Ferences Egyetemista Kollégium

 

Kollégiumunk 2014 őszén nyitotta meg kapuit a Kolozsvár szívében található Ferences Kolostor egy kis felújított részében, illetve a lányok számára egy közeli épületben.

 

Hogy kiket is várunk?

Elsősorban olyan egyetemi hallgató fiúkat és lányokat, akik Kolozsváron eltöltött éveiket – a tanulmányok mellett – egy keresztény közösségben szeretnék megélni, s a tudományban való növekedéssel együtt fontosnak tartják a hitéletük ápolását is. Mindezt egy olyan háttérrel, amelyhez Assisi Szent Ferenc adja a mintát, s akinek évszázados öröksége bizonyítja az értelem és lelkiség harmóniájának lehetőségét, ahogy erre itt Erdélyben is a történelem folyamán sok szép példát láthatunk.

 

Ennek megfelelően Kollégiumunkban szeretnénk alkalmas körülményeket biztosítani

  • a komoly tanuláshoz, hogy ezáltal az itt élő egyetemisták szakmai szempontból fejlődhessenek

  • a lelki élethez, a napi, heti és éves programok által

  • a ferences lelkiség megismeréséhez, s annak gyakorlati/szakmai téren való alkalmazásához

 

Ezért a kollégiumi élet megkívánja a közös programhoz való alkalmazkodást, az egymásra figyelést és egymás kölcsönös segítését, amelyben együtt próbálunk fejlődni.

 

További információkat a ferenceskollegium@gmail.com e-mail címen vagy a 0748-193371-es telefonszámon kérhetsz, illetve ellátogathatsz a következő honlapcímre is: http://ofm.ro/kolozsvariferencesek/kollegium

 

 

Felvételi a Kolozsvári Ferences Egyetemi Kollégiumba

Abban a reményben, hogy ősztől ismét lesz személyes egyetemi oktatás, a Kolozsvári Ferences Kollégium a 2020-2021-es tanévre is meghirdeti felvételijét, azok számára, akik a Kollégium szellemiségével, értékrendjével, programjával megegyező módon szeretnék megélni kolozsvári egyetemista életüket.

 

A Kollégium céljáról, értékrendjéről, elvárásairól a Házirend-ből tájékozódhatsz: kérünk a jelentkezés előtt ezt mindenképpen olvasd át és gondold meg, hogy valóban akarod-e ezt vállalni!

 

A jelentkezés határideje: 2020. augusztus 2.

 

Jelentkezéshez szükséges menete:

sajat: 

Kollégiumi házirend a 2019-2020-as tanévre

 

A tanév folyamán a Kollégium közös otthonunk. Jó lenne, ha falai között mindenki jól érezné magát, testvéri szeretetben eredményes munkát tudna végezni, s ezzel önmaga és a közösség többi tagjának szellemi, lelki előrehaladását tudná segíteni.

 

A kollégium belső életének alapjai:

  • keresztény értékrend, amely a Jóistennel való személyes kapcsolatból forrásozik

  • ferences szellemiség, amely Assisi Szent Ferenc életpéldáján alapul, s nagy hangsúly fektet a közösségi életre

  • szakmai fejlődés, hisz nem szeretnénk szem elől téveszteni kolozsvári tartózkodásunk igazi célját: tanulmányainkat, amelybe az előbbi alapokat is szeretnénk beépíteni

sajat: 

Oldalak