Programok

Légy Jézus barátja, miként Szent Ferenc

 

A ferences lelkiséget bárhol meg lehet élni – talán ez az egyik legfontosabb üzenet, amelyet az Assisi Szent Ferenc iskola csíksomlyói táborában részt vett gyerekek vihettek magukkal. Mintegy hetven, közeli és távoli településről egyaránt érkező 4–8. osztályos diák ismerkedhetett négy napon át a ferences szerzetesrend alapítójának életével. Tették mindezt játékosan, közösségben dolgozva.

 

Nem félünk a farkastól?! A VIII. Ferences Ifjúsági Zarándoklatról

„Annak idején, amikor Szent Ferenc Gubbióban tartózkodott, a környéken egy hatalmas testű, rettenetes és vérengző farkas garázdálkodott, amely nemcsak az állatokat, hanem még az embereket is fölfalta.

FERBIT – Ferencesek és barátaik két keréken – 3. nap

Gyergyószentmiklóson nem a derűs napsütés ébresztett, hanem az egyik csapat. Korán reggel, hat órakor.

Sajat címkek:

FERBIT – Ferencesek és barátaik két keréken – 2. nap

Sajat címkek:

FERBIT – Ferencesek és barátaik két keréken – 1. nap

A „nulladik” napon sokan érkeztünk Szovátára. A névsoron 78 személy neve szerepel.

Ki (a) csoda a szerzetes? - videók

A 2008-ban megszervezett Ki (a) csoda a szerzetes? című pályázatról készült film (három részben):

1. rész:

Sajat címkek:

Karácsony titkának elmélyítése színi és zenés előadásokkal a kaplonyi plébánia templomban

 

Sajat címkek:

„Amit benne dicsérünk, cselekedjük”! - Kaplonyi megemlékezés Árpádházi Szent Erzsébetről

 

November 16-án a Kaplony-i ferences templomban a 801 éve született Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékeztünk, a Ferences Világi Rend és a Szeretet Szolgálat védőszentjére – mindkettő működik egyházközségünkben. Egy képes előadás keretében Erzsébetre, a szerető feleségre, a három gyermekes édesanyára, aki fiatal özvegyi éveit, s anyagi örökségét a szegények és a betegek szolgálatára szentelte, jóllehet korának egyik leggazdagabb, leghatalmasabb uralkodójának, a magyar királynak volt a lánya, és aki már 24 évesen befejezte földi pályafutását. A nagy példaképre emlékeztünk, aki „kiváló mestereinek köszönhetően Assisi Szent Ferenc nyomába szegődött, személyes és végső életcélként saját életét hasonlóvá alakította Krisztuséhoz, aki az ember egyedüli Megváltója”(XVI. Benedek pápa), és akinek minden kor embere számára van mondanivalója.

Sajat címkek:

A Csíksomlyói eseményekről

Hírdetés