Sir 27,4-7
Ha nem ragaszkodsz buzgón az Úr félelméhez, hirtelen összedől a házad. Visszamarad a pelyva rostáláskor, így az ember gyengéje is, ha elgondolkodik felette. A kemence teszi próbára a fazekas edényeit, az igaz embereket pedig a nyomorúság kísértése. A fa gondozásáról gyümölcse tanúskodik, az ember szívének gondolkodásáról pedig a beszéde.
1Kor 15,54-58
Amikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba, akkor beteljesedik az ige, amely írva van: ,,Elnyelte a halált a diadal. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?’’ A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála Istennek, aki megadta nekünk a győzelmet a mi Urunk Jézus Krisztus által. Tehát, szeretett testvéreim, legyetek állhatatosak, rendíthetetlenek, tegyetek mindig többet az Úrért, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban.
Lk 6,39-45
Hasonlatot is mondott nekik: ,,Vajon a vak vezethet-e vakot? Nem esnek-e mindketten verembe? Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél; valaki akkor tökéletes, ha olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? És hogyan mondhatod testvérednek: ,,Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát'', a te szemedben pedig nem látod a gerendát? Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak azután fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből! Nem jó az a fa, amely rossz gyümölcsöt terem; és nem rossz az a fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő; mert a szív bőségéből szól a száj.

Nem tudjuk, mi lakik bennünk, szavaink azonban árulkodnak a magunk elől is leplezett valódi énünkről. Sokszor környezetünk figyelmeztet rá, hogyan beszélünk, mert mi észre sem vesszük, hogy szavainkkal hogyan sebezzük meg a környezetünkben élőket. Talán könnyebb volna egyáltalán nem beszélnünk, mint odafigyelni szavainkra. De éppen ezt kell gyakorolnunk. Akinek hivatása, hogy beszéljen vagy írjon, az jól tudja, hogy minden szónak a helyén kell lennie. Nem mellékes egyetlen jelző, egyetlen igekötő sem, mert minden a belső világról árulkodik, és az emberi lélek titkait nyilatkoztatja ki. Tanuljunk a költőktől, akik veszik a fáradságot, hogy órákat, ha kell, napokat töltsenek azzal, hogy megleljék a megfelelő igét, akik nem adják ki kezükből a művet, míg tökéletesre nem csiszolták, akik tudják, hogy bármilyen nagyszerű, amit írnak, mégis csak töredék, mert az emberi szó nem képes arra, hogy maradéktalanul kifejezze a kifejezhetetlent.
Milyen jó lenne szavainkat Isten előtt megrostálni az evangélium rostáján, legalább akkor, miután már kimondtuk őket! A szívünket ismernénk meg jobban általa, hiszen a szív bőségéből szól a száj. S mi lenne fontosabb, mint szívünket megismerni, főleg miután már Urunk, Jézus Krisztus fönséges ismeretének birtokába jutottunk?
Urunk, Jézus Krisztus, ne engedd, hogy meggondolatlan és tapintatlan szavainkkal szükségtelenül fájdalmat okozzunk embertársainknak. Ne engedd, hogy az életünk haszontalan szavakban szóródjék szét, hogy véget nem érően beszéljünk, anélkül, hogy igazi mondanivalónk volna. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy meghalljuk, amit a szívünk mélyén, a csöndben mondasz nekünk, s az Általad bennünk fakasztott életet közvetítsük embertársainknak kimondott szavainkkal.

Sir 17,1-15
Isten az embert földből teremtette, a maga képére alkotta, és úgy rendelte, hogy ismét azzá változzék. Felruházta őt a magáéhoz hasonló erővel, meghatározta napjai számát és idejét, s uralmat adott neki minden fölött a földön. Félelmetessé tette őt minden élő előtt, hogy uralkodjék az állatokon és a madarakon. Hozzá hasonló segítőt teremtett belőle, és adott nekik megfontolást és nyelvet, szemet és fület, szívet adott nekik a gondolkodásra, és betöltötte őket bölcs okossággal. A szellem tudásával látta el őket, értelemmel töltötte be szívüket, és megmutatta nekik, mi a rossz és mi a jó. Szemét a szívükbe helyezte, hogy megmutassa nekik művei nagyságát, ők pedig magasztalják a szent nevet, dicsekedjenek csodáival, és beszéljék el művei nagyságát. Ezenfelül tudást adott nekik, s az élet törvényét adta nekik örökrészül. Örök szövetségre lépett velük, kijelentette nekik a jogot és az ő törvényeit. Látta szemük az ő dicső fenségét, és hallgatta fülük az ő fölséges hangját. Azt mondta nekik: ,,Óvjátok magatokat minden gonosztól!” És parancsokat adott nekik, mindenkinek a társára nézve. Útjaik előtte vannak mindenkor, és nincsenek elrejtve szeme elől. Fejedelmet rendelt minden nép fölé, de Izrael az Úrnak lett nyilvánvaló örökrésze.
Mk 10,13-16
Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy érintse meg őket; de a tanítványok elkergették azokat, akik hozták őket. Ezt látva Jézus haragra gerjedt, és azt mondta nekik: ,,Hagyjátok a kisgyerekeket, hadd jöjjenek hozzám, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: aki nem fogadja Isten országát úgy, mint a kisgyermek, nem megy be oda.” Azután karjaiba vette őket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.

A mai Olvasmány Sirák fia könyvéből az emberi méltóság dicsérete. Isten saját képmására alkotta az embert, s ez a hasonlóság három vonásban ölt testet. Az első, hogy földi élete végén nem csupán a porba tér, hanem Alkotójához tér vissza, akitől kapta szellemi lelkét, az értelem és szeretni tudás erejét, mely felülmúlja az egész világmindenséget, és lába alá veti azt. A második „a szellem tudása”, a lelkiismeret szabadsága, a jó és rossz megkülönböztetésének képessége, hiszen Isten írásba adta és az ember szívébe írta az élet törvényét. Végül a harmadik, az előző kettő betetőzése az örök szövetség, melyet Isten az emberrel kötött, s melynek érvénye nem korlátozódik erre a földi életre, de még csak az emberiség, a világtörténelem idejére sem, hanem tart mindörökkön örökké. Jézus keresztáldozata által, a hitben és a keresztség szentségében mi is részesei lettünk ennek az örök szövetségnek, melyben kibontakozik és beteljesedik mindaz, amit Isten a teremtéskor csíraként az emberbe helyezett, amikor saját képére megteremtette.
Miközben azonban földi életünk során, a szentségekből élve és a kegyelemmel együttműködve Isten műve egyre növekszik és fejlődik bennünk, s lelki értelemben is mind inkább felnőtté válunk, Isten országát mégis gyermekként kell fogadnunk. Ez természetesen nem infantilizmust jelent, de nem is elsősorban tisztaságot, ártatlanságot – ez majd csak következmény lesz –, hanem mindenekelőtt kicsinységet, önkiüresítést. Azt, hogy nap mint nap kivetkőzünk megszerzett tudásunkból, elért nagyságunkból, mások fölötti hatalmunkból, kivívott tekintélyünkből, és üres kézzel állunk meg Isten előtt, hogy ajándékként tudjuk elfogadni tőle mindazt, amit adni akar nekünk, ne pedig úgy, mint ami érdemeink miatt jár nekünk.
Mindazokra a képességekre és adományokra vigyázni szeretnénk, Urunk Jézus, melyeket a teremtő Atya ajándékaként kaptunk, de mindennél jobban óvjuk azt a legdrágább kincsünket, hogy a Te képmásodra teremtettünk és Általad örök életszövetségre rendeltettünk az Atyával a Szentlélekben. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy napról napra növekedjünk a Te ismeretedben és szeretetedben s a Hozzád való hasonlóságban, hogy mindenünk, amink csak van, az Atya dicsőségét, embertársaink javát és a mi üdvösségünket szolgálja.

Sir 6,5-17
Szép szó sok jó barátot szerez, és megengeszteli az ellenségeket; nyájas beszéd jó embernél bőven adódik. Sok emberrel élj egyetértésben, de bizalmasod ezerből csak egy legyen! Ha barátot szerzel, próba árán szerezd, és ne bízzál meg benne túl hamar; mert van, aki jó barát a maga idejében, de nem áll helyt a szorongatás napján. Van barát, aki ellenséggé válik, olyan barát, aki piacra visz gyűlölséget, viszályt és szitkot. Van barát, aki asztaltárs, de nem áll helyt a szükség napján. A barát, aki bejáratos, egyenlőnek tartja magát veled, és adja az urat házad népével szemben; amelyik azonban szerény előtted és színedet kerüli, azzal egyetértő, jó viszonyban lehetsz. Tartsd magadat távol ellenségeidtől, és légy résen barátaiddal szemben! A hűséges barát erős menedék, aki ilyenre akad, kincset talál! Az igaz barátnak nincsen mása, hűsége értékét nem lehet arannyal, ezüsttel mérni! A hűséges barát élet és halhatatlanság írja; azok találják meg, akik félik az Urat. Aki féli Istent, jó barátnak is, mert amilyen ő maga, olyan a barátja is.
Mk 10,1-12
(…) A farizeusok odajárultak hozzá, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: ,,Szabad-e a férfinak elbocsátani a feleségét?” Ő így felelt nekik: ,,Mit parancsolt nektek Mózes?” Erre azt mondták: ,,Mózes megengedte, hogy válólevet írjunk és elbocsássuk.” Erre Jézus azt válaszolta nekik: ,,A ti szívetek keménysége miatt írta nektek e parancsot. A teremtés kezdetén azonban Isten férfivá és nővé alkotta őket. Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!” (…)

Istennel való kapcsolatunk mélysége és minősége elválaszthatatlanul összefügg emberi kapcsolatainkkal. A kulturált társasági viselkedés mit sem ér, ha legközelebbi családtagjainkkal, barátainkkal szemben nem érvényesül. Szomorú látni, hogy valaki figyelmes és udvarias az idegennel, de semmibe se veszi házastársát, testvérét, barátját; amikor vendégségben van, megdicséri az ételt, udvarol a háziasszonynak, de eszébe sem jut megköszönni, hogy otthon mindennap meleg ebéd várja. A hozzánk legközelebb állókkal szemben tanúsított viselkedésünk elárulja, hogy udvariasságunk külső máz, képmutatás csak, s nem vált belsővé bennünk a figyelmes szeretet – Istennel szemben sem.
Persze, mondhatjuk, hogy azért viselkedünk így, mert öt, tíz vagy húsz év után a kapcsolatunk kifulladt, társunktól nem kapunk annyi megértést, törődést, szeretetet, amennyit megérdemelnénk, s nekünk sincs erőnk a rosszat jóval viszonozni. De ha egy házasság válságba került, ha a házastársak elhidegültek egymástól, ha vitatkoznak és veszekednek egymással, akkor is meg kellene maradnia az egymás iránti tisztelet kötelező minimumának, hogy ne támadják, ne alázzák meg a másik személyét (kiváltképp a gyerekek előtt!), hanem sértettségük, csalódottságuk ellenére is méltányosságra, igazságosságra törekedve próbáljanak beszélni egymással.
Urunk Jézus, ha úgy érezzük, magányosak vagyunk és elhagyottak, ha már senki nem ért meg és nem fogad el bennünket, akkor is van egy szívbéli bizalmasunk, akihez folyamodhatunk: Te, aki értünk vagy jelen az Eucharisztiában, az igében, a lelkünk mélyén. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy ne szűnjünk meg ápolni a Veled való bensőséges viszonyt, s ezáltal megújítsuk és megerősítsük annak a szentségi köteléknek az erejét, mely házastársunkkal összeköt, s mely az igazi szerelem megszentelője és fenntartója.

Sir 5,1-8
Ne bizakodj igaztalan vagyonban, és ne mondd: ,,Jut nekem elég a megélhetésre!” mert mit sem ér az a megtorlás és kísértés idején. Ne kövesd szíved vágyait erőd érzetében, és ne mondd: ,,Be hatalmas vagyok!” vagy: ,,Bármit is teszek, ki bír velem?” mert Isten kemény bosszút áll. Ne mondd: ,,Vétkeztem, és mi bántódás ért engem?” mert a Magasságbeli hosszantűrő megtorló! Ha bocsánatot nyertél is bűnödért, ne légy félelem nélkül, és ne halmozz vétket vétekre; ne mondd: ,,Nagy az Úr irgalma, és megbocsátja bűneim sokaságát”, mert könnyen hajlik irgalomra és haragra egyaránt, s a bűnösökre haragja várakozik. Ne késlekedj megtérni az Úrhoz, és ne halaszd azt napról napra.
Mk 9,41-50
Mert aki csak egy pohár vizet ad is nektek inni az én nevemben, azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát. Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem: jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék. Ha a kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt: jobb neked csonkán az életre bemenned, mint két kezeddel együtt a gyehennába jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat téged, vágd le azt; jobb neked sántán az örök életre bemenned, mint ha két lábaddal együtt a gyehenna olthatatlan tüzére vetnek. Ha a szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt; jobb neked fél szemmel az Isten országába bemenned, mintha két szemmel a gyehenna tüzére vetnek, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik. Mindenkit tűzzel fognak megsózni. Jó a só; de ha a só sótlanná válik, mivel adtok ízt neki? Legyen só bennetek, és legyen békesség köztetek.”

„Majd meggyónom...” Az isteni irgalomban való vakmerő bizakodás éppen nem az irgalmas Istenbe vetett igaz hitről és reményről, illetve az iránta való szeretetről tanúskodik, hanem arról, hogy semmibe vesszük őt. Ez a kijelentés elárulja, hogy a bűnt jobban szeretjük, mint Jézus Krisztust, hogy unalmasnak, íztelennek, üresnek találjuk az ő követését, és hogy fogalmunk sincs arról, hogy mi a keresztény élet tétje. Pedig Jézus világosan beszél a mai Evangéliumban: „Ha a kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt: jobb neked csonkán az életre bemenned, mint két kezeddel együtt a gyehennába jutnod, az olthatatlan tűzre.” Amivel persze nem öncsonkításra szólít fel, hanem valóságos és radikális szakításra a bűnnel, mely a halálba visz.
Aki jobban szeret, mindig kiszolgáltatottabb, ezért Isten a legkiszolgáltatottabb lény a világon. Ezzel visszaélni a leggyalázatosabb bűn, amely azért nem nyerhet bocsánatot, mert az ember magát zárja el a bocsánat forrásától. Egészen más az, ha valaki bukdácsolva bár, de újra meg újra felkelve tart az atyai ház felé, elismerve gyarlóságát és szívből megbánva bűneit. Ő minden gyengesége ellenére bizalommal tekinthet az ítélet napjára, mert életét egészen Istenre bízta.
Urunk Jézus, amióta bűneinkért feláldoztad magad a kereszten, készen áll a bocsánat nem csupán a múltban elkövetett vétkeinkre, hanem minden bűnünkre, amit a jövőben valaha is el fogunk követni. Óvj meg minket, kérünk, attól az alattomos kísértéstől, hogy irgalmaddal visszaélve azt gondoljuk, hogy nyugodtan vétkezhetünk, Te úgyis megbocsátod. Segíts kegyelmeddel, hogy soha ne egyezzünk ki a bűnnel, és ha elesünk, a földön végignyúlva is örök célunkhoz: az Atya házához kerüljünk közelebb.

Sir 4,11-19
Akkor engedelmes fia leszel a Fölségesnek, s ő anyádnál is jobban megkönyörül rajtad! A bölcsesség életet lehel fiaiba, oltalmába fogadja azokat, akik keresik, s előttük jár az igazság útján. Akik szeretik, az életet szeretik, akik virradatkor keresik, kegyelmet találnak nála. Akik megragadják, azoknak élet jut osztályrészül; ahová belép, ott áldásban részesít Isten. Akik szolgálnak neki, a Szentnek szolgálnak, akik szeretik őt, azokat Isten is szereti. Aki hallgat rá, népek fölött ítélkezik, aki figyel rá, biztonságban lakik. Aki bízik benne, el is nyeri, és utóda bizton birtokolja; mert kísértően jár el vele, s előbb próbára teszi őt; félelembe, rettegésbe ejti és megkísérti, fenyítése sanyarúságával sújtja őt, amíg csak ki nem próbálja gondolkodását, és meg nem bízik benne.
Mk 9,38-40
Ekkor János azt mondta neki: ,,Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöt űz, de nem követ minket. Megtiltottuk neki.” Jézus azt felelte: ,,Ne tiltsátok meg neki! Mert senki, aki az én nevemben csodát tesz, nem fog engem egyhamar szidalmazni. Hiszen aki nincs ellenetek, veletek van.”

Keresni és megtalálni az örök Bölcsességet, Jézus Krisztust annyi, mint életünket megtalálni, mert benne teremtett minket az Atya. Nélküle nem is lehetnénk valódi önmagunk. A virradat jelenti az emberi élet hajnalát, a kamasz- és ifjúkort, amikor keresni kezdi az ember élete értelmét, célját. De jelenti a hajnali órákat is, amikor egyedül Jézusért és Jézus miatt kelünk fel, megrövidítve pihenésünket, hogy vele legyünk, kutatva és fürkészve az Írásokat, melyekben róla van szó, s melyekben örök életet találunk. Ha ébrenlétünk első perceit, öntudatunk visszanyerésének legfrissebb óráit az örök Bölcsesség keresésére szánjuk, ez oda fog vezetni, hogy egész életünk az ő irányítása alá kerül.
De nem elég keresni és megtalálni, pontosabban szólva engedni, hogy minket megtaláljon, vele is kell tartani az úton, mely előbb sötét és szenvedésekkel teli, később azonban ragyogóvá és örömtelivé válik. Lehet, hogy a Krisztussal való édes találkozás után félelem, rettegés és szorongás lesz rajtunk úrrá, de ez nem más, mint belső tisztulást hozó szenvedések, mely szükséges velejárója annak, hogy lelkünk krisztusi méretekre tágul. Hiba lenne ettől megijedve felhagyni a Krisztus-követéssel, és korábbi szennyes és középszerű életünk hamis biztonságérzetébe vagy emberi vigasztalásokba menekülni. Inkább valljuk meg őszintén bűneinket, és Krisztusra hagyatkozva viseljük el a tisztítótüzet, melyben kipróbál minket az Úr, hogy megbízhasson bennünk.
Próbálj ki és tisztíts meg minket, Urunk Jézus, szereteted tüzével, s a bűnös ember Istennel szembeni függetlensége helyett ajándékozz meg a végleg Benned lehorgonyzott lélek új önbizalmával, belső békességével és lelki szilárdságával. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy többé ne mi akarjuk megítélni, hogy ki méltó Hozzád, és ki nem, hanem válogatás nélkül sugározzuk a Te végtelen isteni szereteted világosságát és melegét mindazoknak, akikkel csak találkozunk.

Sir 2,1-13
Fiam, ha Istennek szolgálni kívánsz, légy állhatatos a jámborságban és az istenfélelemben, és készülj fel a megpróbáltatásra! Alázd meg szívedet és légy állhatatos, hajtsd füledet a bölcs igék befogadására; ne légy elhamarkodott a kísértés napján! Viseld el, ha Isten késni látszik; ragaszkodj Istenhez és tűrj, hogy végül is gyarapodjon életed! Fogadd el mindazt, ami rád ki van szabva, tűrd el, szenvedve bár, és viseld békével megaláztatásodat, mert az aranyat és ezüstöt tűzben teszik próbára, a kedves embereket pedig a megaláztatás kemencéjében. Bízzál Istenben, ő majd gondodat viseli; remélj benne, akkor egyenes úton járhatsz, maradj félelmében, és öregedjél meg benne! Akik félitek az Urat, várjátok irgalmát; el ne pártoljatok tőle, hogy el ne essetek! Akik félitek az Urat, higgyetek benne, akkor nem marad el jutalmatok; akik félitek az Urat, bízzatok benne, akkor gyönyörűségtekre lesz az ő irgalma; akik félitek az Urat, szeressétek őt, akkor szívetek felderül! Nézzétek, fiaim, az előbbi nemzedékeket, és véssétek eszetekbe: senki sem vallott szégyent, aki bízott az Úrban!
Mk 9,30-37
(…) Megérkeztek Kafarnaumba. Amikor már a házban volt, megkérdezte őket: ,,Miről beszélgettetek az úton?” Azok csak hallgattak, mert az úton arról tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük. Ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és azt mondta nekik: ,,Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.” Majd odahívott egy gyermeket, közéjük állította, magához ölelte, és azt mondta nekik: ,,Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.”

Abból, hogy az istenes élet néha nehéz, és hogy kitartás nélkül semmit sem ér, téves volna arra következtetni, hogy istenfélelem nélkül, egyáltalán Isten nélkül könnyebb, boldogabb, gondtalanabb élet vár ránk, és sokkal kevesebb megpróbáltatás. Egy darabig lehet önmagunkban bízni, tehetségünkben, erőnkben, pénzünkben. Amíg az istentelen ember fiatal, és nem találkozik túl sok testi szenvedéssel, amíg testét, szépségét, egészségét áruba bocsáthatja különböző gyönyörökért, amíg van pénze és vannak, akik körülrajongják, addig talán igazolva látja életvitelét.
Amikor azonban rádöbben, hogy az idő véges, amikor először találkozik súlyosabb betegséggel, amikor elhagyják barátai, egész addigi élete meddőnek és értéktelennek tűnik fel előtte. Korábbi önbizalma elpárolog, és kétségbeesetten keres valakit vagy valamit, hogy belekapaszkodva próbáljon megbirkózni az előtte tornyosuló nehézségekkel. Számára minden szenvedés kétszeresen súlyos: egyrészt a külső fájdalom miatt, amit el kell viselnie, másrészt a miatt a nem kevésbé fájdalmas belső tapasztalat miatt, hogy az egésznek nincs semmi célja, semmi értelme. Ha ekkor megaláztatása mélyén megtanul őszintén imádkozni, akkor még nem késő, de élete végéig bánni fogja, hogy addig Isten nélkül élt.
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy Istenben hívő, Benned bízó emberként a legnagyobb megpróbáltatás közepette is tudjuk, hogy a szenvedésben nem vagyunk egyedül: mindazon túl, ami történik velünk, ott vagy Te, aki növekedésünket, fejlődésünket akarod. Erősíts meg minket kegyelmeddel, hogy egész életünk a teremtő és halottakat feltámasztó Istenbe vetett bizalomra épüljön, és soha ne feledjük: Atyád nemcsak az utolsó percig szeret és segít, hanem szeretete hatalmasabb a halálnál, és ha kell, az utolsó perc után is meg fog menteni.

ApCsel 1,15-17.20-26
Azokban a napokban felállt Péter a testvérek között – mintegy százhúsz emberből álló sokaság volt együtt –, és így szólt: „Férfiak, testvérek! Be kell teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek megjövendölt Dávid szája által Júdásról, azoknak vezetőjéről, akik elfogták Jézust. Ő közénk tartozott és részes volt ebben a szolgálatban. Meg van ugyanis írva a Zsoltárok könyvében: „Lakóhelyük váljék pusztasággá, s ne legyen, aki benne lakik”, és: „Elöjárói tisztségét kapja meg más”. Ennélfogva szükséges, hogy azok közül a férfiak közül, akik együtt voltak velünk minden időben, amikor az Úr Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől addig a napig, amelyen felvétetett tőlünk, ezek közül valaki velünk együtt az ő feltámadásának tanúja legyen.” Kijelöltek tehát kettőt: Józsefet, akit Barzabásnak, melléknevén Jusztusznak hívtak, és Mátyást. Majd így imádkoztak: „Urunk, aki mindenkinek a szívét ismered, mutasd meg a kettő közül az egyiket, akit kiválasztottál, hogy átvegye ennek a szolgálatnak és apostoli hivatásnak a helyét, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, és eltávozott az őt illető helyre.” Azután sorsot vetettek rájuk, és a sors Mátyásra esett, akit a tizenegy apostol közé soroltak.
Jn 15,9-17
Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!

Ha nem is gyakoroljuk ezt a sorsvetést – amely egyfajta játékosságról és talán ószövetségi gyakorlatról tanúskodik, ami igencsak meglephet bennünket ilyen nagy horderejű vállalkozásban –, érdemes a mélyére tekinteni, mert a mélyben örök érvényű tanítást találunk. Ha választanunk kell akár csak két dolog között is, amelyek közül mindkettő megfelel az evangélium követelményeinek és a hittől megvilágosított értelmünk mértékének is, és egyik felé sem billen jobban az ítélet mérlegének nyelve, akkor valóban sorsot vethetünk. Nem mintha a sorsvetés mágikus isteni közbelépés lenne. Másról van itt szó: a földi élet szegénységének elfogadásáról. Arról, hogy egyszerre nem utazhatok két helyre, hogy egyszerre nem csinálhatok két dolgot, hogy egyszerre nem lehetek két szerzetesrend tagja, két asszonynak a férje vagy két férfi felesége, egyszerre nem lakhatom állandóan falun is és városban is...
Félő, hogy az örökké érveket sorakoztató és sohasem döntő ember valójában nem is keres, mert nem akar találni, lényegében tehát saját önzése mellett dönt, és így az Egyház életét is bénítja. Aki tehát bizonytalan abban, hogy két azonos értékű dolog között hogyan is válasszon, először ne a sorsvetéssel próbálkozzék, hanem mindenek­előtt elmélyült imádságban fürkéssze Isten akaratát, és kötelezze el magát még jobban a Krisztus-követésben. Amikor pedig elérkezik az életében az a pillanat, amikor nincs miért tovább halogatni a döntést, a sorsvetéshez hasonló merészséggel, egyedül Istenben bízva vesse magát a teljes odaadás mélységeibe.
Úr Jézus, kérünk, segíts, hogy elfogadjuk az élet egyszeri adottságát, és azon belül teljes, Neked adott életre törekedjünk. Tedd szívünket egyszerűvé, hogy mindenkor bízzunk Benned, aki jól ismered korlátainkat, törékenységünket és gyöngeségünket, s merjünk ráhagyatkozni kegyelmedre, melyet soha nem vonsz meg azoktól, akikre feladatot bízol.

1Sám 26,2.7-9.12-13.22-23
Felkerekedett erre Saul, s lement Zíf pusztájába, s vele háromezer ember Izrael válogatottjai közül, hogy felkutassa Dávidot Zíf pusztájában. Éjjel Dávid és Abisáj el is jutottak a néphez, és Sault sátrában fekve és alva találták; dárdája a földbe szúrva a feje mellett volt, Ábner és a nép pedig aludt körülötte. Azt mondta ekkor Abisáj Dávidnak: ,,Kezedbe adta ma Isten ellenségedet: nos hát, hadd szegezzem a dárdával a földhöz -- csak egyszer, mert másodszor nem lesz szükséges.’’ Ám Dávid azt mondta Abisájnak: ,,Meg ne öld, mert ki nyújthatná ki kezét az Úr felkentje ellen büntetlenül?’’ Dávid aztán magához vette a dárdát és a vizeskorsót, amely Saul feje mellett volt, és elmentek; nem volt senki, aki látta vagy észrevette volna, vagy aki felébredt volna, mert mindannyian aludtak, mivel az Úr mély álmot bocsátott rájuk. Amikor aztán Dávid átért a túlsó oldalra, megállt a hegy tetején -- jó messze, úgyhogy nagy távolság volt közöttük --, Ám Dávid így felelt: ,,Íme, a király dárdája: jöjjön át valaki a király legényei közül, s vegye át. Az Úr pedig majd megfizet kinek-kinek az Ő igazsága és hűsége szerint: azért is, hogy az Úr a kezembe adott ma téged, s én nem akartam kinyújtani kezemet az Úr felkentje ellen.
1Kor 15,45-49
Ezt mondja az Írás is: ,,Ádám, az első ember, élő lénnyé lett’’, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a lelki az első, hanem az érzéki, csak azután a lelki. Az első ember a földből való, földi, a második ember a mennyből való. Amilyen a földi, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyei, olyanok a mennyeiek is. És amint hordtuk a földi ember képét, úgy hordani fogjuk a mennyeinek képét is.
Lk 6,27-38
Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. Annak, aki arcul üt téged, tartsd oda a másikat is; és attól, aki a felöltődet elveszi, ne tagadd meg a kabátodat sem. Adj mindenkinek, aki kér tőled; és ha valaki elveszi, ami a tiéd, vissza ne kérd. Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. És ha azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek tehát ellenségeiteket! Tegyetek jót és kölcsönözzetek, semmit vissza nem várva; így nagy lesz a ti jutalmatok, és a Magasságbeli fiai lesztek, mert ő kegyes a hálátlanokhoz és gonoszokhoz. Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítéljetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne kárhoztassatok senkit, és benneteket sem fognak kárhoztatni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni. Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.’’

A ’felkent’ szó görögül krisztosz, vagyis Jézus Krisztusra utal. Saul erkölcseiben most éppenséggel nem az eljövendő Krisztusra hasonlít, sokkal inkább Krisztus gyilkosaira, de szerepében, minthogy ő a felkent király, mégiscsak Krisztus előképe. Dávid ezt a mélységes valóságot sejti meg, és eszerint cselekszik. Szent Páltól halljuk a mai Szentleckében: „És amint hordtuk a földi ember képét, úgy hordani fogjuk a mennyeinek a képét is.” Isten az embert az ő képére teremtette, és bár a bűn eltorzította ezt a képmást, azért még őrzünk valamit Istenhez való hasonlóságunkból. A bűnös, gonosz ember is arra van rendelve, hogy a mennyei embernek, Krisztusnak a képére alakuljon át. Amikor a mai Evangéliumban Urunk ellenségeink szeretetére szólít fel, akkor éppenséggel azt kívánja tőlünk, hogy tekintsünk mélyebbre romlott tetteiknél, s lássuk meg bennük a lehetőségbeli Krisztust.
Az ellenségszeretet tehát nem érzelmi alapon történő nagylelkűsködés, az elkövetett gonoszság semmibevétele, hanem bár fájó, de igazi és valóságos jótett az Isten ellen fordult ember lelkének megmentéséért. Nem amnesztiát kell adnunk, mert az nem változtatja meg az ember alapvető viszonyát tettéhez és azokhoz, akik ellen elkövette. A bűnt határozottan néven kell nevezni és el kell ítélni, a bűnöst pedig szembesíteni tettei következményeivel és súlyával, de a büntetést felfüggeszteni, és Istenre bízni. Így lehet esélyt adni neki, hogy látva, mit tett, felmerüljön benne a legnagyobb emberi lehetőség vágya: a bocsánatkérésé.
Hála legyen a teremtő Istennek, hogy létezésünk legmélyebb szintjén a Te képedre és hasonlatosságodra alkotott minket, s arra rendelt, hogy Téged megismerve és a hitben elfogadva erkölcsi életünk is ehhez a képmáshoz igazodjék. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy irgalmas szeretetedet nap mint nap megtapasztalva egyre jobban a Te képedre alakuljunk, s amint Dávid megkímélte Saul életét, és ezzel elérte, hogy a király megrendüljön, és bocsánatot kérjen, úgy mi is újra meg újra felkínáljuk a bocsánatot az ellenünk vétkezőknek, hogy ők is felismerhessenek magukban Téged.

1Pét 5,1-4
Az elöljárókat, akik köztetek vannak, kérem – mint elöljárótársuk és Krisztus szenvedésének tanúja és az ő dicsőségének is részese, amely a jövőben ki fog nyilvánulni –: legeltessétek Isten nyáját, amelyet rátok bíztak. Viseljétek gondját, ne kényszerűségből, hanem szabad akaratból Isten szerint; ne rút nyerészkedésből, hanem buzgóságból; nem uralkodva a választottak fölött, hanem szívből, mint a nyájnak példaképei. S ha majd megjelenik a pásztorok Fejedelme, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koronáját.
Mt 16,13-19
Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ők ezt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.” Erre megkérdezte őket: „És ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Jézus azt felelte neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.”

Szent Péter apostolt nem várta trón Rómában, sem harangzúgás, mégis ő volt az Első, a Szikla, amelyre Krisztus Egyházát építette. Az vezethet, nevelhet, irányíthat, aki mindenekelőtt Krisztus szenvedésének tanúja, és részese az ő dicsőségének, amely meg fog nyilvánulni a jövőben. Szent Péter látta az Úr szenvedését, de igazi tanújává akkor vált, amikor érte, vele szenvedett, s a Jézusért viselt szenvedés lett számára az eljövendő dicsőség záloga.
Az Úr Jézusról való tanúskodás, a szeretetben való vezetés egyszerre jár szenvedéssel és örömmel. A dicsőség koronáját azonban egyedül csak az Úrtól szabad várnunk, senki mástól, mert ő maga a mi dicsőségünk. Ha visszavárnánk a ránk bízottaktól a nekik adott szeretetet, ezzel zárt rendszert alkotnánk, amely Isten nélkül is működne ideig-óráig, de közben a köztünk áramló szeretetbe belelopakodna az önzés és a világ szelleme. Nekünk azonban a forrásból, Isten szeretetéből kell merítenünk az élet vizét, s ezt a bennünk szétáradó, túlcsorduló életet kell szívünkön át továbbadnunk azok szívébe, akik ránk vannak bízva, hogy az ő szívükből megint csak áradjon tovább.
Urunk Jézus, Apostolod figyelmeztet minket: „Viseljétek gondját a rátok bízottaknak, ne kényszerűségből, hanem szabad akaratból, Isten szerint.” Mi azonban oly állhatatlanok és gyöngék vagyunk, hogy legtöbbször a magunk változó hangulatait, érzelmeit követjük, s amit a kezdet kezdetén önként vállaltunk, az egy idő után kezd számunkra teherré és kényszerűséggé válni. Újítsd meg, kérünk, szívünkben az odaadás lelkületét, s engedd, hogy az elmélkedés perceiben, óráiban alászállva abba a mélységbe, ahol senki más nincs, csak Te és a mi lelkünk, a Veled való bensőséges, boldogító szeretetkapcsolatba beburkolva lássuk azokat, akiket ránk bíztál, és így visszatérve hozzájuk ismét önként, örömmel, szeretetből tudjuk hordozni őket és gondoskodni róluk.

Ter 11,1-9
A föld akkor még egy ajkú és egyazon beszédű volt. Amikor azonban Keletről elköltöztek, Sineár földjén egy mezőségre bukkantak, és ott letelepedtek. Azt mondták egymásnak: ,,Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki tűzben!’’ Aztán felhasználták a téglát építőkőnek, az aszfaltot meg habarcsnak, és azt mondták: ,,Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot! Érjen a teteje az égig, hogy híressé tegyük nevünket, és szét ne szóródjunk az egész földre!’’ Az Úr ekkor leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet építettek az ember fiai, és azt mondta az Úr: ,,Íme, egy ez a nép, és egyajkú az egész: ezzel az alkotással kezdik, s ezentúl nem fognak elállni szándékaiktól, amíg meg nem valósítják azokat tettekkel. Gyertek tehát, szálljunk alá, és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék meg egymás szavát!’’ Így el is szélesztette őket onnan az Úr az egész földre, s ők abbahagyták a város építését. Azért nevezték el tehát azt Bábelnek, mert ott zavarodott össze az egész föld nyelve, s onnan szélesztette el őket az Úr a föld egész színére.
Mk 8,34 - 9,1
Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: ,,Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja? Hisz mit adhat az ember cserébe a lelkéért? Mert aki szégyell engem és az én igéimet ebben a parázna, elfajult és bűnös korban, az Emberfia is szégyellni fogja azt, amikor eljön Atyjának dicsőségében a szent angyalokkal.’’ Ezután így folytatta: ,,Bizony, mondom nektek: vannak egyesek az itt állók közül, akik nem ízlelik meg a halált, amíg meg nem látják, hogy eljön az Isten országa hatalommal.’’

Újra és újra a bábeli torony építésének láza fogja el az emberiséget. A történelem világhódító birodalmak története, melyek mind ugyanazt a célt tűzték ki maguk elé: összefogni a világot egyetlen hatalom alatt, egységessé tenni az emberiséget egy kiválasztott nép vezetésével, el nem múló, örök birodalmat létrehozni a földön. Ezek a kísérletek sorra meghiúsultak, de a szemünk láttára épül az új bábeli torony, a szabadkereskedelmi egyezményekkel megtámogatott, egységes, globalizált világ. Nekünk, keresztényeknek is állást kell foglalnunk, nem maradhatunk tehetetlenül sodródó bábok az események forgatagában. Szép és jó az egyetemes embertestvéri összefogás nemes és valóban szent ügyekben, de határozott ellenállással kell viszonyulnunk egy olyan világhatalom kiépítésének kísérletéhez, melynek szabályai semmibe veszik Isten jogait és a Tízparancsolat lelkiismeretbe írt, az emberiségnek meghirdetett törvényeit (de még az országok és nemzetek törvényeit is).
Ez nem az az ökumenizmus, egyetemesség, amelynek alapját Isten rakta le a teremtéskor, amikor az ő képére és hasonlatosságára teremtette meg az embert, és felszólította, hogy hajtsa uralma alá a földet. És nem az az egység, amelyet Jézus Krisztus, Isten szent Fia szerzett meg kiontott vére árán, lerontva a belső válaszfalat a népek, nemek, társadalmi osztályok között. A bábeli torony bűnös építmény, mert anyagába mindig embervér keveredik: leigázott népek, fajuk, bőrszínük miatt elhurcolt tömegek, megszületni nem hagyott magzatok, egészségük, erejük fogytán haszontalanná vált öregek vére. Ilyen anyagból nem lehet égig érő tornyot építeni. Az ilyen célokért való összefogás, egyetértés nem lehet tartós, mert az ember legmélyebb hivatása ellen szól.
Urunk Jézus, add meg nekünk, kérünk, hogy szívünkbe fogadjuk szavaidat a mai Evangéliumból, és a mi nem kevésbé parázna, elfajult és bűnös korunkban se szégyelljünk Téged. Segítsen bennünket kegyelmed, hogy összefogjunk minden jó akaratú emberrel a nyilvánvaló jó célok érdekében, de felemeljük szavunkat az Isten- és emberellenes érdekek térnyerésével szemben.

Ter 9,1-13
Ezután Isten megáldotta Noét és fiait, és azt mondta nekik: ,,Szaporodjatok, sokasodjatok és töltsétek be a földet! Féljen és rettegjen titeket a föld minden állata, az ég minden madara, és minden, ami mozog a földön; a tenger minden halát is kezetekbe adtam! Minden, ami mozog és él, eledelül szolgáljon nektek: mint a zöld növényzetet, íme, ezeket is mind odaadtam nektek, csak a húst a vérével ne egyétek. A ti életetek vérét is számon kérem minden állattól és az embertől: számon kérem az ember életét az embertől, a testvérétől. Aki embervért ont, ember ontsa ki annak vérét, mert az ember Isten képére alkottatott. Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok: járjatok-keljetek a földön, és uralkodjatok rajta!’’ Majd ezt mondta Isten Noénak, s vele fiainak: ,,Íme, szövetséget kötök veletek és utódaitokkal, és minden élőlénnyel, amely veletek van, a madarakkal, a lábasjószággal és a mező minden vadjával, amely kijött a bárkából, s a föld minden állatával. Szövetséget kötök veletek, hogy nem pusztul el többé minden test az özönvíz által, s nem lesz többé vízözön, amely elpusztítja a földet.,, Azután Isten azt mondta: ,,Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet megkötök velem és veletek, és minden élőlénnyel, amely veletek van, örök időkre: szivárványomat a felhőkbe helyezem, s az lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között.
Mk 8,27-33
Jézus ezután elment tanítványaival Fülöp Cézáreájának falvaiba. Az úton megkérdezte tanítványait: ,,Kinek tartanak engem az emberek?’’ Ők azt felelték neki: ,,Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig egynek a próféták közül.’’ Erre megkérdezte őket: ,,És ti kinek tartotok engem?’’ Péter felelt neki: ,,Te vagy a Krisztus.’’ Ő ekkor a lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla. Ezután elkezdte őket tanítani arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. El kell, hogy vessék a vének, a főpapok és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és három nap múlva föl kell támadnia. Egész nyíltan mondta el nekik ezt a dolgot. Ekkor Péter félrehívta őt és kezdte lebeszélni. De ő megfordult, a tanítványaira tekintett, és megdorgálta Pétert ezekkel a szavakkal: ,,Távozz előlem, Sátán! Mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.’’

A Noéval kötött szövetség minket is kötelez, felelősek vagyunk a teremtett világért, a hegyekért, a vizekért, az erdőkért, a virágokért, a madarakért, halakért és minden állatért. Mit is jelent ez? Például azt, hogy nem elég szeretni a rózsát, nem elég befogadni egy macskát vagy egy tengerimalacot, gondját is kell tudni viselni. Hogy lehet valakire rábízni egy másik embert, ha képtelen arra, hogy rendszeresen megöntözze a virágját, vagy enni adjon kedvenc állatának? Ám az, hogy Isten ránk bízta a teremtett világot, még ennél is többet jelent: azt, hogy meg kell becsülnünk önálló, Istentől rendelt létüket, sajátos természetüket. Az anyagi világ a maga élőlényeivel és ásványaival nem csupán amiatt értékes, hogy hasznot jelent a számunkra, hanem elsősorban azzal, hogy titokzatos törvényeivel, csodálatos rendjével a teremtő Istenről hordoz üzenetet. Az Istennel szeretetben élő ember képes is olvasni és megérteni ezt az üzenetet, és képes arra is, hogy Isten szeretetét és irgalmát sugározza az egész élővilág felé.
Ezért a kereszténységnek hatalmas üzenete van a Földért aggódó zöld mozgalmak számára: a természet nem isten, és nem is pusztán környezet, adottság, hanem az Úristen csodálatos ajándéka, őmiatta szent és ártatlan valóság, melynek sorsa ezer szállal kötődik az ember sorsához. Ha istenítjük, valójában lefokozzuk, mert megfosztjuk személyes jellegétől, s csupán öntudatlan és kérlelhetetlen törvényszerűséggel működő létezőnek tekintjük. Ha pedig saját birtokunkként, Istentől elszakítva kezeljük, az pedig pusztulásához és a mi pusztulásunkhoz vezet.
Urunk Jézus, Apostolod által kinyilatkoztattad nekünk, hogy a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak kinyilvánulását, amikor a romlottság szolgaságából majd felszabadul Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Add nekünk kegyelmedet, hogy megbecsüljük méltóságunkat és egyedülálló hivatásunkat, s úgy tekintsünk a Földre és az egész teremtett világra, mint amelynek jövője össze van kötve a mi üdvösségünkkel. Segíts, hogy megmaradjunk az Általad az Atyával kötött új és örök szövetségben, s életünkkel előmozdítsuk a teremtett világ várakozásának beteljesedését.

Ter 8,6-13.20-22
Amikor aztán még negyven nap elmúlt, kinyitotta Noé a bárka ablakát, amelyet készített, és kibocsátotta a hollót; az ide-oda szállt, majd visszatért, mert a vizek még nem száradtak fel a földön. Ezután kibocsátotta a galambot is, hogy lássa, megszűntek-e már a vizek a föld színén. De az, mivel nem talált helyet, ahol megpihenhetett volna a lába, visszatért hozzá a bárkára -- ugyanis víz volt még az egész földön. -- Erre ő kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette a bárkába. Ezután várt még másik hét napig, s akkor újra kibocsátotta a galambot a bárkából. Az pedig estefelé visszatért hozzá, és zöldlevelű olajfagallyat hozott a csőrében. Noé megértette, hogy megszűnt a víz a földön, de várt még másik hét napig, aztán kibocsátotta a galambot, és az többé nem tért vissza hozzá. Így tehát, Noé hatszázegyedik esztendejében, az első hónapban, a hónap első napján leapadtak a vizek a földön. Noé kinyitotta a bárka fedelét, kitekintett, és látta, hogy megszáradt a föld színe. Ekkor Noé oltárt épített az Úrnak, vett minden tiszta állatból és madárból, és egészen elégő áldozatokat mutatott be az oltáron. Az Úr megérezte a kedves illatot, és szívében azt mondta az Úr: ,,Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt: mert az emberi szív gondolata ifjúságától fogva hajlik a rosszra. Nem sújtom többé az összes élőlényt úgy, ahogy tettem. Amíg tartanak a föld napjai, meg nem szűnik többé a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, az éjszaka és a nappal.’’
Mk 8,22-26
Azután Betszaidába érkeztek. Egy vakot vezettek hozzá, és kérték őt, hogy érintse meg. Ő kézen fogta a vakot, kivezette a helységből, és a szemére köpve rátette a kezeit, aztán megkérdezte tőle, hogy lát-e valamit. Az föltekintett és azt mondta: ,,Látom az embereket, mintha a fák járkálnának.’’ Azután ismét a szemére tette a kezét, mire az látni kezdett, meggyógyult, és tisztán látott mindent. S ő ezzel küldte őt haza: ,,A faluba ne menj be!’’

Mintha Isten ugyanazzal okolná meg a vízözön megszüntetését, mint amivel annak idején a földre bocsátását: az emberi gonoszsággal. Pedig Isten nem változik: nem haragszik előbb, és nem megenyhül utóbb, hanem csak a bűntől sebzett ember értelmezi így a természet erőinek játékát és a történelem eseményeit attól függően, hogy éppen milyen kapcsolatban van Istennel. Ha az ember folytonosan Isten felé fordul, és az ő akaratát keresi, minden megpróbáltatásban felfedezi az ő irgalmas szeretetét. Mint az a bölcs rabbi, akiről azt tartották, hogy élete során nagyon sok megpróbáltatás érte. Amikor valaki szenvedésében hozzá fordult tanácsért, azzal hárította el az illető segítségkérését, hogy ő Isten sújtó kezét nem, hanem csak jóságát és áldását tapasztalta egész életében.
Azonban nem csupán arra van hatással Istennel való kapcsolatunk, hogy hogyan érzékeljük a világot és annak erőit, hogy mit élünk meg csapásként és mit áldásként, hanem ténylegesen a teremtett világ sorsa fordul azon, hogy megtérünk-e vagy sem, mert a világot, ezt a földet az Isten az embernek adta. A mindenség tehát az emberen keresztül tartozik Istenhez, rajta keresztül részesül az áldásból, mely élő és éltető kapcsolat Istennel, minden létezés és minden jó forrásával.
Urunk Jézus, kérünk, óvj meg attól, hogy a teremtett világot és annak javait ne ajándéknak, hanem jogos tulajdonunknak képzeljük, s így kivéve az isteni áldás erőteréből, a Teremtővel való személyes viszonyból, átkot hozzunk rá. Ne engedd, hogy Téged és Atyádat hibáztassunk a világban található rossz miatt, hanem segíts kegyelmesen, hogy szívből Hozzád térve betöltsük eredeti hivatásunkat, s a minket körülvevő anyagi világban mind jobban kinyilvánuljon számunkra és általunk mások számára is teremtő Atyád irgalmas szeretete.

Ter 6,5-8
Amikor azonban az Úr látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve minden gondolata folyton gonoszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és mélyen bánkódva szívében így szólt: ,,Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem, az embert és a jószágot, a csúszómászót és az égi madarat, mert bánom, hogy alkottam őket!” Noé azonban kegyelmet talált az Úr előtt. Azt mondta erre az Úr Noénak: „Menj be a bárkába, te és egész házadnépe, mert téged találtalak igaznak előttem ebben a nemzedékben. Minden tiszta állatból végy hetet-hetet, hímet és nőstényt, a nem tiszta állatokból pedig kettőt-kettőt, hímet és nőstényt, az ég madaraiból is hetet-hetet, hímet és nőstényt, hogy a magja megmaradjon az egész föld színén. Mert még hét nap, azután esőt hullatok a földre negyven napon és negyven éjen át, s eltörlök a föld színéről, minden lényt, amelyet alkottam.” Meg is tette Noé mindazt, amit az Úr parancsolt neki. Amikor aztán eltelt a hét nap, elárasztották az özön vizei a földet.
Mk 8,14-21
Közben elfelejtettek kenyeret vinni, és egy kenyérnél több nem volt náluk a hajóban. Ekkor így intette őket: ,,Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától.” Azok pedig tanakodtak egymás közt, arra gondolva, hogy: ,,Nincsen kenyerünk.” Jézus észrevette ezt, és azt mondta nekik: ,,Miért tanakodtok azon, hogy nincsen kenyeretek? Még mindig nem tudjátok és nem értitek a dolgot? Még mindig el van vakulva a szívetek? Van szemetek, és nem láttok? Van fületek, és nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy amikor az öt kenyeret ötezernek megtörtem, hány tele kosár hulladékot szedtetek fel?” Azt felelték neki: ,,Tizenkettőt.” ,,És amikor a hét kenyeret négyezernek, hány kosár maradékot szedtetek össze?” Azt felelték neki: ,,Hetet.” Erre így szólt hozzájuk: ,,Miért van tehát az, hogy mégsem értitek?”

A tanítványok emlékeznek, és mégsem értik. Tudják a pontos számát, hogy hány kosárra való maradékot szedtek össze a kenyérszaporítás után az első és a második alkalommal, de ezt a tapasztalatukat nem kötik össze jelen helyzetükkel, amikor ismét kenyérszűkében vannak, és ismét velük van Jézus. Meglehetősen kiábrándító megnyilatkozás, és nem az egyetlen, ahol Jézus valami szellemi-lelki tanítást szeretne közölni velük, ők meg kicsinyes gondjaikkal vannak elfoglalva.
Jézus pedagógiájának eredményessége azonban megmutatkozik abban, hogy az apostolok a kritikus pillanatokban képesek felülmúlni önmagukat, átlépni korlátaikat. Értetlenségük, kishitűségük dacára kitartanak Jézus mellett akkor is, amikor sokan elpártoltak tőle. Nem értik, de szívük mélyén érzik és Péter szaván keresztül meg is vallják, hogy Jézusnak örök életet adó igéi vannak. Az utolsó vacsorán sem botránkoznak meg azon, hogy Mesterük a szédervacsora forgatókönyvét felhasználva a kenyeret és a bort mint saját testét és vérét adja nekik, ami egy zsidó számára káromlással ért fel. És bár a szenvedés óráiban magára hagyják, és elmenekülnek, a kenyértörésben felismerik feltámadott Urukat, s a Szentlélekkel eltelve hirdetni kezdik őt szerte a világon.
Urunk Jézus, szeretnénk mi is jó tanítványaid lenni, bár tudjuk, hogy értetlenségünkkel, kicsinyhitűségünkkel, túlságosan emberi gondolkodásunkkal oly sokszor próbára tesszük türelmedet. Kérünk, ne szűnj meg tanítani minket, és add kegyelmedet, hogy figyelmünk a földi kenyérről mind jobban a mennyei, lényegi Kenyérre irányuljon, mely nem más, mint Te magad az Eucharisztiában. Segíts kérünk, hogy erre a minden gyönyörűséggel teljes, mennyei eledelre vágyjunk, s az apostolokhoz hasonlóan kitartva az imádságban és a kenyértörés közösségében szavunkkal és tetteinkkel, egész életünkkel megvalljunk Téged az emberek előtt.