Hírolvasó

Évközi 34. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jel 15,1-4
Ekkor egy másik nagy és csodálatos jelet láttam az égben: hét angyalt, akiknél a hét utolsó csapás volt, mert azok által teljesedett be Isten haragja. Akkor egy üvegtenger-félét láttam, ami tűzzel volt vegyítve. Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat, a képmását és nevének számát, amint az üvegtenger fölött állnak Isten hárfáival, és éneklik Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: „Nagyok és csodálatosak a te műveid, Uram, mindenható Isten! Igazságosak és igazak a te útjaid, nemzetek Királya! Ki ne félne téged, Uram, és ki ne magasztalná nevedet? Mert egyedül te vagy szent, hisz minden nemzet eljön és leborul színed előtt, mert ítéleteid nyilvánvalóvá lettek!”
Lk 21,12-19
Mindezek előtt pedig kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket. Átadnak benneteket a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak titeket az én nevemért. Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: ne gondolkodjatok előre, mi módon védekezzetek. Mert olyan szájat és bölcsességet adok majd nektek, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak titeket szüleitek és testvéreitek, rokonaitok és barátaitok, és közületek egyeseket halálra adnak. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de egy hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket.

Hosszasan kell szemlélni ezt a képet, az üvegtengert és a rajta álló, éneklő sokaságot. A sok mozgalmas jelenet s a borzalmak sorozata után egy fönséges, nyugodt, végleges békességbe csöndesedett látomás. Ha a viharzó tenger a történelmet jelenti, akkor az üvegtenger a történelem lezárulását és örökkévalósulását. Isten körül azonban mindig üvegtenger van. Ő kezdettől fogva tudja, mikor mi fog történni, s látja a beteljesülést, mégsem ő programozza az embereket, hanem ki-ki szabadon hozza döntéseit, melyek így vagy úgy, de végül mindenképpen Isten előre elhatározott rendelésének megvalósulását szolgálják. Ez a legnagyobb misztériumok egyike.
Érdemes odafigyelni arra a győzedelmi énekre, melyet azok énekelnek, akik senkit és semmit nem imádtak, egyedül csak az Örökkévalót, s ezért részesültek Krisztus végső győzelméből, melyet a gonoszság felett aratott. Ez az ének Mózesnek, Isten szolgájának és a Báránynak az éneke. A Jelenések könyve csak itt említi Mózes nevét, s nem véletlenül, hiszen Mózes éneke az ószövetségi Szentírás egyik legrégibb szövege, amely felidézi a nagy exodust, Izraelnek Egyiptomból való kivonulását. A Jelenések könyvében több helyütt felfedezhetjük az akkori kivonulással való párhuzamot, a két eseménysor közötti szerkezeti hasonlóságokat. Az Apokalipszis csapásai például az egyiptomi tíz csapásnak felelnek meg, ami azt jelenti, hogy ezek a csapások is Isten népének szabadítását szolgálják, ezek által menti meg az Úr az ő választottait.
Urunk, Jézus Krisztus, a mi győzelmi énekünk már nemcsak Mózes éneke, hanem a Bárányé is, mert Általad, aki a mi húsvéti Bárányunk lettél, vitte végbe Isten az egész emberiség végleges megszabadítását. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy amint az egyiptomi kivonulás éjszakáján a bárány vérével megjelölt házakban lakók megmenekültek a haláltól, úgy mi is, akik meg vagyunk jelölve a Te megváltó véreddel, megmeneküljünk az örök haláltól, és a Te győzelmi énekedet énekelhessük országodban örökkön örökké.

Évközi 34. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jel 14,14-19
Ekkor íme, fehér felhőt láttam, és a felhőn az Emberfiához hasonló ült, akinek fején arany korona volt, és a kezében éles sarló. Egy másik angyal jött ki a templomból, és hangos szóval így kiáltott a felhőn ülőnek: „Csapj a sarlóddal és arass, mert eljött az aratás órája, hiszen megérett az aratnivaló a földön!” És a felhőn ülő nekieresztette sarlóját a földnek, és learatta a földet. Ekkor egy másik angyal jött ki az égben levő templomból, neki szintén éles sarlója volt. Az oltártól ismét egy másik angyal jött ki, akinek hatalma volt a tűz felett, és hangosan odakiáltott annak, akinek éles sarlója volt: „Csapj le éles sarlóddal, és szüreteld le a föld szőlőjének gyümölcseit, mert megértek szőlőfürtjei!” Az angyal megindította sarlóját a földre, és leszüretelte a föld szőlőjét, és Isten haragjának nagy borprésébe dobta.
Lk 21,5-11
Amikor néhányan megjegyezték a templomról, hogy milyen szép kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: „Jönnek majd napok, amikor mindezekből, amit itt láttok, nem marad kő kövön, amelyet le ne rombolnának.” Erre megkérdezték őt: „Mester! Mikor fognak ezek bekövetkezni, és mi lesz előtte a jel?” Ő pedig így szólt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: „Én vagyok”, és: „Elérkezett az idő”; de ti ne menjetek utánuk. Mikor háborúkról és lázadásokról hallotok, meg ne rémüljetek; ezeknek előbb meg kell történniük; de ez még nem a vég.” Azután ezt mondta nekik: „Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen. Nagy földindulás lesz több helyen, dögvész, éhség, rettentő tünemények és nagy égi jelek.

Aratás és szüret: a végső beteljesedés és számadás képei. Jézus elvetette Isten országának magvait, s eljön az idő, amikor termése beérik. Nem lehet a végtelenségig várni: egyszer lezárul a földi történelem, s mindenki számot ad életéről és tetteiről. Most, amikor még a konkoly együtt növekszik a búzával Isten szántóföldjén, s úgy látszik, messze még az aratás, jó ezt tudatosítani, hogy a végső számadás eget-földet megtisztító, jót és rosszat különválasztó valóságában lássuk a jelent. Mert tudjuk, hogy a konkolyt Jézus megtűri az aratásig, azonban amikor eljön az utolsó nap, különválogatják a konkolyt a búzától, és elégetik.
És eljön a szüret is, amikor azoknak is be kell szolgáltatniuk a termést, akik addig ellenálltak a szőlősgazda parancsának, akik szolgáit megverték, szeretett Fiát pedig megölték, és kidobták a szőlőből. Ahogy az emberi gonoszság sajtójába vetve préselődött ki Jézus megváltó vére, úgy fogják Isten haragjának sajtójába vetni a gonoszokat is az utolsó napon. Aki nem mosta meg ruháját a Megváltó vérében, annak most kipréselik a vérét. Nem a bosszúvágy szülte fantáziálás ez az üldözött Egyház részéről, hanem az örök jövendő Istentől kinyilatkoztatott képe, minden szépítgetés nélkül. Hiszen Isten szeretetben vet és arat, ültet és szüretel, ám az ő szeretete perzselő tűz és a harag sajtója azoknak, akik szembeszegültek vele.
Urunk Jézus, ha akartad volna, mindezt kinyilatkoztathattad volna a számok és a tények száraz, racionális nyelvén, de Te inkább ezekkel a titokzatos képekkel üzensz nekünk. A végső napok látomásain keresztül nemcsak az értelmünkhöz, hanem a szívünkhöz, sőt a tudattalan világunkhoz is szólni akarsz. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy engedjük megszólítani magunkat e képek által, hagyjuk, hogy hassanak ránk, s átjárják, átitassák egész lényünket. Segíts, hogy elmerüljünk a Te örök dicsőséged szemléletében, s a mindennapok küzdelmeihez erőt merítsünk a Te győzelmedből, melyet az égi s földi hatalmak és a halál felett arattál.

Évközi 34. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jel 14,1-3.4b-5
Ekkor íme, láttam, hogy a Bárány a Sion hegyén állt, és vele a száznegyvennégyezer, akiknek homlokára volt írva az ő neve és az ő Atyjának neve. Egy hangot halottam az égből, amely olyan volt, mint a nagy vizek zúgása és mint a mennydörgés, s a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfákon játszó hárfásoké. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki más nem tudta megtanulni azt az éneket, mint az a száznegyvennégyezer, akik meg vannak váltva a földről. Ezek azok, akik nem szennyezték be magukat asszonyokkal, mert szüzek. Követik a Bárányt, amerre csak megy; ők megváltást nyertek az emberek közül, zsengéül Istennek és a Báránynak, és a szájukban nem találtatott hazugság, mert szeplőtelenül állnak Isten trónja előtt.
Lk 21,1-4
Aztán föltekintett, és látta, hogy a gazdagok hogyan dobják adományaikat a templom perselyébe. Látott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be. Akkor így szólt: „Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél. Mert azok mindnyájan a fölöslegükből adtak adományokat; ő pedig a maga szegénységéből odaadta mindenét, amije csak volt: egész megélhetését.”

Milyen vigasztaló és sokatmondó látomás! A két vadállatnak, akik a sátán csatlósai, a kezében ott a kard, mellyel ölnek és pusztítanak. A Bárány hívei ezzel szemben nem foghatnak fegyvert, mert kard által vész el mindaz, aki kardot ragad. Az ő fegyverük – melynek ellenállhatatlan erejét sokan még az Egyházon belül sem ismerték fel – az Isten imádása, amelyen kívül nincs semmi, amivel győzhetnénk a sátán felett. Az imádkozó, az Istent dicsérő Egyház puszta léte is élő vád a sátán ellen, akinek gonoszsága így lelepleződik. Az éneket nem tudja megtanulni senki más, csak a választottak, mert nem lehet csak úgy tenni, mintha imádnánk az élő Istent, s közben a cselekedeteink gonoszak, hanem csak valóban imádni lehet őt vagy elutasítani. (Simone Weil írja, hogy ha valaki rajong Mendelssohn zenéjéért, attól még ölhet embert, ha azonban a gregoriánt szereti, biztosan nem fog embert ölni.) Az az ember és az a közösség tehát, aki és amely kitart Isten dicséretében, megmenekül a kísértésektől és a bűntől, s részese lesz a Bárány örök győzelmének.
A száznegyvennégyezer a választott nép tizenkét törzsének tizenkétezer tagját jelenti. A tizenkettő a teljesség, az ezer pedig a végidők száma, s együtt azt a hatalmas tömeget szimbolizálják, melyről a Jelenések egy másik helyén azt olvassuk, hogy akkora, hogy meg sem lehet számlálni.
Urunk Jézus, lelkünk mélyére rejtjük ezt a látomást, hogy soha el ne felejtsük, amikor szorongattatás, kudarc, keserűség ér bennünket. Újra és újra fel akarjuk idézni szívünkben a képét ennek a ragyogó, Istent dicsőítő seregnek, melynek tagjai közé mi is meghívást nyertünk. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy bálványtalan szívvel énekeljük a Te dicséretedet az Egyház körében, s majdan, amikor magadhoz szólítasz minket, küzdelmes életünk igáját és bűneink terhét lábad elé tehessük, könnytől áztatott gyászruhánkat az üdvözültek hófehér ruhájára cserélhessük, s ha utolsóként is, de beállhassunk e túlvilági sereg boldog soraiba.

Krisztus, a mindenség királya

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Dán 7,13-14
Majd azt láttam az éjszakai látomásban, hogy íme, az ég felhőiben valaki jött, aki olyan volt, mint az Emberfia, s amikor az Ősöregig eljutott, az ő színe elé vitték, és ő hatalmat, méltóságot és országot adott neki, hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon, és hatalma örök hatalom legyen, amely meg nem szűnik, és országa olyan, amely el nem pusztul.
Jel 1,5-8
Jézus Krisztus hűséges tanú, elsőszülötte a halottaknak, és fejedelme a föld királyainak; aki szeretett minket és megmosott bennünket bűneinktől a saját vére által, és Istennek és Atyjának királyságává és papjává tett minket; övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! Ámen. Íme, a felhőkön jön, és látni fogja őt minden szem, és akik őt átszúrták. Mellüket veri majd miatta a föld összes népe. Igen! Ámen. Én vagyok az Alfa és az Ómega, mondja az Úr, az Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.
Jn 18,33b-37
Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hivatta Jézust, és megkérdezte őt: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus azt felelte: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt válaszolta: „Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?” Jézus azt felelte: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.” Pilátus erre megkérdezte: „Tehát király vagy te?” Jézus azt felelte: „Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.”

Minden hatalom megszűnik a földön, mert megszűnik maga a hatalom birtokosa és az alattvalók élete is. Örök hatalma csak annak lehet, aki meg nem hal soha, mert a halál felett is uralkodik. Ezért Krisztus az egyetlen, aki jogosan nevezi hatalmát örökkévalónak, s ezt egy napon mindenkinek el kell ismernie a földön. Eljövetele a világ végén egészen bizonyos, hiszen már eljött feltámadásának szelíd, mégis határozott módján. Az utolsó napon majd azzal a végtelen szeretettel kell az egész világnak szembesülnie, melyet ő kinyilatkoztatott földi életében, halálában s feltámadása után az előre kiválasztott tanúknak. Valahány ember csak élt a földön a világ teremtésétől kezdve, mind meg fogja látni, ami elől addig talán eltakarta szemét: a világmindenség történelmének örök értelmét, a második isteni személy szeretetből történt megtestesülését és az ugyancsak szeretetből történt megváltást.
Krisztus az egyetlen, akinek hatalma örökkévaló, de ez a hatalom merőben más természetű, mint a földi uralkodóké. Nem ebből a világból való, hanem Isten szentháromságos életéből forrásozik. Nem ebből a világból való, de a teremtés hajnalától jelen van ebben a világban. Krisztus követőjének feladata, hogy miután elfogadta Jézus Krisztus uralmát életében, hatalmának követe legyen az emberek között, minél több lelket hódítva meg az ő édes igájának. A világ öntudatlanul is erre szomjazik, s a mi felelősségünk, hogy hitelesen találkozik-e vele, vagy csak torz formáiról szerezve tapasztalatot elutasítja, és pótszerek után néz, hogy szomjúságát csillapítsa.
Urunk, Jézus Krisztus, világmindenség Királya! Hálát adunk Neked a hit és a keresztség ajándékáért, mely által részesei, felelős tagjai lettünk a Te örök országodnak. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ellentmondva e világ fejedelmének s a földi hatalom logikájának a szolgáló szeretet cselekedeteivel tegyünk tanúságot a Te uralmad boldogító valóságáról embertársaink körében.

Évközi 33. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jel 11,4-12
Ők a két olajfa és a két gyertyatartó, amelyek a föld Ura előtt állnak. Ha valaki ártani akar nekik, tűz tör elő a szájukból, és megemészti ellenségeiket. Ha valaki bántani akarja őket, akkor azt meg kell ölni. Ezeknek hatalmuk van arra, hogy bezárják az eget, hogy ne essen az eső jövendölésük napjaiban, és hatalmuk van a vizek fölött, hogy vérré változtassák azokat, és mindenféle csapással sújtsák a földet, ahányszor csak akarják. Amikor befejezik tanúságtételüket, a mélységből fölszálló fenevad háborút indít ellenük, legyőzi és megöli őket. A holttestük annak a nagy városnak az utcáján fog heverni, amelyet szellemi értelemben Szodomának és Egyiptomnak hívnak, és ahol Urukat is megfeszítették. A törzsekből, népekből, nyelvekből és nemzetekből sokan fogják látni holttestüket három és fél napon keresztül, és holttestüket nem engedik sírba tenni. A föld lakói pedig örvendezni fognak felettük, és vigadni fognak. Ajándékokat küldenek egymásnak, mert ez a két próféta gyötrelmére volt a föld lakóinak. De három és fél nap múlva Istentől az élet lelke száll beléjük. Lábukra állnak, és nagy félelem fogja el azokat, akik látják őket. Ekkor egy hatalmas hangot hallanak az égből, amely azt mondja nekik: „Szálljatok fel ide!” Erre fölszállnak az égbe a felhőben, ellenségeik pedig látják őket.
Lk 20,27-40
(...) Azok pedig, akik méltók lesznek elnyerni a másik világot és a halálból való föltámadást, nem házasodnak, és férjhez sem mennek, hiszen többé már meg sem halhatnak. Hasonlók lesznek ugyanis az angyalokhoz, és Isten fiai, a feltámadás fiai lesznek. Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat »Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének« mondta. Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Ekkor néhány írástudó azt mondta neki: „Mester! Helyesen feleltél.” És többé nem mertek kérdezni tőle semmit.

A Jelenések könyvében szereplő két tanú jelképes alak, utalhat Illésre és Hénochra, de valójában az egész Egyházat jelenti, melynek egyértelmű igehirdetése terhére volt, van és lesz is mindig a föld lakóinak. Idegesítő jelenség, hogy az Egyház a koreszmékkel és divatáramlatokkal szemben kitart az igazság mellett, hogy nevén nevezi és újra meg újra elítéli a bűnt, s védi az ártatlan, kiszolgáltatott életet. Ezért a világ kezdettől fogva szeretné elhallgattatni a prófétákat. Először a nyilvánosságból száműzik, majd ellehetetlenítik, s ha ez sem elég, megölik őket. Az igaz hit mellett a világ utolsó napjáig állandó bizonyíték a vértanúk serege, akiknek a megváltó szeretet hirdetése miatt kell meghalniuk.
Az Egyház elleni gyilkos szándék kezdettől fogva jelen van a világban, és új meg új alakot öltve feltűnik minden korban, az utolsó napig. Eszközeiben nem válogat, de előbb-utóbb fizikai erőszakot alkalmaz, mert csak akkor érzi biztonságban magát, ha végleg sikerül a tanúk száját befognia. Úgy tűnik, ha megöli őket, ez sikerül is neki, de hogy, hogy nem, azok hamarosan újra megszólalnak, mintha feltámadtak volna. S valóban: a prófétaság lelke új életre kel minden nemzedékben. Miközben a sátán és vadállatai el akarják némítani a keresztény igehirdetést, s az evangéliumnak ellenálló, romlott emberiséget gyilkosságok sorozatára kényszerítik, az Egyház Krisztus sorsában osztozik: vértanúi a mennybe ragadtatnak, s helyet foglalnak az Isten jobbján.
Vértanúk Királya, Jézus Krisztus, add, nekünk, kérünk, a tanúságtétel lelkét és a készséget, hogy elviseljük, ha keresztény elkötelezettségünk miatt terhére kezdünk lenni környezetünknek. Segíts kegyelmeddel, hogy akkor is kitartsunk Melletted, ha kiszorítanak az elit köreiből, és igyekeznek belénk fojtani a szót, ha egzisztenciálisan megnyomorítanak, vagy akár az életünkre is törnek. S ha nem ér is minket az a megtiszteltetés, hogy meghalhatunk Érted és az evangéliumért, fogadd el lelki, de valóságos vértanúságunkat, mellyel igazoljuk Irántad való hűségünket és szeretetünket.

Évközi 33. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jel 10,8-11
Ekkor hangot hallottam az égből, amint újból szólt hozzám, és azt mondta: „Menj, és vedd át a nyitott könyvet a tenger és a föld felett álló angyal kezéből!” Elmentem az angyalhoz, és mondtam neki, hogy adja nekem a könyvet. Ő azt felelte nekem: „Fogd és edd meg. Keserűvé fogja tenni a gyomrodat, de a szádban olyan édes lesz, mint a méz.” Elvettem a könyvet az angyal kezéből, megettem, és a számban édes volt, mint a méz, de amikor lenyeltem, a gyomrom keserű lett. Ekkor azt mondták nekem: „Ismét jövendölnöd kell a nemzeteknek és népeknek és nyelveknek és számos királynak!”
Lk 19,45-48
Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik ott adtak-vettek. Ezt mondta nekik: „Írva van: Az én házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek”. Mindennap tanított a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek, de nem tudták módját ejteni, mert az egész nép rajta csüggött és hallgatta őt.

A Szentírás első és utolsó könyvének horizontja az egész emberiség méreteire tágul. Ádám és Éva nem zsidó és nem keresztény, hanem ember, minden élők atyja és anyja. A Jelenések könyvében feltáruló történelmi tabló pedig – még ha vannak is konkrét, a kereszténység korabeli történelmi helyzetéből magyarázható vonatkozásai – szintén nem egy népről vagy egy vallási közösségről szól csupán, hanem az egész emberiség egyetemes történelmének értelmét nyilatkoztatja ki.
Ez az egyetemesség, Ádám ivadékainak ez az összetartozása a Szentírásban igen eredeti és önmagában is nagy jelentőségű üzenet. Az emberiség egységét a Biblia előbb fogalmazta meg, mint a biológia tudománya, s a különböző népek egyenrangúságát előbb hirdette, mint a politikusok. (Le is vagyunk maradva ettől a valóságtól a gyakorlatban mind a mai napig.) A kinyilatkoztatás szerint minden ember Isten képmására teremtetett, és minden ember az örök boldogságra rendeltetett, vagyis nincs értékesebb és értéktelenebb faj, nép vagy nemzet. Egyetlen család vagyunk, melynek minden tagja felelős a másikért. Ez az az édes kinyilatkoztatás, amely azonban keserűvé vált, mert a visszautasított isteni szeretet és irgalom a kárhozat valós lehetőségét nyitotta meg a megátalkodott teremtmény előtt. A Teremtés könyve beszél az áteredő bűnről és annak egyetemes hatásáról, s ezt a Jelenések könyve megerősíti, sőt azt is bemutatja, hogy a legtitkosabb bűnünk is az egész emberiséget mérgezi. Egyéni vétkeink, jól palástolt gyűlöleteink rejtett, de összefüggő tenyészete az, amely a történelem folyamán hol itt, hol ott termeli ki magából a háborúkat és népirtásokat. Jaj annak, aki a világ népeihez küldve csak az édességről ad számot, és nem említi a keserűséget! A Jelenések könyvének alapvető örömhíre éppen a kárhozatból való szabadulás lehetősége, ha míg e földön élünk, megtérünk Jézushoz.
Fölséges Urunk, Jézus Krisztus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy befogadjuk és Szentlelkeddel együttműködve mind jobban érvényre juttassuk életünkben a legnagyobb örömhírt, hogy szentséges megtestesülésed által tagja lettél a nagy emberi családnak, s megváltó haláloddal nem csupán az ősbűn átkától szabadítottál meg, hanem örökre az Atyához kapcsoltál bennünket.

Évközi 33. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jel 5,1-10
A trónon ülő jobbjában láttam egy belül és kívül teleírt könyvet, amely hét pecséttel volt lepecsételve. Láttam egy erős angyalt, aki hangosan hirdette: „Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje annak pecsétjeit?” És senki sem volt képes arra, hogy felnyissa a könyvet vagy abba beletekintsen, sem az égben, sem a földön, sem a föld alatt. Nagyon sírtam, mert senkit sem találtak méltónak, hogy a könyvet felnyissa vagy hogy abba beletekintsen. Erre a vének közül az egyik így szólt hozzám: „Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja, hogy felnyissa a könyvet, és felbontsa annak hét pecsétjét!” Akkor láttam, hogy íme, a trón és a négy élőlény között és a vének között a Bárány állt mintegy megölve. Hét szarva és hét szeme volt, amelyek Istennek az egész földre küldött hét szelleme. Odament, és átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet. Amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt; mindegyiküknek hárfája és arany csészéje volt, tele illatszerekkel, amelyek a szentek imádságai. Új éneket énekeltek, amely így hangzott: „Méltó vagy, Uram, hogy elvedd a könyvet, és felnyisd annak pecsétjeit, mert megöltek, és saját véreddel megváltottál Istennek, minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből, és Istenünk királyságává és papjaivá tetted őket, és uralkodni fognak a föld felett!”
Lk 19,41-44
Mikor közeledett és meglátta a várost, megsiratta, s így szólt: „Bárcsak te is felismernéd legalább ezen a napon, ami békességedre szolgál! Most azonban el van rejtve a szemed elől. Mert jönnek napok, amikor ellenségeid körülvesznek sáncokkal, bekerítenek és szorongatnak mindenfelől. Földre tipornak téged és gyermekeidet, akik benned laknak; nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”

Megtapasztaltuk-e már a világ hiábavalósága miatti keserűséget? Ismerjük-e azt a keserves sírást, azt a reménytelen kétségbeesést, hogy semminek sincs értelme a világon, sem a mi életünknek, sem az emberiség nagy erőfeszítéseinek, sem a világmindenség csodálatos szépségének? Hogy nincs, aki megadja a történelem kulcsát, aki megmondja, hogyan válnak valóra a nagy álmok, mikor teljesülnek az ígéretek, miért az a sok igazságtalanság és szenvedés, és aki megvigasztalna, hogy életünk mégsincs menthetetlenül elrontva? Csak akinek ismerősek ezek a gondolatok és ezek az érzések, azt tudja megvigasztalni Isten azzal a végső vigasztalással, amelyet szent Fiában adott nekünk. Mert csak a kétségbeesés szakadékának széléről lehet a maga teljes valóságában látni azt a misztériumot, hogy Isten szent Fia bűneink bocsánatáért meghalt, és megigazulásunkra feltámadt, s hogy egyedül ő tud megoldást adni reménytelen helyzetünkre.
A szentmiseáldozat középpontjához érkeztünk, a Jelenések könyve Jézus megváltó halálát és feltámadását ünnepli, mely egyértelmű fényt vet az Ószövetségre, és feltárja a teremtés kezdet óta meglévő, de mindeddig elrejtett értelmét. Jézus Krisztus azáltal adja meg az Írások s rajtuk keresztül a kozmosz, a teremtés, az emberi történelem értelmét, hogy elveszi a világ bűneit, s az embert szent életközösségbe kapcsolja az Istennel. Ami ezután következik, az nem egyéb, mint ennek a misztériumnak a kibontakozása a történelem folyamán. Nem kétséges, hogy a gonosz, mely ideig-óráig még hatalmat kapott, mindent megtesz, hogy Krisztus ügyét zátonyra futtassa. De az sem kétséges, mivel fog végződni ez a gigantikus küzdelem, melynek mi is résztvevői vagyunk: Krisztus győzni fog, mert már egyszer s mindenkorra győzött.
Megölt, de örökkön élő Bárányunk, Jézus Krisztus, aki a történelemben ugyan újra meg újra elbukni látszik, de akinek feltámadása által lába alá vettetett az egész emberi történelem és a világmindenség! Könyörülj rajtunk, gyenge és esendő testvéreiden, és segíts kegyelmesen, hogy ha eddig nem is, legalább a mai napon felismerjük, ami békességünkre, örök javunkra szolgál.

Évközi 33. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jel 4,1-11
Ezek után látomásom volt, és íme, ajtó nyílt meg az égben, és az első hang, amelyet mint harsonát hallottam velem beszélni, így szólt: „Jöjj fel ide, és megmutatom neked mindazt, aminek ezek után történnie kell!” Azonnal elragadtatásba estem, és íme, királyi szék volt elhelyezve az égben, és a királyi széken ült valaki. Az ott ülőnek tekintete hasonló volt a jáspishoz és a karneolhoz; szivárvány volt a királyi szék körül, hasonló a smaragd színéhez. A királyi szék körül huszonnégy szék, és a székeken huszonnégy vén ült fehér ruhába öltözve, a fejükön arany korona. A királyi székből villámok, zúgás és mennydörgések törtek elő. Hét fáklya égett a trón előtt: Isten hét szelleme. A királyi szék előtt mintegy üvegtenger volt, kristályhoz hasonló, és a királyi szék közepén, és a királyi szék körül négy élőlény, elöl és hátul tele szemekkel. Az első élőlény oroszlánhoz volt hasonló, a második élőlény bikához volt hasonló, a harmadik élőlénynek emberéhez hasonló arca volt, és a negyedik élőlény repülő sashoz hasonlított. A négy élőlény mindegyikének hat-hat szárnya volt, körös-körül és belül tele voltak szemekkel. Éjjel-nappal pihenés nélkül azt mondták: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt és aki van és aki eljövendő!” Mikor ezek az élőlények dicsőséget, tiszteletet és áldást mondtak a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek, a huszonnégy vén leborult a trónon ülő előtt, imádta az örökkön-örökké élőt, letette koronáját a trón előtt, és így szólt: „Méltó vagy, Urunk, Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és a te akaratod által jöttek létre a teremtmények!”
Lk 19,11-28
Azoknak pedig, akik mindezt hallották, mondott egy példabeszédet is, mert közel volt már Jeruzsálemhez, és azt hitték, hogy hamarosan megjelenik az Isten országa. Így szólt hozzájuk: „Egy nemes ember messze földre indult, hogy királyságot szerezzen magának, és aztán visszatérjen. Hívatta tíz szolgáját, átadott nekik tíz mínát, s így szólt hozzájuk: »Gazdálkodjatok, amíg vissza nem jövök!« Alattvalói azonban gyűlölték őt, és követséget küldtek utána ezzel az üzenettel: »Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék rajtunk!« Ő azonban, amikor megszerezte a királyságot és visszatért, maga elé hívatta a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele. Jött az első, és azt mondta: »Uram, a mínád tíz mínát hozott.« Erre azt mondta neki: »Jól van, jó szolgám, mivel a kevésben hű voltál, hatalmad lesz tíz város felett.« Jött a második is, és így szólt: »Uram, a mínád öt mínát nyert.« Ennek is azt mondta: »Uralkodj öt város felett.« Aztán jött a következő, és így szólt: »Uram, itt van a mínád! Eltettem a kendőmben, mert féltem tőled, mivel szigorú ember vagy: elveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem vetettél.« Azt mondta neki: »A magad szájából ítéllek meg téged, gonosz szolga! Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: elveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem tetted hát pénzemet a pénzváltóasztalra, hogy amikor visszatérek, kamatostul kapjam azt vissza?« Majd így szólt az ott állókhoz: »Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van.« Azok így szóltak: »Uram, annak már tíz mínája van.« Mondom nektek: »Mindannak, akinek van, még adnak, attól meg, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy uralkodjam felettük, hozzátok ide, és öljétek meg előttem.«” Miután ezeket mondta, haladt tovább Jeruzsálem felé.

Tegnap az egyházaknak írt levelekből olvastunk, ma pedig a Jelenések könyvének egész világot átfogó szentmiséjében elérkeztünk a Sanctushoz. Látszólag nem több ez, mint egy ószövetségi Isten-jelenés, valójában azonban az Ószövetség nagy teofániáinak Jézus Krisztusban való összefoglalása és beteljesítése. A trónból előtörő villám és mennydörgő szózat a Sínai-hegyi Isten-jelenést idézi, de a kép fokozatosan kitágul, és az egész teremtés egyetemes hódolatának leszünk tanúi. Olyan ez, mint egy hatalmas miseprefáció, mely az angyalok és szentek énekéhez kapcsolódva dicsőíti a teremtő Istent. Rejtetten jelen van a teljes Szentháromság, hiszen a trónon ülő, az Atya imádása Jézus, a megölt, mégis örökkön élő Bárány által, a Hét Lángban, vagyis a hétajándékú Szentlélekben megy végbe.
Nem is csoda, hogy e kozmikus prefációt a háromszor szent ének zárja, akárcsak a misében, megvallva, hogy a mindenható Isten az univerzum és a történelem Ura, aki nemcsak volt és van, hanem eljövendő is. Ez a kifejezés a szentmise kontextusában a konszekráció pillanatára utal, amikor az oltáron megjelenik a feláldozott, mégis élő Krisztus, de magában foglalja a végső úrjövet ígéretét is, ami nem valamikor a távoli jövőben fog bekövetkezni, hanem egy folyamat, mely tart Jézus feltámadásától egészen a világ végezetéig, a végső kinyilvánulásig.
Mindenható Urunk, a trónon ülő Isten Egyszülöttje, hódolattal és bizalommal olvassuk kinyilatkoztatásodat a szenvedések könnytől áztatott völgyében, ahol annyi sötétség és megpróbáltatás éri Ádám ivadékait. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy ne érjük be más vigasztalással, csak azzal, amely feltárul az isteni vigasztalások könyvében, melyben benne zsong minden valaha adott isteni kijelentés, melyben feltárul mindannak az értelme, ami Isten és ember között történt az Éden fájától a keresztfáig és az utolsó napig, s engedd, hogy a kicsiben hűségesnek bizonyulva méltónak találtassunk Isten országának örömére.

Évközi 33. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jel 3,1-6.14-22
A szárdeszi egyház angyalának írd meg: (...) Aki győz, így fog fehér ruhába öltözni, és nem törlöm ki nevét az élet könyvéből, és megvallom nevét Atyám és angyalai előtt. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak! A laodíceai egyház angyalának írd meg: Így szól az Ámen, a hűséges és igaz tanú, aki Isten teremtésének kútfeje: Ismerem cselekedeteidet, hogy sem hideg nem vagy, sem meleg; bár hideg volnál vagy meleg! De mivel langyos vagy, és sem hideg, sem meleg, kezdlek téged kivetni a számból. (...) Tanácsolom neked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált színaranyat, hogy meggazdagodj; öltözz fehér ruhába, hogy ne legyen látható meztelenséged szégyene; s kend be szemed szemkenőccsel, hogy láss. Mert akiket szeretek, azokat korholom és megfenyítem; buzdulj tehát föl, és tarts bűnbánatot. (...)
Lk 19,1-10
Ezután bement Jerikóba és áthaladt rajta. Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag, szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt. Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: „Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: „Bűnös embernél száll meg!” Zakeus azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” Jézus azt mondta neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.”

A Bárány menyegzője már elkezdődött: a keresztény lét legmélyén folyamatos, örök ünneplés van. János „az Úr napján”, vagyis vasárnap, az eucharisztia ünneplése közben esik elragadtatásba. Az ünnepi szentmise felhasítja a történelem szövetét, és megvilágítja a valóságot. A Jelenések könyve nem egyéb, mint annak feltárása, amire a szentmise titka az emberi történelemből és a világmindenség sorsából fényt derít.
Ezért Krisztus miséző Egyházán kívül nincs igazi ünnep. A Jelenések könyvének lapjain feltáruló örök ünnepléshez kell szoktatnunk magunkat, s megtanulni, hogy az ünneplés a legnagyobb keresztény feladat is egyben. Itt van az ember igazán a helyén, ilyenkor „normális”, itt látja önmagát és a világ dolgait a maguk valódi jelentősége szerint. Akárhol is van, akármilyen gondok is szorongatják, szívében a Báránnyal, Jézussal már ott ül az ő örök asztalánál. Ebből fakad a szív tisztasága, nem pedig az összeszorított fogakkal végigcsinált aszketikus gyakorlatokból. Ennek jelképe a fehér ruha, mely a győzelmet, a halálon és elmúláson aratott végső diadalt is jelenti. Az örök ünnep e menyegzős köntösének előképe az újonnan megkereszteltek fehér ruhája, akárcsak a pap miseingje, melynek latin neve is ez: alba, vagyis ’fehér’ – vajon a pap, amikor misére készülve magára ölti, tudatában van e, hogy ezzel a ruhával is a feltámadásba vetett hitét vallja meg és hirdeti?
Győzelmes Királyunk, Jézus Krisztus, óvj meg minket, kérünk, a langyosságtól, s add meg nekünk kegyelmesen, hogy a fehér ruhába öltözöttek fényes seregéhez tartozásunkat büszkén vállalva felrázzuk azokat a testvéreinket, akik be vannak írva életkönyvedbe, de távol járnak Tőled, hogy ők is visszataláljanak a forráshoz, a szentmise méltó megünnepléséhez, ahol a mi földi világunk bekapcsolódik az égi örök liturgiába.

Árpád-házi Szent Erzsébet

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Jn 3,14-18
Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életre, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, az a halálban marad. Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos. És jól tudjátok, hogy egy gyilkosnak sincs örök élete, amely megmaradna benne. Abból ismertük meg Isten szeretetét, hogy életét adta értünk, tehát nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért. Aki birtokolja a világ javait, és szűkölködni látja testvérét, de a szívét elzárja előle, hogyan marad meg abban az Isten szeretete? Fiacskáim! Ne szeressünk szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal!
Lk 6,27-38
Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. Annak, aki arcul üt téged, tartsd oda a másikat is; és attól, aki a felöltődet elveszi, ne tagadd meg a kabátodat sem. Adj mindenkinek, aki kér tőled; és ha valaki elveszi, ami a tiéd, vissza ne kérd. Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. És ha azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek tehát ellenségeiteket! Tegyetek jót és kölcsönözzetek, semmit vissza nem várva; így nagy lesz a ti jutalmatok, és a Magasságbeli fiai lesztek, mert ő kegyes a hálátlanokhoz és gonoszokhoz. Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! (...)

Szent Erzsébet földi mércével mérve rövid ideig élt itt a földön, de élete a szeretet kiteljesedésének gyönyörű története. Huszonnégy esztendő elég volt számára, hogy a legmaradandóbbat alkossa, amit csak ember alkothat: a szeretet soha el nem enyésző művét. Valójában saját maga vált tökéletes műalkotássá, mert kezdettől fogva végig hagyta magát Istentől alakítani. Élete bizonyság arra, hogy nem az szolgálja osztatlan szívvel az Urat, aki lemond minden földi szeretetről, hanem aki élete minden mozzanatát a szeretet egyetlen hatalmas kalandjának szerves részévé teszi. Az, hogy boldog szerelemben élt férjével, hogy bővelkedett földi javakban, s mégsem csupán gesztusszerűen jótékonykodott, hanem odaadó szeretettel törődött a legszerencsétlenebbekkel, élete vége felé teljes sorsközösséget vállalva velük, földi szempontból nézve érthetetlen, sőt botrányos. Persze, mert mindezt nem pótcselekvésből és nem is lelkiismereti kényszer hatására tette, hanem egyszerűen és természetesen fakadó szeretetmegnyilvánulásként, amely ugyanúgy Krisztus iránti, kora gyermekségétől megmutatkozó bensőséges ragaszkodásából fakadt, mint Lajos iránti hitvesi, baráti és testvéri szeretete.
Hogy mennyire valódi ez a szeretet, az a próbatételből derül ki: Erzsébet őszinte fájdalommal és keserves sírással gyászolta meg férjét, és – tovább szeretett. Nem süppedt bele gyászába, nem sajnálta és nem sajnáltatta magát, hanem a kölcsönös szeretet ajándékainak elfogadása után most egészen az ingyenes szeretet gyakorlásának szentelte életét. Lajos tehát életében és halálában egyaránt önmaga fölé emelte és Krisztushoz kötötte, mint ahogy minden körülmények között következetesen a Szeretetet választva ő is Krisztushoz vitte közelebb Lajost egész földi életében, sőt még azon is túl.
Urunk Jézus, a mi szívünket a sokféle szeretet megosztja, mert mindegyik más és más, olykor egymásnak is ellentmondó gonddal és aggodalommal jár. Árpád-házi Szent Erzsébet közbenjárására add meg nekünk, hogy szeretetünk a szeretet tiszta forrásából fakadjon és afelé mutasson, s az isteni irgalom erőterébe vonja mindazokat, akikkel csak találkozunk.

Évközi 33. vasárnap

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Dán 12,1-3
Abban az időben felkel azonban Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója, és olyan idő jön, amilyen a nemzetek keletkezése óta addig az időig még nem volt. Abban az időben megszabadul népedből mindenki, aki be van írva a könyvbe. Akkor azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan felébrednek: némelyek örök életre, mások pedig, hogy örök gyalázatot lássanak. Akkor a tanultak ragyogni fognak, mint az égboltozat fénye, s akik igazságra oktattak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.
Zsid 10,11-14.18
Mert minden pap naponta szolgálatban áll, és gyakran mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem törölhetik el a bűnöket; ő pedig egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökké trónol Isten jobbján, arra várva, hogy ellenségeit lábai zsámolyává tegyék. Mert egy áldozattal mindörökre tökéletesekké tette a megszentelteket. Ahol pedig ezek bocsánatot nyertek, nincs többé bűnért való áldozat.
Mk 13,24-32
Azokban a napokban, a szorongattatás után a nap elsötétedik, a hold nem sugározza fényét, a csillagok lehullanak az égről, és az erők, amelyek az egekben vannak, megrendülnek. Akkor meglátják majd az Emberfiát, amint eljön a felhőkben, nagy hatalommal és dicsőséggel. Elküldi angyalait, és egybegyűjti választottait az ég négy tája felől, a föld végétől az ég határáig. Vegyetek példát a fügefáról: amikor már zsenge az ága és a levelei kihajtottak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor azt látjátok, hogy mindezek megtörténnek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtóban. Bizony, mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindezek meg nem történnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak. Azt a napot és az órát azonban senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya.

Első pillantásra mintha ellentmondásos lenne Jézus jövendölése: megjelöli dicsőséges eljövetelének idejét, méghozzá a közeli jövőben (így várta Szent Pál és az első keresztények mind), ugyanakkor azt is kijelenti, hogy „azt a napot és az órát azonban senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya”. Valójában nincs itt ellentmondás, arról van szó csupán, hogy Jézus két különböző eseménysorról beszél: egyrészt Jézus test szerinti feltámadásáról, húsvéti megjelenéseiről és dicsőséges mennybemeneteléről, amelyeket a tanítványok mind megértek és saját szemükkel láthattak; másrészt a végső eljövetelről, amely a végidőkben fog megtörténni, amikor a földi történelem véget ér, s ez a föld és ez az ég mindenestül átalakul.
A két eljövetel között szoros összefüggés van, az első mintegy elővételezése a másodiknak. Jézus kereszthalálában és testi feltámadásában ugyanis kicsiben máris megvalósult a világ végi átalakulás: a régi, a bűn miatt pusztulásra ítélt világ összeomlott, s az emberiség osztályrésze lett az új minőségű, romolhatatlan, mennyei élet. Pünkösd már ennek az új világnak a betörése a látszólag változatlan mindennapokba. Minden egyes emberben, amikor megkeresztelik az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, megkezdődik a holtak feltámadása. A kereszténynek ezért úgy kell élnie, hogy tudatosítja: e bűnös világ felett Jézus Krisztus kereszthalálával végérvényesen kimondatott az ítélet. Ez azonban nem azt jelenti, hogy számára megszűnik vagy ízét veszti mindaz, ami a földön van. Ellenkezőleg: pontosan ez az „életforma” teszi alkalmassá arra, hogy jelen legyen ebben a világban, és közre tudjon működni átalakításában az ingyenes szeretet és a fáradhatatlan – mert Istenbe vetett csalatkozhatatlan reményen alapuló – szolgálat által. Így válik a világ vége, vagyis a teremtés művének dicsőséges beteljesedése mindennapi feladattá, jelenvaló tapasztalattá és ünneplésre méltó eseménnyé az életünkben.
Urunk Jézus, segíts, hogy szüntelenül kiszolgáltassuk életünket örök érvényű, isteni ítéletednek. Tedd, kérünk, hogy szívünk ne legyen ebben a világban, s a világ se legyen a mi szívünkben, hanem úgy éljünk, hogy a Te életed nyilvánuljon meg testünkben, hogy eltemetkezzünk Veled a halálban a bűn számára, s feltámadjunk Veled az új, örök életre, szentté tevő, átistenítő kegyelmed által.

Évközi 32. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

3Jn 5-8
Kedvesem! Hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekért, méghozzá idegenekért teszel. Ők tanúságot tettek szeretetedről az egyház színe előtt, és jól teszed, ha az úton gondoskodsz róluk, amint ez méltó Istenhez. Hiszen az ő nevéért keltek útra, és semmit sem fogadnak el a pogányoktól. Nekünk kell tehát az ilyeneket támogatnunk, hogy segítőtársai legyünk az igazságnak.
Lk 18,1-8
Arról is mondott nekik egy példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni. Így szólt: „Az egyik városban volt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Volt abban a városban egy özvegyasszony is, aki elment hozzá és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben!” Az egy ideig nem volt rá hajlandó. Azután mégis így szólt magában: „Bár Istentől nem félek, és embertől nem tartok, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül is idejöjjön és arcul üssön.” Azután így szólt az Úr: „Hallottátok, mit mond az igazságtalan bíró? Hát Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Vajon megvárakoztatja őket? Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”

Azt a rövidke levelet, melynek részletét a mai Szentleckében olvassuk, egy bizonyos Gájusz nevű kereszténynek írta Szent János apostol. Ez is magánlevél, akárcsak a minap olvasott Filemon-levél, mégis, az Anyaszentegyház sugalmazott iratnak tekinti, ami egyben azt is jelenti, hogy minden korban érvényes, minden kereszténynek szóló kinyilatkoztatást hordoz. A levélben említett testvérek az ősegyház vándorapostolai voltak, akiket tudásuk és megbízhatóságuk miatt az egyes egyházak alkalmasnak találtak arra, hogy ne csak befogadják Krisztus evangéliumát, hanem erejükhöz mérten terjesszék is. Néhány évtized alatt bejárták a Római Birodalom egész területét, s amerre csak megfordultak, hirdették Isten országának örömhírét. Nem valami hasonló módon kellene ma újraevangelizálni Európát? Ma is keresni kellene olyan megbízható, kereszténységüket komolyan élő embereket, akik hitelesen tudnak tanúságot tenni hitükről, s kortársaikkal megismertetik az evangélium ma is élő és friss üzenetét. Nem önjelölt apostolokra van szükség, hanem az Egyház által alkalmasnak nyilvánított küldöttekről, akik oda is elviszik Krisztus örömhírét, ahová a templomi igehirdetés már nem hallatszik el.
Gájusz és társai gondoskodtak azokról, akik az Úr nevéért keltek útra, ma viszont sokan azért nem mernek vállalkozni állandó diakonátusra, lelkipásztori asszisztensi szolgálatra, mert nem tudnák miből családjukat eltartani. Vigyázzunk akkor, amikor a szeretet ingyenességét emlegetjük, mert az étkezés, a ruházkodás és az utazás nem ingyen van, az evangélium terjesztésének ezeket az anyagi feltételeiről bizony valakinek gondoskodnia kell, s ez nem az apostolok, igehirdetők, egyházi szolgálatot vállalók dolga, hanem a keresztény hívek közös felelőssége.
Urunk Jézus, mindannyian felelősséggel tartozunk azért, hogy mi lesz a válasz a mai Evangélium végén feltett kérdésedre: „De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy részt vállaljunk az evangélium terjesztésének munkájából, és az igazság megbízható segítőtársai lehessünk.

Évközi 32. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Jn 4-9
Igen örültem, hogy gyermekeid között olyanokat találtam, akik igazságban járnak, amint parancsot kaptunk az Atyá­tól. Most pedig kérlek téged, úrnőm, nem mintha új parancsot írnék neked, hanem azt, ami megvolt nálunk kezdettől fogva, hogy szeressük egymást. A szeretet az, ha az ő parancsai szerint járunk. Mert az a parancs, hogy amit kezdettől fogva hallottátok, aszerint járjatok. Sok csaló ment ugyanis szerteszét a világba. Ezek nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben eljött. Aki ilyen, az csaló és antikrisztus. Vigyázzatok magatokra! El ne veszítsétek, amit fáradozásotokkal elértetek, hogy teljes jutalmat kapjatok! Ha valaki túllép ezen, és nem marad meg Krisztus tanításában, akkor Isten sem az övé. Ha azonban valaki megmarad a tanításban, akkor az Atya is és a Fiú is az övé.
Lk 17,26-37
Ahogy Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak s férjhez mentek addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába. Azután jött a vízözön, és mindenkit elpusztított. És ugyanúgy, ahogy Lót napjaiban történt: Ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek. Azon a napon pedig, amikor Lót kiment Szodomából, tűz és kénkő esett az égből és elpusztított mindenkit. Így lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik. Aki azon a napon a háztetőn lesz és a holmija a házban, ne jöjjön le érte, hogy elvigye; és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza. Emlékezzetek Lót feleségére. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt. Mondom nektek: Azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Két asszony őröl együtt: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Erre megkérdezték tőle: „Hol lesz ez, Uram?” Ő azt felelte nekik: „Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is.”

A mai Szentleckét olvasva igazolva látjuk a keresztény hagyományt, mely szerint az agg János apostol, a szeretett tanítvány, mikor már nagyon öreg és gyenge volt, s nem tudott hosszan prédikálni, mindig csak azt ismételgette, amit az utolsó vacsorán hallott Urától, amikor fejét szent keblére hajtotta: „Fiacskáim! Szeressétek egymást!” Igen, ebben a Jézus Krisztus óta kimeríthetetlenül új parancsban foglalható össze az evangéliumi törvény, melynek mércéje azonban nem a mi ilyen-olyan szeretetünk, hanem Istennek irántunk megmutatkozó végtelen és feltétel nélküli szeretete.
Alighanem ha mi is János apostolok volnánk, akkor is szükségünk volna az ő hosszú földi életére, hogy erről a szeretetről hitelesen beszélhessünk. Az Egyház nagy szentjei is inkább élték, mint beszéltek róla. S hol vagyunk mi még attól, amit Szent Ágoston, annyi hiábavaló keresés és annyi kegyelmi tapasztalat után ilyen egyszerűen mert megfogalmazni: „Szeress, és tégy, amit akarsz!” Gyanús, ha valaki máris a keresztény élet kezdetén ilyen és hasonló jelszóval indul útnak. Azt mutatja, hogy szíve még vajmi keveset fogadott be abból a szeretetből, mely keresztény életünk éltető oxigénje, ellenben túl sok benne az önelégültség. Naivul azt hiszi, egy hanyag mozdulattal zárójelbe teheti az apostoli hitletéteményből kétezer éve folyamatosan fejlődő, újabb és újabb hitigazságokban kikristályosodó teológiai tanítást, függetlenítheti magát az Egyház által megkövetelt erkölcstől, s megtakaríthatja magának a szeretet tisztulásával járó temérdek szenvedést. Az ilyeneknek különös éllel szól Szent János üzenete: „Ha valaki nem marad meg Krisztus tanításában, akkor Isten sem az övé.”
Urunk Jézus, segíts, kérünk, hogy megmaradjunk a Tőled kapott tanításban, hűségesen megtartsuk a parancsokat, és a Te kegyelmedre bízzuk, hogy földi pályafutásunk végére megadd nekünk azt az egyszerűséget és áttetsző tisztaságot, amely azok osztályrésze, akik megtanultak a Te szereteteddel, a Szentlélekkel szeretni.

Évközi 32. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Filem 7-20
Nagy örömöm telik és vigasztalódom szeretetedben, hogy felüdült a szentek szíve általad, testvér! Ezért, bár Krisztusba vetett nagy bizalmamnál fogva meg is parancsolhatnám neked azt, ami helyes, a szeretetnél fogva azonban inkább kérlek én, amint vagyok, az öreg Pál, aki most fogoly is Krisztus Jézusért. Fiamért, Onezimoszért könyörgök, akit bilincseimben nemzettem, aki egykor haszontalan volt számodra, most azonban számodra is, számomra is hasznos. Visszaküldtem hozzád, mint a saját szívemet. Szerettem volna magamnál tartani, hogy az evangéliumért szenvedett bilincseimben helyetted szolgáljon nekem, de elhatározásod nélkül semmit sem akartam tenni, hogy jótéteményed ne kényszerből, hanem önként szülessék. Talán éppen azért távozott el tőled egy időre, hogy visszakapd őt mindörökre, már nem mint rabszolgát, hanem rabszolgánál sokkal többet: mint szeretett testvért. Nekem nagyon is az ő, de mennyivel inkább neked: test szerint is, s az Úr szerint is. (...)
Lk 17,20-25
Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, ezt válaszolta nekik: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem fogják azt mondani: „Íme itt van,” vagy „Amott”. Mert az Isten országa köztetek van.” A tanítványoknak pedig ezt mondta: „Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, és nem fogjátok látni. Ha azt mondják majd nektek: „Íme, itt van”, „íme, ott van”; ne menjetek el és ne fussatok oda. Mert mint ahogy a cikázó villám az ég egyik végétől a másikig látszik, olyan lesz az Emberfia is az ő napján. De előbb még sokat kell szenvednie, és el kell, hogy vesse ez a nemzedék.

Arra, hogy Isten országa közöttünk lakik, az egyik első bizonyítékot nem más adta, mint éppen Filemon, a mai Szentleckében olvasott levélrészlet címzettje. Pál apostol arra kéri, úgy fogadja vissza szökött rabszolgáját, mint szeretett testvérét. Semmi kétség, Filemon teljesítette is a szívhez szóló kérést, hiszen aligha maradhatott volna fenn ez a levél, különösen a szent iratok között, ha nem talált volna utat címzettje szívéhez, aki – miután lelkébe véste a benne foglaltakat – bizonyára maga bocsátotta az Egyház rendelkezésére az írást, mint az Apostol aggódó atyai szeretetének ékes tanújelét.
Külsőleg nem történt semmi: Filemon úr maradt, Onezimusz pedig rabszolga, ám közöttük szelíd erővel felragyogott az Isten országa, hogy minden feltűnéstől mentesen elkezdje átalakítani a környező világot. Isten országa nem szembetűnő módon, hanem rejtetten, de egészen biztosan megjelenik ott, ahol két ember vagy egy közösség tagjai új módon, Jézus Krisztusban szeretik egymást. Ahol egyenként és együtt is átadják neki életüket, hogy az ő uralma teljesedjék ki bennük és általuk, míg el nem jön a végső eljövetel napja, amikor minden ember előtt nyilvánvaló lesz Isten uralma, s amikor majd azok, akik megtagadták és kigúnyolták, imádás helyett káromlással illették, mind megszégyenülve hódolnak előtte.
Add kegyelmedet, Urunk Jézus, hogy szeressük Isten országának csendes megjelenéseit, s ne csak kívülállóként szemléljük, hanem részt is vegyünk bennük! Segíts, hogy rendkívüli jelenések utáni sóvárgás helyett arra törekedjünk, hogy a Szentlélek erejében saját életünket formáljuk Isten-jelenéssé mások számára az irgalmas szeretetben, fáradhatatlanul felkínálva testvéreinknek a Te életadó bocsánatodat.

Évközi 32. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Tit 3,1-7
Figyelmeztesd őket, hogy a fejedelmeknek és a hatóságoknak vessék alá magukat, hogy engedelmeskedjenek, legyenek minden jótettre készek, senkit se szidalmazzanak, ne veszekedjenek. Legyenek szerények, tanúsítsanak minden ember iránt mindig szelídséget. Hiszen valamikor mi magunk is oktalanok, hűtlenek és tévelygők voltunk, sokféle vágynak és gyönyörnek szolgáltunk, gonoszságban és irigységben tengődtünk, gyűlöletesek és gyűlölködők voltunk. Mikor azonban Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete megjelent, megmentett minket, nem a mi igaz cselekedeteinkért, amelyeket véghezvittünk, hanem az ő irgalmassága által, a Szentlélek újjáteremtő és megújító fürdője által, akit bőségesen kiárasztott ránk Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy kegyelme révén megigazulva, reménybeli örököseivé legyünk az örök életnek.
Lk 17,11-19
Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Amikor meglátta őket, azt mondta: „Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!”. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: „Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” Aztán így szólt hozzá: „Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.”

A keresztény vallás valóban úgy jelent meg egy gyilkos indulatoktól és gátlástalan hatalmi törekvésektől forrongó világban, mint a békesség és a szeretet vallása. A pogány vallások nem tanították a kívülállók, különösen az ellenség iránti jóindulatot, Krisztus hívei azonban azzal a meglepő üzenettel léptek a nyilvánosság elé, hogy Isten a szeretet, és ezért minden ember szeretetre méltó. Sajnos, ma sem kevésbé gyűlölködő a világ, mint a kereszténység hajnalán, mutatva, milyen keveset is fogott fel és tett magáévá a krisztusi üzenetből. S ebben, mi keresztények is bűnrészesek vagyunk, mert mi is újra meg újra engedünk a hatalom és az erőszak csábításának.
Ahhoz, hogy ki tudjunk szakadni a gyűlölködés ördögi köréből, mindenekelőtt az Apostollal együtt be kell látnunk és el kell ismernünk, hogy egykor mi magunk is oktalanok, hitetlenek és tévelygők voltunk, gonoszságban és irigykedésben éltünk, gyűlöletesek és gyűlölködők voltunk. Ezután valljuk meg, hogy egyedül üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete mentett meg minket, nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem csupán irgalmasságból. Ez azt is jelenti, hogy semmi más nem képes változtatni a bűn struktúrái szerint szerveződő világon, mint a feltartóztathatatlan szeretet, amelynek a gyűlölet nem szab határt, sem visszájára fordítani nem képes. Mi ennek a szeretetnek a képességét birtokoljuk azáltal, hogy az ő isteni természetéből részesedtünk a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében.
Urunk, Jézus Krisztus, megvalljuk, hogy mi magunk is felelősek vagyunk a világban tapasztalható gyűlölködés miatt, mert mindeddig oly kevéssé váltottuk életre tanításodat. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy legyen bátorságunk visszautasítani az erőszakot és a gyűlöletet, s a ránk bőséggel árasztott Szentlélek vezetésére hagyatkozva azt a szeretetet adjuk tovább embertársainknak, mely bennünk is működik, és melynek ereje minden gonoszságnál és gyűlöletnél hatalmasabb.

Évközi 32. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Tit 2,1-8.11-14
Te azonban azt hirdesd, ami a józan tanításnak megfelel. Az időseknek azt, hogy legyenek józanok, tisztességesek, megfontoltak a hitben, a szeretetben és a türelemben. Az idős asszonyok hasonlóképpen szent magaviseletűek legyenek, nem rágalmazók, nem a sok bor rabjai, hanem tanítsanak a jóra, oktassák a fiatal asszonyokat arra, hogy férjüket szeressék, gyermekeiket kedveljék. Legyenek ezenkívül megfontoltak, tiszták, háziasak, jóságosak, férjük iránt engedelmesek, hogy ne káromolják miattuk Isten igéjét. Az ifjakat ugyanígy buzdítsd, hogy józanok legyenek. Mindenekelőtt te magad légy példakép a jótettekben; a tanításban feddhetetlen és komoly. A szavad legyen józan, megcáfolhatatlan, hogy az ellenfél megszégyenüljön, mivel semmi rosszat sem tud mondani rólunk. Megjelent ugyanis Üdvözítő Istenünk kegyelme minden embernek, és arra oktat minket, hogy tagadjuk meg az istentelenséget és a világi vágyakat. Éljünk józanul, igazként, istenfélemmel ezen a világon, és várjuk a boldog reménységet, a nagy Isten és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének eljövetelét. Ő önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket jótettekre törekvő, tulajdon népévé.
Lk 17,7-10
Ki mondja közületek szolgájának, mikor az szántás vagy legeltetés után hazatér a mezőről: „Gyere gyorsan, ülj az asztalhoz”? Nem azt mondja-e neki inkább: „Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután ehetsz és ihatsz majd magad is”? Csak nem köszöni meg a szolgának, hogy megtette mindazt, amit parancsolt? Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: „Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!”

A hit hirdetőjének – és egy kicsit minden keresztény az – elsősorban Isten Jézus Krisztus által végbevitt hatalmas művét kell szemlélnie és hirdetnie: a megtestesülést, Jézus földi életét és tanítását, valamint megváltó halálát és feltámadását, majd ezután és csakis ebből következően új erkölcsöt és életstílust, mint az Istennek irántunk Jézus Krisztusban megmutatkozó megváltó irgalmára adott választ. A keresztény embernek nem azért kell erkölcsösnek lennie, mert úgy illik, hanem mert a krisztusi tanítás krisztusi életvitelt kíván.
Erre figyelmeztet a mai Szentleckében az Apostol, aki a leghétköznapibb gyakorlati utasításokat is a krisztusi örömhírből vezeti le. Öregnek és fiatalnak, férfinak és nőnek egyaránt megvan az életkorához és hivatásához méltó életformája, amelynek egyik legfontosabb eleme a fegyelmezettség. Kell, hogy az ember tisztában legyen az állapotával, a természetével járó kísértésekkel, legyen az az ételben-italban való mértéktelenség vagy a sok felesleges és ártó beszéd, s igyekezzék ezeknek ellenállni. Az idősebbeknek nagyobb a felelősségük, hiszen a fiatalok joggal várják el tőlük, hogy példát mutassanak a tisztességes, józan és mértékletes életre.
Urunk, Jézus Krisztus, az idők folyamán változnak az emberi szokások és az illemszabályok, értékek tűnnek fel és mennek feledésbe, tabuk keletkeznek és dőlnek le, ám az evangéliumi törvény nem változik, mert alapja nem más, mint az Istennek Általad adott, teljes és örök érvényű kinyilatkoztatása. Mivel pedig az Atya Benned nemcsak tanítást adott, hanem elküldött, hogy emberré lévén közöttünk élj, a mi válaszunk sem lehet csupán a tanítás elfogadása és továbbadása, hanem szükséges a tettekre váltása is. Kérünk, segíts kegyelmeddel, hogy legyen erőnk nap mint nap megtagadni az istentelenséget és a világi vágyakat, s Szentlelkeddel betöltve józanul, igazként, istenfélelemmel éljünk, várva dicsőséges eljöveteledet.

Évközi 32. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Tit 1,1-9
Pál, Isten szolgája, és Jézus Krisztus meghívott apostola, hogy Isten választottjait hitre és az igazi istentisztelet ismeretére vezesse, az örök élet reményében, amelyet örök idők előtt megígért Isten, aki nem hazudik, s aki a meghatározott időben ki is nyilvánította szavát az igehirdetés által, amelyet Üdvözítő Istenünk rendelete rám bízott: Títusznak, a közös hit révén szeretett fiának. Kegyelem és békesség az Atyaistentől és Krisztus Jézustól, a mi Üdvözítőnktől! Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy ami hátramaradt, elvégezd, és városról-városra presbitereket rendelj, amint meghagytam neked: feddhetetlent, egyszer nősültet, akinek a fiai hívők, nem kicsapongók vagy engedetlenek. A püspöknek ugyanis, mint Isten intézőjének, feddhetetlennek kell lennie, nem kevélynek, nem haragosnak, nem iszákosnak, nem verekedőnek, nem rút haszonlesőnek, inkább vendégszeretőnek, jóakaratúnak, józannak, igaznak, szentnek, önmegtartóztatónak, aki helytáll a hiteles tanítás megmegbízható végzésében, hogy az egészséges tanítás alapján képes legyen inteni is, és azokat, akik ellentmondanak, megcáfolni.
Lk 17,1-6
Azután így szólt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, figyelmeztesd; és ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, és napjában hétszer tér vissza hozzád, és azt mondja: »Bánom!« – bocsáss meg neki.” Az apostolok ekkor azt mondták az Úrnak: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr ezt felelte: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint egy mustármag, és ennek az eperfának azt mondjátok: „Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben!”, engedelmeskedni fog nektek.

Mi is az az „igazi istentisztelet ismerete”, melyre a Jézus Krisztus által adott isteni kinyilatkoztatás vezet? Nem más, mint hogy annyira komolyan vesszük Isten irántunk való szeretetét, amely megnyilatkozott Jézus Krisztusban, hogy szép lassan kezdünk az ő képére alakulni. A lelki életben minden újrakezdés azzal indul, hogy az igazság egyre alaposabb megismerése nyomán az emberben elmélyül az istenfélelem, s ez életének megváltoztatására sarkallja. Akin semmit nem alakít az evangéliumi igazság hallgatása, abban nincs istenfélelem, márpedig az istenfélelem a bölcsesség és az életszentség kezdete.
Azon tudjuk lemérni, hogy mennyire fogadtuk be az evangéliumot és a benne feltáruló Igazságot, Krisztust, hogy a szentmise olvasmányainak hallgatása önigazolásra késztetnek e, vagy pedig istenfélelemre s belőle fakadó természetfeletti reménységre vezetnek. Akiből ez a reménység hiányzik, az csak saját magába, vagy a külvilágba, a személytelen sorsba, a körülmények szerencsés alakulásába vetheti bizalmát, ezekben azonban hamarosan csalódnia kell. Az igazi és végső reménység viszont nem csal meg, mert alapja Isten igazmondása és önmagához való abszolút hűsége, amely végtelenül meghalad mindenfajta evilági bizonyosságot.
Urunk Jézus, ne engedd, hogy félvállról vegyük szent kinyilatkoztatásodat, melyet az emberi igehirdetésre bíztál, hogy általa az igazi istentisztelet ismeretére jussunk. Újítsd meg bennünk az istenfélelem ajándékát, hogy se kétségbe ne essünk, se vissza ne éljünk irgalmas szereteteddel, hanem parancsaidat komolyan véve megerősödjünk az örök élet reményében, melynek foglalóját, a Szentlelket a keresztség szentségében már elnyertük.

Évközi 32. vasárnap

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Kir 17,10-16
Felkelt és elment Száreftába. Amikor a város kapujához ért, meglátott egy özvegyasszonyt, aki fát szedegetett. Megszólította, s azt mondta neki: „Adj nekem egy kis vizet valami edényben, hadd igyam.” Amikor aztán az elment, hogy hozzon, ő így kiáltott utána: „Hozz nekem, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.” Az ezt felelte: „Az Úrnak, a te Istenednek életére mondom, hogy nincs semmiféle kenyerem, csak egy maroknyi lisztem a vékában s egy kis olajam a korsóban: éppen egy pár darabka fát szedek, hogy elkészítsem azt magamnak s fiamnak, hogy megegyük, s azután meghaljunk.” Azt mondta neki Illés: „Ne félj, csak eredj, s tégy, ahogy mondtad. Először azonban nekem készíts abból a lisztecskéből egy kis hamuban sült lepényt, s hozd ki azt nekem. Magadnak és fiadnak azután csinálj. Ezt üzeni ugyanis az Úr, Izrael Istene: »Nem ürül ki lisztes vékád, s nem apad el olajos korsód mindaddig, amíg esőt nem ad az Úr a föld színére.«” Erre az elment, s Illés szava szerint cselekedett, és evett ő s az asszony s egész házanépe, s attól a naptól kezdve nem ürült ki a lisztes véka, s nem apadt el az olajos korsó – az Úr szava szerint, amelyet Illés által szólt.
Zsid 9,24-28
Mert Krisztus nem kézzel alkotott szentélybe lépett be, amely a valóságnak csak jelképe, hanem magába az égbe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk; nem is azért, hogy gyakran föláldozza önmagát, mint ahogy a főpap évről-évre bemegy a szentélybe idegen vérrel; különben gyakran kellett volna szenvednie a világ kezdete óta; így pedig egyszer jelent meg az idők teljességében, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És ahogyan el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána következik az ítélet, úgy Krisztus is egyszer lett áldozattá, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor pedig bűn nélkül fog megjelenni az őt várók üdvösségére.
Mk 12,38-44
Ő pedig tanítás közben ezt mondta nekik: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösökben járni, és a piacon a köszöntéseket fogadni! Az első helyeken ülnek a zsinagógákban, vendégségben pedig a főhelyeken. Felélik az özvegyek házait, és színleg nagyokat imádkoznak. Ezeket súlyosabban ítélik majd meg!”Jézus ezután leült a templomkincstárral szemben, és figyelte, hogyan dob a tömeg pénzt a kincstárba: sok gazdag sokat dobott be. Aztán jött egy szegény özvegy, és bedobott két garast, ami egy negyedpénz. Akkor odahívta tanítványait, és azt mondta nekik: „Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindazoknál, akik pénzt dobtak a kincstárba. Mert azok mind abból adtak, amiben bővelkedtek, ez pedig az ő szegénységéből bedobta mindenét, amije volt, egész megélhetését.”

Híres prófétának lenni fönséges hivatás, s a rábízott nagyszabású és látványos feladat az emberek szemében akár óriássá is teheti a kiválasztottat. Isten szemében azonban nem ez számít. Mi azt hisszük, azért, mert éppen őáltala dicsőítette meg nevét az Isten, máris szent az illető, holott nem kedvesebb az Úr előtt, mint akárki más. Még az sem bizonyos, hogy üdvözül, hiszen az Úr Jézus szava szerint azok mehetnek be a mennyek országába, akik kicsinyek, mint a gyermekek. Isten szentje nem a világot elkápráztató csodákról ismerszik meg, hanem arról, hogy kicsiny tud lenni, és ráhagyatkozik Urára, aki gondját viseli. Illésnek is meg kellett tapasztalnia saját gyöngeségét és kiszolgáltatottságát, hogy fejébe ne szálljon a dicsőség, s az Isten általa megnyilvánuló erejét magának ne tulajdonítsa. Ebben a túlontúl is emberi helyzetben, amikor vizet koldul egy idegen özvegyasszonytól, mutatkozik meg igazán hasonlósága mihozzánk, mindennapi emberekhez, de az Emberfiához is, aki élete utolsó óráján, a kereszten függve így kiáltott fel: „Szomjazom!”
Naggyá válni Isten szemében csak az ilyen pózolástól mentes, őszinte megalázkodás által lehet. Jaj azoknak az egész életükben sikeres, mindenkitől ajnározott és körülrajongott embereknek, akik természetesnek tartják, hogy nekik mindenből a legjobb jár, akik nem tanultak meg sem kérni, sem megköszönni, hanem csak parancsolni és elvenni! És boldogok az olyan egyszerű lelkek, mint az Olvasmányban és az Evangéliumban szereplő két özvegyasszony, akit senki sem tart nagyra, akit senki sem csodál meg, és akinek véleményére senki sem kíváncsi. Isten tekintete megnyugszik az ilyen kicsinyeken, akik a legtermészetesebben, magától értetődő módon teszik a jót, akik nem méricskélik magukat senkihez, és odaadják mindenüket, amijük csak van.
Urunk Jézus, akit nem lehet nagylelkűségben felülmúlni, adj nekünk bátorságot, hogy merjük követni a belső sugallatot, s méricskélés nélkül, engedve a jóleső szédülésnek, bátran odaadjuk mindenünket Érted. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy merjünk csak Neked tetszeni, szabadnak maradva hírnévtől, evilági dicsőségtől, s tégy minket állhatatossá a jóban, úgy, hogy már észre se vegyük, hogy jót teszünk, mert annyira természetessé vált számunkra.

Évközi 31. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Fil 4,10-19
Igazán megörültem az Úrban, hogy végre-valahára megint annyira erőre kaptatok, hogy rólam gondoskodhattok. Korábban is gondoskodtatok volna, de nem volt rá módotok. Nem az ínség mondatja ezt velem, hiszen megtanultam, hogy beérjem azzal, amim van. Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is; mindenütt mindent megszoktam: tudok jóllakni is, éhezni is, bővelkedni és nélkülözni is. Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad. Mégis jól tettétek, hogy társaim lettetek nyomorúságomban. Ti is tudjátok, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor Makedóniából útnak indultam, egy egyház sem lépett velem az adás és viszonzás kapcsolatára, egyedül csak ti. Már Tesszalonikibe is küldtetek néha-néha valamit a szükségleteimre. Nem mintha adományra vágynék, hanem mert annak gyümölcsét áhítom, amelyet bőségesen írnak majd a javatokra. Átvettem mindent, és bővelkedem; el vagyok látva, amióta megkaptam Epafroditosztól, amit küldtetek, mint kellemes illatot, kedves és Istennek tetsző áldozatot. Az én Istenem kielégíti majd minden szükségteket gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban.
Lk 16,9-15
Azt mondom hát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor az elmúlik, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki kicsiben hű, a nagyban is hű; és aki a kicsiben hazug, az a nagyban is hazug. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha a máséban nem voltatok hűek, akkor ki adja oda nektek azt, ami a tiétek? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták őt. Ekkor azt mondta nekik: „Ti ugyan igaznak tartjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket, mert ami az emberek előtt magasztos, az az Isten előtt utálatos.

A mai napon befejezzük a filippi levél olvasását. Milyen érdekes: ezt a levelet a börtönben írta Szent Pál, s mégis egyetlen fennmaradt írásában sem szerepel annyiszor az öröm, mint éppen ebben a levélben. Akinek szíve már a mennyek országában dobog, az lélekben ki tudja vonni magát a külső körülmények hatása alól. Pál testileg börtönben van, de lelkileg az Úrban! S mi mindennek örül a bilincsek között? Örül, hogy alkalma nyílik szenvedni az Úrért és viszontszeretetét kinyilvánítani iránta. Örvendezik továbbá a filippi hívek buzgósága miatt, akik ajándékot küldtek neki. Egy nagy szívű nevelő atyai öröme ez amiatt, hogy lelki gyermekei ekkorát fejlődtek, s már szeretni is tudnak, nem csak szeretve lenni. Szent Pál úgy tekinti ezt a filippiektől Epafroditusz által küldött adományt, mintha szakrális dolog lenne, egyfajta Istennek bemutatott áldozat.
Mindenki annak tud csak igazán örülni, ami a szívének fontos. A testies ember a gyönyörök élvezetének, a hiú mások rajongásának, a kapzsi a vagyoni gyarapodásnak. Minket, botladozó keresztényeket is jó kedvre derít egy-egy kellemes esemény, siker és elismerés, s lehangol, ha valami kellemetlenségben van részünk. Aki azonban az Úrban él, annak kedélyállapota nem olyan, mint a barométer, mely híven mutatja a külső időváltozást. Ő is érzékeli a pozitív és negatív impulzusokat, de mindennek csak annyiban tulajdonít jelentőséget, amennyiben köze van az Isten országához.
Urunk Jézus, ajándékozz meg bennünket azzal az örömmel, mely túlmutat ezen a világon, mely nem csupán szent közömbösség, hanem olyan képesség, mely a rossz dolgoknak is értelmet tud adni, s a kellemetlenségeket is az üdvösség, a szeretet szolgálatába tudja állítani. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy Szent Pál példájára mi is az Eucharisztia erőterében éljünk, minden tettünket áthassa a szentmiseáldozat lelkülete, s így készek legyünk testvéreinkért magunk is áldozattá válni.

A lateráni bazilika felszentelése

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Ez 47,1-2.8-9.12
Ezután visszavitt engem a ház kapujához, és íme, víz fakadt a ház küszöbe alatt a keleti oldalon; a ház homlokzata ugyanis kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le, az oltártól dél felé. Aztán kivitt az északi kapun, és körülvezetett a külső kapun kívül levő úton a kelet felé néző útra; és íme, víz tört elő a jobb oldalon. Azt mondta nekem: „Ez a víz a keleti homokdombok felé indul, majd lefolyik a sivatag síkságára és a tengerbe ömlik; amikor beleömlik, annak a vize egészséges lesz. Amerre ez a folyó ér, minden élő és mozgó lény élni fog. Ahová eljut a víz, igen sok lesz a hal; ahová elér a folyó, egészséges lesz és élni fog minden lény. A folyó mentén pedig, annak mindkét partján mindenféle gyümölcsfa nő; lombjuk le nem hull, s a gyümölcsük el nem fogy. Havonta friss gyümölcsöt teremnek, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül szolgál, a lombjuk pedig orvosságul.
1Kor 3,9-11b.16-17
Mert Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Isten nekem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem; más pedig arra épít. De mindenki ügyeljen, hogyan épít rá. Mert a lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, más alapot senki sem rakhat. Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? Azt pedig, aki Isten templomát lerombolja, lerombolja az Isten. Mert Isten temploma szent, s ti vagytok az.
Jn 2,13-22
(...) A zsidók azonban megszólították, és azt kérdezték tőle: „Milyen jelet mutatsz nekünk, hogy ezeket cselekszed?” Jézus azt felelte nekik: „Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem azt!” A zsidók erre így szóltak: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépítenéd?” De ő a saját testének templomáról mondta ezt. (...)

Amikor egy templom felszentelésének évfordulóját üljük, ünneplésünk nem a holt köveknek szól, hanem az eleven Isten-ember kapcsolatnak, amelyet a szent helyen szinte tapintani lehet. Ünneplésünk kegyelmi ajándék is egyben, mely egyre jobban elmélyíti bennünk az Egyház anyai misztériumát. A templom kiemelt helyén álló keresztkútból mint anyaölből születik meg a keresztény nép, s valahányszor egy csecsemőnek vagy egy felnőtt hittanulónak kiszolgáltatják itt a keresztség szentségét, közösségünk összetartozása is erősödik, hiszen mindannyian ugyanannak „az isteni kútnak makulátlan tiszta méhéből támadt mennyei nemzedék és új teremtmény” vagyunk.
Az Egyház mint jó édesanya táplálja is gyermekeit, méghozzá az Ígéret földjének mennyei javaival, melyeket a szent liturgiában bőséggel nyújt nekünk. Nagyon fontos, hogy idejekorán erre a táplálékra szoktassuk a gyermekeket, kifejlesztve bennük az egészséges ízlést, nem pedig a kezdet kezdetén giccsekkel és utánzatokkal elrontva érzéküket a mennyei valóságok iránt. Az első szavakra és mozdulatokra is megtanít liturgiája által az Anyaszentegyház, azt az egyetemes anyanyelvet sajátíttatva el velünk, amely egyszerre alázatos és fönséges, egyszerű és művészi, visszafogott és az egekig szárnyaló. Aki a Szentírás és a szent liturgia nyelvén tanul imádkozni, annak nem csupán szókincse lesz gazdag és kifejező, hanem imádságának horizontja is egyre jobban kitágul annak méreteire, aki sugallta azokat. S valahányszor elmegyünk a templomba és részt veszünk a liturgián, újból és újból eléri létezésünk gyökereit az a hömpölygő folyam, melyről Ezekiel próféta látomása szól, hogy bőségesen megteremjük az örök élet gyümölcseit.
Urunk, Jézus Krisztus, amikor ma a Város és a Földkerekség minden templomának anyját és fejét ünnepeljük, szívből hálát adunk Neked azért az örökre megmaradó életért, melyet Jegyesed, az Egyház által adtál nekünk a szent keresztségben, és alázattal kérünk, hogy igéd hallgatása és szentségeid vétele ezt az életet szüntelenül táplálja és gyarapítsa bennünk.

Oldalak