Jer 31,1-7 
Abban az időben – mondja az Úr – Istene leszek Izrael minden nemzetségének, ők pedig az én népem lesznek. Így szól az Úr: Kegyelmet talált a pusztában a nép, amely megmenekült a kardtól; nyugalma felé tart Izrael.” A távolból megjelent nekem az Úr: „Örök szeretettel szeretlek téged, azért vonzottalak kegyelemmel. Ismét felépítelek, és te felépülsz, Izrael szüze; ismét ékeskedsz kézidobjaiddal, és kivonulsz a vigadozók körtáncával. Ismét szőlőt ültetsz Szamaria hegyein; és akik ültették, az ültetők fogják élvezni is. Mert lesz nap, amikor így kiáltanak az őrök Efraim hegyén: »Keljetek fel, és menjünk fel a Sionra, az Úrhoz, a mi Istenünkhöz!« Mert így szól az Úr: Ujjongjatok Jákobnak örömmel, és vigadjatok a nemzetek vezére miatt! Zendítsetek dicsérő dalra, és mondjátok: »Szabadítsd meg, Uram, népedet, Izrael maradékát!«” 
Mt 15,21-28 
Jézus ezután elment onnan: visszavonult Tírusz és Szidon vidékére. És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy démon.” Ő azonban egy szóval sem válaszolt neki. A tanítványai odamentek hozzá és kérték: „Küldd el őt, mert csak kiabál utánunk.” Ekkor így szólt: „Nem küldtek máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.” Az asszony mégis odament, leborult előtte és kérte: „Uram, segíts rajtam!” Erre így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak.” De az asszony csak folytatta: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony, nagy a te hited! Legyen neked, amint akarod.” És abban az órában meggyógyult a lánya.

A hamis próféták nem csupán abban tévedtek, hogy a közelgő katasztrófát az Úr templomának jelenléte miatt elkerülhetőnek tartották, hanem abban is, ahogy és amikor az Úr népe iránti szeretetéről beszéltek, miközben a szeretett nép gúnyt űzött ebből a szeretetből, és nem az Úr, hanem a gyomra érdekelte, meg a világ, amelyet bálványozni kezdett. Jeremiás próféta akkor adja tudtul az egész kinyilatkoztatás egyik legszebb isteni üzenetét, amikor az ellenséges hadsereg már elfoglalta a szent várost, Jeruzsálemet, és a nép színejavát fogságba hurcolta. Ha mindezt előbb mondja, még akkor, amikor a választott nép tagjai egyre biztosabban haladtak a megátalkodottság felé, vagyis konokul vétkeztek, miközben továbbra is jártak a templomba, kinevették volna, mások meg csak még vakmerőbben vétkeztek volna, mintegy isteni igazolást tudva maguk mögött.
Jézus sem sietett feloldozni a paráznákat, csak a megkövezésre vitt, végsőkig megszégyenített asszonyt és Mária Magdolnát, aki könnyeivel öntözte Mestere lábát. A halálát kívánó főpapoknak nem Isten irgalmáról beszélt, hanem az utolsó ítéletről, Pilátusnak pedig, a római jogásznak, az igazságról, melyet az éppen megcsúfolni készült. A bal latornak nem ígérte meg az örök életet, hiszen az nem is vágyakozott az üdvösségre, ellenben a jobb latornak megígérte, hogy vele lesz a paradicsomban, mert az őszinte bűnbánatot tartva vallotta meg őt Urának. Igenis alkalmassá kell válnia a léleknek annak a valóban új és meglepő üzenetnek a befogadására, hogy az Örökkévaló, a világot teremtő Isten örök szeretettel szeretett és most is szeret minket. 
Hálát adunk Neked, Urunk Jézus, Isten irgalmas szeretetének kinyilatkoztatásáért és azért, hogy a magunk életében is oly sokszor megtapasztalhattuk, hogy örök szeretettel szeretsz, magadhoz vonzol bennünket, és megkönyörülsz rajtunk. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy ne újabb nagy bűnök és bukások árán, hanem Isten fönségét és szentségét szemlélve jussunk el arra az alázatra és szívbéli töredelemre, melyre a mai Evangéliumban szereplő kánaáni asszony ad példát, aki nem követelőzött előjogaira hivatkozva, hanem az utolsó helyre állt, és őszinte bizalommal, állhatatosan könyörgött Hozzád.

Jer 30,1-2.12-15.18-22 
(…) „Mert így szól az Úr: Gyógyíthatatlan a zúzódásod, halálos a csapásod. Nincs, aki ítélne peredben sebedért, gyógyulás, hegedés nincs számodra. Szeretőid mind elfelejtettek téged, nem törődnek veled; mert ellenséges csapással sújtottalak, kegyetlen fenyítéssel, mivel sok a bűnöd, számosak vétkeid. Miért kiáltasz zúzódásod miatt, hogy gyógyíthatatlan a fájdalmad? Mivel sok a bűnöd, számosak vétkeid, azért tettem ezt veled. Így szól az Úr: Íme, én jóra fordítom sorsát Jákob sátrainak, és hajlékain megkönyörülök; felépül a város a romjain, és a palota a jogos helyén fog állni. Háladal hallatszik ki belőlük, és játszadozók hangja. Megsokasítom őket, és nem fogyatkoznak meg, megbecsültekké teszem őket, és nem kisebbednek. Fiai olyanok lesznek, mint hajdan, és gyülekezete színem előtt szilárdan áll; de meglátogatom minden sanyargatóját. Belőle támad fejedelme, uralkodója az ő bensejéből származik; közel engedem, és ő közeledik hozzám. Mert ki az, aki kockára tenné az életét, hogy közeledjék hozzám? – mondja az Úr. – Az én népem lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek.” 
Mt 15,1-2.10-14 
Akkor odajöttek Jézushoz a farizeusok és írástudók Jeruzsálemből és azt mondták: „Miért vetik el tanítványaid az ősök hagyományát? Hisz nem mossák meg a kezüket, amikor kenyeret esznek.” Ő magához hívta a tömeget, és azt mondta nekik: „Halljátok és értsétek meg: Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a szájába, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.” Akkor odamentek a tanítványai, és azt mondták neki: „Ugye tudod, hogy a farizeusok megbotránkoztak annak hallatára, amit mondtál?” Ő így válaszolt: „Minden növényt, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, gyökerestől ki fognak tépni. Hagyjátok őket: vakoknak vak vezetői ők. Ha pedig vak vezeti a vakot, mindketten gödörbe esnek.”

Mikor volt Izrael igazából fogságban, idegen földön? Akkor-e, amikor fiait elhurcolták szülőföldjükről, de hallotta Isten vigasztaló ígéretét, vagy akkor, amikor még saját hazájában, politikai szabadságban élt, ám bálványistenek és saját bűnei hálójában vergődött? És mi vajon akkor vagyunk-e fogságban, amikor szenvedések és különféle megpróbáltatások érnek minket, de napról napra élhetünk a szentségek által Isten kegyelmi ajándékaival, vagy pedig ha jól megy a sorunk, de életünket bűnös megalkuvások terhelik? Amíg szentáldozáshoz járulhatunk, hol az igazi megpróbáltatás? Nem az lenne a legnagyobb megpróbáltatás, ha halálos bűneink, szentségtörő életállapotunk miatt, amelyekhez ragaszkodunk, nem járulhatnánk a szentáldozáshoz? 
Amikor a rabság és a szabadság tartalmán elmélkedünk, és különösen a megpróbáltatások órájában gyógyító lehet, ha azt a világot állítjuk a szemünk elé, amely az Úr választottainak osztályrésze örök időkre: ünnepi asztal, menyegzős lakoma, boldog hazaérkezés az atyai házba… Jézus nem vetette meg, hanem értékelte és élvezte e földi élet javait, a finom ételt, a jó bort, a kellemes társaságot, de sohasem önmagukban, hanem azért, mert az Atya ajándékát látta bennük. Azt a világot, melyet a sátán kínált fel neki, minden szépségével és gazdagságával együtt visszautasította, mert a mennyek országa örömének lényege az Atyával és a benne egymással fennálló közösség. Hordozzuk szívünkben a mennyei Jeruzsálemről szóló látomást, ahol az Istennel való életszövetség ragyogásában fürdik a szent város, hiszen az Úr minden egyes megkeresztelt emberrel, velünk is szövetséget kötött: „Az én népem lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek.” 
Urunk Jézus, vezesd tekintetünket, hogy e világ örömeit és megpróbáltatásait a Te halálod és feltámadásod húsvéti fényében lássuk, neveld fantáziánkat, hogy a körül a jövő körül forogjon, amely a múltban már megvalósult Benned. Szentlelkeddel adj lendületet lehangolódó érzelmeinknek és lanyhuló akaratunknak, hogy mindenekfelett azzal azonosuljunk és arra törekedjünk, ami Nálad vár minket az Atya jobbján, örök örömben és el nem múló dicsőségben.

Jer 28,1-17 
(…)Akkor Hananja próféta levette az igát Jeremiás próféta nyakáról, és összetörte. Majd ezt mondta Hananja az egész nép szeme előtt: ,,Így szól az Úr: Így töröm össze Nebukadnezárnak, Babilon királyának igáját két esztendőn belül minden nemzet nyakán.” Jeremiás próféta pedig elment útjára. Így hangzott az Úr igéje Jeremiáshoz, miután Hananja próféta összetörte az igát, amely Jeremiás próféta nyakán volt: ,,Menj, és mondd meg Hananjának: Így szól az Úr: Faigákat törtél össze; csinálj helyettük vasigákat! Mert így szól a Seregek Ura, Izrael Istene: Vasigát teszek mindezeknek a nemzeteknek a nyakára, hogy szolgálják Nebukadnezárt, Babilon királyát, és szolgálni fogják őt; még a mező vadjait is neki adom.” Majd ezt mondta Jeremiás próféta Hananja prófétának: ,,Halld hát, Hananja! Nem küldött téged az Úr, te mégis hazugsággal biztattad ezt a népet. Ezért így szól az Úr: Íme, én elűzlek téged a föld színéről; még ebben az esztendőben meghalsz, mert lázadást hirdettél az Úrral szemben.” Meg is halt Hananja próféta még abban az esztendőben, a hetedik hónapban. 
Mt 14,22-36 
(...) A bárka pedig már sok stádiumnyira volt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél volt. Éjjel pedig, a negyedik őrváltás idején odament hozzájuk a tengeren járva. Amikor a tanítványok meglátták őt, amint a tengeren jár, megrettentek és azt mondták: ,,Kísértet!”, és félelmükben kiáltozni kezdtek. Jézus azonban mindjárt szólt nekik: ,,Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Péter így válaszolt neki: ,,Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.” Ő azt mondta: ,,Gyere!” Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen és Jézushoz ment. Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, merülni kezdett, és felkiáltott: ,,Uram! Ments meg engem!” Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt és azt mondta neki: ,,Te kishitű! Miért kételkedtél?” (...) 

Bennünket is megkísért, hogy mint a hamis próféták, mindenáron optimizmust erőltessünk magunkra, és lekicsinyeljük az Ellenség elszántságát és erejét; hogy a pozitív gondolkodás és életszemlélet jegyében ne vegyünk tudomást az emberi természet rosszra hajló voltáról, hogy az Isten iránti bizalmat rosszul értelmezve megfeledkezzünk arról, hogy bűnösök vagyunk. Ezzel a hamis optimizmussal szemben meg kell tanulnunk Jeremiás realizmusával szembenézni az életünkben jelen lévő, az üdvösségünket fenyegető gonosszal, illetve azzal a rosszal, amely bűneink elkerülhetetlen következményeként ér minket. És meg kell tanulnunk igazán bízni Istennek a világ feletti bölcsességében és irgalmasságában, mellyel nem csodálatos módon félresöpör az utunkból minden nehézséget, hanem a legnagyobb nyomorúságban sem hagy el minket, s mindent a javukra fordít azoknak, akik szeretik őt. 
Ha nem menekülünk önámításba, nem nyúlunk pótszerekhez, és nem sajnálgatjuk magunkat, hanem felvesszük a keresztünket nap mint nap, akkor a nyomorúságból élet fakad: kezd kitisztulni a kép, új, evidenciaként ható felismerésekre jutunk, egyre mélyebb szeretetet tapasztalunk Isten iránt, s felfedezzük, ahogy ő görbe vonalakon is tud egyenesen írni, vagyis jót és rosszat egyaránt igazi javunk, üdvösségünk szolgálatába tud állítani. 
Urunk Jézus, taníts meg, kérünk, az igazi bizalomra, mely nem önmagunkra, a természetről szerzett tapasztalatainkra és elvárásainkra, hanem kizárólag a Te hatalmadra és szeretetedre épít, s egy új világ ajtaját nyitja meg előttünk. Adj bátorságot, hogy szavadra ki merjünk lépni a biztonságot jelentő bárkánkból, hétköznapi komfortzónánkból, s elindulni Hozzád a vízen. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy ha erős szél korbácsolja a felszínt, bizalmunk akkor se rendüljön meg Benned, hiszen akármi történik is velünk, Te mindig változatlan és soha nem szűnő szeretettel szeretsz minket.

Iz 55,1-3
Ó, ti szomjazók mind, jöjjetek a vizekhez, és akiknek nincs pénzetek, jöjjetek, vegyetek gabonát, és egyetek! Jöjjetek, vegyetek gabonát pénz nélkül, és vételár nélkül bort és tejet! Miért költitek a pénzt arra, ami nem kenyér, és keresményeteket arra, amivel nem laktok jól? Figyelmesen hallgassatok rám, akkor majd jót esztek, és élvezitek a kövér falatokat. Hajtsátok ide fületeket, és jöjjetek hozzám, hallgassatok ide, s akkor élni fog lelketek! Örök szövetséget kötök veletek, a Dávidnak ígért biztos kegyelem alapján.
Róm 8,35.37-39
Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongatás? Éhség, mezítelenség, veszedelem, üldözés, vagy kard? De mindezeken győzedelmeskedünk azáltal, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.
Mt 14,13-21
(…) Mikor este lett, odamentek hozzá a tanítványok és azt mondták neki: ,,Sivár ez a hely és az idő is eljárt már. Bocsásd el a tömeget, hogy a falvakba menjenek és ennivalót vegyenek maguknak.” Jézus azonban azt mondta nekik: ,,Nincs rá szükség, hogy elmenjenek, adjatok nekik ti enni.” Azok ezt felelték neki: ,,Nincs itt másunk, csak öt kenyér és két hal.” Azt mondta nekik: ,,Hozzátok ide azokat.” Megparancsolta, hogy a tömeg telepedjék le a fűre, aztán fogta az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte azokat, aztán odaadta a kenyereket a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. Mindnyájan ettek és jóllaktak. Végül fölszedték a megmaradt darabokat, tizenkét tele kosárral. Mintegy ötezer férfi volt, aki evett, az asszonyokat és gyerekeket nem számítva.

Megszoktuk, hogy a betevő falatért meg kell dolgozni, s ez rendjén is van. Maga a Szentírás tanít rá, hogy aki nem akar dolgozni, az ne is egyék. A mai Olvasmány azonban úgy mutatja be Istent, mint aki egészen ingyen, nem fáradozásunk béreként, hanem érdemünk nélkül kínálja ajándékait. Ez a bőkezűség zavarba ejt. Kényelmetlenül érezzük magunkat, szeretnénk felmutatni valamit, amivel megszolgálhatnánk ezt a jóságot, a rólunk való gondoskodást, és nincs semmink, amit cserébe adhatnánk. Esetleg az a gyanú is felébred bennünk, hogy a gyomrunkon keresztül Isten talán le akar kötelezni, magához akar láncolni bennünket. Bizonyos értelemben igaz is: valóban „csalétek” ez, amely a mulandókon keresztül az örökké megmaradókra irányítja a figyelmünket, a szellemi kenyérre, borra és tejre.
A kenyérszaporításról szóló evangéliumi elbeszélésben azt látjuk, hogy a lelki éhség a testinél is erősebb. Eszükbe sem jut a Jézushoz indulóknak, hogy későre jár, és enniük kellene. Jézus pedig maga gondoskodik számukra eledelről, ezzel is igazolva, hogy aki mindenekfelett Isten országát és annak igazságát keresi, annak minden megadatik, amire csak szüksége van. Szent Pálnál viszont már arról olvasunk, hogy Krisztus szeretetének ereje még a földi szükségletekben való hiányt, szenvedést is legyőzi. Már nem csupán arról van szó, hogy megfeledkezzünk az éhségről, hanem hogy a kifejezett éhezés sem tántoríthat el Krisztus szeretetétől. Többé már nem földi jólétünk lesz Isten szeretetének jele és fokmérője, hanem a mi megpróbáltatásunk közepette tanúsított hűségünk.
Urunk Jézus, örök életünk táplálója, hálát adunk Neked gondoskodó, ingyenes szeretetedért. Add meg, kérünk, hogy a kötelességszerű vallásosságot túlhaladva többé ne az erényes élet megjutalmazójának, földi gondjaink megoldójának tekintsünk csupán, hanem magának a jutalomnak és az egyetlen fontosnak. Segíts kegyelmesen, hogy értünk hozott áldozatodtól megrendülve és abból erőt merítve belépjünk a nagylelkű ingyenesség világába, ahol már mi sem valamit adunk, hanem önmagunkat – egészen és feltétel nélkül.

Jer 26,11-16.24
Akkor így szóltak a papok és a próféták a fejedelmekhez és az egész néphez: ,,Halálbüntetés jár ennek az embernek, mert ez ellen a város ellen prófétált, amint saját fületekkel hallottátok.” Jeremiás azonban ezt mondta az összes fejedelemnek és az egész népnek: ,,Az Úr küldött engem, hogy prófétáljak ez ellen a ház ellen és ez ellen a város ellen mindazokkal a szavakkal, amelyeket hallottatok. Most azért jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, s hallgassatok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára! Akkor megbánja az Úr azt a rosszat, amelyet kimondott rólatok. Én pedig, íme, a kezetekben vagyok; tegyétek velem azt, ami jó és helyes a szemetekben! De tudjátok meg jól, hogy ha megöltök engem, ártatlan vérrel terhelitek magatokat, ezt a várost és lakóit, mert valóban az Úr küldött engem hozzátok, hogy elmondjam fületek hallatára mindezeket az igéket!” Erre azt mondták a fejedelmek és az egész nép a papoknak és a prófétáknak: ,,Nem jár ennek az embernek halálbüntetés, mert az Úrnak, a mi Istenünknek nevében szólt hozzánk.” De Ahikámnak, Sáfán fiának a keze Jeremiással volt, így nem adták őt a nép kezére, hogy megöljék.
Mt 14,1-12
Abban az időben Heródes negyedes fejedelem hírét hallotta Jézusnak, és azt mondta szolgáinak: ,,Ez Keresztelő János. Ő támadt föl a halottak közül, ezért működnek benne a csodatevő erők.” Heródes ugyanis elfogatta Jánost, megkötözte és börtönbe vetette Heródiás miatt, aki testvérének, Fülöpnek volt a felesége. János ugyanis azt mondta neki: ,,Nincs megengedve neked, hogy ő a tiéd legyen.” (...)

Ha úgy képviseljük Krisztus evangéliumát, hogy elhallgatjuk belőle mindazt, ami esetleg irritálhatja a modern embert, akkor éppen azokat áruljuk el, azokat károsítjuk meg, akik öntudatlanul is várják az Örömhírt. A házasság felbonthatatlansága, az élet szentsége a fogantatás első pillanatától az élet utolsó pillanatáig, a férfi és a nő Istentől rendelt különbözőségének és egymást kiegészítő voltának tiszteletben tartása, a kizárólag férfiakból álló papság vagy az örök kárhozat reális lehetősége nem túl kelendő portékák a mai Európa különböző vallásokból összegyúrt lelki elixíreinek és ezoterikus tanainak piacán. Ám ha nem ragaszkodnánk következetes, konok hűséggel a krisztusi hitletéteményhez, akkor sem térnének meg tömegek az Egyházhoz, ellenkezőleg, látva gyöngeségét és állhatatlanságát még inkább támadnák. Ugyanakkor Krisztus tanításának, a hitletéteménynek és az evangéliumi erkölcsnek felhígításával azokat is elbizonytalanítanánk és félrevezetnénk, akik eddig hűséges hívei voltak.
Az Egyháznak az új évezredben ezért nincs más választása, mint hogy egyre jobban Egyházzá alakuljon radikális megtérések sorozatán keresztül. A mélyből kiindulva a felszínig, a külső megjelenési formákig át kell hogy hassa Jézus Krisztus misztériuma, s ellentmondva a sátán különféle furfangos csábításainak megalkuvás nélkül ragaszkodnia a tisztasághoz, a szegénységhez, az Atya szüntelen imádásához és Jézus Krisztus szent keresztjéhez.
Urunk Jézus, ne engedd, hogy kortársaink elutasítása visszariasszon attól, hogy mindig a teljes igazságot képviseljük és a csorbítatlan evangéliumot hirdessük, még ha olyan ellentmondást kell elviselnünk is, mint Jeremiás, vagy akár életünk odaadásával kell is tanúskodnunk az igazságról, mint Keresztelő Jánosnak a mai Evangéliumban. Add, kérünk, hogy kegyelmed erejéből egyre jobban azzá legyünk, amik csírájában már keresztségünk óta vagyunk, s amivé Te akarod tenni egyenként és közösségként is szent Egyházadat.

Jer 26,1-9
Joakimnak, Jozija fiának, Júda királyának uralkodása kezdetén ez az ige hangzott el az Úrtól: ,,Így szól az Úr: Állj az Úr házának udvarába, és mondd el Júda minden városáról, ahonnan eljönnek leborulni az Úr házába, mindazokat az igéket, amelyekről megparancsoltam neked, hogy elmondd nekik; ne hagyj el egy szót sem! Hátha meghallgatják és megtérnek, mindenki a maga gonosz útjáról, és akkor megbánom azt a rosszat, melyet tenni szándékozom velük cselekedeteik gonoszsága miatt. Mondd tehát nekik: Így szól az Úr: Ha nem hallgattok rám, és nem jártok törvényem szerint, melyet elétek adtam, hallgatva szolgáimnak, a prófétáknak szavaira, akiket én küldök hozzátok – idejekorán küldtem, de nem hallgattatok rájuk –, akkor olyanná teszem ezt a házat, mint Síló; ezt a várost pedig átokká teszem a föld minden nemzete előtt.” Hallották a papok, a próféták és az egész nép, amint Jeremiás elmondta ezeket az igéket az Úr házában. Történt pedig, hogy amikor befejezte Jeremiás mindannak az elmondását, amit az Úr parancsára el kellett mondania az egész népnek, megragadták őt a papok, a próféták és az egész nép, s azt mondták: ,,Bizony meg kell halnod! Miért prófétáltál így az Úr nevében: ,,Mint Síló, olyan lesz ez a ház, ez a város pedig elpusztul, úgyhogy nem lesz lakója?” Ekkor odagyűlt az egész nép Jeremiáshoz az Úr házába.
Mt 13,54-58
Azután elment a saját falujába, és tanította őket a zsinagógájukban, úgy, hogy elcsodálkoztak rajta: „Honnan van ennek ilyen bölcsessége és a csodái? Nem az ács fia ez? Anyját nem Máriának hívják, és a testvérei nem Jakab, József, Simon és Júdás? Nincs itt nálunk minden nővére? Honnan vette hát mindezt?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában és a saját házában.” Nem is tett ott sok csodát a hitetlenségük miatt.

Senki sem próféta a maga hazájában – ezt nemcsak Jeremiásnak, hanem az Úr Jézusnak magának is meg kellett tapasztalnia. Aki nem elég készséges, hogy mindenben kiszolgálja környezete ízlését, elvárásait, az hamarosan gyanús lesz, és idegesítő jelenséggé válik. Ellenlábasai mindjárt keresni kezdik, mibe köthetnének bele, s ha nem találnak mást, akkor a családjával hozakodnak elő: „Jól ismerjük az apját és az anyját, egész rokonságát, mi csak tudjuk, hogy mit lehet várni tőle.”
Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a világ minden látszat ellenére öntudatlanul is az életszentséget várja tőlünk. Sokan vannak, akik bírálják, szidják, gúnyolják az Egyházat, amiért kitart kétezer éves öröksége mellett, ám titokban, a szívük mélyén tisztelik és becsülik az Egyház hűségét. A bűnbeesett emberiség rejtett, önmaga elől is eltagadott vágya mutatkozik meg ebben az igazi életszentség után. Ne feledjük: az Egyház Krisztus ígérete szerint az utolsó napig fennmarad. Persze ez az ígéret nem az épületekre és birtokokra, nem a címekre, rangokra és az evilági hatalomra vonatkozik, hanem egyedül arra, ami Jézus Krisztus személyével van összefüggésben: amiből a krisztusi szeretet árad és ami ebből a szeretetből születik, él és fejlődik.
Urunk Jézus, olykor a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy elkötelezettségünk, Rólad szóló tanúságtételünk irritálja környezetünket, s talán el is bizonytalanodunk, hogy nem szükségtelenül provokáljuk-e viselkedésünkkel a körülöttünk élőket. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy a Te nevedben soha ne legyünk erőszakosak és ítélkezők, de óvj meg attól is, hogy embertársaink érzékenységére hivatkozva kiöljük magunkból a Szentlelket, aki azáltal tud gyógyítani és újjáteremteni, hogy előbb megsebez, néven nevezve a rosszat, leleplezve a megalkuvást, s gyökerénél tapintva rá a romlottságra.

Jer 18,1-6
Az ige, mely elhangzott Jeremiáshoz az Úrtól: ,,Kelj fel, és menj le a fazekas házába! Ott majd tudtul adom neked igéimet.” Lementem tehát a fazekas házába, és íme, az éppen dolgozott a korongon. Ha rosszul sikerült a fazekas kezében az edény, melyet az agyagból készített, újból készített belőle egy másik edényt, ahogy a fazekas szemében helyesnek látszott, hogy elkészítse. Akkor így hangzott az Úr igéje hozzám: ,,Vajon nem tehetek-e úgy veletek, Izrael háza, mint ez a fazekas? – mondja az Úr. – Íme, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben, Izrael háza!
Mt 13,47-53
Hasonló a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely minden fajta halat összefogott. Amikor megtelt, felhúzták a partra, leültek, és a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványát pedig kidobták. Így lesz a világ végén is. Az angyalok kimennek majd, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és bedobják őket a tüzes kemencébe. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás. Megértettétek mindezeket?” Azt felelték neki: „Igen.” Ő pedig azt mondta nekik: „Így tehát minden írástudó, aki járatos a mennyek országában, hasonló a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.” Történt pedig, hogy amikor Jézus befejezte ezeket a példabeszédeket, eltávozott onnan.

Amint az Úr Jézust is minden teremtett dolog, a mezők liliomai és az ég madarai, a mustármag és a kovász, a búza és a konkoly Istenre és az ő létben tartó, gondviselő szeretetére emlékezteti, úgy Jeremiás, az Isten embere is úgy szemlélődik, úgy néz körül, hogy minden apró történésben kész észrevenni az Úr üzenetét. Mint egy gyerek, néz, hallgat, figyel, majd hirtelen feláll, és köszönés nélkül sietve elmegy, mintha villámcsapás érte volna.
Az Úr tőlünk is azt várja, hogy rendszeresen szakítsunk időt, és mint Jeremiás, abban a mélységben nézzük saját és mások munkáját, melyet a hét hat napján át teszünk, hogy észrevegyük kapcsolatát a létezés gyökerével, a teremtés misztériumával. Ez vezet el a teremtő Isten önfeledt imádására és arra a felismerésre, hogy a neki kijáró engedelmesség boldogságunk igazi forrása. Elvárja az Úr, hogy ebből az Úr napján való „semmittevésben” feltáruló látásból vetődjön át a következő hat napra is valami világosság, hogy abban, amit teszünk, szemléljük a misztériumot: mert az ember Isten képmása, de nem a felszínen, hanem a mélyben: cselekvése Isten teremtő cselekvésére hasonlít, s ahogy az ember ura az anyagi világnak, melyet alakít, úgy az Örökkévaló ura az embernek, akit formálni akar. A mai Evangéliumban mondja az Úr Jézus: „Minden írástudó, aki járatos a mennyek országában, hasonló a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.” Nekünk ilyen, a mennyek országában jártas házigazdáknak kell lennünk, akik az Ó- és az Újszövetségből egyaránt kincseket hoznak elő. Ez új, keresztségben kapott természetünk egyedülálló lehetősége.
Urunk Jézus, az a fajta szemlélődés, melyre Jeremiás próféta ad példát, csak ígéret és előkép, melynél mi mérhetetlenül többet kaptunk Benned: a teljes kinyilatkoztatást és a szívünkbe adott Szentlelket. Taníts meg, kérünk, a szemlélődés igazi mélységére, hogy a mindenható Isten múltbeli és jövendő tetteinek fényében lássuk saját életünk és a történelem eseményeit, s kegyelmed indítására engedjük, hogy teremtő keze engedelmes anyagként formálja szívünket.

1Jn 4,7-16
Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért. Szeretteim! Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást! Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik, és szeretete tökéletes bennünk. Abból ismerjük meg, hogy benne lakunk, és ő mibennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk. Mi pedig láttuk, és tanúságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte Fiát, mint a világ üdvözítőjét. Aki vallja, hogy”Jézus az Isten Fia”, abban Isten benne marad, és ő Istenben. Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket. Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne.
Lk 10,38-42
Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: „Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!” Az Úr ezt válaszolta neki: „Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.”

Nem Mária külső „életformáját” dicséri meg az Úr, hanem azt a belső döntést, irányulást, amely külsőleg is megmutatkozik. (Ha Mária csak rajongásból, netán figyelemnek álcázott lustaságból ült volna oda a lábához, biztosan nem mondta volna róla, hogy a jobbik részt választotta.) És nem is Márta szorgoskodását kifogásolja – hiszen nem azt mondja neki, hogy azonnal hagyja abba a munkáját, és üljön a lábához, mint Mária –, hanem a munkához való hozzáállását akarja úgy megtisztítani, hogy az szemlélődéssé alakuljon.
Tehát nem azért feddi meg Mártát az Úr Jézus, mert dolgozik, hanem mert nyugtalankodik, s ez nemcsak az imádságban, de a szeretetben is akadályozza. Lehet, hogy van okunk testvérünk javító szándékú megintésére, de ha vádoljuk őt az Úr előtt, abban mindig jókora önigazolás és a másik el nem fogadása van, ami szívünk megosztottságára utal. Lehetnek feladataink, és törődhetünk sok mindennel, de ha nyugtalanító gonddá válnak, és elhatolnak szívünk mélyéig, akkor szükségképpen eltakarják előlünk az egyetlen szükségeset, az Isten országát, vagyis az élő kapcsolatot az élő Istennel. Aki nagyon beleveti magát a munkába, lehet, hogy csak menekül: önmagától, az emberi kapcsolatoktól, Istentől. De aki imádság címén elhanyagolja a munkát, aki nem magára Istenre, hanem csak jó érzésre, élményekre, vigasztalásra vágyakozik, még inkább becsapja önmagát.
Urunk Jézus, Szent Márta közbenjárására kérünk, add meg nekünk, hogy életünkben meg tudjuk különböztetni a nem fontos dolgokat az igazán fontosaktól, a fontos dolgokat pedig az egyetlen szükségestől. Segíts kegyelmesen, hogy munkánkon és imádságunkon túl saját magunkat is átadva Neked a szemlélődés útjára lépnünk, melyen mindennapi munkánk, állapotbeli kötelességeink teljesítése által a megváltás, a világosság és a béke világába vezetsz bennünket.

Jer 14,17-22
Mondd nekik ezt az igét: Szemem könnyet hullat éjjel-nappal, és nem csillapodik, mert nagy töréssel tört össze népem szűz leánya, nagyon fájó sebbel. Ha kimegyek a mezőre, íme, karddal megöltek vannak ott, és ha bemegyek a városba, íme, éhségtől elgyengültek. Bizony, próféta is, pap is elvándoroltak olyan országba, melyet nem ismertek.’’ Vajon végleg elvetetted Júdát, vagy Siont megutálta lelked? Miért vertél meg minket úgy, hogy nincs számunkra gyógyulás? Békességre vártunk, de nincs semmi jó; és a gyógyulás idejére, de íme, rettenet! Elismerjük, Uram, gonoszságunkat, atyáink bűnét, hogy vétkeztünk ellened. Ne vesd el neved miatt, ne gyalázd meg dicsőséged trónját! Emlékezz, ne bontsd fel szövetségedet velünk! Vannak-e a nemzetek bálványai közt esőt adók? Vagy az egek adnak-e záporesőket? Nemde te vagy az Úr, a mi Istenünk, és terád várunk? Mert te alkottad mindezeket.
Mt 13,36-43
Akkor otthagyta a tömeget és hazament. Tanítványai odamentek hozzá és azt mondták: ,,Magyarázd meg nekünk a példabeszédet a szántóföldben lévő konkolyról!’’ Ő azt felelte nekik: ,,Az, aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki elvetette, az ördög, az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzben elégetik, úgy lesz a világ végén is: az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek az ő országában minden botrányt, és azokat, akik törvénytelenséget cselekszenek, és bedobják őket a tüzes kemencébe. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás. Akkor az igazak ragyogni fognak Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!

A legnagyobb szentek nem okvetlenül a hit nagy korszakaiban éltek, hanem éppenséggel vallási hullámvölgyben, mint Jeremiás, amikor a szent népben a vallásos buzgóság lehanyatlott, és abból sem tanultak, hogy az országot rettenetes szárazság és éhség sújtotta. Elhamarkodottan azt mondhatnánk, ilyenkor nem marad más hátra, mint az imádság. Jámbornak tűnő, de veszélyes tévedés, a lényeg fel nem ismerése ez. Az imádság nem olyan eszköz, amit akkor kell alkalmazni, amikor már semmi más nem használ, amelyhez akkor kell folyamodni, amikor más, konkrét és kézzel fogható segítség nincsen. Ha így lenne, igazuk volna azoknak, akik az imádságban – és így a vallásban – a valóság előli megfutamodást látnak. Ez a hamis vallásosságra talán részben igaz, de nem igaz a Bibliában feltáruló vallásosságra és imádkozásra. Az imádság az ember legmélyebb valósága, melyben tudatosítja, vállalja és elmélyíti kapcsolatát a teremtő Istennel. Az igazi vallásosság jellemzője, hogy az Istennel való kapcsolatot és annak tudatosítását tartja az emberi lét alapjának, s ehhez nyúl vissza minden helyzetben, a legkülönfélébb körülmények közepette.
Jeremiás imádkozott, mikor az Úr meghívta. Az imádság állapotában volt, amikor kortársai hazug életvitelét leleplezte, mikor meglátta és nevén nevezte a nép önpusztításának tragédiáját s mikor ezért elítélték, és az imádság állapotában van most is, hogy már semmit sem tehet a végveszélybe rohanó vallástalan és hazug tömegért. Valóban semmit? Dehogynem: folytatja azt, ami mindennek az alapja, vagyis tovább imádkozik, imádkozik értük és imádkozik helyettük.
Urunk Jézus, ki az utolsó percig imádkoztál azokért, akik életedre törtek, és imádságod mindnyájunk üdvösségének kieszközlője lett, add meg nekünk kegyelmesen, hogy tanításodat és példádat követve úgy tudjunk imádkozni, hogy az mindenekelőtt a mennyei Atya nevének megszentelésére és akaratának beteljesülésére irányuljon. Segíts, hogy akár jó, akár rossz dolgok történnek velünk, soha ne kételkedjünk abban, hogy ő mindig meghallgat bennünket, s ha kitartunk az imádságban, mindent az üdvösségünkre fordít.

Jer 13,1-11
Így szólt hozzám az Úr: ,,Menj, vásárolj magadnak egy lenövet, és tedd a derekadra, de vízbe ne rakd!” Megvásároltam az övet az Úr igéje szerint, és a derekamra tettem. Akkor másodszor is hangzott az Úr igéje hozzám: ,,Vedd az övet, melyet vásároltál, és a derekadon van! Kelj fel, menj az Eufráteszhez, és rejtsd el ott a sziklahasadékban!” Erre elmentem, és elrejtettem az Eufrátesznél, amint az Úr megparancsolta nekem. Történt pedig sok nap múltán, hogy az Úr ezt mondta nekem: ,,Kelj fel, menj az Eufráteszhez, és vedd el onnan az övet, melyről megparancsoltam neked, hogy rejtsd el ott!” Erre elmentem az Eufráteszhez, kiástam és elvettem az övet arról a helyről, ahova elrejtettem; de íme, az öv tönkrement, és semmire sem volt használható. Akkor hangzott az Úr igéje hozzám: ,,Így szól az Úr: Így fogom tönkretenni Júda büszkeségét és Jeruzsálem nagy büszkeségét. Ez a gonosz nép, amely vonakodik meghallgatni igéimet, szíve megátalkodottsága szerint jár, és más istenek után megy, hogy azoknak szolgáljon, és előttük boruljon le, olyan lesz, mint ez az öv, mely semmire sem használható. Mert ahogy az öv az ember derekához tapad, úgy tapasztottam magamhoz Izrael egész házát és Júda egész házát – mondja az Úr –, hogy az én népem legyenek, hírnevem, dicsőségem és ékességem; – de nem hallgattak rám.”
Mt 13,31-35
(...) Mindezeket Jézus példabeszédekben mondta el a tömegnek. Példabeszéd nélkül semmit sem mondott nekik, hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott: ,,Példabeszédekre nyitom ajkamat, kijelentem a világ alapítása óta elrejtett dolgokat.”

Nem az a próféta, aki különféle trükkökkel vagy belső hangra hivatkozva megmondja egyesek jövőjét, hanem az, aki a valóságot látja, a jelen világot a maga rétegzettségében és Istenhez való viszonyában. Ehhez szükséges, hogy ne féljen kilógni a sorból, s ha kell, merjen úgy viselkedni, mint egy gyermek. Most is így tesz: egy övvel játszik, elrejti, majd egy idő múlva előhozza, s lám, az öv elrothadt a nedvességtől.
Ez a lenből készült öv igen szemléletesen fejezi ki az ember – minden egyes lélek, illetve egy-egy közösség, Isten választott népe – viszonyát az Úrhoz. Hiszen az Isten által választott közösség azáltal válik Isten számára hasznossá és ékessé, hogy szorosan hozzásimul, erősen belékapaszkodik. Ha azonban lecsatolódik róla, a szépséges öv haszontalanná válik, s ráadásul el is fog rothadni. Ez a tönkrement, immár használhatatlan öv jelzi az Istentől elszakadt ember sorsát: belülről szétmállik az élete, értéktelenné és értelmetlenné válik. Maga az a tény, hogy nem simulunk az Úr derekához, elegendő ahhoz, hogy elveszítsük életünk értelmét, annak lehetőségét, hogy az Úr szent közelségében maradva kiteljesedjünk és megszentelődjünk.
Urunk Jézus, oly sokszor előfordul, hogy nem ismerjük fel a nyilvánvaló igazságot, és önkéntelenül is meghamisítjuk a valóságot. De Te nem adod fel: ha kell, gyerekesnek tűnő képekhez, hasonlatokhoz folyamodsz, hogy megszégyenítsd önigazoló okoskodásunkat, s példabeszédekkel szólsz hozzánk, hogy a ráción túli mélységben érinthessen meg minket az evangélium üzenete. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy merjünk kiszakadni a hasznos és felnőttes tevékenységekből, s időt szánni olyan „haszontalan” időtöltésekre, mint a Veled való együttlét, a szent liturgia csöndje, a napi igeolvasás és elmélkedés, s így megértsük üzenetedet, mely nem csupán értelmünkhöz szól, hanem egész lényünkhöz, teljes emberségünkhöz.

1Kir 3,5.7-12
Éjszaka aztán megjelent az Úr Salamonnak álmában és azt mondta: ,,Kérj, amit akarsz, s megadom neked.” Nos tehát, Uram, Isten, te királlyá tetted szolgádat, apám, Dávid helyett: de én kicsiny gyermek vagyok, s nem tudok kimenni-bejönni, s itt áll szolgád a nép között, amelyet kiválasztottál, e mérhetetlen nép között, amelyet sokasága miatt megszámlálni, s megolvasni sem lehet. Adj tehát szolgádnak értelmes szívet, hogy ítélni tudja népedet, s megkülönböztethesse a jót és a rosszat, hisz ki tudná ítélni e népet, ezt a te hatalmas népedet?” (...)
Róm 8,28-30
Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik, azoknak, akik az ő végzése értelmében arra hivatottak, hogy szentek legyenek. Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta; és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette; akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette.
Mt 13,44-52
Hasonló a mennyek országa a kincshez, amelyet elrejtettek a szántóföldben. Egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet. Hasonló a mennyek országa a kereskedő emberhez, aki szép gyöngyöket keresett. Amikor talált egy sokat érő gyöngyöt, elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt. Hasonló a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely minden fajta halat összefogott. Amikor megtelt, felhúzták a partra, leültek, és a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványát pedig kidobták. (...)

A keresztény lelket a nyár kellős közepén gondos szeretettel vonzza az Úr a az igazi békesség és felüdülés forrása felé a mai olvasmányokon keresztül. Salamon király kérése arra int, hogy csak az értelmes, vagyis Istenre figyelő, bölcs szív képes a maguk helye és jelentősége szerint megítélni a dolgokat. A jólét, a gazdagság, az élet örömei vagy a minket körülvevő szépségek nemcsak Istenre irányíthatják figyelmünket, de el is fordíthatnak tőle, arra kísértve, hogy bennük keressük életünk értelmét. Szent Pál apostol arról ír, hogy „az Istent szeretőknek minden javukra válik”. Akinek szíve Istenre figyel, őbelé kapaszkodik, nem csupán eligazodik a kísértések útvesztőiben, de megtapasztalja azt a világmindenség és a történelem mögül sugárzó végtelen szeretetet is, mely egészen más színben tünteti fel e világ minőségeit, és amit esetleg rossz­nak, értéktelennek, hátrányunkra válónak tekintettünk, beragyogja fényével, és üdvösségünk szolgálatába állítja.
Mert valójában nincs is más feladatunk, mint Istenre figyelő szívvel az igazi értéket, az egyetlen szükségeset keresnünk, a kincset, amiért mindenünket érdemes eladnunk. Ez a kincs – ahogy Jézus tanítja a mai Evangéliumban – el van rejtve a földi élet szántóföldjében: mindennapjaink, körülményeink, kapcsolataink szövetében, de ha nem szűnünk meg Istenre figyelni, biztosan rábukkanunk. Ha szívünk Istenre figyel, attól sem félünk, hogy Isten szeretetének hálója bekerít bennünket. A kényszer erejével ránk nehezedő helyzetekben is felismerjük Isten jelenlétét, és rádöbbenünk, hogy ezek nélkül talán nem is találtuk volna meg őt. S amit eddig csapásnak, szükségszerű rossznak éreztünk, az most átváltozik testünk és lelkünk javára örömmé, békévé, felbecsülhetetlen értékű kinccsé.
Urunk Jézus, segíts minket kegyelmeddel, hogy a Rád figyelésben ne vegyünk ki szabadságot, hanem mind jobban az legyen a békességünk, a pihenésünk, a felüdülésünk, hogy Veled lehetünk. Add, hogy ne csak a rosszat akarjuk elhagyni, de a jót is el tudjuk engedni a legjobbért, az igazi kincsért, a valódi igazgyöngyért, melyet gondos szeretettel készítesz számunkra.

2Kor 4,7-15
(...) Mert minket, akik élünk, szüntelenül halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen halandó testünkön. Bennünk tehát a halál munkálkodik, bennetek pedig az élet. Mivel azonban a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amiről írva van: „Hittem, azért szóltam”, mi is hiszünk, és ezért beszélünk. Hiszen tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, minket is fel fog támasztani Jézussal, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.
Mt 20,20-28
Akkor Zebedeus fiainak az anyja odament hozzá a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte: „Mit kívánsz?” Az így válaszolt: „Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban.” Jézus ezt válaszolta: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én inni fogok?” Azt felelték neki: „Tudunk!” Ő erre azt mondta nekik: „A kelyhemből ugyan inni fogtok, de azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette.” Amikor a többi tíz meghallotta ezt, nagyon megharagudott a két testvérre. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: „Tudjátok, hogy azok, akik a nemzetek fejedelmei, azok uralkodnak rajtuk, és akik nagyok, azok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagy akar lenni köztetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Nagyon nehezen értjük meg, hogy Jézus számára az igazi megdicsőülés nem más, mint a kereszthalál pillanata. Az emberi életből talán semmi sem hasonlít jobban a Szentháromság benső életében a fiúi állapotra, mint az a bizalom, mellyel Jézus a kereszten egészen rábízta magát az Atya szeretetére. Jézus Betlehemben a Szentlélek által született bele a mi emberi világunkba, halálában pedig az örök Lélek által áldozatul felajánlott emberi testével beleszületett az Atya dicsőségébe. Ez maga az igazi dicsőség, melynek a feltámadás és a benne megnyilatkozó megdicsőítés csak látható kinyilvánulása, következménye.
Jézus Zebedeus fiait és minket is ebbe a dicsőségbe akar elvezetni. Istengyermeki létünk lényege ez a dicsőség, mely fokozatosan bontakozik ki földi életünk során, és a Jézus halálához hasonló halálban valósul meg teljesen, amikor vele együtt véglegesen megszületünk az Atya és Fiú szeretetében, a Szentlélekben. Ehhez elengedhetetlen, hogy már most, a mai nap eseményei közepette is engedjük, hogy szülessünk az Atyától az ő Fia által, a Szentlélekben, vagyis úgy legyünk együtt az Atyával, mint az ő Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus. Ez a mindennapokban azt jelenti, hogy akármit is teszünk, akármi ér bennünket, minden jó és rossz esemény, kellemes vagy kellemetlen történés mögött keressük a még nem tisztán látott atyai döntést, egészen a halálig, amely az Úr kelyhének kiürítése s egyben megdicsőülésünk kezdete.
Urunk Jézus, kérünk, engedd, hogy ne ragadjunk meg annál az eseménynél, amely éppen történik velünk, hanem kegyelmed segítségével azt keressük benne, azt akarjuk, amit az Atya akar, hiszen ő csak jót, a legnagyobb jót akarja nekünk. Tedd, hogy Szent Jakab apostolod példájára és közbenjárására élő valósággá legyen számunkra, amit a mai Szentleckében olvastunk: „Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.”

Jer 3,14-17
Térjetek vissza, elpártolt fiak, -- mondja az Úr, -- mert én vagyok a ti Uratok! Magamhoz veszlek benneteket, egyet egy városból és kettőt egy nemzetségből, és bevezetlek titeket Sionba. Adok majd nektek szívem szerint való pásztorokat, akik tudással és belátással legeltetnek titeket. Ez történik majd, amikor megsokasodtok és megszaporodtok az országban: azokban a napokban, - mondja az Úr, - nem beszélnek többé az ,,Úr szövetségének ládájáról,'' és nem jut eszébe senkinek; nem emlékeznek rá, nem keresik, és nem is készítik el többé. Abban az időben Jeruzsálemet hívják majd az Úr trónjának, és odagyűlnek hozzá mind a nemzetek, az Úr nevéért Jeruzsálemhez, és nem mennek többé gonosz szívük megátalkodottsága után.
Mt 13,18-23
Halljátok hát, hogy mit jelent a magvető példabeszéde: Amikor valaki hallja az ország igéjét, s nem érti meg, akkor eljön a gonosz és elragadja, amit a szívébe vetettek: ez az, ami az útfélre esett. A köves helyre hullott mag pedig az, aki hallja az igét, s mindjárt be is fogadja örömmel, de nincs gyökere, és csak ideig-óráig tart. Amikor az ige miatt szorongatás és üldözés támad, hamar megbotránkozik. A tövisek közé hullott pedig az, aki hallja az igét, de a világ gondjai és a csalóka gazdagság elfojtja azt, és az gyümölcsöt nem hoz. A jó földbe vetett mag pedig az, aki hallja az igét és meg is érti azt. Aztán gyümölcsöt hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.’’

Nem feltétlenül hűtlenségünk következménye lehet, hogy az isteni szeretetet hordozó jel egyszer csak eltűnik szemünk elől. Amikor Isten valami nagyobbat akar adni, vagyis beteljesíteni korábbi ígéreteit, akkor előbb megengedi, hogy eltűnjön a szemünk elől az, ami eddig a legszentebb, a legnagyobb volt a számunkra, amely leginkább jelképezte az ő jelenlétét és szeretetét. Ilyenkor elhagyottnak érezzük magunkat, és félni kezdünk, s talán megkísért a gondolat, hogy nem kellene-e egy új „frigyládát” faragni, mely felidézi az ő jelenlétét. Álljunk ellen ennek a kísértésnek, és ne akarjunk édes-bús nosztalgiával visszarévedni a múltba, megragadva egy már túlhaladott állapotban.
Inkább nyissuk meg szívünket az előtt az ajándék előtt, melyet Isten készül adni nekünk, megengedve neki, hogy úgy mélyítse el, teljesítse be az előző jelképpel jelzett szeretetszövetségét, ahogyan ő akarja. Majd ha beteljesítette, akkor ismét emlékezhetünk a korábbi jelre, mert akkor már az is a beteljesedés fényében fog ragyogni. S még ha várakozásuk emberileg hiábavalónak tűnnék is, valójában gazdag tapasztalat ez az üdvösségtörténet azon szakaszáról, amelyről Jeremiás próféta ad hírt a mai Olvasmányban. Akik ugyanis kitartanak az átmeneti jeltelenségben, azok előbb-utóbb ismét találkoznak egy magasabb rendű világban, ami már a túlvilágnak, a boldog örök életnek elővételezése lesz.
Urunk Jézus, hálát adunk az Atyának Érted, aki az ő örök elhatározásából az új és örök szövetség jele és beteljesítője vagy számunkra. A mi templomaink tabernákulumai ezért mérhetetetlenül többek, mint a frigyszekrény és a Szentek szentje volt, mert a Te szentségi jelenlétedet őrzik. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy valahányszor szentáldozáshoz járulunk, egyre jobban szívünkbe fogadjunk Téged, s a Te jelenléted hordozói lehessünk a világban.

Gal 2, 19-20
Mert a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt keresztre vagyok szegezve: élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. Amit pedig most a testben élek, azt az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.
Jn 15,1-8
Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek.

Brigitta Szent II. János Pál pápa döntése alapján Európa társvédőszentje. Olyan országból való, mely jelenleg a gazdasági teljesítmény, az életszínvonal, a társadalmi jólét szempontjából Európa éllovasa, a magukat vallásosnak mondók aránya alapján ugyanakkor a legutolsók között van. Igaz, a világ egyik legversenyképesebb gazdasága, az irigylésre méltó szociális ellátórendszer és a kontinensen legmagasabb várható élettartam mögött ott tudhatjuk nemcsak a protestáns etikát és munkaerkölcsöt, hanem még mélyebben a Brigitta által már a középkorban képviselt krisztusi értékrendet, többek között a népek közötti békességre törekvést és a szegények iránti érzékenységet. De mindezeken túl felvetődik a kérdés: vajon ennyivel be is fejeződött a kereszténység hozzájárulása Svédország, illetve Európa történelméhez?
Napjaink feszítő társadalmi és politikai kérdései jól mutatják, hogy a humánum, a befogadás, a tolerancia fontos értékek, de önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy Európa meg tudjon újulni, és választ tudjon adni korunk kihívásaira. Szent Brigittának viszont van ma is aktuális, nem kellő mértékben megértett és megszívlelt üzenete Európa keresztényei és „posztkeresztény” társadalmai számára. A zarándok és misztikus Brigitta nem a népegyház iránti nosztalgiára hív, hanem arra, hogy ássunk mélyebbre, egészen a gyökerekig. Mert csak a Brigittáéhoz hasonló baráti, jegyesi, misztikus Krisztus-kapcsolatból fakadó kereszténységnek van igazi jövője, csak ez tud új lendületet adni az evangélium hirdetésének, élettel megtölteni a megkövesedett intézményi struktúrákat, és a társadalmat kovászként átjárva igazi megújulást hozni.
Urunk, Jézus Krisztus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy mi, Egyházad tagjai újra meg újra megtaláljuk és egyre jobban elmélyítsük az élő és éltető kapcsolatot Veled mint Szőlőtővel. Szent Brigitta közbenjárására segíts, hogy Benned maradva gyümölcsöt teremjünk, egyre inkább hasonulva Hozzád, aki egyedül tudsz valódi reményt és távlatot adni nemcsak személyes életünknek, hanem Európa népeinek és az egész emberiségnek.

2Kor 5,14-17
Krisztus szeretete sürget minket. Azt gondoljuk ugyanis, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor valamennyien meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, már ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Mi tehát mostantól fogva senkit sem ismerünk test szerint. És ha Krisztust test szerint ismertük is, most már nem úgy ismerjük. Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s íme, újak keletkeztek.
Jn 20,1-2.11-18
Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!” Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, lehajolt a sírboltba. Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. Azok megkérdezték tőle: „Asszony, miért sírsz?” Ő azt felelte nekik: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!” Ahogy ezt kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőle: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!” Ekkor Jézus megszólította őt: „Mária!” Erre ő megfordult, és héberül így szólt: „Rabbóní!”, ami azt jelenti: Mester. Jézus azonban így szólt: „Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat!”, és hogy ezeket mondta neki.

Az angyal csak azt kérdezte Mária Magdolnától: „Miért sírsz?”, a Feltámadott viszont azt is megkérdezte tőle: „Kit keresel?” Életünk legsötétebb éjszakái után akkor kezd hajnalodni, amikor az Úr felteszi nekünk ezt a kérdést, s mi megpróbálunk rá válaszolni. Amikor szembesülünk azzal, hogy a kép, amelyet Jézusról alkottunk, a tegnapi, a halott Mester képe, s amikor megszületik bennünk a készség, hogy ezt a képet elengedjük az igazi, a valódi Úr Krisztus kedvéért, aki itt áll előttünk. Mert nemcsak a bűn lehet akadálya Krisztus követésének, hanem a már megismerthez való görcsös ragaszkodás is, amely nem engedi, hogy Krisztusban a dicsőség nagyobb fokát lássuk meg, pedig kegyelemről kegyelemre kellene haladnunk.
Ő azonban semmiféle szeretet címén nem engedi magát bezárni a tegnap világába, nem engedi, hogy visszavigyük őt oda, ahol valaha együtt voltunk vele, hanem ő akar magával vinni minket, egyre tovább, egyre magasabbra, az Atya házába, ahol sok lakóhely van, s ahol nekünk is helyet készített. Ezért még valamivel segít, hogy továbblépjünk: tanítványaihoz küld, az Egyház közösségébe, ahol megvallhatjuk, hogy láttuk őt, az Urat, a feltámadott Krisztust. Az Egyház közösség előtti tanúságtételünk hitelesíti vele való találkozásunkat és teljessé teszi belé vetett hitünket.
Urunk Jézus, Te nem a tegnapi nap, hanem a ma, a jelen pillanat Istene vagy, aki bénultságunkból, megkötözöttségünkből azzal szabadítasz ki, hogy nevünkön szólítasz bennünket, mint jó Pásztor az ő juhait. Köszönjük Neked, hogy e néven szólítás által újból és újból megismerteted magad velünk, és képessé teszel minket, hogy ismét élő kapcsolatba lépjünk Veled. Ne engedd, hogy a Tőled kapott tegnapi kegyelmek emlékei megkötözzenek, hanem adj, kérünk, készséges szívet, hogy Szent Mária Magdolna példájára és közbenjárására merjünk továbbhaladni azon az úton, melyre hívsz bennünket, s így betöltsük az evangélium továbbadásában személyre szabott küldetésünket.

Mik 7,14-15.18-20
Legeltesd botoddal népedet, örökséged nyáját, mely magányosan lakik az erdőségben, a kertek közepén. Legeljék Básánt és Gileádot, mint a hajdankor napjaiban. Mint azon a napon, amelyen kivonultál Egyiptom földjéről, csodálatos dolgokat mutatok majd neki. Melyik isten hasonló hozzád, aki megbocsátod a gonoszságot, és elengeded örökrészed maradékainak bűnét? Nem folytatja tovább haragját, mert az irgalmasságot szereti. Ismét irgalmaz Ő majd nekünk; leveszi rólunk gonoszságainkat, s a tenger mélyére veti minden bűnünket. Hűséget tanúsítasz majd Jákob iránt, irgalmasságot Ábrahám iránt, amint megesküdtél atyáinknak a hajdankor napjaiban.
Mt 12,46-50
Miközben beszélt a tömegekhez, íme, anyja és testvérei megálltak kint és kérték, hogy beszélhessenek vele. Valaki szólt neki: ,,Íme, anyád és testvéreid kint állnak és beszélni akarnak veled.’’ Ő ezt felelte annak, aki szólt neki: ,,Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?’’ Azután kitárta kezét tanítványai felé és így szólt: ,,Íme, az én anyám és testvéreim. Mert mindaz, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyekben van, az az én fivérem, nővérem és anyám.’’

Sok keresztény imádkozóban is az ősi, istentelen mechanizmus működik, amikor Istenhez fordul: amikor baj éri, amikor nehéz döntés előtt áll, elmegy a templomba, többet tesz a szokásosnál a perselybe, esetleg többet is imádkozik, majd kérése teljesülése után visszatér langyos és bűnös életviteléhez, amelyhez Istennek semmi köze sincs. Ha pedig nem teljesül a kérése, megsértődik, és a lábát sem teszi be többet a templomba. Az igazán imádkozó ember viszont Isten közelében rádöbben, hogy ő nem csupán nagy Úr, hanem maga a teremtő és irgalmas Isten, s bármi nagyot és fontosat, akár szent dolgot akart is, eltörpül a mellett a hatalmas ajándék mellett, amit Ő azoknak készít, akik őt szeretik.
Minden őszinte imádság arra a csodára nyitja fel az imádkozó ember szemét, hogy Isten nem valamit akar adni, hanem önmagát. Istenre való figyelése, elragadtatott csodálata olyan megingathatatlan bizonyossággal tölti el, mely az abszolút jövőre vonatkozó szilárd meggyőződés alapja: hogy minden látszat ellenére Isten mégis csak meghallgatja az ember kérését. Akit elragad Isten irgalmának szemlélése, mely számunkra a prófétákat messze túlszárnyalva felragyogott Urunkban, Jézus Krisztusban, az nem csupán az őszinte imádság örömét és Isten közelségének boldog perceit éli át nap mint nap, hanem valóságosan kiszabadul a bűn rabságából, gyökeresen szakítani képes a világ szerinti életmóddal, s már nehezére esik, hogy Istennek akár legkisebb parancsával is szembeszegüljön.
Urunk Jézus, Te azt mondtad, hogy Atyád minden imádságot meghallgat, különösen azt, melyben a Szentlelket kérjük tőle. Küldd el, kérünk, Szentlelkedet, s taníts meg úgy imádkozni, hogy ne saját céljainak akarjuk megnyerni Istent, hanem egyre jobban az ő csodáinak és törvényeinek befogadására engedjük át szívünket. Segíts, hogy többé ne önmagunkra tekintsünk, hanem arra vágyakozzunk, hogy minden napunkat, az ünnepeket és a hétköznapokat egyaránt átszője a Te közelségednek bensőséges tapasztalata.

Mik 6,1-4.6-8
Halljátok meg, amit az Úr mond: ,,Rajta, szállj perbe a hegyek előtt, és hallják meg szavadat a dombok.” Hallják meg az Úr perelő szavát a hegyek és a föld erős alapjai, mert az Úrnak pere van népével, és Izraellel perbe száll. ,,Én népem, mit tettem neked? Vagy miben voltam terhedre? Felelj nekem! Talán mert kihoztalak Egyiptom földjéről, és megszabadítottalak a rabszolgaházból, és elküldtem előtted Mózest, Áront és Mirjámot? ,,Hogyan áldozzam méltóképpen az Úrnak? Hajtsak-e térdet a fölséges Istennek? Vigyek-e neki egészen elégő áldozatokat és egyesztendős borjúkat? Meg lehet-e engesztelni az Urat kosok ezreivel, vagy az olajpatakok sok ezrével? Adjam-e oda elsőszülöttemet vétkemért, ágyékom gyümölcsét életem bűnéért?” Megmondta neked, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: azt, hogy mindenképpen igazságot cselekedj, szeresd az irgalmasságot, és hűségesen járj Isteneddel.
Mt 12,38-42
Ekkor az írástudók és farizeusok közül egyesek azt mondták neki: ,,Mester, szeretnénk tőled egy jelet látni.” Ő azt válaszolta nekik: ,,A gonosz és parázna nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, csak Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás a cethal gyomrában volt három nap és három éjjel , úgy lesz az Emberfia is a föld szívében három nap és három éjjel. A ninivei férfiak föltámadnak majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el fogják ítélni azt, mert ők megtértek Jónás igehirdetésére; és íme, nagyobb van itt, mint Jónás. Dél királynője föl fog támadni az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el fogja ítélni azt, mert ő eljött a föld határairól, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; és íme, nagyobb van itt, mint Salamon.

Az Úr perlekedő, szemrehányó szavai a mai Olvasmányban valójában a hívő ember lelkifurdalásának, a bűnbeesett Ádám önvádjának kifejezései, aki lázadásával elhomályosította magában Isten képét, s félelmében a kert fái mögé rejtőzött. Isten szerető közeledésére a rossz lelkiismeret válasza: „Félek tőled”. Ez a fajta Isten-félelem nem a Szentlélek ajándéka, hanem a bűnös ember pogány rettegése a szívében lévő, eltorzított istenképtől. A bukott ember vallása azon való kétségbeesett mesterkedés, hogy csillapítsa Isten haragját, hogy szertartásaival, áldozataival elnyerje jóindulatát. Látjuk a fokozatokat, melyek végpontja a vallástörténet legszörnyűbb „engesztelése”, mikor az ember saját gyermekének feláldozásával akarja kiengesztelni Istent, pedig Ábrahám óta tudhatná, hogy ő nem mások feláldozását kéri, hanem önmagunk odaadását a minden emberi bizakodást felülmúló bizalomban.
A mi Urunk, Jézus Krisztus egyszer s mindenkorra szakított ezzel a vallási képlettel, mely az Istentől elvadult emberi szívből származik. A béna emberhez így szólt: „Bízzál, fiam, bűneid bocsánatot nyertek!” Zakeus is előbb részesült az Úr megtisztelő látogatásában, majd a bűnbocsánatban, s csak ezután, az ingyenes isteni irgalom megtapasztalása felett érzett örömében lát neki, hogy helyrehozza, amit évek hosszú során át elrontott, s kárpótolja azokat, akiket megkárosított, méghozzá olyan túlcsorduló mértékkel, mint ahogy ő is megtapasztalta Isten megbocsátó szeretetét Jézusban. Azért is mondja Jézus a mai Evangéliumban, hogy a végítéletkor Ninive lakói el fogják ítélni az írástudókat és farizeusokat, mert ők megtapasztalták Isten irgalmát, és megtértek, emezek viszont Isten irgalmas szeretetének csodajeleit sorra elutasítva újabb és újabb jeleket követelnek.
Áldott légy, Úr Jézus, akiben Isten végtelenül közel jött hozzánk, és kiengesztelte önmagával a világot! Nyilvánítsd ki ma is az Atya szeretetét, hogy megértse a világ, hogy nem a haragvó Istent kellett lecsillapítani szent véred által, hanem a bűnös ember fagyos szívét felmelegíteni a határt nem ismerő, halálon túl is érvényes szeretettel.

Bölcs 12,13.16-19
Hisz nincsen kívüled Isten, aki gondját viselné a mindenségnek, hogy bizonyítanod kellene: nem ítéltél hamisan. Hiszen hatalmad az igazságosság alapja, és mivel mindennek ura vagy, kész vagy mindent megkímélni. Mutatsz ugyan erőt, ha kétségbe vonják hatalmad teljességét, és bünteted azok merészségét, akik nem ismernek téged, de fékezed hatalmadat, enyhén ítélsz, és nagy kímélettel igazgatsz minket, mert nálad van a hatalom gyakorlása, amikor csak akarod! Ezzel a bánásmóddal pedig arra tanítottad népedet, hogy az igaznak emberségesnek kell lennie, és azzal a jó reménnyel töltötted el gyermekeidet, hogy amikor ítélsz, alkalmat adsz a bűnök megbánására.
Róm 8,26-27
Hasonlóképpen a Lélek is segítségére van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy melyek a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint.
Mt 13,24-43
Más példabeszédet is mondott nekik: ,,Hasonlít a mennyek országa egy emberhez, aki jó magot vetett szántóföldjébe. Amíg aludtak az emberek, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé és elment. Amikor kisarjadt a gabona és kalászba szökkent, előtűnt a konkoly is. Odamentek a szolgák a gazdához és azt mondták neki: ,,Uram! Ugye, te jó magot vetettél a szántóföldedbe? Honnan van hát benne a konkoly?” Azt felelte nekik: ,,Ellenséges ember cselekedte ezt.” A szolgák erre megkérdezték tőle: ,,Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Ő azonban azt felelte: ,,Nem, nehogy a konkolyt kiszedve kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok együtt felnőni mindkettőt az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: ,,Gyűjtsétek először össze a konkolyt és kössétek kévékbe, hogy elégessék. A búzát pedig gyűjtsétek össze a magtáramba.” (...)

Mi, emberek könnyen esünk abba a hibába, hogy Isten hatalmát gyöngeségnek, a magunk gyöngeségét pedig erőnek képzeljük. Nekünk az imponálna, ha a mindenható Isten mindenkit azonnal szigorúan megbüntetne, aki vét törvényei ellen, ha a legkisebb igazságtalanságot is megtorolná, és a hitetleneket jól megleckéztetné. Isten azonban teremtménye szabadságát többre becsüli mindennél, hiszen ezzel emelte minden földi létező fölé. A bűn és igazságtalanság mögött ő látja az ember végtelen nagy gyöngeségét, sebzettségét, ínségét. Az ő hatalma leginkább abban nyilvánul meg, hogy új meg új lehetőségeket kínál fel, megsemmisíti a múltat, s új jövőt nyit előttünk. Jobban bízik bennünk, mint mi magunkban. Ő akkor sem mond le rólunk, amikor mi már végérvényesen elveszettnek hiszünk mindent, s nem ítélkezik akkor sem, amikor mi már ítéletet mondunk magunk felett. Türelme a kegyelem ideje, reményünk, lendületes, örömteli cselekvésünk forrása.
A mi gyöngeségünk pedig mindjárt lelepleződik, amikor erősnek hittük és mutattuk magunkat. Az egyik pillanatban még erőnek éreztük kétségbevonhatatlan fölényünket, de a következőben máris megszégyenülve látjuk, hogy megint elragadtattuk magunkat, s csak újabb bajt okoztunk. Ha ebben a gyöngeségünkben mernénk az Úr elé állni, megtapasztalnánk, mit jelent az, hogy az Úr mindennél inkább kíméletével és könyörületességével mutatja meg mindenhatóságát. S ha ezt megtettük, a legközelebbi alkalommal talán már nem esnénk bele a saját hatalmunk csalóka látszata mögött rejlő csapdába, hanem Isten nagylelkűségét utánozva tudnánk mi magunk is felkínálni a jóvátétel és újrakezdés lehetőségét azoknak, akik ellenünk vétettek. Hiszen Isten szántóföldjén újra és újra megtörténik a csoda, hogy a konkolyból tiszta búza lesz.
Urunk Jézus, add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy belehallgathassunk a Lélek értünk való közbenjáró imádságába, s megértsünk valamit szavakba nem foglalható fohászkodásából. Segíts, hogy meglássuk az Isten és az ember hatalma közti óriási szakadékot, s mindenestül irgalmas szeretetedre bízva magunkat alkalmat adjunk Neked, hogy gyöngeségünkben kinyilvánítsad isteni erődet.

Mik 2,1-5
Jaj azoknak, akik hiábavalóságot terveznek, és gonoszat forralnak fekvőhelyükön; akik hajnalhasadtával végrehajtják gonosz terveiket, mert kezüknek hatalmában van. A szántóföldeket megkívánják és erőszakkal elveszik, a házakat elrabolják; erőszakosan bánnak a férfivel és háznépével, a gazdával és birtokával. Ezért így szól az Úr: ,,Íme, én erre a nemzetségre veszedelmet hozok, melyből nem vonjátok ki majd nyakatokat; és nem jártok majd fennhéjázva, mert felette gonosz idő lesz ez! Azon a napon majd példázatot költenek rólatok, és siratóéneket, amely így szól: ,,Teljesen ki vagyunk fosztva, népem osztályrésze gazdát cserél, senki nem adja vissza, mezőink a fosztogatók zsákmányai lettek.” Ezért nem lesz senkid sem, aki kötéllel osztályrészt mérjen ki neked az Úr gyülekezetében.”
Mt 12,14-21
A farizeusok pedig kimentek és tanácskozni kezdtek ellene, hogy hogyan veszítsék el őt. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnan. Nagy tömeg követte őt, és ő mindegyiküket meggyógyította, de figyelmeztette őket, hogy ne árulják el őt, hogy beteljesedjék az ige, amit Izajás próféta mondott: „Íme, a szolgám, akit választottam, a kedvencem, akiben lelkem tetszését találta. Rá adom a Lelkemet, és ő ítéletet hirdet a nemzeteknek. Nem vitázik és nem kiált, senki sem hallja a tereken a hangját. A megroppant nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja el, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. Az ő nevében reménykednek a nemzetek.”

Az ágy a pihenés helye, de a lustaságé és a henyélésé is; a házasok boldog egyesülésének helye, de a paráznaságé is; az éjszakai nyugalom helye, de a betegségé és a halálé is. Az átlagfilmek milliárdos gazembereinek ágya az állatok vackához hasonlít, de még annál is tisztátalanabb. Az Istennek átadott életű ember számára viszont az éjszaka a legmélyebb istenkeresés alkalma, ahogy épp a napokban olvastuk: „Lelkem utánad vágyódik éjszaka, és bensőmben a lelkem téged keres”; és az ágy is az Istennel való találkozás helye, ahogy a zsoltáros mondja: „rád gondolok fekvőhelyemen”. Ezt látjuk beteljesedni a mi Urunk, Jézus Krisztus földi életében: emberi szívéből az éjszaka mélységeiben tör fel az Atya imádásának gyönyörűsége, s ekkor csendben felkel, és felmegy a hegyre imádkozni.
Ágy és oltár szorosan összetartoznak: az Istenember ágya, amelyen halálba szenderült, a kereszt oltára volt. A szentek és boldogok, szent életű férfiak és nők ereklyeként őrzött ágyai mind-mind ragyogó lelki tisztaságot sugároznak. Végső nyughelyük, koporsójuk és sírjuk pedig az őskeresztény kortól kezdve oltárul szolgál Isten népe számára. Az első keresztény századokban általános volt, hogy a fiatal házasok az éjszaka közepén felkeltek, és együtt imádkoztak. Szerelmük kiolthatatlan és beszennyezhetetlen volt, mert Isten imádásának minden szenvedélyt felülmúló tüzében izzott. Beszédes jel, hogy ma már a szerzetesközösségek között is alig találni olyat, melynek tagjai éjszaka is felkelnek imádkozni. Márpedig ha nem vigyázunk, a bukott angyal, a gonosz és elkárhozott szellem veszi uralma alá fekvőhelyünket.
Urunk Jézus, add meg nekünk kegyelmesen, hogy minden áldott nap Veled ébredjünk, első tudatos gondolatunkkal Téged keressünk. Ébredésünk oka ne az ébresztőóra csörgése, és célja ne a napi munka, az éppen esedékes tennivaló legyen, hanem egyedül Te, akiben mindent elfogadunk, ami vár ránk a nap folyamán, s mindenkit, akivel csak találkozni fogunk, előre szeretetünkbe burkolunk. Küldd el, kérünk, segítségünkre szent őrzőangyalunkat, hogy őrködjék ébredésünk és elindulásunk, elalvásunk és éjszakai nyugodalmunk fölött.

Iz 38,1-6.21-22.7-8
Azokban a napokban Hiszkija halálosan megbetegedett. Akkor bement hozzá Izajás próféta, Ámosz fia, és azt mondta neki: ,,Így szól az Úr: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben!” Erre Hiszkija a fal felé fordította arcát, és imádkozott az Úrhoz. Ezt mondta: ,,Ó, Uram, emlékezzél meg, kérlek, arról, hogy hűséggel és egész szívvel jártam színed előtt, és azt tettem, ami jó a te szemedben!” És sírt Hiszkija, hangos sírással. Ekkor szólt az Úr szava Izajáshoz: ,,Menj, és mondd meg Hiszkijának: ,,Így szól az Úr, atyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam könnyeidet; íme, megtoldom napjaidat tizenöt évvel. Asszíria királyának kezétől megmentelek téged és ezt a várost, és megoltalmazom ezt a várost.” Ez lesz számodra a jel az Úrtól, hogy teljesíti az Úr azt az igét, amelyet mondott: Íme, visszahúzom az árnyékot azokon a fokokon, amelyeken már túlhaladt Ácház napóráján, és visszatérítem a napot tíz fokkal.” Vissza is tért a nap tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már túlhaladt az árnyék. Akkor meghagyta Izajás, hogy hozzanak egy csomó préselt fügét, és kenjék rá a kelevényre, akkor életben marad. Erre így szólt Hiszkija: ,,Mi lesz a jele, hogy föl fogok menni az Úr házába?”
Mt 12,1-8
Abban az időben Jézus szombaton vetések között ment át. Mivel tanítványai megéheztek, elkezdték a kalászokat tépdesni és enni. A farizeusok meglátták ezt és azt mondták neki: „Íme, tanítványaid azt teszik, amit szombaton nem szabad tenni.” Ő azt felelte nekik: Nem olvastátok, mit cselekedett Dávid, amikor megéhezett ő és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába és megette a kitett kenyereket, amelyeket nem volt szabad megennie, sem a vele levőknek, csak egyedül a papoknak? (...) Mert az Emberfia ura a szombatnak.”

Földi létünk végességének tudata különböző intenzitással végigkíséri egész életünket, de a véggel való konkrét szembesülés arra hív, hogy számot vessünk, és az örökkévalóság szemszögéből tekintsünk földi napjainkra. Milyen emberi és milyen mély annak a gesztusnak a jelentése és jelentősége, hogy Hiszkija király a prófétai szót hallva a fal felé fordult, vagyis hátat fordított a palotájának, a hatalmának, még azoknak is, akik szerették, hogy egyedül Istennel legyen, és imádkozzék. Igen, csak ennél a siratófalnál lehet egész valónkkal, emberi egzisztenciánk teljességével kiáltani Istenhez, aki hall a falon túl is, amelybe ütközünk.
A király kapott még tizenöt évet. Ezután tudatosult benne, hogy minden évvel közelebb került földi életének vége. Meg lett jelölve az örökkévalósággal, és kezdett úgy élni, ahogyan mindig is kellett volna élnie, s ahogy nekünk is kellene élnünk minden áldott nap. Erről tanúskodik kérdése is: „Mi lesz a jele, hogy föl fogok menni az Úr házába?” Már nem az érdekli, hogy meddig uralkodhat, meddig ehet-ihat, vagy nemzhet-e még gyermeket, hanem csak arra van gondja, hogy felmehessen az Úr házába. Király létére utolsónak érezte magát, és mégis boldog volt, mert megtapasztalta az igazi tartalmát annak a prófétai szónak, mely a mai Evangéliumban az Úr Jézus ajkáról is felhangzik: „Irgalmat akarok, és nem áldozatot.”
Urunk Jézus, mi, akik megkeresztelkedtünk, részesültünk prófétaságodból, de közben még evilági kiskirályok is vagyunk: terveket szövögetünk, hatalmaskodunk, észre sem véve, milyen gátlástalanul visszaélünk szeretteink ragaszkodásával. Ne engedd, hogy sokáig halogassuk a szembesülést azzal, hogy földi időnk hamarosan lejár, s még oly keveset haladtunk az életszentség útján. Segíts kegyelmeddel, hogy Eléd vigyük és Veled értékeljük át életünket, s ne legyen más vágyunk, mint felmenni az Úr házába, ahol „jobb egyetlen nap, mint ezer máshol".