Fél évszázad az Úr szolgálatában

Fél évszázad az Úr szolgálatában

Gyermekkori gondolatként kezdôdött, majd a számtalan megpróbáltatás mellett fél évszá­zados szolgálatban teljesedett ki. A legtöbbek által csak József atyaként ismert P. Mark József ferences barát két társával, P. Nagy Tarziciusz OFM és P. Stelli Benedek OFM szerzetesekkel pappá szentelésük 50. évfordulóját ünnepelték szombaton. A Csíksomlyói Kegytemplomban tartott aranymise mottójául az ünnepeltek egy Assi­si Szent Fe­renc-idézetet vá­lasz­tottak: „ Boldogok, akik ki­tarta­nak mindabban, amit elkezdtek!” A Csíksom­lyón 38 éve szolgáló nyolcvanéves József atyával az ünnepi eseményt megelôzô napon beszélgettünk.

A ferences rendház meghitt környezetében fogadott interjúalanyunk. Kellemes hangulatú, nyugalmat sugárzó szobájában boldogan elevenítette fel az elmúlt fél évszázad történéseit, megpróbáltatásait. „Már gyermekkorban ministránsok voltunk, így kerültünk szorosabb kapcsolatba az egyházzal, ugyanakkor vallásos családból származom, szüleim vallásukat gyakorló emberek voltak. Az 1945-ben indult somlyói katolikus tanítóképzőben, ahol én is tanultam, szerzetesek is oktattak. Mi rendszeresen bejártunk a temp­lomba, imádkoztunk, énekeltünk. Szóval ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy szoros kapcsolat alakuljon ki a ferencesekkel. Később már arról kezdtünk érdeklődni, mi lenne a sorsunk, ha mi is belépnénk a rendbe?” – elevenítette fel a kezdeteket József atya. Elmondta, 1946 őszén bevonultak Mikházára újoncévre, noviciátusra. Egy év után visszakerültek Somlyóra, ahol befejezték a tanítóképzőt, tanítói és kántori képesítést szereztek. 1948 nyarán Vajdahunyadra vitték ferences teológiára. Ettől a pillanattól kezdetét vette a zaklatások sora. „Megkezdtük a másodévet, két hónap után, november végén kidobtak az intézményből. 29-éről 30-ára virradó éjszaka a karhatalom, pisztolyokkal, puskákkal felfegyverkezve tessékelt minket ki az épületből, még egy lövés is eldördült. Kiszolgáltatott helyzetben voltunk” – emlékezett vissza. A következő év szülő­fa­lujában, Szenttamáson találta, innen Szentdomokosra járt kántorkodni. 1950 áprilisában munkaszolgálatra vitték Bras­sóba a cementgyárba, ahol három évet töltött, ezután folytathatta teológiai tanulmányait Désen. Az állam elismerése nélkül tanultak, ők ezt klandesztin teológiának hívták. „Elmentünk Márton Áron püspök úrhoz, és titokban, a ministránsok, szülők és rokonok jelenlétében saját kápolnájában felszentelt pappá – említette, majd hozzátette – 1967-ig folytattam papi tevékenységet, Désről jártunk kisegíteni a környező plébániákra. Ebben az évben erősödött a karhatalom nyomása, és nyilvánvaló volt, hogy ez pszichésen megviseli a barátokat. Az a megegyezés született, hogy engedni fogunk a nyomásnak, ezzel együtt mindenki próbáljon meg elhelyezkedni az egyházban” – mesélte József atya, aki a zágoni plébánián szolgált két évet. Ezt követően Lukács atya rendházfőnök kérésére Csíksomlyóra került. „1970-től vagyok a somlyói rendháznál. Annak idején a templom keretein belül tartottuk a pünkösdi és az őszi Mária neve búcsút. Azokban az években még azt sem engedték meg, hogy hangszórót tegyünk a templom udvarába. Lassan bátrabbak lettek az emberek, a karhatalom is elnézőbb volt, így egyre nőtt a templombajárók és a búcsúsok száma” – mondta. József atyát amúgy zeneszeretetéről is sokan ismerik. Diákkorában kezdett hegedülni, a ferences rendbe lépése után inkább orgonán játszott. „Boros Valér testvér volt a mesterem, rengeteget tanultam tőle a Désen töltött 14 esztendő alatt” – mesélte. 1970–1985 között ünnepi miséken és búcsúkon orgonált a kegytemplomban, ez idő alatt a hagyományokat is tanulmányozta, régi egyházi énekeket gyűjtött. Legszíve­seb­ben az Écsi János egykori házfőnök irányítása alatt eltöltött időszakra emlékszik. „Ő egy olyan ember volt, aki az akkori városi és megyei vezetőket is megnyerte magának. Csak nem mindenki mert vele szóba állni” – méltatta az egykori házfőnök emlékét mosolygós arccal. Ugyancsak szívesen emlékszik a ’89 utáni időszakra, amikor Bartók Albert atyával ketten voltak a somlyói ferencesek elöljárói. Az aranymiséjét szombaton megünnepelt barát számára a számítógép sem idegen. A kilencvenes évek elején kezdte tanulni a számítástechnika csínjait, mostanra már az internet világában is otthonosan mozog. Szakemberek segítségével egy önálló honlapot is létrehoztak.
„Ez az évforduló hálaadás Istennek, hiszen csakis az ő segítségével tudtam átvészelni a nehéz éveket. A Csíksomlyón eltöltött 38 év alatt mintha összeolvadtam, eggyé váltam volna a kegyhellyel. A legnagyobb öröm számomra azonban, hogy még mindig szolgálhatom az Urat. A megnyugvás időszaka ez, amikor egyedül lehetek Istennel. Rendkívüli lelkiállapotot kölcsönöz ez nekem” – fejezte be mondanivalóját P. Mark József atya.

Rédai Botond, Csíki Hírlap



„Örvendezzünk testvéreim!”
„Aranymisére gyűltünk össze, de én legszívesebben örömmisének nevezném ezt az ünnepet. Azért, mert három paptestvérem húszezredikszer mutat be misét, húszezredikszer újítja meg Krisztus szent áldozatát, húszezredikszer állítja és teszi jelenlévővé Krisztus nagy jóságát” – mondta a szombati szertartáson Ferenc Ervin szárhegyi Ferenc-rendi szerzetes. Felelevenítette az aranymisés barátok élettörténetét, majd a papi hivatástól elforduló fiatalokról beszélt, a paphiány okait firtatva. „Megrokkant a hitünk. Negyven éven keresztül legyőztük a marxista, materialista ideológiát, de most, a gyakorlati materializmus idején, az úgynevezett fogyasztói társadalomban lassanként alul maradtunk” – fogalmazott. Ferenc Ervin atya szentbeszédében elmondta, a hivatás nagy titok, de ennek a titoknak vannak feltételei. „Tudjátok melyik az első? A szülők... azok, akiknek a családjukban az imádság nem rendkívüli dolog, szigorúan nevelik a gyerekeket. Igenis, vallásos szülők, ez az első feltétel. A második pedig a vallásos környezet” – hangsúlyozta a ferences barát.

Sajat címkek: