Hírdetés
Szeretettel
közöljük a hétvégi Csíksomlyói búcsús és az Erdélyi
Egyházmegye Jubileumi Év megnyitó programját:
-
Szeptember 12-ről – 13.-kára való éjszaka a kegytemplomban éjszakai virrasztás lesz. Az éjszakai virrasztást a csíktaplocai
engesztelő imacsoport fogja vezetni (azon alkalomból is, hogy ezen
imacsoport 20 éve alakult). A virrasztás
21 órakor kezdődik. Éjfélkor ünnepélyes, gyertyás körmenet lesz a kegytemplom előtti téren, majd utána éjszakai, ünnepi szentmise a kegytemplomban. A szentmise után pedig
folytatódik az éjszakai virrasztás a kegytemplomban.
-
Szeptember 13.-án, szintén ünnepi sorrendben lesznek a szentmisék;
reggel 8, de.10,30 és este 19 órakor.
-
2009-ben lesz az Erdélyi Főegyházmegye
1000 éves. Éppen
ezért, szeptember
13.-án, a 10,30-kor kezdődő szentmise lesz az Egyházmegyei Jubileumi Év
megnyitó szentmiséje.
A szentmise a
kegytemplom előtti téren lesz.
Előtte pedig, 9,45-től ünnepélyes rózsafüzér lesz, szintén a
kegytemplom előtti téren.
-
Itt hívnánk fel a zarándokok figyelmét, hogy Szombaton, de.9 órától a kegytemplomtól 200
méterre levő üzlettől egészen a Jakab Antal tanulmányi házig az út le
lesz zárva. Tehát
ennek megfelelően tervezzék a zarándokútjukat.
Kérjük, hogy a jó Isten áldása és
égi Édesanyánk közbenjárása legyen mindég velünk!
A
Csíksomlyói Barátok