Hírolvasó

Évközi 29. vasárnap

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 45,1.4-6
Így szól az Úr felkentjéről, Círuszról: ,,Megfogtam jobbját, hogy nemzeteket hódoltassak meg előtte, és királyok derekán oldom meg az övet, hogy ajtókat nyissak meg előtte, és kapuk ne maradjanak zárva. Szolgámért, Jákobért, és Izraelért, választottamért szólítottalak neveden, nevet adok neked, noha nem ismertél. Én vagyok az Úr, és nincs más, rajtam kívül nincs Isten! Felövezlek téged, noha nem ismertél, hogy megtudják napkelettől napnyugatig: senki sincs rajtam kívül, én vagyok az Úr, és nincs más!
1Tessz 1,1-5b
Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikiek egyházának, amely az Atyaistenben és az Úr Jézus Krisztusban él. Kegyelem nektek és békesség! Hálát adunk Istennek mindnyájatokért mindenkor, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban. Szüntelenül gondolunk Istenünk és Atyánk előtt a mi Urunkban, Jézus Krisztusban való hitetek gyümölcseire, fáradozó szeretetetekre és türelmes reménységetekre. Tudjuk, Istentől szeretett testvéreim, hogy választottak vagytok. Mi ugyanis az evangéliumot nemcsak szóval hirdettük nálatok, hanem erővel és Szentlélekkel is, és egész teljességgel. Hiszen tudjátok, milyenek voltunk köztetek, a ti érdeketekben.
Mt 22,15-21
(...) Jézus azonban felismerte gonoszságukat és így szólt: ,,Miért kísértetek engem, ti képmutatók! Mutassátok meg nekem az adópénzt!” Azok odahoztak neki egy dénárt. Ekkor megkérdezte tőlük: ,,Kié ez a kép és a felirat?” Azt felelték neki: ,,A császáré.” Erre azt mondta nekik: ,,Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.”

A mai Olvasmány tanúsága szerint Isten nem csupán a benne hívőket, a szenteket választhatja ki és használhatja fel terveinek véghezvitelében, hanem olyanokat is, mint Círusz perzsa király, aki hazaengedte a fogságból a választott népet. Isten kezében van a hatalmasok szíve, s bár meghagyja szabad akaratukat, titokzatos módon mégis üdvösségtervének szolgálatába állítja döntéseiket és cselekedeteiket.
Mekkora különbség azonban, ha Istennek nem öntudatlan eszközei vagyunk csupán, hanem tevékeny munkatársai! Elgondolkodtunk-e már azon, hogy milyen örömteli, boldogító tény az, hogy tudjuk, kinek, és hogy milyen ügyet szolgálunk? Hogy Isten kiválasztott, meghívott, és küldetést bízott ránk, vagyis a mi közreműködésünkre is igényt tart örök üdvösségterve megvalósításában? Hogy gondolataink, szavaink, tetteink és szenvedéseink mind ugyanabba a meghatározott irányba mutatnak, s így van értelmük, céljuk? Ez persze nem jelenti azt, hogy az isteni üdvösségterv minden apró részletét, rejtett összefüggését ismerjük. Sokszor saját fáradozásunk kézzelfogható eredményét sem látjuk. De ne is az legyen a legfőbb gondunk, hogy hol és mit tegyünk, és hogy a munkánknak mi lesz a gyümölcse, hanem hogy mindig Isten rendelkezésére álljunk, egészen átadva neki önmagunkat. Nem kell bánkódnunk amiatt sem, ha feladatunk, amelyet éppen most végeznünk kell, oly kevéssé tűnik „lelkinek”. A leghétköznapibb, leginkább lenézett munka is lelkivé válik, ha jó lélekkel, az Istennek való odaadás örömével végezzük.
Urunk Jézus, az adófizetéssel kapcsolatos kérdésre adott válaszod lényege nem az adópénzre vonatkozik, hanem ránk, akik személyes létünkben az Atya képmását hordozzuk, ezért életünkkel neki tartozunk. Add, kérünk, kegyelmesen, hogy ne legyünk elguruló, elvesztegetett dénár, hanem egészen átadjuk magunkat Neked és Általad az Atyának, aki örök szeretettel kiválasztott, és üdvösségre rendelt bennünket.

Évközi 28. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Róm 4,13.16-18
Azt az ígéretet ugyanis, hogy a világ örököse lesz, Ábrahámnak és utódainak nem a törvény közvetítésével adták, hanem a hitből való megigazulás alapján. Azért hitből, hogy minden kegyelemből legyen, és az ígéret biztos legyen minden utód számára, nemcsak azoknak, akik a törvényből vannak, hanem azoknak is, akik Ábrahám hitéből vannak, aki mindnyájunknak atyja Isten előtt, amint meg van írva: „sok nemzet atyjává rendeltelek” [Ter 17,5]. Ő hitt annak, aki életre kelti a holtakat, és aki nevet ad a nemlétezőknek, hogy létezzenek. Ő reménységgel hitt a remény ellenére, így sok nemzet atyja lett, amint megmondatott neki: „Annyi lesz a te utódod”.
Lk 12,8-12
Mondom pedig nektek: Aki megvall engem az emberek előtt, azt az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt Isten is megtagadja angyalai előtt. Ha valaki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer; de aki a Szentlelket káromolja, annak nincs bocsánat. Mikor pedig a zsinagógába, elöljárók és hatóságok elé hurcolnak benneteket, ne aggódjatok azon, hogy hogyan és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek megtanít benneteket abban az órában, hogy mit kell mondanotok.

Az addig Isten közelében élő ember az ősbűn által elszakadt és távol került Teremtőjétől, értelme elhomályosodott, akarata rosszra hajlóvá vált. Isten azonban maga kezdett közeledni a bűnbeesett és reményvesztett emberhez, Ábrahámhoz és ivadékaihoz, míg az idők teljességében minden emberi képzeletet felülmúló közelségbe került hozzánk, amikor a második isteni személy, az egyszülött Fiú emberré lett értünk. De még ez sem a legnagyobb közelség itt a földön: Pünkösdkor saját szeretetét, isteni életét árasztotta szívünkbe Szentlelke által. Emberi természetünk olyan felemelése, olyan kitüntetett állapota ez, mely ismeretben és méltóságban messze felülmúlja azt, amiben Ádámnak és Évának része volt a Paradicsomkertben. Ez azonban azzal is együtt jár, hogy az ember felelőssége ismét megnőtt, hiszen minél közelebb van az ember Istenhez, istenkáromlása annál súlyosabb.
Aki a Szentléleknek áll ellen, az élettel szemben védekezik, és Isten mindenható szeretete sem képes megmenteni, ha ő nem akarja. A Szentlélek elleni bűn Isten végső közeledésére mondott határozott „nem”. Nem a gyarlóságból, gyöngeségből elkövetett bűnökről van itt szó, hanem az egyszer már felismert végtelen isteni szeretet elutasításáról. Hogy van-e olyan ember, aki idáig eljutott és ebben az utolsó pillanatig ki is tartott, azaz szabadon a kárhozatot választotta, nem tudhatjuk. De azt igen, hogy széles út vezet ebbe az irányba. Erre lép az, aki érveket kovácsol, ideológiát gyárt, hogy miért nem fogadja el magára nézve kötelezőnek Krisztus vagy az Anyaszentegyház tanítását, erkölcsi parancsait, szentségi rendjét – különösen is a szentgyónást illetően.
Urunk Jézus, add meg nekünk a kegyelmet, hogy Szentlelked sugallataira hallgatva életünket mind jobban a Te akaratod szerint alakítsuk, s így ne legyen miért aggódnunk, hogy mit mondjunk, ha hitünkről számot kell adnunk. Óvj meg a Szentlélek elleni bűntől, a vakmerő bizalomtól és a kétségbeeséstől, és adj erőt a Rólad szóló személyes és hiteles tanúságtételre az emberek között.

Évközi 28. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Róm 4,1-8
Mit mondjunk tehát Ábrahámról, test szerint való atyánkról? Mit nyert el ő? Ha ugyanis Ábrahám a tettei által igazult meg, van mivel dicsekedjék, de nem az Istennél. Mert mit mond az Írás? „Ábrahám hitt Istennek, s ez megigazulásul tudatott be neki.” Márpedig aki tetteket visz végbe, annak a bért nem kegyelemből számítják be, hanem a tartozás kiegyenlítéseként. Annak ellenben, aki nem visz végbe tetteket, hanem hisz abban, aki megigazulttá teszi a bűnöst, annak a hitét számítják be megigazulásul Isten kegyelmének végzése szerint. Mint ahogy Dávid is hirdeti annak az embernek a boldogságát, akinek Isten beszámítja a megigazulást tettek nélkül: „Boldogok, akiknek megbocsátották gonoszságait és elfedték bűneit. Boldog a férfi, akinek az Úr nem számítja be bűneit.”
Lk 12,1-7
Amikor olyan nagy tömeg gyűlt össze körülötte, hogy csaknem legázolták egymást, először csak a tanítványaihoz kezdett beszélni: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, és nincs olyan titok, ami ki ne tudódna. Ezért amit sötétben mondtatok, fényes nappal halljátok majd vissza, és amit a belső szobában fülbe súgtatok, a háztetőkről fogják hirdetni. Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi többet nem tehetnek. Megmondom én nektek, kitől féljetek: Féljetek attól, akinek, miután megölt, hatalma van a kárhozatra vetni. Igen, mondom nektek: tőle féljetek. Öt verebet ugye két fillérért adnak? Isten mégsem feledkezik meg egyről sem közülük. Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: sokkal értékesebbek vagytok ti a verebeknél.

Jézus nem megrémiszteni akar, hanem bizalmat önteni belénk. Az első századok vértanúinak sokasága mutatja, hogy amit az Úr bizalmasan, mint barátainak mondott, s amire maga is példát mutatott, tanítványainál megértésre talált. Az első keresztény szentek mind vértanúk voltak. Olyan eszményképek, akiknek példája és áldozata újabb és újabb megtérőket adott az Egyháznak.
Vajon ma miért nem eszmény a vértanúság? Hátunk mögött a huszadik századdal, melynek folyamán minden korábbinál több ember szenvedett – közvetlenül vagy közvetve a hite miatt – s annak tudatában, hogy ma is keresztények ezrei szenvednek üldöztetést szerte a világon, miért marad ki a hitoktatásból, a keresztény nevelésből a vértanúság lehetőségére való felkészítés? Sikeres keresztények helyett nem szenteket kellene nevelnünk, persze az életszentségre törekvés élő példáját nyújtva nekik? El a farizeusok kovászával, a Krisztus nélküli „keresztény értékekkel” és a hasonló, üres frázisokkal! Legyünk szentek, akiknek élete és halála egyaránt Jézus Krisztusról tesz tanúságot e világ előtt!
Urunk Jézus, óvj meg bennünket attól, hogy öntudatlanul is a világ ízleléséhez és erkölcséhez igazodjunk, és elhalványuljon bennünk az örök üdvösség vágya. Add kegyelmesen, hogy a saját életünkhöz való beteges ragaszkodás helyett töltsön be minket az üdvösség utáni egészséges sóvárgás, s egész létezésünkkel Rád hagyatkozva a föld sója és a világ világossága lehessünk.

Évközi 28. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Róm 3,21-29
Most azonban Isten igazsága nyilvánvaló lett, függetlenül a törvénytől. A törvény és a próféták tanúságot tesznek róla. Isten igazságát ugyanis a Jézus Krisztusban való hit által nyerik el mindazok, és száll mindazokra, akik hisznek benne; különbségtétel ugyanis nincsen. Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik Isten dicsőségét, s így megigazulnak ingyen az ő kegyelméből a megváltás által, amely Jézus Krisztusban van, akit Isten rendelt hit által való engesztelésül az ő vére által, hogy így kimutassa a maga igazságát, miután eltűrte az előző idő bűneit Isten béketűrésével, hogy kimutassa – mondom – a maga igazságát a mostani időben, s hogy ő maga igaz legyen, s igazzá tegye azt, aki Jézus Krisztus hitéből való. (...)
Lk 11,47-54
Jaj nektek, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, atyáitok pedig megölték őket. Ezáltal tanúsítjátok, hogy egyetértetek atyáitok tetteivel; mert azok megölték őket, ti pedig a sírjaikat építitek. Azért mondta Isten bölcsessége is: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk, de közülük egyeseket megölnek és üldöznek, hogy számon lehessen kérni e nemzedéktől minden próféta vérét, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől Zakariás véréig, aki az oltár és a templom között veszett el. Bizony, mondom nektek: számon fogják kérni mindezt ettől a nemzedéktől. Jaj nektek, törvénytudók! Mert elvettétek a tudás kulcsát, magatok nem mentetek be, s a bemenőket is megakadályozzátok.” Amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok nagyon felháborodtak, és sok mindenről kezdték őt faggatni, leskelődtek utána, hogy szavaiban megfogják.

Nem baj, ha valakinek kérdései vannak a hittel, a vallással vagy a Szentírás egyes kijelentéseivel kapcsolatban. Gyanús azonban az a kérdező, aki minduntalan a kényes kérdésekkel hozakodik elő, csak úgy sorolja azokat, sokszor minden összefüggés nélkül. Lehet, hogy ezzel csupán a vallási témákban való otthonosságát akarja bizonygatni, de legtöbbször a kérdések özönét mint pajzsot tartja maga elé, hogy Isten igéje meg ne érinthesse szívét. És innen már csak egy lépés, hogy védekezésből ellentámadásba menjen át, mintha magát Istent akarná következetlenségen rajtakapva sarokba szorítani. A kérdésekből provokáció vagy számonkérés, szemrehányás lesz, úgyhogy megfelelni rájuk teljességgel reménytelen. Ezért ahogy az őserdőt behálózó indák áthatolhatatlan szövevényével szemben csak a bozótvágó kés segít, úgy e kérdéseket is a gyökerüknél kell elvágni.
A pusztai atyák egyikéről feljegyezték, hogy amikor egy híres teológus kereste fel, és különböző vallási kérdéseket tett fel neki, ő egyetlen szót sem felelt. Amikor tanítványa kissé szemrehányóan kérdőre vonta, miért nem méltatta szóra a nagyhírű tudóst, a remete így válaszolt: „Nem értek én a teológiai kérdésekhez. Kérdezett volna csak a kísértésekről meg a bűnökről, arról tudtam volna neki mit mondani.” Vianneyi Szent János módszere is hasonló volt: amikor valaki vallási problémákkal kereste fel, hogy vitatkozzon vele, ő győzködés helyett felszólította, hogy őszintén gyónjon meg.
Urunk, Jézus Krisztus, adj, kérünk, alázatot és őszinte töredelmet, hogy bűnbánatot tartva megnyissuk szívünket a Te igéd előtt, s így kérdéseinkre, melyeket logikai-értelmi úton oly régóta hiába próbáltunk megválaszolni, a Te Szentlelked megvilágosító kegyelméből megkapjuk az isteni választ, mely megvilágosítja szívünk sötétségét, megtérésre és életünk jobbá tételére vezet.

Szent Lukács evangélista

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Tim 4,9-17a
Siess, jöjj hozzám mielőbb! Démász ugyanis elhagyott a világ szeretete miatt, és elment Tesszalonikibe, Krescensz Galáciába, Títusz pedig Dalmáciába. Egyedül Lukács van velem. Márkot is vedd magadhoz, és hívd el: jó hasznát tudom venni a szolgálatban. Tichikuszt elküldtem Efezusba. A köpenyemet, amelyet Troászban Karpusznál hagytam, arra jöttödben hozd magaddal, úgyszintén a könyveket is, de legfőképpen a pergameneket. A rézműves Alexander sok rosszat tett velem; az Úr majd megfizet neki tettei szerint. Te is óvakodj tőle, nagyon ellene szegült ugyanis szavainknak. Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki cserbenhagyott – ne tudassék be nekik! De az Úr mellém állt, és erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam, s tudomást szerezzen róla az összes pogány. Ezért megszabadultam az oroszlán torkából.
Lk 10,1-9
Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni készült. Azt mondta nekik: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról-házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: „Elközelgett hozzátok az Isten országa.”

Sajátos öröm felfedezni Urunk egy-egy szavában, cselekedetében, hogy azzal mintha épp a mi utunkat, hivatásunkat jelölné ki. Így lehetett Szent Lukács Jézusnak a mai Evangéliumban hallott szavaival, melyek többszörösen is neki szóltak. Szent Pál társaként sokat utazott az evangélium érdekében; átélhette a kiszolgáltatottságot, az evangéliumi szegénységet, de azt is, hogy mit jelent a krisztusi békesség hordozójának és hírnökének lenni. Mint orvos különösen is magára vonatkozónak érezhette a felhívást: „Gyógyítsátok meg a betegeket!”
A mai Szentleckéből – mely tele van hétköznapi dolgokkal, esetlegességekkel s Szent Pál férfiasan visszafogott panaszkodásával amiatt, hogy a hozzá legközelebb állók, közvetlen munkatársai is cserben hagyták és fájdalmat okoztak neki – nyilvánvaló, hogy az ősegyház élete sem volt tiszta, felhőtlen idill. Isten országa sem akkor, sem most nem emberi gyarlóságoktól mentes, szép, felhők feletti világ, hanem bennünk és köztünk épülő valóság, melyet a mi erőfeszítéseink és gyengeségeink, elviselt és önként vállalt szenvedéseink is alakítanak. Az Úr pedig nemcsak titokzatos jelenlétével, belső vigasztalásával van segítségünkre, hanem azok által is, akiket mellénk rendelt, s akik hűséges ragaszkodásukkal tartják bennünk a lelket a nehéz időkben. A mai ünnepen adjunk hálát azért, hogy kegyelmével mellettünk is ott áll az Úr, és evangéliumával Szent Lukács.
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy miközben Szent Lukács és a többi evangélista írásait olvassuk, s az elmélkedés folyamán ítéleted alá helyezzük életünket, magunkon érezhetjük a Te szelíd és irgalmas tekintetedet; miközben megtanuljuk, hogy Nélküled senkik és semmik vagyunk, arról is tapasztalatot szerzünk, hogy megnyugtató és igaz békességet adó jóváhagyásoddal elismered gyatra, de hűséges fáradozásunkat. Szent Lukács közbenjárására add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy a Te küldötteidként mi is egész életünkkel az isteni irgalmasság hírnökei lehessünk.

Évközi 28. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Róm 1,16-25
Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, mert Isten ereje az mindenkinek az üdvösségére, aki hisz, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek. Mert Isten igazsága nyilvánul meg benne, amely a hitből hitre vezet, amint írva van: „Az igaz a hitből él.” Isten haragja megnyilvánul az égből azoknak az embereknek minden gonoszsága és igazságtalansága fölött, akik igazságtalansággal elfojtják az isteni igazságot. Amit ugyanis tudni lehet Istenről, azt világosan ismerik, mert Isten kinyilvánította nekik. Hiszen azt, ami láthatatlan benne: örök erejét, valamint istenségét tapasztalni lehet a világ teremtése óta, mert az értelem a teremtmények révén felismeri. Éppen ezért nincs mentség számukra, mivel ők, bár megismerték Istent, nem dicsőítették őt mint Istent, és nem adtak hálát neki, hanem üressé váltak gondolataikban, és sötétség borult oktalan szívükre. Bölcseknek mondogatták magukat, és esztelenek lettek, fölcserélték a halhatatlan Isten dicsőségét halandó embereknek, sőt madaraknak, négylábúaknak és csúszómászóknak a képmásával. Ezért Isten átadta őket szívük vágya szerint a tisztátalanságnak, hogy maguk becstelenítsék meg testüket, mint olyanok, akik felcserélték Isten igazságát a hazugsággal, és inkább tisztelték és szolgálták a teremtményt, mint a Teremtőt, aki áldott mindörökké. Ámen.
Lk 11,37-41
Miközben beszélt, egy farizeus megkérte, hogy ebédeljen nála. Ő bement hozzá, és asztalhoz ült. A farizeus pedig megütközött magában, amikor látta, hogy evés előtt nem mosott kezet. Ekkor az Úr azt mondta neki: „Ti farizeusok ugye megtisztítjátok a pohár és tányér külsejét? A bensőtök azonban tele van rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Aki a külsőt alkotta, nem az alkotta azt is, ami benne van? Ami bennetek van, abból adjatok alamizsnát, és akkor minden tiszta lesz számotokra.”

A külső és belső tisztaság szembeállítása a mai Evangéliumban nem a természetes piszoktól, illetve a lelki szennytől való megtisztulás ellentéte, hiszen a farizeusok által oly aprólékosan betartott tisztasági előírások rituális jellegűek voltak. Nem egészségi okokból mosták meg kezüket és tartották tisztán az edények külsejét, hanem mert nem akartak tisztátalanná válni azáltal, hogy tiltott dolgot érintettek, vagy hogy egy tisztátlan ember keze nyoma edényeiken maradt. Jézus nyíltan nem ítéli el ezt a mózesi törvényből eredő szokást, de már azzal is felhívja a figyelmet elégtelen voltára, hogy ő maga elhanyagolja az étkezés előtti rituális kézmosást. Amikor pedig ezzel megütközést vált ki vendéglátójából, nyíltan meg is mondja, mi a kifogása ezzel a farizeusi gyakorlattal szemben: az, hogy érintetlenül hagyja a szívet.
Ahogy a farizeus és a vámos imájáról mondott példabeszédből is kiderül, a törvény aprólékos betartása nem ad megigazulást, ráadásul veszélye, hogy a tisztaság tudatához vezet, olyan fensőbbrendűségi érzéshez, amely a valódi megtisztulás legfőbb akadálya. Igazi megtisztulás csak belülről fakadhat, s nem a többi embertől való elkülönüléssel, hanem éppen a szívbéli feléjük fordulás, az irgalmasság cselekedetei által. Az alamizsnálkodás egymaga ugyan nem tesz szentté, de aki kitart az érdek nélküli szeretetben, aki viszonzás várása nélkül szétosztja javait, idejét, energiáját a rászorulók közt, az alkalmassá válik arra, hogy Isten kegyelme megragadja, és elvezesse őt a szív tisztaságára.
Urunk Jézus, óvj meg a hamis tisztaságtudattól, s attól, hogy nyíltan vagy titokban ítélkezzünk mások felett. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ítélkezés és okoskodás helyett észrevegyük, amikor valakivel észrevétlenül jót tehetünk, és az irgalmasság cselekedetei által ne csupán erkölcsösebbé, szociálisan érzékenyebbé váljunk, hanem belülről formálódjunk át a Te szíved szerinti emberekké.

Évközi 28. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Róm 1,1-7
Pál, Jézus Krisztus szolgája, meghívott apostol, akit Isten kiválasztott evangéliuma számára – amelyet Isten előre megígért a szent iratokban prófétái által Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról, aki testileg Dávid nemzetségéből született, de akit a szentség Lelke szerint, a halálból való föltámadás által Isten hatalmas Fiául rendelt; s aki által kegyelmet és apostoli megbízást kaptunk minden néphez, hogy engedelmeskedjenek a hit által az ő nevének dicsőségére – ezek közé tartoztok ti is, Jézus Krisztus meghívottjai –, Isten összes szeretteinek, akik Rómában vannak, a meghívott szenteknek. Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól!
Lk 11,29-32
Amikor a tömeg összesereglett, így kezdett beszélni: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás jel volt a niniveiek számára, az Emberfia is az lesz ennek a nemzedéknek. Dél királynője felkel majd az ítéleten e nemzedék embereivel, és elítéli őket, mert ő eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt Salamonnál. A ninivei férfiak felállnak majd az ítéleten e nemzedékkel, és elítélik, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; és íme, nagyobb van itt Jónásnál.

A mai Szentleckében a Római levél kezdő sorait olvassuk. Első hallásra semmi különös nincs benne, csupán a szokásos bemutatkozás és köszöntés, ám a feladó és a címzett meghatározása a mi számunkra is igen lényeges üzenetet hordoz. A bemutatkozásban az Apostol Jézus Krisztus (rab)szolgájának nevezi magát. Az eredetileg a legalantasabb állapotot kifejező szó ebben a szókapcsolatban olyan fényt nyer, amely mellett a hatalmasok és kiváltságosok, de még a császár címe és rangja is elhalványul. A levél címzettjeit pedig Isten szeretteinek és meghívott szentjeinek nevezi, ami két dolog miatt is fontos. Az egyik, hogy nem az az elsődleges, hogy ők szeretik Istent, hanem hogy Isten szereti őket. Ez végtelenül több, hiszen krisztusi létmódunk abban áll, hogy megismertük, elfogadtuk, és nap nap után be is fogadjuk Isten szeretetét. A másik, hogy nem elég jó katolikusnak lennünk, hanem szentté kell válnunk. Ehhez képest mellékes, hogy hol, milyen életállapotban vagyunk, mi a munkánk és mások hogyan értékelnek minket. Fel kell szabadulnunk mindettől, és a szentségre meghívott ember életét kell élnünk.
Elmondhatjuk-e mi is magunkról, hogy Jézus Krisztus szolgái vagyunk? Állapotbeli kötelességeink végzése, beszédünk, gondolataink és vágyaink erről tanúskodnak-e? Vagy időnként fellázadunk Krisztus uralma ellen, s megtagadjuk Urunkat, méltatlanná válva bizalmára, és kiérdemelve a világ megvetését?
Urunk Jézus, aki nagyobb vagy Salamonnál és nagyobb Jónásnál, hálát adunk Neked, hogy Hozzád tartozhatunk s hogy a Te szolgáid lehetünk. Köszönjük, hogy nem jól fizető állást, magas pozíciót, de még csak nem is egy értékes és szép vallást kínálsz nekünk, hanem arra hívsz, hogy napról napra egyre jobban Veled egyesült életet éljünk. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy egész egzisztenciánkkal igent mondjunk a szentségre szóló meghívottságunkra, s így alkalmassá váljunk arra is, hogy meghívott apostolokként küldetést bízzál ránk testvéreink között.

Évközi 28. vasárnap

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 25,6-10a
Készít majd a Seregek Ura minden népnek ezen a hegyen zsíros lakomát, lakomát színborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult színborokból. Ezen a hegyen leveszi a leplet, a leplet, amely minden népre ráborult, és a takarót, amely minden nemzetre ráterült. Az Úr Isten eltávolítja örökre a halált, és letörli a könnyet minden arcról, népe gyalázatát elveszi az egész földről. (…)
Fil 4,12-14
Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is; mindenütt mindent megszoktam: tudok jóllakni is, éhezni is, bővelkedni és nélkülözni is. Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad. Mégis jól tettétek, hogy társaim lettetek nyomorúságomban.
Mt 22,1-14
Ezután Jézus újra beszélni kezdett, és ismét példabeszédekben szólt hozzájuk: ,,Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják el a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak eljönni. Ekkor más szolgákat küldött ezekkel a szavakkal: ,,Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat levágtam, minden készen van. Jöjjetek a menyegzőre. De azok nem törődtek vele. Elmentek, egyik a földjére, a másik az üzlete után, a többiek pedig megragadták a szolgáit, gyalázatokkal illették és megölték. (…) Amikor a király bement, hogy megnézze az asztalnál ülőket, észrevett ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Azt mondta neki: ,,Barátom, hogyan jöttél be ide menyegzős ruha nélkül?” Az nem szólt semmit. Erre a király azt mondta a felszolgálóknak: ,,Kötözzétek meg kezét-lábát és dobjátok ki őt a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás! Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”

Miért van az, hogy az ember, aki szíve mélyén vágyakozik az igazi és örök ünnepre, nem megy el arra a lakomára, amelyet a király rendez a fiának, vagyis az Atyaisten az ő megtestesült Fiának, Jézus Krisztusnak a Szentlélekben? Mi készteti arra a meghívottakat, hogy erőszakos módon nekiessenek a meghívást közvetítő szolgáknak, és hogyan lehetséges az, hogy menyegzős ruha nélkül állít be valaki a lakomára?
A bűnbeesett Ádám fiainak tragikus egyensúlyvesztése és aránytévesztése ez, melynek folytán kétségbeesetten védekezünk életünk igazi, Isten által elképzelt beteljesedése ellen. Ennek egyik formája, hogy saját magunk próbálunk meg ünnepet rendezni nélküle, a másik pedig, hogy ugyan elfogadjuk tőle a menyegzőre szóló meghívást, de csak tessék-lássék teszünk eleget neki, anélkül, hogy komolyan készülnénk rá. Figyeljük meg, hogyan termeli ki magából az Isten nélküli civilizáció az ellenünnepet, az Isten készítette lakoma tragikus karikatúráját, a mindent profanizáló, csiklandozó gyönyörökre éhes és öntudatvesztésig hajtott, vad orgiát. A reményét vesztett emberiség kétségbeesett és kegyetlenül unalmas dáridója ez. A robotolás, az üzlet, a mindennapi hajtás a pénzért efelé tart és ezt készíti elő: az orvul növekvő, mindennek a hiábavalóságát feltáró egzisztenciális unatkozás szünnapjait, amikor az emberi mivoltunkból kivetkőzött „ünneplők” leisszák magukat és egymásnak esnek, hogy fékevesztett dorbézolásuk után émelygős másnaposságra és rémisztő ürességre ébredjenek. Mennyire más az igazi ünnep, melyet tiszta öröm és „a Lélek józan mámora” hat át, melynek másnapja üde tavaszi reggel friss levegővel, madárdallal és kék éggel, jó szellemi-lelki közérzettel és hatalmas tetterővel!
Urunk Jézus, Te vagy minden ünneplésünk végső oka és célja, akiért, aki által és akiben az Atya megteremtette a világmindenséget s benne minket, a Te képedre és hasonlóságodra. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy akár eszünk, akár iszunk, azt mindig Irántad való hálaadással tegyük, s örömmel készüljünk az örök Ünnepre, a minden vágyunkat betöltő, menyegzős lakomádra.

Évközi 27. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Joel 4,12-21
Keljenek fel, jöjjenek fel a nemzetek Jozafát völgyébe, mert ott ülök ítéletet körös-körül minden nemzet felett. Eresszétek neki a sarlót, mert megérett a vetés; jöjjetek, jöjjetek taposni, mert tele van a sajtó, túláradnak a sajtók, mivel megsokasodott az ő gonoszságuk. Népek népek után jelennek meg a Döntés völgyében, mert közel van az Úr napja a Döntés völgyében! Nap és hold elsötétednek, és a csillagok visszatartják fényüket. És bömböl az Úr Sionról, és hallatja szavát Jeruzsálemből; és megrendül az ég és a föld, de népének menedék az Úr, és Izrael fiainak erősség. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki szent hegyemen, a Sionon lakom; és Jeruzsálem szent lesz, és idegenek nem vonulnak át többé rajta. És azon a napon a hegyek édes musttól csepegnek, s a halmokon tej folyik. Júda minden patakjában víz ömlik, forrás fakad az Úr házából, és megöntözi a Tövisek völgyét. Egyiptom pusztasággá lesz, és Edom kietlen sivataggá, mert gonoszságot cselekedtek Júda fiai ellen, és ártatlan vért ontottak földjükön. De lakott lesz majd Júda mindörökké, és Jeruzsálem nemzedékről-nemzedékre. Megbosszulom vérüket, nem hagyom büntetés nélkül. És az Úr majd a Sionon lakik.
Lk 11,27-28
Történt pedig, hogy amikor ezeket mondta, a tömegből felkiáltott egy asszony: „Boldog a méh, amely hordozott, és az emlők, amelyeket szoptál!” Erre ő azt mondta: „De még boldogabbak azok, akik Isten szavát hallgatják, és megtartják azt!”

Jézus nem utasítja el a tömegből felkiáltó asszony dicséretét, de magasabb szintre emeli, és tágasabb horizontot ad neki: a testi összetartozás helyett a lelki kapcsolatot hangsúlyozza, s a felkiáltást felhívássá formálja át. Hiszen mindnyájan arra vagyunk hivatva, hogy az evangélium szavain keresztül szívünkbe fogadjuk és hordozzuk Krisztust. Új élet kezdete ez bennünk, mely egyre növekszik és mind nagyobb teret kíván, s úgy programoz át belülről, ahogy a fejlődő magzat az édesanya szervezetét. Továbbá az a hivatásunk, hogy – amint Szent Ferenc atyánk tanítja – „szent cselekvéssel, melynek példaként kell mások előtt világoskodnia, világra szüljük őt”. A világnak Krisztusra van szüksége, s nekünk kell vele újra megajándékoznunk a reményvesztett emberiséget. Nem zárhatjuk be magunkba, hanem a kellő időben engednünk kell napvilágra jönni, mint az újszülöttet – még ha ez bizony fájdalommal jár is. S amint az asszony sem csupán a szülés által válik igazi anyává, hanem azzal, hogy táplálja gyermekét és gondoskodik róla, nekünk sem szabad megelégednünk pusztán a Krisztusról tanúskodó szavakkal és jócselekedetekkel, hanem szívvel-lélekkel át is kell adnunk magunkat neki.
Íme, milyen csodálatos titok az anyaság! Legfeljebb a papi hivatás fogható hozzá (s a kettő közt több a rokonság, mint talán gondolnánk). És mint ahogy mindnyájan részesülünk Krisztus egyetemes papságában, az anyaságra is valamennyien meghívást kaptunk. Szent Pál átérezte, mivel jár ez, amikor így írt: „... fiacskáim, akiket fájdalommal szülök újra, míg Krisztus kialakul bennetek.”
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy a mai Evangéliumon keresztül felragyogtatod nekünk keresztény életünk anyai dimenzióját. Köszönjük Neked Szűz Máriát, a testi-lelki anyaság tökéletes mintáját, aki boldog, mert Téged, az Isten egyszülött Fiát méhében hordozhatott és tejével táplálhatott, és még boldogabb, mert a Rólad és Tőled hallott igéket szívében forgatta és életre váltotta. Az ő példájára és anyai közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy mi is mind jobban befogadjunk életünkbe Téged, engedve, hogy minden emberi elgondolást Isten tervei szerint átprogramozó jelenléted belülről átalakítson és hűséges tanítványoddá tegyen minket.

Évközi 27. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Joel 1,13-15; 2,1-2
(...) Bizony közel van az Úr napja, és mint pusztulás jön a Hatalmastól! Fújjátok meg a harsonát Sionban, fújjatok riadót szent hegyemen, rendüljön meg az ország minden lakója, mert jön az Úr napja; mert közel van! Jön a sötétség és a homály napja, a felhő és a vihar napja, mint a hegyekre boruló szürkület, jön egy nagyszámú és erős nép. Nem volt hozzá hasonló ősidőktől fogva, s utána sem lesz többé nemzedékek nemzedékén át!
Lk 11,15-26
De közülük néhányan így szóltak: „Az ördögök fejedelme, Belzebub által űzi ki az ördögöket.” Mások pedig égi jelet kértek tőle, hogy kísértsék. Ő azonban látta gondolataikat, és ezt mondta nekik: „Minden ország, amely önmagával meghasonlott, elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott önmagával, hogyan állhat fenn az ő országa? Azt mondjátok, hogy én Belzebub által űzöm ki az ördögöket. De ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Ők lesznek tehát a ti bíráitok. De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős fegyverrel őrzi a házát, biztonságban van a vagyona. De ha nála erősebb jön, legyőzi őt, elveszi összes fegyverzetét, amelyben bízott, és elosztja zsákmányát. Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór. Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és nyugalmat keres; mivel azonban nem talál, így szól: „Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem”. Amikor megérkezik, kisöpörve találja azt és fölékesítve. Akkor elmegy, magához vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat, bemennek, és ott laknak. Annak az embernek az állapota pedig rosszabb lesz, mint volt.”

Joel próféta a Krisztus előtti 4. században ugyanazt látja, amit napjainkban is tapasztalhatunk: vallási ernyedtséget és hazugságtól, visszaélésektől fertőzött közéletet. A próféta azért láthatja meg a jövőt, mert a mélybe néz: az emberi élet feneketlen kútjába tekint bele, s a jelen napjai, romboló tendenciái mögött megpillantja az ítélet sötét felhőit, melyek majd csak a távoli jövőben lesznek mindenki számára nyilvánvalók. Mert mindaz, ami Isten akaratából valaha bekövetkezik, csírájában már most is jelen van, s ennek józan felismerésére mindnyájan képességet kaptunk, hiszen mindnyájan Isten képére és hasonlatosságára teremtettünk.
A próféta ezért hatalmas, Istentől kapott erővel a végítélet ténye elé állítja a népet. Hiszen ha nem lenne végső megméretés és igazságszolgáltatás, akkor minden viszonylagossá válna, s a jelen elvesztené irányát. Ha nem lenne végső ítélet a jó és a rossz felett, elszabadulhatnának a legvadabb ösztönök és a legkáromlóbb istentelenség. De hogy az ember számára létezik a jó és a rossz kategóriája, méghozzá nemcsak az egyén saját érdekeinek szintjén, hanem egyetemes érvénnyel, azt bizonyítja, hogy a végítélet jelenvaló realitás. Ezért csak ezzel a látásmóddal és a hozzá illő magatartással lehetséges megújítani a vallási és társadalmi életet.
Urunk, Jézus Krisztus, kérünk, hogy jelenlétedben, mely elítéli a bűnt, és békességgel jutalmazza a jót, rádöbbenjünk, hogy az abszolút jövő, a világ utolsó napja szívünk legmélyén már jelen van. Segíts kegyelmeddel, hogy nap mint nap őszinte lelkiismeret-vizsgálatot tartva álljunk színed elé, s mindennapjainkat a Te megfellebbezhetetlen jóságod erőterébe helyezzük.

Évközi 27. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Mal 3,13-20a
(...) Azt mondjátok: ,,Hiábavaló dolgot tesz az, aki Istennek szolgál! Mi hasznunk van abból, hogy megtartottuk törvényeit, és hogy szomorúan jártunk a Seregek Ura előtt? Ezért hát boldogoknak mondjuk a kevélyeket, mert ők gyarapodtak, bár gonoszságot cselekedtek; és nem lett bántódásuk, bár kísértették Istent.” Így beszéltek egymás között azok, akik az Urat félik. Az Úr pedig felfigyelt és meghallotta, és előtte emlékkönyvbe írták azokat, akik félik az Urat és nevére gondolnak. Ezek, – mondja a Seregek Ura, – az én tulajdonommá lesznek azon a napon, amelyen majd cselekvéshez látok, és én megsajnálom majd őket, mint ahogy az ember megsajnálja a fiát, aki neki szolgál. És akkor majd ismét látjátok, mi a különbség az igaz és a gonosz között, az Istennek szolgáló és a neki nem szolgáló között. (...)
Lk 11,5-13
Ha közületek valamelyiknek barátja van, és az odamegy hozzá éjfélkor, s azt mondja neki: ,,Barátom! Adj nekem kölcsön három kenyeret, mert egy barátom érkezett az útról hozzánk, és nincs mit adnom neki”; a másik viszont belülről ezt feleli: ,,Ne zavarj, az ajtó már be van zárva, gyermekeim is ágyban vannak velem együtt, nem kelhetek föl, hogy adjak neked!” Mondom nektek: ha nem is kelne föl, hogy adjon neki azért, mert a barátja, mégis, alkalmatlankodása miatt fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Ezért mondom nektek: Kérjetek, és adni fognak nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. Melyik az az apa közületek, aki, ha a fia halat kér, hal helyett kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!

Ha kérünk valamit Istentől, azt egészen biztos, hogy meghallgatja, azonban egyáltalán nem biztos, hogy akkor és úgy teljesíti, ahogy mi szeretnénk. Amikor úgy tűnik, nem hallgatott meg, lehet, hogy csak próbára akar tenni, elég állhatatosak vagyunk e, lehet, hogy nagyobb szeretetre akar vezetni, vagy éppenséggel le akar leplezni önmagunk előtt, ráébresztve, hogy nem megfelelő lelkülettel imádkoztunk. Egyszer úgy nevel, hogy a legapróbb részletekig teljesíti kérésünket, hogy aztán kiábránduljunk belőle, és magasabbra emeljük tekintetünket, máskor viszont keserűséget ad, amikor édességre vágyunk, lelki szárazságra vezet, amikor vigasztalást keresnénk, s megpróbáltatást küld, amikor nyugalomért esedezünk. Olykor megkísérthet minket, hogy Isten nem hallgatott meg, miközben mások „gyarapodtak, bár gonoszságot cselekedtek; és nem lett bántódásuk, bár kísértették Istent”, de éppen ez a bizalom a feltétel nélküli önátadás próbája. Ő előbb halált ad, mert nem a halál helyett, hanem éppen a halál által tud több életet ajándékozni.
Érdemes ezért időről időre megvizsgálni, valóban Istennek tetsző és üdvös dolog e, amit kérünk. Biztos, hogy mi is abban a helyzetben vagyunk, mint a mai példabeszédben szereplő ember, akit nem saját gondatlansága vagy telhetetlensége vitt rá arra, hogy éjnek évadján alkalmatlankodjék barátjánál, hanem a valódi szükség; vagy mint az a szegény, minden támasz nélkül maradt özvegyasszony, aki igazságos ítéletért ostromolta a bírót? S vajon készek vagyunk-e őszintén kérni azt, amit Isten maga akar adni nekünk: az értelmünket felülmúló gondolataiba és szándékaiba való beavatást a Szentlélek által?
Urunk Jézus, taníts meg minket helyesen imádkozni, hogy ne követelőzve, hanem alázatos könyörgéssel terjesszük Eléd kérésünket. Tisztítsd meg, kérünk, az imádságunkban kifejeződő vágyainkat a titkos önzés szennyétől, és segíts kegyelmeddel, hogy ha kérésünk nem nyerne meghallgattatást, akkor is kitartsunk az imádságban, mindenekelőtt a Szentlelket kérve, aki szavakba nem foglalható sóhajtozásokkal jár közben értünk az Atyánál.

Évközi 27. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jón 4,1-11
(...) Jónás aztán kiment a városból, és a várostól keletre letelepedett, és ott hajlékot készített magának, és leült alatta az árnyékban, hogy lássa, mi történik a várossal. Erre az Úr Isten repkényt növesztett, és az Jónás feje fölé kúszott, hogy beárnyékolja fejét és megvédelmezze, mert elbágyadt. Jónás nagyon megörvendett a repkénynek. Másnap hajnalhasadtával az Úr egy férget rendelt oda, és az megszúrta a repkényt, úgyhogy az elszáradt. Mikor aztán felkelt a nap, az Úr forró, égető szelet rendelt oda, a nap pedig rátűzött Jónás fejére. Olyan rosszul lett, hogy a halált kívánta magának, mondván: „Jobb nekem meghalnom, mint élnem!” Mondta ekkor az Úr Jónásnak: „Azt hiszed-e, hogy jogos a haragod a repkény miatt?” Mondta: „Jogos a haragom mindhalálig!” Mondta ekkor az Úr: „Te bánkódsz a repkény miatt, pedig nem dolgoztál érte, nem nevelted; egy éjszaka támadt s egy éjszaka elpusztult; és én ne irgalmazzak Ninivének, a nagy városnak, amelyben több mint százhúszezer ember van, aki nem tud különbséget tenni jobb és balkeze között, és számos állat?”
Lk 11,1-4
Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott, és amint befejezte, tanítványai közül az egyik azt mondta neki: „Uram! Taníts meg minket imádkozni, ahogy János is megtanította tanítványait.” Erre azt válaszolta nekik: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponta, és bocsásd meg a bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek, és ne vígy minket kísértésbe.”

A Miatyánk, a mi Urunk Jézus imádsága éppen az ellenkezője annak, mint amit a sértődött és elkeseredett Jónás próféta kér Istentől: „Uram, kérlek, vedd el az életemet tőlem, mert jobb nekem meghalnom, mint élnem.” A Miatyánkban nem az ember van a középpontban, hanem az Atya dicsősége. Jézus a Getszemáni kertben, szenvedésének éjszakáján is ezért imádkozik, amikor a Miatyánk hét kérését ebben az egyetlen mondatban foglalja össze: „De ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied!” Jézus éppenséggel nem akar meghalni, de nem azt nézi, ami neki jobb, hanem azt keresi, hogy Isten mit kíván tőle. Nem a saját bukásán kesereg, hanem az Atya dicsőségét akarja kinyilatkoztatni még szenvedésén és halálán keresztül is.
Amikor tehát az Úr Jézus imádkozni tanít bennünket, akkor nem pusztán egy új imaszöveget ad át nekünk, hanem saját életébe avat be bennünket, példát adva arra, hogyan kell igaz emberként, Isten gyermekeként élnünk. Hiszen a Miatyánk az Úr Jézus életéből szövődik egybe, élettörténetének eseményei – különösen is passiója – a Miatyánk kéréseinek erőterében nyernek értelmet. Nem véletlenül írja Simone Weil, hogy aki életében akár csak egyetlenegyszer is teljes figyelemmel és odaadással imádkozza a Miatyánkot, annak érzékelhetően megváltozik az élete.
Urunk, Jézus Krisztus, Te azért jöttél el közénk, azért haltál meg, és azért támadtál fel, hogy kiáraszd nekünk a Szentlelket, s így valóságosan Isten fiaivá, a Te testvéreiddé lévén mi is mondhassuk a mindenható Istennek, amit Te: „Abba, Atyánk!” Add, kérünk, kegyelmedet, hogy a Miatyánkot nap mint nap elimádkozva egyre mélyebben átéljük istengyermekségünk titkát, s egyre nagyobb teret engedjünk életünkben Istennek, az Atyának, hogy bennünk és általunk is kinyilatkoztathassa nevének szentségét, és összegyűjtse népét az ő országába.

Évközi 27. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jón 3,1-10
Ekkor ismét szólt az Úr Jónáshoz, s ezt nondta: „Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott a szózatot, amelyet majd mondok neked.” Felkelt erre Jónás és elment Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive háromnapi járóföldre terjedő nagy városa volt Istennek. Alighogy bement Jónás a városba, egynapi járásnyira, nagy hangon hirdette: „Még negyven nap, és Ninive elpusztul!” Ninive lakói hittek Istenben és böjtöt hirdettek, és nagyjaik, kicsinyeik egyaránt szőrruhát öltöttek. És amikor a beszéd Ninive királyához eljutott, ő felkelt trónjáról, letette palástját, szőrruhába öltözött és hamuba ült. És közhírré tétette és megparancsolta Ninivében: „A királynak és főembereinek rendeletére! Se ember, se állat, se marha, se juh ne egyék és ne legeljen, és vizet se igyék! Öltsön szőrruhát ember és állat, és kiáltson nagy szóval az Úrhoz, és térjen meg mindenki gonosz útjáról és az istentelenségből, ami kezéhez tapad. Ki tudja, hátha visszafordul és megbocsát az Úr, és lelohad haragjának tüze, és nem veszünk el?” Mikor látta Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjukról, megbánta Isten a rosszat, amelyről azt mondta, hogy rájuk hozza, és nem hozta rájuk.
Lk 10,38-42
Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: „Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!” Az Úr ezt válaszolta neki: „Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.

Hiba lenne Márta és Mária példájából kiindulva szembeállítani egymással a tevékeny és a szemlélődő életformát, esetleg a szemlélődést a tevékeny szeretet fölé helyezni. Jézus ugyanis nem azt mondja Mártának, hogy hagyja abba a munkát, ne főzzön ebédet, hanyagolja el a háztartást, hanem arra hívja fel a figyelmét, hogy nem szabad szem elől téveszteni az egy szükségeset, amelynek minden más tevékenységet alá kell rendelni. Szívünknek az egyetlen szükségesre kell figyelnie, és csak amiatt szabad nyugtalankodnia, ami ezt veszélyezteti. Ahogy másutt mondja: „Keressétek elsősorban Isten országát és annak igazságát, s a többi mind hozzáadatik nektek.”
Az asztal szolgálata az ősegyházban is fontos feladat volt, de már ott is ügyeltek arra, hogy közben el ne hanyagolják Isten igéjét. Szent Lukács másik könyvében, az Apostolok cselekedeteiben beszámol a diakónusok kiválasztásáról, akiknek elsőrendű feladatuk volt, hogy az eucharisztiával egybekötött étkezéseknél szolgáljanak, míg az apostolok egészen Isten igéjének és az imádságnak szentelték magukat. Ám az Isten igéjére figyelés sem jelenthet tétlenséget. Éppen ellenkezőleg: az Úr igéje a szeretet cselekedeteire szólít fel és a hétköznapokba küld. S amint az Isten- és emberszeretet nem választható el egymástól, úgy az elmélkedés, imádság, szemlélődés és a tevékenység, szolgálat is összetartozik. Édestestvérek, mint Márta és Mária, akiket arra hívott az Úr, hogy mindketten rá figyeljenek és neki szolgáljanak.
Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy az egyetlen szükségestől, Isten országától, mely Benned, most éppen szent igéd által nyilvánul meg számunkra, senki és semmi el ne vonhassa a figyelmünket. Segíts, hogy akár imádkozunk, akár dolgozunk, akár pedig pihenünk, mindig élő közösségben legyünk Veled, aki imádságunkat, munkánkat és pihenésünket egyaránt megszenteled.

Évközi 27. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jón 1,1 – 2,1.11
(...) Igen megrémültek erre azok az emberek, és azt mondták neki: „Miért cselekedted ezt?” Megtudták ugyanis a férfiak, hogy az Úr színe elől menekült, mivel elmondta nekik. Majd azt mondták neki: „Mit csináljunk veled, hogy megszűnjék a tenger háborgása ellenünk?” A tenger ugyanis egyre jobban háborgott. Erre ő azt mondta nekik: „Fogjatok meg engem és dobjatok a tengerbe, és megszűnik a tenger háborgása ellenetek, mert tudom, hogy miattam jött rátok ez a nagy vihar.” (...) Azzal megfogták Jónást és a tengerbe dobták, és megszűnt a tenger háborgása. Erre azok az emberek nagy félelemmel teltek el az Úr iránt, és áldozatokat mutattak be az Úrnak, és fogadalmakat tettek. Erre az Úr egy nagy halat rendelt oda, hogy elnyelje Jónást; és Jónás a hal gyomrában volt három nap és három éjjel. Ekkor az Úr parancsára a hal kihányta Jónást a szárazra.
Lk 10,25-37
(...) „Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. Egy szamariainak is arra vitt az útja. Odament, és amikor meglátta, megkönyörült rajta. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: »Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.« Mit gondolsz, e három közül melyik volt felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” Az így felelt: „Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus erre azt mondta neki: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”

Mi is tudjuk, mit kíván tőlünk az Úr, mint Jónás, és szeretnénk elnyerni az örök életet, mint az evangéliumbeli írástudó, de közben nagyon is félünk kockára tenni ezt a földi életet, ezért sokszor épp az ellenkező irányba indulunk, mint kellene, vagy igazolni próbáljuk magunkat, hátha elkerülhetjük a népszerűtlen feladatot, a közönséges emberek közé vegyülést, a nevetségessé válást. Az Úr Jézus szavai azonban itt és másutt is nyilvánvalóvá teszik, hogy mindaddig hiábavaló az Isten parancsainak ismerete és a róla szóló elméleti tudás, amíg azt, amit általunk akar végbe venni az Úr, meg nem tesszük, s amíg elmegyünk testvéreink mellett, akik a mi konkrét, gyakorlati segítségünkre szorulnak.
Szent Ferenc atyánk halálának közeledtét érezve végrendeletet írt. Lelki-szellemi örökségének összefoglalását azzal kezdi, hogy felidézi azt az eseményt, mely fordulópontot jelentett életében: „Az Úr következő módon mutatta meg nekem, Ferenc testvérnek, hogyan kezdjem el a bűnbánattartást: míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása. És maga az Úr vezérelt közéjük, és én irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor eltávoztam tőlük, az, ami előbb keserű volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére.” Senki sem kerülheti el ezt a keserűséget, amely az önző, bűnös én végét jelenti, s amely után az új élet édessége következik, de jaj annak, aki élete végéig halogatja az önmagának való meghalást, mert végül neki is csak meg kell ízlelnie a halált, csakhogy ez a keserűség nem válik édességgé, mert az már az örök halál keserűsége lesz.
Urunk Jézus, ne engedd, kérünk, hogy a felismert igazság ellen tusakodjunk, hogy elmulasszuk megtenni, amit kívánsz tőlünk, kockára téve üdvösségünket. Segíts, hogy nap mint nap készek legyünk feladni saját magunkhoz való jogunkat, és az önmegvalósítás helyett Isten akaratát megvalósítani, hogy így a keserűség után a Neked átadott élet édességét is megtapasztalhassuk. Add meg kegyelmesen, hogy idejekorán átmenve a halálon lélekben újjászülessünk, s testi halálunk örömteli átmenet, tranzitus legyen a boldog örökkévalóságba.

Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Sir 24,23-31
Jó illatot árasztok, mint a szőlőtő, és virágomból pompás, dús gyümölcs terem. Anyja vagyok a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, megismerésnek és a szent reménynek. Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és az erény minden reménye. Jöjjetek hozzám mind, akik kívántok engem, és teljetek el gyümölcseimmel, mert lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom jobb a lépes méznél! Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben. Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak, aki rám hallgat, meg nem szégyenül, s akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe. Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.”
Gal 4,4-7
De amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett, hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, és elnyerjük a fogadott fiúságot. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki azt kiáltja: „Abba, Atya!” Tehát többé nem vagy már szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, akkor örökös is az Isten által.
Lk 1,26-28
Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.”

A megtestesülés jelenti az idők teljességét, vagyis azt a tényt, hogy minden, amit az emberiség gondolt, érzett, elhatározott és tett Krisztus után, azt megjelölte a megtestesülés rettenetes ítélete és felfoghatatlan irgalma. Nem kell feltétlenül minden embernek tudnia arról, hogy kicsoda Krisztus, ahhoz, hogy mégis Krisztus ítélete és irgalma alá kerüljön, mert „ő az igazi világosság, aki megvilágosít minden embert” a lelkiismerete mélyén. Azonban, akik benne hisznek, biztos és végső tudáshoz jutnak.
Amit mi, hívők tudunk a végső kinyilatkoztatásból, az egyértelművé teszi a lelkiismeret néha homályos vagy bizonytalan ítéletét. Egy ország alapítása mindig is kísérlet volt arra, hogy Isten országát megalapítsák a földön: legtöbbször téves istenismeretre alapult, néha kifejezetten Isten ellen; máskor az igaz Isten ismeretében ugyan, de Isten országa természetének félreismerésével. Szent István nem Isten-országot akart alapítani, hanem földi országot, amelyet rábízott Isten szent Anyjára, akire a haldokló Istenember Jánost bízta rá. Szent István az ő földi országát, tehát minden alattvalóját Mária oltalmába ajánlotta, annak az Asszonynak az oltalmába, akitől Isten Fia született. Ő pedig a kegyelem rendjében törődik a rá bízottakkal, s nemcsak a Krisztus-hívőkkel.
Urunk Jézus, a Te szent akaratod szerint, és első királyunk végrendelete alapján Édesanyád a mi Anyánk is. Köszönjük Neked az ő anyai közbenjárását és hathatós pártfogását, melyet nemzetünknek annyiszor volt alkalma megtapasztalni az elmúlt ezer esztendő folyamán. Add, hogy ma is érezzük irántunk való megkülönböztetett szeretetét és oltalmát, s annyi baj és nehézség közepette élő reménységgel töltsön el bennünket, hogy hozzá tartozunk.

Évközi 26. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Bár 4,5-12.27-29
(...) Halljátok ti, Sion szomszédai: Nagy gyászt hozott rám Isten! Mert láttam népem számkivetését, fiaimét és leányaimét, melyet rájuk hozott az Örökkévaló. Mert felneveltem őket boldogan, de sírva és gyász közepette váltam meg tőlük. Senki se örvendjen rajtam, ki özvegységre jutottam és egyedül állok. Sokan elhagytak engem fiaim bűnei miatt, mert ők eltávoztak az Isten törvényétől; Legyetek bizalommal, fiaim, és kiáltsatok az Úrhoz, mert megemlékezik rólatok, ki elvitt titeket. Bizony, miként arra irányult figyelmetek, hogy eltévelyedjetek Istentől, éppúgy térjetek meg és tízszer jobban keressétek őt újra. Mert aki rátok hozta a bajokat, örök vidámságot is ad majd újra nektek, azzal, hogy megszabadít titeket.
Lk 10,17-24
Amikor a hetvenkettő visszatért, örömmel mondták: „Uram! Még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben!” Ő azt felelte nekik: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy zuhant le az égből. Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, s minden ellenséges hatalmon, és semmi sem fog ártani nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben.” Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így szólt: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyek előtt. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya; és azt sem, hogy ki az Atya, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Majd külön a tanítványaihoz fordulva ezt mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mert mondom nektek: sok próféta és király kívánta látni, amit ti láttok, és nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”

Az első missziós útról visszatérő apostolokban Jézus előre látja Egyházának sátánt legyőző erejét. Mintegy előre ünnepli az egész eljövendő egyháztörténelmet, amely egyetlen hatalmas exorcizmus az Atya dicsőségére. Nemcsak saját személyében törte meg a gonosz hatalmát, hanem az evangélium hirdetése által is, hiszen az igehirdetés sajátos értelemben vett ördögűzés, illetve győzelem a világ és a pokol hatalmai felett. Ez azt jelenti, hogy ha egy gyatra képességű, de hívő pap prédikál most, a harmadik évezredben, az ugyanaz, mintha Krisztus prédikálna, s ahol a keresztények szavukkal és életükkel megvallják a Krisztusba mint Isten Fiába vetett hitüket, és hirdetik az evangéliumot, ott biztosan vereséget szenved a gonosz, mert a szívbéli megtéréssel szemben teljesen tehetetlen.
Ez annak a bizalomnak is az alapja, amelyre prófétája által szólít fel bennünket az Úr a mai Olvasmányban. Isten tervében mindennek, még a gonosz erőinek is megvan a szerepe, és nincs az a csapás, az a bűneink által előidézett nyomorúságos helyzet, amelyből ne tudná a legjobbat kihozni. Nem úgy a történelem Ura ő, hogy lépten-nyomon közbeavatkozna az események menetébe, hanem hogy az emberi – jó és rossz – döntéseket, cselekedeteket mind-mind az üdvösség szolgálatába állítja. Így válik a világtörténelem üdvtörténetté, s a mai Evangélium azt is kinyilatkoztatja nekünk, hogy ennek az üdvtörténetnek nem a hatalmasok a főszereplői, hanem éppenséggel a kicsinyek, az egyszerűek, akik nem hiszik azt magukról, hogy történelemformáló tetteket visznek végbe, hanem egyszerűen belesimulnak Isten akaratába, s éppen ezáltal válnak a történelem valódi alakítóivá.
Urunk Jézus, hálát adunk neked szabadító művedért, s azokért a kisebb-nagyobb szabadításokért is, melyeket bennünk és általunk vittél végbe. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy a gonosz erőin győzedelmeskedő hatalmad megtapasztalása megerősítsen bennünket Hozzád való ragaszkodásunkban, és ízleltesd meg velünk annak tiszta örömét, hogy a nevünk fel van írva a mennyben.

Évközi 26. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Bár 1,15-22
Ezt mondjátok: Az Úré, a mi Istenünké az igazságosság, a miénk pedig arcunk megszégyenülése, miként azt ez a nap egész Júdán, Jeruzsálem lakóin, királyainkon, főembereinken, papjainkon, prófétáinkon és atyáinkon mutatja. Vétkeztünk az Úr, a mi Istenünk előtt, nem hittünk neki és nem bíztunk benne; nem engedelmeskedtünk neki, és nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek arra a szavára, hogy kövessük parancsait, amelyeket nekünk adott. Attól a naptól fogva, amelyen kivezette atyáinkat Egyiptom földjéről, mind a mai napig engedetlenek voltunk az Úr, a mi Istenünk iránt, és eltávoztunk és elfordultunk, hogy ne halljuk szavát. Utol is ért minket az a sok nyomorúság és átok, amelyet az Úr Mózesnek, szolgájának mondott, amikor kivezette atyáinkat Egyiptom földjéről, hogy tejjel-mézzel folyó országot adjon nekünk, – amint azt a mai nap mutatja. Nem hallgattunk az Úr, a mi Istenünk szavára azoknak a prófétáknak megannyi beszéde ellenére sem, akiket ő hozzánk küldött, hanem elmentünk valamennyien gonosz szívünk indulatát követve más isteneket szolgálni, és azt cselekedtük, ami gonosz az Úr, a mi Istenünk szeme előtt.
Lk 10,13-16
Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a bennetek végbement csodák, már régen zsákban és hamuban ülve tartottak volna bűnbánatot. De Tírusznak és Szidonnak könnyebb lesz a sorsa az ítéleten, mint nektek. És te, Kafarnaum! Ugye az égig emelkedtél? Az alvilágba süllyedsz! Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg; aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki engem küldött.”

Üdvös dolog lelki életünk fejlődése szempontjából, ha az Úr szemrehányásait hallgatjuk és meg is szívleljük. Nem mintha ő kedvét lelné az állandó szidalmazásban, de aki úgy hallgatja igéjét, hogy hagyja magát nyugtalanná tenni, megsebezni általa, annak lesz ereje elismerni gyarlóságát és szakítani bűneivel. Az ilyen embert Isten irgalmának megtapasztalása is arra a felismerésre vezeti, hogy Isten kegyelme nélkül elveszett volna. Szent Ágoston, Szent Ferenc atyánk, Lisieux-i Szent Teréz és sok más szent megnyilatkozásából kiviláglik, hogy mennyire tisztában voltak saját bűnösségük félelmetes örvényeivel és pusztító lehetőségeivel, melyektől a kegyelem megóvta őket. Amikor egy szent azt mondja magáról, hogy ő a világ legbűnösebb embere, ez nem holmi jámbor frázis és alázatoskodás a szájából, hanem éppenséggel a reális látás kifejeződése, ami csak még inkább megerősíti őt az Úrhoz való ragaszkodásban.
Mert bár tisztában van érdemtelenségével, ez nem elkeseríti, hanem még nagyobb hálaadásra indítja Isten iránt az ő irgalmas szeretetéért, s Krisztusban nem annyira az igazságosan elmarasztaló, jogosan jajt kiáltó Isten Fiát, hanem egyre inkább a velünk sorsközösséget vállaló, bűneinket magára vevő Bárányt látja, aki maga imádkozza elő a mi nevünkben, mihelyettünk a prófétától ma hallott bűnbánati imát.
Urunk, Jézus Krisztus, add meg kegyelmesen, hogy végtelenül gyöngéd, irgalomba burkolt korholásod szíven találjon minket. Segíts, hogy a hálátlanságunkkal, keményszívűségünkkel való szembesülés bűnbánatra indítson, s irgalmas szereteted megtapasztalása által képesek legyünk alázattal és szeretettel fogadni az embertársainktól érkező, néha fájdalmasan érintő bírálatot is.

Évközi 26. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Neh 8,1-4a.5-6.7b-12
Egybegyűlt az egész nép, mint egy ember, a Vízkapu előtti térségen, és felszólították Ezdrás írástudót, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr rendelt Izraelnek. Odahozta tehát Ezdrás pap a törvényt a hetedik hónap első napján a férfiak, a nők és mindazok gyülekezete elé, akik érteni tudtak belőle. Reggeltől délig felolvasott belőle nyilvánosan a férfiaknak s a nőknek és azoknak, akik érteni tudtak belőle a Vízkapu előtti téren. (...) Aztán így szólt Nehemiás, a kormányzó, és Ezdrás pap és írástudó, meg a leviták, akik tanítgatták őket: „Az Úrnak, a mi Istenünknek szentelt nap ez. Ne szomorkodjatok tehát és ne sírjatok!” Sírt ugyanis az egész nép, amikor hallotta a törvény szavát. (...)
Lk 10,1-12
Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról-házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: „Elközelgett hozzátok az Isten országa.” Ha pedig egy városba betértek, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk nektek, amely a ti városotokban lábainkra tapadt; tudjátok meg azonban, hogy elközelgett az Isten országa.” Mondom nektek: Szodomának könnyebb lesz a sorsa azon a napon, mint annak a városnak.

Jézus Krisztus nem egyéni akcióra küldi és hatalmazza fel a tanítványokat, hanem közös tanúságtételre. És nem is munkacsoportot hoz létre, hanem olyan tanítványi közösséget, melynek tagjai egymáshoz való viszonyukban is az Urukhoz való tartozást élik és jelenítik meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne közöttük bizonyos munkamegosztás. Ezdrás és Nehemiás ketten fogták össze a száműzetésből hazatérő népet, egyazon lelkülettel, de más-más tisztségben. Szent Pál sem egyedül járta missziós útjait, hanem előbb ő volt Barnabás kísérője, majd őt kísérte Szilás, Timóteus és mások. Szent Ferenc Jézus példájára maga is kettesével küldte prédikálni az első testvéreket, és azt is meghagyta nekik, hogyan viselkedjenek egymás közt az úton, nehogy magatartásukkal lejárassák az evangéliumot.
Ez a közösségi tanúságtétel külön életformát kíván. Nem elég a kollegiális viszony, a hatékony együttműködés, hanem a másik egzisztenciális mélységben történő felvállalása szükséges hozzá. Ez volt az Egyház megújulásának módja oly sokszor kétezer éves történelme során, s még inkább ez lehet az új évezred lelkipásztori modellje. A teherbírásuk végső határán lévő, öt-hat falut egymagukban ellátó magányos lelkipásztorok helyett a kis létszámú, akár két-három fős papi közösségek sokkal hatékonyabban tudnának megbirkózni az újraevangelizálás feladatával. Az evangélium szava már eljutott a tömegekhez, most a hiteles interpretációnak kell következnie oly módon, hogy akiket Jézus maga előtt küld, közösségi tanúságtételükkel megelevenítsék, életükkel bemutassák Isten országának jó hírét azoknak, akikhez küldettek.
Urunk Jézus, Te mondottad: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek, és egyetértésben kérnek valamit az én nevemben, ott vagyok köztük.” Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ennek az ígéretednek beteljesülését az evangélium hirdetése közben is megtapasztaljuk, hiszen nemcsak az imádságban, de a tanúságtétel során is közösségre hívsz bennünket önmagaddal és egymással. Ne engedd hát, hogy hamis kiválasztottságtudattól vezetve elkülönüljünk és elszigetelődjünk testvéreinktől, hanem segíts, hogy az Egyház élő és élatadó közösségében tanúskodjunk Rólad az emberek között, nem csupán az evangélium szavát hirdetve, hanem azt életté is váltva mindazok körében, akikhez küldesz minket.

Évközi 26. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Neh 2,1-8
Niszán havában történt, Artaxerxész királynak huszadik esztendejében, hogy egyszer éppen bor volt előtte, s én fogtam a bort és odanyújtottam a királynak. Közben bágyadtnak tűnhettem fel előtte, mert így szólt hozzám a király: „Miért olyan szomorú az arcod? Tudtommal nem vagy beteg. Ok nélkül azonban ez nincsen! Szívedet, nem tudom milyen, de valami bánat emésztheti.” Erre nagyon megijedtem, és azt mondtam a királynak: „Örökké élj, ó, király! Hogyne lenne szomorú az arcom, amikor a várost, atyáim sírhelyét lerombolták, kapuit pedig tűz emésztette meg.” Erre így szólt a király: „Mi volna a kívánságod?” Én ekkor a menny Istenéhez fohászkodtam és így szóltam a királyhoz: „Ha jónak látja a király és ha kegyben van előtted a te szolgád, küldj el engem Júdába, abba a városba, ahol atyáim sírja van, hogy újra felépíthessem azt.” (...) A király megadta, mivel Istenem jóságos keze volt rajtam.
Lk 9,57-62
Amint mentek az úton, valaki azt mondta neki: „Követlek téged, bárhová mész!” Jézus azt felelte neki: „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.” Egy másiknak ezt mondta: „Kövess engem!” Az így felelt: „Uram! Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!” Jézus ezt válaszolta neki: „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, hirdesd az Isten országát!” Egy másik is szólt neki: „Uram! követlek; de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől!” Jézus azt felelte neki: „Aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.”

A honvágy az édes szerelemből fakadó keserű fájdalom egy fajtája. Elég csak pár évig idegen országban élni: már értjük a nyelvet, ismerjük a szokásokat, szert tettünk barátokra és jól elboldogulunk a társasági életben – elmondhatjuk, hogy megkedveltek és befogadtak. S mégis, egyszer csak elementáris erővel tör ránk egy kifejezhetetlen érzés, s abban a pillanatban a fönséges táj, ahol vagyunk, a tenger azúrja, az égbenyúló hegyek látványa egyszeriben színtelenné válik, s por és hamu lesz a minket körülvevő gazdagság. És bevillan egy kép, a szülői ház, a családi otthon képe, a vén diófa a kertben és a szőlőhegy illata... Mert Isten olyannak teremtette az embert, hogy csak egy helyen tud megszületni és egy bizonyos helyen ismeri meg a világot, az embereket, önmagát, de még Istent is.
S a Biblia szentesíti a hazához, szülőföldhöz, nemzethez való kötődést, például a mai Olvasmányban is. Nehemiással a megtiszteltetés, a rang, a gazdagság, a király barátsága sem tudta elfeledtetni hazáját, s hogy a szent város, ahol atyái sírjai vannak, romokban hever. De nem csak nosztalgia fűzi elhagyott hazájához, hanem a tenni akarás lendülete is, amellyel elő akarja mozdítani az újjáépítés munkáját. A honvágy szent érzés, melyből időről időre nagy művek születnek.
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy van otthonunk és hazánk, hogy van a világon egy hely, melyhez ezer és ezer szállal kötődünk. És még inkább köszönjük azt, hogy Te, akinek földi életében nem volt fejét hol lehajtania, kereszthalálod és feltámadásod által örök otthont készítettél nekünk az Atya jobbján. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy időről időre megtapasztalva a honvágy édes és kínzó érzését itt a földön, egyre erősebben vágyakozzunk az után az örök otthon után, ahová Atyáddal és a Szentlélekkel együtt hazavársz bennünket a mennyben.

Évközi 26. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zak 8,20-23
Így szól a Seregek Ura: Még majd eljönnek a népek, számos város lakói! Elmennek majd egymáshoz a lakosok és mondják: ,,Menjünk, esedezzünk az Úr előtt és keressük a Seregek Urát, hadd menjek én is!” És eljön számos nép és sok nemzet, hogy keresse a Seregek Urát Jeruzsálemben, és esedezzék az Úr előtt. Így szól a Seregek Ura: Azokban a napokban mindenféle nyelvű nemzetből tíz ember is megragadja és megfogja egy zsidó ember köntösének szélét, és mondja: Veletek megyünk, mert hallottuk, hogy veletek van az Úr!”
Lk 9,51-56
Történt pedig, hogy amikor közeledtek felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt, akik el is indultak, és a szamaritánusok egyik helységébe érkeztek, hogy szállást készítsenek neki. Azok azonban nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttára tanítványai, Jakab és János ezt mondták: ,,Uram! Akarod-e, hogy kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?” De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és elmentek egy másik faluba.

A mai Evangélium bevezető mondata sajátosan ünnepélyes megfogalmazásával egyszerre hangsúlyozza Jézus passiójának elkerülhetetlenségét, de azt is, hogy ő saját elhatározásából fogadja mindazt, ami vár rá. Mint ember nem tudhatja előre, hogy pontosan mi fog történni Jeruzsálemben, de azt tudja, hogy utoljára megy fel a szent városba. Szívében nincs harag, sem dac, sem félelem, most sem más mozgatja, mint hogy teljesítse az Atyától kapott küldetést. Amikor arcát Jeruzsálem felé fordítja, tekintetével az Atya akaratát keresi, arcát pedig a verőknek nyújtja.
Passiójának elővételezéseként meg is kapja az első arculcsapást: a szamariaiak nem fogadják be, mert Jeruzsálembe tart. Messze van még, amiről Zakariás próféta jövendölt, hogy egyik város a másikat szólítja, és együtt mennek fel Jeruzsálembe. De lelepleződnek a tanítványok, a mennydörgés fiai is: agresszivitásuk elárulja, milyen távol vannak még Mesterük lelkületétől. Igen gyorsan félreteszik az evangéliumot, és Jézustól kapott hatalmukat megtorlásra akarják használni. De éppen a rá váró szenvedés és halál lesz az ára annak, hogy Jézus halál helyett életet adhasson, hogy a tüzes istennyila helyett a Szentlélek tüzét küldje el az égből, és belülről gyújtson lángra sokakat.
Urunk, Jézus Krisztus, ahhoz, hogy a prófétai jövendölés beteljesedhessen, és köpenyedbe kapaszkodva nem tízen, de sok százan és ezren találjanak Istenhez az ő szent városában, előbb Neked kellett felmenned Jeruzsálembe, hogy ott az emberek kezére adatva szenvedjél és megdicsőüljél. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy megváltásodból újjászületve és Szentlelked tüzétől lángra gyújtva többé semmire se tekintsünk másképp, mint a Te szereteteddel, s egyszerre téve tanúságot az isteni igazságosságról és irgalomról mi is hozzájáruljunk ahhoz, hogy a népek megismerhessék a Seregek Urát, Izrael Istenét az Egyház egyetemességében.

Oldalak