8. Ferences levél augusztus 2011
VIII. fejezet
Hogyan állította helyre San Damiano templomát és az ott megtelepedett szegény úrnők életmódjáról

18 Boldogságos Ferencnek, miután test szerint gondolkodó atyjától visszanyerte szabadságát, első dolga volt, hogy hajlékot emelt Istennek, de ahelyett, hogy új épülettel kísérletezett volna, megelégedett egy régi és már erősen omladozó istenháza helyreállítás

ával. Ezért nem hányta szét az alapot, hanem ellenkezőleg, arra épített, tudtán kívül is követve Krisztus mondását: „A lerakott alapon kívül, mely Jézus Krisztus, mást senki sem rakhat.” Miután ugyanis, mint már mondottuk, visszatért arra a helyre, ahol San Damiano ősrégi temploma állott, azt a Magasságbeli kegyelméből egészen megújította.Ez lett az a boldogságos és szent hely, melyen a szegény úrnőknek nevezett szent szüzek dicsőséges és fönséges rendje Szent Ferenc közreműködésével, a megtérésétől számított hatodik esztendőben kezdetét vette. Ez lett az a hely, melyen az Assisi városában született Klára úrnő a ráépített többi köveknek drágalátos és sziklaszilárd alapja lőn.
A nevezett úrnő ugyanis, miután a szent férfiú ösztönzésére, kevéssel a Testvérek Rendjének megalapítása után Istenhez tért, megszámlálhatatlanul sokaknak szolgált lelki épülésére és példájára.
Előkelő volt származásban, de még előkelőbb a kegyelemben; szűz volt testében, de százszor szűzebb lelkében; fiatal volt életkorban, de érett bölcs a gondolkodásban; szilárd volt elhatározásaiban és lángolva vágyakozott Isten szeretete után; gazdag volt bölcsességben és kitűnt az alázatosságban. Neve fényességet jelent, de fényesebb volt élete és még életénél is fényesebb volt erénye.
19 Ő szolgált alapjául a felbecsülhetetlen értékű drágagyöngyök nemes tornyának, akik nem emberektől, hanem Istentől nyernek dicséretet, s akiknek dicsőségét sem szűkre szabott elmélkedéssel felfogni, sem kevés szóval elmondani nem lehet.
Mindenekelőtt elevenen élt bennük a fogyhatatlan kölcsönös szeretet, mely annyira összekovácsolta akaratukat, hogy ha negyvenen vagy ötvenen éltek is együtt, a lélek mindig pontosan ugyanannak akarására vagy nem akarására ihlette őket. Második helyen az alázatosság drágaköve ragyogott bennük, mely megóvja az égből nyert adományokat és javakat, és alapul szolgál a többi erények kiérdemelésére. Harmadiknak a szüzesség és a tisztaság lilioma árasztotta el mindannyiukat olyan csodálatos illattal, hogy a földi gondokról egészen megfeledkezve egyedül az égi dolgokkal kívántak foglalkozni, és az illat nyomán szívükben az örök Jegyesnek olyan forró szerelme gyulladt ki, hogy e szent érzés teljessége kizárja, hogy korábbi életük szokásait kövessék.
Negyediknek a fölséges szegénység jegyét viselték magukon olyannyira, hogy élelem és ruházat dolgában sokszor még a legelemibb szükségleteiket sem tudták vagy éppen csak hogy ki tudták elégíteni.
20 Ötödiknek az önmegtagadás és hallgatás különös kegyelmét nyerték olyan mértékben, hogy testi vágyaik lecsendesítése és nyelvük megfékezése jóformán semmi erőfeszítésükbe sem került; némelyek annyira elszoktak közülük a beszédtől, hogy mikor a szükség szólásra kényszerítette őket, szinte keresniük kellett a szavakat gondolataik kifejezésére. Hatodik helyen a türelem erénye ékesítette őket olyan magas fokban, hogy semmiféle megpróbáltatás vagy kellemetlenség nem tudta őket lehangolni vagy sodrukból kihozni.
Végül hetediknek a szemlélődés erényét érdemelték ki. Utoljára annyira elsajátították ezt az erényt, hogy benne láttak meg mindent, amit tenniük, illetve kerülniük kellett, és rajta keresztül tanulták meg, hogy adják oda elméjüket Istenért, s dicsőségének és imádásának éjjel-nappal való szüntelen zengedezését. Ó, bárcsak az örök Isten az ő szent kegyelméből még szentebb beteljesedéssel koronázná meg ezt a szent kezdeményezést.
De most legyen elég ennyit mondanunk az Istennek szentelt szüzekről és Krisztus alázatos szolgálóiról. Hiszen csodálatos életmódjuk és dicsőséges szabályzatuk ismertetése, melyet Gergely pápa úrtól, akkor még csak ostiai püspöktől nyertek, külön könyvet, a könyv megírása pedig külön szabad idő kiszakítását kívánná.
1Cel 18-20

Átgondolom:

1. E nyolcadik fejezet első soraiból egy igen igen fontos dolgot tudunk meg Celanoitól. Az írja, hogy „Boldogságos Ferencnek, miután test szerint gondolkodó atyjától visszanyerte szabadságát, első dolga volt, hogy hajlékot emelt Istennek.”
Mi mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy hajlékot készítsünk magunkban a Szentháromságos Egy Istennek. De ezt, tökéletesen csak akkor tudjuk felépíteni, ha mi is eljutottunk az igazi szabadságra.

Csendesedjek el és imában kérdezzem meg az Urat, én hajlék vagyok? Az Ő temploma? Otthon érzi-e magát nálam? Vagy mi az, ami meggátolja, hogy a szívemben lakjon? Mi az, ami nem engedi, hogy szabad legyek az Ő számára?

2. Celanoinak köszönhetően azt is megtudjuk, hogy a San Damianoi templomot Szent Ferenc átadta Szent Klárának, az első nőnek, aki követte evangéliumi életpéldáját. Klára bátor lépteit egyre többen kezdték követni, így lett a Damianoi templom és a köréje épült kolostor a Szegény Úrnők első monostora. Itt a nővérek, mint Krisztus Jegyesei kiváló fokon gyakorolták az erényes életet. „Mindenekelőtt elevenen élt bennük a fogyhatatlan kölcsönös szeretet, mely… összekovácsolta akaratukat...”

Van helye az életemben a szeretetnek? Engedem, hogy megnyilvánuljon? Tényleg? És az milyen? Szüntelen magam körül forog? Vagy ismerem a kölcsönös szeretetet, mely kimozdít kényelmes fotelemből, megtanít lemondani néha az akaratomról és összetöri azon önzéstől homályos szemüvegemet, amelyen keresztül néztem az embereket?

3. Ezen nővérekben ott ragyogott „az alázatosság drágaköve... mely megóvja az égből nyert adományokat és javakat”. Továbbá „harmadiknak a szüzesség és a tisztaság lilioma árasztotta el mindannyiukat olyan csodálatos illattal, hogy a földi gondokról egészen megfeledkezve egyedül az égi dolgokkal kívántak foglalkozni, és az illat nyomán szívükben az örök Jegyesnek olyan forró szerelme gyulladt ki, hogy e szent érzés teljessége kizárja, hogy korábbi életük szokásait kövessék.” Ezen felül „negyediknek a fölséges szegénység jegyét viselték magukon ...”

Én, hogy állok az alázatossággal? Lenézem, szégyellem gyakorolni? Vagy tudom, hogy lelki előrehaladásomban nekem is szükségem van rá és, hogy igenis, az erősek birtokolják?
Hogyan van jelen az életemben a szüzesség és a tisztaság? Szavaim, cselekedeteim, gondolataim, életmódom arról árulkodnak, hogy egészen megőrizem őket Jézusnak, lelkünk Jegyesének? Hiszem, hogy ezek az erények, bármilyen életállapotban is éljek, meg tudnak őrizni az Istenhez való ragaszkodásomban?
És a szegénység? Tudom-e, hogy aki mer szegényen élni, vagyis nem törtet az anyagiak után, hanem tudja mi az elég, mi a szükséges a mindennapokhoz, az felfedezi, hogy igazából Isten a legnagyobb gazdagság?

4. Szent Klára társai „ötödiknek az önmegtagadás és hallgatás különös kegyelmét nyerték...”az Úrtól. „Hatodik helyen a türelem erénye ékesítette őket olyan magas fokban, hogy semmiféle megpróbáltatás vagy kellemetlenség nem tudta őket lehangolni vagy sodrukból kihozni. Végül hetediknek a szemlélődés erényét érdemelték ki.” Ezen utolsó erény segítette a nővéreket, abban hogy mindig Isten szerető jelenlétében élhessenek, hiszen a ferences lelkiségben a szemlélődés a szeretet lélegzését jelenti.

Van-e nekem is olyan köntösöm, ami az önmegtagadás és a hallgatás szálaiból lett szőve? Szoktam-e önmegtagadásokat végezni, azokat felajánlani?
Tudok-e hallgatni? Nem szólni, mikor előre látom, hogy szavaim bántóak lennének? Vagy tudok-e úgy hallgatni valakit, hogy közben tényleg őrá figyelek és nem csak azt lesem, hogy mikor vághatok a szavaiba elmondva „zseniális” ötleteimet? Tettem-e azért, hogy megértsem: az önmegtagadás és a hallgatás két olyan erény, ami segíteni tud Isten jelenlétének felfedezésében és élvezésében?

Nagy ajándék a türelem, én magaménak mondhatom? Milyen esetekben szoktam elveszíteni türelmemet? Mi segített eddig a legjobban a türelem állapotában megmaradnom?

Szemléltem-e már valaha Istent, vagy valamelyik végtelem tulajdonságát? Kértem-e már az Úrtól a szemlélődés ajándékát, azt, hogy mindent úgy nézzek lássak és szeressek, ahogy Ő?

Feladat:

1. Reggelenként első szavaimban, amelyekkel megszólítom Teremtő Istenemet kérjem, hogy fogadjon el engem „templomává”, vegyen lakást bennem, érzésemben, akaratomban, cselekedeteimben és szavaimban.

2. A San Damiáno monostoránál élő klarissza nővéreket a kölcsönös szeretet összekovácsolta őket. A hét folyamén keressem azon kedves és leleményes szavakat, készséges segítségnyújtást, melyek segítségével összekovácsolhatom családom, közösségem, baráti köröm tagjait.

3. Komolyan átnézem és megkeresem, miben lehetek és kell, alázatosabbnak lennem!

4. Keressek fel egy olyan embert, ismerőst, akit eddig mindig felületesen hallgattam, vagy azonnal elnémítottam saját gondolataimmal, meglátásaimmal és érzékeny figyelemmel hallgassam meg. Ennek végén, keressem meg a jót, amit benne felfedeztem és amit eddig nem engedtem előjönni.

„Boldogságos Ferenc... hajlékot emelt Istennek.”