Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai

A Szent Család ünnepe

Sir 3,3-7.14-17a
Hallgassátok, fiúk, az atyáról szóló törvényt, és szerinte cselekedjetek, hogy üdvösséget leljetek. Mert Isten tekintélyt adott az atyának a gyermekek előtt, és megszabta az anya jogát a gyermekekkel szemben. Aki szereti Istent, bűneiért engeszteli; tartózkodik tőlük, és mindennapi imája meghallgatásra talál. Kincset gyűjt, aki megbecsüli anyját; aki tiszteli atyját, örömét leli gyermekeiben, s amikor imádkozik, meghallgatásra talál. Ne keresd dicsőségedet apád lenézésében, mert az ő szégyene nem válik becsületedre. Az ember becsülete ugyanis apja jó nevétől van, s a meg nem becsült apa szégyene a fiának. Fiam! Legyen gondod apádra öregségében, és ne keserítsd őt életében!
Kol 3,12-21
Öltsétek tehát magatokra, mint Isten szent és kedves választottjai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béketűrést! Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen! Ahogy az Úr megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is! Mindezek fölött pedig: öltsétek magatokra a szeretetet, amely a tökéletesség köteléke! (...) Asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban! Férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek kemények irántuk! Gyermekek, fogadjatok szót mindenben szüleiteknek, mert ez kedves az Úrnak! Apák, ne keltsétek fel a haragot gyermekeitekben, hogy kedvüket ne veszítsék!
Mt 2,12-15.19-23
Miután ők elvonultak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: ,,Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy megölje őt.” Erre ő fölkelt, éjjel magához vette a gyermeket és anyját, és eltávozott Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: ,,Egyiptomból hívtam az én fiamat.” (...)

A Szent Család Egyiptomba való menekülése jelzi a mai kor keresztény családjainak útját, akiknek szintén ki kell menekülniük a pogány világból, ha valóban Isten törvényei szerint akarnak élni. A keresztény házastársaknak ma még inkább össze kell kapaszkodniuk, és gyermekeiket magukkal víve be kell állniuk az üdvtörténet sodrába, különben elsodorja őket a jelen világ értékvesztéstől és bűntől megáradt, zavaros folyama. Nem ettől a hivatástól riad-e vissza az asszony, aki nem vállalja az anyaságot? Nem ettől futamodik meg a férfi, aki nem akar igazi apává lenni? Nem ettől a méltóságtól ijed-e meg a pap, aki, miután tovatűnt a primíciás hónapok bizsergető édessége, embertelennek érzi a hivatásában való kitartást? Nem arról van-e szó újra meg újra, hogy az ember „méltatlannak”, kicsinek és erőtlennek mondja magát, holott csak nem hisz és nem bízik az őt meghívó Istenben, ezért kitér a rá bízott hivatás, küldetés elől?
Csak az igazán gyermeki, ártatlan értelmű, tiszta szívű ember képes elfogadni olyan nagy méltóságot, feladatot, hivatást, amilyet Isten szokott adni az embernek. A kevély, gőgös, megalomániás ember nagyravágyásában nem veszi észre, hogy Isten sokkal többet akar adni neki, mint amire ő törekszik: hogy első ember legyen egy országban, hogy ő legyen a legerősebb, legszebb, leghíresebb. Szent Józsefre nem ilyen mulandó és illuzórikus dolgokat bízott az Isten, hanem legdrágább kincsét: egyszülött Fiát. És nemcsak őrá bízta, hanem minden emberre rá akarja bízni, aki kereszténynek, vagyis krisztusinak mondja magát.
Urunk, hisszük, hogy nekünk is fontos szerepet szánsz, ránk is nagy dolgokat akarsz bízni. A mi feladatunk, hogy ha testben nem is, de lélekben kivonuljunk ebből a világból, ahol a lelket gyilkoló Sátán-Heródes uralkodik, és magunkkal vigyünk Téged, aki általunk, a mi közreműködésünkkel akarod végbe vinni üdvözítő művedet. Engedd, hogy ne magas pozícióra, fontos szerepre vágyjunk, hanem hűségesen betöltsük azt a hivatást, melyen keresztül az életszentségre akarsz vezetni bennünket.

Aprószentek

1Jn 1,5 – 2,2
Az üzenet, amelyet tőle hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele, és sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem az igazságot tesszük. De ha világosságban járunk, ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak a vére minden bűnt lemos rólunk. Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden igazságtalanságtól megtisztít minket. Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk. Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.
Mt 2,13-18
Azután, hogy elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni.” Fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig. Így beteljesedett, amit a próféta szavával mondott az Úr: „Egyiptomból hívtam az én fiamat.” Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant, és Betlehemben meg a környékén minden fiúgyermeket megöletett, kétéves korig, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Így beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: Kiáltozás hallik Rámában, keserves sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, s nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.

A mai nap Evangéliuma első hallásra rémtörténetként hangzik; tudósítás egy tömegmészárlásról, amelynek áldozatai csecsemők és járni, beszélni sem tudó gyermekek. Hol itt az örömhír? Alig lépett be Isten a történelembe, máris érzelmi és politikai zavar keletkezik, mert az érvényben lévő és magát örökkévalónak tartó rendet már puszta létével megkérdőjelezi. (Ahogy ezt teszi minden új élet nem várt érkezése.) És ebben a zavarban, konfliktusban – mint a világ minden igazi konfliktusában – az ártatlanok bűnhődnek. Ilyen a bűn mechanizmusa Káintól és Ábeltől kezdve mind a mai napig.
A meggyilkolt Aprószentek a karácsonyi érem másik oldala. A betlehemi gyermekgyilkosság tehát valójában Krisztus-gyilkosság volt: nem azok az öntudatra még nem is jutott kisdedek, azok a tipegő gyermekek voltak halálra ítélve (az ő esetük csak drámai tévedés), hanem maga Isten, aki emberré lett. A Betlehemben megölt kicsinyek viszont elnyerték az örök életet, jóllehet nem is ismerték Krisztust, aki helyett meghaltak. Az Egyház hite tévedhetetlenül szentként tiszteli és Aprószenteknek nevezi őket, nem azért, mert ártatlanok voltak, hanem mert az Atyaisten Krisztust, az ő emberré lett egyszülött Fiát szereti bennük, aki ezúttal megmenekült, hogy majd szabadon áldozhassa fel életét az egész világ üdvösségéért.
Urunk, Jézus, mióta Te, az örök Isten örök Fia vállaltad földi életünket, és megtestesülvén az emberi természetet magaddal egyesítetted, tudjuk, hogy minden egyes újszülöttben Te magad lépsz be a családba, Te magad lépsz be a történelembe. Ma, amikor a helyetted meghalt Aprószentek vértanú győzelmét ünnepeljük, egyúttal gyászt, bűnbánatot és böjtöt hirdetünk a miatt a millió és millió meggyilkolt magzat miatt, akikben Téged, az Életet utasítottunk el és ítéltünk halálra. Könyörülj rajtunk, akiknek önzése, felelőtlensége és szűkkeblűsége miatt nekik nemcsak hogy „nem jutott hely a szálláson”, de esélyt sem kaptak arra, hogy megszületve beteljesíthessék a mennyei Atya róluk elképzelt csodálatos tervét. Kérünk Téged, részesítsd őket is az Aprószentek örök dicsőségében!

Szent János apostol

1Jn 1,1-4
Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megnéztünk és a kezünk tapintott az élet Igéjéről – mert az Élet megjelent, és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk –, amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis közösségben vagyunk az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ezeket azért írjuk nektek, hogy örüljetek és örömötök teljes legyen.
Jn 20,2-8
Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: ,,Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!” Erre Péter és a másik tanítvány elindultak, és a sírhoz mentek. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összehajtva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt.

Szent János apostol és evangélista, az Élet tanúja és hirdetője azzal a szóval kezdi evangéliumát, mely az egész Szentírás legelső szava: „Kezdetben”… Leveleiben is a kezdetekhez megy vissza, írásainak és életének mélysége az abszolút Kezdethez, a létezés ősforrásához, az Istenhez való kötődéséből való. Mintha nem bűnbeesett ember volna, olyan ártatlan és tiszta; megtisztította őt szüzességének kivirágzása, hiszen Jézusban Istennel találkozva ő lett a szeretett tanítvány, és a Szeplőtelen Szent Szűzzel töltött évek, akit a haldokló Üdvözítő végrendeletét teljesítve házába fogadott. Isten új teremtésének, dicsőséges feltámadásának tanúja ő. Valóban hallotta, saját szemével látta és kezével tapintotta az Életet, amelyben öröktől fogva minden más élet benne foglaltatott.
Hiszen az Atya öröktől fogva elhatározta szent Fia megtestesülését, és hogy általa minden embert részesít az istenfiúságban. Így időben bár előbb jelent meg az élet az univerzumban, de az isteni szándék rendjében Jézus az első. Isten őbenne teremtette az embert és az ember életterét. Az egysejtű lény lehetősége is az Istenség mélységében öröktől elrejtett titokhoz, a megtestesüléshez tartozik. Ezért Jézusra a szó legteljesebb értelmében áll, hogy „az Élet megjelent”. Azért is, mert ez az élet nem pusztulásra szánt, széteső biológiai élet, hanem, amint Szent János tanítja, örök élet, amely az Atyánál volt.
Köszönjük Neked, Úr Jézus, szeretett tanítványodat, Jánost, aki által feltártad előttünk isteni életed mélységeit, azzal, hogy legbensőségesebb barátodul választottad, s azzal, hogy rábíztad titkaid megosztását. Általa, az ő evangéliumán és levelein keresztül nyilatkoztattad ki nekünk, hogy Isten a szeretet, s hogy arra kaptunk meghívást - és a nekünk ajándékozott Szentlélek által képességet is -, hogy a mi létmódunk is a szeretet legyen. Add, kérünk, hogy ezt a szeretetet mind jobban befogadjuk, s Téged viszontszeretve és egymás szeretetében élve már itt a földön részünk legyen a Szentháromság boldog, örök életében.

Szent István első vértanú

ApCsel 6,8-10; 7,54-59
István kegyelemmel és erővel eltelve nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak ellenállni. Amikor ezt hallották, megdühödtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.” Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat. Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”
Mt 10,17-22
Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek előttük és a pogányok előtt tanúságot. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd a testvér a testvért, az apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak és vesztüket okozzák. Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.

Isten Szentlelke nem fél ünneprontónak látszani, és egy brutális kivégzés felidézésével a karácsonyi idillt egy szempillantás alatt összetörni. Nem akarja, hogy egy napra is elfeledjük, hogy a megtestesült Ige eljövetele megosztja az emberiséget, s állásfoglalásra késztet: vagy ő lesz életünk egyedüli értelme, öröme és végső célja, vagy pedig ellenségei és kivégzői mellett foglalunk helyet. Karácsony másodnapja annak az ünnepe, aki elsőként tett vérével is tanúságot arról, hogy Isten Fia eljövetele mindent átrendez, nem külsőleg, hanem az ember szívében, a létezés legmélyén.
Szent Istvánnak a vádlóival szemben tanúsított magatartása ezt jól ki is fejezi. Először a vádakra válaszul erőteljes beszédet mond, melyben bizony igen nyers szavakkal ellentámadásba lendül. Bizony, van ideje a kemény beszédnek, és jaj annak az igehirdetőnek, aki soha nem mondott hasonló szavakat... Ezután tanúságot tesz arról, akit belső szemével szüntelenül lát: az Isten jobbján álló Emberfiáról. Itt már nem vádol, hanem csak megvallja azt, aki számára az életnél is fontosabb, s a mennyországot jelenti. Amikor ellenségei elkezdik megkövezni, már nem Jézusról, hanem Jézushoz beszél, őrá bízza ügyét: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Végül pedig, amikor térdre esik a kövek ütései alatt, ellenségeiért imádkozik: „Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!” Ez a csúcspont, ahová ember eljuthat. Ezek után semmi más nem következhet, mint hogy megfeszített Urához hasonlóan kileheli a lelkét, halálával a legnagyobb ajándékot adva az Egyháznak: Szent Pált.
Urunk, Jézus, első vértanúd közbenjárására szítsd fel a mi szívünkben is a tanúságtételre való készséget! Ne engedd, hogy a Karácsony csak szép rege, múló hangulat legyen számunkra, hanem olyan, mindennapi életünket alakító valóság, mely meghatározza az önmagunkhoz, embertársainkhoz és a világhoz való viszonyulásunkat. Add, hogy a szentmisén, különösen a szentáldozásban mi is újra meg újra láthassuk a megnyílt eget és Téged a mennyei Atya jobbján, s ez adjon erőt, hogy még ellenségeinkért is szívből tudjunk imádkozni...

Karácsony - ünnepi mise

Iz 52,7-10
Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. Aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened.” Figyelj csak! Őrszemeid felemelik a hangjukat, és mind ujjonganak, mert szemtől szemben látják, hogy visszatér az Úr a Sionra. Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert az Úr megvigasztalja népét, és megváltja Jeruzsálemet. Az Úr felfedte szent karját minden nemzet szeme láttára. És meglátja a föld minden határa, hogy szabadulást szerez Istenünk.
Zsid 1,1-6
Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz, ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, aki által az időket is teremtette. Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget. (…)
Jn 1,1-18
Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. (…) A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. (…)

Karácsony fényes napja, ünnepi miséje megköveteli a hívő értelemtől a gondolkodás élességét és ragyogó ártatlanságát. Ne csak arra figyeljünk tehát Karácsonykor, hogy Isten emberré lett, hanem lássuk meg ennek a valóságnak a másik oldalát is: mindez azért történt, hogy az ember pedig Istenné legyen, ahogy nagy merészen a görög szentatyák hirdetik. Az éjszaka varázslatából most kibontakozik az egyértelműen látható isteni gondolat, terv, valóság, melyet Szent Ferenc nyomán a ferences teológia évszázadok óta vall: Isten azért határozta el öröktől fogva a szent Fia megtestesülését, mert be akarta vonni belső szeretetközösségébe az embert és rajta keresztül minden létezőt – ezért teremtette meg az egész univerzumot, vagyis Karácsony misztériumában, a szentséges Megtestesülésben áll fenn a világmindenség. Az, hogy Isten Fia az ember elbukása miatt magára vette bűneinket és Megváltónkká lett, nem a megtestesülés oka, hanem ugyanennek a szeretetnek a következménye. Ezért a mai ünnepi szentmisén is Krisztus megváltó áldozatát jelenítjük meg, és az úrfelmutatás után ma is megvalljuk: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.”
Ugyanakkor a hit szemével tekintve magunkra ma ismét tudatosítsuk, hogy hatalmat, képességet kaptunk arra, hogy Isten gyermekeként éljünk. Jézus az unio hypostatica, a személyes egység révén Isten Fia, mi viszont részesedés által, úgy, hogy az Atya – kiárasztva ránk Szentlelkét – isteni természetéből ad nekünk, hogy az ő Egyszülöttjére, Jézus Krisztusra hasonlítsunk. Aki hisz Jézus Krisztusban és meg van keresztelve, annak életébe Isten természete árad, s új fogantatás és az örök életre való születés megy végbe benne.
Urunk Jézus, Te emberré lévén vállaltad a mi testben való életünket. Segíts, hogy mi is befogadjunk és vállaljunk Téged, s testi életünk napjaiban egyre jobban kibontakozzék bennünk a Tőled kapott örök, elpusztíthatatlan, isteni élet.

Karácsony - pásztorok miséje

Iz 62,11-12
Íme, az Úr tudtul adta a föld végéig: „Mondjátok Sion leányának: Íme, szabadításod jön; íme, fizetsége vele van, és szerzeménye a színe előtt. Szent népnek hívják majd őket, az Úr megváltottjainak; téged pedig keresett városnak neveznek, nem elhagyottnak.”
Tit 3,4-7
Mikor azonban Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete megjelent, megmentett minket, nem a mi igaz cselekedeteinkért, amelyeket véghezvittünk, hanem az ő irgalmasságából, a Szentlélek újjáalkotó és megújító fürdője által, akit bőségesen kiárasztott ránk Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy kegyelme révén megigazulva, reménybeli örököseivé legyünk az örök életnek.
Lk 2,15-20
És történt, hogy amikor az angyalok visszatértek tőlük a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: »Menjünk át Betlehembe, és lássuk azt a dolgot, ami történt, s amelyet az Úr hírül adott nekünk.« Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvő kisdedet. Amikor meglátták őket, elhíresztelték azt, amit a gyermek felől hallottak. És mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak azon, amiről a pásztorok beszéltek nekik. Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében. A pásztorok pedig visszatértek, magasztalták és dicsérték Istent mindazokért a dolgokért, amiket hallottak és láttak úgy, ahogy megmondták nekik.

Van-e szebb emberi esemény, mint amikor lélekben visszamegyünk oda, ahol először találkoztunk azzal, akit a lelkünk szeret? Kegyelmi időutazás ez, melyben felidézzük az első találkozás esetlenségükben is gyönyörű, felejthetetlen pillanatait, melyek már magukban hordozták a későbbi kiteljesedést, amiről akkor álmodni sem mertünk. Az üdvtörténetben ilyen első találkozás a betlehemi születés. Nem csoda, hogy Szent Ferenc atyánk testi szemével is látni akarta a szentséges megtestesülést, s ezért Greccióban „megrendezte” a Karácsonyt, barlangistállóval, ökörrel, szamárral, s ezzel mind a mai napig élő hagyományt teremtett. Ezen a hajnali órán képzeletben keljünk mi is útra, és a pásztorokkal menjünk Betlehembe, ahol megtaláljuk Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet.
Első pillantásra meg kell hogy döbbenjünk, hogy az első Karácsony mennyire más volt, mint a mi hangulatos szentestéink: mennyire a szegénység, a jelentéktelenség és a kiszolgáltatottság jellemezte. De Isten Fia talán nem is juttathatta volna másként kifejezésre irántunk való tapintatos és gyöngéd szeretetét, mint hogy így elrejtve, kivetetten, a világ egy félreeső kis zugában születve jött el közénk. Minden másféle közeledés súlyosabb félreértésre adhatott volna alkalmat, ez a teljes mellőzöttség volt a legjárhatóbb út a rosszul értelmezett hatalom- és dicsőségvágytól megsebzett emberiség szívéhez.
Hálát adunk Neked, Szentlélek Isten, hogy évről évre nagyobb magasságokat és mélységeket társz fel előttünk Karácsony kimeríthetetlen misztériumából. Köszönjük, hogy mi, akik lélekben a pásztorokkal keltünk útra, a betlehemi barlangistállóba már nem az ő szemükkel és hitükkel, hanem az Egyháznak és pásztorainak szemével s a nicea-konstantinápolyi hitvallásban megfogalmazott hitével tekinthetünk. Kérünk, hogy a betlehemi barlang szegénysége mind inkább kinyilatkoztassa nekünk az isteni szeretet gazdagságát, a jászolban nyugvó Kisded arcán pedig egyre jobban felismerjük a magasságbeli Isten örök dicsőségét.

Karácsony - éjféli mise

Iz 9,1-3.5-6
A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad. Nagy ujjongással töltöd el őket, kitörő örömet adsz nekik. Úgy örülnek majd színed előtt, ahogy aratáskor szoktak örülni, s ahogy akkor örülnek, amikor a zsákmányt osztják. Mert terhes igáját, a vállára nehezedő rudat, sanyargatója botját összetöröd, mint Midián idejében. Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme. Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában, amelyet megerősít és megszilárdít a jog és az igazság által. Mostantól mindörökké ezt teszi a Seregek Urának féltő szeretete.
Tit 2,11-14
Megjelent ugyanis megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára, s arra tanít minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel és az evilági vágyakkal, éljünk fegyelmezetten, szentül és buzgón ezen a világon. Várjuk reményünk boldog beteljesülését: a nagy Istennek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét. (…)
Lk 2,1-14
(…) Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!”

Hol van a magasság, és hol van a föld? Erre a kérdésre ez az éjszaka: Jézusnak, Isten egyszülött Fiának megtestesülése megdöbbentő választ ad. A magasság Isten sajátos létmódja, minden emberi elképzelést meghaladó létezése, transzcendenciája. Az örökkévalóság, ahol Istent szent angyalok veszik körül. Csakhogy ettől az éjszakától kezdve a magasságos ég leszállt Mária ölébe, és közöttünk lakik! Hiszen ahol Jézus van, ott van az Atyaisten és a Szentlélek is. Mától kezdve lokalizálni lehet az Istent, a végtelen mennyet! A történelem és a világmindenség értelme nem ott van, ahol az emberi bölcsesség keresi, hanem itt, a szent megtestesülésben.
És a föld? Hol van a föld, amelyről az angyalok énekelnek? Hiszen az Úr megadja kegyelmét, és földünk megtermi gyümölcsét – adventi vágyunk beteljesült. Az Úristen kegyelme Jézus Krisztus, akit elküldött, de ő nemcsak az égből, Istentől való, hanem a Föld gyümölcse is. A teremtő Szentlélek Mária testéből alkotta meg az örök Ige testét. Így az anyag, a föld anyaga az égbe, Isten világába emelkedett. Jézus emberi teste mutatja a föld és az egész anyagi világ rendeltetését, hogy egy nap Isten jelenlététől fog ragyogni. Nemcsak az ég szállt le a földre, hanem a föld is felszállt az égbe. Minden átváltoztatás, minden szentáldozás ennek titokzatos megvalósulása. Ha engedjük, hogy Karácsony misztériuma ne csak egy éjszakára érintsen meg isteni varázslatával, hanem napról napra átjárja egész valónkat, átélhetjük az eljövendő világ ártatlan szépségét.
Urunk, Jézus Krisztus, engedd, hogy Karácsony éjszakájának üzenetét a maga teljességében megérthessük és életre is váltsuk! Segíts, hogy ne csak egyszer-egyszer tegyünk jó elhatározást, hanem szüntelenül Atyád akaratát keressük, hiszen ebben van örök jövőnk, végső boldogságunk. Add, hogy valahányszor szentáldozáshoz járulunk, tudatában legyünk annak, hogy szentséges Testedben az új teremtés egy darabkáját vesszük, mely által az örök isteni élet bontakozik bennünk, s törékeny emberségünk a mennyei dicsőségbe emeltetik.

Karácsony - vigíliamise

Iz 62, 1-5
Sion miatt nem hallgathatok, és Jeruzsálem miatt nem nyugodhatom, míg elő nem jön igazsága, mint a fény, és szabadítása, mint fáklya, fel nem gyullad. Látni fogják a nemzetek igazságodat, és a királyok mindnyájan dicsőségedet; új néven hívnak majd téged, melyet az Úr szája határoz meg. Ékes korona leszel az Úr kezében, és királyi fejdísz Istened tenyerén. Nem mondanak többé téged elhagyottnak, és országodat nem mondják többé pusztaságnak; hanem így neveznek téged: »Kedvem telik benne«, és országodat: »Férjes asszony«; mert kedvét találja benned az Úr, és országod férjhez megy. Mert ahogy feleségül veszi az ifjú a szüzet, úgy vesz feleségül a te fölépítőd; és ahogy örül a vőlegény a menyasszonynak, úgy örül majd neked Istened.
ApCsel 13,16-17.22-25
(...) Dávid királyt támasztotta nekik, aki mellett tanúságot is tett, mondván: „Szívem szerint való férfit találtam, Jessze fiát, Dávidot, aki megteszi majd minden akaratomat.” Az ő ivadékából támasztotta Isten az ígéret szerint Izrael üdvözítőjét, Jézust. (...)
Mt 1,1-25
(...) Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. (...)

Csak a gyermek karácsonyi öröme felhőtlen, mert az ő vágyai nem evilágiak és istentelenek. Számára a véges és tökéletlen még képes közvetíteni a végtelent és tökéletest, mert ő még tud egész lényével örülni. A gyermekkor ezért lehet beavatás az örök életbe. Gyermekségünk éveit ezért szoktuk visszamenőleg a zavartalan boldogság korszakaként látni, szomorúan vágyakozva arra a csodálatos teljességre, amelyet egykor birtokoltunk, még mielőtt érzékelni kezdtük volna azt a fájdalmasan éles törésvonalat, mely világunkat elválasztja Isten világától.
Csakhogy Isten ígéretei végtelenül felülmúlják mindazt, amit valaha is megtapasztaltunk, s amire nosztalgiával visszagondolva vágyakozunk. Az értünk emberré lett Isten Fia ugyanis nem azért jött, hogy az elveszett paradicsomot visszaszerezze, hanem hogy Isten országát megnyissa előttünk; nem azért jött, hogy boldog emberi életet kínáljon, hanem hogy új minőségű, istengyermeki létmódot: saját életét ajándékozza nekünk. Ebből következően nem megmaradnunk kell gyereknek, mert felnőttségünkhöz nem illik a gyermek naivitása, hanem felnőttként, tudatosan kell hasonlóvá válnunk a gyermekekhez abban, hogy megőrizzük – vagy újra megtaláljuk? – a végtelen után való vágyakozás képességét. Erre kaptuk a Szentlelket, aki megvalósítja bennünk és közöttünk Krisztus állandó velünk-létét, hogy ő valóban Emmánuel legyen számunkra.
Urunk, Jézus, Te születésed ünnepének egyedülálló bűvölete által is az istengyermeki életre hívsz bennünket. Add, hogy ezen a szentséges éjszakán ne csupán a meghitt hangulat, bensőséges érzések ragadjanak meg minket, hanem mindennél jobban az a valóság töltse be szívünket, amely a legmélyebben meghatározza életünket, jövőnket. Segíts, hogy most, amikor látjuk, hogy az istentelen, bűnös világ mily erőtlen, unalmas és visszataszító Isten szentségével szemben, most, amikor vágyaink újult erővel feszítenek belülről, hogy magukkal röpítsenek az égbe, legyen bátorságunk szakítani a bűnnel, mindenfajta megalkuvással, és végérvényesen a szentség útjára lépjünk.

Advent utolsó hete

2Sám 7,1-5.8b-11.14a.16
Amikor már a házában lakott a király, és az Úr nyugalmat adott neki körös-körül minden ellenségétől, a király így szólt Nátán prófétához: „Nézd, magam cédrusfából készült házban lakom, az Úr ládája meg sátorban lakik.” Erre Nátán azt mondta a királynak: „Vigyél véghez mindent, ami szándékodban van, mert veled van az Úr.” Még akkor éjszaka történt, hogy az Úr szózatot intézett Nátánhoz: „Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Te akarsz nekem házat építeni lakóhelyemül? Ezt mondja a Seregek Ura: Elhoztalak a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban, és minden ellenségedet megsemmisítettem előtted. (…) Az Úr naggyá tesz, s házat épít neked az Úr. Az atyja leszek, ő meg a fiam lesz. Házad és királyságod örökre fennmarad színem előtt, trónod örökre szilárd marad.”
Lk 1,67-79
Apja, Zakariás, eltelt a Szentlélekkel, és így prófétált: „Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta népét. Az üdvösség erejét támasztotta nekünk szolgája, Dávid házában. Ahogy mondta a szent próféták szájával ősidők óta: megmentett minket ellenségeinktől és gyűlölőink kezétől, hogy irgalmazzon atyáinknak, és megemlékezzék szent szövetségéről. Az esküről, amelyet atyánknak, Ábrahámnak esküdött, hogy majd megadja nekünk, hogy az ellenség kezéből kiszabadítva, félelmet nem ismerve szolgáljunk neki, szentségben és igazságban színe előtt életünk minden napján. Téged pedig, fiú, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni, mert az Úr előtt jársz majd, hogy előkészítsd útját, hogy az üdvösség ismeretét add népének bűnei bocsánatára, Istenünk könyörülő irgalmából, melyben meglátogat minket a napkelet a magasságból, hogy a sötétben és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa.”

A mai nap még nem Karácsony, hanem az utolsó adventi nap: tele izgalommal, felforrósodott várakozással, sokszor túlhajtott tevékenységgel. Mielőtt ma a reggeli szentmise, az utolsó adventi szentmise szentírási üzenetén elmélkednénk, készüljünk fel az esetleges ördögi támadásokra, mert Jézus születésének ünnepe nem egyszerűen emléknap, hanem új születés, és ilyenkor az alvilág azokra támad, akikben a megtestesült Ige lakást szeretne venni.
Jó adni, dolog csodálatos ajándékozni… Ha ma nem ajándékoznánk meg szeretteinket, akkor talán nem is szeretnénk őket. Ne kapni akarjunk, hanem adni – ingyenesen... De bármit készülünk is adni, bármilyen nagylelkű és szent elhatározást teszünk is Isten előtt, mint Dávid király, ne feledjük, hogy az Urat nem múlhatjuk felül nagylelkűségben. Ha a lehető legnagyobbat: önmagunkat ajándékozzuk neki a most következő éjszakán mintegy nászajándékul, ő végtelenül többet fog adni nekünk: örökkévaló önmagát most a szentáldozásban és egykor az örök Karácsonyban.
Hálát adunk Neked, Atyánk, azért az ajándékért, melyet a Szentlélek Isten készít ma nekünk, aki fel akarja ragyogtatni bennünk a szentséges megtestesülés titkát, azt a misztériumot, hogy egyszülött Fiad a testvérünkké lett, hogy mi az ő testvérei s a Te fiaid lehessünk! Szeretnénk méltók lenni erre az ajándékra, de alázattal megvalljuk érdemtelenségünket: szentségünk messze elmarad attól, amilyenek szeretnénk lenni; nagylelkűségünk messze elmarad attól, amire ma indíttatást kaptunk Tőled; s szeretetünk messze elmarad attól, ahogyan ma szeretnénk szeretni Téged és testvéreinket Teérted. Kérünk, hogy kegyelmed tartsa távol tőlünk a gonosz mesterkedéseit, ne engedje fellángolni köztünk a poklot csípős szavakban, kicsinyes vitatkozásokban, szeretetlen veszekedésekben, de segítsen Jézus módjára szeretni, aki nem csupán előbb szeretett, hanem feltétel és viszonzás nélkül is szeretett minket!

Advent utolsó hete

Mal 3,1-4.23-24
Íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt, és csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, s a szövetség angyala, akit ti óhajtotok. Íme, már jön is, – mondja a Seregek Ura. – De ki tudja elviselni az ő eljövetelének napját, s ki állhat meg az ő láttára? Mert ő olyan, mint az olvasztó tűz, és mint a posztóványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester, és salaktalanná teszi Lévi fiait; és megtisztítja őket, mint az aranyat és mint az ezüstöt, hogy igazságban mutassanak be áldozatot az Úrnak, és tetszeni fog az Úrnak Júda és Jeruzsálem áldozata, mint a hajdankor napjaiban, és mint a régi esztendőkben. Íme, én elküldöm majd nektek Illés prófétát, mielőtt eljönne az Úrnak nagy és rettenetes napja, hogy visszatérítse az atyák szívét fiaikhoz s a fiúk szívét atyáikhoz, nehogy elmenjek és átokkal sújtsam a földet.
Lk 1,57-66
Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. Meghallották szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy irgalmasságot cselekedett vele, és örvendeztek vele együtt. Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak nevezték. De az anyja így szólt: ,,Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni.” Erre azt mondták: ,,De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének.” Intettek tehát apjának, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: ,,János a neve.” Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt, és magasztalta az Istent. Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s ezen dolgoknak elterjedt a híre Júdea egész hegyvidékén. Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték ezt, és kérdezték: ,,Mi lesz ebből a gyermekből?” Mert az Úr keze volt vele.

Hajnalodik, a történelem és a világmindenség éjszakájának végén már dereng a megtestesülés szelíd fénye. Izrael igazi története a végéhez, pontosabban a beteljesedéshez közeledik. Mai zsidó testvéreink, akik az Ószövetség tanúi, elcsodálkozhatnak azon, hogy Keresztelő János után miért nincs több prófétájuk, Jézus keresztáldozata óta miért nincs többé áldozatuk... Ám lehet, hogy az tartja távol zsidó testvéreinket Karácsony mindent beteljesítő titkától, ami bennünket is kísért: Ha Isten valóban eljött e Földre, miért nem változott meg minden? Hiszen a próféták is, maga a Keresztelő is az ítélet nagy és félelmetes napját hirdette meg, és csillagfényes, angyalénekes betlehemi éjszaka jött helyette.
Igen, mert Isten, mielőtt ítéletet tartana, ember akar lenni; mielőtt végleg szétválasztaná a jókat a rosszaktól, előbb jóként, ártatlan emberként szenvedni akar a rosszakért és a gonoszokért, hogy szabadságukat tiszteletben tartva irgalmasságában mégis megtérésre hívja őket. A felszínen talán semmi sem változott, az isteni irgalom azonban csendben a valóság lényegét változtatta meg Krisztusban, aki velünk akart lenni itt a földön, hogy mi vele lehessünk örökké a mennyben.
„Ó, Emmánuel, Törvényünk és Törvényhozónk, népeknek reménysége, s mindenek Üdvözítője: jöjj el, és üdvözíts minket, mi Urunk, Istenünk!” Ó, Jézus Krisztus, Emmánuel, aki nemcsak törvényedet nyilatkoztattad ki nekünk, hanem velünk is akartál lakni, részt vállalva emberi mivoltunkból! Te magad vagy a mi törvényünk és törvényhozónk, aki hatalmat adtál azoknak, akik befogadtak Téged, hogy Veled egy életet élve Isten fiaivá legyenek. Te lettél nekünk az Út, mely Atyád házába vezet, az egyetlen Igazság, mely megigazulttá tesz minket, s az Élet, mely a mi örök boldogságunk. Szentséges megtestesülésed ünnepének küszöbén ezért hangos szóval kérünk: Jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Advent 4. vasárnapja

Iz 7,10-14
Szólt továbbá az Úr Ácházhoz, e szavakkal: ,,Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélyéből, akár fentről, a magasból!” De Ácház azt mondta: ,,Nem kérek, és nem kísértem az Urat.” Erre a próféta így szólt: ,,Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy embereknek vagytok terhére, és azért terhére vagytok az én Istenemnek is? Ezért az Úr maga ad majd nektek jelet. Íme, a szűz fogan, és fiút szül, s nevét Emmánuelnek fogja hívni.
Róm 1,1-7
Pál, Jézus Krisztus szolgája, meghívott apostol, akit Isten kiválasztott evangéliuma számára – amelyet Isten előre megígért a szent iratokban prófétái által Fiáról, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról, aki testileg Dávid nemzetségéből született (...) –, Isten összes szeretteinek, akik Rómában vannak, a meghívott szenteknek. Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól!
Mt 1,18-24
Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: ,,József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: ,,Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmánuelnek fogják hívni.” Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.

Életünk igazi adventi megpróbáltatásai hasonlítanak Szűz Mária és Szent József szenvedéseire. Ez a legvégső próba két egymást szerető teremtmény között, hiszen hiába keresünk magyarázatot: természetes érvekkel nem lehet sem megérteni, sem igazolni a természetfölöttit. Így vannak a rendalapítók első társaikkal; így a jegyesek, akik közül az egyik a hit nagyobb világosságában részesült; vagy azok a testvéri lelkek, igaz barátok, akik közül hol egyiket, hol másikat hívja Isten ismeretlen és felfoghatatlan útra. Az is lehet, hogy társa sejt valamit a titokból, de megbénítja az isteni nagyságtól való ösztönös félelem.
Ha ehhez hasonlót tapasztalunk életünkben, legyünk tisztában vele, hogy hitünk próbája ez. S mivel Isten miatt van a meg nem értés, még inkább Istenre kell bíznunk az ügyet, önmagunkat és a másikat is. Ha mi vagyunk a meg nem értett fél, a Szent Szűz segítségét kérjük, és önigazolás helyett bízzuk az Úrra, hogy amikor jónak látja, angyala által feloldja társunk tanácstalanságát és félelmét. Ha pedig a nem értő vagyunk, érzelmi zsarolás, elkeseredés vagy a szeretetben való meghasonlás nélkül kövessük József példáját, akinek mindennél fontosabb volt az Isten iránti hűség. Hűségének jutalma az a csodálatos hivatás, amely a Szűzanyáéhoz hasonlóan egyedülálló a világtörténelemben. Amint Mária szűzként lett anya, József ugyanígy atya. Nem csupán gondviselő, nevelőapa, hanem Isten Fiának atyja, a testen és véren túl, s ez a természetes apaságnál nem kisebb, hanem összehasonlíthatatlanul nagyobb és fönségesebb.
Köszönjük, Urunk, hogy Mária és József példájával megerősítesz és segítesz minket a lelki fejlődés, a keresztény érlelődés útján. Köszönjük annak tapasztalatát, hogy amikor az ember már nem csupán önmagáról, de a legszeretettebbről is kész lemondani Érted, megérik arra, hogy még nagyobb ajándékban részesüljön: elveszítve azt, akit szeretett, még sokkal jobban visszakapja őt, s új, egyedülállóan szép hivatást nyer Tőled.

Advent utolsó hete

Én 2,8-14
Csitt! A szerelmem! Nézzétek, ő jön ott, ugrál a hegyeken és szökell a dombokon! Szerelmem olyan, mint a gazella, a fiatal szarvas a hasonmása. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelődik a rácson át. Aztán köszön, s így szól szerelmesem: „Nézd, elmúlt a tél, elállt az eső, elvonult. A föld színén immár virágok nyílnak, itt van a szőlőmetszés ideje, és gerlice hangja hallatszik földünkön. Már színesedik az első fügetermés, hajtanak a szőlők s jó illatot árasztanak. Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem! Sziklák hasadékában fészkelő galambom, rejtekhelyeden, a szirtek szegélyezte ösvényen mutasd meg arcodat, hadd halljam hangodat, mert szépen cseng a hangod, és bájos az arcod.”
Lk 1,39-45
Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”

Szerelmünk, aki örök szeretettel szeretett bennünket, a mi emberi testünket vette fel. Senki nem lett és nem lehet emberré értünk, csak ő, az élő Isten örökkévaló Fia. Már itt áll a házunk falánál... Nemsokára benéz a teremtés rácsos ablakán a mi emberi világunkba, és tekintetével épp minket: engem és téged keres. Ó, édességes, szentséges, egyetlen Megtestesülés! Hogyan lehetséges, hogy az keres bennünket, akinek senki és semmi sem hiányzik a boldogságához? Hogyan lehetséges, hogy az jön el hozzánk, aki mindent betölt jelenlétével? Miként lehetséges, hogy itt nézelődik az ablakon át minket keresve, ő, aki átlátja a mélységeket és a kerubok fölött trónol?
Ha nekünk lenne csupán szükségünk az ő jelenlétére, akkor is eljönne hozzánk, de lám, ő maga is szomjazik a mi szeretetünkre, hiszen nemcsak Istennek és Úrnak nevezi magát, hanem Vőlegénynek. Már szól is hozzánk a szerelem kifejezhetetlen gyöngédségének hangján: „Nézd, elmúlt a tél...” – nem a természetben, hanem a kegyelemben, hiszen éppen attól szép a mi Karácsonyunk, hogy a benső tavasz a tél közepén bontakozik ki.
„Ó, Napkelet, örök fény sugara, igazság napja, jöjj el, s világosíts meg minket, kik sötétben ülünk, a halál árnyékában!” Ó, Jézus Krisztus, felkelő Napunk és Világosságunk! Ha Te nem világítasz, lelki sötétségben s a halál árnyékában ülünk, ha a Te igazságod nem ragyog, csak ködben tévelygünk, ha a Te szereteted melege nem sugárzik, fázunk, és erőt vesz rajtuk a csüggedés. Te vagy a Fény a Fényből, Világosság a Világosságból, aki az isteni örök fényesség sugarát hoztad el a földre. Benned felragyogott nekünk az Atya örök terve, és feltündöklött a beteljesülés fénye. Ne engedd, hogy a megigazulatlanság alvilági árnyai között bolyongjunk s lelkünk a halál hatalmában maradjon, hanem világosítsd meg szívünk sötétségét, adj bátorságot, hogy viszonozzuk szerelmes közeledésed, jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Advent utolsó hete

Iz 7,10-14
Szólt továbbá az Úr Ácházhoz, e szavakkal: ,,Kérj magadnak jelet az Úrtól, a te Istenedtől, akár az alvilág mélyéből, akár fentről, a magasból!” De Ácház azt mondta: ,,Nem kérek jelet, és nem kísértem az Urat.” Erre a próféta így szólt: ,,Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy embereknek vagytok terhére, és azért terhére vagytok az én Istenemnek is? Ezért az Úr maga ad majd nektek jelet. Íme, a szűz fogan, és fiút szül, s nevét Emmánuelnek fogja hívni.
Lk 1,26-38
Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: ,,Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.” Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal pedig folytatta: ,,Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége.” Mária erre megkérdezte az angyaltól: ,,Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?” Az angyal ezt felelte neki: ,,A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; azért a Szentet is, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiat fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, ő, akit magtalannak hívtak, mert Istennél semmi sem lehetetlen.” Mária erre így szólt: ,,Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” És eltávozott tőle az angyal.

Ácház királyt látszólag az alázat és az istenfélelem készteti arra, hogy ne kérjen jelet Istentől, valójában azonban éppen ellenkezőleg: azért nem akar jelet kérni, mert megvan a saját politikai elképzelése, s egyáltalán nem szeretné, ha Isten ebbe beleszólna. Az Istenre hivatkozás tehát vallási máz csupán, mely keményszívűségét, Istentől való elfordulását leplezi. Istent azonban nem lehet megtéveszteni: ő akkor is ad jelet, ha a király nem kér belőle. Igaz, az ő jelei nem olyanok, hogy kényszerítő erejű, vitathatatlan bizonyítékul szolgálnának minden ember számára. Nem azért, mert gyöngék és erélytelenek: éppen belső erejükből fakad, hogy nem rontják le az ember szabadságát. Minden esetben felhívást közvetítenek, döntésre szólítanak, az isteni tervben való szabad részvételre, együttműködésre hívnak.
A legragyogóbban ez az angyali üdvözlet jelenetében tűnik ki, ahol Isten egy leány kezébe teszi le az emberiség és az egész világmindenség sorsát. Erre a jelre méltó választ csak a romlatlan, bűn előtti embert megtestesítő Mária adhatott, aki nem kért igazoló jelet az angyaltól, mint Zakariás Keresztelő János születésének hírüladásakor, csupán az isteni akarat megvalósulásának módjára kérdezett rá, majd feltétel nélkül igent mondott.
„Ó, Dávid kulcsa, Izráel házának jogara, ki megnyitsz és nincs, aki bezárja, bezársz és nincs, ki megnyitja: jöjj el, és vidd ki a börtönből a bilincsbe verteket, kik sötétben ülnek, a halál árnyékában!” Ó, Jézus Krisztus, Dávid kulcsa! Te vagy a kulcs, mely értelmet ad a világtörténelemnek – segíts, hogy ahol ajtót nyitsz, oda belépjünk, és valódi megértésre jussunk! Te vagy a kulcs, mely megnyitja börtönünk zárait – tekints reánk, kiket fogva tartanak saját terveink és elképzeléseink, állhatatlanságunk és bűneink! Te vagy a kulcs saját magunkhoz is – segíts megnyitnunk Neked, amikor kopogtatsz lelkünk ajtaján! Te vagy a kulcs, mely kinyitja nekünk a menny kapuját – jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Advent utolsó hete

Bír 13,2-7.24-25a
Volt egy Szoreából, Dán törzséből való ember, Mánoah volt a neve. Felesége meddő volt, és nem volt gyermeke. Az Úr angyala megjelent az asszonynak, és így szólt hozzá: „Magtalan vagy és nincs fiad. Most azonban vigyázz magadra, ne igyál se bort, se szeszes italt, és tisztátalant se egyél, mert fogansz és fiút szülsz. Borotva ne érintse fejét, mert ez a gyermek Isten nazírja lesz anyja méhétől fogva. Ő lesz, aki majd elkezdi Izraelt kiszabadítani a filiszteusok kezéből.” (…) Az asszony fiút szült, és Sámsonnak nevezte el. (…)
Lk 1,5-25
(…) Amikor Zakariás meglátta, zavarba jött, és elfogta a félelem. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet, fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. Örömödre lesz és ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni. Izrael fiai közül sokat megtérít Urukhoz, Istenükhöz. Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak.” Zakariás megkérdezte az angyaltól: „Miből fogom a dolgot megtudni? Mert hisz öreg vagyok, és már feleségem is előrehaladt a korban.” „Én Gábor vagyok – felelte az angyal –, s az Úr színe előtt állok. Az a küldetésem, hogy ezt megmondjam neked, és adjam tudtodra ezt a jó hírt. Íme, most megnémulsz és nem fogsz tudni beszélni addig a napig, amíg ez be nem következik, mert nem hittél szavaimnak, amelyek majd, ha eljön az ideje, be fognak teljesedni.”

Foganás, áldott állapot és világra szülés – az anyaság misztériuma különös fényt kap ezekben a napokban. A Szentírásban szereplő meddő asszonyokat: Sárát, Ráchelt, Mánoah feleségét, Hannát és Erzsébetet azonban Isten különleges módon kárpótolta, mert nemcsak elvette szégyenüket, visszaadva nekik a teremtéskor kimondott isteni áldást, hanem fiaikat isteni küldetésre választotta ki a nép körében, hogy még bőségesebb áldás hordozói legyenek. Előképek ők, annak bizonyságai, hogy az Úr a természet rendje fölött is hatalommal bír, s bár a kövekből is tudna fiakat támasztani magának, mégis inkább azt választja, hogy az anyai méltóságot magasztalja fel.
S ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy nem mondott le arról, hogy szent Fia is édesanyától szülessen, testesüljön meg. Szűz Mária esetében ugyanakkor az isteni közbeavatkozás még csodálatosabb, mert ő nem meddő, az Úr – amint a bűntől is előre megóvta – a természet rendjét mintegy megelőzve indítja el méhében Isten Fiának földi életét. Ő az a fügefa, amely már kora nyáron gyümölcsöt hoz, holott még nincs itt a gyümölcsérés ideje. Zárt kert, egy darabka az elveszett paradicsomból, ahová egyedül Istennek van szabad bejárása.
„Ó, Jessze gyökere, ki jelként állsz a népek között, kit látván, a királyok megnémulnak, kire a népek vágyakoznak: jöjj el, és szabadíts meg minket, már ne késlekedjél!” Ó, Jézus Krisztus, Jessze gyökere és sarja! Mint valóságos embernek, Neked is vannak őseid, kik nemzedékről nemzedékre átörökítették emberi tested anyagát és alkotóelemeit. Már ősatyánk, Ábrahám sejtjeiben hordozott Téged, s génjeid ott rejtőztek Dávid atyjának, Jesszének testében, hogy amikor elérkezett az idők teljessége, Édesanyád, Dávid leánya a Szentlélektől fogantatva világra szüljön Téged. Szenteld meg, kérünk, és tedd gyümölcsözővé adventi készületünket, hogy buzgó várakozásunk és vágyakozásunk által mi is Krisztus-hordozókká legyünk, és cselekedeteinkkel a világra szüljünk Téged. Te pedig teljesítsd be szent néped, az Egyház vágyakozását: jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Advent utolsó hete

Jer 23,5-8
Igen, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak. Királyként uralkodik majd, bölcsen kormányoz, s gondja lesz a jogra és az igazságra az országban. Az ő napjaiban megszabadul Júda, és biztonságban él Izrael. Ez lesz a neve, amelyen szólítják: „Az Úr, a mi igazságunk.” Jönnek napok – mondja az Úr –, amikor nem azt mondják többé: „Amint igaz, hogy él az Úr, aki kihozta Izrael fiait Egyiptom földjéről”, hanem: „Amint igaz, hogy él az Úr, aki visszavezette és hazahozta Izrael házának ivadékát észak földjéről és azokból az országokból, ahová szétszórta őket.” És a saját földjükön laknak majd.
Mt 1,18-24
Jézus Krisztus születésének ez a története: Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta a nyilvánosság előtt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta. Magához vette feleségét.

Jézus Krisztus egy személyben Isten igazsága és a mi igazságunk. Istené, mert benne kinyilvánult Isten hűsége ígéreteihez, amikor az Ábrahámnak ígért áldást minden népre kiárasztotta. Benne igaznak bizonyult mindaz, amit a próféták által előre hirdetett. És a mi igazságunk, mert benne nyertük el a megigazulást. Szent Józsefről azt olvassuk, hogy „igaz ember volt”, vagyis hitt abban, hogy igaz az Isten. Hitte, akárcsak ősatyja, Ábrahám, hogy Isten hűséges ígéreteihez. És kész volt, akárcsak Ábrahám, hogy ha kell, feláldozza Isten kedvéért azt, akit a legjobban szeretett a földön: Máriát.
Mert csak az lehet igaz ember, aki nem szab Istennek feltételeket, mert annyira megbízik benne, és fel meri hatalmazni, hogy úgy cselekedjen vele, ahogy neki tetszik. József ilyen ember volt, az ő bizalma és vágyakozása túlmutatott az emberi gondolkodás és képzelet szűk látóhatárán, s hagyta, hogy Isten nem várt időben és módon beavatkozzon az életébe. Így lett az Ószövetség szerinti igaz ember az Újszövetség szerint is igazzá azáltal, hogy elfogadta jegyesének, Máriának titkát, s így részesedett Isten igazságának, Krisztusnak titkából.
„Ó, Adonáj, Izráel házának vezére, ki Mózesnek a vöröslő tűzlángban megjelentél, s neki Sína hegyén törvényt adtál: jöjj el, és válts meg minket kinyújtott karral!” Ó, Jézus Krisztus, Adonáj! E néven hívtak, szólongattak Téged atyáink, az Ószövetség igazai. Te valóban megváltó és törvényt adó Istenünk vagy: szavaiddal, tetteiddel s legfőképpen kereszthaláloddal helyreállítottad igaz állapotunkat, visszahelyezve bennünket az Istennel való élő kapcsolatba, abba az egyetlen helyes és igaz vonatkozásba, amelyet a bűnbeeséskor elveszítettünk, és kinyilatkoztattad nekünk szereteted törvényét. Hálát adunk Neked, hogy feltártad előttünk azokat az ígéreteket, melyeknek az Ábrahám számára adott ígéretek csak halvány előképei voltak, s melyeknek az örökösei mi vagyunk. Kérünk Téged, váltsd valóra ígéreteidet eljöveteled által: jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Advent utolsó hete

Ter 49,2.8-10
Gyűljetek össze, s halljátok, Jákob fiai, halljátok atyátokat, Izraelt! Júda: téged dicsőítenek majd testvéreid; ellenségeid nyakán lesz a kezed, és atyád fiai meghajolnak előtted. Júda fiatal oroszlán, zsákmányért indulsz, fiam, s megpihenve lefekszel, mint az oroszlán, mint a nőstény oroszlán – ki merné felkelteni? El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezér botja az ő térdei közül, míg el nem jön az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek.
Mt 1,1-17
Jézus Krisztus, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségtáblája. Ábrahám nemzette Izsákot, Izsák nemzette Jákobot, Jákob nemzette Júdát és testvéreit. Júdának született Perec és Szerach, Támártól. Perec nemzette Hecromot, Hecrom nemzette Aramot. Aram nemzette Aminadabot, Aminadab nemzette Nachsont, Nachson nemzette Salmont. Salmonnak született Boász, Ráchábtól. Boásznak született Jobed, Ruttól. Jobed nemzette Izájt, Izáj nemzette Dávid királyt. Dávidnak született Salamon, Urija feleségétől. Salamon nemzette Rechabeámot, Rechabeám nemzette Abiját, Abija nemzette Azát. Aza nemzette Jozafátot, Jozafát nemzette Jorámot, Jorám nemzette Uziját. Uzija nemzette Jotámot, Jotám nemzette Acházt, Acház nemzette Hiszkiját. Hiszkija nemzette Manasszét, Manassze nemzette Amont, Amon nemzette Joziját. Jozija nemzette Jechonját és testvéreit – a Babilonba való elhurcoláskor. A Babilonba hurcolás után: Jechonja nemzette Sealtielt, Sealtiel nemzette Zerubbábelt. Zerubbábel nemzette Abihudot, Abihud nemzette Eljakimot. Eljakim nemzette Acort. Acor nemzette Cádokot, Cádok nemzette Achimot, Achim nemzette Eliudot. Eliud nemzette Eleazárt, Eleazár nemzette Mattant, Mattan nemzette Jákobot. Jákob nemzette Józsefet, Máriának a férjét, aki a Krisztusnak nevezett Jézust szülte. Így a nemzedékek száma: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a Babilonba való elhurcolásig tizennégy nemzedék, és a Babilonba való elhurcolástól Krisztusig tizennégy nemzedék.

A mai Evangéliumban Jézus családfáját olvassuk, melyben Ábrahámtól Dávidon át Józsefig felsorakoznak Isten meghitt barátai és hűséges szolgái, pátriárkák és királyok, és még több ismeretlen szereplő, hogy annak színre lépését készítsék elő, akiért az egész világ teremtetett. Ez a családfa ugyanakkor különbözik az uralkodói nemzetségtábláktól, mert az itt felsorolt személyeket a testnél és vérnél is jobban az köti össze, hogy mind Isten akaratának hordozói és teljesítői, s ezért ennek az isteni akaratnak a jóvoltából örökké élnek. Az, hogy Józsefnél meg is szakad a természetes leszármazási sor, még inkább nyilvánvalóvá teszi Isten csodálatos művét, mely a természetre épít, de azt hatalmasan felül is múlja. Ez az a lelki családfa, mely örökké zöldell és új hajtásokat hoz, s amelyre ha ráoltódunk, mi magunk is élő ággá, gyümölcsöt érlelő fává leszünk.
A mai nappal egyben az adventi előkészület utolsó hetébe is léptünk. Felfokozódó vágyakozásunk kifejezői az esti zsolozsmában felhangzó Ó-antifónák, melyek sűrítve tartalmazzák az Ószövetség Jézusra vonatkoztatott szebbnél szebb képeit, s új meg új néven nevezve kérlelik az Eljövendőt, hogy jöjjön és szabadítsa meg népét.
A mai nap Ó-antifónája így szól: „Ó, Bölcsesség, ki a Fölségesnek szájából származol, ki a mindenséget egyik végétől a másikig erősen átfogod s szelíden el is rendezed: jöjj el, s mutasd meg nékünk az okosság útját!” Ó, Jézus Krisztus, örök Bölcsesség! Micsoda öröm felfedezni, hogy az Ószövetség messiási jövendölései, a homályos, önmagukban értelmezhetetlen kijelentések Benned mind elnyerik értelmüket! Az eddig külön futó szálak most egyetlen közös pontban találkoznak, s innentől már nincs több szál, csak egyetlenegy, melyre felfűződik az egész üdvösségtörténet, átfogva az egész történelmet Ábrahámtól az utolsó napig. Kérünk, hogy Te, akiben az erő együtt jár a végtelen gyöngédséggel és szelídséggel, Szentlelked erejével vezesd szívünket igazi bölcsességre, s hogy a teremtés sóvárgó vágyakozása végre beteljesedjék, jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Advent 3. hete

Szám 24,2-7.15-17a
Bálám felemelte szemét, mire meglátta Izraelt, amint sátraiban törzsei szerint táborozott. Ekkor leszállt rá Isten lelke, ő pedig elkezdte példázatát, s azt mondta: ,,Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Mindenható látomását látja, aki leborul és akkor megnyílik a szeme: Mily szépek sátraid, Jákob, hajlékaid, ó Izrael! Mint az erdős völgyek, mint a folyóvíz menti jól öntözött kertek, mint a sátrak, melyeket az Úr állított fel, mint a vizek mentén a cédrusok. Ömlik a víz vedreiből, s vetése bőséges vizek közé kerül. Elveti az Úr Ágág miatt királyát, s elveszi a királyságát. Erre elkezdte példázatát és ismét szólt: ,,Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja leborulva, s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél fel Izraelből s megveri Moáb fejedelmeit, mind elpusztítja Szetnek gyermekeit.
Mt 21,23-27
Amikor bement a templomba és tanított, odajöttek hozzá a főpapok és a nép vénei. Megkérdezték tőle: ,,Milyen hatalommal teszed mindezt? És ki adta neked ezt a hatalmat?” Jézus így válaszolt nekik: ,,Kérdeznék tőletek én is egy dolgot. Ha megmondjátok nekem, én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem mindezt. János keresztsége honnan volt? A mennyből vagy az emberektől?” Azok így tanakodtak egymás közt: ,,Ha azt mondjuk: »a mennyből«, azt mondja majd nekünk: »Akkor miért nem hittetek neki?«. Ha pedig azt mondjuk: »az emberektől«, félünk a néptől, mert mindnyájan prófétának tartják Jánost.” Azt felelték tehát Jézusnak: ,,Nem tudjuk.” Erre ő azt mondta nekik: ,,Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem mindezt.”

Bálám szavai arról tanúskodnak, hogy Isten Lelkének ereje az átkot is képes áldássá változtatni. Az ember, aki hallani akar és látni, aki nem zárja el szívét, az kérdéseire magától Istentől kap választ, és meglátja őt, aki az Igazság. Betelik a Szentlélekkel és az ő szócsöve lesz, nem emberi szavak és szándékok közvetítője többé. Ami viszont Jézus ellenfeleit illeti, ők megmaradnak az emberi gondolatoknál. Miközben Jézus hatalmának eredetét firtatják, esélyt sem adnak arra, hogy ez a hatalom az ő szívüket is megérintse, s az átkot áldássá tegye. Előre kitervelt forgatókönyv szerint teszik fel a kérdést, hogy majd vádolhassák.
Amikor pedig Jézus visszakérdez, zavarba jönnek: nem azon gondolkodnak, ami a mondat tartalma, meg sem érinti őket, hogy arról van szó, hogy Keresztelő János küldetése a legszorosabb kapcsolatban van Jézuséval, hanem csak amiatt fő a fejük, hogy eredeti logikájuk alulmarad Jézuséval szemben. Itt is merőben emberi szempontok vezérlik őket: maguk bizonyítják, hogy sem Isten küldöttét, sem a nép róla alkotott véleményét nem veszik komolyan, egyedül pozíciójuk fenntartása érdekli őket. A válaszadás alóli kibújásuk azért bűnös, mert mögötte nem az igazság megismerése utáni vágy húzódik meg, hanem a cinikus közömbösség, amely lényegében elutasítás.
Ments meg, minket, Urunk, az agnoszticizmus langyosságától, de még inkább attól, hogy nem akarásunkat nem tudásnak hazudjuk! Ne engedd, hogy a Te üzeneteddel szemben közömbösek és érdektelenek maradjunk, s így akarva-akaratlanul is Veled szemben foglaljunk állást. Hiszen az, amit Te kinyilatkoztattál, nem puszta információ, hanem teljes valónkat mozgósító felhívás, mely belülről kiindulva egészen át akar alakítani, hogy az isteni üzenet jelévé, hordozójává tegyen minket. Segíts, hogy emberi szempontjainkat túlhaladva hagyjuk a Te isteni hatalmad által lenyűgözni és megragadni szívünket, és ne féljünk készséges lélekkel, teljesen átadni magunkat Neked.

Advent 3. vasárnapja

Iz 35,1-6a.10
Örvendjen a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom! Virulva viruljon és ujjongjon, ujjongva vigadjon! Övé lett a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron fensége; meglátják ők az Úr dicsőségét, Istenünk fenségét. Erősítsétek meg a lankadt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a remegő szívűeknek: ,,Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, a ti Istenetek! Eljön a bosszú, Isten megtorlása, ő jön el, és megszabadít titeket.” Akkor majd kinyílik a vakok szeme, és a süketek füle megnyílik. Akkor majd ugrándozik a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve; mert vizek fakadnak a pusztában, és patakok a sivatagban. Akiket az Úr kiváltott, visszatérnek, ujjongással jönnek a Sionra, és örök örvendezés lesz a fejük felett; vidámság és öröm tölti el őket, s elfut tőlük a bánat és a sóhaj.
Jak 5,7-10
Legyetek tehát béketűrők, testvéreim, az Úr eljöveteléig! Íme, a földművelő is várja a föld drága terményét, türelmesen várakozik, amíg a korai és a késői esőt megkapja. Legyetek ti is türelmesek, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van! Ne panaszkodjatok, testvérek, egymás ellen, hogy meg ne ítéljenek benneteket! Íme, a bíró az ajtó előtt áll! A szenvedésben és béketűrésben legyenek példaképeitek, testvérek, azok a próféták, akik az Úr nevében szóltak!
Mt 11,2-11
Amikor János a börtönben Krisztus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait és megkérdezte tőle: ,,Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus ezt válaszolta nekik: ,,Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit hallotok és láttok: A vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.” (...)


Isten felfoghatatlan, minden emberi mértéket meghaladó türelme elsősorban az ő gyermekeit, híveit, szentjeit teszi próbára, nem pedig ellenségeit (azok tudva-tudatlanul élnek, sőt visszaélnek Isten végtelen türelmével). A Jelenések könyve szerint még a vértanúkban, az égi szentekben is van türelmetlenség; még a kiválasztottaknak is nehezükre esik felfogni az isteni gondvi­selés természetét, s csak fokról fokra tárul fel előttük, hogy Isten az egész emberiség megté­rését reméli, és nem a bűnös halálát akarja, hanem hogy megtérjen és éljen. Keresztelő János mint minden előtte járó próféta az ítéletet és a nagy szétválasztást hirdette: „Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem” – Jézus azonban a rossz fákat nem kivágta, hanem gyógyítani kezdte.
Talán a legnagyobb feladat egy igazán odaszánt életű keresztény számára, hogy felnőjön Isten türelméhez. Hogy ne csupán elfogadja Isten végtelen türelmét, hanem hogy ő maga is ennek a türelemnek élő hordozója legyen az emberek között. Türelmesnek lenni valakihez ezért mindenekelőtt azt jelenti, hogy csendben szenvedünk vele és érte. A tékozló fiát útnak engedő atya, illetve a megváltó Krisztus szenvedése ez. Nem is annyira azzal kell azonosulnunk tehát, akivel szemben türelmet gyakorolunk, hanem az irgalmas Atyával és Krisztussal, aki szánja és szereti őt, s életét adja érte.
Urunk, szégyenkezve valljuk meg, hogy mi is oly sokszor vagyunk türelmetlenek, azonnali igazságszolgáltatást, a bűnös azonnali megbüntetését követelve. (Észre sem vesszük, hogy saját megalkuvásainkkal, gyengeségeinkkel, a bűnbe való visszaeséseinkkel szemben sokkal megértőbbek és elnézőbbek vagyunk.) A szeretet Szentlelkét kérjük, hogy tanítson meg minket arra a türelemre, mely Tőled való, mely nem emberi megengedés és elnézés, hanem teremtő erő, s ha a világ szemében esetleg botránynak, gyengeségnek vagy őrültségnek tűnik is, számunkra és embertársaink számára a mennyország kapuja.

Advent 2. hete

Sir 48,1-4.9-11
Ekkor, mint a tűzvész, Illés próféta jött, kinek szava lángolt, mint az égő fáklya. Éhínséget hozott rájuk, és haragjában megtizedelte őket. Az Úr szavával elzárta az eget, és tüzet hozott le háromszor az égből. Illés, de nagy voltál csodatetteiddel! Melyik öntelt, gőgös mérkőzhetnék veled? Vihar közepette magasba ragadtattál, szekéren, amivel tüzes lovak száguldottak. Jel lettél a jövendő harag idejére, hogy te csillapítsd le, mielőtt kitörne, hogy az apák szívét fiaikhoz fordítsd, és Jákob törzseit újra helyreállítsd. Boldogok mind, akik téged meglátnak, akik szeretetben hunyták le szemüket, s mi is részesei leszünk az életnek.
Mt 17,10-13
A tanítványok megkérdezték: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Így felelt: „Illés ugyan eljön és helyreállít mindent. Csakhogy én azt mondom nektek: Illés már eljött, de nem ismerték fel, úgy bántak vele, ahogy akartak. Így szenved majd tőlük az Emberfia is.” Ekkor a tanítványok megértették, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.

Illés, ez az emberségében oly isteni fényben tündöklő próféta, aki az Úr hatalmával véghezvitt csodái után a halk szellő suttogásában ismerte fel Istent, annyira mély nyomot hagyott Izrael kollektív emlékezetében, hogy várták: újra eljön és helyreállít mindent. És Isten be is teljesítette ezt a várakozást Keresztelő János elküldésével, persze, nem a reinkarnáció értelmében, hanem úgy, hogy ugyanazt a prófétai lelket adta az Előhírnöknek, amellyel Illés munkálkodott. Az ő szava is égő fáklya módjára lángolt, s ő is az égből jövő tűzre utalt, amikor azt hirdette, hogy aki utána jön, Szentlélekkel fog keresztelni. Ugyanakkor az illési karizmát új, szellemibb-lelkibb módon jelenítette meg, amikor az istenítéletet nem külső erődemonstrációként, hanem belső valóságként hirdette meg, s szívbéli megtérést várt el hallgatóitól. Azzal, hogy helyreállította a Teremtő és teremtmény kapcsolatát, amikor őszinte megtérést hirdetett, és helyreállította az ember és ember viszonyát, amikor arra figyelmeztetett, hogy senki ne éljen vissza Istentől kapott hatalmával, előkészítette a talajt, hogy az emberek megnyíljanak Jézus magvetése előtt, és szívükbe fogadják Isten országának magvait, egy egészen új, sohasem látott Isten–ember kapcsolat kezdeményeit.
A párhuzam Keresztelő János és Illés között abban is megmutatkozik, hogy a Keresztelőnek is meg kellett tanulnia – Jézus nyilvános működését látva, majd annak hírét hallva a börtönben –, mint Illésnek a Hóreben, hogy az Úr nem a szélviharban és a villámlásban, hanem a szelíd szellő suttogásában van jelen, hogy az ő stílusa nem a bűnösök kegyetlen elpusztítása, sokkal inkább az újabb és újabb lehetőségeket felkínáló irgalom.
Urunk, Jézus, ne engedd, hogy vakok és süketek legyünk az idők jeleire! Add, hogy a Keresztelőben ne csak a szigorú aszkétát, a félelmetes prófétát lássuk, hanem felismerjük benne Előhírnöködet, akinél asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb, ugyanakkor tanuljuk meg tőle azt is, hogy miközben hűségesen ragaszkodunk Hozzád, mindvégig készek legyünk megengedni Neked, hogy felülírd Rólad alkotott korábbi elképzeléseinket.

Advent 2. hete

Iz 48,17-19
Ezt mondja az Úr, a te Megváltód, Izrael Szentje: Én az Úr, a te Istened tanítalak arra, ami jámborrá tesz, ami arra az útra vezet, amelyen járnod kell. Bárcsak ügyeltél volna törvényemre, akkor boldogságod hasonlítana a folyóhoz, és igazságosságod a tenger hullámához. Nemzetséged annyi volna, mint a föveny, és ivadékod, mint a homokszem. Neved sohasem tűnne el, és nem halványodnék el szemem előtt.
Mt 11,16-19
„Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a tereken tanyázó gyerekekhez, akik odakiáltják a többieknek: Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem jajgattatok. Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. A bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel.”

A farizeusok viselkedésében egy kicsit mindnyájan magunkra ismerhetünk. Milyen találékonyak is vagyunk, ha arról van szó, hogy kifogást keressünk és megokoljuk, miért nem teszünk meg valamit, amit pedig nyilvánvaló, hogy meg kellene tennünk! Milyen gyorsan sikerül belekapaszkodnunk egy apró ténybe, jelentéktelen mozzanatba, amellyel igazolni tudjuk – legalább önmagunk előtt –, hogy miért vesszük hallatlanra a szívünk mélyén jelentkező hívást!
Pedig a keresztény életében nincs helye semmiféle langyosságnak, a világgal való alkudozásnak, a megosztott szív kétfelé sántikálásának. Hiszen aki az utolsó napon nem a tökéletes istenszerelem mennyországába jut, az kizárásos alapon – de végső soron a maga választása alapján – a pokolba kerül. Nem hiábavaló ennek az alternatívának fényében szemlélni a keresztény életet, hogy jobban megértsük azt a rendíthetetlen állhatatosságot, mellyel a szentek ragaszkodtak Istenhez, s ahhoz, amit Isten akarataként életükben felismertek. Az Egyház jövője emberileg azon múlik, hogy meghalljuk-e és szívünkbe fogadjuk-e Jézus megtérésre szólító szavát. Az Egyházat – és rajta keresztül a világot – csak azok a férfiak és nők, papok, szerzetesek és világiak fogják megmenteni, akik szívükben a mennyország után vágyakoznak, s nem akarnak mást, mint az Úrral lenni mindörökké.
Urunk, könyörülj meg rajtunk, és szabadíts ki bennünket az önáltatás veszélyes csapdájából! Taníts minket belső fegyelemre és szívbéli bölcsességre, hogy ne akadjunk fenn külsődleges részleteken, és meg tudjuk különböztetni a lényegest a lényegtelentől! Szítsd fel bennünk Szentlelked tüzét, hogy meghalljuk és felfogjuk minket is állásfoglalásra szólító üzenetedet, és ne tusakodjunk a felismert igazság ellen, hanem azt elfogadva készek legyünk életre váltásáért erőfeszítést tenni és áldozatot vállalni.

Oldalak