10 PARANCSOLAT - KATEKÉZIS

10 parancsolat katekézis sorozat ünnepi megnyitó

2021. október 11.

 

Októbertől heti rendszerességgel folytatjuk a 10 parancsolat katekézis sorozatot, amelynek ünnepi megnyitójára 2021.10.11.-én került sor, a kolozsvári Ferences Templomban és Kolostorban. A fiatalos nyelvezettel megfogalmazott katekézisek-tanítások, egy élő és személyes kapcsolatra hívnak meg a Jó Istennel és az Ő éltető Szavával, a Bibliával. Ezek az alkalmak megtanítanak egy új módon olvasni az életünket. Köszönjük a Románia Magyar Demokrata Szövetségnek és a Communitas Alapítványnak, hogy támogatták e szép programunk ünnepi megnyitójának megvalósítását.

 

 

Gagyi Orsolya résztvevőnk a következő őszinte gondolatokat osztotta meg velünk:

10 szó amely szabaddá tesz! A katekézisekről nem lehet csak egyszerűen mesélni, ezeket át kell élni, ki kell próbálni. Még csak alig pár alkalom járt le, de máris érezni lehet a fiatalokon, hogy kezdenek felszabadulni, szabaddá válni, és talán éppen ez lenne a célja ezeknek a katekéziseknek.

 A katekézisek során Istennek egy másik arcát ismerhetjük meg, amely fiatalos, közeli és talán vonzóbb, mint általában. Ugyanakkor nem csak Istenhez kerülünk közelebb, hanem valójában önmagunkhoz is, hiszen Istenben, élünk, mozgunk és vagyunk.

A bevezető katekézisen Tibor testvérrel ismerkedhettünk meg, aki személyes példájával buzdított minket, és elültette bennünk a gondolatot, hogy mi is lehetünk életvidámak, szeretetteljesek, mint például Szent Ferenc. Tibor testvér, mesélt az életéről, hivatásának történetéről, és magáról a ferences lelkiségről, ezáltal került közelebb a fiatalokhoz.

A sorozat a szentírás egy-egy sokat mondó részére épül, ezeket egy más nézőpontból vizsgáljuk meg, méghozzá úgy, hogy magunkat is próbáljuk megkeresni a történetben. Ki vagyok én a történetben, és miben hasonlít a történet az én életemhez? A tanítások fiatalosan vannak megfogalmazva, érthetően és egy cseppet sem unalmasan, hiszen Tibor testvérnek mindig van egy- két vicces beszólása vagy története. A katekézist hallgatva lehetőségünk van, nekünk, fiataloknak úgy gondolkodni az élet nagy kérdéseiről, amelyek valójában nagyon is foglalkoztatnak minket, hogy a szentírás kézzelfoghatónak tűnik. Isten, a boldog élet már nem tűnik távolinak, hanem lehetségesnek, elérhetőnek. Ez egyfajta megnyugvást ad nekünk, akik folyton azt keressük, hogy mi is az életünk értelme, milyen úton kell haladjunk, és hogyan lehetünk boldogok. Ebben egy vezérfonalat jelent a Szentírás, a benne szereplő alakok, és azok a tanítások, elgondolkodtató kérdések, amelyeket Tibor testvér tesz fel nekünk a katekézis során.

Miután átelmélkedünk egy-egy történetet és azokat megpróbáljuk a saját életünkre vonatkoztatni, minden alkalommal, a katekézis végén, kapunk egy izgalmas feladatot Tibor testvértől. A témához kapcsolódóan, egy kérdést szegez nekünk a tanítás végén, amelyen a következő alkalomig, gondolkodhatunk, átrághatjuk az életünkre vonatkozóan mindazt, amit hallottunk. Talán ez a legjobb része az egésznek. Nem valami általános, semmitmondó előadást hallgattunk meg, hanem egy olyan tanítást, amely személyre szóló, amelyben úgy érezhetjük, hogy jelen vagyunk mi is és Isten is.

 

 

 

 

 

sajat: