Hírolvasó

Évközi 10. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Kir 18,20-39
Ácháb elküldött Izrael valamennyi fiához, s egybegyűjtötte a prófétákat a Kármel hegyére. Ekkor Illés odalépett az egész nép elé és azt mondta: „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, kövessétek azt.” A nép azonban egy szót sem felelt neki. Erre Illés azt mondta a népnek: „Én maradtam meg egyedül az Úr prófétái közül: Baál prófétái pedig négyszázötvenen vannak. Adjatok nekünk két fiatal bikát, aztán ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, s vágják darabokra, s tegyék a fára, de tüzet ne tegyenek alája: én pedig majd a másik bikát készítem el és teszem a fára, s tüzet szintén nem teszek alája. Hívjátok segítségül isteneitek nevét, én meg majd segítségül hívom az én Uram nevét, s amelyik Isten tűz által meghallgat, az legyen az Isten.” Erre az egész nép azt felelte: „Helyes indítvány!” Azt mondta tehát Illés Baál prófétáinak: „Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát, s készítsétek el – elsőknek, mert ti vagytok többen –, s hívjátok segítségül isteneitek nevét, de tüzet ne tegyetek alája.” Miután ők átvették a bikát, amelyet nekik odaadott, elkészítették, s reggeltől délig hívogatták Baál nevét, s azt mondták: „Baál, hallgass meg minket.” De nem jött egy hang sem, s nem felelt senki sem, hiába ugrándoztak az oltár körül, amelyet készítettek. Amikor aztán már délre járt, így gúnyolódott velük Illés: „Hangosabban kiáltsatok, hiszen isten ő! Talán éppen beszélget, vagy a fogadóban van, vagy úton, vagy bizony tán alszik, hadd ébredjen fel.” Hangosabban kiáltoztak tehát és szokásuk szerint késekkel s tőrökkel vagdalták magukat, amíg el nem borította őket a vér. Amikor aztán elmúlt a dél, és prófétálásuk közben eljött az az idő, amikor az ételáldozatot szokták bemutatni, s nem hallatszott egy hang sem, és nem felelt és nem hallgatta meg az imádkozókat senki sem, azt mondta Illés az egész népnek: „Gyertek hozzám.” Amikor aztán a nép eléje járult, helyreállította az Úr lerombolt oltárát – vett ugyanis tizenkét követ, Jákob fiai törzseinek száma szerint, akihez szólt az Úr szava: „Izrael legyen a neved,” és oltárt épített e kövekből az Úr nevében –, s mintegy két barázda széles vízárkot készített az oltár köré, aztán elrendezte a fát, földarabolta a bikát, rátette a fára és azt mondta: „Töltsetek meg négy vedret vízzel, s öntsétek rá az egészen elégetendő áldozatra, meg a fára.” Aztán ismét azt mondta: „Másodszor is tegyétek meg ezt.” Amikor másodszor is megtették, azt mondta: „Harmadszor is tegyétek meg ugyanezt.” Megtették harmadszor is, úgyhogy folyt a víz az oltár körül, s az árok medre is megtelt. Amikor aztán eljött az egészen elégő áldozat bemutatásának ideje, odalépett Illés próféta, s azt mondta: „Uram, Ábrahámnak, Izsáknak s Izraelnek Istene, mutasd meg ma, hogy te vagy Izrael Istene, meg hogy én a te szolgád vagyok és hogy a te parancsodra cselekedtem mindezt. Hallgass meg, Uram, hallgass meg engem, hogy megtanulja e nép, hogy te, az Úr, vagy az Isten, s hogy te térítetted vissza ismét szívüket.” Ekkor lecsapott az Úr tüze, és megemésztette az egészen elégő áldozatot, meg a fát, a köveket és a port, s felitta a vizet, amely az árokban volt. Amikor látta ezt az egész nép, arcára borult, s azt mondta: „Az Úr az Isten, az Úr az Isten!”
Mt 5,17-19
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy visszavonjam a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem hogy beteljesítsem. Mert bizony, mondom nektek: amíg el nem múlik az ég és a föld, egy ióta vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában; aki pedig megteszi és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában.

A mai Olvasmányban szereplő jelenet első olvasatra Isten dicsőségének kinyilvánulása és Illés próféta győzelme. A valóságban azonban ez csak a bűnbeesett ember eltorzult képe Isten dicsőségéről és hatalmáról. Illés győzelme ezért szükségszerűen bukásba torkollik: győzelmi mámorában a Kármel-hegyi áldozat után mind egy szálig megöleti Baál prófétáit, utána viszont menekülnie kell Jezabel haragja elől, s hamarosan odáig jut, hogy már saját halálát kívánja. Isten azonban elvezeti Hóreb hegyére, és ott az enyhe szellő suttogásában kinyilatkoztatást ad neki dicsőségének egészen más természetéről.
Jézus keresztje mellett a farizeusok és írástudók a Kármel-hegyi áldozathoz hasonló erődemonstrációt vártak: „Szállj le a keresztről, és hiszünk neked!” Jézus azonban nem megy bele ebbe a logikába, mert ha megtenné, ellenfelei nem neki hinnének, legfeljebb beteg és megalomániás istenfogalmukat látnák bizonyítva. Jézus nem azt akarja, hogy meggyőződvén isteni hatalmáról engedelmesen felsorakozzunk mögötte, mert ez nem hit és nem megtérés lenne, hanem csak az erő elismerése. Hogy kinyilvánítsa Istennek a gyöngeségben megmutatkozó erejét, Jézus ugyanazt a jelet használja, mint amelyet Illés megtapasztalt Hóreb hegyén: az enyhe szellővel, utolsó leheletével nyilatkoztatja ki Isten jelenlétét és Istennek a mi hatalomról alkotott fogalmunktól gyökeresen eltérő mindenhatóságát.
Urunk Jézus, Te nem erővel kikényszerített „megtérést” kívánsz tőlünk, hanem arra hívsz, hogy szívből Hozzád forduljunk. A Te törvényt és prófétákat beteljesítő szent halálod és feltámadásod által taníts meg arra, hogy Isten ereje más, mint ahogy mi elképzeljük, s hogy életünk csúcspontja nem a Kármel, hanem a Hóreb hegye. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ahelyett, hogy a tüzes istennyilát akarnánk lehívni az égből, Szentlelked tüzétől lángra lobbantva tegyünk tanúságot a Te szereteted mindennél erősebb hatalmáról.

Évközi 10. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Kir 17,7-16
Napok múltával azonban kiszáradt a patak, mert nem volt eső az országban. Ezért az Úr szózatot intézett hozzá, ezekkel a szavakkal: ,,Kelj fel, s eredj a szidoniak Száreftájába, s tartózkodj ott: íme, meghagytam ott egy özvegyasszonynak, hogy tápláljon téged.”' Felkelt és elment Száreftába. Amikor a város kapujához ért, meglátott egy özvegyasszonyt, aki fát szedegetett. Megszólította, s azt mondta neki: ,,Adj nekem egy kis vizet valami edényben, hadd igyam.”' Amikor aztán az elment, hogy hozzon, ő így kiáltott utána: ,,Hozz nekem, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.”' Az ezt felelte: ,,Az Úrnak, a te Istenednek életére mondom, hogy nincs semmiféle kenyerem, csak egy maroknyi lisztem a vékában s egy kis olajam a korsóban: éppen egy pár darabka fát szedek, hogy elkészítsem azt magamnak s fiamnak, hogy megegyük, s azután meghaljunk.”' Azt mondta neki Illés: ,,Ne félj, csak eredj, s tégy, ahogy mondtad. Először azonban nekem készíts abból a lisztecskéből egy kis hamuban sült lepényt, s hozd ki azt nekem. Magadnak és fiadnak azután csinálj. Ezt üzeni ugyanis az Úr, Izrael Istene: ,,Nem ürül ki lisztes vékád, s nem apad el olajos korsód mindaddig, amíg esőt nem ad az Úr a föld színére.” (...)
Mt 5,13-16
Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, mint hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.

Az ókori ember szemében a férfi magasabb rendű lény, mint a nő; az izraelita szemében az izraelita, mint a pogány; a házasember, mint az özvegy. Ez a Szidon vidéki özvegyasszony tehát Illés próféta szemében háromszorosan is lenézett, az emberi élet legmélyebb pontján áll. Isten mégis azt akarja, hogy éppen tőle kérjen és kapjon segítséget, mert meg akarja tanítani neki, hogy a legkisebbnek az irgalmas szeretetére is rászorul. Illés nem szerezhetne hiteles tapasztalatot Isten irgalmasságáról és nem tehetne tanúságot róla, ha nem élné át ezt a kiszolgáltatottságot.
És nemcsak a prófétaképzésnek, hanem a kereszténnyé válásnak is kihagyhatatlan állomása annak tapasztalata, hogy ki vagyunk szolgáltatva másoknak, rászorulunk egy másik ember – sokszor a pogány, a kívülálló, a lenézett – segítségére. Az irgalmasság e leckéje nélkül a kicsiny, a nyomorult, a rászoruló iránti részvétünk, irgalmasnak gondolt cselekedetünk könnyen lehet, hogy csak önelégült és bántó leereszkedés lesz.
Urunk Jézus, Te őszinte irgalommal hajoltál le a kicsinyhez, amikor Szidon vidékén járva megkönyörültél egy pogány asszonyon, és állhatatos könyörgését hallva meggyógyítottad gyermekét. Te magad vagy a világ világossága és a föld sója, mi viszont önmagunktól sötétség és íztelenség vagyunk, s irgalmunk gyakran csak a gőg álcázott formája. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy megtanuljuk az irgalmasság leckéjét, isteni természetedből részesedve valóban irgalmas szívű testvérekké váljunk, s ezáltal felragyogtathassuk az igazi reményt a sok hamis csillogástól, mesterséges íztől megcsömörlött, kiábrándult és fásult világnak.

Szent Barnabás apostol

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

ApCsel 11,21b-26;13,1-3
Az Úr keze velük volt, úgyhogy a hívek nagy számban tértek meg az Úrhoz. Hírük eljutott a jeruzsálemi egyház fülébe, ezért elküldték Barnabást Antióchiába. Amikor odaérkezett és látta Isten kegyelmét, megörült, és mindnyájukat arra buzdította, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban, mert derék férfi volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagy tömeg csatlakozott az Úrhoz. Barnabás azután elutazott Tarzusba, hogy felkeresse Sault, és mikor megtalálta, elhozta Antióchiába. Egy álló esztendőn át jelen voltak az összejöveteleken, s nagy tömeget tanítottak. Antióchiában nevezték először a tanítványokat keresztényeknek. Az antióchiai egyházban több próféta és tanító is volt, köztük Barnabás és Simon, akit Nigernek neveztek, a cirenei Lúciusz, továbbá Manaén, Heródes negyedes fejedelem tejtestvére, és Saul. Miközben ezek az Úr szolgálatát végezték és böjtöltek, a Szentlélek azt mondta nekik: „Különítsétek el nekem Sault és Barnabást a munkára, amelyre meghívtam őket!” Erre böjtöt tartottak, imádkoztak, rájuk tették kezüket, azután útnak indították őket.
Mt 10,7-13
Menjetek és hirdessétek: ,,Elközelgett a mennyek országa!” Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok! Ne legyen se aranyatok, se ezüstötök, sem rézpénz az övetekben, sem úti tarisznyátok, se két köntösötök, se sarutok, se bototok! Méltó ugyanis a munkás az eledelére. Ha egy városba vagy faluba bementek, tudakozódjatok, hogy ki az arra méltó benne, és maradjatok ott, amíg tovább nem mentek. Amikor beléptek a házba, köszöntsétek azt! Ha méltó rá a ház, szálljon rá a ti békétek; ha pedig nem méltó, a békétek térjen vissza hozzátok.

A hivatások ügye nemcsak Isten ügye, hanem a miénk is. Isten országának kibontakozása nem felülről vezérelt program, hanem emberi kapcsolatokon, szabad döntéseket és kezdeményezőkészséget igénylő cselekvéseken keresztül valósul meg. A hivatások ébresztése Isten dolga, de az Isten ébresztette hivatások ápolása és nevelése a mi feladatunk. Ennek egyik nélkülözhetetlen feltétele az Apostolok cselekedeteiben ma olvasott együttes tanúságtétel, közös igehirdetés. Fontos, hogy az ifjú levita tartozzon valakihez, aki már régebb óta az apostolkodásban dolgozik, és együtt hirdessék az igét. Az Isten igéje ugyanis nem csupán munkatársakat nevel, hanem a legmélyebb testvériséget alakítja ki közöttük, amely felülmúlja a vér szerinti összetartozást is. Az apostolutód nevelésének megvan a maga belső törvénye, amit még nyilvánvaló külső szükségre hivatkozva sem szabadna felrúgni, fiatal papokat idő előtt egyedül hagyva egy vidéki plébánián, esetleg még fél tucat filíát is a nyakukba varrva.
A másik, nem kevésbé fontos dolog Isten imádása és a böjt, vagyis a test és a lélek teljes megnyílása, hogy meghalljuk és helyesen értsük a Szentlélek szavát, és a megfelelő személyeket válasszuk ki a különféle szolgálatokra. Az együtt végzett imádság és böjtölés tisztánlátással, érdek nélküli figyelemmel, belső szabadsággal ajándékozza meg a közösséget, mely nélkül nem lehet igazán jó döntést hozni. Ha azonban egy keresztény család, szerzetesi közösség, egyházközség tagjai hol a Szentlélekre hallgatnak, hol meg saját elgondolásaikat követik, ott hamarosan külső-belső zűrzavar támad. Csak a következetesen a Lélek utasításaira figyelő közösség vállalkozhat olyan nagy feladatra, mint a pogányok megtérítésének Barnabás és Saul napjaitól a mai napig és az idők végéig tartó hatalmas missziója.
Urunk, Jézus Krisztus, add kegyelmedet, hogy komolyan vegyük azt a küldetést, melyet választott szolgáidra bíztál, s ne restelljünk imádkozni és böjtölni, így téve készségessé szívünket a Lélek sugallatainak meghallására, és támogatva testvéreinket, akiket az igehirdetés munkájára hívtál.

Évközi 10. vasárnap

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Ter 3,9-15
Az Úr Isten azonban szólította az embert: »Hol vagy?« Az így válaszolt: »Hallottam szavadat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.« Erre megkérdezte tőle: »Ki adta tudtodra, hogy mezítelen vagy? Csak nem ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam neked, hogy ne egyél?« Az ember azt felelte: »Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és ettem.« Az Úr Isten ekkor megkérdezte az asszonyt: »Miért tetted ezt?« Ő így felelt: »A kígyó rászedett és ettem.« Ekkor az Úr Isten így szólt a kígyóhoz: »Mivel ezt tetted, légy átkozott minden állat és földi vad között; a hasadon járj, és port egyél életed valamennyi napján! Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.«
2Kor 4,13-5,1
Mivel azonban a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amiről írva van: »Hittem, azért szóltam«, mi is hiszünk, és ezért beszélünk. Hiszen tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, minket is fel fog támasztani Jézussal, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére. Éppen ezért nem csüggedünk el, sőt, még ha a mi külső emberünk romlásnak indul is, a belső emberünk mégis napról napra megújul. Ez a mi mostani, könnyű szenvedésünk ugyanis a dicsőségnek igen nagy, örök mértékét szerzi meg nekünk. Ha nem a látható dolgokra figyelünk, hanem a láthatatlanokra. Mert a látható: ideigvaló, a láthatatlan pedig örökkévaló. Tudjuk ugyanis, hogy ha ez a mi földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk hajlékot, nem kézzel alkotott, örök házat az égben.
Mk 3,20-35
Amint hazaértek, ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még kenyeret sem ehettek. Mikor hozzátartozói ezt meghallották, elmentek, hogy erővel hazavigyék őt, mert azt mondták: »Megháborodott.« Az írástudók, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub szállta meg, és az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket. Ekkor összehívta őket, és példabeszédekben ezt mondta nekik: »Hogyan űzheti ki a sátán a sátánt? Ha valamely ország meghasonlik önmagával, az az ország nem állhat fenn. És ha egy ház meghasonlik önmagával, az a ház nem állhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlott, nem maradhat fenn, hanem vége van. Senki nem mehet be az erősnek a házába és nem ragadhatja el a holmiját, ha előbb meg nem kötözi az erőst, csak akkor tudja kirabolni a házát. Bizony, mondom nektek, hogy minden vétket és káromlást, amellyel káromkodnak, megbocsátanak az emberek fiainak; de aki a Szentlélek ellen káromkodik, az nem nyer bocsánatot soha, hanem örök vétek fogja terhelni.« Mert azt mondták: »Tisztátalan lélek van benne.« Ekkor az anyja és a testvérei odajöttek, és kint megállva üzentek neki, és hívták őt. A körülötte ülő tömegből szóltak is neki: »Íme, anyád és testvéreid keresnek téged odakinn!« Ő így felelt nekik: »Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?« Aztán végighordozva tekintetét a körülötte ülőkön, így szólt: »Íme, az én anyám és testvéreim. Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám.«

Az egész Szentírás legfélelmetesebb kijelentése ez. Minthogy Isten végtelenül irgalmas, arról szó sem lehet, hogy abbahagyná a megbocsátást; az az Isten, aki azt kívánja tanítványaitól, hogy hetvenszer hétszer bocsássanak meg, vagyis végtelen sokszor, nem is szűnhetne meg felajánlani a megtérő bűnösnek az irgalmasságot. Éppenséggel a bűnös ember az, aki képtelenné válhat az isteni irgalom befogadására, ellenállhat a megbocsátó kegyelemnek.
Hihetetlennek tűnik, de eljuthat az ember oda, hogy a saját szemével is látott, tagadhatatlan csodát valami ördögi okoskodással úgy állítsa be, mint szemfényvesztést. Erre illik igazán az ördögi kör kifejezés, amely képes teljesen önmagába záródni, és kirekeszteni Isten kegyelmének sugarát. Mindaddig megbocsáthatatlan ez a fajta bűn, míg e körből ki nem lép az ember. Míg egészen fel nem adja azt az ideológiát, amellyel visszájára fordítja a legnyilvánvalóbb tényeket. Ha újra és újra megpróbáljuk felmenteni magunkat, ha lekicsinyeljük vagy egyenesen tagadjuk a bűnt, az nem más, mint az irgalom visszautasítása, a Szentléleknek való totális ellenállás, nemet mondás az üdvösségre, vagyis a kárhozat kezdete.
Urunk Jézus, megrendít a kárhozat misztériuma, a Léleknek való ellenállás félelmetes lehetősége. Kérünk Téged, állj mellettünk kegyelmeddel, hogy nap mint nap felhatalmazzuk Szentlelkedet, hogy ránk bizonyítsa a bűnt, hiszen ez a megszégyenítő leleplezés megszabadulásunk, üdvösségünk kezdete. Segíts, hogy hibáinkat, vétkeinket beismerve őszinte bűnbánatot tartsunk, s példánkkal és állhatatos imádságunkkal mi magunk is közreműködjünk abban, hogy a Lélek, aki az Általad az utolsó pillanatig felkínált irgalmat akarja közvetíteni nekünk, nyitott szívekre találjon körülöttünk.

A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 61,9-11
Ismertek lesznek ivadékaik a nemzetek között, és sarjaik a népek közepette; mind, akik látják őket, felismerik, hogy ők az ivadékok, akiket megáldott az Úr. Örvendezve örvendek az Úrban, ujjong lelkem az én Istenemben, mert az üdvösség ruháiba öltöztetett engem, az igazság palástját terítette rám; mint a vőlegényre, aki fölteszi fejdíszét, és mint a menyasszonyra, aki ékszereivel díszíti magát. Mert amint a föld előhozza sarját, és amint a kert kisarjasztja veteményeit, úgy sarjaszt az Úristen igazságot, és dicséretet minden nemzet előtt.
Lk 2,41-51
A szülei pedig minden évben elmentek Jeruzsálembe a Húsvét ünnepére. Mikor azután tizenkét esztendős lett, fölmentek mindnyájan Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Amikor elteltek az ünnepnapok és már visszatérőben voltak, a gyermek Jézus ottmaradt Jeruzsálemben, és nem vették észre a szülei. Úgy gondolták, hogy az úti társaságban van. Megtettek egy napi utat, s akkor keresték őt a rokonok és az ismerősök között. Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, hogy megkeressék. És történt, hogy három nap múlva megtalálták őt a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezte őket. Mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak okosságán és feleletein. Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: „Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő pedig ezt felelte nekik: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?” De ők nem értették meg, amit nekik mondott. Akkor hazatért velük. Elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja megőrizte szívében mindezeket a szavakat.

A szív, emberségünk központja képes a csodára, hogy befogadja a felfoghatatlan Istent. S vajon nem az képes egyedül igazán befogadni az embert is, a maga felfoghatatlan titkával, végtelenre táguló, Istenre nyíló vágyával, aki nyitott az Istenre? Ezért bízhatta Jézus a kereszten Máriára szeretett tanítványát. Ezért tudhatjuk őt az Egyház Anyjának, égi Édesanyánknak. A mi szeplős szívünkre az jellemző, hogy mindent magába fogad: jót és rosszat egyaránt. Így fordulhat elő, hogy mérgezett forrássá válik, mely egyszerre ont édes és keserű vizet. Szűz Mária szíve csak Isten szentséges titka számára volt nyitva, azt kereste, arra volt fogékony minden szóban, akár angyaltól, akár embertől, akár szent Fiától származott, s e szavakat befogadta, szívébe véste, és el-elgondolkozott rajtuk.
A másik dolog, amely Szűz Mária szívét megőrizte szeplőtelennek, az Úrban való ujjongó örvendezés. Kevés szó maradt fönn a Szeplőtelen Szűztől az evangéliumban, de jellemző, hogy leghosszabb „beszéde” egy imádság, a Magnificat, amelyben ujjongva dicsőíti Istent és hálát ad neki. Ez Szűz Mária tisztaságának, szüzességének legbensőbb titka. Szeplőtelen Szíve érintetlen Paradicsomkert, ahol Isten jár-kel, és ahol az ő ártatlansága, szépsége, békéje és öröme lakozik.
Urunk Jézus, taníts meg minket Isten műveinek elragadtatott szemlélésére és az ebből fakadó istendicséretre, mely megőrzi szívünket az önközpontúság, a hamisság és a bűn szeplőitől. Segíts Szentlelkeddel, hogy miután belemerítettük a bűnbánat megtisztító fürdőjében, szívünket arra hajlítsuk, egész benső életünket arra összpontosítsuk, hogy az Atyát imádjuk, dicsőítsük és hálát adjunk neki számtalan jótéteményéért. Boldogságos Szűz Mária, akinek Istentől lefoglalt szívét a fájdalom tőre járta át, mégsem kételkedtél Isten neked mondott ígéreteinek beteljesedésében, könyörögj érettünk!

Jézus Szentséges Szíve

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Oz 11,1.3-4.8c-9
Hajnalig örökre elpusztul Izrael királya! Mikor még gyermek volt Izrael, akkor szerettem meg őt, és Egyiptomból hívtam ki az én fiamat. Pedig én szinte dajkája voltam Efraimnak: karjaimon hordoztam őket, s ők mégsem ismerték el, hogy én vagyok az orvosuk. Emberi kötelékekkel, a szeretet bilincseivel vonzottam őket; olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; és lehajoltam hozzá, hogy ételt adjak neki. Hogy adhatnálak oda téged, Efraim? Hogy szolgáltathatnálak téged ki, Izrael? Hogy adhatnálak oda téged, mint egykor Admát, hogy tehetnélek olyanná, mint egykor Cebojimot? Szívem megváltozott bensőmben, és szánakozásom is felgerjedt. Nem cselekszem haragom heve szerint, nem rontom meg Efraimot ismét, mert én Isten vagyok, és nem ember, szent, aki közötted vagyok, és nem fogok indulattal jönni.
Ef 3,8-12.14-19
Nekem, az összes szent közül a legkisebbnek jutott osztályrészül ez a kegyelem: hirdetni a pogányoknak Krisztus felfoghatatlan gazdagságát, és felvilágosítani mindenkit, miként vált valóra a titok, amely öröktől fogva el volt rejtve a mindent teremtő Istenben, hogy most kinyilvánuljon Isten sokrétű bölcsessége a mennyei fejedelemségeknek és hatalmasságoknak az egyház útján. Ez volt az ő örök végzése, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban valósított meg, akiben bizalmunk van, és biztonságos utunk a benne való hit által. Ezért hajtom meg térdemet az Atya előtt, akitől minden nemzetség nevét nyerte a mennyben és a földön: Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy megerősödjetek benső emberré az ő Lelke által, hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva fel tudjátok fogni az összes szentekkel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, és megismerhessétek Krisztus szeretetét is, amely minden ismeretet meghalad, s beteljetek Isten egész teljességével.
Jn 19,31-37
A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: ,,Csontját ne törjék össze.” Egy másik Írás pedig azt mondja: ,,Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak.”

A mai ünnep Szentleckéjében Szent Pál Isten öröktől elrejtett s most Krisztusban megvalósult és az Egyházban hirdetett üdvösségtervét ünnepli, csodálja, szemléli elragadtatással. Ez az üdvösségterv, ez a felfoghatatlanul nagy isteni misztérium úgy jött el közénk Krisztusban, hogy alkalmazkodott a mi külső és belső világunk méreteihez. Ez a titok Krisztus szeretetének titka, melynek valódi méretei ugyan felfoghatatlanok számunkra, mégis a maga teljességében nyilvánult meg előttünk, amikor Isten létére értünk meghalt, és a katona lándzsája megnyitotta oldalát. Ekkor feltárult és láthatóvá vált Isten öröktől fogva elrejtett szeretete és irgalma.
Ennek a szeretetnek valóban van magassága, hiszen Isten örök belső életéből ered, és van felfoghatatlan mélysége is, mert Krisztus emberi testet öltött, magára vette bűneinket, és halálában az alvilág mélyét is bejárta. E szeretetnek van szélessége és hosszúsága is, mely a történelmet jelenti a teremtéstől az utolsó napig, s benne egyenként minden világra jött – vagy meg sem született – ember egyéni sorsát. E szélesség és hosszúság nem lenne sem érthető, sem elfogadható a magasság és mélység nélkül, de mivel Jézus az örök Atya egyszülött Fia, aki egyszer s mindenkorra legyőzte a halált, és dicsőségesen feltámadt, a Szentlélekben pedig csalatkozhatatlan reménységet öntött a szívünkbe, okkal formál jogot minden emberre, az üdvösség kapuit tárva fel előttünk.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, kérünk, végy lakást szívünkben, személyünk legmélyén, s Szentlelked által taníts meg a Te szereteted magasságára és mélységére, mely minden emberi értelmet meghalad. Add, hogy egészen belegyökerezzünk szeretetedbe, s többé sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el ne szakíthasson minket attól a szeretettől, amely kereszten átszúrt Szentséges Szívedben kinyilvánult előttünk.

Évközi 9. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Tim 2,8-15
Gondolj Jézus Krisztusra, Dávid sarjára, aki feltámadt a halálból, mint ahogy hirdeti az én evangéliumom, amelyért a bilincseket is beleértve úgy szenvedek, mint egy gonosztevő. De Isten igéje nincs megbilincselve. Mindent elviselek tehát a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban levő üdvösséget, az örök dicsőséggel együtt. Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk; ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket, de ha hűtlenek leszünk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja. Erre figyelmeztess, kérve kérj mindenkit Istenre. Szóvitát ne folytass; nem jó az semmire, csak a hallgatóság romlására. Azon légy tehát, hogy derék embernek bizonyulj az Úr előtt, olyan munkásnak, aki meg nem szégyenül, s aki helyesen munkálja az igazság igéjét.
Mk 12,28b-34
Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: „Melyik a legelső az összes parancs közül?” Jézus így felelt neki: „Az összes parancs közül a legelső ez: »Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!« Ez az első parancsolat. A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!«. Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó ekkor azt mondta neki: „Jól van, Mester! Helyesen mondtad, hogy egy az Isten, és nincs más rajta kívül; és hogy őt szeretni teljes szívből és teljes értelemből és teljes lélekből és teljes erőből, a felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat – többet ér minden égő és egyéb áldozatnál.” Amikor Jézus látta, hogy milyen okosan felelt, azt mondta neki: „Nem vagy messze az Isten országától.” Ezután senki sem merte őt többé kérdezni.

Mindegyikünk élete meg van jelölve a halállal. Mindegyikünk földi élete rámegy valamire. Ha rászánjuk magunkat Jézus követésére, egyre inkább evidenciaként ismerjük fel, hogy nem más ez, mint szeretetből vállalt, boldog vértanúság, még ha vértelen is. Hiszen a vértanúk halála sem egyéb, mint egy korábbi, lelki halál testi kinyilvánulása, amikor az ember a keresztség szentségében Krisztus halálában eltemetkezve meghalt a bűnnek. Aki egyszer megtanulta a hitben, hogy Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, hogy értünk meghalt és testben feltámadt, az magában ebben az ismeretben megkapta keresztény hivatását: hogy a napi teendőkben, emberi viszonyokban meghaljon önmagának, és teljesen adja át életét Istennek. Ha ezt a meghalást megpróbáljuk kikerülni, hiába várunk az isteni jelre, amelynek meg kellene mutatnia, mit is kell tennünk, nem fogunk kapni semmiféle jelet, s önközpontúságunk poklában maradunk.
Aki számára viszont ez a meghalás valódi és konkrét esemény, annak a mondat második fele, hogy Krisztussal együtt fogunk élni, nem valami sápadt, bizonytalan reménykedést jelent a túlvilági élettel kapcsolatban, hanem belső tapasztalatot és élő valóságot fejez ki, hiszen ha valóban meghalt a bűnnek és a világ szellemének, a Jézusba vetett hit által azonnal, már itt a földön megízleli az új, el nem múló életet.
Urunk Jézus, köszönjük Neked a mai Szentleckében Apostolod által adott tanítást és buzdítást arról az életről, melyben részesíteni akarsz minket magad mellett. Hálát adunk Neked azért is, mert a Te hűséged soha meg nem rendül: ha mi hűtlenné válnánk is, rólunk elképzelt tervedet az utolsó pillanatig fenntartod, újra meg újra felkínálva a lehetőséget, hogy szabadon, egész lényünkkel válasszunk Téged. Adj nekünk, kérünk, készséges szívet, hogy merjünk Veled együtt meghalni és eltemetkezni, nem elméletben és a kegyes szavak szintjén, hanem konkrét tettekben, mindennapi életünk állandó odaadásában, s így Veled együtt feltámadjunk az örök életre.

Évközi 9. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Tim 1,1-3.6-12
Pál, Isten akaratából, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint Krisztus Jézus apostola, Timóteusnak, szeretett fiának. Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől, és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól! Hálát adok Istennek – akinek, miként őseim, tiszta lelkiismerettel szolgálok –, szüntelenül, amikor éjjel-nappal megemlékezem rólad imádságaimban. Éppen ezért figyelmeztetlek, szítsd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézrátételem által benned van. Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét. Ne szégyenkezz hát az Úrról való tanúságtétel miatt, sem énmiattam, aki őérte bilincseket hordok, hanem szenvedj velem az evangéliumért Isten erejének segítségével. Ő megmentett és szent hívással meghívott minket, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározása és kegyelme által, amelyet örök idők előtt adott nekünk Krisztus Jézusban. Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki a halált legyőzte, az életet pedig és halhatatlanságot felragyogtatta az evangélium által. Ennek lettem hírnöke, apostola és tanítója. Ezt is emiatt szenvedem, de nem szégyenkezem, mert tudom, kinek hittem, s biztos vagyok abban, hogy ő meg tudja őrizni rábízott kincsemet addig a napig.
Mk 12,18-27
Ekkor odamentek hozzá a szadduceusok, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt: „Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és hátrahagyja feleségét gyermek nélkül, akkor a testvér vegye el annak a feleségét, és támasszon utódot testvérének. Volt egyszer hét testvér. Az első feleséget vett magának és meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el azt, de ez is meghalt, és nem hagyott utódot. Éppúgy a harmadik. Elvette az asszonyt hasonlóképpen mind a hét, és nem hagytak utódot. Mindezek után végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor tehát, amikor feltámadnak, ezek közül melyiknek lesz a felesége? Mert hétnek volt a felesége.” Jézus azt felelte nekik: „Nyilván azért tévelyegtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak föltámadnak, nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. A halottak felől pedig, mármint hogy feltámadnak, nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokornál, hogy miként mondta neki Isten, amikor szólt: »Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene?« Ő nem a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagyon tévedtek.”

Milyen érdekes: mi szabadon járunk-kelünk, azt csinálunk, amit akarunk, mégis oly gyakran rabnak érezzük magunkat, a szentek pedig a fogságban is szabadok. Sőt minél jobban beszűkül a tér és a lehetőségek világa körülöttük, annál szabadabbak, eredetibbek, annál intenzívebben élnek. Igen, mert ők a mennyek országáról szóló üzenettel járták a világot, ennek az üzenetnek pedig az a természete, hogy nem lehet megbilincselni, bezárni, elfojtani. Amikor Pált börtönbe zárták, az a túlcsorduló isteni élet, amelyről tanúskodott, csak még jobban koncentrálódott benne és körülötte – hiszen értelme és szíve szüntelenül Jézus Krisztus körül forgott –, s hallatlan intenzitással adódott tovább egy beszélgetés, egy levél, egy gesztus által. Példa rá az a levél is, melynek részletét a mai Szentleckében olvassuk. Nemcsak Timóteus élhetett belőle, hanem lelki útmutatással szolgál az utolsó napig minden keresztény hívő, de különösen is az Egyház pásztorai számára.
Szent Pál levelének fényében még inkább ostobának tűnik a szadduceusok kérdése és primitív példája a mai Evangéliumban, mellyel nevetségessé akarták tenni a feltámadást és az örök életet. Persze ha valaki olyan üres életet él, és olyan kiégett lelkű, mint ezek a szadduceusok, nyilván nem kívánkozik a feltámadás és a mennyei örök élet után. Szent Pál és Timóteus, az apostolok és vértanúk mind megízlelték ennek az életnek az előízét, s azért kívánkoztak utána. Csak az várja a feltámadást és az örök életet, aki Isten mindenható cselekvését megtapasztalta életében, s ezt el nem veti és meg nem tagadja, hanem mindent ennek vet alá.
Urunk Jézus, köszönjük Neked Szent Pál apostol tanúságtételét, mely felszítja bennünk a vágyat az evangélium szerinti életre. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy amerre csak járunk, az evangélium örömhírét hirdessük szavunkkal és életünkkel, s ha majd bilincseket tesz ránk és helyhez köt az öregség, megnyíljék előttünk egy még tágasabb világ, a halhatatlan örök élet.

Évközi 9. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Pét 3,12-15a.17-18
Várjátok és epedve óhajtjátok Isten napjának eljövetelét, amikor az egek elégnek és szétfoszlanak, az elemek pedig a tűz hevétől elolvadnak. Mi azonban – az ő ígérete szerint – új eget és új földet várunk, ahol igazság lakik. Ha tehát, szeretteim, ezeket várjátok, azon legyetek, hogy szeplőtelenül és feddhetetlenül találjon titeket békességben. Tekintsétek a mi Urunk hosszútűrését rátok nézve üdvösségnek, amint a mi szeretett testvérünk, Pál is megírta azt nektek a neki adott bölcsesség szerint. Ti tehát, szeretteim, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az istentelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket, és el ne veszítsétek saját szilárdságotokat. Sőt, inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk és üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen.
Mk 12,13-17
Később odaküldtek hozzá a farizeusok és Heródes-pártiak közül néhányat, hogy megfogják őt beszédében. Akik odajöttek, azt mondták neki: „Mester! Tudjuk, hogy igaz vagy, és nem nézed az emberek személyét, hanem az Isten útját igazságban tanítod. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk vagy ne fizessünk?” Ő azonban tisztában volt képmutatásukkal, ezért azt mondta nekik: „Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam!” Azok hoztak egyet. Ekkor megkérdezte tőlük: „Kié ez a kép és a felirat?” Azt felelték neki: „A császáré.” Erre Jézus azt mondta nekik: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” És csodálkoztak rajta.

Szent Pál apostol Rómaiakhoz írt levelében úgy tekint a kozmosz hatalmas átalakulása elé, mint amely Isten fiainak dicsőséges kinyilvánulása lesz. A természet – vagyis a csillagok, kövek, növények és állatok, emberi testünkkel és ösztöneinkkel egyetemben – az után sóvárog, ami a lelkünkben már végbement: a régi világ rettenetes összeomlása s a kegyelmi élet csírájának megjelenése és kibontakozása után, mert sorsa mindenestül összefonódik az ember szívének legbensőbb történetével. Ebből az is következik, hogy a végső nagy rombolást, a régi világ gyökeres átalakulását és az új világ születését nem egy kozmikus katasztrófa, hanem Isten szeretete viszi végbe, mely már el is kezdte működését bennünk a hit és a keresztség által szívünkbe árasztott Szentlélek erejével.
A keresztény ember számára tehát a világ összeomlása nemcsak jövőbeni, hanem valamiképpen jelenvaló, sőt már megtörtént esemény is, mert mi, akik megkeresztelkedtünk, a Szentlélekben, Isten átalakító tüzében merültünk alá. A világ vége lelkileg már végbement bennünk, az egek tűzben elégtek, az elemek megolvadtak, s valami új jött létre. Létrejött az új ég: az örök istenfiúság csírájából kinövő, új minőségű istenismeret és istenkapcsolat horizontja, és az új föld, mivel lényünk középpontja átkerült Isten világába. Azért várjuk és siettetjük az Úr eljövetelének napját, mert arra vágyunk, hogy Isten újjáteremtő műve mielőbb beteljesedjék. Nem görcsösen erőlködve, türelmetlenül várakozunk, de szüntelen figyelemmel, lényünket mind teljesebben Jézus Krisztus felé fordítva. Ez a hűséges, odaadó figyelem nyitja meg az eget, és hozza le őt.
Urunk Jézus, hála legyen Neked, mert halálod és feltámadásod s a Szentlélek elküldése által az Atya megkezdte újjáteremtő művét bennünk. A keresztségben elültetted bennünk az isteni élet csíráját, de tudatos életünk, akarati döntéseink, érzelmeink, erkölcseink, testi megnyilvánulásaink még kötődnek a régi világhoz és annak törvényeihez. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy az isteni létmód fokozatosan teret hódítson testi életünkben, és mind jobban visszatükrözzük a Te képmásodat, melyre teremtettünk.

Évközi 9. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Pét 1,2-7
Kegyelem és békesség töltsön el benneteket Isten és a mi Urunk Jézus ismeretében! Mindazokat a javakat, amelyek az élethez és az istenfélelemhez szükségesek, az isteni hatalom ajándékozta nekünk azáltal, aki minket saját dicsőségével és erejével meghívott. Általa nekünk ajándékozta a rendkívül nagy és értékes ígéreteket, hogy ezek által részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a világban uralkodó vágyak romlottságától. Fordítsátok tehát ti is minden gondotokat arra, hogy hitetekkel szolgáljátok az erényt, az erénnyel a tudományt, a tudománnyal a mértékletességet, a mértékletességgel a béketűrést, a béketűréssel az istenfélelmet, az istenfélelemmel a testvéri szeretetet, a testvéri szeretettel pedig a felebaráti szeretetet.
Mk 12,1-12
(...) „Egy ember szőlőt ültetett, bekerítette sövénnyel, présgödröt ásott és őrtornyot épített. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott. Amikor elérkezett az ideje, elküldött egy szolgát a bérlőkhöz, hogy hozzon tőlük a szőlő terméséből. Azok megragadták őt, megverték, és üres kézzel bocsátották el. Erre másik szolgát küldött hozzájuk; ennek még a fejét is betörték és gyalázattal illették. Majd ismét másikat küldött, de azt is megölték, azután még másokat is. Ezek közül némelyeket megvertek, a többieket pedig megölték. Volt neki egy igen kedves fia, utoljára azt küldte el hozzájuk. Azt gondolta ugyanis: »A fiamat tiszteletben fogják tartani.« A bérlők azonban így szóltak egymáshoz: »Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az örökség!« Megragadták, megölték és kidobták a szőlőn kívülre. Mit fog ezután tenni a szőlő ura? Eljön, megöli a bérlőket, a szőlőt pedig másoknak adja. Vagy nem olvastátok az Írást: »A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr tette azzá, és csodálatos ez a mi szemünkben«?” (...)

A kegyelem isteni segítség, amely emberi életünket magasabb szintre emeli. A békesség pedig megnyugvás abban, aki szeret minket, örökké megmaradó szeretettel. Minderről, ha töredékesen is, de mindnyájan rendelkezünk tapasztalattal. Mindegyikünk fel tud idézni olyan találkozást, amikor a valódi, lénye legmélyét megérintő szeretet – egy mély barátság, igaz szerelem, az önzetlen testvéri segítség megtapasztalása – legjobb, legnemesebb képességeit hozta elő, és érezhetően jobb emberré tette. Egyszer csak azt vette észre, hogy egy láthatatlan erő kiemeli az elsivárosító hétköznapoknak évek hosszú során át rárakódott törmeléke alól, s mintegy kegyelmi állapotba helyezve sodorja az isteni világ felé …
Nem véletlen, hogy éppen a szeretet megtapasztalása műveli velünk ezt a csodát. Hiszen az Istenhez való hasonlóságunk lényege éppen a szeretetre való képességünk, s ha az isteni természet részesei lettünk, az mindenekelőtt azt jelenti, hogy ezt a képességünket isteni módon gyakoroljuk, vagyis Isten szeretetét, a Szentlelket árasztva egymás felé. Innen nézve a Szent Péter levelében említett békesség is több, mint a lélek szélcsendje vagy a rendből fakadó nyugalom, tudniillik az emberi szív, a személy nem képes teljes nyugalomra jutni másban, csak egy másik személyben, egy tiszta emberi szeretetkapcsolatban, amely magában hordozza az örök élet ígéretét.
Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked azt az istenismeretet, mely nem holt tudás, hanem élő szeretetkapcsolat Általad az Atyával a Szentlélekben. Segíts, kérünk, hogy egyre növekedjünk ebben a szeretetkapcsolatban Veled és testvéreinkkel, s egyre jobban kiteljesedjék jobbik énünk, a Te képmásodra alkotott valódi önmagunk. Add nekünk kegyelmedet, isteni erődet, életadó energiádat, a Szentlélek által megvilágosítva értelmünket, szabaddá téve akaratunkat és megragadva szívünket, hogy eljussunk arra békességre, melyre a nyugtalan szív vágyva vágyik, melyet már megpillantott az emberi szeretetben, s megízlelt, elővételezett és magához vett az Eucharisztiában.

Krisztus Testének és Vérének ünnepe, Úrnapja

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Kiv 24,3-8
Elment tehát Mózes, és elmondta a népnek az Úr minden szavát és rendeletét. A nép egy szívvel-lélekkel felelte: ,,Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott!” Ekkor Mózes leírta az Úr minden beszédét. Majd felkelt kora reggel, oltárt épített a hegy tövében, és tizenkét emlékoszlopot állított, Izrael tizenkét törzsének megfelelően. Aztán odaküldte Izrael fiainak ifjait, hogy mutassanak be egészen elégő áldozatokat, és vágjanak az Úrnak békeáldozatul fiatal bikákat. Mózes pedig fogta a vér felét, és a medencékbe töltötte, a másik felét pedig az oltárra öntötte. Aztán fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép hallatára. Erre ők azt mondták: ,,Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott, és engedelmesek leszünk!” Ő pedig fogta a vért, és meghintette vele a népet, és így szólt: ,,Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr megkötött veletek e szavak alapján!”
Zsid 9,11-15
Krisztus azonban mint a jövendő javak főpapja jelent meg, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel készített, azaz nem ebből a világból való sátoron át, nem is bakok vagy borjak vére által, hanem a saját vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha bakok és bikák vére, és az üszők elhintett hamva a tisztátalanokat megszenteli a test megtisztulására, mennyivel inkább fogja Krisztus vére, aki az örök Lélek által önmagát adta szeplőtlen áldozatul Istennek, hogy megtisztítsa lelkiismeretünket a halott tettektől, és az élő Istennek szolgáljunk! Így tehát egy új szövetség közvetítője: ő, aki halálával megszabadított az első szövetség alatt történt törvényszegésektől, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökség ígéretét.
Mk 14,12-16.22-26
A kovásztalan kenyerek első napján pedig, mikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték tőle: ,,Mit akarsz, hová menjünk előkészíteni, hogy megehesd a húsvéti vacsorát?” Akkor elküldött kettőt a tanítványai közül, ezekkel a szavakkal: ,,Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, és ahova bemegy, mondjátok a házigazdának, hogy a Mester kérdezi: ,,Hol van a szállásom, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszhatom?” Mutatni fog nektek egy nagy ebédlőt készen, megterítve. Ott készítsétek el nekünk.” Tanítványai elindultak és bementek a városba. Mindent úgy találtak, ahogy megmondta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: ,,Vegyétek, ez az én testem.” Azután fogta a kelyhet, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle mindnyájan. Ő pedig így szólt: ,,Ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony, mondom nektek: többé már nem iszom a szőlőnek ebből a terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom Isten országában.” Miután elénekelték a himnuszt, kimentek az Olajfák hegyére.

Akkor kezdünk igazán az Úr Jézus tanítványai lenni, amikor minden tettünkkel a húsvéti vacsorát készítjük elő, azaz egész életünk mintegy előkészületté válik az eucharisztikus lakomára, melynek lényege, hogy benne Krisztus szeretetének legnagyobb jelét adja. A szentmise mindenekelőtt Krisztus önfeláldozó szeretetének ünnepe, s ezért a szeretet minden igaz kifejeződése, a hitvesi szerelem, a szülői és gyermeki szeretet, de még az ellenség szeretete is a szentmisére való előkészületté lesz. A szentmise továbbá áldozat is, amely minden emberi szenvedést átváltoztat és egyesít Krisztus keresztáldozatával. A szentmise végül, ennek az áldozatnak gyümölcseként lakoma és asztalközösség Istennel, illetve egymással, amely attól kezdve, mikor a csecsemő mintegy édesanyjából élve szívja magába az anyatejet, megszentel és az utolsó vacsora erőterébe emel minden ünnepi és hétköznapi közös étkezést. Azáltal pedig, hogy a kenyér és a bor, a kehely és a tálca, az asztalterítő, a gyertyák mind-mind az emberi munka terméke, gyümölcse is, a mindennapi munka is a szentmisére való előkészületté válik.
Ezért az úrnapi körmenetnek, amikor énekszóval kísérjük végig az Oltáriszentségben jelen lévő Urat a város utcáin, súlyos teológiai mondanivalója van: egyrészt mert a teremtő isteni jelenlét erőterébe emeli az egyes embert és a közösséget, visszahelyezve eredeti vonatkoztatási rendszerébe, ahonnan kiszakadt, másrészt mert kifejezi azt is, hogy Istentől jöttünk, vele járjuk életünk útját, s hozzá is térünk vissza.
A kenyér és bor színe alatt jelen lévő Úr Jézus Krisztus, add nekünk kegyelmedet, hogy az erkölcsi elveken és keresztény értékeken túl szüntelenül élő kapcsolatban legyünk Veled, Belőled éljünk, s testestül-lelkestül a húsvéti vacsora előkészítésén munkálkodjunk – önmagunkban, környezetünkben, az Egyházban. Add, hogy mindenünket, amink van: munkánkat, jó törekvéseinket, sőt még szégyellnivaló gyarlóságainkat és bűneinket is a Te kezedbe adjuk, mert Te mindezt csodálatos módon átváltoztatod, egész életünket belemerítve a Te isteni életed örökkévaló dicsőségébe.

Évközi 8. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Júd 17.20b-25
Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg az igékről, amelyeket előre megmondtak a mi Urunk, Jézus Krisztus apostolai. Épüljetek rá legszentebb hitetekre, imádkozzatok a Szentlélekben, őrizzétek meg magatokat Isten szeretetében, s várjátok a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre! A kételkedőkön könyörüljetek, amazokat viszont mentsétek meg, ragadjátok ki őket a tűzből! A többieken pedig könyörüljetek, ám félelemmel, s borzadjatok még a ruhától is, amit a testük beszennyezett! Annak pedig, akinek van hatalma bűn nélkül megőrizni titeket, és szeplőtelenül, boldog örömmel az ő dicsőségének színe elé állítani, a mi egyedül üdvözítő Istenünknek, Urunk Jézus Krisztus által, legyen dicsőség és magasztalás, uralkodás és hatalom minden idő előtt, most és mindörökkön örökké! Ámen.
Mk 11,27-33
Ezután ismét Jeruzsálembe mentek. Amint a templomban járt, odajárultak hozzá a főpapok, az írástudók és a vének, és azt mondták neki: „Milyen hatalommal teszed mindezt? Ki adta neked a hatalmat, hogy mindezt megtedd?” Jézus így felelt nekik: „Én is kérdezek valamit tőletek. Feleljetek meg nekem, s akkor én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem mindezt. János keresztsége a mennyből volt vagy az emberektől? Feleljetek nekem!” Azok így tanakodtak egymás közt: „Ha azt mondjuk, a mennyből, azt fogja felelni: akkor miért nem hittetek neki? Ha pedig azt mondjuk, az emberektől, félnünk kell a néptől.” Mert mindnyájan azt tartották Jánosról, hogy valóban próféta volt. Azt felelték tehát Jézusnak: „Nem tudjuk.” Jézus erre azt mondta nekik: „Én sem mondom meg nektek, miféle hatalommal teszem mindezt.”

Van, akin meg kell könyörülni, van, akit ki kell menteni, életünket is kockáztatva, mint a kisgyermekéért a lángokban álló házba is visszarohanó édesanya, s végül van, akit csak félelemmel és rettegéssel szánni lehet, menekülve a közeléből, mint Ábrahámnak és Lótnak Szodoma városából, különben az égő város lángjai elnyelnek, fertőzete utolér, és halálos ragálya minket is pusztulásba sodor. Jézus könyörült a tévelygőkön, megesett rajtuk a szíve, a bűnösök előtt szélesre tárta a mennyek országának kapuját, azokkal azonban, akik bezárták szívüket Isten irgalmas szeretete előtt, nem tudott mást kezdeni, mint hogy jajt mondott rájuk, ami nem annyira fenyegetés, mint inkább siralom.
Jézus több alkalommal is és hangsúlyosan reális lehetőségként, félelmetes valóságként beszélt a kárhozatról. Ma ezzel szemben a poklot szívesen kihagyják az evangélium hirdetéséből, vagy metaforikusan, elbagatellizálva beszélnek róla. Azt a véleményt is hallani, hogy ma már a katolikus Egyház sem gondolja egészen komolyan a pokol tényét, hiszen a katekizmus legújabb kiadásában az örök tűz kifejezés idézőjelben szerepel. De vajon egy teológiai kijelentésben lehet-e egyáltalán másként említeni az örök tüzet, mint képletesen, érzékeltetve, hogy az emberi fogalmak és a nyelv csak halványan sejtetni tudják a kárhozat rettenetes valóságát, mint ahogy az örök lakoma képe is csak gyatra hasonlat, amikor a mennyei boldogságról beszélünk?
Urunk Jézus, könyörülj meg rajtunk, bűnösökön, s ne engedd, hogy szívünket megkeményítve ellenálljunk a kegyelemnek, mint ellenfeleid a mai Evangéliumban, vagy lekicsinyelve földi életünk tétjét kockára tegyük örök üdvösségünket. Segíts, hogy akit csak lehet, megpróbáljunk kimenteni a kárhozat lángjaiból, ha pedig azt tapasztaljuk, hogy van, akin nem tudunk cselekvő módon segíteni, akkor se fordítsuk el szívünket tőle, hanem imádságban hordozzuk őt, az ítélkezést Rád bízva, aki az utolsó pillanatig sem mondasz le egyikünkről sem.

Évközi 8. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Pét 4,7-13
Közel van mindennek a vége. Legyetek tehát okosak, és virrasszatok imádságokban! Mindenekelőtt pedig kölcsönös szeretettel legyetek egymás iránt szüntelenül, mert a szeretet sok bűnt eltakar! Legyetek vendégszeretők egymás iránt zúgolódás nélkül! Mindegyiktek, ahogy kapta a kegyelmet, úgy adja tovább másnak is, mint jó intézői az Isten sokféle kegyelmének. Ha valaki beszél, mintegy Isten szavaival beszéljen; ha valaki szolgálatot tesz, mintha azzal az erővel tenné, amelyet Isten oszt ki, hogy mindenben Isten dicsősége valósuljon meg Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom mindörökkön örökké! Ámen. Szeretteim, ne lepődjetek meg azokon a perzselő szorongatásokon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy amikor dicsősége kinyilvánul, vigadozva örvendezzetek.
Mk 11,11-26
(…) Másnap, amikor kimentek Betániából, megéhezett. Meglátott messziről egy lombos fügefát. Elindult feléje, hátha talál rajta valamit. Mikor azonban odaért, semmit sem talált rajta, csak leveleket; ekkor még nem volt fügeérés ideje. Erre megszólalt, és azt mondta neki: „Senki ne egyen rólad többé soha gyümölcsöt!” A tanítványai hallották ezt. Azután Jeruzsálembe értek. Bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik adtak és vettek a templomban. A pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit fölforgatta, s nem engedte meg, hogy valaki bármilyen edényt átvigyen a templomtéren. Azután így tanította őket: „Nincs talán megírva, hogy az én házam az imádság háza lesz minden nemzet számára? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt.” (…) Amikor beesteledett, kiment a városból. Másnap reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, látták, hogy tőből kiszáradt. Péter visszaemlékezett, és azt mondta neki: „Rabbi, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.” Jézus ezt felelte nekik: „Higgyetek Istenben! Bizony, mondom nektek: ha valaki azt mondja ennek hegynek: „Emelkedj fel és vesd magad a tengerbe!”, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy megtörténik, amit mond, akkor az meg is fog történni. Azért mondom nektek: Higgyétek, hogy mindazt, amit imádkozva kértek, elnyeritek, és meglesz nektek. (…)

Az egész újszövetségi kinyilatkoztatást félreértenénk, ha a világ végének közelségére vonatkozó kijelentéseket egy pogányul elképzelt világvége beharangozásának gondolnánk. Szó sincs róla, hogy Szent Péter apostol ijesztgetni akarna minket, sokkal inkább vigasztalni, bátorítani, mint mikor a fogolytáborban hírül adják, hogy már a kapuban állnak a felszabadító csapatok, s a börtönbe zárt lét hamarosan véget ér. A levél folytatásában szereplő felhívások tökéletesen feleslegesek és értelmetlenek lennének, ha Szent Péter egy mindent hamuvá égető világkatasztrófára készülve írta volna őket. Itt az új világra való felkészülésről van szó, amikor az egész teremtés át fog alakulni a feltámadt Krisztus testének mintájára, s vele együtt beemeltetik Isten dicsőségébe, személyes szentségébe. Ezért hát nem szorongva, kezünket tördelve, pánikhangulatban kell figyelnünk a végidők jeleit, hanem bizalommal várakozva, s jól felhasználva az időt, amit üdvösségünk munkálására kaptunk.
Erre vonatkoznak Péter apostol utasításai. Amikor okosságról beszél, olyan életvitelre buzdít, melyet áthat az Istenre és szabadító tetteire való szüntelen figyelem. Amikor szeretetről ír, nem langyos érzelmekre, a szívünk táján érzett bizsergésre gondol, hanem az örök életre szóló elkötelezettségre Isten mellett és Istenben egymás mellett, hiszen a kölcsönös szeretetben való kitartás a keresztény állhatatosság próbája. Amikor a különféle szolgálatokat említi, úgy beszél róluk, mint amelyekben Isten ereje nyilvánul meg. Mikor pedig perzselő szorongatásokról szól, arra utal, hogy bár a szenvedés hívőnek, hitetlennek egyaránt felfoghatatlan valóság, a hívő számára mégis értelmet nyer Krisztusban, aki maga is átment a szenvedések tüzes kohóján, s éppen ez volt megdicsőülésének kezdete.
Urunk Jézus, add nekünk kegyelmesen, hogy bármit teszünk vagy szenvedünk, azt Veled egyesülve tegyük és szenvedjük el, s így ne terméketlen, elszáradt fügefa legyünk, hanem az örök élet bőséges gyümölcseit teremjük.

Évközi 8. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Pét 2,2-5.9-12
Mint a most született kisdedek, hamisítatlan szellemi tej után vágyakozzatok, hogy általa növekedjetek az üdvösségre, miután megízleltétek, milyen édes az Úr. Járuljatok hozzá, mint élő kőhöz, akit az emberek elvetettek ugyan, de Isten kiválasztott és megtisztelt. Ti is, mint élő kövek, épüljetek fel rajta lelki házzá, szent papsággá lelki áldozatok bemutatására, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok, hogy hirdessétek annak erényeit, aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára, akik egykor „nem nép” voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik számára azelőtt nem volt irgalom, most pedig irgalmat nyertetek. Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és zarándokokat, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. Tanúsítsatok jó magatartást a pogányok között, hogy éppen abban, amiben mint gonosztevőket megrágalmaznak, a jócselekedetek láttán, dicsőítsék Istent a látogatás napján.
Mk 10,46-52
Ezután megérkeztek Jerikóba. Amikor kiment Jerikóból tanítványaival és a nagy sokasággal, a vak Bartímeus, Tímeus fia az útfélen ült és kéregetett. Amint meghallotta, hogy a Názáreti Jézus az, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Sokan leintették őt, hogy hallgasson. Ő azonban annál jobban kiáltozott: „Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Jézus megállt és megparancsolta, hogy hívják őt eléje. Erre odahívták a vakot, ezekkel a szavakkal: „Bízzál! Kelj föl, hív téged!” Mire az ledobta a felső ruháját, felugrott és odament hozzá. Jézus megszólította és megkérdezte: „Mit akarsz, mit cselekedjek neked?” A vak azt felelte neki: „Mester! Hogy lássak!” Jézus erre azt mondta neki: „Menj, a hited meggyógyított téged.” Erre azonnal látni kezdett, és követte őt az úton.

Aki azt állítja, hogy a kereszténység vágyaink elfojtását követeli, súlyosan elferdíti az igazságot. Épp ellenkezőleg: arra szólít fel, hogy félrevezetett vagy rég elaltatott vágyainkat keltsük fel újra, kívánkozzunk az örökké megmaradó javak után, s ne elégedjünk meg a kézzelfoghatóval, az azonnal elérhetővel, a felszínessel. Szent Péter apostol látta és megtapasztalta, hogy Jézus közelében hatalmas erővel törnek fel az elfojtott, végtelenbe tartó vágyak, melyek talán éppen azért szorultak le a tudatalatti világba s temetődtek be evilág kacatjaival, mert az emberek elhitték azt a sátáni sugalmazást, hogy a végtelen Isten elérhetetlen, és feléje törekedni reménytelen vállalkozás. Nem elnyomni kell tehát a bennünk feszülő vágyakat, hanem felszabadítani és eredeti céljukra, a mennyeiekre irányítani.
Persze ehhez szükséges az is, hogy tartózkodjunk a testi vágyaktól, mert a Krisztustól kapott új élet nem ötvözhető a régivel. Szakítani a régi, énközpontú élettel, amely megmérgezné a hamisítatlan tejet, a tiszta tanítást, s aláásná krisztusi életünk épületét. Hiszen saját erőnkből csak emberhez méltatlan ólat, lakhatatlanul sivár paneldzsungelt, esetleg ingatag bábeli tornyot építhetünk, a Jézus Krisztusra mint szegletkőre épített templomunk viszont a földön van ugyan, de tornyai az égbe nyúlnak.
Urunk, Jézus Krisztus, szítsd fel, kérünk, lelkünkben a vágyakozást a szellemi, hamisítatlan tej, a kinyilatkoztatás Általad megkapott teljessége után, mely az istengyermeki élet fenntartásához szükséges valamennyi alapvető tápanyagot magába sűríti. Kegyelmed legyen segítségünkre, hogy Rád mint alapra építsük életünk minden döntését, s így lehessünk testvéreink számára az örök élet hordozói, közvetítői.

Évközi 8. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Pét 1,18-25
Nem romlandó ezüstön vagy aranyon történt a megváltásotok az atyáitoktól rátok hagyományozott hiú életmódotokból, hanem a szeplőtlen és érintetlen Báránynak, Krisztusnak drága vérén, akit az Atya ugyan a világ alkotása előtt szemelt ki, de az utolsó időben jelentett ki tiértetek. Általa hisztek Istenben, aki őt feltámasztotta halottaiból, és dicsőséget adott neki, hogy Istenben legyen a hitetek és reményetek. Tisztítsátok meg tehát lelketeket az igazságnak engedelmeskedve, a nem színlelt testvéri szeretetben. Figyelmesebben, szívből szeressétek egymást, újjászületve nem romlandó, hanem romolhatatlan magból Isten élő és örökké megmaradó igéje által, mert minden test olyan, mint a fű, s minden dicsősége, mint a fű virága: elszárad a fű, és lehull a virága, az Úr igéje azonban örökre megmarad. Ez pedig az az ige, amelyet hirdettek nektek.
Mk 10,32-45
Mikor úton voltak, hogy fölmenjenek Jeruzsálembe, Jézus előttük ment, ők pedig félve és aggódva követték őt. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és elkezdett nekik beszélni mindarról, ami rá vár: „Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak. Azok kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik; de harmadnapra föltámad.” Ekkor eléje járultak Zebedeus fiai, Jakab és János, és így szóltak: „Mester! Azt akarjuk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.” Ő megkérdezte tőlük: „Mit akartok, hogy megtegyek nektek?” Azt felelték: „Tedd meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen a te dicsőségedben.” Jézus erre azt mondta nekik: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a pohárból, amelyből én iszom? Vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Ők azt felelték neki: „Meg tudunk.” Ekkor Jézus azt mondta nekik: „A pohárból, amelyből én iszom, inni fogtok ugyan, és a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is meg fogtok keresztelkedni. De azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké lesz, akiknek készítették.” Amikor a tíz meghallotta ezt, haragudni kezdtek Jakabra és Jánosra. Jézus azonban magához hívta őket, és azt mondta nekik: „Tudjátok, hogy akiket a nemzetek fejedelmeknek tekintenek, azok uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ez nem így van, hanem aki nagy akar lenni, az legyen a ti szolgátok; aki pedig első akar lenni köztetek, az a szolgája lesz mindenkinek. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Az apostoli levelek egyik legszebb mondata az, amellyel a mai Szentlecke kezdődik. A mi ártatlan testvérünknek, meggyilkolt Ábelünknek, Krisztusnak vére végigfolyt a kereszten, és megszentelte a földet. A vér Istenhez kiált, mert ő teremtette az életet, és senkinek sincs joga azt kioltani. Isten megtestesült Fiának vére azonban nem bosszúért kiált, hanem bocsánatért, mert ő halálát bűneinkért való áldozatként ajánlotta fel a mennyei Atyának.
Hogy az Atya nem bosszút áll rajtunk, hanem irgalmaz nekünk Jézus miatt, az a feltámadás dicsőségében vált nyilvánvalóvá. Jézus minden húsvéti megjelenése feloldozás: megbocsátó irgalom, a félelem feloldása és békességadás. Ez olyan egyedülálló esemény, hogy csak akkor vagyunk képesek befogadni, ha mi is arra törekszünk, hogy így szeressük testvéreinket. Ezért botrányos az, ami a mai Evangéliumban történik: miközben Jézus eljövendő kereszthaláláról beszél, s arra készül, hogy vére által bűnbocsánatot szerezzen az emberiségnek, az apostolok hiúságtól, féltékenységtől feltüzelve azon veszekszenek, hogy ki üljön jobbján és balja felől eljövendő országában. Szomorú, hogy mi sem vagyunk különbek a tanítványoknál, pedig mi már megismertük Jézus Krisztus keresztjét és dicsőséges feltámadását. Nekünk is szól Jézus kérdése: „Tudtok-e inni a pohárból, amelyből én iszom?” Az apostolok – bár itt még csak felelőtlenül fogadkoznak – később életükkel és vértanú halálukkal bizonyították, hogy Jézusért a szenvedések kelyhét is készek kiüríteni.
Urunk Jézus, hála legyen Neked a megváltásért, és azért, hogy szent véreddel, mely által az üdvösséget megszerezted számunkra, ebben a földi életben is táplálsz és megerősítesz bennünket. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy mind jobban vágyódjunk inni a Te kelyhedből, és készek legyünk az imádság, a szolgáló szeretet tettei, önmegtagadásunk és szenvedéseink felajánlása által, a hétköznapok vértelen vértanúságában kiegészíteni azt, ami még hiányzik a Te szenvedésedből, szentséges Testednek, az Egyháznak javára.

Évközi 8. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Pét 1,10-16
Ezt az üdvösséget vizsgálták és kutatták a próféták, akik a bennetek megvalósuló kegyelemről jövendöltek, kutatva, hogy melyik vagy milyen időre mutat bennük Krisztus Lelke, aki előre megjövendölte a Krisztusra váró szenvedéseket és a rájuk következő dicsőséget. Tudomásukra adták, hogy nem önmaguknak, hanem nektek szolgáltak mindazzal, amit most az evangélium hirdetői feltárnak nektek, miután az égből elküldetett a Szentlélek; ennek szemlélésére vágynak az angyalok is. Ezért tehát övezzétek fel elmétek derekát, legyetek józanok, és bízzatok tökéletesen a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor felajánlanak nektek; mint engedelmes fiak, nem tudatlanságotok régi vágyaihoz alkalmazkodva, hanem a Szent szerint, aki titeket meghívott, magatok is egész életmódotokban szentek legyetek, mert írva van: ,,Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”
Mk 10,28-31
Ekkor megszólalt Péter: „Íme, mi mindent elhagytunk és követtünk téged!” Jézus azt felelte: „Bizony, mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket és földeket, bár üldözések között; az eljövendő világban pedig az örök életet. Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők.”

A történelem az első bűn óta olyan, amilyennek most is tapasztaljuk: a gonoszság egyre szövevényesebb indái ma is igyekeznek elfojtani a természetfölötti életet. Mégis óriási kiváltságot jelent, hogy ebben a végső, az isteni megtestesüléssel kezdődő üdvtörténeti korszakban élhetünk, és a kinyilatkoztatás teljességét birtokoljuk, hiszen Isten tökéletesen, felülmúlhatatlanul és végérvényesen kimondta magát Jézus Krisztusban. Erről Szent Péter apostol is meggyőzően tanúskodik a mai Szentleckében. Ő még az előző üdvkorszak idején született, s amikor megkérdezte Jézustól, hogy mi lesz a jutalma, amiért követte őt, még csak épp sejteni kezdte azt, amit Húsvét és Pünkösd után már biztosan tudott és hirdetett: hogy Jézus Krisztus születésével, halálával és feltámadásával soha nem volt fordulat, minőségi változás következett be a pusztulásra ítélt emberi történelemben.
Nekünk talán azért adatott meg nekünk, hogy ebben a végső korszakban éljünk, mert a kinyilatkoztatás előtti időben, mikor Isten csupán a lelkiismeret homályában szólt a bűnbeesett emberhez, vagy az Ószövetség korában, melyben a választott nép csak a töredékes prófétai igehirdetés által hordozta Isten ígéreteit, elvesztünk volna. Isten most a leggyöngébbekkel vette fel a kapcsolatot, és egyértelmű világosságot adott. Így most mi elsők lettünk, de bizonyos szempontból utolsók is vagyunk, hiszen Isten a gyöngéket választja ki, hogy megszégyenítse az erőseket.
Urunk Jézus, amikor érdemtelenül megkaptuk a százannyit, vagyis a már e földi életben felragyogó örök életet, ezzel olyan kiváltságban részesültünk, amely egyben kötelez is bennünket, jobban, mint bárkit az Ószövetség igazai közül. Ne engedd, hogy beérjük annyival, hogy jó katolikusnak tartsanak az emberek, hanem Szentlelkeddel újra meg újra szítsd fel bensőnkben a vágyat az életszentség, az istengyermeki létmód iránt. Szűz Mária, keresztények segítsége, segíts bennünket igazi keresztény, azaz krisztusi életre!

Évközi 8. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Pét 1,3-9
(...) Isten ereje megőriz titeket az üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben kinyilvánuljon. Ennek örülni fogtok, ha most szomorkodnotok kell is egy kissé a különféle kísértésekben, hogy hitetek próbája a romlandó aranynál – melyet tűz által próbálnak meg – sokkal értékesebbnek bizonyuljon dicséretetekre, dicsőségetekre és tisztességetekre Jézus Krisztus megjelenésekor, akit bár nem láttatok, szerettek; akiben, bár most sem látjátok, hisztek; s mivel hisztek, örvendezni fogtok kimondhatatlan és megdicsőült örömmel, elérve hitetek célját, lelketek üdvösségét.
Mk 10,17-27
Amikor kiment az útra, odafutott hozzá valaki, térdre esett előtte és megkérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus erre azt mondta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat!” Az illető azt felelte neki: „Mester! Ezeket mind megtartottam ifjúságom óta.” Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki: „Egynek vagy még híjával: menj, add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem!” Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig körültekintett és azt mondta tanítványainak: (...) „Fiaim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába jutni azoknak, akik a vagyonban bíznak! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába.” Azok erre még jobban csodálkoztak, és egymást kérdezgették: „Akkor hát ki üdvözülhet?” Jézus azonban rájuk tekintett és így szólt: „Az embereknek lehetetlen ez, de Istennek nem; mert Istennek minden lehetséges.”

Ismét öröm és szomorúság tűnik fel a mai olvasmányokban, de most más dimenzióban. Az öröm, melyről Szent Péter apostol ír, nem múló érzelem, hanem a keresztény lélek Istentől rendelt és Krisztus által a Szentlélekben megvalósuló állapota, hiszen az Atya nagy irgalmasságában az élő reménységre teremtett újjá minket. Az igazi, istenes öröm forrása e romolhatatlan és szeplőtelen örökség elragadtatott szemlélete. Az az öröm, mely ebből a belső látomásból táplálkozik, nem ideig-óráig él csupán, hanem tartós és romolhatatlan. Nélküle a Szent Péter említette megpróbáltatások elviselése keserves, sőt lehetetlen feladat volna számunkra, így azonban a próbatételek és szenvedések által naponta felemelkedünk oda, ahol szívünk egyre jobban otthon van: mennyei örökségünk romolhatatlan világába.
A gazdag ifjúról azt olvassuk a mai Evangéliumban, hogy szomorúan távozott Jézustól. Itt sem pillanatnyi lehangoltságról, múló bánatról van szó, hanem egzisztenciális csalódottságról, mert céljának elérése, hogy bejusson Isten országába, lehetetlennek bizonyult számára. Szívének horizontját ugyanis nem Isten mérhetetlen gazdagsága, hanem saját gazdagsága töltötte be, s ez elzárta előle az örök életre vezető utat. Ő saját erejéből akart üdvözülni, mert még nem tudta, hogy embernek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.
Urunk, Jézus Krisztus, őrizd meg és tökéletesítsd bennünk az örömet, mely a Hozzád való tartozásunkból fakad. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy miközben nap mint nap tapasztaljuk méltatlanságunkat, gyarlóságunkat, a kísértésekkel szembeni erőtlenségünket, Hozzád való ragaszkodásunk kiégesse lelkünkből az önzés rejtett csíráit, s növelje bennünk a hit, a bizalom és a szeretet ajándékát.

Szentháromság vasárnapja

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

MTörv 4,32-34.39-40
Kérdezősködj csak a régi napok felől, amelyek te előtted voltak, attól a naptól kezdve, hogy Isten megteremtette az embert a földön – kérdezősködj az ég egyik szélétől a másikig, történt-e valaha ilyesfajta dolog, vagy lehetett-e hallani, hogy hallja egy nép Isten szavát, aki a tűz közepéből szól, mint ahogy te hallottad, s életben maradtál! Vagy hogy megtette-e Isten, hogy elmegy és nemzetet választ magának a nemzetek közül próbák, jelek, csodák, harc, erős kéz, kinyújtott kar és rettenetes látványok által, mindent aszerint, amit tiértetek tett az Úr, a ti Istenetek Egyiptomban, szemed láttára, Ismerd el tehát ma, és vésd a szívedbe, hogy az Úr az Isten fönn az égben és lenn a földön és senki más! Tartsd meg parancsait és rendeleteit, amelyeket parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen neked, s utánad fiaidnak és hosszú ideig maradhass azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened majd ad neked.
Róm 8,14-17
Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét csak féljetek, hanem a gyermekké fogadás lelkét, amelyben azt kiáltjuk: ,,Abba, Atyánk!” Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösök is: Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei, mert vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.
Mt 28,16-20
A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak, bár egyesek még kételkedtek. Jézus odament és azt mondta nekik: ,,Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!”

Honnan tudjuk, hogy a mennyország nem egyéb, mint kölcsönös szeretet? Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából, aki a mennyei életet mint Isten életében való részesedést mutatta be nekünk. Isten belső élete pedig a Szentháromság személyei közötti kölcsönös szeretet. A szeretet soha nem lehet teljes egyfajta önkinyilatkoztatás nélkül. Lehet jóakaró, jót cselekvő, elérhet akár hősies fokot is, sőt még az ellenségre is kiterjedhet, ám az ilyen szeretet legfeljebb tökéletes, de nem teljes szeretet. A teljességre jutott szeretet csak a kölcsönös szeretet. Az üdvözültek kölcsönösen szeretik egymást, és soha nem maradnak le egymás szeretetében, mert a mennyben már nem tartozik a szeretethez szenvedés, hanem csak tiszta öröm. Az ellenségszeretet célja sem lehet más, mint hogy előbb vagy utóbb viszonzott szeretetté alakuljon, különben az, akit ellenségként szeretünk, nem üdvözülhetne.
Hogy Isten Szentháromság, ez a kinyilatkoztatás teljessége. Isten benső életének feltárása, azért, hogy mi is részt vegyünk benne. Ugyanakkor az ember önmagát is csak akkor ismerheti meg igazán, ha tud Isten szentháromságos életéről, hiszen nemcsak az egy Isten, hanem a szentháromságos egy Isten képére teremtetett. Ezért bár értelmünkkel a Szentháromság misztériumát soha fel nem foghatjuk a maga teljességében, mégis könnyű elfogadnunk, mert a mi életünk mélyén is ugyanaz a vágy húzódik meg: szeretni és szeretve lenni, nem elszigetelten létezni, hanem kapcsolatokban, szeretetközösségben élni.
Dicsőítünk Téged, Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság egy Isten, és hálát adunk nagy dicsőségedért, mely nem más, mint a Te belső életed boldogító misztériuma, az isteni személyek szeretetközössége. Most, miután megünnepeltük isteni fölségednek az üdvösségtörténetben végbevitt nagy tetteit: a megtestesülést, a megváltást és a Szentlélek kiáradását, arra kérünk, adj szívünkbe mélységes vágyakozást a Te benső életedben való részvétel iránt, és segíts, hogy a személyeid közt áramló és ránk, parányi és méltatlan teremtményekre is kiáradó szeretetet befogadjuk, s igyekezzünk viszonozni is úgy, hogy továbbadjuk testvéreinknek.

Évközi 7. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jak 5,13-20
Szomorkodik valaki közületek? Imádkozzék! Jó hangulatban van? Énekeljen zsoltárokat! Beteg valaki köztetek? Hivassa el az egyház presbitereit, azok imádkozzanak fölötte, és kenjék meg őt olajjal az Úr nevében! A hitből fakadó imádság megszabadítja a beteget, és az Úr megkönnyebbíti őt, ha pedig bűnökben van, bocsánatot nyer. Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert sokat megtehet az igaz ember állhatatos könyörgése. Illés hozzánk hasonló, szenvedő ember volt, s amikor könyörögve könyörgött, hogy ne essék eső a földre, nem is esett három évig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, s a föld megadta termését. Testvéreim! Ha valaki közületek eltéved az igazságtól, és valaki megtéríti őt, tudja meg, hogy aki a bűnöst visszatéríti téves útjáról, megmenti annak lelkét a haláltól, és betakarja bűneinek sokaságát.
Mk 10,13-16
Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy érintse meg őket; de a tanítványok elkergették azokat, akik hozták őket. Ezt látva Jézus haragra gerjedt, és azt mondta nekik: „Hagyjátok a kisgyerekeket, hadd jöjjenek hozzám, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: aki nem fogadja Isten országát úgy, mint a kisgyermek, nem megy be oda.” Azután karjaiba vette őket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.

Az, hogy valaki keresztény, nem jelenti azt, hogy ne lehetnének életében hangulati-érzelmi hullámhegyek és -völgyek. A keresztény is lehet szomorú és lehet vidám, s mindkettőnek lehet jó és rossz hatása. A szomorúság vezethet bensőségesebb istenkapcsolatra, ellenben könnyen torkollhat önsajnálatba is, mely elkeseredéssé, csüggedéssé, világfájdalmas hangulattá terebélyesedve szélesre tárja a kaput a gonosz lélek előtt. A szomorkodás óráiban ezért az imádság lehet a szabadulás útja. Nem a gépies imaszövegmondás, hanem a személyes, bensőséges, Isten arcát kutató imádkozás, melyet nem hagyunk abba mindaddig, míg nyugalmat nem talál a lelkünk, amíg át nem érezzük, szívünkben nem tudatosítjuk, hogy gondviselő Atyánk most is velünk van, szelíden fölénk hajol, s szent Fia és a Szentlélek által, mint két karjával, átölel. Így imádkozni a szomorúság óráiban olyan, mint mécsest gyújtani a sötét éjszakában.
A jókedv is lehet csapda. A felszínes öröm kísértésbe vihet, az ártatlan örvendezés tartalmatlan és otromba duhajkodásba csaphat át, ahol megvadulnak az érzékek, elszabadulnak a szenvedélyek, s megromlik a tiszta és ártatlan szeretet. A zsoltáréneklés azért is kívánatos, mert mélységet tud adni az érzelmi örömnek, s a pillanatnyi jókedvet a szabadulás miatti tartós örvendezéssé alakítja.
Urunk, Jézus Krisztus, segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy soha fel ne hagyjunk az imádkozással, és akár szomorúság, akár öröm az osztályrészünk, szívünkben Hozzád forduljunk, s Rajtad keresztül az Atyához. Add, hogy akár Isten ujjongó dicséretét fejezi ki, akár az emberi szenvedés szakadékainak aljáról szólal meg imádságunk, minden lelkiállapoton és hangulaton túl személyes létezésünket egészen Isten szeretetének mélységébe merítsük, és így lelkünk igazi nyugalomra találjon.

Évközi 7. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jak 5,9-12
Ne panaszkodjatok, testvérek, egymás ellen, hogy meg ne ítéljenek benneteket! Íme, a bíró az ajtó előtt áll! A szenvedésben és béketűrésben legyenek példaképeitek, testvérek, azok a próféták, akik az Úr nevében szóltak! Íme, boldognak mondjuk őket, mert kitartottak. Hallottatok Jób béketűréséről, és láttátok a végét, melyet az Úr adott, mert irgalmas az Úr, és könyörületes. Mindenekelőtt pedig, testvéreim, ne esküdjetek sem az égre, sem a földre, és semmiféle más esküvel sem! Legyen a ti ,,igen”-etek igen, a ,,nem”-etek nem, hogy ne essetek ítélet alá!
Mk 10,1-12
Ezután elindult onnan, és a Jordán túlsó partján Júdea határába ment. Újból tömeg gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. A farizeusok odajárultak hozzá, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: „Szabad-e a férfinak elbocsátani a feleségét?” Ő így felelt nekik: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Erre azt mondták: „Mózes megengedte, hogy válólevet írjunk és elbocsássuk.” Erre Jézus azt válaszolta nekik: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek e parancsot. A teremtés kezdetén azonban Isten férfivá és nővé alkotta őket. Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!” Odahaza a tanítványai ismét megkérdezték őt erről a dologról. Azt felelte nekik: ,,Aki elbocsátja a feleségét és másikat vesz, házasságtöréssel vét ellene. És ha az asszony elhagyja férjét és máshoz megy, házasságot tör.”

A mai Szentleckében és Evangéliumban egy sor erkölcsi kérdésről esik szó: az egymás elleni zúgolódás kerüléséről, a türelemről, az esküdözéstől való tartózkodásról, a tiszta beszédről és a házassági kötelék Isten akarata szerinti felbonthatatlanságáról. Határozott és egyértelmű szavak, mégis mennyi megalkuvás, ingadozás, a világ szellemétől való súlyos fertőzöttség hatja át az ezekkel kapcsolatos keresztény közbeszédet! És amikor keresztények, papok és hívek pozitívan nyilatkoznak vallási és erkölcsi kérdésekben, akkor is gyakran milyen felületes az érvelésük: olykor praktikus szempontokra, máskor szokásra hivatkoznak, de nem süt belőlük az a meggyőződés, hogy ezt vagy azt azért teszem, illetve nem teszem, mert így kívánja az Úristen. Mintha bizony szégyellnének is erre hivatkozni, nehogy bigottnak, szűklátókörűnek és elmaradottnak nézzék őket az emberek. És mi hogyan gondolkodunk, hogyan beszélünk egymás között és a nyilvánosság előtt ezekről a dolgokról?
Figyeljük meg a mi Urunkat és apostolait, hogyan és mire hivatkoznak, amikor kényes erkölcsi kérdések kerülnek szóba. Hivatkozási alapjuk minden esetben ugyanaz: a kinyilatkoztatásban közölt isteni akarat, az üdvősségtörténet nagy tettei és ígéretei, a teremtés, a megváltás, a dicsőséges világvégi eljövetel, a holtak feltámadása, az egyetemes ítélet és az örök élet. Azt a kijelentést, hogy lesz utolsó ítélet, és a Bíró már az ajtó előtt áll, lehet korszerűtlennek minősíteni, de előbb-utóbb mindannyian kikerülhetetlen tényként szembesülünk vele. Az igazán nagy formátumú emberek, a történelem példakép értékű személyiségei ennek mindig is tudatában voltak.
Urunk Jézus, köszönjük, hogy tudtunkra adod Istenünk ránk vonatkozó, eredeti szándékát, és hogy megítéltetésünk mércéje nem saját szubjektív szempontjaink lesznek, hanem az Általad világosan megfogalmazott, mindenkire egyaránt vonatkozó parancsok és elvárások. Köszönjük az apostolaid és utódaik által megőrzött és nekünk átadott hitletéteményt, amelyre mint végső alapra hivatkozhatunk, amelyet nem kérdőjelezünk meg, s amely életünknek egyedülálló perspektívát ad. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy hétköznapjaink, kisebb és nagyobb jelentőségű döntéseink, cselekedeteink mind erre az alapra épüljenek, hogy amikor eljössz ítélni élőket és holtakat, biztonságban megállhassunk a Te színed előtt.

Oldalak