A magyar állam kitüntette Böjte Csabát

Böjte Csaba számára a mostani kitüntetés jelzés arra vonatkozóan, hogy gyermekmentő tevékenységét elismerik, és ezzel jó irányban halad.
 
A ferences rendi szerzetes az MTI-nek elmondta: „Az elmúlt nyolc évben nem fogadtam el semmiféle kitüntetést, mert erdélyi magyarként úgy éreztem, ezt kell tennem. Most viszont örömmel fogadom el, megtiszteltetésnek érzem, és hálásan megköszönöm". Csaba testvér a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozásáért, a gyermekek és a fiatalok védelme érdekében végzett példaértékű keresztényi közösségszervező, nevelő, humanitárius tevékenysége elismeréseként vehette át a nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét.

 
Örömét fejezte ki, hogy munkájával hozzájárulhat a Kárpát-medencei nagycsalád álmainak valóra váltásához, és hogy munkáját értékelik, fontosnak tartják. „Ez talán jelzés is arra vonatkozóan, hogy jó irányba megyek” – tette hozzá.
 
Minden elismerésnél fontosabb azonban, hogy az egykor felkarolt gyermekek közül sokan már felnőttek. Közülük már többen dolgoznak, megállják a helyüket munkahelyükön – mondta a szerzetes. Példaként említi egyik „lányát”, aki leérettségizett, majd Kolozsváron pszichológia szakon végzett. Kiküldték őt Angliába, és az ottani egyetem alkalmazta őt, ott szerezheti meg a doktoriját. Egy másik lányt is megemlít, aki amikor hozzá került, nem tudott magyarul, pedig apja is, anyja is magyar volt. Ő is leérettségizett, majd Kolozsváron történelem és levéltár szakon végzett, és most magyar nyelvű egyházi levéltári hagyatékot rendez.
 
Az Alapítvány „szárnyai alatt” összesen 58 helységben több mint kétezer gyermekről gondoskodnak. A napközi otthonokban délutáni tevékenységet folytat több mint ezer gyermek, ők csak aludni mennek haza, és ugyanennyien vannak a bentlakók, akiknek nincs hova menniük – mondta az MTI-nek Böjte Csaba.
 
MTI

Sajat címkek: