Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai

Évközi 15. hét

Iz 7,1-9
Történt pedig Ácháznak, Júda királyának napjaiban, aki Jótámnak, Uzija fiának volt a fia, hogy felvonult Rászin, Szíria királya, és Pekach, Remalja fia, Izrael királya Jeruzsálem ellen, hogy ostrom alá fogja; de nem tudták bevenni. Amikor eljutott a hír Dávid házához: ,,Szíria Efraimban táborozik”, megremegett a király szíve és népének szíve, mint ahogy megremegnek az erdő fái a széltől. Akkor azt mondta az Úr Izajásnak: ,,Menj ki Ácház elé, te és fiad, Seár-Jasúb, a Felső-tó vízvezetékének végéhez, a Ruhamosók mezejéhez vezető útra, és mondd neki: Vigyázz, maradj nyugton! Ne félj, szíved ne szorongjon ettől a két füstölgő, üszkös fadarabtól, Rászintól és Szíriától, Remalja fiának heves haragja miatt, mert gonosz tervet szőtt ellened Szíria, Efraim és Remalja fia, mondván: ,,Vonuljunk fel Júda ellen, félemlítsük meg, hódítsuk meg magunknak, és tegyük királlyá benne Tábeél fiát!”„ Így szól az Úristen: ,,Ez nem következik be, és nem történik meg! Mert Damaszkusz csak Szíriának a feje, Rászin pedig Damaszkusznak a feje! Még hatvanöt esztendő, és összeomlik Efraim, s nem lesz többé nép! Szamaria csak Efraimnak a feje, Remalja fia pedig Szamariának a feje! Ha nem hisztek, bizony, nem maradtok fenn!”
Mt 11,20-24
Azután a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, korholni kezdte, mert nem tértek meg: „Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha a csodák, amelyek bennetek történtek, Tíruszban és Szidonban történtek volna, már régen bűnbánatot tartottak volna, zsákruhában és hamuban. De mondom nektek: Tírusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te Kafarnaum! Talán az égig emelkedsz? Alászállsz majd az alvilágba! Mert ha a csodák, amelyek benned történtek, Szodomában történtek volna, megmaradtak volna mind a mai napig. De mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked.”

Ha az ószövetségi népre érvényes volt, hogy ha nem hisznek, nem maradhatnak fenn, mennyivel inkább érvényes az Újszövetség népére és minden egyes Krisztusban hívő lélekre, mégpedig nem annyira politikai vagy erkölcsi értelemben, hanem ontológiai mélységben! Isten megteremtette a világot, előhozva a nemlétezésből. Az ember alatti világot, a kőzeteket, növényeket, állatokat olyannak teremtette, hogy létben tartó szeretetéért cserébe nem vár tőlük viszontszeretetet. Ajándéknak teremtette őket, és az embernek szánta. Az ajándékot pedig szeretjük, értékeljük, hiszen szeretetünk kifejezőeszköze, de nem tőle várjuk, hogy szeressen, hanem attól, akit megajándékozunk vele. Ha azonban mi, akiket a Teremtő személyes, nevünkön szólító szeretettel szeret, s akiket a teremtett világ javaival megajándékozott, nem viszonozzuk ezt a szeretetet, vegetálhatunk ugyan, ösztöneinknek engedelmeskedve kielégíthetjük szükségleteinket, de nem válhatunk igazán emberré. Az anyag, amelyből testünk felépül, halálunk után lebomlik, majd visszakerülve a természet nagy körforgásába fennmarad, de énünk, személyünk, ha hiányzik belőle az Isten iránti szeretet, nem maradhat fenn.
A mai Evangéliumban az Úr Jézus megfeddi azokat a városokat, melyekben a legtöbb csodát tette, mégsem hittek szavának, s nem tartottak bűnbánatot. A jajok, melyeket mond rájuk, nem fenyegetőzés, nem is puszta siránkozás, hanem a legnagyobb szeretet jele: annak kifejezése, hogy az emberi létezés, sem egyénileg, sem közösségileg nem állhat fenn az Isten igéjébe vetett hit és megtérés nélkül. Aki azonban hisz Isten szavának, vagyis a testté lett isteni Igének, Jézus Krisztusnak, annak léte – még ha földi sátra összedől is – mindörökre fennmarad.
Urunk Jézus, a Te igéd, ha fedd is, oltalom a látható és láthatatlan ellenség ellen. Add meg nekünk kegyelmesen, hogy mindenkor a Te igéd erejébe kapaszkodjunk, s a szentségek életadó vizéből merítsünk, hiszen bármilyen veszély fenyeget is, azon az Egyházon, amely a Te igédből és szentségeidből él, s mindenestül Beléd veti bizalmát, ígéreted szerint a pokol kapui sem vehetnek erőt.

Évközi 15. hét

Iz 1,11-17
,,Minek nekem véresáldozataitok sokasága? – mondja az Úr. – Elegem van kosáldozatokból és a hízott állatok hájából; bikák, bárányok és bakok vérében nem lelem kedvemet. Mikor eljöttök, hogy megjelenjetek színem előtt, ki kívánta ezt tőletek, hogy így tapossátok udvaraimat? Ne mutassatok be többé hazug ételáldozatot! A tömjénfüst utálat számomra, az újhold, a szombat s az ünnepi összejövetel; nem tűröm a bűnt és az ünnepi gyülekezetet. Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm, terhemre lettek, belefáradtam, hogy elviseljem. Amikor kinyújtjátok kezeteket, eltakarom szememet előletek; akármennyit is imádkoztok, nem hallgatom meg, mert kezetek csupa vér. Mosakodjatok meg, tisztítsátok meg magatokat, távolítsátok el gonosz tetteiteket szemem elől! Hagyjatok fel azzal, hogy rosszat cselekedtek, tanuljatok jót tenni! Keressétek a jogot, siessetek segítségére az elnyomottnak, szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet!
Mt 10,34 – 11,1
Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a lányt anyjával, és a menyet anyósával: saját házanépe lesz az ember ellensége. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálta életét, elveszíti azt, és aki elvesztette az életét énértem, megtalálja azt. Aki befogad titeket, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem. Aki befogad egy prófétát, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki befogad egy igazat, mert igaz, az az igaz jutalmát kapja. És aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát (...)

Izajás könyvének üzenetét csak az értheti meg, aki Isten szentségével találkozva átélt olyasfajta megrendülést, mint a próféta. Enélkül óhatatlanul elmegy a lényeg mellett, mint ahogy enélkül az imádság, az áldozat, az istentisztelet is formális, üres, hiábavaló. Persze jól kell érteni ezt a megrendülést, mely nem érzelmi meghatódás, nem a mélyből feltörő érzések kavargó örvénye, hanem mindezeken túlmutató esemény, egy hatalmas világosság belobbanása az emberi egzisztenciába, mely nyomán kétségbevonhatatlan meggyőződésként érzi, tudja a halandó, hogy Isten a világtól különböző, a világ erőit mindenestül felülmúló, szent és szerethető személy. Ez a megrendülés azután mozgásba hozza az ember minden képességét, ha engedi: egycsapásra megvilágosítja értelmét, magával ragadja akaratát, lángra lobbantja érzelmeit, és testestül-lelkestül kiszakítja addigi tespedtségből.
Aki veszi a fáradságot és a Szentek életét olvasgatja, előbb-utóbb arra a felismerésre jut, hogy ezek az emberek egytől egyig ilyen egzisztenciális istenélménynek köszönhetik, hogy életük gyökeres fordulatot vett, és hogy azóta tartóra helyezett lámpásként világítanak bele mind a mai napig a bűnös világ sötét éjszakájába. Erkölcsüket, világfelfogásukat, az anyagi javakhoz, pénzhez, hatalomhoz, karrierhez való viszonyukat mindenestül átformálta az a találkozás, mely után egyikük sem volt képes úgy folytatni életét, mint annak előtte, s az az újfajta kapcsolat, amely utána elszakíthatatlan kötelékkel Istenhez fűzte őket.
Urunk Jézus, a mai Evangéliumban olyan megrendült követést kívánsz tőlünk, amelyben senki emberfia nem állhat Isten és ember közé. Helyezd, kérünk, kegyelmeddel új alapra, Isten szentségének erőterébe minden kapcsolatunkat, emberi életünk, mindennapjaink valamennyi mozzanatát és vonatkozását, hogy sem vérségi kötelék, sem emberi ragaszkodás ne állhasson a Te műved kibontakozásának útjába életünkben.

Évközi 15. vasárnap

Ám 7,12-15
Ámoszhoz pedig így szólt Amaszja: „Eredj innen, próféta! Fuss Júda földjére, ott edd kenyeredet, és ott prófétálj! De Bételben ne prófétálj többé, mert ez királyi szentély és a királyság temploma!” Felelt erre Ámosz és mondta Amaszjának: „Nem vagyok én próféta, sem próféta fia; pásztor vagyok én, és vadfügét szedegetek. De az Úr meghívott engem, amikor a nyájat tereltem, és mondta nekem az Úr: „Menj, prófétálj népemnek, Izraelnek!”
Ef 1,3-14
Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. Mert kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által, akaratának jóságos tetszése szerint, és magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Benne van számunkra a megváltás az ő vére által, a bűnök bocsánata, kegyelme gazdagságának megfelelően, amelyet igen bőségesen juttatott nekünk minden bölcsességgel és ismerettel. Megismertette ugyanis velünk akaratának a titkát jóságos tetszése szerint, amelyet elhatározott benne az idők teljességének megvalósításáról: hogy Krisztusban mint Főben újra összefogjon mindent, ami az égben és ami a földön van. Benne részesei is lettünk az örökségnek, mi, akik erre rendeltettünk annak végzése szerint, aki mindent akaratának végzése szerint cselekszik, hogy magasztaljuk az ő dicsőségét, mi, akik már azelőtt is reméltünk Krisztusban. Benne ti is hallottátok az igazság igéjét, hittetek is neki, és megkaptátok a megígért Szentlélek pecsétjét, aki foglalója örökségünknek, amíg Isten teljesen meg nem váltja tulajdonát dicsőségének magasztalására.
Mk 6,7-13
Közben magához hívta a tizenkettőt, és elkezdte őket kettesével elküldeni. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett. Meghagyta nekik, hogy az útra vándorboton kívül semmit ne vigyenek; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben. Sarut kössenek, de ne öltözzenek két köntösbe. Azt mondta nekik: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem mentek onnan. Ha pedig valahol nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek ki, rázzátok le lábatokról a port is, bizonyságul ellenük.” Azok elmentek, és hirdették, hogy tartsanak bűnbánatot. Sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal, és azok meggyógyultak.

Aki valóban elhivatott, s aki küldetést kapott az Úrtól – és ki ne kapna a Krisztus-hívők közül? –, az „nem ér rá” azzal foglalkozni, hogy meghatározza valamely hierarchiában elfoglalt helyét, hogy besorolja magát ilyen-olyan csoportba, kategóriába, a kisebbek vagy nagyobbak közé. Kizárólag azzal van elfoglalva, hogy menjen és cselekedjen, engedelmeskedve egy néha édes, máskor nagyon is keserű, de mindenképpen ellenállhatatlan belső unszolásnak. Minél eredetibb ez a küldetés, annál kevésbé jut eszébe, hogy valami hasonlóságot keressen másokkal, és próbáljon megfelelni egy címkéhez kötődő különféle elvárásoknak. Persze jöhetnek kritikus pillanatok, belefáradás vagy sikertelenség, ami óhatatlanul felveti a kérdést: mit csinálok rosszul, mivel váltam méltatlanná ahhoz a küldetéshez, melyet az Úrtól kaptam? Ilyenkor jó Ámosz próféta példáját követni, és visszaemlékezni elhívásunk eseményére, arra a találkozásra, amelyben maga az Úr szólított meg és küldött el minket.
Ez a találkozás Urunkkal mindegyikünk életében eredeti és páratlan. A felszínen lehet hasonlóság két ember elhívása és küldetése között, a mélyben azonban minden egyes szólítás más és más. Ahol nincs jelen más, csak „én és az én Teremtőm” (J. H. Newman), ott az isteni hívás valami egészen különleges, testre szabott módon jelentkezik. Valahányszor kiforgatják szavainkat, félremagyarázzák legjobb szándékkal véghezvitt cselekedeteinket, elutasítják közeledésünket, sőt akár el is lehetetlenítenek abban, amit teszünk, nincs más megoldás, mint az Úrral való személyes kapcsolat megerősítése és elmélyítése. Nem érdemes védekeznünk, az valószínűleg úgyis hiábavaló volna. Az Úr maga áll ki értünk és mellettünk, ha nincs más ambíciónk, mint vele maradni és még szorosabbra fonni a hozzá fűző köteléket.
Urunk Jézus, segíts, hogy elsősorban ne a Tőled kapott feladatokra, még kevésbé elért eredményeinkre figyeljünk, hanem a Veled való benső, mélységes mély találkozást idézzük újra meg újra emlékezetünkbe, különösen is válság idején. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy mindenkor hűségesek maradjunk ahhoz a hivatáshoz, melyre Atyád a világ teremtése előtt kiválasztott bennünket, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben, és mind jobban betöltsük azt a küldetést, melyre a legszemélyesebb módon küld minket Általad, testvéreink testi-lelki gyógyulására és örök üdvösségére.

Évközi 14. hét

Iz 6,1-8
Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhájának uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette; hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, és kettővel repültek. Az egyik így kiáltott a másiknak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!” Megrendültek a küszöbök alapjai a kiáltó hangjától, és a ház betelt füsttel. Ekkor így szóltam: „Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!” Erre odarepült hozzám az egyik szeráf; kezében parázs volt, melyet csípővassal vett el az oltárról. Hozzáérintette a számhoz, és így szólt: „Íme, ez megérintette ajkadat, és eltűnt a bűnöd, vétked bocsánatot nyert.” Majd hallottam az Úr hangját, amint mondotta: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Ekkor azt mondtam: „Íme, itt vagyok, engem küldj!”
Mt 10,24-33
Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél, sem a szolga uránál. Elég a tanítványnak, ha olyan lesz, mint a mestere, és a szolgának, mint az ura. De ha a ház urát Belzebulnak nevezték, mennyivel inkább a házanépét? Ne féljetek tehát tőlük! Mert semmi sincs elrejtve, ami le ne lepleződne, s nincs rejtett dolog, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondok nektek, mondjátok el világosban, és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkről. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van.

A próféta nap mint nap láthatta a templomi istentisztelet fönséges díszleteit és kellékeit: a magas trónt, az uszályt, a függönyt, a tömjénfüstöt. Ami azonban a látomásban történik, nem mindennapi esemény: olyan kegyelmi pillanat, amely megjelöli az egész Ó- és Újszövetséget, a szent nép hitét a világ végezetéig. És ez így van ma is: a liturgia Szentlelke időről időre megsejteti, megérezteti az emberrel az isteni jelenlétet, de nem is annyira az érzés a fontos, hanem az a valóságos jelenlét, amellyel minden szentmisén közénk jön az Isten Fia az átváltoztatás szavainak elhangzásakor. Éppen e pillanatok előtt hangzik fel a mi templomainkban is a háromszor szent ének, amelyben a szeráfokkal s minden angyallal és szenttel együtt megvalljuk Isten fönséges szentségét.
A legmegdöbbentőbb, szinte felfoghatatlan és emberileg soha meg nem érthető csoda, hogy ez a világtól mindenestül különböző egészen más és az egész univerzumot felülmúló Isten az ember felé fordul, szereti őt és törődik vele. Szentségének teljességével hajlik le hozzá, s úgy elkötelezi magát mellettünk, hogy még attól sem riad vissza, hogy vállalja a mi testi létezésünket. Valóban, a fölséges Isten, amikor alá akart szállni a teremtés mélységeibe, sem az ásványok, sem a növények, sem az állatok formáját nem vehette fel, de még az angyali létet sem, hanem csak emberré lehetett, mert egyedül az ember képes szeretetből meghalni másokért.
Áldott légy, Urunk, Jézus Krisztus, akiben a háromszor szent Isten felénk fordult, s teljes és tökéletes módon kinyilatkoztatta magát! Add meg nekünk kegyelmesen, hogy miután megváltó halálod s az oltárról vett parázs, az isteni életed mélységéből származó Szentlélek által megszabadítottál tisztátalanságunktól és elválasztottál a bűntől, a szent áldozat bemutatásakor illő hódolattal fogadjunk, s a liturgia szent cselekményeinek részeseiként mennyei dicsőségedből is részesedhessünk.

Évközi 14. hét

Oz 14,2-10
Térj meg, Izrael, az Úrhoz, a te Istenedhez, hisz bűnöd miatt buktál el! Vigyétek magatokkal e szavakat, térjetek az Úrhoz, és mondjátok neki: „Végy el minden gonoszságot, fogadd el a jót, és mi majd ajkunk gyümölcsét áldozzuk néked. Asszúr ne segítsen nekünk, lóra sem szállunk többé, és kezünk alkotásait nem nevezzük többé »Istenünk«-nek. Mert te megkönyörülsz az árván, aki nálad talál irgalmat.” „Meggyógyítom hűtlenségüket, és szívemből szeretni fogom őket, mert haragom elfordult tőlük. Izraelhez olyan leszek, mint a harmat; virul majd, mint a liliom, és gyökeret hajt, mint a Libanon. Kiterjednek ágai, és pompája olyan lesz, mint az olajfáé, és illata, mint a Libanoné. Visszatérnek, hogy árnyékomban lakjanak, gabonát termelnek és rügyeznek, mint a szőlő; hírneve olyan lesz, mint a Libanon bora. Efraim, mi köze neki a bálványokhoz? én hallgatom meg és gyámolítom őt; olyan leszek én, mint a zöldellő ciprus, és tőlem való lesz a gyümölcs, melyet rajtad találnak.” Aki bölcs, értse meg ezeket, aki értelmes, lássa be ezt mind! Bizony, egyenesek az Úr útjai, s az igazak biztosan járnak azokon, de a gonoszok elesnek rajtuk.
Mt 10,16-23
Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok. De óvakodjatok az emberektől! Mert átadnak benneteket a törvényszékeknek, és zsinagógáikban megkorbácsolnak majd titeket. Helytartókhoz és királyokhoz hurcolnak benneteket miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy hogyan vagy mit beszéljetek. Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke az, aki beszél általatok. Akkor halálra adja majd a testvér a testvérét és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak és halálra juttatják őket. Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az megmenekül. Amikor az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba. Mert bizony, mondom nektek: nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.

Amint a természettudományos ismereteink is a már megismert és rendszerezett törvényekre épülnek, úgy az erkölcsi életben sem szabad azt gondolnunk, hogy nekünk mindent elölről kell kezdenünk, mindent ki kell próbálnunk, mindenről tapasztalatot kell szereznünk. Aki hisz Jézus Krisztusban, az éppen azt az óriási előnyt élvezi, hogy tudja: felesleges ott kísérleteznie, ahol már biztos és egyetemes érvényű tapasztalathoz jutott az Egyház az ő Alapítója és szentjei által, és e tapasztalatot egyszer s mindenkorra szentesítette.
Elég volna tehát a próféta ma olvasott három intelmét szívünkre venni, hogy elindulhassunk a szentség útján. Ozeás három nagy tényt állít elénk élete és szolgálata végén: ne építsünk a földi, emberi hatalomra, mert ingatag, állhatatlan és mulandó; ne imádjuk kezünk alkotását; s végül éljük át, hogy árvák vagyunk itt a földön, és csak a teremtő Istennél találunk örök otthonra. Ez a legutolsó az, amelyből kiindulva a másik kettőt is helyesen tudjuk élni. Hiszen létünk nem magyarázható meg egészen a kozmoszból, melynek anyagából vétettünk, különben nem tudnánk rákérdezni a létezésére; egy család, egy közösség, egy nemzet tagjai vagyunk, kapcsolatokban élünk, de legbensőbb énünket, személyünk legmélyét még a hozzánk legközelebb állókkal sem tudjuk teljesen megosztani. Ez az idegenség, árvaság mégis kincs, mert ez óv meg a hamis bizakodástól és a bálványimádástól. Ahhoz, hogy igazán közösségre léphessünk másokkal, elengedhetetlen, hogy mi is, ők is megvalljuk egzisztenciális magányosságunkat, s azt, hogy nem is akarunk senkié sem lenni ezen a világon, hanem egyedül Istenhez akarunk tartozni. Ez a közös tapasztalat a szentek közösségének alapja.
Urunk Jézus, ismeretlen, idegen és megvigasztalhatatlan árvák vagyunk itt a földön, s azok is akarunk maradni, akárcsak a szentek: a próféták, az apostolok, vértanúk, hitvallók és szüzek, akik mind vándorként és jövevényként éltek ezen a világon. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy kozmikus árvaságunk élményén túl megtapasztaljuk a Hozzád való tartozás hasonlíthatatlan örömét, s Szentlelkedet befogadva új minőségű kapcsolatokra lépjünk testvéreinkkel, megélve a szentek közösségének misztériumát.

Évközi 14. hét

Oz 11,1.3-4.8c-9
Hajnalig örökre elpusztul Izrael királya! Mikor még gyermek volt Izrael, akkor szerettem meg őt, és Egyiptomból hívtam ki az én fiamat. Pedig én szinte dajkája voltam Efraimnak: karjaimon hordoztam őket, s ők mégsem ismerték el, hogy én vagyok az orvosuk. Emberi kötelékekkel, a szeretet bilincseivel vonzottam őket; olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; és lehajoltam hozzá, hogy ételt adjak neki. Hogy adhatnálak oda téged, Efraim? Hogy szolgáltathatnálak téged ki, Izrael? Hogy adhatnálak oda téged, mint egykor Admát, hogy tehetnélek olyanná, mint egykor Cebojimot? Szívem megváltozott bensőmben, és szánakozásom is felgerjedt. Nem cselekszem haragom heve szerint, nem rontom meg Efraimot ismét, mert én Isten vagyok, és nem ember, szent, aki közötted vagyok, és nem fogok indulattal jönni.
Mt 10,7-15
Menjetek és hirdessétek: ,,Elközelgett a mennyek országa!” Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok! Ne legyen se aranyatok, se ezüstötök, sem rézpénz az övetekben, sem úti tarisznyátok, se két köntösötök, se sarutok, se bototok! Méltó ugyanis a munkás az eledelére. Ha egy városba vagy faluba bementek, tudakozódjatok, hogy ki az arra méltó benne, és maradjatok ott, amíg tovább nem mentek. Amikor beléptek a házba, köszöntsétek azt! Ha méltó rá a ház, szálljon rá a ti békétek; ha pedig nem méltó, a békétek térjen vissza hozzátok. Ha pedig valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja meg tanításotokat: menjetek ki abból a házból vagy városból, és rázzátok le a lábatok porát. Bizony, mondom nektek: kíméletesebb sorsa lesz Szodoma és Gomorra földjének az ítélet napján, mint annak a városnak.

Valóban megható az, hogy Isten öröktől fogva szeretett minket, megteremtett, megszabadított a rabságból, puha kötelékekkel magához vonzott, és óvó gyöngédséggel arcához emelt. Ám minden szeretet, az isteni szeretet mélyén is ott a kölcsönösségre való vágyakozás, hiszen a szeretet egyrészről minden lehetséges módon meg akar nyilvánulni, szavakon keresztül csakúgy, mint a szavakon innen és túl, másrészről pedig arra vágyódik, hogy elfogadják és viszonozzák, hogy még bátrabban, teljesebben áradhasson, és betöltsön mindent. Ezért Jézusban kiszolgáltatott, csak szeretetből élő gyermekké lett a fölséges és mindenható Isten, mert a részéről érdemünk nélkül megelőlegezett végtelen szerelem viszonzásra vágyott. A hatalmas Isten szinte könyörögve kérte a gyermek Jézusban, hogy viszontszeressük őt. Megengedte, hogy gondoskodjunk róla, megvédjük az ellenségtől, és hazahozzuk Egyiptomból. Megengedte, hogy karunkon hordozzuk, arcunkhoz emeljük, majd járni, beszélni tanítsuk.
Aki belekóstolt ebbe az istenszerelembe, annak többé nincs szüksége arra, hogy bűnös tüzek mellett melegítse szívét és érzékeit. Szent Ferenc, Szent Antal, Szent Bonaventura, s a többiek, akik arcukhoz emelték a gyermek Jézust, mindannyian ragyogó tisztaságú, áttetsző életet éltek. A szeretetnek ez a kölcsönössége, az az önfeledt ölelés, mellyel átkarolták a gyermek Jézus kicsiny, bepólyált testét, kioltotta lelkükben a bűnös szenvedélyek tüzét, s odaadó házastárssá, illetve a szüzességet komolyan, életre szólóan vállaló testvérré, nővérré nevelve elvezette őket a szív tisztaságára.
Urunk Jézus, Te ugyanazzal a kötelékkel kötelezted el magadat Irántunk, amellyel nekünk kell Hozzád kötődnünk: a Szentlélekkel, aki maga a Szeretet. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy napról napra átengedve magunkat a Szentlélek vonzásának eljussunk a hétköznapok misztikájára, a Veled való élő és éltető szerelmi kapcsolatra, mely fénybe vonja és átmelegíti minden egyes napunkat.

Szent Benedek apát

Péld 2,1-9
Fiam! ha megfogadod szavaimat és megőrzöd magadnál parancsaimat, megnyitod füledet a bölcsességnek, és szívedet az okosság megismerésére adod, sőt, ha hívod a bölcsességet, és szívedet az okosságra hajtod, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és kutatod, mint a rejtett kincset: akkor megérted az Úr félelmét, és megtalálod Isten tudását, mivel az Úr adja a bölcsességet, s az ő szájából származik a tudás és az értelem. Ő rejt el üdvöt az igazak részére, és pajzsa azoknak, akik jámborságban járnak. Megvédi az igazságosság ösvényeit, és őrködik a jámborok útja fölött. Akkor megérted az igazságot és a törvényt, az egyenességet és minden helyes utat.
Mt 19,27-29
Ekkor megszólalt Péter és azt mondta neki: „Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk?” Jézus azt felelte nekik: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem, az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét. És mindenki, aki elhagyta házát, testvéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni.

Jézus soha senkinek nem ígért földi jót követése fejében. Magát az örök életet ígérte követőinek jutalmul, részesedést az ő egyetemes uralmából, mely az Atya uralma a Szentlélekben. A szentíráskutatás kimutatta, hogy eredetileg az evangélium szövegében semmi más nem szerepelt: se százannyi, se ezen a világon kapott testvér, nővér, atya, otthon. (Ez persze nem jelenti, hogy ezek a „későbbi betoldások” az Úr Jézus szavának meghamisításai volnának, hanem a sugalmazó Szentlélek műve ez is, aki Jézus ígérete szerint elvezet bennünket a teljes igazságra.) Mert nemcsak az a kinyilatkoztatott igazság, amit az Úr Jézus földi életében szavaival kimondott – a szentírástudósok valószínűleg az utolsó napig fognak vitatkozni azon, hogy mi az, amit biztosan mondott Jézus, s mi az, amit az evangélisták adtak a szájába –, hanem az is, amelyet az ősegyház a Szentlélek ösztönzésére megértett, az evangéliumokba beemelt, s ugyancsak a Szentlélek hatására kánoninak nyilvánított. Így aki az evangéliumokra hivatkozva visszautasítja a látható Egyházat, következetlen és önmagával kerül ellentmondásba, hiszen az evangélium már az Egyházon belül született, a kettő Isten akaratából elválaszthatatlanul összetartozik, s erre is érvényes, hogy „amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza”.
Ezt érezte meg és élte Szent Benedek apát, akinek életműve a nyugati szerzetesség és az európai kultúra egyik alappillére. Erre az együttlátásra, egységben gondolkodásra, a krisztusi igék Szentlélekben való aktualizálására lehetett alapozni az épületet, amelyet kikezdtek ugyan évszázadok viharai, megpróbáltak az Egyházon belüli és kívüli forrongások, mégis szilárdan áll, és világítótoronyként mutat ma is utat annak az Európának, amely mindjobban elveszíti lába alól a krisztusi hit szilárd talaját és a fogékonyságot a Szentlélek régi és új működése iránt.
Urunk, Jézus Krisztus, aki magad vagy követőid jutalma, add, kérünk, kegyelmedet, hogy minden körülmények között hűségesek legyünk Hozzád és Egyházadhoz, felismerve azt a küldetést, melyet ránk bízol itt és most, testvéreink javára. Szent Benedek közbenjárására segíts, hogy Európa és a világ népei felismerjék azt, ami az igazi javukra szolgál, és eljussanak a Krisztusban való új testvériségre.

Évközi 14. hét

Oz 8,4-7.11-13
Királyokat választottak ők nélkülem; fejedelmeket választottak tudtomon kívül; ezüstjükből és aranyukból bálványokat csináltak, hogy elvesszenek. Odalesz a borjúd, Szamaria! Haragom felgerjed ellenük; még meddig nem tudnak megtisztulni? Hiszen az is Izraelből való, mesterember készítette, nem isten az, és bizony szilánkokká lesz Szamaria borja! Szelet vetnek ők, de majd vihart aratnak, s a búzaszál nem hány kalászt, a kalász nem ad lisztet, és ha ad is, idegenek eszik meg azt. Mert sok oltárt épített Efraim, hogy vétkezzék, bűnné lettek számára az oltárok. Ha még oly sok törvényemet írom is elő neki, ő csak idegeneknek tekinti őket. Szeretik a véresáldozatokat, húst áldoznak és esznek, de az Úr nem veszi ezt kegyesen; megemlékezik most gonoszságaikról, és megtorolja rajtuk bűneiket. Visszatérnek ők majd Egyiptomba!
Mt 9,32-38
Amikor ezek elmentek, íme, odahoztak hozzá egy néma megszállottat. Kiűzte belőle a démont, és a néma megszólalt. A tömeg elcsodálkozott: „Soha nem történt még ilyen Izraelben!” A farizeusok pedig azt mondták: „Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.” Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget. Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Erre így szólt tanítványaihoz: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.”


A legújabb korban ugyancsak épültek és épülnek szentélyek, a magasabb rendű faj, a legtökéletesebb embertípus és a fogyasztását folyamatosan növelő, a kényelmet és a biztonságot mindenek elé helyező ember bálványának. S bár a bálványimádó birodalmak és rendszerek a hangzatos ideológiák mögé bújva ölni is tudnak – méghozzá egyre rémisztőbb méretekben –, a lényeggel, Isten szeretetével szemben tehetetlenek. Hiába próbálják meg az embert véglegesen elszakítani létezése ősforrásától, az Istentől, és alárendelni egy elvnek, egy materiális világmagyarázatnak vagy a földi jólét önelégültségének, hiába igyekszenek kiiktatni mindazt, ami bennünk a transzcendensre, az evilágból soha meg nem magyarázhatóra mutat, eleve kudarcra vannak ítélve, mert hiányzik a valódi, a teremtés mélységébe nyúló alapjuk, vagyis százszázalékos biztonsággal kijelenthetjük róluk, hogy rövidesen össze fognak omlani.
A bálványimádás magában hordja a büntetését azáltal, hogy kiszívja a nép erejét, s megfosztja ellenálló képességétől. Ami ezután következik, az nem Isten büntetése, hanem a bálványozás következménye: a gyilkosságok, terrortámadások, háborúk, sőt bizonyos mértékig a természeti csapások is az önelégült, bálványimádó ember önpusztításának megnyilvánulásai. (A szárazság vagy az árvíz, a jégeső vagy a tűzvész kezdettől hozzátartozik a teremtett világ működéséhez, ám az, hogy csapásként szenvedjük el, már a bálványozás következménye, mert a természet erői felülmúlják a bálványimádó nép erejét.) Isten azonban jelen van a háborúkban, a diktatúrákban, a magzatgyilkos klinikákon és az elfekvőkben, a természeti csapások helyszínén is, jelen van minden egyes áldozatban, hogy szenvedésüket saját Fiának szenvedéseivel egyesítve örök jövőt készítsen számukra.
Urunk Jézus, ments meg minket a modern bálványok, a divatos, de tünékeny eszmék bűvöletétől! Segíts, hogy kegyelmeddel mindenkor együttműködve Neked építsünk szentélyt a szívünkben, aki nem néma bálvány vagy, hanem velünk együttérző Istenember, aki nem ölsz, hanem életet adsz, s aki nyomorúságunkat és elhagyatottságunkat látva megújítod bennünk Szentlelked erejét.

Évközi 14. hét

Oz 2,16.17b-18.21-22
Azért íme, én majd magamhoz édesgetem, és kiviszem a pusztába, hogy szívére beszéljek; és visszaadom neki attól kezdve szőlőit, és Ákor völgyét, a remény kapujául, hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban, és mint abban az időben, amikor Egyiptom földjéről feljött. Akkor majd – mondja az Úr – ,,Férjem”-nek hív ő engem, és nem mond többé ,,Baál”-nak. És eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel, eljegyezlek magamnak hűséggel, és ismerni fogod az Urat.
Mt 9,18-26
Amíg ezeket mondta nekik, íme, odajött egy elöljáró, leborult előtte és azt mondta: „A lányom most halt meg, de gyere, tedd rá a kezedet és élni fog.” Jézus fölkelt és követte őt a tanítványaival. És íme, egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette a ruhája szegélyét. Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus megfordult, meglátta őt és azt mondta neki: „Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.” És abban az órában meggyógyult az asszony. Amikor Jézus bement az elöljáró házába és látta a fuvolásokat és a tolongó tömeget, így szólt: „Távozzatok! Nem halt meg a kislány, csak alszik.” De azok kinevették. Mikor kiküldték a tömeget, ő bement, megfogta a lány kezét, és a kislány fölkelt. Ennek a híre elterjedt azon az egész vidéken.

Ozeás és a többi próféta által a Szentlélek szól, az igazság és a szeretet Lelke. Arról beszél, hogy Isten szereti az embert, azzal a szerelemmel szereti, mely erősebb, mint a halál. Izrael Egyiptomból a pusztán át az ígéret földjére vezető útja felvázolja minden emberi szív belső útját Isten országa felé. Ebben az összefüggésben a pusztaság már nem a rémségek és veszélyek helye, hanem a szerelemé, ahol a lélek mindentől és mindenkitől eltávolodva egyedül van az ő szerelmes Teremtőjével. Isten irántunk való szerelme a legmélyebb valóság. Emberi szerelem csak azért létezik, mert az ember Isten képére teremtetett. A földi szerelem az ősi, isteni szerelemnek a képmása; magán hordozza ugyan az ember bűn miatt eltorzult természetét, ugyanakkor saját kimeríthetetlen forrására, az Istenre mutat.
Csak ebből az alapvető végtelenre nyitottságból, Istenre való beállítottságból lehet megsejteni az ember teljes valóságát, hiszen mindenfajta rendszert csak egy magasabb rendű rendszerben lehet maradéktalanul értelmezni. Kezdetben talán nem értjük, miért vesz el tőlünk mindenkit, miért ragad meg és visz ki a test, a lélek és a szellem pusztaságába. Talán ellenkezünk is, és megpróbáljuk kiszakítani a kezünket az övéből, melyen ott az értünk viselt szög helye... Majd amikor belefáradtunk a harcba, kimerülten elalszunk, s reggel arra ébredünk, hogy bal keze a fejünk alatt nyugszik, a jobbjával pedig átölel. Lehetséges, hogy még ekkor sem lágyul meg a szívünk, még ekkor sem ismerjük fel lelkünk Vőlegényét?
Urunk Jézus, köszönjük Neked irántunk való mélységes és múlhatatlan szerelmedet, melynek végső és legnagyobb jele értünk vállalt szenvedésed, halálod és új, örök jövőt nyitó feltámadásod. Kérünk, segíts kegyelmesen, hogy engedjük, hogy magaddal vigyél bennünket az isteni szerelem pusztai magányába, mely csak emberileg nézve pusztaság, mert nincs benne semmi ebből a világból. Beszélj a szívünkre, hogy már ne akarjunk senkit és semmit ezen a földön, csak Általad, Veled és Benned.

Évközi 14. vasárnap

Ez 1,2-5
És miután hozzám szólt, lélek jött belém és lábra állított; és hallottam, amint hozzám beszélt és mondta: „Emberfia, elküldelek téged Izrael fiaihoz, a pártütő nemzethez, amely eltávozott tőlem; ők és atyáik mind a mai napig megszegték szövetségemet. Kemény arcúak és megátalkodott szívűek fiaik is, akikhez küldelek; mondjad tehát nekik: Így szól az Úr Isten! Hátha még ők is meghallják, és elhagyják bűneiket! Mert ellenszegülő ház ez, de tudják meg, hogy próféta van közöttük!
2Kor 12,7-10
Azért, hogy el ne bízzam magam, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen. Háromszor kértem emiatt az Urat, hogy távozzék az tőlem; de ő azt mondta nekem: »Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé.« Legszívesebben tehát gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért telik kedvem a Krisztusért való erőtlenségben, bántalmazásban, szükségben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.
Mk 6,1-6
Ezután kijött onnan, és elment a saját falujába. A tanítványai követték. Amikor szombat lett, elkezdett a zsinagógában tanítani. Sokan, akik hallgatták, csodálkoztak tanításán, és azt kérdezték: „Honnan vette ez mindezt? Milyen bölcsesség az, amely neki adatott? És milyen csodák történnek a keze által? Nem az ács ez, Mária fia, Jakab és József és Júdás és Simon testvére? Nem az ő nővérei vannak itt nálunk?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: „Nem vetik meg a prófétát, csak a maga hazájában, a rokonságában és a házában.” Nem is tehetett ott egy csodát sem, csak néhány beteget gyógyított meg, kezét rájuk téve. És csodálkozott hitetlenségükön. Ezután bejárta a helységeket a környéken és tanított.

Kicsoda is a próféta? Egy ember, aki mindenestül Istené. Kiszakítva a családi-vérségi kötelékekből, származása mellékes, foglalkozása nincs, vagy ha mégis, annak jelentősége elveszett, nincsenek tervei, nem törekszik ilyen vagy olyan karrierre – nyilvánvaló módon élete felszínén, leghétköznapibb cselekedeteiben is a végső nagy misztérium mozgatja. Valójában ez a prófétai jelenlét az igazi és tényleges haszna a szerzetességnek, vagy a családban az Istenbe kapaszkodás csöndes derűjét sugárzó imádságos nagyszülőnek, aki már semmit sem tud tenni, „csak” szeretni. Törékeny létük Isten jelenlétének egyértelmű jele és ragyogó megnyilatkozása. Ilyen volt Szent Pál apostol is, aki be is vallja, hogy gyöngeségében nyilatkozik meg Isten ereje. Isten nagy választottai alighanem mind valami számukra elviselhetetlennek tűnő nyomorúságot hordoznak, hogy a rájuk bízott nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegye őket, s maguk is felismerjék, hogy nem érdemüknek vagy tehetségüknek, hanem egyedül Isten kegyelmének köszönhetik a jót, amit végbevittek. Sok esetben képesek megszabadítani másokat testi-lelki bajoktól, miközben ők maguk megkötözöttek maradnak, de ezt úgy fogadják, mint lehetőséget az egyesülésre a megfeszített Krisztussal. Éppen csak annyi erőt kapnak, hogy el tudják látni szolgálatukat, ezenfelül nem marad semmijük, csak a mérhetetlen gyöngeség, amit Jézussal együtt hordoznak.
Jézus a prófétaság beteljesítője. Őbenne elválaszthatatlan egymástól a személy és az üzenet, amelyet közvetít. A názáretiek elcsodálkoznak bölcsességén, amikor első hazalátogatása alkalmával tanítani kezd a zsinagógában, azonban a hallottakat nem tudják összeegyeztetni Jézusról szerzett előzetes ismereteikkel, nem fogadják el őt, s így nem fogadhatják be maradéktalanul tanítását sem. A családi-vérségi kötelékeket emlegetik, süketek és vakok maradnak Jézus prófétai mivoltára. Egyedül a Szent Szűz fogadja be őt megint, aki, mint az első befogadáskor, most is megnyílik a Szentlélek teremtő ereje előtt, készen arra, hogy hagyja magát mindenestül átformálni Isten élő Igéje által.
Urunk, Jézus Krisztus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy gyöngeségünk tudatában nyissuk meg szívünket Előtted, s befogadjunk életünkbe, mindennapjainkba, emberi kapcsolatainkba. Segíts, hogy a Te gondolataid birtokába jussunk, s azokkal egészen átitatódva betöltsük prófétai hivatásunkat.

Évközi 13. hét

Ám 9,11-15
Azon a napon felállítom Dávidnak leomlott hajlékát, és kijavítom falainak repedéseit, és mindazt, amije romba dőlt megújítom, s ismét felépítem, mint hajdan volt, hogy birtokukba vegyék Edom maradványait és az összes nemzetet, ahol segítségül hívták a nevemet – mondja az Úr, aki ezt végrehajtja. – Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, a szántóvető eléri az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt; a hegyek édes musttól csepegnek, és minden dombot megművelnek. És jóra fordítom népemnek, Izraelnek sorsát, és felépítik az elhagyott városokat, és lakni fognak bennük; szőlőket ültetnek és borukat isszák, kerteket ültetnek és gyümölcsüket eszik. És palántaként elültetem őket földjükön, és nem tépik ki őket többé földjükről, melyet nekik adtam – mondja az Úr, a te Istened.
Mt 9,14-17
Akkor odajöttek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: „Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt nekik: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot; mert kiszakad a folt a ruhából, és a szakadás még nagyobb lesz. Új bort sem töltenek régi tömlőkbe, mert különben a tömlők szétrepednek, s kiömlik a bor is, meg a tömlők is tönkremennek. Az új bort új tömlőkbe töltik, így mind a kettő megmarad.”

Isten műve kezdettől fogva egyetemes, hiszen öröktől fogva elhatározta, hogy az egész világ minden népéhez elküldi Fiát, hogy általa az örökkévaló Ország átöleljen minden embert, egybefoglaljon valamennyi nemzetet. Isten uralmának az egész világra való kiteljesedése ugyanakkor nem internacionalizmus és nem globalizmus, hanem az üdvösség egyetemessége, amelyen a Szentlélek munkálkodik az apostolok korától kezdve mind a mai napig. A valódi egyistenhit vezethet el csupán az igazán egyetlen emberiséghez, mert a gyökereknél, Isten örök üdvözítő tervében, s a végső célban, az Isten szentháromságos életében való részesedésben vagyunk valóban egyek mi, emberek. Bármely másféle kísérlet az emberiség egyesítésére nem egyéb, mint az Isten által akart egyetemes üdvösség sátáni paródiája.
A bűnbeesett ember szíve ugyanis összeszűkült, s többé nem képes szeretetébe minden embert befogadni. Krisztus evangéliuma azonban – lassan, fokozatosan – újra egyetemessé tudja tenni, Isten méreteire képes tágítani. De amint az új bor új tömlőbe, úgy az evangélium új emberi szívbe való. Ha valóban a világ felett álló, örök Isten szól, akkor azt csak az képes felfogni és megérteni, aki az ő akarata szerint változik, akinek belső világa magasságában és mélységében, szélességében és hosszúságában egyaránt kész tágulni a kegyelem hatására. Ezért csak a megtért, illetve megtérőfélben lévő emberre mondható igazán, hogy valóban intelligens.
Urunk Jézus, kérünk, tedd alkalmassá szívünket evangéliumod befogadására. Segíts, hogy kegyelmeddel együttműködve engedjük megújítani legbensőbb világunkat, hagyjuk, hogy ha kell, fájdalmas szakítások és sajgó sebek által tágítsd beszűkült szívünket a Te Szentséged Szíved méreteire, s a régi, megváltatlan világ helyét Isten országa foglalja el bensőnkben.

Évközi 13. hét

Ám 8,4-6.9-12
Halljátok meg ezt ti, akik tiporjátok a szegényt, és szorongatjátok a föld szűkölködőit, akik így szóltok: „Mikor múlik el az újhold, hogy eladhassuk az árut, és a szombat, hogy feltárhassuk a gabonát, megkisebbíthessük az éfát, megnagyobbíthassuk a siklust, és csalárdul meghamisíthassuk a mérleget, hogy pénzért megszerezhessük magunknak a szűkölködőket, és egy pár saruért a szegényeket, és eladhassuk a gabona hulladékát?” És azon a napon – mondja az Úr Isten –, délben nyugszik majd le a nap, és fényes nappal sötétséget borítok a földre. Gyászra fordítom ünnepeiteket, és siralomra minden dalotokat; szőrruhát hozok mindnyájatok derekára, és kopaszságot mindnyájatok fejére; olyanná teszem az országot, mintha az egyszülöttet gyászolná, végnapjuk a keservek napja lesz. Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, és éhséget bocsátok a földre, éhséget, de nem kenyérre, szomjúságot, de nem vízre, hanem az Úr igéjének hallására.” És felkerekednek tengertől-tengerig, északtól keletig körüljárnak majd, és keresik az Úr igéjét, de nem találják meg.
Mt 9,9-13
Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: „Kövess engem!” Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Ő meghallotta ezt és így szólt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: »Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.« Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.”

Vannak korszakok, amikor a világ agyonreklámozott, moslékkal teli vályúihoz, poshadt vizű ciszternáihoz futnak a tömegek. Úgy látszik, kisebb földindulás szükséges ahhoz, hogy az ember ízlése megjavuljon, s a cukrozott utánzatok helyett megkívánja az igazi értékeket. Jelenlegi civilizációnk már alaposan előkészítette saját összeomlását, s küszöbön áll az az idő, amikor beköszönt a nagy lelki éhínség és szomjúság ideje, s az emberek felocsúdva a kábulatból, melyben a világ káprázata tartotta őket, megrohanják Isten magtárait és forrásait. Ennek jelei halványan ugyan, de már most is mutatkoznak. Látni fiatalokat, akik úgy hallgatják az evangélium hirdetését, hogy szemükből az őszinte figyelmen, mély érdeklődésen túl Isten jelenléte is tükröződik. Ezeket a tekinteteket nem lehet elfelejteni. Éhség van bennük, de nem kenyérre, szomjúság, de nem vízre, hanem az Úr igéjének hallására.
A mai Evangéliumban látjuk Lévit, a vámost, akiben a régi, beteges éhséget és szomjúságot egy újfajta éhség és szomjúság váltja fel, amelynek nem tud ellenállni. Ami vele történik, az az ellentéte annak, amiről a próféta ír, mert bűnös élete éjszakáját egyszerre csak beragyogja az isteni Nap fénye, hirtelen robajjal összeomlik egy jól kiépített emberi egzisztencia, s Lévi poraiból megszületik Máté, az apostol, hogy szívében az örök élet Leheletével átadja magát az isteni akarat fölséges csodájának szolgálatára.
Urunk Jézus, ne engedd, hogy elcsüggedjünk, ha azt látjuk, hogy környezetünkben semmi jele sem mutatkozik az Isten igéjének hallására való éhségnek és szomjúságnak. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy a prófétai látomást szívünkben hordozva egyre forróbban vágyakozzunk az isteni ige magvaival teli csűr és az örök életre szökellő vízforrás után, s nap mint nap elmerüljünk életadó jelenlétedben.

Évközi 13. hét

Ám 7,10-17
És Amaszja, Bétel papja, ezt az üzenetet küldte Jeroboámhoz, Izrael királyához: „Összeesküvést szít ellened Ámosz Izrael házában; az ország nem viselheti el mindenféle beszédjét! Azt mondja ugyanis Ámosz: »Kard által fog meghalni Jeroboám, és Izraelt fogságba hurcolják országából!«„ Ámoszhoz pedig így szólt Amaszja: „Eredj innen, próféta! Fuss Júda földjére, ott edd kenyeredet, és ott prófétálj! De Bételben ne prófétálj többé, mert ez királyi szentély és a királyság temploma!” Felelt erre Ámosz és mondta Amaszjának: „Nem vagyok én próféta, sem próféta fia; pásztor vagyok én, és vadfügét szedegetek. De az Úr meghívott engem, amikor a nyájat tereltem, és mondta nekem az Úr: »Menj, prófétálj népemnek, Izraelnek!« Most pedig halljad az Úr szavát: Te így szólsz: »Ne prófétálj Izrael ellen, és ne fakadj ki Izsák háza ellen!« Ezért így szól az Úr: »Feleséged a város paráznája lesz, fiaid és leányaid kard által hullanak el, földedet kötéllel felmérik, és te tisztátalan földön halsz meg, és Izraelt országából fogságba hurcolják!«”
Mt 9,1-8
Ezután beszállt a bárkába, átkelt a tengeren és elment a saját városába. Ekkor íme, odahoztak hozzá egy ágyon fekvő bénát. A hitüket látva Jézus azt mondta a bénának: „Bízzál, fiam! Bűneid bocsánatot nyertek.” Erre íme, egyesek az írástudók közül azt mondták magukban: „Ez káromkodik.” Jézus látta gondolataikat és így szólt: „Miért gondoltok gonosz dolgokat a szívetekben? Ugyan mi könnyebb, azt mondani: »Bocsánatot nyertek bűneid«, vagy azt mondani: »,Kelj föl és járj«? Hogy pedig lássátok, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnöket megbocsátani – s ekkor a bénához fordult –: Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az fölkelt és hazament. Amikor a tömeg látta ezt, félelem fogott el mindenkit, és dicsőítették Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.

Az igazi próféta nem azzal foglalkozik, hogy valóban próféta-e, hanem egyedül az Úr hangjára figyel, amely egyszer, talán egy hosszú életen át valóban csak egyetlenegyszer a szíve mélyén megrendítő gyöngédséggel megszólította. Ezután ez tölti be gondolatait nappal, s ez szövi át álmait éjszaka. Íme, itt van Ámosz próféta megdöbbentő vallomásának igazsága. Semmit sem találunk magunkban, ami egy prófétára jellemző, az Úrnak mégis úgy tetszett, hogy méltatlanságunk és alkalmatlanságunk ellenére kiválasszon és meghívjon egyfajta prófétaságra az emberek között. Ez a hívás, a teremtő, az evilági létezésen túlról jövő isteni szólítás életünk legfontosabb realitása.
Ha házasságban élünk, akkor ezzel a szólítással nyer igazán értelmet az életünkben a házasság szentsége: messze túl a test és a vér igényein, az érzékek és érzelmek játékán az Úr a keresztre feszített, de feltámadott szeretet megélésére hív férjünkkel, feleségünkkel, gyermekeink, unokáink körében. Ha szerzetesi életformára, papi szolgálatra hívott, akkor most azt akarja tudatosítani bennünk, hogy mindazon túl, amit érte és a hívekért teszünk, legyünk egészen vele, járjunk vele minden percben, csak érte lángoljon a szívünk, senki és semmi másért. Nem is annyira anyai, atyai vagy szerzetesi hivatásról van szó ebben a mélységben, hanem mindnyájunk esetében egy közös Isten-hivatásról, arról, hogy akármi is az életállapotunk, kizárólagosan az élő Istenhez tartozunk.
Urunk Jézus, állj mellettünk, kérünk, kegyelmeddel, hogy akkor is készek legyünk igéd befogadására, ha ez áldozatot kíván tőlünk. Add, hogy megbecsüljük e titokzatos szellemi fogantatásokat, és segítségeddel kihordjuk, majd hagyjuk megszületni a Lélektől kapott életet. Segíts, hogy igéd, a jó mag, melyet Isten vetett Általad lelkünk termőföldjébe, kikelve búzává érjen, s a Szentlélek erejéből átváltoztatva istenemberi jelenlétedet hordozó kenyér legyen belőle.

Évközi 13.hét

Ám 5,14-15.21-24
A jót keressétek, ne a rosszat, és akkor éltek; és veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, úgy, amint mondtátok. Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, állítsátok helyre az igazságot a kapuban; talán megkönyörül az Úr, a Seregek Istene József maradványain. ,,Gyűlölöm és elvetem ünnepeiteket, ünnepségeitek nem tetszenek nekem. Ha egészen elégő áldozatokat mutattok be nekem: ajándékaitokat el nem fogadom; kövér békeáldozataitokra nem tekintek. Vidd el előlem énekeid zaját, hárfád zenéjét meg nem hallgatom. Törjön elő inkább a jog, úgy, mint a víz, és az igazság, mint a sebes patak.
Mt 8,28-34
Amikor a túlpartra értek, a gadaraiak vidékére, elébe jött két megszállott. A sírokból jöttek ki, nagyon veszélyesek voltak, ezért senki sem mert azon az úton járni. S azok íme, így kiáltottak: ,,Mi közünk hozzád, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?’’ Messze tőlük egy nagy disznócsorda legelészett. A démonok kérlelték őt: ,,Ha kiűzöl minket, küldj a disznócsordába.’’ Azt mondta nekik: ,,Menjetek.’’ Azok kimentek és belebújtak a disznókba. És íme, lezúdult az egész konda, le a meredekről a tengerbe, és megfulladtak a vízben. A kondások pedig elfutottak a városba, és hírül vittek mindent, a megszállottakkal történteket is. És íme, az egész város kijött Jézus elé. Amikor meglátták őt, kérlelték, hogy menjen máshová a határukból.

Mindannyiszor gúnyt űzünk az evangéliumból, valahányszor annak lényegét, az Atyaistennek Jézus Krisztus által kinyilatkoztatott irgalmasságát hazug módon utánozzuk. Márpedig ezt tesszük, amikor ugyan megesik a szívünk az elesetten, és próbálunk segíteni rajta nyomorúságában, de nem vagyunk következetesek, és nem gyakoroljuk az igazságosságot, amely egyetemes, világot fenntartó, az emberi jelenséget a mélyben megalapozó valóság. Ezt jelenti, amit a próféta által üzen nekünk az Úr a mai Olvasmányban: nem arra szólít fel, hogy könyörüljünk meg egymáson, s akkor ő is megkönyörül rajtunk, hanem igazságot és igazságosságot követel a mindennapi életben, hogy remélhessünk irgalmasságában.
Nem elég elérzékenyülve megszeretgetni valakit, hanem meg kell adni mindazt, ami az igazságosság alapján jár neki. Igaz ez társadalmi szinten, de kicsiben, a családban s minden keresztény közösségben is. Házastársunknak a vele kötött életszövetség okán, az igazságosság alapján jár részünkről a tisztelet, szeretet, hűség, hiszen millió más helyett éppen minket választott, mi pedig őt. A gyermekeknek az igazságosság alapján jár a gondoskodás, törődés, nevelés. A szülőknek az igazságosság alapján jár a tisztelet, megbecsülés, engedelmesség. De még a rokonszenven alapuló, baráti kapcsolatokban is jelen van az igazságosság követelménye, hiszen akit egyszer barátunknak választottunk, azt az igazságosság alapján nem sorolhatjuk többé a nagy tömeg névtelen egyedei közé.
Urunk, Jézus Krisztus, add kegyelmedet, hogy a spontán, érzelmi szereteten túl megízleljük és nap mint nap gyakoroljuk is azt a szeretetet, mely az isteni igazságban és igazságosságban gyökerezik, ezért egyedül lehet valódi, azaz őszinte és tartós, örökkévalóságra érdemes. Formáld, kérünk, szívünket egyre jobban a Te igazságod és irgalmad szerint, hogy az igazságosság és az irgalmasság többé ne egymással ellentétes tulajdonságok legyenek számunkra, hanem ugyanazon szeretetnek kétféle arca, egymást erősítő és hitelesítő megnyilvánulása.

Szent Tamás apostol

Ef 2,19-22
Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben.
Jn 20,24-29
Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: „Láttuk az Urat!” Ő azonban így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalára nem helyezem, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött a zárt ajtón át, megállt középen, és így szólt: „Békesség nektek!” Azután azt mondta Tamásnak: „Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás azt felelte: „Én Uram és én Istenem!” Jézus erre azt mondta neki: „Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.”

Az Úr Jézus mint szeretetének egyértelmű jeleit mutatja meg Tamásnak a testén lévő sebeket. A Jézustól adott bizonyíték végtelenül felülmúlja Tamás várakozását, mert a szent sebek szemlélése nemcsak annak evidenciájába emeli az apostolt, hogy Jézus él, hanem azt is minden kétséget kizáró módon kinyilatkoztatja, hogy Jézus szeret. Ezzel Tamás azt is megtanulja, hogy az élet, a személy élete egyenlő a szeretettel, amely túléli a halált, a rothadást, az enyészetet: a szeretet erősebb a halálnál.
Az ateista legmélyebb és legkínzóbb problémája nem Isten léte vagy nemléte, hanem az, hogy milyen az Isten? Ha rádöbbenne, hogy Isten a szeretet, akkor már tudná, hogy létezik. Aki csak arra jön rá, hogy Isten van, de nem tudja, hogy ő a szeretet, az még mindig valamilyen bálvány-istenben hisz. A kinyilatkoztatásra épülő, igaz keresztény hit mindig abban való hit, hogy Isten a szeretet: „Hittünk a szeretetben.” Isten nem csupán önmagától való, örökkévaló, mindentudó és mindenható lény, hanem ő a szeretet – és az ő szent Fia, Jézus ezt a szeretetet nyilatkoztatja ki. Legtöbb értelmi nehézségünk, vallási kételyünk mögött ott rejtőzik a még nagyobb és talán meg sem nevezett problémánk: nem merünk hinni Jézusnak, Isten Fiának irántunk való szeretetében. Amikor viszont kinyilatkoztatja szeretetét, s mi Tamással együtt felkiáltunk: „Én Uram és én Istenem!”, megoldódik minden nehézségünk, s elnyerjük az üdvösségre vezető hitet.
Urunk, Jézus Krisztus, szégyenkezve valljuk meg, hogy olykor minket is elfog a kétkedés, és egyértelmű jelet, minden kétséget kizáró bizonyítékot várunk Tőled. Szent Tamás apostol közbenjárására adj nekünk, kérünk, alázatot és készséget, hogy minden rejtett bűnünket magyarázkodás nélkül megvallva Előtted elismerjük, hogy menthetetlen bűnösök vagyunk, s szent sebhelyeidben felismerve a Te irántunk való végtelen és legyőzhetetlen szereteted jeleit, készek legyünk tanúságot tenni Rólad.

Szűz Mária látogatása Erzsébetnél

Szof 3,14-18a
Zengedezzél, Sion leánya, ujjongj Izrael; örvendezzél és vigadj teljes szívvel, Jeruzsálem leánya! Az Úr megsemmisítette ítéletedet, eltávolította ellenségeidet; Izrael királya, az Úr, közötted van, nem kell többé félned semmi bajtól. Azon a napon, majd ezt mondják Jeruzsálemnek: „Ne félj! Sion, ne lankadjon el kezed! Az Úr, a te Istened, közötted van, erős ő és megszabadít. örvendezik majd feletted örömmel, újjáéleszt szeretetével, és ujjongva vigad fölötted, mintha ünnepet ülne.” „Elfordítom felőled a balsorsot, hogy többé ne legyen gyalázatod miatta.”
Lk 1,39-56
Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.” Mária erre így szólt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék, mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas, és Szent az ő Neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik. Hatalmas dolgokat művelt karja erejével, szétszórta a gondolataiban kevélykedőket. Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt. Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat. Felkarolta Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezve irgalmasságáról, amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre”. És Mária nála maradt mintegy három hónapig, azután hazatért.

Mária és Erzsébet találkozásában a korabeli zsidó rituálé szerinti megnyilatkozások mögött a látogatás teológiai valósága, az emberi találkozások isteni mélysége tárul elénk. A találkozás szemlélődéssel indul. Feltűnnek egymás előtt. Egy pillanat alatt átlátja a szerető tekintet a másik egész valóját. Felismeri, elismeri, de az arcot keresi, és az arcon is a szemet. A tekintetek nem csupán találkoznak, hanem szinte megmerítkeznek egymásban. A szem valóban a lélek tükre: a két tekintet egybekapcsolódása mögött a szeretet hatalmas eseménye játszódik le, a kölcsönös befogadás.
Itt már minden eldől. A szeretetkapcsolat mélységének, nagyságának arányában engedhetjük szemünkön keresztül bensőnkbe hatolni a másik tekintetét. Ha továbblépne: határt sértene meg, amelyre elutasítás a felelet. Mária és Erzsébet azonban szabadon, minden fenntartás nélkül beléphetett a másik benső világába, mert mindketten tisztán szerettek. És mivel itt két Istenbe merült ember találkozott, ezért igen nagy mélységet járt be tekintetük. Odáig hatolhatott, ahol a másikban Isten lakozik: Máriában a megtestesült Ige, Erzsébetben a hitet támasztó Szentlélek. Csak ezután szólalnak meg. Erzsébet szava méltatlansága tudatáról árulkodik: „De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám?” Mária azonban továbblép. Elhagyva a találkozás rituáléjának azt a soron következő mozzanatát, hogy most ő mond valamit, amivel kifejezi méltatlanságát e köszöntésre – például azt, hogy ő a fiatalabb –, lelkéből azonnal égre csap Isten dicséretének és imádásának éneke. Ez nyitja meg az eget két egymást szerető ember találkozásának eseményében. Ketten énekelni egyes szám első személyben az Úr dicséretét: ez már a szentek közösségének megvalósulása.
Urunk Jézus, tudjuk, hogy méltatlanok vagyunk arra, hogy tiszta szeretettel szeressenek bennünket, és mi magunk is oly gyarlón, önző módon szeretünk. Mégis kérünk Téged, ne engedj megállnunk méltatlanságunk átérzésénél, hanem a Boldogságos Szent Szűz példájára és közbenjárására add, hogy előbb tekintetünk, majd szívünk-lelkünk is felemelkedjék Hozzád, aki minden szeretet forrása vagy.

Évközi 13. vasárnap

Bölcs 1,13-15 2,23-25
Hisz Isten nem alkotta a halált, és nem leli örömét az élők vesztén. Azért teremtett mindent, hogy legyen, s a földkerekség nemzedékeit gyógyulásra szánta. Nincs meg bennük a romlás mérge, és nincs a földön az alvilág országa! Az igazság ugyanis örök és halhatatlan. Isten ugyanis halhatatlannak teremtette az embert, és saját hasonlóságára és képére alkotta, a halál pedig a sátán irigységéből jött a világba, és követik őt azok, akik az ő oldalán vannak.
2Kor 8,7.9.13-15
Ezért, mint ahogy mindenben kitűntök: hitben, szóban, ismeretben, minden buzgóságban és a tőlünk kapott szeretetben, úgy tűnjetek ki ebben a jótékonyságban is. Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek. Nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek pedig nyomorúságtok, hanem az egyenlőség szerint: most a ti bőségetek pótolja azoknak szűkölködését, hogy az ő bőségük is pótolja majd a ti szűkölködéseteket; hogy egyenlőség legyen, ahogy írva van: ,,Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, és aki keveset, nem szűkölködött.”
Mk 5,21-43
Amikor Jézus ismét áthajózott a túlsó partra, nagy tömeg gyülekezett oda köré, ahol ő a tó partján volt. Ekkor odajött hozzá egy zsinagóga-elöljáró, akit Jairusnak hívtak. Amikor meglátta őt, a lábaihoz borult, és így esedezett hozzá: ,,A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” El is ment vele. Nagy tömeg követte és szorongatta. Egy asszony, aki tizenkét esztendő óta vérfolyásos volt, és sokat szenvedett a számtalan orvostól, elköltötte mindenét, de semmi hasznát nem látta, hanem még rosszabbul lett, amint Jézusról hallott, hátulról odament a tömegben és megérintette a ruháját. Azt gondolta: ,,Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Valóban mindjárt megszűnt a vérfolyása, és érezte testében, hogy meggyógyult betegségétől. De Jézus, aki azonnal észrevette, hogy erő ment ki belőle, a tömeghez fordult és megkérdezte: ,,Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai azt felelték neki: ,,Látod, hogy mennyire szorongat téged a tömeg, és mégis kérdezed, ki érintett engem?” Erre körültekintett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony pedig, aki tudta, hogy mi történt vele, félve és remegve előjött, leborult előtte, és őszintén elmondott neki mindent. Ő pedig ezt mondta neki: ,,Leányom! A hited meggyógyított téged. Menj békével, és légy mentes a bajodtól.” Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga-elöljárótól, és azt mondták: ,,A lányod már meghalt. Minek fárasztanád tovább a Mestert?” Jézus meghallotta, hogy mit mondtak, és így szólt a zsinagóga-elöljáróhoz: ,,Ne félj, csak higgy!” Nem engedte meg, hogy más vele menjen, csak Péter, Jakab és János, Jakab testvére. Odaérkeztek a zsinagóga-elöljáró házába, ahol látta a tolongást, s a nagy sírást és jajgatást. Bement, és azt mondta nekik: ,,Miért zajongtok és sírtok? Nem halt meg a gyermek, csak alszik.” De azok kinevették. Ekkor elküldte onnan mindnyájukat, maga mellé vette a gyermek apját és anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. Megfogta a gyermek kezét, és azt mondta neki: ,,Talíta, kúmi!” – ami azt jelenti: ,,Kislány, mondom neked, kelj fel!” – A kislány azonnal fölkelt és járkálni kezdett. Tizenkét esztendős volt. Mindenki nagyon csodálkozott. Ő pedig szigorúan megparancsolta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; majd szólt nekik, hogy adjanak neki enni.

Az Úr Jézussal érintkezni kell: odamenni hozzá és megérinteni, illetve engedni, hogy ránk tegye a kezét. Kevés csak az érzelmek szintjén érintkezni vele, mert a legtisztább lelkesedés is lelohad, a legfennköltebb érzések is megváltoznak, talán épp az ellenkezőjükre fordulnak, mi magunk azonban több vagyunk ennél, személyiségünk érzelmeink mögött van. Kevés az értelmi úton való érintkezés is a mi Urunkkal, mert bár nélkülözhetetlen, hogy legyen róla alapvető fogalmunk, tudásunk, hiába gyarapítjuk vele kapcsolatos ismereteinket nap mint nap, ő mindezeken túl van, elérhetetlen messzeségben, s ha akarja, értelmünk működését részben vagy teljesen kiiktatva lép kapcsolatba velünk, álomban vagy elragadtatásban. Sőt még az akaratunk szabadságával történő érintés is kevés: hozhatunk döntéseket miatta és érte, de ha ezt nem az ő kegyelmének erőterében tesszük, erőfeszítéseink hiábavalóak és hatástalanok lesznek.
Testestül-lelkestül kell kiszolgáltatnunk magunkat Jézus érintésének, azzal a vággyal és hittel közeledve feléje, mint a hosszú évek óta beteg asszony, aki szenvedélyesen hitte, hogy már ruhája szegélyének érintésétől is meggyógyul. Az a közeg pedig, amelyben az Úr Jézussal a valóságos és teljes érintkezés létrejöhet, mindenekelőtt a szentségek és a liturgia világa, ahol ő lelkünk mélyét érinti meg, és megváltásának erejével legtitkosabb sebzettségünket gyógyítja. S ez akkor is igaz, ha külsőleg nem érezzük a gyógyulást. Az iránta való szeretetből elfogadott, értelmesen vállalt szenvedés mélyebb érintkezésre és egységre vezet a mi Urunkkal, mint a testi egészség visszanyerése. A gyógyulás vágyánál is erősebbnek kell lennie annak a vágyunknak, hogy vele egyesüljünk és az ő dicsőségére legyünk, akár úgy, hogy gyógyító ereje sokak előtt megnyilvánul rajtunk, akár pedig úgy, hogy szenvedéseinket egyesítjük az ő tisztaságos és végtelen érdemű szenvedésével.
Gyógyító Urunk, Jézus Krisztus, add kegyelmedet, hogy azzal a tudattal járuljunk Eléd minden szentáldozásban, hogy a kenyér színében isteni hatalmadat rejtő ruhád szegélyét érintjük, mely a Te csodálatos, gyógyító erődet közvetíti. Segíts, hogy tartózkodjunk a világ érintésétől, és elutasítsuk az önző és tisztátalan érintéseket, de a Te gyógyító, megerősítő, életadó érintésed hordozói és továbbadói lehessünk testvéreink számára.

Évközi 12. hét

Siralm 2,2.10-14.18-19
Elpusztította az Úr kíméletlenül Jákob minden lakóhelyét; lerombolta haragjában Júda leányának erődítményeit. Földre sújtotta, beszennyezte a királyságot és fejedelmeit. A földön ülnek némán Sion leányának vénei; port hintettek a fejükre, zsákruhába öltöztek. A földig hajtották fejüket Jeruzsálem szűzei. Elgyengültek a könnyektől szemeim, háborog a bensőm; földre omlott a májam népem leányának romlása miatt; mert elalélt gyermek és csecsemő a város terein. Azt mondják anyjuknak: ,,Hol van gabona és bor?”, amikor elalélnak, mint a sebesültek a város terein; amikor kilehelik lelküket anyjuk ölében. (...)
Mt 8,5-17
Amikor pedig bement Kafarnaumba, odajött hozzá egy százados és kérlelte őt: ,,Uram, a szolgám a házamban fekszik bénán, és rettenetesen kínlódik.” Azt mondta neki: ,,Megyek és meggyógyítom.” De a százados így válaszolt: ,,Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, beosztott katonák vannak alattam, és ha azt mondom az egyiknek: »Menj!«, elmegy, vagy a másiknak: »Gyere!«, odajön, a szolgámnak pedig: »Tedd ezt!«, megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott, és azt mondta követőinek: ,,Bizony, mondom nektek: Izraelben nem találtam ekkora hitet senkinél. Mondom nektek: Sokan érkeznek majd keletről és nyugatról, s letelepszenek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában. Az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!” Ezután Jézus így szólt a századoshoz: ,,Menj, és legyen úgy, ahogyan hitted.” És meggyógyult a szolgája abban az órában. (...)

Előző elmélkedéseinkben láttuk, hogy Isten annyiban „oka” a megromlottak pusztulásának, hogy nem engedi meg egy hazug világ tartós fennmaradását, mert ez mindannyiunk üdvösségét veszélyeztetné, de az isteni haragnak semmi köze sincs a mi bűnös haragunkhoz. Mint ahogy a Tisza „haragja”, mellyel kilép a medréből, és mindent elborít, ami az útjába kerül, nem személyes bosszúból, sértődöttségből fakad; mint ahogy az elektromos áram sem kegyetlenségből rázza meg azt, aki puszta kézzel érinti a magasfeszültségű vezetéket, hanem mindkét esetben arról van szó, hogy ha nem tartjuk tiszteletben a dolgok természetét, azok ellenünk fordulnak, úgy Isten haragja sem az ő velünk szemben táplált negatív érzelme, hanem az isteni rend megnyilvánulása azokon, akik törvényeit megszegik.
Isten haragja azonban még a természet erőinél is mérhetetlenül ártatlanabb. Az ő törvényeinek figyelmen kívül hagyása, megszegése ugyanúgy magában hordja a büntetést, de egy lényeges különbséggel. A haragvó Tisza, miután árja csillapult, visszatér medrébe, és békésen folydogál tovább, mit sem törődve a pusztítással, melyet okozott. Az elektromos áram nem szűnik meg a vezetékben, akárhány halálos áldozatot is szedett. Isten azonban személy, ezért nem olyan részvétlen és közömbös, mint a természet erői. Megengedi, hogy az ember megüsse magát, hogy bűnének következményei miatt szenvedjen, de a kijózanítás után nem hagyja magára, hanem megkönyörül rajta. Lehajol hozzá, felemeli, és segít neki a régi világ romjain felépíteni egy új, szebb, igazabb világot.
Urunk Jézus, aki súlyos szavakkal figyelmeztetted kortársaidat, hogy nagy veszélyben vannak, ha bűnbánatot nem tartanak és meg nem térnek, ugyanakkor a bűnbánó bűnösök előtt szélesre tártad az irgalmasság kapuját, segíts, kérünk, hogy törvényeidet mindig szemünk előtt tartsuk, irgalmaddal soha vissza ne éljünk, s ha bűneink következményeként mégis szenvednünk kell, azt kegyelmesen fordítsd üdvösségünkre.

Szent Péter és Szent Pál apostolok

ApCsel 12,1-11
(...) Pétert tehát a börtönben őrizték, az egyház pedig szüntelenül könyörgött érte Istenhez. Amikor Heródes éppen arra készült, hogy elővezetteti, azon az éjszakán Péter két katona között aludt kettős lánccal megbilincselve, az őrök pedig az ajtó előtt őrizték a börtönt. De íme, megjelent mellette az Úr angyala, és fény ragyogott fel a cellában. Az angyal meglökte Péter oldalát, fölkeltette, és így szólt: „Kelj fel gyorsan!” Erre a láncok lehullottak a kezéről. Az angyal pedig azt mondta neki: „Övezd fel magad és vedd fel saruidat!” Ő megtette, az angyal pedig azt mondta neki: „Vedd magadra a ruhádat, és kövess engem!” (...) Miután átmentek az első és a második őrségen, a vaskapuhoz jutottak, amely a városba vezetett. Ez magától kinyílt előttük. Kimentek, végigmentek egy utcán, s ekkor az angyal hirtelen eltűnt mellőle. (...)
2Tim 4,6-8.17-18
Engem ugyanis már kiöntenek, mint italáldozatot, elköltözésem ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogva várják az ő eljövetelét. De az Úr mellém állt, és erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam, s tudomást szerezzen róla az összes pogány. Ezért megszabadultam az oroszlán torkából. Az Úr megszabadít minden gonosz ármánytól, és meg fog menteni mennyei országa számára. Dicsőség neki mindörökkön örökké! Ámen!
Mt 16,13-19
(...) „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.”

Emberileg nézve soha nem érte nagyobb csapás az Egyházat kétezer éves zarándokútja folyamán, mint amikor – a hagyomány szerint – ugyanazon a napon elveszítette két oszlopát: Pétert és Pált. Mégis, mi keresztények kezdettől fogva győzelemként ünnepeljük ezt az eseményt, mert hitünk szerint a két főapostol vértanú halála nem veszteség, hanem nyereség. Nyereség nekik, akik „a jó harcot megharcolták, a pályát végigfutották, a hitet megtartották” és tovább is adták, s fáradozásuk jutalmaként a mennybéli hazába költözhettek. És nyereség az Egyháznak is, hiszen elköltözésükkel gyarapodott a mennyben a diadalmas Egyház, közbenjárásuk pedig a zarándok Egyház hathatós támasza. A két apostol élete tehát nem megszakadt, hanem eljutott a végső kiteljesedésre; a két kiválasztott és igaz tanú nem kudarcot vallott, hanem most ért fel a csúcsra; a két oszlop nem kidőlt, hanem most vált csak igazán megingathatatlanná, úgyhogy bátran támaszkodhat rájuk az Egyház épülete.
A szentek halálában mindig megdicsőül az Isten. Kimondhatjuk, hogy valójában csak a halál, a szeretetből vállalt halál nyomhatja rá életükre, munkásságukra a hitelesítő pecsétet, amikor hitvallásuk és szeretetük maximumát nyújtva belépnek Isten dicsőségébe. S ekkor nem csupán előttük tárul ki az ajtó a mennyben, hanem Isten előtt is, hogy életpéldájuk, tanúságtételük, tanításuk által ő maga léphessen be abba a közösségbe, ahol éltek, erőt, bátorítást és mennyei vigasztalást nyújtva a közösség minden tagjának.
Urunk, Jézus Krisztus, hálát adunk Neked Szent Péterért és Pálért, akiket minden emberi gyarlóságuk ellenére kiválasztottál, és minden különbözőségük ellenére eggyé tettél az Irántad való szeretetedben és az Egyházadért való munkálkodásban. Áldj meg minket, akiknek hite az általuk vetett magból sarjadt, és közbenjárásukra segíts, hogy egész hátralévő életünkben úgy munkálkodjunk a Te országodért, hogy életünkben-halálunkban egyaránt nyitott ajtóvá válhassunk, melyen keresztül beléphetsz testvéreink életébe.

Évközi 12. hét

2Kir 24,8-17
Tizennyolc esztendős volt Joachin, amikor uralkodni kezdett és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki a jeruzsálemi Elnátán lánya volt, Nehustának hívták. Azt cselekedte, ami gonosz az Úr előtt, egészen úgy, ahogy apja cselekedett. Ebben az időben felvonultak Nebukadnezár, Babilon királyának szolgái Jeruzsálem ellen s körülvették ostromművekkel a várost. Majd eljött Nebukadnezár, Babilon királya is szolgáival a város ellen, hogy megostromolják azt. Kiment erre Joachin, Júda királya, Babilon királyához anyjával, szolgáival, főembereivel és udvari tisztjeivel együtt, de Babilon királya elfogatta uralkodásának nyolcadik esztendejében. Aztán elhurcolta onnan az Úr házának valamennyi kincsét, meg a királyi ház kincseit s összevagdalta mindazokat az aranytárgyakat, amelyeket Salamon, Izrael királya, az Úr templomában csináltatott – ahogy az Úr megmondta –, és fogságba hurcolta egész Jeruzsálemet, az összes főembert, a sereg összes vitézét, tízezer embert, az összes mesterembert és lakatost, úgyhogy nem maradt ott senki sem, csak a föld szegény népe. (...)
Mt 7,21-29
Nem mindenki, aki azt mondja nekem: ,,Uram, Uram!”, megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van. Sokan mondják majd nekem azon a napon: ,,Uram, Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk, nem a te nevedben űztünk démonokat, és nem a te nevedben tettünk sok csodát?” Akkor majd kijelentem nekik: ,,Sohasem ismertelek titeket. Távozzatok tőlem ti, akik törvénytelenséget cselekedtetek!” (...)

Imádságunk „hatékonyságának” nem az a fokmérője, hogy Isten teljesíti-e vagy sem, amit kérünk tőle, hanem az, hogy mennyire tudunk ráhangolódni az ő akaratára. Hiszen Isten minden imádságot, mely hiteles és szívből jövő, meghallgat, de csak annyiban teljesíti, amennyiben az örök üdvösségünket szolgálja. S ha úgy látszik, hogy nem hallgatott meg, elhagyott, és engedte, hogy kudarcot valljunk, akkor is biztosak lehetünk benne, hogy velünk van, és arra vár, hogy mi is újra vele legyünk, s keressük az ő arcát. A szentek életében ugyanazokról a megpróbáltatásokról olvashatunk, mint az istentelenek esetében, de ők nem omlottak össze a nehézségek idején, sőt ők lettek a reménység egyetlen hordozói.
Minden romlás és összeomlás hátterében teológiai romlás húzódik meg. Izrael romlását, politikai összeomlását Istenhez való hűségének megfogyatkozása, a szent kultusz kiüresedése idézte elő. De ez még nem a vég. Babilon királya elhurcolja ugyan a választott nép színejavát, ez a csapás azonban nem más, mint felszólítás arra, hogy a nép visszatérjen Istenéhez, és csak őbelé kapaszkodjon. Életünk kisebb-nagyobb összeomlásai nem jelentenek teljes csődöt, ha Isten szeretetében és törvényében élünk, sőt éppen a kudarcok által találhatunk vissza hozzá. Sokkal veszélyesebb volna, ha Isten megengedné, hogy teljesen elszakadjunk tőle és törvényeitől, s közben minden gond és nehézség nélkül éljünk. Mert minden látszat ellenére az a rab és számkivetett, aki elszakadt az Istentől.
Urunk Jézus, óvj meg bennünket az önbecsapástól, hogy miközben ezt mondjuk Neked: „Uram, Uram!”, bálványok szolgálatába szegődjünk, és hűtlenek legyünk Hozzád. Add meg kegyelmesen, hogy imádságunk mindenkor szívből jövő és őszinte Hozzád fordulás legyen, melyet a Melletted való egzisztenciális döntés, a teljes Istenre hagyatkozás és a törvényeidhez való ragaszkodás hitelesít, és amit sosem hagyunk abba, akár jól megy a sorunk, akár megpróbáltatásban van részünk.

Oldalak