Ferenc pápa beszéde a 2015-ös Nagykáptalan tagjaihoz
Kedves kisebb testvérek!
Isten hozott benneteket! Köszönöm Michael Perry, miniszter generálisnak a szívélyes szavait és minden jót kívánok neki ahhoz a feladathoz, amelyre ismét megbízást kapott. Kiterjesztem üdvözletemet az egész Rendre, különösen az idős és beteg testvérekre, akik a Rend emlékezete és a megfeszített Krisztus jelenlétének a tanúi a Rendben.
A reflexiónak és az imádságnak ezekben a napjaiban, az identitásotoknak két létfontosságú eleme vezetett benneteket, éspedig a minoritás és testvériség.
Tanácsot kértem két fiatal ferences barátomtól, Argentínából: „Mondanom kell valamit erről, a minoritásról, adj tanácsot nekem”. Az egyik ezt válaszolta: „Isten megadja ezt nekem minden nap”. A másik azt mondta: „Ez az, amit naponta tenni próbálok”. Ez a minoritásnak a meghatározása, amit ez a két fiatal, ferences barátom, az én szülőföldemről, nekem adott.
A minoritás arra hív, hogy legyünk és érezzük magunkat kicsinek Isten előtt, teljesen ráhagyatkozva az ő végtelen irgalmára. Az irgalmasság nézőpontja felfoghatatlan azok számára, akik nem ismerik be „minoritásukat”, azaz Isten előtti kisebbségüket, rászorultságukat és bűnösségüket. Minél inkább tudatában vagyunk ennek, annál közelebb vagyunk az üdvösséghez; minél inkább beismerjük bűnösségünket, annál inkább engedjük, hogy megváltottak legyünk. Így történik az Evangéliumban: azok a személyek, akik Jézus előtt szegénynek vallják magukat, üdvözülnek; aki viszont úgy tartja, hogy nincs szüksége erre, az nem üdvözül, nem mert ez nem lett számára felajánlva, hanem mert nem fogadta el. A minoritás azt is jelenti, hogy kilépünk önmagunkból, saját elképzeléseinkből és személyes nézőpontunkból; azt jelenti, hogy túllépünk a struktúrákon – amelyek szintén hasznosak, ha bölcsen kerülnek felhasználásra –, túllépünk a megszokáson és biztonságon, hogy a szegények, rászorulók, kirekesztettek melletti konkrét közelségünkről, egy résztvállaló és szolgáló hiteles magatartás által tanúságot tegyünk.
A testvéri dimenzió is alapvető módon hozzátartozik az evangéliumi tanúságtételhez. Az ősegyházban a keresztények oly módon élték meg a testvéri közösséget, hogy az egy beszédes és vonzó jele volt az egységnek és a szeretetnek. Az embereket meglepte, amikor látták a keresztények szeretetteljes egységét, az adakozásra és a kölcsönös megbocsátásra való készségüket, az együttérzést az irgalmasságban, a kölcsönös segítségnyújtásban, az egységet az örömök, a szenvedések és az élet tapasztalatainak a megosztásában. A ti szerzetesi családotok arra van hívatva, hogy a kölcsönös bizalom visszaszerzése által kifejezze ezt a konkrét testvériséget; és aláhúzom ezt: szükséges a kölcsönös bizalom visszaszerzése a személyközi kapcsolatokban, hogy a világ lássa és higgye, elismerve, hogy Krisztus szeretete gyógyítja a sebeket és egységet hoz létre.
Ebből a nézőpontból fontos, hogy visszaszerezzétek annak tudatát, hogy az irgalmasságnak, a kiengesztelődésnek és békének a hordozói vagytok. Ezt a küldetést és missziót akkor teljesítitek gyümölcsöző módon, ha egyre inkább egy „kifelé lépő” rendi közösség lesztek. Ez, amúgy megfelel a ti karizmátoknak, ahogy ezt a „Sacrum Commercium” is tanúsítja. Az eredetetekről szóló ezen beszámoló elmondja, hogy az első testvéreket megkérték, hogy mutassák meg, hogy melyik is az ő kolostoruk. Válaszként ők felmentek egy dombra, és „körbemutatva egészen addig, amíg a szem ellát azt mondták: 'Ez a mi kolostorunk'” (63: FF 2022). Kedves testvérek, ebben a kolostorban, amely az egész világot magába foglalja, kell menjetek ma is Krisztus szeretetétől ösztönözve, ahogy erre Szent Ferenc is hív benneteket, amikor a Megerősített regulában mondja: „Figyelmeztetem, intem és buzdítom testvéreimet az Úr Jézus Krisztusban, hogy, mikor a világban járnak, ne civódjanak, se szóharcot ne folytassanak, se másokat meg ne ítéljenek; hanem legyenek szelídek, békességszerzők és szerények; kedvesek és alázatosak, s nyíltan szóljanak mindenkihez, ahogyan illik. ... Ha valamilyen házba bemennek, először ezt mondják: Békesség e háznak. És a szent evangélium szerint minden ételből ehetnek, amit eléjük tesznek” (III, 10-14: FF 85-86). Ez az utóbbi egy jó dolog!
Ezek a buzdítások nagyon aktuálisak; a testvériségnek és a minoritásnak a próféciái a mai világ számára is. Mennyire fontos lenne egy keresztény és szerzetesi életet élni, anélkül, hogy vitákkal és fecsegéssel vesztegetnénk az időt; s ez utóbbiak helyett mindenkivel egy derűs párbeszédet folytatva, szelíden, türelmesen és alázatosan, egyszerű eszközökkel, hirdetve a békét és mértéktartóan, mindazzal megelégedve amit kapunk, élni! Ez egy határozott elköteleződést is megkövetel az átlátszóság, az anyagi javak etikus és együttérző felhasználása, egy mértéktartó életstílus és lemondásra való képesség mellett. Ha, viszont túlságosan ragaszkodtok a javakhoz és a világ gazdagságához, és ebbe helyezitek bizalmatokat, maga az Úr lesz, aki levetkeztet ebből a világias lelkületből, azért hogy megőrizhessétek a minoritásnak és a szegénységnek értékes örökségét, amelyre Szent Ferenc által meghívott titeket. Vagy szabadon lesztek szegények és kisebbek, vagy mindenből kivetkeztetve fogjátok bevégezni.
A Szentlélek a szerzetesi életnek az animátora. Minél inkább helyet adunk neki, Ő annál inkább áthatja kapcsolatainkat és az Egyházban és a világban végzett missziónkat. Amikor a megszentelt életet élők engedik, hogy a Lélek világosítsa és vezesse őket, felfedezik ebben a természetfeletti nézőpontban a testvériségüknek a titkát, a testvéreik szolgálatának az inspirálóját, az Egyházban és a világban való prófétai jelenlétüknek az erejét. A Lélek világossága és ereje segíteni fog az előttetek lévő kihívásokkal való szembenézésben is, gondolok különösképpen is a létszámcsökkenésre, az elöregedésre és a hivatások számának csökkenésére. S még azt akarom elmondani, hogy Isten népe szeret benneteket. Quarracino bíboros mondta nekem egy alkalommal, nagyjából ezekkel a szavakkal: „a mi városainkban vannak személyek vagy csoportok, akik úgy egy kicsit 'paprágók', és amikor egy egyházmegyés pap elhalad előttük, akkor mondanak bizonyos dolgokat: 'holló' – Argentínában ezt mondják –, sértegetik, nem nagyon, de azért odaszólnak neki. De soha, soha, soha – mondta nekem Quarracino – nem mondanak ilyesmit amikor egy ferences csuhát látnak”. És miért? Ti, a minoritással, a testvériséggel, a szelídséggel, az alázattal, a szegénységgel egy tekintélyt örököltetek Isten népe előtt. Kérlek szépen benneteket őrizzétek ezt meg! Ne herdáljátok ezt el! A nép jó szemmel néz, szeret benneteket.
Legyen utatokon bátorítás számotokra a jó embereknek ez az irántatok való tisztelete, ahogy a pásztorok szeretete és értékelése is. Az egész Rendet a Boldogságos Szűz anyai oltalmába ajánlom, akit ti különleges módon is Szeplőtelenként tiszteltek. Kísérjen benneteket szívből jövő áldásom is, amelyet megosztok veletek; és, kérlek benneteket, ne feledkezzetek meg imádkozni értem, nagyon rászorulok. Köszönöm!
Nem hivatalos fordítás. Az eredeti elérhető itt