Csíksomlyó

A Csíksomlyóval kapcsolatos tartalmak jelzője

A csíksomlyói búcsút a világörökség részévé tennék

 
A magyarok legnagyobb zarándokhelyét az UNESCO kulturális örökségeinek listájára javasolja Kelemen Hunor romániai kulturális miniszter.

 

A Csíkszeredához tartozó Csíksomlyón a Szűzanya kiemelt tiszteletét már az 1440-es években, a ferencesek letelepedéséről és az első templom építéséről szóló pápai dokumentumok is említik. A jelenlegi kisbazilika főoltárán látható 2,27 méter magas, Napbaöltözött Asszonyt megjelenítő Mária- kegyszobor az 1510-es években hársfából készült. A pünkösdszombati fogadalmi zarándoklat 1567-ben, a nagyerdei csatában a hittérítők ellen katolikus hitüket védő csíkiak és gyergyóiak győzelme után kezdődött. A diktatúra után százezrek zarándokolnak a búcsúra.

Százezrek a csíksomlyói búcsún

Több százezren vettek részt idén is a csíksomlyói pünkösdi zarándoklaton és ünnepi szentmisén.

„A Szentlélek a lelki erősség adományát is adja”

A hideg, esős idő ellenére idén is zarándokok ezrei vállalták a fáradságos út nehézségeit, hogy részt vehessenek a csíksomlyói pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjén.

Csiksomlyói búcsú 2009

A Csiki Harangszó összeállítása.

Kövessük Isten tanításait és nemzetünk megmarad

Az esős, barátságtalan idő sem szegte kedvét idén a zarándokok száz­ezreinek, hogy szombaton a Kis- és Nagy-Somlyó közti Nyeregben, immár a 443-ik búcsús zarándoklat színhelyén az összetartozásért, az egységért, nemzetünk megmaradásáért imádkozzanak.

Bábel Balázs érsek szentbeszéde Csíksomlyón

 

Krisztusban szeretett testvéreim!
Isten előtt egy nap ezer év, ezer év egy nap – tanítja Szent Péter apostol. Nekünk azonban beláthatatlan hosszú idő az ezeréves Erdélyi Egyházmegye története, amely mint hallottuk érsek urunktól, majd' ezer évig a kalocsai érseki tartomány része volt. Úgy is jöttem ide, mint a szent koronát hozó Asztrik érsek 90. utóda. Beláthatatlanul hosszú idő a 800 éves ferences rend története. S mégis, ezek a jubileumok ebben az ünnepi órában összekötnek bennünket múltunkkal, jelenünkkel s remélhetőleg 1000 évnél is tovább tartó jövőnkkel. Összetartanak és összekötnek mindazokkal, akik a közös keresztény hitben, a nemzettudatban mint magyarok, székelyek, csángók magyarnak, székelynek, csángónak vallották és vallják magukat.

Tudnivalók a búcsúsoknak

A ferences atyák idén is kiadták a csíksomlyói pünkösdi búcsúra szerkesztett füzetet. Megtalálható benne a búcsú programja, a liturgia szövege, búcsús énekek, valamint szervezési és magatartási útmutató a zarándokok számára.

Az ember az életét sűríti össze a zarándoklatban

Az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka Dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegye érseke lesz. Az ünnep előtt az egyházi elöljárót arról kérdeztük, hogyan készül a zarándoklatra.

Pünkösdi búcsú - 2009

Az Úr adjon nektek békességet!

Tartalom átvétel