Ter 1,20 – 2,4a
Azt mondta ezután Isten: ,,Hozzanak elő a vizek csúszó-mászó élőlényeket, és szárnyaljon szárnyas a föld felett, az ég boltozata alatt!” (…) És lett este és reggel: az ötödik nap. Azt mondta ezután Isten: ,,Hozzon elő a föld élőlényt, faja szerint: lábasjószágot, csúszó-mászót és szárazföldi vadat, faja szerint.” Úgy is lett. (…) Majd azt mondta Isten: ,,Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszó-mászón, amely mozog a földön!” Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. (…) És látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó volt. És lett este és reggel: a hatodik nap. Elkészült tehát az ég és a föld, s azok minden ékessége. A hetedik napra befejezte Isten a munkáját, amelyet végzett, és a hetedik napon megnyugodott minden munkától, amelyet végzett. (…)
Mk 7,1-13
Ekkor köréje gyülekeztek a farizeusok, és néhány írástudó, aki Jeruzsálemből jött. Ezek azt látva, hogy tanítványai közül egyesek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, morgolódtak. (…) Megkérdezték tehát őt a farizeusok és írástudók: ,,Miért nem élnek tanítványaid a régiek hagyománya szerint, miért esznek kenyeret közönséges kézzel?” Ő ezt felelte nekik: ,,Helyesen jövendölt rólatok Izajás, képmutatók, amint írva van: »Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek, ha emberi tudományt és parancsokat tanítanak.« Mert Isten parancsát elhagyva az emberek hagyományait tartjátok, a korsók és poharak mosását, és sok egyéb ezekhez hasonló dolgot cselekedtek.”(…)

Isten mindenestül jónak teremtette a világot, de hogy a teremtés jó, az nem jelenti azt, hogy egészen tökéletes is. Hiszen a Teremtő nem „kulcsrakész” állapotban adta át az embernek a világot, hanem növekedő, fejlődő valóságként, melyben Ádámnak Isten helyetteseként kellett volna folytatnia a teremtés művét. Nincs is nagyobb megtiszteltetés, mint hogy Isten annyira komolyan veszi az embert, hogy hagyja őt is dolgozni a teremtett világ képének formálásán. Csakhogy az ember nem akart együttműködni az Istennel: saját erejéből, Isten nélkül akarta folytatni a megkezdett művet, amely így szükségképpen torz és hiányos lett. Mivel pedig az eredeti bűn okozta rosszra való hajlam apáról fiúra öröklődik, az istenellenes tendenciák újra és újra felerősödnek, akadályozva Isten műve jóságának kibontakozását.
Valahányszor kimarad az ember erőfeszítésből Isten, mindannyiszor új és új Bábel tornya épül, az Isten elleni lázadás jelképe. Ez a lázadás lehet nyílt istentagadás, de még veszélyesebb, amikor vallásos mezben, az isteni tekintélyre hivatkozva jelentkezik. Ez az a magatartás, amelyet Jézus nem győz eleget kárhoztatni a farizeusokban, amikor Istenre hivatkozva emberi hagyományokat helyeznek az isteni parancs helyére, önző érdekeiket, kicsinyes szokásaikat hagyományozzák nemzedékről nemzedékre, s így háttérbe szorítják Isten törvényét, és megkérdőjelezik az ő művének jóságát.
Urunk Jézus, könyörülj rajtunk, akik a világban tapasztalt rosszért oly gyakran hibáztatunk Téged és mennyei Atyádat, vagy elhamarkodottan rossznak nevezzük azt, ami valójában lelki fejlődésünket, örök boldogságunkat szolgálja. Nyisd meg lelki szemünket, hogy az áteredő bűn ne homályosítsa el látásunkat, s Benned újra és újra felragyogjon előttünk Tőled kapott hivatásunk, hogy az isteni jóság képviselői és kinyilvánítói legyünk, kegyelemhordozók, akikben eredeti szépségében ragyog fel az Atya teremtő terve. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy földi életünk hátralévő idejét úgy töltsük el, hogy miközben a felebaráti szeretet cselekedeit gyakoroljuk, ne szűnjünk meg vágyakozni az új ég és új föld, a teremtett világ beteljesedése után.
A betegek világnapján könyörgünk Hozzád minden testi-lelki gyógyulásra váró embertársunkért, hogy Veled találkozva megtapasztalják közelséged örömét, s részesei legyenek annak a nagy helyreállításnak, melynek célja nem elsősorban fizikai állapotuk ideiglenes javulása, hanem az igazi és teljes gyógyulás, mely a szívükből indul ki, s gyarló testüket hasonlóvá teszi a Te megdicsőült testedhez.

Ter 1,1-19
Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett. És Isten szólt: ,,Legyen világosság!” És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó. Elválasztotta a világosságot a sötétségtől, és elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Akkor este és reggel lett: egy nap. Azután újra szólt Isten: ,,Legyen boltozat a vizek között, s válassza el a vizeket a vizektől!” (…) Úgy is lett. Isten elnevezte a boltozatot égnek. Akkor este és reggel lett: a második nap. Azt mondta ezután Isten: ,,Gyűljenek egy helyre a vizek, amelyek az ég alatt vannak, és tűnjék elő a száraz!” Úgy is lett. Isten elnevezte a szárazat földnek, az egybegyűlt vizeket pedig elnevezte tengernek. És látta Isten, hogy jó. (…) És lett este és reggel: a harmadik nap. Azt mondta ezután Isten: ,,Legyenek világítók az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, jelezzék az időket, a napokat és az esztendőket, ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsanak a földre!” Úgy is lett. (…) És látta Isten, hogy jó. És lett este és reggel: a negyedik nap.
Mk 6,53-56
Átkeltek a tavon, és Genezáret földjére jutottak és kikötöttek. De mihelyt kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön felismerték őt, és körbefutva az egész környéken elkezdték a betegeket ágyastól összehordani oda, ahol hallották, hogy ott van. Amerre csak betért a falvakba, majorokba vagy városokba, az utcákra tették a betegeket, és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Mindazok, akik megérintették őt, meggyógyultak.

Milyen jó, hogy mielőtt belépnénk Nagyböjt Szent Negyvennapjába, és elkísérnénk az értünk testté lett Igét a pusztába, az Egyház a Szentírás kezdő lapjait olvastatja velünk, s ezen keresztül a Szentlélek a Paradicsomkertbe vezet vissza bennünket. Fontos, hogy amit ma a Teremtés könyvéből olvasunk, azt látomásként őrizzük szívünkben. Meg kell hogy indítson Isten szeretetének határtalansága, amellyel megszánta a világot, amiért az nem volt, és teremtő szavával kimondta, hogy legyen. Meg kell hogy rendítsen az a minden mást megelőző isteni döntés, mellyel az Atya öröktől fogva elhatározta, hogy elküldi szent Fiát a világba, hogy általa megossza szentháromságos életét az emberrel.
Ebben az örök isteni tervben szemléljük saját magunk parányi létezését is. Milyen hihetetlen, hogy Isten öröktől fogva, évmilliárdokon át készült arra, hogy egyszer mi is megszületünk! Szegényebbnek találta volna nélkülünk a teremtést, ezért szeretete galaxisokat teremtett, hogy otthonra leljünk a Földön, és majd megízlelhessük az ő nyugalmát és békességét a hetedik napon.
Mennyei Atyánk, köszönjük Neked teremtő terved csodáját, a világ megannyi szépségét és gazdagságát. És mindenekfölött köszönjük Neked szent Fiadat, Jézust, akiért és akiben teremtettél, s akiben újjáalkotsz mindent. Hiszen az egész világegyetem nem egyéb, mint egyetlen pazar, grandiózus és mégis a legapróbb részletekig gondosan kimunkált díszlet, hogy színpadra léphessen az ártatlan és tiszta Ember, aki elhozza nekünk a Te országodat. Az ő gyógyító csodái pedig, melyekről a mai Evangéliumban olvasunk, már a teremtés beteljesítésének, az új égnek és új földnek kézzelfogható jelei. Köszönjük, Atyánk, hogy ránk is gondoltál, nekünk is helyet és szerepet szántál a teremtés isteni művében. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy mi, akikben a hit és a keresztség által már kezdetét vette az új teremtés, betöltsük Tőled kapott gyönyörű hivatásunkat, s Krisztusba iktatott új Ádámként az isteni jóság képviselői és kinyilvánítói legyünk a földön.

Iz 6,1-8
Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhájának uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette; hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, és kettővel repültek. Az egyik így kiáltott a másiknak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!” (…)
1Kor 15,1-11
(…) Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még élnek, egyesek pedig elszenderültek. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Mindnyájuk után pedig mint félresikerültnek, megjelent nekem is. (…)
Lk 5,1-11
(…) Amikor befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat halat fogni!” Simon ezt felelte neki: „Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.” És miután ezt megtette, a halaknak oly bő sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek tehát a társaiknak a másik hajóban, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek. Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és így szólt: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” Mert a nagy halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak, hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus pedig így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.” Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt.

Sokféleképpen lehet látni az Urat: látomásban, mint Izajás próféta, csodatetteinek megtapasztalásában, mint Péter apostol, és a Jézus Krisztus halálába és feltámadásába vetett hitben, mint Szent Pál által a korintusi hívek. Tévedés volna azt hinni, hogy ez az utóbbi látás halványabb és bizonytalanabb az első kettőnél. Ellenkezőleg: teljesebb és biztosabb. Izajás ugyanis csak néhány jellemző vonását ismeri meg látomásában az egészen más Istennek, s azt is csupán képben, szimbolikusan, mert ember másként fel nem foghatja. Péter az isteni hatalom jelét látja és tapasztalja a csodás halfogás eseményében, s őt is félelem fogja el társaival együtt, akárcsak Izajás prófétát, mert Jézusban az embert és a természetet végtelen fokban felülmúló, transzcendens Istennel találkozott.
Azonban mi az apostoloktól ránk hagyományozott húsvéti-pünkösdi hitben mérhetetlenül többet tudunk meg Istenről. Tudjuk, hogy Jézus személye az örök Igének, az Atya Egyszülöttjének személye, aki egylényegű az Atyaistennel, de valóságosan emberré lett értünk. Tudjuk, hogy meghalt bűneinkért, és engesztelő halálával megszerezte számunkra a bűnbocsánatot. Tudjuk, hogy feltámadt, és ezzel megnyitotta nekünk a mennyek országát, ahol nemcsak lelkünkre, hanem emberi testünkre is örök élet vár. Ez az a minden látomásnál fönségesebb és igazibb ismeret, mely tudós teológusok zseniális megközelítései, szent misztikusok kegyelmi tapasztalatai révén mind teljesebben bontakozik ki és tárul fel előttünk az Egyház történelme folyamán, míg csak a színelátás boldog örömébe el nem jutunk.
Urunk Jézus Krisztus, köszönjük a hitet, melyet Szentlelked által ébresztesz és mélyítesz el bennünk. És köszönjük a tudást, melyet feltártál előttünk, amikor kinyilatkoztatást adtál Isten belső életéről, a Szentháromság boldog közösségéről. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy ezt az őseinktől örökölt hitet és tudást hűségesen megőrizzük, s úgy adjuk tovább az utánunk következő nemzedéknek, hogy hozzátesszük a magunk belső látomását és saját életünkben megnyilatkozó csodáid eleven tapasztalatát.

Zsid 13,15-17.20-21
Általa mutassuk be tehát Istennek mindenkor a dicséret áldozatát, azaz ajkunk gyümölcsét, amely az ő nevét magasztalja. A jótékonyságról pedig és az adakozásról ne feledkezzetek meg, mert ilyen áldozatok tetszenek Istennek. Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és vessétek magatokat alá nekik, hiszen úgy őrködnek ők fölöttetek, mint akik számot fognak adni lelketekért, hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtva, mert ez nem szolgálna javatokra. A békesség Istene pedig, aki a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát a halálból kivezette az örök szövetség vérében, tegyen tökéletesekké titeket minden jóban, hogy megtegyétek az ő akaratát. Azt munkálja bennünk, ami előtte kedves, Jézus Krisztus által, akié a dicsőség örökkön-örökké! Ámen.
Mk 6,30-34
Az apostolok ismét összegyűltek Jézus körül, és mindnyájan beszámoltak, hogy mi mindent tettek és mit tanítottak. Ő ekkor azt mondta nekik: ,,Gyertek félre egy magányos helyre, és pihenjetek meg egy kicsit.” Olyan sokan jöttek-mentek ugyanis, hogy még enni sem volt idejük. Bárkába szálltak tehát, és félrevonultak egy elhagyatott helyre, egyedül. Sokan látták azonban őket, s észrevették, amikor elmentek. Minden városból futottak oda gyalog, és megelőzték őket. Amikor kiszállt, Jézus meglátta a hatalmas tömeget, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, és sok mindenre kezdte őket tanítani.

A mai Evangélium felvillantja az isteni kinyilatkoztatás legmélyebb indítékát: Isten irgalmasságát, hogy megesett a szíve a bűnbeesett emberen, ezért lehajolt hozzá, és sok mindenre kezdte tanítani. Ebből egyszersmind az is következik, hogy az evangélium éppen azok szívéhez talál utat, akik pásztor nélküli juhokként, árván és reménytelen helyzetüket átérezve megnyílnak Isten igéje előtt. Az Evangélium a Lévikhez, Zakeusokhoz és Magdolnákhoz szól, akik a Szentlélek villámfényénél megpillantva saját nyomorúságukat a megtérés őszinte vágyával kapaszkodnak Jézusba, követik szavát, és teljesítik akaratát.
Sokkal reménytelenebb helyzetben vannak viszont azok, akik nem érzik, hogy megtérésre lenne szükségük. Elkápráztatja őket életük felszínének csillogása, birtokuknak képzelt erényeik és saját szentségüknek tulajdonított jócselekedeteik. Számukra Jézus szava csak annyiban érdekes, amennyiben saját céljaikat, az üdvösségről alkotott elképzeléseiket igazolja, egyébként nem tartanak rá igényt. Sőt, ha úgy érzik, túlzott követelményeket támaszt velük szemben, megkeményítik szívüket, és támadásba mennek át, mert mindennél fontosabb számukra, hogy folttalan életük látszatát fenntartsák.
Urunk Jézus, megvalljuk Neked, hogy azt hittük, a lelki élet útján előrehaladva egyre biztosabbak lehetünk életszentségünk felől, ám most szánalomra méltóbbnak látjuk magunkat, mint valaha. Mégis, köszönjük Neked ezt a felismerést, ezt a kegyelmi állapotot, mely beláttatja velünk, hogy rászorulunk a Te tanításodra, vezetésedre, gyógyító szeretetedre. Azért hát bizalommal hagyatkozunk Rád, a juhok legfőbb Pásztorára, Tőled kérve erőt, hogy mindenkor meg tudjuk tenni a Te szent és igaz parancsodat.

Zsid 13,1-8
A testvéri szeretet maradjon meg bennetek! Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, mert általa egyesek tudtukon kívül angyalokat fogadtak be szállásra. Emlékezzetek meg a foglyokról, mintha ti is velük együtt foglyok volnátok, és azokról, akiket nyomorgatnak, mint akik magatok is testben vagytok. Tisztességes legyen a házasság mindenben, és szeplőtlen a házaságy; mert a paráznákat és a házasságtörőket megítéli Isten. Legyen viselkedésetek fösvénység nélkül való, elégedjetek meg azzal, amitek van; mert ő mondta: ,,Nem hagylak el, s nem távozom el tőled”, ezért bizalommal mondhatjuk: ,,Az Úr az én segítőm, nem félek, ember mit is tehetne ellenem?” Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik nektek Isten igéjét hirdették, nézzétek életük végét, és kövessétek hitüket! Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, és ma, és mindörökké.
Mk 6,14-29
(…) Egyszer azonban, amikor Heródes a születésnapján lakomát rendezett országa nagyjainak, ezredeseinek és Galilea előkelőségeinek, bement Heródiás lánya és táncolt nekik. Ez nagyon tetszett Heródesnek és az asztaltársaságnak. A király erre azt mondta a lánynak: ,,Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.” Meg is esküdött neki, hogy: ,,Bármit kérsz, megadom neked, akár az országom felét is!” Az kiment és megkérdezte anyjától: ,,Mit kérjek?” Az így szólt: ,,Keresztelő János fejét.” Erre nagy sietve bement a királyhoz és előadta kérelmét: ,,Azt akarom, hogy rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” A király elszomorodott, de az esküje és az asztaltársak miatt nem akarta kedvét szegni. Rögtön elküldte a hóhért, megparancsolta, hogy hozzák el a fejét egy tálon. Az lefejezte a tömlöcben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának. Amikor a tanítványai megtudták ezt, eljöttek, elvitték a testét és sírba helyezték.

Isten első kijelentése az emberről, hogy saját képére és hasonlatosságára teremtette. Nem egyedül a férfi vagy a nő az isteni képmás hordozója, nem is egyikük és másikuk külön-külön, hanem ketten együtt. Minthogy férfi és nő egyenrangú félként kötött, halálig tartó életszövetsége az istenképiség lényeges eleme, a paráznaság és a házasságtörés mindenekelőtt nem erkölcsi vétek, amely azért elítélendő, mert tiltott módon kíván gyönyört szerezni, hanem Isten ellen való bűn, a Szentháromság képének meghamisítása, eltorzítása, meggyalázása. Jól látjuk ezt Heródes példáján is, aki előbb testvére feleségét elvéve házasságot tört, majd az asszony hatása alá kerülve már ahhoz sem volt elég lelki ereje, belső tartása, hogy felelőtlen ígéretét visszavonva megkímélje Keresztelő János életét.
Ezzel szemben az Úr örök szerelemmel szereti Menyasszonyát – Izrael népét, az Egyházat, a keresztény ember lelkét –, aki sokszor esendő, bűnös és hűtlen is, ám az isteni Vőlegény mégsem vonja vissza tőle szerelmét. Ebből az is következik, hogy az Isten országáért vállalt szüzesség nem fakadhat a nemiség és a házasság lenézéséből, hanem éppen annak felmagasztalása. Olyan életállapot, amelyben sajátos módon ragyog fel az Isten és ember közötti kizárólagos szeretetkapcsolat, melynek a házasság is képe. Éppen ezért az Egyházban kétféle megszentelt életállapot van, s e kettő mélységesen összetartozik: a testi házasság, melynek lelki szüzességgel kell párosulnia, illetve a testi szüzesség, amely a lelki házasságban nyer értelmet. Akiben a szüzesség és a házasság nem ily módon kapcsolódik össze, annak élete terméketlen és meddő marad. Aki viszont az előbbi módon kötelezi el magát az egyik vagy a másik életállapotban, annak élete bő gyümölcsöt terem.
Urunk Jézus, segíts kegyelmeddel, hogy a világ ma divatos felfogásával szemben Isten örök terve és a Te tanításod szerint gondolkodjunk a házasság szentségéről és a szüzesség értékéről. Add, hogy akár házasságban, akár szüzességben élünk, az örök életre megmaradó, bőséges gyümölcsöt teremjünk.

Zsid 12,18-19.21-24
Ti ugyanis nem érinthető hegyhez járultatok, nem lángoló tűzhöz és forgószélhez, sötétséghez és fergeteghez, harsonazengéshez és szózatok hangjához. Akik ezt hallották, azért esedeztek, hogy ne szóljon hozzájuk az ige, s a látvány is olyan rettenetes volt, hogy Mózes így szólt: ,,Megrémültem és reszketek.” Ti Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, sok ezernyi angyal seregéhez, az elsőszülöttek egyházához, akik fel vannak jegyezve a mennyben, és mindenki bírájához, az Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, és a meghintés véréhez, amely hangosabban kiált, mint Ábelé.
Mk 6,6-13
És csodálkozott hitetlenségükön. Ezután bejárta a helységeket a környéken és tanított. Közben magához hívta a tizenkettőt, és elkezdte őket kettesével elküldeni. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett. Meghagyta nekik, hogy az útra vándorboton kívül semmit ne vigyenek; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben. Sarut kössenek, de ne öltözzenek két köntösbe. Azt mondta nekik: ,,Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem mentek onnan. Ha pedig valahol nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek ki, rázzátok le lábatokról a port is, bizonyságul ellenük.” Azok elmentek, és hirdették, hogy tartsanak bűnbánatot. Sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal, és azok meggyógyultak.

Izrael népét mélységesen, idegrendszerébe és sejtjeibe ivódva meghatározta az az istenélmény, amelyben része volt Mózessel a szent hegyen. Ezt az alapvető vallási tapasztalatot, a fönséges és rémületet keltő találkozást a mindenható Istennel a szent nép tagjai szívük mélyén őrizték, s apáról fiúra hagyományozták. Isten végső önkinyilatkoztatása azonban nem félelmetes és rettegést keltő, mert ő nem félelemben akarja tartani az embert, akit saját képére és hasonlatosságára alkotott. Az isteni mindenhatóság, a végtelen fölség kinyilatkoztatása a Golgota hegyén álló keresztfa, melyen a vérző Krisztus haldoklik. Itt mutatja meg Isten, hogy ő mindenhatóságán, bölcsességén és minden tökéletességén túl maga a szeretet. Olyan hatalom, amellyel nem mérkőzhet az emberi kevélység.
Mi ehhez a szent hegyhez járultunk: a mennyei Jeruzsálemhez, ahol a középpontban Krisztus keresztje áll; az angyalok ezreihez és a szentek megszámlálhatatlan seregéhez, ahhoz az ünneplő közösséghez, mely a Szeretet-Isten győzelmét ünnepli szüntelen. Ebből fakad az Egyház missziója is, mely nem lehet más, mint az Úr halálának hirdetése a feltámadás erőterében, amíg Krisztus el nem jön újra az idők végén.
Urunk Jézus, lélekben nap mint nap felmegyünk Sion hegyére, s minden szentmisén, minden imádságunkban és szívből jövő fohászunkban odajárulunk Hozzád, az új szövetség közvetítőjéhez, aki ránk hulló véred által megtisztítottál minket minden bűnünktől. Köszönjük, hogy küldetést bízol ránk, és hatalmat adsz nekünk a gonosz felett, köszönjük az angyalok ezreinek segítségét, köszönjük a szentek seregének tanúságtételét és közbenjárását értünk. Add kegyelmedet, hogy mindig egységben maradjunk Veled, a Fővel, és eleven kapcsolatban legyünk Titokzatos Testeddel, az Egyházzal: az apostolokkal és vértanúkkal, a hitvallókkal, szent férfiakkal és asszonyokkal, szüzekkel és özvegyekkel, s így tegyünk mi is tanúságot szavunkkal és életünkkel az Isten országáról, mely nem más, mint a Te jelenléted bennünk és közöttünk.

Zsid 12,4-7.11-15
Mert még nem álltatok ellen a vérontásig a bűn ellen vívott harcban, és elfelejtettétek a vigasztalást, amely nektek, mint fiaknak szól: ,,Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha büntet, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz minden gyermeket, akit magához fogad.” A fegyelemért szenvedtek. Mint fiakkal, úgy bánik veletek Isten, s melyik fiú az, akit apja nem fenyít meg? A fenyítés a jelenben nem látszik ugyan örvendetesnek, inkább elszomorítónak. Később azonban azoknak, akik általa megedződtek, az igazságosság békeszerző gyümölcsét adja. Ezért tehát feszítsétek ki lankadt kezeteket és ingadozó térdeiteket, és lábatokat szoktassátok egyenes járásra, hogy a béna tag ne ficamodjon ki, hanem gyógyuljon meg! Békességre törekedjetek mindenkivel, és megszentelődésre, mert enélkül senki sem fogja meglátni Istent. Ügyeljetek arra, hogy senki se hanyagolja el Isten kegyelmét, nehogy a keserűségnek valamilyen hajtása felnövekedve zavart okozzon, és így sokan megfertőződjenek.
Mk 6,1-6
Ezután kijött onnan, és elment a saját falujába. A tanítványai követték. Amikor szombat lett, elkezdett a zsinagógában tanítani. Sokan, akik hallgatták, csodálkoztak tanításán, és azt kérdezték: ,,Honnan vette ez mindezt? Milyen bölcsesség az, amely neki adatott? És milyen csodák történnek a keze által? Nem az ács ez, Mária fia, Jakab és József és Júdás és Simon testvére? Nem az ő nővérei vannak itt nálunk?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: ,,Nem vetik meg a prófétát, csak a maga hazájában, a rokonságában és a házában.” Nem is tehetett ott egy csodát sem, csak néhány beteget gyógyított meg, kezét rájuk téve. És csodálkozott hitetlenségükön. Ezután bejárta a helységeket a környéken és tanított.

Isten kegyelmének jó felhasználása vagy elhanyagolása nem a mi magánügyünk, hanem mindkettő kihat Krisztus Titokzatos Testének egészére. Keresztény hivatásunkon belül mindegyikünknek megvan a maga sajátos feladata, küldetése, melynek betöltésében sajátos kegyelmek segítik. Súlyos a felelősségünk, mert aki elhanyagolja a kegyelmet, nem csupán saját üdvösségével játszik, de másokat is veszélybe sodor; tevékenysége nem csak haszontalan és értéktelen, hanem egyenesen káros és mérgező lesz.
Első és legfontosabb feladatunk ezért, hogy a nekünk juttatott isteni kegyelmeket felismerjük, azokat megköszönjük és el ne hanyagoljuk. Ne aggódjunk amiatt, hogy mások szemében esetleg botránykő vagyunk, hogy kinéznek, lesajnálnak, amiért élhetetlennek látszunk, vagy mert úgy tűnik, nem találjuk a helyünket és nem visszük sokra. Ne féljünk csalódást okozni azoknak, akik úgy éreznek magukénak, mint Jézust a názáretiek: előítéleteikbe, kicsinyes elvárásaikba, szűklátókörűségükbe zárva. Nem az a lényeges, hogy mi látszik abból, amit a kegyelem visz végbe bennünk és általunk, hanem hogy e kegyelmet befogadjuk, és egyre inkább szerinte is éljünk.
Urunk Jézus, a Te kegyelmed működik bennünk keresztségünk és bérmálásunk óta, a hit, remény és szeretet által. Add, hogy felismerjük keresztény hivatásunkon belül azt a sajátos feladatot és küldetést, melyet nekünk szántál, s melynek betöltésére sajátos kegyelmeket adtál. Ne engedd, hogy e kegyelmeket elhanyagoljuk, s ezáltal mérgező légkört árasszunk magunk körül, szavainkkal és tetteinkkel az értelmetlenség fertőzetét terjesztve. Segíts inkább, hogy Szentlelkeddel együttműködve készségesen átadjuk magunkat az Atya szent akaratának, engedve, hogy isteni tetszése szerint felhasználja külső és belső adottságainkat, tehetségünket, lehetőségeinket és körülményeinket örök tervének megvalósításában.

Zsid 12,1-4
Azért mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőpályát. Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül. Gondoljatok tehát őrá, aki a bűnösök részéről maga ellen ilyen nagy ellentmondást szenvedett el, – hogy el ne lankadjatok, és lelketekben ne csüggedjetek. Mert még nem álltatok ellen a vérontásig a bűn ellen vívott harcban.
Mk 5,21-43
Amikor Jézus ismét áthajózott a túlsó partra, nagy tömeg gyülekezett oda köré, ahol ő a tó partján volt. Ekkor odajött hozzá egy zsinagóga-elöljáró, akit Jairusnak hívtak. Amikor meglátta őt, a lábaihoz borult, és így esedezett hozzá: ,,A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!”El is ment vele. (…) Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga-elöljárótól, és azt mondták: ,,A lányod már meghalt. Minek fárasztanád tovább a Mestert?” Jézus meghallotta, hogy mit mondtak, és így szólt a zsinagóga-elöljáróhoz: ,,Ne félj, csak higgy!”(…) Ekkor elküldte onnan mindnyájukat, maga mellé vette a gyermek apját és anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. Megfogta a gyermek kezét, és azt mondta neki: ,,Talíta, kúmi!” – ami azt jelenti: ,,Kislány, mondom neked, kelj fel!”– A kislány azonnal fölkelt és járkálni kezdett. Tizenkét esztendős volt. Mindenki nagyon csodálkozott. Ő pedig szigorúan megparancsolta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; majd szólt nekik, hogy adjanak neki enni.

Felemelni tekintetünket Jézusra: ez maga a hit aktusa. De nem csupán külső tekintet és látás van, hanem belső is. Ahol a testi szem csak egy gesztust lát, egy félmosolyt, egy biztató pillantást, ott a belső szem tévedhetetlenül látja magát a szeretetet. Ahol a testi szem csupán egy szenvedő, keresztre feszített, töviskoronától vérző homlokú embert lát, ott a belső szem a maga teljességében látja az Úr Krisztust, örök istenségében az Atya jobbján, egyszerre szenvedőn és megdicsőült testben.
Belső tekintetünk felemelése Jézusra a legnagyobb kegyelem, de egyben a legnagyobb feladat is. Mert ahhoz, hogy lássuk őt, minden mástól, a világtól és önmagunktól is el kell fordítanunk tekintetünket. Őt kell szemlélnünk, s benne majd helyesen látjuk a világot, az embereket, önmagunkat is. Néha nagyon nehéz, mégis meg kell tennünk, mert ez az egyetlen menekvés a kísértés, a megpróbáltatás, a testi-lelki szenvedés idején. Ha kitartunk ebben a szemlélésben, egyszer csak észrevesszük, hogy többé már nem kell erőnket megfeszíteni, hogy Krisztusra tekintsünk, mert eljutottunk a hitben való látásra. A belénk öntött szemlélődés kegyelme ez, amikor a belső szemünk elé táruló látvány kezd egészen elragadni minket, kiragadni mindabból, ami az ég alatt van. Ez a szentség útja és örök gyógyulásunk, vigasztalásunk forrása.
Urunk Jézus, taníts meg bennünket arra a fajta szemlélődésre, melyben már nem várunk mást Tőled, csak azt, hogy Veled lehessünk a lehető legszemélyesebb, legbensőségesebb találkozásban. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy úgy tudjunk testi-lelki sebzettségünkben, szeretteink miatti aggódásunkban és gyászunkban is Rád tekinteni, hogy még a gyógyulás, a megnyugvás, a vigasztalás vágyánál is erősebb legyen bennünk az a vágyakozás, hogy Veled egyesüljünk. Tedd, hogy a Te dicsőségedre legyünk: akár úgy, hogy gyógyító erőd – mint Jairus leányán – sokak előtt megnyilvánul rajtunk, akár pedig úgy, hogy szenvedéseinket a Te tisztaságos és végtelen érdemű szenvedéseddel egyesítve békességben tovább hordozzuk keresztünket.

Zsid 11,32-40
(…) Egyeseket kínpadra vontak, mégsem fogadták el a szabadulást, hogy jobb feltámadást nyerjenek, mások meg gúnyt és megvesszőzést szenvedtek, ezenfelül még bilincseket és börtönt is; megkövezték, szétfűrészelték, kardélre hányva megölték őket, szerte bujdostak juhok és kecskék bőrében, szűkölködve, szorongatást szenvedve, nyomorogva. Akikre nem volt méltó a világ, sivatagokban bolyongtak, hegyek közt, barlangokban és a föld üregeiben. És mindezek, akiket hitük tanúságtétele igazolt, nem nyerték el az ígéretet, mert számunkra Isten valami jobbat rendelt, s ők nélkülünk nem juthattak el a tökéletességre.
Mk 5,1-20
Nemsokára átjutottak a tengeren túlra a gerázaiak földjére. Amint kilépett a bárkából, mindjárt elébe ment egy ember a sírok közül, aki a tisztátalan lélek hatalmában volt és sírboltokban lakott. (…) Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, és nagy hangon kiáltotta: ,,Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Isten Fia? Az Istenre kényszerítlek, ne gyötörj engem!” Ő ugyanis azt mondta neki: ,,Tisztátalan lélek, menj ki az emberből!” Ekkor megkérdezte tőle: ,,Mi a neved?” Az így válaszolt neki: ,,Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” És könyörögve kérte őt, hogy ne űzze ki arról a vidékről. Volt ott a hegy körül a legelőn egy nagy disznócsorda. A démonok azt kérték tőle: ,,Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük.” Jézus mindjárt megengedte nekik. A tisztátalan lelkek kimentek és megszállták a disznókat. Erre a kétezernyi csorda a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe. (…) Az emberek kimentek, hogy lássák, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az ördögseregtől megszállott felöltözve, ép ésszel ül, és félelem fogta el őket. (…) Ezért kérni kezdték őt, hogy távozzék el a határukból. (…)

Jellemző és bennünket is leleplező az a magatartás, amit a gerázaiak Jézus iránt tanúsítanak. Vajon ha az ő betegeiket gyógyította volna meg, ha nekik szaporította volna meg a kenyeret, akkor is azt kívánták volna, hogy távozzék el a határukból? De érdemes egy kicsit mélyebbre ásni, és így feltenni a kérdést: Mi ez az egyébként is pusztulásra szánt disznókonda egy ember üdvösségéhez képest? És mi ez az „áldozat” ahhoz az áldozathoz képest, amelyet Jézus Krisztus hozott meg a Golgotán az emberi nem megszabadításáért?
A fogyasztói társadalom azonban nem tud mit kezdeni az efféle csodával. Számára irreálisan nagy veszteséggel jár, s veszélyezteti a nyárs­polgári lét megszokott kereteit. A pénzben mérhetőt, kézzel foghatót, birtokolhatót nem adja oda holmi kétséges szellemi-lelki javakért. Sok, magát kereszténynek valló ember is e fogyasztói szemlélet áldozata. Úgy-ahogy erényes életet él, eleget tesz a vallási előírásoknak, csak éppen a pokol és a menny marad ki mindennapjaiból. Az a jótékony feszültség, ami nélkül az élet sivár és tét nélküli, s ami nélkül kereszténynek lenni merő sznobizmus csupán.
Ne engedd, Urunk Jézus, hogy méricskéljük, milyen anyagi és egyéb haszonnal vagy éppenséggel hátránnyal és kárral jár, ha egyre jobban beengedünk az életünkbe. Idézd emlékezetünkbe, hogy milyen drága áron váltottál meg bennünket, és hogy milyen fönséges az a hivatás, amelyre meghívtál minket. Segíts, kérünk, kegyelmeddel, hogy azoknak a bibliai szenteknek a példájára, akikről Szent Pál beszél a mai Szentleckében, hittel várjuk ígéreteid beteljesülését, s ott hirdessük szabadításodat, ahová Te küldesz, mindenekelőtt saját környezetünkben.

Mal 3,1-4
Íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt, és csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, s a szövetség angyala, akit ti óhajtotok. Íme, már jön is, – mondja a Seregek Ura. – De ki tudja elviselni az ő eljövetelének napját, s ki állhat meg az ő láttára? Mert ő olyan, mint az olvasztó tűz, és mint a posztóványolók lúgja. (…)
Zsid 2,14-18
(…) Mert bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódát karolta fel. Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas legyen, és hűséges főpap Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. Mivel ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, segítségükre tud lenni azoknak, akik kísértést szenvednek.
Lk 2,22-40
Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van. (…) Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt benne. A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, (…) anyjának, Máriának pedig ezt mondta: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át – hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.” Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. (…) Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte az Urat, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Izrael megváltását. (…)

A Szentlélekben való rejtett találkozás ünnepe ez a nap, melyen Isten végtelen gyöngédsége, szelídsége és tapintata nyilvánul meg a bűnös emberiség iránt. Jézus mindenben hasonlóvá lett hozzánk, és mindenben sorsközösséget vállal velünk, bűnös és szenvedő emberekkel: érte is bemutatják az áldozatot, akit pedig nem kell kiváltani, hiszen mindenestül Istené, kezdettől fogva és örökké. Amiről tehát Malakiás jövendölt, az Úr eljövetele templomába nem rettenetes és félelmetes, hanem a legszelídebb és ezért legcsodálatosabb módon valósult meg: a kíváncsi szemek elől elrejtve, úgy, hogy Márián és Józsefen kívül mindössze Izrael két igaz embere volt a tanúja.
A mai ünnep a karácsonyi ünnepkör lezárása, de Simeon jövendölésével egyben a Passió kezdete is. A húsvéti misztérium titokzatosan kezdettől fogva jelen van Szűz Mária életében, aki szívében előre átéli Fia szenvedését és halálát. Maga a sugalmazó Szentlélek akarja, hogy ne idillként szemléljük Jézus gyermekségének történetét, hanem Máriához hasonlóan vegyük észre az árnyékot, és merjük vállalni az emberi lét fájdalmas valóságát, ahogy vállalta Jézus is, a mi irgalmas és hűséges Főpapunk, akiben Isten felkarolt és örök üdvösségre hívott meg minket.
Jöjj el hozzánk, emberré lett Istenünk, lépj be szívünk hajlékába! Úgy szeretnénk, ha tiszta és fényes szentélyben fogadhatnánk érkezésedet, de minden erőfeszítésünk kevés ahhoz, hogy méltóképpen felkészüljünk fogadásodra. A Te látogatásod teszi tisztává és árasztja el fénnyel lelkünk szegényes templomát. Mennyi fény hullt eddig is utunkra: szelíd és biztató sugarak, melyek nem engedték, hogy megtévesszenek s elcsábítsanak hamis csillogások! Add kegyelmedet, hogy mi is fény legyünk, s a Te világosságodat árasszuk környezetünkre. Nem vadul lobogó, ideges lángként, hanem szelíd, de kitartó lámpásként, mely akkor sem huny ki, ha ráborul a szenvedések sötét éjszakája.

Zsid 11,1-2.8-19 
A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk. A régiek erről tettek tanúságot. Mivel hitt, azért engedelmeskedett az, akit Ábrahámnak hívnak, hogy elköltözzék arra a helyre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elköltözött, bár nem tudta, hová megy. Mivel hitt, azért tartózkodott az ígéret földjén, mint idegen földön, sátrakban lakva Izsákkal és Jákobbal, az ígéretek társörököseivel; várta ugyanis a szilárd alapokon álló várost, amelynek Isten az építője és alkotója. Mivel hitt, azért nyert még a meddő Sára is erőt magzat foganására, még idején túl is, mert hűségesnek hitte azt, aki az ígéretet tette. Ezért származtak egy embertől – és pedig egy ereje vesztettől – olyan sokan, mint az ég csillagai, és mint a megszámlálhatatlan homok, amely a tenger partján van. Ők mindannyian hitben haltak meg, anélkül, hogy elnyerték volna az ígéreteket. Csak messziről szemlélték és üdvözölték azokat, és megvallották, hogy zarándokok és jövevények a földön. Mert akik így beszélnek, azt jelzik, hogy hazát keresnek. Ha ugyanarra gondoltak volna, amelyből kiköltöztek, lett volna még idejük visszatérni, ők azonban a jobb felé törekszenek, a mennyei felé. Ezért Isten nem szégyelli őket, amikor őt Istenüknek hívják, hisz várost készített nekik. Mivel hitt, azért áldozta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett; feláldozta egyszülöttjét, aki az ígéreteket kapta, mikor azt mondták neki: ,,Izsák utódait hívják majd utódaidnak.” Hitt ugyanis abban, hogy Istennek van hatalma a halálból is életre kelteni; ezért fiát – előképül – vissza is nyerte. 
Mk 4,35-41 
Amikor aznap beesteledett, így szólt hozzájuk: ,,Menjünk át a túlsó partra!” Erre azok elbocsátották a tömeget, őt pedig magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Több bárka is kísérte őket. Nagy szélvész támadt, s a hullámok becsaptak a bárkába, úgy, hogy már-már megtelt. Ő pedig a bárka hátsó végében egy vánkoson aludt. Felkeltteték: ,,Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk?” Ő fölkelt, megfenyegette a szelet, és azt mondta a tengernek: ,,Csendesedj és némulj el!” Erre elállt a szél és nagy csendesség lett. Azután hozzájuk fordult: ,,Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?” Erre nagy félelem fogta el őket, és azt kérdezgették egymástól: ,,Ki ez, hogy a szél és tenger is engedelmeskedik neki?” 

Az Evangéliumban szereplő bárka mindenekelőtt az Egyházat jelenti. Ehhez a történelem viharaiban megtépázott, minden eresztékében recsegő-ropogó alkotmányhoz képest, amelynek zátonyra futását, elsüllyedését oly sokszor jövendölték meg az évszázadok folyamán – legutóbb talán a tegnapi napon –, sok más intézmény és emberi vállalkozás tűnik sokkal biztonságosabbnak, erősebbnek, korszerűbbnek, mégis: Jézus Krisztus ebben a bárkában van, és nem másban. 
Ez a bárka egyszersmind az emberi lélek képe is, melyet kísértések és külső-belső megpróbáltatások sújtanak, s amely hullámhegyeken és -völgyeken át tart a túlsó part felé, olykor-olykor a célba érés leghalványabb reménye nélkül. A tanítványokból felszakadó kétségbeesett, szemrehányó kiáltás Ádám fiainak legőszintébb megnyilvánulása, az imádság őstípusa. Végső szorongattatottságában, halálfélelemtől gyötörten az ember végre szíve mélyéből fordul Istenéhez, aki egyedül lehet szabadítója. S mikor megtapasztaljuk hatalmát, hogy erővel szól a víznek és a szélnek, megújult lendülettel szeljük a habokat – míg a hullámok egyszer örökre elsimulnak, és az üvegtengeren bárkánk végleg révbe ér. 
„Kelj fel, Uram, miért alszol?” – kétségbeesésünkben a zsoltáros szavával kiáltunk Hozzád, Urunk Jézus, s csak miután felkeltél és parancsoltál a szélnek és a víznek, döbbenünk rá, hogy nem Te, hanem mi vagyunk azok, akik aludtunk: bennünk szunnyadt el az érzék jelenléted iránt; egymagunk akartuk megoldani életünk minden gondját-baját, s amikor láttuk, hogy ez nem megy, kétségbeestünk. Erősítsd meg, kérünk, gyönge hitünket, hogy ne kételkedjünk Benned akkor sem, ha úgy tűnik, hogy alszol, hiszen „nem aluszik és el nem szunnyad, aki Izraelt őrizi”; és tölts el bennünket derűvel és bizalommal, hogy minden nehézség ellenére bátran folytassuk utunkat az örök partok felé.

Zsid 10,32-39
Emlékezzetek vissza a hajdani napokra, amikor, miután megvilágosodtatok, a szenvedések kemény küzdelmét álltátok ki, s részint gyalázásokban és szorongatásokban látványul szolgáltatok, részint pedig azoknak, akikkel így bántak, társai lettetek. Mert részetek volt a foglyok szenvedésében, és javaitok elrablását is örömmel viseltétek, tudva, hogy jobb és maradandó javatok van. Ne veszítsétek hát el bizalmatokat, mert nagy lesz annak a jutalma. Béketűrésre van szükségetek, hogy Isten akaratát megtegyétek, s elnyerjétek az ígéretet. Mert még egy kis idő, s az, aki eljövendő, eljön és nem késik. Az én igazam a hit által élni fog; de ha meghátrál, a lelkem nem leli benne kedvét. Mi azonban nem vagyunk a meghátrálás gyermekei a romlásra, hanem a hité az élet elnyerésére.
Mk 4,26-34
Ezután így szólt: ,,Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szór a földbe. Azután már akár alszik, akár ébren jár éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik, maga sem tudja, hogyan. Mert a föld magától termi meg először a hajtást, aztán a kalászt, majd a fejlett szemet a kalászban. Mikor pedig megérett a termés, azonnal sarlót vág bele, mert elérkezett az aratás.” Majd így szólt: ,,Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan az, mint a mustármag. Amikor a földbe vetik, kisebb minden magnál, amely a földön van; de ha elvetették, felnő és nagyobb lesz minden veteménynél. Olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészkelhetnek az ég madarai.” Sok ilyen példabeszédben hirdette nekik az igét, hogy meg tudják érteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk; tanítványainak azonban külön megmagyarázta mindegyiket.

Szent Pál és a nyomában sok-sok keresztény tanító és igehirdető tapasztalata igazolja a mai Evangélium szavait Isten országának titokzatos növekedéséről. A keresztény tökéletesség nem a mi fáradozásunk eredménye, jóllehet anélkül semmi sem lesz belőle. Törekednünk kell arra, hogy a lehető legjobb talajba hulljon bennünk Isten igéje, s miután gyökeret vert, a legkedvezőbb feltételek mellett növekedhessék; gondosan kell öntöznünk, kapálnunk, gyomlálnunk szívünk földjét az elmélkedés, a jó elhatározások és rossz szokásaink leküzdése által – „a növekedést azonban Isten adja”, s a termés mindenestül az ő kegyelmének ajándéka, akkor és úgy, olyan mértékben, ahogy neki tetszik.
Isten művének fejlődését, kibontakozását mi nem siettethetjük – hacsak nem azáltal, hogy napról napra egyre jobban a Miatyánk lelkülete szerint imádkozunk és élünk, kérve az Atyát, hogy tegye szentté az ő nevét, nyilvánítsa ki uralmát, vigye végbe akaratát. Ugyanakkor bármilyen bűnt követünk is el, rosszra hajló akaratunk nem tudja meghiúsítani Isten tervének beteljesedését – erre semmiféle emberi erő vagy szellemi hatalom nem képes. A lázadó teremtmény itt-ott keresztezheti Isten tervét, de ő mindent saját elhatározásának szolgálatába állít, s akármit tesz is a bukott angyal vagy az általa rosszra csábított ember, Isten azon keresztül is saját, örök döntését valósítja meg. Aki viszont Isten országának beléje ültetett csíráját elfojtja magában, az a mennyei életet elutasítva saját örök pusztulását, a kárhozatot választja.
Urunk Jézus, ne engedd, hogy azok közé tartozzunk, akik elől – szívük érzéketlensége miatt – példabeszédeid elrejtik Isten országát. Adj inkább figyelmes fület és szívet, hogy példabeszédeid megszólítsanak, felrázzanak lelki tespedtségünkből, és feltárják előttünk Isten országának titkait. Segíts, hogy az értelmi ismeret vasrácsán túl, a szeretet megértésével ráismerjünk életünkben a Szentlélek csodálatos munkálkodására, s készek legyünk együttműködni vele, hogy így a csírájában bennünk lévő Isten országa, mely magában hordozza a teljességet, kibontakozhasson életünkben.

Zsid 10,19-25
Mivel tehát bízunk abban, testvérek, hogy Jézus vére által bemegyünk a szentélybe, amelyet nekünk mint új és élő utat a függönyön azaz a saját testén keresztül megnyitott, és mivel van főpapunk Isten háza fölött, járuljunk hozzá igaz szívvel a hit teljességében, hintsük meg és tisztítsuk meg szívünket a rossz lelkiismerettől, és mossuk le testünket tiszta vízzel. Tartsunk ki rendületlenül reménységünk megvallása mellett – mert hűséges az, aki az ígéreteket tette –, és figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jótettekre buzduljunk, ne hagyjuk el összejövetelünket, mint némelyek szokták, hanem bátorítsuk egymást, annál inkább, minél inkább látjátok a napot közeledni.
Mk 4,21-25
Aztán így szólt hozzájuk: ,,Vajon arra való a gyertya, hogy véka alá tegyék vagy az ágy alá? Nem arra, hogy a tartóra tegyék? Mert nincs rejtett dolog, amely ki ne tudódna, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: ,,Figyeljetek arra, amit hallotok. Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is, sőt ráadást is adnak nektek. Mert akinek van, annak még adnak; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amije van.”

Akárcsak egy családnak, ugyanúgy az Egyháznak is szüksége van arra, hogy tagjai rendszeresen egybegyűljenek, és megerősítsék egységüket a Fővel, Krisztussal, valamint egymással. A szentmise nem csupán egy szertartás vagy baráti összejövetel, hanem vasárnapról vasárnapra itt jelenik meg az Egyház a maga igazi valóságában. Ez az az összejövetel, melyet elhagyni bűn, mert a szentmise forrás és csúcspont, ahonnan hitünk tanítása szerint kiindul, s amelyre irányul minden más tevékenység az Egyházban. Nincs, nem lehet fontosabb tennivalónk, mint leg­alább vasárnaponként részt venni a Bárány menyegzős lakomáján, melyre a keresztségben meghívást kaptunk.
Aki Krisztus ügyéért fáradozva megfosztja magát a napi háromszori étkezéstől és a nyolcórás alvástól, legfeljebb kimerül, és munkájának hatékonysága csökken, aki viszont „lelkipásztori okokból” lélektelenül hadarja el a misét és rendszeresen elhagyja a zsolozsmát, az valójában ellene dolgozik mindannak, amiért látszólag fárad. Jézus Krisztussal is előfordult, hogy annyian tódultak hozzá, hogy enni sem maradt ideje, kimerültségében képes volt a viharos tengeren hánykolódó bárkában aludni, de arról nem mondott le, hogy az éjszakát Isten imádásában töltse. Jézus szavai: „Akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van” ebben a szövegösszefüggésben azt jelentik, hogy aki újra és újra visszatér a forráshoz és belőle él, az bővelkedni fog, míg aki elszakad a forrástól, annak élete fokozatosan kiszárad, kiüresedik.
Urunk Jézus, a hét folyamán szét vagyunk oszolva: dolgozunk, a családunkért fáradozunk, feladatokat teljesítünk. Köszönjük Neked a vasárnapi szentmisét, amikor asztalodnál egybegyűjtesz bennünket, hogy testedben és véredben részesülve a Te életed növekedjék bennünk, és egymással is mélyebb kapcsolatra jussunk. És köszönjük a szent zsolozsmát, mely mindennapjainkat, a nappal és az éjszaka egész idejét isteni jelenlétedbe vonja, s az Egyház egyetemességének, a szentek közösségének megerősítő tapasztalatával ajándékoz meg minket.

Zsid 10,11-18
Mert minden pap naponta szolgálatban áll, és gyakran mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem törölhetik el a bűnöket; ő pedig egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökké trónol Isten jobbján, arra várva, hogy ellenségeit lábai zsámolyává tegyék. Mert egy áldozattal mindörökre tökéletesekké tette a megszentelteket. Tanúságot tesz nekünk erről a Szentlélek is, mert miután így szólt: ,,Ez pedig az a szövetség, amelyet kötni fogok velük azok után a napok után – mondja az Úr –, a szívükbe adom törvényeimet, elméjükbe írom azokat, és bűneikre s gonoszságaikra többé már nem emlékezem.” Ahol pedig ezek bocsánatot nyertek, nincs többé bűnért való áldozat.
Mk 4,1-20
(…)Példabeszédekben sok mindenre tanította őket: ,,Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, az egyik mag az útfélre esett. Jöttek az ég madarai és fölkapkodták. Egy másik köves helyre esett, ahol nem sok földje volt. Hamarosan kikelt, mert nem volt mélyen a földben, de mikor kisütött a nap, elfonnyadt, s mivel nem volt gyökere, elszáradt. Ismét másik a tövisek közé esett, és amikor felnőttek a tövisek, elfojtották, és nem hozott termést. A többi azonban jó földbe esett. Ezek felnőttek és gyarapodtak, végül termést hoztak, az egyik harmincszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik pedig százszorosat.” Majd ezt mondta: ,,Akinek van füle a hallásra, hallja meg.” Mikor egyedül maradt, megkérdezte őt a vele levő tizenkettő a példabeszéd felől. Ezt mondta nekik: ,,Nektek adatott, hogy ismerjétek az Isten országa titkát, azoknak pedig, akik kívül vannak, minden példabeszédekben hangzik el, hogy nézvén nézzenek és ne lássanak, hallván halljanak és ne értsenek; nehogy megtérjenek és bűneik bocsánatot nyerjenek.”

Egyes evangéliumi szakaszokat annyira ismerünk, hogy szinte unjuk, amikor újra felhangzanak. Azt gondoljuk, már kimerítettük, s ránk nem vonatkozik Isten igéje. Éppen ez mutatja, mennyire nem vagyunk jó talaj. A magvetőről szóló példabeszédet szinte kívülről tudjuk, pedig az lenne a fontos, hogy belülről ismerjük, hiszen – ahogy a mai Szentleckében is olvassuk – Isten szívünkbe adta törvényeit, és az elménkbe írta. Amióta megkaptuk Krisztustól a Szentlelket, semmi mentségünk sincs, ha nézünk, de nem látunk, ha hallunk, de nem értünk.
Más szentírási helyekkel meg úgy vagyunk, hogy reggel meghallgatjuk őket, estére pedig már fel sem tudjuk idézni, mit hallottunk. A belső figyelem hiánya mutatja, hogy nem jó talajba hullott bennünk Isten igéje. Esetleg megcsodáljuk Jézus teremtő képzeletét, életszerű, kifejező hasonlatait, képeit, de talán éppen ez a pusztán esztétikai értékelés lehet az akadálya annak, hogy az ige valóban jó földbe, elég mélyre hulljon bennünk, ahol gyökeret is verhet. Márpedig a sátán mindent megtesz azért, hogy megakadályozza Isten igéjének meggyökerezését szívünkben. Igyekszik fontosabbnak és izgalmasabbnak tűnő dolgokkal bevetni szívünk földjét, hogy hely se maradjon az ige számára. Mi pedig nap nap után gyanútlanul olvassuk a Szentírást, másnapra nyugodt lelkiismerettel elfelejtjük, és elmerülünk a sok teendőben vagy a világ hívságaiban…
Urunk Jézus, a mai Evangélium fényében ugyan melyikünk mondhatná el magáról jó lelkiismerettel, hogy az ő szíve bizony jó föld, s Isten igéje meggyökerezett, kicsírázott és növekszik bensőjében, harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozva? Add kegyelmedet, hogy őszintén beismerjük, hogy az isteni ige magvetése rendszerint útfélre, köves talajra vagy tövisek közé hullik bennünk. Segíts kérünk, hogy odaadó figyelemmel hallgassuk tanításodat, és töredelmes bűnbánatunk által legalább ez a mai ige jó talajra találjon lelkünkben.

Zsid 10,1-10
Mivel tehát a törvényben a jövendő javaknak csak az árnyéka van meg, nem a dolgok valóságos formája, ugyanazokkal az áldozatokkal, melyeket évről-évre szünet nélkül bemutatnak, sohasem teheti tökéletesekké azokat, akik bemutatják. Nemde felhagytak volna az áldozatok bemutatásával, ha az áldozatok bemutatói egyszer s mindenkorra megtisztultak volna, és nem volna többé bűntudatuk? De éppen ezek az áldozatok emlékeztetik őket minden évben bűneikre. Lehetetlen ugyanis, hogy bikák és bakok vére bűnöket töröljön el. Ezért mondta, amikor a világba jött: ,,Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem; az égő- és engesztelő áldozatok nem tetszettek neked. Akkor azt mondtam: Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy megteszem, Istenem, a te akaratodat.”Először azt mondja: az ,,áldozatokat és ajándékokat, az égő- és engesztelő áldozatokat nem akartad, nem tetszenek neked”, amelyeket a törvény szerint mutatnak be. Aztán azt mondta: ,,Íme eljövök, hogy megtegyem a te akaratodat.” Megszünteti az elsőt, hogy a helyébe a következőt állítsa. Ezzel az akarattal szenteltek meg minket Krisztus Jézus testének egyszer történt feláldozása által.
Mk 3,31-35
Ekkor az anyja és a testvérei odajöttek, és kint megállva üzentek neki, és hívták őt. A körülötte ülő tömegből szóltak is neki: ,,Íme, anyád és testvéreid keresnek téged odakinn!” Ő így felelt nekik: ,,Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” Aztán körültekintett azokon, akik körülötte ültek, és ezt mondta: ,,Íme, az én anyám és testvéreim. Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám.”

A Szentírás egyértelműen kinyilatkoztatja, hogy mi is az az isteni akarat, melynek teljesítése földi életében az Úr Jézus eledele volt, és keresztáldozatának lényege: a mennyei Atya minden embert üdvözíteni kívánó szeretete. Ilyen értelemben nem volt sem szükséges, sem szerencsés Ádám vétke, hiszen ha az ember nem követett volna el bűnt, Isten Fia akkor is eljött volna, hogy Ádámot és gyermekeit mintegy kézen fogva elvezesse az isteni lét teljességébe, a Szentháromság boldog közösségébe. Mivel azonban az ember elszakadt Istentől, ez az eljövetel más minőséget kapott, s a második isteni személy mint Krisztus és Megváltó jött el.
De még ebből sem következett, hogy a Fiúnak mindenképpen meg kell halnia. Az Atya nem határozta el előre szent Fia feláldozását, hanem azt akarta, hogy mindenkor az ő szeretetének tanúja legyen a földön az emberek üdvösségére. Jézus azzal a szándékkal kezdte meg nyilvános működését, hogy kinyilatkoztassa Izraelnek az örömhírt, az Isten országa eljövetelét, és ezt a szent nép elfogadva megtérjen, s így a többi nép üdvösségének eszköze legyen. Az emberek azonban nemet mondtak a Jézus által felkínált üdvösségre, sőt még az életére is törtek. A kereszthalál ezért nem isteni szükségszerűség, hanem az emberi gonoszság szükségszerűsége. Jézus küldetése mégsem vallott kudarcot: a rá váró szenvedést és halált is az isteni akarat teljesítésének szolgálatába állította azáltal, hogy engesztelő áldozatul ajánlotta fel a bűnök bocsánatára, mindenekelőtt ellenségeiért, hogy jövendő megtérésük által ők is elnyerjék az üdvösséget.
Urunk, Te a mai Evangéliumban testvérednek, nővérednek és anyádnak nevezed azokat, akik minden körülmények között az Atya akaratát cselekszik. Add kegyelmedet, hogy példádat követve mi is szüntelenül keressük és megtegyük Atyád akaratát, s így nemcsak életedben, hanem szenvedésedben, halálodban s végül szent feltámadásodban is egyesülhessünk Veled.

Zsid 9,15.24-28
Így tehát egy új szövetség közvetítője: ő, aki halálával megszabadított az első szövetség alatt történt törvényszegésektől, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökség ígéretét. Mert Krisztus nem kézzel alkotott szentélybe lépett be, amely a valóságnak csak jelképe, hanem magába az égbe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk; nem is azért, hogy gyakran föláldozza önmagát, mint ahogy a főpap évről-évre bemegy a szentélybe idegen vérrel; különben gyakran kellett volna szenvednie a világ kezdete óta; így pedig egyszer jelent meg az idők teljességében, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És ahogyan el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána következik az ítélet, úgy Krisztus is egyszer lett áldozattá, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor pedig bűn nélkül fog megjelenni az őt várók üdvösségére.
Mk 3,22-30
Az írástudók, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub szállta meg, és az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket. Ekkor összehívta őket, és példabeszédekben ezt mondta nekik: ,,Hogyan űzheti ki a sátán a sátánt? Ha valamely ország meghasonlik önmagával, az az ország nem állhat fenn. És ha egy ház meghasonlik önmagával, az a ház nem állhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlott, nem maradhat fenn, hanem vége van. Senki nem mehet be az erősnek a házába és nem ragadhatja el a holmiját, ha előbb meg nem kötözi az erőst, csak akkor tudja kirabolni a házát. Bizony, mondom nektek, hogy minden vétket és káromlást, amellyel káromkodnak, megbocsátanak az emberek fiainak; de aki a Szentlélek ellen káromkodik, az nem nyer bocsánatot soha, hanem örök vétek fogja terhelni.” Mert azt mondták: ,,Tisztátalan lélek van benne.”

A halált az ítélet követi. Érzi ezt minden ember, ha szíve meg nem átalkodott. És ezért nem is annyira a haláltól fél, mint inkább az ítélettől, ami a halálon túl vár rá. Isten szent Fia valóban emberré lett, s úgy lépte át a halál küszöbét, hogy irántunk való szeretetből magára tette az összes bűnt, amit valaha is elkövettek és amit még el fognak követni, egészen a világ végéig. Ezzel a kiáltással lépett be a mennyei szentélybe: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Ezt a kiáltást még hallottuk. Ezután meghalt: saját vérének áldozatával belépett a függöny mögé... Hogy ott, az Atya színe előtt mi történt, az Húsvétkor lett nyilvánvalóvá, mikor a Feltámadott megdicsőült testében megjelent az apostoloknak, és így szólt hozzájuk: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer.” Az ítélet így az isteni irgalom, megbocsátás egyszerre megszégyenítő és felszabadító, felemelő pillanatává alakul át.
A Szentlélek elleni bűn, vagyis az, amely nem nyer bocsánatot, éppen ezzel kapcsolatos. Abban áll, hogy nem fogadjuk el az isteni irgalom mindenhatóságát, vagy épp ellenkezőleg, azt gondoljuk, számíthatunk rá anélkül, hogy bűnbánatot tartanánk. Mindkét esetben az történik, hogy kívül helyezzük magunkat Jézus Krisztus egyszeri, örök áldozatának hatáskörén, elszakadva ennek az áldozatnak szentháromságos valóságától.
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy megszabadítottál minket a haláltól való rettegéstől. Állj mellettünk kegyelmeddel, hogy ha félünk is a szenvedéstől, amellyel az ebből a világból a másikba való átlépésünk jár, mert akárcsak születésünk, ez az új születés is szűk kapun át történik, eljussunk a szívből való megtérésre és az őszinte bűnbánattartásra, s így ne kelljen félnünk az isteni ítélet kárhozatra vető döntésétől.

Neh 8,2-4a.5b.8-10

Azokban a napokban, amikor a zsidók visszatértek a babiloni fogságból, az egész nép egy emberként összegyűlt a Víz-kapu előtti téren. Akkor Ezdrás pap a gyülekezet elé tárta a Törvényt, a férfiak, a nők és mindazok elé, akik meg tudták érteni. Az egész nép füle figyelt a törvény könyvére. (…) Akkor Ezdrás áldotta az Urat, a nagy Istent, s az egész nép felemelt kézzel ráfelelte: Ámen, ámen. Majd mélyen meghajoltak, és a földre borulva imádták az Urat. (…)
1 Kor 12, 12-30
(…) Mi ugyanis, akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok vagyunk, mindnyájan egy testté lettünk a keresztségben az egy Lélek által. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át. (…) Ám az Egyházban Isten némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá tett. Adott csodatevő hatalmat, gyógyító erőt, segítőkészséget, kormányzóképességet, különféle nyelvadományt. Vajon mind apostolok? Mind próféták? Mind tanítók? Valamennyien rendelkeznek csodatevő hatalommal és gyógyító erővel? Mindnyájan beszélnek nyelveken? Mindnyájan értelmezik a beszédeket? Ti törekedjetek értékesebb adományokra!
Lk 1,1-4; 4,14-21
(…) Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”

A babiloni fogságból hazatért maradék lélekben megérett arra, hogy akként hallgassa Isten igéjét, s annak fogadja el, ami: az Örökkévalótól érkezett üzenetnek, az egyetlen üdvözítő kinyilatkoztatásnak. Ma is születnek új Ezdrások, és már ácsolják az emelvényt, ahonnan friss erővel, hatalmas eredetiséggel fogják felolvasni, újból meghirdetni Krisztus evangéliumát, mint az egyedül megmentő, üdvözítő tanítást. Föl kell emelni az evangéliumos könyvet, kiragadni a modern pogányság minden vallást egybemosni igyekvő, nyárspolgári kényelmességéhez ideológiát gyártó közegéből, a megalkuvó, magzatgyilkos és haldoklókat kegyesen másvilágra segítő képmutatás mocskos kontextusából, magasra tartani, és fennszóval hirdetni az örömhírt, hogy van szabadulás, van megváltás, van bűnbocsánat.
A mai vasárnapon kezdjük el Szent Lukács evangéliumának olvasását. Általa tárja Isten szent népe elé Krisztus az újszövetségi törvényt. Már csak rajtunk múlik, hogyan hallgatjuk: úgy-e, mint a názáreti zsinagógában ülők, akik helyeseltek és csodálkoztak, később azonban megbotránkoztak azon, amit mondott, vagy úgy, mint a fogságból hazatért, a szenvedések tüzes kohójában megtisztult választott nép tagjai, akik „meghajoltak és arcukkal a földre borulva imádták Istent”. Készek vagyunk-e elszakadni előítéleteinktől, tudjuk-e függetleníteni magunkat a közízléstől és a világtrendektől, hajlandók vagyunk-e akár véres szakítás árán is kitépni magunkat abból az alattomos hálóból, mely a modern civilizáció jelszavaiból és reklámjaiból szövődik körénk, azt sugallva, hol csábítón, negédesen, hol éles-fenyegetőn, hogy nincs más út, nem tehetünk mást, be kell állnunk a sorba, és nekünk is imádnunk, szolgálnunk kell az épp divatba jött isteneket...? Az evilági boldogulás receptjei helyett akarjuk-e meghallani és szívünkbe fogadni az igazi örömhírt.
Urunk, Jézus Krisztus, légy áldott azért, hogy az Ószövetség ígéretei Benned mind beteljesültek, mégpedig minden elképzelésünket felülmúlóan, hiszen testestül-lelkestül személyes, örök jövőt adsz nekünk. Hálát adunk azért is, hogy nem vagyunk egyedül, hogy sok-sok testvérünkkel együtt közösséget, egy testet alkotunk, melyet egy és ugyanazon Lélek itatott át. Add meg nekünk, kérünk, az istenfélelem ajándékát, hogy leborulva hódoljunk csodálatos műved láttán, s mindnyájan a magunk adománya és hivatása szerint dicsőítsük meg az Atyát, Általad a Szentlélekben.

ApCsel 22,3-16
(…) Úgy mentem el Damaszkuszba a testvérekhez, hogy az ottaniakat is megkötözve Jeruzsálembe hozzam, hogy megbüntessék őket. Történt azonban, hogy útközben, amikor Damaszkuszhoz közeledtem, déltájban hirtelen nagy világosság áradt rám az égből. Leestem a földre, és szózatot hallottam, amely azt mondta nekem: „Saul, Saul miért üldözöl engem?” Én pedig így feleltem: „Uram, ki vagy?” Ő azt válaszolta: „Én vagyok a Názáreti Jézus, akit te üldözöl.” Akik velem voltak, látták ugyan a világosságot, de nem hallották annak szavát, aki velem beszélt. Erre én megkérdeztem: „Mit tegyek, Uram?” Az Úr pedig azt mondta nekem: „Kelj fel, és menj Damaszkuszba. Ott megmondják majd neked mindazt, amit tenned kell.” Mivel azonban a ragyogó fény következtében nem láttam, a kísérők kézen fogva vezettek, s így értem Damaszkuszba. Egy bizonyos Ananiás nevű férfi, aki félte Istent a törvény szerint, s akiről az ott lakó zsidók mind jó véleménnyel vannak, felkeresett, és mellém állva azt mondta nekem: „Saul testvér, láss!”Abban a pillanatban megláttam őt. Ő pedig így folytatta: „Atyáink Istene előre kijelölt téged, hogy megismerd akaratát, meglásd az Igazat, és szavait a saját szájából halld. Tanúskodni fogsz mellette minden ember előtt azokról a dolgokról, amiket láttál és hallottál. (…)”
Mk 16,15-18
Azután ezt mondta nekik: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat, akik hisznek, ezek a jelek fogják kísérni: a nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik; a betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.”

Az intellektuális és erkölcsi erőfeszítés, az Isten parancsaihoz való hűséges ragaszkodás, az aszkézis mind-mind kevés a Krisztusra találáshoz. Végül maga az Úr Jézus könyörül meg a becsületesen kereső emberen – még a téves lelkiismeretűn is –, és tisztán kegyelemből nyilatkoztatja ki magát nekünk, mint mindennek végső okát és célját. Lehet jó szándékkal buzgólkodni egy eszméért, vallásért, ideológiáért, lehet értelemmel keresni az igazságot, de mikor a végső igazság mint élő személy áll elénk – „Én vagyok az igazság” –, világossága a déli verőfényt egyszerre sötétséggé változtatja bennünk. Meg kell vakulnunk egy időre, mert csak ez gyógyíthat ki elvakultságunkból, s adhatja meg, hogy azután újfajta látásra nyíljék meg a szemünk. A természetes ismeret értéke megmarad, de a végső megvilágítást többé nem a természetes emberi értelem adja, hanem az Istentől kapott új világosság, a Szentlélek.
Csak ha már Pálhoz hasonlóan Krisztus fönséges ismeretéhez képest mindent szemétnek tekintünk, akkor pillanthatjuk meg az igazi valóságot. Ő már nem részigazságok megvilágításában látott, hanem Krisztus teljes világosságánál, ezért vette észre a zsidók mellett a pogányokat is, s azt, hogy Isten őket is meghívta az Isten országába. Aki valóban Jézus Krisztus fönséges ismeretében ismeri meg az embereket, annak számára nincsenek elvetett embercsoportok: az embert látja Isten terveiben, és Istent látja az emberben. Gondolkodása Isten gondolatainak méreteire tágul – így lesz egyetemes, mégsem kozmopolita.
Urunk, Jézus Krisztus, akiért, akiben és aki által teremtetett minden ember, zsidó és pogány, keresztény és ateista, hálát adunk Neked csodálatos művedért, mellyel Saul szemét és szívét megvilágosítottad, s őt a népek apostolává rendelve mindannyiunk üdvösségének munkálójává tetted. Közbenjárására add kegyelmedet, hogy elvakultságainktól megszabadulva és Hozzád szívből megtérve alkalmassá váljunk az evangélium hirdetésére az emberek között.

Zsid 8,6-13 
Ő azonban most annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel kiválóbb szövetségnek közvetítője, amely kiválóbb ígéreteken alapul. Mert ha az az első kifogástalan lett volna, bizonyára nem lett volna szükség másikra. Ezért inti őket, és mondja: ,,Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor új szövetségre lépek Izrael házával és Júda házával, nem aszerint a szövetség szerint, amelyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amelyen megfogtam kezüket, hogy kivezessem őket Egyiptom földjéről. Mivel ők nem maradtak meg szövetségemben, én is megvetettem őket – mondja az Úr. – Ez az a szövetség, amelyet Izrael házával kötni fogok azok után a napok után – mondja az Úr: – Elméjükbe adom törvényeimet, s a szívükbe írom azokat; én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. Akkor senki sem fogja majd tanítani a felebarátját, és senki sem mondja a testvérének: »Ismerd meg az Urat!«, mert mindnyájan ismerni fognak engem, a legkisebbtől a legnagyobbig; s én megbocsátom gonoszságaikat, és bűneikre többé már nem emlékezem.” Amikor ,,új”-ról beszélt, az előzőt elavulttá tette. Ami pedig elavul és megvénül, közel jár az enyészethez. 
Mk 3,13-19 
Azután fölment a hegyre. Magához hívta, akiket ő akart, és azok odamentek hozzá. Kiválasztott tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy prédikálni küldje őket. Hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék az ördögöket. Ezt a tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta; ezenkívül Jakabot, Zebedeus fiát, és Jánost, Jakab testvérét, akiket Boanérgesznek, azaz mennydörgés fiainak nevezett el; és Andrást; Fülöpöt, Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont, és az iskarióti Júdást, aki elárulta őt. 

A Szentleckében az új szövetségről olvasunk, az Evangéliumban pedig ennek kezdetének vagyunk tanúi. Az Isten és ember közötti szövetség lényege ugyanis, hogy Isten velünk van, mi pedig ővele. A tizenkettőt Jézus mindenekelőtt arra választotta ki, hogy vele legyenek. Nem egy bizonyos feladatra jelölte ki őket, hanem arra, hogy mellette, vele, később pedig benne legyenek. Ez a gyökere az Egyház és benne minden keresztény ember küldetésének. Ezért nem segít az Egyházon semmiféle megújulási kísérlet, ha nem ide megy vissza. És semmi haszna az Egyháznak a világban, ha nem az új és örök szövetség eleven istenkapcsolatának hordozója. Ha ez hiányzik, akkor a legnagyszerűbb tett is csak magamutogatás, saját dicsőségünk keresése, vagy egyenesen a gonosz szellem műve. 
Vigyázzunk azonban, mert az Úr kiválasztottjának lenni komoly felelősség. Júdás is Jézussal volt, de csak külsőleg. Szívében és szándékaiban nem volt vele, s így kiszolgáltatta magát a sátánnak. Csak akkor van értelme Jézussal lenni, ha mindenestül vállaljuk, ha nem az izgalmas feladat az igazi vonzerő, hanem maga a tény, hogy Jézussal lehetünk. És ha mindennap megújítjuk elhatározásunkat, hogy egyre jobban vele leszünk. Akkor még ha elbukunk is, mint Péter, sosem fogjuk őt elárulni és elhagyni, s a boldog örökkévalóságban is vele leszünk. 
Hálát adunk Neked, Urunk Jézus, hogy minket is arra választottál, hogy Veled legyünk. Add, hogy megbecsüljük ezt a kiválasztottságot, melyet nem kiérdemeltünk, hanem ajándékba kaptunk Tőled, függetlenül attól, hogy milyenek a képességeink és a körülményeink. Segíts, hogy ne is azzal törődjünk, hogy amit teszünk, látványos-e vagy sem, hiszen mindennek a célját, értelmét az adja, hogy Veled és Érted tesszük. Add kegyelmedet, hogy ne csak külsőleg, formálisan tartozzunk Hozzád, hanem igazán Veled legyünk a szentáldozásban, az imádságban, az elmélkedésben, törvényeid megtartásában, az Érted végzett munkában és az Érted elfogadott szenvedésben. 

Zsid 7, 25 – 8,6
Így örökre üdvözítheti is azokat, akik általa Istenhez közelednek, hisz mindenkor él, hogy értük közbenjárjon. Illő volt ugyanis, hogy ilyen főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtlen, a bűnösöktől elkülönített, és fölségesebb az egeknél; akinek nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden nap először a saját vétkeikért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért, mert ő ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta. A törvény ugyanis gyarló embereket rendel papokká; az eskü szava pedig, amely a törvény után jött, az örökké tökéletes Fiút. Mindabból azonban, amit mondani akarunk, ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül az egekben, mint a szentély szolgája és az igaz sátoré, amelyet nem ember, hanem az Úr épített. Mivel minden főpapot az ajándékok és áldozatok bemutatására rendelnek, ezért szükséges, hogy neki is legyen valamije, amit bemutat. (…) Ő azonban most annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel kiválóbb szövetségnek közvetítője, amely kiválóbb ígéreteken alapul.
Mk 3,7-12
Jézus pedig tanítványaival együtt elment a tengerhez. Nagy sokaság követte őt Galileából, Júdeából, Jeruzsálemből, Idúmeából, a Jordánon túlról. Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság jött hozzá, mert hallották, hogy miket művelt. Tanítványaitól azt kérte, hogy egy bárka álljon készen számára a tömeg miatt, hogy ne szorongassák őt. Mivel azonban sokakat meggyógyított, mindazok, akik valami betegségben szenvedtek, ott tolongtak körülötte, hogy megérinthessék. A tisztátalan lelkek pedig, amikor meglátták, leborultak előtte és így kiáltoztak: ,,Te vagy az Isten Fia.” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő.

A tisztátalan lelkek ugyanazt ismerték el Jézusról, amit később Simon Péter is megvallott: „Te vagy az Isten Fia!” Tőlük azonban ezt nem fogadta el, sőt megtiltotta nekik, hogy híreszteljék, mert a kilétére és küldetésére vonatkozó igazság csak akkor kinyilatkoztatás, ha a kinyilatkoztató Istentől való – ahogy Jézus Péternek mondja: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám” –; megvallása pedig csak annak használ, aki azt nem puszta teológiai igazságként, hanem élő és személyes hitvallásként jelenti ki.
Már az is milyen súlyos károkat tud okozni a tanítványainak, aki érdektelenül, lélek nélkül tanít egy tantárgyat, hát még ha az Isten igéjét hirdeti valaki anélkül, hogy szeretné, és hozzá igazítaná az életét! Az Istenről szóló, objektív teológiai igazságot hirdető, de Isten törvényeit részben vagy egészben elutasító ember akarva-akaratlanul is hamis istenképet sugall, s ezzel lerontja a kinyilatkoztatás hitelét. Mivel az Istenről tett kijelentések hitele minden másnál inkább az Isten iránti szereteten múlik, elengedhetetlen a teológia műveléséhez, a Szentírás magyarázásához és az igehirdetéshez, hogy ott legyen mögötte az Istennek átadott élet aranyfedezete.
Urunk Jézus, Isten testté lett Igéje, Általad az Atya nem valamit, hanem önmagát akarta közölni a kinyilatkoztatásban. Add kegyelmedet, hogy mi se érjük be kevesebbel: ne csak szavunkkal valljuk meg, hogy Te vagy az Isten Fia, hanem egész életünket adjuk át Neked, hogy Te formáld azt Szentlelkeddel Rólad szóló tanúságtétellé. Szítsd fel bennünk Szentlelked erejét, hogy mi, akik szentségeid által részesültünk az egyetemes papság méltóságában, esendőségünk és gyarlóságunk ellenére, mint kiválasztottak és megszenteltek vegyünk részt főpapi szolgálatodban, és Istennek kedves lelki áldozatot mutassunk be, testvéreink és minden ember javára.