No visszatért a nyár Assisibe … s nem is akárhogyan, hisz ma már 30 fok körül járt, s holnapra még nagyobb meleget jeleztek előre. Közben zajlik a káptalani tevékenység is … lassan be kezdett indulni a „törvényhozás” is. Habár – a tegnap elfelejtettem „közvetíteni”, de ma nem hagyhatom ki – a jogi bizottság elnöke (egy amerikai jogász testvér), a tegnap, Bismarckot idézve, megjegyezte, hogy „az emberek, amíg nem tudják, hogy hogyan készülnek a törvények és szalámi, addig tudnak jól aludni”. No … szóval ennyit a káptalanozásról (vagy legalábbis annak a törvényhozó részéről, ami mostanában, de főleg jövő héten fog zajlani).

 

A tegnap azt jósoltam, hogy a pakisztáni ének nem lesz sláger … hát erre rácáfolni látszik az, hogy a ma reggeli imát is az vezette be. Ennek ellenére mégis azt gondolom – s ebben véleményem másokkal is megegyezik – a nehézsége miatt mégsem fog a szuahéli „nótán” felülemelkedni (mert azt még ma is dúdolták néhányan). De a mai nap fő témája inkább a „de re oeconomica”, azaz az anyagi ügyek voltak. Ennek első lépésében a rend ökonómusa számolt be az elmúlt hat évről. Azt hiszem, hogy ez a káptalan egyik legjobb beszámolója volt: no nemcsak azért mert – alapvetően – pozitív eredményekről számolt be, hanem a hozzáállás, az előremutatás miatt is látszott, hogy profi hozzáállásról van szó, de azért valami „lelkiség” is van mögötte. A beszámolóról röviden talán annyit, hogy a Kúria bevételeinek nagy része a provinciák befizetéseiből tevődik össze, s kiadások pedig egyrészt a Kúriától függő házakra, illetve az ide tartozó tevékenységekre megy, de a nagyobb rész inkább a nevelési és missziós célokra, illetve a szegényebb provinciák megsegítésére. Az alapfelállás a következő: az élet egyre drágább, a gazdag provinciák egyre szegényebbek lesznek (illetve csökkennek), a szegényebb provinciákban tapasztalható a létszámnövekedés (ezzel együtt a nagyobb szükség a támogatásra). Ennek fényében átgondolandó a Rend egész gazdasági mentalitása, hozzáállása. Ennek első mozzanataként, az elmúlt hat évben megpróbálták a kiadásokat csökkenteni (főleg a Kúria rendes kiadásait): habár – komoly erőfeszítéssel, s odafigyeléssel – néhány területen sikerült eredményt elérni, ez mégsem oldotta meg azt a problémát, hogy a Rend zárszámadása mindig pirosban zárult. Ezért egy másik vonalon arra törekedtek, hogy a meglévő „örökséget” gazdaságossá tegyék: s itt van nagy szerepe az utóbbi évek próbálkozásainak … aminek az eredménye, hogy a jelenleg is folyó építkezések ellenére az elmúlt évet sikerült pozitív mérleggel zárni. (persze ebben az is benne van, hogy a nagyobb építkezésekhez a provinciák komoly összegekkel járultak hozzá, de ezeket a pénzeket csak ezekre a célokra használták fel). De ettől függetlenül, most már látszanak olyan vonalak, amelyek eredményeképpen egy kicsit enyhülhet a Kúriának a provinciáktól való függése. Ennyit talán az elmúlt hat évről.

A jövőre nézve viszont – s ezt többször kiemelte az ökonómus – az egyedüli út a pályázatok útja, s ezt többszörösen is aláhúzta: a provinciáknak is ezt meg kell tanulni; természetesen ehhez hozzátartozik a nyert pénzek jó felhasználása, s azokkal való megfelelő elszámolás is.

 

A beszámolója utána lehetőség volt néhány kérdés feltételére, majd rövid nyelvi csoporttevékenység volt: egyrészt ott lehetett beszélgetni egy kicsit a beszámolóról, egy kérdést megfogalmazni, illetve egy személyre javaslatot tenni, aki – majd a választás után – az anyagi dolgokkal foglalkozó bizottságnak lesz a tagja (ők fognak gyakorlatilag arról dönteni, hogy mennyit és hogyan is kell fizetni a káptalan kiadásainak ellensúlyozására). Ennek végén visszatértünk a plénumban, ahol volt egy első szavazás a bizottsági tagokról … ami viszont nem hozott döntést, mert egyik jelölt sem kapta meg az abszolút többséget. Úgyhogy ezzel mentünk ebédelni.

 

A délután ismét plénummal kezdődött: az ökonómus válaszolt a csoportokban felmerült kérdésekre, utána pedig lezajlott az - most már remélhetőleg tényleg – utolsó cédulás szavazás, ami most már sikeres volt (mert itt már a relatív többség is elég volt).

 

A második délután plénum a bizottsági üléseké volt: a tegnapi csoportfoglalkozások „eredményeit” kellett beépíteni a bizottság korábban megfogalmazott (s tegnap kielemzett) javaslataiba. Ezt elég operatívan megoldottuk: két alcsoportra oszlottunk, szétosztva a két témát is, majd a végén összevetettük a meglátásokat, illetve a beépített javaslatokat. Úgyhogy ezzel lezártuk a bizottsági üléseket, s ezzel sikerült az is, hogy holnapi nap ünnep legyen, s ne kelljen „dolgozni”. Úgyhogy rögtön fel is merült a magyar „albizottságban”, hogy holnap nem ártana – tekintettel a nagy hőségre is – valami magasabb helyre menni … de ez majd csak holnap reggel fog kiderülni.

 

Ma este viszont még volt egy kis COTAF gyűlés is, amelyet a közeli bárban tartottunk: a konferencia elnökének, a holland provinciálisnak volt ma nevenapja, s ebből az alkalomból meghívott egy fagyira. Következtetésem: itt nem érdemes ilyen ünnepélyes, poharas stb. fagyit vásárolni … kb. harmadáron, a mellette lévő fagyizóban sokkal jobbat lehet venni (igaz, hogy azt az utcán kell megenni, de talán annyit megér)

 

No … azt hiszem, hogy mára ennyi elég … habár nem tudom, hogy ebben a melegben hogyan fog sikerülni majd elaludni. Ilyen nem nagyon fordult elő velem, de az utóbbi estéken elég későre sikerül elaludni … mondjuk ebbe lehet, hogy közrejátszanak a délutáni szieszták is – akkor ugyanis nem szokott ilyen gondom lenni … igaz, hogy olyankor talán hűvösebb egy kicsit szoba, mert így estére elég jól bemelegszik; de az is lehet, hogy a bevezetőben említett Bismarcki mondat van hatással az alvásomra?