Péld 4,10-15.18-27
Figyelmezz, fiam, és fogadd be igéimet, akkor megsokasodnak életed esztendei! Eligazítlak a bölcsesség útján, és vezetlek az igazság ösvényein. Ha azokon jársz, semmi sem zavarja járásodat, és nem botlasz meg, amikor szaladsz. Tartsd meg a fegyelmet és el ne hagyd, őrizd meg, mert ez a te életed! Ne gyönyörködj a gonoszok ösvényein, és ne leld tetszésedet a rosszak útjában! Fuss tőle és ne járj rajta, kerüld és hagyd el azt, Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a derengő fény, amely mindinkább erősödik, amíg a nappal teljes lesz. A gonoszok útja sötétség, nem tudják, hogy mibe botlanak. Fiam! Ügyelj szavaimra, nyisd meg füleidet igéimnek! Ne távozzanak szemed elől, óvd őket szíved belsejében! Mert életet adnak megtalálóiknak, és gyógyulást az egész testnek. Óvd a szívedet minden gonddal, mert az élet ebből fakad! Vesd el magadtól a száj hamisságát, s az ajkak alattomosságát tartsd távol magadtól! Szemed egyenesen nézzen, és szempillád a lábad elé tekintsen! Egyengesd lábad ösvényét, és minden utad legyen céltudatos! Le ne térj se jobbra, se balra, fordítsd el lábadat a rossztól, mert a jobbra vivő utat az Úr ismeri, a balra tartók pedig gonoszak. Ő azonban egyenesekké teszi ösvényeidet, és útjaidat szerencsés véghez vezeti.
Ef 4,17-24
Azt mondom tehát, és kérve kérlek titeket az Úrban, hogy most már ne éljetek úgy, ahogy a pogányok élnek, (...); újuljatok meg gondolkodástok szellemében, és öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére igazságban és valódi szentségben teremtetett.
Mt 7, 24-29
Mert mindenki, aki hallgatja e szavaimat és tettekre váltja azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták.(...)

Nyelvünkben a „ház” és a „haza” szó ugyanabból a tőből származik. Napjaink identitászavarral küszködő magyarjainak és talajt vesztett keresztényeinek ezért is közvetít igen-igen aktuális üzenetet Szent István ünnepén a mai Evangélium.
Fogalmazzunk katolikus módra, azaz egyetemesen, senkit sem kirekesztve! Számunkra az a gesztus, amellyel Szent István király halála előtt a koronát, újonnan létrejött királyságát felajánlotta az Istenszülő Szűznek, azt fejezi ki, hogy családnak tekintette népét, amelynek anyára van szüksége, s ezért azt a Szűzanya pártfogására bízta. Ezzel a szó legmélyebb értelmében volt reálpolitikus (építve a magyarságnak a római rítusú kereszténységre térését megelőző Mária-kultuszára is). Protestáns testvéreink számára Szent István tette a mai Evangélium fényében azt üzeni, hogy első királyunk maradandó közösséget akart létrehozni, és mint mélyen hívő ember, felelős vezető nem politikai tényezőkben, földi szövetségeseiben bízott elsősorban, hanem mert Istenre építeni, s élete végén bizalommal az isteni gondviselésre hagyatkozni. Az ország felajánlásának gesztusa nem keresztény, de egy Istenben hívő testvéreink számára is jelentéssel bír: nekik azt mondhatjuk, hogy ezzel a cselekedettel az ország első embere kinyilvánította az égi hatalomnak való alárendeltségét, s az egy Isten gondjára bízta országát és népét. Nem hívő, de kereső, az igazságra nyitott honfitársainknak pedig elmondhatjuk, hogy első királyunk volt olyan intelligens, hogy az ember végtelen felé nyújtózó igazságkeresésére építette országát. Csak megrögzött ateista, gyakorlati materializmusba süllyedt magyar testvéreinknek nem tudunk mit mondani (egyébként a hazáról, hazaszeretetről sem nagyon); őértük hát még buzgóbban kell imádkoznunk, és saját maguk elől is eltagadott reménytelenségükre gyógyírül felajánlanunk azt a reménységet, amely kisarjad ünneplő szívünkből.
Urunk, Jézus Krisztus, aki Szent István királyunkban olyan vezetőt adtál nemzetünknek, aki saját életét és a rá bízottakat egyaránt Hozzád kötötte, s országunkat építve az Atya örök országának eljövetelén munkálkodott, az ő közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy mi is Rád mint sziklaalapra építsünk életet, családot, közösséget, országot.

Péld 9,1-6
A bölcsesség házat épített magának, kifaragta hét oszlopát, leölte áldozatait, elegyítette borát, meg is terítette asztalát. Elküldte szolgálóit, hogy kiáltsák a várban és a város falain: „Aki tudatlan, jöjjön hozzám!” S a dőréknek üzente: „Jöjjetek, egyétek étkemet, és igyatok a borból, amelyet nektek elegyítettem! Hagyjatok fel az együgyűséggel, hogy élhessetek, és járjatok a belátás útjain!”
Ef 5,15-20
Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek, ne mint esztelenek, hanem mint bölcsek. Jól használjátok fel az időt, mert rossz napokat élünk. Ne legyetek tehát ostobák, hanem értsétek meg, hogy mi az Úr akarata! Ne részegedjetek le bortól, mert abból erkölcstelenség fakad, inkább teljetek el Lélekkel! Magatok közt zsoltárokat, szent dalokat és lelki énekeket zengjetek, énekeljetek és zengedezzetek szívetekben az Úrnak! Adjatok hálát mindenkor mindenért a mi Urunk Jézus Krisztus nevében az Istennek és Atyának!
Jn 6,51-58
Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért. Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus azt felelte nekik: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog.

Amióta Ádám vétkezett, állandóan rossz napokat élünk, tudniillik abban az értelemben, hogy azóta – mivel értelmünk elhomályosult, és akaratunk rosszra hajlóvá vált – folytonosan ki vagyunk téve a kísértésnek, amely arra akar rávenni bennünket, hogy elszakadjunk az élet forrásától, Istentől. Krisztus halála és feltámadása óta azonban az a kijelentés is érvényes, hogy „most van itt az alkalmas idő, most van itt az üdvösség napja”. Vagyis a rossz napok egyszerre alkalmas, szent idővé válhatnak számunkra, ha értelmünket és akaratunkat arra használjuk, hogy megtaláljuk és megragadjuk a szentség új meg új lehetőségét, az Istenhez való kötődés soha nem volt és soha meg nem ismétlődő módját. Ezt jelenti az Apostol szava: ne mint esztelenek, hanem mint bölcsek éljünk e világban, felhasználva az időt, amely üdvösségünkre adatott.
Két gyakorlati tanácsot is ad Szent Pál a továbbiakban: az egyikkel óv a rossztól, a másikkal buzdít a jóra. „Ne részegedjetek le bortól.” Ez nem csupán az alkoholfogyasztásban való mértékletességre vonatkozik, hanem mindenfajta mámorba menekülésre, amellyel az ember az elveszített Paradicsomért próbálja kárpótolni magát. Itt a földön vállalni kell azt a feszültséget, amely legmélyebb vágyaink kielégítetlenségéből (és kielégíthetetlenségéből) fakad, azt a lelki vákuumot, amit semmi be nem tölthet ezen a világon. „Magatok közt zsoltárokat, szent dalokat és lelki énekeket zengjetek!” Ez az a gyakorlat, amely Isten jelenlétébe von, és meg is őriz benne, tudatosítva bennünk ajándékait és ígéreteit, kialakítva szívünkben a hálaadás lelkületét. Fontos ez egymás közt is: férj, feleség, gyerekek, szerzetesi család, imaközösség, hittancsoport összekovácsoló és megtartó ereje a közös imádság, istendicséret. A hálás szív ujjong és énekel, s a lelki örvendezés megóv a léhaság, az eltompulás kísértésétől.
Urunk Jézus, a Te szentséges megtestesülésed, megváltó halálod és dicsőséges feltámadásod óta a rossz napok az üdvösség napjaivá lettek számunkra, mert kezdenek kinyílni az örökkévalóságra, amelyből születtek. Adj nekünk kegyelmeddel mélységes vágyakozást, csillapíthatatlan szomjúságot az örökkévalók után, és szítsd fel bennünk az istendicséret szellemét, mely mindennapjainkat összeköti a kiapadhatatlan forrással, a Szentháromság egy Isten meg nem fogyatkozó, örök életével.

Ez 18,1-10.13b.30-32
Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: ,,Mi dolog az, hogy közmondássá lett közöttetek Izrael földjén az a mondás, amely így szól: ,,Az atyák ették meg a savanyú szőlőt, és a fiak foga vásik el tőle?” Életemre mondom, én, az Úr Isten: Nem lesz számotokra többé közmondás ez a mondás Izraelben! Íme, minden lélek az enyém; miként az apa lelke, úgy a fiú lelke is az enyém; amely lélek vétkezett, az hal meg. Mert ha egy férfi igaz lesz, jog és igazság szerint jár, nem eszik a hegyeken és nem emeli szemét Izrael házának bálványaira, nem gyalázza meg társának feleségét és nem közeledik havi tisztulásban szenvedő asszonyhoz, nem nyom el senkit sem, visszaadja a zálogot az adósnak, semmit sem vesz el erőszakkal, kenyerét odaadja az éhezőnek és ruhájával betakarja a mezítelent, nem kölcsönöz kamatra és nem fogad el ráadást, elfordítja kezét a gonoszságtól és igazságos ítéletet hoz az emberek között, parancsaim szerint jár és megtartja ítéleteimet, hogy igazságot cselekedjék: az ilyen ember igaz, és biztosan életben marad – mondja az Úr Isten. – Ha azonban a gonosz fiút nemz, aki vért ont és ezek közül bármit elkövet, kamatra ad és ráadást fogad el: vajon élni fog-e? Nem fog élni! Mivel mindezeket az utálatos dolgokat elkövette, halállal hal meg, s az ő vére rajta lesz! Azért tehát mindenkit a saját útjai szerint ítélek majd meg, Izrael háza! – mondja az Úr Isten. – Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot minden gonoszságtok fölött, és nem lesz romlástokra a gonoszság. (...) Mert nem akarom én a halandó halálát – mondja az Úr Isten; – térjetek meg, hogy éljetek!
Mt 19,13-15
Akkor kisgyermekeket vittek oda hozzá, hogy tegye rájuk a kezét és imádkozzon, de a tanítványok elparancsolták őket. Jézus azonban azt mondta: „Hagyjátok a kisgyerekeket, ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa.” Rájuk tette a kezét, és továbbment onnan.

A fogságbeli fiatalabb nemzedék nem kérdez semmit Istentől és az ő prófétájától, nem imádságban tárja fel értetlenségét és lelkének fájdalmát, hanem egy közmondást ismételve elhárítja a felelősséget. Ábrahám nem szégyellt alkuba bocsátkozni az Úrral Szodoma érdekében, és nyíltan feltenni neki az őt nyugtalanító kérdést: „Hát elpusztítod az igazat a gonosszal együtt?” Jób imádságban panaszkodott és vonta kérdőre Istent, a zsoltáros pedig szinte óvta az Urat attól, hogy igazságosságán és szentségén csorba essék a gonoszok szemében, ha látják, hogy az igazat is ugyanúgy bünteti, mint a bűnösöket... Ez a közmondás viszont burkolt vádaskodás Isten ellen: nem ők vétkeztek, hanem atyáik, őket gyermekként hozták ide, vagy már itt, a fogságban születtek, vagyis méltánytalan, hogy ők szenvedjenek atyáik vétke miatt. Holott éppen ezzel bizonyítja az új nemzedék, hogy semmivel sem különb atyáinál: ugyanolyan önelégült, magabiztos, Istennel szemben csupa elvárást támasztó, vallásos, de nem igazán hívő.
Ezekiel próféta azonban, mint a választott nép felelősségteljes lelkiatyja nem hagyja szó nélkül ezeket az Isten ellen szóló, nyíltan nem is vállalt kijelentéseket. Előbb visszahúzódik, elgondolkodik, töpreng, és Isten elé viszi a hallottakat, majd Istennel megbeszélve, köntörfalazás nélkül kinyilvánítja a leleplező választ. A végső választ pedig majd az Újszövetségben, a krisztusi kinyilatkoztatás teljességében kapja meg ez a nemzedék, akárcsak Ábrahám és Jób is az ártatlanok szenvedésére vonatkozólag: „Egy ember által jött a bűn ebbe a világba, a bűn által pedig a halál... De nem úgy áll a dolog a kegyelem ajándékával, mint a bűnbeeséssel... Isten kegyelme, és az egy embernek, Jézus Krisztusnak a kegyelmében nyert ajándék még sokkal bőségesebben kiárad sokakra.”
Urunk Jézus, a szenvedés titka újra és újra megérint minket, akár a saját, akár a mások életében találkozunk testi-lelki fájdalommal, melynek oka emberileg megmagyarázhatatlan. Adj nekünk, kérünk, gyermeki lelkületet, hogy előítéletek nélkül és teljes bizalommal hagyatkozzunk a Te gondviselő szeretetedre, hiszen Te mindenkor a lehető legjobbat akarod nekünk.

Ez 16,1-15.60.63
Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: „Emberfia, add tudtára Jeruzsálemnek az ő utálatosságait, és mondd neki: Így szól az Úr Isten Jeruzsálemhez: Gyökered és nemzetséged Kánaán földjéről való; atyád amorita volt, anyád pedig hetita. Amikor megszülettél, születésed napján nem vágták el köldökzsinórodat, sem vízzel nem mostak meg, hogy egészséges légy, sem sóval nem dörzsöltek be, sem pólyába nem takartak. Senkinek a szeme sem volt irántad részvéttel, hogy e dolgok közül bármit is megtegyen neked irántad való könyörületből, hanem kivetettek a föld színére, mert megutáltak születésed napján. Én pedig elmentem melletted, és láttam, hogy összetaposnak véredben, és így szóltam hozzád, amikor véredben fetrengtél: »Maradj életben!« Mondom: így szóltam neked, amikor véredben fetrengtél: Maradj életben! Megsokasítottalak, mint a mező füvét, és te megsokasodtál, megnőttél, fejlődésnek indultál és eljutottál az asszonyi szépséghez; emlőd megduzzadt és szőrzeted kinőtt; de meztelen voltál és szégyenkeztél. Ekkor elmentem melletted és megláttalak, és íme, itt volt a te időd, a szerelem ideje. És rád terítettem ruhámat és befödtem szégyenedet; megesküdtem neked és szövetségre léptem veled, – mondja az Úr Isten, – s az enyém lettél. (…) Neved eljutott a nemzetek közé szépséged miatt, mert tökéletes voltál ékességemben, amelyet rád adtam, – mondja az Úr Isten. – De te elbizakodtál szépséged miatt és parázna lettél hírneved miatt; paráznaságra adtad magadat minden arramenőnek, hogy az övé légy. De mégis megemlékezem szövetségemről, amelyet ifjúságod napjaiban veled kötöttem, és örök szövetséget kötök veled. hogy emlékezzél és szégyenkezzél, és szégyenedtől ki se nyithasd többé szádat, amikor mindent megbocsátok neked, amit elkövettél”, – mondja az Úr Isten.
Mt 19,3-12
Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: „El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?” Ő ezt felelte: „Nem olvastátok, hogy Aki kezdettől fogva teremtett, férfinak és nőnek alkotta őket?” Aztán így folytatta: „Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.” Erre azt mondták neki: „Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adni, és úgy kell elbocsátani?” Azt válaszolta nekik: „Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznaság miatt –, és mást vesz el, házasságot tör.” Tanítványai erre azt mondták neki: „Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.” Ő azt felelte nekik: „Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott. Vannak ugyanis eunuchok, akik anyjuk méhéből így születtek; aztán vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné, és vannak olyan eunuchok is, akik önmagukat férfiatlanították a mennyek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg.”

A mai Olvasmány Izrael népéről szól, de magunkra, saját, eredeti bűnben fogant életünkre is érthetjük. Hiszen az Isten ellen fellázadt emberiséghez tartozunk, és a Paradicsomon kívül, a vad mezőn születtünk. Azonban a mi Urunk elhaladt mellettünk, gyöngéden fölénk hajolt, s így szólt hozzánk: Élj! Megszeretett minket, és az Énekek énekét dalolta lelkünknek. Nem a régi Paradicsomba, hanem az örökkévaló isteni szerelem húsvéti kertjébe helyezett: megmosott a keresztség fürdőjében, felkent az üdvösség és kiválasztottság olajával, szent testével és vérével táplált, és saját Lelkéből adott nekünk, hogy egy életet élhessünk vele... De mi elbíztuk magunkat, s ha nem tagadtuk is meg nyíltan az életszövetséget, melyet kötött velünk, nemegyszer megfeledkeztünk róla, és úgy éltünk, mint keresztjének ellenségei.
Ő azonban mindig mellettünk maradt, készen arra, hogy megújítsa és beteljesítse a szövetséget, melyet ifjúságunk hajnalán kötött velünk. Lelkünk mélyén visszhangzik szava: „Akarom, hogy gyógyulj meg, akarom, hogy tisztulj meg, akarom, hogy láss, akarom, hogy járj, akarom, hogy örökké élj, mert én mindörökre veled akarok lenni, árva, szegény lélek, akinek nincs és nem is lehet más Istene, csak én, akit véremen másodszor vettem meg magamnak.”
Urunk Jézus, hűséges Jegyesünk, köszönjük nem múló irgalmadat, feltétel nélküli szeretetedet, mellyel feloldozol, felemelsz és újjáalkotod bensőnket. Átérezve méltatlanságunkat, szégyenkezve állhatatlanságunk és utálatos bűneink miatt kérünk, ne szűnj meg el újra és újra felszítani lelkünkben kegyelmedet, hogy mi is hűségesek maradjunk Hozzád, s így képesek legyünk egy életen át kitartani választott házastársunk mellett vagy a mennyek országáért vállalt szüzességben is, mert egyetlen szerelem van, amely a Te szívedből forrásozik, s abból itatsz bennünket.

Ez 12,1-12
(...) Úgy cselekedtem tehát, amint az Úr megparancsolta nekem; a holmimat, mint valami költözködési holmit, kivittem nappal, este pedig kezemmel áttörtem magamnak a falat s a sötétben kimentem; vállon vitettem ki magamat a szemük láttára. Reggel pedig az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: ,,Emberfia, ugye így szólt hozzád Izrael háza, az ellenszegülő ház: ,,Mit csinálsz?” Mondd tehát nekik: Így szól az Úr Isten: Jeruzsálem fejedelmére vonatkozik ez a fenyegető jövendölés és Izraelnek egész, ott lévő házára. Mondd tehát: Én csodálatos jel vagyok számotokra. Amint én cselekedtem, úgy történik majd velük: számkivetésbe és fogságba mennek. (...)
Mt 18,21 – 19,1
Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy adják el őt és a feleségét, a gyerekeit, és mindent, amije csak van, és úgy fizessen. A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: ,,Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.” Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: ,,Add meg, amivel tartozol.” A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: ,,Légy türelemmel irántam, és megadom neked.” Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását. Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: ,,Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?” És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.”(...)

Ezekiel eljátssza elbizakodott kortársai előtt a menekülést, vagyis szemük elé tárja a rettenetes jövőt, amellyel nem akarnak szembenézni. Krisztus Egyházának szentjei mind jelei voltak az eljövendő ítéletnek: szélcsendes, békés emberi élet közepette sokan közülük a pusztaságba vonultak, barlangok mélyén húzták meg magukat, de a leglényegesebb tekintetében mindnyájan ugyanúgy cselekedtek: életüket szüntelenül kitették Isten igéje ítéletének, és ehhez szabták életüket, nem pedig a kor aktuális szellemi divatjaihoz és közízlés(telenség)éhez.
Ha Krisztus híveinek tartjuk magunkat, mindegyikünk életében kell lennie valaminek, ami nem magyarázható meg ennek a világnak a logikájával, mert az eljövendő ítéletre utal és arra, ami azután következik: a test dicsőséges feltámadására és az örök életre. Kell, hogy legyenek a mi életünkben is olyan döntések, melyek láttán azok, akik nem hisznek vagy ellanyhultak a Krisztus-követésben, értetlenül és némi megütközéssel kérdezik: Mit csinálsz? Miért teszed ezt? Miért vállalod a szüzességet? Miért vállalsz még újabb és újabb gyerekeket? Miért bocsátasz meg annak, aki súlyosan vétkezett ellened, s talán bocsánatot sem kért tőled? Éppen erről szól Urunk a mai Evangéliumban. A világot zavarba ejtő, sőt talán meg is botránkoztató megbocsátás, amelyre a keresztény ember képes, éppen abból a benső tapasztalatból forrásozik, hogy neki megbocsátott és meg fog bocsátani az eljövendő ítéletkor az Úr. Ezt az örömhírét adja tovább, maga is megbocsátva azoknak, akik vétkeztek ellene.
Urunk Jézus, akinek áldozatáért a mennyei Atya elengedte mérhetetlen tartozásunkat, melyet soha nem tudtunk volna visszafizetni, óvj meg minket e világ szellemétől, nehogy úgy járjunk, mint a példabeszédbeli szívtelen szolga, akinek mit sem használt a Király nagylelkűsége. Vedd kézbe és igazítsd, kérünk, életünket a Te igédhez és a mennyei ígéretekhez, s állj mellettünk kegyelmeddel, hogy bocsánatodat befogadjuk és tovább is adjuk azoknak, akikkel csak találkozunk.

Jel 11,19a
(...) Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony, akinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, és a fején tizenkét csillagból álló korona. Mivel áldott állapotban volt, vajúdva, a szüléstől gyötrődve kiáltozott. (...) A sárkány a vajúdó asszony elé állt, hogy amint megszül, elnyelje fiát. Az fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel fogja kormányozni az összes nemzetet. De elragadták a fiát, és Isten trónjához vitték. Az asszony pedig a pusztaságba menekült, ahol Istentől elkészített helye volt, hogy ott táplálják őt ezerkétszázhatvan napig. (...)
1Kor 15,20-26
Krisztus azonban feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje. Mert amint egy ember által lett a halál, úgy egy ember által lett a halottak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre fognak kelni. Mindenki a maga rendje szerint: elsőként Krisztus; azután azok, akik Krisztuséi, az ő eljövetelekor. (...)
Lk 1,39-56
Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.” Mária erre így szólt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben...” (...)

Szent Lukács a mai Evangéliumban azokkal a képekkel és szavakkal írja le Mária látogatását Erzsébetnél, mint amelyeket az Ószövetségben a frigyláda Jeruzsálembe való felvitelének leírásában olvashatunk. Ahogy Dávid liturgikus táncot járt örömében a frigyláda előtt, úgy az eredeti görög szöveg szerint a magzat Keresztelő Szent János is liturgikus szent táncot járt az élő frigyláda, a Szent Szűz előtt, akiben Isten dicsősége, Jézus volt jelen. Mária is körülbelül három hónapig maradt ott Zakariás házában, mint egykor a frigyláda Obedeus házában – és mindkét ház áldásban részesült. A Szent Szűznek a lorettói litániában szereplő megszólítása – „Frigynek szent szekrénye” – tehát nem csupán szép költői kép, hanem mélységes bibliai igazságot hordozó kijelentés: az új és örök szövetség Isten és ember között maga Jézus, aki valóságos Isten és valóságos ember, a szövetség ládája viszont a Szent Szűz testestül-lelkestül, mert ő előbb hitébe, majd testébe fogadta az új és örök szövetséget, a megtestesült örök Igét, a második isteni személyt.
Amilyen szorosan összetartozik a szövetség ládája és a benne lévő isteni dicsőség, olyan szorosan összetartozik Szűz Mária ma ünnepelt megdicsőülése Jézus Krisztus megdicsőülésével – ezért bár Szent Pál nem említi külön a Szűzanyát, amikor a feltámadás sorrendjéről beszél, hiszen ő csak a kezdetre és a végre összpontosít, Szűz Mária megdicsőülésének hittitka szervesen hozzátartozik a hitletéteményhez. Isten pedig azért nyilatkoztat ki nekünk egy-egy hittitkot, hogy az üdvösségünkre legyen. Ezért is fontos, hogy szemléljük ezt a misztériumot, úgy is, mint saját örök jövőnk zálogát.
Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked a mai ünnepet, mely Édesanyád, a Boldogságos Szent Szűz megdicsőülésének és a mi test szerinti megdicsőülésünknek is ünnepe. Add kegyelmedet, hogy bármi történjék is velünk, bármilyen keserű legyen is az életünk, Szűz Mária anyai közbenjárására a ma ünnepelt hittitok, a megnyílt ég s benne a szövetség szekrényének és a napba öltözött Asszonynak látomása ott éljen a szívünkben, megerősítve minket a holtak feltámadásának várásában és az örök dicsőség reményében.

Ez 2,8 – 3,4
Te pedig, emberfia, hallgass mindarra, amit én majd neked mondok, és ne légy ellenszegülő, mint az az ellenszegülő ház; nyisd fel szádat és edd meg azt, amit én neked adok.” Erre azt láttam, hogy íme, egy kéz nyúlt felém: benne könyvtekercs volt. Kiterítette előttem, és az kívül is, belül is tele volt írva, s ami bele volt írva, az siralom, gyászének és jajszó volt. Ekkor azt mondta nekem: ,,Emberfia, ami előtted van, edd meg; edd meg ezt a tekercset és menj, beszélj Izrael fiaihoz.” Erre felnyitottam számat, s ő megetette velem azt a tekercset és így szólt hozzám: ,,Emberfia, a gyomrod vegye be, és belső részeid teljenek meg ezzel a tekerccsel, amelyet én neked adok.” Erre megettem azt, és olyan édes lett a számban, mint a méz.” Azt mondta nekem: ,,Emberfia, menj Izrael házához és intézd hozzájuk az én igéimet.
Mt 18,1-5.10.12-14
Abban az órában a tanítványok odajöttek Jézushoz és azt mondták: „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” Erre ő odahívott egy kisgyereket, közéjük állította és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyereket az én nevemben, engem fogad be. Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet sem e kicsik közül. Mert mondom nektek: angyalaik a mennyekben mindig látják Atyám arcát, aki a mennyekben van. Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és azok közül egy elkóborol, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, nem megy-e el és nem keresi-e meg az eltévedtet? Amikor pedig megtalálja, bizony, mondom nektek: jobban örül annak, mint a kilencvenkilencnek, amely el sem veszett. Ugyanígy a ti Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül.

Nem hasonlat, metaforikus kifejezés ez, inkább az evés és emésztés a távoli metaforája annak, ami akkor történik velünk, amikor hittel befogadjuk Isten igéjét. Isten kimondott szava – mellyel a semmiből a létbe hívta a világot – teremtő akaratát hordozza, ezért igéjét befogadni annyi, mint megerősödni a létezésben. Az Úr Jézus ezért mondja: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki engem küldött”, illetve ezért jelenti ki önmagáról – mint az Atya véglegesen kimondott igéjéről –: „Én vagyok az élet kenyere, aki engem eszik, örökké él.”
Semmiféle más ige, üzenet, szó nem tartja fenn bennünk a létezést, nem táplálja bennünk a személyes életet, nem ad örök isteni életet. Legfeljebb a szeretet megvallása, az, amikor valakit igaz szeretettel szeretünk, és ezt szóban is megvalljuk neki, hordoz valamit abból a mélységes valóságból, hogy a szó életet ad. Jeremiás, Ezekiel, Szent János, de mind a többi próféta, apostol és hitvalló is csak akkor vált igazi tanúságtevővé, amikor lenyelte Isten igéjét, s miközben egyre mélyebben magába fogadta, kezdett fokról fokra átalakulni, belülről hasonulni ahhoz, aki őt meghívta. Ez a feltétele annak, hogy a küldött ne elméletet, teológiai leckét, ne mások prédikációját mondja el, hanem valóban az Úr igéjét hirdesse, amely most már egészen az övé is. A szánkban édes ez az eledel, mert az üzenet lényege az örök élet, s nekünk ezt kell hirdetnünk. A gyomrunkban azonban keserűvé válik, mint a Jelenések könyve látnokának, mert Isten igéje felfedi bűneink fájdalmas valóságát, és megmutatja ezek keserű következményeit. Urunk is, aki bár bűntelen volt, de magára vette a világ minden bűnét, megtapasztalta ezt, amikor kiitta a keserűség kelyhét.
Urunk Jézus, a naponkénti elmélkedés szent igédről a szentáldozásban teljesedik be, mert Isten igéje csak a kommunió révén válik érthetővé a maga teljes valóságában. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy semmi más ne éltesse lelkünket, mint a Te jelenléted, s készek legyünk Veled kiüríteni a keserűség kelyhét, hogy megízlelhessük az örök élet édességét.

Ez 1,2-5.24-28c
A hónap ötödik napján, Joachin király száműzetésének ötödik esztendejében ezt a szózatot intézte az Úr Ezekiel paphoz, Búzi fiához, a káldeaiak földjén, a Kebár folyó mellett, mert ott terjesztette fölé az Úr a kezét. Ez volt a látomásom: Íme, forgószél jött észak felől és nagy felhő, lobogó tűz és körülötte fényesség, és belőle, tudniillik a tűz belsejéből, olyasvalami tűnt elő, mint a fénylő érc. Abban pedig olyasmi volt, mint négy élőlény. Alakjuk ilyen volt: emberhez hasonlítottak; A szárnyuk suhogását olyannak hallottam, mint a nagy vizek zúgását, mint a fölséges Isten szózatát; amikor jártak, hangjuk olyan volt, mint a sokaságé, mint a tábor zaja; amikor pedig álltak, leeresztették a szárnyukat. Mert valahányszor szózat hangzott az égboltozat fölött, amely fejük felett volt, megálltak, és lebocsátották szárnyukat. Az égboltozat fölött pedig, amely fejük felett volt, olyasmi látszott, mint a zafírkő, királyi székhez hasonló; s a királyi székhez hasonló dolog fölött fenn emberi alakhoz hasonló valami látszott. Ebben köröskörül olyasvalamit láttam, mint a fénylő érc, olyasmit, mint a tűz; derekától felfelé pedig és derekától lefelé köröskörül olyan valamit láttam, mint a fénylő tűz, olyasmit, mint a szivárvány, amikor esős napon a felhőben feltűnik. Ilyennek látszott a fényesség köröskörül. Így láttam az Úr dicsőségének jelenését. Én, amikor ezt láttam, arcra borultam. Ekkor egy beszélőnek szavát hallottam.
Mt 17,22-27
(...) Mire hazaért, Jézus megelőzte őt és azt mondta neki: „Mit gondolsz, Simon, a föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót: a fiaiktól, vagy az idegenektől?” Ő azt felelte: „Az idegenektől.” Jézus erre így szólt: „Akkor tehát a fiak mentesek. De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd ki a horgot, és fogd ki az elsőként kapó halat. Nyisd ki a száját, s találni fogsz benne egy sztatért. Fogd azt, és add oda nekik értem és érted.”

Ezekiel nem trónt lát, mely az emberi hatalom legfőbb szimbóluma, hanem trónszerű dolgot, mert Isten hatalma nem azonos az ember által elképzelt hatalommal. Nem is embert lát, hanem emberhez hasonló lényt, mert Isten nem valami, hanem valaki, de nem teremtett személy, nem angyal és nem ember. Ezekiel után már nem szabadna a világot azonosítani Istennel, s hatalmát nem szabadna személytelen valaminek tartani. Ám azt se felejtsük el, hogy Istent soha senki sem látta, „csak az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki”.
Hogy ez a látomás nemcsak hiteles, hanem valóban a leglényegesebbeket közli Istenről, igazolódott az idők teljességében, amikor Isten emberré lett. Az apostolok húsvéti találkozásai a dicsőségben megjelenő Feltámadottal az idők teljességének feltárulása. Míg azonban Ezekiel egy szinte felfoghatatlan s csak gyarló hasonlatokkal közölhető látomással a szívében indul prófétai feladatának teljesítésére, az apostolok és bennük mi mind fedetlen fővel szemléljük Isten dicsőségét, s az Ezekiel látomásában adott kinyilatkoztatás teljességét birtokolva foghatunk hozzá küldetésünk teljesítéséhez. Látjuk-e magunk előtt lelkünk szemével a keresztre feszített és feltámadott Úr Jézus Krisztust? Lehet az evangélium követelményei szerint élni e szívbéli látomás nélkül?
Urunk, Jézus Krisztus, dicsőség Királya, akiben az istenség egész teljessége lakozik, áraszd ki ránk világosságodat és a Szentlélek tüzét, hogy a Te örök, isteni életedből részesedve betöltsük a ránk bízott küldetést, és egész életünkkel tanúskodjunk arról, hogy Hozzád tartozunk.

1Kir 19,4-8
Illés pedig egy napi járásnyira bement a pusztába. Miután beért, s egy borókafenyő alá leült, azt kívánta magának, hogy haljon meg. Így szólt: „Elég volt, Uram, vedd el életemet, mert én sem vagyok jobb, mint atyáim.” Majd lefeküdt és elaludt a borókafenyő árnyában. Ekkor íme, az Úr angyala megérintette és azt mondta neki: „Kelj fel, s egyél.” Odatekintett, s íme, egy hamuban sült lepény és egy edény víz volt a fejénél; evett tehát és ivott, s ismét elaludt. Ekkor másodszor is eljött az Úr angyala, s megérintette és azt mondta neki: „Kelj fel, egyél, mert nagy út vár rád.” Ő felkelt, evett és ivott, s ennek az ételnek az erejével negyven nap és negyven éjjel ment, egészen az Isten hegyéig, a Hórebig.
Ef 4,30 – 5,2
Ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki által meg vagytok pecsételve a megváltás napjára. Minden keserűség és harag, indulat, szóváltás és szitkozódás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Egymás iránt legyetek inkább jóságosak, könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Kövessétek tehát, mint kedvelt gyermekek, Isten példáját, s éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát adományként, jó illatú áldozatul Istennek.
Jn 6,41-51
A zsidók ekkor zúgolódni kezdtek ellene, mivel azt mondta: „Én vagyok a kenyér, aki a mennyből szálltam alá”, és azt mondták: „Nem Jézus ez, József fia, akinek ismerjük apját és anyját? Hogyan mondja most: „A mennyből szálltam alá”? Jézus azt válaszolta nekik: „Ne zúgolódjatok egymást közt. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza; és én feltámasztom őt az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek.” Mindaz, aki az Atyától hallott és tanult, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki: csak az látta az Atyát, aki Istentől való. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.

Elkerülhetetlen ebben a földi életben, hogy előbb vagy utóbb, talán nem is csupán egyszer, a pusztába űzött Illés helyzetét, lelkiállapotát testestül-lelkestül átérezzük és végigszenvedjük. Amikor terveinkben, álmainkban csalódva a borókabokor alá ülve halálunkat kívánjuk, így szólva Istenhez: „Elég volt, Uram, vedd el életemet!” Azonban mennyire más ez, mint amikor a szentek fohászkodnak utolsó sóhajtásukkal: „Uram, vedd magadhoz lelkemet!” Igen, mert ez utóbbit a feltétlen bizalom és ráhagyatkozás diktálja, a miénket pedig az önsajnálat és a keserűség. Az ilyen és hasonló sóhajtozások azt mutatják, hogy még nem volt részünk abban az istentapasztalatban, mely Illésre is várt a Hóreb hegy barlangjánál.
Sokkal hasznosabb az a megállapítás, hogy „én sem vagyok jobb, mint atyáim”. Ez a felismerés már jó kiindulópont lehet a Lélek újjáteremtő munkájához. Fájdalmasan kiábrándító, mégis pozitív, mert a valósággal szembesítő tapasztalat, hogy mi is csak az átlaghoz tartozunk, a lenézettek és megvetettek, a szürkék és középszerűek közé. Az embertársainkkal való kemény ütközés megkérdőjelezi Istenről és magunkról alkotott képünk helyességét. Végre kénytelenek vagyunk belátni, hogy bizony mindkettő alapos felülvizsgálatra szorul. Ez a vallomás, mint valami életgyónás, Illés lelkét is megkönnyítette, úgyhogy mindjárt mély álomba szenderült. Most tette le sorsát igazán Isten kezébe, s szívébe béke költözött. Úgyhogy a halál helyett Isten angyala jön, hogy kenyérrel táplálva felkészítse őt a hosszú útra – gyónás után áldozás.
Urunk Jézus, segíts, hogy amikor kudarc és szenvedés ér bennünket, ne szomorítsuk meg Szentlelkedet önsajnálattal és hiábavaló panaszkodással, hanem elismerve méltatlanságunkat feltétel nélkül bízzuk Rád magunkat. Hiszen Te vagy a mi kenyerünk, az Atya küldött nekünk, akik e világ pusztaságában vándorlunk. Ez a kenyér az igazi örömet adó és a keserűséget lelkünkből messze űző táplálék, mely képessé tesz arra, hogy Illéssel együtt feljussunk Hóreb hegyére, hogy egyszer s mindenkorra leszámolva saját dicsőségünk keresésével többé már ne önmagunknak éljünk, hanem Neked, aki meghaltál és feltámadtál érettünk.

Hab 1,12 - 2,4
Nemde te vagy, Uram, kezdettől fogva az én Istenem? Én Szentem, mi meg nem halhatunk. Uram, te hívtad őt az ítéletre, erőssé tetted, hogy büntessen. A te szemed tiszta, s te nem nézheted a rosszat, a gonoszságot nem szemlélheted. Miért nézed tehát e gonosztevőket, és miért hallgatsz, amikor a gonosz elnyeli a nála igazabbat? Olyanokká tetted az embereket, mint a tenger halait, és mint a csúszó-mászót, melynek nincsen gazdája. Valamennyit kifogja horoggal, kihúzza hálóval és varsájába gyűjti; ezen örvend és ujjong. Ezért mutat be áldozatot hálójának, és áldozik varsájának, mert általuk lett kövérré osztályrésze, és válogatottá eledele. Nemde szüntelen kiveti hálóját, és nem szánja kíméletlenül öldökölni a nemzeteket? Kiállok őrhelyemre, megvetem lábamat a sáncon, és figyelek, hogy lássam: mit szól majd hozzám, és mit felel panaszomra. És felelt nekem az Úr és mondta: ,,Írd fel e látomást, és vésd olvashatóan táblákra, hogy könnyen átfuthassa, aki olvassa. Mert amit a látomás mond, meghatározott időre vonatkozik, s már teljesedéséhez közeledik, és meg nem hiúsul; ha késlekedik is, higgy benne, mert biztosan eljön és el nem marad. Íme, abban, aki felfuvalkodott, nem igaz a lélek, az igaz azonban hite által élni fog.’’
Mt 17,14-20
Amikor visszaértek a tömeghez, odajött hozzá egy ember, térdreesett előtte és azt mondta: ,,Uram! Könyörülj a fiamon, mert holdkóros és nagyon szenved. Sokszor tűzbe esik, máskor meg vízbe. Odavittem őt a tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.’’ Jézus ezt felelte: ,,Ó, hitetlen és romlott nemzedék! Meddig legyek még veletek? Meddig tűrjelek még titeket? Hozzátok őt ide hozzám!’’ Jézus ráparancsolt, az ördög kiment belőle, és a gyermek meggyógyult abban az órában. Ekkor a tanítványok külön odamentek Jézushoz és megkérdezték: ,,Mi miért nem tudtuk kiűzni?’’ Azt felelte nekik: ,,A kishitűségetek miatt. Mert bizony, mondom nektek: ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek, ,,menj innen oda'', elmegy, és semmi sem lesz lehetetlen nektek.’’

Amikor az ember bűnt követ el, Isten mindig hallgat. Szólt előtte és szólni fog utána is, ahogy a paradicsomkert fái között elrejtőző Ádámot is szólongatta és kereste, de amikor az ember szabad akaratának birtokában Isten törvénye, vagyis szeretete ellen cselekszik, nem szól, sem figyelmeztetőleg, sem szemrehányólag, hanem egyszerűen visszahúzódik és vár. Még az ártatlan szenvedését sem akadályozza meg, inkább vele együtt szenved. Amikor szent Fiát, aki egyedül volt igaz közöttünk, elnyelni igyekeztek a gonoszok, akkor is csak hallgatott, vállalva a tehetetlenség vagy a közömbösség látszatát. De éppenséggel ez a hallgatás, az isteni mindenhatóság kinyilvánításának elmaradása szerzett megváltást nekünk, gonoszoknak az egyetlen Igaz engesztelő áldozatának beteljesedése által. Amikor azután megszólalt, az már ennek a világnak kereteit túllépő isteni szó volt: Fiának feltámasztása az új, romolhatatlan életre. Itt vált nyilvánvalóvá, hogy az üldözött igaz ügyét Isten a magáévá tette, de nem emberi módon és evilági elképzelés szerint szolgáltatott neki igazságot, hanem az új ég és új föld dimenzióját nyitotta meg előtte, ahol békesség, öröm és el nem múló dicsőség várt rá.
Nagy misztérium az Isten hallgatása: magában foglalja az ember szabad döntését és az isteni megmentést, az ítéletet és az irgalmazást. Nem is értheti meg más Isten hallgatásának beszédes csöndjét, mint aki odafigyel szavaira és szívébe fogadja igéit. Aki kiszolgáltatja magát törvényeinek, és azokhoz igazítja életét. Az ilyen embert próbára teszi Isten hallgatása, de meg nem botránkoztatja, s ahelyett, hogy kétségbeesne, inkább megerősödik a bizalomban. (Inkább az nem tud mit kezdeni Isten hallgatásával, aki szavait és tetteit sem érti vagy fogadja el teljesen.)
Urunk Jézus, kérjük kegyelmedet, hogy szentséges igéd úgy járja át, itassa át szívünket, értelmünket és egész lényünket, hogy ezáltal megértsük Isten hallgatásának mélységes titkát is. Add, hogy megtapasztalva a prófétai kinyilatkoztatás igazságát, hiszen a holtak feltámadásának, az utolsó ítéletnek és az örök életnek szívünkben hordozott látomása csírájában már meg is valósult a Te megdicsőüléseddel, rendíthetetlen legyen a bizalmunk Irántad és Atyád iránt, aki olyan reményt adott a szívünkbe, mely soha meg nem csal.

2Kor 9,6-10
Azt mondom: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan eltökélte szívében, ne kedvetlenséggel vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig, mindennel teljesen el legyetek látva, és bőven teljék minden jótéteményre, amint írva van: „Bőven adott a szegényeknek; igazsága fennmarad örökkön-örökké.” Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret nyújt eledelül, megsokasítja majd a ti vetéseteket is, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét.
Jn 12,24-26
Bizony, bizony mondom nektek: ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, és aki gyűlöli életét ezen a világon, megőrzi azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Azt, aki szolgál nekem, meg fogja tisztelni az Atya.

Nem a vértanúk nagy tettei és nagy szenvedése a bőséges vetés, hanem az a szeretet, mellyel életüket odaadták Istennek. A nagy tettek, de még az önfeláldozás sem ér semmit Szent Pál szava szerint, ha mozgatórugója nem a szeretet: „Vessem oda testemet, hogy elégessenek, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.” Szeretet nélkül mindenféle áldozat saját kevélységünk és önzésünk bő vetése lenne csupán, mert csak a szeretet és művei maradnak meg az örök életre. Aki nem hull bele a földbe, vagyis nem hal meg sok mindennek, abban az egy szükséges, a halhatatlan élet kezd pusztulni. Szeretet nélkül a búzaszem pusztulása terméketlen megsemmisülés és rothadás, a szeretetben való földbe hullás viszont olyan halál, melyből új élet sarjad és bőséges termés fakad. Az ilyen földbe hullott élet egészen biztosan bő termést hoz, hiszen bő volt a vetés: mert az Istennek tetsző bő adakozás nem abban áll, hogy sokat adunk, hanem hogy mindent odaadunk, szeretetből.
Ismert a legenda, mely szerint a római prefektus az Egyház kincseit követelte Lőrinctől, aki erre összegyűjtötte az öregeket, betegeket, vakokat, özvegyeket és szüzeket, s őket vitte a prefektus elé, úgy mutatva be őket, mint az Egyház aranyát, ezüstjét, drágaköveit és gyöngyeit. Nagy tanítást hordoz ez a mi számunkra is: magként a földbe hullani annyi, mint mindennapi teendőinket szeretetben végezni, az életállapotunkban hűségesen kitartani, a betegséget, gyászt, az öregkorral járó gyengülést és fogyatkozást szeretettel fogadni, s felajánlani azt Isten dicsőségére és az Anyaszentegyház javára. Így hozhat életünk bő termést, így válhatunk értékes kinccsé testvéreink számára.
Urunk, Jézus Krisztus, kérünk, hogy Szent Lőrinc vértanúd közbenjárására tégy minket bő termést hozó búzaszemmé a Neked való teljes önátadás által. Add kegyelmedet, hogy semmi mást ne akarjunk, mint megtanulni szeretni, úgy, hogy meghalunk mindennek, amit a világ életnek nevez, és már csak az Istentől kapott szeretetből élünk.

Oz 2,16b.17b.21-22
Azért íme, én majd magamhoz édesgetem, és kiviszem a pusztába, hogy szívére beszéljek; és visszaadom neki attól kezdve szőlőit, és Ákor völgyét, a remény kapujául, hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban, és mint abban az időben, amikor Egyiptom földjéről feljött. És eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel, eljegyezlek magamnak hűséggel, és ismerni fogod az Urat.
Mt 25,1-13
Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: „Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!” Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rend behozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.” Az okosak ezt válaszolták: „Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.” Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: „Uram, uram! Nyiss ki nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.” Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.

A ma ünnepelt szent életének első felében kiváló tehetség, filozófiai doktor volt, mégsem lehetett okos szűz: bár vallásos zsidó családból származott, hitének lámpása tizenhárom éves korában kialudt. Isten azonban megkönyörült rajta, és a hozzá hasonlóan átlagon felüli intellektusú női szenttel, Avilai Szent Terézzel való találkozásán keresztül megérintette szívét. A nagy spanyol kármelita apáca önéletrajzának elolvasása után nem sokkal Edith Stein megkeresztelkedett, majd tudományos karrierjét feladva egyházi iskolában vállalt tanítást, hogy aztán tíz év múlva, éppen Szent Teréz ünnepén az ő rendjébe, a sarutlan kármeliták közé lépjen. Íme egy szép példája annak, amikor egy okos szűz meg tudta osztani mécsesének olaját balga társával, aki híján volt a hit és a buzgó istenkeresés olajának. (Az égi szüzeknek ez már nem okoz gondot, mert a menyegzős házban kifogyhatatlan készlet birtokába jutnak, melyből bátran osztogathatnak az arra szorulóknak.) Ez a kölcsönolaj azután olyan fényt adott Edith lámpásának, hogy azzal utat tudott mutatni nővérének is, vértanúsága és megdicsőülése által pedig egész Európának.
A kiváló elmét egy hasonlóan kiváló elme ragadhatja meg, ám a szentet nem értheti meg más, csak az, aki maga is elindult az életszentség útján. Itt már nem a szellemi adottságok a legfontosabbak, hanem a lélek égő vágya, mellyel a Vőlegény elébe siet. Szent Terézia Benediktának a másik nagy kármelita szentről, Keresztes Szent Jánosról írt könyve, A kereszt tudománya már nem csupán magas színvonalú tudományos munka, hanem mélységesen misztikus mű, egy egészen belsővé vált istenismeret gyümölcse, mely annál is értékesebb, mert szerzőjének népéért való önfelajánlása és vértanúságig menő szeretete hitelesíti.
Urunk, Jézus Krisztus, Keresztes Szent Terézia Benedikta vértanú szüzed érdemeiért és közbenjárására könyörülj meg Európa népein, s add meg kegyelmesen, hogy mind többek szívében lobbanjon lángra ismét a hit és az istenszeretet lámpása.

Jer 31,1-7
Abban az időben – mondja az Úr – Istene leszek Izrael minden nemzetségének, ők pedig az én népem lesznek. Így szól az Úr: Kegyelmet talált a pusztában a nép, amely megmenekült a kardtól; nyugalma felé tart Izrael.” A távolból megjelent nekem az Úr: „Örök szeretettel szeretlek téged, azért vonzottalak kegyelemmel. Ismét felépítelek, és te felépülsz, Izrael szüze; ismét ékeskedsz kézidobjaiddal, és kivonulsz a vigadozók körtáncával. Ismét szőlőt ültetsz Szamaria hegyein; és akik ültették, az ültetők fogják élvezni is. Mert lesz nap, amikor így kiáltanak az őrök Efraim hegyén: »Keljetek fel, és menjünk fel a Sionra, az Úrhoz, a mi Istenünkhöz!« Mert így szól az Úr: Ujjongjatok Jákobnak örömmel, és vigadjatok a nemzetek vezére miatt! Zendítsetek dicsérő dalra, és mondjátok: »Szabadítsd meg, Uram, népedet, Izrael maradékát!«”
Mt 15,21-28
Jézus ezután elment onnan: visszavonult Tírusz és Szidon vidékére. És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy démon.” Ő azonban egy szóval sem válaszolt neki. A tanítványai odamentek hozzá és kérték: „Küldd el őt, mert csak kiabál utánunk.” Ekkor így szólt: „Nem küldtek máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.” Az asszony mégis odament, leborult előtte és kérte: „Uram, segíts rajtam!” Erre így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak.” De az asszony csak folytatta: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony, nagy a te hited! Legyen neked, amint akarod.” És abban az órában meggyógyult a lánya.

A hamis próféták nem csupán abban tévedtek, hogy a közelgő katasztrófát az Úr templomának jelenléte miatt elkerülhetőnek tartották, hanem abban is, ahogy és amikor az Úr népe iránti szeretetéről beszéltek, miközben a szeretett nép gúnyt űzött ebből a szeretetből, és nem az Úr, hanem a gyomra érdekelte, meg a világ, amelyet bálványozni kezdett. Jeremiás próféta akkor adja tudtul az egész kinyilatkoztatás egyik legszebb isteni üzenetét, amikor az ellenséges hadsereg már elfoglalta a szent várost, Jeruzsálemet, és a nép színejavát fogságba hurcolta. Ha mindezt előbb mondja, még akkor, amikor a választott nép tagjai egyre biztosabban haladtak a megátalkodottság felé, vagyis konokul vétkeztek, miközben továbbra is jártak a templomba, kinevették volna, mások meg csak még vakmerőbben vétkeztek volna, mintegy isteni igazolást tudva maguk mögött.
Jézus sem sietett feloldozni a paráznákat, csak a megkövezésre vitt, végsőkig megszégyenített asszonyt és Mária Magdolnát, aki könnyeivel öntözte Mestere lábát. A halálát kívánó főpapoknak nem Isten irgalmáról beszélt, hanem az utolsó ítéletről, Pilátusnak pedig, a római jogásznak, az igazságról, melyet az éppen megcsúfolni készült. A bal latornak nem ígérte meg az örök életet, hiszen az nem is vágyakozott az üdvösségre, ellenben a jobb latornak megígérte, hogy vele lesz a paradicsomban, mert az őszinte bűnbánatot tartva vallotta meg őt Urának. Igenis alkalmassá kell válnia a léleknek annak a valóban új és meglepő üzenetnek a befogadására, hogy az Örökkévaló, a világot teremtő Isten örök szeretettel szeretett és most is szeret minket.
Hálát adunk Neked, Urunk Jézus, Isten irgalmas szeretetének kinyilatkoztatásáért és azért, hogy a magunk életében is oly sokszor megtapasztalhattuk, hogy örök szeretettel szeretsz, magadhoz vonzol bennünket, és megkönyörülsz rajtunk. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy ne újabb nagy bűnök és bukások árán, hanem Isten fönségét és szentségét szemlélve jussunk el arra az alázatra és szívbéli töredelemre, melyre a mai Evangéliumban szereplő kánaáni asszony ad példát, aki nem követelőzött előjogaira hivatkozva, hanem az utolsó helyre állt, és őszinte bizalommal, állhatatosan könyörgött Hozzád.

Jer 30,1-2.12-15.18-22
(…) „Mert így szól az Úr: Gyógyíthatatlan a zúzódásod, halálos a csapásod. Nincs, aki ítélne peredben sebedért, gyógyulás, hegedés nincs számodra. Szeretőid mind elfelejtettek téged, nem törődnek veled; mert ellenséges csapással sújtottalak, kegyetlen fenyítéssel, mivel sok a bűnöd, számosak vétkeid. Miért kiáltasz zúzódásod miatt, hogy gyógyíthatatlan a fájdalmad? Mivel sok a bűnöd, számosak vétkeid, azért tettem ezt veled. Így szól az Úr: Íme, én jóra fordítom sorsát Jákob sátrainak, és hajlékain megkönyörülök; felépül a város a romjain, és a palota a jogos helyén fog állni. Háladal hallatszik ki belőlük, és játszadozók hangja. Megsokasítom őket, és nem fogyatkoznak meg, megbecsültekké teszem őket, és nem kisebbednek. Fiai olyanok lesznek, mint hajdan, és gyülekezete színem előtt szilárdan áll; de meglátogatom minden sanyargatóját. Belőle támad fejedelme, uralkodója az ő bensejéből származik; közel engedem, és ő közeledik hozzám. Mert ki az, aki kockára tenné az életét, hogy közeledjék hozzám? – mondja az Úr. – Az én népem lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek.”
Mt 15,1-2.10-14
Akkor odajöttek Jézushoz a farizeusok és írástudók Jeruzsálemből és azt mondták: „Miért vetik el tanítványaid az ősök hagyományát? Hisz nem mossák meg a kezüket, amikor kenyeret esznek.” Ő magához hívta a tömeget, és azt mondta nekik: „Halljátok és értsétek meg: Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a szájába, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.” Akkor odamentek a tanítványai, és azt mondták neki: „Ugye tudod, hogy a farizeusok megbotránkoztak annak hallatára, amit mondtál?” Ő így válaszolt: „Minden növényt, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, gyökerestől ki fognak tépni. Hagyjátok őket: vakoknak vak vezetői ők. Ha pedig vak vezeti a vakot, mindketten gödörbe esnek.”

Mikor volt Izrael igazából fogságban, idegen földön? Akkor-e, amikor fiait elhurcolták szülőföldjükről, de hallotta Isten vigasztaló ígéretét, vagy akkor, amikor még saját hazájában, politikai szabadságban élt, ám bálványistenek és saját bűnei hálójában vergődött? És mi vajon akkor vagyunk-e fogságban, amikor szenvedések és különféle megpróbáltatások érnek minket, de napról napra élhetünk a szentségek által Isten kegyelmi ajándékaival, vagy pedig ha jól megy a sorunk, de életünket bűnös megalkuvások terhelik? Amíg szentáldozáshoz járulhatunk, hol az igazi megpróbáltatás? Nem az lenne a legnagyobb megpróbáltatás, ha halálos bűneink, szentségtörő életállapotunk miatt, amelyekhez ragaszkodunk, nem járulhatnánk a szentáldozáshoz?
Amikor a rabság és a szabadság tartalmán elmélkedünk, és különösen a megpróbáltatások órájában gyógyító lehet, ha azt a világot állítjuk a szemünk elé, amely az Úr választottainak osztályrésze örök időkre: ünnepi asztal, menyegzős lakoma, boldog hazaérkezés az atyai házba… Jézus nem vetette meg, hanem értékelte és élvezte e földi élet javait, a finom ételt, a jó bort, a kellemes társaságot, de sohasem önmagukban, hanem azért, mert az Atya ajándékát látta bennük. Azt a világot, melyet a sátán kínált fel neki, minden szépségével és gazdagságával együtt visszautasította, mert a mennyek országa örömének lényege az Atyával és a benne egymással fennálló közösség. Hordozzuk szívünkben a mennyei Jeruzsálemről szóló látomást, ahol az Istennel való életszövetség ragyogásában fürdik a szent város, hiszen az Úr minden egyes megkeresztelt emberrel, velünk is szövetséget kötött: „Az én népem lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek.”
Urunk Jézus, vezesd tekintetünket, hogy e világ örömeit és megpróbáltatásait a Te halálod és feltámadásod húsvéti fényében lássuk, neveld fantáziánkat, hogy a körül a jövő körül forogjon, amely a múltban már megvalósult Benned. Szentlelkeddel adj lendületet lehangolódó érzelmeinknek és lanyhuló akaratunknak, hogy mindenekfelett azzal azonosuljunk és arra törekedjünk, ami Nálad vár minket az Atya jobbján, örök örömben és el nem múló dicsőségben.

Dán 7,9-10.13-14
Néztem, és egyszer csak trónokat állítottak fel, s egy Ősöreg leült; a ruházata fehér volt, mint a hó, és fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú; trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz. Tüzes és sebes folyó jött ki színe előtt; ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer százezren hódoltak neki; a bíróság leült és a könyveket felnyitották. Majd azt láttam az éjszakai látomásban, hogy íme, az ég felhőiben valaki jött, aki olyan volt, mint az Emberfia, s amikor az Ősöregig eljutott, az ő színe elé vitték, és ő hatalmat, méltóságot és országot adott neki, hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon, és hatalma örök hatalom legyen, amely meg nem szűnik, és országa olyan, amely el nem pusztul.
2Pét 1,16-19
Mert nem mesterségesen kiagyalt meséket követve adtuk tudtotokra a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem mint akik szemtanúi voltunk az ő nagyságának. Mikor ugyanis az Atyaistentől tiszteletet és dicsőséget nyert, ez a szózat hangzott hozzá a magasztos dicsőségből: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!” Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. És súlyos prófétai beszéd birtokában vagyunk, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg a nap fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem kél szívetekben.
Lk 9,28b-36
Történt pedig e beszéd után mintegy nyolc nappal, hogy maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és felment a hegyre imádkozni. Miközben imádkozott, arcának színe elváltozott, a ruházata fehér lett és fényben sugárzó. És íme, két férfi beszélgetett vele, Mózes és Illés. (...) A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.” (...)

Minden embernek naponta fel kellene kapaszkodnia egy ilyen magas hegyre: vagyis elmélkedve, szemlélődve eltávolodni mindentől, mindenkitől, sőt még saját magától is. Enélkül aligha lehet ebben a mostani világban nemhogy keresztényként, de egyáltalán emberként élni. Hiszen egyedül onnét felülről lehet mindent jól látni. A lenti feladatok, megoldhatatlannak látszó nehézségek, bonyolult helyzetek azzal nyomnak a földre, hogy nem látjuk a helyes arányokat. Mivel „nyakig” benne vagyunk az események, teendők, érzések sodrásában, nem láthatjuk, merre van a kiút: mi mennyit ér, és megéri-e félni tőle, kell-e egyáltalán törődni vele; mi marad meg abból, ami ma elviselhetetlennek tűnik, egy hét múlva?
A Tábor hegyére azonban nem juthatunk fel meditációs módszerekkel, hanem csak Jézussal és az ő szentjeivel. Nagy segítség, ha közösen tudunk időt és helyet találni az imádkozáshoz. Ez egyrészt megóv az önbecsapástól, másrészt testvéreink és a magunk Jézus-követése olyan erőteret hoz létre, melyben könnyebben tudunk imádkozni. A színeváltozás nem látomás, hanem annak felismerése egész egzisztenciánkkal, hogy kicsoda Jézus az Atya számára és a mi számunkra. Bizonyára volt olyan Tábor-hegyi élményünk, mely Szent Péteréhez és társaiéhoz hasonló. Akkor elég a visszaemlékezés. Szent Péter is ebből élt; ez a visszaemlékezés ugyanis a jelen legmélyebb valóságára nyitja fel szemünket, hiszen „Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké”.
Színeváltozott Urunk, Jézus Krisztus, add, hogy nap mint nap Veled együtt mehessünk fel a Tábor hegyére imádkozni, s ott a Te dicsőségedet szemlélve engedjük magunkat is kegyelmed által elváltoztatni, miközben Neked, az örök Hajnalcsillagnak fénye felkél a szívünkben. Segíts, hogy apostolaid tanúságtétele és saját színeváltozásaink emléke által megerősítve úgy térjünk vissza a Veled való bensőséges együttlétből szeretteinkhez és mindennapi teendőinkhez, hogy új szemmel lássuk, és jelentőségének megfelelően kezeljük mindazt, ami ránk és szeretteinkre vár itt e földön.

Kiv 16,2-4.12-15
Zúgolódott ekkor Izrael fiainak egész közössége Mózes és Áron ellen a pusztában. Azt mondták nekik Izrael fiai: „Bárcsak meghaltunk volna az Úr keze által Egyiptom földjén, amikor a húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ettünk kenyeret! Miért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy éhen veszítsétek ezt az egész sokaságot?” Azt mondta erre az Úr Mózesnek: „Íme, én majd kenyeret hullatok nektek az égből! Menjen ki a nép, és szedjen egy-egy napra valót, hogy próbára tegyem, vajon törvényem szerint jár-e el, vagy sem. „Hallottam Izrael fiainak zúgolódását. Mondd nekik: Estére húst fogtok enni, reggel pedig jóllaktok kenyérrel, hogy megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek!” És történt este, hogy fürjek szálltak fel, és ellepték a tábort, reggel pedig harmat szállt a tábor köré. Miután elborította a föld színét, apró, mozsárban tört dologhoz hasonló valami lett látható a pusztán, olyan, mint a földre hullott dér. Amikor Izrael fiai meglátták, azt mondták egymásnak: „Man-hu?”, ami azt jelenti, hogy: „Mi ez?” Nem tudták ugyanis, hogy micsoda. Mózes pedig azt mondta nekik: „Ez az a kenyér, amelyet az Úr eledelül adott nektek.
Ef 4,17.20-24
Azt mondom tehát, és kérve kérlek titeket az Úrban, hogy most már ne éljetek úgy, ahogy a pogányok élnek, akik hiúságokon jártatják az eszüket. Ti azonban nem így tanultátok Krisztustól, ha valóban őt hallottátok és róla kaptatok oktatást, annak az igazságnak megfelelően, amely Jézusban van: vessétek le a korábbi életmód szerint való régi embert, aki romlásba rohan a megtévesztő kívánságok miatt; újuljatok meg gondolkodástok szellemében, és öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére igazságban és valódi szentségben teremtetett.
Jn 6,24-35
Amikor tehát a sokaság meglátta, hogy nincs ott sem Jézus, sem a tanítványai, beszálltak a bárkákba, és Jézust keresve Kafarnaumba mentek. Amikor megtalálták őt a tengeren túl, azt mondták neki: „Mester, mikor jöttél ide?” Jézus azt felelte: „Bizony, bizony mondom nektek: Kerestek engem, de nem azért, mert jeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével.” Erre azt kérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük?” Jézus azt felelte: „Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.” Erre megkérdezték tőle: „Milyen jelet viszel végbe, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: »Égi kenyeret adott enni nekik.«„ Jézus ezt válaszolta: „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.” Ekkor azt mondták neki: „Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!” Jézus azt felelte nekik: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.”

Nem az a baj, hogy éhezünk, hanem hogy beérjük a romlandó eledellel, a mulandó szeretettel. Jézus az élet kenyere, mert az ő szeretete nem romlik meg, nem múlik el, és soha nem változik gyűlöletté, sem közömbösséggé. Senki és semmi nem képes betölteni szeretetvágyunkat, táplálni legbensőbb életünket, csak Jézus Krisztus, akit az Atya küldött, hogy ő maga legyen a mi életünk. Amikor a szentáldozásban szent testét és vérét magunkhoz vesszük, a kenyérrel és borral testünket táplálja, előre hirdetve, hogy testünk is az örökkévalóságra van rendelve, szentségi jelenlétével pedig lelkünket élteti.
Jézus minden egyes áldozáskor belép emberi életünkbe, hogy felvegyen az ő isteni életébe. Vagyis a szentáldozás nem egy percig tart csupán, hanem egész nap, egész héten át folyamatosan történik velünk és bennünk, szakadatlanul, mint maga az élet. Belebocsátkozunk-e ebbe a kozmikus történésbe? Míg a földi kenyérért dolgozunk, viselve a nap terhét és hevét, ne feledjük: a világ nagy átváltozása megkezdődött, mégpedig odabenn, a lelkünk mélyén. Ne a környezetünktől: az egyházi és világi vezetőktől, a házastársunktól, a főnökünktől vagy a többi embertől várjuk, hogy életünk megváltozzék, és jobbá legyen. Nekünk kell megváltoznunk az élet kenyere által, s belülről átalakulva átalakítanunk mindeneket.
Urunk, Jézus Krisztus, Te nem ítéled el bennünk a testi éhséget és szomjúságot, mely teremtett mivoltunkhoz, fizikai valóságunkhoz tartozik, sem lelkünk éhségét és szomjúságát, amikor jó szóra, megértésre, elfogadásra vágyakozunk, s arra, hogy szerethessünk és szeretve legyünk. Amikor ez az éhség és szomjúság fokozódik bennünk, ne engedd, hogy bizalmatlankodni és vádaskodni kezdjünk, mint Izrael népe a pusztában. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy szívvel-lélekkel ráhagyatkozzunk vezetőnkre, aki már nem Mózes, hanem Te magad vagy, s szereteteddel az oltáron végbemenő konszekrációnál is csodálatosabb és hatalmasabb módon saját képmásodra akarsz átváltoztatni minket és általunk az egész világot.

Jer 26,11-16.24
Akkor így szóltak a papok és a próféták a fejedelmekhez és az egész néphez: ,,Halálbüntetés jár ennek az embernek, mert ez ellen a város ellen prófétált, amint saját fületekkel hallottátok.” Jeremiás azonban ezt mondta az összes fejedelemnek és az egész népnek: ,,Az Úr küldött engem, hogy prófétáljak ez ellen a ház ellen és ez ellen a város ellen mindazokkal a szavakkal, amelyeket hallottatok. Most azért jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, s hallgassatok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára! Akkor megbánja az Úr azt a rosszat, amelyet kimondott rólatok. Én pedig, íme, a kezetekben vagyok; tegyétek velem azt, ami jó és helyes a szemetekben! De tudjátok meg jól, hogy ha megöltök engem, ártatlan vérrel terhelitek magatokat, ezt a várost és lakóit, mert valóban az Úr küldött engem hozzátok, hogy elmondjam fületek hallatára mindezeket az igéket!” Erre azt mondták a fejedelmek és az egész nép a papoknak és a prófétáknak: ,,Nem jár ennek az embernek halálbüntetés, mert az Úrnak, a mi Istenünknek nevében szólt hozzánk.” De Ahikámnak, Sáfán fiának a keze Jeremiással volt, így nem adták őt a nép kezére, hogy megöljék.
Mt 14,1-12
Abban az időben Heródes negyedes fejedelem hírét hallotta Jézusnak, és azt mondta szolgáinak: ,,Ez Keresztelő János. Ő támadt föl a halottak közül, ezért működnek benne a csodatevő erők.” Heródes ugyanis elfogatta Jánost, megkötözte és börtönbe vetette Heródiás miatt, aki testvérének, Fülöpnek volt a felesége. János ugyanis azt mondta neki: ,,Nincs megengedve neked, hogy ő a tiéd legyen.” (...)

Ha úgy képviseljük Krisztus evangéliumát, hogy elhallgatjuk belőle mindazt, ami esetleg irritálhatja a modern embert, akkor éppen azokat áruljuk el, azokat károsítjuk meg, akik öntudatlanul is várják az Örömhírt. A házasság felbonthatatlansága, az élet szentsége a fogantatás első pillanatától az élet utolsó pillanatáig, a férfi és a nő Istentől rendelt különbözőségének és egymást kiegészítő voltának tiszteletben tartása, a kizárólag férfiakból álló papság vagy az örök kárhozat reális lehetősége nem túl kelendő portékák a mai Európa különböző vallásokból összegyúrt lelki elixíreinek és ezoterikus tanainak piacán. Ám ha nem ragaszkodnánk következetes, konok hűséggel a krisztusi hitletéteményhez, akkor sem térnének meg tömegek az Egyházhoz, ellenkezőleg, látva gyöngeségét és állhatatlanságát még inkább támadnák. Ugyanakkor Krisztus tanításának, a hitletéteménynek és az evangéliumi erkölcsnek felhígításával azokat is elbizonytalanítanánk és félrevezetnénk, akik eddig hűséges hívei voltak.
Az Egyháznak az új évezredben ezért nincs más választása, mint hogy egyre jobban Egyházzá alakuljon radikális megtérések sorozatán keresztül. A mélyből kiindulva a felszínig, a külső megjelenési formákig át kell hogy hassa Jézus Krisztus misztériuma, s ellentmondva a sátán különféle furfangos csábításainak megalkuvás nélkül ragaszkodnia a tisztasághoz, a szegénységhez, az Atya szüntelen imádásához és Jézus Krisztus szent keresztjéhez.
Urunk Jézus, ne engedd, hogy kortársaink elutasítása visszariasszon attól, hogy mindig a teljes igazságot képviseljük és a csorbítatlan evangéliumot hirdessük, még ha olyan ellentmondást kell elviselnünk is, mint Jeremiás, vagy akár életünk odaadásával kell is tanúskodnunk az igazságról, mint Keresztelő Jánosnak a mai Evangéliumban. Add, kérünk, hogy kegyelmed erejéből egyre jobban azzá legyünk, amik csírájában már keresztségünk óta vagyunk, s amivé Te akarod tenni egyenként és közösségként is szent Egyházadat.

Jer 26,1-9
Joakimnak, Jozija fiának, Júda királyának uralkodása kezdetén ez az ige hangzott el az Úrtól: ,,Így szól az Úr: Állj az Úr házának udvarába, és mondd el Júda minden városáról, ahonnan eljönnek leborulni az Úr házába, mindazokat az igéket, amelyekről megparancsoltam neked, hogy elmondd nekik; ne hagyj el egy szót sem! Hátha meghallgatják és megtérnek, mindenki a maga gonosz útjáról, és akkor megbánom azt a rosszat, melyet tenni szándékozom velük cselekedeteik gonoszsága miatt. Mondd tehát nekik: Így szól az Úr: Ha nem hallgattok rám, és nem jártok törvényem szerint, melyet elétek adtam, hallgatva szolgáimnak, a prófétáknak szavaira, akiket én küldök hozzátok – idejekorán küldtem, de nem hallgattatok rájuk –, akkor olyanná teszem ezt a házat, mint Síló; ezt a várost pedig átokká teszem a föld minden nemzete előtt.” Hallották a papok, a próféták és az egész nép, amint Jeremiás elmondta ezeket az igéket az Úr házában. Történt pedig, hogy amikor befejezte Jeremiás mindannak az elmondását, amit az Úr parancsára el kellett mondania az egész népnek, megragadták őt a papok, a próféták és az egész nép, s azt mondták: ,,Bizony meg kell halnod! Miért prófétáltál így az Úr nevében: ,,Mint Síló, olyan lesz ez a ház, ez a város pedig elpusztul, úgyhogy nem lesz lakója?” Ekkor odagyűlt az egész nép Jeremiáshoz az Úr házába.
Mt 13,54-58
Azután elment a saját falujába, és tanította őket a zsinagógájukban, úgy, hogy elcsodálkoztak rajta: „Honnan van ennek ilyen bölcsessége és a csodái? Nem az ács fia ez? Anyját nem Máriának hívják, és a testvérei nem Jakab, József, Simon és Júdás? Nincs itt nálunk minden nővére? Honnan vette hát mindezt?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában és a saját házában.” Nem is tett ott sok csodát a hitetlenségük miatt.

Senki sem próféta a maga hazájában – ezt nemcsak Jeremiásnak, hanem az Úr Jézusnak magának is meg kellett tapasztalnia. Aki nem elég készséges, hogy mindenben kiszolgálja környezete ízlését, elvárásait, az hamarosan gyanús lesz, és idegesítő jelenséggé válik. Ellenlábasai mindjárt keresni kezdik, mibe köthetnének bele, s ha nem találnak mást, akkor a családjával hozakodnak elő: „Jól ismerjük az apját és az anyját, egész rokonságát, mi csak tudjuk, hogy mit lehet várni tőle.”
Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a világ minden látszat ellenére öntudatlanul is az életszentséget várja tőlünk. Sokan vannak, akik bírálják, szidják, gúnyolják az Egyházat, amiért kitart kétezer éves öröksége mellett, ám titokban, a szívük mélyén tisztelik és becsülik az Egyház hűségét. A bűnbeesett emberiség rejtett, önmaga elől is eltagadott vágya mutatkozik meg ebben az igazi életszentség után. Ne feledjük: az Egyház Krisztus ígérete szerint az utolsó napig fennmarad. Persze ez az ígéret nem az épületekre és birtokokra, nem a címekre, rangokra és az evilági hatalomra vonatkozik, hanem egyedül arra, ami Jézus Krisztus személyével van összefüggésben: amiből a krisztusi szeretet árad és ami ebből a szeretetből születik, él és fejlődik.
Urunk Jézus, olykor a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy elkötelezettségünk, Rólad szóló tanúságtételünk irritálja környezetünket, s talán el is bizonytalanodunk, hogy nem szükségtelenül provokáljuk-e viselkedésünkkel a körülöttünk élőket. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy a Te nevedben soha ne legyünk erőszakosak és ítélkezők, de óvj meg attól is, hogy embertársaink érzékenységére hivatkozva kiöljük magunkból a Szentlelket, aki azáltal tud gyógyítani és újjáteremteni, hogy előbb megsebez, néven nevezve a rosszat, leleplezve a megalkuvást, s gyökerénél tapintva rá a romlottságra.

Jer 18,1-6
Az ige, mely elhangzott Jeremiáshoz az Úrtól: ,,Kelj fel, és menj le a fazekas házába! Ott majd tudtul adom neked igéimet.” Lementem tehát a fazekas házába, és íme, az éppen dolgozott a korongon. Ha rosszul sikerült a fazekas kezében az edény, melyet az agyagból készített, újból készített belőle egy másik edényt, ahogy a fazekas szemében helyesnek látszott, hogy elkészítse. Akkor így hangzott az Úr igéje hozzám: ,,Vajon nem tehetek-e úgy veletek, Izrael háza, mint ez a fazekas? – mondja az Úr. – Íme, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben, Izrael háza!
Mt 13,47-53
Hasonló a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely minden fajta halat összefogott. Amikor megtelt, felhúzták a partra, leültek, és a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványát pedig kidobták. Így lesz a világ végén is. Az angyalok kimennek majd, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és bedobják őket a tüzes kemencébe. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás. Megértettétek mindezeket?” Azt felelték neki: „Igen.” Ő pedig azt mondta nekik: „Így tehát minden írástudó, aki járatos a mennyek országában, hasonló a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.” Történt pedig, hogy amikor Jézus befejezte ezeket a példabeszédeket, eltávozott onnan.

Amint az Úr Jézust is minden teremtett dolog, a mezők liliomai és az ég madarai, a mustármag és a kovász, a búza és a konkoly Istenre és az ő létben tartó, gondviselő szeretetére emlékezteti, úgy Jeremiás, az Isten embere is úgy szemlélődik, úgy néz körül, hogy minden apró történésben kész észrevenni az Úr üzenetét. Mint egy gyerek, néz, hallgat, figyel, majd hirtelen feláll, és köszönés nélkül sietve elmegy, mintha villámcsapás érte volna.
Az Úr tőlünk is azt várja, hogy rendszeresen szakítsunk időt, és mint Jeremiás, abban a mélységben nézzük saját és mások munkáját, melyet a hét hat napján át teszünk, hogy észrevegyük kapcsolatát a létezés gyökerével, a teremtés misztériumával. Ez vezet el a teremtő Isten önfeledt imádására és arra a felismerésre, hogy a neki kijáró engedelmesség boldogságunk igazi forrása. Elvárja az Úr, hogy ebből az Úr napján való „semmittevésben” feltáruló látásból vetődjön át a következő hat napra is valami világosság, hogy abban, amit teszünk, szemléljük a misztériumot: mert az ember Isten képmása, de nem a felszínen, hanem a mélyben: cselekvése Isten teremtő cselekvésére hasonlít, s ahogy az ember ura az anyagi világnak, melyet alakít, úgy az Örökkévaló ura az embernek, akit formálni akar. A mai Evangéliumban mondja az Úr Jézus: „Minden írástudó, aki járatos a mennyek országában, hasonló a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.” Nekünk ilyen, a mennyek országában jártas házigazdáknak kell lennünk, akik az Ó- és az Újszövetségből egyaránt kincseket hoznak elő. Ez új, keresztségben kapott természetünk egyedülálló lehetősége.
Urunk Jézus, az a fajta szemlélődés, melyre Jeremiás próféta ad példát, csak ígéret és előkép, melynél mi mérhetetlenül többet kaptunk Benned: a teljes kinyilatkoztatást és a szívünkbe adott Szentlelket. Taníts meg, kérünk, a szemlélődés igazi mélységére, hogy a mindenható Isten múltbeli és jövendő tetteinek fényében lássuk saját életünk és a történelem eseményeit, s kegyelmed indítására engedjük, hogy teremtő keze engedelmes anyagként formálja szívünket.

Jer 15,10.16-21
Jaj nekem, anyám, hogy megszültél engem, a perlekedés emberét és viszály emberét az egész ország számára! Nem adtam kölcsönt, és nekem sem kölcsönöztek, mégis mindenki átkoz engem. Ha rátaláltam igéidre, eledelemmé váltak; igéd nekem örömöm és szívem vidámsága lett; mert a te nevedet viselem, Uram, Seregek Istene! Nem ültem a tréfálkozók körében, és nem vigadoztam; kezed súlya miatt egymagamban ültem, mert bosszúsággal töltöttél el engem. Miért lett fájdalmam örökké tartó, és sebem halálos? Nem akar meggyógyulni. Bizony, olyan vagy számomra, mint a csalóka patak, melynek nem állandó a vize. Ezért így szól az Úr: ,,Ha visszatérsz, engedlek visszatérni, hogy színem előtt állhass; és ha előhozod az értékest az értéktelenből, mintegy az én szám leszel. Térjenek vissza ők hozzád, de te ne térj vissza hozzájuk! Ez előtt a nép előtt bevehetetlen ércfallá teszlek téged. Harcolnak majd ellened, de nem bírnak veled; mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak és megmentselek téged – mondja az Úr. – Megmentelek téged a gonoszok kezéből, és megváltalak az erőszakosok markából.”
Mt 13,44-46
Hasonló a mennyek országa a kincshez, amelyet elrejtettek a szántóföldben. Egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet. Hasonló a mennyek országa a kereskedő emberhez, aki szép gyöngyöket keresett. Amikor talált egy sokat érő gyöngyöt, elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt.

Nem azt mondja Jeremiás, hogy az Úr önmagában megváltozott. Ő továbbra is az élő vizek kiapadhatatlan forrása, csak számára lett most olyan, mint a kiszáradt patakmeder, amelyhez hosszú út után siet a szomjas vándor, hiszen emlékezik: tavaly itt oltotta szomját, ám nem talál egyebet, mint az üres árkot, s kínzó szomjúsága a keserű csalódástól csak még égetőbbé válik. Aki vállalja keresztény hivatását a maga teljességében, nemcsak azt a földi örömökhöz nem hasonlítható örömöt tapasztalja meg, amely emberi szívbe még fel nem hatolt, hanem az ellentmondás keserűségét is...
Ezt a magányt el kell viselnünk, ha olyan keserű is, mint Krisztus nagycsütörtöki éjszakája az Olajfák hegyén. Ha kitartunk, megtapasztaljuk, hogy az Úr szeretete nem nyári patak, hanem forrás. Erre utal, amit Jeremiásnak mond, de mindnyájunknak szól: „Ha visszatérsz, engedlek visszatérni.” Van olyan megtérés az Úrhoz, amely nem a bűnökkel és a hitetlenséggel való szakítás, hanem átlépés a megszokottból, a régiből valami hallatlan új világba. Megtalálni a kiszikkadt földben a forrást, előhozni az értékest az értéktelenből, kiásni az ilyen-olyan földből a kincset, sokszor nagy fáradsággal, verejtékes munkával – ez a keresztény ember nehéz, de gyönyörű hivatása a földön.
Urunk Jézus, az igazi hivatás velejárója, hogy egy nap arra a rémületes felismerésre jutunk, hogy magunkra hagytál minket... Add kegyelmedet, hogy ha úgy látjuk, az általunk eddig ismert patak vize elapadt, legyen bátorságunk elindulni a kiszáradt patakmeder mentén felfelé, amíg csak rá nem lelünk a forrásra, a Veled való élő kapcsolatra. Ne engedd, kérünk, többé, hogy akármilyen patak vizéből merítsünk, hanem csak olyanból, mely szennyezetlen és tiszta: a szentségekből, a Szentírásból és a szenthagyományból, melyekből a forrás vize soha ki nem apad.