FITT-Ferences Ifjúsági Tavaszi Találkozó - 2022. március 25-27.

Az idén 114 fiatal vett részt a Ferences Ifjúsági Tavaszi Találkozón, azaz a FITT-en, amelyet az erdélyi ferencesek szerveztek a dési ferences kolostorban 2022 március 25-27 között.

Többek között Kaplonyból, Csíksomlyóról és környékéről, Kolozsvárról és Székelyudvarhelyről, de az ország számos településéről érkeztek fiatalok pénteken a dési ferences kolostorba. A FITT résztvevői a rendezvény első délutánján keresztúti ájtatosságon, szentmisén vettek részt a helyi hívekkel együtt, este pedig szentségimádáson vettek részt.

A találkozó témája a szinodalitás volt, ezért a fiatalok a szombati és a vasárnapi foglalkozásokon igyekeztek elmélyülni ebben a témában. Mivel minden évben a FITT tematikája igazodik  a világegyház a témájához vagy az egyházmegye pasztorális évének témájához, így a szinodalitás kézenfekvő volt, annál is inkább, mert ez egy olyan fogalom, amelyet jó lefordítani, átelmélkedni, megmagyarázni, újból átgondolni.

A kreatív foglalkozások is a szinodalitáshoz kapcsolódtak. A fiatalok többek között különböző rejtvényeket fejtettek meg, imákat írtak, kiscsoportos beszélgetéseken vettek részt és videókat néztek meg. A szabadidős tevékenységeken társasjátékoztak, énekeltek és különböző az őket foglalkoztató kérdésekről is beszélgettek a FITT résztvevői.

A lendületes, a 15-38 éves korosztályig mindenkinek szóló programok által megtapasztalhattuk, hogy ha együtt örülünk, imádkozunk, s mindannyiunk a maga módján kinyitja a szívét. A találkozón  résztvevő fiatalokhoz mindig a mai kor kihívásait figyelembe véve fordulunk, hogy ezeknek a fiataloknak a vallásos élete rendszeresebb és természetesebb legyen, hogy otthonosabban mozogjanak a templom környezetében, és hogy hazatérve közvetlen környezetükre is jó hatással legyenek.

 

Szeretnénk köszönetet mondani a mellé még a Bethlen Gábor Zrt.-nek, Communitas Alapítványnak és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek a program szervezéséhez nyújtott anyagi hozzájárulásért.

 

Sajat címkek: