2Kor 10,17 – 11,2
Aki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék; mert nem az érdemel hitelt, aki önmagát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl. Bárcsak eltűrnétek tőlem egy kis ostobaságot! Sőt viseljetek el engem is! Mert Isten féltékenységével vagyok féltékeny rátok. Eljegyeztelek ugyanis titeket egy férfinek, hogy mint tiszta szüzet vezesselek Krisztushoz.
Mt 25,1-13
Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okos szüzek korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: „Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!” Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbe hozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.” Az okosak ezt válaszolták: „Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.” Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: „Uram, uram! Nyiss ki nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.” Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.

Kétféle okosság van: a világ fiaié és az Isten fiaié. A világ fiai sokszor okosabbak a világosság fiainál, mert előrelátók, számot vetnek minden eshetőséggel, következetesen küzdenek, és minden eszközt, minden lehetőséget megragadnak céljuk eléréséhez. Tragédiájuk viszont, hogy a cél, amire mindent feltesznek, teljességgel elhibázott. Pillanatnyi, tiszavirág életű boldogságért fáradoznak, önmaguk megdicsőítéséért, amelyet soha el nem érhetnek, s még amit megszereztek is, azt sem vihetik magukkal.
A világosság fiai ellenben akkor követnek el végzetes hibát, amikor elmulasztanak mindent megtenni a helyesen felismert és kitűzött cél érdekében. Mindent egy lapra tesznek fel, de ezt nem érvényesítik életükben elég következetesen, a világosság fiaiként nem maradnak meg a világosságban. Szent Margit okos szűz volt, aki nem felejtett el gondoskodni a tartalék olajról: az Úr Jézus szenvedéséről való elmélkedés átforrósította szívét, őszinte imádsága az eucharisztikus színekben rejtőző Krisztus és az ő keresztje előtt pedig az Úr iránti szerelemből végzett jócselekedetekre indította. S bár Isten gyermekeinek okossága a világ szemében balgaság, mégis ez a világtól elzárt és Istenben elmerült apáca politikai kérdésekben, illetve az ország ügyes-bajos dolgaiban is meglepő éleslátásról tett tanúságot. Mert míg a világ fiainak szeme elől sok-sok teendő eltakarja a lényeget, az a lélek, amely az egy szükségesre figyel, annak fényénél is látja a dolgokat, a maguk mélységes, Istenre mutató valóságában.
Urunk Jézus, ne engedd, hogy balga szüzek módjára megfeledkezzünk arról, hogy tartalék olajra is szükségünk van ahhoz, hogy mécsesünk lángja kitartson, amíg megérkezel. Ne hagyd, hogy megelégedjünk azzal, hogy egyszer igent mondtunk Rád és a Tőled kapott csalhatatlan reménységre, hanem Szent Margit szűz közbenjárására segíts kegyelmeddel, hogy mécsesünk lángját szüntelenül tápláljuk az imádságnak és az irgalmasság cselekedeteinek olajával, s így bebocsátást nyerjünk menyegzős házadba.

1Sám 3,3b-10 

(…) Ám az Úr ismét, harmadszor is szólította Sámuelt. Ő megint felkelt, Hélihez ment, és azt mondta neki: ,,Itt vagyok, hívtál!” Megértette erre Héli, hogy az Úr szólítja a gyermeket, ezért azt mondta Sámuelnek: ,,Menj és aludj, s ha megint szólít, mondd neki: »Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!«” Elment tehát Sámuel, s aludt a helyén. Ekkor eljött az Úr, odaállt és szólította, ahogy előbb is szólította: ,,Sámuel, Sámuel!” Sámuel erre azt felelte: ,,Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” 
1Kor 6,13c-15a.17-20 
,,Az étel a gyomorért van, s a gyomor az ételért!” De Isten ezt is, azt is megsemmisíti. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és minket is fel fog támasztani hatalmával. Nem tudjátok, hogy a testetek Krisztus tagja? Elszakítsam tehát Krisztus tagját, és parázna nő tagjává tegyem? Isten mentsen! Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ővele. Kerüljétek a paráznaságot! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testen kívül van; aki azonban paráználkodik, az a saját teste ellen vétkezik. Vagy nem tudjátok, hogy testetek a Szentlélek temploma, aki bennetek van, s akit Istentől kaptatok, tehát nem vagytok a magatokéi? Mert nagy volt a ti váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben. 
Jn 1,35-42 
Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt. Mikor meglátta Jézust, amint arra haladt, azt mondta: ,,Íme, az Isten Báránya.” (…) A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól, és követték őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő elsőként testvérével, Simonnal találkozott, s azt mondta neki: ,,Megtaláltuk a Messiást, azaz a Fölkentet!” És elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt: ,,Te Simon vagy, János fia. Kéfás lesz a neved.” Ez azt jelenti, hogy Péter (vagyis Szikla). 

A mai három szentírási szakasz három különböző módját mutatja be annak, hogyan segíthet egyik ember a másiknak meghallani és megtenni Isten akaratát. Az Olvasmányban az egyik generáció segít a másiknak: Héli, az öreg és megalkuvó pap, aki ugyan már egész nemzedékével együtt süket Isten hangjára, még nem annyira romlott, hogy le is tagadná, hogy van Isten és szólhat hozzánk, s eligazítást ad a kis Sámuelnek, hogyan feleljen az Úr szavára. Az Evangéliumban András szól testvérének, Simonnak, hogy megtalálta a Messiást. A harmadikfajta segítség Isten akaratának keresésében és teljesítésében pedig az, amit Szent Pál nyújt nekünk, amikor a paráznákról szólva a „modern” közfelfogás és közízlés ellenében kérlelhetetlenül kimondja a valóságot, Isten ítéletét. 
Azoknak a keresztényeknek, akik ma nem értik, miért nem hallják Isten szavát, s hogy miért nem fognak tüzet, mikor testvérük megosztja velük Krisztusra találásának örömét, talán éppen erre a segítségre van a legégetőbb szükségük. Hiszen az emberi szeretet legfőbb tette pontosan az, hogy megosztjuk testvéreinkkel, amit Istentől kaptunk, mert végső soron a szeretet Isten-osztozás. Nem is nevezhető szeretetnek, ha két ember mindent megoszt egymással, csak a legnagyobbat, az isteni életet nem. A paráznák, akik testüket a kicsapongásnak adva lerontják Isten templomát, látszatra ugyan szeretik egymást, de a testek egymásba fonódása, kétségbeesett összeolvadni akarása nem egyesülés, hanem örök elválasztás és pokoli szakítás, hiszen az emberi személyeket egyesítő Lelket, Isten Szeretetét zárják ki, űzik el kapcsolatukból. 
Urunk Istenünk, olyan korban élünk, ahol nem tagadják egyértelműen létedet, csak épp személyes szólításodat vonják kétségbe, amikor kozmikus erőként, világenergiaként beszélnek Rólad. Add kegyelmedet, hogy meghalljuk és megértsük nekünk szóló hívásodat, s nemcsak szavunkkal, hanem egész életünkkel tanúságot tegyünk Rólad testvéreink és a Téged nem ismerő világ előtt.

Zsid 4,12-16
Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol az értelemnek és a léleknek, az ízeknek és velőknek elágazásaihoz, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Semmiféle teremtmény nem láthatatlan a színe előtt, sőt, minden mezítelen és nyitott annak a szeme előtt, akinek elszámolással tartozunk. Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre.
Mk 2,13-17
Ezután megint kiment a tenger mellé. Az egész tömeg hozzá sereglett, és tanította őket. Amint továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát a vámnál ülni, és megszólította: ,,Kövess engem!” Az fölkelt, és követte őt. Mikor később asztalhoz ült ennek a házában, sok vámos és bűnös telepedett le Jézussal és tanítványaival együtt; sokan voltak ugyanis, akik követték őt. Az írástudók és a farizeusok, azt látva, hogy a vámosokkal és bűnösökkel eszik, megkérdezték tanítványait: ,,Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta és azt mondta nekik: ,,Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek, nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.”

Mindennap találkozni Isten igéjével nem veszélytelen dolog: könnyen megkísérthet minket a megszokás miatti érzéketlenség, az intellektuális ínyenckedés vagy saját bűnös életvitelünk megideologizálásának lehetősége. A legalattomosabb kísértés azonban, hogy Isten igéjét fegyverként használjuk mások ellen, Isten nevében ítéletet mondva fölöttük. Ha Isten ejt sebet, azt be is kötözi, mi viszont, miközben odaszúrunk egyet Isten igéjének kardjával, olyan sebet ejtünk, melyet bekötözni nem tudunk, s közben észre sem vesszük, hogy Isten igéje ellenünk fordult.
A legkörmönfontabb kór, a lelki élet rákfenéje: a gőg. Rejtett, de igen gyorsan terjedő, a legkülönfélébb áttétekre hajlamos sejtburjánzás, amely nagyon gyorsan ellepi és tönkreteszi benső világunkat. Ha a farizeusokkal együtt mi is megütközünk azon, hogy Jézus vámosokkal és bűnösökkel ül egy asztalhoz; ha Jézus szavában – „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” – nem ismerjük fel a célzást saját állapotunk siralmas voltára; ha egészségesnek hisszük magunkat, csak mert betartjuk a vallási előírásokat, s közben távol tartjuk magunkat az Orvostól, aki pedig egyedül tudna gyógyulást adni, jó okunk van aggódni lelkünk egészségi állapota miatt. Engedjük hát, hogy Isten igéje nap mint nap behatoljon lelkünk és szellemünk mélyére, és ítéletet mondjon szívünk gondolatai és érzései fölött.
Urunk, Jézus, ne engedd, hogy betegségünket szégyellve vagy a fájdalomtól félve tovább takargassuk nyomorúságos állapotunkat, és ellenálljunk isteni kezelésednek. Ha eddig húzódoztunk is, most átadjuk magunkat Neked, és kérünk: Tárd fel szívünk sebzettségét, és érintsd meg életünk fájó pontjait Isten ujjával, a Szentlélekkel! Ha fájdalommal jár is, távolítsd el életünkből a gőg fekélyét, a kevélység rosszindulatú daganatát. Hiszen Te nemcsak sebzel és bekötözöl, hanem Szentlelkeddel gyógyító balzsamot is adsz lelkünk sebére, és helyén új, örökkévaló életet fakasztasz.

Zsid 4,1-5.11 
Mivel tehát még hátravan az ő nyugalmába való bemenetelünk ígérete, féljünk attól, hogy közületek bárkit is későn jöttnek találjanak! Mert a jó hírt kinyilatkoztatta nekünk ugyan-úgy, mint nekik; de nekik nem szolgált javukra a hallott beszéd, mert nem egyesült a hit mindazzal, amit hallottak. Hiszen csak akkor megyünk be a nyugalomba, ha hiszünk, ahogy megmondta: ,,Amint megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmamba!” – akkor tudniillik, amikor a világ teremtésének művei befejeződtek. Mert egy helyen így szól a hetedik napról: ,,És Isten nyugalomban töltötte a hetedik napot, nem alkotott”. Ugyanígy ezen a helyen is: ,,Nem mennek be az én nyugalmamba!” Törekedjünk tehát bemenni abba a nyugalomba, nehogy valaki az engedetlenségnek ugyanazt a példáját kövesse. 
Mk 2,1-12 
Később újra bement Kafarnaumba, és elterjedt a híre, hogy a házban van. Sokan összegyűltek, úgyhogy már az ajtóhoz sem fértek, és hirdette nekik az igét. Közben odajöttek hozzá néhányan, akik egy bénát hoztak, négyen cipelték. Mivel nem tudták eléje vinni a tömeg miatt, kibontották a ház tetejét, ahol ő volt, és átlyukasztva azt, lebocsátották az ágyat, amelyen a béna feküdt. A hitüket látva Jézus így szólt a bénához: ,,Fiam! Bűneid bocsánatot nyertek.” Ültek ott néhányan az írástudók közül is. Ezek azt gondolták magukban: ,,Hogyan beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnöket más, mint egyedül az Isten?” Jézus rögtön észrevette lelkében, hogy így gondolkodnak magukban, ezért azt mondta nekik: ,,Miért gondoljátok ezeket szívetekben? Mi könnyebb, azt mondani a bénának: »Bocsánatot nyertek bűneid«, vagy azt mondani: »Kelj föl, vedd ágyadat és járj«? Hogy pedig lássátok, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnöket megbocsátani – ekkor a bénához fordult –: Mondom neked, kelj föl, vedd ágyadat és menj haza!” Az pedig mindjárt fel is kelt, fogta az ágyát, és elment mindenki szeme láttára, úgyhogy mindnyájan csodálkoztak, és dicsőítették az Istent. Ezt mondták: ,,Ilyet még nem láttunk soha.” 

Mit is jelent Isten nyugalma, ahová törekednünk kell bejutni? A földi nyugtalanság megszűnését, azt a békességet, ahol többé nem kell aggódnunk amiatt, hogy esetleg megtagadjuk az Urat. Ahol nem nyugtalanít többé, hogy mit is kell tennünk, mi a hivatásunk, mi az életünk értelme. Ahol már nem törődünk sok mindennel, hanem csak az egy szükségesre gondolunk. Ahol már nem hagy ki időnként az Istenbe vetett bizalmunk. Mert ahogy Szent Ágoston mondja: „Nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik tebenned.” 
De vajon nem csak halálunk pillanatában juthatunk el erre a nyugalomra, az Istenbe merült élet önfeledt békességére? Nem: ha készek vagyunk egészen lemondani magunkról, a saját magunkhoz való jogunkról, ha nem ragaszkodunk görcsösen terveinkhez, elképzeléseinkhez, hanem mindenestül átadjuk magunkat az Úrnak, már itt a földön megízlelhetjük az ő nyugalmát. Ha már bűneink, hibáink, gyarlóságaink miatt sem esünk kétségbe, hanem Isten szemével tudjuk nézni magunkat, aki ezekkel a tökéletlenségekkel együtt szeret minket, akkor beléptünk a nyugalom helyére. Dúlhatnak körülöttünk viharok, tornyosulhatnak gondok, megoldandó feladatok, gyötörhet szenvedés – mindez nem veszélyezteti lelkünk mélyén a békességet. Misztikus, ugyanakkor nagyon valóságos nyugalom ez, amely azonban csak azok osztályrésze lehet, akik nem félnek még életükben meghalni, és Krisztussal eltemetkezni, hogy vele együtt fel is támadjanak. 
Urunk Jézus, köszönjük Neked testvéreinket, akik lelki bénultságunkban imádságukkal, bátorításukkal, segítőkészségükkel Eléd hoztak minket, hogy részesedhessünk bűnbocsátó szavad gyógyító erejében, mely egyedül adhatja meg nekünk szívünk nyugalmát. Evangéliumod által taníts meg minket arra, hogy merjünk egészen Rád hagyatkozni, elengedve mindazt, amink van: nemcsak javainkat, de bűneink, gyarlóságaink, tehetetlenségünk miatti szégyenünket is. Kérünk, állíts talpra és vezess el bennünket a nyugalom helyére, a Veled és Atyáddal való közösségre a Szentlélekben, ahol többé senki és semmi nem szakíthat el Tőled.

Zsid 3,7-14
Ezért – amint a Szentlélek mondja: „Midőn ma az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket, mint a megkeseredésben, a kísértés napján a pusztában, ahol atyáitok megkísértettek engem a próbatételben noha látták cselekedeteimet negyven éven át! Megharagudtam ezért arra a nemzedékre, és így szóltam: Mindig csak tévelyednek szívükben! Ők azonban nem ismerték fel az én útjaimat. Amint megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmamba!” Vigyázzatok, testvérek, ne legyen közületek senkiben hitetlenségre hajló gonosz szív, hogy el ne szakadjon az élő Istentől! Inkább buzdítsátok egymást minden egyes nap, amíg azt nem mondják: ,,ma”, nehogy megkeményítsen valakit is közületek a bűn csalárdsága. Mert Krisztusnak részesei lettünk, de csak akkor, ha az általa vetett alapon mindvégig erősen kitartunk.
Mk 1,40-45
Akkor odajött hozzá egy leprás, és térdre esve így kérlelte: ,,Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Jézus megkönyörült rajta. Kinyújtotta kezét, megérintette, s közben azt mondta neki: ,,Akarom, tisztulj meg!” Amikor ezt kimondta, azonnal eltűnt róla a lepra, és megtisztult. Nagyon ráparancsolt, és mindjárt elbocsátotta őt: ,,Vigyázz, senkinek se szólj erről; hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld föl tisztulásodért, amit Mózes rendelt, bizonyságul nekik.” De az, mihelyt elindult, híresztelni kezdte a dolgot, úgyhogy Jézus már nem mehetett nyilvánosan a városba, hanem kint a puszta helyeken tartózkodott; és hozzá gyülekeztek mindenfelől.

Mindennap elhangzik a vágyakozó, szelíd kérés, szinte könyörgés Isten részéről az imádságra hívás zsoltárában, mindjárt a nap kezdetén, az első zsolozsmahóra előtt: „Midőn ma az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket!” Minden egyes nap ilyen „ma”, amelyen Isten szól hozzánk, s csak akkor maradhat szívünk fogékony az ő akaratára, ha nap mint nap megnyitjuk fülünket ő igéje előtt, és szívünk hozzá idomul. Ha nem figyelünk Isten szavára, fülünk elszokik tőle, legközelebb már meg sem halljuk, szívünk pedig rideg és durva lesz, mint a kő.
A megkeményedett szívű ember lehet vallásos, azonban elveszíti kapcsolatát a valósággal, Istennel és önmagával is. Az imádságot talán nem hagyja abba, újabb és újabb kérésekkel ostromolja az eget, de nem kap választ. Erre még jobban megkeményedik, s már a szeme is vakká válik a csodákra, melyeket pedig érte vitt végbe az Úr; jeleket követel, bizonyosságot vár, de hiába: egyre sűrűbb lesz körülötte a sötétség és nyomasztóbb a némaság.
Urunk Jézus, ne engedd, hogy szívünk érzéketlenné váljék szavadra. Ne hagyd, hogy süketséggel és némasággal vádoljunk, ha nem úgy cselekszel, ahogyan mi elképzeljük; hogy szeretetedet azon mérjük le, hogy teljesíted-e kérésünket. Ne engedd, hogy mi magunk akarjuk eldönteni, mi szolgál üdvösségünkre, hogy belemerevedjünk az önsajnálatba, és téged tegyünk felelőssé a szenvedésért. Segíts inkább, hogy azzal a bizalommal álljunk Eléd nap mint nap, mint a leprás a mai Evangéliumban: „Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Tudjuk, hogy van rá hatalmad, s ha akarod, ha jónak látod, meg tudsz tisztítani, meg tudsz gyógyítani bennünket. Ha mégsem tennéd, szereteted akkor sem kisebb irántunk. Te jobban tudod, mi válik javunkra, s elég nekünk a te kegyelmed. Add, hogy merjük egészen kiszolgáltatni magunkat Neked, s arra hajlítani szívünket, hogy mindig elfogadjuk és megtegyük a Te szent akaratodat.

Zsid 2,14-18
Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett ezeknek, hogy a halál által lerontsa azt, akinek a halál fölött uralma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott. Mert bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódát karolta fel. Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas legyen, és hűséges főpap Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. Mivel ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, segítségükre tud lenni azoknak, akik kísértést szenvednek.
Mk 1,29-39
Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: ,,Mindenki téged keres.” Azt felelte: ,,Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.

Egész földi életünket átjárja a haláltól való félelem. Az emberi élet meghosszabbítására tett újabb és újabb kísérletek csak elnapolják a problémát, megoldani azonban nem oldják meg. Az élet örömeinek, élvezeteinek habzsolása, az önpusztítás gyors és lassú formái mind abból a lázas igyekezetből fakadnak, hogy valamiképpen sikerüljön elkerülni a halállal való szembenézést.
A filozófia ugyan megtaníthat arra, hogy méltósággal vegyük tudomásul életünk véges és halállal megjelölt voltát, önmagában azonban a sztoikus nyugalom is kevés ahhoz, hogy megszabadítson a haláltól való félelemtől, mely minden embert egyformán rabszolgaságba taszít. Az elementáris szorongást ugyanis nem annak tudata váltja ki, hogy biológiai létünk véget ér. Ezt még csak el lehetne fogadni, s ezzel a tudattal együtt lehetne élni. A halál mögött azonban egy sokkal félelmetesebb valóság leselkedik, s ez pszichénk mélyén nem hagy nyugodni bennünket: a halál utáni második halál, a kárhozat lehetősége. Az a semmibe hullás, amely nem puszta feloszlás, megsemmisülés, hanem totális értelmetlenség, élőhalottként való létezés, ahol mindenről, amiért a földön érdemes volt élni, kiderül, hogy nevetséges hiábavalóság. Nincs ennél nagyobb büntetés az emberi személy számára. Mi azonban nem vagyunk a halálfélelem rabszolgái, hiszen a kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy a halálon többé már nem a sátán uralkodik, hanem Jézus Krisztus, aki legyőzte az örök halált.
Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy Te, aki magad is megtapasztaltad a szenvedést, a kísértést és a testi haláltól való félelmet, segítségünkre vagy, amikor kísértést szenvedünk, és elborít a haláltól való rettegés. Köszönjük, hogy megváltó haláloddal győzelmet arattál az örök halál felett, és így a testi halált hűséges nővérünkké szelídítetted, hogy ő tárja ki a kaput arra az életre, mely már meg is kezdődött bennünk. Kérünk, hogy Te, aki Péter lázas beteg anyósát kézen fogva felsegítetted és meggyógyítottad, minket is fogj kézen, és úgy vezess át ennek a földi életnek a szenvedéseiből a boldog örökkévalóságba.

Zsid 2,5-12
Mert nem angyaloknak vetette alá Isten az eljövendő világot, amelyről beszélünk. Sőt, az egyik helyen valaki tanúságot is tett erről: ,,Mi az ember, hogy megemlékezel róla, s az ember fia, hogy meglátogatod? Kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál; dicsőséggel és tisztelettel koronáztad, és mindent a lábai alá vetettél.” Mert azzal, hogy mindent alávetett, nem hagyott semmit sem, ami ne lenne alávetetve neki. Most azonban még nem látjuk, hogy minden alá van vetve neki. Láttuk azonban, hogy Jézust, aki kevéssel lett kisebb az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztelettel koronázta, hogy Isten kegyelme szerint mindenkiért megízlelje a halált. Mert illett ahhoz, akiért és aki által minden van, s aki sok fiat akart a dicsőségbe vezetni, hogy üdvösségük szerzőjét szenvedés által vezesse el a teljességre. Mert aki megszentel és akik megszentelődnek, egytől vannak mindnyájan. Ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, amikor így szól: ,,Hirdetem nevedet testvéreim előtt; a közösségben dicsérni foglak téged.”
Mk 1,21-28
Bementek Kafarnaumba. Szombaton mindjárt bement a zsinagógába és tanított. Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. Volt a zsinagógájukban egy ember a tisztátalan lélek hatalmában. Ez így kiáltott föl: ,,Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus! Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus megparancsolta neki: ,,Némulj el, és menj ki belőle.” A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta őt, majd hangosan kiáltva kiment belőle. Erre mindnyájan elcsodálkoztak, s azt kérdezték egymástól: ,,Mi ez? Új tanítás, hatalommal? Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?” Egyszerre elterjedt a híre Galilea egész vidékén.

A Zsidókhoz írt levél szerzője határozottan állítja, hogy nem a jó vagy rossz angyalok uralma alá vetette Isten az eljövendő világot. Az Evangélium is arról tanúskodik, hogy a gonosz lelkeknek legfeljebb ideig-óráig van hatalmuk fölöttünk, Jézus Krisztust meglátva mindnyájan tudják, hogy ütött az órájuk. Szentek sorának példája mutatja a gonosz néha nyílt támadásait, máskor alattomos próbálkozásait az Istennek adott életű emberek testi-lelki gyötrésére, melynek vége mindig az, hogy Isten kegyelmével az ember diadalmaskodik, az ördög csúfos vereséget szenved, és megszégyenülve eltakarodik.
Az ember, aki Jézus Krisztusra bízza életét, minden látszat ellenére kikerül a démoni erők befolyása alól. Azon, amit önként Krisztus uralma alá vetettünk, nincs többé hatalma semmiféle ártó hatalomnak, hanem az üdvösség erőterébe kerül, vagyis örök jövője lesz. Feltehetjük magunknak a kérdést: Mai napunkból mi lehet az, ami megmarad az eljövendő világban? Mi az, ami átmenthető, örökkévalósításra érdemes? És melyik terület az az életünkben, ahol a legkevésbé érzékelhető Jézus Krisztus uralma? Ezt ajánljuk fel, szolgáltassuk ki egészen neki, hogy szentséges uralma alá véve megtisztítsa és megszentelje. Ő nem azt várja, hogy csupa szépet és tökéleteset adjunk neki, hanem úgy, ahogy van, vessünk alá mindent az ő uralmának.
Urunk Jézus, lépten-nyomon tapasztaljuk a gonoszság jelenlétét és befolyását a világban és önmagunkban. Látjuk, hogy legnemesebb tetteinkbe, szándékainkba, elhatározásainkba is belevegyül az önzés, a dicsőség keresése, a túlontúl emberi ambíció, s amit a Te dicsőségedre kezdtünk, az sokszor félresiklik, és a gonosz uralmát erősíti. Amit egyszer Rád bíztunk, de időközben visszavettünk és kiszolgáltattunk a gonosznak, a mai Szentleckéből és Evangéliumból biztatást nyerve most újból uralmad alá vetjük. Vedd hát, kérünk, örömünket és fájdalmunkat, terveinket és gondjainkat, cselekedeteinket és vágyainkat, családi, baráti, munkahelyi kapcsolatainkat, egészségünket és betegségünket, s ne hagyj minket démonjaink hatalmában.

Zsid 1,1-6
Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette, s aki – mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmának igéjével –, miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban. Mert annyival kiválóbb az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. Hiszen melyik angyalnak mondta valaha: ,,Fiam vagy te, én ma szültelek téged”? És ismét: ,,Én Atyja leszek, ő pedig a fiam lesz?” Amikor pedig újra bevezeti elsőszülöttjét a földkerekségre, így szól: ,,És imádja őt Isten minden angyala!”
Mk 1,14-20
Miután Jánost átadták, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten evangéliumát. Azt mondta: ,,Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor a galileai tenger mellett elment, meglátta Simont és testvérét Andrást, amint hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Jézus azt mondta nekik: ,,Jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titeket!” Ők azonnal elhagyták hálóikat, és követték őt. Kissé továbbmenve meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint ők is hálóikat javították a hajóban, és azonnal hívta őket. Azok pedig elhagyva apjukat, Zebedeust a béresekkel együtt a hajóban, követték őt.

Karácsony évenként visszatérő ünnepe arra hív bennünket, hogy a megtestesülés titkában elmerülve szemléljük az Isten Fiát, akinek létében van a teremtett világ, az egész univerzum s benne a mi életünk értelme. A most kezdődő Évközi idő pedig arra az üzenetre, arra az utolsó és végső szóra irányítja figyelmünket, melyet az Atya szent Fiában kimondott nekünk. Attól fogva, hogy az utolsó küldött, Isten egyszülött Fia megtestesült, mindmáig tartanak a végső napok, az idők teljessége. Azóta várja Isten a választ arra a szóra, amit Fiában kimondott nekünk. Arra kaptuk az időt Krisztus eljövetelétől a mai napig és a világ végezetéig, hogy mi is megfogalmazzuk, és önmagunkat kimondva adjuk meg a választ Isten végső szavára, hogy azután egy magasabb szinten, szemtől szemben folytatódhasson a dialógus Istennel a mennyei dicsőségben.
A mai Evangéliumból azt is megtudjuk, hogyan válaszoljunk Isten szavára: „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” Az első az akarat készsége az örömhír meghallására és befogadására. Ebből születik az evangéliumi hit, amely erőt ad az erkölcsi megtérésre, a régivel való szakításra. Vagyis nem saját erőnkből kell szentté válnunk, és utána befogadni az örömhírt – ez nemcsak logikátlan, de lehetetlen is volna –, hanem elég az isteni kegyelemmel együttműködve megnyitnunk szívünket Krisztus előtt, s a többit ő elvégzi bennünk.
Urunk, Jézus Krisztus, megvalljuk Neked, hogy bűntől sebzett értelmünk és akaratunk gyakran ellenáll a Te evangéliumodnak. Sokszor bizony nehezünkre esik befogadni az örömhírt, mert áldozatot követel tőlünk. Te azonban képes vagy finoman leszerelni vagy épp egycsapásra megszüntetni belső ellenállásunkat, s ennek megtapasztalása már maga is örömhír. Segíts, hogy ne meneküljünk az állandó külső-belső zajba, hanem megtanuljunk egyre jobban figyelni Rád, az Atya nekünk kimondott Igéjére, és befogadva Téged engedjük, hogy átalakíts, saját képmásoddá formálj bennünket.

Iz 55,1-11 
(...) Hajtsátok ide fületeket, és jöjjetek hozzám, hallgassatok ide, s akkor élni fog lelketek! Örök szövetséget kötök veletek, a Dávidnak ígért biztos kegyelem alapján. Íme, tanúul adtam őt a népeknek, vezérül és parancsolóul a nemzeteknek. Íme, olyan nemzetet hívsz majd, melyet nem ismersz, és olyan nemzetek futnak hozzád, melyek nem ismertek téged, az Úrért, a te Istenedért, Izrael Szentjéért, mert megdicsőített téged. (...) 
1Jn 5,1-9 
Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született. És mindaz, aki szereti azt, aki szült, szereti azt is, aki tőle született. Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük, és parancsait teljesítjük. Mert az az Isten szeretete, hogy parancsait megtartjuk; és az ő parancsai nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot: a mi hitünk. Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek az, aki tanúskodik arról, hogy a Lélek igazság. Mert hárman vannak, akik tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér; és ez a három egy. Ha az emberek tanúságát elfogadjuk, Isten tanúsága nagyobb. S Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett az ő Fiáról. 
Mk 1,7-11 
János így prédikált: ,,Utánam jön, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó leborulva megoldani a saruja szíját. Én vízzel kereszteltelek titeket, ő pedig Szentlélekkel fog benneteket megkeresztelni.” Történt azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és János megkeresztelte őt a Jordánban. Amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílnak az egek, és a Lelket, mint galambot leszállni rá. Az égből szózat hangzott: ,,Te vagy az én szeretett fiam, benned kedvem telik.” 

Keresztelő János a Jézus Krisztushoz vezető ember prototípusa. Ahhoz ugyanis, hogy Jézus elvezethessen bennünket az Atyához, előbb magához Jézushoz kell eljutnunk, ebben pedig nem nélkülözhetjük a Lélek által kiválasztott emberi vezetőket, akik tanításuk, példájuk, élő tanúságtételük által segítenek eltalálni hozzá és felismerni őt. 
Vajon mi is készen állunk-e rá, hogy Jézusra mutassunk? Nem csupán arra, hogy szépen beszéljünk róla, vagy hogy intellektuális magyarázatot adjunk annak, aki vele kapcsolatban megkérdez minket, hanem arra, hogy egzisztenciális útmutatást nyújtsunk, mert a világnak erre van szüksége. Hiszen Jézus Krisztust nem lehet emberi szavakkal meghatározni, fogalmakkal behatárolni, csak utat lehet mutatni feléje. Úgy, mint Keresztelő János, hogy akit Jézus felé vezetünk, érezze, hogy hegyeket kell lehordani és völgyeket feltölteni az életében, ha vele szeretne találkozni. Ugyanakkor a Keresztelőénél is magasztosabb hivatás a miénk, mert mi már Krisztus után élünk, ezért az ő életét kell élnünk, az ő eleven ikonjává kell lennünk az emberek előtt. Nem ezért érdemes papnak és szerzetesnek lenni? Vagy hitvalló szülőnek, nevelőnek? Egyáltalán: kereszténynek? 
Hálát adunk, Urunk, mindazokért, akik életünk során útba igazítottak bennünket a Hozzád vezető úton. A legnagyobb szolgálatot tették nekünk, amit egyik ember a másiknak tehet ezen a földön. Add meg, hogy az örök életben velük együtt dicsőíthessünk Téged. És kérünk, tégy alkalmassá minket is arra, hogy Rád mutassunk, és tanúságot tegyünk Rólad. Add, hogy Keresztelő Jánoshoz hasonlóan józanul lássuk a helyünket és a feladatunkat, s ne féljünk attól, hogy szerepünk egyszer csak – fokozatosan vagy drasztikus hirtelenséggel – véget ér. Segíts, hogy ne féljünk kisebbedni, hogy ezzel a kisebbedéssel arányosan Te magad növekedhess bennünk, míg csak egészen be nem töltesz minket. Add, hogy legalább életünk végén elmondhassuk Szent Pállal: „Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem.”

1Jn 4,11-18 
Szeretteim! Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást! Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik, és szeretete tökéletes bennünk. Abból ismerjük meg, hogy benne lakunk, és ő mibennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk. Mi pedig láttuk, és tanúságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte Fiát, mint a világ üdvözítőjét. Aki vallja, hogy „Jézus az Isten Fia”, abban Isten benne marad, és ő Istenben. Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket. Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne. Isten szeretete azzal lesz teljes bennünk, hogy az ítélet napján is lesz reményünk. Mert amilyen ő, olyanok vagyunk mi is ezen a világon. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki pedig fél, nem tökéletes a szeretetben. 
Mk 6,45-52 
Ezután mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak bárkába, és menjenek előre a túlpartra, Betszaidába, amíg ő elbocsátja a tömeget. Miután elküldte őket, felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, a bárka a tenger közepén volt, ő meg egymaga a szárazon. Látta őket küszködni az evezéssel – mert ellenkező szelük volt. Az éjszaka negyedik őrváltása körül odament hozzájuk a tengeren járva, majd el akart mellettük haladni. Azok pedig látva őt, amint a tengeren jár, kísértetnek nézték és fölkiáltottak, mert mindnyájan látták őt, és zavarba estek. De ő mindjárt megszólította őket, és azt mondta nekik: „Bízzatok! Én vagyok, ne féljetek!” Majd beszállt hozzájuk a bárkába, a szél pedig elállt. Ők erre még jobban álmélkodtak magukban. Nem okultak ugyanis a kenyerekből, s a szívük még érzéketlen volt. 

Isten világában, a Szentháromság közösségében a szeretet nem történik, hanem egyszerűen van, mert Istennek nincs története. A földön azonban a szeretet történik, s a két világ, az Istené és az emberé csak úgy kapcsolódhat össze, hogy Isten belép az emberi történelembe, hogy minket felemeljen oda, ahol a szeretet van. Azzal, hogy Jézus beszáll mindennapjaink imbolygó és törékeny bárkájába, mely az elemeknek kiszolgáltatva igyekszik a túlpart felé, életünket, küszködéseinket a szeretet történetévé alakítja. 
A szeretetet megismerni annyit jelent, mint hinni és bízni benne, ez pedig nem fér össze a félelemmel. A helyes istenfélelem, a Szentlélek ajándéka egészen más: nem folytonos szorongás, bénító rettegés, hanem az igaz szeretet jellemvonása itt a földön. Akiben ott munkál az istenfélelem, az úgy érzi át Isten szeretetére való méltatlanságát, hogy közben semmi másra nem vágyik jobban, mint hogy elmerüljön ebben a végtelen szeretetben, s számára Jézus közelsége ártatlan és mély belső örvendezés forrása lesz. 
Urunk Jézus, Te nem az egyértelműségben, a világosan látásban, hanem a bizalomban és a kölcsönös szeretetben tudod egészen kinyilatkoztatni magadat. A vízen járva sem félelmet akartál kelteni tanítványaidban, hanem arra akartad megtanítani őket és általuk minket is, hogy merjük egészen Rád bízni magunkat. Ma is arra hívsz, hogy akármi vesz is körül bennünket, igyekezzünk a Te jelenlétedben élni, és a Te szeretetedre hagyatkozni. Add kegyelmedet, hogy életünk felszíne akár háborgó, akár lecsillapodott tengerhez hasonlít, a mélyben békességünk legyen, mert a Te szereteted tölti be szívünket. Te, aki egyetlen szavaddal lecsillapítottad a tenger hullámait, csillapítsd le, kérünk, lelkünk háborgását, kimondott vagy kimondatlan, magunk elől is rejtegetett félelmeinket, szorongásainkat, és növeld bennünk az Irántad való bizalmat és szeretetet.

1Jn 4,7-10 

Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért. 
Mk 6,34-44 
Amikor kiszállt, Jézus meglátta a hatalmas tömeget, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és sok mindenre kezdte őket tanítani. Amikor az óra már későre járt, odamentek hozzá tanítványai, és azt mondták neki: „Sivár ez a hely és az idő későre jár. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli majorokba és falvakba menjenek és élelmet vegyenek maguknak.” Ő azonban ezt felelte nekik: „Adjatok nekik ti enni.” Azok így válaszoltak: „Menjünk el és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik?” Erre megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg.” Mikor megszámolták, azt mondták: „Öt darab, és két halunk.” Ő megparancsolta nekik, hogy telepítsék le mindnyájukat csoportokban a zöld füvön. Letelepedtek tehát csoportonként százával, ötvenével. Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket. Azután odaadta tanítványainak, hogy eléjük tegyék. A két halat is elosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek és jóllaktak. A megmaradt kenyérdarabokkal és a halakkal tizenkét kosarat töltöttek meg. Akik ettek, azok közül a férfiak ötezren voltak. 

Bizonyos értelemben könnyebb az ellenségszeretet parancsát teljesíteni, mint egymást szeretni. Az ugyanis csak rajtunk múlik, sikerül-e ellenségünket szeretnünk, neki ezért semmit sem kell tennie, sőt minél rosszindulatúbb, gonoszabb, annál alkalmasabb alanya az ellenségszeretetnek. Ahhoz, hogy szeressük őt, egyedül csak a mi kegyelmi indításra meghozott döntésünk és a kegyelemben való megmaradásunk szükséges. A Szent János-i parancs teljesítéséhez azonban legalább két személy kell. A kölcsönös szeretetben mindig van valami kiszolgáltatottság, s ettől nehéz. A szeretet teljessége mégis csak ez a viszonzott szeretet lehet. Jézus Krisztus meghalt értünk, amikor még ellenségei voltunk, de mit sem használ nekünk az ő szeretetből vállalt megváltó halála, ha a benne megnyilvánult szeretetre nem válaszolunk. 
A szeretet teljessége a kölcsönös szeretet: szüntelen áramlásként, éltető légkörként árad a Szentháromság személyei között, s tőlük kiindulva elér bennünket is. Az isteni szeretet mint falat kenyér jut el hozzánk, s az Egyháznak, azaz nekünk az a hivatásunk, hogy ezt a szeretetet továbbadjuk, kiosszuk az éhezők között. Mert a kenyérszaporítás sem természetes szükségleteinket kielégítő csoda, hanem a szeretet titkának nagyon is fogható, érzékelhető jele. Azok részesültek belőle, akik Isten országát és annak igazságát keresték, akik válaszolni akartak a hozzájuk szóló Isten szavára. Hiszen a szeretet civilizációjának építése nem egy a sok feladat közül, hanem valamennyi feladatunkat magába ölelő egyetlen óriási vállalkozás. 
Urunk, segíts, hogy mind jobban isteni meghívásunk, természetünk és méltóságunk szerint, kölcsönös szeretetben éljünk. Taníts meg bennünket a Szentlélekkel szeretni és viszontszeretni, s add, hogy a kölcsönös szeretet mennyországának előízét megtapasztalva tudjuk megelőlegezett, feltétel nélküli szeretettel szeretni ellenségeinket is. Adj erőt és bátorságot, hogy szép elméletek és nagy tervek helyett naponta merjük belevetni magunkat a szeretet civilizációjának építésébe, újra és újra megtérve Hozzád, készen a bocsánatkérésre és megbocsátásra, a bűnbánattartásra és az újrakezdésre.

1Jn 3,22 – 4,6 
Bármit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami kedves előtte. És az ő parancsa az, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nekünk. Aki megtartja parancsait, az őbenne marad, ő pedig bennünk. Hogy pedig ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, amelyet nekünk adott. Szeretteim! Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta áradt ki a világba. Erről ismerhetjük meg Isten Lelkét: Minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben eljött, Istentől van. És minden lélek, amely nem vallja Jézust, nem Istentől van. Az Antikrisztusé az, akiről hallottátok, hogy eljön, és már most a világban van. Ti Istentől vagytok, fiacskáim, azokat pedig legyőztétek, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van. Ők ebből a világból valók, azért erről a világról beszélnek, és a világ hallgat rájuk. Mi Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk; aki nincs Istentől, nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság Lelkét és a tévelygés lelkét. 
Mt 4,12-17.23-25 
(…) Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.” Jézus ezután bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között. Eljutott a híre egész Szíriába, és odavitték hozzá mindazokat, akik rosszul voltak, akiket különféle betegségek és kínok gyötörtek, az ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és a bénákat, ő pedig meggyógyította őket. Nagy tömeg követte őt Galileából és a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. 

Az Evangéliumban szereplő nagy népsereg eszünkbe juttathatja azt a sok-sok embert, akik Karácsony táján, talán az egész év során ez egyetlen alkalommal elmennek a templomba, éjféli misére vagy a gyerekekkel megnézni a felállított Betlehemet. Sokak ünnepe a Karácsony, de még a buzgó vallásgyakorlók közül is csak kevesen gondolnak bele annak a misztériumnak a mélységébe, amelyet ez az ünnep hordoz. Elvarázsol az ajándékvárás izgalma, a szenteste békéje, az ünnepi asztal ízei és illatai, felidézve gyermekkori karácsonyok hangulatát, s közben könnyen elmegyünk a kinyilatkoztatás legsorsdöntőbb mozzanata mellett: hogy Isten Fia emberré lett – értem és érted. 
Mikor vesszük észre a díszletek mögött a lényeget? Mikor jön el életünkben az a nap, amikor a Karácsonyból nem kell más, mint az értünk emberré lett második isteni személy, Jézus Krisztus? Nem csupán a pólyába takart, jászolba fektetett Jézuska, hanem az örök Fiú, akiben az Atya lehajolt hozzánk és egészen felénk fordult. Akkor, amikor hittel válaszolunk erre a felénk fordulásra, vagyis mi is Istenhez fordulunk egész valónkkal, megvallva, hogy a megtestesülés titka ad életünknek értelmet, mert egy új világot tár fel előttünk. 
Urunk Jézus, mi Istentől valóknak és Hozzád tartozóknak valljuk magunkat, de ez sokszor oly kevéssé látszik meg rajtunk. A mai napon testestül-lelkestül Feléd fordulunk, és alázattal kérünk, gyógyítsd meg bűntől sebzett szívünket! A mai Evangéliumban azt olvastuk, hogy meggyógyítottál mindenféle beteget – olyanokat is, akiknek helyzete az orvostudomány akkori állása szerint teljesen reménytelen volt. A Te szemedben senki sem reménytelen eset, ezért bizalommal kérünk: tisztítsd meg látásunkat, oszlasd el sötétségünket, hogy új fényben lássunk, s a megtestesülésbe vetett egzisztenciális, mindenestül vállalt hit által meg tudjuk különböztetni a lényegest a lényegtelentől, a jót a rossztól, az igazság lelkét a hamisság szellemétől. 

Iz 60,1-6 
Kelj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad. Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez. Hordozd körül tekintetedet és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák. Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul. Mert feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse. Tevék áradata borít majd el, Midián és Efa dromedárjai. Mind Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak és az Úr dicsőségét zengik. 
Ef 3,2-3a.5-6 
Bizonyára hallottatok Isten kegyelmi adományáról, amelyben a ti javatokra részesültem. Kinyilatkoztatásból ismertem meg a titkot, amelyről korábban nem tudtak az emberek úgy, ahogy most a Lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta. Eszerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és részesei az ígéretnek, az evangélium révén. 
Mt 2,1-12 
Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” (…) S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba. 

Izajás próféta grandiózus látomásában a népek az Úr világosságának vonzására seregestül indulnak a szent városba. A napkeleti bölcseket azonban csak egyetlen csillag vezérli, és csupán egy szerény hajlékot mutat nekik, ahol szegényes környezetben, rongyokba takarva találják meg a mindenség Királyát. Mégsem botránkoznak meg, s egy pillanatra sem támad kétség a szívükben, hogy jó helyen járnak-e. Mivel a csillagra figyelnek, nem homályosítja el látásukat az evilági csillogás, nem zavarja össze belső iránytűjüket a dicsőségről és hatalomról alkotott emberi felfogás. Mi se botránkozzunk meg hát, ha Krisztust keresve egy magatehetetlen csecsemőt vagy ártatlanul szenvedő embert találunk (s valamiképpen mindkettőt együtt az Oltáriszentség hófehér kenyérdarabkájában), hiszen ő így akar jelen lenni közöttünk, s így marad velünk a világ végezetéig. 
Ám a mai ünnepnek, Urunk epifániájának a legfontosabb tanítása, hogy ne sajátítsuk ki magunknak Krisztust, hanem mutassuk meg és közvetítsük az ő szeretetét minden embernek. Hiszen az Atyaisten, akitől a Fiú öröktől fogva születik, s akihez mindenkinél végtelenül bensőséges szeretetkapcsolat fűzi, nem elégedett meg azzal, hogy boldogan élnek a Szentháromság örök szeretetközösségében, hanem elküldte Fiát hozzánk, hogy ezt a bensőséges szeretetkapcsolatot az emberre is kiterjessze általa. És Szűz Mária, aki minden embernél közelebb állt Jézushoz itt a földön, sem sajátította ki, hanem nekünk adta őt. Nekünk, keresztényeknek, akiket Krisztus testvéreivé fogadott és társörököseivé tett saját vére árán, ugyanez a küldetésünk. 
Ne engedd, Urunk, hogy bármi úgy kezdje el betölteni lelkünk horizontját, hogy eltakarja szemünk elől csillagodat. Segíts, hogy azt követve megtaláljunk Téged, és környezetünkben mi magunk is tájékozódási ponttá lehessünk a Téged keresőknek. Tágítsd ki szívünket a Te bensőséges, mégis egyetemes szereteted végtelen méreteire, hogy az Atyaistennel Általad a Szentlélekben fennálló bensőséges kapcsolatunkat felkínáljuk és közvetítsük minden embernek.

1Jn 3,11-21 
Mert ezt az üzenetet halljuk kezdettől fogva: Szeressük egymást! Ne tegyünk úgy, mint Káin, aki a gonosztól való volt, és megölte testvérét. Miért ölte meg? Mert az ő tettei gonoszak voltak, a testvére tettei ellenben igazak. Ne csodálkozzatok azon, testvérek, hogy a világ gyűlöl benneteket. Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad. Aki gyűlöli testvérét, gyilkos, márpedig tudjátok, hogy egy gyilkosnak sem maradandó birtoka az örök élet. A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért. Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki – bár bőven van neki a világ javaiból –, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét? Gyermekeim, ne csak szóval és beszéddel szeressünk, hanem tettel és igazsággal! Erről ismerjük fel, hogy az igazságból valók vagyunk-e, és így nyugtatjuk meg színe előtt a szívünket. Ha szívünk vádol minket valamivel, az Isten fölötte áll szívünknek, ő mindent tud. Szeretteim, ha szívünk nem vádol, legyünk bizalommal az Isten iránt. 
Jn 1,43-51 
(…) Amikor Jézus meglátta Natánaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: „Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság.” Natánael megkérdezte tőle: „Honnét ismersz?” Jézus így válaszolt: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt voltál.” Natánael erre felkiáltott: „Rabbi (azaz: Mester), te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus ezt felelte neki: „Mivel megmondtam, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat is fogsz még látni.” Majd hozzátette: „Bizony, bizony mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött.” 

A kölcsönös szeretet parancsa több annál, mint hogy szeressük a minket szeretőket. Ezt ugyanis – ahogy Jézus maga mondja – a pogányok is megteszik. Nem azért kell szeretnünk egymást, mert rokonszenvesnek találjuk a másikat, nem azért, mert egyezik a világfelfogásunk vagy az ízlésünk, és nem is azért, mert szeretnénk a kapott jót viszonozni. Ez mind nem a kölcsönös szeretet oka és célja, legfeljebb csak következménye. Egyszerűen azért kell szeretnünk egymást, mert a kölcsönös szeretet maga az Isten országa, és keresztényként nincs más hivatásunk és nincs más jövőnk. 
A világ fiai, vagyis a Krisztust nem ismerők körében is meg lehet tapasztalni az őszinte szeretetet, melyre szívük legbensőbb hangját követve jutottak el – Isten kegyelméből, hiszen őket is a szeretetre teremtette –, de nekik nem parancsolja meg Isten, sem azt, hogy szeressék egymást, sem azt, hogy szeressék ellenségeiket, mert ezt csak a kinyilatkoztatás teljességét ismerő gyermekeitől várja el, akiknek megadta a természetfeletti szeretet képességét a Szentlélekben. Isten Lelke ugyanis képessé tesz arra, hogy azt is elfogadjuk a másikban, amit természetünk szerint nem fogadnánk el, ami tőlünk idegen, sőt idegesítő, és a kölcsönös szeretet világának olyan mélységeit tárja fel előttünk, amely messze túlhaladja az emberi rokonszenv és érzelmek szintjét. 
Urunk Jézus, megvalljuk, hogy a világ fiai gyakran megszégyenítenek bennünket nagylelkűen és feltétel nélküli szeretetükkel, miközben mi, akik megkaptuk Tőled a Szeretet Szentlelkét, oly gyakran gyűlölködünk és marjuk egymást. Segíts, hogy komolyan vegyük parancsodat, s mindent alárendeljünk legfőbb feladatunknak, hogy megtanuljunk szeretni Isten szeretetével, a Szentlélekkel. Add, hogy miként az ősegyházra is felfigyelt a világ a tagjai közt megnyilvánuló szeretet miatt, úgy a mi családunk, közösségünk, Anyaszentegyházunk is Isten szeretetének prófétai jelévé váljék, s szeretetünket megtapasztalva a környezetünkben élők megláthassák, hogy „megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött”.

1Jn 3,7-10 
Fiacskáim, senki meg ne csaljon titeket! Aki igazságot cselekszik, az igaz, mint ahogy ő is igaz. Aki bűnt cselekszik, az ördögtől van, mert az ördög kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa. Mindaz, aki Istentől született, bűnt nem cselekszik, mert isteni mag van benne, és nem vétkezhet, mert Istentől született. Erről lehet megismerni, hogy kik az Isten fiai és kik az ördög fiai. Mindaz, aki nem igazságot cselekszik, és aki nem szereti testvérét, nem Istentől van.
Jn 1,35-42 
Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt. Mikor meglátta Jézust, amint arra haladt, azt mondta: ,,Íme, az Isten Báránya.” A két tanítvány hallotta, amit mondott, és követték Jézust. Jézus pedig megfordult, és amikor látta, hogy követik, megkérdezte tőlük: ,,Mit kerestek?” Azt felelték neki: ,,Rabbi – ami Mestert jelent –, hol laksz?” Ő azt mondta nekik: ,,Gyertek és nézzétek meg.” Elmentek tehát, és megnézték, hogy hol lakik. Aznap nála maradtak. Körülbelül tíz óra volt. A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól, és követték őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő elsőként testvérével, Simonnal találkozott, s azt mondta neki: ,,Megtaláltuk a Messiást, azaz a Fölkentet!” És elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt: ,,Te Simon vagy, János fia. Kéfás lesz a neved.” Ez azt jelenti, hogy Péter (vagyis Szikla). 

A szeretet ébredésének első jelei közt van a vágy, hogy meglássuk azt a helyet, ahol lakik, akit szeretünk. Hiszen ahhoz, hogy bebocsátást nyerjünk szívének hajlékába, előbb otthonába kell belépnünk. A mai Evangélium felbátorít arra, hogy elmenjünk oda, ahol Jézus élt, és vele maradjunk, mint a tanítványok. Sőt, Karácsony ünnepe által arra kapunk felhívást, hogy még tovább menjünk vissza az időben és térben: oda, ahol Jézus megszületett. Akinek van kisgyermeke, kis unokája vagy kistestvére, aki már tapasztalatot szerzett arról, hogyan lehet találkozni egy újszülöttel az emberi együttlét gyönyörűséges szegénységében, az könnyen el tudja képzelni, hogyan lehet a most született kis Jézussal lenni: karunkba vehetjük, átölelhetjük, megcirógathatjuk az arcát; szólhatunk hozzá vagy énekelgethetünk neki, s ő megérti a szavakon túli mélységes üzenetet, a tekintetünkben, hangunkban, mozdulatainkban kifejeződő szeretetet. Isten engedi, sőt maga akarja, hogy ilyen módon is vele lehessünk. S ha betlehemi látogatásunk, Jézussal való találkozásunk igazán hitben történt, az meg fog látszani rajtunk, és a tanítványokhoz hasonlóan tanúságot tehetünk arról, hogy hol voltunk és mit láttunk. 
Sőt, még ennél többről is tanúskodhatunk, hiszen Keresztelő János már mint Isten Bárányára mutat rá Jézusra, aki a megtestesüléssel nem csupán a gyermeki kiszolgáltatottságot vállalta, hanem a halál keserűségét is. Aki értünk született, kész volt meghalni is értünk. Azért lett emberré, mert szeretett minket, s szeretetét nem vonta vissza, emberségét nem függesztette fel akkor sem, ha ez az életébe került. 
Köszönjük Neked, Úr Jézus, hogy minket is, mint a két tanítványt, meghívsz magadhoz, hogy megnézzük, hol laksz, megengeded, hogy Nálad maradjunk és egy fedél alatt lakjunk Veled. Viszonzásul szívünk szerény hajlékát kínáljuk fel Neked, hogy szándékod szerint Atyáddal együtt lakást vehess nálunk a Szentlélekben. Kérünk, hogy Veled és Benned élve hitelesen tanúskodjunk Rólad az emberek között, megismertetve velük soha nem szűnő szereteted kinyilatkoztatását Karácsony titkától Nagypénteken át a húsvéti és pünkösd beteljesedésig.

Sir 24,1-4.12-16 
(...) „Akkor meghagyta nekem a mindenség Teremtője, aki teremtett engem, s nyugalmat adott sátramnak, és azt mondta nekem: »Jákobban lakjál, Izraelben legyen örökrészed, és választottaim között verj gyökeret!« Kezdetben teremtettek engem, még a világ előtt, és nem szűnöm meg sohasem. A szent hajlékban tettem színe előtt szolgálatot, majd pedig Sionban kaptam állandó lakást, a szent városban találtam ekképp pihenőt, és Jeruzsálem lett uralmam székhelye. A dicsőséges nép közt vertem gyökeret, az én Istenem részében, az ő örökségében, s a szentek gyülekezetében megtelepedtem.” 
Ef 1,3-6.15-18 
Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. (...) Ezért én is, miután hallottam az Úr Jézusban való hitetekről és az összes szent iránti szeretetetekről, nem szűnök meg hálát adni értetek, megemlékezve rólatok imádságaimban, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt. Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag dicsőséges öröksége a szentek számára. 
Jn 1,1-18 
Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. (...) Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. 

Egy másik személy belső világa csak akkor tárulhat fel előttünk, ha ő maga méltat arra, hogy szóljon hozzánk, és beavasson titkaiba. Isten a legteljesebb kinyilatkoztatást adta nekünk a szentséges megtestesülésben, amikor nem csupán alkalmazkodott az emberi nyelvhez és értelemhez, hogy üzenetét megértsük, hanem Jézus Krisztusban természetünket is felvette, hogy megismerhessük istenségének lényegét: a szeretetet. Aki tehát nem ismeri Krisztust, az legfeljebb következtet Isten létére, de nem ismerheti a lényegét, nem ismerheti az Atyát, a Szentlelket, a Szentháromság titkát sem. Emiatt azonban végső soron önmagát, a másik embert és a teremtést sem ismeri, hiszen Isten minden műve a Szentháromság életközösségéből ered. A teremtés mérhetetlenül szorosabb kapcsolatban van a Teremtővel, mint edény a fazekassal, vers a költővel, mert ezek alapanyaga az alkotás előtt is létezett, a teremtményből viszont semmi sem volt a teremtés előtt. Ezért a nyíló rózsának legmélyebb, leglényegesebb, rózsa mivoltánál is alapvetőbb meghatározottsága, hogy Isten teremtménye, az ő akaratából jött létre. 
Az ókori görög filozófusok hiába mondták: „Ismerd meg önmagad!”, ebben a mélységben nem ismerhették meg sem önmagukat, sem egymást, sem pedig Istent. A személyek közti megismerés nem is lehet teljes, csak a szeretet által, melynek forrása ugyancsak a Szentháromság egy Isten. A szeretet képességét nem mástól kapjuk, mint attól a Szentlélektől, aki szólt a próféták szavával, aki sugalmazta a Szentírást, és aki Isten végső üzenetét, az örök Igét lehozta az égből Mária méhébe. A kereszténység lényege ugyanis nem a tudás, hanem az átistenülés. 
Köszönjük Neked, Urunk, azt a mindennél nagyobb karácsonyi ajándékot , hogy Általad megismerhetjük az Atyát. Add, kérünk, hogy amint Te megszületvén Betlehemben kezdted emberi módon, emberi szemmel, emberi füllel érzékelni a világot, úgy mi pedig isteni módon ismerjük meg az Atyát, a Szentháromság belső világát a Szentlélekben, aki úgy vezet a teljes megismerés és megértés felé, hogy egyre jobban kibontakoztatja bennünk az isteni életet.

1Jn 2,22-28 
Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Aki tagadja a Fiút, annak az Atya sincs. Aki megvallja a Fiút, azé az Atya. Amit kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha megmarad bennetek, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. És ez az ígéret, amelyet ő maga tett nekünk, az örök élet. Ezeket azok miatt írtam, akik félrevezetnek benneteket. A tőle kapott kenet maradjon meg bennetek, és akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket mindenre, s ez igaz, nem hazugság. Aszerint, ahogy tanított benneteket, maradjatok benne. Különösen most maradjatok benne, gyermekeim, hogy ha majd megjelenik, bizalommal lehessünk iránta, és eljövetelekor ne kelljen szégyent vallva távoznunk tőle. 
Jn 1,19-28 
János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, s megkérdeztették: „Ki vagy?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” – Erre is nemmel válaszolt. Így tovább faggatták: „Akkor ki vagy? Választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” Ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, s tovább kérdezgették: „Akkor miért keresztelsz, ha nem vagy sem a Messiás, sem Illés, sem a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki a nyomomba lép, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt. 

Hang, Ige, Kenet: ők hárman a szeretet önközlésének szereplői. „Én a pusztában kiáltó hangja vagyok” – mondja magáról a Keresztelő. A Hang kívül szól: erővel hasít bele az éterbe, hullámai fülünkig hatolnak, majd lassan elcsitulnak, elhalnak, mert maga az Ige, az Atyaisten testté lett szava szólal meg bennünk, szívünk belsejében. Az üzenet pedig, melyet az Ige hordoz s szavaival, tetteivel, életével és halálával közvetít nekünk, nem pusztán információ, gondolatok és igazságok összessége, hanem Kenet a szívnek: életközlés a Szentlélek által. Hiszen amint Isten Igéjének megtestesülése, fogantatása Mária méhében a Szentlélek által történt, úgy szívünkben is a Szentlélek által fogan meg Isten igéje, és benne tárul fel teljes értelme. 
Isten önkinyilatkoztatása nem elhaló hang, nem is csupán ige, hanem részesedés Isten életéből. A mai nap két szentjének, Vazulnak és Gergelynek egyedülállóan tiszta és szép barátsága erről tanúskodik. Az életszentségre való törekvés nem azt jelentette számukra, hogy lemondanak a szeretetről itt a földön, hanem épp ellenkezőleg: hogy megtanulnak igazán szeretni Jézus Krisztustól, azzal a szeretettel, amellyel ő szeretett: a Szentlélekkel. Ezért írhatta Gergely: „Úgy tetszett, hogy egy lélek lakik kettőnkben, két testet éltetve egyszerre. Ha nem is lehet igazat adni azoknak, akik szerint a dolgok mind átjárják egymást, nekünk mégis nyugodtan elhiheti bárki, hogy mindketten egymásban és egymásnál éltünk.” Ha megtanuljuk igazán szeretni egymást, velünk is ugyanez történik: egy új életszinten, az isteni „mi”-ben a legteljesebben kibontakozik bennünk és közöttünk a Szentháromság egy Istenhez való hasonlóságunk, beköszönt az Isten országa, és sugárzó jelként ragyog fel az emberek előtt. 
Urunk, Jézus, kérünk Téged, hogy az ünnep elmúltával Karácsony üzenete ne elhaló hang legyen bennünk, hanem életünket átalakító valóság. Ne engedd, hogy beérjük olcsó utánzatokkal, hanem tisztítsd meg szeretetnek álcázott önzésünket, és szítsd fel az igazi szeretetet: a Tőled kapott Lelket szívünkben.

Szám 6,22-27 
Így szólt az Úr Mózeshez: „Mondd meg Áronnak és fiainak: Így áldjátok meg Izrael fiait, e szavakkal: Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr és szerezzen neked üdvösséget! Hívják le Izrael fiaira a nevem, és én megáldom őket.” 
Gal 4,4-7 
De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki kiáltja: Abba, Atya! Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is. 
Lk 2,16-21 
Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik. Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna. 

Amikor Isten felénk fordítja arcát, az elismerést jelent, a létezésben való megerősítést. Ez az elismerés nem elsősorban gyatra jótetteinknek szól, hanem nekünk magunknak: felbátorít, hogy ne féljünk tőle, mert jóságos hozzánk, és valóban örök életre hív, hiszen arra teremtett bennünket. Ez Isten áldása, mely a legcsodálatosabban Szűz Mária életében nyilatkozott meg. 
Az ’áld’ ige latinul benedicere, ami annyit tesz: jól mond, jót mond. Ha jót mondunk, ha megdicsérünk valakit, elismerve munkáját vagy erős lélekkel viselt szenvedését, ha köszönetet mondunk áldozatos szolgálatáért, figyelmességéért, hősies erőfeszítéséért, ha biztatjuk és vigasztaljuk azt, aki elkeseredett, ha szavunkkal, mosolyunkkal, tekintetünkkel azt sugározzuk felé: „Jó, hogy vagy, merj még jobban létezni, kiteljesedni és élni!” – bizonyos értelemben mi is áldást adunk, Isten teremtő és fenntartó szeretetét jelenítjük meg és közvetítjük embertársainknak, és közreműködünk abban, hogy Isten kegyelméből jobbá váljanak. Hiszen ahogy mi, úgy ők is szomjaznak a dicséretre, elismerésre, megerősítésre, s mindannyian tapasztaltuk már, hogy egy-egy jó szó olykor valóban csodákra képes. Ha így teszünk, a mi életünk is másokat tápláló forrás, beszédes jel, történelmet alakító szelíd erő lesz, mint a Szent Szűz élete. 
Urunk Jézus, szentséges megtestesüléseddel ránk köszöntött az idők teljessége, ezért a Te születésed nemcsak a keresztény időszámítás, hanem az örökkévalóság kezdete is bennünk. Az új esztendő kezdetén irgalmas szeretetedbe és Szűzanyád pártfogásába ajánljuk magunkat, kérve, hogy méltóan élhessünk Hozzád, akinek változatlanságában értelmet nyer az idő változandósága. Segíts, hogy merjünk áldást mondani, a Te áldásodat közvetíteni, és így az egész előttünk álló esztendőt az Atya életadó áldásának erőterébe vonva kegyelmedből mi magunk is áldássá válhassunk testvéreink számára.

1Jn 2,18-21 
Gyermekeim, itt az utolsó óra, és mint hallottátok, hogy eljön az Antikrisztus, most sok Antikrisztus támadt. Ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók. Mert ha közénk tartoztak volna, megmaradtak volna velünk. Rajtuk kellett nyilvánvalóvá válnia annak, hogy nem mindenki közülünk való. Titeket azonban fölkent a Szent, és ezt mindannyian tudjátok. Nem azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot, hisz ismeritek és (tudjátok), hogy az igazságból semmiféle hazugság nem származik. 
Jn 1,1-18 
(…) Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. (Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.” Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van. 

Az Isten szeretetét visszautasító ember életében minden óra utolsó óra, mert a testi halál felé sodródik, amely mögött az örök kárhozat rémületes örvénye vár rá. Azok életében, akik eladták lelküket, hitüket a pillanatnyi gyönyöröknek, már most láthatjuk a végső ítélet elővételezését: Látszólag boldog, sikeres életük mélyén a legteljesebb értelmetlenség szakadékai tátonganak. A hitről már nem lehet szólni hozzájuk, mert nem értik, ha viszont arról próbálunk meg beszélgetni velük, ami őket érdekli, mindjárt feltárul kiüresedett, sivár, halott életük. Szavaik távoliak, mosolyuk erőltetett, arcuk élettelen, s a halál jeges hidegét árasztják maguk körül. Valóban: elérkezett az utolsó órájuk – még nem a végső evidencia rémületével, de igenis a végső értelmetlenség kimondhatatlan keserűségével. 
Ugyanakkor Szent János hozzánk intézi figyelmeztetését, akik hiszünk Isten Fia valóságos megtestesülésében, s ezért Istenből születtünk. Mivel az isteni természet részesei lettünk – persze nem a magunk érdeméből, hanem az Isten végtelen kegyelméből –, hiába öregszik a testünk, és sodródunk a biológiai pusztulás felé, a személyünk mélyén istengyermeki élet van, mely egyre áradóbb lendülettel visz a létezés végtelen óceánja felé, az Atyához. Minden óránkat az örökkévalóság járja át, s minden órával közelebb kerülünk ahhoz, hogy az isteni élet teljesen birtokba vegyen minket. 
Urunk, taníts meg úgy élni, mintha minden óra az utolsó óránk lenne itt a földön. Add, hogy meghalljuk figyelmeztető szavadat, hogy nem majd, nem akkor, hanem most lehet és kell belépnünk Isten országába, különben az bezárul előttünk. Segíts, hogy ne halogassuk tovább a bűnnel, a rossz szokásainkkal való szakítást, ne késlekedjünk a szívbéli megtéréssel, hanem életünk minden egyes órájában felfedezzük és megragadjuk a kegyelmi „most” lehetőségét, hogy majd utolsó óránkon, halálunk pillanatában véglegesen beleszülethessünk Isten dicsőségébe.

1Jn 2,12-17 
Írok nektek, fiacskáim, mert bocsánatot nyernek bűneitek az ő nevéért. Írok nektek, apák, mert megismertétek azt, aki kezdettől fogva van. Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt. Írok nektek, kisdedek, mert megismertétek az Atyát. Írok nektek, fiatalok, mert erősek vagytok, Isten igéje megmarad bennetek, és a gonoszt legyőztétek. Ne szeressétek a világot, sem azokat, amik ebben a világban vannak. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete, mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége. Ez nem az Atyától, hanem a világtól van. Ez a világ elmúlik, és elmúlik a kívánsága is. Aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. 
Lk 2,36-40 
Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után; nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal. Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte az Urat, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Izrael megváltását. Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt vele.

Simeon után Izrael másik igazáról, Anna prófétaasszonyról olvasunk a mai Evangéliumban, aki „dicsérte az Urat, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Izrael megváltását”. Két dolgot is magunkkal vihetünk ebből a jelenetből. Az első, hogy az Úrról való tanúságtételt meg kell hogy előzze az ő szívből jövő dicsérete. Az Egyház és minden keresztény ember tanúságtételének is előfeltétele az Isten imádásában és dicséretében történő elmerülés, mert ez a világ elmúlik, de Isten dicsérete örökre fennmarad. A másik megfontolásra érdemes dolog, hogy Anna prófétaasszony csak azoknak beszélt Jézusról, akik várták Izrael megváltását, nem pedig mindenkinek. Nem arról van szó, hogy bizonyos emberek nem érdemesek az örömhírre, de valódi mélységére csak azok képesek figyelni, akik tudják, érzik, hogy Jeruzsálem, Budapest, New York – az egész világ megváltásra szorul. 
Aki olyan naiv, hogy azt hiszi, az emberi társadalom képes saját erejéből célba érni és megteremteni a földi paradicsomot, az nincs felkészülve az evangélium befogadására, annak csak „karácsonyi rege”, vallási mese Isten legnagyobb tette, hogy Fiában „értünk, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett”. Azok a jeruzsálemiek, akik nem várják Jeruzsálem megváltását, azt szeretik a világban, ami nem az Atyától van: a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége uralkodik szívükön. Ebből a háromból épül fel az Isten ellen fellázadt ember világa. 
Megvalljuk, Urunk, hogy nincs másban megváltásunk, szabadulásunk, békességünk, csak egyedül Benned. Adj nekünk tiszta szívet, hogy ne elégedjünk meg a vallásosság külsődleges cselekedeteivel, hanem mindenekfölött Rád és a Teáltalad ígért üdvösségre vágyakozzunk. Rombolj le bennünk, életünk különböző területein mindent, ami ettől eltántorítana minket, s add, hogy ne a következő évtől, ne a sorstól, ne önmagunk erejétől várjuk, hanem Benned, Megváltónkban keressük életünk végső megoldását.