, pusztítja el oltáraikat. Hiszen máris mondják: ,,Nincs nekünk királyunk, mert az Urat nem féljük! A király pedig mit tehet velünk?” Elveszett Szamaria, királya olyan, mint a pálca a víz színén. Elpusztulnak a bálványmagaslatok, hol Izrael vétkezett; lapu és tövis nő majd oltáraikon, és ők majd így szólnak a hegyekhez: ,,Borítsatok el minket!” – s a halmokhoz: ,,Omoljatok ránk!” Vessetek magatoknak az igazság szerint, és arattok is majd az irgalom szerint; törjetek fel ugart magatoknak; ideje, hogy keressétek az Urat, és ő majd eljön, hogy igazságra tanítson titeket.
Mt 10,1-7
Ezután magához hívta a tizenkét tanítványát. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak minden betegséget és minden bajt. A tizenkét apostol nevei pedig ezek: az első Simon, akit Péternek neveznek, és András, a testvére, Jakab, Zebedeus fia, és a testvére, János, Fülöp és Bertalan, Tamás és a vámos Máté, Jakab, Alfeus fia, Tádé, a kánaáni Simon, és az iskarióti Júdás, aki el is árulta őt. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: „A pogányokhoz vezető útra ne térjetek le, és szamaritánus városba ne lépjetek be! Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és hirdessétek: „Elközelgett a mennyek országa!”

Az optimista rózsaszínűnek látja a jövőt, a pesszimista pedig mindent egyformán sötétnek. Ma is vannak, akik bár saját szemükkel látják a fenyegető jeleket, semmilyen körülmények között nem hajlandók lemondani kincstári optimizmusukról, míg mások szent borzalommal ismerik fel napjaink történéseiben a végidők jeleit, s a Bibliában kapott isteni kinyilatkoztatást sem mint a remény és vigasztalás isteni üzenetét olvassák, hanem a világra váró katasztrófasorozat misztikus jövendöléseit keresik benne. A próféták ezzel szemben sem nem optimisták, sem nem pesszimisták: meglátják a bálványozó ember tragédiáját, amely elkerülhetetlenül bekövetkezik, ha továbbra is kitart tévútján, de látják az összeomlás utáni új világot is, amelyet Isten irgalma kínál fel az elesett embernek.
Tanuljuk meg a prófétáktól a szent realizmust, s ugyanakkor a végtelen nagy bizalmat az irgalmas Isten iránt. Nézzük kritikusan a mindenkori Asszíriákat és Babilonokat, amelyek szép új világot ígérnek, ám Isten parancsait figyelmen kívül hagyják vagy nyíltan sárba tiporják. Minden ilyen birodalom a saját maga sírásója, s csak úgy menekülhetünk meg, s úgy kerülhetjük el, hogy minket is maga alá temessen, amikor majd nagy robajjal összedől, hogy Ozeás próféta szavát megfogadva kétszeres buzgalommal kezdjük keresni az Urat. Készen kell állnunk, hogy már most, s majd akkor, amikor az összeomlás bekövetkezik, engedelmeskedjünk Urunk mai Evangéliumban felhangzó parancsának: „Menjetek és hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa.”
Urunk Jézus, megtestesülésed óta uralmad itt van karnyújtásnyi közelben, halálod és feltámadásod által pedig azt is megadtad nekünk, hogy beléphessünk a mennyek országa kapuján. Erősítsd meg, kérünk, hitünket, hogy bármilyen tragédiákról és katasztrófákról hallunk, soha ne veszítsük el bizalmunkat Benned, aki nem engeded diadalmaskodni a gonoszt, hanem mindent a Téged szeretők javára fordítasz.

Oz 8,4-7.11-13
Királyokat választottak ők nélkülem; fejedelmeket választottak tudtomon kívül; ezüstjükből és aranyukból bálványokat csináltak, hogy elvesszenek. Odalesz a borjúd, Szamaria! Haragom felgerjed ellenük; még meddig nem tudnak megtisztulni? Hiszen az is Izraelből való, mesterember készítette, nem isten az, és bizony szilánkokká lesz Szamaria borja! Szelet vetnek ők, de majd vihart aratnak, s a búzaszál nem hány kalászt, a kalász nem ad lisztet, és ha ad is, idegenek eszik meg azt. Mert sok oltárt épített Efraim, hogy vétkezzék, bűnné lettek számára az oltárok. Ha még oly sok törvényemet írom is elő neki, ő csak idegeneknek tekinti őket. Szeretik a véresáldozatokat, húst áldoznak és esznek, de az Úr nem veszi ezt kegyesen; megemlékezik most gonoszságaikról, és megtorolja rajtuk bűneiket. Visszatérnek ők majd Egyiptomba!
Mt 9,32-38
Amikor ezek elmentek, íme, odahoztak hozzá egy néma megszállottat. Kiűzte belőle a démont, és a néma megszólalt. A tömeg elcsodálkozott: „Soha nem történt még ilyen Izraelben!” A farizeusok pedig azt mondták: „Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.” Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget. Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Erre így szólt tanítványaihoz: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.”

A legújabb korban ugyancsak épültek és épülnek szentélyek, a magasabb rendű faj, a legtökéletesebb embertípus és a fogyasztását folyamatosan növelő, a kényelmet és a biztonságot mindenek elé helyező ember bálványának. S bár a bálványimádó birodalmak és rendszerek a hangzatos ideológiák mögé bújva ölni is tudnak – méghozzá egyre rémisztőbb méretekben –, a lényeggel, Isten szeretetével szemben tehetetlenek. Hiába próbálják meg az embert véglegesen elszakítani létezése ősforrásától, az Istentől, és alárendelni egy elvnek, egy materiális világmagyarázatnak vagy a földi jólét önelégültségének, hiába igyekszenek kiiktatni mindazt, ami bennünk a transzcendensre, az evilágból soha meg nem magyarázhatóra mutat, eleve kudarcra vannak ítélve, mert hiányzik a valódi, a teremtés mélységébe nyúló alapjuk, vagyis százszázalékos biztonsággal kijelenthetjük róluk, hogy rövidesen össze fognak omlani.
A bálványimádás magában hordja a büntetését azáltal, hogy kiszívja a nép erejét, s megfosztja ellenálló képességétől. Ami ezután következik, az nem Isten büntetése, hanem a bálványozás következménye: a gyilkosságok, terrortámadások, háborúk, sőt bizonyos mértékig a természeti csapások is az önelégült, bálványimádó ember önpusztításának megnyilvánulásai. (A szárazság vagy az árvíz, a jégeső vagy a tűzvész kezdettől hozzátartozik a teremtett világ működéséhez, ám az, hogy csapásként szenvedjük el, már a bálványozás következménye, mert a természet erői felülmúlják a bálványimádó nép erejét.) Isten azonban jelen van a háborúkban, a diktatúrákban, a magzatgyilkos klinikákon és az elfekvőkben, a természeti csapások helyszínén is, jelen van minden egyes áldozatban, hogy szenvedésüket saját Fiának szenvedéseivel egyesítve örök jövőt készítsen számukra.
Urunk Jézus, ments meg minket a modern bálványok, a divatos, de tünékeny eszmék bűvöletétől! Segíts, hogy kegyelmeddel mindenkor együttműködve Neked építsünk szentélyt a szívünkben, aki nem néma bálvány vagy, hanem velünk együttérző Istenember, aki nem ölsz, hanem életet adsz, s aki nyomorúságunkat és elhagyatottságunkat látva megújítod bennünk Szentlelked erejét.

Oz 2,16.17b-18.21-22
Azért íme, én majd magamhoz édesgetem, és kiviszem a pusztába, hogy szívére beszéljek; és visszaadom neki attól kezdve szőlőit, és Ákor völgyét, a remény kapujául, hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban, és mint abban az időben, amikor Egyiptom földjéről feljött. Akkor majd – mondja az Úr – ,,Férjem”-nek hív ő engem, és nem mond többé ,,Baál”-nak. És eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel, eljegyezlek magamnak hűséggel, és ismerni fogod az Urat.
Mt 9,18-26
Amíg ezeket mondta nekik, íme, odajött egy elöljáró, leborult előtte és azt mondta: „A lányom most halt meg, de gyere, tedd rá a kezedet és élni fog.” Jézus fölkelt és követte őt a tanítványaival. És íme, egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette a ruhája szegélyét. Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus megfordult, meglátta őt és azt mondta neki: „Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.” És abban az órában meggyógyult az asszony. Amikor Jézus bement az elöljáró házába és látta a fuvolásokat és a tolongó tömeget, így szólt: „Távozzatok! Nem halt meg a kislány, csak alszik.” De azok kinevették. Mikor kiküldték a tömeget, ő bement, megfogta a lány kezét, és a kislány fölkelt. Ennek a híre elterjedt azon az egész vidéken.

Ozeás és a többi próféta által a Szentlélek szól, az igazság és a szeretet Lelke. Arról beszél, hogy Isten szereti az embert, azzal a szerelemmel szereti, mely erősebb, mint a halál. Izrael Egyiptomból a pusztán át az ígéret földjére vezető útja felvázolja minden emberi szív belső útját Isten országa felé. Ebben az összefüggésben a pusztaság már nem a rémségek és veszélyek helye, hanem a szerelemé, ahol a lélek mindentől és mindenkitől eltávolodva egyedül van az ő szerelmes Teremtőjével. Isten irántunk való szerelme a legmélyebb valóság. Emberi szerelem csak azért létezik, mert az ember Isten képére teremtetett. A földi szerelem az ősi, isteni szerelemnek a képmása; magán hordozza ugyan az ember bűn miatt eltorzult természetét, ugyanakkor saját kimeríthetetlen forrására, az Istenre mutat.
Csak ebből az alapvető végtelenre nyitottságból, Istenre való beállítottságból lehet megsejteni az ember teljes valóságát, hiszen mindenfajta rendszert csak egy magasabb rendű rendszerben lehet maradéktalanul értelmezni. Kezdetben talán nem értjük, miért vesz el tőlünk mindenkit, miért ragad meg és visz ki a test, a lélek és a szellem pusztaságába. Talán ellenkezünk is, és megpróbáljuk kiszakítani a kezünket az övéből, melyen ott az értünk viselt szög helye... Majd amikor belefáradtunk a harcba, kimerülten elalszunk, s reggel arra ébredünk, hogy bal keze a fejünk alatt nyugszik, a jobbjával pedig átölel. Lehetséges, hogy még ekkor sem lágyul meg a szívünk, még ekkor sem ismerjük fel lelkünk Vőlegényét?
Urunk Jézus, köszönjük Neked irántunk való mélységes és múlhatatlan szerelmedet, melynek végső és legnagyobb jele értünk vállalt szenvedésed, halálod és új, örök jövőt nyitó feltámadásod. Kérünk, segíts kegyelmesen, hogy engedjük, hogy magaddal vigyél bennünket az isteni szerelem pusztai magányába, mely csak emberileg nézve pusztaság, mert nincs benne semmi ebből a világból. Beszélj a szívünkre, hogy már ne akarjunk senkit és semmit ezen a földön, csak Általad, Veled és Benned.

Zak 9,9-10
Felette örvendezzél, Sion leánya; ujjongj, Jeruzsálem leánya: íme, bevonul hozzád királyod, igaz ő és megszabadít; szegény ő és szamáron ül, szamárkanca fiatal vemhén. Kiirtom én a harci szekereket Efraimból, s a lovakat Jeruzsálemből; széttöröm a harci íjakat, és békét hirdet ő a nemzeteknek; és uralkodik tengertől tengerig, és a Folyamtól a föld határáig.
Róm 8,9.11-13
Ti azonban nem testi, hanem lelki emberek vagytok, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben viszont nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé. S ha annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust halottaiból, akkor Ő, aki feltámasztotta Jézus Krisztust halottaiból, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által. Ennélfogva, testvérek, nem vagyunk a test lekötelezettjei, hogy a test szerint éljünk. Ha ugyanis a test szerint éltek, meghaltok, de ha a lélekkel megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok.
Mt 11,25-30
Abban az időben így szólt Jézus: ,,Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű.”

A szent, erős és halhatatlan Isten szelídsége abban nyilvánult meg, hogy sebezhetővé vált, amikor szabad akaratot adott teremtményének, s amikor elküldte és kiszolgáltatta neki szent Fiát. Ezért Jézus szájából a kijelentés, hogy „szelíd vagyok és alázatos szívű”, nem csupán emberi tulajdonságára vonatkozik, hanem az isteni lényeg kinyilatkoztatása. Az emberi lélek is sebezhető, de leggyakrabban úgy keres sebére gyógyulást, hogy elégtételt vesz az őt ért sérelemért. Ha megbántanak, duzzogunk, ha erélyesen szólnak ránk, visszaszólunk, ha megütnek, visszaütünk, hogy helyreálljon az egyensúlyi állapot. Nyugalmat mégsem talál a lelkünk: az elégtétel érzése vagy a másikon aratott diadal mámora hamarosan elszáll, s a helyén zavar és nyugtalanság marad.
Egészen másfajta nyugalom az, amelyről Jézus beszél, mint igazságérzetünk pillanatnyi kielégülése. Nem is érhető el folytonos kompenzációval, hanem csak úgy, ha vállaljuk azt az olykor már-már kibírhatatlan feszültséget, mely abból fakad, hogy megválaszolatlanul hagyjuk a minket ért sérelmet. Nem is lehetséges ez másképpen, mint hogy belőle élve engedjük megvalósulni magunkban az ő szelíd és alázatos uralmát. Ez a test szerinti élet elutasítása és a Lélek szerinti élet vállalása: ahelyett, hogy visszavágnánk – fizikailag vagy szellemileg –, lemondunk az elégtételről és felkínáljuk a bocsánatot.
Urunk Jézus, győzelmes Isten Fia, Te nemcsak Jeruzsálembe vonultál be szelíden és alázatosan, hanem titokzatos módon a mai szentmisén is bevonulsz az Egyház ünneplő közösségébe az átváltoztatás csendjében, melyet megelőzött az ujjongó ének: „Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsanna a magasságban!” Köszönjük, hogy eljössz hozzánk a szentáldozás pillanatában, hogy szelídségedben és alázatodban: isteni életedben részesítsél bennünket. Kérünk, terjeszd ki ránk, akiket újra és újra megkísért a test szerinti élet öntörvényűsége, édes uralmadat, s kegyelmeddel tégy minket áttetszővé, hogy a Te békességed hordozói és közvetítői lehessünk.

Ám 9,11-15
Azon a napon felállítom Dávidnak leomlott hajlékát, és kijavítom falainak repedéseit, és mindazt, amije romba dőlt megújítom, s ismét felépítem, mint hajdan volt, hogy birtokukba vegyék Edom maradványait és az összes nemzetet, ahol segítségül hívták a nevemet – mondja az Úr, aki ezt végrehajtja. – Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, a szántóvető eléri az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt; a hegyek édes musttól csepegnek, és minden dombot megművelnek. És jóra fordítom népemnek, Izraelnek sorsát, és felépítik az elhagyott városokat, és lakni fognak bennük; szőlőket ültetnek és borukat isszák, kerteket ültetnek és gyümölcsüket eszik. És palántaként elültetem őket földjükön, és nem tépik ki őket többé földjükről, melyet nekik adtam – mondja az Úr, a te Istened.
Mt 9,14-17
Akkor odajöttek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt nekik: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot; mert kiszakad a folt a ruhából, és a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe, mert különben a tömlők szétrepednek, s kiömlik a bor is, meg a tömlők is tönkremennek. Az új bort új tömlőkbe töltik, így mind a kettő megmarad.”

Isten műve kezdettől fogva egyetemes, hiszen öröktől fogva elhatározta, hogy az egész világ minden népéhez elküldi Fiát, hogy általa az örökkévaló Ország átöleljen minden embert, egybefoglaljon valamennyi nemzetet. Isten uralmának az egész világra való kiteljesedése ugyanakkor nem internacionalizmus és nem globalizmus, hanem az üdvösség egyetemessége, amelyen a Szentlélek munkálkodik az apostolok korától kezdve mind a mai napig. A valódi egyistenhit vezethet el csupán az igazán egyetlen emberiséghez, mert a gyökereknél, Isten örök üdvözítő tervében, s a végső célban, az Isten szentháromságos életében való részesedésben vagyunk valóban egyek mi, emberek. Bármely másféle kísérlet az emberiség egyesítésére nem egyéb, mint az Isten által akart egyetemes üdvösség sátáni paródiája.
A bűnbeesett ember szíve ugyanis összeszűkült, s többé nem képes szeretetébe minden embert befogadni. Krisztus evangéliuma azonban – lassan, fokozatosan – újra egyetemessé tudja tenni, Isten méreteire képes tágítani. De amint az új bor új tömlőbe, úgy az evangélium új emberi szívbe való. Ha valóban a világ felett álló, örök Isten szól, akkor azt csak az képes felfogni és megérteni, aki az ő akarata szerint változik, akinek belső világa magasságában és mélységében, szélességében és hosszúságában egyaránt kész tágulni a kegyelem hatására. Ezért csak a megtért, illetve megtérőfélben lévő emberre mondható igazán, hogy valóban intelligens.
Urunk Jézus, kérünk, tedd alkalmassá szívünket evangéliumod befogadására. Segíts, hogy kegyelmeddel együttműködve engedjük megújítani legbensőbb világunkat, hagyjuk, hogy ha kell, fájdalmas szakítások és sajgó sebek által tágítsd beszűkült szívünket a Te Szentséged Szíved méreteire, s a régi, megváltatlan világ helyét Isten országa foglalja el bensőnkben.

Ef 2,19-22
Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben.
Jn 20,24-29
Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: „Láttuk az Urat!” Ő azonban így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: „Békesség nektek!” Azután azt mondta Tamásnak: „Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás azt felelte: „Én Uram és én Istenem!” Jézus erre azt mondta neki: „Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.”

Az Úr Jézus mint szeretetének egyértelmű jeleit mutatja meg Tamásnak a testén lévő sebeket. A Jézustól adott bizonyíték végtelenül felülmúlja Tamás várakozását, mert a szent sebek szemlélése nemcsak annak evidenciájába emeli az apostolt, hogy Jézus él, hanem azt is minden kétséget kizáró módon kinyilatkoztatja, hogy Jézus szeret. Ezzel Tamás azt is megtanulja, hogy az élet, a személy élete egyenlő a szeretettel, amely túléli a halált, a rothadást, az enyészetet: a szeretet erősebb a halálnál.
Az ateista legmélyebb és legkínzóbb problémája nem Isten léte vagy nemléte, hanem az, hogy milyen az Isten? Ha rádöbbenne, hogy Isten a szeretet, akkor már tudná, hogy létezik. Aki csak arra jön rá, hogy Isten van, de nem tudja, hogy ő a szeretet, az még mindig valamilyen bálvány-istenben hisz. A kinyilatkoztatásra épülő, igaz keresztény hit mindig abban való hit, hogy Isten a szeretet: „Hittünk a szeretetben.” Isten nem csupán önmagától való, örökkévaló, mindentudó és mindenható lény, hanem ő a szeretet – és az ő szent Fia, Jézus ezt a szeretetet nyilatkoztatja ki. Legtöbb értelmi nehézségünk, vallási kételyünk mögött ott rejtőzik a még nagyobb és talán meg sem nevezett problémánk: nem merünk hinni Jézusnak, Isten Fiának irántunk való szeretetében. Amikor viszont kinyilatkoztatja szeretetét, s mi Tamással együtt felkiáltunk: „Én Uram és én Istenem!”, megoldódik minden nehézségünk, s elnyerjük az üdvösségre vezető hitet.
Urunk, Jézus Krisztus, szégyenkezve valljuk meg, hogy olykor minket is elfog a kétkedés, és egyértelmű jelet, minden kétséget kizáró bizonyítékot várunk Tőled. Szent Tamás apostol közbenjárására adj nekünk, kérünk, alázatot és készséget, hogy minden rejtett bűnünket magyarázkodás nélkül megvallva Előtted elismerjük, hogy menthetetlen bűnösök vagyunk, s szent sebhelyeidben felismerve a Te irántunk való végtelen és legyőzhetetlen szereteted jeleit, készek legyünk tanúságot tenni Rólad.

Szof 3,14-18a
Zengedezzél, Sion leánya, ujjongj Izrael; örvendezzél és vigadj teljes szívvel, Jeruzsálem leánya! Az Úr megsemmisítette ítéletedet, eltávolította ellenségeidet; Izrael királya, az Úr, közötted van, nem kell többé félned semmi bajtól. Azon a napon, majd ezt mondják Jeruzsálemnek: „Ne félj! Sion, ne lankadjon el kezed! Az Úr, a te Istened, közötted van, erős ő és megszabadít. örvendezik majd feletted örömmel, újjáéleszt szeretetével, és ujjongva vigad fölötted, mintha ünnepet ülne.” „Elfordítom felőled a balsorsot, hogy többé ne legyen gyalázatod miatta.”
Lk 1,39-56
Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.” Mária erre így szólt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék, mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas, és Szent az ő Neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik. Hatalmas dolgokat művelt karja erejével, szétszórta a gondolataiban kevélykedőket. Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt. Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat. Felkarolta Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezve irgalmasságáról, amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre”. És Mária nála maradt mintegy három hónapig, azután hazatért.

Mária és Erzsébet találkozásában a korabeli zsidó rituálé szerinti megnyilatkozások mögött a látogatás teológiai valósága, az emberi találkozások isteni mélysége tárul elénk. A találkozás szemlélődéssel indul. Feltűnnek egymás előtt. Egy pillanat alatt átlátja a szerető tekintet a másik egész valóját. Felismeri, elismeri, de az arcot keresi, és az arcon is a szemet. A tekintetek nem csupán találkoznak, hanem szinte megmerítkeznek egymásban. A szem valóban a lélek tükre: a két tekintet egybekapcsolódása mögött a szeretet hatalmas eseménye játszódik le, a kölcsönös befogadás.
Itt már minden eldől. A szeretetkapcsolat mélységének, nagyságának arányában engedhetjük szemünkön keresztül bensőnkbe hatolni a másik tekintetét. Ha továbblépne: határt sértene meg, amelyre elutasítás a felelet. Mária és Erzsébet azonban szabadon, minden fenntartás nélkül beléphetett a másik benső világába, mert mindketten tisztán szerettek. És mivel itt két Istenbe merült ember találkozott, ezért igen nagy mélységet járt be tekintetük. Odáig hatolhatott, ahol a másikban Isten lakozik: Máriában a megtestesült Ige, Erzsébetben a hitet támasztó Szentlélek. Csak ezután szólalnak meg. Erzsébet szava méltatlansága tudatáról árulkodik: „De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám?” Mária azonban továbblép. Elhagyva a találkozás rituáléjának azt a soron következő mozzanatát, hogy most ő mond valamit, amivel kifejezi méltatlanságát e köszöntésre – például azt, hogy ő a fiatalabb –, lelkéből azonnal égre csap Isten dicséretének és imádásának éneke. Ez nyitja meg az eget két egymást szerető ember találkozásának eseményében. Ketten énekelni egyes szám első személyben az Úr dicséretét: ez már a szentek közösségének megvalósulása.
Urunk Jézus, tudjuk, hogy méltatlanok vagyunk arra, hogy tiszta szeretettel szeressenek bennünket, és mi magunk is oly gyarlón, önző módon szeretünk. Mégis kérünk Téged, ne engedj megállnunk méltatlanságunk átérzésénél, hanem a Boldogságos Szent Szűz példájára és közbenjárására add, hogy előbb tekintetünk, majd szívünk-lelkünk is felemelkedjék Hozzád, aki minden szeretet forrása vagy.

Ám 5,14-15.21-24
A jót keressétek, ne a rosszat, és akkor éltek; és veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, úgy, amint mondtátok. Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, állítsátok helyre az igazságot a kapuban; talán megkönyörül az Úr, a Seregek Istene József maradványain. ,,Gyűlölöm és elvetem ünnepeiteket, ünnepségeitek nem tetszenek nekem. Ha egészen elégő áldozatokat mutattok be nekem: ajándékaitokat el nem fogadom; kövér békeáldozataitokra nem tekintek. Vidd el előlem énekeid zaját, hárfád zenéjét meg nem hallgatom. Törjön elő inkább a jog, úgy, mint a víz, és az igazság, mint a sebes patak.
Mt 8,28-34
Amikor a túlpartra értek, a gadaraiak vidékére, elébe jött két megszállott. A sírokból jöttek ki, nagyon veszélyesek voltak, ezért senki sem mert azon az úton járni. S azok íme, így kiáltottak: ,,Mi közünk hozzád, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?’’ Messze tőlük egy nagy disznócsorda legelészett. A démonok kérlelték őt: ,,Ha kiűzöl minket, küldj a disznócsordába.’’ Azt mondta nekik: ,,Menjetek.’’ Azok kimentek és belebújtak a disznókba. És íme, lezúdult az egész konda, le a meredekről a tengerbe, és megfulladtak a vízben. A kondások pedig elfutottak a városba, és hírül vittek mindent, a megszállottakkal történteket is. És íme, az egész város kijött Jézus elé. Amikor meglátták őt, kérlelték, hogy menjen máshová a határukból.

Mindannyiszor gúnyt űzünk az evangéliumból, valahányszor annak lényegét, az Atyaistennek Jézus Krisztus által kinyilatkoztatott irgalmasságát hazug módon utánozzuk. Márpedig ezt tesszük, amikor ugyan megesik a szívünk az elesetten, és próbálunk segíteni rajta nyomorúságában, de nem vagyunk következetesek, és nem gyakoroljuk az igazságosságot, amely egyetemes, világot fenntartó, az emberi jelenséget a mélyben megalapozó valóság. Ezt jelenti, amit a próféta által üzen nekünk az Úr a mai Olvasmányban: nem arra szólít fel, hogy könyörüljünk meg egymáson, s akkor ő is megkönyörül rajtunk, hanem igazságot és igazságosságot követel a mindennapi életben, hogy remélhessünk irgalmasságában.
Nem elég elérzékenyülve megszeretgetni valakit, hanem meg kell adni mindazt, ami az igazságosság alapján jár neki. Igaz ez társadalmi szinten, de kicsiben, a családban s minden keresztény közösségben is. Házastársunknak a vele kötött életszövetség okán, az igazságosság alapján jár részünkről a tisztelet, szeretet, hűség, hiszen millió más helyett éppen minket választott, mi pedig őt. A gyermekeknek az igazságosság alapján jár a gondoskodás, törődés, nevelés. A szülőknek az igazságosság alapján jár a tisztelet, megbecsülés, engedelmesség. De még a rokonszenven alapuló, baráti kapcsolatokban is jelen van az igazságosság követelménye, hiszen akit egyszer barátunknak választottunk, azt az igazságosság alapján nem sorolhatjuk többé a nagy tömeg névtelen egyedei közé.
Urunk, Jézus Krisztus, add kegyelmedet, hogy a spontán, érzelmi szereteten túl megízleljük és nap mint nap gyakoroljuk is azt a szeretetet, mely az isteni igazságban és igazságosságban gyökerezik, ezért egyedül lehet valódi, azaz őszinte és tartós, örökkévalóságra érdemes. Formáld, kérünk, szívünket egyre jobban a Te igazságod és irgalmad szerint, hogy az igazságosság és az irgalmasság többé ne egymással ellentétes tulajdonságok legyenek számunkra, hanem ugyanazon szeretetnek kétféle arca, egymást erősítő és hitelesítő megnyilvánulása.

Ám 3,1-8;4,11-12
Halljátok e szót, amit az Úr ellenetek kimondott, Izrael fiai, minden nemzetség ellen, amelyet Egyiptom földjéről kivezettem: ,,Egyedül csak titeket vettelek figyelembe a föld összes nemzetsége közül; éppen ezért meg is torlom rajtatok minden gonoszságtokat! Vajon járnak-e együtt ketten, ha meg nem egyeznek? Vajon ordít-e az oroszlán az erdőben, ha nincs előtte préda? Vajon hallatja-e hangját búvóhelyéről az oroszlánkölyök, ha semmit sem fogott? Vajon beleesik-e a madár a tőrbe a földön, hogyha nincsen csapda? Vajon felszedik-e a csapdát a földről, ha semmit sem fogott? Vajon, ha megszólal a harsona a városban, nem remeg-e meg a nép? Jön-e a városra veszedelem, melyet nem az Úr vitt véghez? Bizony, semmit sem tesz az Úr Isten anélkül, hogy titkát ki ne nyilatkoztassa szolgáinak, a prófétáknak! Ordít az oroszlán: ki ne remegne? Szól az Úr Isten: ki ne prófétálna? Felforgattalak titeket, amint felforgatta az Úr Szodomát és Gomorrát, és olyanok lettetek, mint a tűzvészből kiragadott üszök; és ti mégsem tértetek vissza hozzám – mondja az Úr. – Ezért cselekszem így veled, Izrael! És mivel így bánok majd veled, készülj Istened elé, Izrael!
Mt 8,23-27
Amikor beszállt a bárkába, követték őt a tanítványai. És íme, olyan nagy vihar támadt a tengeren, hogy a bárkát elborították a hullámok. Ő pedig aludt. Odajöttek és felkeltették: ,,Uram, ments meg, elveszünk!” Ő azt mondta nekik: ,,Miért vagytok gyávák, ti kishitűek?” Majd fölkelt, rászólt a szelekre és a tengerre, s nagy csendesség lett. Az emberek pedig elcsodálkoztak és így szóltak: ,,Kicsoda ez, hogy még a szelek és a tenger is engedelmeskednek neki?”

Az a keresztény, akinek lelke érzékeny Istenre, szükségképpen rezonál az Úr üzenetére. Nem kell erővel kivonnia magát az evilági dolgok köréből, hogy Istennel legyen, hiszen minden az ő üzenetét fogja közvetíteni számára. Miközben körülöttünk minden összeomlófélben van, körös-körül záporoznak ránk az emberi támadások – és ez sokszor igen fájdalmasan érint bennünket –, Isten csendesen, szinte észrevétlenül kezébe veszi életünket, jelezve, hogy mindezen keresztül ő akar tenni velünk valamit. Mi pedig tudjuk, érezzük, emberileg meg nem okolható bizonyossággal, hogy valamiképpen mindent a javunkra fordít.
Ezért hát ne a minket körülvevő és elnyelni igyekvő erőkre figyeljünk, hanem Isten életünket átalakító cselekvésére. Ennek olykor nyilvánvaló jelei is vannak: álmok, a Szentírás egy-egy mondata, amely a holt betűk sorából mintegy szemünk elé ugrik és szíven üt, egy belső kép, amely oly élesen kirajzolódik lelki szemünk előtt, hogy nem tudunk szabadulni tőle... A szükségszerűen bekövetkező külső események, változások is jelzések, finom szólítások Urunk részéről, ilyen például az öregedés, amikor észrevesszük magunkon, hogy már nem bírunk annyit, hogy már nem olyan gyorsak és frissek a reakcióink, vagy amikor környezetünk adja finoman, de határozottan az értésünkre, hogy át kell adnunk a helyünket. Ilyenkor ismét csak Isten akar a mélyben tenni velünk valamit, belülről átalakítani, és általunk valami soha nem volt, nagyszerű dolgot végbevinni. Mert számára öregen és betegen, hasznavehetetlenül is ugyanolyan értékesek és felcserélhetetlenek vagyunk.
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy mikor rettenetes sötétséget, magányt és kiszolgáltatottságot élünk át, mindezek mélyén ott vagy velünk, s úgy érezzük, Általad az Atya mintegy karjára vesz, és arcához emel minket. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy ne a felszínen zajló eseményekkel törődjünk, hanem teljes lényünkkel merjünk ráhagyatkozni biztonságot adó jelenlétedre, mely által a viharok idején is megízlelhetjük a Te hasonlíthatatlan békességedet.

ApCsel 12,1-11
(...) Pétert tehát a börtönben őrizték, az egyház pedig szüntelenül könyörgött érte Istenhez. Amikor Heródes éppen arra készült, hogy elővezetteti, azon az éjszakán Péter két katona között aludt kettős lánccal megbilincselve, az őrök pedig az ajtó előtt őrizték a börtönt. De íme, megjelent mellette az Úr angyala, és fény ragyogott fel a cellában. Az angyal meglökte Péter oldalát, fölkeltette, és így szólt: „Kelj fel gyorsan!” Erre a láncok lehullottak a kezéről. Az angyal pedig azt mondta neki: „Övezd fel magad és vedd fel saruidat!” Ő megtette, az angyal pedig azt mondta neki: „Vedd magadra a ruhádat, és kövess engem!” (...) Miután átmentek az első és a második őrségen, a vaskapuhoz jutottak, amely a városba vezetett. Ez magától kinyílt előttük. Kimentek, végigmentek egy utcán, s ekkor az angyal hirtelen eltűnt mellőle. (...)
2Tim 4,6-8.17-18
Engem ugyanis már kiöntenek, mint italáldozatot, elköltözésem ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogva várják az ő eljövetelét. De az Úr mellém állt, és erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam, s tudomást szerezzen róla az összes pogány. Ezért megszabadultam az oroszlán torkából. Az Úr megszabadít minden gonosz ármánytól, és meg fog menteni mennyei országa számára. Dicsőség neki mindörökkön örökké! Ámen!
Mt 16,13-19
(...) „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.”

Emberileg nézve soha nem érte nagyobb csapás az Egyházat kétezer éves zarándokútja folyamán, mint amikor – a hagyomány szerint – ugyanazon a napon elveszítette két oszlopát: Pétert és Pált. Mégis, mi keresztények kezdettől fogva győzelemként ünnepeljük ezt az eseményt, mert hitünk szerint a két főapostol vértanú halála nem veszteség, hanem nyereség. Nyereség nekik, akik „a jó harcot megharcolták, a pályát végigfutották, a hitet megtartották” és tovább is adták, s fáradozásuk jutalmaként a mennybéli hazába költözhettek. És nyereség az Egyháznak is, hiszen elköltözésükkel gyarapodott a mennyben a diadalmas Egyház, közbenjárásuk pedig a zarándok Egyház hathatós támasza. A két apostol élete tehát nem megszakadt, hanem eljutott a végső kiteljesedésre; a két kiválasztott és igaz tanú nem kudarcot vallott, hanem most ért fel a csúcsra; a két oszlop nem kidőlt, hanem most vált csak igazán megingathatatlanná, úgyhogy bátran támaszkodhat rájuk az Egyház épülete.
A szentek halálában mindig megdicsőül az Isten. Kimondhatjuk, hogy valójában csak a halál, a szeretetből vállalt halál nyomhatja rá életükre, munkásságukra a hitelesítő pecsétet, amikor hitvallásuk és szeretetük maximumát nyújtva belépnek Isten dicsőségébe. S ekkor nem csupán előttük tárul ki az ajtó a mennyben, hanem Isten előtt is, hogy életpéldájuk, tanúságtételük, tanításuk által ő maga léphessen be abba a közösségbe, ahol éltek, erőt, bátorítást és mennyei vigasztalást nyújtva a közösség minden tagjának.
Urunk, Jézus Krisztus, hálát adunk Neked Szent Péterért és Pálért, akiket minden emberi gyarlóságuk ellenére kiválasztottál, és minden különbözőségük ellenére eggyé tettél az Irántad való szeretetedben és az Egyházadért való munkálkodásban. Áldj meg minket, akiknek hite az általuk vetett magból sarjadt, és közbenjárásukra segíts, hogy egész hátralévő életünkben úgy munkálkodjunk a Te országodért, hogy életünkben-halálunkban egyaránt nyitott ajtóvá válhassunk, melyen keresztül beléphetsz testvéreink életébe.

2Kir 4,8-11.14-16a
Történt pedig egy napon, hogy Elizeus keresztülment Sunámon. Volt azonban ott egy előkelő asszony, s az feltartóztatta, hogy étkezzék nála. Így aztán valahányszor arra járt, betért hozzá, hogy étkezzék. Erre az asszony azt mondta férjének: ,,Úgy veszem észre, hogy Istennek szent embere az, aki gyakorta erre jár mifelénk. Csináltassunk tehát neki egy kis tetőszobát, tegyünk bele neki ágyat, asztalt, széket és mécsest, hogy ha hozzánk jön, ott ellehessen.’’ Történt erre egy napon, hogy eljött és betért a tetőszobába, s ott megpihent. Erre ő azt mondta: ,,Mit akar tehát, hogy cselekedjem neki?’’ Azt mondta erre Giezi: ,,Ne is kérdezd, hiszen fia nincs, s a férje vén.’’ Erre megparancsolta, hogy hívja oda, s amikor odahívta, s az megállt az ajtóban, azt mondta neki: ,,Esztendő fordultán, ebben az időben s ugyanebben az órában fiad lesz méhedben.’’ Ám ő azt felelte: ,,Ne, kérlek uram, Isten embere, ne hazudj szolgálódnak.’’
Róm 6,3-4.8-11
Vagy nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg? Eltemettek tehát vele együtt a halálba a keresztség által, hogy amint az Atya dicsősége feltámasztotta Krisztust a halottaiból, éppúgy mi is új életet éljünk. Ha tehát meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy Krisztussal együtt élni is fogunk, mert tudjuk, hogy Krisztus, miután feltámadt halottaiból, már nem hal meg, s a halál többé nem uralkodik rajta. Mert halála egyszer s mindenkorra való halál volt a bűnnek; az élete azonban élet az Istennek. Ti is úgy tekintsétek tehát magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.
Mt 10,37-42
Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálta életét, elveszíti azt, és aki elvesztette az életét énértem, megtalálja azt. Aki befogad titeket, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem. Aki befogad egy prófétát, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki befogad egy igazat, mert igaz, az az igaz jutalmát kapja. És aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát.’’

A magát szelídnek és alázatos szívűnek kijelentő Jézus kemény szavakkal szól hozzánk, amikor – látszólag az apánk és anyánk iránti tisztelet isteni parancsa és a gyermekeink iránt a Teremtőtől belénk oltott ragaszkodás ellenében – azt állítja, hogy aki jobban szereti apját vagy anyját, fiát vagy lányát, mint őt, az nem méltó hozzá. Pontosan kell látnunk, hogy ez a ’jobban’ nem az érzelmi kötődés fokozatait állítja szembe, hanem a szeretet két minőségét: a test és vér diktálta, ösztönös szeretetet és az ember természetfeletti hivatását, Istenre való képességét. Jézus nem a gyermeki ragaszkodásról és a gondoskodó szülői szeretetről, hanem a túlságosan földies kötődésről jelenti ki, hogy akadálya az ő követésének, mert meggátolja az első és legfőbb parancs teljesítését. Ugyanez áll a kereszthordozástól való húzódozásra és saját életünk megtalálásának vágyára is, mely gúzsba köti emberségünket.
Egészen más az, amikor mi magunk valljuk meg méltatlanságunkat, ahogy tette a kafarnaumi százados vagy Péter apostol, és más, amikor az Úr mondja nekünk: „Nem vagy méltó hozzám.” Méltatlanságunk tudata alkalmassá tesz az Úr szent cselekvésének befogadására, ellenben a földies ragaszkodások, az önmegvalósítási törekvések éppenséggel alkalmatlanná. Ha magunk akarjuk megvalósítani önmagunkat, nem önmagunkká válunk, hanem csupán szánalmas torzóvá, csonka személyiséggé. Ha azonban korlátainkkal, életünk töredékességével és a szenvedés szükségszerűségével szembesülve készségessé válunk arra, hogy mindezt Krisztus keresztjével egyesítve, az ő szenvedését kiegészítve, szeretettel viseljük, akkor megtapasztaljuk, hogy a kereszt nem megnyomorít, hanem felemel, s alkalmassá tesz az Isten műveiben való részvételre.
Urunk Jézus, bevalljuk, hogy gyakran mi is húzódozunk attól, hogy Téged válasszunk, és keresztünket felvéve kövessünk Téged. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy önmegvalósítás helyett az Atya akaratát valósítsuk meg életünkben, azaz a szeretet cselekedetei és a szeretetből vállalt szenvedés által napról napra igyekezzünk a Te képedre és méreteidre alakulni.

Bölcs 10,10-14
Egyenes úton vezérelte a bátyja haragja elől menekülő igazat, megmutatta neki Isten országát, és megadta neki a szent dolgok ismeretét. Vesződsége közepette jóléthez segítette, és fáradságát bőséggel jutalmazta. Vele volt kizsákmányolóinak ármányával szemben, és gazdagsághoz juttatta, megőrizte ellenségektől, megóvta üldözőktől, és kemény viadalban neki juttatta a győzelmet, hogy belássa: a bölcsesség hatalmasabb mindennél. Ez nem hagyta cserben az eladott igazat, hanem megóvta a bűntől, leszállt vele a verembe, és nem hagyta el a bilincsekben sem, amíg meg nem hozta neki a kormánypálcát s a hatalmat elnyomói fölött. Meghazudtolta az ellene vádaskodókat, és örök hírnevet szerzett neki.
Mt 22,34-40
Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba, és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: „Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?” Ő azt felelte neki: ,,»Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.« Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.« Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.”

Pünkösd óta az isten- és emberszeretet parancsa valójában egy és ugyanaz, hiszen Isten a Szentlelket elküldve saját szeretetét ajándékozta nekünk, hogy vele szeressük viszont őt és szeressük embertársainkat. Nem is annyira parancs ez már, hanem legbensőbb természetünk követelménye, hiszen az istengyermekségnek az a természete, hogy szeret. Akkor mégis miért olyan nehéz megtanulni úgy szeretni, ahogy Jézus szeret minket? Azért, mert nem engedjük érvényesülni istengyermeki természetünket, hanem a régi Ádám módjára bujdokolunk a minket szerető Isten elől.
A próféták és szentek az isteni szeretet és irgalom követei voltak. A szeretet nem elfogulttá, homályosan látóvá tette őket, hanem éppenséggel megélesítette szemüket, hogy lássák a valós világot, s benne küldetésüket. Jézus belelátott kortársai szívébe, nem isteni mindentudásával (arról lemondott megtestesülése elhatározásakor), hanem szeretettől áthatott tekintetével. A szeretet első igazi cselekvése, hogy meglátja a valóságot, a rejtett, a felszínen talán nem is látható lelki nyomorúságot. Ezt a tisztánlátást csodáljuk meg szent királyunkban, Szent Lászlóban, aki erőskezű uralkodó és nagy hadvezér létére is úgy tekintett önmagára, mint gyarló bűnösre, és fényes győzelmeit nem saját érdemének, hanem a szent férfiak imádságának tulajdonította. A szeretet tekintetével nézett embertársaira, ezért lehetett a gyengék és kicsinyek oltalmazójaként Isten irgalmának közvetítője. S ezért tudott az ellene áskálódó unokatestvérének, Salamonnak újra meg újra megbocsátani, még azután is, hogy az nyíltan az ellenséggel cimborált.
Urunk Jézus, taníts minket, hogy a Te szemeddel tudjuk nézni ezt a világot. Szent László királyunk közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy a durva és erőszakos viselkedés mögött észrevegyük testvérünk belső szenvedését, szorongását, s tégy alkalmassá minket, hogy a Te szereteteddel szeretve őt megnyissuk előtte Isten irgalmának kapuját.

2Kir 25,1-12
Ezért aztán az történt, hogy uralkodásának kilencedik esztendejében, a tizedik hónapban, a hó tizedik napján felvonult Nebukadnezár, Babilon királya és egész serege, Jeruzsálem ellen, és körülvette a várost és ostromműveket épített köréje. Így tartották elzárva és körülvéve a várost Cidkija király tizenegyedik esztendejéig, a hó kilencedik napjáig, úgyhogy a városban elhatalmasodott az éhség, s nem volt kenyere a föld népének. Ekkor rést ütöttek a városon, mire éjszaka az összes harcos futásnak eredt, azon a kapun át, amely a két kőfal között, a király kertje mellett van (a kaldeusok körös-körül megszállva tartották a várost). Így futott el Cidkija is, azon az úton, amely a puszta mezőségére vezet. Ám a kaldeusok serege üldözőbe vette a királyt és Jerikó síkján utol is érte. Ekkor az összes harcos, aki vele volt, elszéledt s magára hagyták. Megfogták tehát a királyt és elvitték Babilon királya elé, Reblátába. Miután az ítéletet tartott felette, Cidkija fiait szeme láttára megölette, aztán szemét kivájatta, őt magát láncra verette, s elvitette Babilonba. Az ötödik hónapban, a hó hetedik napján, azaz Babilon királyának tizenkilencedik esztendejében eljött Nebuzaradán, a testőrök kapitánya, Babilon királyának szolgája Jeruzsálembe és felgyújtotta az Úr házát és a király házát és Jeruzsálem házait és minden házat elégetett tűzzel. Jeruzsálem falait körös-körül lerombolta a kaldeusok egész serege, amely a testőrök kapitányával volt, a nép maradékát pedig, amely megmaradt a városban, valamint a szökevényeket, akik átszöktek Babilon királyához, meg a többi népet elhurcolta Nebuzaradán, a testőrök kapitánya, csak a föld szegényeiből hagyott ott néhány szőlőművest és földművest.
Mt 8,1-4
Amikor pedig lejött a hegyről, nagy tömeg követte őt. És íme, odajött egy leprás, leborult előtte és azt mondta: ,,Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!’’ Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és így szólt: ,,Akarom, tisztulj meg!’’ Erre az mindjárt megtisztult a leprától. Ekkor Jézus azt mondta neki: ,,Vigyázz, senkinek se szólj erről, hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak és ajánld föl az adományt, amelyet Mózes rendelt, bizonyságul nekik.’’

Lángokban áll, s nemsokára porig ég a templom és a királyi palota, a vallás és az államhatalom szimbóluma. Bizony, szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy ha a vallás és az államhatalom elveszíti kapcsolatát a forrásával, és eredeti funkcióját megtagadva öncélúvá és gépiessé válik, az alapokig le kell rombolódnia. Mert úgy alkotta meg Isten – saját képére és hasonlatosságára – az ember világát, hogy tartósan ne maradhasson fenn semmi, ami a teremtés eredeti rendeltetése ellen való. Ami tehát hazugságra épül, az szükségszerűen összeomlik, mégpedig magától. A külső hatás legfeljebb siettetheti vagy nyilvánvalóvá teheti, ami belülről indulva így is, úgy is bekövetkezik.
Hogy a templomban és a palotában értékek is benn égnek? Hogy ártatlan életek is áldozatul esnek a pusztításnak? Mindez szomorú tény, de nem Istent terheli érte a felelősség. Mégis miért engedi meg, hogyha ő a szeretet és a jóság? Vagy túlontúl naiv, vagy mélységesen cinikus ez a kérdésfelvetés. Nem akkor kellett volna az értékekre és az ártatlan életekre jobban odafigyelni, amikor megindult a hazug világ építése? Istennek valamiért „megéri”, hogy ekkora játékteret engedjen szabadságunknak. De ez nem azt jelenti, hogy következmények nélkül játszhatunk és visszaélhetünk ezzel a szabadsággal.
Urunk, Jézus Krisztus, ne engedd, hogy a mai Olvasmányt olvasva megragadjunk a pusztulás félelmetes képeinél, hanem segíts, hogy a rémületen, rettegésen és létbizonytalanságon túl elérjen hozzánk Isten igéjének személyes és pozitív üzenete. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy legyen bátorságunk a hazugságra épülő világot határozottan elutasítani, s józan fejjel, erős hittel nézzünk elébe a kisebb-nagyobb összeomlásoknak és elkerülhetetlen szellemi-lelki kataklizmáknak, erősen bízva abban, hogy a Téged szeretőknek minden a javukra, vagyis üdvösségükre válik.

2Kir 24,8-17
Tizennyolc esztendős volt Joachin, amikor uralkodni kezdett és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki a jeruzsálemi Elnátán lánya volt, Nehustának hívták. Azt cselekedte, ami gonosz az Úr előtt, egészen úgy, ahogy apja cselekedett. Ebben az időben felvonultak Nebukadnezár, Babilon királyának szolgái Jeruzsálem ellen s körülvették ostromművekkel a várost. Majd eljött Nebukadnezár, Babilon királya is szolgáival a város ellen, hogy megostromolják azt. Kiment erre Joachin, Júda királya, Babilon királyához anyjával, szolgáival, főembereivel és udvari tisztjeivel együtt, de Babilon királya elfogatta uralkodásának nyolcadik esztendejében. Aztán elhurcolta onnan az Úr házának valamennyi kincsét, meg a királyi ház kincseit s összevagdalta mindazokat az aranytárgyakat, amelyeket Salamon, Izrael királya, az Úr templomában csináltatott – ahogy az Úr megmondta –, és fogságba hurcolta egész Jeruzsálemet, az összes főembert, a sereg összes vitézét, tízezer embert, az összes mesterembert és lakatost, úgyhogy nem maradt ott senki sem, csak a föld szegény népe. (...)
Mt 7,21-29
Nem mindenki, aki azt mondja nekem: ,,Uram, Uram!”, megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van. Sokan mondják majd nekem azon a napon: ,,Uram, Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk, nem a te nevedben űztünk démonokat, és nem a te nevedben tettünk sok csodát?” Akkor majd kijelentem nekik: ,,Sohasem ismertelek titeket. Távozzatok tőlem ti, akik törvénytelenséget cselekedtetek!” (...)

Imádságunk „hatékonyságának” nem az a fokmérője, hogy Isten teljesíti-e vagy sem, amit kérünk tőle, hanem az, hogy mennyire tudunk ráhangolódni az ő akaratára. Hiszen Isten minden imádságot, mely hiteles és szívből jövő, meghallgat, de csak annyiban teljesíti, amennyiben az örök üdvösségünket szolgálja. S ha úgy látszik, hogy nem hallgatott meg, elhagyott, és engedte, hogy kudarcot valljunk, akkor is biztosak lehetünk benne, hogy velünk van, és arra vár, hogy mi is újra vele legyünk, s keressük az ő arcát. A szentek életében ugyanazokról a megpróbáltatásokról olvashatunk, mint az istentelenek esetében, de ők nem omlottak össze a nehézségek idején, sőt ők lettek a reménység egyetlen hordozói.
Minden romlás és összeomlás hátterében teológiai romlás húzódik meg. Izrael romlását, politikai összeomlását Istenhez való hűségének megfogyatkozása, a szent kultusz kiüresedése idézte elő. De ez még nem a vég. Babilon királya elhurcolja ugyan a választott nép színejavát, ez a csapás azonban nem más, mint felszólítás arra, hogy a nép visszatérjen Istenéhez, és csak őbelé kapaszkodjon. Életünk kisebb-nagyobb összeomlásai nem jelentenek teljes csődöt, ha Isten szeretetében és törvényében élünk, sőt éppen a kudarcok által találhatunk vissza hozzá. Sokkal veszélyesebb volna, ha Isten megengedné, hogy teljesen elszakadjunk tőle és törvényeitől, s közben minden gond és nehézség nélkül éljünk. Mert minden látszat ellenére az a rab és számkivetett, aki elszakadt az Istentől.
Urunk Jézus, óvj meg bennünket az önbecsapástól, hogy miközben ezt mondjuk Neked: „Uram, Uram!”, bálványok szolgálatába szegődjünk, és hűtlenek legyünk Hozzád. Add meg kegyelmesen, hogy imádságunk mindenkor szívből jövő és őszinte Hozzád fordulás legyen, melyet a Melletted való egzisztenciális döntés, a teljes Istenre hagyatkozás és a törvényeidhez való ragaszkodás hitelesít, és amit sosem hagyunk abba, akár jól megy a sorunk, akár megpróbáltatásban van részünk.

Iz 49,1-6
Hallgassatok rám, szigetek, és figyeljetek, népek, a távolból! Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől emlegette nevem. Olyanná tette számat, mint az éles kard, keze árnyékában rejtett el engem; olyanná tett, mint a hegyes nyíl, tegzébe dugott engem. Így szólt hozzám: „Szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni.” (...) Most pedig így szól az Úr (...): „Kevés az, hogy szolgám légy, hogy helyreállítsd Jákob törzseit, és Izrael maradékát visszatérítsd; a nemzetek világosságává teszlek, hogy eljusson üdvösségem a föld végéig.”
ApCsel 13,22-26
(...) Az ő ivadékából támasztotta Isten az ígéret szerint Izrael üdvözítőjét, Jézust, akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének. Mikor pedig János bevégezte pályafutását, azt mondta: „Nem az vagyok, akinek tartotok engem; íme, utánam jön, akinek a lábáról a saruit sem vagyok méltó megoldani.” (...)
Lk 1,57-66.80
Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. (...) Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak nevezték. De az anyja így szólt: „Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni.” Erre azt mondták: „De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének.” Intettek tehát apjának, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve.” Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt, és magasztalta az Istent. (...) A gyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, és a pusztában volt addig a napig, amíg nyilvánosan fel nem lépett Izraelben.

Isten mindannyiunkat személyesen szeret és mindannyiunkat anyánk méhétől hív. Kereszténységünk próbája, hogy miként viszonozzuk az ő szeretetét, és e szereteten belül válaszolunk-e hívására. A teremtő Isten hívása megelőzi azt a pillanatot, amikor mi ezt a hívást felfogjuk, mert ő létezésünk első pillanatától kezdve magának teremtett bennünket, és egy bizonyos küldetést is kijelölt számunkra. Mindez ugyanakkor nem rombolja le szabadságunkat, hiszen Isten végtelen szeretete az emberi szabadság igazi területe. Láthatjuk, hogy csak a szentek szabadok, akik válaszoltak az isteni szeretetre és vállalták a rájuk bízott küldetést.
Nagyon fontos megértenünk, hogy itt két mozzanatról van szó: a személyes szeretetről, hogy „Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől fogva emlegette nevem”, illetve egy feladatról, megbízatásról: „Kevés az, hogy szolgám légy, a nemzetek világosságává teszlek...” Csak akkor tudjuk meg, hogy mi a hivatásunk és mi a küldetésünk, ha előbb személyes szeretetére válaszolunk egész lényünkkel. Annak, aki csak úgy általában vallásos, akinek Krisztus nem személyes Megváltója, Istene, barátja, mindene, hiába vár arra, hogy valami isteni jel megmutassa neki, hogy mi a hivatása: családalapítás vagy papság, szerzetesség. Ha ő a maga langyos életével nem egész szívvel az Istené, egyik hivatást sem fogadta el, és egyik küldetésre sem alkalmas. Mert két akarat csak a legnagyobb szeretetben tud egyesülni. Ha Isten életünk igazi és egyetlen főszereplője lesz, szeretete egészen biztosan kijelöli utunkat, és világosan meg fogjuk tudni, mi is a küldetésünk.
Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked a hívást, mellyel anyánk méhétől fogva szólítasz bennünket. Szítsd fel bennünk kegyelmedet, hogy egész lényünkkel válaszoljunk hívásodra, senkit és semmit elébe nem helyezve a Te személyes szeretetednek. Ha pedig hivatásunkban krízist tapasztalunk, adj nekünk erőt, hogy azt szeretetünk próbatételeként értelmezzük, s tudjunk ismét Téged választani, nem elhagyva helyünket, hanem megújítva Irántad való szeretetünket.