2Tim 4,9-17a
Siess, jöjj hozzám mielőbb! Démász ugyanis elhagyott a világ szeretete miatt, és elment Tesszalonikibe, Krescensz Galáciába, Títusz pedig Dalmáciába. Egyedül Lukács van velem. Márkot is vedd magadhoz, és hívd el: jó hasznát tudom venni a szolgálatban. Tichikuszt elküldtem Efezusba. A köpenyemet, amelyet Troászban Karpusznál hagytam, arra jöttödben hozd magaddal, úgyszintén a könyveket is, de legfőképpen a pergameneket. A rézműves Alexander sok rosszat tett velem; az Úr majd megfizet neki tettei szerint. Te is óvakodj tőle, nagyon ellene szegült ugyanis szavainknak. Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki cserbenhagyott, – ne tudassék be nekik! De az Úr mellém állt, és erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam, s tudomást szerezzen róla az összes pogány. Ezért megszabadultam az oroszlán torkából.
Lk 10,1-9
Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni készült. Azt mondta nekik: ,,Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: ,,Békesség e háznak!” Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról-házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: ,,Elközelgett hozzátok az Isten országa.”

Sajátos öröm felfedezni Urunk egy-egy szavában, cselekedetében, hogy azzal mintha épp a mi utunkat, hivatásunkat jelölné ki. Így lehetett Szent Lukács Jézusnak a mai Evangéliumban hallott szavaival, melyek többszörösen is neki szóltak. Szent Pál társaként sokat utazott az evangélium érdekében; átélhette a kiszolgáltatottságot, az evangéliumi szegénységet, de azt is, hogy mit jelent a krisztusi békesség hordozójának és hírnökének lenni. Mint orvos különösen is magára vonatkozónak érezhette a felhívást: „Gyógyítsátok meg a betegeket!”
A mai Szentleckéből – mely tele van hétköznapi dolgokkal, esetlegességekkel s Szent Pál férfiasan visszafogott panaszkodásával amiatt, hogy a hozzá legközelebb állók, közvetlen munkatársai is cserben hagyták és fájdalmat okoztak neki – nyilvánvaló, hogy az ősegyház élete sem volt tiszta, felhőtlen idill. Isten országa sem akkor, sem most nem emberi gyarlóságoktól mentes, szép, felhők feletti világ, hanem bennünk és köztünk épülő valóság, melyet a mi erőfeszítéseink és gyengeségeink, elviselt és önként vállalt szenvedéseink is alakítanak. Az Úr pedig nemcsak titokzatos jelenlétével, belső vigasztalásával van segítségünkre, hanem azok által is, akiket mellénk rendelt, s akik hűséges ragaszkodásukkal tartják bennünk a lelket a nehéz időkben. A mai ünnepen adjunk hálát azért, hogy kegyelmével mellettünk is ott áll az Úr, és evangéliumával Szent Lukács.
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy miközben Szent Lukács és a többi evangélista írásait olvassuk, s az elmélkedés folyamán ítéleted alá helyezzük életünket, magunkon érezhetjük a Te szelíd és irgalmas tekintetedet; miközben megtanuljuk, hogy Nélküled senkik és semmik vagyunk, arról is tapasztalatot szerzünk, hogy megnyugtató és igaz békességet adó jóváhagyásoddal elismered gyatra, de hűséges fáradozásunkat. Szent Lukács közbenjárására add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy a Te küldötteidként mi is egész életünkkel az isteni irgalmasság hírnökei lehessünk.

Róm 4,1-8
Mit mondjunk tehát Ábrahámról, test szerint való atyánkról? Mit nyert el ő? Ha ugyanis Ábrahám a tettei által igazult meg, van mivel dicsekedjék, de nem az Istennél. Mert mit mond az Írás? „Ábrahám hitt Istennek, s ez megigazulásul tudatott be neki.” Márpedig aki tetteket visz végbe, annak a bért nem kegyelemből számítják be, hanem a tartozás kiegyenlítéseként. Annak ellenben, aki nem visz végbe tetteket, hanem hisz abban, aki megigazulttá teszi a bűnöst, annak a hitét számítják be megigazulásul Isten kegyelmének végzése szerint. Mint ahogy Dávid is hirdeti annak az embernek a boldogságát, akinek Isten beszámítja a megigazulást tettek nélkül: „Boldogok, akiknek megbocsátották gonoszságait és elfedték bűneit. Boldog a férfi, akinek az Úr nem számítja be bűneit.”
Lk 12,1-7
Amikor olyan nagy tömeg gyűlt össze körülötte, hogy csaknem legázolták egymást, először csak a tanítványaihoz kezdett beszélni: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, és nincs olyan titok, ami ki ne tudódna. Ezért amit sötétben mondtatok, fényes nappal halljátok majd vissza, és amit a belső szobában fülbe súgtatok, a háztetőkről fogják hirdetni. Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi többet nem tehetnek. Megmondom én nektek, kitől féljetek: Féljetek attól, akinek, miután megölt, hatalma van a kárhozatra vetni. Igen, mondom nektek: tőle féljetek. Öt verebet ugye két fillérért adnak? Isten mégsem feledkezik meg egyről sem közülük. Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: sokkal értékesebbek vagytok ti a verebeknél.

Jézus nem elrémiszteni akar, hanem bizalmat önteni belénk. Az első századok vértanúinak sokasága mutatja, hogy amit az Úr bizalmasan, mint barátainak mondott, s amire maga is példát mutatott, tanítványainál megértésre talált. Az első keresztény szentek mind vértanúk voltak. Olyan eszményképek, akiknek példája és áldozata újabb és újabb megtérőket adott az Egyháznak.
Vajon ma miért nem eszmény a vértanúság? Hátunk mögött a huszadik századdal, melynek folyamán minden korábbinál több ember szenvedett – közvetlenül vagy közvetve a hite miatt – vértanúhalált, miért marad ki a hitoktatásból, a keresztény nevelésből a vértanúság lehetőségére való felkészítés? Sikeres keresztények helyett nem szenteket kellene nevelnünk, persze az életszentségre törekvés élő példáját nyújtva nekik? El a farizeusok kovászával, a Krisztus nélküli „keresztény értékekkel” és a hasonló, üres frázisokkal! Legyünk szentek, akiknek élete és halála egyaránt Jézus Krisztusról tesz tanúságot e világ előtt!
Urunk Jézus, óvj meg bennünket attól, hogy öntudatlanul is a világ ízleléséhez és erkölcséhez igazodjunk, és elhalványuljon bennünk az örök üdvösség vágya. Add kegyelmesen, hogy a saját életünkhöz való beteges ragaszkodás helyett töltsön be minket az üdvösség utáni egészséges sóvárgás, s egész létezésünkkel Rád hagyatkozva a föld sója és a világ világossága lehessünk.

Róm 3,21-29
Most azonban Isten igazsága nyilvánvaló lett, függetlenül a törvénytől. A törvény és a próféták tanúságot tesznek róla. Isten igazságát ugyanis a Jézus Krisztusban való hit által nyerik el mindazok, és száll mindazokra, akik hisznek benne; különbségtétel ugyanis nincsen. Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik Isten dicsőségét, s így megigazulnak ingyen az ő kegyelméből a megváltás által, amely Jézus Krisztusban van, akit Isten rendelt hit által való engesztelésül az ő vére által, hogy így kimutassa a maga igazságát, miután eltűrte az előző idő bűneit Isten béketűrésével, hogy kimutassa – mondom – a maga igazságát a mostani időben, s hogy ő maga igaz legyen, s igazzá tegye azt, aki Jézus Krisztus hitéből való. (...)
Lk 11,47-54
Jaj nektek, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, atyáitok pedig megölték őket. Ezáltal tanúsítjátok, hogy egyetértetek atyáitok tetteivel; mert azok megölték őket, ti pedig a sírjaikat építitek. Azért mondta Isten bölcsessége is: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk, de közülük egyeseket megölnek és üldöznek, hogy számon lehessen kérni e nemzedéktől minden próféta vérét, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől Zakariás véréig, aki az oltár és a templom között veszett el. Bizony, mondom nektek: számon fogják kérni mindezt ettől a nemzedéktől. Jaj nektek, törvénytudók! Mert elvettétek a tudás kulcsát, magatok nem mentetek be, s a bemenőket is megakadályozzátok.” Amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok nagyon felháborodtak, és sok mindenről kezdték őt faggatni, leskelődtek utána, hogy szavaiban megfogják.

Nem baj, ha valakinek kérdései vannak a hittel, a vallással vagy a Szentírás egyes kijelentéseivel kapcsolatban. Gyanús azonban az a kérdező, aki minduntalan a kényes kérdésekkel hozakodik elő, csak úgy sorolja azokat, sokszor minden összefüggés nélkül. Lehet, hogy ezzel csupán a vallási témákban való otthonosságát akarja bizonygatni, de legtöbbször a kérdések özönét mint pajzsot tartja maga elé, hogy Isten igéje meg ne érinthesse szívét. És innen már csak egy lépés, hogy védekezésből ellentámadásba menjen át, mintha magát Istent akarná következetlenségen rajtakapva sarokba szorítani. A kérdésekből provokáció vagy számonkérés, szemrehányás lesz, úgyhogy megfelelni rájuk teljességgel reménytelen. Ezért ahogy az őserdőt behálózó indák áthatolhatatlan szövevényével szemben csak a bozótvágó kés segít, úgy e kérdéseket is a gyökerüknél kell elvágni.
A pusztai atyák egyikéről feljegyezték, hogy amikor egy híres teológus kereste fel, és különböző vallási kérdéseket tett fel neki, ő egyetlen szót sem felelt. Amikor tanítványa kissé szemrehányóan kérdőre vonta, miért nem méltatta szóra a nagyhírű tudóst, a remete így válaszolt: „Nem értek én a teológiai kérdésekhez. Kérdezett volna csak a kísértésekről meg a bűnökről, arról tudtam volna neki mit mondani.” Vianneyi Szent János módszere is hasonló volt: amikor valaki vallási problémákkal kereste fel, hogy vitatkozzon vele, ő győzködés helyett felszólította, hogy őszintén gyónjon meg.
Urunk, Jézus Krisztus, adj, kérünk, alázatot és őszinte töredelmet, hogy bűnbánatot tartva megnyissuk szívünket a Te igéd előtt, s így kérdéseinkre, melyeket logikai-értelmi úton oly régóta hiába próbáltunk megválaszolni, a Te Szentlelked megvilágosító kegyelméből megkapjuk az isteni választ, mely megvilágosítja szívünk sötétségét, megtérésre és életünk jobbá tételére vezet.

Róm 2,1-11
Nincs tehát mentség számodra, bárki légy, te ember, aki ítélkezel; mert azzal, hogy mást elítélsz, önmagadat ítéled el, hiszen te, aki ítélkezel, hasonlókat teszel. Márpedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan éri azokat, akik ilyeneket tesznek. Vagy azt gondolod, te ember, hogy megmenekülsz Isten ítélete elől, amikor azt teszed, amiért elítélsz másokat, akik ilyeneket tesznek? Vagy megveted jóságának, türelmének és hosszantűrésének gazdagságát, s nem fogod fel, hogy Isten jósága bűnbánatra vezet? Pedig konokságod és megátalkodott szíved által haragot halmozol magadra, a harag napjára, amikor Isten igazságos ítélete megnyilvánul, s ő majd megfizet mindenkinek tettei szerint: örök élettel azoknak, akik a jócselekedetben való kitartásukkal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, haraggal és bosszúval a viszálykodóknak és azoknak, akik nem engedelmeskednek az igazságnak, hanem a gonoszságnak hisznek. (...)
Lk 11,42-46
De jaj nektek, farizeusok! Mert tizedet adtok a mentából, a rutából és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni. Jaj nektek, farizeusok! Mert szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a piacon. Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok, amelyek fölött emberek járnak, anélkül, hogy tudnának róla.” Erre a törvénytudók közül az egyik ezt mondta neki: ,,Mester! Ha ezt mondod, minket is gyalázol.” Ő ezt felelte neki: ,,Jaj nektek is, törvénytudók! Mert elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, magatok pedig egy ujjatokkal sem érintitek a terheket.”

Mi az, amit meg kell tenni, s mi az, amit nem szabad elhagyni? Nem a formalitás, a szabályok aprólékos betartásának szintjén védi Jézus a törvényt, hanem eredeti funkciója szerint. A tizedet is így kell tekinteni. A Második törvénykönyvben olvasható előírás szerint esztendőről esztendőre minden termés egytizedét az Úr szentélyébe kellett vinni, s ott elfogyasztani a levitával, akinek nem volt saját földje, háromévenként pedig ugyanezt a levitán kívül az idegeneknek, árváknak és özvegyeknek kellett odaadni. Vagyis ez a gesztus egyszerre volt hálaadás a termésért minden javak Teremtőjének, s az igazságosság és irgalmasság cselekedete. Pusztán formális cselekedetté válva azonban elveszítette jelentését, és többé már nem az Istennel való kapcsolat elmélyítését és az abból fakadó emberszeretetet szolgálta, hanem csupán önelégült dicsekvésre adott alkalmat.
Meg kell tehát tenni azt a jót, amire az igazságosság és Isten szeretete nap mint nap felszólít, és nem szabad elhagyni azt a jót, amire az Egyház törvényei mint minimumra köteleznek. Az egyházi törvények és előírások nem hasonlíthatók a mózesi törvénynek az élet minden területét részletesen szabályozó utasításaihoz, de azt a keveset, amit meg kell tartanunk, ne hanyagoljuk el. A péntek például ma is az Úr Jézus kereszthalálára emlékeztető bűnbánati nap az Egyházban. Igaz, a hústól való tartózkodás csak Nagyböjt péntekjein kötelező, egyéb péntekeken imádsággal vagy jócselekedettel kiváltható, mégis ajánlatos a böjti fegyelmet megtartani, szem előtt tartva, hogy nem az önsanyargatás kedves az Úr előtt, hanem az őrá és szegényeire fordított figyelem. Akárcsak az ószövetségi tized esetében, nem elég megfosztanunk magunkat valamitől, hanem azt a rászorulónak kell adni, így teljesítve, amit Isten kíván tőlünk: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot.”
Urunk Jézus, őrizz meg minket a képmutatástól és az öntetszelgéstől, valamint attól, hogy szembeállítsuk egymással az ószövetségi és újszövetségi parancsokat, hogy kijátsszuk egymás ellen az isteni és az egyházi rendelkezéseket, vagy hogy a törvény szellemére hivatkozva lekicsinyeljük a minden keresztényre vonatkozó előírásokat. Adj nekünk, kérünk, buzgó lelkületet, hogy legyünk hűségesek parancsaid megtartásában, és segíts, hogy szívünk a parancsokon túl Hozzád magadhoz ragaszkodjék szenvedélyes ragaszkodással.

Róm 1,16-25
Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, mert Isten ereje az mindenkinek az üdvösségére, aki hisz, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek. Mert Isten igazsága nyilvánul meg benne, amely a hitből hitre vezet, amint írva van: ,,Az igaz a hitből él.” Isten haragja megnyilvánul az égből azoknak az embereknek minden gonoszsága és igazságtalansága fölött, akik igazságtalansággal elfojtják az isteni igazságot. Amit ugyanis tudni lehet Istenről, azt világosan ismerik, mert Isten kinyilvánította nekik. Hiszen azt, ami láthatatlan benne: örök erejét, valamint istenségét tapasztalni lehet a világ teremtése óta, mert az értelem a teremtmények révén felismeri. Éppen ezért nincs mentség számukra, mivel ők, bár megismerték Istent, nem dicsőítették őt mint Istent, és nem adtak hálát neki, hanem üressé váltak gondolataikban, és sötétség borult oktalan szívükre. Bölcseknek mondogatták magukat, és esztelenek lettek, fölcserélték a halhatatlan Isten dicsőségét halandó embereknek, sőt madaraknak, négylábúaknak és csúszómászóknak a képmásával. Ezért Isten átadta őket szívük vágya szerint a tisztátalanságnak, hogy maguk becstelenítsék meg testüket, mint olyanok, akik felcserélték Isten igazságát a hazugsággal, és inkább tisztelték és szolgálták a teremtményt, mint a Teremtőt, aki áldott mindörökké. Ámen.
Lk 11,37-41
Miközben beszélt, egy farizeus megkérte, hogy ebédeljen nála. Ő bement hozzá, és asztalhoz ült. A farizeus pedig megütközött magában, amikor látta, hogy evés előtt nem mosott kezet. Ekkor az Úr azt mondta neki: ,,Ti farizeusok ugye megtisztítjátok a pohár és tányér külsejét? A bensőtök azonban tele van rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Aki a külsőt alkotta, nem az alkotta azt is, ami benne van? Ami bennetek van, abból adjatok alamizsnát, és akkor minden tiszta lesz számotokra.”

A külső és belső tisztaság szembeállítása a mai Evangéliumban nem a természetes piszoktól, illetve a lelki szennytől való megtisztulás ellentéte, hiszen a farizeusok által oly aprólékosan betartott tisztasági előírások rituális jellegűek voltak. Nem egészségi okokból mosták meg kezüket és tartották tisztán az edények külsejét, hanem mert nem akartak tisztátalanná válni azáltal, hogy tiltott dolgot érintettek, vagy hogy egy tisztátlan ember keze nyoma edényeiken maradt. Jézus nyíltan nem ítéli el ezt a mózesi törvényből eredő szokást, de már azzal is felhívja a figyelmet elégtelen voltára, hogy ő maga elhanyagolja az étkezés előtti rituális kézmosást. Amikor pedig ezzel megütközést vált ki vendéglátójából, nyíltan meg is mondja, mi a kifogása ezzel a farizeusi gyakorlattal szemben: az, hogy érintetlenül hagyja a szívet.
Ahogy a farizeus és a vámos imájáról mondott példabeszédből is kiderül, a törvény aprólékos betartása nem ad megigazulást, ráadásul veszélye, hogy a tisztaság tudatához vezet, olyan fensőbbrendűségi érzéshez, amely a valódi megtisztulás legfőbb akadálya. Igazi megtisztulás csak belülről fakadhat, s nem a többi embertől való elkülönüléssel, hanem éppen a szívbéli feléjük fordulás, az irgalmasság cselekedetei által. Az alamizsnálkodás egymaga ugyan nem tesz szentté, de aki kitart az érdek nélküli szeretetben, aki viszonzás várása nélkül szétosztja javait, idejét, energiáját a rászorulók közt, az alkalmassá válik arra, hogy Isten kegyelme megragadja, és elvezesse őt a szív tisztaságára.
Urunk Jézus, óvj meg a hamis tisztaságtudattól, s attól, hogy nyíltan vagy titokban ítélkezzünk mások felett. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ítélkezés és okoskodás helyett észrevegyük, amikor valakivel észrevétlenül jót tehetünk, és az irgalmasság cselekedetei által ne csupán erkölcsösebbé, szociálisan érzékenyebbé váljunk, hanem belülről formálódjunk át a Te szíved szerinti emberekké.

Róm 1,1-7
Pál, Jézus Krisztus szolgája, meghívott apostol, akit Isten kiválasztott evangéliuma számára – amelyet Isten előre megígért a szent iratokban prófétái által Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról, aki testileg Dávid nemzetségéből született, de akit a szentség Lelke szerint, a halálból való föltámadás által Isten hatalmas Fiául rendelt; s aki által kegyelmet és apostoli megbízást kaptunk minden néphez, hogy engedelmeskedjenek a hit által az ő nevének dicsőségére – ezek közé tartoztok ti is, Jézus Krisztus meghívottjai –, Isten összes szeretteinek, akik Rómában vannak, a meghívott szenteknek. Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól!
Lk 11,29-32
Amikor a tömeg összesereglett, így kezdett beszélni: ,,Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás jel volt a niniveiek számára, az Emberfia is az lesz ennek a nemzedéknek. Dél királynője felkel majd az ítéleten e nemzedék embereivel, és elítéli őket, mert ő eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt Salamonnál. A ninivei férfiak felállnak majd az ítéleten e nemzedékkel, és elítélik, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; és íme, nagyobb van itt Jónásnál.

A mai Szentleckében a Római levél kezdő sorait olvassuk. Első hallásra semmi különös nincs benne, csupán a szokásos bemutatkozás és köszöntés, ám a feladó és a címzett meghatározása a mi számunkra is igen lényeges üzenetet hordoz. A bemutatkozásban az Apostol Jézus Krisztus (rab)szolgájának nevezi magát. Az eredetileg a legalantasabb állapotot kifejező szó ebben a szókapcsolatban olyan fényt nyer, amely mellett a hatalmasok és kiváltságosok, de még a császár címe és rangja is elhalványul. A levél címzettjeit pedig Isten szeretteinek és meghívott szentjeinek nevezi, ami két dolog miatt is fontos. Az egyik, hogy nem az az elsődleges, hogy ők szeretik Istent, hanem hogy Isten szereti őket. Ez végtelenül több, hiszen krisztusi létmódunk abban áll, hogy megismertük, elfogadtuk, és nap nap után be is fogadjuk Isten szeretetét. A másik, hogy nem elég jó katolikusnak lennünk, hanem szentté kell válnunk. Ehhez képest mellékes, hogy hol, milyen életállapotban vagyunk, mi a munkánk és mások hogyan értékelnek minket. Fel kell szabadulnunk mindettől, és a szentségre meghívott ember életét kell élnünk.
Elmondhatjuk-e mi is magunkról, hogy Jézus Krisztus szolgái vagyunk? Állapotbeli kötelességeink végzése, beszédünk, gondolataink és vágyaink erről tanúskodnak-e? Vagy időnként fellázadunk Krisztus uralma ellen, s megtagadjuk Urunkat, méltatlanná válva bizalmára, és kiérdemelve a világ megvetését?
Urunk Jézus, aki nagyobb vagy Salamonnál és nagyobb Jónásnál, hálát adunk Neked, hogy Hozzád tartozhatunk s hogy a Te szolgáid lehetünk. Köszönjük, hogy nem jól fizető állást, magas pozíciót, de még csak nem is egy értékes és szép vallást kínálsz nekünk, hanem arra hívsz, hogy napról napra egyre jobban Veled egyesült életet éljünk. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy egész egzisztenciánkkal igent mondjunk a szentségre szóló meghívottságunkra, s így alkalmassá váljunk arra is, hogy meghívott apostolokként küldetést bízzál ránk testvéreink között.

2Kir 5,14-17
Lement s megfürdött hétszer a Jordánban az Isten emberének szava szerint, s ismét olyan lett a teste, mint egy kis gyermek teste, és megtisztult. Erre visszatért az Isten emberéhez egész kíséretével együtt s bement s megállt előtte s azt mondta: ,,Immár tudom, hogy nincs másutt Isten az egész földön, hanem csakis Izraelben. Kérlek tehát, (...) engedd meg nekem, szolgádnak, hogy vehessek e földből annyit, amennyit egy öszvérpár elbír, mert nem mutat be többé szolgád egészen elégő áldozatot vagy békeáldozatot más isteneknek, hanem csak az Úrnak.
2Tim 2,8-13
(...) Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk; ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket, de ha hűtlenek leszünk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.
Lk 17,11-19
Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: ,,Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Amikor meglátta őket, azt mondta: ,,Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!”. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: ,,Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” Aztán így szólt hozzá: ,,Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.”

Egészen biztos, hogy annak a kilenc leprásnak, akinek nem jutott eszébe köszönetet mondani, ugyanolyan sima lett a bőre, mint a tizediknek. A csodás gyógyulás után pedig életük ott folytatódott, ahol évekkel előbb megszakadt: dolgoztak, gyermekeket neveltek, örültek és bánkódtak, míg végül aztán meghaltak. Egyvalami azonban hiányzott az életükből, s ez a hiány tragikus: képesek voltak élni anélkül, hogy megköszönték volna az életet. Emiatt, bár kívülről épek és egészségesek lettek, bensejükben tovább folytatódott a rothadás. Meg kell tehát értenünk, hogy nem Jézusnak van szüksége a köszönetnyilvánításunkra – bár mindig örömmel fogadja, mint szeretetünk jelét –, hanem mindenekelőtt nekünk magunknak, hogy a tőle kapott kegyelmet egészen befogadhassuk, s így az mind teljesebben kifejthesse gyógyító hatását nemcsak a testünkben, hanem a lelkünkben is.
A hálátlan élet mélyen az emberi szint alatt van. A hálátlanság nem csupán egy erény hiánya, hanem élősködő és pusztító életforma, mely kivetkőzteti az embert eredendő méltóságából. A hálátlan ember előbb-utóbb emberevővé, az univerzum szörnyetegévé válik: nem szeret, csak szeretkezik, élvezi és használja a másik ember testét; nem él, hanem visszaél a természet gazdagságával, és gátlástalanul kizsákmányolja azt, meglopva, kisemmizve az utána jövő nemzedékeket is; inkább fizet, csak lekötelezettjévé ne váljék senkinek, s mindent, amit az életben elér, kizárólag a maga szerencséjének és saját munkája eredményének tekinti. Egyetlen esélye, hogy Isten valakinek a képében elé áll, és megköszön neki valamit, amit soha senki, valószínűleg ő maga sem vett észre hálátlan életében, s akkor talán megrendül, és sok-sok év után elsírja magát...
Urunk Jézus, ha ateisták lennénk, a legnagyobb nehézséget talán nem is a szenvedés elfogadása jelentené számunkra, hanem hogy nem tudnánk kinek hálát mondani a madárdalért, a csöndes esőért, a baráti kézfogásért és a hitvesi ölelésért, a mennybolt tündöklő csillagaiért és az égbenyúló havasok ártatlan szépségéért. Köszönjük most mindezt, Általad mondva hálát a teremtésért s mindenekfelett a mennyei Atya nagy dicsőségéért. És kérünk, erősítsd meg bennünk a hálaadás lelkületét, s amint a tizedik leprásnak, úgy nekünk is add meg bűneink bocsánata révén a teljes gyógyulást: az örök életet.  

Joel 4,12-21
Keljenek fel, jöjjenek fel a nemzetek Jozafát völgyébe, mert ott ülök ítéletet körös-körül minden nemzet felett. Eresszétek neki a sarlót, mert megérett a vetés; jöjjetek, jöjjetek taposni, mert tele van a sajtó, túláradnak a sajtók, mivel megsokasodott az ő gonoszságuk. Népek népek után jelennek meg a Döntés völgyében, mert közel van az Úr napja a Döntés völgyében! Nap és hold elsötétednek, és a csillagok visszatartják fényüket. És bömböl az Úr Sionról, és hallatja szavát Jeruzsálemből; és megrendül az ég és a föld, de népének menedék az Úr, és Izrael fiainak erősség. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki szent hegyemen, a Sionon lakom; és Jeruzsálem szent lesz, és idegenek nem vonulnak át többé rajta. És azon a napon a hegyek édes musttól csepegnek, s a halmokon tej folyik. Júda minden patakjában víz ömlik, forrás fakad az Úr házából, és megöntözi a Tövisek völgyét. Egyiptom pusztasággá lesz, és Edom kietlen sivataggá, mert gonoszságot cselekedtek Júda fiai ellen, és ártatlan vért ontottak földjükön. De lakott lesz majd Júda mindörökké, és Jeruzsálem nemzedékről-nemzedékre. Megbosszulom vérüket, nem hagyom büntetés nélkül. És az Úr majd a Sionon lakik.
Lk 11,27-28
Történt pedig, hogy amikor ezeket mondta, a tömegből felkiáltott egy asszony: ,,Boldog a méh, amely hordozott, és az emlők, amelyeket szoptál!” Erre ő azt mondta: ,,De még boldogabbak azok, akik Isten szavát hallgatják, és megtartják azt!”

Jézus nem utasítja el a tömegből felkiáltó asszony dicséretét, de magasabb szintre emeli, és tágasabb horizontot ad neki: a testi összetartozás helyett a lelki kapcsolatot hangsúlyozza, s a felkiáltást felhívássá formálja át. Hiszen mindnyájan arra vagyunk hivatva, hogy az evangélium szavain keresztül szívünkbe fogadjuk és hordozzuk Krisztust. Új élet kezdete ez bennünk, mely egyre növekszik és mind nagyobb teret kíván, s úgy programoz át belülről, ahogy a fejlődő magzat az édesanya szervezetét. Továbbá az a hivatásunk, hogy – amint Szent Ferenc atyánk tanítja – „szent cselekvéssel, melynek példaként kell mások előtt világoskodnia, világra szüljük őt”. A világnak Krisztusra van szüksége, s nekünk kell vele újra megajándékoznunk a reményvesztett emberiséget. Nem zárhatjuk be magunkba, hanem a kellő időben engednünk kell napvilágra jönni, mint az újszülöttet – még ha ez bizony fájdalommal jár is. S amint az asszony sem csupán a szülés által válik igazi anyává, hanem azzal, hogy táplálja gyermekét és gondoskodik róla, nekünk sem szabad megelégednünk pusztán a Krisztusról tanúskodó szavakkal és jócselekedetekkel, hanem szívvel-lélekkel át is kell adnunk magunkat neki.
Íme, milyen csodálatos titok az anyaság! Legfeljebb a papi hivatás fogható hozzá (s a kettő közt több a rokonság, mint talán gondolnánk). És mint ahogy mindnyájan részesülünk Krisztus egyetemes papságában, az anyaságra is valamennyien meghívást kaptunk. Szent Pál átérezte, mivel jár ez, amikor így írt: „... fiacskáim, akiket fájdalommal szülök újra, míg Krisztus kialakul bennetek.”
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy a mai Evangéliumon keresztül felragyogtatod nekünk keresztény életünk anyai dimenzióját. Köszönjük Neked Szűz Máriát, a testi-lelki anyaság tökéletes mintáját, aki boldog, mert Téged, az Isten egyszülött Fiát méhében hordozhatott és tejével táplálhatott, és még boldogabb, mert a Rólad és Tőled hallott igéket szívében forgatta és életre váltotta. Az ő példájára és anyai közbenjárására add meg kegyelmesen, hogy mi is mind jobban befogadjunk életünkbe Téged, engedve, hogy minden emberi elgondolást Isten tervei szerint átprogramozó jelenléted belülről átalakítson és hűséges tanítványoddá tegyen minket.

Joel 1,13-15; 2,1-2
(...) Bizony közel van az Úr napja, és mint pusztulás jön a Hatalmastól! Fújjátok meg a harsonát Sionban, fújjatok riadót szent hegyemen, rendüljön meg az ország minden lakója, mert jön az Úr napja; mert közel van! Jön a sötétség és a homály napja, a felhő és a vihar napja, mint a hegyekre boruló szürkület, jön egy nagyszámú és erős nép. Nem volt hozzá hasonló ősidőktől fogva, s utána sem lesz többé nemzedékek nemzedékén át!
Lk 11,15-26
De közülük néhányan így szóltak: ,,Az ördögök fejedelme, Belzebub által űzi ki az ördögöket.” Mások pedig égi jelet kértek tőle, hogy kísértsék. Ő azonban látta gondolataikat, és ezt mondta nekik: ,,Minden ország, amely önmagával meghasonlott, elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott önmagával, hogyan állhat fenn az ő országa? Azt mondjátok, hogy én Belzebub által űzöm ki az ördögöket. De ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Ők lesznek tehát a ti bíráitok. De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős fegyverrel őrzi a házát, biztonságban van a vagyona. De ha nála erősebb jön, legyőzi őt, elveszi összes fegyverzetét, amelyben bízott, és elosztja zsákmányát. Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór. Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és nyugalmat keres; mivel azonban nem talál, így szól: ,,Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem”. Amikor megérkezik, kisöpörve találja azt és fölékesítve. Akkor elmegy, magához vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat, bemennek, és ott laknak. Annak az embernek az állapota pedig rosszabb lesz, mint volt.”

Joel próféta a Krisztus előtti 4. században ugyanazt látja, amit napjainkban is tapasztalhatunk: vallási ernyedtséget és hazugságtól, visszaélésektől fertőzött közéletet. A próféta azért láthatja meg a jövőt, mert a mélybe néz: az emberi élet feneketlen kútjába tekint bele, s a jelen napjai, romboló tendenciái mögött megpillantja az ítélet sötét felhőit, melyek majd csak a távoli jövőben lesznek mindenki számára nyilvánvalók. Mert mindaz, ami Isten akaratából valaha bekövetkezik, csírájában már most is jelen van, s ennek józan felismerésére mindnyájan képességet kaptunk, hiszen mindnyájan Isten képére és hasonlatosságára teremtettünk.
A próféta ezért hatalmas, Istentől kapott erővel a végítélet ténye elé állítja a népet. Hiszen ha nem lenne végső megméretés és igazságszolgáltatás, akkor minden viszonylagossá válna, s a jelen elvesztené irányát. Ha nem lenne végső ítélet a jó és a rossz felett, elszabadulhatnának a legvadabb ösztönök és a legkáromlóbb istentelenség. De hogy az ember számára létezik a jó és a rossz kategóriája, méghozzá nemcsak az egyén saját érdekeinek szintjén, hanem egyetemes érvénnyel, azt bizonyítja, hogy a végítélet jelenvaló realitás. Ezért csak ezzel a látásmóddal és a hozzá illő magatartással lehetséges megújítani a vallási és társadalmi életet.
Urunk, Jézus Krisztus, kérünk, hogy jelenlétedben, mely elítéli a bűnt, és békességgel jutalmazza a jót, rádöbbenjünk, hogy az abszolút jövő, a világ utolsó napja szívünk legmélyén már jelen van. Segíts kegyelmeddel, hogy nap mint nap őszinte lelkiismeret-vizsgálatot tartva álljunk színed elé, s mindennapjainkat a Te megfellebbezhetetlen jóságod erőterébe helyezzük.

Mal 3,13-20a
(...) Azt mondjátok: ,,Hiábavaló dolgot tesz az, aki Istennek szolgál! Mi hasznunk van abból, hogy megtartottuk törvényeit, és hogy szomorúan jártunk a Seregek Ura előtt? Ezért hát boldogoknak mondjuk a kevélyeket, mert ők gyarapodtak, bár gonoszságot cselekedtek; és nem lett bántódásuk, bár kísértették Istent.” Így beszéltek egymás között azok, akik az Urat félik. Az Úr pedig felfigyelt és meghallotta, és előtte emlékkönyvbe írták azokat, akik félik az Urat és nevére gondolnak. Ezek, – mondja a Seregek Ura, – az én tulajdonommá lesznek azon a napon, amelyen majd cselekvéshez látok, és én megsajnálom majd őket, mint ahogy az ember megsajnálja a fiát, aki neki szolgál. És akkor majd ismét látjátok, mi a különbség az igaz és a gonosz között, az Istennek szolgáló és a neki nem szolgáló között. (...)
Lk 11,5-13
Ha közületek valamelyiknek barátja van, és az odamegy hozzá éjfélkor, s azt mondja neki: ,,Barátom! Adj nekem kölcsön három kenyeret, mert egy barátom érkezett az útról hozzánk, és nincs mit adnom neki”; a másik viszont belülről ezt feleli: ,,Ne zavarj, az ajtó már be van zárva, gyermekeim is ágyban vannak velem együtt, nem kelhetek föl, hogy adjak neked!” Mondom nektek: ha nem is kelne föl, hogy adjon neki azért, mert a barátja, mégis, alkalmatlankodása miatt fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Ezért mondom nektek: Kérjetek, és adni fognak nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. Melyik az az apa közületek, aki, ha a fia halat kér, hal helyett kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!

Ha kérünk valamit Istentől, azt egészen biztos, hogy meghallgatja, azonban egyáltalán nem biztos, hogy akkor és úgy teljesíti, ahogy mi szeretnénk. Amikor úgy tűnik, nem hallgatott meg, lehet, hogy csak próbára akar tenni, elég állhatatosak vagyunk e, lehet, hogy nagyobb szeretetre akar vezetni, vagy éppenséggel le akar leplezni önmagunk előtt, ráébresztve, hogy nem megfelelő lelkülettel imádkoztunk. Egyszer úgy nevel, hogy a legapróbb részletekig teljesíti kérésünket, hogy aztán kiábránduljunk belőle, és magasabbra emeljük tekintetünket, máskor viszont keserűséget ad, amikor édességre vágyunk, lelki szárazságra vezet, amikor vigasztalást keresnénk, s megpróbáltatást küld, amikor nyugalomért esedezünk. Olykor megkísérthet minket, hogy Isten nem hallgatott meg, miközben mások „gyarapodtak, bár gonoszságot cselekedtek; és nem lett bántódásuk, bár kísértették Istent”, de éppen ez a bizalom a feltétel nélküli önátadás próbája. Ő előbb halált ad, mert nem a halál helyett, hanem éppen a halál által tud több életet ajándékozni.
Érdemes ezért időről időre megvizsgálni, valóban Istennek tetsző és üdvös dolog e, amit kérünk. Biztos, hogy mi is abban a helyzetben vagyunk, mint a mai példabeszédben szereplő ember, akit nem saját gondatlansága vagy telhetetlensége vitt rá arra, hogy éjnek évadján alkalmatlankodjék barátjánál, hanem a valódi szükség; vagy mint az a szegény, minden támasz nélkül maradt özvegyasszony, aki igazságos ítéletért ostromolta a bírót? S vajon készek vagyunk-e őszintén kérni azt, amit Isten maga akar adni nekünk: az értelmünket felülmúló gondolataiba és szándékaiba való beavatást a Szentlélek által?
Urunk Jézus, taníts meg minket helyesen imádkozni, hogy ne követelőzve, hanem alázatos könyörgéssel terjesszük Eléd kérésünket. Tisztítsd meg, kérünk, az imádságunkban kifejeződő vágyainkat a titkos önzés szennyétől, és segíts kegyelmeddel, hogy ha kérésünk nem nyerne meghallgattatást, akkor is kitartsunk az imádságban, mindenekelőtt a Szentlelket kérve, aki szavakba nem foglalható sóhajtozásokkal jár közben értünk az Atyánál.

Sir 24,23-31
Jó illatot árasztok, mint a szőlőtő, és virágomból pompás, dús gyümölcs terem. Anyja vagyok a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, megismerésnek és a szent reménynek. Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és az erény minden reménye. Jöjjetek hozzám mind, akik kívántok engem, és teljetek el gyümölcseimmel, mert lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom jobb a lépes méznél! Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben. Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak, aki rám hallgat, meg nem szégyenül, s akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe. Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.”
Gal 4,4-7
De amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett, hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, és elnyerjük a fogadott fiúságot. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki azt kiáltja: ,,Abba, Atya!” Tehát többé nem vagy már szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, akkor örökös is az Isten által.
Lk 1,26-28
Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: ,,Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.”

A megtestesülés jelenti az idők teljességét, vagyis azt a tényt, hogy minden, amit az emberiség gondolt, érzett, elhatározott és tett Krisztus után, azt megjelölte a megtestesülés rettenetes ítélete és felfoghatatlan irgalma. Nem kell feltétlenül minden embernek tudnia arról, hogy kicsoda Krisztus, ahhoz, hogy mégis Krisztus ítélete és irgalma alá kerüljön, mert „ő az igazi világosság, aki megvilágosít minden embert” a lelkiismerete mélyén. Azonban, akik benne hisznek, biztos és végső tudáshoz jutnak.
Amit mi, hívők tudunk a végső kinyilatkoztatásból, az egyértelművé teszi a lelkiismeret néha homályos vagy bizonytalan ítéletét. Egy ország alapítása mindig is kísérlet volt arra, hogy Isten országát megalapítsák a földön: legtöbbször téves istenismeretre alapult, néha kifejezetten Isten ellen; máskor az igaz Isten ismeretében ugyan, de Isten országa természetének félreismerésével. Szent István nem Isten-országot akart alapítani, hanem földi országot, amelyet rábízott Isten szent Anyjára, akire a haldokló Istenember Jánost bízta rá. Szent István az ő földi országát, tehát minden alattvalóját Mária oltalmába ajánlotta, annak az Asszonynak az oltalmába, akitől Isten Fia született. Ő pedig a kegyelem rendjében törődik a rá bízottakkal, s nemcsak a Krisztus-hívőkkel.
Urunk Jézus, a Te szent akaratod szerint, és első királyunk végrendelete alapján Édesanyád a mi Anyánk is. Köszönjük Neked az ő anyai közbenjárását és hathatós pártfogását, melyet nemzetünknek annyiszor volt alkalma megtapasztalni az elmúlt ezer esztendő folyamán. Add, hogy ma is érezzük irántunk való megkülönböztetett szeretetét és oltalmát, s annyi baj és nehézség közepette élő reménységgel töltsön el bennünket, hogy hozzá tartozunk.

Jón 3,1-10
Ekkor ismét szólt az Úr Jónáshoz, s ezt nondta: „Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott a szózatot, amelyet majd mondok neked.” Felkelt erre Jónás és elment Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive háromnapi járóföldre terjedő nagy városa volt Istennek. Alighogy bement Jónás a városba, egynapi járásnyira, nagy hangon hirdette: „Még negyven nap, és Ninive elpusztul!” Ninive lakói hittek Istenben és böjtöt hirdettek, és nagyjaik, kicsinyeik egyaránt szőrruhát öltöttek. És amikor a beszéd Ninive királyához eljutott, ő felkelt trónjáról, letette palástját, szőrruhába öltözött és hamuba ült. És közhírré tétette és megparancsolta Ninivében: „A királynak és főembereinek rendeletére! Se ember, se állat, se marha, se juh ne egyék és ne legeljen, és vizet se igyék! Öltsön szőrruhát ember és állat, és kiáltson nagy szóval az Úrhoz, és térjen meg mindenki gonosz útjáról és az istentelenségből, ami kezéhez tapad. Ki tudja, hátha visszafordul és megbocsát az Úr, és lelohad haragjának tüze, és nem veszünk el?” Mikor látta Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjukról, megbánta Isten a rosszat, amelyről azt mondta, hogy rájuk hozza, és nem hozta rájuk.
Lk 10,38-42
Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: „Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!” Az Úr ezt válaszolta neki: „Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy Márta és Mária nem két egymással szembenálló magatartás, még kevésbé a tevékeny és a szemlélődő életforma megtestesítője, s ezért félreértés volna a szemlélődést a tevékeny szeretet fölé helyezni. Jézus nem azt mondja Mártának, hogy ne dolgozzon, hanem hogy az egy szükségesnek kell alárendelni minden tevékenységet, ehhez igazítani az időbeosztást. Mártához intézett szelíd szemrehányásának lényege ugyanaz, mint amit a gondviselésről szólva mondott: „Keressétek elsősorban Isten országát és annak igazságát, s a többi mind hozzáadatik nektek.” Szívünknek az egyetlen szükségesre kell figyelnie, és csak amiatt szabad nyugtalankodnia, ami ezt az egy szükségeset veszélyezteti.
Az asztal szolgálata az ősegyházban is fontos feladat volt, de már ott is ügyeltek arra, hogy közben el ne hanyagolják Isten igéjét. Szent Lukács másik könyvében, az Apostolok cselekedeteiben beszámol a diakónusok kiválasztásáról, akiknek elsőrendű feladatuk volt, hogy az eucharisztiával egybekötött étkezéseknél szolgáljanak, míg az apostolok egészen Isten igéjének és az imádságnak szentelték magukat. Ám az Isten igéjére figyelés sem jelenthet tétlenséget. Éppen ellenkezőleg: az Úr igéje a szeretet cselekedeteire szólít fel és a hétköznapokba küld. S amint az Isten- és emberszeretet nem választható el egymástól, úgy az elmélkedés, imádság, szemlélődés és a tevékenység, szolgálat is összetartozik. Édestestvérek, mint Márta és Mária, akiket arra hívott az Úr, hogy mindketten rá figyeljenek és neki szolgáljanak.
Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy az egyetlen szükségestől, Isten országától, mely Benned, most éppen szent igéd által nyilvánul meg számunkra, senki és semmi el ne vonhassa a figyelmünket. Segíts, hogy akár imádkozunk, akár dolgozunk, akár pedig pihenünk, mindig élő közösségben legyünk Veled, aki imádságunkat, munkánkat és pihenésünket egyaránt megszenteled.

Jón 1,1 – 2,1.11
(...) Igen megrémültek erre azok az emberek, és azt mondták neki: ,,Miért cselekedted ezt?” Megtudták ugyanis a férfiak, hogy az Úr színe elől menekült, mivel elmondta nekik. Majd azt mondták neki: ,,Mit csináljunk veled, hogy megszűnjék a tenger háborgása ellenünk?” A tenger ugyanis egyre jobban háborgott. Erre ő azt mondta nekik: ,,Fogjatok meg engem és dobjatok a tengerbe, és megszűnik a tenger háborgása ellenetek, mert tudom, hogy miattam jött rátok ez a nagy vihar.” (...) Azzal megfogták Jónást és a tengerbe dobták, és megszűnt a tenger háborgása. Erre azok az emberek nagy félelemmel teltek el az Úr iránt, és áldozatokat mutattak be az Úrnak, és fogadalmakat tettek. Erre az Úr egy nagy halat rendelt oda, hogy elnyelje Jónást; és Jónás a hal gyomrában volt három nap és három éjjel. Ekkor az Úr parancsára a hal kihányta Jónást a szárazra.
Lk 10,25-37
(...) ,,Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. Egy szamariainak is arra vitt az útja. Odament, és amikor meglátta, megkönyörült rajta. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: »Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.« Mit gondolsz, e három közül melyik volt felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” Az így felelt: ,,Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus erre azt mondta neki: ,,Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”

Mi is tudjuk, mit kíván tőlünk az Úr, mint Jónás, és szeretnénk elnyerni az örök életet, mint az evangéliumbeli írástudó, de közben nagyon is félünk kockára tenni ezt a földi életet, ezért sokszor épp az ellenkező irányba indulunk, mint kellene, vagy igazolni próbáljuk magunkat, hátha elkerülhetjük a népszerűtlen feladatot, a közönséges emberek közé vegyülést, a nevetségessé válást. Az Úr Jézus szavai azonban itt és másutt is nyilvánvalóvá teszik, hogy mindaddig hiábavaló az Isten parancsainak ismerete és a róla szóló elméleti tudás, amíg azt, amit általunk akar végbe venni az Úr, meg nem tesszük, s amíg elmegyünk testvéreink mellett, akik a mi konkrét, gyakorlati segítségünkre szorulnak.
Szent Ferenc atyánk halálának közeledtét érezve végrendeletet írt. Lelki-szellemi örökségének összefoglalását azzal kezdi, hogy felidézi azt az eseményt, mely fordulópontot jelentett életében: „Az Úr következő módon mutatta meg nekem, Ferenc testvérnek, hogyan kezdjem el a bűnbánattartást: míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása. És maga az Úr vezérelt közéjük, és én irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor eltávoztam tőlük, az, ami előbb keserű volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére.” Senki sem kerülheti el ezt a keserűséget, amely az önző, bűnös én végét jelenti, s amely után az új élet édessége következik, de jaj annak, aki élete végéig halogatja az önmagának való meghalást, mert végül neki is csak meg kell ízlelnie a halált, csakhogy ez a keserűség nem válik édességgé, mert az már az örök halál keserűsége lesz.
Urunk Jézus, ne engedd, kérünk, hogy a felismert igazság ellen tusakodjunk, hogy elmulasszuk megtenni, amit kívánsz tőlünk, kockára téve üdvösségünket. Segíts, hogy nap mint nap készek legyünk feladni saját magunkhoz való jogunkat, és az önmegvalósítás helyett Isten akaratát megvalósítani, hogy így a keserűség után a Neked átadott élet édességét is megtapasztalhassuk. Add meg kegyelmesen, hogy idejekorán átmenve a halálon lélekben újjászülessünk, s testi halálunk örömteli átmenet, tranzitus legyen a boldog örökkévalóságba.

Hab 1,2-3; 2,2-4
Meddig kiáltok még, Uram, és nem hallgatsz meg engem? Kiáltozom hozzád: ,,Erőszak!”, és te nem szabadítasz meg engem? Miért engedsz látnom gonoszságot és nyomorúságot, miért kell fosztogatást és elnyomást látnom magam előtt? Folyik a per, és egyre nagyobb a civakodás. És felelt nekem az Úr és mondta: ,,Írd fel e látomást, és vésd olvashatóan táblákra, hogy könnyen átfuthassa, aki olvassa. Mert amit a látomás mond, meghatározott időre vonatkozik, s már teljesedéséhez közeledik, és meg nem hiúsul; ha késlekedik is, higgy benne, mert biztosan eljön és el nem marad. Íme, abban, aki felfuvalkodott, nem igaz a lélek, az igaz azonban hite által élni fog.”
2Tim 1,6-8.13-14
(...) Tartsd hát magadat a tőlem hallott egészséges igékhez, legyenek azok a példaképeid hittel és szeretetettel Krisztus Jézusban. Őrizd meg a rád bízott drága kincset a Szentlélek által, aki bennünk lakik.
Lk 17,5-10
Az apostolok ekkor azt mondták az Úrnak: ,,Növeld bennünk a hitet!” Az Úr ezt felelte: ,,Ha csak akkora hitetek lesz is, mint egy mustármag, és ennek az eperfának azt mondjátok: ,,Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben!”, engedelmeskedni fog nektek. Ki mondja közületek szolgájának, mikor az szántás vagy legeltetés után hazatér a mezőről: ,,Gyere gyorsan, ülj az asztalhoz?” Nem azt mondja-e neki inkább: ,,Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután ehetsz és ihatsz majd magad is”? Csak nem köszöni meg a szolgának, hogy megtette mindazt, amit parancsolt? Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: ,,Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!”

Nem azt akarja mondani Urunk, hogy a hitet bűvészmutatványokra vagy természeti környezetünk átalakítására kell használnunk, nem is álmaink minden fáradságot nélkülöző megvalósítására, hanem arra tanít, hogy a belé vetett hit eleve, a legkisebb formájában is felülmúlja az egész teremtett világot, mert ő, akire e hit irányul, nem ebből a világból való, hanem felülről, az Atyától. Bennünk tehát már megtörtént, hogy a szederfa tövestül kiszakadt, és gyökeret vert a tengerben: a hit és a keresztség által a régi, kiaszott földben tengődő életünk a létezés végtelen és kimeríthetetlen forrásával került kapcsolatba. A csoda, a nagy belső változás végbement bennünk, s ennek meg is kell hoznia gyümölcseit: a szív tisztaságát, a bűnökkel való szakítást, a kívülről szegény, igénytelen, ám belülről folytonosan gazdagodó életet.
Krisztusnak az emberi természetet felülmúló erkölcsi követelményei teljesíthetetlenek mindazok számára, akik nem hisznek benne és nem születtek újjá a szent keresztségben. Mi azonban meg tudjuk tenni Jézus parancsait – nem természetünkből fakadó jóságunk miatt, hanem a hit által kapott természetfeletti életnek köszönhetően. Most értjük meg Urunk szavát a mai Evangéliumban: „Amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: »Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!«” Ha a jó szőlőtőkén hajtott szőlővessző jó gyümölcsöt terem, az nem saját érdeme, hanem a szőlőtőkéé. Jézus Krisztusnak a bennünk munkáló, el nem múló természetfeletti élete az a drága kincs, amelynek megőrzésére Szent Pál felszólítja Timóteust és általa minket is.
Urunk Jézus, ha csupán emberfeletti parancsaidat hangsúlyozzuk, az evangélium helyett egy puritán, fogösszeszorítva megtartott és elembertelenítő erkölcs szószólói leszünk, ha viszont csak a Veled való benső életegységet hirdetjük, ám az ebből fakadó cselekedeteket nem tartjuk fontosnak, erőtlen, tartás nélküli tanítást adunk tovább. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy a keresztségben kapott új természetünket kibontakoztatva eljussunk arra a mélyebb szellemi-lelki egészségre, melyben betegen, ágyhoz kötve is részünk lehet, ha mindig egészséges igéidhez tartjuk magunkat.

Bár 4,5-12.27-29
(...) Halljátok ti, Sion szomszédai: Nagy gyászt hozott rám Isten! Mert láttam népem számkivetését, fiaimét és leányaimét, melyet rájuk hozott az Örökkévaló. Mert felneveltem őket boldogan, de sírva és gyász közepette váltam meg tőlük. Senki se örvendjen rajtam, ki özvegységre jutottam és egyedül állok. Sokan elhagytak engem fiaim bűnei miatt, mert ők eltávoztak az Isten törvényétől; Legyetek bizalommal, fiaim, és kiáltsatok az Úrhoz, mert megemlékezik rólatok, ki elvitt titeket. Bizony, miként arra irányult figyelmetek, hogy eltévelyedjetek Istentől, éppúgy térjetek meg és tízszer jobban keressétek őt újra. Mert aki rátok hozta a bajokat, örök vidámságot is ad majd újra nektek, azzal, hogy megszabadít titeket.
Lk 10,17-24
Amikor a hetvenkettő visszatért, örömmel mondták: ,,Uram! Még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben!” Ő azt felelte nekik: ,,Láttam a sátánt: mint a villám, úgy zuhant le az égből. Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, s minden ellenséges hatalmon, és semmi sem fog ártani nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben.” Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így szólt: ,,Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyek előtt. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya; és azt sem, hogy ki az Atya, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Majd külön a tanítványaihoz fordulva ezt mondta: ,,Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mert mondom nektek: sok próféta és király kívánta látni, amit ti láttok, és nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”

Az első missziós útról visszatérő apostolokban Jézus előre látja Egyházának sátánt legyőző erejét. Mintegy előre ünnepli az egész eljövendő egyháztörténelmet, amely egyetlen hatalmas exorcizmus az Atya dicsőségére. Nemcsak saját személyében törte meg a gonosz hatalmát, hanem az evangélium hirdetése által is, hiszen az igehirdetés sajátos értelemben vett ördögűzés, illetve győzelem a világ és a pokol hatalmai felett. Ez azt jelenti, hogy ha egy gyatra képességű, de hívő pap prédikál most, a harmadik évezredben, az ugyanaz, mintha Krisztus prédikálna, s ahol a keresztények szavukkal és életükkel megvallják a Krisztusba mint Isten Fiába vetett hitüket, és hirdetik az evangéliumot, ott biztosan vereséget szenved a gonosz, mert a szívbéli megtéréssel szemben teljesen tehetetlen.
Ez annak a bizalomnak is az alapja, amelyre prófétája által szólít fel bennünket az Úr a mai Olvasmányban. Isten tervében mindennek, még a gonosz erőinek is megvan a szerepe, és nincs az a csapás, az a bűneink által előidézett nyomorúságos helyzet, amelyből ne tudná a legjobbat kihozni. Nem úgy a történelem Ura ő, hogy lépten-nyomon közbeavatkozna az események menetébe, hanem hogy az emberi – jó és rossz – döntéseket, cselekedeteket mind-mind az üdvösség szolgálatába állítja. Így válik a világtörténelem üdvtörténetté, s a mai Evangélium azt is kinyilatkoztatja nekünk, hogy ennek az üdvtörténetnek nem a hatalmasok a főszereplői, hanem éppenséggel a kicsinyek, az egyszerűek, akik nem hiszik azt magukról, hogy történelemformáló tetteket visznek végbe, hanem egyszerűen belesimulnak Isten akaratába, s éppen ezáltal válnak a történelem valódi alakítóivá.
Urunk Jézus, hálát adunk neked szabadító művedért, s azokért a kisebb-nagyobb szabadításokért is, melyeket bennünk és általunk vittél végbe. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy a gonosz erőin győzedelmeskedő hatalmad megtapasztalása megerősítsen bennünket Hozzád való ragaszkodásunkban, és ízleltesd meg velünk annak tiszta örömét, hogy a nevünk fel van írva a mennyben.

Bár 1,15-22
Ezt mondjátok: Az Úré, a mi Istenünké az igazságosság, a miénk pedig arcunk megszégyenülése, miként azt ez a nap egész Júdán, Jeruzsálem lakóin, királyainkon, főembereinken, papjainkon, prófétáinkon és atyáinkon mutatja. Vétkeztünk az Úr, a mi Istenünk előtt, nem hittünk neki és nem bíztunk benne; nem engedelmeskedtünk neki, és nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek arra a szavára, hogy kövessük parancsait, amelyeket nekünk adott. Attól a naptól fogva, amelyen kivezette atyáinkat Egyiptom földjéről, mind a mai napig engedetlenek voltunk az Úr, a mi Istenünk iránt, és eltávoztunk és elfordultunk, hogy ne halljuk szavát. Utol is ért minket az a sok nyomorúság és átok, amelyet az Úr Mózesnek, szolgájának mondott, amikor kivezette atyáinkat Egyiptom földjéről, hogy tejjel-mézzel folyó országot adjon nekünk, – amint azt a mai nap mutatja. Nem hallgattunk az Úr, a mi Istenünk szavára azoknak a prófétáknak megannyi beszéde ellenére sem, akiket ő hozzánk küldött, hanem elmentünk valamennyien gonosz szívünk indulatát követve más isteneket szolgálni, és azt cselekedtük, ami gonosz az Úr, a mi Istenünk szeme előtt.
Lk 10,13-16
Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a bennetek végbement csodák, már régen zsákban és hamuban ülve tartottak volna bűnbánatot. De Tírusznak és Szidonnak könnyebb lesz a sorsa az ítéleten, mint nektek. És te, Kafarnaum! Ugye az égig emelkedtél? Az alvilágba süllyedsz! Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg; aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki engem küldött.”

Üdvös dolog lelki életünk fejlődése szempontjából, ha az Úr szemrehányásait hallgatjuk és meg is szívleljük. Nem mintha ő kedvét lelné az állandó szidalmazásban, de aki úgy hallgatja igéjét, hogy hagyja magát nyugtalanná tenni, megsebezni általa, annak lesz ereje elismerni gyarlóságát és szakítani bűneivel. Az ilyen embert Isten irgalmának megtapasztalása is arra a felismerésre vezeti, hogy Isten kegyelme nélkül elveszett volna. Szent Ágoston, Szent Ferenc atyánk, Lisieux-i Szent Teréz és sok más szent megnyilatkozásából kiviláglik, hogy mennyire tisztában voltak saját bűnösségük félelmetes örvényeivel és pusztító lehetőségeivel, melyektől a kegyelem megóvta őket. Amikor egy szent azt mondja magáról, hogy ő a világ legbűnösebb embere, ez nem holmi jámbor frázis és alázatoskodás a szájából, hanem éppenséggel a reális látás kifejeződése, ami csak még inkább megerősíti őt az Úrhoz való ragaszkodásban.
Mert bár tisztában van érdemtelenségével, ez nem elkeseríti, hanem még nagyobb hálaadásra indítja Isten iránt az ő irgalmas szeretetéért, s Krisztusban nem annyira az igazságosan elmarasztaló, jogosan jajt kiáltó Isten Fiát, hanem egyre inkább a velünk sorsközösséget vállaló, bűneinket magára vevő Bárányt látja, aki maga imádkozza elő a mi nevünkben, mihelyettünk a prófétától ma hallott bűnbánati imát.
Urunk, Jézus Krisztus, add meg kegyelmesen, hogy végtelenül gyöngéd, irgalomba burkolt korholásod szíven találjon minket. Segíts, hogy a hálátlanságunkkal, keményszívűségünkkel való szembesülés bűnbánatra indítson, s irgalmas szereteted megtapasztalása által képesek legyünk alázattal és szeretettel fogadni az embertársainktól érkező, néha fájdalmasan érintő bírálatot is.

Neh 8,1-4a.5-6.7b-12
Egybegyűlt az egész nép, mint egy ember, a Vízkapu előtti térségen, és felszólították Ezdrás írástudót, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr rendelt Izraelnek. Odahozta tehát Ezdrás pap a törvényt a hetedik hónap első napján a férfiak, a nők és mindazok gyülekezete elé, akik érteni tudtak belőle. Reggeltől délig felolvasott belőle nyilvánosan a férfiaknak s a nőknek és azoknak, akik érteni tudtak belőle a Vízkapu előtti téren. (...) Aztán így szólt Nehemiás, a kormányzó, és Ezdrás pap és írástudó, meg a leviták, akik tanítgatták őket: ,,Az Úrnak, a mi Istenünknek szentelt nap ez. Ne szomorkodjatok tehát és ne sírjatok!” Sírt ugyanis az egész nép, amikor hallotta a törvény szavát. (...)
Lk 10,1-12
Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: ,,Békesség e háznak!” Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról-házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: ,,Elközelgett hozzátok az Isten országa.” Ha pedig egy városba betértek, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki az utcára, és mondjátok: ,,Még a port is lerázzuk nektek, amely a ti városotokban lábainkra tapadt; tudjátok meg azonban, hogy elközelgett az Isten országa.” Mondom nektek: Szodomának könnyebb lesz a sorsa azon a napon, mint annak a városnak.

Jézus Krisztus nem egyéni akcióra küldi és hatalmazza fel a tanítványokat, hanem közös tanúságtételre. És nem is munkacsoportot hoz létre, hanem olyan tanítványi közösséget, melynek tagjai egymáshoz való viszonyukban is az Urukhoz való tartozást élik és jelenítik meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne közöttük bizonyos munkamegosztás. Ezdrás és Nehemiás ketten fogták össze a száműzetésből hazatérő népet, egyazon lelkülettel, de más-más tisztségben. Szent Pál sem egyedül járta missziós útjait, hanem előbb ő volt Barnabás kísérője, majd őt kísérte Szilás, Timóteus és mások. Szent Ferenc Jézus példájára maga is kettesével küldte prédikálni az első testvéreket, és azt is meghagyta nekik, hogyan viselkedjenek egymás közt az úton, nehogy magatartásukkal lejárassák az evangéliumot.
Ez a közösségi tanúságtétel külön életformát kíván. Nem elég a kollegiális viszony, a hatékony együttműködés, hanem a másik egzisztenciális mélységben történő felvállalása szükséges hozzá. Ez volt az Egyház megújulásának módja oly sokszor kétezer éves történelme során, s még inkább ez lehet az új évezred lelkipásztori modellje. A teherbírásuk végső határán lévő, öt-hat falut egymagukban ellátó magányos lelkipásztorok helyett a kis létszámú, akár két-három fős papi közösségek sokkal hatékonyabban tudnának megbirkózni az újraevangelizálás feladatával. Az evangélium szava már eljutott a tömegekhez, most a hiteles interpretációnak kell következnie oly módon, hogy akiket Jézus maga előtt küld, közösségi tanúságtételükkel megelevenítsék, életükkel bemutassák Isten országának jó hírét azoknak, akikhez küldettek.
Urunk Jézus, Te mondottad: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek, és egyetértésben kérnek valamit az én nevemben, ott vagyok köztük.” Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ennek az ígéretednek beteljesülését az evangélium hirdetése közben is megtapasztaljuk, hiszen nemcsak az imádságban, de a tanúságtétel során is közösségre hívsz bennünket önmagaddal és egymással. Ne engedd hát, hogy hamis kiválasztottságtudattól vezetve elkülönüljünk és elszigetelődjünk testvéreinktől, hanem segíts, hogy az Egyház élő és élatadó közösségében tanúskodjunk Rólad az emberek között, nem csupán az evangélium szavát hirdetve, hanem azt életté is váltva mindazok körében, akikhez küldesz minket.

Neh 2,1-8
Niszán havában történt, Artaxerxész királynak huszadik esztendejében, hogy egyszer éppen bor volt előtte, s én fogtam a bort és odanyújtottam a királynak. Közben bágyadtnak tűnhettem fel előtte, mert így szólt hozzám a király: ,,Miért olyan szomorú az arcod? Tudtommal nem vagy beteg. Ok nélkül azonban ez nincsen! Szívedet, nem tudom milyen, de valami bánat emésztheti.” Erre nagyon megijedtem, és azt mondtam a királynak: ,,Örökké élj, ó, király! Hogyne lenne szomorú az arcom, amikor a várost, atyáim sírhelyét lerombolták, kapuit pedig tűz emésztette meg.” Erre így szólt a király: ,,Mi volna a kívánságod?” Én ekkor a menny Istenéhez fohászkodtam és így szóltam a királyhoz: ,,Ha jónak látja a király és ha kegyben van előtted a te szolgád, küldj el engem Júdába, abba a városba, ahol atyáim sírja van, hogy újra felépíthessem azt.” (...) A király megadta, mivel Istenem jóságos keze volt rajtam.
Lk 9,57-62
Amint mentek az úton, valaki azt mondta neki: ,,Követlek téged, bárhová mész!” Jézus azt felelte neki: ,,A rókáknak odújuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.” Egy másiknak ezt mondta: ,,Kövess engem!” Az így felelt: ,,Uram! Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!” Jézus ezt válaszolta neki: ,,Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, hirdesd az Isten országát!” Egy másik is szólt neki: ,,Uram! követlek; de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől!” Jézus azt felelte neki: ,,Aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.”

A honvágy az édes szerelemből fakadó keserű fájdalom egy fajtája. Elég csak pár évig idegen országban élni: már értjük a nyelvet, ismerjük a szokásokat, szert tettünk barátokra és jól elboldogulunk a társasági életben – elmondhatjuk, hogy megkedveltek és befogadtak. S mégis, egyszer csak elementáris erővel tör ránk egy kifejezhetetlen érzés, s abban a pillanatban a fönséges táj, ahol vagyunk, a tenger azúrja, az égbenyúló hegyek látványa egyszeriben színtelenné válik, s por és hamu lesz a minket körülvevő gazdagság. És bevillan egy kép, a szülői ház, a családi otthon képe, a vén diófa a kertben és a szőlőhegy illata... Mert Isten olyannak teremtette az embert, hogy csak egy helyen tud megszületni és egy bizonyos helyen ismeri meg a világot, az embereket, önmagát, de még Istent is.
S a Biblia szentesíti a hazához, szülőföldhöz, nemzethez való kötődést, például a mai Olvasmányban is. Nehemiással a megtiszteltetés, a rang, a gazdagság, a király barátsága sem tudta elfeledtetni hazáját, s hogy a szent város, ahol atyái sírjai vannak, romokban hever. De nem csak nosztalgia fűzi elhagyott hazájához, hanem a tenni akarás lendülete is, amellyel elő akarja mozdítani az újjáépítés munkáját. A honvágy szent érzés, melyből időről időre nagy művek születnek.
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy van otthonunk és hazánk, hogy van a világon egy hely, melyhez ezer és ezer szállal kötődünk. És még inkább köszönjük azt, hogy Te, akinek földi életében nem volt fejét hol lehajtania, kereszthalálod és feltámadásod által örök otthont készítettél nekünk az Atya jobbján. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy időről időre megtapasztalva a honvágy édes és kínzó érzését itt a földön, egyre erősebben vágyakozzunk az után az örök otthon után, ahová Atyáddal és a Szentlélekkel együtt hazavársz bennünket a mennyben.

Zak 8,20-23
Így szól a Seregek Ura: Még majd eljönnek a népek, számos város lakói! Elmennek majd egymáshoz a lakosok és mondják: ,,Menjünk, esedezzünk az Úr előtt és keressük a Seregek Urát, hadd menjek én is!” És eljön számos nép és sok nemzet, hogy keresse a Seregek Urát Jeruzsálemben, és esedezzék az Úr előtt. Így szól a Seregek Ura: Azokban a napokban mindenféle nyelvű nemzetből tíz ember is megragadja és megfogja egy zsidó ember köntösének szélét, és mondja: Veletek megyünk, mert hallottuk, hogy veletek van az Úr!”
Lk 9,51-56
Történt pedig, hogy amikor közeledtek felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt, akik el is indultak, és a szamaritánusok egyik helységébe érkeztek, hogy szállást készítsenek neki. Azok azonban nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttára tanítványai, Jakab és János ezt mondták: ,,Uram! Akarod-e, hogy kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?” De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és elmentek egy másik faluba.

A mai Evangélium bevezető mondata sajátosan ünnepélyes megfogalmazásával egyszerre hangsúlyozza Jézus passiójának elkerülhetetlenségét, de azt is, hogy ő saját elhatározásából fogadja mindazt, ami vár rá. Mint ember nem tudhatja előre, hogy pontosan mi fog történni Jeruzsálemben, de azt tudja, hogy utoljára megy fel a szent városba. Szívében nincs harag, sem dac, sem félelem, most sem más mozgatja, mint hogy teljesítse az Atyától kapott küldetést. Amikor arcát Jeruzsálem felé fordítja, tekintetével az Atya akaratát keresi, arcát pedig a verőknek nyújtja.
Passiójának elővételezéseként meg is kapja az első arculcsapást: a szamariaiak nem fogadják be, mert Jeruzsálembe tart. Messze van még, amiről Zakariás próféta jövendölt, hogy egyik város a másikat szólítja, és együtt mennek fel Jeruzsálembe. De lelepleződnek a tanítványok, a mennydörgés fiai is: agresszivitásuk elárulja, milyen távol vannak még Mesterük lelkületétől. Igen gyorsan félreteszik az evangéliumot, és Jézustól kapott hatalmukat megtorlásra akarják használni. De éppen a rá váró szenvedés és halál lesz az ára annak, hogy Jézus halál helyett életet adhasson, hogy a tüzes istennyila helyett a Szentlélek tüzét küldje el az égből, és belülről gyújtson lángra sokakat.
Urunk, Jézus Krisztus, ahhoz, hogy a prófétai jövendölés beteljesedhessen, és köpenyedbe kapaszkodva nem tízen, de sok százan és ezren találjanak Istenhez az ő szent városában, előbb Neked kellett felmenned Jeruzsálembe, hogy ott az emberek kezére adatva szenvedjél és megdicsőüljél. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy megváltásodból újjászületve és Szentlelked tüzétől lángra gyújtva többé semmire se tekintsünk másképp, mint a Te szereteteddel, s egyszerre téve tanúságot az isteni igazságosságról és irgalomról mi is hozzájáruljunk ahhoz, hogy a népek megismerhessék a Seregek Urát, Izrael Istenét az Egyház egyetemességében.

Jel 12,7-12a
Ekkor nagy harc támadt az égben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal. A sárkány és angyalai harcoltak, de nem diadalmaskodtak, sem helyük nem volt többé az égben. Ekkor letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot. Letaszították a földre, és vele együtt angyalait is letaszították. Ekkor nagy hangot hallottam az égben, amely így szólt: ,,Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádat emelt ellenük Istenünk előtt. Ők pedig legyőzték őt a Bárány vére és a tanúságtétel igéje által, s nem kímélték saját életüket mindhalálig. Örvendezzetek tehát, egek, és akik bennük laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert hozzátok szállt le az ördög nagy haraggal, s tudja, hogy kevés ideje van!''
Jn 1,47-51
Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: ,,Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.'' Natanael megkérdezte: ,,Honnan ismersz engem?'' Jézus azt felelte: ,,Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.'' Natanael azt válaszolta: ,,Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!'' Jézus erre így szólt: ,,Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.'' Aztán hozzátette: ,,Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.''

Szent Mihály arkangyal neve – és a név a Bibliában mindig a lényeg hordozója – csodálkozó örömteli felkiáltás és figyelmeztetés is egyben: „Ki olyan, mint az Isten?” A sátán, az őskígyó lázadása éppen abban áll, hogy Isten fölsége nem örömre, hanem irigységre hangolja, olyan akar lenni, mint az Isten, de Isten és az ő kegyelme nélkül. Erre a lázadásra próbálta rávenni Ádámot és Évát, s ezzel kísért minket is nap mint nap. Hétköznapjaink meg vannak jelölve a Szent Mihály és a sátán közt folyó küzdelemmel, amely ugyan már örökre eldőlt, de még tart az utolsó napig. A győzelem szerzője Krisztus, aki a keresztfán diadalmaskodott a bűn fáján győztes sátán felett – Mihály és angyalai az ő erejében küzdenek.
Gábor az isteni örömhír, az evangélium angyala. Az üzenet, amellyel köszöntötte Máriát, az egyetlen igazi jó hír az emberiség számára, hiszen Isten Fiának megtestesülése az egész világ üdvösségre rendeltségét adja tudtára. Reggel, délben és este ezért imádkozzuk őseink szokását követve: „Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát...” Ráfael az, ki útjainkon elkísér, és nem csupán hűséges társunk, hanem – nevéhez híven – Isten gyógyító kegyelmének is közvetítője. Az ő pártfogását kérjük minden hosszabb utazás előtt: „A béke és boldogság útján vezessen minket a mindenható és irgalmas Isten, és Ráfael angyal kísérjen utunkon, hogy békében, épségben és örömmel térhessünk vissza otthonunkba!”
Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked, hogy három arkangyalod neve és üdvtörténeti küldetése által rádöbbentesz bennünket emberi életünk hármas meghatározottságára: hogy földi létünk folytonos úton levés és küzdelem, s az út és a harc közben erőt ad az örömhír, az angyali üzenet, a győzelem és célba érés biztos záloga. Kérünk Téged, hogy mennyei szolgatársaink pártfogása és hathatós segítsége révén életünk egész folyamán érezzük, hogy mellettünk állsz, mi pedig mindvégig ott álljunk a Te oldaladon, míg csak fel nem vétetünk a mennybe, angyalaid és szentjeid boldog társaságába.