Évközi 10. vasárnap – 2026. június 7.

  • Kedden lesz a Szent Antal-nagykilenced utolsó keddje.

 

  • A hét liturgikus ünnepei, emléknapjai

    • csütörtök: Szent Barnabás apostol – emléknap

    • péntek: Jézus Legszentebb Szíve – főünnep

    • szombat: Páduai Szent Antal – ünnep, s ugyanezen nap van Mária Szeplőtelen Szíve emléknap is.

 

 

  • Ez azt is jelenti, hogy itt nálunk, ill. a környékünkön több templombúcsúra is sor kerül:

    • péntek délelőtt 11 órától Kidében lesz templombúcsú és Naphimnusz imaösvény megáldás; este 6 órától tartják a kerekdombi templom Jézus Szíve-búcsúját

    • szombaton délelőtt 11 órától a györgyfalvi negyedi, Jobbágy utca Mária Szeplőtelen Szíve templom búcsúja, este 18 órától pedig Kolozson tartják a templombúcsút.

    • s itt a templomunkban is megtartjuk szombaton a Szent Antal búcsút: a szentmisék a keddi sorrendben, tehát délelőtt 10 órakor és este 18 órakor lesznek. Mindkét szentmise után lesz gyermekek megáldása, ill. liliomszentelés. Természetesen mindenhova szívesen várják a kedves testvéreket!

 

  • Jövő vasárnap, a hónap második vasárnapja lévén a déli szentmise előtt rövid szentségimádást tartunk.

 

sajat: