Szegeden Csíksomlyó szellemében

Az egyházi zene szerepe elsősorban az igehirdetés.
Ezt a célt követi a csíksomlyói kegytemplom kórusa is, amelyet leginkább az egyházi ünnepeken hallhatunk. Nemrégiben magyarországi fellépések keretében dicsérték az Urat „zengő muzsikával”, ízelítőt adva a magyarországi híveknek olyan neves zeneszerzők munkáiból, mint Beethoven, Bach vagy éppen Kodály Zoltán.
A forráskúti, mórahalmi koncertek után, Szegeden az alsóvárosi ferences templomban, illetve a dómban tették ünnepélyesebbé a szentmisét. A fellépések mind a jelen lévő hívek, mind a kórustagok számára feledhetetlen élményt jelentettek. Hargita Megye Tanácsa, Csíkszereda Város Önkormányzata, továbbá több anyaországi intézmény (a forráskúti, a mórahalmi önkormányzat, az ópusztaszeri emlékpark vezetősége) támogatásának köszönhetően valósulhatott meg ez a magyarországi látogatás, amelynek keretében a koncertek mellett a környékbeli nevezetességeket is sikerült megtekinteni, bejárni.
Legnagyobb sikerélményt talán valamennyiüknek az akusztikájáról híres szegedi dómban való éneklés jelentette. „A hatalmas térben kezdetben elveszni hittük a hangot, viszont már az első akkordok felcsendülése után csodálatos harmóniával csengett vissza az Istent dicsőítő ének” – idézik fel a kórustagok.

Székely Judith
Forrás: Csíki Hírlap

Sajat címkek: