2Tessz 2,1-3a.14-17 
Urunk, Jézus Krisztus eljövetele és a hozzá való gyülekezésünk dolgában kérünk titeket, testvérek, ne tántorodjatok el egyhamar józan felfogásotoktól, és ne riasszon meg titeket semmiféle lélek, sem beszéd, sem állítólag tőlünk küldött levél, mintha az Úr napja már közel volna. Semmiképp se ámítson el titeket senki, mert előbb az elpártolásnak kell bekövetkeznie, és meg kell jelennie a bűn emberének, a kárhozat fiának, Meg is hívott titeket erre evangéliumunk által, hogy elnyerjétek Urunk Jézus Krisztus dicsőségét. Ezért tehát, testvérek, legyetek állhatatosak, és őrizzétek szilárdan a hagyományokat, amelyeket akár élőszó, akár levelünk útján tanultatok. Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket, s örök vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk kegyelemben, bátorítsa és erősítse meg szíveteket minden jótettben és beszédben. 
Mt 23,23-26 
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, de elvetitek a törvény komolyabb parancsait, a jogot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kellene tenni, s azokat sem elhagyni. Vak vezetők, akik kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!

Bizonyos keresztény körökben rögtön sikerre számíthat az olyan írás, amely a világ végéről szól. Mindegy, hogy ki írta, nem számít a stílus, csak hivatkozzék konkrét dátumokra, eseményekre, régi iratokra, amelyek alapján bizonyosra vehető, hogy végítélet napja még ebben az évben elérkezik... Azután pedig, hogy a jóslat nem teljesedik be, sokán máris egy újabb világvégi látomásról szóló írás után kapnak, s belemerülve ismét elveszítik józan ítélőképességüket. Egészen komolyan, persze, mégsem veszik a dátumot, hiszen akkor az volna logikus, hogy hatalmas lakásukból kiköltözzenek és odaajándékozzák egy lakásra váró fiatal házaspárnak, hadd örüljenek neki arra a rövid időre is. Ó, nem, annyira azért nem veszik biztosra ezeket a „kinyilatkoztatásokat”, hogy életükön a valódi megtérés irányában változtassanak. Legfeljebb a munkával hagynak fel, mint annak idején a tesszaloniki hívek is, s ölbe tett kézzel várják a csodát. 
Krisztus valóban el fog jönni egy nap, a világ utolsó napján. A halottak feltámadnak és megítéltetnek, az egész világmindenség átalakul, s részünk lesz Urunknak, Jézus Krisztusnak dicsőségében, amint azt a mai Szentleckében olvassuk. Ám a végítélet várása nem elszakít a hivatásunktól, családunktól, közösségünktől, munkánktól, hanem éppen oda küld vissza, hogy amikor eljön a mi Urunk, munkában érjen minket, s találjon tevékeny, világot alakító, szépítő hitet a földön. 
Urunk Jézus, ne engedd, hogy hagyjuk megtéveszteni magunkat bárkitől is, hanem segíts, hogy úgy fogadjuk el a végső napokra vonatkozó tanítást, ahogyan az az apostoli hitletéteményben benne van benne van: dátumok és rémüldözés, pánikkeltés nélkül. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy mindvégig megmaradhassunk a mi Atyánk szeretetében, élvezhessük kegyelmének vigasztalását, és soha el ne veszítsük a jó reménységet, amelyet beteljesít a Te második, dicsőséges eljöveteled.

Jel 21,9b-14
Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, akiknél az utolsó hét csapással teli csésze volt, és így szólt hozzám: ,,Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét!” Lélekben elvitt egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely a mennyből szállt alá Istentől, ahol Isten fényessége volt, és amelynek világossága hasonló volt a drágakőhöz, a kristálytiszta jáspishoz. Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuval, és a kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak írva, amelyek Izrael fiainak tizenkét törzsének nevei. Keletről három kapu, és északról három kapu, és délről három kapu, és nyugatról három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.
Jn 1,45-51
Fülöp találkozott Natanaellel, és elmondta neki: ,,Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből.” Natanael erre megjegyezte: ,,Jöhet valami jó Názáretből?” Fülöp azt felelte neki: ,,Gyere és lásd!” Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: ,,Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.” Natanael megkérdezte: ,,Honnan ismersz engem?” Jézus azt felelte: ,,Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.” Natanael azt válaszolta: ,,Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus erre így szólt: ,,Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.” Aztán hozzátette: ,,Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.”

Natanael, azaz Bertalan apostol meghívásának eseménye fényt vet arra a csodálatos kegyelmi előtörténetre, mely felkészíti Isten választottait, hogy Jézus nyomába szegődjenek. Natanael sok zsidó honfitársához hasonlóan várta a Messiást. Azért is kérdezi kétkedve: „Jöhet valami jó Názáretből?”, mert az Írásokat alaposan ismerve tudta, hogy a jövendölések szerint Názáretből nem származik próféta. Fülöp szavára mégis felkeresi Jézust. Elmélkedéseivel, imádságaival és jócselekedeteivel mint nagyítóüveggel minden sugarat összegyűjt, amely a Messiás világító napjától érkezik. Ezért is részesül dicséretben Jézustól, még mielőtt egy szót is szólt volna: „Íme egy igazi izraelita, akiben nincs álnokság.”
Jézus szava őszinte elismerés, s egyben felhívás egy még nagyobb, szentebb hivatásra. A Jézussal való találkozás egy pillanat alatt izzásba hozza és lángra lobbantja Natanael szívét. Igen, mert Jézus éppen a gyújtópontba irányozza kijelentését: „Láttalak, amikor a fügefa (a végidőket jelképező fa) alatt voltál.” Tudok buzgóságodról, amellyel szüntelen kutattad az Írásokat, melyek rólam szólnak. Még mielőtt eljöttél volna hozzám, már engem kerestél, de én még előbb, azelőtt, hogy tudtál volna róla, már kerestelek és hívtalak téged. Még mielőtt megszülettél volna, ismertelek, s még mielőtt a világ lett, kiválasztottalak, hogy meglásd a végső időket, melyekről elmélkedtél, s a végidők Izraelének, az Egyháznak szilárd alapköve legyél.
Minket a nevünkön szólító Urunk, Jézus Krisztus, aki után a szívünk anyánk méhétől fogva vágyódott, hálát adunk Neked, hogy szemmel tartod érlelődésünket, értékeled erőfeszítéseinket, s hogy igyekezetünk egy, a világ kezdete óta tartó isteni előkészületbe ágyazódik bele! Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Szent Bertalan apostol példájára és közbenjárására előítéleinket levetve, tétovázás nélkül engedelmeskedjünk édes vonzásodnak, s Téged követve betöltsük azt a hivatást, amelyre öröktől fogva kiválasztottál bennünket.

Iz 22,19-23 
Kivetlek téged tisztségedből, és hivatalodból letaszítalak. Ez történik majd azon a napon: elhívom szolgámat, Eljakimot, Helkija fiát, ráadom köntösödet, és övedet ráerősítem; hatalmadat az ő kezébe adom, és atyja lesz Jeruzsálem lakóinak és Júda házának. Az ő vállára adom Dávid házának kulcsát; amit kinyit, nincs, aki bezárja, és amit bezár, nincs, aki kinyissa. Beverem őt, mint szeget, szilárd helyre, és dicsőséges trónusává lesz atyja házának. 
Róm 11,33-36 
Milyen nagy Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának mélysége! Mennyire megfoghatatlanok az ő ítéletei, és kifürkészhetetlenek az ő útjai! Mert ki ismerte az Úr gondolatát? Vagy ki volt az ő tanácsadója? Vagy ki adott előbb neki, hogy vissza kellene fizetnie? Mert minden belőle, általa és érte van. Dicsőség neki mindörökké. Ámen. 
Mt 16,13-20 
Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: ,,Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ők ezt felelték: ,,Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.” Erre megkérdezte őket: ,,És ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: ,,Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus azt felelte neki: ,,Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.” Ezután meghagyta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Messiás. 

Annak megvallása, hogy a Názáreti Jézus az élő Isten Fia, egy újfajta tudás, világnézet, értékrend alapja, amely nem a testtől és a vértől, emberi okoskodásból származik, hanem a mennyei Atya Szentlélek általi kinyilatkoztatása. Erre a sziklalapra épül az Egyház közössége, ugyanakkor személyes életünkben is mindaz, ami megmarad az örök életre. Péter hitvallásán belül nekünk is meg kell fogalmaznunk a magunk személyes, egész lényünket elkötelező hitvallását Jézus Krisztus mellett. Mindent, ami számunkra kedves és fontos, ehhez a hitvalláshoz kell mérni. Ha lehet, be kell emelni e hitvallás erőterébe, ha nem, el kell dobni. Legyen az önmagában bármily szépnek és értékesnek látszó mű, kezdeményezés, emberi kapcsolat, ha nem a felé a valóság felé mutat, hogy Jézus a Krisztus és az élő Isten Fia, akkor menthetetlenül magában hordja az örök halált. Amit nem itat át a Jézus Krisztus istenségébe vetett személyes hit, azon bizony erőt vesznek a pokol kapui. 
Az igazi Krisztusba vetett hit pontosan megfogalmazott igazságok pillérein épült híd, amely azonban Isten titkainak örvénylő mélységei felett ível. Szavaink, hitvallásunk nem meríti ki Isten misztériumát, csak éppen kapcsolatba hoz vele, s lehetővé teszi, hogy belepillantsunk végtelen gazdagságába, s Szent Pálhoz hasonlóan csodálkozó ujjongás törjön fel a szívünkből. Kell, hogy ez a csodálkozás, Isten dicsőségének elragadtatott szemlélete ott legyen az életünkben. Enélkül kereszténységünk filozofálgatás és moralizálás lenne csupán. A csodálkozás viszont ugyanannak a Léleknek a műve bennünk, aki képes minden szavunkat, cselekedetünket egyetlen hatalmas Krisztusról szóló hitvallássá formálni. 
Urunk Jézus, engedd, kérünk, kegyelmesen, hogy összeomoljon bennünk és körülöttünk minden, ami nem Rád és a Neked való odaadásra épült. Add nekünk Szentlelkedet, hogy feltárja előttünk Isten bölcsességének mélységes gazdagságát, s ebből a gazdagságból merítve építse újra bennünk a krisztusi életet.

Ez 43,1-7a
Aztán elvitt engem a kelet felé néző kapuhoz. És íme, Izrael Istenének dicsősége bevonult kelet felől. A zúgása olyan volt, mint sok víz zúgása, és fölségétől felragyogott a föld. Láttam a jelenést, amely hasonló volt ahhoz, amelyet akkor láttam, amikor eljött, hogy elpusztítsa a várost. Olyan volt a jelenés, mint az a jelenés, amelyet a Kobár folyó mellett láttam; és arcomra borultam. Akkor az Úr fölsége a kelet felé néző kapun át bevonult a templomba. A lélek pedig felemelt engem és bevitt a belső udvarba; és íme, a ház betelt az Úr dicsőségével. Hallottam, hogy valaki a házból hozzám beszélt, és a férfi, aki mellettem állt, így szólt hozzám: ,,Emberfia, ez az én királyi székem helye és lábam nyomának helye, ahol örökké lakom majd Izrael fiai között. Izrael háza nem szentségteleníti meg többé szent nevemet – ők és királyaik – paráznaságaikkal, királyaik holttesteivel és magaslataikkal.
Mt 23,1-12
Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: ,,Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg – de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. Aki közületek a legnagyobb, legyen a ti szolgátok. Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják.

Milyen érdekes: akkor pusztul el a jeruzsálemi templom, akkor szűnik meg a zsidó áldozatbemutatás, amikor a keresztények rádöbbennek, hogy az új és örökkévaló templom maga Jézus Krisztus. A templomot valójában nem is a rómaiak rombolták le, hanem maga Jézus Krisztus, amikor halálának pillanatában kettészakadt a szentélyt a nép elől elzáró függöny. Ezzel vége lett a földi, emberkéz építette templomnak, és nyilvánvalóvá lett a Templom, melyben Isten beteljesítette örök ígéreteit. Hiszen a világmindenségben nincs még egy hely, ahol olyan közel volna Isten az emberhez, ahol annyira jelen volna számára, mint Jézus Krisztusban, az ő emberré lett egyszülött Fiában.
Vigyázni kell azzal a kijelentéssel, amit kisiskolás korunkban hittanból tanultunk, hogy Isten mindenütt jelen van. Ez természetesen igaz, de az is, hogy nem mindenütt egyformán. Ha ezt nem tudatosítjuk kellőképpen, ha nem érezzük meg idejekorán a tabernákulumok mélyéről sugárzó jelenlét szinte tapintható erőterét, könnyen valamelyik divatos panteisztikus vallási elképzelés áldozatává válhatunk, miközben azt hisszük, továbbra is a katolikus tanítás talaján állunk... A megtestesült Ige, Jézus Krisztus minden vallás lerontója, a panteizmus nyilvánvaló cáfolata, de a materialista ateizmusé is, mely mivel nem tud rámutatni egy pontra, hogy itt az Isten, tagadja jelenlétét, sőt Istent magát is. A megtestesült Ige, Jézus Krisztus ugyanakkor minden vallási vágy és várakozás emberi elképzelést mérhetetlenül felülmúló beteljesítője is. Az ő megtestesülése és megdicsőülése óta minden áldozó keresztény élő templom, ahol maga Isten van jelen hasonlíthatatlan módon.
Az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztusunk, erősítsd meg bennünk a szeretetet a templom és a szentély iránt, izzítsd fel ragaszkodásunkat eucharisztikus jelenléted iránt. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy szentáldozástól szentáldozásig éljünk, és boldogítson bennünket az a tudat, hogy még többet kaptunk, mint amit a prófétai szó hirdetett, mert szavad szerint nemcsak közöttünk akar lakni, de bennünk vesz lakást az örök Szentháromság.

Ez 37,1-14 
Akkor az Úr rám helyezte kezét, az Úr lelkében kivezetett és letett a mező közepén, ami telve volt csontokkal. Körülvitt engem azok mellett mindenfelé; igen nagy volt a számuk a mező színén, és teljesen ki voltak száradva. Azt mondta nekem: ,,Emberfia, vajon életre kelnek még ezek a csontok?” Azt feleltem: ,,Uram Istenem! Te tudod!” Erre így szólt hozzám: ,,Prófétálj ezekről a csontokról, és mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok meg az Úr igéjét! Így szól az Úr Isten a csontokhoz: Íme, én lelket bocsátok belétek, hogy életre keljetek! Izmokat adok rátok, húst növesztek rajtatok, bőrrel vonlak be, és lelket adok nektek, hogy éljetek; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.” Erre én prófétáltam, amint megparancsolta nekem. Miközben prófétáltam, zaj támadt és íme, zúgás hallatszott, és egyik csont a másikhoz közeledett, mindegyik a saját ízületéhez. És láttam, hogy íme, izom és hús nőtt rajtuk, és bőr feszült rájuk, de lelkük nem volt. Akkor azt mondta nekem: ,,Prófétálj a léleknek; prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az Úr Isten: A négy szél tájékáról jöjj elő, lélek, és fújj ezekre a megöltekre, hogy új életre keljenek!” Prófétáltam, amint megparancsolta nekem; erre beléjük szállt a lélek, és életre keltek; a lábukra álltak, mint valami igen nagy sereg. (...) 
Mt 22,34-40 
Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba, és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: „Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?” Ő azt felelte neki: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből”. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.”

Ezekiel látomása a megelevenedő csontmezőről kinyilatkoztatást ad arról, hogy Isten nem feledkezett meg az ő népéről, nem vonta meg tőle éltető leheletét, s így ami lehetetlennek látszik, megvalósul: a csontok összeforrnak, újra megtelnek élettel, vagyis a kétfelé szakadt nép – a fogságba hurcoltak és az otthon maradt elnyomottak közössége – felkelve az elesettségből, a szolgaságból ismét eggyé válik. Ám ez a látomás, mint minden nagyszabású, a teremtő Istentől kapott prófécia túlhaladja a konkrét, az adott kor emberének szóló értelmezést, és egy felfoghatatlanul új jövő felé nyit horizontot. Van egy egyetemes, még sokkal nagyobb horderejű és ma is érvényes üzenete is ennek a látomásnak, ami nem más, mint a holtak testben való feltámadása az utolsó napon. 
A kulcsszó Ezekiel látomásában az éltető lehelet, mely Isten teremtő tevékenységére utal. A csontmező életre keltése, valamint az, amit ez előre jelez: az eljövendő egyetemes feltámadás az első és legcsodálatosabb isteni tett, a semmiből való teremtés végleges befejezése, illetve a végső megszabadítás a fogságból, végérvényes diadal a sátán és a kárhozat hatalma felett. A teremtő Isten megállapítása, hogy amit alkotott, az „nagyon jó”, vagyis méltó az örökkévalóságra, Húsvét hajnalán nyerte el végső értelmét, s Pünkösdkor, az éltető Szentlélek által vált nyilvánvalóvá Krisztus Egyháza számára. 
Urunk, Jézus Krisztus, vésd szívünkbe, kérünk, Ezekiel próféta látomását, hogy mi, akik az új teremtés csíráját hordozzuk bensőnkben, élő hittel és reménnyel várjuk a test feltámadását, s a holtakat meg­elevenítő Lélekben szeressük viszont Istent, szeressük önmagunkat és embertársainkat.

Péld 4,10-15.18-27 
Figyelmezz, fiam, és fogadd be igéimet, akkor megsokasodnak életed esztendei! Eligazítlak a bölcsesség útján, és vezetlek az igazság ösvényein. Ha azokon jársz, semmi sem zavarja járásodat, és nem botlasz meg, amikor szaladsz. Tartsd meg a fegyelmet és el ne hagyd, őrizd meg, mert ez a te életed! Ne gyönyörködj a gonoszok ösvényein, és ne leld tetszésedet a rosszak útjában! Fuss tőle és ne járj rajta, kerüld és hagyd el azt, Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a derengő fény, amely mindinkább erősödik, amíg a nappal teljes lesz. A gonoszok útja sötétség, nem tudják, hogy mibe botlanak. Fiam! Ügyelj szavaimra, nyisd meg füleidet igéimnek! Ne távozzanak szemed elől, óvd őket szíved belsejében! Mert életet adnak megtalálóiknak, és gyógyulást az egész testnek. Óvd a szívedet minden gonddal, mert az élet ebből fakad! Vesd el magadtól a száj hamisságát, s az ajkak alattomosságát tartsd távol magadtól! Szemed egyenesen nézzen, és szempillád a lábad elé tekintsen! Egyengesd lábad ösvényét, és minden utad legyen céltudatos! Le ne térj se jobbra, se balra, fordítsd el lábadat a rossztól, mert a jobbra vivő utat az Úr ismeri, a balra tartók pedig gonoszak. Ő azonban egyenesekké teszi ösvényeidet, és útjaidat szerencsés véghez vezeti. 
Ef 4,17-24 
Azt mondom tehát, és kérve kérlek titeket az Úrban, hogy most már ne éljetek úgy, ahogy a pogányok élnek, (...); újuljatok meg gondolkodástok szellemében, és öltsétek magatokra az új embert, aki Isten képére igazságban és valódi szentségben teremtetett. 
Mt 7, 24-29 
Mert mindenki, aki hallgatja e szavaimat és tettekre váltja azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták.(...)

Nyelvünkben a „ház” és a „haza” szó ugyanabból a tőből származik. Napjaink identitászavarral küszködő magyarjainak és talajt vesztett keresztényeinek ezért is közvetít igen-igen aktuális üzenetet Szent István ünnepén a mai Evangélium. 
Fogalmazzunk katolikus módra, azaz egyetemesen, senkit sem kirekesztve! Számunkra az a gesztus, amellyel Szent István király halála előtt a koronát, újonnan létrejött királyságát felajánlotta az Istenszülő Szűznek, azt fejezi ki, hogy családnak tekintette népét, amelynek anyára van szüksége, s ezért azt a Szűzanya pártfogására bízta. Ezzel a szó legmélyebb értelmében volt reálpolitikus (építve a magyarságnak a római rítusú kereszténységre térését megelőző Mária-kultuszára is). Protestáns testvéreink számára Szent István tette a mai Evangélium fényében azt üzeni, hogy első királyunk maradandó közösséget akart létrehozni, és mint mélyen hívő ember, felelős vezető nem politikai tényezőkben, földi szövetségeseiben bízott elsősorban, hanem mert Istenre építeni, s élete végén bizalommal az isteni gondviselésre hagyatkozni. Az ország felajánlásának gesztusa nem keresztény, de egy Istenben hívő testvéreink számára is jelentéssel bír: nekik azt mondhatjuk, hogy ezzel a cselekedettel az ország első embere kinyilvánította az égi hatalomnak való alárendeltségét, s az egy Isten gondjára bízta országát és népét. Nem hívő, de kereső, az igazságra nyitott honfitársainknak pedig elmondhatjuk, hogy első királyunk volt olyan intelligens, hogy az ember végtelen felé nyújtózó igazságkeresésére építette országát. Csak megrögzött ateista, gyakorlati materializmusba süllyedt magyar testvéreinknek nem tudunk mit mondani (egyébként a hazáról, hazaszeretetről sem nagyon); őértük hát még buzgóbban kell imádkoznunk, és saját maguk elől is eltagadott reménytelenségükre gyógyírül felajánlanunk azt a reménységet, amely kisarjad ünneplő szívünkből. 
Urunk, Jézus Krisztus, aki Szent István királyunkban olyan vezetőt adtál nemzetünknek, aki saját életét és a rá bízottakat egyaránt Hozzád kötötte, s országunkat építve az Atya örök országának eljövetelén munkálkodott, az ő közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy mi is Rád mint sziklaalapra építsünk életet, családot, közösséget, országot.

Ez 34,1-11
Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: ,,Emberfia, jövendölj Izrael pásztorairól; jövendölj, és ezt mondd a pásztoroknak: Így szól az Úr Isten: Jaj Izrael pásztorainak, akik önmagukat legeltették! Vajon a pásztoroknak nem a nyájat kell-e legeltetniük? A tejet megettétek, a gyapjúval ruházkodtatok és a hízott állatot leöltétek, de nyájamat nem legeltettétek. A gyengét nem erősítettétek és a beteget nem gyógyítottátok; a sebesültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem hoztátok vissza és az elveszettet nem kerestétek; hanem keménységgel és erőszakkal uralkodtatok rajtuk. Juhaim pedig elszéledtek, mert nem volt pásztoruk; prédájává lettek a mező minden vadjának és elszéledtek. Ott bolyongtak juhaim minden hegyen és minden magas dombon; a föld egész színén elszéledtek juhaim, és nem volt senki sem, aki velük törődött volna, nem volt, mondom, aki velük törődött volna. Ezért, pásztorok, halljátok az Úr igéjét! Életemre mondom, én, az Úr Isten: Mivel nyájaim prédává lettek és juhaim a mező minden vadjának eledelévé, mert nem volt pásztoruk -- pásztoraim ugyanis nem törődtek nyájammal --, mert a pásztorok önmagukat legeltették, de nyájaimat nem legeltették, azért, pásztorok, halljátok az Úr igéjét! Így szól az Úr Isten: Íme, én magam fordulok a pásztorok ellen; kezükből követelem nyájamat és végzek velük, hogy ne legeltessék tovább a nyájat, és a pásztorok ne legeltessék többé önmagukat. Kiszabadítom nyájamat szájukból, és az nem lesz többé eledelük. Mert így szól az Úr Isten: Íme, én magam keresem fel juhaimat és viselem gondjukat.
Mt 20,1-16a
Mert hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki korán reggel kiment munkásokat fogadni a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor a harmadik óra körül is kiment, látott másokat is ott ácsorogni tétlenül a piactéren. Azt mondta nekik: ,,Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd nektek.'' Azok elmentek. Azután a hatodik és a kilencedik óra körül ismét kiment és ugyanígy tett. Mikor a tizenegyedik óra körül kiment és megint talált ott ácsorgókat, azt mondta nekik: ,,Miért álltok itt egész nap tétlenül?'' Azt felelték neki: ,,Mert senki sem fogadott fel minket.'' Erre azt mondta nekik: ,,Menjetek el ti is a szőlőbe.'' Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez: ,,Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig.'' Jöttek azok, akik tizenegy óra körül kezdtek, és kaptak egy-egy dénárt. Mikor az elsők sorra kerültek, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: ,,Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.'' Ő azonban így válaszolt az egyiküknek: ,,Barátom! Nem vagyok veled igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem szabad azt tennem az enyémmel, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?'' Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók.’’

Azon túl, amit az Úr a gonosz pásztorok ellen mond – az otthon maradt, kollaboráns elit ellen, amely galád árulóként az elnyomók szolgálatába állt –, valami olyat jelent ki, amely túlhaladja az egész Ószövetséget, annyira, hogy amikor Krisztusban beteljesedik a felfoghatatlan ígéret, megmagyarázhatatlan ellenállást vált ki az ugyancsak megalkuvó főpapságban, akik pontosan ugyanazt teszik Jézus korában, mint az Ezekiel korabeli önző pásztorok. 
„Íme, én magam keresem fel juhaimat…” – nem valaki más helyettem, az én nevemben, hanem én magam, az Örökkévaló, a Szent, a világtól elválasztott, aki az egek egei felett lakozik, akinek a neve: „Én vagyok, aki vagyok”. Itt Isten Ezekiel által olyasmit nyilatkoztat ki, ami messze felülmúlja a próféta gazdag fantáziáját és hatalmas teológiai tudását is. Csak magát az üzenetet tudja átadni, hogy Izrael hordozza, éljen vele, és főleg várakozzék. Most sejtjük csak meg az igazi jelentőségét Jézus azon szavának, ahol a juhok pásztorának nevezi magát: „Én vagyok a jó pásztor: ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem, amint engem ismer az Atya, és én is ismerem az Atyát; és én életemet adom a juhokért.” Nem bukolikus idillről van itt szó, birkanyájjal és alkonyati furulyaszóval a szelíd domboldalon, hanem arról, hogy Jézus egylényegű Isten az Atyával. Mivel azonban Jézusban Isten, az egész teremtett világ Ura lépett a történelembe, a megújítás nemcsak Izrael juhaira vonatkozik, hanem Ádám valamennyi fiára és leányára. 
Urunk, Jézus Krisztus, hálát adunk Neked gondviselő szeretetedért, mellyel bennünket, nyájad juhait egyesével és együttesen is nap mint nap körülveszel. Kérünk Téged az Egyház pásztoraiért, akiknek nem önmaguktól, hanem Belőled élve kell a nyáj gondját viselniük, mert akár Péter, akár Pál keresztel, bennük és általuk mindig Te magad cselekszel tieid javára. Kérünk továbbá minden juhodért, hogy az Atya akarata szerint legyen egy akol és egy pásztor.

Ez 28,1-10 
Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: ,,Emberfia, mondjad Tírusz fejedelmének: Így szól az Úr Isten: Mivel szíved felfuvalkodott, és azt mondtad: ,,Isten vagyok én, isteni széken ülök a tenger szívében” – holott ember vagy és nem isten – és szívedet olyanná tetted, mint egy isten szíve, íme, bölcsebb vagy te Dánielnél, semmi titok sincsen rejtve előtted. Bölcsességeddel és okosságoddal hatalmat szereztél magadnak, aranyat és ezüstöt halmoztál föl kincstáraidban. Nagy bölcsességeddel és kereskedéseddel megnövelted hatalmadat, és szíved felfuvalkodott hatalmad miatt. Ezért így szól az Úr Isten: Mivel szíved felfuvalkodott mint valami isten szíve, azért íme, én idegeneket hozok rád, a nemzetek legerősebbjeit; kirántják kardjukat bölcsességed szépsége ellen, és megszentségtelenítik dicsőségedet. Megölnek és lerántanak téged, és mint akiket meggyilkolnak, Úgy halsz meg a tenger szívében. Vajon mondod-e majd gyilkosaid előtt is: ,,Isten vagyok én” – holott ember vagy és nem isten, gyilkosaid kezében? Úgy fogsz meghalni, mint a körülmetéletlenek, idegenek keze által, mert én szóltam” – mondja az Úr Isten! 
Mt 19,23-30 
Ekkor Jézus így szólt tanítványaihoz: ,,Bizony, mondom nektek: a gazdag ember nehezen tud bemenni a mennyek országába. S újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába.” Ennek hallatára a tanítványok nagyon elcsodálkoztak és megkérdezték: ,,Akkor hát ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett és így szólt: ,,Embereknek lehetetlen ez, de Istennek minden lehetséges.” Ekkor megszólalt Péter és azt mondta neki: ,,Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk?” Jézus azt felelte nekik: ,,Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem, az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét. És mindenki, aki elhagyta házát, testvéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni. Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők. 

Semmi sincs távolabb a keresztény testvériségtől és egyetemességtől, mint a modern internacionalizmus váltakozó formái, melynek ideológiai alapjai rejtetten és mélyen a panteizmusba nyúlnak, akár materializmusként, akár gnózisként vagy más efféle ezoterikus tanításként határozzák meg magukat. Az az egyetemesség, amely lassan-lassan bontakozik ki a hívő Izrael szeme előtt, a teremtés lényegéből való: Ádámmal, a földből alkotottal kezdődik. A zsidó partikularizmus, erős nemzeti érzés és bezárkózás szükséges volt a kinyilatkoztatás megőrzéséhez, de el kellett következnie annak a stádiumnak is, melyben Isten feltárta az üdvösség egyetemes tervét, amely az egyedüli reális és valós egyetemesség, amelynek semmi köze a pogány vallásokban megmutatkozó panteisztikus univerzalizmushoz. 
Az internacionalizmus túlontúl horizontális egységét Isten kifejezetten megtiltotta Izraelnek. A pogány világnak előbb fel kell ismernie a teremtés misztériumából az egy élő, örök Istent, aki Izrael számára és rajta keresztül tárta fel a legnagyobb titkot, hogy a világ nem Isten, Isten viszont a világ és az ember Teremtője. Ezekiel számára most ez a misztérium mintegy idő előtt felragyog, és ő, aki csak Izraelhez küldetett, most a teremtő Isten nevében szól a pogány városhoz, amely, akárcsak az újkori pogányság hatalmai, gőgjében istennek képzeli magát. A világ hatalmasainak figyelmeztetése és megfeddése Isten nevében az Egyháznak is kötelessége, minden korban. Szentek egész sora ostorozta tüzes szenvedéllyel kora erkölcsi visszásságait, a világi és gyakran az egyházi méltóságok méltatlan életvitelét. 
Urunk Jézus, szítsd fel bennünk a bölcsesség és az istenfélelem Lelkét, hogy a magunk környezetében és eszközeivel prófétai módon hirdessük igazságodat a tévedésekkel és az igazságtalanságokkal szemben, miközben keresztény hívőként Benned minden egyes embertársunkat, a pogányt és az ateistát is testvérünknek tekintjük.

Ez 24,15-24 
Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: ,,Emberfia, íme, egy csapással elveszem tőled szemed gyönyörűségét, de ne sirasd; ne sírj, s a könnyeid se folyjanak. Sóhajts csöndben, halotti gyászt ne tarts; tedd föl fejedre turbánodat, és sarud legyen a lábadon; ruháddal ne takard el arcodat, és a gyászolók eledelét se edd.” Szóltam tehát reggel a néphez, és estére meghalt a feleségem; reggel pedig úgy tettem, amint Ő megparancsolta nekem. Ekkor a nép ezt mondta nekem: ,,Miért nem mondod meg nekünk, mit jelent az, amit cselekszel?” Azt feleltem nekik: ,,Az Úr így szólt hozzám: Beszélj Izrael házához: Így szól az Úr Isten: Íme, én megfertőzöm szentélyemet, országotok büszkeségét és szemetek gyönyörűségét, amely miatt aggódik a lelketek; fiaitok és leányaitok, akiket hátrahagytatok, kard által esnek el. Akkor ti is úgy tesztek majd, amint én tettem: Arcotokat nem takarjátok el ruhátokkal és a gyászolók eledelét nem eszitek; turbánotok a fejeteken lesz és sarutok a lábatokon; nem jajgattok, sem nem sóhajtoztok, hanem elsenyvedtek majd gonoszságaitokban, és mindenki csak a rokona előtt siránkozik majd. Mert Ezekiel csodálatos jel lesz számotokra; mindenben úgy cselekszetek majd ti is, amint ő cselekedett, amikor ez majd megtörténik; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten. 
Mt 19,16-22 
Ekkor íme, valaki odament hozzá és azt mondta: ,,Mester! Milyen jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő azt válaszolta neki: ,,(...) Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, add oda a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyekben. Azután jöjj, kövess engem.” E szó hallatára az ifjú szomorúan elment, mert nagy vagyona volt. 

A prófétának mondott isteni igék Szent Pál szavait juttatják eszünkbe az első korintusi levélből: „Az idő rövid. Ezután azok is, akiknek van feleségük, legyenek olyanok, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik örvendeznek, mintha nem örvendeznének, akik vásárolnak, mintha nem volna tulajdonuk, és akik élnek ezzel a világgal, mintha nem élnének vele, mert elmúlik ennek a világnak a formája.” Ez nekünk is szól, itt és most, életre szóló érvénnyel. Ez a szent, a keresztény hívő állapota a világban, aki az új, örök élet jeleként él kortársai között. Ez a gazdag ifjúnak szóló meghívás lényege is, melyet ő nem mert, nem tudott vállalni, mert szíve túlságosan kötődött ahhoz, ami ebből a világból mulandóságra van ítélve. 
Ezekiel próféta példája azt is jelenti, hogy Isten titkaiból azt tudjuk igazán hitelesen hirdetni, amit valamiképpen emberi életükben megtapasztaltunk. Nem azzal lesz valaki kiváló igehirdető, hogy szépen forgatja a szavakat és megtanulja a retorika fogásait – bár a próféták és Urunk Jézus is értett a jó szónoki beszédhez –, hanem mindenekelőtt azzal, hogy megtapasztalja a keresztet, hogy iszik Ura magányának és szenvedésének keserű kelyhéből, hogy lelke megismeri az alvilág rettenetes árnyait és a sziklasírnál is sötétebb mélységeket, miközben mindvégig az Atya oltalmának árnyékában marad, és az Úrral egyesülve lélekben feltámad az örök életre. Azt a titkot is megpillanthatjuk, hogy Isten szentjeinek egyéni élete és a szent nép sorsa között valami titokzatos kapcsolat van, életük mélységesen összeér. Különösen is igaz ez az Újszövetség szent népére, az Egyházra és szentjeire. A szentek szenvedik el legmélyebben a Krisztus Titokzatos Testének sebeit, és e sebek bennük találnak gyógyulást is. 
Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy titkaidról élő tapasztalatunk legyen, mely hozzásegít ahhoz, hogy mind jobban egy életet éljünk Veled. Kérünk, hogy szenvedéseinket egyesítsd a Te megváltó és üdvösségszerző szenvedéseddel, s ezáltal egyéni életünk s az Egyház élete közötti kapcsolat is egyre elevenebb, erősebb, termékenyebb legyen.

Iz 56,1.6-7 
Így szól az Úr: ,,Tartsátok meg a jogot, és cselekedjetek igazságot, mert hamarosan eljön szabadításom, és feltárul igazságom!” Az idegenek fiai pedig, akik az Úrhoz csatlakoznak, hogy szolgáljanak neki, szeressék az Úr nevét, és az ő szolgái legyenek; mindazt, aki vigyáz, hogy a szombatot meg ne szentségtelenítse, és ragaszkodik szövetségemhez, elvezetem szent hegyemre, és megörvendeztetem imádságom házában; égő- és véresáldozataik kedvesek lesznek oltáromon; mert házamat imádság házának hívják majd, minden nép számára.” 
Róm 11,13-15.29-32 
Nektek, pogányoknak azonban azt mondom: Amennyiben én a pogányok apostola vagyok, a szolgálatomat megbecsülöm, hátha versengésre serkenthetem véreimet, és üdvözítek közülük egyeseket. Mert ha elvettetésük a világ megengesztelése, mi más lesz a befogadásuk, ha nem élet a halálból? Isten ugyanis nem bánja meg adományait és hívását. Hiszen ahogyan egykor ti nem hallgattatok Isten szavára, most azonban irgalmasságot nyertetek az ő engedetlenségük miatt: ugyanúgy ők most engedetlenek az irántatok megnyilvánult irgalmasság miatt, hogy azután ők is irgalmasságot nyerjenek. Isten ugyanis mindenkit engedetlenségbe zárt, hogy mindenkin könyörüljön. 
Mt 15,21-28 
Jézus ezután elment onnan: visszavonult Tírusz és Szidon vidékére. És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá: ,,Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy démon.” (...) Erre így válaszolt: ,,Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak.” De az asszony csak folytatta: ,,Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.” Erre Jézus így szólt hozzá: ,,Asszony, nagy a te hited! Legyen neked, amint akarod.” És abban az órában meggyógyult a lánya. 

Jézusnak a gyermekekről és a kutyákról szóló hasonlata a mai Evangéliumban áthatolhatatlan szakadékra utal, mely nem faji, vallási vagy más természetes különbségből, hanem az isteni üdvrendből fakad. Attól, hogy valaki a választott nép tagja, persze még lehet meszelt sír, telve minden undoksággal, mint ahogy egy pogány is lehet egyéni életében szentebb, mint Izrael fiai, ez azonban nem érinti az isteni üdvrend természetfeletti jellegét. Urunk Jézus nem csodadoktor akar lenni egyes pogányok számára, hanem az egész emberiséget fel akarja emelni az isteni üdvrend magasabb fokára, Izrael által. Önmaga istenfiúságában akarja részesíteni az embert, az Atya örök terve szerint, amely a zsidóságot előnyben részesíti, hogy annak közreműködésével érjen el a kegyelem minden embert. A Szentlecke rávilágít, hogy ez az eredeti isteni terv miként módosult: a választott nép elvetette Krisztust, de ezzel az elutasítással új út nyílt meg a pogányság számára, hogy immár ők is teljes jogú tagként foglalhassanak helyet Isten asztalánál.
Jézus az apostoloknak arról beszélt, hogy ha csak akkora hitük is lesz, mint a mustármagnak, óriási dolgokat visznek végbe, az evangéliumbeli asszonynak viszont azt mondja: „Nagy a te hited!” Igen, mert ennek a pogány asszonynak a hite belesimul Isten üdvözítő tervébe, sőt mintegy átfogja azt Ábrahámtól Jézus megváltó haláláig és feltámadásáig, s ezzel megelőlegezi azt a csodás eseményt, amikor a válaszfalak leomlanak Izrael és a pogányság, a bűn miatt Istentől eltávolodott ember és az ő Teremtője között Jézus Krisztus, az Istenember által. 
Urunk Jézus, a mai Evangéliumban szereplő pogány asszony olyan csodálatos kenyérnek tartott Téged, akiből neki, ha egy egész karéj nem juthat, elegendő a morzsa is. Az ő példája által taníts meg arra, hogy jobban megbecsüljük kiválasztottságunkat, és hálát adjunk megváltásod művéért, melynek gyümölcseként vasárnapról vasárnapra bőségesen részesülünk a választott gyermekeknek fenntartott, örök Kenyérből.

Jel 11,19a 
(...) Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony, akinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, és a fején tizenkét csillagból álló korona. Mivel áldott állapotban volt, vajúdva, a szüléstől gyötrődve kiáltozott. (...) A sárkány a vajúdó asszony elé állt, hogy amint megszül, elnyelje fiát. Az fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel fogja kormányozni az összes nemzetet. De elragadták a fiát, és Isten trónjához vitték. Az asszony pedig a pusztaságba menekült, ahol Istentől elkészített helye volt, hogy ott táplálják őt ezerkétszázhatvan napig. (...) 
1Kor 15,20-26 
Krisztus azonban feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje. Mert amint egy ember által lett a halál, úgy egy ember által lett a halottak feltámadása is. Amint ugyanis Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre fognak kelni. Mindenki a maga rendje szerint: elsőként Krisztus; azután azok, akik Krisztuséi, az ő eljövetelekor. (...) 
Lk 1,39-56 
Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.” Mária erre így szólt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben...” (...)

Szent Lukács a mai Evangéliumban azokkal a képekkel és szavakkal írja le Mária látogatását Erzsébetnél, mint amelyeket az Ószövetségben a frigyláda Jeruzsálembe való felvitelének leírásában olvashatunk. Ahogy Dávid liturgikus táncot járt örömében a frigyláda előtt, úgy az eredeti görög szöveg szerint a magzat Keresztelő Szent János is liturgikus szent táncot járt az élő frigyláda, a Szent Szűz előtt, akiben Isten dicsősége, Jézus volt jelen. Mária is körülbelül három hónapig maradt ott Zakariás házában, mint egykor a frigyláda Obedeus házában – és mindkét ház áldásban részesült. A Szent Szűznek a lorettói litániában szereplő megszólítása – „Frigynek szent szekrénye” – tehát nem csupán szép költői kép, hanem mélységes bibliai igazságot hordozó kijelentés: az új és örök szövetség Isten és ember között maga Jézus, aki valóságos Isten és valóságos ember, a szövetség ládája viszont a Szent Szűz testestül-lelkestül, mert ő előbb hitébe, majd testébe fogadta az új és örök szövetséget, a megtestesült örök Igét, a második isteni személyt. 
Amilyen szorosan összetartozik a szövetség ládája és a benne lévő isteni dicsőség, olyan szorosan összetartozik Szűz Mária ma ünnepelt megdicsőülése Jézus Krisztus megdicsőülésével – ezért bár Szent Pál nem említi külön a Szűzanyát, amikor a feltámadás sorrendjéről beszél, hiszen ő csak a kezdetre és a végre összpontosít, Szűz Mária megdicsőülésének hittitka szervesen hozzátartozik a hitletéteményhez. Isten pedig azért nyilatkoztat ki nekünk egy-egy hittitkot, hogy az üdvösségünkre legyen. Ezért is fontos, hogy szemléljük ezt a misztériumot, úgy is, mint saját örök jövőnk zálogát. 
Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked a mai ünnepet, mely Édesanyád, a Boldogságos Szent Szűz megdicsőülésének és a mi test szerinti megdicsőülésünknek is ünnepe. Add kegyelmedet, hogy bármi történjék is velünk, bármilyen keserű legyen is az életünk, Szűz Mária anyai közbenjárására a ma ünnepelt hittitok, a megnyílt ég s benne a szövetség szekrényének és a napba öltözött Asszonynak látomása ott éljen a szívünkben, megerősítve minket a holtak feltámadásának várásában és az örök dicsőség reményében.

Ez 16,1-15.60.63
Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: ,,Emberfia, add tudtára Jeruzsálemnek az ő utálatosságait, és mondd neki: Így szól az Úr Isten Jeruzsálemhez: Gyökered és nemzetséged Kánaán földjéről való; atyád amorita volt, anyád pedig hetita. Amikor megszülettél, születésed napján nem vágták el köldökzsinórodat, sem vízzel nem mostak meg, hogy egészséges légy, sem sóval nem dörzsöltek be, sem pólyába nem takartak. Senkinek a szeme sem volt irántad részvéttel, hogy e dolgok közül bármit is megtegyen neked irántad való könyörületből, hanem kivetettek a föld színére, mert megutáltak születésed napján. Én pedig elmentem melletted, és láttam, hogy összetaposnak véredben, és így szóltam hozzád, amikor véredben fetrengtél: ,,Maradj életben!'' Mondom: így szóltam neked, amikor véredben fetrengtél: Maradj életben! Megsokasítottalak, mint a mező füvét, és te megsokasodtál, megnőttél, fejlődésnek indultál és eljutottál az asszonyi szépséghez; emlőd megduzzadt és szőrzeted kinőtt; de meztelen voltál és szégyenkeztél. Ekkor elmentem melletted és megláttalak, és íme, itt volt a te időd, a szerelem ideje. És rád terítettem ruhámat és befödtem szégyenedet; megesküdtem neked és szövetségre léptem veled, -- mondja az Úr Isten, -- s az enyém lettél. Megmostalak vízzel, megtisztítottalak véredtől és megkentelek olajjal. Sokszínű ruhába öltöztettelek és sarut adtam neked kék bőrből; bisszussal öveztelek és finom ruhába öltöztettelek. Felékesítettelek ékszerrel: karperecet adtam karodra, láncot nyakadra, gyűrűt adtam szád fölé, függőket a füledbe és díszes koronát a fejedre. Arannyal-ezüsttel ékesítetted magadat, és te bisszus-, tarka- és sokszínű ruhába öltöztél; lisztlángot, mézet és olajat ettél, igen-igen szépséges lettél és királyságig vitted. Neved eljutott a nemzetek közé szépséged miatt, mert tökéletes voltál ékességemben, amelyet rád adtam, -- mondja az Úr Isten. -- De te elbizakodtál szépséged miatt és parázna lettél hírneved miatt; paráznaságra adtad magadat minden arramenőnek, hogy az övé légy. De mégis megemlékezem szövetségemről, amelyet ifjúságod napjaiban veled kötöttem, és örök szövetséget kötök veled. hogy emlékezzél és szégyenkezzél, és szégyenedtől ki se nyithasd többé szádat, amikor mindent megbocsátok neked, amit elkövettél’’, -- mondja az Úr Isten.
Mt 19,3-12
Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: ,,El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?’’ Ő ezt felelte: ,,Nem olvastátok, hogy Aki kezdettől fogva teremtett, férfinak és nőnek alkotta őket?’’ Aztán így folytatta: ,,Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.’’ Erre azt mondták neki: ,,Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adni és úgy kell elbocsátani?’’ Azt válaszolta nekik: ,,Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét -- hacsak nem paráznaság miatt --, és mást vesz el, házasságot tör.’’ Tanítványai erre azt mondták neki: ,,Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.’’ Ő azt felelte nekik: ,,Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott. Vannak ugyanis eunuchok, akik anyjuk méhéből így születtek; aztán vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné, és vannak olyan eunuchok is, akik önmagukat férfiatlanították a mennyek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg.’’

A mai Olvasmány Izrael népéről szól, de magunkra, saját, eredeti bűnben fogant életünkre is érthetjük. Hiszen az Isten ellen fellázadt emberiséghez tartozunk, és a Paradicsomon kívül, a vad mezőn születtünk. Azonban a mi Urunk elhaladt mellettünk, gyöngéden fölénk hajolt, s így szólt hozzánk: Élj! Megszeretett minket, és az Énekek énekét dalolta lelkünknek. Nem a régi Paradicsomba, hanem az örökkévaló isteni szerelem húsvéti kertjébe helyezett: megmosott a keresztség fürdőjében, felkent az üdvösség és kiválasztottság olajával, szent testével és vérével táplált, és saját Lelkéből adott nekünk, hogy egy életet élhessünk vele... De mi elbíztuk magunkat, s ha nem tagadtuk is meg nyíltan az életszövetséget, melyet kötött velünk, nemegyszer megfeledkeztünk róla, és úgy éltünk, mint keresztjének ellenségei. 
Ő azonban mindig mellettünk maradt, készen arra, hogy megújítsa és beteljesítse a szövetséget, melyet ifjúságunk hajnalán kötött velünk. Lelkünk mélyén visszhangzik szava: „Akarom, hogy gyógyulj meg, akarom, hogy tisztulj meg, akarom, hogy láss, akarom, hogy járj, akarom, hogy örökké élj, mert én mindörökre veled akarok lenni, árva, szegény lélek, akinek nincs és nem is lehet más Istene, csak én, akit véremen másodszor vettem meg magamnak.” 
Urunk Jézus, hűséges Jegyesünk, köszönjük nem múló irgalmadat, feltétel nélküli szeretetedet, mellyel feloldozol, felemelsz és újjáalkotod bensőnket. Átérezve méltatlanságunkat, szégyenkezve állhatatlanságunk és utálatos bűneink miatt kérünk, ne szűnj meg el újra és újra felszítani lelkünkben kegyelmedet, hogy mi is hűségesek maradjunk Hozzád, s így képesek legyünk egy életen át kitartani választott házastársunk mellett vagy a mennyek országáért vállalt szüzességben is, mert egyetlen szerelem van, amely a Te szívedből forrásozik, s abból itatsz bennünket.

Ez 12,1-12 
(...) Úgy cselekedtem tehát, amint az Úr megparancsolta nekem; a holmimat, mint valami költözködési holmit, kivittem nappal, este pedig kezemmel áttörtem magamnak a falat s a sötétben kimentem; vállon vitettem ki magamat a szemük láttára. Reggel pedig az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: ,,Emberfia, ugye így szólt hozzád Izrael háza, az ellenszegülő ház: ,,Mit csinálsz?” Mondd tehát nekik: Így szól az Úr Isten: Jeruzsálem fejedelmére vonatkozik ez a fenyegető jövendölés és Izraelnek egész, ott lévő házára. Mondd tehát: Én csodálatos jel vagyok számotokra. Amint én cselekedtem, úgy történik majd velük: számkivetésbe és fogságba mennek. (...) 
Mt 18,21 – 19,1 
Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy adják el őt és a feleségét, a gyerekeit, és mindent, amije csak van, és úgy fizessen. A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: ,,Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.” Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: ,,Add meg, amivel tartozol.” A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: ,,Légy türelemmel irántam, és megadom neked.” Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását. Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: ,,Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?” És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.”(...)

Ezekiel eljátssza elbizakodott kortársai előtt a menekülést, vagyis szemük elé tárja a rettenetes jövőt, amellyel nem akarnak szembenézni. Krisztus Egyházának szentjei mind jelei voltak az eljövendő ítéletnek: szélcsendes, békés emberi élet közepette sokan közülük a pusztaságba vonultak, barlangok mélyén húzták meg magukat, de a leglényegesebb tekintetében mindnyájan ugyanúgy cselekedtek: életüket szüntelenül kitették Isten igéje ítéletének, és ehhez szabták életüket, nem pedig a kor aktuális szellemi divatjaihoz és közízlés(telenség)éhez. 
Ha Krisztus híveinek tartjuk magunkat, mindegyikünk életében kell lennie valaminek, ami nem magyarázható meg ennek a világnak a logikájával, mert az eljövendő ítéletre utal és arra, ami azután következik: a test dicsőséges feltámadására és az örök életre. Kell, hogy legyenek a mi életünkben is olyan döntések, melyek láttán azok, akik nem hisznek vagy ellanyhultak a Krisztus-követésben, értetlenül és némi megütközéssel kérdezik: Mit csinálsz? Miért teszed ezt? Miért vállalod a szüzességet? Miért vállalsz még újabb és újabb gyerekeket? Miért bocsátasz meg annak, aki súlyosan vétkezett ellened, s talán bocsánatot sem kért tőled? Éppen erről szól Urunk a mai Evangéliumban. A világot zavarba ejtő, sőt talán meg is botránkoztató megbocsátás, amelyre a keresztény ember képes, éppen abból a benső tapasztalatból forrásozik, hogy neki megbocsátott és meg fog bocsátani az eljövendő ítéletkor az Úr. Ezt az örömhírét adja tovább, maga is megbocsátva azoknak, akik vétkeztek ellene. 
Urunk Jézus, akinek áldozatáért a mennyei Atya elengedte mérhetetlen tartozásunkat, melyet soha nem tudtunk volna visszafizetni, óvj meg minket e világ szellemétől, nehogy úgy járjunk, mint a példabeszédbeli szívtelen szolga, akinek mit sem használt a Király nagylelkűsége. Vedd kézbe és igazítsd, kérünk, életünket a Te igédhez és a mennyei ígéretekhez, s állj mellettünk kegyelmeddel, hogy bocsánatodat befogadjuk és tovább is adjuk azoknak, akikkel csak találkozunk.

Ez 9,1-7;10,18-22 

És hallottam, amint nagy hanggal kiáltotta: ,,Elérkezett a város bűnhődése! Mindenki tartsa kezében öldöklő fegyverét!” És íme, hat férfi jött az úton az észak felé néző felső kapu felől; mindegyikük kezében pusztító eszköz volt. Az egyik férfi közülük gyolcsba volt öltözve, és írószer volt az oldalán. Beléptek és megálltak az ércoltárnál. Ekkor Izrael Urának dicsősége elszállt a kerubról, amely felett volt, a ház küszöbéhez, és hívta a gyolcsba öltözött férfit, akinek írószer volt az oldalán. Azt mondta neki az Úr: ,,Járd be Jeruzsálem városát és jelöld meg tau-betűvel a férfiak homlokát, akik siránkoznak és bánkódnak mindazon utálatosság miatt, ami benne történik!” És hallottam, amint azt mondta nekik: ,,Menjetek keresztül a városon, kövessétek őt és öldököljetek; szemetek ne irgalmazzon, ne könyörüljetek; öreget és ifjút, szüzet, kisdedet és asszonyt öljetek meg irgalmatlanul, de senkit se öljetek meg, akin tau-t láttok.” (...) 
Mt 18,15-20 
Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, mert minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni. Ha rájuk sem akar hallgatni, mondd meg az egyháznak. Ha pedig az egyházra sem akar hallgatni, legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámszedő. Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

Az őskeresztények számára egyértelmű volt Ezekiel látomásának értelme: a tau betű Urunk keresztjének jele, s akiket a keresztségben megjelöltek ezzel a jellel, ki vannak választva az örök életre. Ez a kegyelem csoda, s egyben természetesen feladat is. Mi nem egy darab fa vagyunk, amelybe bevésnek egy jelet, hanem szabad személyek, akik vagy vállaljuk ezt a jelet és azt a valóságot, amelybe belépünk általa, vagy mindenestül visszautasítjuk. Automatikus üdvösség nincs: a tárgyak, a gépek nem üdvözülnek. 
Annak, hogy vállaltuk a tau jelet, s így az üdvösség útján járunk, szintén csak jelei vannak, nem bizonyítékai, hiszen az üdvösség végső soron feltétlen szeretet, életet alakító bizalom üdvözítő Jézusunkban. Ilyen jel, ha sírunk és bánkódunk azok miatt a bűnök miatt, amelyeket városunkban elkövetnek. És ez elsősorban nem érzelmes könnyhullatást jelent – bár a könnyek adománya Isten nagy ajándéka –, hanem mindenekelőtt halálosan komoly, s ezért életet adó szakítást a bűnnel, a bűn alkalmaival, eszközeivel, a bűn és a halál civilizációjával. Csak ilyen radikális szakítások által megvalósuló megtérés hitelesítheti, hogy meg vagyunk jelölve az örök élet jelével. A másik jel, ha felvesszük és hordozzuk mindennapi keresztünket, amely lehet szeretetből vállalt munka, lemondás, elfogadott szenvedés. 
Urunk Jézus, ne engedd, kérünk, hogy önző és szeretetlen életünkkel másokra rakjunk súlyos kereszteket, hanem segíts, hogy úgy éljünk itt a földön, mint akik valóban meg vannak jelölve az életadó kereszt jelével. Segíts kegyelmeddel, hogy vállaljuk gyöngeségünket és sebzettségünket, mely által részesei lehetünk kereszthordozásodnak, s lélekben újra meg újra hódoljunk szent kereszted előtt, mely által öröm köszöntött az egész világra.

Ez 2,8 – 3,4 

Te pedig, emberfia, hallgass mindarra, amit én majd neked mondok, és ne légy ellenszegülő, mint az az ellenszegülő ház; nyisd fel szádat és edd meg azt, amit én neked adok.” Erre azt láttam, hogy íme, egy kéz nyúlt felém: benne könyvtekercs volt. Kiterítette előttem, és az kívül is, belül is tele volt írva, s ami bele volt írva, az siralom, gyászének és jajszó volt. Ekkor azt mondta nekem: ,,Emberfia, ami előtted van, edd meg; edd meg ezt a tekercset és menj, beszélj Izrael fiaihoz.” Erre felnyitottam számat, s ő megetette velem azt a tekercset és így szólt hozzám: ,,Emberfia, a gyomrod vegye be, és belső részeid teljenek meg ezzel a tekerccsel, amelyet én neked adok.” Erre megettem azt, és olyan édes lett a számban, mint a méz.” Azt mondta nekem: ,,Emberfia, menj Izrael házához és intézd hozzájuk az én igéimet. 
Mt 18,1-5.10.12-14 
Abban az órában a tanítványok odajöttek Jézushoz és azt mondták: „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” Erre ő odahívott egy kisgyereket, közéjük állította és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyereket az én nevemben, engem fogad be. Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet sem e kicsik közül. Mert mondom nektek: angyalaik a mennyekben mindig látják Atyám arcát, aki a mennyekben van. Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és azok közül egy elkóborol, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, nem megy-e el és nem keresi-e meg az eltévedtet? Amikor pedig megtalálja, bizony, mondom nektek: jobban örül annak, mint a kilencvenkilencnek, amely el sem veszett. Ugyanígy a ti Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsik közül.

Nem hasonlat, metaforikus kifejezés ez, inkább az evés és emésztés a távoli metaforája annak, ami akkor történik velünk, amikor hittel befogadjuk Isten igéjét. Isten kimondott szava – mellyel a semmiből a létbe hívta a világot – teremtő akaratát hordozza, ezért igéjét befogadni annyi, mint megerősödni a létezésben. Az Úr Jézus ezért mondja: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki engem küldött”, illetve ezért jelenti ki önmagáról – mint az Atya véglegesen kimondott igéjéről –: „Én vagyok az élet kenyere, aki engem eszik, örökké él.” 
Semmiféle más ige, üzenet, szó nem tartja fenn bennünk a létezést, nem táplálja bennünk a személyes életet, nem ad örök isteni életet. Legfeljebb a szeretet megvallása, az, amikor valakit igaz szeretettel szeretünk, és ezt szóban is megvalljuk neki, hordoz valamit abból a mélységes valóságból, hogy a szó életet ad. Jeremiás, Ezekiel, Szent János, de mind a többi próféta, apostol és hitvalló is csak akkor vált igazi tanúságtevővé, amikor lenyelte Isten igéjét, s miközben egyre mélyebben magába fogadta, kezdett fokról fokra átalakulni, belülről hasonulni ahhoz, aki őt meghívta. Ez a feltétele annak, hogy a küldött ne elméletet, teológiai leckét, ne mások prédikációját mondja el, hanem valóban az Úr igéjét hirdesse, amely most már egészen az övé is. A szánkban édes ez az eledel, mert az üzenet lényege az örök élet, s nekünk ezt kell hirdetnünk. A gyomrunkban azonban keserűvé válik, mint a Jelenések könyve látnokának, mert Isten igéje felfedi bűneink fájdalmas valóságát, és megmutatja ezek keserű következményeit. Urunk is, aki bár bűntelen volt, de magára vette a világ minden bűnét, megtapasztalta ezt, amikor kiitta a keserűség kelyhét. 
Urunk Jézus, a naponkénti elmélkedés szent igédről a szentáldozásban teljesedik be, mert Isten igéje csak a kommunió révén válik érthetővé a maga teljes valóságában. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy semmi más ne éltesse lelkünket, mint a Te jelenléted, s készek legyünk Veled kiüríteni a keserűség kelyhét, hogy megízlelhessük az örök élet édességét.

2Kor 9,6-10 

Azt mondom: Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan eltökélte szívében, ne kedvetlenséggel vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig, mindennel teljesen el legyetek látva, és bőven teljék minden jótéteményre, amint írva van: „Bőven adott a szegényeknek; igazsága fennmarad örökkön-örökké.” Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret nyújt eledelül, megsokasítja majd a ti vetéseteket is, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét. 
Jn 12,24-26 
Bizony, bizony mondom nektek: ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, és aki gyűlöli életét ezen a világon, megőrzi azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Azt, aki szolgál nekem, meg fogja tisztelni az Atya.

Nem a vértanúk nagy tettei és nagy szenvedése a bőséges vetés, hanem az a szeretet, mellyel életüket odaadták Istennek. A nagy tettek, de még az önfeláldozás sem ér semmit Szent Pál szava szerint, ha mozgatórugója nem a szeretet: „Vessem oda testemet, hogy elégessenek, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.” Szeretet nélkül mindenféle áldozat saját kevélységünk és önzésünk bő vetése lenne csupán, mert csak a szeretet és művei maradnak meg az örök életre. Aki nem hull bele a földbe, vagyis nem hal meg sok mindennek, abban az egy szükséges, a halhatatlan élet kezd pusztulni. Szeretet nélkül a búzaszem pusztulása terméketlen megsemmisülés és rothadás, a szeretetben való földbe hullás viszont olyan halál, melyből új élet sarjad és bőséges termés fakad. Az ilyen földbe hullott élet egészen biztosan bő termést hoz, hiszen bő volt a vetés: mert az Istennek tetsző bő adakozás nem abban áll, hogy sokat adunk, hanem hogy mindent odaadunk, szeretetből. 
Ismert a legenda, mely szerint a római prefektus az Egyház kincseit követelte Lőrinctől, aki erre összegyűjtötte az öregeket, betegeket, vakokat, özvegyeket és szüzeket, s őket vitte a prefektus elé, úgy mutatva be őket, mint az Egyház aranyát, ezüstjét, drágaköveit és gyöngyeit. Nagy tanítást hordoz ez a mi számunkra is: magként a földbe hullani annyi, mint mindennapi teendőinket szeretetben végezni, az életállapotunkban hűségesen kitartani, a betegséget, gyászt, az öregkorral járó gyengülést és fogyatkozást szeretettel fogadni, s felajánlani azt Isten dicsőségére és az Anyaszentegyház javára. Így hozhat életünk bő termést, így válhatunk értékes kinccsé testvéreink számára. 
Urunk, Jézus Krisztus, kérünk, hogy Szent Lőrinc vértanúd közbenjárására tégy minket bő termést hozó búzaszemmé a Neked való teljes önátadás által. Add kegyelmedet, hogy semmi mást ne akarjunk, mint megtanulni szeretni, úgy, hogy meghalunk mindennek, amit a világ életnek nevez, és már csak az Istentől kapott szeretetből élünk.

1Kir 19,9a.11-13a 
Amikor odaért, megszállt a barlangban. Ekkor íme, az Úr szózatot intézett hozzá, e szavakkal: (…) ,,Jöjj ki, s állj a hegyre az Úr elé,” s íme, ott elvonul az Úr, s az Úr előtt nagy és erős szélvész, amely hegyeket forgat fel és sziklákat zúz össze, s a szélvészben nincs az Úr – s a szélvész után földrengés, s a földrengésben nincs az Úr – s a földrengés után tűz, s a tűzben nincs az Úr – s a tűz után enyhe szellő susogása. Amikor ezt Illés meghallotta, palástjával eltakarta arcát, s kiment, s kiállt a barlang ajtajába. (…) 
Róm 9,1-5 
Igazat mondok Krisztusban, nem hazudom, a lelkiismeretem mellettem tesz tanúságot a Szentlélekben, hogy nagy a szomorúságom és szívemnek fájdalma szüntelen. Hiszen azt kívánnám, hogy magam legyek átkozottként távol Krisztustól testvéreimért, test szerint való rokonaimért, az izraelitákért, akiké a gyermekké fogadás, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Övék az atyák, és test szerint Krisztus is közülük való, aki mindenek fölött álló, örökké áldott Isten. Ámen. 
Mt 14,22-33 
(…) Amikor a tanítványok meglátták őt, amint a tengeren jár, megrettentek és azt mondták: ,,Kísértet!”, és félelmükben kiáltozni kezdtek. Jézus azonban mindjárt szólt nekik: ,,Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Péter így válaszolt neki: ,,Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.” Ő azt mondta: ,,Gyere!” Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen és Jézushoz ment. Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, merülni kezdett, és felkiáltott: ,,Uram! Ments meg engem!” Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt és azt mondta neki: ,,Te kishitű! Miért kételkedtél?” Amikor beszálltak a bárkába, elállt a szél. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és azt mondták: ,,Valóban Isten Fia vagy!” 

Amilyen vészjósló a vihar előtti csend, olyan titokzatos a vihar utáni. Olyan könnyű, szinte súlytalan, hogy alig lehet észrevenni benne Isten jelenlétét. Nem is nagyon sikerülhet másnak, mint aki maga is átélte azt az egzisztenciális fenyegetettséget, amikor már-már összecsaptak feje felett a hullámok. Mindennek a végén, a hirtelen beálló csendben még őt is megkísérheti a gondolat, hogy hátha csak érzékcsalódás volt az egész, s feledve – vagy inkább szégyellve? – előbbi kiszolgáltatottságát, elmulasztja, hogy figyeljen Istenre, akihez a viharban önkéntelenül is kiáltott, s aki most a csöndbe öltözve válaszol, hogy meghitt közelségébe vonjon. Pedig Ura ő a természet vad erőinek is, az ő követei a szelek, és szolgái az égető tüzek, de annyira hatalmas, hogy az elemek tombolása sem tudja méltón kifejezni az ő végtelen hatalmát, ezért inkább azt választja jelenléte hordozására, ami a természetben a legkevésbé sem félelmetes. 
Az ember tud vihart kelteni, lecsillapítani azonban nem tudja. Ki tudja engedni a palackból a szellemet, de visszazárni nem tudja. Fel tudja korbácsolni az indulatokat és szenvedélyeket, de azután elveszti uralmát felettük. Ahol a vihar elül, ahol megnyugszanak a kedélyek, ahol helyreáll a béke, mindenütt az Isten van jelen. Ilyenkor kellene hódolva leborulni előtte, aki uralkodik a természet erői fölött. 
Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked életünk Hóreb hegyi és galileai-tengeri tapasztalatait. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy miután ott visszhangzik bensőnkben bátorító szavad: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”, még inkább felismerjük jelenlétedet az enyhe szellő suttogásában, s még jobban bízzunk Benned a szélvész és a vihar tombolása idején. Növeld bennünk a hitet, hogy szavadra bátran kilépjünk a vízre, mert sem az ellenszél, sem a toronymagas hullámok nem tartóztathatják fel azt, aki hívásodra Hozzád akar menni.

Hab 1,12 - 2,4
Nemde te vagy, Uram, kezdettől fogva az én Istenem? Én Szentem, mi meg nem halhatunk. Uram, te hívtad őt az ítéletre, erőssé tetted, hogy büntessen. A te szemed tiszta, s te nem nézheted a rosszat, a gonoszságot nem szemlélheted. Miért nézed tehát e gonosztevőket, és miért hallgatsz, amikor a gonosz elnyeli a nála igazabbat? Olyanokká tetted az embereket, mint a tenger halait, és mint a csúszó-mászót, melynek nincsen gazdája. Valamennyit kifogja horoggal, kihúzza hálóval és varsájába gyűjti; ezen örvend és ujjong. Ezért mutat be áldozatot hálójának, és áldozik varsájának, mert általuk lett kövérré osztályrésze, és válogatottá eledele. Nemde szüntelen kiveti hálóját, és nem szánja kíméletlenül öldökölni a nemzeteket? Kiállok őrhelyemre, megvetem lábamat a sáncon, és figyelek, hogy lássam: mit szól majd hozzám, és mit felel panaszomra. És felelt nekem az Úr és mondta: ,,Írd fel e látomást, és vésd olvashatóan táblákra, hogy könnyen átfuthassa, aki olvassa. Mert amit a látomás mond, meghatározott időre vonatkozik, s már teljesedéséhez közeledik, és meg nem hiúsul; ha késlekedik is, higgy benne, mert biztosan eljön és el nem marad. Íme, abban, aki felfuvalkodott, nem igaz a lélek, az igaz azonban hite által élni fog.’’
Mt 17,14-20
Amikor visszaértek a tömeghez, odajött hozzá egy ember, térdreesett előtte és azt mondta: ,,Uram! Könyörülj a fiamon, mert holdkóros és nagyon szenved. Sokszor tűzbe esik, máskor meg vízbe. Odavittem őt a tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.’’ Jézus ezt felelte: ,,Ó, hitetlen és romlott nemzedék! Meddig legyek még veletek? Meddig tűrjelek még titeket? Hozzátok őt ide hozzám!’’ Jézus ráparancsolt, az ördög kiment belőle, és a gyermek meggyógyult abban az órában. Ekkor a tanítványok külön odamentek Jézushoz és megkérdezték: ,,Mi miért nem tudtuk kiűzni?’’ Azt felelte nekik: ,,A kishitűségetek miatt. Mert bizony, mondom nektek: ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek, ,,menj innen oda'', elmegy, és semmi sem lesz lehetetlen nektek.’’

Amikor az ember bűnt követ el, Isten mindig hallgat. Szólt előtte és szólni fog utána is, ahogy a paradicsomkert fái között elrejtőző Ádámot is szólongatta és kereste, de amikor az ember szabad akaratának birtokában Isten törvénye, vagyis szeretete ellen cselekszik, nem szól, sem figyelmeztetőleg, sem szemrehányólag, hanem egyszerűen visszahúzódik és vár. Még az ártatlan szenvedését sem akadályozza meg, inkább vele együtt szenved. Amikor szent Fiát, aki egyedül volt igaz közöttünk, elnyelni igyekeztek a gonoszok, akkor is csak hallgatott, vállalva a tehetetlenség vagy a közömbösség látszatát. De éppenséggel ez a hallgatás, az isteni mindenhatóság kinyilvánításának elmaradása szerzett megváltást nekünk, gonoszoknak az egyetlen Igaz engesztelő áldozatának beteljesedése által. Amikor azután megszólalt, az már ennek a világnak kereteit túllépő isteni szó volt: Fiának feltámasztása az új, romolhatatlan életre. Itt vált nyilvánvalóvá, hogy az üldözött igaz ügyét Isten a magáévá tette, de nem emberi módon és evilági elképzelés szerint szolgáltatott neki igazságot, hanem az új ég és új föld dimenzióját nyitotta meg előtte, ahol békesség, öröm és el nem múló dicsőség várt rá. 
Nagy misztérium az Isten hallgatása: magában foglalja az ember szabad döntését és az isteni megmentést, az ítéletet és az irgalmazást. Nem is értheti meg más Isten hallgatásának beszédes csöndjét, mint aki odafigyel szavaira és szívébe fogadja igéit. Aki kiszolgáltatja magát törvényeinek, és azokhoz igazítja életét. Az ilyen embert próbára teszi Isten hallgatása, de meg nem botránkoztatja, s ahelyett, hogy kétségbeesne, inkább megerősödik a bizalomban. (Inkább az nem tud mit kezdeni Isten hallgatásával, aki szavait és tetteit sem érti vagy fogadja el teljesen.) 
Urunk Jézus, kérjük kegyelmedet, hogy szentséges igéd úgy járja át, itassa át szívünket, értelmünket és egész lényünket, hogy ezáltal megértsük Isten hallgatásának mélységes titkát is. Add, hogy megtapasztalva a prófétai kinyilatkoztatás igazságát, hiszen a holtak feltámadásának, az utolsó ítéletnek és az örök életnek szívünkben hordozott látomása csírájában már meg is valósult a Te megdicsőüléseddel, rendíthetetlen legyen a bizalmunk Irántad és Atyád iránt, aki olyan reményt adott a szívünkbe, mely soha meg nem csal.

Náh 2,1.3;3,1-3.6-7 
Íme, a hegyeken van a jó hírt hozónak lába, azé, aki békét hirdet. Üld meg, Júda, ünnepeidet és váltsd be fogadalmaidat, mert nem halad át többé rajtad Béliál; mindenestül elveszett! Mert helyreállítja az Úr Jákob dicsőségét és Izrael dicsőségét egyaránt; bár a pusztítók széjjelszórták őket, és tönkretették csemetéiket. Jaj neked, vérnek városa, te egészen hazug; telve vagy fosztogatással, és nem távozik tőled a rablás. Csattog az ostor, dübörög a robogó kerék, zihál a ló, száguld a szekér, közelednek a lovasok, csillog a kard, villog a lándzsa, tömérdek a sebesült, rengeteg a halott. Nincs száma a holttesteknek, hulláikba botlanak. Utálatosságot halmozok rád, gyalázattal illetlek, és pellengérre állítlak. Olyan leszel, hogy mindenki, aki lát, visszatántorodik tőled és így szól: ,,Elpusztult Ninive! Ki sajnálja? Hol is találhatnék olyanokat, akik részvéttel vannak irántad?” 
Mt 16,24-28 
Akkor Jézus azt mondta a tanítványainak: ,,Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az élete kárt szenved? Vagy mit adhat az ember cserébe a lelkéért? Mert az Emberfia eljön angyalaival Atyja dicsőségében, és akkor megfizet majd mindenkinek aszerint, amit cselekedett. Bizony, mondom nektek: vannak néhányan az itt állók közül, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön az ő országában.” 

A tegnapi Evangéliumban hallottuk: „Te Péter vagy, és én erre a szilára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta.” Bizonyos szempontból Krisztus Egyházának történelme nem egyéb, mint a kimondva vagy kimondatlanul a kiirtására vállalkozó birodalmak – végső soron minden birodalom, amely nem Péter hitvallására épül – rövid tündöklésének és súlyos bukásának sorozata, miközben az Egyházból mindaz, ami valóban krisztusi, mindvégig fennmarad. Az Egyházban is vannak gyalázatos bűnök, ezért időről időre benne is bekövetkeznek kisebb-nagyobb összeomlások a viharok nyomán, de ezek tisztító viharok, melyekből Krisztus Egyháza rendre megújhodva és megerősödve kerül ki, mert Péter és az ő hivatala által Jézus Krisztus istenségébe kapaszkodik. 
Közvetlenül az Egyháznak az idők végezetéig tartó fennállását kijelentő szavai után mondja az Úr Krisztus Péternek: „Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön meg lesz kötve a mennyekben is, és amit föloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.” Egy emberi közösség – éppen mivel tele van bűnnel és botlással – csak akkor maradhat fenn az idők végezetéig, ha birtokolja a bűnbocsánat kegyelmét. Egyetlen világbirodalomban sincs bűnbocsánat, csak hol elfojtott, hol a mélyből ellenállhatatlan erővel feltörő vágyódás a bocsánat után, és különböző emberi mesterkedések a bűnök eltörlésére vagy letagadására – az értelmes ember azonban megfogalmazatlanul is tudja, hogy csak Isten bocsáthatja meg a bűnöket, senki más. 
Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy Péterre és utódaira bíztad a mennyek országának kulcsait, az isteni irgalmasság kiapadhatatlan forrását. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy újra meg újra merítsünk ebből a forrásból, és a Te megváltó keresztáldozatodból fakadó irgalomfolyam rajtunk keresztül is elérjen azokhoz az embertársainkhoz, akik a bűnbocsánat hiánya miatt szenvednek.

Dán 7,9-10.13-14 
Néztem, és egyszer csak trónokat állítottak fel, s egy Ősöreg leült; a ruházata fehér volt, mint a hó, és fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú; trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz. Tüzes és sebes folyó jött ki színe előtt; ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer százezren hódoltak neki; a bíróság leült és a könyveket felnyitották. Majd azt láttam az éjszakai látomásban, hogy íme, az ég felhőiben valaki jött, aki olyan volt, mint az Emberfia, s amikor az Ősöregig eljutott, az ő színe elé vitték, és ő hatalmat, méltóságot és országot adott neki, hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon, és hatalma örök hatalom legyen, amely meg nem szűnik, és országa olyan, amely el nem pusztul. 
2Pét 1,16-19 
Mert nem mesterségesen kiagyalt meséket követve adtuk tudtotokra a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem mint akik szemtanúi voltunk az ő nagyságának. Mikor ugyanis az Atyaistentől tiszteletet és dicsőséget nyert, ez a szózat hangzott hozzá a magasztos dicsőségből: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!” Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. És súlyos prófétai beszéd birtokában vagyunk, amelyre jól teszitek, ha figyeltek, mint sötét helyen világító lámpásra, amíg a nap fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem kél szívetekben.
Mt 17,1-9
Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, a testvérét, és fölvitte őket külön egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. Ragyogott az arca, mint a nap, a ruhái pedig fehérek lettek, mint a napsugár. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés, s beszélgettek vele. Péter ekkor azt mondta Jézusnak: ,,Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, csinálok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.’’ Amíg beszélt, íme, fényes felhő árnyékolta be őket, s íme, a felhőből egy hang szólt: ,,Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok’’. Ennek hallatán a tanítványok arcra borultak és igen megijedtek. Jézus odament, megérintette őket és azt mondta: ,,Keljetek föl, és ne féljetek!’’ Amikor fölemelték a szemüket, senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. Amint lejöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik: ,,Senkinek se beszéljetek a látomásról, amíg az Emberfia a halottak közül föl nem támad.’’

Minden embernek naponta fel kellene kapaszkodnia egy ilyen magas hegyre: vagyis elmélkedve, szemlélődve eltávolodni mindentől, mindenkitől, sőt még saját magától is. Enélkül aligha lehet ebben a mostani világban nemhogy keresztényként, de egyáltalán emberként élni. Hiszen egyedül onnét felülről lehet mindent jól látni. A lenti feladatok, megoldhatatlannak látszó nehézségek, bonyolult helyzetek azzal nyomnak a földre, hogy nem látjuk a helyes arányokat. Mivel „nyakig” benne vagyunk az események, teendők, érzések sodrásában, nem láthatjuk, merre van a kiút: mi mennyit ér, és megéri-e félni tőle, kell-e egyáltalán törődni vele; mi marad meg abból, ami ma elviselhetetlennek tűnik, egy hét múlva? 
A Tábor hegyére azonban nem juthatunk fel meditációs módszerekkel, hanem csak Jézussal és az ő szentjeivel. Nagy segítség, ha közösen tudunk időt és helyet találni az imádkozáshoz. Ez egyrészt megóv az önbecsapástól, másrészt testvéreink és a magunk Jézus-követése olyan erőteret hoz létre, melyben könnyebben tudunk imádkozni. A színeváltozás nem látomás, hanem annak felismerése egész egzisztenciánkkal, hogy kicsoda Jézus az Atya számára és a mi számunkra. Bizonyára volt olyan Tábor-hegyi élményünk, mely Szent Péteréhez és társaiéhoz hasonló. Akkor elég a visszaemlékezés. Szent Péter is ebből élt; ez a visszaemlékezés ugyanis a jelen legmélyebb valóságára nyitja fel szemünket, hiszen „Krisztus ugyanaz tegnap és ma és mindörökké”. 
Színeváltozott Urunk, Jézus Krisztus, add, hogy nap mint nap Veled együtt mehessünk fel a Tábor hegyére imádkozni, s ott a Te dicsőségedet szemlélve engedjük magunkat is kegyelmed által elváltoztatni, miközben Neked, az örök Hajnalcsillagnak fénye felkél a szívünkben. Segíts, hogy apostolaid tanúságtétele és saját színeváltozásaink emléke által megerősítve úgy térjünk vissza a Veled való bensőséges együttlétből szeretteinkhez és mindennapi teendőinkhez, hogy új szemmel lássuk, és jelentőségének megfelelően kezeljük mindazt, ami ránk és szeretteinkre vár itt e földön.