Erdélyi Ferences Rendtartomány

1181 vége (1182)

Atyja, Pietro Bernardone posztókereskedő, Assisi leggazdagabb embere, anyja Pika, egy finom lelkű, művészetkedvelő, francia származású asszony volt. Édesanyja Jánosnak keresztelte, majd mikor apja hazatért, inkább a Ferenc nevet adta neki. Hiszen a Jánossal ellentétben, a Ferenc név a gazdagság, kényelem, társasági ember, nemes udvari magatartás tulajdonságait foglalta össze. Bernardone nem törődött azzal, hogy Ferenc iskolába járjon, ezért a fiú tékozlóan bánt a pénzzel, vakmerően adakozó volt.

1198-1204

Megválasztották vezető táncosnak, ami azt jelentette, hogy hatalmas lakomákról, fantáziadús programokról gondoskodott a város fiataljai számára. Ennek költségeit általában magára vállalta, más emberek helyett. A világfi Ferencet egy betegség döbbentette rá, hogy mennyire léha életet élt. Perugiában fogságban volt - az assisiek ugyanis háborút viseltek Perugia ellen -, amikor „magasabb rendű dolgokról” kezdett gondolkodni: lovag akart lenni, s már nem a pénz, hanem a dicsőség és a hírnév vonzotta.

Az Aquila felé vezető úton fordulat áll be az életébe. „Mond csak Ferenc - kérdezi álmában egy hang -, ki adhat neked többet: az úr vagy a szolga? Az Úr - felelte Ferenc. Hát akkor miért hagyod el az Urat a szolgáért, a Herceget az alattvalóért?” - Ferenc szemében ekkor a világról lehull a lepel: minden ember csak szolga, nincsenek urak. Csak egyvalaki úr, és ő minden teremtmény felett áll. Csak ő tarthat igényt szolgálataira. – Mi az akaratod Uram? - kérdezte Ferenc. Térj vissza a földre, ahol születtél, és ott megmondják neked, mit kell tenned.

Hazatér: a több ima és a templomok csendjében végzett elmélkedés segítségével igyekszik megismerni Isten akaratát, életére vonatkozóan.

A leprással való találkozás döntő hatással van élete további alakulására: „… míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása… az Úr vezérelt közéjük, és én irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor eltávoztam tőlük,az, ami előbb keserű volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére”. (Végr.)

1205

A San Damianoi romos kápolnában imádkozás közben megszólal a kereszt: „Ferenc menj és építsd újjá egyházamat…”

Azonnal hozzálát a romos kápolnák kijavításához. Assisi környékén felújít három romos kápolnát: a San Damianoit, a Szent Pétert és a Porciunkulát, ami fölé később felépítik az Angyalos Boldogasszony bazilikát.

1208

Igazi fordulat 27 éves korában következik be, ,amikor a szentmisében, az evangéliumi szakasz arról szól, hogy Jézus a tanítványokat kettesével küldi szét hirdetni az evangéliumot, és azt mondja nekik:

„Menjetek és hirdessétek: közel van a Mennyek országa. Gyógyítsatok meg a betegeket, a halottakat támasszátok fel, a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket űzzétek ki…”(Mt 10,7-20).

A fiatal Ferenc az élet értelme után kutatva az Evangéliumba ütközik. Felszabadultan fellélegzik, mert az évszázadok távolából rátalál arra, aki „kezdetben volt”, az Élet Szavára, a Názáreti Jézusra. Életvitelét látva mások is csatlakoznak hozzá, szegénység, tisztaság és engedelmesség evangéliumi tanácsokat megtartva.

1209

Amikor regulát kell írnia társai számára, mert egyre többen követik őt, és ezért Róma jóváhagyása kívánatossá vált, akkor azt így kezdi: „A kisebb testvérek regulája és élete ez: kövessék a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát…”S egyszerűen összefűzött néhány evangéliumi idézetet saját figyelmeztetéseivel. Ez maradt Rendünk alapszabálya mind a mai napig.

1212

Klára elhagyja a szülői házat, és Ferenc „felfogadja őt az engedelmességre”, azaz szerzetesi életet kezd Ferenc eszménye alapján 1212 Virágvasárnapján.. Klára utódai a Klarissza nővérek különböző ágai: a „Szegény Úrnők”.

1219

Ferenc elmegy a Szentföldre és találkozik Melek-el-Kamel szultánnal. Fegyver nélkül hirdeti az evangéliumot..

1223

Karácsonyán Greccioban felidézi Jézus születését (az első élő betlehemes).

1224

Ferenc 1224 szept. 14-én La Verna hegyén hosszas imádság és böjt után megkapja Krisztus kínszenvedésének sebhelyeit, stigmáit.

1225

Ferenc félig vakon, tizenkétféle betegségtől szenvedve megírja a „Teremtmények énekét” (Naphimnuszt).

1226

májusában megírja a Végrendeletét, s halála közeledtét érezve visszatér a Porciunkulába.

1226

Október 3-án halt meg

4-én temették el a Szent György templomba.

Alig két évvel később IX. Gergely pápa szentté avatta. Földi maradványait 1230-ban viszik át és temetik el a tiszteletére épített Szent Ferenc bazilikába.