Évközi 4. vasárnap (A. év) – 2026. február 1.

  • 10 Szó hitmélyítő-katekézis következő alkalma a 18-35 év közötti fiatalok számára, Szentírás-olvasással egybekötve, ma 16:00 órától lesz. Holnap, hétfőn, február 2-án este 20:30-tól is tartunk egy alkalmat, s majd egy rövid szünet után február 23-án, hétfőn folytatódik. Helyszín: a Ferences Kolostor Refektóriuma.

  • A következő hét liturgikus napjai:

    • hétfőn, február 2-án, Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony) – ünnep. A 18:00 órakor kezdődő szentmise keretében megáldjuk a testvérek által hozott gyertyákat. Ez a nap egyben a szerzetesek világnapja is – most is, s nyilván máskor is köszönjük, hogy imáikkal is támogatnak bennünket.

    • kedden, február 3-án, Szent Balázs püspök és vértanú – tetszés szerinti emléknapja, mindkét szentmise után Balázs-áldásban részesítjük mindazokat, akik igénylik

    • csütörtökön, február 5-én, Szent Ágota szűz és vértanú – emléknap

    • pénteken, február 6-án, Keresztelő Szent Péter, Miki Pál és vértanú társai – ferences emléknap

  • Odébb lesz, de az illetékesek kérésére hirdetjük, hogy február 15-én, a 12:00 órás szentmise után, a templom melletti folyosón lehetőség lesz a magyarországi választásokra való regisztrációra mindazon magyar állampolgároknak, akik betöltötték a 17. életévüket. Különösen ajánlott azoknak, akik nem biztosak regisztrációjukban, lakcímet változtattak, vagy az utóbbi években váltak nagykorúvá. Az ehhez szükséges iratok: személyi igazolvány és lakcímkártya.

 

sajat: