Erdélyi Ferences Rendtartomány

    „Assisi Szent Ferenc egyénisége kétszeresen is lenyűgöz … Mindenekelőtt maga a történelmi személy, aki a XII-XIII. század fordulójának meghatározó időszakában, amikor egy modern és dinamikus középkor vette kezdetét, mozgásba lendítette a vallást, a tágabb értelemben vett kultúrát és a társadalmat. Félig szerzetesként, félig laikusként, az ekkortájt fellendülő városokban, az utakon és a magányos elmélkedés színterein, az udvari kultúra fénykorában, amely egyben a szegénység, az alázat és a prédikáció új gyakorlatának korszaka is, az egyház peremvidékén, de óvakodva az eretnekségtől, lázadó szellemben, de nihilizmus nélkül, Közép-Itáliában, a kereszténység legforrongóbb vidékén munkálkodva, Róma és az alvernai magány között, Ferenc meghatározó szerepet játszott az új keresztény társadalom apostolaivá váló, frissen alapított koldulórendek felemelkedésében, és ökológiai dimenzióval gazdagította a keresztény lelkiséget, olyannyira, hogy a vallásban, az irodalomban és a képzőművészetben kifejeződő középkori természetszemlélet megalkotójának tűnik. Ferenc – a Krisztust középpontba állító és a vele való azonosulásig jutó újfajta szentség mintaképe, az első ember, aki maga is részesült a stigmákban – saját kora és a középkori történelem mindmáig legvonzóbb egyéniségei közé tartozik.
    Megigézett ugyanakkor az írásaiban, életrajzíróinak beszámolóiban és a képeken megelevenedő ember is. Egyszerűség, alázat és átlagos külső nála presztízzsel, erkölcsi tekintéllyel és kivételes kisugárzással párosul, s olyan meghitt őszinteséggel lép elénk, hogy megközelítésünk egyszerre lehet azonosuló és távolságtartó.”