Hírolvasó

Évközi 2. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 6,10-20
Mert Isten nem igazságtalan, hogy megfeledkezzék művetekről és a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok. Azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt a készséget tanúsítsa mindvégig, míg a remény be nem teljesedik, s hogy ne legyetek restek, hanem azok követői, akik a hit és a béketűrés által örökösei az ígéreteknek. Mert amikor az Úr Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nála nem volt senki nagyobb, akire esküdjék, önmagára esküdött: ,,Bizony, áldván áldalak téged és sokasítván megsokasítalak.” Az pedig türelmesen várakozva elnyerte az ígéretet. Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és minden viszálykodásuk vége a megerősítő eskü. Ezért Isten, hogy annál inkább megmutassa az ígéret örököseinek terve változatlanságát, esküvel kötelezte magát, hogy két megmásíthatatlan dolog által, melyek tekintetében Isten nem hazudhat, igazán komoly vigasztalásunk legyen nekünk, akik törekszünk az elénk tárt remény elnyerésére. Ez a mi lelkünk biztos és szilárd horgonya, amely elér a kárpit belsejéig, ahová mint a mi elöljárónk, értünk lépett be Jézus, aki Melkizedek rendje szerint főpap lett mindörökké.
Mk 2,23-28
Történt ismét, hogy amikor szombaton a vetések közt járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. A farizeusok azt mondták neki: ,,Nézd, azt csinálják szombaton, amit nem szabad.” Ő így felelt nekik: ,,Sohasem olvastátok, mit cselekedett Dávid , amikor szükséget szenvedett, és éhezett ő, és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába Abjatár főpap idejében, és evett a kitett kenyerekből, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak a papoknak, és adott azoknak is, akik vele voltak?” Aztán hozzátette: ,,A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért. Ezért az Emberfia ura a szombatnak is.”

Mély tanítás van abban, hogy Isten az Ószövetségben adott ígéreteit azzal erősíti meg, hogy önmagára esküszik. Számunkra, akik mindig tőlünk különböző, nálunk nagyobb, jelentősebb tényezőkre hivatkozunk, ez elképzelhetetlen, Isten részéről viszont az volna abszurd, ha másra hivatkozna, mint önmagára, hiszen ő maga tetteinek oka és célja. Az ígéreteiben foglalt nagy üdvtörténeti tettek nem olyan események, melyeket emberi ésszel ki lehetne következtetni. Ésszerűségüket alá lehet támasztani racionális érvekkel, de mindenestül megmagyarázni, hogy mit, miért tett, lehetetlen. Nem gondolhatjuk például azt, hogy azért kell hogy a világnak egyszer vége legyen, mert ha a Nap kihűl, az élet szükségképpen megszűnik a Földön. A természet törvényei maguk is Istentől valók és az ő szuverén akaratának vannak alávetve, tehát mindenhatóságát semmiképp sem korlátozhatják.
Isten tetteinek leghitelesebb és legkimerítőbb magyarázata, hogy azért tette, mert így tetszett neki. Nincsen magasabb rendű szempont az isteni tetszésnél. Ez persze nem azt jelenti, hogy Isten kénye-kedve szerint játszogat velünk, hiszen tökéletessége folytán akármit is tesz, az csakis a legjobb lehet. Olyan misztérium előtt állunk, mely arra késztet, hogy okoskodó értelmünk tisztelettel elhallgasson, s levetett saruval boruljunk le Isten nagysága előtt.
Urunk, Jézus, Te azzal igazoltad a tanítványok szombati kalászszedését, hogy ura vagy a szombatnak is. E szavad, mely mélyebb és erőteljesebb minden magyarázatnál, olyan öntudatról tanúskodik, amely mentes az emberi gőgtől, felfuvalkodottságtól, a nagyság látszatától, ugyanakkor erőt és tekintélyt sugároz. Add kegyelmedet, hogy a hivatalos vagy önjelölt véleményvezérek és megmondóemberek szavával szemben mindig a Te szavadra figyeljünk, és az Atya tetszését keressük, s inkább engedelmeskedjünk Neked, mint az embereknek.

Évközi 2. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 5,1-10
Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért. Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: ,,Fiam vagy te, ma szültelek téged.” És ahogy más helyen is mondja: ,,Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.” Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett; és amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki, – mivel Isten főpapnak nevezte őt Melkizedek rendje szerint.
Mk 2,18-22
János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Odajöttek néhányan, és megkérdezték tőle: ,,Miért böjtölnek János és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt: ,,Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Amíg náluk van a vőlegény, nem böjtölhetnek. Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt: akkor majd böjtölnek, azon a napon. Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot, mert elszakítja az ép részt is, és a szakadás még nagyobb lesz. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, különben a bor szétszakítja a tömlőket, és kiömlik, s a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való.”

Vajon miért kellett Jézusnak engedelmességet tanulnia, hiszen ő nem volt soha engedetlen, sőt szívének lefinomabb rostjáig átjárta a vágy, hogy megtegye Atyja akaratát? Az ő engedelmessége nem a miénkhez hasonló, a megromlott emberi természet ellenében kifejtett erőfeszítés, hanem az Atya akaratának szüntelen keresése minden körülmények között. Nekünk sem csupán a bűn ellenében szükséges, hanem egyáltalán emberségünkhöz, fejlődésünkhöz, a teljes érettségre való jutásunkhoz nélkülözhetetlen az engedelmesség, amelyet folyamatosan tanulnunk kell.
Először is, miközben minden mozgásban van, mi magunk és a világ is változik, szent elhatározással egyszer s mindenkorra Istenhez kell kapcsolódnunk, egész földi életünkre engedelmességet ígérve neki, ahogy ezt meg is tettük a keresztségi fogadásban. Azonban ez önmagában nem elég: ahogy szeretetben elköteleződni valaki mellett sem azt jelenti csupán, hogy egyszer – vagy többször – kimondjuk, hogy szeretjük őt, hanem az élet legkülönfélébb helyzeteiben, számtalan módon ki is fejezzük, egyre mélyebb tartalommal töltve meg ezt a kijelentést, úgy az engedelmességet is nap mint nap konkrét döntésekben és tettekben kell megvalósítanunk. Sőt, a hitbeli – és a tisztán, nemesen emberi – tapasztalat alapján kijelenthetjük, hogy szeretni és engedelmeskedni valamiképpen egy és ugyanaz. Így tekintve a szeretet története nem más, mint a minden emberi értelmet túlhaladó, bizalomteljes engedelmesség története, melyben a szabadság mintegy felszívódva, felemésztődve teljes önátadássá alakul. Ez az az új ruha, melyet magunkra kell öltenünk, s az új bor, melyhez szívünknek új tömlővé kell válnia.
Urunk Jézus, taníts meg minket az Atya szíve szerint való engedelmességre! Add kegyelmedet, hogy nap mint nap meghalva önző énünknek mindenben az Atya akaratát keressük, s felöltve a krisztusi élet új ruháját, a szeretetben való önátadás által eljussunk az igazi szabadságra, melyet tökéletes engedelmességeddel, megváltó haláloddal érdemeltél ki számunkra.

Évközi 2. vasárnap

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 49,3.5-6
Így szólt hozzám: „Szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni.” Most pedig így szól az Úr, aki az anyaméhtől fogva szolgájának alkotott engem, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izrael hozzá gyűljön; mert becses vagyok az Úr szemében, és Istenem lett az én erőm; ezt mondta: „Kevés az, hogy szolgám légy, hogy helyreállítsd Jákob törzseit, és Izrael maradékát visszatérítsd; a nemzetek világosságává teszlek, hogy eljusson üdvösségem a föld végéig.”
1Kor 1,1-3
Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából meghívott apostola, és Szosztenész testvér, Isten korintusi egyházának, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, a meghívott szenteknek, mindazokkal együtt, akik segítségül hívják a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, minden helyen, náluk és nálunk. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
Jn 1,29-34
Másnap látta, hogy Jézus közeledik hozzá. Erre így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ő az, akiről mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én nem ismertem őt; de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy őt megismertessem Izraellel.” János tanúságot tett és azt mondta: „Láttam, hogy a Lélek, mint galamb, leszállt az égből és rajta maradt. Nem ismertem őt, de aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: „Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.” Én láttam, és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.”

A Biblia nagy alakjai, a próféták és apostolok élete, sorsa arról tanúskodik, hogy mindnyájan létezésünk első pillanatától kezdve Isten kiválasztottjai vagyunk: meghívottak és küldöttek egyben. Ez a kiválasztottság nem érdemeinkből, hanem Isten örök rendeléséből fakad, és létezésünk legmélyebb rétegéig átjár bennünket, a legalapvetőbb, életünknek értelmet és célt adó meghatározottságunk. Isten szava hívott elő a nemlétből, s e hívó szó meghívás is egyben, hogy részt vegyünk az örök, isteni terv megvalósításában, a magunk egyedülálló, soha nem volt és megismételhetetlen módján.
Csak az a küldetés ér valamit az Egyházban, amely Jézus Krisztus ismeretében gyökerezik, ahogy erről Keresztelő János szavai is tanúskodnak a mai Evangéliumban. Aki nem jut el Jézus Krisztus fönséges ismeretére, aki nem tart ehhez képest akadálynak és szemétnek minden egyebet, az nem lehet Isten országának munkálója. Mert nem elég a meghívás, a felkészülés idején Jézussal lenni, hanem a küldetés teljesítésekor is egyre mélyebb egységre kell törekedni, őáltala, ővele és őbenne cselekedni. Csak így adhatjuk őt hitelesen a világnak, amelynek egyedül őrá van szüksége, senki és semmi másra.
Urunk Jézus, akiben és aki által öröktől kiválasztott és hívott bennünket az Atya, segíts kegyelmesen, hogy tudatosan erre a meghívásra építsük az életünket: ezt állítsuk az első helyre, és söpörjük félre azokat az ambíciókat, elvárásokat, gondokat és örömöket, melyek be akarnák temetni szívünkben választottságunk mélységes tapasztalatát. Adj erőt, kérünk, hogy leszámoljunk követelőző bálványainkkal, és napról napra kiszolgáltassuk magunkat szívünkben hangzó, szelíd hívásodnak.

Évközi 1. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 4,12-16
Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol az értelemnek és a léleknek, az ízeknek és velőknek elágazásaihoz, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Semmiféle teremtmény nem láthatatlan a színe előtt, sőt, minden mezítelen és nyitott annak a szeme előtt, akinek elszámolással tartozunk. Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre.
Mk 2,13-17
Ezután megint kiment a tenger mellé. Az egész tömeg hozzá sereglett, és tanította őket. Amint továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát a vámnál ülni, és megszólította: ,,Kövess engem!” Az fölkelt, és követte őt. Mikor később asztalhoz ült ennek a házában, sok vámos és bűnös telepedett le Jézussal és tanítványaival együtt; sokan voltak ugyanis, akik követték őt. Az írástudók és a farizeusok, azt látva, hogy a vámosokkal és bűnösökkel eszik, megkérdezték tanítványait: ,,Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta és azt mondta nekik: ,,Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek, nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.”

Mindennap találkozni Isten igéjével nem veszélytelen dolog: könnyen megkísérthet minket a megszokás miatti érzéketlenség, az intellektuális ínyenckedés vagy saját bűnös életvitelünk megideologizálásának lehetősége. A legalattomosabb kísértés azonban, hogy Isten igéjét fegyverként használjuk mások ellen, Isten nevében ítéletet mondva fölöttük. Ha Isten ejt sebet, azt be is kötözi, mi viszont, miközben odaszúrunk egyet Isten igéjének kardjával, olyan sebet ejtünk, melyet bekötözni nem tudunk, s közben észre sem vesszük, hogy Isten igéje ellenünk fordult.
A legkörmönfontabb kór, a lelki élet rákfenéje: a gőg. Rejtett, de igen gyorsan terjedő, a legkülönfélébb áttétekre hajlamos sejtburjánzás, amely nagyon gyorsan ellepi és tönkreteszi benső világunkat. Ha a farizeusokkal együtt mi is megütközünk azon, hogy Jézus vámosokkal és bűnösökkel ül egy asztalhoz; ha Jézus szavában – „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” – nem ismerjük fel a célzást saját állapotunk siralmas voltára; ha egészségesnek hisszük magunkat, csak mert betartjuk a vallási előírásokat, s közben távol tartjuk magunkat az Orvostól, aki pedig egyedül tudna gyógyulást adni, jó okunk van aggódni lelkünk egészségi állapota miatt. Engedjük hát, hogy Isten igéje nap mint nap behatoljon lelkünk és szellemünk mélyére, és ítéletet mondjon szívünk gondolatai és érzései fölött.
Urunk, Jézus, ne engedd, hogy betegségünket szégyellve vagy a fájdalomtól félve tovább takargassuk nyomorúságos állapotunkat, és ellenálljunk isteni kezelésednek. Ha eddig húzódoztunk is, most átadjuk magunkat Neked, és kérünk: Tárd fel szívünk sebzettségét, és érintsd meg életünk fájó pontjait Isten ujjával, a Szentlélekkel! Ha fájdalommal jár is, távolítsd el életünkből a gőg fekélyét, a kevélység rosszindulatú daganatát. Hiszen Te nemcsak sebzel és bekötözöl, hanem Szentlelkeddel gyógyító balzsamot is adsz lelkünk sebére, és helyén új, örökkévaló életet fakasztasz.

Évközi 1. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 4,1-5.11 
Mivel tehát még hátravan az ő nyugalmába való bemenetelünk ígérete, féljünk attól, hogy közületek bárkit is későn jöttnek találjanak! Mert a jó hírt kinyilatkoztatta nekünk ugyan-úgy, mint nekik; de nekik nem szolgált javukra a hallott beszéd, mert nem egyesült a hit mindazzal, amit hallottak. Hiszen csak akkor megyünk be a nyugalomba, ha hiszünk, ahogy megmondta: ,,Amint megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmamba!” – akkor tudniillik, amikor a világ teremtésének művei befejeződtek. Mert egy helyen így szól a hetedik napról: ,,És Isten nyugalomban töltötte a hetedik napot, nem alkotott”. Ugyanígy ezen a helyen is: ,,Nem mennek be az én nyugalmamba!” Törekedjünk tehát bemenni abba a nyugalomba, nehogy valaki az engedetlenségnek ugyanazt a példáját kövesse. 
Mk 2,1-12 
Később újra bement Kafarnaumba, és elterjedt a híre, hogy a házban van. Sokan összegyűltek, úgyhogy már az ajtóhoz sem fértek, és hirdette nekik az igét. Közben odajöttek hozzá néhányan, akik egy bénát hoztak, négyen cipelték. Mivel nem tudták eléje vinni a tömeg miatt, kibontották a ház tetejét, ahol ő volt, és átlyukasztva azt, lebocsátották az ágyat, amelyen a béna feküdt. A hitüket látva Jézus így szólt a bénához: ,,Fiam! Bűneid bocsánatot nyertek.” Ültek ott néhányan az írástudók közül is. Ezek azt gondolták magukban: ,,Hogyan beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnöket más, mint egyedül az Isten?” Jézus rögtön észrevette lelkében, hogy így gondolkodnak magukban, ezért azt mondta nekik: ,,Miért gondoljátok ezeket szívetekben? Mi könnyebb, azt mondani a bénának: »Bocsánatot nyertek bűneid«, vagy azt mondani: »Kelj föl, vedd ágyadat és járj«? Hogy pedig lássátok, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnöket megbocsátani – ekkor a bénához fordult –: Mondom neked, kelj föl, vedd ágyadat és menj haza!” Az pedig mindjárt fel is kelt, fogta az ágyát, és elment mindenki szeme láttára, úgyhogy mindnyájan csodálkoztak, és dicsőítették az Istent. Ezt mondták: ,,Ilyet még nem láttunk soha.” 

Mit is jelent Isten nyugalma, ahová törekednünk kell bejutni? A földi nyugtalanság megszűnését, azt a békességet, ahol többé nem kell aggódnunk amiatt, hogy esetleg megtagadjuk az Urat. Ahol nem nyugtalanít többé, hogy mit is kell tennünk, mi a hivatásunk, mi az életünk értelme. Ahol már nem törődünk sok mindennel, hanem csak az egy szükségesre gondolunk. Ahol már nem hagy ki időnként az Istenbe vetett bizalmunk. Mert ahogy Szent Ágoston mondja: „Nyugtalan a mi szívünk, míg meg nem nyugszik tebenned.” 
De vajon nem csak halálunk pillanatában juthatunk el erre a nyugalomra, az Istenbe merült élet önfeledt békességére? Nem: ha készek vagyunk egészen lemondani magunkról, a saját magunkhoz való jogunkról, ha nem ragaszkodunk görcsösen terveinkhez, elképzeléseinkhez, hanem mindenestül átadjuk magunkat az Úrnak, már itt a földön megízlelhetjük az ő nyugalmát. Ha már bűneink, hibáink, gyarlóságaink miatt sem esünk kétségbe, hanem Isten szemével tudjuk nézni magunkat, aki ezekkel a tökéletlenségekkel együtt szeret minket, akkor beléptünk a nyugalom helyére. Dúlhatnak körülöttünk viharok, tornyosulhatnak gondok, megoldandó feladatok, gyötörhet szenvedés – mindez nem veszélyezteti lelkünk mélyén a békességet. Misztikus, ugyanakkor nagyon valóságos nyugalom ez, amely azonban csak azok osztályrésze lehet, akik nem félnek még életükben meghalni, és Krisztussal eltemetkezni, hogy vele együtt fel is támadjanak. 
Urunk Jézus, köszönjük Neked testvéreinket, akik lelki bénultságunkban imádságukkal, bátorításukkal, segítőkészségükkel Eléd hoztak minket, hogy részesedhessünk bűnbocsátó szavad gyógyító erejében, mely egyedül adhatja meg nekünk szívünk nyugalmát. Evangéliumod által taníts meg minket arra, hogy merjünk egészen Rád hagyatkozni, elengedve mindazt, amink van: nemcsak javainkat, de bűneink, gyarlóságaink, tehetetlenségünk miatti szégyenünket is. Kérünk, állíts talpra és vezess el bennünket a nyugalom helyére, a Veled és Atyáddal való közösségre a Szentlélekben, ahol többé senki és semmi nem szakíthat el Tőled.

Évközi 1. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 3,7-14
Ezért – amint a Szentlélek mondja: „Midőn ma az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket, mint a megkeseredésben, a kísértés napján a pusztában, ahol atyáitok megkísértettek engem a próbatételben noha látták cselekedeteimet negyven éven át! Megharagudtam ezért arra a nemzedékre, és így szóltam: Mindig csak tévelyednek szívükben! Ők azonban nem ismerték fel az én útjaimat. Amint megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmamba!” Vigyázzatok, testvérek, ne legyen közületek senkiben hitetlenségre hajló gonosz szív, hogy el ne szakadjon az élő Istentől! Inkább buzdítsátok egymást minden egyes nap, amíg azt nem mondják: ,,ma”, nehogy megkeményítsen valakit is közületek a bűn csalárdsága. Mert Krisztusnak részesei lettünk, de csak akkor, ha az általa vetett alapon mindvégig erősen kitartunk.
Mk 1,40-45
Akkor odajött hozzá egy leprás, és térdre esve így kérlelte: ,,Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Jézus megkönyörült rajta. Kinyújtotta kezét, megérintette, s közben azt mondta neki: ,,Akarom, tisztulj meg!” Amikor ezt kimondta, azonnal eltűnt róla a lepra, és megtisztult. Nagyon ráparancsolt, és mindjárt elbocsátotta őt: ,,Vigyázz, senkinek se szólj erről; hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld föl tisztulásodért, amit Mózes rendelt, bizonyságul nekik.” De az, mihelyt elindult, híresztelni kezdte a dolgot, úgyhogy Jézus már nem mehetett nyilvánosan a városba, hanem kint a puszta helyeken tartózkodott; és hozzá gyülekeztek mindenfelől.

Mindennap elhangzik a vágyakozó, szelíd kérés, szinte könyörgés Isten részéről az imádságra hívás zsoltárában, mindjárt a nap kezdetén, az első zsolozsmahóra előtt: „Midőn ma az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket!” Minden egyes nap ilyen „ma”, amelyen Isten szól hozzánk, s csak akkor maradhat szívünk fogékony az ő akaratára, ha nap mint nap megnyitjuk fülünket ő igéje előtt, és szívünk hozzá idomul. Ha nem figyelünk Isten szavára, fülünk elszokik tőle, legközelebb már meg sem halljuk, szívünk pedig rideg és durva lesz, mint a kő.
A megkeményedett szívű ember lehet vallásos, azonban elveszíti kapcsolatát a valósággal, Istennel és önmagával is. Az imádságot talán nem hagyja abba, újabb és újabb kérésekkel ostromolja az eget, de nem kap választ. Erre még jobban megkeményedik, s már a szeme is vakká válik a csodákra, melyeket pedig érte vitt végbe az Úr; jeleket követel, bizonyosságot vár, de hiába: egyre sűrűbb lesz körülötte a sötétség és nyomasztóbb a némaság.
Urunk Jézus, ne engedd, hogy szívünk érzéketlenné váljék szavadra. Ne hagyd, hogy süketséggel és némasággal vádoljunk, ha nem úgy cselekszel, ahogyan mi elképzeljük; hogy szeretetedet azon mérjük le, hogy teljesíted-e kérésünket. Ne engedd, hogy mi magunk akarjuk eldönteni, mi szolgál üdvösségünkre, hogy belemerevedjünk az önsajnálatba, és téged tegyünk felelőssé a szenvedésért. Segíts inkább, hogy azzal a bizalommal álljunk Eléd nap mint nap, mint a leprás a mai Evangéliumban: „Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Tudjuk, hogy van rá hatalmad, s ha akarod, ha jónak látod, meg tudsz tisztítani, meg tudsz gyógyítani bennünket. Ha mégsem tennéd, szereteted akkor sem kisebb irántunk. Te jobban tudod, mi válik javunkra, s elég nekünk a te kegyelmed. Add, hogy merjük egészen kiszolgáltatni magunkat Neked, s arra hajlítani szívünket, hogy mindig elfogadjuk és megtegyük a Te szent akaratodat.

Évközi 1. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 2,14-18
Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett ezeknek, hogy a halál által lerontsa azt, akinek a halál fölött uralma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott. Mert bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódát karolta fel. Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas legyen, és hűséges főpap Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. Mivel ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, segítségükre tud lenni azoknak, akik kísértést szenvednek.
Mk 1,29-39
Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: ,,Mindenki téged keres.” Azt felelte: ,,Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.

Egész földi életünket átjárja a haláltól való félelem. Az emberi élet meghosszabbítására tett újabb és újabb kísérletek csak elnapolják a problémát, megoldani azonban nem oldják meg. Az élet örömeinek, élvezeteinek habzsolása, az önpusztítás gyors és lassú formái mind abból a lázas igyekezetből fakadnak, hogy valamiképpen sikerüljön elkerülni a halállal való szembenézést.
A filozófia ugyan megtaníthat arra, hogy méltósággal vegyük tudomásul életünk véges és halállal megjelölt voltát, önmagában azonban a sztoikus nyugalom is kevés ahhoz, hogy megszabadítson a haláltól való félelemtől, mely minden embert egyformán rabszolgaságba taszít. Az elementáris szorongást ugyanis nem annak tudata váltja ki, hogy biológiai létünk véget ér. Ezt még csak el lehetne fogadni, s ezzel a tudattal együtt lehetne élni. A halál mögött azonban egy sokkal félelmetesebb valóság leselkedik, s ez pszichénk mélyén nem hagy nyugodni bennünket: a halál utáni második halál, a kárhozat lehetősége. Az a semmibe hullás, amely nem puszta feloszlás, megsemmisülés, hanem totális értelmetlenség, élőhalottként való létezés, ahol mindenről, amiért a földön érdemes volt élni, kiderül, hogy nevetséges hiábavalóság. Nincs ennél nagyobb büntetés az emberi személy számára. Mi azonban nem vagyunk a halálfélelem rabszolgái, hiszen a kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy a halálon többé már nem a sátán uralkodik, hanem Jézus Krisztus, aki legyőzte az örök halált.
Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy Te, aki magad is megtapasztaltad a szenvedést, a kísértést és a testi haláltól való félelmet, segítségünkre vagy, amikor kísértést szenvedünk, és elborít a haláltól való rettegés. Köszönjük, hogy megváltó haláloddal győzelmet arattál az örök halál felett, és így a testi halált hűséges nővérünkké szelídítetted, hogy ő tárja ki a kaput arra az életre, mely már meg is kezdődött bennünk. Kérünk, hogy Te, aki Péter lázas beteg anyósát kézen fogva felsegítetted és meggyógyítottad, minket is fogj kézen, és úgy vezess át ennek a földi életnek a szenvedéseiből a boldog örökkévalóságba.

Évközi 1. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 2,5-12
Mert nem angyaloknak vetette alá Isten az eljövendő világot, amelyről beszélünk. Sőt, az egyik helyen valaki tanúságot is tett erről: ,,Mi az ember, hogy megemlékezel róla, s az ember fia, hogy meglátogatod? Kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál; dicsőséggel és tisztelettel koronáztad, és mindent a lábai alá vetettél.” Mert azzal, hogy mindent alávetett, nem hagyott semmit sem, ami ne lenne alávetetve neki. Most azonban még nem látjuk, hogy minden alá van vetve neki. Láttuk azonban, hogy Jézust, aki kevéssel lett kisebb az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztelettel koronázta, hogy Isten kegyelme szerint mindenkiért megízlelje a halált. Mert illett ahhoz, akiért és aki által minden van, s aki sok fiat akart a dicsőségbe vezetni, hogy üdvösségük szerzőjét szenvedés által vezesse el a teljességre. Mert aki megszentel és akik megszentelődnek, egytől vannak mindnyájan. Ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, amikor így szól: ,,Hirdetem nevedet testvéreim előtt; a közösségben dicsérni foglak téged.”
Mk 1,21-28
Bementek Kafarnaumba. Szombaton mindjárt bement a zsinagógába és tanított. Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. Volt a zsinagógájukban egy ember a tisztátalan lélek hatalmában. Ez így kiáltott föl: ,,Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus! Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus megparancsolta neki: ,,Némulj el, és menj ki belőle.” A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta őt, majd hangosan kiáltva kiment belőle. Erre mindnyájan elcsodálkoztak, s azt kérdezték egymástól: ,,Mi ez? Új tanítás, hatalommal? Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?” Egyszerre elterjedt a híre Galilea egész vidékén.

A Zsidókhoz írt levél szerzője határozottan állítja, hogy nem a jó vagy rossz angyalok uralma alá vetette Isten az eljövendő világot. Az Evangélium is arról tanúskodik, hogy a gonosz lelkeknek legfeljebb ideig-óráig van hatalmuk fölöttünk, Jézus Krisztust meglátva mindnyájan tudják, hogy ütött az órájuk. Szentek sorának példája mutatja a gonosz néha nyílt támadásait, máskor alattomos próbálkozásait az Istennek adott életű emberek testi-lelki gyötrésére, melynek vége mindig az, hogy Isten kegyelmével az ember diadalmaskodik, az ördög csúfos vereséget szenved, és megszégyenülve eltakarodik.
Az ember, aki Jézus Krisztusra bízza életét, minden látszat ellenére kikerül a démoni erők befolyása alól. Azon, amit önként Krisztus uralma alá vetettünk, nincs többé hatalma semmiféle ártó hatalomnak, hanem az üdvösség erőterébe kerül, vagyis örök jövője lesz. Feltehetjük magunknak a kérdést: Mai napunkból mi lehet az, ami megmarad az eljövendő világban? Mi az, ami átmenthető, örökkévalósításra érdemes? És melyik terület az az életünkben, ahol a legkevésbé érzékelhető Jézus Krisztus uralma? Ezt ajánljuk fel, szolgáltassuk ki egészen neki, hogy szentséges uralma alá véve megtisztítsa és megszentelje. Ő nem azt várja, hogy csupa szépet és tökéleteset adjunk neki, hanem úgy, ahogy van, vessünk alá mindent az ő uralmának.
Urunk Jézus, lépten-nyomon tapasztaljuk a gonoszság jelenlétét és befolyását a világban és önmagunkban. Látjuk, hogy legnemesebb tetteinkbe, szándékainkba, elhatározásainkba is belevegyül az önzés, a dicsőség keresése, a túlontúl emberi ambíció, s amit a Te dicsőségedre kezdtünk, az sokszor félresiklik, és a gonosz uralmát erősíti. Amit egyszer Rád bíztunk, de időközben visszavettünk és kiszolgáltattunk a gonosznak, a mai Szentleckéből és Evangéliumból biztatást nyerve most újból uralmad alá vetjük. Vedd hát, kérünk, örömünket és fájdalmunkat, terveinket és gondjainkat, cselekedeteinket és vágyainkat, családi, baráti, munkahelyi kapcsolatainkat, egészségünket és betegségünket, s ne hagyj minket démonjaink hatalmában.

Évközi 1. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Zsid 1,1-6
Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette, s aki – mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmának igéjével –, miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban. Mert annyival kiválóbb az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. Hiszen melyik angyalnak mondta valaha: ,,Fiam vagy te, én ma szültelek téged”? És ismét: ,,Én Atyja leszek, ő pedig a fiam lesz?” Amikor pedig újra bevezeti elsőszülöttjét a földkerekségre, így szól: ,,És imádja őt Isten minden angyala!”
Mk 1,14-20
Miután Jánost átadták, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten evangéliumát. Azt mondta: ,,Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor a galileai tenger mellett elment, meglátta Simont és testvérét Andrást, amint hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Jézus azt mondta nekik: ,,Jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titeket!” Ők azonnal elhagyták hálóikat, és követték őt. Kissé továbbmenve meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint ők is hálóikat javították a hajóban, és azonnal hívta őket. Azok pedig elhagyva apjukat, Zebedeust a béresekkel együtt a hajóban, követték őt.

Karácsony évenként visszatérő ünnepe arra hív bennünket, hogy a megtestesülés titkában elmerülve szemléljük az Isten Fiát, akinek létében van a teremtett világ, az egész univerzum s benne a mi életünk értelme. A most kezdődő Évközi idő pedig arra az üzenetre, arra az utolsó és végső szóra irányítja figyelmünket, melyet az Atya szent Fiában kimondott nekünk. Attól fogva, hogy az utolsó küldött, Isten egyszülött Fia megtestesült, mindmáig tartanak a végső napok, az idők teljessége. Azóta várja Isten a választ arra a szóra, amit Fiában kimondott nekünk. Arra kaptuk az időt Krisztus eljövetelétől a mai napig és a világ végezetéig, hogy mi is megfogalmazzuk, és önmagunkat kimondva adjuk meg a választ Isten végső szavára, hogy azután egy magasabb szinten, szemtől szemben folytatódhasson a dialógus Istennel a mennyei dicsőségben.
A mai Evangéliumból azt is megtudjuk, hogyan válaszoljunk Isten szavára: „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” Az első az akarat készsége az örömhír meghallására és befogadására. Ebből születik az evangéliumi hit, amely erőt ad az erkölcsi megtérésre, a régivel való szakításra. Vagyis nem saját erőnkből kell szentté válnunk, és utána befogadni az örömhírt – ez nemcsak logikátlan, de lehetetlen is volna –, hanem elég az isteni kegyelemmel együttműködve megnyitnunk szívünket Krisztus előtt, s a többit ő elvégzi bennünk.
Urunk, Jézus Krisztus, megvalljuk Neked, hogy bűntől sebzett értelmünk és akaratunk gyakran ellenáll a Te evangéliumodnak. Sokszor bizony nehezünkre esik befogadni az örömhírt, mert áldozatot követel tőlünk. Te azonban képes vagy finoman leszerelni vagy épp egycsapásra megszüntetni belső ellenállásunkat, s ennek megtapasztalása már maga is örömhír. Segíts, hogy ne meneküljünk az állandó külső-belső zajba, hanem megtanuljunk egyre jobban figyelni Rád, az Atya nekünk kimondott Igéjére, és befogadva Téged engedjük, hogy átalakíts, saját képmásoddá formálj bennünket.

Urunk megkeresztelkedése

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 42,1-4.6-7
Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet találom. Ráadtam lelkemet, igazságot visz majd a nemzeteknek. Nem kiált, nem emeli fel hangját, és nem hallatja az utcán. A megroppant nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsbelet nem oltja el; hűségesen visz igazságot. Nem alszik ki, és nem roppan össze, míg igazságot nem tesz a földön; és tanítására várnak a szigetek. Ezt mondja az Isten, az Úr, aki az eget teremtette és kifeszítette, aki megszilárdította a földet, és ami belőle sarjad; aki leheletet ad a rajta levő népnek, és lelket a rajta járóknak: „Én, az Úr, hívtalak meg téged igazságban, és fogom a kezedet; megőrizlek, és a nép szövetségévé teszlek, a nemzetek világosságává, hogy megnyisd a vakok szemét, kihozd a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétségben ülőket.”
ApCsel 10,34-38
(...) Isten elküldte igéjét Izrael fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által, aki mindennek az Ura. Ti is tudjátok, hogy mi történt Galileától kezdve egész Júdeában, a János által hirdetett keresztség után; .hogy miképpen kente föl Isten Szentlélekkel és erővel a Názáretből való Jézust, aki körüljárt, jót tett, és meggyógyította mindazokat, akiket az ördög a hatalmába kerített, mert Isten vele volt.
Mt 3,13-17
Akkor Jézus eljött Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy az megkeresztelje őt. De János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelkedjem általad, és te jössz hozzám?” Jézus azonban ezt válaszolta neki: „Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságosságot.” Akkor engedett neki. Miután Jézus megkeresztelkedett, mindjárt feljött a vízből, és íme, az ég megnyílt neki, és látta az Isten Lelkét, mint galambot leereszkedni és rászállni. És íme, egy hang hangzott az égből: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik.”

Nem azt mondja Jézus Keresztelő Jánosnak a mai Evangéliumban: „Tévedsz, nem vagyok nagyobb nálad, ezért keresztelj meg”, hanem: „Hagyd ezt most”. Most, amikor Istennek, az Atyának szent akaratát kell teljesítenem, amikor új fénybe kerül az ősi rend, és felragyog a világ végső értelme. Van egy illemtan, amely felülmúlja a földi viselkedés szabályait, mert beteljesíti azokat. A sekrestyében a ministráns öltözteti a papot, nem pedig fordítva. De ezen a renden áttör néha a beteljesedés világa: a pap miseornátusban odamehet ministránsához, és megigazíthatja rajta a karinget. A kolostorban az első tál ételt mindig az apát vagy a gvardián elé illik tenni, ő azonban egyszer-egyszer megteheti, hogy feláll és odaviszi a tálat a legutolsó asztalnál ülő novíciushoz… Óvakodjunk attól, hogy lekicsinyeljünk bármit is, ami személyek között történik itt a földön: ez az ember igazi története.
Jézus Krisztus tehát nem hierarchiaellenes. Az utolsó vacsorán sem azt mondja: „Ne nevezzetek engem Úrnak és Mesternek, úgy tekintsetek, mintha én is csak egy lennék közületek”, hanem: „Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is mosnotok kell egymás lábát.” Vagyis Jézus nem rontja le a tekintélyt, a személyek és szerepek alá- és fölérendeltségét, de megadja ezek igazi tartalmát: a szolgálatot.
Urunk Jézus, olyan világban élünk, melyben divat gyanúsan méregetni mindenfajta tekintélyt a családban, az iskolában, a közéletben és az Egyházban, megkérdőjelezni a hierarchiából fakadó rendet és igazságot, miközben álcázott és öntörvényű hierarchiák tolakodnak az Istentől rendelt szent rangsor helyére. Adj nekünk tisztánlátást, hogy különbséget tudjunk tenni a szolgálat és a másokon való hatalmaskodás között, s szívbéli bátorságot, hogy merjünk ellentmondani a burkolt uralkodni vágyástól megfertőzött világ illemszabályainak, melyekkel szemben egyedül a Te igazi szabadságot adó rendednek és szabályaidnak akarunk engedelmeskedni.

Karácsonyi idő

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Jn 3,22 – 4,6 
Bármit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami kedves előtte. És az ő parancsa az, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nekünk. Aki megtartja parancsait, az őbenne marad, ő pedig bennünk. Hogy pedig ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, amelyet nekünk adott. Szeretteim! Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta áradt ki a világba. Erről ismerhetjük meg Isten Lelkét: Minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben eljött, Istentől van. És minden lélek, amely nem vallja Jézust, nem Istentől van. Az Antikrisztusé az, akiről hallottátok, hogy eljön, és már most a világban van. Ti Istentől vagytok, fiacskáim, azokat pedig legyőztétek, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van. Ők ebből a világból valók, azért erről a világról beszélnek, és a világ hallgat rájuk. Mi Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk; aki nincs Istentől, nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság Lelkét és a tévelygés lelkét. 
Mt 4,12-17.23-25 
(…) Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.” Jézus ezután bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között. Eljutott a híre egész Szíriába, és odavitték hozzá mindazokat, akik rosszul voltak, akiket különféle betegségek és kínok gyötörtek, az ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és a bénákat, ő pedig meggyógyította őket. Nagy tömeg követte őt Galileából és a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. 

Az Evangéliumban szereplő nagy népsereg eszünkbe juttathatja azt a sok-sok embert, akik Karácsony táján, talán az egész év során ez egyetlen alkalommal elmennek a templomba, éjféli misére vagy a gyerekekkel megnézni a felállított Betlehemet. Sokak ünnepe a Karácsony, de még a buzgó vallásgyakorlók közül is csak kevesen gondolnak bele annak a misztériumnak a mélységébe, amelyet ez az ünnep hordoz. Elvarázsol az ajándékvárás izgalma, a szenteste békéje, az ünnepi asztal ízei és illatai, felidézve gyermekkori karácsonyok hangulatát, s közben könnyen elmegyünk a kinyilatkoztatás legsorsdöntőbb mozzanata mellett: hogy Isten Fia emberré lett – értem és érted. 
Mikor vesszük észre a díszletek mögött a lényeget? Mikor jön el életünkben az a nap, amikor a Karácsonyból nem kell más, mint az értünk emberré lett második isteni személy, Jézus Krisztus? Nem csupán a pólyába takart, jászolba fektetett Jézuska, hanem az örök Fiú, akiben az Atya lehajolt hozzánk és egészen felénk fordult. Akkor, amikor hittel válaszolunk erre a felénk fordulásra, vagyis mi is Istenhez fordulunk egész valónkkal, megvallva, hogy a megtestesülés titka ad életünknek értelmet, mert egy új világot tár fel előttünk. 
Urunk Jézus, mi Istentől valóknak és Hozzád tartozóknak valljuk magunkat, de ez sokszor oly kevéssé látszik meg rajtunk. A mai napon testestül-lelkestül Feléd fordulunk, és alázattal kérünk, gyógyítsd meg bűntől sebzett szívünket! A mai Evangéliumban azt olvastuk, hogy meggyógyítottál mindenféle beteget – olyanokat is, akiknek helyzete az orvostudomány akkori állása szerint teljesen reménytelen volt. A Te szemedben senki sem reménytelen eset, ezért bizalommal kérünk: tisztítsd meg látásunkat, oszlasd el sötétségünket, hogy új fényben lássunk, s a megtestesülésbe vetett egzisztenciális, mindenestül vállalt hit által meg tudjuk különböztetni a lényegest a lényegtelentől, a jót a rossztól, az igazság lelkét a hamisság szellemétől. 

Urunk megjelenése (Vízkereszt)

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Iz 60,1-6 
Kelj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad. Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez. Hordozd körül tekintetedet és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák. Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul. Mert feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse. Tevék áradata borít majd el, Midián és Efa dromedárjai. Mind Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak és az Úr dicsőségét zengik. 
Ef 3,2-3a.5-6 
Bizonyára hallottatok Isten kegyelmi adományáról, amelyben a ti javatokra részesültem. Kinyilatkoztatásból ismertem meg a titkot, amelyről korábban nem tudtak az emberek úgy, ahogy most a Lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta. Eszerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és részesei az ígéretnek, az evangélium révén. 
Mt 2,1-12 
Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” (…) S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba. 

Izajás próféta grandiózus látomásában a népek az Úr világosságának vonzására seregestül indulnak a szent városba. A napkeleti bölcseket azonban csak egyetlen csillag vezérli, és csupán egy szerény hajlékot mutat nekik, ahol szegényes környezetben, rongyokba takarva találják meg a mindenség Királyát. Mégsem botránkoznak meg, s egy pillanatra sem támad kétség a szívükben, hogy jó helyen járnak-e. Mivel a csillagra figyelnek, nem homályosítja el látásukat az evilági csillogás, nem zavarja össze belső iránytűjüket a dicsőségről és hatalomról alkotott emberi felfogás. Mi se botránkozzunk meg hát, ha Krisztust keresve egy magatehetetlen csecsemőt vagy ártatlanul szenvedő embert találunk (s valamiképpen mindkettőt együtt az Oltáriszentség hófehér kenyérdarabkájában), hiszen ő így akar jelen lenni közöttünk, s így marad velünk a világ végezetéig. 
Ám a mai ünnepnek, Urunk epifániájának a legfontosabb tanítása, hogy ne sajátítsuk ki magunknak Krisztust, hanem mutassuk meg és közvetítsük az ő szeretetét minden embernek. Hiszen az Atyaisten, akitől a Fiú öröktől fogva születik, s akihez mindenkinél végtelenül bensőséges szeretetkapcsolat fűzi, nem elégedett meg azzal, hogy boldogan élnek a Szentháromság örök szeretetközösségében, hanem elküldte Fiát hozzánk, hogy ezt a bensőséges szeretetkapcsolatot az emberre is kiterjessze általa. És Szűz Mária, aki minden embernél közelebb állt Jézushoz itt a földön, sem sajátította ki, hanem nekünk adta őt. Nekünk, keresztényeknek, akiket Krisztus testvéreivé fogadott és társörököseivé tett saját vére árán, ugyanez a küldetésünk. 
Ne engedd, Urunk, hogy bármi úgy kezdje el betölteni lelkünk horizontját, hogy eltakarja szemünk elől csillagodat. Segíts, hogy azt követve megtaláljunk Téged, és környezetünkben mi magunk is tájékozódási ponttá lehessünk a Téged keresőknek. Tágítsd ki szívünket a Te bensőséges, mégis egyetemes szereteted végtelen méreteire, hogy az Atyaistennel Általad a Szentlélekben fennálló bensőséges kapcsolatunkat felkínáljuk és közvetítsük minden embernek.

Karácsonyi idő

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Jn 3,11-21 
Mert ezt az üzenetet halljuk kezdettől fogva: Szeressük egymást! Ne tegyünk úgy, mint Káin, aki a gonosztól való volt, és megölte testvérét. Miért ölte meg? Mert az ő tettei gonoszak voltak, a testvére tettei ellenben igazak. Ne csodálkozzatok azon, testvérek, hogy a világ gyűlöl benneteket. Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad. Aki gyűlöli testvérét, gyilkos, márpedig tudjátok, hogy egy gyilkosnak sem maradandó birtoka az örök élet. A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért. Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki – bár bőven van neki a világ javaiból –, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét? Gyermekeim, ne csak szóval és beszéddel szeressünk, hanem tettel és igazsággal! Erről ismerjük fel, hogy az igazságból valók vagyunk-e, és így nyugtatjuk meg színe előtt a szívünket. Ha szívünk vádol minket valamivel, az Isten fölötte áll szívünknek, ő mindent tud. Szeretteim, ha szívünk nem vádol, legyünk bizalommal az Isten iránt. 
Jn 1,43-51 
(…) Amikor Jézus meglátta Natánaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: „Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság.” Natánael megkérdezte tőle: „Honnét ismersz?” Jézus így válaszolt: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt voltál.” Natánael erre felkiáltott: „Rabbi (azaz: Mester), te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus ezt felelte neki: „Mivel megmondtam, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat is fogsz még látni.” Majd hozzátette: „Bizony, bizony mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött.” 

A kölcsönös szeretet parancsa több annál, mint hogy szeressük a minket szeretőket. Ezt ugyanis – ahogy Jézus maga mondja – a pogányok is megteszik. Nem azért kell szeretnünk egymást, mert rokonszenvesnek találjuk a másikat, nem azért, mert egyezik a világfelfogásunk vagy az ízlésünk, és nem is azért, mert szeretnénk a kapott jót viszonozni. Ez mind nem a kölcsönös szeretet oka és célja, legfeljebb csak következménye. Egyszerűen azért kell szeretnünk egymást, mert a kölcsönös szeretet maga az Isten országa, és keresztényként nincs más hivatásunk és nincs más jövőnk. 
A világ fiai, vagyis a Krisztust nem ismerők körében is meg lehet tapasztalni az őszinte szeretetet, melyre szívük legbensőbb hangját követve jutottak el – Isten kegyelméből, hiszen őket is a szeretetre teremtette –, de nekik nem parancsolja meg Isten, sem azt, hogy szeressék egymást, sem azt, hogy szeressék ellenségeiket, mert ezt csak a kinyilatkoztatás teljességét ismerő gyermekeitől várja el, akiknek megadta a természetfeletti szeretet képességét a Szentlélekben. Isten Lelke ugyanis képessé tesz arra, hogy azt is elfogadjuk a másikban, amit természetünk szerint nem fogadnánk el, ami tőlünk idegen, sőt idegesítő, és a kölcsönös szeretet világának olyan mélységeit tárja fel előttünk, amely messze túlhaladja az emberi rokonszenv és érzelmek szintjét. 
Urunk Jézus, megvalljuk, hogy a világ fiai gyakran megszégyenítenek bennünket nagylelkűen és feltétel nélküli szeretetükkel, miközben mi, akik megkaptuk Tőled a Szeretet Szentlelkét, oly gyakran gyűlölködünk és marjuk egymást. Segíts, hogy komolyan vegyük parancsodat, s mindent alárendeljünk legfőbb feladatunknak, hogy megtanuljunk szeretni Isten szeretetével, a Szentlélekkel. Add, hogy miként az ősegyházra is felfigyelt a világ a tagjai közt megnyilvánuló szeretet miatt, úgy a mi családunk, közösségünk, Anyaszentegyházunk is Isten szeretetének prófétai jelévé váljék, s szeretetünket megtapasztalva a környezetünkben élők megláthassák, hogy „megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött”.

Karácsonyi idő

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Jn 3,7-10 
Fiacskáim, senki meg ne csaljon titeket! Aki igazságot cselekszik, az igaz, mint ahogy ő is igaz. Aki bűnt cselekszik, az ördögtől van, mert az ördög kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa. Mindaz, aki Istentől született, bűnt nem cselekszik, mert isteni mag van benne, és nem vétkezhet, mert Istentől született. Erről lehet megismerni, hogy kik az Isten fiai és kik az ördög fiai. Mindaz, aki nem igazságot cselekszik, és aki nem szereti testvérét, nem Istentől van.
Jn 1,35-42 
Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt. Mikor meglátta Jézust, amint arra haladt, azt mondta: ,,Íme, az Isten Báránya.” A két tanítvány hallotta, amit mondott, és követték Jézust. Jézus pedig megfordult, és amikor látta, hogy követik, megkérdezte tőlük: ,,Mit kerestek?” Azt felelték neki: ,,Rabbi – ami Mestert jelent –, hol laksz?” Ő azt mondta nekik: ,,Gyertek és nézzétek meg.” Elmentek tehát, és megnézték, hogy hol lakik. Aznap nála maradtak. Körülbelül tíz óra volt. A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól, és követték őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő elsőként testvérével, Simonnal találkozott, s azt mondta neki: ,,Megtaláltuk a Messiást, azaz a Fölkentet!” És elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt: ,,Te Simon vagy, János fia. Kéfás lesz a neved.” Ez azt jelenti, hogy Péter (vagyis Szikla). 

A szeretet ébredésének első jelei közt van a vágy, hogy meglássuk azt a helyet, ahol lakik, akit szeretünk. Hiszen ahhoz, hogy bebocsátást nyerjünk szívének hajlékába, előbb otthonába kell belépnünk. A mai Evangélium felbátorít arra, hogy elmenjünk oda, ahol Jézus élt, és vele maradjunk, mint a tanítványok. Sőt, Karácsony ünnepe által arra kapunk felhívást, hogy még tovább menjünk vissza az időben és térben: oda, ahol Jézus megszületett. Akinek van kisgyermeke, kis unokája vagy kistestvére, aki már tapasztalatot szerzett arról, hogyan lehet találkozni egy újszülöttel az emberi együttlét gyönyörűséges szegénységében, az könnyen el tudja képzelni, hogyan lehet a most született kis Jézussal lenni: karunkba vehetjük, átölelhetjük, megcirógathatjuk az arcát; szólhatunk hozzá vagy énekelgethetünk neki, s ő megérti a szavakon túli mélységes üzenetet, a tekintetünkben, hangunkban, mozdulatainkban kifejeződő szeretetet. Isten engedi, sőt maga akarja, hogy ilyen módon is vele lehessünk. S ha betlehemi látogatásunk, Jézussal való találkozásunk igazán hitben történt, az meg fog látszani rajtunk, és a tanítványokhoz hasonlóan tanúságot tehetünk arról, hogy hol voltunk és mit láttunk. 
Sőt, még ennél többről is tanúskodhatunk, hiszen Keresztelő János már mint Isten Bárányára mutat rá Jézusra, aki a megtestesüléssel nem csupán a gyermeki kiszolgáltatottságot vállalta, hanem a halál keserűségét is. Aki értünk született, kész volt meghalni is értünk. Azért lett emberré, mert szeretett minket, s szeretetét nem vonta vissza, emberségét nem függesztette fel akkor sem, ha ez az életébe került. 
Köszönjük Neked, Úr Jézus, hogy minket is, mint a két tanítványt, meghívsz magadhoz, hogy megnézzük, hol laksz, megengeded, hogy Nálad maradjunk és egy fedél alatt lakjunk Veled. Viszonzásul szívünk szerény hajlékát kínáljuk fel Neked, hogy szándékod szerint Atyáddal együtt lakást vehess nálunk a Szentlélekben. Kérünk, hogy Veled és Benned élve hitelesen tanúskodjunk Rólad az emberek között, megismertetve velük soha nem szűnő szereteted kinyilatkoztatását Karácsony titkától Nagypénteken át a húsvéti és pünkösd beteljesedésig.

Karácsonyi idő

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Jn 2,29 – 3,6
Ha tudjátok, hogy ő igaz, akkor azt is tudjátok, hogy mindaz, aki igazságot cselekszik, tőle született. Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten fiainak neveznek, és azok is vagyunk! Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van. Mindaz, aki ezzel a reménységgel van iránta, megszenteli magát, mint ahogy ő is szent. Mindaz, aki bűnt cselekszik, törvényszegést is elkövet, mert a bűn törvényszegés. És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűneinket, és benne nincsen bűn. Mindaz, aki benne marad, nem vétkezik, és mindaz, aki vétkezik, nem látta és nem ismerte őt.
Jn 1,29-34
Másnap látta, hogy Jézus közeledik hozzá. Erre így szólt: ,,Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ő az, akiről mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én nem ismertem őt; de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy őt megismertessem Izraellel.” János tanúságot tett és azt mondta: ,,Láttam, hogy a Lélek, mint galamb, leszállt az égből és rajta maradt. Nem ismertem őt, de aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: »Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.« Én láttam, és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.”

Vannak zseniális teológusok, akik briliánsan elemzik és magyarázzák a Szentírást, de aztán tudományukkal oda lyukadnak ki, hogy Szűz Máriának lehettek Jézuson kívül is gyermekei, tagadják Mária szűzen szülését és szűzi foganását, végül már Jézus test szerinti feltámadását is. Hiába okosak és tehetségesek, ha nem él bennük Jézus, ha nem őbelőle születtek, annak a szűzi fogantatásnak gyümölcseként, amelyben a Szentlélek a hit által Jézus isteni természetéből részesít. E nélkül a sajátos benső születés nélkül, e Szentlélekben történő új és örök Karácsony nélkül az egész keresztény hit üres és értelmetlen. Ezért nincs számunkra fontosabb stúdium, mint egyre jobban vállalni istengyermekségünket, ami azt a perspektívát nyitja meg előttünk, amelyről Szent János a mai Szentleckében ír: „Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van.”
Nálunk, ferenceseknél a mai nap Jézus szentséges Nevének ünnepe. A név a személy lényegét hordozza és nyilatkoztatja ki, ezért valahányszor hittel kimondjuk Jézus nevét, azzal a vele való kapcsolatunkat tesszük elevenebbé, mélyebbé és bensőségesebbé, s földi életünkben is egyre jobban ahhoz hasonulunk, akiből mennyei, új életre születtünk.
Urunk, Jézus, köszönjük Neked, hogy nevünkön szólítasz és mi is neveden szólíthatunk Téged. Köszönjük azt a hasonlíthatatlan, minden emberi kapcsolatnál szorosabb és bensőségesebb kapcsolatot, amely Közted, lelkünk Királya és Jegyese, és miközöttünk fennáll a Szentlélekben. Segíts, hogy ezt az egzisztenciális, horizontunkat az örök jövőre kitáró kapcsolatunkat nap mint nap ápoljuk szent igéd hallgatása által. Add, hogy kinyilatkoztatott szavaidat ne csak értelmünkkel próbáljuk felfogni, hanem a fogalmi értésen túl, a bennünk működő Lélek által belülről értsük meg, s szívünkkel rezonálva üzenetedre önátadásunk naponkénti megújításával válaszoljunk is rá.

Karácsonyi idő

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Jn 2,22-28 
Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Aki tagadja a Fiút, annak az Atya sincs. Aki megvallja a Fiút, azé az Atya. Amit kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha megmarad bennetek, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. És ez az ígéret, amelyet ő maga tett nekünk, az örök élet. Ezeket azok miatt írtam, akik félrevezetnek benneteket. A tőle kapott kenet maradjon meg bennetek, és akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket mindenre, s ez igaz, nem hazugság. Aszerint, ahogy tanított benneteket, maradjatok benne. Különösen most maradjatok benne, gyermekeim, hogy ha majd megjelenik, bizalommal lehessünk iránta, és eljövetelekor ne kelljen szégyent vallva távoznunk tőle. 
Jn 1,19-28 
János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, s megkérdeztették: „Ki vagy?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” – Erre is nemmel válaszolt. Így tovább faggatták: „Akkor ki vagy? Választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” Ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, s tovább kérdezgették: „Akkor miért keresztelsz, ha nem vagy sem a Messiás, sem Illés, sem a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki a nyomomba lép, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt. 

Hang, Ige, Kenet: ők hárman a szeretet önközlésének szereplői. „Én a pusztában kiáltó hangja vagyok” – mondja magáról a Keresztelő. A Hang kívül szól: erővel hasít bele az éterbe, hullámai fülünkig hatolnak, majd lassan elcsitulnak, elhalnak, mert maga az Ige, az Atyaisten testté lett szava szólal meg bennünk, szívünk belsejében. Az üzenet pedig, melyet az Ige hordoz s szavaival, tetteivel, életével és halálával közvetít nekünk, nem pusztán információ, gondolatok és igazságok összessége, hanem Kenet a szívnek: életközlés a Szentlélek által. Hiszen amint Isten Igéjének megtestesülése, fogantatása Mária méhében a Szentlélek által történt, úgy szívünkben is a Szentlélek által fogan meg Isten igéje, és benne tárul fel teljes értelme. 
Isten önkinyilatkoztatása nem elhaló hang, nem is csupán ige, hanem részesedés Isten életéből. A mai nap két szentjének, Vazulnak és Gergelynek egyedülállóan tiszta és szép barátsága erről tanúskodik. Az életszentségre való törekvés nem azt jelentette számukra, hogy lemondanak a szeretetről itt a földön, hanem épp ellenkezőleg: hogy megtanulnak igazán szeretni Jézus Krisztustól, azzal a szeretettel, amellyel ő szeretett: a Szentlélekkel. Ezért írhatta Gergely: „Úgy tetszett, hogy egy lélek lakik kettőnkben, két testet éltetve egyszerre. Ha nem is lehet igazat adni azoknak, akik szerint a dolgok mind átjárják egymást, nekünk mégis nyugodtan elhiheti bárki, hogy mindketten egymásban és egymásnál éltünk.” Ha megtanuljuk igazán szeretni egymást, velünk is ugyanez történik: egy új életszinten, az isteni „mi”-ben a legteljesebben kibontakozik bennünk és közöttünk a Szentháromság egy Istenhez való hasonlóságunk, beköszönt az Isten országa, és sugárzó jelként ragyog fel az emberek előtt. 
Urunk, Jézus, kérünk Téged, hogy az ünnep elmúltával Karácsony üzenete ne elhaló hang legyen bennünk, hanem életünket átalakító valóság. Ne engedd, hogy beérjük olcsó utánzatokkal, hanem tisztítsd meg szeretetnek álcázott önzésünket, és szítsd fel az igazi szeretetet: a Tőled kapott Lelket szívünkben.

Szűz Mária, Isten anyja

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Szám 6,22-27 
Így szólt az Úr Mózeshez: „Mondd meg Áronnak és fiainak: Így áldjátok meg Izrael fiait, e szavakkal: Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr és szerezzen neked üdvösséget! Hívják le Izrael fiaira a nevem, és én megáldom őket.” 
Gal 4,4-7 
De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki kiáltja: Abba, Atya! Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is. 
Lk 2,16-21 
Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik. Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna. 

Amikor Isten felénk fordítja arcát, az elismerést jelent, a létezésben való megerősítést. Ez az elismerés nem elsősorban gyatra jótetteinknek szól, hanem nekünk magunknak: felbátorít, hogy ne féljünk tőle, mert jóságos hozzánk, és valóban örök életre hív, hiszen arra teremtett bennünket. Ez Isten áldása, mely a legcsodálatosabban Szűz Mária életében nyilatkozott meg. 
Az ’áld’ ige latinul benedicere, ami annyit tesz: jól mond, jót mond. Ha jót mondunk, ha megdicsérünk valakit, elismerve munkáját vagy erős lélekkel viselt szenvedését, ha köszönetet mondunk áldozatos szolgálatáért, figyelmességéért, hősies erőfeszítéséért, ha biztatjuk és vigasztaljuk azt, aki elkeseredett, ha szavunkkal, mosolyunkkal, tekintetünkkel azt sugározzuk felé: „Jó, hogy vagy, merj még jobban létezni, kiteljesedni és élni!” – bizonyos értelemben mi is áldást adunk, Isten teremtő és fenntartó szeretetét jelenítjük meg és közvetítjük embertársainknak, és közreműködünk abban, hogy Isten kegyelméből jobbá váljanak. Hiszen ahogy mi, úgy ők is szomjaznak a dicséretre, elismerésre, megerősítésre, s mindannyian tapasztaltuk már, hogy egy-egy jó szó olykor valóban csodákra képes. Ha így teszünk, a mi életünk is másokat tápláló forrás, beszédes jel, történelmet alakító szelíd erő lesz, mint a Szent Szűz élete. 
Urunk Jézus, szentséges megtestesüléseddel ránk köszöntött az idők teljessége, ezért a Te születésed nemcsak a keresztény időszámítás, hanem az örökkévalóság kezdete is bennünk. Az új esztendő kezdetén irgalmas szeretetedbe és Szűzanyád pártfogásába ajánljuk magunkat, kérve, hogy méltóan élhessünk Hozzád, akinek változatlanságában értelmet nyer az idő változandósága. Segíts, hogy merjünk áldást mondani, a Te áldásodat közvetíteni, és így az egész előttünk álló esztendőt az Atya életadó áldásának erőterébe vonva kegyelmedből mi magunk is áldássá válhassunk testvéreink számára.

Karácsony nyolcada

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Jn 2,18-21 
Gyermekeim, itt az utolsó óra, és mint hallottátok, hogy eljön az Antikrisztus, most sok Antikrisztus támadt. Ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók. Mert ha közénk tartoztak volna, megmaradtak volna velünk. Rajtuk kellett nyilvánvalóvá válnia annak, hogy nem mindenki közülünk való. Titeket azonban fölkent a Szent, és ezt mindannyian tudjátok. Nem azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot, hisz ismeritek és (tudjátok), hogy az igazságból semmiféle hazugság nem származik. 
Jn 1,1-18 
(…) Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. (Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.” Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van. 

Az Isten szeretetét visszautasító ember életében minden óra utolsó óra, mert a testi halál felé sodródik, amely mögött az örök kárhozat rémületes örvénye vár rá. Azok életében, akik eladták lelküket, hitüket a pillanatnyi gyönyöröknek, már most láthatjuk a végső ítélet elővételezését: Látszólag boldog, sikeres életük mélyén a legteljesebb értelmetlenség szakadékai tátonganak. A hitről már nem lehet szólni hozzájuk, mert nem értik, ha viszont arról próbálunk meg beszélgetni velük, ami őket érdekli, mindjárt feltárul kiüresedett, sivár, halott életük. Szavaik távoliak, mosolyuk erőltetett, arcuk élettelen, s a halál jeges hidegét árasztják maguk körül. Valóban: elérkezett az utolsó órájuk – még nem a végső evidencia rémületével, de igenis a végső értelmetlenség kimondhatatlan keserűségével. 
Ugyanakkor Szent János hozzánk intézi figyelmeztetését, akik hiszünk Isten Fia valóságos megtestesülésében, s ezért Istenből születtünk. Mivel az isteni természet részesei lettünk – persze nem a magunk érdeméből, hanem az Isten végtelen kegyelméből –, hiába öregszik a testünk, és sodródunk a biológiai pusztulás felé, a személyünk mélyén istengyermeki élet van, mely egyre áradóbb lendülettel visz a létezés végtelen óceánja felé, az Atyához. Minden óránkat az örökkévalóság járja át, s minden órával közelebb kerülünk ahhoz, hogy az isteni élet teljesen birtokba vegyen minket. 
Urunk, taníts meg úgy élni, mintha minden óra az utolsó óránk lenne itt a földön. Add, hogy meghalljuk figyelmeztető szavadat, hogy nem majd, nem akkor, hanem most lehet és kell belépnünk Isten országába, különben az bezárul előttünk. Segíts, hogy ne halogassuk tovább a bűnnel, a rossz szokásainkkal való szakítást, ne késlekedjünk a szívbéli megtéréssel, hanem életünk minden egyes órájában felfedezzük és megragadjuk a kegyelmi „most” lehetőségét, hogy majd utolsó óránkon, halálunk pillanatában véglegesen beleszülethessünk Isten dicsőségébe.

Szent Család ünnepe

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Sir 3,3-7.14-17a
Hallgassátok, fiúk, az atyáról szóló törvényt, és szerinte cselekedjetek, hogy üdvösséget leljetek. Mert Isten tekintélyt adott az atyának a gyermekek előtt, és megszabta az anya jogát a gyermekekkel szemben. Aki szereti Istent, bűneiért engeszteli; tartózkodik tőlük, és mindennapi imája meghallgatásra talál. Kincset gyűjt, aki megbecsüli anyját; aki tiszteli atyját, örömét leli gyermekeiben, s amikor imádkozik, meghallgatásra talál. Ne keresd dicsőségedet apád lenézésében, mert az ő szégyene nem válik becsületedre. Az ember becsülete ugyanis apja jó nevétől van, s a meg nem becsült apa szégyene a fiának. Fiam! Legyen gondod apádra öregségében, és ne keserítsd őt életében!
Kol 3,12-21
Öltsétek tehát magatokra, mint Isten szent és kedves választottjai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béketűrést! Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen! Ahogy az Úr megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is! Mindezek fölött pedig: öltsétek magatokra a szeretetet, amely a tökéletesség köteléke! (...) Asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban! Férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek kemények irántuk! Gyermekek, fogadjatok szót mindenben szüleiteknek, mert ez kedves az Úrnak! Apák, ne keltsétek fel a haragot gyermekeitekben, hogy kedvüket ne veszítsék!
Mt 2,12-15.19-23
Miután ők elvonultak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: ,,Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy megölje őt.” Erre ő fölkelt, éjjel magához vette a gyermeket és anyját, és eltávozott Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: ,,Egyiptomból hívtam az én fiamat.” (...)

A Szent Család Egyiptomba való menekülése jelzi a mai kor keresztény családjainak útját, akiknek szintén ki kell menekülniük a pogány világból, ha valóban Isten törvényei szerint akarnak élni. A keresztény házastársaknak ma még inkább össze kell kapaszkodniuk, és gyermekeiket magukkal víve be kell állniuk az üdvtörténet sodrába, különben elsodorja őket a jelen világ értékvesztéstől és bűntől megáradt, zavaros folyama. Nem ettől a hivatástól riad-e vissza az asszony, aki nem vállalja az anyaságot? Nem ettől futamodik meg a férfi, aki nem akar igazi apává lenni? Nem ettől a méltóságtól ijed-e meg a pap, aki, miután tovatűnt a primíciás hónapok bizsergető édessége, embertelennek érzi a hivatásában való kitartást? Nem arról van-e szó újra meg újra, hogy az ember „méltatlannak”, kicsinek és erőtlennek mondja magát, holott csak nem hisz és nem bízik az őt meghívó Istenben, ezért kitér a rá bízott hivatás, küldetés elől?
Csak az igazán gyermeki, ártatlan értelmű, tiszta szívű ember képes elfogadni olyan nagy méltóságot, feladatot, hivatást, amilyet Isten szokott adni az embernek. A kevély, gőgös, megalomániás ember nagyravágyásában nem veszi észre, hogy Isten sokkal többet akar adni neki, mint amire ő törekszik: hogy első ember legyen egy országban, hogy ő legyen a legerősebb, legszebb, leghíresebb. Szent Józsefre nem ilyen mulandó és illuzórikus dolgokat bízott az Isten, hanem legdrágább kincsét: egyszülött Fiát. És nemcsak őrá bízta, hanem minden emberre rá akarja bízni, aki kereszténynek, vagyis krisztusinak mondja magát.
Urunk, hisszük, hogy nekünk is fontos szerepet szánsz, ránk is nagy dolgokat akarsz bízni. A mi feladatunk, hogy ha testben nem is, de lélekben kivonuljunk ebből a világból, ahol a lelket gyilkoló Sátán-Heródes uralkodik, és magunkkal vigyünk Téged, aki általunk, a mi közreműködésünkkel akarod végbe vinni üdvözítő művedet. Engedd, hogy ne magas pozícióra, fontos szerepre vágyjunk, hanem hűségesen betöltsük azt a hivatást, melyen keresztül az életszentségre akarsz vezetni bennünket.

Karácsony nyolcada

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Jn 2,3-11 
Abból tudjuk meg, hogy megismertük, hogy megtartjuk a parancsait. Aki azt mondja: „ismerem”, de a parancsait nem tartja meg, az hazudik, és nincs meg benne az igazság. De aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes. Innen tudjuk meg, hogy benne vagyunk. Aki azt állítja, hogy benne marad, annak úgy kell járnia, ahogyan ő járt. Szeretteim, nem új parancsról írok nektek, hanem a régi parancsról, amelyet kezdettől tartotok. A régi parancs az a tanítás, amelyet hallottatok. Másfelől mégis új parancsról írok nektek. Ez benne és bennetek igaz, hiszen már oszladozik a sötétség és világít az igazi világosság. Aki azt állítja, hogy a világosságban él, de gyűlöli testvérét, az még mindig a sötétségben van. Aki szereti testvérét, megmarad a világosságban, s nem szolgál botrányul másoknak. Aki azonban gyűlöli testvérét, az sötétségben van, a sötétségben jár, és nem tudja, hová megy, mert a sötétség megvakította. 
Lk 2,22-35 
(…) Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.” (…) 

Az éjszakai nyugodalomra készülve adja ajkunkra az Egyház zsolozsmája Simeon énekét, melyben mi is estéről estére elmondhatjuk, hogy „látta szemem üdvösségedet”: az elmélkedés idejében, a szívbéli fohászkodás pillanataiban, a szentségimádás vagy a szentáldozás csendes perceiben láttuk Jézust, aki Isten láthatatlan, felfoghatatlan mélységének, benső életének felszínre bukkanása, fényes ragyogása. Ő az, akinek fénye beragyogja életünket, emberi kapcsolatainkat is. Hiszen, ahogy a mai Szentleckében olvassuk, emberi kapcsolataink és Jézussal, a világ Világosságával való kapcsolatunk mélységesen összetartozik: „Aki gyűlöli testvérét, az sötétségben él. Aki szereti testvérét, az világosságban él.” 
Hogy egy barátság vagy szerelem mennyiben alapul a krisztusi szereteten, az mindenekelőtt abban mutatkozik meg, hogy a két ember között mennyire ragyog fel Jézus, aki a mi világosságunk és dicsőségünk, örök életünk, mennyei boldogságunk. Jól mutatja ezt a mai nap vértanú szentjének, Becket Szent Tamásnak az esete, aki királya, II. Henrik bizalmas jó barátja volt mindaddig, míg az – nyilvánvalóan politikai céljai elérése érdekében – ki nem nevezte canterburyi érsekké. Ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy ez a barátság összeegyeztethetetlen a Krisztussal való barátsággal, mert a király Tamáson keresztül nyomást akart gyakorolni az Egyházra, Tamás viszont nem volt hajlandó ebben közreműködni, inkább vérét áldozta Krisztusért és az ő Egyházáért. 
Urunk, Simeon hálaénekéhez kapcsolódva köszönjük meg Neked, hogy Fiadban, Jézus Krisztusban világosságot gyújtottál nekünk a reménytelenség sötét éjszakájában. Add, hogy az ő fényessége megvilágítsa és megtisztítsa kapcsolatainkat, s emberi barátságainkat az ő barátságának fénykörébe vonja. Engedd, hogy mikor esténként nyugovóra térünk, a vele való találkozásból fakadó békességben bízzuk Rád magunkat, s egykor halálunk is békességes elalvás legyen, mely után az örök Hajnal ragyogására ébredünk.

Oldalak