Zsid 7, 25 – 8,6
Így örökre üdvözítheti is azokat, akik általa Istenhez közelednek, hisz mindenkor él, hogy értük közbenjárjon. Illő volt ugyanis, hogy ilyen főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített, és fölségesebb az egeknél; akinek nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden nap először a saját vétkeikért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért, mert ő ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta. A törvény ugyanis gyarló embereket rendel papokká; az eskü szava pedig, amely a törvény után jött, az örökké tökéletes Fiút. Mindabból azonban, amit mondani akarunk, ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül az egekben, mint a szentély szolgája és az igaz sátoré, amelyet nem ember, hanem az Úr épített. Mivel minden főpapot az ajándékok és áldozatok bemutatására rendelnek, ezért szükséges, hogy neki is legyen valamije, amit bemutat. (…) Ő azonban most annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel kiválóbb szövetségnek közvetítője, amely kiválóbb ígéreteken alapul.
Mk 3,7-12
Jézus pedig tanítványaival együtt elment a tengerhez. Nagy sokaság követte őt Galileából, Júdeából, Jeruzsálemből, Idúmeából, a Jordánon túlról. Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság jött hozzá, mert hallották, hogy miket művelt. Tanítványaitól azt kérte, hogy egy bárka álljon készen számára a tömeg miatt, hogy ne szorongassák őt. Mivel azonban sokakat meggyógyított, mindazok, akik valami betegségben szenvedtek, ott tolongtak körülötte, hogy megérinthessék. A tisztátalan lelkek pedig, amikor meglátták, leborultak előtte és így kiáltoztak: ,,Te vagy az Isten Fia.” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő.

A tisztátalan lelkek ugyanazt ismerték el Jézusról, amit később Simon Péter is megvallott: „Te vagy az Isten Fia!” Tőlük azonban ezt nem fogadta el, sőt megtiltotta nekik, hogy híreszteljék, mert a kilétére és küldetésére vonatkozó igazság csak akkor kinyilatkoztatás, ha a kinyilatkoztató Istentől való – ahogy Jézus Péternek mondja: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám” –; megvallása pedig csak annak használ, aki azt nem puszta teológiai igazságként, hanem élő és személyes hitvallásként jelenti ki.
Már az is milyen súlyos károkat tud okozni a tanítványainak, aki érdektelenül, lélek nélkül tanít egy tantárgyat, hát még ha az Isten igéjét hirdeti valaki anélkül, hogy szeretné, és hozzá igazítaná az életét! Az Istenről szóló, objektív teológiai igazságot hirdető, de Isten törvényeit részben vagy egészben elutasító ember akarva-akaratlanul is hamis istenképet sugall, s ezzel lerontja a kinyilatkoztatás hitelét. Mivel az Istenről tett kijelentések hitele minden másnál inkább az Isten iránti szereteten múlik, elengedhetetlen a teológia műveléséhez, a Szentírás magyarázásához és az igehirdetéshez, hogy ott legyen mögötte az Istennek átadott élet aranyfedezete.
Urunk Jézus, Isten testté lett Igéje, Általad az Atya nem valamit, hanem önmagát akarta közölni a kinyilatkoztatásban. Add kegyelmedet, hogy mi se érjük be kevesebbel: ne csak szavunkkal valljuk meg, hogy Te vagy az Isten Fia, hanem egész életünket adjuk át Neked, hogy Te formáld azt Szentlelkeddel Rólad szóló tanúságtétellé. Szítsd fel bennünk Szentlelked erejét, hogy mi, akik szentségeid által részesültünk az egyetemes papság méltóságában, esendőségünk és gyarlóságunk ellenére, mint kiválasztottak és megszenteltek vegyünk részt főpapi szolgálatodban, és Istennek kedves lelki áldozatot mutassunk be, testvéreink és minden ember javára.

Zsid 7,1-3.15-17
Mert ez a Melkizedek, Szálem királya, a fölséges Isten papja, aki Ábrahámnak eléje ment, amikor az a királyok legyőzése után visszatért, megáldotta őt. Ábrahám tizedet adott neki mindenből. A neve először is azt jelenti, hogy az igazságosság királya, azután pedig Szálem királya, azaz a békesség királya; apa nélkül, anya nélkül, nemzetségtábla nélkül jelent meg; mivel sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, hasonlóvá lett Isten Fiához, és pap marad mindörökké. Ez még inkább nyilvánvaló, ha Melkizedekhez hasonlóan más pap támad, aki nem a testi parancs törvénye szerint lett azzá, hanem az örök élet ereje szerint. Mert így szól a tanúságtétel: ,,Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.”
Mk 3,1-6
Majd ismét bement a zsinagógába. Volt ott egy ember, akinek a keze el volt száradva. Lesték őt, vajon meggyógyítja-e szombatnapon, hogy vádolhassák. Akkor ő ezt mondta a béna kezű embernek: ,,Állj középre.” Aztán megkérdezte tőlük: ,,Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat, életet megmenteni vagy veszni hagyni?” Azok csak hallgattak. Ő erre haragosan körülnézett rajtuk, elszomorodott szívük keménységén, és így szólt az emberhez: ,,Nyújtsd ki a kezedet!” Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok, mihelyt kimentek, azonnal tanácsot tartottak ellene a Heródes-pártiakkal, hogy hogyan veszítsék el őt.

A vallások lehetetlen célt tűznek ki maguk elé: el akarnak érni Istenhez, áthidalva azt a végtelen szakadékot, mely Istent elválasztja ettől a világtól. Nem a bábeli toronyépítéshez hasonló vakmerő és abszurd ötlet ez? Nem, mert azt a tornyot Isten nélkül, az ő ellenében akarták megépíteni, azt a vágyat viszont, hogy Istenhez elérjünk és vele találkozzunk, ő maga oltotta belénk. Jézus Krisztus nélkül azonban egyetlen vallás sem érhette volna el soha a célját. Őnélküle Istenről csak ábrándozni lehetne, és áldozatbemutatásainkkal nyugtatgatni a lelkiismeretünket, de az eget összekötni a földdel egyetlen vallás papja sem képes, egyedül csak Jézus Krisztus. Ő az egyetlen igazi pontifex, azaz hídverő, sőt, ő maga a híd, amely összeköti az eget a földdel, ő maga Isten jelenléte a világban.
Ez nyilatkozik meg a béna kezű ember meggyógyításában is. Jézus nem törődik azzal, hogy a szombati gyógyítást ellenfelei majd vádként fogják felhozni ellene. Ő élet és halál, jó és rossz kategóriái szerint gondolkodik, és nem tűri, hogy emberi szempontok korlátozni próbálják az Istentől jövő életet. Ahogy a nap nem tud nem sütni, úgy ő sem tudja nem felragyogtatni Isten arcát, ezért amerre csak jár, Isten országát hozza el, azáltal is, hogy meggyógyítja a testi-lelki betegségtől szenvedőket. Nem az ember megy fel tehát Istenhez, hanem Isten hajol le az emberhez, és magához emeli Jézus Krisztusban.
Urunk Jézus, a Te főpapi mivoltod mindkét irányban megnyilatkozott: az emberiség nevében saját emberi szenvedésedet és halálodat ajánlottad fel áldozatul Istennek, nekünk pedig elhoztad az Atya bocsánatát, és első ajándékul kiárasztottad a Szentlelket, hogy a Te isteni életed lehessen osztályrészünk. Add, kérünk, hogy mindennél jobban ragaszkodjunk Hozzád, és gyöngeségünk ellenére Isten irgalmas szeretetének tanúi és közvetítői lehessünk Általad az emberek között.

Zsid 6,10-20
Mert Isten nem igazságtalan, hogy megfeledkezzék művetekről és a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok. Azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt a készséget tanúsítsa mindvégig, míg a remény be nem teljesedik, s hogy ne legyetek restek, hanem azok követői, akik a hit és a béketűrés által örökösei az ígéreteknek. Mert amikor az Úr Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nála nem volt senki nagyobb, akire esküdjék, önmagára esküdött: ,,Bizony, áldván áldalak téged és sokasítván megsokasítalak.” Az pedig türelmesen várakozva elnyerte az ígéretet. Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és minden viszálykodásuk vége a megerősítő eskü. Ezért Isten, hogy annál inkább megmutassa az ígéret örököseinek terve változatlanságát, esküvel kötelezte magát, hogy két megmásíthatatlan dolog által, melyek tekintetében Isten nem hazudhat, igazán komoly vigasztalásunk legyen nekünk, akik törekszünk az elénk tárt remény elnyerésére. Ez a mi lelkünk biztos és szilárd horgonya, amely elér a kárpit belsejéig, ahová mint a mi elöljárónk, értünk lépett be Jézus, aki Melkizedek rendje szerint főpap lett mindörökké.
Mk 2,23-28
Történt ismét, hogy amikor szombaton a vetések közt járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. A farizeusok azt mondták neki: ,,Nézd, azt csinálják szombaton, amit nem szabad.” Ő így felelt nekik: ,,Sohasem olvastátok, mit cselekedett Dávid , amikor szükséget szenvedett, és éhezett ő, és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába Abjatár főpap idejében, és evett a kitett kenyerekből, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak a papoknak, és adott azoknak is, akik vele voltak?” Aztán hozzátette: ,,A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért. Ezért az Emberfia ura a szombatnak is.”

Mély tanítás van abban, hogy Isten az Ószövetségben adott ígéreteit azzal erősíti meg, hogy önmagára esküszik. Számunkra, akik mindig tőlünk különböző, nálunk nagyobb, jelentősebb tényezőkre hivatkozunk, ez elképzelhetetlen, Isten részéről viszont az volna abszurd, ha másra hivatkozna, mint önmagára, hiszen ő maga tetteinek oka és célja. Az ígéreteiben foglalt nagy üdvtörténeti tettek nem olyan események, melyeket emberi ésszel ki lehetne következtetni. Ésszerűségüket alá lehet támasztani racionális érvekkel, de mindenestül megmagyarázni, hogy mit, miért tett, lehetetlen. Nem gondolhatjuk például azt, hogy azért kell hogy a világnak egyszer vége legyen, mert ha a Nap kihűl, az élet szükségképpen megszűnik a Földön. A természet törvényei maguk is Istentől valók és az ő szuverén akaratának vannak alávetve, tehát mindenhatóságát semmiképp sem korlátozhatják.
Isten tetteinek leghitelesebb és legkimerítőbb magyarázata, hogy azért tette, mert így tetszett neki. Nincsen magasabb rendű szempont az isteni tetszésnél. Ez persze nem azt jelenti, hogy Isten kénye-kedve szerint játszogat velünk, hiszen tökéletessége folytán akármit is tesz, az csakis a legjobb lehet. Olyan misztérium előtt állunk, mely arra késztet, hogy okoskodó értelmünk tisztelettel elhallgasson, s levetett saruval boruljunk le Isten nagysága előtt.
Urunk, Jézus, Te azzal igazoltad a tanítványok szombati kalászszedését, hogy ura vagy a szombatnak is. E szavad, mely mélyebb és erőteljesebb minden magyarázatnál, olyan öntudatról tanúskodik, amely mentes az emberi gőgtől, felfuvalkodottságtól, a nagyság látszatától, ugyanakkor erőt és tekintélyt sugároz. Add kegyelmedet, hogy a hivatalos vagy önjelölt véleményvezérek és megmondóemberek szavával szemben mindig a Te szavadra figyeljünk, és az Atya tetszését keressük, s inkább engedelmeskedjünk Neked, mint az embereknek.

Zsid 5,1-10
Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért. Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: ,,Fiam vagy te, ma szültelek téged.” És ahogy más helyen is mondja: ,,Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.” Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett; és amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki, – mivel Isten főpapnak nevezte őt Melkizedek rendje szerint.
Mk 2,18-22
János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Odajöttek néhányan, és megkérdezték tőle: ,,Miért böjtölnek János és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt: ,,Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Amíg náluk van a vőlegény, nem böjtölhetnek. Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt: akkor majd böjtölnek, azon a napon. Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot, mert elszakítja az ép részt is, és a szakadás még nagyobb lesz. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, különben a bor szétszakítja a tömlőket, és kiömlik, s a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való.”

Vajon miért kellett Jézusnak engedelmességet tanulnia, hiszen ő nem volt soha engedetlen, sőt szívének lefinomabb rostjáig átjárta a vágy, hogy megtegye Atyja akaratát? Az ő engedelmessége nem a miénkhez hasonló, a megromlott emberi természet ellenében kifejtett erőfeszítés, hanem az Atya akaratának szüntelen keresése minden körülmények között. Nekünk sem csupán a bűn ellenében szükséges, hanem egyáltalán emberségünkhöz, fejlődésünkhöz, a teljes érettségre való jutásunkhoz nélkülözhetetlen az engedelmesség, amelyet folyamatosan tanulnunk kell.
Először is, miközben minden mozgásban van, mi magunk és a világ is változik, szent elhatározással egyszer s mindenkorra Istenhez kell kapcsolódnunk, egész földi életünkre engedelmességet ígérve neki, ahogy ezt meg is tettük a keresztségi fogadásban. Azonban ez önmagában nem elég: ahogy szeretetben elköteleződni valaki mellett sem azt jelenti csupán, hogy egyszer – vagy többször – kimondjuk, hogy szeretjük őt, hanem az élet legkülönfélébb helyzeteiben, számtalan módon ki is fejezzük, egyre mélyebb tartalommal töltve meg ezt a kijelentést, úgy az engedelmességet is nap mint nap konkrét döntésekben és tettekben kell megvalósítanunk. Sőt, a hitbeli – és a tisztán, nemesen emberi – tapasztalat alapján kijelenthetjük, hogy szeretni és engedelmeskedni valamiképpen egy és ugyanaz. Így tekintve a szeretet története nem más, mint a minden emberi értelmet túlhaladó, bizalomteljes engedelmesség története, melyben a szabadság mintegy felszívódva, felemésztődve teljes önátadássá alakul. Ez az az új ruha, melyet magunkra kell öltenünk, s az új bor, melyhez szívünknek új tömlővé kell válnia.
Urunk Jézus, taníts meg minket az Atya szíve szerint való engedelmességre! Add kegyelmedet, hogy nap mint nap meghalva önző énünknek mindenben az Atya akaratát keressük, s felöltve a krisztusi élet új ruháját, a szeretetben való önátadás által eljussunk az igazi szabadságra, melyet tökéletes engedelmességeddel, megváltó haláloddal érdemeltél ki számunkra.

Iz 62,1-5
Sion miatt nem hallgathatok, és Jeruzsálem miatt nem nyugodhatom, míg elő nem jön igazsága, mint a fény, és szabadítása, mint fáklya, fel nem gyullad. Látni fogják a nemzetek igazságodat, és a királyok mindnyájan dicsőségedet; új néven hívnak majd téged, melyet az Úr szája határoz meg. Ékes korona leszel az Úr kezében, és királyi fejdísz Istened tenyerén. Nem mondanak többé téged elhagyottnak, és országodat nem mondják többé pusztaságnak; hanem így neveznek téged: „Kedvem telik benne”, és országodat: „Férjes asszony”; mert kedvét találja benned az Úr, és országod férjhez megy. Mert ahogy feleségül veszi az ifjú a szűzet, úgy vesz feleségül a te fölépítőd; és ahogy örül a vőlegény a menyasszonynak, úgy örül majd neked Istened.
1Kor 12,4-11
A kegyelmi adományok különfélék ugyan, de a Lélek ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. És az erőmegnyilvánulások is különfélék, de Isten, aki mindezt mindenkiben cselekszi, ugyanaz. A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. Egyik a bölcsesség szavait kapja a Lélek által, a másik a tudományét ugyanattól a Lélektől. Más valaki a hitet kapja ugyanabban a Lélekben, ismét más a gyógyítások adományát az egy Lélek által, vagy csodatévő hatalmat, prófétálást, a szellemek megítélését, a nyelveken való beszédet vagy a nyelveken való beszéd értelmezését. Ezt mind egy és ugyanaz a Lélek műveli, mindenkinek úgy adva részt, ahogy akarja.
Jn 2,1-11
Harmadnapon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja, és Jézus is hivatalos volt a menyegzőre tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: „Nincs boruk!” Jézus azt felelte neki: „Mi közünk ehhez, asszony? Még nem jött el az én órám!” Anyja ekkor ezt mondta a szolgáknak: „Tegyétek meg, amit mond!” A zsidók tisztulására volt ott hat kőedény, egyenként két vagy három mérős. Jézus azt mondta nekik: „Töltsétek meg az edényeket vízzel!” Színig töltötték őket. Ekkor így szólt hozzájuk: „Most merítsetek, és vigyetek belőle a násznagynak!” Azok vittek neki. Amint a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, mivel nem tudta, hogy honnan való – de a szolgák, akik a vizet merítették, tudták –, odahívta a vőlegényt, és azt mondta neki: „Minden ember a jó bort adja először, és miután megittasodtak, akkor a kevésbé jót. Te mindeddig tartogattad a jó bort!” Jézus ezzel kezdte meg csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, és tanítványai hittek benne.

A bűnbeesett ember önistenítésben él, és a világot a feje tetejére állítva a mi emberi egzisztenciánkat tünteti fel mindenek forrásaként, és minden Istenre vonatkozó kijelentést csupán önkivetítésként fog fel. Újra és újra végig kellene gondolnunk a Zsidókhoz írt levél állítását, mely szerint a látható világ a láthatatlanból lett, azaz a világot és benne az embert Isten teremtette, nem pedig fordítva. Mi hasonlítunk Istenre, nem Isten hasonlít ránk, ahogy a gyermek hasonlít a szüleire, és nem a szülők a gyermekükre.
A szerelem, az emberi szeretet, amelynek képét Izajás próféta felidézi, hasonlít a Szentháromság belső életére, de nem külső formájában, mert Isten nem test, hanem a személyek egymáshoz való elementáris ragaszkodásában. Vagyis a Biblia és az Egyház szentjeinek lángoló istenszeretete nem a földi szerelem légiesített utánzata, hanem éppenséggel rátalálás minden földi szeretet eredetijére, a szerelem ősforrására (amelynek a legszebb emberi szeretetkapcsolat is csupán képe, lenyomata). Mindenfajta emberi szeretet csak akkor gyógyul, ha visszatalál eredetijéhez, az élő, személyes, szentháromságos Istenhez. Ebben az összefüggésben kell szemlélnünk Jézus első csodáját a galileai Kánában, elgondolkodva azon, hogy éppen egy menyegzőn kezdi meghirdetni Isten országát. A feje tetejére fordított világ Krisztusban rendeződik, talpra áll, bennünk és az emberiség életében is.
Köszönjük, Urunk, a mai Evangéliumban adott kinyilatkoztatást, mely feltárja előttünk Isten országának titkát. Mert bár a mennyben nem nősülnek és nem mennek férjhez, A Te szerelmes szeretetedet kiárasztod az ember szívébe itt a földön, hogy a házastársi önátadásban felragyogtassa a Te végtelen szerelmedet az emberiség iránt. Add kegyelmedet, hogy hűségesek legyünk az Irántad és az egymás iránt való szeretetben, míg csak a beteljesedéskor színről színre meg nem láthatunk Téged, hogy a Te arcodat és egymás arcát szemlélve a te szerelmes szeretetedet ünnepeljük örökkön örökké.

Zsid 4,12-16
Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol az értelemnek és a léleknek, az ízeknek és velőknek elágazásaihoz, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Semmiféle teremtmény nem láthatatlan a színe előtt, sőt, minden mezítelen és nyitott annak a szeme előtt, akinek elszámolással tartozunk. Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre.
Mk 2,13-17
Ezután megint kiment a tenger mellé. Az egész tömeg hozzá sereglett, és tanította őket. Amint továbbment, meglátta Lévit, Alfeus fiát a vámnál ülni, és megszólította: ,,Kövess engem!” Az fölkelt, és követte őt. Mikor később asztalhoz ült ennek a házában, sok vámos és bűnös telepedett le Jézussal és tanítványaival együtt; sokan voltak ugyanis, akik követték őt. Az írástudók és a farizeusok, azt látva, hogy a vámosokkal és bűnösökkel eszik, megkérdezték tanítványait: ,,Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta és azt mondta nekik: ,,Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek, nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.”

Mindennap találkozni Isten igéjével nem veszélytelen dolog: könnyen megkísérthet minket a megszokás miatti érzéketlenség, az intellektuális ínyenckedés vagy saját bűnös életvitelünk megideologizálásának lehetősége. A legalattomosabb kísértés azonban, hogy Isten igéjét fegyverként használjuk mások ellen, Isten nevében ítéletet mondva fölöttük. Ha Isten ejt sebet, azt be is kötözi, mi viszont, miközben odaszúrunk egyet Isten igéjének kardjával, olyan sebet ejtünk, melyet bekötözni nem tudunk, s közben észre sem vesszük, hogy Isten igéje ellenünk fordult.
A legkörmönfontabb kór, a lelki élet rákfenéje: a gőg. Rejtett, de igen gyorsan terjedő, a legkülönfélébb áttétekre hajlamos sejtburjánzás, amely nagyon gyorsan ellepi és tönkreteszi benső világunkat. Ha a farizeusokkal együtt mi is megütközünk azon, hogy Jézus vámosokkal és bűnösökkel ül egy asztalhoz; ha Jézus szavában – „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” – nem ismerjük fel a célzást saját állapotunk siralmas voltára; ha egészségesnek hisszük magunkat, csak mert betartjuk a vallási előírásokat, s közben távol tartjuk magunkat az Orvostól, aki pedig egyedül tudna gyógyulást adni, jó okunk van aggódni lelkünk egészségi állapota miatt. Engedjük hát, hogy Isten igéje nap mint nap behatoljon lelkünk és szellemünk mélyére, és ítéletet mondjon szívünk gondolatai és érzései fölött.
Urunk, Jézus, ne engedd, hogy betegségünket szégyellve vagy a fájdalomtól félve tovább takargassuk nyomorúságos állapotunkat, és ellenálljunk isteni kezelésednek. Ha eddig húzódoztunk is, most átadjuk magunkat Neked, és kérünk: Tárd fel szívünk sebzettségét, és érintsd meg életünk fájó pontjait Isten ujjával, a Szentlélekkel! Ha fájdalommal jár is, távolítsd el életünkből a gőg fekélyét, a kevélység rosszindulatú daganatát. Hiszen Te nemcsak sebzel és bekötözöl, hanem Szentlelkeddel gyógyító balzsamot is adsz lelkünk sebére, és helyén új, örökkévaló életet fakasztasz.

2Kor 10,17 – 11,2
Aki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék; mert nem az érdemel hitelt, aki önmagát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl. Bárcsak eltűrnétek tőlem egy kis ostobaságot! Sőt viseljetek el engem is! Mert Isten féltékenységével vagyok féltékeny rátok. Eljegyeztelek ugyanis titeket egy férfinek, hogy mint tiszta szüzet vezesselek Krisztushoz.
Mt 25,1-13
Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okos szüzek korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: „Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!” Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbe hozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.” Az okosak ezt válaszolták: „Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.” Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: „Uram, uram! Nyiss ki nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.” Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.

Kétféle okosság van: a világ fiaié és az Isten fiaié. A világ fiai sokszor okosabbak a világosság fiainál, mert előrelátók, számot vetnek minden eshetőséggel, következetesen küzdenek, és minden eszközt, minden lehetőséget megragadnak céljuk eléréséhez. Tragédiájuk viszont, hogy a cél, amire mindent feltesznek, teljességgel elhibázott. Pillanatnyi, tiszavirág életű boldogságért fáradoznak, önmaguk megdicsőítéséért, amelyet soha el nem érhetnek, s még amit megszereztek is, azt sem vihetik magukkal.
A világosság fiai ellenben akkor követnek el végzetes hibát, amikor elmulasztanak mindent megtenni a helyesen felismert és kitűzött cél érdekében. Mindent egy lapra tesznek fel, de ezt nem érvényesítik életükben elég következetesen, a világosság fiaiként nem maradnak meg a világosságban. Szent Margit okos szűz volt, aki nem felejtett el gondoskodni a tartalék olajról: az Úr Jézus szenvedéséről való elmélkedés átforrósította szívét, őszinte imádsága az eucharisztikus színekben rejtőző Krisztus és az ő keresztje előtt pedig az Úr iránti szerelemből végzett jócselekedetekre indította. S bár Isten gyermekeinek okossága a világ szemében balgaság, mégis ez a világtól elzárt és Istenben elmerült apáca politikai kérdésekben, illetve az ország ügyes-bajos dolgaiban is meglepő éleslátásról tett tanúságot. Mert míg a világ fiainak szeme elől sok-sok teendő eltakarja a lényeget, az a lélek, amely az egy szükségesre figyel, annak fényénél is látja a dolgokat, a maguk mélységes, Istenre mutató valóságában.
Urunk Jézus, ne engedd, hogy balga szüzek módjára megfeledkezzünk arról, hogy tartalék olajra is szükségünk van ahhoz, hogy mécsesünk lángja kitartson, amíg megérkezel. Ne hagyd, hogy megelégedjünk azzal, hogy egyszer igent mondtunk Rád és a Tőled kapott csalhatatlan reménységre, hanem Szent Margit szűz közbenjárására segíts kegyelmeddel, hogy mécsesünk lángját szüntelenül tápláljuk az imádságnak és az irgalmasság cselekedeteinek olajával, s így bebocsátást nyerjünk menyegzős házadba.

Zsid 3,7-14
Ezért – amint a Szentlélek mondja: „Midőn ma az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket, mint a megkeseredésben, a kísértés napján a pusztában, ahol atyáitok megkísértettek engem a próbatételben noha látták cselekedeteimet negyven éven át! Megharagudtam ezért arra a nemzedékre, és így szóltam: Mindig csak tévelyednek szívükben! Ők azonban nem ismerték fel az én útjaimat. Amint megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmamba!” Vigyázzatok, testvérek, ne legyen közületek senkiben hitetlenségre hajló gonosz szív, hogy el ne szakadjon az élő Istentől! Inkább buzdítsátok egymást minden egyes nap, amíg azt nem mondják: ,,ma”, nehogy megkeményítsen valakit is közületek a bűn csalárdsága. Mert Krisztusnak részesei lettünk, de csak akkor, ha az általa vetett alapon mindvégig erősen kitartunk.
Mk 1,40-45
Akkor odajött hozzá egy leprás, és térdre esve így kérlelte: ,,Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Jézus megkönyörült rajta. Kinyújtotta kezét, megérintette, s közben azt mondta neki: ,,Akarom, tisztulj meg!” Amikor ezt kimondta, azonnal eltűnt róla a lepra, és megtisztult. Nagyon ráparancsolt, és mindjárt elbocsátotta őt: ,,Vigyázz, senkinek se szólj erről; hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld föl tisztulásodért, amit Mózes rendelt, bizonyságul nekik.” De az, mihelyt elindult, híresztelni kezdte a dolgot, úgyhogy Jézus már nem mehetett nyilvánosan a városba, hanem kint a puszta helyeken tartózkodott; és hozzá gyülekeztek mindenfelől.

Mindennap elhangzik a vágyakozó, szelíd kérés, szinte könyörgés Isten részéről az imádságra hívás zsoltárában, mindjárt a nap kezdetén, az első zsolozsmahóra előtt: „Midőn ma az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket!” Minden egyes nap ilyen „ma”, amelyen Isten szól hozzánk, s csak akkor maradhat szívünk fogékony az ő akaratára, ha nap mint nap megnyitjuk fülünket ő igéje előtt, és szívünk hozzá idomul. Ha nem figyelünk Isten szavára, fülünk elszokik tőle, legközelebb már meg sem halljuk, szívünk pedig rideg és durva lesz, mint a kő.
A megkeményedett szívű ember lehet vallásos, azonban elveszíti kapcsolatát a valósággal, Istennel és önmagával is. Az imádságot talán nem hagyja abba, újabb és újabb kérésekkel ostromolja az eget, de nem kap választ. Erre még jobban megkeményedik, s már a szeme is vakká válik a csodákra, melyeket pedig érte vitt végbe az Úr; jeleket követel, bizonyosságot vár, de hiába: egyre sűrűbb lesz körülötte a sötétség és nyomasztóbb a némaság.
Urunk Jézus, ne engedd, hogy szívünk érzéketlenné váljék szavadra. Ne hagyd, hogy süketséggel és némasággal vádoljunk, ha nem úgy cselekszel, ahogyan mi elképzeljük; hogy szeretetedet azon mérjük le, hogy teljesíted-e kérésünket. Ne engedd, hogy mi magunk akarjuk eldönteni, mi szolgál üdvösségünkre, hogy belemerevedjünk az önsajnálatba, és téged tegyünk felelőssé a szenvedésért. Segíts inkább, hogy azzal a bizalommal álljunk Eléd nap mint nap, mint a leprás a mai Evangéliumban: „Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Tudjuk, hogy van rá hatalmad, s ha akarod, ha jónak látod, meg tudsz tisztítani, meg tudsz gyógyítani bennünket. Ha mégsem tennéd, szereteted akkor sem kisebb irántunk. Te jobban tudod, mi válik javunkra, s elég nekünk a te kegyelmed. Add, hogy merjük egészen kiszolgáltatni magunkat Neked, s arra hajlítani szívünket, hogy mindig elfogadjuk és megtegyük a Te szent akaratodat.

Zsid 2,14-18
Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett ezeknek, hogy a halál által lerontsa azt, akinek a halál fölött uralma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott. Mert bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódát karolta fel. Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas legyen, és hűséges főpap Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. Mivel ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, segítségükre tud lenni azoknak, akik kísértést szenvednek.
Mk 1,29-39
Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: ,,Mindenki téged keres.” Azt felelte: ,,Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.

Egész földi életünket átjárja a haláltól való félelem. Az emberi élet meghosszabbítására tett újabb és újabb kísérletek csak elnapolják a problémát, megoldani azonban nem oldják meg. Az élet örömeinek, élvezeteinek habzsolása, az önpusztítás gyors és lassú formái mind abból a lázas igyekezetből fakadnak, hogy valamiképpen sikerüljön elkerülni a halállal való szembenézést.
A filozófia ugyan megtaníthat arra, hogy méltósággal vegyük tudomásul életünk véges és halállal megjelölt voltát, önmagában azonban a sztoikus nyugalom is kevés ahhoz, hogy megszabadítson a haláltól való félelemtől, mely minden embert egyformán rabszolgaságba taszít. Az elementáris szorongást ugyanis nem annak tudata váltja ki, hogy biológiai létünk véget ér. Ezt még csak el lehetne fogadni, s ezzel a tudattal együtt lehetne élni. A halál mögött azonban egy sokkal félelmetesebb valóság leselkedik, s ez pszichénk mélyén nem hagy nyugodni bennünket: a halál utáni második halál, a kárhozat lehetősége. Az a semmibe hullás, amely nem puszta feloszlás, megsemmisülés, hanem totális értelmetlenség, élőhalottként való létezés, ahol mindenről, amiért a földön érdemes volt élni, kiderül, hogy nevetséges hiábavalóság. Nincs ennél nagyobb büntetés az emberi személy számára. Mi azonban nem vagyunk a halálfélelem rabszolgái, hiszen a kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy a halálon többé már nem a sátán uralkodik, hanem Jézus Krisztus, aki legyőzte az örök halált.
Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy Te, aki magad is megtapasztaltad a szenvedést, a kísértést és a testi haláltól való félelmet, segítségünkre vagy, amikor kísértést szenvedünk, és elborít a haláltól való rettegés. Köszönjük, hogy megváltó haláloddal győzelmet arattál az örök halál felett, és így a testi halált hűséges nővérünkké szelídítetted, hogy ő tárja ki a kaput arra az életre, mely már meg is kezdődött bennünk. Kérünk, hogy Te, aki Péter lázas beteg anyósát kézen fogva felsegítetted és meggyógyítottad, minket is fogj kézen, és úgy vezess át ennek a földi életnek a szenvedéseiből a boldog örökkévalóságba.

Zsid 2,5-12
Mert nem angyaloknak vetette alá Isten az eljövendő világot, amelyről beszélünk. Sőt, az egyik helyen valaki tanúságot is tett erről: ,,Mi az ember, hogy megemlékezel róla, s az ember fia, hogy meglátogatod? Kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál; dicsőséggel és tisztelettel koronáztad, és mindent a lábai alá vetettél.” Mert azzal, hogy mindent alávetett, nem hagyott semmit sem, ami ne lenne alávetetve neki. Most azonban még nem látjuk, hogy minden alá van vetve neki. Láttuk azonban, hogy Jézust, aki kevéssel lett kisebb az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztelettel koronázta, hogy Isten kegyelme szerint mindenkiért megízlelje a halált. Mert illett ahhoz, akiért és aki által minden van, s aki sok fiat akart a dicsőségbe vezetni, hogy üdvösségük szerzőjét szenvedés által vezesse el a teljességre. Mert aki megszentel és akik megszentelődnek, egytől vannak mindnyájan. Ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, amikor így szól: ,,Hirdetem nevedet testvéreim előtt; a közösségben dicsérni foglak téged.”
Mk 1,21-28
Bementek Kafarnaumba. Szombaton mindjárt bement a zsinagógába és tanított. Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. Volt a zsinagógájukban egy ember a tisztátalan lélek hatalmában. Ez így kiáltott föl: ,,Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus! Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus megparancsolta neki: ,,Némulj el, és menj ki belőle.” A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta őt, majd hangosan kiáltva kiment belőle. Erre mindnyájan elcsodálkoztak, s azt kérdezték egymástól: ,,Mi ez? Új tanítás, hatalommal? Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?” Egyszerre elterjedt a híre Galilea egész vidékén.

A Zsidókhoz írt levél szerzője határozottan állítja, hogy nem a jó vagy rossz angyalok uralma alá vetette Isten az eljövendő világot. Az Evangélium is arról tanúskodik, hogy a gonosz lelkeknek legfeljebb ideig-óráig van hatalmuk fölöttünk, Jézus Krisztust meglátva mindnyájan tudják, hogy ütött az órájuk. Szentek sorának példája mutatja a gonosz néha nyílt támadásait, máskor alattomos próbálkozásait az Istennek adott életű emberek testi-lelki gyötrésére, melynek vége mindig az, hogy Isten kegyelmével az ember diadalmaskodik, az ördög csúfos vereséget szenved, és megszégyenülve eltakarodik.
Az ember, aki Jézus Krisztusra bízza életét, minden látszat ellenére kikerül a démoni erők befolyása alól. Azon, amit önként Krisztus uralma alá vetettünk, nincs többé hatalma semmiféle ártó hatalomnak, hanem az üdvösség erőterébe kerül, vagyis örök jövője lesz. Feltehetjük magunknak a kérdést: Mai napunkból mi lehet az, ami megmarad az eljövendő világban? Mi az, ami átmenthető, örökkévalósításra érdemes? És melyik terület az az életünkben, ahol a legkevésbé érzékelhető Jézus Krisztus uralma? Ezt ajánljuk fel, szolgáltassuk ki egészen neki, hogy szentséges uralma alá véve megtisztítsa és megszentelje. Ő nem azt várja, hogy csupa szépet és tökéleteset adjunk neki, hanem úgy, ahogy van, vessünk alá mindent az ő uralmának.
Urunk Jézus, lépten-nyomon tapasztaljuk a gonoszság jelenlétét és befolyását a világban és önmagunkban. Látjuk, hogy legnemesebb tetteinkbe, szándékainkba, elhatározásainkba is belevegyül az önzés, a dicsőség keresése, a túlontúl emberi ambíció, s amit a Te dicsőségedre kezdtünk, az sokszor félresiklik, és a gonosz uralmát erősíti. Amit egyszer Rád bíztunk, de időközben visszavettünk és kiszolgáltattunk a gonosznak, a mai Szentleckéből és Evangéliumból biztatást nyerve most újból uralmad alá vetjük. Vedd hát, kérünk, örömünket és fájdalmunkat, terveinket és gondjainkat, cselekedeteinket és vágyainkat, családi, baráti, munkahelyi kapcsolatainkat, egészségünket és betegségünket, s ne hagyj minket démonjaink hatalmában.

Zsid 1,1-6
Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé rendelt, aki által a világokat is teremtette, s aki – mivel az ő dicsőségének fénye és lényegének képmása, és mindent fenntart hatalmának igéjével –, miután a bűnöktől megtisztulást szerzett, a Fölség jobbján ül a magasságban. Mert annyival kiválóbb az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. Hiszen melyik angyalnak mondta valaha: ,,Fiam vagy te, én ma szültelek téged”? És ismét: ,,Én Atyja leszek, ő pedig a fiam lesz?” Amikor pedig újra bevezeti elsőszülöttjét a földkerekségre, így szól: ,,És imádja őt Isten minden angyala!”
Mk 1,14-20
Miután Jánost átadták, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten evangéliumát. Azt mondta: ,,Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” Amikor a galileai tenger mellett elment, meglátta Simont és testvérét Andrást, amint hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Jézus azt mondta nekik: ,,Jöjjetek utánam, és én emberek halászaivá teszlek titeket!” Ők azonnal elhagyták hálóikat, és követték őt. Kissé továbbmenve meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint ők is hálóikat javították a hajóban, és azonnal hívta őket. Azok pedig elhagyva apjukat, Zebedeust a béresekkel együtt a hajóban, követték őt.

Karácsony évenként visszatérő ünnepe arra hív bennünket, hogy a megtestesülés titkában elmerülve szemléljük az Isten Fiát, akinek létében van a teremtett világ, az egész univerzum s benne a mi életünk értelme. A most kezdődő Évközi idő pedig arra az üzenetre, arra az utolsó és végső szóra irányítja figyelmünket, melyet az Atya szent Fiában kimondott nekünk. Attól fogva, hogy az utolsó küldött, Isten egyszülött Fia megtestesült, mindmáig tartanak a végső napok, az idők teljessége. Azóta várja Isten a választ arra a szóra, amit Fiában kimondott nekünk. Arra kaptuk az időt Krisztus eljövetelétől a mai napig és a világ végezetéig, hogy mi is megfogalmazzuk, és önmagunkat kimondva adjuk meg a választ Isten végső szavára, hogy azután egy magasabb szinten, szemtől szemben folytatódhasson a dialógus Istennel a mennyei dicsőségben.
A mai Evangéliumból azt is megtudjuk, hogyan válaszoljunk Isten szavára: „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” Az első az akarat készsége az örömhír meghallására és befogadására. Ebből születik az evangéliumi hit, amely erőt ad az erkölcsi megtérésre, a régivel való szakításra. Vagyis nem saját erőnkből kell szentté válnunk, és utána befogadni az örömhírt – ez nemcsak logikátlan, de lehetetlen is volna –, hanem elég az isteni kegyelemmel együttműködve megnyitnunk szívünket Krisztus előtt, s a többit ő elvégzi bennünk.
Urunk, Jézus Krisztus, megvalljuk Neked, hogy bűntől sebzett értelmünk és akaratunk gyakran ellenáll a Te evangéliumodnak. Sokszor bizony nehezünkre esik befogadni az örömhírt, mert áldozatot követel tőlünk. Te azonban képes vagy finoman leszerelni vagy épp egycsapásra megszüntetni belső ellenállásunkat, s ennek megtapasztalása már maga is örömhír. Segíts, hogy ne meneküljünk az állandó külső-belső zajba, hanem megtanuljunk egyre jobban figyelni Rád, az Atya nekünk kimondott Igéjére, és befogadva Téged engedjük, hogy átalakíts, saját képmásoddá formálj bennünket.

Iz 40,1-5.9-11
(…) Magas hegyre menj föl, te, aki jó hírt viszel Sionnak! Emeld fel erősen hangodat, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek! Emeld fel, ne félj! Mondd Júda városainak: „Íme, a ti Istenetek! Íme, az Úristen hatalommal jön, és karja uralkodik; íme, fizetsége vele van, és szerzeménye a színe előtt. Mint pásztor, legelteti nyáját, karjával összegyűjti a bárányokat, és ölébe veszi, az anyajuhokat gondosan vezeti.”
Tit 2,11-14; 3,4-7
Megjelent ugyanis Üdvözítő Istenünk kegyelme minden embernek, és arra oktat minket, hogy tagadjuk meg az istentelenséget és a világi vágyakat. Éljünk józanul, igazként, istenfélelemmel ezen a világon, és várjuk a boldog reménységet, a nagy Isten és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének eljövetelét. Ő önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket jótettekre törekvő, tulajdon népévé. Mikor azonban Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete megjelent, megmentett minket, nem a mi igaz cselekedeteinkért, amelyeket véghezvittünk, hanem az ő irgalmassága által, a Szentlélek újjáteremtő és megújító fürdője által, akit bőségesen kiárasztott ránk Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy kegyelme révén megigazulva, reménybeli örököseivé legyünk az örök életnek.
Lk 3,15-16.21-22
A nép pedig várakozott, és mindenki tanakodott szívében János felől, vajon nem ő-e a Krisztus. János így szólt mindnyájukhoz: „Én csak vízzel keresztellek titeket. De jön, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó a saruszíját megoldani. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket.” Történt pedig, hogy amikor már az egész nép megkeresztelkedett, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és mint egy galamb, testi alakban leszállt rá a Szentlélek, s ez a szózat hangzott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.”

Szent Lukács evangélista különösen is érzékeny Jézusnak az Atyával való állandó bensőséges kapcsolatára, ezért is említi Jézus életének jelentős eseményeinél, hogy imádkozott. Imádsággal kezdi meg nyilvános működését a mai napon, hogy miután alámerült a Jordán vizében, elinduljon, s Isten Szentlelkébe merítse alá ezt a világot, imádkozik, mielőtt kiválasztaná tizenkét apostolát, imádkozik vérrel verítékezésekor a Getszemáni kertben, és imádkozik a kereszten is, utolsó szavával is Atyját szólítva. Imádságában megnyílik az ég, feltárul a mennyország: az Atya és a Fiú közössége a Szentlélekben. Ez az a mindennél fönségesebb látomás, mely a vértanúknak erőt adott a kínzások és a kegyetlen kivégzés elviseléséhez, melyet megtapasztaltak a misztikusok, s melynek meg kellene valósulnia a mi életünkben is, amikor imádkozunk.
A mi mennyországunk, megnyílt egünk maga Jézus Krisztus, akinek arcán felragyogott nekünk Isten dicsősége, akit látva látjuk az Atyát, s akinek a szent keresztség által testvérei lettünk, részesedve isteni természetéből. Ezért a mi imádságunk közben is megnyílik az ég, és nekünk is szól az Atya szózata: „Te vagy az én szeretett fiam, benned telik kedvem.” S ezért mondjuk a mai szentmise első könyörgésében, a collectában: „Add, hogy mindig kedved teljék bennünk, fogadott gyermekeidben, akik újjászülettünk vízből és Szentlélekből”, illetve: „Add, kérünk, hogy bensőleg alakítson újjá minket Jézus, aki külsejét tekintve hasonló lett hozzánk”. A szent liturgia nagy könyörgései egyéni kéréseink összefoglalói és mintái, melyek más-más szavakkal, de végül is mind ugyanazt kérik: az isteni élet kiteljesedését bennünk.
Urunk, mennyei Atyánk, minden jóság forrása és teljessége, hálát adunk Neked a Jordánnál adott szent kinyilatkoztatásért! Engedd, kérünk, hogy szívünkben tovább éljen ez a látomás, s hogy új lépjünk be a most kezdődő Évközi időbe, hogy imádságunkban nem kívánunk mást, és nem is érjük be kevesebbel, mint amit végtelen szeretetedben Te akarsz adni nekünk.

1Jn 5,14-21
Abban rejlik a mi iránta való bizalmunk, hogy bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. S ha tudjuk, hogy meghallgat minket, bármit kérünk is tőle, azt is tudjuk, hogy kéréseinket már meg is hallgatta. Ha valaki látja, hogy a felebarátja vétkezik, de nem halálos bűnnel, imádkozzon érte, és aki nem halálosan vétkezett, megkapja az életet. Van halált okozó bűn is; nem erről mondom, hogy valaki könyörögjön érte. Minden igazságtalanság bűn, de van halált nem okozó bűn is. Tudjuk, hogy mindaz, aki Istentől született, nem vétkezik, mert az Istentől való születés megőrzi őt, s a gonosz meg nem érinti. Tudjuk, hogy mi Istentől vagyunk, ez az egész világ pedig gonoszságban fetreng. S azt is tudjuk, hogy Isten Fia eljött, és értelmet adott nekünk, hogy megismerjük az igaz Istent, és az ő igaz Fiában, Jézus Krisztusban legyünk. Ez az igaz Isten és az örök élet. Fiacskáim, őrizkedjetek a bálványoktól!
Jn 3,22-30
Ezek után Jézus Júdea földjére ment tanítványaival. (…) Vita támadt tehát János tanítványai és a zsidók között a tisztulás felől. Odamentek Jánoshoz, és azt mondták neki: „Rabbi, az, aki veled volt a Jordánon túl, akiről tanúságot tettél, íme, ő is keresztel, és mindenki hozzá megy.” János azt felelte: „Az ember semmit sem szerezhet, hacsak a mennyből nem adják neki. Ti magatok vagytok a tanúim, hogy azt mondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem az, akit előtte küldtek. Akié a menyasszony, az a vőlegény; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának. Ez az örömöm most beteljesedett. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.”

A ’tudjuk’ ige ötször fordul elő a mai Szentleckében, mindannyiszor hitbeli, természetfeletti valóságokra vonatkozóan. A természettudományok bűvöletében élő mai ember gyanakodva hallgatja, és magában megkérdezi, hogy min is alapszik ez a tudás, ha tapasztalati úton nem lehet igazolni. Hiszen hozzászoktunk, hogy ami tudható, az mind érzékelhető, mérhető, kiszámítható is egyben, arról pedig, ami kívül esik a természettudományok és az ugyancsak egzakt módszerekkel dolgozó társadalomtudományok vizsgálódási körén, legfeljebb sejtéseink, feltételezéseink, többé-kevésbé megalapozott hitünk lehet, de nem tudásunk.
Pedig az embert igazán érdeklő, eredetére és jövőjére vonatkozó kérdésekre ezek a tudományok soha nem fognak tudni válaszolni. Előfordul, hogy illetéktelenül megkísérlik e hatáskörükön túli kérdések feszegetését, de próbálkozásaik eleve kudarcra vannak ítélve, ráadásul tudománytalanok. A világegyetem keletkezésének okait és módját kutatva például előadhatnak tetszetősebbnél tetszetősebb hipotéziseket, visszamehetnek az időben, ameddig csak bírnak, de akkor sem tudnak semmit mondani arról, ami az idő kezdete előtt volt. Ugyanez érvényes a történelem utánra is. Márpedig az igazán lényeges, életünknek egzisztenciális értelmet adó kérdések és válaszok ezekben a tartományokban vannak. Ezért a tudás, amelyről Szent János ír, nem bizonytalanabb, gyöngébb, kevésbé érvényes, mint természettudományos tudás, ellenkezőleg: biztosabb, erősebb és érvényesebb, hiszen az Úr igéje nem veszíti érvényét soha.
Segíts, Urunk, hogy a természetről szerzett tudásunk ne ne homályosítsa el bennünk azt a tudást, melyet a kinyilatkoztatásban kaptunk Tőled. Add, hogy miközben napról napra bővítjük és mélyítjük a minket körülvevő világról szerzett ismereteinket, ez a tudás ne tegyen felfuvalkodottá bennünket. Taníts minket Keresztelő Szent János alázatára, hiszen tudományunk érvényessége és jelentősége csak egy ideig tart, addig, amíg ez a Föld és ez a világegyetem így működik, ahogyan most tapasztaljuk, de fokozatosan át kell adnia helyét a természetfelettiről való tudásnak, amely örökre megmarad.

1Jn 5,5-13
Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek az, aki tanúskodik arról, hogy a Lélek igazság. Mert hárman vannak, akik tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér; és ez a három egy. Ha az emberek tanúságát elfogadjuk, Isten tanúsága nagyobb. S Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett az ő Fiáról. Aki hisz Isten Fiában, az magában hordozza Isten tanúságát. Aki nem hisz a Fiúnak, hazugnak tartja őt, mert nem hisz abban a tanúságban, amelyet Isten tett az ő Fiáról. A tanúság pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk. És ez az élet az ő Fiában van. Akiben a Fiú van, annak van élete; akiben nincs Isten Fia, annak nincs élete. Ezeket azért írom nektek, hogy tudjátok: nektek, akik hisztek Isten Fiának nevében, örök életetek van.
Lk 5,12-16
És történt, hogy amikor egy városban volt, íme, egy leprás férfi meglátta Jézust, arcra borult, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: „Uram! Ha akarod, te megtisztíthatsz engem.” Ő pedig kezét kinyújtva megérintette őt, és szólt: „Akarom, tisztulj meg!” Azonnal eltávozott róla a lepra. Erre ő meghagyta neki, hogy senkinek se szóljon, hanem „menj, mutasd meg magadat a papnak, és mutass be áldozatot tisztulásodért, amint Mózes rendelte, bizonyságul nekik.” De a híre annál jobban elterjedt. Sok ember gyűlt össze, hogy hallják őt, és meggyógyuljanak betegségeikből. Ő azonban visszavonult a pusztába, és ott imádkozott.

A keresztény hit nem akarja elbagatellizálni a szenvedést, nem is akar érvekkel meggyőzni hasznos vagy szükséges voltáról, de még csak nem is halál utáni élet boldogságával akar vigasztalni, hanem feltárja a szívünk mélyén már létező valóságot, amely minden más valóságnál reálisabb: hogy nekünk, akik hiszünk Isten Fiában, örök életünk van, ahogy Szent János írja a mai Szentleckében. Ez az az élet, mely az Atyánál volt, s Betlehemben megjelent nekünk. Ez az az élet, melyről azt mondja Jézus: „Azért jöttem, hogy életük legyen, éspedig bőségben.”
Jézus ugyanis nem azért jött e világra, hogy keresztény értékeket mutasson fel, melyek által elviselhetőbbé válik a földi lét. De nem is csodadoktornak jött, hogy betegségeinket meggyógyítva, fájdalmainkat elvéve ideig-óráig meghosszabbítsa földi életünket, hanem hogy gyökerében orvosolja azt a sebzettséget, sérülést, melyet a bűn okozott emberi létezésünkben. Nem is új vallást akart alapítani és új erkölcsi rendet meghirdetni, hanem életet adni, amely nem attól örök, hogy végtelen hosszú, hanem attól, hogy egészen más dimenziót nyit előttünk, testestül-lelkestül belevonva emberségünket, személyünket Jézusnak az Atyával való kapcsolatába. Jézus azért is vonult vissza az őt keresők elől a pusztába, mert saját emberi élete is ebből a kapcsolatból táplálkozott, s ebbe akart bevonni minden embert.
Hálát adunk Neked, Urunk, a kinyilatkoztatásért, hogy Benned nem örök életünk lesz, hanem örök életünk van. Hálát adunk Neked, hogy miközben biológiai életünk születésünk pillanatától a halál felé tart, és a megsemmisülésbe hanyatlik, a szent keresztség által egy új minőségű, istengyermeki életet kaptunk Tőled, mely mentes a haláltól. Ne engedd, hogy a hétköznapokban ezt elfelejtsük vagy ne vegyük eléggé komolyan. Taníts meg, Urunk, hogy földi életünk szenvedéseit, a testi-lelki fájdalmakat, a minket érő kisebb-nagyobb igazságtalanságokat, kudarcokat és csalódásokat ebben a távlatban nézzük, s nap mint nap gyarapítsd bennünk a Te örök, isteni életedet!

1Jn 4,19 – 5,4
Szeressük tehát Istent, mert Isten előbb szeretett minket. Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, és a felebarátját gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát? Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született. És mindaz, aki szereti azt, aki szült, szereti azt is, aki tőle született. Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük, és parancsait teljesítjük. Mert az az Isten szeretete, hogy parancsait megtartjuk; és az ő parancsai nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot: a mi hitünk.
Lk 4,14-22a
Jézus pedig a Lélek erejével visszatért Galileába, és a híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógáikban, és mindenki dicsőítette. Azután elment Názáretbe, ahol felnövekedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és fölállt olvasni. Odaadták neki Izajás próféta könyvét. Amikor felnyitotta a könyvet, arra a helyre talált, ahol ez van írva: „Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” Aztán összehajtotta a könyvet, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.” Mindnyájan igazat adtak neki, és csodálkoztak a kedves szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. De utána megjegyezték: „Nem József fia ez?”

Feltűnő, hogy Szent János egyszer egyetlen parancsról, máskor viszont parancsokról ír, többes számban. Nem következetlenség ez, hanem a teológiai valóság nyelvtani kifejezése, amely arra ösztönöz, hogy felfedezzük a különböző törvények és parancsok mélyén működő egyetlen isteni mozgatóerőt, a szeretetet. Jézus a főparancsról szólva azt mondja, hogy az Isten és a felebarát szeretetében foglalható össze a Tízparancs, sőt az egész törvény és a próféták. Megtestesülése, halála és feltámadása pedig nyilvánvalóvá tette, hogy az Isten szeretete és a felebarát szeretete is elválaszthatatlanul egy. Az tehát, hogy szeretjük-e Istent, elsősorban azon mérhető le, hogy hogyan szeretjük azt az embert, aki éppen előttünk áll.
Ebben az egységben szemlélve állítható csak Isten parancsairól, vagyis a Tízparancsolatról, hogy nem nehezek. És persze akkor, ha elfogadjuk, hogy nem a magunk erőfeszítésével kell azokat teljesíteni. Ha hagyjuk a régi, önző és ezért szeretetlen természetünket érvényre jutni, e parancsokat emberfelettien nehéznek fogjuk találni, és nem fogjuk tudni teljesíteni a szeretet egyetlen parancsát sem. Ha azonban a keresztségben kapott új természetünk szerint élünk, megtapasztaljuk, hogy Isten minden parancsa belesimul a szeretet egyetlen parancsába, mely ennek az új létmódnak a belső törvénye, mozgatója. A szeretet ugyanis Istentől való, s aki Jézus Krisztusban hisz és megkeresztelkedik, erre a szeretetre válik képessé, hiszen az Atya igazi gyermekévé lesz a Szentlélekben.
Ne engedd, Urunk, hogy szétválasszuk magunkban az Isten- és emberszeretet egyetlen parancsát. Ne engedd, hogy becsapjuk magunkat, és azt higgyük, szeretünk Téged, miközben szeretetlenek vagyunk egymással, s ne hagyd, hogy a felebaráti szeretet gyakorlása címén elhanyagoljuk a Veled való bensőséges együttlétet. Taníts meg minket arra a mélységes, Istenbe vetett bizalomra, mely a szegények, a foglyok, a vakok és elnyomottak bizalma, mely egyedül képes győzni a világ fölött, és győzni szívünkben is a világ erői: a bírvágy, a hatalomvágy és a gőg fölött.

1Jn 4,11-18
Szeretteim! Ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást! Istent soha nem látta senki. Ha szeretjük egymást, Isten bennünk lakik, és szeretete tökéletes bennünk. Abból ismerjük meg, hogy benne lakunk, és ő mibennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk. Mi pedig láttuk, és tanúságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte Fiát, mint a világ üdvözítőjét. Aki vallja, hogy „Jézus az Isten Fia”, abban Isten benne marad, és ő Istenben. Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket. Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne. Isten szeretete azzal lesz teljes bennünk, hogy az ítélet napján is lesz reményünk. Mert amilyen ő, olyanok vagyunk mi is ezen a világon. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár. Aki pedig fél, nem tökéletes a szeretetben.
Mk 6,45-52
Ezután mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak bárkába, és menjenek előre a túlpartra, Betszaidába, amíg ő elbocsátja a tömeget. Miután elküldte őket, felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, a bárka a tenger közepén volt, ő meg egymaga a szárazon. Látta őket küszködni az evezéssel – mert ellenkező szelük volt. Az éjszaka negyedik őrváltása körül odament hozzájuk a tengeren járva, majd el akart mellettük haladni. Azok pedig látva őt, amint a tengeren jár, kísértetnek nézték és fölkiáltottak, mert mindnyájan látták őt, és zavarba estek. De ő mindjárt megszólította őket, és azt mondta nekik: „Bízzatok! Én vagyok, ne féljetek!” Majd beszállt hozzájuk a bárkába, a szél pedig elállt. Ők erre még jobban álmélkodtak magukban. Nem okultak ugyanis a kenyerekből, s a szívük még érzéketlen volt.

Isten világában, a Szentháromság közösségében a szeretet nem történik, hanem egyszerűen van, mert Istennek nincs története. A földön azonban a szeretet történik, s a két világ, az Istené és az emberé csak úgy kapcsolódhat össze, hogy Isten belép az emberi történelembe, hogy minket felemeljen oda, ahol a szeretet van. Azzal, hogy Jézus beszáll mindennapjaink imbolygó és törékeny bárkájába, mely az elemeknek kiszolgáltatva igyekszik a túlpart felé, életünket, küszködéseinket a szeretet történetévé alakítja.
A szeretetet megismerni annyit jelent, mint hinni és bízni benne, ez pedig nem fér össze a félelemmel. A helyes istenfélelem, a Szentlélek ajándéka egészen más: nem folytonos szorongás, bénító rettegés, hanem az igaz szeretet jellemvonása itt a földön. Akiben ott munkál az istenfélelem, az úgy érzi át Isten szeretetére való méltatlanságát, hogy közben semmi másra nem vágyik jobban, mint hogy elmerüljön ebben a végtelen szeretetben, s számára Jézus közelsége ártatlan és mély belső örvendezés forrása lesz.
Urunk Jézus, Te nem az egyértelműségben, a világosan látásban, hanem a bizalomban és a kölcsönös szeretetben tudod egészen kinyilatkoztatni magadat. A vízen járva sem félelmet akartál kelteni tanítványaidban, hanem arra akartad megtanítani őket és általuk minket is, hogy merjük egészen Rád bízni magunkat. Ma is arra hívsz, hogy akármi vesz is körül bennünket, igyekezzünk a Te jelenlétedben élni, és a Te szeretetedre hagyatkozni. Add kegyelmedet, hogy életünk felszíne akár háborgó, akár lecsillapodott tengerhez hasonlít, a mélyben békességünk legyen, mert a Te szereteted tölti be szívünket. Te, aki egyetlen szavaddal lecsillapítottad a tenger hullámait, csillapítsd le, kérünk, lelkünk háborgását, kimondott vagy kimondatlan, magunk elől is rejtegetett félelmeinket, szorongásainkat, és növeld bennünk az Irántad való bizalmat és szeretetet.

1Jn 4,7-10
Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért.
Mk 6,34-44
Amikor kiszállt, Jézus meglátta a hatalmas tömeget, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és sok mindenre kezdte őket tanítani. Amikor az óra már későre járt, odamentek hozzá tanítványai, és azt mondták neki: „Sivár ez a hely és az idő későre jár. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli majorokba és falvakba menjenek és élelmet vegyenek maguknak.” Ő azonban ezt felelte nekik: „Adjatok nekik ti enni.” Azok így válaszoltak: „Menjünk el és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik?” Erre megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg.” Mikor megszámolták, azt mondták: „Öt darab, és két halunk.” Ő megparancsolta nekik, hogy telepítsék le mindnyájukat csoportokban a zöld füvön. Letelepedtek tehát csoportonként százával, ötvenével. Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket. Azután odaadta tanítványainak, hogy eléjük tegyék. A két halat is elosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek és jóllaktak. A megmaradt kenyérdarabokkal és a halakkal tizenkét kosarat töltöttek meg. Akik ettek, azok közül a férfiak ötezren voltak.

Bizonyos értelemben könnyebb az ellenségszeretet parancsát teljesíteni, mint egymást szeretni. Az ugyanis csak rajtunk múlik, sikerül-e ellenségünket szeretnünk, neki ezért semmit sem kell tennie, sőt minél rosszindulatúbb, gonoszabb, annál alkalmasabb alanya az ellenségszeretetnek. Ahhoz, hogy szeressük őt, egyedül csak a mi kegyelmi indításra meghozott döntésünk és a kegyelemben való megmaradásunk szükséges. A Szent János-i parancs teljesítéséhez azonban legalább két személy kell. A kölcsönös szeretetben mindig van valami kiszolgáltatottság, s ettől nehéz. A szeretet teljessége mégis csak ez a viszonzott szeretet lehet. Jézus Krisztus meghalt értünk, amikor még ellenségei voltunk, de mit sem használ nekünk az ő szeretetből vállalt megváltó halála, ha a benne megnyilvánult szeretetre nem válaszolunk.
A szeretet teljessége a kölcsönös szeretet: szüntelen áramlásként, éltető légkörként árad a Szentháromság személyei között, s tőlük kiindulva elér bennünket is. Az isteni szeretet mint falat kenyér jut el hozzánk, s az Egyháznak, azaz nekünk az a hivatásunk, hogy ezt a szeretetet továbbadjuk, kiosszuk az éhezők között. Mert a kenyérszaporítás sem természetes szükségleteinket kielégítő csoda, hanem a szeretet titkának nagyon is fogható, érzékelhető jele. Azok részesültek belőle, akik Isten országát és annak igazságát keresték, akik válaszolni akartak a hozzájuk szóló Isten szavára. Hiszen a szeretet civilizációjának építése nem egy a sok feladat közül, hanem valamennyi feladatunkat magába ölelő egyetlen óriási vállalkozás.
Segíts, kérünk, Urunk, hogy mind jobban isteni meghívásunk, természetünk és méltóságunk szerint, kölcsönös szeretetben éljünk. Taníts meg bennünket a Szentlélekkel szeretni és viszontszeretni, s add, hogy a kölcsönös szeretet mennyországának előízét megtapasztalva tudjuk megelőlegezett, feltétel nélküli szeretettel szeretni ellenségeinket is. Adj erőt és bátorságot, hogy szép elméletek és nagy tervek helyett újra meg újra merjük belevetni magunkat a szeretet civilizációjának építésébe, készen a bocsánatkérésre és megbocsátásra, a bűnbánattartásra és az újrakezdésre.

1Jn 3,22 – 4,6
Bármit kérünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk parancsait, és azt tesszük, ami kedves előtte. És az ő parancsa az, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nekünk. Aki megtartja parancsait, az őbenne marad, ő pedig bennünk. Hogy pedig ő bennünk marad, azt a Lélektől tudjuk meg, amelyet nekünk adott. Szeretteim! Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta áradt ki a világba. Erről ismerhetjük meg Isten Lelkét: Minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben eljött, Istentől van. És minden lélek, amely nem vallja Jézust, nem Istentől van. Az Antikrisztusé az, akiről hallottátok, hogy eljön, és már most a világban van. Ti Istentől vagytok, fiacskáim, azokat pedig legyőztétek, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van. Ők ebből a világból valók, azért erről a világról beszélnek, és a világ hallgat rájuk. Mi Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk; aki nincs Istentől, nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság Lelkét és a tévelygés lelkét.
Mt 4,12-17.23-25
(…) Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.” Jézus ezután bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között. Eljutott a híre egész Szíriába, és odavitték hozzá mindazokat, akik rosszul voltak, akiket különféle betegségek és kínok gyötörtek, az ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és a bénákat, ő pedig meggyógyította őket. Nagy tömeg követte őt Galileából és a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.

Az Evangéliumban szereplő nagy népsereg eszünkbe juttathatja azt a sok-sok embert, akik Karácsony táján, talán az egész év során ez egyetlen alkalommal elmennek a templomba, éjféli misére vagy a gyerekekkel megnézni a felállított Betlehemet. Sokak ünnepe a Karácsony, de még a buzgó vallásgyakorlók közül is csak kevesen gondolnak bele annak a misztériumnak a mélységébe, amelyet ez az ünnep hordoz. Elvarázsol az ajándékvárás izgalma, a szenteste békéje, az ünnepi asztal ízei és illatai, felidézve gyermekkori karácsonyok hangulatát, s közben könnyen elmegyünk a kinyilatkoztatás legsorsdöntőbb mozzanata mellett: hogy Isten Fia emberré lett – értem és érted.
Mikor vesszük észre a díszletek mögött a lényeget? Mikor jön el életünkben az a nap, amikor a Karácsonyból nem kell más, mint az értünk emberré lett második isteni személy, Jézus Krisztus? Nem csupán a pólyába takart, jászolba fektetett Jézuska, hanem az örök Fiú, akiben az Atya lehajolt hozzánk és egészen felénk fordult. Akkor, amikor hittel válaszolunk erre a felénk fordulásra, vagyis mi is Istenhez fordulunk egész valónkkal, megvallva, hogy a megtestesülés titka ad életünknek értelmet, mert egy új világot tár fel előttünk.
Urunk Jézus, mi Istentől valóknak és Hozzád tartozóknak valljuk magunkat, de ez sokszor oly kevéssé látszik meg rajtunk. A mai napon testestül-lelkestül Feléd fordulunk, és alázattal kérünk, gyógyítsd meg bűntől sebzett szívünket! A mai Evangéliumban azt olvastuk, hogy meggyógyítottál mindenféle beteget – olyanokat is, akiknek helyzete az orvostudomány akkori állása szerint teljesen reménytelen volt. A Te szemedben senki sem reménytelen eset, ezért bizalommal kérünk: tisztítsd meg látásunkat, oszlasd el sötétségünket, hogy új fényben lássunk, s a megtestesülésbe vetett egzisztenciális, mindenestül vállalt hit által meg tudjuk különböztetni a lényegest a lényegtelentől, a jót a rossztól, az igazság lelkét a hamisság szellemétől.

Iz 60,1-6
Kelj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad. Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez. Hordozd körül tekintetedet és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák. Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul. Mert feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse. Tevék áradata borít majd el, Midián és Efa dromedárjai. Mind Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak és az Úr dicsőségét zengik.
Ef 3,2-3a.5-6
Bizonyára hallottatok Isten kegyelmi adományáról, amelyben a ti javatokra részesültem. Kinyilatkoztatásból ismertem meg a titkot, amelyről korábban nem tudtak az emberek úgy, ahogy most a Lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta. Eszerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és részesei az ígéretnek, az evangélium révén.
Mt 2,1-12
Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” (…) S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.

Izajás próféta grandiózus látomásában a népek az Úr világosságának vonzására seregestül indulnak a szent városba. A napkeleti bölcseket azonban csak egyetlen csillag vezérli, és csupán egy szerény hajlékot mutat nekik, ahol szegényes környezetben, rongyokba takarva találják meg a mindenség Királyát. Mégsem botránkoznak meg, s egy pillanatra sem támad kétség a szívükben, hogy jó helyen járnak-e. Mivel a csillagra figyelnek, nem homályosítja el látásukat az evilági csillogás, nem zavarja össze belső iránytűjüket a dicsőségről és hatalomról alkotott emberi felfogás. Mi se botránkozzunk meg hát, ha Krisztust keresve egy magatehetetlen csecsemőt vagy ártatlanul szenvedő embert találunk (s valamiképpen mindkettőt együtt az Oltáriszentség hófehér kenyérdarabkájában), hiszen ő így akar jelen lenni közöttünk, s így marad velünk a világ végezetéig.
Ám a mai ünnepnek, Urunk epifániájának a legfontosabb tanítása, hogy ne sajátítsuk ki magunknak Krisztust, hanem mutassuk meg és közvetítsük az ő szeretetét minden embernek. Hiszen az Atyaisten, akitől a Fiú öröktől fogva születik, s akihez mindenkinél végtelenül bensőséges szeretetkapcsolat fűzi, nem elégedett meg azzal, hogy boldogan élnek a Szentháromság örök szeretetközösségében, hanem elküldte Fiát hozzánk, hogy ezt a bensőséges szeretetkapcsolatot az emberre is kiterjessze általa. És Szűz Mária, aki minden embernél közelebb állt Jézushoz itt a földön, sem sajátította ki, hanem nekünk adta őt. Nekünk, keresztényeknek, akiket Krisztus testvéreivé fogadott és társörököseivé tett saját vére árán, ugyanez a küldetésünk.
Ne engedd, Urunk, hogy bármi úgy kezdje el betölteni lelkünk horizontját, hogy eltakarja szemünk elől csillagodat. Segíts, hogy azt követve megtaláljunk Téged, és környezetünkben mi magunk is tájékozódási ponttá lehessünk a Téged keresőknek. Tágítsd ki szívünket a Te bensőséges, mégis egyetemes szereteted végtelen méreteire, hogy az Atyaistennel Általad a Szentlélekben fennálló bensőséges kapcsolatunkat felkínáljuk és közvetítsük minden embernek.

1Jn 3,11-21
Mert ezt az üzenetet halljuk kezdettől fogva: Szeressük egymást! Ne tegyünk úgy, mint Káin, aki a gonosztól való volt, és megölte testvérét. Miért ölte meg? Mert az ő tettei gonoszak voltak, a testvére tettei ellenben igazak. Ne csodálkozzatok azon, testvérek, hogy a világ gyűlöl benneteket. Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad. Aki gyűlöli testvérét, gyilkos, márpedig tudjátok, hogy egy gyilkosnak sem maradandó birtoka az örök élet. A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért. Hogyan marad meg az Isten szeretete abban, aki – bár bőven van neki a világ javaiból –, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét? Gyermekeim, ne csak szóval és beszéddel szeressünk, hanem tettel és igazsággal! Erről ismerjük fel, hogy az igazságból valók vagyunk-e, és így nyugtatjuk meg színe előtt a szívünket. Ha szívünk vádol minket valamivel, az Isten fölötte áll szívünknek, ő mindent tud. Szeretteim, ha szívünk nem vádol, legyünk bizalommal az Isten iránt.
Jn 1,43-51
(…) Amikor Jézus meglátta Natánaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: „Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság.” Natánael megkérdezte tőle: „Honnét ismersz?” Jézus így válaszolt: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt voltál.” Natánael erre felkiáltott: „Rabbi (azaz: Mester), te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus ezt felelte neki: „Mivel megmondtam, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat is fogsz még látni.” Majd hozzátette: „Bizony, bizony mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött.”

A kölcsönös szeretet parancsa több annál, mint hogy szeressük a minket szeretőket. Ezt ugyanis – ahogy Jézus maga mondja – a pogányok is megteszik. Nem azért kell szeretnünk egymást, mert rokonszenvesnek találjuk a másikat, nem azért, mert egyezik a világfelfogásunk vagy az ízlésünk, és nem is azért, mert szeretnénk a kapott jót viszonozni. Ez mind nem a kölcsönös szeretet oka és célja, legfeljebb csak következménye. Egyszerűen azért kell szeretnünk egymást, mert a kölcsönös szeretet maga az Isten országa, és keresztényként nincs más hivatásunk és nincs más jövőnk.
A világ fiai, vagyis a Krisztust nem ismerők körében is meg lehet tapasztalni az őszinte szeretetet, melyre szívük legbensőbb hangját követve jutottak el – Isten kegyelméből, hiszen őket is a szeretetre teremtette –, de nekik nem parancsolja meg Isten, sem azt, hogy szeressék egymást, sem azt, hogy szeressék ellenségeiket, mert ezt csak a kinyilatkoztatás teljességét ismerő gyermekeitől várja el, akiknek megadta a természetfeletti szeretet képességét a Szentlélekben. Isten Lelke ugyanis képessé tesz arra, hogy azt is elfogadjuk a másikban, amit természetünk szerint nem fogadnánk el, ami tőlünk idegen, sőt idegesítő, és a kölcsönös szeretet világának olyan mélységeit tárja fel előttünk, amely messze túlhaladja az emberi rokonszenv és érzelmek szintjét.
Urunk Jézus, megvalljuk, hogy a világ fiai gyakran megszégyenítenek bennünket nagylelkű és feltétel nélküli szeretetükkel, miközben mi, akik megkaptuk Tőled a Szeretet Szentlelkét, oly gyakran gyűlölködünk és marjuk egymást. Segíts, hogy komolyan vegyük parancsodat, s mindent alárendeljünk legfőbb feladatunknak, hogy megtanuljunk szeretni Isten szeretetével, a Szentlélekkel. Add, hogy miként az ősegyházra is felfigyelt a világ a tagjai közt megnyilvánuló szeretet miatt, úgy a mi családunk, közösségünk, Anyaszentegyházunk is Isten szeretetének prófétai jelévé váljék, s szeretetünket megtapasztalva a környezetünkben élők megláthassák, hogy „megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött”.