Ter 1,1-19
Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett. És Isten szólt: ,,Legyen világosság!” És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó. Elválasztotta a világosságot a sötétségtől, és elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Akkor este és reggel lett: egy nap. Azután újra szólt Isten: ,,Legyen boltozat a vizek között, s válassza el a vizeket a vizektől!” (…) Úgy is lett. Isten elnevezte a boltozatot égnek. Akkor este és reggel lett: a második nap. Azt mondta ezután Isten: ,,Gyűljenek egy helyre a vizek, amelyek az ég alatt vannak, és tűnjék elő a száraz!” Úgy is lett. Isten elnevezte a szárazat földnek, az egybegyűlt vizeket pedig elnevezte tengernek. És látta Isten, hogy jó. (…) És lett este és reggel: a harmadik nap. Azt mondta ezután Isten: ,,Legyenek világítók az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, jelezzék az időket, a napokat és az esztendőket, ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsanak a földre!” Úgy is lett. (…) És látta Isten, hogy jó. És lett este és reggel: a negyedik nap.
Mk 6,53-56
Átkeltek a tavon, és Genezáret földjére jutottak és kikötöttek. De mihelyt kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön felismerték őt, és körbefutva az egész környéken elkezdték a betegeket ágyastól összehordani oda, ahol hallották, hogy ott van. Amerre csak betért a falvakba, majorokba vagy városokba, az utcákra tették a betegeket, és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Mindazok, akik megérintették őt, meggyógyultak.

Milyen jó, hogy mielőtt belépnénk Nagyböjt Szent Negyvennapjába, és elkísérnénk az értünk testté lett Igét a pusztába, az Egyház a Szentírás kezdő lapjait olvastatja velünk, s ezen keresztül a Szentlélek a Paradicsomkertbe vezet vissza bennünket. Fontos, hogy amit ma a Teremtés könyvéből olvasunk, azt látomásként őrizzük szívünkben. Meg kell hogy indítson Isten szeretetének határtalansága, amellyel megszánta a világot, amiért az nem volt, és teremtő szavával kimondta, hogy legyen. Meg kell hogy rendítsen az a minden mást megelőző isteni döntés, mellyel az Atya öröktől fogva elhatározta, hogy elküldi szent Fiát a világba, hogy általa megossza szentháromságos életét az emberrel.
Ebben az örök isteni tervben szemléljük saját magunk parányi létezését is. Milyen hihetetlen, hogy Isten öröktől fogva, évmilliárdokon át készült arra, hogy egyszer mi is megszületünk! Szegényebbnek találta volna nélkülünk a teremtést, ezért szeretete galaxisokat teremtett, hogy otthonra leljünk a Földön, és majd megízlelhessük az ő nyugalmát és békességét a hetedik napon.
Mennyei Atyánk, köszönjük Neked teremtő terved csodáját, a világ megannyi szépségét és gazdagságát. És mindenekfölött köszönjük Neked szent Fiadat, Jézust, akiért és akiben teremtettél, s akiben újjáalkotsz mindent. Hiszen az egész világegyetem nem egyéb, mint egyetlen pazar, grandiózus és mégis a legapróbb részletekig gondosan kimunkált díszlet, hogy színpadra léphessen az ártatlan és tiszta Ember, aki elhozza nekünk a Te országodat. Az ő gyógyító csodái pedig, melyekről a mai Evangéliumban olvasunk, már a teremtés beteljesítésének, az új égnek és új földnek kézzelfogható jelei. Köszönjük, Atyánk, hogy ránk is gondoltál, nekünk is helyet és szerepet szántál a teremtés isteni művében. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy mi, akikben a hit és a keresztség által már kezdetét vette az új teremtés, betöltsük Tőled kapott gyönyörű hivatásunkat, s Krisztusba iktatott új Ádámként az isteni jóság képviselői és kinyilvánítói legyünk a földön.

Iz 58,7-10
Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el! Akkor majd előtör, mint a hajnal, világosságod, és sebed gyorsan beheged; színed előtt halad igazságod, és az Úr dicsősége zárja soraidat. Akkor majd, ha szólítod, az Úr válaszol, ha kiáltasz, így szól: „Íme, itt vagyok!” Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a hamis beszédet, ha lelkedet adod az éhezőért, és a meggyötört lelket jóllakatod, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli verőfény.
1Kor 2,1-5
Én is, amikor hozzátok mentem, testvérek, nem a beszéd vagy a bölcsesség fölényével mentem, hogy hirdessem nektek Isten titkát. Mert nem akartam másról tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. Gyöngeségben, félelemben és nagy rettegésben voltam nálatok. Beszédem és igehirdetésem nem a bölcsesség meggyőző szavaiból állt, hanem a Lélek és az erő bizonyságából, hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.
Mt 5,13-16
Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, mint hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.

Mindenekfölött Jézus Krisztus maga a föld sója és a világ világossága. Mi csak annyiban lehetünk azok, amennyiben vele azonosulunk. Ehhez pedig nélkülözhetetlen, hogy tudatában legyünk gyöngeségünknek. Csak az töltheti be méltó módon az Istentől ajándékba kapott hivatást, aki egy pillanatra sem feledkezik el arról, hogy nem ő a világosság forrása és nem ő adja a só ízét.
Amiről ezzel kapcsolatban Szent Pál ír, annak semmi köze sincs a kisebbrendűségi érzéshez. Nem is lehet, mert nem emberekhez, hanem az Istentől kapott kegyelemhez, adományhoz, hivatáshoz kell mérnünk magunkat, márpedig csak az lehet alkalmas Isten országának szolgálatára, aki tisztában van teljes alkalmatlanságával. Azzal, hogy nincsenek meg a feladat elvégzéséhez szükséges adottságai, vagy pedig éppen mivel megvannak, fenyegeti még nagyobb veszély, hogy Isten műve helyett saját dicsőségének szolgálatába állítja azokat. Isten irgalmasságának eszközeivé kell lennünk, mindenestül átadva magunkat a Szentlélek irányításának. Nem elég saját szűkösségünkkel, emberi szívünkkel irgalmasnak lenni: tőlünk olyan szánalom telik csupán, amely a legtöbbször megalázza és beszennyezi azt, akihez hozzáér. Csak akkor leszünk képesek maradéktalanul teljesíteni az ószövetségi parancsot: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”, ha kilépünk önző énünk kisszerű világából, s a krisztusi új parancs szerint élünk: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!”
Urunk Jézus, gyarló emberként hajlamosak vagyunk a magunk érdemének tulajdonítani adottságainkat és az általunk végbevitt jót, máskor lekicsinyelni Tőled kapott képességeinket. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy reálisan lássuk magunkat és feladatunkat, egy pillanatra se feledkezzünk el arról, hogy mindazt, amink van, a közösség szolgálatára kaptuk, és segíts, hogy szűkös szeretetünket a Te szíved méreteire tágítva tudjunk irgalmasak lenni embertársainkhoz.

Zsid 13,15-17.20-21
Általa mutassuk be tehát Istennek mindenkor a dicséret áldozatát, azaz ajkunk gyümölcsét, amely az ő nevét magasztalja. A jótékonyságról pedig és az adakozásról ne feledkezzetek meg, mert ilyen áldozatok tetszenek Istennek. Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és vessétek magatokat alá nekik, hiszen úgy őrködnek ők fölöttetek, mint akik számot fognak adni lelketekért, hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtva, mert ez nem szolgálna javatokra. A békesség Istene pedig, aki a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát a halálból kivezette az örök szövetség vérében, tegyen tökéletesekké titeket minden jóban, hogy megtegyétek az ő akaratát. Azt munkálja bennünk, ami előtte kedves, Jézus Krisztus által, akié a dicsőség örökkön-örökké! Ámen.
Mk 6,30-34
Az apostolok ismét összegyűltek Jézus körül, és mindnyájan beszámoltak, hogy mi mindent tettek és mit tanítottak. Ő ekkor azt mondta nekik: ,,Gyertek félre egy magányos helyre, és pihenjetek meg egy kicsit.” Olyan sokan jöttek-mentek ugyanis, hogy még enni sem volt idejük. Bárkába szálltak tehát, és félrevonultak egy elhagyatott helyre, egyedül. Sokan látták azonban őket, s észrevették, amikor elmentek. Minden városból futottak oda gyalog, és megelőzték őket. Amikor kiszállt, Jézus meglátta a hatalmas tömeget, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és sok mindenre kezdte őket tanítani.

A mai Evangélium felvillantja az isteni kinyilatkoztatás legmélyebb indítékát: Isten irgalmasságát, hogy megesett a szíve a bűnbeesett emberen, ezért lehajolt hozzá, és sok mindenre kezdte tanítani. Ebből egyszersmind az is következik, hogy az evangélium éppen azok szívéhez talál utat, akik pásztor nélküli juhokként, árván és reménytelen helyzetüket átérezve megnyílnak Isten igéje előtt. Az Evangélium a Lévikhez, Zakeusokhoz és Magdolnákhoz szól, akik a Szentlélek villámfényénél megpillantva saját nyomorúságukat a megtérés őszinte vágyával kapaszkodnak Jézusba, követik szavát, és teljesítik akaratát.
Sokkal reménytelenebb helyzetben vannak viszont azok, akik nem érzik, hogy megtérésre lenne szükségük. Elkápráztatja őket életük felszínének csillogása, birtokuknak képzelt erényeik és saját szentségüknek tulajdonított jócselekedeteik. Számukra Jézus szava csak annyiban érdekes, amennyiben saját céljaikat, az üdvösségről alkotott elképzeléseiket igazolja, egyébként nem tartanak rá igényt. Sőt, ha úgy érzik, túlzott követelményeket támaszt velük szemben, megkeményítik szívüket, és támadásba mennek át, mert mindennél fontosabb számukra, hogy folttalan életük látszatát fenntartsák.
Urunk Jézus, megvalljuk Neked, hogy azt hittük, a lelki élet útján előrehaladva egyre biztosabbak lehetünk életszentségünk felől, ám most szánalomra méltóbbnak látjuk magunkat, mint valaha. Mégis, köszönjük Neked ezt a felismerést, ezt a kegyelmi állapotot, mely beláttatja velünk, hogy rászorulunk a Te tanításodra, vezetésedre, gyógyító szeretetedre. Azért hát bizalommal hagyatkozunk Rád, a juhok legfőbb Pásztorára, Tőled kérve erőt, hogy mindenkor meg tudjuk tenni a Te szent és igaz parancsodat.

Zsid 13,1-8
A testvéri szeretet maradjon meg bennetek! Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, mert általa egyesek tudtukon kívül angyalokat fogadtak be szállásra. Emlékezzetek meg a foglyokról, mintha ti is velük együtt foglyok volnátok, és azokról, akiket nyomorgatnak, mint akik magatok is testben vagytok. Tisztességes legyen a házasság mindenben, és szeplőtlen a házaságy; mert a paráznákat és a házasságtörőket megítéli Isten. Legyen viselkedésetek fösvénység nélkül való, elégedjetek meg azzal, amitek van; mert ő mondta: ,,Nem hagylak el, s nem távozom el tőled”, ezért bizalommal mondhatjuk: ,,Az Úr az én segítőm, nem félek, ember mit is tehetne ellenem?” Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik nektek Isten igéjét hirdették, nézzétek életük végét, és kövessétek hitüket! Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, és ma, és mindörökké.
Mk 6,14-29
(…) Egyszer azonban, amikor Heródes a születésnapján lakomát rendezett országa nagyjainak, ezredeseinek és Galilea előkelőségeinek, bement Heródiás lánya és táncolt nekik. Ez nagyon tetszett Heródesnek és az asztaltársaságnak. A király erre azt mondta a lánynak: ,,Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.” Meg is esküdött neki, hogy: ,,Bármit kérsz, megadom neked, akár az országom felét is!” Az kiment és megkérdezte anyjától: ,,Mit kérjek?” Az így szólt: ,,Keresztelő János fejét.” Erre nagy sietve bement a királyhoz és előadta kérelmét: ,,Azt akarom, hogy rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” A király elszomorodott, de az esküje és az asztaltársak miatt nem akarta kedvét szegni. Rögtön elküldte a hóhért, megparancsolta, hogy hozzák el a fejét egy tálon. Az lefejezte a tömlöcben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának. Amikor a tanítványai megtudták ezt, eljöttek, elvitték a testét és sírba helyezték.

Isten első kijelentése az emberről, hogy saját képére és hasonlatosságára teremtette. Nem egyedül a férfi vagy a nő az isteni képmás hordozója, nem is egyikük és másikuk külön-külön, hanem ketten együtt. Minthogy férfi és nő egyenrangú félként kötött, halálig tartó életszövetsége az istenképiség lényeges eleme, a paráznaság és a házasságtörés mindenekelőtt nem erkölcsi vétek, amely azért elítélendő, mert tiltott módon kíván gyönyört szerezni, hanem Isten ellen való bűn, a Szentháromság képének meghamisítása, eltorzítása, meggyalázása. Jól látjuk ezt Heródes példáján is, aki előbb testvére feleségét elvéve házasságot tört, majd az asszony hatása alá kerülve már ahhoz sem volt elég lelki ereje, belső tartása, hogy felelőtlen ígéretét visszavonva megkímélje Keresztelő János életét.
Ezzel szemben az Úr örök szerelemmel szereti Menyasszonyát – Izrael népét, az Egyházat, a keresztény ember lelkét –, aki sokszor esendő, bűnös és hűtlen is, ám az isteni Vőlegény mégsem vonja vissza tőle szerelmét. Ebből az is következik, hogy az Isten országáért vállalt szüzesség nem fakadhat a nemiség és a házasság lenézéséből, hanem éppen annak felmagasztalása. Olyan életállapot, amelyben sajátos módon ragyog fel az Isten és ember közötti kizárólagos szeretetkapcsolat, melynek a házasság is képe. Éppen ezért az Egyházban kétféle megszentelt életállapot van, s e kettő mélységesen összetartozik: a testi házasság, melynek lelki szüzességgel kell párosulnia, illetve a testi szüzesség, amely a lelki házasságban nyer értelmet. Akiben a szüzesség és a házasság nem ily módon kapcsolódik össze, annak élete terméketlen és meddő marad. Aki viszont az előbbi módon kötelezi el magát az egyik vagy a másik életállapotban, annak élete bő gyümölcsöt terem.
Urunk Jézus, segíts kegyelmeddel, hogy a világ ma divatos felfogásával szemben Isten örök terve és a Te tanításod szerint gondolkodjunk a házasság szentségéről és a szüzesség értékéről. Add, hogy akár házasságban, akár szüzességben élünk, az örök életre megmaradó, bőséges gyümölcsöt teremjünk.

Mal 3,1-4
Íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt, és csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, s a szövetség angyala, akit ti óhajtotok. Íme, már jön is, – mondja a Seregek Ura. – De ki tudja elviselni az ő eljövetelének napját, s ki állhat meg az ő láttára? Mert ő olyan, mint az olvasztó tűz, és mint a posztóványolók lúgja. (…)
Zsid 2,14-18
(…) Mert bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódát karolta fel. Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas legyen, és hűséges főpap Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. Mivel ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, segítségükre tud lenni azoknak, akik kísértést szenvednek.
Lk 2,22-40
Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van. (…) Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt benne. A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, (…) anyjának, Máriának pedig ezt mondta: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át – hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.” Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. (…) Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte az Urat, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Izrael megváltását. (…)

A Szentlélekben való rejtett találkozás ünnepe ez a nap, melyen Isten végtelen gyöngédsége, szelídsége és tapintata nyilvánul meg a bűnös emberiség iránt. Jézus mindenben hasonlóvá lett hozzánk, és mindenben sorsközösséget vállal velünk, bűnös és szenvedő emberekkel: érte is bemutatják az áldozatot, akit pedig nem kell kiváltani, hiszen mindenestül Istené, kezdettől fogva és örökké. Amiről tehát Malakiás jövendölt, az Úr eljövetele templomába nem rettenetes és félelmetes, hanem a legszelídebb és ezért legcsodálatosabb módon valósult meg: a kíváncsi szemek elől elrejtve, úgy, hogy Márián és Józsefen kívül mindössze Izrael két igaz embere volt a tanúja.
A mai ünnep a karácsonyi ünnepkör lezárása, de Simeon jövendölésével egyben a Passió kezdete is. A húsvéti misztérium titokzatosan kezdettől fogva jelen van Szűz Mária életében, aki szívében előre átéli Fia szenvedését és halálát. Maga a sugalmazó Szentlélek akarja, hogy ne idillként szemléljük Jézus gyermekségének történetét, hanem Máriához hasonlóan vegyük észre az árnyékot, és merjük vállalni az emberi lét fájdalmas valóságát, ahogy vállalta Jézus is, a mi irgalmas és hűséges Főpapunk, akiben Isten felkarolt és örök üdvösségre hívott meg minket.
Jöjj el hozzánk, emberré lett Istenünk, lépj be szívünk hajlékába! Úgy szeretnénk, ha tiszta és fényes szentélyben fogadhatnánk érkezésedet, de minden erőfeszítésünk kevés ahhoz, hogy méltóképpen felkészüljünk fogadásodra. A Te látogatásod teszi tisztává és árasztja el fénnyel lelkünk szegényes templomát. Mennyi fény hullt eddig is utunkra: szelíd és biztató sugarak, melyek nem engedték, hogy megtévesszenek s elcsábítsanak hamis csillogások! Add kegyelmedet, hogy mi is fény legyünk, s a Te világosságodat árasszuk környezetünkre. Nem vadul lobogó, ideges lángként, hanem szelíd, de kitartó lámpásként, mely akkor sem huny ki, ha ráborul a szenvedések sötét éjszakája.

Zsid 12,4-7.11-15
Mert még nem álltatok ellen a vérontásig a bűn ellen vívott harcban, és elfelejtettétek a vigasztalást, amely nektek, mint fiaknak szól: ,,Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha büntet, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz minden gyermeket, akit magához fogad.” A fegyelemért szenvedtek. Mint fiakkal, úgy bánik veletek Isten, s melyik fiú az, akit apja nem fenyít meg? A fenyítés a jelenben nem látszik ugyan örvendetesnek, inkább elszomorítónak. Később azonban azoknak, akik általa megedződtek, az igazságosság békeszerző gyümölcsét adja. Ezért tehát feszítsétek ki lankadt kezeteket és ingadozó térdeiteket, és lábatokat szoktassátok egyenes járásra, hogy a béna tag ne ficamodjon ki, hanem gyógyuljon meg! Békességre törekedjetek mindenkivel, és megszentelődésre, mert enélkül senki sem fogja meglátni Istent. Ügyeljetek arra, hogy senki se hanyagolja el Isten kegyelmét, nehogy a keserűségnek valamilyen hajtása felnövekedve zavart okozzon, és így sokan megfertőződjenek.
Mk 6,1-6
Ezután kijött onnan, és elment a saját falujába. A tanítványai követték. Amikor szombat lett, elkezdett a zsinagógában tanítani. Sokan, akik hallgatták, csodálkoztak tanításán, és azt kérdezték: ,,Honnan vette ez mindezt? Milyen bölcsesség az, amely neki adatott? És milyen csodák történnek a keze által? Nem az ács ez, Mária fia, Jakab és József és Júdás és Simon testvére? Nem az ő nővérei vannak itt nálunk?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: ,,Nem vetik meg a prófétát, csak a maga hazájában, a rokonságában és a házában.” Nem is tehetett ott egy csodát sem, csak néhány beteget gyógyított meg, kezét rájuk téve. És csodálkozott hitetlenségükön. Ezután bejárta a helységeket a környéken és tanított.

Isten kegyelmének jó felhasználása vagy elhanyagolása nem a mi magánügyünk, hanem mindkettő kihat Krisztus Titokzatos Testének egészére. Keresztény hivatásunkon belül mindegyikünknek megvan a maga sajátos feladata, küldetése, melynek betöltésében sajátos kegyelmek segítik. Súlyos a felelősségünk, mert aki elhanyagolja a kegyelmet, nem csupán saját üdvösségével játszik, de másokat is veszélybe sodor; tevékenysége nem csak haszontalan és értéktelen, hanem egyenesen káros és mérgező lesz.
Első és legfontosabb feladatunk ezért, hogy a nekünk juttatott isteni kegyelmeket felismerjük, azokat megköszönjük és el ne hanyagoljuk. Ne aggódjunk amiatt, hogy mások szemében esetleg botránykő vagyunk, hogy kinéznek, lesajnálnak, amiért élhetetlennek látszunk, vagy mert úgy tűnik, nem találjuk a helyünket és nem visszük sokra. Ne féljünk csalódást okozni azoknak, akik úgy éreznek magukénak, mint Jézust a názáretiek: előítéleteikbe, kicsinyes elvárásaikba, szűklátókörűségükbe zárva. Nem az a lényeges, hogy mi látszik abból, amit a kegyelem visz végbe bennünk és általunk, hanem hogy e kegyelmet befogadjuk, és egyre inkább szerinte is éljünk.
Urunk Jézus, a Te kegyelmed működik bennünk keresztségünk és bérmálásunk óta, a hit, remény és szeretet által. Add, hogy felismerjük keresztény hivatásunkon belül azt a sajátos feladatot és küldetést, melyet nekünk szántál, s melynek betöltésére sajátos kegyelmeket adtál. Ne engedd, hogy e kegyelmeket elhanyagoljuk, s ezáltal mérgező légkört árasszunk magunk körül, szavainkkal és tetteinkkel az értelmetlenség fertőzetét terjesztve. Segíts inkább, hogy Szentlelkeddel együttműködve készségesen átadjuk magunkat az Atya szent akaratának, engedve, hogy isteni tetszése szerint felhasználja külső és belső adottságainkat, tehetségünket, lehetőségeinket és körülményeinket örök tervének megvalósításában.

Zsid 12,1-4
Azért mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőpályát. Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül. Gondoljatok tehát őrá, aki a bűnösök részéről maga ellen ilyen nagy ellentmondást szenvedett el, – hogy el ne lankadjatok, és lelketekben ne csüggedjetek. Mert még nem álltatok ellen a vérontásig a bűn ellen vívott harcban.
Mk 5,21-43
Amikor Jézus ismét áthajózott a túlsó partra, nagy tömeg gyülekezett oda köré, ahol ő a tó partján volt. Ekkor odajött hozzá egy zsinagóga-elöljáró, akit Jairusnak hívtak. Amikor meglátta őt, a lábaihoz borult, és így esedezett hozzá: ,,A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!”El is ment vele. (…) Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga-elöljárótól, és azt mondták: ,,A lányod már meghalt. Minek fárasztanád tovább a Mestert?” Jézus meghallotta, hogy mit mondtak, és így szólt a zsinagóga-elöljáróhoz: ,,Ne félj, csak higgy!”(…) Ekkor elküldte onnan mindnyájukat, maga mellé vette a gyermek apját és anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. Megfogta a gyermek kezét, és azt mondta neki: ,,Talíta, kúmi!” – ami azt jelenti: ,,Kislány, mondom neked, kelj fel!”– A kislány azonnal fölkelt és járkálni kezdett. Tizenkét esztendős volt. Mindenki nagyon csodálkozott. Ő pedig szigorúan megparancsolta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; majd szólt nekik, hogy adjanak neki enni.

Felemelni tekintetünket Jézusra: ez maga a hit aktusa. De nem csupán külső tekintet és látás van, hanem belső is. Ahol a testi szem csak egy gesztust lát, egy félmosolyt, egy biztató pillantást, ott a belső szem tévedhetetlenül látja magát a szeretetet. Ahol a testi szem csupán egy szenvedő, keresztre feszített, töviskoronától vérző homlokú embert lát, ott a belső szem a maga teljességében látja az Úr Krisztust, örök istenségében az Atya jobbján, egyszerre szenvedőn és megdicsőült testben.
Belső tekintetünk felemelése Jézusra a legnagyobb kegyelem, de egyben a legnagyobb feladat is. Mert ahhoz, hogy lássuk őt, minden mástól, a világtól és önmagunktól is el kell fordítanunk tekintetünket. Őt kell szemlélnünk, s benne majd helyesen látjuk a világot, az embereket, önmagunkat is. Néha nagyon nehéz, mégis meg kell tennünk, mert ez az egyetlen menekvés a kísértés, a megpróbáltatás, a testi-lelki szenvedés idején. Ha kitartunk ebben a szemlélésben, egyszer csak észrevesszük, hogy többé már nem kell erőnket megfeszíteni, hogy Krisztusra tekintsünk, mert eljutottunk a hitben való látásra. A belénk öntött szemlélődés kegyelme ez, amikor a belső szemünk elé táruló látvány kezd egészen elragadni minket, kiragadni mindabból, ami az ég alatt van. Ez a szentség útja és örök gyógyulásunk, vigasztalásunk forrása.
Urunk Jézus, taníts meg bennünket arra a fajta szemlélődésre, melyben már nem várunk mást Tőled, csak azt, hogy Veled lehessünk a lehető legszemélyesebb, legbensőségesebb találkozásban. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy úgy tudjunk testi-lelki sebzettségünkben, szeretteink miatti aggódásunkban és gyászunkban is Rád tekinteni, hogy még a gyógyulás, a megnyugvás, a vigasztalás vágyánál is erősebb legyen bennünk az a vágyakozás, hogy Veled egyesüljünk. Tedd, hogy a Te dicsőségedre legyünk: akár úgy, hogy gyógyító erőd – mint Jairus leányán – sokak előtt megnyilvánul rajtunk, akár pedig úgy, hogy szenvedéseinket a Te tisztaságos és végtelen érdemű szenvedéseddel egyesítve békességben tovább hordozzuk keresztünket.

Zsid 11,32-40
(…) Egyeseket kínpadra vontak, mégsem fogadták el a szabadulást, hogy jobb feltámadást nyerjenek, mások meg gúnyt és megvesszőzést szenvedtek, ezenfelül még bilincseket és börtönt is; megkövezték, szétfűrészelték, kardélre hányva megölték őket, szerte bujdostak juhok és kecskék bőrében, szűkölködve, szorongatást szenvedve, nyomorogva. Akikre nem volt méltó a világ, sivatagokban bolyongtak, hegyek közt, barlangokban és a föld üregeiben. És mindezek, akiket hitük tanúságtétele igazolt, nem nyerték el az ígéretet, mert számunkra Isten valami jobbat rendelt, s ők nélkülünk nem juthattak el a tökéletességre.
Mk 5,1-20
Nemsokára átjutottak a tengeren túlra a gerázaiak földjére. Amint kilépett a bárkából, mindjárt elébe ment egy ember a sírok közül, aki a tisztátalan lélek hatalmában volt és sírboltokban lakott. (…) Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, és nagy hangon kiáltotta: ,,Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Isten Fia? Az Istenre kényszerítlek, ne gyötörj engem!” Ő ugyanis azt mondta neki: ,,Tisztátalan lélek, menj ki az emberből!” Ekkor megkérdezte tőle: ,,Mi a neved?” Az így válaszolt neki: ,,Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” És könyörögve kérte őt, hogy ne űzze ki arról a vidékről. Volt ott a hegy körül a legelőn egy nagy disznócsorda. A démonok azt kérték tőle: ,,Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük.” Jézus mindjárt megengedte nekik. A tisztátalan lelkek kimentek és megszállták a disznókat. Erre a kétezernyi csorda a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe. (…) Az emberek kimentek, hogy lássák, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az ördögseregtől megszállott felöltözve, ép ésszel ül, és félelem fogta el őket. (…) Ezért kérni kezdték őt, hogy távozzék el a határukból. (…)

Jellemző és bennünket is leleplező az a magatartás, amit a gerázaiak Jézus iránt tanúsítanak. Vajon ha az ő betegeiket gyógyította volna meg, ha nekik szaporította volna meg a kenyeret, akkor is azt kívánták volna, hogy távozzék el a határukból? De érdemes egy kicsit mélyebbre ásni, és így feltenni a kérdést: Mi ez az egyébként is pusztulásra szánt disznókonda egy ember üdvösségéhez képest? És mi ez az „áldozat” ahhoz az áldozathoz képest, amelyet Jézus Krisztus hozott meg a Golgotán az emberi nem megszabadításáért?
A fogyasztói társadalom azonban nem tud mit kezdeni az efféle csodával. Számára irreálisan nagy veszteséggel jár, s veszélyezteti a nyárs­polgári lét megszokott kereteit. A pénzben mérhetőt, kézzel foghatót, birtokolhatót nem adja oda holmi kétséges szellemi-lelki javakért. Sok, magát kereszténynek valló ember is e fogyasztói szemlélet áldozata. Úgy-ahogy erényes életet él, eleget tesz a vallási előírásoknak, csak éppen a pokol és a menny marad ki mindennapjaiból. Az a jótékony feszültség, ami nélkül az élet sivár és tét nélküli, s ami nélkül kereszténynek lenni merő sznobizmus csupán.
Ne engedd, Urunk Jézus, hogy méricskéljük, milyen anyagi és egyéb haszonnal vagy éppenséggel hátránnyal és kárral jár, ha egyre jobban beengedünk az életünkbe. Idézd emlékezetünkbe, hogy milyen drága áron váltottál meg bennünket, és hogy milyen fönséges az a hivatás, amelyre meghívtál minket. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy azoknak a bibliai szenteknek a példájára, akikről Szent Pál beszél a mai Szentleckében, hittel várjuk ígéreteid beteljesülését, s ott hirdessük szabadításodat, ahová Te küldesz, mindenekelőtt saját környezetünkben.

Szof 2,3; 3,12-13
Keressétek az Urat valamennyien, ti alázatosai a földnek, akik az ő törvénye szerint cselekszetek; törekedjetek az igazságra, törekedjetek az alázatosságra, hátha így rejtekhelyet találtok az Úr haragjának napján! Szegény és alázatos népet hagyok meg benned’’, mely majd az Úr nevében bizakodik. Izrael maradékai nem cselekszenek majd gonoszságot, nem beszélnek hazugságot, és szájukban nem lesz csalárd nyelv, hanem nyugton legelnek és leheverednek, és nem lesz, aki felrettentse őket.
1Kor 1,26-31
Mert nézzétek csak meghívásotokat, testvérek: nem sok a bölcs test szerint, nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő; hanem azt, ami a világ szerint oktalan, azt választotta ki Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és ami a világ szerint gyönge, azt választotta ki Isten, hogy megszégyenítse az erőseket. Ami a világ szerint alacsonyrendű és megvetett, azt választotta ki Isten: azt, ami semmi, hogy azt, ami valami, megsemmisítse, hogy egy ember se dicsekedhessék Isten színe előtt. Általa vagytok ti Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, igazságunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett, hogy amint írva van: ,,Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék’’.
Mt 5,1-12a
A tömeget látva fölment a hegyre. Leült, a tanítványai odajöttek hozzá, ő pedig szólásra nyitva ajkát így tanította őket: ,,Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők majd jóllaknak. Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalomra találnak. Boldogok a szívükben tiszták, mert ők látni fogják Istent. Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyanis a prófétákat is, akik előttetek voltak.

A nyolc boldogság nem csupán az evangéliumnak, Jézus tanításának, sőt az egész Ó- és Újszövetségnek költői módon sűrített lényege, hanem az isteni kinyilatkoztatás szíve-közepe, melyet meg lehet közelíteni morális, pszichológiai vagy gazdasági szempontból, ám ezek a magyarázatok szükségképpen elvétik a lényeget, vagy éppenséggel Jézus szándékával ellentétes értelmezésre jutnak. Jézus személyétől függetlenül, tőle elszakítva ugyanis a nyolc boldogság semmiféle isteni üzenetet nem hordoz, sőt, ha a Jézus Krisztus istenségébe vetett élő hit nélkül közelítünk hozzá, még a teológiai elemzés hálójából is kicsúszik.
Jézus nem evilági jutalmat és boldogságot ígér, mint más világmegváltók, ugyanakkor nem is tolja ki a jutalmazás és boldogság idejét a túlvilágra, kárpótlásul a földi életben elszenvedett gyötrelmekért; nem azt mondja: boldogok lesztek, hanem hogy boldogok vagytok, itt és most, a szenvedések és üldöztetések közepette. Az általa kijelentett boldogság nem ígéret, hanem tény, s abban áll, hogy ezekben a helyzetekben, állapotokban és körülményekben vele találkozunk és azonosulunk. A nyolc boldogság lényegét a legnyilvánvalóbban a ráadásként megfogalmazott kilencedik boldogságból olvashatjuk ki: „ha miattam…”. A nyolc boldogság voltaképpen nem nyolc és nem is kilenc, hanem egy: a Krisztushoz való tartozás boldogsága bármilyen életállapotban, mindenféle helyzetben. Csak el kell határoznunk, igent kell rá mondanunk, s ez a boldogság már most osztályrészünk lehet, és nem veheti el tőlünk senki, soha.
Urunk Jézus, Te magad vagy az Isten országa, a lélekben szegények minden mást felülmúló gazdagsága, Te vagy Isten vigasztalása, igazsága, irgalmassága és békessége, Benned látjuk meg Istent, Általad és Veled leszünk az Atya fiaivá és uralkodunk az egész teremtésen, s Te magad vagy az örök jutalom és az el nem múló mennyei boldogság. Töltsd be szívünk vágyát isteni jelenléteddel, és add meg a kegyelmet, hogy semmilyen más boldogságot ne keressünk, csak amit Te akarsz adni nekünk most és mindörökké.

Zsid 11,1-2.8-19 
A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk. A régiek erről tettek tanúságot. Mivel hitt, azért engedelmeskedett az, akit Ábrahámnak hívnak, hogy elköltözzék arra a helyre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elköltözött, bár nem tudta, hová megy. Mivel hitt, azért tartózkodott az ígéret földjén, mint idegen földön, sátrakban lakva Izsákkal és Jákobbal, az ígéretek társörököseivel; várta ugyanis a szilárd alapokon álló várost, amelynek Isten az építője és alkotója. Mivel hitt, azért nyert még a meddő Sára is erőt magzat foganására, még idején túl is, mert hűségesnek hitte azt, aki az ígéretet tette. Ezért származtak egy embertől – és pedig egy ereje vesztettől – olyan sokan, mint az ég csillagai, és mint a megszámlálhatatlan homok, amely a tenger partján van. Ők mindannyian hitben haltak meg, anélkül, hogy elnyerték volna az ígéreteket. Csak messziről szemlélték és üdvözölték azokat, és megvallották, hogy zarándokok és jövevények a földön. Mert akik így beszélnek, azt jelzik, hogy hazát keresnek. Ha ugyanarra gondoltak volna, amelyből kiköltöztek, lett volna még idejük visszatérni, ők azonban a jobb felé törekszenek, a mennyei felé. Ezért Isten nem szégyelli őket, amikor őt Istenüknek hívják, hisz várost készített nekik. Mivel hitt, azért áldozta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett; feláldozta egyszülöttjét, aki az ígéreteket kapta, mikor azt mondták neki: ,,Izsák utódait hívják majd utódaidnak.” Hitt ugyanis abban, hogy Istennek van hatalma a halálból is életre kelteni; ezért fiát – előképül – vissza is nyerte. 
Mk 4,35-41 
Amikor aznap beesteledett, így szólt hozzájuk: ,,Menjünk át a túlsó partra!” Erre azok elbocsátották a tömeget, őt pedig magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Több bárka is kísérte őket. Nagy szélvész támadt, s a hullámok becsaptak a bárkába, úgy, hogy már-már megtelt. Ő pedig a bárka hátsó végében egy vánkoson aludt. Felkeltteték: ,,Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk?” Ő fölkelt, megfenyegette a szelet, és azt mondta a tengernek: ,,Csendesedj és némulj el!” Erre elállt a szél és nagy csendesség lett. Azután hozzájuk fordult: ,,Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?” Erre nagy félelem fogta el őket, és azt kérdezgették egymástól: ,,Ki ez, hogy a szél és tenger is engedelmeskedik neki?” 

Az Evangéliumban szereplő bárka mindenekelőtt az Egyházat jelenti. Ehhez a történelem viharaiban megtépázott, minden eresztékében recsegő-ropogó alkotmányhoz képest, amelynek zátonyra futását, elsüllyedését oly sokszor jövendölték meg az évszázadok folyamán – legutóbb talán a tegnapi napon –, sok más intézmény és emberi vállalkozás tűnik sokkal biztonságosabbnak, erősebbnek, korszerűbbnek, mégis: Jézus Krisztus ebben a bárkában van, és nem másban. 
Ez a bárka egyszersmind az emberi lélek képe is, melyet kísértések és külső-belső megpróbáltatások sújtanak, s amely hullámhegyeken és -völgyeken át tart a túlsó part felé, olykor-olykor a célba érés leghalványabb reménye nélkül. A tanítványokból felszakadó kétségbeesett, szemrehányó kiáltás Ádám fiainak legőszintébb megnyilvánulása, az imádság őstípusa. Végső szorongattatottságában, halálfélelemtől gyötörten az ember végre szíve mélyéből fordul Istenéhez, aki egyedül lehet szabadítója. S mikor megtapasztaljuk hatalmát, hogy erővel szól a víznek és a szélnek, megújult lendülettel szeljük a habokat – míg a hullámok egyszer örökre elsimulnak, és az üvegtengeren bárkánk végleg révbe ér. 
„Kelj fel, Uram, miért alszol?” – kétségbeesésünkben a zsoltáros szavával kiáltunk Hozzád, Urunk Jézus, s csak miután felkeltél és parancsoltál a szélnek és a víznek, döbbenünk rá, hogy nem Te, hanem mi vagyunk azok, akik aludtunk: bennünk szunnyadt el az érzék jelenléted iránt; egymagunk akartuk megoldani életünk minden gondját-baját, s amikor láttuk, hogy ez nem megy, kétségbeestünk. Erősítsd meg, kérünk, gyönge hitünket, hogy ne kételkedjünk Benned akkor sem, ha úgy tűnik, hogy alszol, hiszen „nem aluszik és el nem szunnyad, aki Izraelt őrizi”; és tölts el bennünket derűvel és bizalommal, hogy minden nehézség ellenére bátran folytassuk utunkat az örök partok felé.

Zsid 10,32-39
Emlékezzetek vissza a hajdani napokra, amikor, miután megvilágosodtatok, a szenvedések kemény küzdelmét álltátok ki, s részint gyalázásokban és szorongatásokban látványul szolgáltatok, részint pedig azoknak, akikkel így bántak, társai lettetek. Mert részetek volt a foglyok szenvedésében, és javaitok elrablását is örömmel viseltétek, tudva, hogy jobb és maradandó javatok van. Ne veszítsétek hát el bizalmatokat, mert nagy lesz annak a jutalma. Béketűrésre van szükségetek, hogy Isten akaratát megtegyétek, s elnyerjétek az ígéretet. Mert még egy kis idő, s az, aki eljövendő, eljön és nem késik. Az én igazam a hit által élni fog; de ha meghátrál, a lelkem nem leli benne kedvét. Mi azonban nem vagyunk a meghátrálás gyermekei a romlásra, hanem a hité az élet elnyerésére.
Mk 4,26-34
Ezután így szólt: ,,Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szór a földbe. Azután már akár alszik, akár ébren jár éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik, maga sem tudja, hogyan. Mert a föld magától termi meg először a hajtást, aztán a kalászt, majd a fejlett szemet a kalászban. Mikor pedig megérett a termés, azonnal sarlót vág bele, mert elérkezett az aratás.” Majd így szólt: ,,Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan az, mint a mustármag. Amikor a földbe vetik, kisebb minden magnál, amely a földön van; de ha elvetették, felnő és nagyobb lesz minden veteménynél. Olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészkelhetnek az ég madarai.” Sok ilyen példabeszédben hirdette nekik az igét, hogy meg tudják érteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk; tanítványainak azonban külön megmagyarázta mindegyiket.

Szent Pál és a nyomában sok-sok keresztény tanító és igehirdető tapasztalata igazolja a mai Evangélium szavait Isten országának titokzatos növekedéséről. A keresztény tökéletesség nem a mi fáradozásunk eredménye, jóllehet anélkül semmi sem lesz belőle. Törekednünk kell arra, hogy a lehető legjobb talajba hulljon bennünk Isten igéje, s miután gyökeret vert, a legkedvezőbb feltételek mellett növekedhessék; gondosan kell öntöznünk, kapálnunk, gyomlálnunk szívünk földjét az elmélkedés, a jó elhatározások és rossz szokásaink leküzdése által – „a növekedést azonban Isten adja”, s a termés mindenestül az ő kegyelmének ajándéka, akkor és úgy, olyan mértékben, ahogy neki tetszik.
Isten művének fejlődését, kibontakozását mi nem siettethetjük – hacsak nem azáltal, hogy napról napra egyre jobban a Miatyánk lelkülete szerint imádkozunk és élünk, kérve az Atyát, hogy tegye szentté az ő nevét, nyilvánítsa ki uralmát, vigye végbe akaratát. Ugyanakkor bármilyen bűnt követünk is el, rosszra hajló akaratunk nem tudja meghiúsítani Isten tervének beteljesedését – erre semmiféle emberi erő vagy szellemi hatalom nem képes. A lázadó teremtmény itt-ott keresztezheti Isten tervét, de ő mindent saját elhatározásának szolgálatába állít, s akármit tesz is a bukott angyal vagy az általa rosszra csábított ember, Isten azon keresztül is saját, örök döntését valósítja meg. Aki viszont Isten országának beléje ültetett csíráját elfojtja magában, az a mennyei életet elutasítva saját örök pusztulását, a kárhozatot választja.
Urunk Jézus, ne engedd, hogy azok közé tartozzunk, akik elől – szívük érzéketlensége miatt – példabeszédeid elrejtik Isten országát. Adj inkább figyelmes fület és szívet, hogy példabeszédeid megszólítsanak, felrázzanak lelki tespedtségünkből, és feltárják előttünk Isten országának titkait. Segíts, hogy az értelmi ismeret vasrácsán túl, a szeretet megértésével ráismerjünk életünkben a Szentlélek csodálatos munkálkodására, s készek legyünk együttműködni vele, hogy így a csírájában bennünk lévő Isten országa, mely magában hordozza a teljességet, kibontakozhasson életünkben.

2Tim 1,1-8
Pál, Isten akaratából, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint Krisztus Jézus apostola, Timóteusnak, szeretett fiának. Kegyelem, irgalom és béke az Atyaistentől, és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól! Hálát adok Istennek – akinek, miként őseim, tiszta lelkiismerettel szolgálok –, szüntelenül, amikor éjjel-nappal megemlékezem rólad imádságaimban. Ilyenkor – könnyeidre gondolva – úgy szeretnélek látni, hadd teljek el örömmel, mert eszembe jut a benned levő képmutatás nélküli hit, amely előbb nagyanyádban, Loiszban, majd anyádban, Eunikében élt, és bizton tudom, tebenned is megvan. Éppen ezért figyelmeztetlek, szítsd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézrátételem által benned van. Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét. Ne szégyenkezz hát az Úrról való tanúságtétel miatt, sem énmiattam, aki őérte bilincseket hordok, hanem szenvedj velem az evangéliumért Isten erejének segítségével.
Lk 10,1-9
Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit ne üdvözöljetek. Ha betértek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll békességetek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ott abban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert a munkás megérdemli a maga bérét. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket s hirdessétek: Közel van hozzátok az Isten országa!”

Hogyan várjuk Istentől, hogy komolyan vegye kérésünket, ha mi nem vesszük komolyan az ő kérését? Tudniillik az Úr nem azt várja tőlünk, hogy a Hívek könyörgésébe beiktassunk egy fohászt papi hivatásokért, hanem hogy szívvel-lélekkel, egész egzisztenciánkkal elkötelezzük magunkat az Egyház mellett, amelyért imádkozunk, s keressük azt a helyet, ahol aratásában az Úr miránk számít, a mi munkánkat várja. A papnevelés ügye ugyanis nem Isten magánügye, nem is csak a papoké, hanem az egész Egyházé, a miénk is.
Szent Pál mint kedves fiait, úgy nevelte fel az első papi nemzedéket, megosztva velük örömeit és gondjait, feladatait és terveit, olyannyira, hogy a távolból még az egészségükre is gondja volt. És sem ő, sem Timóteus és Titusz nem volt soha magára hagyatva, mindig körülvette őket a közösség, s testileg-lelkileg gondjukat viselte. Ma is csak attól a paptól várható, hogy plébánosként káplánjával, az egyházközség vezetőivel és valamennyi hívével atyai és testvéri viszonyt alakítson ki, akinek magának is része volt hasonló tapasztalatban. Csak az ilyen papok és szerzetesek lehetnek szívvel-lélekkel dolgozó munkások az Úr aratásában, és csak ők lehetnek példaképek, akik újabb és újabb munkásokat vonzanak.
Urunk Jézus, Szent Timóteus és Szent Titusz közbenjárására áldd meg papjainkat és a papi, szerzetesi hivatásra készülőket. Add kegyelmedet az elöljáróknak és a nevelőknek, hogy atyai szeretettel viseljék gondjukat a rájuk bízottaknak, hogy így azok meg is tapasztalják azt, amire hívást kaptak. Segíts, hogy családi otthonaink csakúgy, mint a papnevelő intézetek és a szerzetesi növendékházak a názáreti ház mintájára alakuljanak, ahol a közös istendicséretből és egymás szeretetteljes szolgálatából nő ki hivatás és küldetés.

ApCsel 22,3-16
(…) Úgy mentem el Damaszkuszba a testvérekhez, hogy az ottaniakat is megkötözve Jeruzsálembe hozzam, hogy megbüntessék őket. Történt azonban, hogy útközben, amikor Damaszkuszhoz közeledtem, déltájban hirtelen nagy világosság áradt rám az égből. Leestem a földre, és szózatot hallottam, amely azt mondta nekem: „Saul, Saul miért üldözöl engem?” Én pedig így feleltem: „Uram, ki vagy?” Ő azt válaszolta: „Én vagyok a Názáreti Jézus, akit te üldözöl.” Akik velem voltak, látták ugyan a világosságot, de nem hallották annak szavát, aki velem beszélt. Erre én megkérdeztem: „Mit tegyek, Uram?” Az Úr pedig azt mondta nekem: „Kelj fel, és menj Damaszkuszba. Ott megmondják majd neked mindazt, amit tenned kell.” Mivel azonban a ragyogó fény következtében nem láttam, a kísérők kézen fogva vezettek, s így értem Damaszkuszba. Egy bizonyos Ananiás nevű férfi, aki félte Istent a törvény szerint, s akiről az ott lakó zsidók mind jó véleménnyel vannak, felkeresett, és mellém állva azt mondta nekem: „Saul testvér, láss!”Abban a pillanatban megláttam őt. Ő pedig így folytatta: „Atyáink Istene előre kijelölt téged, hogy megismerd akaratát, meglásd az Igazat, és szavait a saját szájából halld. Tanúskodni fogsz mellette minden ember előtt azokról a dolgokról, amiket láttál és hallottál. (…)”
Mk 16,15-18
Azután ezt mondta nekik: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat, akik hisznek, ezek a jelek fogják kísérni: a nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik; a betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.”

Az intellektuális és erkölcsi erőfeszítés, az Isten parancsaihoz való hűséges ragaszkodás, az aszkézis mind-mind kevés a Krisztusra találáshoz. Végül maga az Úr Jézus könyörül meg a becsületesen kereső emberen – még a téves lelkiismeretűn is –, és tisztán kegyelemből nyilatkoztatja ki magát nekünk, mint mindennek végső okát és célját. Lehet jó szándékkal buzgólkodni egy eszméért, vallásért, ideológiáért, lehet értelemmel keresni az igazságot, de mikor a végső igazság mint élő személy áll elénk – „Én vagyok az igazság” –, világossága a déli verőfényt egyszerre sötétséggé változtatja bennünk. Meg kell vakulnunk egy időre, mert csak ez gyógyíthat ki elvakultságunkból, s adhatja meg, hogy azután újfajta látásra nyíljék meg a szemünk. A természetes ismeret értéke megmarad, de a végső megvilágítást többé nem a természetes emberi értelem adja, hanem az Istentől kapott új világosság, a Szentlélek.
Csak ha már Pálhoz hasonlóan Krisztus fönséges ismeretéhez képest mindent szemétnek tekintünk, akkor pillanthatjuk meg az igazi valóságot. Ő már nem részigazságok megvilágításában látott, hanem Krisztus teljes világosságánál, ezért vette észre a zsidók mellett a pogányokat is, s azt, hogy Isten őket is meghívta az Isten országába. Aki valóban Jézus Krisztus fönséges ismeretében ismeri meg az embereket, annak számára nincsenek elvetett embercsoportok: az embert látja Isten terveiben, és Istent látja az emberben. Gondolkodása Isten gondolatainak méreteire tágul – így lesz egyetemes, mégsem kozmopolita.
Urunk, Jézus Krisztus, akiért, akiben és aki által teremtetett minden ember, zsidó és pogány, keresztény és ateista, hálát adunk Neked csodálatos művedért, mellyel Saul szemét és szívét megvilágosítottad, s őt a népek apostolává rendelve mindannyiunk üdvösségének munkálójává tetted. Közbenjárására add kegyelmedet, hogy elvakultságainktól megszabadulva és Hozzád szívből megtérve alkalmassá váljunk az evangélium hirdetésére az emberek között.

Zsid 10,1-10
Mivel tehát a törvényben a jövendő javaknak csak az árnyéka van meg, nem a dolgok valóságos formája, ugyanazokkal az áldozatokkal, melyeket évről-évre szünet nélkül bemutatnak, sohasem teheti tökéletesekké azokat, akik bemutatják. Nemde felhagytak volna az áldozatok bemutatásával, ha az áldozatok bemutatói egyszer s mindenkorra megtisztultak volna, és nem volna többé bűntudatuk? De éppen ezek az áldozatok emlékeztetik őket minden évben bűneikre. Lehetetlen ugyanis, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el. Ezért mondta, amikor a világba jött: ,,Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem; az égő- és engesztelő áldozatok nem tetszettek neked. Akkor azt mondtam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy megteszem, Istenem, a te akaratodat.”Először azt mondja: az ,,áldozatokat és ajándékokat, az égő- és engesztelő áldozatokat nem akartad, nem tetszenek neked”, amelyeket a törvény szerint mutatnak be. Aztán azt mondta: ,,Íme eljövök, hogy megtegyem a te akaratodat.” Megszünteti az elsőt, hogy a helyébe a következőt állítsa. Ezzel az akarattal szenteltek meg minket Krisztus Jézus testének egyszer történt feláldozása által.
Mk 3,31-35
Ekkor az anyja és a testvérei odajöttek, és kint megállva üzentek neki, és hívták őt. A körülötte ülő tömegből szóltak is neki: ,,Íme, anyád és testvéreid keresnek téged odakinn!” Ő így felelt nekik: ,,Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” Aztán körültekintett azokon, akik körülötte ültek, és ezt mondta: ,,Íme, az én anyám és testvéreim. Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám.”

A Szentírás egyértelműen kinyilatkoztatja, hogy mi is az az isteni akarat, melynek teljesítése földi életében az Úr Jézus eledele volt, és keresztáldozatának lényege: a mennyei Atya minden embert üdvözíteni kívánó szeretete. Ilyen értelemben nem volt sem szükséges, sem szerencsés Ádám vétke, hiszen ha az ember nem követett volna el bűnt, Isten Fia akkor is eljött volna, hogy Ádámot és gyermekeit mintegy kézen fogva elvezesse az isteni lét teljességébe, a Szentháromság boldog közösségébe. Mivel azonban az ember elszakadt Istentől, ez az eljövetel más minőséget kapott, s a második isteni személy mint Krisztus és Megváltó jött el.
De még ebből sem következett, hogy a Fiúnak mindenképpen meg kell halnia. Az Atya nem határozta el előre szent Fia feláldozását, hanem azt akarta, hogy mindenkor az ő szeretetének tanúja legyen a földön az emberek üdvösségére. Jézus azzal a szándékkal kezdte meg nyilvános működését, hogy kinyilatkoztassa Izraelnek az örömhírt, az Isten országa eljövetelét, és ezt a szent nép elfogadva megtérjen, s így a többi nép üdvösségének eszköze legyen. Az emberek azonban nemet mondtak a Jézus által felkínált üdvösségre, sőt még az életére is törtek. A kereszthalál ezért nem isteni szükségszerűség, hanem az emberi gonoszság szükségszerűsége. Jézus küldetése mégsem vallott kudarcot: a rá váró szenvedést és halált is az isteni akarat teljesítésének szolgálatába állította azáltal, hogy engesztelő áldozatul ajánlotta fel a bűnök bocsánatára, mindenekelőtt ellenségeiért, hogy jövendő megtérésük által ők is elnyerjék az üdvösséget.
Urunk, Te a mai Evangéliumban testvérednek, nővérednek és anyádnak nevezed azokat, akik minden körülmények között az Atya akaratát cselekszik. Add kegyelmedet, hogy példádat követve mi is szüntelenül keressük és megtegyük Atyád akaratát, s így nemcsak életedben, hanem szenvedésedben, halálodban s végül szent feltámadásodban is egyesülhessünk Veled.

Zsid 9,15.24-28
Így tehát egy új szövetség közvetítője: ő, aki halálával megszabadított az első szövetség alatt történt törvényszegésektől, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökség ígéretét. Mert Krisztus nem kézzel alkotott szentélybe lépett be, amely a valóságnak csak jelképe, hanem magába az égbe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk; nem is azért, hogy gyakran föláldozza önmagát, mint ahogy a főpap évről-évre bemegy a szentélybe idegen vérrel; különben gyakran kellett volna szenvednie a világ kezdete óta; így pedig egyszer jelent meg az idők teljességében, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És ahogyan el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána következik az ítélet, úgy Krisztus is egyszer lett áldozattá, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor pedig bűn nélkül fog megjelenni az őt várók üdvösségére.
Mk 3,22-30
Az írástudók, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub szállta meg, és az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket. Ekkor összehívta őket, és példabeszédekben ezt mondta nekik: ,,Hogyan űzheti ki a sátán a sátánt? Ha valamely ország meghasonlik önmagával, az az ország nem állhat fenn. És ha egy ház meghasonlik önmagával, az a ház nem állhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlott, nem maradhat fenn, hanem vége van. Senki nem mehet be az erősnek a házába és nem ragadhatja el a holmiját, ha előbb meg nem kötözi az erőst, csak akkor tudja kirabolni a házát. Bizony, mondom nektek, hogy minden vétket és káromlást, amellyel káromkodnak, megbocsátanak az emberek fiainak; de aki a Szentlélek ellen káromkodik, az nem nyer bocsánatot soha, hanem örök vétek fogja terhelni.” Mert azt mondták: ,,Tisztátalan lélek van benne.”

A halált az ítélet követi. Érzi ezt minden ember, ha szíve meg nem átalkodott. És ezért nem is annyira a haláltól fél, mint inkább az ítélettől, ami a halálon túl vár rá. Isten szent Fia valóban emberré lett, s úgy lépte át a halál küszöbét, hogy irántunk való szeretetből magára tette az összes bűnt, amit valaha is elkövettek és amit még el fognak követni, egészen a világ végéig. Ezzel a kiáltással lépett be a mennyei szentélybe: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Ezt a kiáltást még hallottuk. Ezután meghalt: saját vérének áldozatával belépett a függöny mögé... Hogy ott, az Atya színe előtt mi történt, az Húsvétkor lett nyilvánvalóvá, mikor a Feltámadott megdicsőült testében megjelent az apostoloknak, és így szólt hozzájuk: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer.” Az ítélet így az isteni irgalom, megbocsátás egyszerre megszégyenítő és felszabadító, felemelő pillanatává alakul át.
A Szentlélek elleni bűn, vagyis az, amely nem nyer bocsánatot, éppen ezzel kapcsolatos. Abban áll, hogy nem fogadjuk el az isteni irgalom mindenhatóságát, vagy épp ellenkezőleg, azt gondoljuk, számíthatunk rá anélkül, hogy bűnbánatot tartanánk. Mindkét esetben az történik, hogy kívül helyezzük magunkat Jézus Krisztus egyszeri, örök áldozatának hatáskörén, elszakadva ennek az áldozatnak szentháromságos valóságától.
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy megszabadítottál minket a haláltól való rettegéstől. Állj mellettünk kegyelmeddel, hogy ha félünk is a szenvedéstől, amellyel az ebből a világból a másikba való átlépésünk jár, mert akárcsak születésünk, ez az új születés is szűk kapun át történik, eljussunk a szívből való megtérésre és az őszinte bűnbánattartásra, s így ne kelljen félnünk az isteni ítélet kárhozatra vető döntésétől.

Iz 8,23b – 9,3
De nem lesz többé sötétség, ahol elnyomás van. Az első időben megalázta Zebulon földjét és Naftali földjét, de az utolsó időben megdicsőíti a tengerhez vezető utat, a Jordánon túli vidéket, a pogányok Galileáját. A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát; akik a halál árnyékának országában laknak, azokra világosság ragyog. Megsokasítod az ujjongást, megnöveled az örömet; örvendenek színed előtt, ahogy örvendenek aratáskor, és amint ujjonganak, akik a zsákmányt osztják. Mert összetöröd terhes igáját a vállára nehezedő botot, és sanyargatójának pálcáját, mint Mádián napján.
1Kor 1,10-13.17
Kérlek titeket, testvérek, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan ugyanazt mondjátok, és ne legyen köztetek pártoskodás, hanem legyetek tökéletesen egyek ugyanabban a lelkületben és ugyanabban a felfogásban. Azt a hírt kaptam ugyanis felőletek, testvéreim, Klóé házanépétől, hogy viszálykodások vannak köztetek. Arról beszélek, hogy közületek mindenki ilyeneket mond: „Én Pálé vagyok”, „Én Apollóé”, „Én Kéfásé”, „Én pedig Krisztusé”. Talán részekre oszlott Krisztus? Vajon Pált feszítették meg értetek, vagy Pál nevében vagytok megkeresztelve? Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, nem szavak bölcsességével, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse.
Mt 4,12-23
Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost kiszolgáltatták, visszavonult Galileába. Elhagyta Názáretet, elment és letelepedett a tengermenti Kafarnaumban, Zebulon és Naftali határában, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Zebulon földje és Naftali földje, a tengeri út, a Jordánon túl, a pogányok Galileája; a nép, amely sötétségben ült, nagy fényt látott, s akik a halál országában és árnyékában ültek: fény virradt rájuk.” Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.” (...)

Amikor az Evangéliumban azt olvassuk, hogy Jézus valamit azért tett, hogy beteljesedjék az Írás, nem úgy kell értenünk, hogy mint előre meghatározott programot, pontról pontra teljesítette volna a leírtakat, hanem éppen fordítva: a kortársak ismerték fel tetteiben azokat a jeleket, melyeket a próféták évszázadokkal korábban megjövendöltek. Jézus küldetése nem volt alárendelve ezeknek a jövendöléseknek, melyek isteni sugalmazás alapján, de emberi elképzelések szerint beszélnek az Isten által készített jövőről. Az Úr Jézus a törvényt és a prófétákat, vagyis mindazt, ami megíratott, a korhoz kötött tartalmat felülmúlva, minden emberi elképzelést és várakozást meghaladva, szuverén módon teljesítette be.
Ez a ráismerés, amely Jézus személyébe, fellépésébe, csodáiba, halálába és feltámadásába látja konvergálni az Ószövetség különböző vonalait, olyan tapasztalat, amely felforrósítja a szívet, akárcsak az emmauszi tanítványokét. Húsvét fényében nyer értelmet minden, ami előre megmondatott, s ezentúl csak ebben a fényben érdemes nézni és értelmezni bármelyik prófétai kijelentést. Ez a tapasztalat azonban meg is fordítható: ha halljuk a tanító Jézust, amint nekünk is mondja: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa”, akkor abban is biztosak lehetünk, hogy már nem járunk sötétségben, hiszen ránk vonatkozóan is igaz, hogy e szavakkal fellépve Jézus beteljesítette az izajási jövendölést. S valahányszor az ember válaszol az örök szeretet hívó szavára, a sötétség mindjárt oszladozni kezd, világosság támad és élet fakad benne és körülötte.
Urunk Jézus, sokszor érezzük úgy, hogy sötétségben járunk, és a halál árnyéka vetül a lelkünkre. Taníts meg minket arra, hogy a mai Evangélium kinyilatkoztatása valóságosabb és igazabb, mint saját érzésésünk és tapasztalatunk, és segíts kegyelmeddel, hogy ha még nem látjuk a világosságot, a sötétben tapogatózva is bizalommal induljunk el Feléd. Hiszen a sötétséget sohasem valami külső erő oszlatja el, hanem a Veled való bensőséges találkozás a lelkünk mélyén.

Zsid 9,2-3.11-14 
Felállították a sátrat, az elsőt, amelyben lámpás, asztal és kitett kenyerek voltak; ezt nevezik szentélynek. A második kárpit mögött pedig az a sátor van, amelyet szentek szentjének neveznek, Krisztus azonban mint a jövendő javak főpapja jelent meg, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel készített, azaz nem ebből a világból való sátoron át, nem is bakok vagy borjak vére által, hanem a saját vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. Mert ha bakok és bikák vére, és az üszők elhintett hamva a tisztátalanokat megszenteli a test megtisztulására, mennyivel inkább fogja Krisztus vére, aki az örök Lélek által önmagát adta szeplőtlen áldozatul Istennek, hogy megtisztítsa lelkiismeretünket a halott tettektől, és az élő Istennek szolgáljunk! 
Mk 3,20-21 
Amint hazaértek, ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még kenyeret sem ehettek. Mikor övéi ezt meghallották, elmentek, hogy elvigyék őt, mert azt mondták: ,,Megháborodott.” 

Jézus nyilvános működésének, kezdeti népszerűségének fonákját tárja elénk a mai rövid Evangélium: Miközben tanításával ámulatba ejti a népet, csodatetteivel pedig tömegeket vonz maga köré, úgyhogy még evésre sem marad ideje, vannak, akik máris rossz szemmel nézik tetteit, és azon tanakodnak, hogyan okozhatnák vesztét. Elsőként megpróbálják hitelteleníteni és nevetségessé tenni azzal, hogy azt kezdik terjeszteni róla, hogy megháborodott. Rokonai pedig, akik gyerekkorától fogva ismerték, a szóbeszédre hallgatva indulnak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert félnek, hogy viselkedésével szégyent hoz rájuk. 
Úgy tűnik, nincs senki, aki felfogná és megértené Jézus küldetésének igazi célját. Úgy tűnik, könnyebb parancsolnia a természet erőinek és kiűznie a démonokat, mint utat találni a bűntől sebzett ember elhomályosult értelméhez és megkérgesedett szívéhez. Tömegek veszik körül, ő mégis végtelenül magányos. Mintha hiába is várná az elfogadást azoktól, akikhez küldetett. De nem adja fel. Türelmesen és megalkuvás nélkül folytatja a tanítást és a gyógyítást, erővel és hatalommal téve tanúságot Isten országáról, melynek alapja az ingyenes, feltétel nélküli szeretet.
Urunk Jézus, engedd, hogy ez a mai Evangélium is örömhír legyen számunkra. Ezután ha őrültnek tartanak, mert Téged követünk, büszkén vállaljuk, hiszen Téged is annak tartottak. S míg rokonaid szégyelltek, Te testvéreddé, nővéreddé és anyáddá fogadtad mindazokat, akik teljesítik mennyei Atyád akaratát. Bár néha mi is elbizonytalanodunk, kérdésedre : „Talán ti is el akartok hagyni?”, Péter szavával együtt feleljük: „Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak.” Köszönjük, hogy a vérrokonságnál is erősebb kötelék fűz össze Veled: értünk hullatott drága véred, mellyel testvéreiddé tettél minket, hogy Veled együtt az Atya gyermekei legyünk. Add, hogy Szentlelked feltárja előttünk a Benned kinyilvánuló misztériumot, melyet a test és a vér képtelen felérni, és vonjon be minket a Veled és az Atyával való közösségbe.

Zsid 8,6-13 
Ő azonban most annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel kiválóbb szövetségnek közvetítője, amely kiválóbb ígéreteken alapul. Mert ha az az első kifogástalan lett volna, bizonyára nem lett volna szükség másikra. Ezért inti őket, és mondja: ,,Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor új szövetségre lépek Izrael házával és Júda házával, nem aszerint a szövetség szerint, amelyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amelyen megfogtam kezüket, hogy kivezessem őket Egyiptom földjéről. Mivel ők nem maradtak meg szövetségemben, én is megvetettem őket – mondja az Úr. – Ez az a szövetség, amelyet Izrael házával kötni fogok azok után a napok után – mondja az Úr: – Elméjükbe adom törvényeimet, s a szívükbe írom azokat; én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. Akkor senki sem fogja majd tanítani a felebarátját, és senki sem mondja a testvérének: »Ismerd meg az Urat!«, mert mindnyájan ismerni fognak engem, a legkisebbtől a legnagyobbig; s én megbocsátom gonoszságaikat, és bűneikre többé már nem emlékezem.” Amikor ,,új”-ról beszélt, az előzőt elavulttá tette. Ami pedig elavul és megvénül, közel jár az enyészethez. 
Mk 3,13-19 
Azután fölment a hegyre. Magához hívta, akiket ő akart, és azok odamentek hozzá. Kiválasztott tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy prédikálni küldje őket. Hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék az ördögöket. Ezt a tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta; ezenkívül Jakabot, Zebedeus fiát, és Jánost, Jakab testvérét, akiket Boanérgesznek, azaz mennydörgés fiainak nevezett el; és Andrást; Fülöpöt, Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont, és az iskarióti Júdást, aki elárulta őt. 

A Szentleckében az új szövetségről olvasunk, az Evangéliumban pedig ennek kezdetének vagyunk tanúi. Az Isten és ember közötti szövetség lényege ugyanis, hogy Isten velünk van, mi pedig ővele. A tizenkettőt Jézus mindenekelőtt arra választotta ki, hogy vele legyenek. Nem egy bizonyos feladatra jelölte ki őket, hanem arra, hogy mellette, vele, később pedig benne legyenek. Ez a gyökere az Egyház és benne minden keresztény ember küldetésének. Ezért nem segít az Egyházon semmiféle megújulási kísérlet, ha nem ide megy vissza. És semmi haszna az Egyháznak a világban, ha nem az új és örök szövetség eleven istenkapcsolatának hordozója. Ha ez hiányzik, akkor a legnagyszerűbb tett is csak magamutogatás, saját dicsőségünk keresése, vagy egyenesen a gonosz szellem műve. 
Vigyázzunk azonban, mert az Úr kiválasztottjának lenni komoly felelősség. Júdás is Jézussal volt, de csak külsőleg. Szívében és szándékaiban nem volt vele, s így kiszolgáltatta magát a sátánnak. Csak akkor van értelme Jézussal lenni, ha mindenestül vállaljuk, ha nem az izgalmas feladat az igazi vonzerő, hanem maga a tény, hogy Jézussal lehetünk. És ha mindennap megújítjuk elhatározásunkat, hogy egyre jobban vele leszünk. Akkor még ha elbukunk is, mint Péter, sosem fogjuk őt elárulni és elhagyni, s a boldog örökkévalóságban is vele leszünk. 
Hálát adunk Neked, Urunk Jézus, hogy minket is arra választottál, hogy Veled legyünk. Add, hogy megbecsüljük ezt a kiválasztottságot, melyet nem kiérdemeltünk, hanem ajándékba kaptunk Tőled, függetlenül attól, hogy milyenek a képességeink és a körülményeink. Segíts, hogy ne is azzal törődjünk, hogy amit teszünk, látványos-e vagy sem, hiszen mindennek a célját, értelmét az adja, hogy Veled és Érted tesszük. Add kegyelmedet, hogy ne csak külsőleg, formálisan tartozzunk Hozzád, hanem igazán Veled legyünk a szentáldozásban, az imádságban, az elmélkedésben, törvényeid megtartásában, az Érted végzett munkában és az Érted elfogadott szenvedésben. 

Zsid 7, 25 – 8,6
Így örökre üdvözítheti is azokat, akik általa Istenhez közelednek, hisz mindenkor él, hogy értük közbenjárjon. Illő volt ugyanis, hogy ilyen főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített, és fölségesebb az egeknél; akinek nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden nap először a saját vétkeikért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért, mert ő ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta. A törvény ugyanis gyarló embereket rendel papokká; az eskü szava pedig, amely a törvény után jött, az örökké tökéletes Fiút. Mindabból azonban, amit mondani akarunk, ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül az egekben, mint a szentély szolgája és az igaz sátoré, amelyet nem ember, hanem az Úr épített. Mivel minden főpapot az ajándékok és áldozatok bemutatására rendelnek, ezért szükséges, hogy neki is legyen valamije, amit bemutat. (…) Ő azonban most annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel kiválóbb szövetségnek közvetítője, amely kiválóbb ígéreteken alapul.
Mk 3,7-12
Jézus pedig tanítványaival együtt elment a tengerhez. Nagy sokaság követte őt Galileából, Júdeából, Jeruzsálemből, Idúmeából, a Jordánon túlról. Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság jött hozzá, mert hallották, hogy miket művelt. Tanítványaitól azt kérte, hogy egy bárka álljon készen számára a tömeg miatt, hogy ne szorongassák őt. Mivel azonban sokakat meggyógyított, mindazok, akik valami betegségben szenvedtek, ott tolongtak körülötte, hogy megérinthessék. A tisztátalan lelkek pedig, amikor meglátták, leborultak előtte és így kiáltoztak: ,,Te vagy az Isten Fia.” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő.

A tisztátalan lelkek ugyanazt ismerték el Jézusról, amit később Simon Péter is megvallott: „Te vagy az Isten Fia!” Tőlük azonban ezt nem fogadta el, sőt megtiltotta nekik, hogy híreszteljék, mert a kilétére és küldetésére vonatkozó igazság csak akkor kinyilatkoztatás, ha a kinyilatkoztató Istentől való – ahogy Jézus Péternek mondja: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám” –; megvallása pedig csak annak használ, aki azt nem puszta teológiai igazságként, hanem élő és személyes hitvallásként jelenti ki.
Már az is milyen súlyos károkat tud okozni a tanítványainak, aki érdektelenül, lélek nélkül tanít egy tantárgyat, hát még ha az Isten igéjét hirdeti valaki anélkül, hogy szeretné, és hozzá igazítaná az életét! Az Istenről szóló, objektív teológiai igazságot hirdető, de Isten törvényeit részben vagy egészben elutasító ember akarva-akaratlanul is hamis istenképet sugall, s ezzel lerontja a kinyilatkoztatás hitelét. Mivel az Istenről tett kijelentések hitele minden másnál inkább az Isten iránti szereteten múlik, elengedhetetlen a teológia műveléséhez, a Szentírás magyarázásához és az igehirdetéshez, hogy ott legyen mögötte az Istennek átadott élet aranyfedezete.
Urunk Jézus, Isten testté lett Igéje, Általad az Atya nem valamit, hanem önmagát akarta közölni a kinyilatkoztatásban. Add kegyelmedet, hogy mi se érjük be kevesebbel: ne csak szavunkkal valljuk meg, hogy Te vagy az Isten Fia, hanem egész életünket adjuk át Neked, hogy Te formáld azt Szentlelkeddel Rólad szóló tanúságtétellé. Szítsd fel bennünk Szentlelked erejét, hogy mi, akik szentségeid által részesültünk az egyetemes papság méltóságában, esendőségünk és gyarlóságunk ellenére, mint kiválasztottak és megszenteltek vegyünk részt főpapi szolgálatodban, és Istennek kedves lelki áldozatot mutassunk be, testvéreink és minden ember javára.

2Kor 10,17 – 11,2
Aki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék; mert nem az érdemel hitelt, aki önmagát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl. Bárcsak eltűrnétek tőlem egy kis ostobaságot! Sőt viseljetek el engem is! Mert Isten féltékenységével vagyok féltékeny rátok. Eljegyeztelek ugyanis titeket egy férfinek, hogy mint tiszta szüzet vezesselek Krisztushoz.
Mt 25,1-13
Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okos szüzek korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: „Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!” Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbe hozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.” Az okosak ezt válaszolták: „Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.” Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: „Uram, uram! Nyiss ki nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.” Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.

Kétféle okosság van: a világ fiaié és az Isten fiaié. A világ fiai sokszor okosabbak a világosság fiainál, mert előrelátók, számot vetnek minden eshetőséggel, következetesen küzdenek, és minden eszközt, minden lehetőséget megragadnak céljuk eléréséhez. Tragédiájuk viszont, hogy a cél, amire mindent feltesznek, teljességgel elhibázott. Pillanatnyi, tiszavirág életű boldogságért fáradoznak, önmaguk megdicsőítéséért, amelyet soha el nem érhetnek, s még amit megszereztek is, azt sem vihetik magukkal.
A világosság fiai ellenben akkor követnek el végzetes hibát, amikor elmulasztanak mindent megtenni a helyesen felismert és kitűzött cél érdekében. Mindent egy lapra tesznek fel, de ezt nem érvényesítik életükben elég következetesen, a világosság fiaiként nem maradnak meg a világosságban. Szent Margit okos szűz volt, aki nem felejtett el gondoskodni a tartalék olajról: az Úr Jézus szenvedéséről való elmélkedés átforrósította szívét, őszinte imádsága az eucharisztikus színekben rejtőző Krisztus és az ő keresztje előtt pedig az Úr iránti szerelemből végzett jócselekedetekre indította. S bár Isten gyermekeinek okossága a világ szemében balgaság, mégis ez a világtól elzárt és Istenben elmerült apáca politikai kérdésekben, illetve az ország ügyes-bajos dolgaiban is meglepő éleslátásról tett tanúságot. Mert míg a világ fiainak szeme elől sok-sok teendő eltakarja a lényeget, az a lélek, amely az egy szükségesre figyel, annak fényénél is látja a dolgokat, a maguk mélységes, Istenre mutató valóságában.
Urunk Jézus, ne engedd, hogy balga szüzek módjára megfeledkezzünk arról, hogy tartalék olajra is szükségünk van ahhoz, hogy mécsesünk lángja kitartson, amíg megérkezel. Ne hagyd, hogy megelégedjünk azzal, hogy egyszer igent mondtunk Rád és a Tőled kapott csalhatatlan reménységre, hanem Szent Margit szűz közbenjárására segíts kegyelmeddel, hogy mécsesünk lángját szüntelenül tápláljuk az imádságnak és az irgalmasság cselekedeteinek olajával, s így bebocsátást nyerjünk menyegzős házadba.