Hírolvasó

Évközi 34. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jel 14,1-3.4b-5 
Ekkor íme, láttam, hogy a Bárány a Sion hegyén állt, és vele a száznegyvennégyezer, akiknek homlokára volt írva az ő neve és az ő Atyjának neve. Egy hangot halottam az égből, amely olyan volt, mint a nagy vizek zúgása és mint a mennydörgés, s a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfákon játszó hárfásoké. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki más nem tudta megtanulni azt az éneket, mint az a száznegyvennégyezer, akik meg vannak váltva a földről. Ezek azok, akik nem szennyezték be magukat asszonyokkal, mert szüzek. Követik a Bárányt, amerre csak megy; ők megváltást nyertek az emberek közül, zsengéül Istennek és a Báránynak, és a szájukban nem találtatott hazugság, mert szeplőtelenül állnak Isten trónja előtt. 
Lk 21,1-4 
Aztán föltekintett, és látta, hogy a gazdagok hogyan dobják adományaikat a templom perselyébe. Látott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be. Akkor így szólt: „Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél. Mert azok mindnyájan a fölöslegükből adtak adományokat; ő pedig a maga szegénységéből odaadta mindenét, amije csak volt: egész megélhetését.” 

Milyen vigasztaló és sokatmondó látomás! A két vadállatnak, akik a sátán csatlósai, a kezében ott a kard, mellyel ölnek és pusztítanak. A Bárány hívei ezzel szemben nem foghatnak fegyvert, mert kard által vész el mindaz, aki kardot ragad. Az ő fegyverük – melynek ellenállhatatlan erejét sokan még az Egyházon belül sem ismerték fel – az Isten imádása, amelyen kívül nincs semmi, amivel győzhetnénk a sátán felett. Az imádkozó, az Istent dicsérő Egyház puszta léte is élő vád a sátán ellen, akinek gonoszsága így lelepleződik. Az éneket nem tudja megtanulni senki más, csak a választottak, mert nem lehet csak úgy tenni, mintha imádnánk az élő Istent, s közben a cselekedeteink gonoszak, hanem csak valóban imádni lehet őt vagy elutasítani. (Simone Weil írja, hogy ha valaki rajong Mendelssohn zenéjéért, attól még ölhet embert, ha azonban a gregoriánt szereti, biztosan nem fog embert ölni.) Az az ember és az a közösség tehát, aki és amely kitart Isten dicséretében, megmenekül a kísértésektől és a bűntől, s részese lesz a Bárány örök győzelmének. 
A száznegyvennégyezer a választott nép tizenkét törzsének tizenkétezer tagját jelenti. A tizenkettő a teljesség, az ezer pedig a végidők száma, s együtt azt a hatalmas tömeget szimbolizálják, melyről a Jelenések egy másik helyén azt olvassuk, hogy akkora, hogy meg sem lehet számlálni. 
Urunk Jézus, lelkünk mélyére rejtjük ezt a látomást, hogy soha el ne felejtsük, amikor szorongattatás, kudarc, keserűség ér bennünket. Újra és újra fel akarjuk idézni szívünkben a képét ennek a ragyogó, Istent dicsőítő seregnek, melynek tagjai közé mi is meghívást nyertünk. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy bálványtalan szívvel énekeljük a Te dicséretedet az Egyház körében, s majdan, amikor magadhoz szólítasz minket, küzdelmes életünk igáját és bűneink terhét lábad elé tehessük, könnytől áztatott gyászruhánkat az üdvözültek hófehér ruhájára cserélhessük, s ha utolsóként is, de beállhassunk e túlvilági sereg boldog soraiba.

Krisztus, a mindenség királya

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Sám 5,1-3
Elment erre Izrael valamennyi törzse Dávidhoz Hebronba, hogy mondja: ,,Íme, mi a te csontod, s a te húsod vagyunk. Tegnap is, tegnapelőtt is, amikor Saul volt a királyunk, te vezetted ki és be Izraelt, s az Úr azt mondta neked: ,,Te legeltesd népemet, Izraelt, s te légy Izrael fejedelme.” Elmentek tehát Izrael vénei a királyhoz Hebronba, s Dávid király szövetséget kötött velük Hebronban az Úr előtt, ők pedig felkenték Dávidot Izrael királyává.
Kol 1,12-20
Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki méltókká tett titeket arra, hogy nektek is részetek legyen a szentekkel a világosságban. Kiragadott minket a sötétség hatalmából, s áthelyezett szeretett Fiának országába. Benne van a mi megváltásunk, a bűnök bocsánata. Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön. (...)
Lk 23,35-43
A nép bámészkodva állt ott, a főemberek pedig így gúnyolták őt: ,,Másokat megmentett, mentse meg most magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!” A katonák is gúnyolták őt. Odamentek, ecettel kínálták, és azt mondták: ,,Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!” Felirat is volt fölötte: ,,Ez a zsidók királya.” A megfeszített gonosztevők közül az egyik szidalmazta: ,,Nem a Krisztus vagy te? Szabadítsd hát meg magad, és minket is!” De a másik leintette ezekkel a szavakkal: ,,Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat sem cselekedett.” Aztán így szólt: ,,Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.” Ő azt felelte neki: ,,Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!”

Egyre mélyül az örvény a kereszt körül a mai Evangéliumban. Tömegpszichózis? Több: a bűn lavinája, mely elsodorja és maga alá temeti mindazokat, akik ott állnak a kereszt alatt: a főpapokat és írástudókat, a katonákat, az egyszerű járókelőket. A főpapok dühe még csak valahogy érthető, de a római hadsereg katonáinak semmi közük Jézushoz. Csak azért merészkednek a gúnyűzésre, mert főnökük, Pilátus is ezt tette a kereszt fölé helyezett felirattal. De a nép bámészkodása sem ártatlan dolog: aki kíváncsiságból végignézi egy ember szenvedését, haldoklását, perverzebb, mintha vad érzékiségtől fűtve meztelen nőkre leselkedne. S ha ezt másokkal együtt, a részvét, a segíteni akarás legcsekélyebb szándéka nélkül teszi, azzal bűnrészessé válik a gyilkosságban. A bámészkodásból következik a gúnyolódás, s innen már csak egy lépés a káromlás, amit a bal lator is tesz, aki ahelyett, hogy tűrné a jogos büntetést, bűnbakot keres, akin tehetetlen dühét kitöltheti.
De a másik rászól. Kicsoda lehet ez a másik, akiben ilyen csodálatos tisztaság van eltemetve a gyilkosság, vér, piszok vastag rétegei alatt, s most feltör belőle, mint forrás a puszta sivatagban? Kicsoda, aki egymaga képes szembeszállni a már égig érő mocskolódással s megállítani a szennyáradatot? Csend áll be néhány másodpercig – de milyen súlyos, milyen rettenetes ez a csend! Majd Jézus felé fordul, tekintetét keresi és így szól hozzá: „Jézus, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz országodba.” És Jézus válaszol neki. Nem a többieknek, a bámészkodóknak, a gúnyolódóknak, nem is a káromlónak, mert azok nem érthetik. Csak egyedül neki, az agóniájában a bűnbánat zsenijévé felnövő jobb latornak mondja: „Bizony mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban.”
Hálát adunk Neked, Urunk, Jézus Krisztus, ég és föld Királya, akinek a világtörténelemre, sőt az univerzum egészére kiterjedő, egyetemes uralmát ünnepeljük a mai napon, hogy a most olvasott evangéliumi szakaszban kinyilatkoztattad számunkra a Te hatalmad fönséges és felülmúlhatatlan erejét. Köszönjük, hogy nyilvánvalóvá tetted, hogy nincs más név a földön, melyben üdvösségünk lehetne, csak a Te áldott neved, s kérünk, add meg nekünk kegyelmesen, hogy a bűnbánó lator hitével, bizalmával mondhassuk most és halálunk óráján: „Emlékezzél meg rólam, Uram, midőn eljössz a Te országodba!”

Árpád-házi Szent Erzsébet

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

1Jn 3,14-18 

Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életre, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, az a halálban marad. Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos. És jól tudjátok, hogy egy gyilkosnak sincs örök élete, amely megmaradna benne. Abból ismertük meg Isten szeretetét, hogy életét adta értünk, tehát nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért. Aki birtokolja a világ javait, és szűkölködni látja testvérét, de a szívét elzárja előle, hogyan marad meg abban az Isten szeretete? Fiacskáim! Ne szeressünk szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal! 
Lk 6,27-38 
Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. Annak, aki arcul üt téged, tartsd oda a másikat is; és attól, aki a felöltődet elveszi, ne tagadd meg a kabátodat sem. Adj mindenkinek, aki kér tőled; és ha valaki elveszi, ami a tiéd, vissza ne kérd. Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. És ha azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek tehát ellenségeiteket! Tegyetek jót és kölcsönözzetek, semmit vissza nem várva; így nagy lesz a ti jutalmatok, és a Magasságbeli fiai lesztek, mert ő kegyes a hálátlanokhoz és gonoszokhoz. Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! (...)

Szent Erzsébet földi mércével mérve rövid ideig élt itt a földön, de élete a szeretet kiteljesedésének gyönyörű története. Huszonnégy esztendő elég volt számára, hogy a legmaradandóbbat alkossa, amit csak ember alkothat: a szeretet soha el nem enyésző művét. Valójában saját maga vált tökéletes műalkotássá, mert kezdettől fogva végig hagyta magát Istentől alakítani. Élete bizonyság arra, hogy nem az szolgálja osztatlan szívvel az Urat, aki lemond minden földi szeretetről, hanem aki élete minden mozzanatát a szeretet egyetlen hatalmas kalandjának szerves részévé teszi. Az, hogy boldog szerelemben élt férjével, hogy bővelkedett földi javakban, s mégsem csupán gesztusszerűen jótékonykodott, hanem odaadó szeretettel törődött a legszerencsétlenebbekkel, élete vége felé teljes sorsközösséget vállalva velük, földi szempontból nézve érthetetlen, sőt botrányos. Persze, mert mindezt nem pótcselekvésből és nem is lelkiismereti kényszer hatására tette, hanem egyszerűen és természetesen fakadó szeretetmegnyilvánulásként, amely ugyanúgy Krisztus iránti, kora gyermekségétől megmutatkozó bensőséges ragaszkodásából fakadt, mint Lajos iránti hitvesi, baráti és testvéri szeretete. 
Hogy mennyire valódi ez a szeretet, az a próbatételből derül ki: Erzsébet őszinte fájdalommal és keserves sírással gyászolta meg férjét, és – tovább szeretett. Nem süppedt bele gyászába, nem sajnálta és nem sajnáltatta magát, hanem a kölcsönös szeretet ajándékainak elfogadása után most egészen az ingyenes szeretet gyakorlásának szentelte életét. Lajos tehát életében és halálában egyaránt önmaga fölé emelte és Krisztushoz kötötte, mint ahogy minden körülmények között következetesen a Szeretetet választva ő is Krisztushoz vitte közelebb Lajost egész földi életében, sőt még azon is túl. 
Urunk Jézus, a mi szívünket a sokféle szeretet megosztja, mert mindegyik más és más, olykor egymásnak is ellentmondó gonddal és aggodalommal jár. Árpád-házi Szent Erzsébet közbenjárására add meg nekünk, hogy szeretetünk a szeretet tiszta forrásából fakadjon és afelé mutasson, s az isteni irgalom erőterébe vonja mindazokat, akikkel csak találkozunk.

Évközi 33. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jel 10,8-11 
Ekkor hangot hallottam az égből, amint újból szólt hozzám, és azt mondta: „Menj, és vedd át a nyitott könyvet a tenger és a föld felett álló angyal kezéből!” Elmentem az angyalhoz, és mondtam neki, hogy adja nekem a könyvet. Ő azt felelte nekem: „Fogd és edd meg. Keserűvé fogja tenni a gyomrodat, de a szádban olyan édes lesz, mint a méz.” Elvettem a könyvet az angyal kezéből, megettem, és a számban édes volt, mint a méz, de amikor lenyeltem, a gyomrom keserű lett. Ekkor azt mondták nekem: „Ismét jövendölnöd kell a nemzeteknek és népeknek és nyelveknek és számos királynak!” 
Lk 19,45-48 
Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik ott adtak-vettek. Ezt mondta nekik: „Írva van: Az én házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek”. Mindennap tanított a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek, de nem tudták módját ejteni, mert az egész nép rajta csüggött és hallgatta őt. 

A Szentírás első és utolsó könyvének horizontja az egész emberiség méreteire tágul. Ádám és Éva nem zsidó és nem keresztény, hanem ember, minden élők atyja és anyja. A Jelenések könyvében feltáruló történelmi tabló pedig – még ha vannak is konkrét, a kereszténység korabeli történelmi helyzetéből magyarázható vonatkozásai – szintén nem egy népről vagy egy vallási közösségről szól csupán, hanem az egész emberiség egyetemes történelmének értelmét nyilatkoztatja ki. 
Ez az egyetemesség, Ádám ivadékainak ez az összetartozása a Szentírásban igen eredeti és önmagában is nagy jelentőségű üzenet. Az emberiség egységét a Biblia előbb fogalmazta meg, mint a biológia tudománya, s a különböző népek egyenrangúságát előbb hirdette, mint a politikusok. (Le is vagyunk maradva ettől a valóságtól a gyakorlatban mind a mai napig.) A kinyilatkoztatás szerint minden ember Isten képmására teremtetett, és minden ember az örök boldogságra rendeltetett, vagyis nincs értékesebb és értéktelenebb faj, nép vagy nemzet. Egyetlen család vagyunk, melynek minden tagja felelős a másikért. Ez az az édes kinyilatkoztatás, amely azonban keserűvé vált, mert a visszautasított isteni szeretet és irgalom a kárhozat valós lehetőségét nyitotta meg a megátalkodott teremtmény előtt. A Teremtés könyve beszél az áteredő bűnről és annak egyetemes hatásáról, s ezt a Jelenések könyve megerősíti, sőt azt is bemutatja, hogy a legtitkosabb bűnünk is az egész emberiséget mérgezi. Egyéni vétkeink, jól palástolt gyűlöleteink rejtett, de összefüggő tenyészete az, amely a történelem folyamán hol itt, hol ott termeli ki magából a háborúkat és népirtásokat. Jaj annak, aki a világ népeihez küldve csak az édességről ad számot, és nem említi a keserűséget! A Jelenések könyvének alapvető örömhíre éppen a kárhozatból való szabadulás lehetősége, ha míg e földön élünk, megtérünk Jézushoz. 
Fölséges Urunk, Jézus Krisztus, add, kérünk, kegyelmedet, hogy befogadjuk és Szentlelkeddel együttműködve mind jobban érvényre juttassuk életünkben a legnagyobb örömhírt, hogy szentséges megtestesülésed által tagja lettél a nagy emberi családnak, s megváltó haláloddal nem csupán az ősbűn átkától szabadítottál meg, hanem örökre az Atyához kapcsoltál bennünket.

Évközi 33. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jel 5,1-10
A trónon ülő jobbjában láttam egy belül és kívül teleírt könyvet, amely hét pecséttel volt lepecsételve. Láttam egy erős angyalt, aki hangosan hirdette: „Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje annak pecsétjeit?” És senki sem volt képes arra, hogy felnyissa a könyvet vagy abba beletekintsen, sem az égben, sem a földön, sem a föld alatt. Nagyon sírtam, mert senkit sem találtak méltónak, hogy a könyvet felnyissa vagy hogy abba beletekintsen. Erre a vének közül az egyik így szólt hozzám: „Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja, hogy felnyissa a könyvet, és felbontsa annak hét pecsétjét!” Akkor láttam, hogy íme, a trón és a négy élőlény között és a vének között a Bárány állt mintegy megölve. Hét szarva és hét szeme volt, amelyek Istennek az egész földre küldött hét szelleme. Odament, és átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet. Amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt; mindegyiküknek hárfája és arany csészéje volt, tele illatszerekkel, amelyek a szentek imádságai. Új éneket énekeltek, amely így hangzott: „Méltó vagy, Uram, hogy elvedd a könyvet, és felnyisd annak pecsétjeit, mert megöltek, és saját véreddel megváltottál Istennek, minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből, és Istenünk királyságává és papjaivá tetted őket, és uralkodni fognak a föld felett!”
Lk 19,41-44
Mikor közeledett és meglátta a várost, megsiratta, s így szólt: „Bárcsak te is felismernéd legalább ezen a napon, ami békességedre szolgál! Most azonban el van rejtve a szemed elől. Mert jönnek napok, amikor ellenségeid körülvesznek sáncokkal, bekerítenek és szorongatnak mindenfelől. Földre tipornak téged és gyermekeidet, akik benned laknak; nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”

Megtapasztaltuk-e már a világ hiábavalósága miatti keserűséget? Ismerjük-e azt a keserves sírást, azt a reménytelen kétségbeesést, hogy semminek sincs értelme a világon, sem a mi életünknek, sem az emberiség nagy erőfeszítéseinek, sem a világmindenség csodálatos szépségének? Hogy nincs, aki megadja a történelem kulcsát, aki megmondja, hogyan válnak valóra a nagy álmok, mikor teljesülnek az ígéretek, miért az a sok igazságtalanság és szenvedés, és aki megvigasztalna, hogy életünk mégsincs menthetetlenül elrontva? Csak akinek ismerősek ezek a gondolatok és ezek az érzések, azt tudja megvigasztalni Isten azzal a végső vigasztalással, amelyet szent Fiában adott nekünk. Mert csak a kétségbeesés szakadékának széléről lehet a maga teljes valóságában látni azt a misztériumot, hogy Isten szent Fia bűneink bocsánatáért meghalt, és megigazulásunkra feltámadt, s hogy egyedül ő tud megoldást adni reménytelen helyzetünkre.
A szentmiseáldozat középpontjához érkeztünk, a Jelenések könyve Jézus megváltó halálát és feltámadását ünnepli, mely egyértelmű fényt vet az Ószövetségre, és feltárja a teremtés kezdet óta meglévő, de mindeddig elrejtett értelmét. Jézus Krisztus azáltal adja meg az Írások s rajtuk keresztül a kozmosz, a teremtés, az emberi történelem értelmét, hogy elveszi a világ bűneit, s az embert szent életközösségbe kapcsolja az Istennel. Ami ezután következik, az nem egyéb, mint ennek a misztériumnak a kibontakozása a történelem folyamán. Nem kétséges, hogy a gonosz, mely ideig-óráig még hatalmat kapott, mindent megtesz, hogy Krisztus ügyét zátonyra futtassa. De az sem kétséges, mivel fog végződni ez a gigantikus küzdelem, melynek mi is résztvevői vagyunk: Krisztus győzni fog, mert már egyszer s mindenkorra győzött.
Megölt, de örökkön élő Bárányunk, Jézus Krisztus, aki a történelemben ugyan újra meg újra elbukni látszik, de akinek feltámadása által lába alá vettetett az egész emberi történelem és a világmindenség! Könyörülj rajtunk, gyenge és esendő testvéreiden, és segíts kegyelmesen, hogy ha eddig nem is, legalább a mai napon felismerjük, ami békességünkre, örök javunkra szolgál.

Évközi 33. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jel 4,1-11
Ezek után látomásom volt, és íme, ajtó nyílt meg az égben, és az első hang, amelyet mint harsonát hallottam velem beszélni, így szólt: „Jöjj fel ide, és megmutatom neked mindazt, aminek ezek után történnie kell!” Azonnal elragadtatásba estem, és íme, királyi szék volt elhelyezve az égben, és a királyi széken ült valaki. Az ott ülőnek tekintete hasonló volt a jáspishoz és a karneolhoz; szivárvány volt a királyi szék körül, hasonló a smaragd színéhez. A királyi szék körül huszonnégy szék, és a székeken huszonnégy vén ült fehér ruhába öltözve, a fejükön arany korona. A királyi székből villámok, zúgás és mennydörgések törtek elő. Hét fáklya égett a trón előtt: Isten hét szelleme. A királyi szék előtt mintegy üvegtenger volt, kristályhoz hasonló, és a királyi szék közepén, és a királyi szék körül négy élőlény, elöl és hátul tele szemekkel. Az első élőlény oroszlánhoz volt hasonló, a második élőlény bikához volt hasonló, a harmadik élőlénynek emberéhez hasonló arca volt, és a negyedik élőlény repülő sashoz hasonlított. A négy élőlény mindegyikének hat-hat szárnya volt, körös-körül és belül tele voltak szemekkel. Éjjel-nappal pihenés nélkül azt mondták: „Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt és aki van és aki eljövendő!” Mikor ezek az élőlények dicsőséget, tiszteletet és áldást mondtak a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek, a huszonnégy vén leborult a trónon ülő előtt, imádta az örökkön-örökké élőt, letette koronáját a trón előtt, és így szólt: „Méltó vagy, Urunk, Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és a te akaratod által jöttek létre a teremtmények!” 
Lk 19,11-28 
Azoknak pedig, akik mindezt hallották, mondott egy példabeszédet is, mert közel volt már Jeruzsálemhez, és azt hitték, hogy hamarosan megjelenik az Isten országa. Így szólt hozzájuk: „Egy nemes ember messze földre indult, hogy királyságot szerezzen magának, és aztán visszatérjen. Hívatta tíz szolgáját, átadott nekik tíz mínát, s így szólt hozzájuk: »Gazdálkodjatok, amíg vissza nem jövök!« Alattvalói azonban gyűlölték őt, és követséget küldtek utána ezzel az üzenettel: »Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék rajtunk!« Ő azonban, amikor megszerezte a királyságot és visszatért, maga elé hívatta a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele. Jött az első, és azt mondta: »Uram, a mínád tíz mínát hozott.« Erre azt mondta neki: »Jól van, jó szolgám, mivel a kevésben hű voltál, hatalmad lesz tíz város felett.« Jött a második is, és így szólt: »Uram, a mínád öt mínát nyert.« Ennek is azt mondta: »Uralkodj öt város felett.« Aztán jött a következő, és így szólt: »Uram, itt van a mínád! Eltettem a kendőmben, mert féltem tőled, mivel szigorú ember vagy: elveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem vetettél.« Azt mondta neki: »A magad szájából ítéllek meg téged, gonosz szolga! Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: elveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem tetted hát pénzemet a pénzváltóasztalra, hogy amikor visszatérek, kamatostul kapjam azt vissza?« Majd így szólt az ott állókhoz: »Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van.« Azok így szóltak: »Uram, annak már tíz mínája van.« Mondom nektek: »Mindannak, akinek van, még adnak, attól meg, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy uralkodjam felettük, hozzátok ide, és öljétek meg előttem.«” Miután ezeket mondta, haladt tovább Jeruzsálem felé.

Tegnap az egyházaknak írt levelekből olvastunk, ma pedig a Jelenések könyvének egész világot átfogó szentmiséjében elérkeztünk a Sanctushoz. Látszólag nem több ez, mint egy ószövetségi Isten-jelenés, valójában azonban az Ószövetség nagy teofániáinak Jézus Krisztusban való összefoglalása és beteljesítése. A trónból előtörő villám és mennydörgő szózat a Sínai-hegyi Isten-jelenést idézi, de a kép fokozatosan kitágul, és az egész teremtés egyetemes hódolatának leszünk tanúi. Olyan ez, mint egy hatalmas miseprefáció, mely az angyalok és szentek énekéhez kapcsolódva dicsőíti a teremtő Istent. Rejtetten jelen van a teljes Szentháromság, hiszen a trónon ülő, az Atya imádása Jézus, a megölt, mégis örökkön élő Bárány által, a Hét Lángban, vagyis a hétajándékú Szentlélekben megy végbe. 
Nem is csoda, hogy e kozmikus prefációt a háromszor szent ének zárja, akárcsak a misében, megvallva, hogy a mindenható Isten az univerzum és a történelem Ura, aki nemcsak volt és van, hanem eljövendő is. Ez a kifejezés a szentmise kontextusában a konszekráció pillanatára utal, amikor az oltáron megjelenik a feláldozott, mégis élő Krisztus, de magában foglalja a végső úrjövet ígéretét is, ami nem valamikor a távoli jövőben fog bekövetkezni, hanem egy folyamat, mely tart Jézus feltámadásától egészen a világ végezetéig, a végső kinyilvánulásig. 
Mindenható Urunk, a trónon ülő Isten Egyszülöttje, hódolattal és bizalommal olvassuk kinyilatkoztatásodat a szenvedések könnytől áztatott völgyében, ahol annyi sötétség és megpróbáltatás éri Ádám ivadékait. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy ne érjük be más vigasztalással, csak azzal, amely feltárul az isteni vigasztalások könyvében, melyben benne zsong minden valaha adott isteni kijelentés, melyben feltárul mindannak az értelme, ami Isten és ember között történt az Éden fájától a keresztfáig és az utolsó napig, s engedd, hogy a kicsiben hűségesnek bizonyulva méltónak találtassunk Isten országának örömére.

Évközi 33. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jel 3,1-6.14-22 

A szárdeszi egyház angyalának írd meg: (...) Aki győz, így fog fehér ruhába öltözni, és nem törlöm ki nevét az élet könyvéből, és megvallom nevét Atyám és angyalai előtt. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak! A laodíceai egyház angyalának írd meg: Így szól az Ámen, a hűséges és igaz tanú, aki Isten teremtésének kútfeje: Ismerem cselekedeteidet, hogy sem hideg nem vagy, sem meleg; bár hideg volnál vagy meleg! De mivel langyos vagy, és sem hideg, sem meleg, kezdlek téged kivetni a számból. (...) Tanácsolom neked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált színaranyat, hogy meggazdagodj; öltözz fehér ruhába, hogy ne legyen látható meztelenséged szégyene; s kend be szemed szemkenőccsel, hogy láss. Mert akiket szeretek, azokat korholom és megfenyítem; buzdulj tehát föl, és tarts bűnbánatot. (...) 
Lk 19,1-10 
Ezután bement Jerikóba és áthaladt rajta. Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag, szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt. Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: „Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: „Bűnös embernél száll meg!” Zakeus azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” Jézus azt mondta neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.”

A Bárány menyegzője már elkezdődött: a keresztény lét legmélyén folyamatos, örök ünneplés van. János „az Úr napján”, vagyis vasárnap, az eucharisztia ünneplése közben esik elragadtatásba. Az ünnepi szentmise felhasítja a történelem szövetét, és megvilágítja a valóságot. A Jelenések könyve nem egyéb, mint annak feltárása, amire a szentmise titka az emberi történelemből és a világmindenség sorsából fényt derít. 
Ezért Krisztus miséző Egyházán kívül nincs igazi ünnep. A Jelenések könyvének lapjain feltáruló örök ünnepléshez kell szoktatnunk magunkat, s megtanulni, hogy az ünneplés a legnagyobb keresztény feladat is egyben. Itt van az ember igazán a helyén, ilyenkor „normális”, itt látja önmagát és a világ dolgait a maguk valódi jelentősége szerint. Akárhol is van, akármilyen gondok is szorongatják, szívében a Báránnyal, Jézussal már ott ül az ő örök asztalánál. Ebből fakad a szív tisztasága, nem pedig az összeszorított fogakkal végigcsinált aszketikus gyakorlatokból. Ennek jelképe a fehér ruha, mely a győzelmet, a halálon és elmúláson aratott végső diadalt is jelenti. Az örök ünnep e menyegzős köntösének előképe az újonnan megkereszteltek fehér ruhája, akárcsak a pap miseingje, melynek latin neve is ez: alba, vagyis ’fehér’ – vajon a pap, amikor misére készülve magára ölti, tudatában van e, hogy ezzel a ruhával is a feltámadásba vetett hitét vallja meg és hirdeti? 
Győzelmes Királyunk, Jézus Krisztus, óvj meg minket, kérünk, a langyosságtól, s add meg nekünk kegyelmesen, hogy a fehér ruhába öltözöttek fényes seregéhez tartozásunkat büszkén vállalva felrázzuk azokat a testvéreinket, akik be vannak írva életkönyvedbe, de távol járnak Tőled, hogy ők is visszataláljanak a forráshoz, a szentmise méltó megünnepléséhez, ahol a mi földi világunk bekapcsolódik az égi örök liturgiába.

Évközi 33. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jel 1,1-4;2,1-5a 
Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, melyet Isten adott neki, hogy szolgáinak megmutassa mindazt, aminek csakhamar meg kell történnie. Elküldte angyalát, és kijelentette szolgájának, Jánosnak, aki tanúságot tett Isten igéjéről és Jézus Krisztus tanúbizonyságáról, mindarról, amit látott. Boldog az, aki olvassa és aki hallja ennek a jövendölésnek igéit, és megtartja mindazt, ami abban meg van írva, mert az idő közel van! János a hét egyháznak, amely Ázsiában van. Kegyelem nektek és békesség attól, aki van és aki volt és aki eljövendő; és a hét szellemtől, akik az ő trónja előtt vannak. Az efezusi egyház angyalának írd meg: Így szól, aki a hét csillagot tartja a jobbjában, aki a hét arany gyertyatartó között jár: Ismerem cselekedeteidet, fáradozásodat és béketűrésedet, és hogy nem szenvedheted a gonoszokat; hogy próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugnak találtad őket. Béketűrő vagy, és szenvedtél az én nevemért, és nem fáradtál el. De kifogásom van ellened: az, hogy elhagytad első szeretetedet. Emlékezz tehát arra, honnan estél ki, tarts bűnbánatot, és tedd azt, amit korábban tettél; mert különben föllépek ellened, és elmozdítom gyertyatartódat helyéről, ha nem tartasz bűnbánatot. 
Lk 18,35-43 
Történt pedig, hogy amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak ült az út szélén és kéregetett. (...) Amikor odaért, megkérdezte tőle: „Mit akarsz, mit cselekedjem veled?” Az így szólt: „Uram! Hogy lássak!” Jézus azt mondta neki: „Láss! A hited megmentett téged.” Azonnal látott is, és követte őt, Istent magasztalva. Erre az egész tömeg, amely ezt látta, dicsőítette Istent. 

A Jelenések könyvének olvasásához igenis szükséges annak a valóságnak tudomásul vétele, hogy előbb-utóbb elmegyünk, mi mindannyian; s amint megjelent az emberiség ezen a kis, Földnek nevezett bolygón, egy napon ugyanúgy el is fog tűnni. E könyv első szavai az eredeti szövegben: „Jézus Krisztus apokalipszise”, vagyis Jézus Krisztus személyének kinyilatkoztatása, titkának végső feltárulása. Az egész történelmen végigvonuló gigantikus harc csak mintegy keretét adja Krisztus titka feltárulásának. 
Amikor a patmoszi látnok ebben a fönséges kinyilatkoztatásban részesül, csak látszólag néz a távoli jövőbe, valójában visszafelé tekint, a Megfeszítettre, aki harmadnapra feltámadt és megmutatta dicsőségét az apostoloknak. Egyedül a Názáreti Jézusban és az ő test szerinti feltámadásában ragyog fel az emberiség és az anyagi világ jövője, az a jövő, amely nincs bekódolva ebbe a világba, semmiféle tudományos módszerrel és a legfantasztikusabb technikai eszközökkel sem olvasható ki belőle, mert az Atyaisten szuverén döntéseként mindenestül felette áll. Azért és csak azért támadnak fel dicsőséges testben a halottak, mert emberi természetük már új életre támadott Jézusban. Azért alakul át a mindenség Isten teremtő szeretetében az utolsó napon, mert egy darabja már átalakult a feltámadt Jézus testében. Azért lesz utolsó ítélet, mert már végbement az emberiség megítéltetése Jézus keresztjén, amikor is Isten felajánlotta a bűnbocsánatot. Ehhez a kinyilatkoztatáshoz csak megtérni lehet, vagy visszautasítva a kárhozatot választani. 
Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük a nekünk adott végső kinyilatkoztatást, mely üdvösségünkre szolgál. Hiszen az Anyaszentegyház nem azért nyújtja ezekben a napokban a Jelenések könyvét olvasásra, hogy megijesszen vagy fenyegessen, hanem hogy Téged ismertessen meg velünk egyre jobbam, akiért és aki által mindennek meg kell történnie, s akit megismerni maga az üdvösség és az örök élet. Indíts bűnbánatra minket, amiért elhagytuk első szeretetünket, és szítsd fel kegyelmeddel szívünkben a vágyat az után, hogy mind jobban megismerjünk és szeressünk Téged.

Évközi 33. vasárnap

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Mal 3,19-20a
Bizony, íme, eljön majd az a nap, lángolva, mint a kemence, és minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a tarló, és az eljövendő nap lángra lobbantja őket, – mondja a Seregek Ura, – és nem hagy rajtuk sem gyökeret, sem hajtást. Nektek azonban, akik nevemet félitek, felkel az igazság napja, ami gyógyulást hoz szárnyain; kimentek és ugrándoztok, mint a csorda fiatal borjai.
2 Tessz 3,7-12
Jól tudjátok, miként kell minket követni, éspedig abban, hogy nem viselkedtünk köztetek rendetlenül, nem ettük ingyen senki kenyerét, hanem megdolgoztunk érte, fáradsággal, éjjel-nappal munkálkodva, hogy ne legyünk terhére egyikteknek sem. Nem mintha nem lett volna jogunk hozzá, hanem hogy magunkat követendő példakép gyanánt állítsuk elétek. Amikor ugyanis még nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. Hallottuk azonban, hogy egyesek izgágán élnek köztetek, nem dolgoznak semmit, és hiábavalóságokkal töltik idejüket. Az ilyeneknek meghagyjuk, és könyörgünk nekik az Úr Jézus Krisztus nevében, hogy csöndben munkálkodva, a saját kenyerüket egyék.
Lk 21,5-19
(...) Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: ,,Én vagyok”, és: ,,Elérkezett az idő”; de ti ne menjetek utánuk. Mikor háborúkról és lázadásokról hallotok, meg ne rémüljetek; ezeknek előbb meg kell történniük; de ez még nem a vég. (...) Mert olyan szájat és bölcsességet adok majd nektek, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak titeket szüleitek és testvéreitek, rokonaitok és barátaitok, és közületek egyeseket halálra adnak. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de egy hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket.

Az egyházi év utolsó napjai következnek, s két hét múlva ránk köszönt az Advent. Ezek a napok azzal a látomással ragyogják be lelkünket, hogy Jézus el fog jönni a világ végén, nagy hatalommal és dicsőségben. Aki ezt nem veszi komolyan, nem leheti krisztusi, azaz keresztény ember, hiszen abban az időben, amikor a tesszaloniki levél született – alig húsz évvel Urunk mennybemenetele után, jóval az evangéliumok keletkezése előtt –, úgy határozták meg a Krisztusban hívőket, hogy ők azok, akik várják Urunk, Jézus második, dicsőséges eljövetelét.
De az sem igazán keresztény, aki – mint Szent Pál korában is egyesek – az Úr jövetelére várakozás címén átadja magát a semmittevésnek, mondván, hogy ha bármelyik nap lehet a jelen világ utolsó napja és az eljövendő kezdete, minek fát ültetni, házat építeni, bármiféle munkába fogni. Krisztustól és a kereszténységtől idegen az a fajta spiritualizmus, mely megveti a munkát, a fizikai és szellemi erőfeszítést. Az első nyugati szerzetesek, Szent Benedek fiai az „Ora et labora!” jelmondattal az imádsággal azonos szintre helyezték a munkát, mindkettőben Isten országa előmozdításának hathatós eszközét látva; Szent Ferenc kegyelemnek nevezte azt, ha valaki egyáltalán képes dolgozni, mert ez azt jelenti, hogy egészséges, és regulájában megparancsolta testvéreinek, hogy „áhítattal dolgozzanak”, úgy, ahogy az ember a misén vesz részt. A hétköznapi munka is imádság és ünnep lehet, ha azzal a lelkülettel végezzük, mint a názáreti Ács, s ha hozzáértéssel, figyelemmel és pontosan igyekszünk tenni, mert csak ilyen hozzáállás méltó ahhoz a creaturához, melyet Isten szeretetből és nagy bölcsességgel alkotott.
Urunk, Jézus Krisztus, aki eljövendő vagy e világra, alázattal kérünk, segíts kegyelmesen úgy készülnünk dicsőséges eljöveteledre, hogy színelátásod boldogító reménye áthassa mindennapjainkat, életünk minden területét, és miközben az új eget és az új földet várjuk, az imádságban való kitartással és a munkában való helytállással mutassuk meg szeretetünket Irántad.

Évközi 32. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

3Jn 5-8 
Kedvesem! Hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekért, méghozzá idegenekért teszel. Ők tanúságot tettek szeretetedről az egyház színe előtt, és jól teszed, ha az úton gondoskodsz róluk, amint ez méltó Istenhez. Hiszen az ő nevéért keltek útra, és semmit sem fogadnak el a pogányoktól. Nekünk kell tehát az ilyeneket támogatnunk, hogy segítőtársai legyünk az igazságnak. 
Lk 18,1-8 
Arról is mondott nekik egy példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni. Így szólt: „Az egyik városban volt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Volt abban a városban egy özvegyasszony is, aki elment hozzá és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben!” Az egy ideig nem volt rá hajlandó. Azután mégis így szólt magában: „Bár Istentől nem félek, és embertől nem tartok, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül is idejöjjön és arcul üssön.” Azután így szólt az Úr: „Hallottátok, mit mond az igazságtalan bíró? Hát Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Vajon megvárakoztatja őket? Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” 

Azt a rövidke levelet, melynek részletét a mai Szentleckében olvassuk, egy bizonyos Gájusz nevű kereszténynek írta Szent János apostol. Ez is magánlevél, akárcsak a minap olvasott Filemon-levél, mégis, az Anyaszentegyház sugalmazott iratnak tekinti, ami egyben azt is jelenti, hogy minden korban érvényes, minden kereszténynek szóló kinyilatkoztatást hordoz. A levélben említett testvérek az ősegyház vándorapostolai voltak, akiket tudásuk és megbízhatóságuk miatt az egyes egyházak alkalmasnak találtak arra, hogy ne csak befogadják Krisztus evangéliumát, hanem erejükhöz mérten terjesszék is. Néhány évtized alatt bejárták a Római Birodalom egész területét, s amerre csak megfordultak, hirdették Isten országának örömhírét. Nem valami hasonló módon kellene ma újraevangelizálni Európát? Ma is keresni kellene olyan megbízható, kereszténységüket komolyan élő embereket, akik hitelesen tudnak tanúságot tenni hitükről, s kortársaikkal megismertetik az evangélium ma is élő és friss üzenetét. Nem önjelölt apostolokra van szükség, hanem az Egyház által alkalmasnak nyilvánított küldöttekről, akik oda is elviszik Krisztus örömhírét, ahová a templomi igehirdetés már nem hallatszik el. 
Gájusz és társai gondoskodtak azokról, akik az Úr nevéért keltek útra, ma viszont sokan azért nem mernek vállalkozni állandó diakonátusra, lelkipásztori asszisztensi szolgálatra, mert nem tudnák miből családjukat eltartani. Vigyázzunk akkor, amikor a szeretet ingyenességét emlegetjük, mert az étkezés, a ruházkodás és az utazás nem ingyen van, az evangélium terjesztésének ezeket az anyagi feltételeiről bizony valakinek gondoskodnia kell, s ez nem az apostolok, igehirdetők, egyházi szolgálatot vállalók dolga, hanem a keresztény hívek közös felelőssége. 
Urunk Jézus, mindannyian felelősséggel tartozunk azért, hogy mi lesz a válasz a mai Evangélium végén feltett kérdésedre: „De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy részt vállaljunk az evangélium terjesztésének munkájából, és az igazság megbízható segítőtársai lehessünk.

Évközi 32. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Jn 4-9 
Igen örültem, hogy gyermekeid között olyanokat találtam, akik igazságban járnak, amint parancsot kaptunk az Atyá­tól. Most pedig kérlek téged, úrnőm, nem mintha új parancsot írnék neked, hanem azt, ami megvolt nálunk kezdettől fogva, hogy szeressük egymást. A szeretet az, ha az ő parancsai szerint járunk. Mert az a parancs, hogy amit kezdettől fogva hallottátok, aszerint járjatok. Sok csaló ment ugyanis szerteszét a világba. Ezek nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben eljött. Aki ilyen, az csaló és antikrisztus. Vigyázzatok magatokra! El ne veszítsétek, amit fáradozásotokkal elértetek, hogy teljes jutalmat kapjatok! Ha valaki túllép ezen, és nem marad meg Krisztus tanításában, akkor Isten sem az övé. Ha azonban valaki megmarad a tanításban, akkor az Atya is és a Fiú is az övé. 
Lk 17,26-37 
Ahogy Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak s férjhez mentek addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába. Azután jött a vízözön, és mindenkit elpusztított. És ugyanúgy, ahogy Lót napjaiban történt: Ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek. Azon a napon pedig, amikor Lót kiment Szodomából, tűz és kénkő esett az égből és elpusztított mindenkit. Így lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik. Aki azon a napon a háztetőn lesz és a holmija a házban, ne jöjjön le érte, hogy elvigye; és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza. Emlékezzetek Lót feleségére. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt. Mondom nektek: Azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Két asszony őröl együtt: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Erre megkérdezték tőle: „Hol lesz ez, Uram?” Ő azt felelte nekik: „Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is.” 

A mai Szentleckét olvasva igazolva látjuk a keresztény hagyományt, mely szerint az agg János apostol, a szeretett tanítvány, mikor már nagyon öreg és gyenge volt, s nem tudott hosszan prédikálni, mindig csak azt ismételgette, amit az utolsó vacsorán hallott Urától, amikor fejét szent keblére hajtotta: „Fiacskáim! Szeressétek egymást!” Igen, ebben a Jézus Krisztus óta kimeríthetetlenül új parancsban foglalható össze az evangéliumi törvény, melynek mércéje azonban nem a mi ilyen-olyan szeretetünk, hanem Istennek irántunk megmutatkozó végtelen és feltétel nélküli szeretete. 
Alighanem ha mi is János apostolok volnánk, akkor is szükségünk volna az ő hosszú földi életére, hogy erről a szeretetről hitelesen beszélhessünk. Az Egyház nagy szentjei is inkább élték, mint beszéltek róla. S hol vagyunk mi még attól, amit Szent Ágoston, annyi hiábavaló keresés és annyi kegyelmi tapasztalat után ilyen egyszerűen mert megfogalmazni: „Szeress, és tégy, amit akarsz!” Gyanús, ha valaki máris a keresztény élet kezdetén ilyen és hasonló jelszóval indul útnak. Azt mutatja, hogy szíve még vajmi keveset fogadott be abból a szeretetből, mely keresztény életünk éltető oxigénje, ellenben túl sok benne az önelégültség. Naivul azt hiszi, egy hanyag mozdulattal zárójelbe teheti az apostoli hitletéteményből kétezer éve folyamatosan fejlődő, újabb és újabb hitigazságokban kikristályosodó teológiai tanítást, függetlenítheti magát az Egyház által megkövetelt erkölcstől, s megtakaríthatja magának a szeretet tisztulásával járó temérdek szenvedést. Az ilyeneknek különös éllel szól Szent János üzenete: „Ha valaki nem marad meg Krisztus tanításában, akkor Isten sem az övé.” 
Urunk Jézus, segíts, kérünk, hogy megmaradjunk a Tőled kapott tanításban, hűségesen megtartsuk a parancsokat, és a Te kegyelmedre bízzuk, hogy földi pályafutásunk végére megadd nekünk azt az egyszerűséget és áttetsző tisztaságot, amely azok osztályrésze, akik megtanultak a Te szereteteddel, a Szentlélekkel szeretni.

Évközi 32. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Filem 7-20 
Nagy örömöm telik és vigasztalódom szeretetedben, hogy felüdült a szentek szíve általad, testvér! Ezért, bár Krisztusba vetett nagy bizalmamnál fogva meg is parancsolhatnám neked azt, ami helyes, a szeretetnél fogva azonban inkább kérlek én, amint vagyok, az öreg Pál, aki most fogoly is Krisztus Jézusért. Fiamért, Onezimoszért könyörgök, akit bilincseimben nemzettem, aki egykor haszontalan volt számodra, most azonban számodra is, számomra is hasznos. Visszaküldtem hozzád, mint a saját szívemet. Szerettem volna magamnál tartani, hogy az evangéliumért szenvedett bilincseimben helyetted szolgáljon nekem, de elhatározásod nélkül semmit sem akartam tenni, hogy jótéteményed ne kényszerből, hanem önként szülessék. Talán éppen azért távozott el tőled egy időre, hogy visszakapd őt mindörökre, már nem mint rabszolgát, hanem rabszolgánál sokkal többet: mint szeretett testvért. Nekem nagyon is az ő, de mennyivel inkább neked: test szerint is, s az Úr szerint is. (...) 
Lk 17,20-25 
Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, ezt válaszolta nekik: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem fogják azt mondani: „Íme itt van,” vagy „Amott”. Mert az Isten országa köztetek van.” A tanítványoknak pedig ezt mondta: „Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, és nem fogjátok látni. Ha azt mondják majd nektek: „Íme, itt van”, „íme, ott van”; ne menjetek el és ne fussatok oda. Mert mint ahogy a cikázó villám az ég egyik végétől a másikig látszik, olyan lesz az Emberfia is az ő napján. De előbb még sokat kell szenvednie, és el kell, hogy vesse ez a nemzedék. 

Arra, hogy Isten országa közöttünk lakik, az egyik első bizonyítékot nem más adta, mint éppen Filemon, a mai Szentleckében olvasott levélrészlet címzettje. Pál apostol arra kéri, úgy fogadja vissza szökött rabszolgáját, mint szeretett testvérét. Semmi kétség, Filemon teljesítette is a szívhez szóló kérést, hiszen aligha maradhatott volna fenn ez a levél, különösen a szent iratok között, ha nem talált volna utat címzettje szívéhez, aki – miután lelkébe véste a benne foglaltakat – bizonyára maga bocsátotta az Egyház rendelkezésére az írást, mint az Apostol aggódó atyai szeretetének ékes tanújelét. 
Külsőleg nem történt semmi: Filemon úr maradt, Onezimusz pedig rabszolga, ám közöttük szelíd erővel felragyogott az Isten országa, hogy minden feltűnéstől mentesen elkezdje átalakítani a környező világot. Isten országa nem szembetűnő módon, hanem rejtetten, de egészen biztosan megjelenik ott, ahol két ember vagy egy közösség tagjai új módon, Jézus Krisztusban szeretik egymást. Ahol egyenként és együtt is átadják neki életüket, hogy az ő uralma teljesedjék ki bennük és általuk, míg el nem jön a végső eljövetel napja, amikor minden ember előtt nyilvánvaló lesz Isten uralma, s amikor majd azok, akik megtagadták és kigúnyolták, imádás helyett káromlással illették, mind megszégyenülve hódolnak előtte. 
Add kegyelmedet, Urunk Jézus, hogy szeressük Isten országának csendes megjelenéseit, s ne csak kívülállóként szemléljük, hanem részt is vegyünk bennük! Segíts, hogy rendkívüli jelenések utáni sóvárgás helyett arra törekedjünk, hogy a Szentlélek erejében saját életünket formáljuk Isten-jelenéssé mások számára az irgalmas szeretetben, fáradhatatlanul felkínálva testvéreinknek a Te életadó bocsánatodat.

A lateráni bazilika felszentelése

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Ez 47,1-2.8-9.12 
Ezután visszavitt engem a ház kapujához, és íme, víz fakadt a ház küszöbe alatt a keleti oldalon; a ház homlokzata ugyanis kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le, az oltártól dél felé. Aztán kivitt az északi kapun, és körülvezetett a külső kapun kívül levő úton a kelet felé néző útra; és íme, víz tört elő a jobb oldalon. Azt mondta nekem: „Ez a víz a keleti homokdombok felé indul, majd lefolyik a sivatag síkságára és a tengerbe ömlik; amikor beleömlik, annak a vize egészséges lesz. Amerre ez a folyó ér, minden élő és mozgó lény élni fog. Ahová eljut a víz, igen sok lesz a hal; ahová elér a folyó, egészséges lesz és élni fog minden lény. A folyó mentén pedig, annak mindkét partján mindenféle gyümölcsfa nő; lombjuk le nem hull, s a gyümölcsük el nem fogy. Havonta friss gyümölcsöt teremnek, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül szolgál, a lombjuk pedig orvosságul. 
1Kor 3,9-11b.16-17 
Mert Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Isten nekem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem; más pedig arra épít. De mindenki ügyeljen, hogyan épít rá. Mert a lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, más alapot senki sem rakhat. Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? Azt pedig, aki Isten templomát lerombolja, lerombolja az Isten. Mert Isten temploma szent, s ti vagytok az. 
Jn 2,13-22 
(...) A zsidók azonban megszólították, és azt kérdezték tőle: „Milyen jelet mutatsz nekünk, hogy ezeket cselekszed?” Jézus azt felelte nekik: „Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem azt!” A zsidók erre így szóltak: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépítenéd?” De ő a saját testének templomáról mondta ezt. (...) 

Amikor egy templom felszentelésének évfordulóját üljük, ünneplésünk nem a holt köveknek szól, hanem az eleven Isten-ember kapcsolatnak, amelyet a szent helyen szinte tapintani lehet. Ünneplésünk kegyelmi ajándék is egyben, mely egyre jobban elmélyíti bennünk az Egyház anyai misztériumát. A templom kiemelt helyén álló keresztkútból mint anyaölből születik meg a keresztény nép, s valahányszor egy csecsemőnek vagy egy felnőtt hittanulónak kiszolgáltatják itt a keresztség szentségét, közösségünk összetartozása is erősödik, hiszen mindannyian ugyanannak „az isteni kútnak makulátlan tiszta méhéből támadt mennyei nemzedék és új teremtmény” vagyunk. 
Az Egyház mint jó édesanya táplálja is gyermekeit, méghozzá az Ígéret földjének mennyei javaival, melyeket a szent liturgiában bőséggel nyújt nekünk. Nagyon fontos, hogy idejekorán erre a táplálékra szoktassuk a gyermekeket, kifejlesztve bennük az egészséges ízlést, nem pedig a kezdet kezdetén giccsekkel és utánzatokkal elrontva érzéküket a mennyei valóságok iránt. Az első szavakra és mozdulatokra is megtanít liturgiája által az Anyaszentegyház, azt az egyetemes anyanyelvet sajátíttatva el velünk, amely egyszerre alázatos és fönséges, egyszerű és művészi, visszafogott és az egekig szárnyaló. Aki a Szentírás és a szent liturgia nyelvén tanul imádkozni, annak nem csupán szókincse lesz gazdag és kifejező, hanem imádságának horizontja is egyre jobban kitágul annak méreteire, aki sugallta azokat. S valahányszor elmegyünk a templomba és részt veszünk a liturgián, újból és újból eléri létezésünk gyökereit az a hömpölygő folyam, melyről Ezekiel próféta látomása szól, hogy bőségesen megteremjük az örök élet gyümölcseit. 
Urunk, Jézus Krisztus, amikor ma a Város és a Földkerekség minden templomának anyját és fejét ünnepeljük, szívből hálát adunk Neked azért az örökre megmaradó életért, melyet Jegyesed, az Egyház által adtál nekünk a szent keresztségben, és alázattal kérünk, hogy igéd hallgatása és szentségeid vétele ezt az életet szüntelenül táplálja és gyarapítsa bennünk.

Évközi 32. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Tit 2,1-8.11-14 
Te azonban azt hirdesd, ami a józan tanításnak megfelel. Az időseknek azt, hogy legyenek józanok, tisztességesek, megfontoltak a hitben, a szeretetben és a türelemben. Az idős asszonyok hasonlóképpen szent magaviseletűek legyenek, nem rágalmazók, nem a sok bor rabjai, hanem tanítsanak a jóra, oktassák a fiatal asszonyokat arra, hogy férjüket szeressék, gyermekeiket kedveljék. Legyenek ezenkívül megfontoltak, tiszták, háziasak, jóságosak, férjük iránt engedelmesek, hogy ne káromolják miattuk Isten igéjét. Az ifjakat ugyanígy buzdítsd, hogy józanok legyenek. Mindenekelőtt te magad légy példakép a jótettekben; a tanításban feddhetetlen és komoly. A szavad legyen józan, megcáfolhatatlan, hogy az ellenfél megszégyenüljön, mivel semmi rosszat sem tud mondani rólunk. Megjelent ugyanis Üdvözítő Istenünk kegyelme minden embernek, és arra oktat minket, hogy tagadjuk meg az istentelenséget és a világi vágyakat. Éljünk józanul, igazként, istenfélemmel ezen a világon, és várjuk a boldog reménységet, a nagy Isten és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének eljövetelét. Ő önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket jótettekre törekvő, tulajdon népévé. 
Lk 17,7-10 
Ki mondja közületek szolgájának, mikor az szántás vagy legeltetés után hazatér a mezőről: „Gyere gyorsan, ülj az asztalhoz”? Nem azt mondja-e neki inkább: „Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután ehetsz és ihatsz majd magad is”? Csak nem köszöni meg a szolgának, hogy megtette mindazt, amit parancsolt? Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: „Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!” 

A hit hirdetőjének – és egy kicsit minden keresztény az – elsősorban Isten Jézus Krisztus által végbevitt hatalmas művét kell szemlélnie és hirdetnie: a megtestesülést, Jézus földi életét és tanítását, valamint megváltó halálát és feltámadását, majd ezután és csakis ebből következően új erkölcsöt és életstílust, mint az Istennek irántunk Jézus Krisztusban megmutatkozó megváltó irgalmára adott választ. A keresztény embernek nem azért kell erkölcsösnek lennie, mert úgy illik, hanem mert a krisztusi tanítás krisztusi életvitelt kíván. 
Erre figyelmeztet a mai Szentleckében az Apostol, aki a leghétköznapibb gyakorlati utasításokat is a krisztusi örömhírből vezeti le. Öregnek és fiatalnak, férfinak és nőnek egyaránt megvan az életkorához és hivatásához méltó életformája, amelynek egyik legfontosabb eleme a fegyelmezettség. Kell, hogy az ember tisztában legyen az állapotával, a természetével járó kísértésekkel, legyen az az ételben-italban való mértéktelenség vagy a sok felesleges és ártó beszéd, s igyekezzék ezeknek ellenállni. Az idősebbeknek nagyobb a felelősségük, hiszen a fiatalok joggal várják el tőlük, hogy példát mutassanak a tisztességes, józan és mértékletes életre. 
Urunk, Jézus Krisztus, az idők folyamán változnak az emberi szokások és az illemszabályok, értékek tűnnek fel és mennek feledésbe, tabuk keletkeznek és dőlnek le, ám az evangéliumi törvény nem változik, mert alapja nem más, mint az Istennek Általad adott, teljes és örök érvényű kinyilatkoztatása. Mivel pedig az Atya Benned nemcsak tanítást adott, hanem elküldött, hogy emberré lévén közöttünk élj, a mi válaszunk sem lehet csupán a tanítás elfogadása és továbbadása, hanem szükséges a tettekre váltása is. Kérünk, segíts kegyelmeddel, hogy legyen erőnk nap mint nap megtagadni az istentelenséget és a világi vágyakat, s Szentlelkeddel betöltve józanul, igazként, istenfélelemmel éljünk, várva dicsőséges eljöveteledet.

Évközi 32. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Tit 1,1-9
Pál, Isten szolgája, és Jézus Krisztus meghívott apostola, hogy Isten választottjait hitre és az igazi istentisztelet ismeretére vezesse, az örök élet reményében, amelyet örök idők előtt megígért Isten, aki nem hazudik, s aki a meghatározott időben ki is nyilvánította szavát az igehirdetés által, amelyet Üdvözítő Istenünk rendelete rám bízott: Títusznak, a közös hit révén szeretett fiának. Kegyelem és békesség az Atyaistentől és Krisztus Jézustól, a mi Üdvözítőnktől! Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy ami hátramaradt, elvégezd, és városról-városra presbitereket rendelj, amint meghagytam neked: feddhetetlent, egyszer nősültet, akinek a fiai hívők, nem kicsapongók vagy engedetlenek. A püspöknek ugyanis, mint Isten intézőjének, feddhetetlennek kell lennie, nem kevélynek, nem haragosnak, nem iszákosnak, nem verekedőnek, nem rút haszonlesőnek, inkább vendégszeretőnek, jóakaratúnak, józannak, igaznak, szentnek, önmegtartóztatónak, aki helytáll a hiteles tanítás megmegbízható végzésében, hogy az egészséges tanítás alapján képes legyen inteni is, és azokat, akik ellentmondanak, megcáfolni.
Lk 17,1-6
Azután így szólt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, figyelmeztesd; és ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, és napjában hétszer tér vissza hozzád, és azt mondja: »Bánom!« – bocsáss meg neki.” Az apostolok ekkor azt mondták az Úrnak: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr ezt felelte: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint egy mustármag, és ennek az eperfának azt mondjátok: „Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben!”, engedelmeskedni fog nektek.

Mi is az az „igazi istentisztelet ismerete”, melyre a Jézus Krisztus által adott isteni kinyilatkoztatás vezet? Nem más, mint hogy annyira komolyan vesszük Isten irántunk való szeretetét, amely megnyilatkozott Jézus Krisztusban, hogy szép lassan kezdünk az ő képére alakulni. A lelki életben minden újrakezdés azzal indul, hogy az igazság egyre alaposabb megismerése nyomán az emberben elmélyül az istenfélelem, s ez életének megváltoztatására sarkallja. Akin semmit nem alakít az evangéliumi igazság hallgatása, abban nincs istenfélelem, márpedig az istenfélelem a bölcsesség és az életszentség kezdete.
Azon tudjuk lemérni, hogy mennyire fogadtuk be az evangéliumot és a benne feltáruló Igazságot, Krisztust, hogy a szentmise olvasmányainak hallgatása önigazolásra késztetnek e, vagy pedig istenfélelemre s belőle fakadó természetfeletti reménységre vezetnek. Akiből ez a reménység hiányzik, az csak saját magába, vagy a külvilágba, a személytelen sorsba, a körülmények szerencsés alakulásába vetheti bizalmát, ezekben azonban hamarosan csalódnia kell. Az igazi és végső reménység viszont nem csal meg, mert alapja Isten igazmondása és önmagához való abszolút hűsége, amely végtelenül meghalad mindenfajta evilági bizonyosságot.
Urunk Jézus, ne engedd, hogy félvállról vegyük szent kinyilatkoztatásodat, melyet az emberi igehirdetésre bíztál, hogy általa az igazi istentisztelet ismeretére jussunk. Újítsd meg bennünk az istenfélelem ajándékát, hogy se kétségbe ne essünk, se vissza ne éljünk irgalmas szereteteddel, hanem parancsaidat komolyan véve megerősödjünk az örök élet reményében, melynek foglalóját, a Szentlelket a keresztség szentségében már elnyertük.

Évközi 32. vasárnap

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

2Mak 7,1-2.9-14
Történt pedig, hogy elfogtak hét testvért is anyjukkal együtt. Ostorral és szíjjal verette őket a király, hogy a törvényben tiltott sertéshúsevésre kényszerítse őket. Ekkor közülük az első így szólt: ,,Mit akarsz velünk és mit kívánsz tudni tőlünk? Mi készek vagyunk inkább meghalni, mint megszegni az atyáinknak adott isteni törvényeket.” Azután halálra váltan így szólt: ,,Te gonosz! A jelen életben ugyan elveszítesz minket. A világ Királya azonban a föltámadásban örök életre kelt minket, mivel az ő törvényeiért halunk meg.” (...)
2Tessz 2,16 – 3,5
Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket, s örök vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk kegyelemben, bátorítsa és erősítse meg szíveteket minden jótettben és beszédben. Egyébként, testvérek, imádkozzatok értünk, hogy az Úr igéje, amint nálatok is, terjedjen és dicsőségre jusson, s megszabaduljunk az alkalmatlan és gonosz emberektől, mert a hit nem mindenkié. Az Úr azonban hűséges: ő megerősít titeket és megóv a gonosztól. Ami titeket illet, bizalmunk van az Úrban, hogy megteszitek és meg fogjátok tenni, amit parancsolunk. Az Úr vezesse szíveteket Isten szeretetére és Krisztus béketűrésére!
Lk 20,27-38
(...) E világ fiai házasodnak és férjhez mennek. Azok pedig, akik méltók lesznek elnyerni a másik világot és a halálból való föltámadást, nem házasodnak, és férjhez sem mennek, hiszen többé már meg sem halhatnak. Hasonlók lesznek ugyanis az angyalokhoz, és Isten fiai, a feltámadás fiai lesznek. Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének mondta. Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.

A megtestesülésben egyértelműen feltárul – mivel Krisztus valóságos Isten és valóságos ember –, hogy a törvényhez való ragaszkodás egyben az Istenhez való ragaszkodás is. Az a zsidó, aki kész inkább meghalni, mint megenni a sertéshúst, az a muszlim, aki komolyan veszi a tilalmat, és nem iszik bort, az a hindu, aki még egy légy életét sem hajlandó kioltani, mert ezáltal Istenhez ragaszkodik, öntudatlanul is Jézus Krisztusról tesz tanúságot, aki értünk meghalt és feltámadt, s aki Isten hatalmával feltámasztja az igazakat az örök dicsőségre, mert ő minden ember Üdvözítője. Ezzel szemben milyen szomorú a valaha keresztény Európa szekularizációja, amely mára odáig jutott, hogy törvényhozásával szentesítette mind a tíz parancsolat megszegését, a hazudozástól a házasságtörésen át az emberölésig.
A Biblia hitében élő ember a világon túli, az örökkévaló Istenbe kapaszkodik. De minthogy ő láthatatlan, törvényeinek betartása által tudjuk csak kifejezni hozzá való ragaszkodásunkat. A mai Evangélium fényében ugyanakkor az is nyilvánvalóvá válik, hogy az Istentől kapott, de önkényesen és evilági módon értelmezett törvényhez való ragaszkodás szemben áll Isten akaratával, és akadályozza a hozzá való ragaszkodást. Az Istentől kapott parancshoz úgy ragaszkodni, mint magához az Istenhez, ugyanakkor nem feledve, hogy a törvény nem Isten – ez a helyes vallásos magatartás, amelynek mintegy mellékesen kultúrát alakító ereje is van.
Urunk, Jézus Krisztus, milyen könnyen mondjuk Neked, hogy követünk Téged és ragaszkodunk Hozzád, de életvitelünkkel inkább a világias közgondolkodáshoz igazodunk, mint a Te parancsaidhoz. Segíts, kérünk, kegyelmeddel felismernünk, hogy a Tízparancsolat tilalmai nem életünk beszűkítését, hanem az örök életre való kitágítását szolgálják, s törvényeidet szívünkbe fogadva megalkuvás nélkül, akár földi életünk árán is ragaszkodjunk Hozzád.

Szent Imre herceg

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Bölcs 4,7-17 

Az igaz azonban, haljon meg bár idő előtt, nyugalomra talál. Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, és nem az évek száma méri, inkább az ember bölcsessége az igazi ősz haj, s a szeplőtelen élet az igazi aggkor. Mivel kedvessé lett Isten előtt, szeretetet talált, és ő elvitte, mert bűnösök között töltötte életét, elragadta, hogy a gonoszság meg ne rontsa elméjét, s az álnokság meg ne tévessze lelkét. Mert a könnyelműség igézete homályba burkolja a jót, s a csapongó szenvedély megrontja az ártatlan szívet. Mivel hamar tökéletessé lett, hosszú időt töltött be. Mert lelke kedves volt Isten előtt, sietve kiragadta őt a gonoszság közepéből. A népek látták, de meg nem értették, és nem vették szívükre azt, hogy Isten kegyelme és irgalma vár szentjeire, és irgalmas látogatása választottjaira. Az igaz azonban, ha meghalt, megítéli az életben maradt gonoszokat, s a hamar tökéletessé lett ifjúkor a bűnös hosszú életét. Látják ugyanis a bölcsnek végét, de nem értik, mit rendelt felőle Isten, és miért helyezte őt az Úr biztonságba. 
Lk 12,35-40 
Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor visszatér a menyegzőről, hogy mihelyt jön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, aztán megy, és kiszolgálja őket. S ha a második őrváltáskor vagy a harmadik őrváltáskor jön, és így találja őket, boldogok azok a szolgák. Azt is tudjátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni a házába. Ti is legyetek készen, mert amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.” 

Az Úrnak a szüntelen virrasztásra szóló felhívását általában abban az összefüggésben szoktuk idézni, hogy késik a ház ura. De mi történik akkor, ha siet? Ha hamarabb jön, mint józanul várható? Nehéz megérteni a késlekedést, de még nehezebb elfogadható magyarázatot találni arra, ha az Úr siet. Kiváltképp, ha olyanért jön el korán és hirtelen, akihez pedig nagy reményeket fűztünk. Talán Magyarország sorsa fordult azon, hogy nem Szent Imre lett István utódja: akkor talán nem került volna sor arra, hogy a magyarság egy része visszazuhanjon a pogányságba, és barbár módon az Egyház ellen támadjon, nem kellett volna meghalnia Gellértnek, nem lettek volna trónviszályok, nem harcolt volna a magyar magyar ellen... Hiába mondják, hogy nincs létjogosultságuk az ilyen „mi lett volna, ha...” jellegű, történelmietlen találgatásoknak, azért mindnyájunkban felmerülnek ilyen és hasonló gondolatok, amikor azt, akiről azt hittük, megvalósítja legszebb álmainkat, akihez a földön a legjobban ragaszkodtunk, Isten hirtelen elveszi tőlünk. 
Mert lehet elmélkedni a szeretetről és a lemondásról, gyakorolni is lehet a mindennapi önmegtagadást, de felkészülni arra, hogy elveszítsük, akit a legjobban szeretünk a földön, valójában lehetetlen. És olyan fájdalom, amelyről csak annak van joga beszélni, aki maga is elveszítette gyermekét, házastársát – de ő sem biztos, hogy képes rá. A Szűzanyának van joga beszélni erről, mert ő is ölében tartotta ártatlanul megölt szent Fiát, akinek születését mint a messiási ígéretek beteljesedését hirdette meg az angyal, és az Atyaistennek van joga, akinek végig kellett néznie Egyszülöttjének szenvedését és halálát – akit annyira szeretett, hogy érte teremtette ezt a világot –, mert a bűntől elvadult embernek csak így tudott hiteles kinyilatkoztatást adni irgalmas szeretetéről. Arról a szeretetről, amely azonban erősebb, mint a halál... 
Urunk, Jézus Krisztus, Szent Imre herceg példája tanítson bennünket arra, hogy földi életünkre mennyei örökségünk fényében tekintsünk, közbenjárása pedig segítsen, hogy akármelyik órában érkezel is, szívünk készen álljon fogadásodra.

Évközi 31. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Fil 3,17 – 4,1 
Legyetek követőim, testvérek, és figyeljetek azokra, akik úgy élnek, ahogy példát adtunk nektek. Mert sokan élnek úgy – sokszor mondtam nektek, és most is sírva mondom –, mint Krisztus keresztjének ellenségei. Végük a pusztulás, istenük a hasuk, dicsekvésük az, ami a szégyenük, s a figyelmük földi dolgokra irányul. A mi hazánk azonban a mennyekben van, ahonnan mint üdvözítőt várjuk az Úr Jézus Krisztust. Ő átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi az ő dicsőséges testéhez, azzal az erővel, amellyel hatalma alá vethet mindent. Azért tehát, szeretett és hőn óhajtott testvéreim, örömöm és koronám, így tartsatok ki az Úrban, szeretteim! 
Lk 16,1-8 
Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. Erre magához hívatta és azt mondta neki: „Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem lehetsz tovább az intézőm!” Az intéző ezt mondta magában: Mitévő leszek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek a házukba, ha elmozdít az intézőségből. Magához hívta tehát urának minden egyes adósát, és megkérdezte az elsőtől: „Mennyivel tartozol uramnak?” Az így felelt: „Száz korsó olajjal.” Erre azt mondta neki: „Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet!” Azután megkérdezte a másikat: „Hát te mennyivel tartozol?” Az így válaszolt: „Száz véka búzával.” Erre azt mondta neki: „Vedd elő adósleveledet, és írj nyolcvanat!” Az úr megdicsérte a hamis intézőt, hogy okosan cselekedett; mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. 

Akikről Szent Pál a mai Szentleckében mint Krisztus keresztjének ellenségeiről ír, azok bizony mind keresztények. „Istenük a hasuk”: nem a nagyevőkre vagy az ínyencekre céloz itt az Apostol– bár az ilyesmi sem Krisztus követőinek életstílusa –, hanem éppen ellenkezőleg: azokra a zsidózó eretnekekre, akik keresztény létükre minden körülmények között, akár mindenki ellenében is aprólékosan betartották a zsidó étkezési előírásokat, mintha ez szerzett volna nekik üdvösséget. Úgy ragaszkodtak a törvényhez, ahogy csak Istenhez és az Úr keresztjéhez szabad ragaszkodni, ezért ez a ragaszkodásuk nem más, mint a bálványimádás kifinomult formája. A vallási előírások, a módszerek és gyakorlatok fontosak, de nem szabad tőlük várni a megváltást, az üdvösséget, mert azt egyedül a mi Urunk megváltó halála szerezte meg nekünk. 
„Dicsekvésük az, ami a szégyenük”: lehet, hogy egyesek dicsekvésükkel elismerést szereznek az emberek között, ám Krisztus szemében az ő keresztjének ellenségei, ha másban dicsekszenek, ha azt hiszik, érdemeik alapján váltak méltóvá az üdvösségre, vagy ha képmutatóan hivalkodnak kereszténységükkel, miközben hitükkel ellentétes tetteket visznek véghez. „A figyelmük földi dolgokra irányul”: úgy élnek, mintha evilágból valók volnának, s nem a krisztusi létmód szerint. Isten országa jelen van ebben a világban, bennünk és közöttünk, de nem ebből a világból való. Akinek a kereszténysége kimerül a vasárnapi misehallgatásban, egy-egy ima elmondásában, de életének súlypontja a földi dolgokban van, az nem él benne Isten országában, hanem észrevétlenül elmegy életének legnagyobb csodája és lehetősége mellett. 
Urunk Jézus, taníts minket igéd hallgatása és az azon való elmélkedés által, hogy a mai Evangéliumban szereplő hűtlen, de okos intéző módjára előrelátóan gondoskodjunk örök jövőnkről. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy ne istenítsük a földi dolgokat, hanem az üdvösség szolgálatába állítva használjuk őket, s közben szívünk szüntelenül mennyei hazánkra figyeljen, ahonnan várjuk dicsőséges eljöveteledet.

Évközi 31. hét

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Fil 3,3-8a
Mert a körülmetéltek mi vagyunk, akik Isten Lelke által szolgálunk, és Krisztus Jézusban dicsekszünk, s bizalmunkat nem a testbe helyezzük. Nekem lehetne ugyan bizalmam a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy bizakodhat a testben, én még inkább: a nyolcadik napon körülmetéltek, Izrael nemzetéből, Benjamin törzséből származom, héber a héberek közül, a törvény megtartásában farizeus, buzgóságból az egyház üldözője, a törvény szerinti igazság dolgában kifogástalan. De ami számomra nyereség volt, azt veszteségnek tartottam Krisztusért. Sőt, mindent veszteségnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent fölülmúló voltáért. Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem.
Lk 15,1-10
Vámosok és bűnösök is mentek hozzá, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók azonban méltatlankodtak: „Ez bűnösökkel áll szóba és velük eszik.” Akkor ezt a példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egyet elveszít közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett után, amíg meg nem találja? Amikor megtalálja, örömében vállára veszi, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat!” Mondom nektek: éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben is egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre. Vagy ha egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e lámpát, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? Ha pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédait, hogy elmondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam a drachmát, amelyet elvesztettem!” Mondom nektek: hasonló öröm lesz Isten angyalai közt egy megtérő bűnös miatt.”

Háromféle nézőpontból lehet szemlélni a világot: Krisztus nélkül, Krisztussal találkozva és magával Krisztus szemével. A keresztény ember arról ismerszik meg, hogy mindhárom nézőponttal azonosulni tud. Aki nem ismeri Krisztust, az nem hozzá viszonyítja a világban található dolgok értékét. Nem mondhatjuk, hogy nincs létjogosultsága ennek a szemléletmódnak, hiszen sok embertestvérünk van, a közvetlen környezetünkben is, akik nem jutottak Jézus Krisztus fönséges ismeretének birtokába. Szabad, sőt szükséges is olykor az ő igazságot, a végső igazságot kereső szemükkel nézni a világot, nem hagyva figyelmen kívül, hogy csak akkor lehet értékes bármi is a világon, ha van egy abszolút érték, amelyhez viszonyíthatjuk, máskülönben minden relatív.
A másik nézőpont az Apostolé. Aki Krisztussal találkozik, akinek életébe berobban az abszolút érték, annak szemében minden más értéktelennek és szemétnek fog feltűnni ehhez képest. De maga Szent Pál sem áll meg ennél a nézőpontnál, hanem még magasabbra emelkedik. Nemcsak Krisztushoz mérten, hanem Krisztus szemével is nézi a világot, ami azt jelenti, hogy az irgalmas Atya szemével tekint rá, aki úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte. Csak ez a harmadik nézőpont tanít meg arra, hogy irgalmas szívű testvérei legyünk egymásnak, s úgy tudjunk örülni a megtérő bűnösnek, mint Isten és az ő angyalai a mai Evangélium tanítása szerint.
Urunk Jézus, taníts meg minket arra, hogy úgy tudjuk becsülni ezt a teremtő Atyád által jónak alkotott világot és annak értékeit, hogy közben ne feledkezzünk meg arról, hogy a Te mindent felülmúló ismeretedhez, azaz a végtelen szépséghez, végtelen jósághoz, végtelen igazsághoz és végtelen szeretethez viszonyítva mindez semmi, mert önmagában mit sem ér. Adj nekünk, kérünk, figyelmes tekintetet és irgalmas szívet, hogy ott is észrevegyük az értéket, ahol el van rejtve, s elveszett, de megkerült kincsnek tekintsük azt az embertársunkat, aki korábbi értéktelen életmódjával szakítva Hozzád talál.

Halottak napja

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység - A napi szentmise olvasmányai -

Jób 19,1.23-27a 
És felelt Jób, és ezt mondta: Bárcsak felírnák szavaimat, vajha könyvbe jegyeznék azokat, vas íróvesszővel ólomtáblára, vagy vésővel sziklába metszenék őket! Mert tudom, hogy Megváltóm él, s a végső napon felkelek a földről; és ismét körülvesz a bőröm, és saját testemben látom meg Istenemet; én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, és nem más! E reményem van eltéve keblemben! 
Róm 5,5-11 
A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által. Krisztus ugyanis akkor, amikor még erőtlenek voltunk, a meghatározott időben, meghalt a gonoszokért. Pedig az igaz emberért is aligha hal meg valaki; esetleg a jóért képes valaki meghalni. Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy abban az időben, amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk. Azért most, miután az ő vére által megigazultunk, még sokkal inkább megment minket a haragtól. Ha mi, amikor még ellenségek voltunk, kiengesztelődhettünk Istennel Fiának halála által, most, mint kiengesztelődöttek, sokkal inkább üdvösséget nyerünk az ő élete által. Sőt még dicsekszünk is Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki most megszerezte nekünk a kiengesztelődést. 
Jn 6,37-40 
Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, nem utasítom el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem föltámasszam azt az utolsó napon. Mert Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom őt az utolsó napon. 

Nem minden reményre igaz az, amit Szent Pál mond a mai Szentleckében, a mi földi reménykedéseink például igenis sorra szégyenben hagynak, s ilyenkor annak rendje és módja szerint el is keseredünk. De az a remény is megcsal, amely ugyan Istenre hivatkozik, de nem válik életünk kis és nagy döntéseinek mozgatójává. Ez a hamis reménykedés, mely nem több ideológiánál, talán annyit sem ér, mint a becsületesen bevallott reménytelenség. Ezért is mélységesen kiábrándítóak azok a temetések, ahol a gyászolók úgy állják körül a koporsót, hogy közben mindent megtesznek, nehogy szembe kelljen nézniük saját elmúlásukkal, s azzal, hogy mi lesz azután. Hallgatják a pap szavát, talán mozog a szájuk, mintha imádkoznának, de csüggedtek és reményvesztettek, mert valójában többre tartják a halál hatalmát Isten hatalmánál. Az ilyenek valóban „szerencsétlenebbek minden embernél”. 
Csak az a remény nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mellyel az élő Istenbe kapaszkodunk, s mellyel azt várjuk, amit Szentlelkével már végbevitt a mi Urunk, Jézus Krisztuson, feltámasztva őt a halálból. Ezt a Lelket ugyanis a mi szívünkbe is kiárasztotta, s megkezdte bennünk a feltámasztás művét azzal, hogy személyünk középpontját olyan életszintre emelte, ahol a halál egy pillanatig sem uralkodhat rajta. Ha tehát élő bennünk ez a reménység, ha azt az Istent valljuk Urunknak, aki azért küldte Jézus Krisztust, hogy senkit el ne veszítsen közülünk, hanem feltámasszon az utolsó napon, akkor ez meg is látszik mindennapjainkon, teendőink végzésén és a nehézségek, megpróbáltatások idején tanúsított viselkedésünkön. 
Urunk, Jézus Krisztus, Elsőszülött a halottak közül! Járd át Szentlelkeddel sápadt és erőtlen reményünket, hogy igazi, élő, a halottakat feltámasztó Istenbe vetett reménységgé, életünket formáló erővé váljék. Alakítsd ki bennünk kegyelmeddel a Vőlegény érkezésére várakozó jegyes lelkületét, aki nem erre a földi életre rendezkedett be, ám felkészült a várakozás hosszú óráira; aki úgy van itthon e földön, hogy egy percre sem feledkezik meg az örök hajlékról, melyet Te készítesz számára a mennyben.

Oldalak