Hírolvasó

Nagyböjt 5. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Dán 3,14-20.91-92.95
(…) Megszólalt ekkor Nebukadnezár, és azt mondta: „Áldott legyen az ő istenük, azaz Sidráké, Misáké és Abdenágóé, aki elküldte angyalát, és megszabadította szolgáit, akik benne bíztak, és nem hallgattak a király szavára, és kockára tették testüket, hogy ne kelljen Istenükön kívül más istent szolgálniuk és imádniuk.!”
Jn 8,31-42
Azoknak a zsidóknak, akik hittek neki, Jézus azt mondta: „Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” Azok azt felelték neki: „Ábrahám utódai vagyunk, és soha senkinek nem szolgáltunk. Hogyan mondod hát te, hogy szabadok lesztek?” Jézus így szólt: „Bizony, bizony mondom nektek: Mindaz, aki bűnt cselekszik, szolga. De a szolga nem marad örökre a házban, csak a fiú marad ott mindörökké. Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, de meg akartok engem ölni, mert a tanításom nem hatol belétek. Én azt mondom, amit az Atyánál láttam, és ti is azt teszitek, amit atyátoktól hallottatok.” Azt felelték neki: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus azt mondta nekik: „Ha Ábrahám fiai lennétek, Ábrahám tetteit cselekednétek. De most meg akartok ölni engem, azt az embert, aki nektek azt az igazságot mondtam, amelyet az Istentől hallottam; ezt Ábrahám nem tette. Ti a ti atyátok tetteit cselekszitek.” Erre azt mondták neki: „Mi nem paráznaságból születtünk. Egy Atyánk van, az Isten.” Jézus így szólt hozzájuk: „Ha Isten volna az Atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől származtam és jöttem. Hiszen nem magamtól jöttem, hanem ő küldött engem.”

Az igazság, mely szabaddá tesz, abszolút valóság, nincs alávetve senki ítéletének. Az igazság, mely szabaddá tesz, teremtő erővel bír: megszabadít a bűntől és új életet ad. Az igazság, mely szabaddá tesz, nem lehet csupán egy elvont eszme, hiszen azt bárki kénye-kedve szerint kiforgathatja, s nevében a legalávalóbb gaztetteket is elkövetheti. Az igazság, mely szabaddá tesz, egy személy: Jézus Krisztus, az Isten Fia. Hiszen ő maga mondja a mai Evangéliumban azt, hogy az „igazság szabaddá tesz titeket”, és azt is, hogy „ha a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek”; másutt pedig nyíltan ki is jelenti: „Én vagyok az igazság.”
Egyetlen tanító és vallásalapító sem tett egyenlőségjelet az általa hirdetett tanítás és önmaga közé, egyedül Jézus Krisztus. Ezért megmaradni Jézusban, megmaradni az ő tanításában és megmaradni szeretetében valójában egy és ugyanaz. Aki erre vállalkozik, megtapasztalja életében azt a szabadítást, amelyről Jézus beszélt: Isten ingyenes, soha vissza nem vont szeretetét, mely egyedül képes úrrá lenni a bűn mechanizmusán, mely sértetlenül megőriz a kísértések lángjai között, mint Dánielt és társait a tüzes kemencében, miközben énekelték az Úr dicséretét.
Urunk, Jézus Krisztus, ne engedd, hogy csupán szánkkal mondjuk, hogy Isten a mi Atyánk, hanem valóban úgy éljünk, mint Isten gyermekei. Ne engedd, hogy csupán névleg legyünk keresztények, a Te tanítványaid, hanem valóban hallgassunk Rád, az Atya Egyszülöttjére, tanításod hatoljon a szívünk mélyéig, és igazságod járja át elménket és szívünket. Add kegyelmedet, hogy Nálad megtaláljuk az igazság és szeretet forrását, hogy Benned maradjunk, és Te mibennünk, s vezess el Isten fiainak dicsőséges szabadságára, mely nem más, mint istengyermeki méltóságunk boldog kiteljesedése.

Nagyböjt 5. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Szám 21,4-9
Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.” Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: „Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!” Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: „Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.
Jn 8,21-30
Majd ismét szólt hozzájuk: „Elmegyek, és keresni fogtok, de meghaltok bűnötökben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre azt mondták: „Csak nem öli meg magát, s azért mondja: „Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”?” Ő azt felelte nekik: „Ti innen alulról vagytok, én meg felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én azonban nem vagyok ebből a világból. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben. Mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” Erre azt kérdezték: „Ki vagy te?” Jézus azt felelte: „(…) Amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok majd, hogy én vagyok, és semmit sem teszek magamtól, hanem úgy mondom ezeket, amint az Atya tanított engem. És aki küldött engem, velem van, nem hagyott magamra, mert mindenkor azt teszem, ami kedves előtte.” Mikor ezeket mondta, sokan hittek benne.

Ami a választott néppel történt a pusztai vándorlás idején, az a mi életünkben is megjelenik. Nem elég egyszer megszabadulni, megtérni: az csak a kezdete egy hosszú útnak, amely az üdvösségre vezet. Ez az út pedig fáradságos és kísértésekkel teli. A legsúlyosabb kísértés az, hogy visszakívánkozunk előző állapotunkba. Már nem emlékszünk a rabság gyötrelmeire, csak arra, hogy ott volt mit ennünk és innunk, az Istentől jövő táplálék viszont unalmasnak, ízetlennek tetszik. Amikor idáig jutunk, zúgolódunk és elhagyjuk magunkat, akkor támadnak a mérges kígyók: vad ösztöneink, pusztító szenvedélyeink, melyek ráébresztenek hálátlanságunkra, s arra, hogy a magunk erejéből semmire sem mennénk.
Ekkor kell feltekinteni az Emberfiára, aki a magasba emeltetett. Nem a rutinszerű feszületre pillantás ment meg, hanem a Megfeszítettel való újfajta, bensőséges találkozás. Szent Ferencet a San Damianó-i feszület Krisztusa szólította meg, feltárva előtte küldetését, Avilai Szent Terézt a szenvedő Krisztus szemlélése közben érintette meg a kegyelem, és emelte ki a középszerű apácaéletből. Ezt a találkozást kínálja fel nekünk is az Egyház Nagyböjtben, amikor Krisztus szenvedésére emlékeztet, ezért is takarja lepel Feketevasárnaptól Nagypéntekig a feszületeket, hogy a keresztleleplezéskor új szemmel tudjunk Jézusra tekinteni, aki a Fán függve szerezte meg nekünk a gyógyulást.
Megfeszített Jézusunk, szüntelenül szemlélni akarunk Téged mint Urunkat, Istenünket. Nem úgy akarunk keresztedhez viszonyulni, mint egy talizmánhoz, hanem szeretnénk élő és személyes kapcsolatban maradni Veled, aki szenvedtél és meghaltál értünk. Egészen el akarjuk kötelezni magunkat Melletted, és nap mint nap felvéve keresztünket követni Téged, nem világmegvetésből, nem önsanyargatásból vagy kényszerűségből, hanem hogy az őskígyó marásaiból felgyógyulva Hozzád hasonuljunk, s mind jobban a Te képmásodra formálódjunk.

Szent József, a Boldogságos Szent Szűz jegyese

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Sám 7,4-5a.12-14a.16
Íme, azonban még az éjjel szózatot intézett az Úr Nátánhoz, ezekkel a szavakkal: „Eredj, s mondd szolgámnak, Dávidnak: Ezt üzeni az Úr: Hát te házat akarsz építeni nekem lakásul? Amikor ugyanis letelnek napjaid, s aludni térsz atyáidhoz, felemelem utánad ivadékodat, aki ágyékodból származik, s megszilárdítom királyságát. Ő fog házat építeni nevemnek, s én megszilárdítom királysága trónját mindörökre. Atyja leszek neki, s ő fiam lesz nekem: ha valami gonoszat cselekszik, megfenyítem őt az emberek vesszejével, s az emberek fiainak csapásaival. Állandó lesz házad és királyságod mindörökké színem előtt, és szilárd lesz trónod mindenkor.”
Róm 4,13.16-18.22
Azt az ígéretet ugyanis, hogy a világ örököse lesz, Ábrahámnak és utódainak nem a törvény közvetítésével adták, hanem a hitből való megigazulás alapján. Azért hitből, hogy minden kegyelemből legyen, és az ígéret biztos legyen minden utód számára, nemcsak azoknak, akik a törvényből vannak, hanem azoknak is, akik Ábrahám hitéből vannak, aki mindnyájunknak atyja Isten előtt, amint meg van írva: „sok nemzet atyjává rendeltelek.” Ő hitt annak, aki életre kelti a holtakat, és aki nevet ad a nemlétezőknek, hogy létezzenek. Ő reménységgel hitt a remény ellenére, így sok nemzet atyja lett, amint megmondatott neki: „Annyi lesz a te utódod.” És ezt számították be neki megigazulásul.
Mt 1,16.18-21.24a
(…) Íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.

Életünk nagy, kitüntetett pillanatai, amikor elfog bennünket a nagylelkűség az Úr iránt, és építeni akarunk neki: templomot, közösséget, családot... Olyan szép ez a terv, hogy a mellettünk élő prófétákat is magunkkal ragadjuk, mint Dávid Nátánt. Éjszaka azonban, amikor az ember kötelékei kissé eloldódnak saját terveitől, elképzeléseitől, az Úr közli a prófétával, hogy igazából nem Dávid épít neki, hanem ő épít Dávidnak örök hajlékot.
József is szép és szent dologra készült: Máriának akart otthont teremteni, Máriának, aki kegyelemmel teljes, aki egészen az Istené. Egy szép kis názáreti otthonról álmodott, amelyben ő úgy lesz férj, ahogy ősei, a szent pátriárkák, Mária meg úgy lesz feleség, mint a szent ősanyák, és úgy lesz gyermekük, mint Ábrahámnak és Sárának. Isten azonban éjszaka szólt Józsefhez, és arra bátorította, hogy saját álma helyett az ő isteni terveit fogadja el, mert sajátos módon akarja neki adni Máriát és Mária fiát, Jézust. József házasságra készült és szüzesség lett az útja? Mélyebb valóságról van szó: minden Istenbe merült férfi és nő házasságának legmélyén a szüzesség örökkévalósága rejtőzik. Ez a szerzetesek számára is lecke, és azoknak is, akik a világban élnek Istennek szentelt életet. „Eredetileg” ugyanis, emberi gondolataik és terveik szerint ők is házasságra készültek, hiszen ez van belekódolva testükbe és pszichéjükbe. Isten azonban úgy lépett be az életükbe, hogy egy másik szerelemnek és házasságnak lesznek szűzi tanúi és résztvevői: annak az örök szerelemnek, mellyel Krisztus szereti Egyházát.
Urunk, készítsd fel szívünket, hogy amikor felajánljuk Neked a legnagyobbat, amit csak adhatunk: egész életünket, Te még nagyobb ajándékot adsz nekünk: saját magadat. Segíts, hogy át tudjuk értékelni a magunk kis terveit, legyen bátorságunk átadni magunkat a Te titkos terveidnek, s fenntartások nélkül kövessük a Te szent akaratodat, akárcsak Szent József, akire nem kisebbet, mint Jézust és az ő szent Anyját bíztad.

Nagyböjt 5. vasárnapja

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jer 31,31-34
Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor megfogtam kezüket, hogy kihozzam őket Egyiptom földjéről; azt a szövetségemet ők bontották fel, pedig én voltam az Uruk – mondja az Úr. – Hanem ez lesz az a szövetség, amelyet Izrael házával kötök azok után a napok után – mondja az Úr –: törvényemet a bensejükbe adom és a szívükre írom. Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. Nem fogja többé így tanítani egyik a másikat, senki a testvérét: „Ismerjétek meg az Urat!” Mert mindnyájan ismerni fognak engem, a legkisebbtől a legnagyobbig – mondja az Úr –, mivel megbocsátom bűnüket, és vétkükre nem emlékezem többé.”
Zsid 5,7-9
Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett; és amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki.
Jn 12,20-33
(…) Eljött az óra, hogy az Emberfia megdicsőüljön. Bizony, bizony mondom nektek: ha a földbe hullott gabonaszem meg nem hal, egymaga marad, de ha meghal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, és aki gyűlöli életét ezen a világon, megőrzi azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Azt, aki szolgál nekem, meg fogja tisztelni az Atya. (…) Ítélet van most e világ felett, most fogják kivetni ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd felmagasztalnak a földről, mindeneket magamhoz vonzok.” (…)

A mai Olvasmányban elhangzó prófétai ígéret akkor teljesedett be, amikor az örök Ige emberré lett. Hiszen Jézus szíve az az emberi szív, amelyben hiánytalanul megtalálható Isten szentháromságos életének egyetlen törvénye: a szeretet, a Szentlélek áradása. Ez a szövetség új, sőt eleddig elképzelhetetlen, az egyetlen igazi újdonság a kozmosz történetében; s örök, mert Jézus személye, énje a második isteni személlyel azonos, aki pedig öröktől fogva mindörökké az Atyáé a Szentlélekben.
Mindennek hallatlan jelentőségű következményei vannak ránk nézve, hiszen a szentéges megtestesülés egyedülálló módon kötötte össze a földet az éggel, a mi emberi világunkat Isten világával. A bűnbeesett ember véglegesen kizárta magát az Istennel való közösségből, amikor megölte Jézust, akiben Isten új és örök szövetséget akart kötni vele. Jézus azonban éppen az őt kivégzők bűneinek és minden bűnnek bocsánatára áldozta fel életét, és saját vérében kötötte meg ezt az új és örök szövetséget. Ezért hasonlítja halálát a földbe hulló búzaszemhez, amely bőséges termést hoz. Minden szent, minden igaz ember, minden Istenhez jutott üdvözült teremtmény Jézus földbe hulló életének gyümölcse, hiszen ő azért jött, hogy istenfiúi élettel ajándékozzon meg minket a Szentlélek kiárasztása által. Ha ezután lenne bátorságunk aszerint élni, amik vagyunk, soha nem követnénk el bűnt, annyira nyilvánvaló lenne számunkra, hogy a bűn legbensőbb valónk természetével ellenkezik.
Urunk Jézus, Általad Isten örök, benső életének részesei lettünk. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy megérezzük vonzásodat, az irgalom vonzását, mely bennünket is felemel a földről, s bűneink őszinte megvallásával fejezzük ki, nagyböjti jó elhatározásaink teljesítésével pedig erősítsük meg szándékunkat, hogy részesei kívánunk lenni a kereszten kötött új és örök szövetségnek.

Nagyböjt 4. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jer 11,18-20
Az Úr tudatta velem, és megtudtam. Akkor megmutattad nekem tetteiket. Én pedig olyan vagyok, mint egy kezes bárány, melyet levágni visznek; és nem tudtam, hogy ilyen terveket szőttek ellenem: „Pusztítsuk el a fát gyümölcsével együtt, és vágjuk ki az élők földjéből, hogy nevére se emlékezzenek többé!” Seregek Ura, igazságos bíró, vesék és szívek vizsgálója, hadd lássam bosszúdat rajtuk, mert eléd tártam ügyemet!
Jn 7,40-53
Akik a népből ezeket a szavakat hallották, azt mondták: „Ez valóban a próféta!” Mások így szóltak: „Ez a Krisztus!” Némelyek pedig megjegyezték: „Csak nem Galileából jön a Krisztus? Nem ezt mondta az Írás: »Dávid utódaiból és Betlehem helységből jön a Krisztus, ahonnan Dávid származott?«” És a sokaságban szakadás támadt miatta. Közülük egyesek el akarták őt fogni, de senki sem emelt rá kezet. A szolgák elmentek a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok azt mondták nekik: „Miért nem hoztátok el?” A szolgák azt felelték: „Soha ember így nem beszélt!” Erre a farizeusok megkérdezték őket: „Talán bizony titeket is félrevezetett? Vajon a főemberek vagy a farizeusok közül hitt-e valaki benne? De ez a népség, amely nem ismeri a törvényt, átkozott.” Erre Nikodémus, aki korábban nála járt, azt mondta nekik: „Vajon a mi törvényünk elítéli-e az embert, mielőtt kihallgatták volna őt, és meg nem tudták, mit cselekedett?” Azok azt felelték neki: „Csak nem vagy te is galileai? Nézz utána és lásd be, hogy Galileából nem támad próféta!” Azután mindannyian hazamentek.

Nikodémus a főtanács tagjaként már pusztán személyében is cáfolja a főpapok és a farizeusok azon kijelentését, mely szerint csak az „átkozott népség”, a tanulatlan és befolyásolható tömeg hisz Jézusban, a tanács tagjai közül senki sem. Arra hivatkoznak, hogy aki ismeri a törvényt, az nem „dől be” Jézus tanításának; és különben is, Galileából nem származik próféta. Nikodémus viszont éppen azért kereste fel éjnek idején Jézust, mert figyelmesen tanulmányozta az Írásokat, nem olyan felületesen, mint ők. Amikor viszont Jézus védelmében a törvényre hivatkozik, a farizeusok idegesen leintik. Ez is árulkodó; ha már a törvényre való hivatkozás is kihozza őket a sodrukból, bizonyára van valami, ami az Írásoknál és a törvénynél is fontosabb számukra: hogy Jézus vesztét okozzák.
Aki befogja fülét, hogy ne hallja Jézus szavát, az előbb-utóbb az emberi szóra sem fog hallgatni. Saját maga megfellebbezhetetlen ítéletének rabjaként, egyre bonyolultabb ideológiákat gyártva sodródik a lelki halál felé. Egyfajta megszállottság lesz rajta úrrá, és az irányítja egészen a végkifejletig. Mégis övé a felelősség, mert a gonosz indulat csíráját szívébe fogadta, és hagyta, hogy felnőjön s indáival behálózza gondolatait, érzelmeit, akaratát. Ezzel szemben Jézus nem sodródik, hanem mindvégig ő irányítja az eseményeket: ellenségei hiába lesik a kedvező alkalmat, semmit sem tehetnek addig, míg ő meg nem találja a módját, hogyan állíthatja szenvedését és halálát is az Atya megdicsőítésének és az emberek megmentésének szolgálatába.
Úr Jézus Krisztus, újra és újra megdöbbenve állunk a gonoszság titka előtt, melybe Te is beleütköztél. A Nagyhét közeledtével évről évre részeseivé válunk annak a drámának, mely elkerülhetetlenné tette kínszenvedésedet és halálodat. Azonban nem a sötétség hatalmára és gyilkos gépezetére akarunk figyelni, hanem mindenekfölött Rád, az Atya Egyszülöttjére. Kérünk, ne hagyd, hogy kiszolgáltassuk magunkat a bűn pusztító mechanizmusának, hanem segíts, hogy minden jó és rossz történésben az Atya akaratát keressük, és így Veled egyesülve vegyünk részt passiódban.

Nagyböjt 4. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Bölcs 2,1a.12-22
(…) „Leselkedjünk tehát az igazra, mert az utunkban áll, és ellenkezik tetteinkkel, törvényszegést vet a szemünkre, s megszól, hogy vétettünk a tisztesség ellen. Azzal kérkedik, hogy nála van az Isten ismerete, és Isten gyermekének mondja magát. (…) Lássuk tehát, igazak-e beszédei? Tegyük próbára, mi lesz majd vele, tudjuk meg, milyen lesz a vége! Mert ha az igaz Isten gyermeke, akkor ő meg is óvja, és kiragadja ellenségei kezéből. Tegyük őt próbára szidalommal, kínzással, hogy megismerjük szelídségét, és kipróbáljuk állhatatosságát! Ítéljük őt gyalázatos halálra, mert – amint mondja – oltalomban részesül!” Így gondolják ők, de tévednek, mert gonoszságuk vakká tette őket. Nem ismerik Isten titkait, nem remélik a jóság bérét, és nem tekintik a szeplőtelen lelkek jutalmát.
Jn 7,1-2.10.25-30
Ezek után Jézus átment Galileába. Nem akart ugyanis Júdeába menni, mert a zsidók halálra keresték. Közel volt a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep. Amikor azonban testvérei felmentek az ünnepre, ő is felment, de nem nyilvánosan, hanem mintegy titokban. A jeruzsálemiek közül egyesek azt mondták: „Nem ő az, akit halálra keresnek? Íme, nyilvánosan beszél, és semmit sem mondanak neki. Talán a főemberek valóban fölismerték, hogy ő a Krisztus? Róla azonban tudjuk, hogy honnan való, a Krisztust pedig, amikor eljön, senki sem tudja, honnan van.” Akkor Jézus, aki a templomban tanított, így kiáltott fel: „Ismertek engem is, és azt is tudjátok, hogy honnan való vagyok. Márpedig én nem magamtól jöttem, hanem az küldött engem, aki Igaz, akit ti nem ismertek. Én ismerem őt, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Ekkor szerették volna elfogni, de senki sem emelte rá kezét, mert még nem jött el az ő órája.

Az emberi megismerés az érzékelésen és az értelem tevékenységén alapul. Amikor azonban a megismerés egy személyre irányul, kevésnek bizonyul az ész és az érzékelés, valami többre is szükség van ahhoz, hogy a személyt mint személyt, és ne csak mint tárgyat ismerjük meg. A kortársak, például a názáretiek úgy vélték, ismerik Jézust: eredetét, családját, életének folyását. Ez az ismeret azonban nem vitte őket közelebb hozzá, hanem éppen ellenkezőleg: megakadályozta, hogy higgyenek benne. A különféle tudományok, az orvostudomány, a pszichológia, az antropológia vagy a szociológia mind-mind az emberrel foglalkozik, de egyik sem az önálló, a megismételhetetlen és végtelen értékű személyt látja benne.
Csak a szeretet, a megelőlegezett bizalom képes arra, hogy a személyek között a teljes megismerésre elvezessen. Ez néha nem is tűnik olyan nehéznek, ha csak úgy általában gondolkodunk az emberről, aki tőlünk több ezer kilométer távolságra van, és a mindennapokban semmi dolgunk vele. Azonban mindjárt más a helyzet, ha közvetlen környezetünkben nézünk körül. Éppen azokkal, akik a legközelebb állnak hozzánk, vagyunk a leginkább szeretetlenek, mintha az ismeret és a szeretet fordított arányban állna egymással. Ez minősíti az idegenek iránt tanúsított szeretetünket is, és megmutatja, hogy nem Isten szeretetével szeretünk, hanem csak saját szűkös szívünkkel.
Urunk Jézus, egyedül Te mondhatod ki teljes bizonyossággal itt a földön, hogy ismered az Atyát, hiszen maga a megszemélyesült szeretet, a Szentlélek köt össze Vele. De éppen azért jöttél a földre, hogy ebben az éltető, örökre szóló szeretetben, vagyis a teljes és tökéletes ismeretben részesíts bennünket is. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy képesek legyünk túllépni embertársainkra vonatkozó, gyakran előítéletté merevülő ismereteinken, és megelőlegezzük nekik azt a feltétel nélküli, elfogadó szeretetet, mellyel Te szereted őket, mint Atyád pótolhatatlan, végtelenül értékes és egyedülállóan kedves választottait.

Nagyböjt 4. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Kiv 32,7-14
(…) Aztán így szólt az Úr Mózeshez: „Látom már, hogy keménynyakú nép ez! Hagyj engem, hadd izzék fel haragom ellenük, hogy eltöröljem őket, és téged tegyelek nagy nemzetté!” Mózes erre így kezdte kérlelni az Urat, az ő Istenét: „Miért gerjedne fel, Uram, haragod néped ellen, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről, nagy erővel és hatalmas kézzel? (…) Szűnjék meg haragod, és légy kegyelmes néped gonoszságával szemben! Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izraelről, a te szolgáidról, akiknek megesküdtél önmagadra: »Megsokasítom utódaitokat, mint az ég csillagait, és ezt az egész földet, amelyről szóltam, utódaitoknak adom, s birtokolni fogjátok azt örökké!«” Megengesztelődött erre az Úr, és nem tette meg azt a rosszat, amelyet népe ellen mondott.
Jn 5,31-47
„Ha én tanúskodom magamról, tanúságom nem érvényes. Más az, aki tanúskodik énrólam, és tudom, hogy igaz az a tanúság, amelyet rólam tesz. (…) A tettek, amelyeket az Atya bízott rám, hogy elvégezzek, azok a művek, amelyeket én viszek végbe, tanúskodnak felőlem, hogy az Atya küldött engem. Rólam az Atya tett tanúságot, aki küldött. (…) Emberektől nem fogadok el dicsőséget. Rólatok viszont tudom, hogy nincs bennetek Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtok el engem. Majd ha más jön a maga nevében, azt elfogadjátok. Hogyan is tudnátok hinni ti, akik egymástól kaptok dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely egyedül Istentől van, nem keresitek? Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni titeket az Atyánál! Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben reménykedtek. Mert ha Mózesnek hinnétek, talán nekem is hinnétek, mert ő énrólam írt. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, hogyan hisztek majd az én igéimnek?”

Nem az a baj, hogy ott munkál bennünk a dicsőség vágya – hiszen az őszinte dicséret, elismerés, megbecsülés nem csupán kellemes, hanem gyakran kifejezetten szükséges is ahhoz, hogy a bennünk lévő jó, értékes adományok a felszínre kerülhessenek és kibontakozhassanak –, hanem az, hogy ezt rossz helyen keressük, illetve beérjük az igazi dicsőség látszatával, utánzatával. Abban a pillanatban ugyanis, amikor mások dicséreteiből glóriát fonunk saját fejünk köré, megakadályozzuk, hogy a jó tovább fejlődjön bennünk. Egy adott pillanatot akarunk rögzíteni, s a hírnév, tekintély fényében sütkérezve úgy érezzük, többek vagyunk, mint azelőtt. Ez a fajta dicsőség azonban illúzió, amely szétpattan, akár a buborék, amint a halál megkerülhetetlen tényébe ütközik. Ha nekünk magunknak meg kell semmisülnünk, akkor az bizony sovány vigasz, hogy a nevünk utódaink vagy műveink, tetteink által fennmarad. Ráadásul ez a szellemi utóélet is igencsak bizonytalan, teljességgel ki van szolgáltatva az utókor kénye-kedvének: a félreértésnek, a meghamisításnak és végső soron a feledésnek.
Az ember, aki szíve mélyén dicsőségre vágyik, ennél többet kíván. Azt, hogy ő maga dicsőüljön meg, létezése emelkedjék magasabb szintre és teljesedjék ki soha nem ismert módon. Ezért igazi dicsőség nem is lehet olyasvalami, amit a mellünkre tűznek vagy a nyakunkba akasztanak. A valódi dicsőség belülről fakad, ahol Isten lakik bennünk, és beragyogja fényével egész lényünket. Thomas Merton írja, hogy ha látnánk, Isten dicsősége mennyire nem hasonlatos ahhoz, amit mi dicsőségnek nevezünk, belehalnánk az iránta érzett szeretetbe.
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy részesítesz minket abból a dicsőségből, mely a Te osztályrészed az Atya jobbján. Add kegyelmedet, hogy amikor dicsőségre, a létben való megerősítésre vágyunk, ne elégedjünk meg az emberek dicséretével, hanem mindenekfölött azt az örök dicsőséget keressük, mely a dicsőség Urától és mindenek Alkotójától származik, s elsősorban nem tetteink, erőfeszítéseink jutalma, hanem Hozzád tartozásunk örök érvényű, végleges felragyogása.

Nagyböjt 4. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 49,8-15
Így szól az Úr: „A kegyelem idején meghallgatlak téged, és a szabadulás napján megsegítelek; megőrizlek, s a nép szövetségévé teszlek, hogy helyreállítsd az országot, és kioszd az elpusztított örökséget. (…)” Ujjongjatok, egek, és örvendj, te föld, ujjongásban törjetek ki, hegyek! Mert megvigasztalja népét az Úr, és szegényein megkönyörül. Azt mondta Sion: „Elhagyott engem az Úr, és Uram megfeledkezett rólam.” Megfeledkezhetik-e csecsemőjéről az asszony, nem könyörül-e méhe magzatán? Még ha az meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad!
Jn 5,17-30
Jézus azt felelte nekik: „Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom.” Ezért a zsidók még inkább életére törtek, mivel nemcsak megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának mondta, és egyenlővé tette magát az Istennel. Jézus azt felelte nekik: „Bizony, bizony mondom nektek: a Fiú nem tehet magától semmit, hanem csak azt, amit lát, hogy az Atya cselekszik. Mert amiket ő tesz, azokat cselekszi ugyanúgy a Fiú is. Az Atya ugyanis szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit tesz. Ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok. Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és életre kelti, úgy a Fiú is életre kelti, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta, hogy mindenki tisztelje a Fiút, mint ahogy tisztelik az Atyát. Aki nem tiszteli a Fiút, az Atyát nem tiszteli, aki őt küldte. Bizony, bizony mondom nektek: aki az én igémet hallgatja, és hisz annak, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem ítéletre jut, hanem átment a halálból az életre.

Jézus tetteiben és azok igazolásában soha nem ellenfelei igazodott elvárásaihoz, hanem mindenkor következetesen az Atyától kapott küldetésének megfelelően beszélt és cselekedett. Minden egyes szava és tette az Atyához fűződő kapcsolatából fakadt, és arról tanúskodott. Tanítványai sokszor nem értették, hogy mit is akar mondani, sokszor nem fogták fel egy-egy csoda igazi tartalmát és jelentőségét, de azt egyértelműen megérezték, és meg is vallották, hogy ő a Messiás, az Isten Szentje, akinek tettei az Istentől valók, s akinek örök életet adó igéi vannak.
Éppen ezért az írástudóknak és farizeusoknak sem szolgálhat mentségére, hogy számukra teológiailag elfogadhatatlan volt, hogy Jézus Atyjának nevezte a fölséges Istent. Hiszen mielőtt ezt a zsidó szempontból valóban botrányos kijelentést tette, sorra olyan jeleket művelt, melyek mind arról tanúskodtak, hogy Isten hatalmával és tekintélyével bír. Ők tanult emberek lévén nagyon is megértették, amit mondani akart, de visszautasították, tetteit pedig tudatosan félremagyarázták. Amikor például Jézus az Atya irgalmas szeretetét nyilatkoztatta ki a béna ember meggyógyításával, ők a szombati nyugalom megtartásának kicsinyes részleteinél ragadtak le.
Urunk Jézus, mi, keresztények nem botránkozunk meg azon, hogy Atyádnak nevezed a fölséges Istent, sokkal inkább az a veszély fenyeget, hogy az Atyával való egylényegűséged csupán elvont hitigazság marad a számunkra, és nem érinti mindennapjainkat. Ne engedd, hogy az Atyáról szóló kinyilatkoztatásod, a Szentháromság misztériumába való beavatásod hiábavaló legyen számunkra, hanem kérünk, újítsd meg bennünk a Szentlélek ajándékát, aki nemcsak elvezet a teljes igazságra, hanem be is von minket abba az örök szeretetkapcsolatba, mely őbenne magában áll fenn Közötted és Atyád között.

Nagyböjt 4. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Ez 47,1-9.12
Ezután visszavitt engem a ház kapujához, és íme, víz fakadt a ház küszöbe alatt a keleti oldalon; a ház homlokzata ugyanis kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le, az oltártól dél felé. Aztán kivitt az északi kapun, és körülvezetett a külső kapun kívül levő úton a kelet felé néző útra; és íme, víz tört elő a jobb oldalon. Ekkor a férfi, akinek kezében mérőzsinór volt, (…) ezt mondta nekem: „Amerre ez a folyó ér, minden élő és mozgó lény élni fog. Ahová eljut a víz, igen sok lesz a hal; ahová elér a folyó, egészséges lesz és élni fog minden lény. A folyó mentén pedig, annak mindkét partján mindenféle gyümölcsfa nő; lombjuk le nem hull, s a gyümölcsük el nem fogy. Havonta friss gyümölcsöt teremnek, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül szolgál, a lombjuk pedig orvosságul.”
Jn 5,1-3a.5-16
(…) Volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendő óta beteg volt. Mikor Jézus meglátta őt, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta van így, megkérdezte tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram, nincs emberem, aki, amikor felkavarodik a víz, bevigyen engem a tóba. Mire pedig én odaérek, más megy be előttem.” Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult, fogta az ágyát és járni kezdett. Azon a napon pedig szombat volt. Ezért a zsidók azt mondták a meggyógyított embernek: „Szombat van, nem szabad az ágyadat vinned.” Azt felelte nekik: „Aki meggyógyított engem, ő mondta nekem: »Vedd ágyadat, és járj.«„ (…)

Jézus csodás gyógyításai általában úgy kezdődnek, hogy a gyógyulni akaró eléje járul, esetleg a rokonai, barátai viszik őt Jézushoz, vagy pedig közbenjárnak érte, hogy gyógyítsa meg őt. Itt viszont egészen egyedülálló és meghökkentő módon maga Jézus lép oda ehhez a harmincnyolc éve beteg emberhez, aki rezignáltan fekszik a helyén, a többi nyomorult között, és felkínálja neki a gyógyulás lehetőségét. A Beteszda fürdő öt oszlopcsarnoka bizonyára tele volt hasonló betegekkel, Jézus mégis ehhez az egyhez intézi kérdését: „Akarsz-e meggyógyulni?”
De – mivel az a nap éppen szombat volt – amikor Jézus a beteghez fordul, egyben ellenfeleit is megszólítja. Másutt arról is olvasunk, hogy nyíltan felteszi a kérdést: „Szabad-e szombaton gyógyítani?” Ezzel a csodával is üzeni, hogy ő ura a szombatnak, és hogy amit tesz, az nem humanitárius jótékonykodás, máskor is elvégezhető jámbor cselekedet, hanem életadás, új teremtés, mely nem tűr halasztást, és amelynek semmiféle törvény nem szabhat gátat. Hiszen a Jézus szívéből fakadó, örök életre szökellő vízforrás nem csupán az elmúlt harmincnyolc év szenvedésétől szabadítja meg ezt az embert, hanem új horizontot nyit előtte, az örök boldogság távlatát. Világosan kifejezik ezt szavai is, melyeket később a templomban mond neki, amikor ismét találkoznak: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék” – vagyis: „Vigyázz, nehogy lerontsd magadban az örök életet, melyet a belém vetett hit által kaptál.”
Úr Jézus Krisztus, hálát adunk Neked, hogy amikor nincs emberünk, amikor senki sincs, aki segíthetne rajtunk, akkor Te odalépsz hozzánk, mert Te magad akarsz az emberünk lenni. Köszönjük Neked, hogy testünket-lelkünket, egész életünket alámeríted megváltásod kegyelmeinek gyógyulást adó fürdőjében, visszaadva épségét és fiatalságát. Kérünk, segíts, hogy miután megszabadultunk bénultságunkból, irgalmas szeretetedre válaszolva új lendülettel siessünk Hozzád, és a közelgő Húsvétra teremjük a megtérés méltó gyümölcseit.

Nagyböjt 4. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 65,17-21
Mert íme, én új eget és új földet teremtek; az elsőkre nem emlékeznek, nem is jutnak eszébe senkinek. De örvendjetek és ujjongjatok mindörökké annak, amit teremtek; mert íme, én Jeruzsálemet ujjongássá teremtem, népét pedig örömmé. Ujjongok majd Jeruzsálemben, és örvendezem népemben; nem hallatszik többé benne sírás hangja és kiáltás hangja. Nem lesz ott többé néhány napig élő csecsemő, sem öreg, aki nem tölti be napjait; mert a legfiatalabb is százéves korában hal meg, és aki nem éri meg századik évét, átkozottnak számít. Házakat építenek, és bennük laknak, szőlőt ültetnek, és eszik gyümölcsét.
Jn 4,43-54
(…) Ismét elment tehát a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta. Kafarnaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte őt, hogy jöjjön és gyógyítsa meg a fiát, mert az már a halálán volt. Erre Jézus azt mondta neki: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek!” A királyi tisztviselő erre azt felelte: „Uram, gyere el, amíg meg nem hal a gyermekem!” Jézus azt mondta neki: „Menj, a fiad él!” Hitt az ember a szónak, amit Jézus mondott neki, és elment. Amint hazafelé tartott, már eléje jöttek a szolgái, és jelentették, hogy a fia él. Megtudakolta tőlük, hogy melyik órában lett jobban. Azt felelték neki: „Tegnap hét órakor hagyta el őt a láz.” Megértette ebből az apa, hogy éppen abban az órában, amelyben Jézus azt mondta neki: „A fiad él.” Hitt ő és egész házanépe. Ez már a második csodajel volt, amelyet Jézus művelt, amikor Júdeából Galileába ment.

Igaz, hogy Jézus sok beteget meggyógyított, mint a mai Evangéliumban is, de ezeket a jeleket és csodákat azért adta, hogy egy nagyobb horderejű valóságról tanúskodjanak: Isten országáról, mely őbenne elérkezett közénk. Hiszen bármennyi beteget meggyógyított is, még többen voltak, akik nem jutottak a színe elé, s akiknek gyógyulásáért nem járt közben senki, így nem szabadultak meg betegségükből. De ha minden beteget meggyógyított volna is – Isten Fiaként akár ezt is megtehette volna –, és ezáltal tíz-húsz évvel meghosszabbította volna földi életüket, ugyan mit használt volna nekik? Isten Fia nem érhette be azzal, hogy toldozva-foldozva javítgassa, ami a bűn miatt elromlott a világban. Ő új eget és új földet hirdetett, amelynek csíráit már magunkban hordozzuk, s a természet sóhajtozva várja, hogy kibontakozzék bennünk Isten fiainak megígért dicsőséges élete. Minden egyes csodája ebbe az irányba mutat, ezt a több, bőségesebb, új minőségű életet szolgálja bennünk.
És valóban: Mi a kenyér megszaporítása, a víz borrá változtatása vagy a betegek meggyógyítása ahhoz a csodához képest, hogy Isten a semmiből hozta létre a világot, vagyis hogy egyáltalán van víz és bor meg kenyér, emberi test és emberi élet? Mi a kenyér megszaporítása és a víz borrá változtatása ahhoz a csodához képest, amely a szentmisén a konszekráció pillanatában nap mint nap végbemegy, amikor a kenyér és bor Krisztus testévé és vérévé lényegül át? S mi a királyi tisztviselő fiának távolból történő meggyógyítása ahhoz a csodához képest, amikor a feltámadt Jézus megbízásából a pap egyetlen szavára minden bűnünk eltöröltetik a szentgyónásban?
Úr Jézus Krisztus, segíts, hogy jobban figyeljünk rejtett, de annál jelentőségteljesebb csodáidra, melyeket szentségeid által viszel végbe köztünk, s így helyesen értsük az Evangéliumban leírt csodáid üzenetét is. Add, hogy ezek szemlélése és amazok megtapasztalása kitágítsa horizontunkat, mozdítson ki e földi élet gyakorlati materializmusából, s hitünket megerősítve azt az életet táplálja, növelje, gyógyítsa bennünk, mely örökké megmarad.

Nagyböjt 4. vasárnapja

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Krón 36,14-16.19-23
Sőt még a papok valamennyi elöljárója meg a nép is hűtlenül a nemzetek valamennyi undokságát követte, s megszentségtelenítette az Úr házát, amelyet az Úr magának szentelt Jeruzsálemben. (…) Úgyhogy az Úr haragja végül is felgerjedt népe ellen, és nem volt többé számukra mentség. Az ellenség felgyújtotta az Isten házát, lerombolta Jeruzsálem falát, minden tornyát felégette és elpusztította minden drágaságát. Aki megmenekült a kardtól, azt Babilonba hurcolták. (…)
Ef 2,4-10
De Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket, noha bűneink miatt halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett – az ő kegyelméből üdvözültetek –, vele együtt feltámasztott, és az égiek közé helyezett el Jézus Krisztus által, hogy megmutassa a jövendő időkben kegyelmének bőséges gazdagságát hozzánk való jóvoltából Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék. Hiszen az ő műve vagyunk, Krisztus Jézusban jótettekre teremtve, amelyeket Isten előre elkészített, hogy bennük éljünk.
Jn 3,14-21
(…) Nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében. Az ítélet pedig ez: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mivel cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindaz, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy el ne marasztalják a cselekedeteit; de aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben cselekedte azokat.

Isten merő irgalomból és a szent nép iránti gyöngéd szeretetből engedi, hogy az ellenség felgyújtsa a templomot, az embereket pedig deportálja. Hiszen a templom már akkor értelmét vesztette, lelki értelemben már akkor „megsemmisült”, amikor a nép elpártolva az Úrtól megszentségtelenítette azt, amikor kigúnyolta Isten törvényeit, a prófétákat pedig kinevette. Ebben a helyzetben Isten nem is tudott másként szólni népéhez, mint az ellenség cselekedetén keresztül. (Majd a számkivetettség nyomorúságában ismét szól hozzájuk, miután a szenvedések tüzében megtisztítva alkalmassá tette lelküket a prófétai szó befogadására.) Az elmúlt kétezer év során ez jó néhányszor megismétlődött az Egyház életében is, s meg fog ismétlődni újra, ha vallásosságunk kiüresedik és merő külsőséggé válik. Ugyanígy, ha szeretetkapcsolatainkból száműzünk minden szakrális tartalmat, akkor nem Isten büntetése, hogy e kapcsolatok tönkremennek. Isten nem kegyetlen velünk, csak éppen nem segédkezik önbecsapásainkhoz.
Ha figyelmesen olvassuk a mai Szentleckét, felfedezzük azt a nagyon fontos igazságot, hogy Isten irgalma csak azokat támasztja fel a boldog örök életre, akik elfogadták, hogy előbb bebizonyítsa róluk, hogy bűneik miatt élőhalottak voltak. Ő ugyanis nem épít bűnös életünk romlott és hazug alapjaira örök hajlékot. Előbb megvárja, hogy porig rombolódjék mindaz, ami a hitetlenség, a bűn, a törvénytelenség és az önzés műve bennünk, s csak ezután rakja le szívünkben az új szentély alapjait.
Urunk Jézus, a Te szent megtestesülésed, az isteni irgalmasság legnagyobb tette abban az értelemben is, hogy a világ világosságaként rávilágítasz hazugságainkra, bűnös életvitelünkre, a bűn által kiépített struktúrákra, és azok összeomlanak. Adj nekünk bátorságot és szívbéli töredelmet, hogy bűneinket megvallva, a kegyelem által engedjük romba dönteni régi, bűnös világunkat, és kérünk, hogy ugyanazon kegyelem által, Rád mint sziklaalapra építve készíthessünk új, talán szegényes, de Neked kedves hajlékot szívünkben.

Nagyböjt 3. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Oz 6,1-6
Nyomorúságukban csakhamar hozzám sietnek: „Jöjjetek, térjünk vissza az Úrhoz, mert ő sebzett meg, de ő gyógyít is meg minket, megvert, de gondjába is vesz minket. Két nap múlva ismét életre kelt minket; harmadnapon feltámaszt, és élünk majd színe előtt. Ismerjük meg, törekedjünk megismerni az Urat! Biztosan eljön az Úr, mint a hajnal, eljön hozzánk, mint az őszi eső, és mint a tavaszi eső a földre.” Mit tegyek veled, Efraim? Mit tegyek veled, Júda? Jámborságtok olyan, mint a reggeli felhő, és mint a reggel tovatűnő harmat. Ezért vertem őket a próféták által, megöltem őket szám igéjével. Ítéletem elérkezik, mint a világosság. Mert én irgalmasságot akarok és nem áldozatot, és Isten ismeretét inkább, mint égő áldozatokat.
Lk 18,9-14
Azoknak pedig, akik elbizakodtak, mert azt gondolták, hogy ők igazak, és másokat megvetettek, ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: »Istenem! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igaztalan és házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetente, tizedet adok mindenből.« A vámos pedig távol állt meg, nem merte a szemét sem az égre emelni. Mellét verve így szólt: »Istenem! Légy irgalmas nekem, bűnösnek!” Mondom nektek: ez megigazultabban ment haza, mint amaz. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, felmagasztalják.”

Mi is az igazi baj a farizeus vallásosságával és imájával? Nem az, hogy nem őszinte, hiszen semmi okunk sincs kételkedni benne, hogy azokat a törvény szerinti igaz cselekedeteket, melyeket felsorolt, buzgó farizeusként valóban rendszeresen meg is tette. Még csak nem is az a gond, hogy hálát ad igaz voltáért, mert – ahogy a zsoltárokban is látjuk – bizonyos helyzetekben igenis fontos tudatosítanunk, hogy az út, amelyen járunk, az Isten szándéka szerint való, helyes út. A lényegi probléma az optikában van: a farizeus nem Isten szemével, hanem más emberekhez viszonyítva szemléli önmagát, vagyis nem Isten, hanem emberek előtt áll, tehát valójában nem imádkozik.
Márpedig a vallásos élet legmélyebb, legalapvetőbb szintjén nem lehet más, mint kizárólagos kapcsolat „én és az én Teremtőm” (Newman) között. (Jézus még Péterre is rászól, amikor az János sorsa felől érdeklődik: „Mit törődöl vele? Te csak kövess engem.”) Az imádságban nincs helye a másokkal való összehasonlításnak, ami egyébként akármilyen eredménnyel zárul is, hamis képet ad önmagunkról: ha különbnek érezzük magunkat másoknál, a gőg, felfuvalkodottság, elbizakodottság veszélye fenyeget; ha alábbvalónak, akkor a sárga irigységé. A mások fölötti ítélkezést ugyanúgy nem szabad hagynunk beférkőzni az imádságunkba, mint önmagunk méricskélését, elítélését vagy felmentését. Ezek éppenséggel legfőbb akadályai a megigazulásnak, mert olyan dologba avatkozunk, amelyet Isten magának tart fenn. (Más az, amikor a szentek megvallják, hogy ők a legbűnösebb emberek az egész földkerekségen. Ők igazat mondanak, éppen azért, mert nem másokhoz viszonyítják magukat, hanem az isteni kegyelem túlcsorduló mértékéhez, amelyben részesültek, s amelyhez képest eltörpül mindaz a jó, amit tettek.)
Urunk Jézus, taníts meg minket a vámos imájának lelkületére! Add, hogy példáját követve úgy álljunk Eléd, ahogy vagyunk, de már ne maradjunk hátul, hanem méltatlanságunkat átérezve keressük közelségedet, s a vámos alázatával és a keleti kereszténység szent zarándokainak buzgóságával mondjuk: „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!”

Nagyböjt 3. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Oz 14,2-10
(…) „Meggyógyítom hűtlenségüket, és szívemből szeretni fogom őket, mert haragom elfordult tőlük. Izraelhez olyan leszek, mint a harmat; virul majd, mint a liliom, és gyökeret hajt, mint a Libanon. Kiterjednek ágai, és pompája olyan lesz, mint az olajfáé, és illata, mint a Libanoné. Visszatérnek, hogy árnyékomban lakjanak, gabonát termelnek és rügyeznek, mint a szőlő; hírneve olyan lesz, mint a Libanon bora. Efraim, mi köze neki a bálványokhoz? Én hallgatom meg és gyámolítom őt; olyan leszek én, mint a zöldellő ciprus, és tőlem való lesz a gyümölcs, melyet rajtad találnak.” Aki bölcs, értse meg ezeket, aki értelmes, lássa be ezt mind! Bizony, egyenesek az Úr útjai, s az igazak biztosan járnak azokon, de a gonoszok elesnek rajtuk.
Mk 12,28b-34
Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: „Melyik a legelső az összes parancs közül?” Jézus így felelt neki: „Az összes parancs közül a legelső ez: »Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!« Ez az első parancsolat. A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó ekkor azt mondta neki: „Jól van, Mester! Helyesen mondtad, hogy egy az Isten, és nincs más rajta kívül; és hogy őt szeretni teljes szívből és teljes értelemből és teljes lélekből és teljes erőből, a felebarátot pedig úgy szeretni, mint önmagunkat – többet ér minden égő és egyéb áldozatnál.” Amikor Jézus látta, hogy milyen okosan felelt, azt mondta neki: „Nem vagy messze az Isten országától.” Ezután senki sem merte őt többé kérdezni.

A mai Evangélium írástudója olyan ember, aki alázattal engedelmeskedett a dolgok belső logikájának, s így valóban a titok mélyére hatolt. Jézushoz intézett kérdése több, mint a megszokott vizsgáztató kérdések. Mintha megsejtett volna valamit, s ehhez várna megerősítést Jézustól. Jézus pedig megdicséri őszinte lelkesedését, de ez a dicséret egyben figyelmeztetés is, hiszen a „nem vagy messze” nem egyenlő azzal, hogy már meg is érkeztél az Isten országába. Nyilvánvalóan szükséges az intellektuális becsületesség, amely nélkül az ember az igazság kapujáig sem juthatna, hanem megrekedne a szűkös ideológiák vagy a saját maga által felállított eszmerendszer korlátai között, de az értelmi belátás, az összefüggések felismerése és elfogadása még mind kevés ahhoz, hogy be is léphessen az Isten Országának kapuján. Ehhez még nagyobb alázatra van szükség: arra, hogy már ne kívülállóként dicsérje meg Jézust, mintha egy szinten lenne vele, hanem felismerje benne az Isten Fiát, és egész életét átadja neki, akiben feltárul az Isten országa.
A tegnapi Evangélium úgy mutatta be Isten országát, mint amit Jézus hozott el nekünk, és közénk elérkezett, ma pedig úgy szemléljük, mint amely felé úton vagyunk. Ugyanannak a valóságnak kétféle megközelítési módja ez, s kifejezi azt a paradoxonszerű viszonyulást, amely még jellemzi földi életünket: Jézus már bennünk él, mi pedig őbenne, de ez az élet itt a földön még nem érte el a teljességet.
Úr Jézus, elismerjük, hogy a magunk erejéből nem vagyunk képesek bejutni Isten országába, hiszen nem vagyunk képesek megtartani a parancsokat sem. Te vagy az, aki megmutattad, mit is jelent valójában teljes szívünkből, lelkünkből, elménkből és minden erőnkből szeretni a fölséges Istent, s ugyanezzel a szeretettel szeretni felebarátainkat és önmagunkat is. És Te vagy, aki nemcsak példát mutattál a tökéletes isten- és emberszeretetre, hanem képességet is adtál rá, amikor elküldted szívünkbe a Szentlelket. Add, hogy Ővele szeressünk viszont Téged és az Atyát, s Benned maradva szeressük minden testvérünket.

Nagyböjt 3. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jer 7,23-28
Ezt a parancsot adtam nekik: Hallgassatok szavamra, akkor Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek! Járjatok mindig azon az úton, amelyet parancsolok nektek, hogy jó dolgotok legyen! De nem hallgatták meg, és nem hajtották ide fülüket, hanem gonosz szívük megátalkodottságában annak tanácsai szerint jártak; hátukat fordították felém, nem pedig arcukat. (…) Megkeményítették nyakukat, és még gonoszabbul cselekedtek, mint atyáik. Ha elmondod nekik mindezeket az igéket, nem fognak rád hallgatni; ha szólítod őket, nem fognak válaszolni neked. Azért mondd nekik: Ez az a nemzet, mely nem hallgatott az Úrnak, az ő Istenének szavára, és nem fogadta meg az intelmet. Elveszett a hűség, eltűnt a szájukból.
Lk 11,14-23
Egyszer kiűzött egy ördögöt, amely néma volt. Amikor az ördög kiment, a néma megszólalt, a nép pedig elcsodálkozott. De közülük néhányan így szóltak: „Az ördögök fejedelme, Belzebub által űzi ki az ördögöket.” Mások pedig égi jelet kértek tőle, hogy kísértsék. Ő azonban látta gondolataikat, és ezt mondta nekik: „Minden ország, amely önmagával meghasonlott, elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott önmagával, hogyan állhat fenn az ő országa? Azt mondjátok, hogy én Belzebub által űzöm ki az ördögöket. De ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Ők lesznek tehát a ti bíráitok. De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős fegyverrel őrzi a házát, biztonságban van a vagyona. De ha nála erősebb jön, legyőzi őt, elveszi összes fegyverzetét, amelyben bízott, és elosztja zsákmányát. Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór.”

A nép nagy része úgy viselkedett, mint a gyermek: hagyta magát elragadtatni a csodától, melyet Jézus végbevitt. A Belzebub-vád kitalálói viszont mintha a gyermekkor naiv lelkesedését túlhaladva, a felnőtt ember kritikus hozzáállásával közelítettek volna a dologhoz, és úgy próbálták volna azt megmagyarázni. Ezzel a hozzáállással azonban az a baj, hogy nélkülözte az objektivitást és az ésszerűséget, hiszen nem is magán az ördögűzés kétségbevonhatatlan tényén alapult, hanem egy előítéleten, melyhez aztán egy további rosszindulatú koncepciót gyártottak. Ismerős ez napjaink híradásaiból, melyekben nem ritka az elfogultság és tendenciózusság, ahol bizonyos tényeket csak ideológiailag megszűrve, kozmetikázva, ilyen-olyan csomagolásban tálalnak, s észrevétlenül manipulálják az emberek egész vonatkoztatási rendszerét.
Természetesen nem kell naivul minden „csodának” felülnünk. Fontos, hogy a csodát meg tudjuk különböztetni a szemfényvesztéstől, s ne új meg új jeleket hajhásszunk, hanem engedjük, hogy hozzánk és közénk is elérkezzék az Isten országa, amely a Jézusban vetett hit által érkezik el hozzánk. Hiszen Jézus nem csodatevő erejét akarta fitogtatni, nem lenyűgözni, elvarázsolni, elkábítani akarta hallgatóságát, hanem kinyilvánítani Isten országát, mely elérkezett és a démoni erőknél is hatalmasabb.
Úr Jézus Krisztus, adj nekünk figyelmes, gyermeki csodálkozásra képes szívet, mely érzékeny arra, ahogy minket is megérintesz Isten ujjával, a Szentlélekkel. Segíts kegyelmeddel, hogy engedjünk a Lélek szelíd, de ellenállhatatlan erejének, mely bennünk is meg tudja törni a sátán uralmát, és adj az ártatlan gyermeki csodálkozás után felnőtt józanságot, hogy hatalmadat megtapasztalva le tudjuk vonni a következtetést, mely arra ösztönöz, hogy nap mint nap egyre jobban elkötelezzük magunkat Melletted.

Nagyböjt 3. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

MTörv 4,1.5-9
Most pedig, Izrael, hallgass azokra a parancsokra és rendeletekre, amelyekre tanítalak, hogy megtartsd őket, s így élhess és elérhesd és birtokolhasd azt a földet, amelyet az Úr, atyáitok Istene majd nektek ad. Tudjátok, hogy parancsolatokra és rendeletekre tanítottalak titeket, amint az Úr, az én Istenem parancsolta nekem, hogy szerintük cselekedjetek azon a földön, amelyet elfoglalni készültök. Tartsátok meg tehát őket, és azok szerint cselekedjetek, mert ez lesz a ti bölcsességtek és értelmességtek bizonysága a népek előtt, hogy amikor meghallják mindezeket a parancsokat, azt mondják: „Íme, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet.” Nincs is más ilyen nagy nemzet, amelyhez istenei olyan közel lennének, mint amilyen közel mihozzánk van a mi Urunk, Istenünk, valahányszor kérjük. Vagy melyik az a másik ilyen dicső nemzet, amelynek olyan szertartásai, olyan igazságos rendeletei lennének, mint ez az egész törvény, amelyet ma én szemetek elé tárok? Gondosan vigyázz tehát magadra és lelkedre: el ne feledd azokat a dolgokat, amelyeket tulajdon szemed látott, ne távozzanak szívedtől egész életedben, ismertesd meg őket fiaiddal s unokáiddal.
Mt 5,17-19
„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy visszavonjam a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem hogy beteljesítsem. Mert bizony, mondom nektek: amíg el nem múlik az ég és a föld, egy ióta vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában; aki pedig megteszi és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában.”

Az Ószövetség népét mindennél jobban az különböztette meg a környező pogány népektől, hogy Istenünkkel, az egyetlen Úrral olyan bensőséges viszonyban voltak, mint egyetlen más nép sem a maga isteneivel. S ebben a hasonlíthatatlanul mély és meghitt kapcsolatban Isten volt a mindenkori kezdeményező, a Vőlegény, aki újra és újra megszólította menyasszonyát, szent népét, hol becéző, vigasztaló, hol meg feddő, korholó szavakkal. Ennek a szerelmes Isten–ember kapcsolatnak a gyümölcse és egyben dokumentuma nemcsak a Szentírás legköltőibb könyve, az Énekek éneke, hanem az Izrael mindennapjait átszövő törvények és parancsok gyűjteménye is. A törvény megtartása pedig Izrael részéről nem más, mint válasz Isten szerelmes közeledésére. (A farizeusok ott hibáztak, hogy miközben aprólékos gonddal betartották a törvény előírásait, megfeledkeztek Isten személyes szeretetéről, melyből a törvény fakadt.)
Jézus Krisztus annyiban teljesítette be, tette tökéletessé a törvényt, amennyiben megtestesülésével még mélyebben gyökereztette bele ebbe a mélységes istenközelségbe, új dimenziót nyitva meg, immár nem csupán a választott nép, hanem minden ember előtt. Ettől fogva semmi sem lehet külsődleges a törvényből, hanem az egészet átjárja az Isten és ember közti szerelem, mely az Istenemberben a maga teljességében nyilvánul meg. A törvény igája ettől édes és terhe ettől könnyű, mert egy személyben nyeri el végső értelmét, jobban mondva a Szentháromság személyeinek isteni életében, amely életre mi is hivatottak vagyunk. Ezért írhatja Szent Pál, hogy „a törvény teljessége a szeretet”.
Urunk Jézus, add, hogy közelségednek ez a felfoghatatlan misztériuma megragadja szívünket, értelmünket, akaratunkat, egész lényünket. Segíts, hogy ne csupán külsőleg, észérvek alapján vagy tekintélytiszteletből, esetleg puszta megszokásból, hanem belső lendülettel, szerelmes odaadással teljesítsük a szeretet élő és éltető törvényét., a te szent és igaz parancsodat.

Nagyböjt 3. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Dán 3,25.34-43
(… ) „Ne vond meg tőlünk irgalmadat… de fogadd kegyesen megtört szívünket és alázatos lelkünket! Mint kosokból, bikákból és ezernyi kövér bárányból álló égőáldozat, olyan kedves legyen előtted ma a mi áldozatunk, hiszen akik benned bíznak, meg nem szégyenülnek. (…)”
Mt 18,21-35
„Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy adják el őt és a feleségét, a gyerekeit, és mindent, amije csak van, és úgy fizessen. A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: »Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.« Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: »Add meg, amivel tartozol.” A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: »Légy türelemmel irántam, és megadom neked.« Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását. Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: »Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?” És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.”

Csak az tudja Isten irgalmát közvetíteni, aki maga is megtapasztalta. A szentek mind-mind olyan emberek, akik mélységesen átérezték, hogy nekik az Isten igen sok tartozásukat elengedte. Akinek Isten megbocsátja bűneit, és ennek ellenére nem lesz irgalmas szívű, az valójában nem fogadta el, nem fogadta be Isten irgalmasságát. Különösen, ha az arányokat nézzük: a tízezer talentum és a száz dénár közti több nagyságrendbeli különbség csak halvány illusztrációja annak a mérhetetlen távolságnak, amely Isten iránti tartozásunkat elválasztja azoktól a jelentéktelen apróságoktól, melyekkel embertársaink nekünk tartoznak.
A példabeszéd a mennyek országáról szól. Valóban a mennyország formálódik ott, ahol Isten irgalmasságát megízlelő emberek vannak együtt, akik ebből a tapasztalatból békét, erőt és örömet merítenek. Csak ilyen emberekre épülhet keresztény közösség, ha az valóban krisztusi akar lenni. Ezek az emberek nem feltétlenül hibátlanok, minden bizonnyal számos gyengeséggel küszködnek, „tövist hordanak testükben” – de örömmel viselik. Talán egy pszichológiai teszt azt is kimutatná, hogy nem teljesen érett és harmonikus személyiségek, mégis ők a legegészségesebbek, a szó valódi értelmében, mert Isten irgalmából élnek, és ezt adják tovább. Nem biztos, hogy sikeresek az életben, mégis egyedül ők érik el azt, amire mindnyájan vágyakozunk.
Úr Jézus, add, kérünk, hogy ne legyen mélyebb vágyunk, nagyobb ambíciónk, mint hogy Isten irgalmának követei és közvetítői, kiosztói legyünk a világban. Segíts, hogy egész életünkkel tanúskodjunk az Atya irgalmas szeretetéről, amellyel teremtményeit a semmiből előszólította és szüntelenül létben tartja, s amellyel választottait emberi fogyatkozásaik, hibáik és bűneik ellenére is részesíteni akarja a lét teljességében, a boldog örök életben.

Nagyböjt 3. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Kir 5,1-15a
(…) Odament tehát Námán, lovaival és szekereivel együtt, és megállt Elizeus házának ajtaja előtt. Ekkor Elizeus követet küldött ki hozzá ezzel az üzenettel: „Menj s fürödj meg hétszer a Jordánban, s akkor tested visszanyeri egészségét s megtisztulsz.” Megharagudott erre Námán, elment, és ezt mondta: „Azt hittem, hogy ki fog jönni hozzám, megáll, segítségül hívja az Úrnak, Istenének nevét, megérinti kezével a poklosság helyét s meggyógyít. Hát nem jobbak-e az Abána és a Fárfár, Damaszkusz folyói, Izrael valamennyi vizénél arra, hogy bennük megfürödjem és megtisztuljak?”Amikor azonban megfordult s bosszankodva elment, eléje járultak szolgái s így szóltak hozzá: „Apám, ha nagy dolgot mondott volna is neked a próféta, bizonyára meg kellett volna tenned. Mennyivel inkább, hogy most csak azt mondta neked: »Fürödj meg és megtisztulsz.«„ Lement s megfürdött hétszer a Jordánban az Isten emberének szava szerint, s ismét olyan lett a teste, mint egy kis gyermek teste, és megtisztult. Erre visszatért az Isten emberéhez egész kíséretével együtt s bement s megállt előtte s azt mondta: „Immár tudom, hogy nincs másutt Isten az egész földön, hanem csakis Izraelben. Kérlek tehát, fogadj el áldomást szolgádtól.”
Lk 4,24-30
Majd így folytatta: „Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Bizony, mondom nektek: sok özvegy volt Illés napjaiban Izraelben, amikor bezárult az ég három évre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett az egész földön; mégis azok közül egyikhez sem küldték Illést, csak a szidoni Szareptába, az özvegyasszonyhoz. És sok leprás volt Izraelben Elizeus próféta idejében, de azok közül senki sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” (…)

A szíriai Námán ugyanúgy előítélettel viseltetett Elizeussal és az általa ajánlott gyógymóddal szemben, mint a názáretiek Jézussal szemben, akit csak az ács fiaként ismertek. (Közvetve ez is bizonyítja, hogy Jézus nem volt csodagyerek, és rejtett názáreti évei alatt nem tett semmi rendkívülit – élte a korabeli fiatal zsidó férfiak mindennapi életét, csak bűnt nem követett el soha.) Az alapvető különbség Námán és a názáretiek között, hogy az előbbi – igaz, csak szolgái rábeszélésének engedve – képes volt túllépni előítéletein, és volt benne annyi alázat, hogy elfogadja: az üdvösség Izrael által adatik. A názáretiek viszont megátalkodtak kishitűségükben, amikor azokat a csodákat kérték számon Jézuson, melyeket Kafarnaumban művelt, és kitaszították őt maguk közül.
Ez a szűkkeblűség arra int, hogy az Egyházhoz való tartozásunk, ha csupán külsődleges, nem sokat ér. Igazi gyógyulást, minőségileg is jobb életet nem a vallásos cselekedetek, hanem az élő Istenbe vetett hit révén nyerhetünk. De vajon van-e bennünk elég bátorság, nagyvonalúság, hogy megengedjük Istennek, hogy ne a mi elvárásaink, hanem saját tetszése szerint vigye végbe csodatetteit életünkben? És van-e elég alázat, hogy a világ által kínált látványos, önmegváltó módszerekkel szemben, melyek emberi kiteljesedésünket, tökéletes önmegvalósításunkat ígérik, az Egyház hitéből és szentségeiből reméljük az üdvösséget?
Urunk Jézus, köszönjük Neked a szentségeket, a végidők Izraelének, az Egyháznak gyógyító folyóit, melyek oldalad sebéből fakadtak a világ üdvösségére, s melyek által a testi tisztulásnál mérhetetlenül nagyobb csodát viszel végbe rajtunk. Hiszen Te a szentségek ereje által nem csupán bőrünket teszed olyanná, mint egy gyermeké, hanem Isten gyermekeinek ártatlanságát adod vissza nekünk, és testünket-lelkünket, egész valónkat részesíted az újjáteremtés művében. Taníts minket szívbéli alázatra, hogy minél közelebb vagyunk az üdvösség forrásához, annál jobban átérezzük méltatlanságunkat, ugyanakkor azt is, hogy Nélküled nem tudunk és nem is akarunk élni.

Nagyböjt 3. vasárnapja

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Kiv 20,1-17
Akkor Isten elmondta mindezeket a szavakat: „(…) Ne vedd hiába az Úr, a te Istened nevét: mert nem hagyja büntetlenül az Úr azt, aki hiába veszi az Úr, az ő Istene nevét! Emlékezzél meg arról, hogy a szombat napját megszenteld! Hat napon dolgozzál, és végezd minden munkádat! A hetedik napon azonban az Úrnak, a te Istenednek szombatja van: semmiféle munkát se végezz azon (…)! Hat nap alatt alkotta ugyanis az Úr az eget és a földet, a tengert, és mindazt, ami bennük van, a hetedik napon azonban megpihent, azért áldotta meg az Úr a szombat napját, és azért szentelte meg. (…)”
1Kor 1,22-25
Mert a zsidók jeleket kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi azonban a keresztre feszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége, mert Isten oktalansága bölcsebb az embereknél, és Isten gyöngesége erősebb az embereknél.
Jn 2,13-25
Közel volt a zsidók Pászkája, és Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban ökör–, juh- és galambkereskedőket talált, s az odatelepedett pénzváltókat. Akkor kötelekből ostort font, és mindnyájukat kizavarta a templomból a juhokkal és az ökrökkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, az asztalaikat fölforgatta. A galambárusoknak pedig azt mondta: „Vigyétek el innen ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Akkor tanítványai visszaemlékeztek arra, hogy írva van: „Emészt engem a buzgóság házadért.” (…) Amikor Jeruzsálemben volt Húsvét ünnepén, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodajeleit, amelyeket művelt. De Jézus nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat, s mert nem szorult rá, hogy valaki tanúságot tegyen az emberről; jól tudta ugyanis, hogy mi lakik az emberben.

Sok oktalanság és gyengeség van az Egyházban, amely sajnos nem Isten oktalansága és gyengesége, hanem a miénk, mert pontosan a kinyilatkoztatásnak ellenálló, istentelen világ értékrendjét és struktúráit építjük be az Egyházba és vallásos életünkbe, bűnös (ál)naivsággal azt feltételezve, hogy ha alkalmazkodunk a világhoz, akkor megnyerhetjük azt Krisztusnak. Az eredmény ezzel szemben egy mérhetetlenül gyenge, ízét, tartását és hitelét vesztett keresztény élet, s ha esetleg az alkalmazkodásnak köszönhetően valóban megnyerünk is egyeseket, nem a megfeszített Jézusnak nyerjük meg őket, hanem csupán magunknak.
Az Egyház legnagyobb kincse éppenséggel a magát kinyilatkoztató Isten „oktalansága” és „gyöngesége”, mely félreteszi a világi okságot, nem törődik a bűnbeesett emberiség megromlott közízlésével, és lemond az erődemonstrációról. A teremtő Isten nem úgy jött el közénk Jézus Krisztusban, mint egy a halhatatlan olümposzi istenek közül, hanem mindenestül vállalta a mi esendő, kiszolgáltatott földi életünket. Nem sikerekre, népszerűségre, minél nagyobb ismertségre és profitra törekedett, hanem magára vette szenvedéseinket és halálunkat. Utolsó órájában nem szállt le a keresztről, hogy elhallgattassa káromlóit, hanem Atyjához imádkozott, az ő irgalmát kérve mindazokért, akik halálra adták.
Úr Jézus Krisztus, Te soha nem bocsátottad áruba az Atya kincseit, nem kerested a hatalmasok kegyeit, és nem féltél magasra emelni a mércét. Mégis, Te tudsz csak igazán párbeszédet folytatni az emberrel, mert Te ismered látszólagos okosságunk mögötti oktalanságunkat, s részvéttel viseltetsz erőnek álcázott gyengeségünk iránt. Kérünk, add kegyelmedet, hogy legyen bátorságunk Isten „oktalanságát” és „gyöngeségét” választani, és kitartani mellette. Ne engedd, hogy vásárcsarnokká tegyük a templomot, hogy a modern világ piaci igényeihez igazítsuk a liturgiát, a hitvallást és a Te szent halálodból született szentségeket, hanem segíts, hogy ragaszkodjunk keresztedhez, mely által kinyilvánul számunkra Isten bölcsessége és ereje.

Nagyböjt 2. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Mik 7,14-15.18-20
(…) Melyik isten hasonló hozzád, aki megbocsátod a gonoszságot, és elengeded örökrészed maradékainak bűnét? Nem folytatja tovább haragját, mert az irgalmasságot szereti. Ismét irgalmaz Ő majd nekünk; leveszi rólunk gonoszságainkat, s a tenger mélyére veti minden bűnünket. (…)
Lk 15,1-3.11-32
„Egy embernek volt két fia. A fiatalabb azt mondta apjának: »Apám! Add ki nekem az örökség rám eső részét!” Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba, és ott léha élettel eltékozolta vagyonát. Miután mindent elpazarolt, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához, aki kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a disznókat. Szeretett volna jóllakni a disznók eledelével, de abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt, és azt mondta: »Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be engem!« Föl is kerekedett, és elment apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. A fiú így szólt hozzá: „Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened; már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.” Az apa azonban ezt mondta szolgáinak: »Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Azután hozzátok elő a hizlalt borjút, vágjátok le, együnk és vigadjunk, mert ez a fiam meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.«”

A mennyei Atya irgalmassága nem egyszer működő, máskor szünetelő tulajdonság, hanem Isten szeretetének a világ felé való állandó megnyilatkozása. A tékozló fiú iránti irgalom nem csupán ott kezdődik, amikor az atya messziről meglátja a lerongyolódva, megszégyenülten közeledő fiút és megesik rajta a szíve, hanem már előbb: ahogy nap nap után kémleli az utat, nem jön-e már, sőt már akkor is, amikor nehéz szívvel bár, de útnak engedi az örökség neki járó részével. Az irgalom tehát nem annak szól, aki már elindult a megtérés útján, hanem mindig megelőlegezve árad ki, hogy elősegítse a megtérést. Így lesz a tékozló fiú szégyenteljes hazaérkezéséből örömteli találkozás, ünnep.
A tékozló fiú messze idegenben számot vetett addigi életével, megállapította, hogy ennél atyja házában a legutolsó béresnek is jobb dolga van, elindult hát haza. Ez még nem őszinte bűnbánat, pusztán józan számítás. A szívbéli megbánás csupán az irgalmas atyával való találkozáskor születik meg, amikor nem úgy fogadják, ahogy megérdemelné, hanem úgy, ahogy legmerészebb álmaiban sem gondolta volna. Ez az a pillanat, amikor az ember szembesül méltatlanságával a megszégyenítő irgalom fényében, de ez a megszégyenülés nem mint súly nehezedik rá, hanem a megbánás könnyeit fakasztja, s felemeli őt abba a világba, amelyben szüntelen jelen van az isteni irgalom. Csak ez az irgalom teheti újra élővé a lelkileg holtakat, új, más minőségű élettel ajándékozva meg őket.
Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy ne kelljen a disznók eledelét is megkívánó tékozló fiú szintjére süllyednünk ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk az atyai ház javait! Nyisd meg szemünket és szívünket, hogy egyre mélyebben feltáruljon előttünk az a csodálatos gazdagság, mely az Istennel élők osztályrésze itt a földön, és segíts, hogy ne a tékozló, és ne is az otthon maradt, de megkeseredett fiút kövessük, hanem Téged, az Atya hűséges és készséges szívű Fiát, a mi idősebb Testvérünket, akiben Atyádnak mindörökre kedve telik.

Nagyböjt 2. hete

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Ter 37,3-4.12-13a.17b-28
Izrael ráadásul minden fiánál jobban szerette Józsefet, mert öregségében nemzette, ezért készíttetett neki egy tarka köntöst. Amikor testvérei látták, hogy apjuk őt minden fiánál jobban szereti, meggyűlölték, és egy jó szót sem tudtak szólni hozzá. Amikor testvérei egyszer apjuk nyájait legeltetve Szíchemben tartózkodtak, Izrael azt mondta Józsefnek: „Testvéreid Szíchemben legeltetik a juhokat. Gyere, hadd küldjelek el hozzájuk!” Elküldte tehát Hebron völgyéből, s ő el is jutott Szíchembe. (…) József elment tehát a testvérei után, és Dótainban meg is találta őket. Amikor messziről meglátták, mielőtt még odaért volna hozzájuk, arra gondoltak, hogy megölik. Így szóltak ugyanis egymáshoz: „Itt jön az álomlátó! Gyertek, öljük meg, dobjuk egy régi vízverembe, és mondjuk azt, hogy fenevad tépte szét. Akkor majd meglátjuk, mit használnak neki az álmai!” (…)
Mt 21,33-43.45-46
„Hallgassatok meg egy másik példabeszédet. Volt egy gazda: szőlőt ültetett, kerítést készített köréje, prést ásott benne és tornyot épített. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott. Amikor elközelgett a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy szedjék be a termését. A bérlők azonban megragadták a szolgáit; az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. Ekkor ismét küldött más szolgákat, az előzőknél többet, de azok éppúgy tettek velük is. Végül elküldte hozzájuk a fiát, mondván: »A fiamat majd tiszteletben tartják.« De a bérlők, mihelyt meglátták a fiút, azt mondták egymás között: »Itt az örökös, gyertek, öljük meg, és szerezzük meg az örökségét.« Megragadták őt, kidobták a szőlőn kívülre és megölték.”

Józsefet testvérei azért nem szívelték, mert atyja legkedvesebb fia volt, és mert álmai alapján önmagáról mint kiválasztottról beszélt. Jézust ugyancsak azért gyűlölték ellenfelei, mert ingerelte őket az az egyedülálló kapcsolat, mely őt mennyei Atyjához fűzte. Ezért igyekeztek erre vonatkozó szavait káromkodásnak beállítani, jóllehet ő tetteivel igazolta az Atyával való bensőséges egységét. Irigységüket még tovább fokozta Jézus istenfiúi öntudata, valamint azok a szavak és csodajelek, melyekkel küldetését kinyilvánította. Úgyhogy amikor a mai Evangéliumban olvasott példabeszéddel Jézus leleplezte őket, betelt a pohár: ettől fogva már egyértelműen el akarták pusztítani. (Máté evangéliumában kifejezetten benne is van, hogy Pilátus tudta, hogy a farizeusok és írástudók irigységből adták a kezére Jézust.)
Az irigység az emberi kapcsolatok megrontója Káin és Ábel óta, az alvilág és a kárhozat hálója, hiszen a Bölcsesség könyvének tanítása szerint a sátán irigysége folytán jött a világba a halál. Hiszen az őskígyó éppen azzal csapta be Ádámot és Évát, hogy elhitette velük, hogy a teremtő Isten – akiben semmilyen hiány nincs, aki szeretetből hívta létbe ezt a világot, s szeretetből akarja megosztani isteni életét velünk – irigy az ő boldogságukra. Vagyis ahol az irigység megjelenik – sajnos sokszor még az Egyházban, egy egyházközségen belül, papok és szerzetesek között is –, ott biztosak lehetünk benne, hogy a sátán végzi alattomos aknamunkáját.
Urunk, segíts, hogy ellenálljunk a látásunkat elhomályosító, ítélőképességeinket összezavaró, szándékainkat megmérgező irigységnek, mely újra és újra be akar férkőzni gondolatainkba, családi és baráti kapcsolatainkba! Erősíts meg minket kegyelmeddel, hogy ellene tudjunk mondani a sátánnak, feltekintve a kísértés idején a Te szent keresztedre, amely alatt ott kavarognak a sátáni irigység örvényei, fölötte viszont nyitva áll a mennyei Atya végtelen szeretetének ege.

Oldalak